Tékozló Homár

Szóköz miatt maradt éhen a csirkefalatra vágyó naiv vendég

2014.06.02. 14:40 | Homár Rezső | 5625 komment

mekikupon.jpgVajon hány ember kezén ment át a nyomdába kerülés előtt a McDonald's új kuponja? Egyszerűen elkerülhető lett volna a félreértés, ha valaki egy kicsit is gondolkodik, de így, a szóközzel elválasztott kettes és négyes számjegy kinek mit jelent? 24 csirkefalat vagy kettőször 4 darab jár? Valószínűleg nem EmSzí az egyetlen, aki nem gyanakszik és valamilyen oknál fogva 1200 Ft-ért 24-re számít, aztán meg jól pofára esik. 

Kedves Homár!
Mindig is sejtettem, hogy férgek dolgoznak a McDonald’s Kuponosztályán, de a legutóbbi húzásuk, a 24-es (ejtsd HUSZONNÉGYES) kupon nálam is kiverte a biztosítékot.
Miután megkaptam a kuponért cserébe a jól megérdemelt műkaja adagom, az alábbi beszélgetés zajlott le köztem, és az illetékes munkatárs között:
Én: A maradék 16 db McNuggets hol marad?
Miss McDo: Nincs több, ez kétszer 4 darab! Ott a szóköz (nem *, nem x, hanem SZÓKÖZ!!!) a 2-es és a 4-es között…
Azt hiszem, nincs mit hozzáfűznöm. Gratulálok!
Képek csatolva.
Üdv:
EmSzí
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 18:34:12

@AtiSnatch:
Nem tudom!44!
Még sose vótam táskarádijó!

Atörökk 2014.06.12. 18:34:44

@atpijkamo:
Feltűnő értékaránytalanság. Következő?

Aureliano Buendía 2014.06.12. 18:36:05

@atörökk: arról nem is beszélve, hogy a nav elég konkrétan rá lesz állva az ertéel számláira.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 18:37:57

Dimitríj Lénáról mesélt.

Atörökk 2014.06.12. 18:38:48

@uraaam:
például. Amúgy engem egyáltalán nem zavar, ha emiatt kevesebb hüvelygomba, körömgomba és kutyaeledel reklám lesz.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.12. 18:43:55

Már megint tele van a paradicsomleves SZÓKÖZZEL! Hát jól lakok én ezzel, azt gondolod?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.12. 18:49:33

@atörökk: Nemtom, a pontos számokat, de a tendencia ez. És még van ezer lehetőség.

helianthus 2014.06.12. 18:52:43

@Kellemes Zérókomponista: megint betűtésztát eszel? Mondj egy át!

Atörökk 2014.06.12. 18:57:04

@atpijkamo:
Persze. Mindenre van. Aztán sokan sírnak, csúnyarosszgonosz hivatal hogy megbaszta őket. Ez van.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 19:05:27

@atörökk: nekem aztán tökmindegy, eddig sem tévéztem, eztán sem fogok.

2002-ről 2008-ig pl. tévém sem volt. Amikor még volt, mindig felbaszott, hogy a filmeket szakítják meg a reklámok.

Azóta meg kikölcsönzöm a filmeket, éééted;)

Manyecska 2014.06.12. 19:06:48

@uraaam: jársz könyvtárba?:P Kikölcsönöztem véletlen a Kézikönyvtár anyagát. Még nem szóltak..:O:D

Black Hole 2014.06.12. 19:10:00

@sugargiraffusplumps.: mondjuk, ha dobsz bele cseresznyepaprikát, az dob a hangulaton. Legalábbis a tiéden, mikor a családtagok falatozni kezdenek :-)
A kisfröccs meg minimum 20 éves tokaji aszú-ból legyen. Ne legyünk kisstílűek!

Atörökk 2014.06.12. 19:11:08

@uraaam:
Ééééértem :D
Meccset meg lehet kocsmába' is nézni. Az a baj, a havi tv előfizetés még mindig kevesebb :D

Aureliano Buendía 2014.06.12. 19:13:16

@Manyecska: nem, egy netes kölcsönzőből veszem ki a filmeket. Óne reklám, nur pisiszünet.

