Tékozló Homár

Miről ismerszik meg a buszra váró utas?

2014.05.29. 09:12 | Homár Rezső | 371 komment

A BKV-tól tudjuk, hogy csak az az utas, aki a megállóban áll. Aki arrébb áll, fut, megálló után az ajtón kopog, könyörög, netán megállón kívül a busz elé veti magát, az nem utas. És fölvenni csak az utast kell. Na most ez az Orangeways-nél másképp lehet, legalábbis Attila levele szerint. Ő jólnevelten a megállóban várakozott, mégsem sikerült felszállnia a buszra, úgyhogy írt is gyorsan nekik egy levelet, kíváncsian várjuk a választ.

Tisztelt Orangeways,

panaszt kívánok tenni, mert a mai napon május 23.-án 11,55 perckor néhány külföldi utassal együtt hiába vártuk a Budapestre induló buszukat a bécsi repülőtéren. Pár utasnak előre megvásárolt jegye volt, páran pedig a Volánbuszról maradtak le, így a helyszínen szerettek volna jegyet venni.



Némi várakozás után telefonos érdeklődésemre felvilágosítottak, hogy a busz ott volt, de megállás nélkül tovább is ment, mert a sofőr nem látott utast. Mivel évek óta ez az első utam Orangeways-zel, nem tudom, mi önöknél az utas fogalma, azon kívül, hogy a megállóban áll. Miről akart minket a sofőr felismerni? Talán integetnünk kellett volna minden busznak? Mint kiderült, a buszukon, ha egyáltalán járt erre, nem volt sem Orangeways felirat, sem Fradi logó, sem jellegzetes Wiizzair-es színek.

Érdekelne, hogy milyen módszerrel választják ki az alkalmazni kívánt sofőröket, akik szemmel láthatóan alkalmatlanok a feladatra. Tudtommal a személyfuvarozás alapja, hogy az utast fel kell venni a megállóban és el kell szállítani, különben mi értelme lenne az egésznek? Bár a soförök biztos élvezik az üres busz csendjét.

Üdvözlettel,
Xxx Attila
egy utas aki évek után adott önöknek még egy esélyt

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.29. 23:48:37

@sugargiraffusplumps.:
Az Igit megdöntöm, az má bisztos!44!

@igazságos:
Kitiltottak a facsérú?
Illyet se hallottam még!44!
Ögyes lehecc!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.29. 23:52:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: döncsed drágám, döncsed, de gyorsan ha szabad kérhetném! hát csöpögtetnél egy kis értelmet a fejibe :D :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.29. 23:57:56

@sugargiraffusplumps.:
Nyugoggyá meg, mindennek megvan a zidelye!444!
Nem köll itten királynőkaratézni, há mér fontsch az?

Aureliano Buendía 2014.05.30. 00:01:26

De ráértek, az ajnátok pitsáját.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.30. 00:02:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát engemet szórakoztat az igi szakértelme meg a mérnöki tudása, hadd élvezzem már egy kicsit! :D

Aureliano Buendía 2014.05.30. 00:04:08

@sugargiraffusplumps.: a zelső, hogy legyen rendes áramellátásod.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.30. 00:06:40

@uraaam: ááá, szerintem működne egy gombelemről is :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.30. 00:07:26

@sugargiraffusplumps.:
Hát én is szeressem, mer ugyi, mivé lennénk eme szakértelem nélkül?
Hát hogyan tudnánk áramot elosztani, meg ájpedet kezelni?
(A traktorról most nem szólok.)
Én biszton mondom, sehogyse.
Enélkül pedig sokkal kevesebbek lennénk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 00:07:40

@sugargiraffusplumps.: bocs, de napi 2 percet toltok vele
megnezem kit es miert oltek meg
/amugy tudom mindenki ES-t olvas es muveszfilmet nez, ezert milliomosok a vv-sek, a gyozike felek, meg a lakodalmasok/
na ilyesmit nem nezek
konzervativ vagyok
a bulvarra szanok 2 percet, de nem a picsakra es a buzikra

pl garfieldet megnezem a blikkben:)

a bulvar amugy otthon egy szegyen, a Kurirt is bulvarnak hivtak, de annak meg volt szinvonala, ez a sok mocsok, szopas, dugas, fasz es pina ami az otthoni 2 bulvar cimlapjan van naponta itt elkepzelhetetlen
gorgetem is at izibe

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 00:09:24

dehat a magayar kozerlkolcsok a minimumon vannak
mar a sportujsag is bulvar
na mondjuk az index is, de ez meg olvashato

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.30. 00:10:37

@hagyma: váljék kedves egésségedre! úccse értenéd, hogy mi a bajom ezzel az egész bulvárosdival. ha neked teccik akkor olvassad bátoran! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 00:12:43

ja, tegnap is nyertem 50 dolcsit:)
ketszeres hosszabitas utan nyert a chicago:)
ma GO Rangers

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 00:15:10

@sugargiraffusplumps.: az elobb mondtam, hogy nem tetszik, szegyen , hogy ez a bulvarszinvonal otthon, minden szinten
szar
de napi 1+1 percet meger, hogy megnezzem, hogy meg mindig ocsmany
ujsagiroi vene
en be is tiltanam ebben a formaban

/ez az ugyse ertened duma, meg mar annyira szanalmas, valaki elkezdte, hogy hulye vagyok es a nyaj beget, egeszsegedre/

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.30. 00:16:19

@hagyma:
Pff, én nem értek ehhöz.
Má minden csak hatalmas csöcsökről (B, C), meg rendőrségi hírekrűl szól.
Óvassa a faxom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 00:16:51

honnan tudnam hogy szar ha nem neznek ra, az is erdekelne, Te honnan tudod, hogy szar, hogy sose klikkelsz ra

haggyuk

Aureliano Buendía 2014.05.30. 00:17:53

@helianthus:

- Te Heli! Nem dugtál a Kompival mostanában?
- Igen.
- Na b+!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 00:18:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: en se olvasom
mondom megegyszer
raklikkelek, megnezem a cimoldalt es garfieldet, mer az itt csak a vasarnapi ujsagban van)
azutan klikkerek a borsra cimlap
es mar ki is leptem
2 perc osszesen
garfieldestol
najo, ha olyat olvasok, hogy 3 villamos osszeutkozott 4 busszal, akkor lehet elolvasom
ez van
az ember kivancsi

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.30. 00:23:35

@hagyma: nem vagy te egy egész picit paranojiás mostanába? lazujjál, szíjjál egy jointot, kárt nem csinál benned. nyugalom!

mitül ijen ideges itt mindenki máma? nem értem. na menek mert indulok szórni az alumínijumot. már berreg a motorom oszt nem pacsájjuk ám itt a kerozint hiába!!44!!!

Aureliano Buendía 2014.05.30. 00:24:38

@sugargiraffusplumps.: én a helyedben a nevemre venném.
Más pénzér mutogatná a mutatványossátorba'

2014.05.30. 00:25:17

@igi1: figyelitek!?

REZSOHOMAR

Inkább ezt figyelem mint Rezesovát a visszapillantóban!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.30. 00:25:18

@hagyma:
Addig vót jó, amig lehetett komment tolni.
Huszonéves picsák életvezetési tanácsaji.
Na, az fasza vót.
De má nem lehet.
Monnyuk ezt a borsizét nem óvastam, csak a velvetet.
Az teccett!4!

2014.05.30. 00:28:36

Van egy Homár panaszom! Vettem egy óccó kenőmájast a bótban ami különben jó ízű is volt, erre megnéztem hogy miből készült és az első összetevő a baromfibőr volt! Hálát adtam az istennek hogy nem kóser kenőmájas volt!