Kikölcsönözted? Billegett a polc?:D

igazságos 2014.06.12. 19:16:35

Szerintem, ha hagyma hazajön, és meglátja, mennyi cigány termett itthon addig, amíg ő lelépett, tuti megkéri a náci főnökasszonyt, hogy gyilkolja le.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 19:17:02

@atörökk: na, a foci sem érdekel, eltereli a figyelmet az ivásról. Majd akkor fogom nézni, ha ott lesz a 11 magyar reménységünk is. Bőven ráér ez a szórakozás a nyugdíjas éveimre:D

Legszívesebben visszamondanám a TV előfizut is és csak net. De az oldalkocsim sajnos esténként szeret bezombulni a tövö elé.

Vajon mi lesz vele, ha tényleg megszűnik az anyátokközt? Eret fog vágni?

Black Hole 2014.06.12. 19:20:10

@uraaam: egyszer a család megfűzött, hogy vegyünk meg 1 nagyon jó csomagot. Mármint tv csatornákat. Volt asszem 120 csatorna. Arra ment rá az este, hogy jó műsort kerestem. De nem találtam. Ömlött a szar mindegyikből. Basszus, ennyi csatornán jó, ha egy héten belül találtam egy jó filmet. Most van egy nagyon alap, és kész. Ezen van híradó, film, meg pár alap műsor. Több meg minek?

Atörökk 2014.06.12. 19:22:30

@uraaam:
Ne lepődj meg ezen, ha mindig átmész a szomszédhoz borozni :D

helianthus 2014.06.12. 19:24:51

Kifújtam. Phűűű.
Mondanám, hogy melegem van, ha merném...

Black Hole 2014.06.12. 19:27:05

@igazságos: lehetett tudni, mikor hagyma gépe átment a légtéren. Valami különös ragyogás jelent meg az égen, és a vanília fagylalt hirtelen elpárolgott.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 19:27:07

@uraaam:
Én mind a kettőt lemontam!44!
Mámint a tv-t is, meg az ódalkocsit is.
Má évekkel ezelőtt!
Nem bántam meg.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 19:31:03

@Black Hole: én, ha nagyon véletlenül beülök tv elé, az leginkább natgeo/wild/history és társai.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 19:32:09

@atörökk: de legalább a szomszíd nem tévézik. Megamúgy a tv előbb volt:D

Aureliano Buendía 2014.06.12. 19:33:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: mán csak a netet kéne lemondanod, és élnél vígan a zerdőbe';)

Atörökk 2014.06.12. 19:38:45

@uraaam:
Értem én. Otthonról mész, nyugalmat keresel ;)

helianthus 2014.06.12. 19:38:58

@Black Hole: ok.
.
.
.
Megvan.
Hogyan tovább?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.12. 19:39:02

@atörökk: az a fokgpiszkáló.
A többiek miről írnak?

helianthus 2014.06.12. 19:40:41

El kéne mosogatni.
Valaki?

Aureliano Buendía 2014.06.12. 19:42:06

@atörökk: csak a lakóközösség életé erősítem. A jó szomszédok ékkövei egy lakóközösségnek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.12. 19:43:32

@helianthus: úgy érted fizetsz, ha nézlek közben? Talán!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 19:44:40

@uraaam:
Asztat nem tehetem!
Bár tavaly majd egy évig feléjje se néztem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 19:47:07

@Kellemes Zérókomponista:
Máhogy amint mesztelennyen mosogat?
Arrú én se szeretnék lemaradni!!!44

Anomalocaris (törölt) 2014.06.12. 19:48:22

@Kellemes Zérókomponista: Nincsnenek többé falapocskák. Ezek már betontorlaszok.

helianthus 2014.06.12. 19:50:24

@Kellemes Zérókomponista: te kecsegtetsz engem?
@Nattramn: hát nem. Megnèztem!

helianthus 2014.06.12. 19:57:36

@Nattramn: ajjaj.
Fogós kérdés.
Kérek gondolkodási időt.