Aureliano Buendía 2014.05.30. 00:30:41

@Cicmen: szerintem örüjjé, hogy nem nyerítesz. Vagy igilsz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 00:31:32

@sugargiraffusplumps.: maraggya man lazabb vagyok mint a rigalanc
isteni csilisbabot ettem
jeghideg sor elottem
este jeghoki 8-tol
Mary hatterben olvas, addig sem beszel:)

heaven

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 00:35:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem vesztettel semmit
en klikkelek minden nap
megszokas
bulvarujsagiro voltam, csak akkor meg volt szint

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.30. 00:35:33

@Cicmen:
Rábactá, vazzeg!44!
Afaszé vesző illyesmit?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 00:38:23

ja meg mielott...
nem csak bulvar
sport is:)

helianthus 2014.05.30. 01:25:47

@uraaam: hé! Vele nem is....vagyis....nem dugtam senkivel mostanában*! Becsszó!
*salynos :'(
Aludnom kéne a faxomba...

helianthus 2014.05.30. 01:28:42

@sugargiraffusplumps.: én nem vagyok ideges, fő a nyugalom, 100 évig élek én, ha így folytatom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 03:54:52

@helianthus: en kezdek ideges lenni, ket harmad uran csak 1-0 a rangersnek
meg minden lehet
50 dolcsi forog koczkan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 04:39:58

maradt is
50-el beljebb
meg egy reggeli otthon:)

helianthus 2014.05.30. 06:55:09

Jó reggel lett!
Vagyis reggel. Az biztos is.

helianthus 2014.05.30. 07:12:21

Most esik le. Csak nem péntek van?
De.
Ugye igen! :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.30. 08:19:34

@helianthus: Nem kérdez! Dolgozik! Tekintet mereven előre néz, arcunk boldogságot sugároz, példaképünk a dicső Vörös Hadsereg! Három, és- Völgyvidéken és hegygerincen át...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.30. 08:32:05

@batgirl: Valamelyik vektor elkunkorodott, és elqrta a mátrixot: úgy emlékeztem, hogy szögedi vagy. Hova vigyem a túrós palacsintát egy kis kényeztetés kedvéért?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.30. 08:37:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: A többes szám indokolatlan. Egy darab poszt jött, tesztelni a alKotmány bírósegg legújabb eredményét.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.30. 08:37:16

Minek a palacsintát kényeztetni már?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.05.30. 08:50:13

@Kitalátor (másként) gondolkodó: sajna kiderült, hogy tejallergiám van, ezért nem tudlak kényeztetni, de majd ha elmúlik, akkor szólok.:)

Manyecska 2014.05.30. 08:50:40

Én bezzeg már futottam most egy jóóóóó nagy kört itt a telepen mer a hülye teherportás képtelen megjegyezni hová kell küldeni a teherautót. Fél lábbal. Pótlékot fogok kérni. mádörfakk!

Martinicske 2014.05.30. 09:14:43

Nem gondoljátok, hogy ez a ritkuló post tolás a legújabb komment AB értelmezés függvénye?

Miszerint mindenért ami kommentben megjelenik az oldal üzemeltetője felelős?

helianthus 2014.05.30. 09:19:21

@agresszív kismalac: délutános. Nem dolgozik. Vagyis de, asszonyi teendőit vègzi, takarít, ágyat húz,...
Kérek engedélyt felmosni!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 09:22:21

Sül a krumpli.
Próbálom felidézni a dugást.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.30. 09:26:43

Menek lisztferihegyre, söprögetek egy kis air-port....
Remélem nem kell ízidzsetes posztot írnom.

Manyecska 2014.05.30. 09:28:43

@Martinicske: ilyen alapon a Homár bezárhatna:))!

Martinicske 2014.05.30. 09:31:21

@Manyecska: úgy gondolod, hogy az lehetetlen?

Manyecska 2014.05.30. 09:34:59

@neet: :)))) titkárnőségre először:) Képzeld el ezt három műszakban, kisgyerekkel!! Most hogy műt...izé, nem beszélhetek ITT erről, sza most hogy egy napot feküdtem bent hát egyáltalán nem bántam meg, tudnád milyen körülmények közt vergődnek a kórházak, siralmas..:(((( amikor az eccerhasználatos kesztyűt is kimossák mer mosogatáshoz /tálak, műszerek/ még jó lesz, hááát,..:P Sok csúnya dolgot is látni, volt aki négy hónapra szült meg.:(

szelidorzo 2014.05.30. 09:35:53

Vadász, vadász Te az Orangeways-zel jársz sz..ni?