Manyecska 2014.06.12. 19:57:42

@helianthus: ki kéne vasalni. Valaki?
Most gyújtottam fel a platnit olyan büdös van a konyhában mint álat:D

gabors 2014.06.12. 19:59:06

@atörökk: "De tovább megyek: ha egy reklámot megrendelsz, az a tiéd. azt egy filmgyártó cég csinálja meg neked. Az RTL-nek pedig azért fizetsz, hogy ennek a reklámodnak műsoridőt biztosítson, azaz leadja. Mármost ha reklámot csinálsz, ráírhatod a számlára, hogy rózsaszínű hápogó víziló, attól a NAV szerint az még reklám lesz, ennyi. "

Most ez igy van de nagyon kreativ emberek vannak hallottal mar arrol hogy ado-optimalizalas ?? az egyik legnyeresegesebb tanacsadasi terulet egyik kiemelkedo nemzetkozi ceg ebben PWC (Price Waterhouse & Cooper) ezek a cegek hetek vagy honapok alatt megtalaljak azt a stragegiat ami alapjan a cegek legalisan de az adok nagy reszet elkerulik ...

(ez mar most is igy van !!!) most lesz egy ujabb fo-osztalyuk Mo-on reklamado csak ennyi..

helianthus 2014.06.12. 19:59:32

@Manyecska: nem vasalok. Gyűrődésmentes ruhákat simára teregetem és voiálá! :)

Aureliano Buendía 2014.06.12. 20:01:54

@Manyecska: ne hordj ruhát, és nem kell vasalni:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 20:05:50

@helianthus:
Én mindig a saját érzékszervejimnek hiszek!444!

Black Hole 2014.06.12. 20:05:55

@uraaam: ezeket szerettem én is, egy darabig. Csak túl sok volt az ismétlés. Szerintem egy tigris tankot már gépkönyv nélkül tudtam volna szervizelni. De Szibéria medvéit is úgy ismertem, mintha én etetném őket. Szóval egy idő után uncsi.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.12. 20:06:24

@Manyecska: "ki kéne vasalni"

Akkor olyan leszel, mint Lapos.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.12. 20:09:18

@Black Hole: Én szombatonként meg már fél csillagásznak képeztem magam.

Black Hole 2014.06.12. 20:09:28

@helianthus: hát nem is tudom... Vannak ötleteim, de azoktól nem biztos, hogy lehűlnél.

Atörökk 2014.06.12. 20:11:03

@uraaam:
Nem tudom miért, de a hangok azt mondják, ti még csiszoltatlan gyémántok vagytok ;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 20:16:45

@atörökk:
Szerintem sokkal jobb dolog iOS-t reszelni, meg traktort szerelni!444

Aureliano Buendía 2014.06.12. 20:19:01

@Black Hole: a Sziklás-hegység sasairól nem is beszélve. Persze, sok, épp ezért ritkán nézek bele. Mondjuk van vagy egy éve is már. Talán több is:D

Aureliano Buendía 2014.06.12. 20:20:07

@atörökk: talán még csiszolódunk majd egy picinykét;)

:DDD

Atörökk 2014.06.12. 20:20:15

@gabors:
Látszik, hogy frázispuffogtatáson kívül semmilyen szinten nem értesz hozzá. Részemről befejeztem.

Black Hole 2014.06.12. 20:20:55

@Nattramn: valami galaxisos volt a tv-ben? Egy időben már azt is tudtam, hogy a tejút mögött északkeleti irányban mit találunk 150 fényévnyire. Meg azt is, hogy ha az 168426987436 katalógusszámú kisbolygó felrobban, ami ugyan nem valószínű, de ha mégis, akkor egyes darabjai kb 850 millió év múlva ütköznének a földel, ha nem mellette húznának el 2-300 fényévnyire.

Atörökk 2014.06.12. 20:21:50

Külömbe' se tuttok tik semmit. Émmár igen, én rátaláltam a zigasságra.