Manyecska 2014.05.30. 09:36:52

@Martinicske: nézd, ha több Norbis posztot nem raknak ide,..működhet!:)@neet: akkor mondjuk rohadt meleg volt emléxem:)

Manyecska 2014.05.30. 09:37:56

@neet: izé, akkor volt a legmelegebb, nem csoda:) na nem offolok :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 09:49:04

@Martinicske: mi az az AB? Épp gondoltam rád tegnap, hogy már nem jársz és hogy egyszer megbántottalak. De hát itt vagy. Örülök.

Martinicske 2014.05.30. 10:10:21

@Kellemes Zérókomponista: AB itt az én szóhasználatomban alkotmány bíróság :)

Köszönöm, hogy gondoltál rám. Én nem emlékszem olyanra, hogy megbántottál, emiatt ne aggódj :)

Egészen pontosan erre gondoltam: 444.hu/2014/05/28/az-alkotmanybirosag-ma-kezdte-el-kinyirni-a-kommentelest-magyarorszagon/

Ez a véleményem szerint igen kemény még a nagyok számára is gondot okozhat. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de szerintem az index háza táján és más komoly oldalaknál is mostanában összeültek tanácskozni, hogy akkor most hogy legyünk.

joska61 2014.05.30. 10:11:31

és mi van, ha már tele volt a busz...?

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 10:18:31

kómirelű kőtyual
kamórile kütyőul
kumaróli ketyüől
kőmuraló kityeül
kőmürula kótyiel
kemürőlú katyóil
kimerülő kutyaól

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.05.30. 10:20:31

Miről ismerszik meg AZ ÚJ POST?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 10:33:27

@ColT: hogy nem létezik!
@Martinicske: nem csak indexéknél. Volt itt is egy lépcső, bár az harmatosabb volt a mostani határozatnál, mikoris a kommentek felé kikerült a kisebbetűs szöveg, de ennyi. Kiwi vagyok, most mi lesz.

helianthus 2014.05.30. 10:57:51

@Kellemes Zérókomponista: külföldi netszolgáltatóknál kérnek menedèkjogot. Mi más?

Atörökk 2014.05.30. 11:11:55

Oooooorhideeeááááák!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.30. 11:33:54

@Martinicske: "szerintem az index háza táján és más komoly oldalaknál is mostanában összeültek tanácskozni, hogy akkor most hogy legyünk."

Index, mint komoly oldal? Te mit szívsz? Őrült majmok gépelnek, és ellenőrzés nélkül csak úgy kiöklendezik a címlapra.

A komoly és a komolytalan "szerkesztőségek" már akkor összültek, mikor kijött a törvény. A Velvet bátor húzással megszüntette a kommentelési lehetőséget, mások bíznak a szerencséjükben, nem akarnak túl sok olvasót veszteni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.30. 11:40:17

@batgirl: "kiderült, hogy tejallergiám van"

Az gyerekkorban nem derül ki?

Atörökk 2014.05.30. 11:44:04

@atpijkamo:
Nem okvetlen. Plusz kialakulhat felnőttkorban is. Illetve az orvosnak sokszor fogalma sincs, csak rámondja, hogy tejallergia.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 12:07:41

@helianthus: hejj, ilyen szürrealizmust már régen olvastam én. Ilyenkor jó, hogy megszülettél. Te szoktál az életedre gondolni vagy csak így éled?
@Manyecska: a kenyér címkéjét megeszed? Onnan kezdődik a keménység.
@atpijkamo: de ők már nem most, hanem pár évekkel ezelőtt, nem? Ezentúl tükörfordításosan fogok beszélni és mindenki megőrül majd. Kivéve engem és akkor átveszem a világi uralmat.

Troppauer_Hümér 2014.05.30. 12:07:59

@igi1: Lófaszt. Az alkotmánybíróságnak csúfolt vén buzeránsok gyületkezete, hűséges pártkatonákhoz méltóan a blog tulajdonosát jogilag felelőssé tehetővé teszik az ilyen poszterek miatt, mint amilyenek ti vagytok. Én elhatárolódok mindenkitől, még attól is, aki elhatárolódik.

Szerintem Dzseki néha beleolvasott Igi Coelho, vagy Moha/Vénszivar műveibe, és nem akart 15-20 évig kitágult ánuszrózsával tündökölni a köztörvényesek között.

Ez a Rezső meg úgyis homár, neki mindegy.

Troppauer_Hümér 2014.05.30. 12:09:58

@atpijkamo: Ez felnőttkorra alakul ki asszem. Nem bírja lebontani a szervezet a tejcukrot.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.30. 12:10:39

@Kellemes Zérókomponista: "nem most, hanem pár évekkel ezelőtt, nem?"

De. Mondom: "mikor kijött a törvény."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.30. 12:14:18

@atpijkamo: A tejcukor-allergia (valójában nem is az, hanem laktóz-intolerancia, enzimhiányos állapot) felnőttkorban jelentkezik általában. Bizonyos népcsoportoknál (skandinávok, mongolok) elenyészően ritka, másoknál (cigányok, négerek) szinte általános. A tejcukor (=laktóz) elég könnyen kikerülhető, a tejtermékek jelentős része (amelyeket tejsavas erjesztéssel állítottak elő) nem is tartalmazza. A tej, az édes alvasztású sajtok, az édes tejszín és a rikotta-túró (zsendice, orda) tartalmaz laktózt, a joghurt, a kefír, a savanyú alvasztású normál túró, a vegyes alvasztású (brie) sajtok, a kumisz és az író nem. A vajak (márkától/előállítási eljárástól függően) tartalmazhatnak minimális mennyiséget (nagyító / olvasószemüveg, összetétel-táblázat), a piacokon kaphatók általában laktózmentesek, mert nem édes tejszínből, hanem "savanyú" tejfölből készülnek.
Még az édes alvasztású sajtok között is van olyan, ami gyakorlatilag laktózmentes, mert az érlelési eljárás során lebomolhat teljesen a tejcukor bennük. Ilyenek lehetnek pl. a kék/zöldpenészes "márvány"-sajtok és "liptói" jellegű túrók (brindza).
A bolti termékeknél az összetétel elolvasása sokat segíthet. Az enzimhiány következtében a szervezetbe került tejcukor a belekben alkoholos erjedésen megy át, ami intenzív gázképződéssel, görcsökkel jár.
A tejfehérje (kazein) allergia valóban allergiás tüneteket idézhet elő, ritka, és nem mindegy, milyen eredetű a tej. Általában tehéntej-allergia. A csecsemőtáplálásban esetleg felhasznált tehéntej és készítményei gyakran ekcémát okoznak rajtuk. Ugyanez kecske- és lótej anyatejpótló felhasználása esetén nem jelentkezik. Felnőtt korban egészen durva tüneteket is kiválthat. Akinek nincs szerencséje, az minden tejtermékre allergiás lesz (a vaj is tertalmaz pici fehérjét, kivéve talán a tartós vajat, a ghít). A többség viszont "csak" a tehéntejre allergiás, ők kecsketejet és készítményeket, valamint juhtej-készítményeket fogyaszthatnak.
Az ilyen élelmiszerek bizalmi termékek, általában piacon kaphatók. Érdemes felvenni a termelővel a személyes kapcsolatot, sőt, meglátogatni is az állattenyésztő telepet és a tejüzemet, sajtüzemet, elmondva a problémát és javaslatot kérve, hogy mi az, amiben biztosan nincs tehéntej vagy származéka.

Martinicske 2014.05.30. 12:19:39

@atpijkamo: igazad van a tartalmat illetően, ám olyan szempontból a pistike weboldalakhoz képest mégiscsak komolynak lehet mondani, hogy itt embereket foglalkoztatnak, van értékesítés és bevétel, tehát a tulajdonos számára tétje van a dolognak.

Amúgy szerintem hülyeség, hogy most ezek szerint ebben az országban már csak kockázatok vállalásával lehet kommentet engedélyezni, vagy meg kell szüntetni a kommentelést. Egy legálisan működő vállalkozás számára legalábbis ezek a lehetőségek vannak.

Ellenben ha fel van húzva egy offshore cég, külföldön van a szerver és nemzetközi a domain, akkor ezeket és még egy csomó más jogszabályt mind figyelmen kívül lehet hagyni büntetlenül.

Bár ezek szerint a facebook meg felelős mindenért amit az emberek ott összeirkálnak, már zárhat is be, mert kismilliószor be lehetne perelni ilyen alapon.

Szerintem az egész probléma ott gyökerezik, hogy ezek a bírók - és még sok másik is - nagyon nincsenek képben az internet és az online szolgáltatások alapjaival, sem az ott zajló folyamatokkal. Valamit kiötölnek, mert idejük van aztán szülnek ilyen a világtól és a valóságtól elrugaszkodott állásfoglalásokat.

helianthus 2014.05.30. 12:30:48

@Kellemes Zérókomponista: őőőőő, nem tom'! Most akkor igen vajon vagy vajon nem? :O

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 12:51:50

@helianthus: Martinicske jó nő lehet? Mit gondolsz. Jókat ír.

Martinicske 2014.05.30. 13:39:13

Lehet egy borostás begőzölt faszi :)

Vagy egy bepipult nigger. Ki tudja.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.30. 13:40:33

@Martinicske: Ha már nem vonatkozhat rájuk az általános nyugdíjkorhatár, legyen valami olyan fizikai és pszichológiai vizsgálat számukra, amely garantálja a szellemi frissességet, a döntőképességet és a józan belátás képességét...

helianthus 2014.05.30. 13:54:25

@Kellemes Zérókomponista: fontos az, hogy én mit gondolok? Neked tetszik, bejön? Kérdezd meg van-e barátja és ha azt mondja nincs, akkor azt, hogy és szeretne-e egyet.
:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.30. 14:01:17

Háromra mindenki árujja el, hogy van-e baráttya!44!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 14:18:43

@helianthus: azt komolyan így kell? Hát, érdekes. Majd még felkészülök.
@dr. phil. Sün‼ ツ: nekem van, de nem szopjuk egymást, ha az úgy ér.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 14:39:46

Megint évül el a blogposzt. Mi meg elavulunk. Tudataink aszinkronba kerülnek az itt megélt identitásunkkal. Egyre jobban veszejtjuk el magunkat. ÉN FÉLEK!!!!

helianthus 2014.05.30. 15:45:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: nekem van barátom. Sőt. Sok barátom van! Hihi!

Aureliano Buendía 2014.05.30. 16:32:52

Űűű, de utálok mindenkit ma.

Atörökk 2014.05.30. 16:34:20

@uraaam:
Sok vót tegnap a szomszéd bora? ;)

Aureliano Buendía 2014.05.30. 17:52:37

@atörökk: ez most haves, séta, margithídról dunába, satöbbi.

Az alvás volt kevés. Nem alszom jók pia után.:(

McZozo 2014.06.03. 17:25:54

En csak azt nem ertem hogy fityesz buszrol ezer eve jelennek meg posztok itt es sok mas helyen hogy mit muvelnek. ezek utan nem tudom felfogni hogy meg mindig emberek hogy jarnak veluk es miert eroltetik oket. egy normal orszagban mar reg beszantodtak es besozodtak volna mert ember nem menne a kornyekukre :)

AvgDvl 2014.06.10. 10:23:43

Sokkal jobban gyorsul és kevesebbet fogyaszt a gépállat utasok nélkül.