ÉLETGYÓGYÁSZAT-LÉLEKUTAZÁS
Ezt a Lélekutazást, egyéni fejlődést azoknak ajánljuk, akik hisznek abban, hogy a Földön a Fény és a jó győzedelmeskedhet, és hajlandóak arra, hogy azért, hogy ez megtörténjen, lépéseket tegyenek. Mert minden benned és bennem kezdődik el. Az egy emberben, a saját életünkben. Ami bent megváltozik, az megmutatkozik kint is. Keressük mindazokat, akiknek fontos a megértés és a szeretet az életükben, azokat akik vállalják az önmaguk útját – önmagukért, hogy ezzel példát mutassanak.
Ha abból indulunk ki, hogy van egy személyiségünk és van egy halhatatlan minőségünk, a lelkünk, akkor azt mondhatjuk, hogy mindkettővel dolgoznunk kell az életünkben ahhoz, hogy harmóniában élhessünk. Mi abban szeretnénk segíteni, hogy a Lélek hazataláljon benned, megtalálja valódi helyét és küldetését ebben a világban. Abban a dimenzióban ahol Lelkünk otthon van, nincs IDŐ, csak TÉR van.
Azt kell megtanuljuk, hogyan használhatjuk ki a teret ami rendelkezésünkre áll és természetesen azt is, hogyan emelkedhetünk ki az IDŐ fogságából. Az idő jelenlegi életünk meghatározója, ehhez viszonyítunk mindent. Beleszorultunk az idő kereteibe és Lelkünk egyre jobban tiltakozik ez ellen, mert egyre kisebb a tere.
Ez a Lélekutazás arról szól, hogy EGYÜTT átlépünk az időből a térbe, megnézzük a hasonlóságokat, különbözőségeket, megértjük ezen minőségek működési elvét, és azt is, hogyan tudod tudatosan beépíteni ezt az új minőséget az életedbe. Adunk ötleteket, gyakorlatokat a mindennapokra, hogy amit megtanulsz azt beépíthesd életedbe.
Eddig az időben éltél, ahhoz vagy hozzászokva, hogy azokat a szavakat, gondolatokat, érzéseket, cselekedeteket használd amik ide tartoznak. Most megtanuljuk mi tartozik a TÉR fogalmához, hogyan lehet biztonságosan mozogni ebben az új dimenzióban, térben.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 20:27:21

@atörökk:
Bevetted má a gyóccered?
Izé, pályinkád?

Manyecska 2014.06.12. 20:27:28

@uraaam: ezidáig egyszál türülközőben tartózkodtam-főztem, stb-:DD

AtiSnatch 2014.06.12. 20:29:13

@Manyecska: képviselő vagye, hogy tartózkodsz?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 20:29:52

@atörökk:
Esztet nem tuggyuk!
Rá köll szabadítani pár angol tudóst, hogy megállapíccsák!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 20:31:06

@Manyecska:
Mé, rendűté pizzát, oszt nem hozta a futár?

Aureliano Buendía 2014.06.12. 20:31:13

@atörökk: sarlatán! Kókler! Imposztor!

Amikor a kis kártyákat kihúztuk, én két gyógyulásról szólót húztam. Jeremiel és Raphael Arkangyalok üzeneteit. Hogy tornázzak, egyek egészségesen, és engedjem el a negatív érzelmeke, gyógyuljak meg fizikailag és lelkileg is... Ami még érdekes, hogy a végén húztam Istennő kártyát, és a Zöld Tara Istennőt húztam, aki azt üzente, hogy kérjek segítséget másoktól (Istennőktől, Felemelkedett Mesterektől, Arkangyaloktól, Angyaloktól, Emberektől akár... ) és ne akarjak mindent egyedül megoldani. Hááááááááááát Istár is ezt mondta...

Mostanában többször előfordult, hogy nem láttam semmit, az élményeim főleg fizikai érzetekre korlátozódtak. De ez most más volt...

Istár azonnal bejelentkezet... Gyönyörű nőt láttam, lenge ruhában, de nagyon szép volt! Olyan nemes és fenséges, ugyanakkor vonzó és gyönyörű. Azonnal elkezdte küldeni a gondolatokat...

Azt mondta, mi nagyon közel állunk egymáshoz, és hogy Ő mindig Velem van, akármikor kérem, csak kérjem, mert anélkül nem tud segíteni. Éreztem, hogy közel áll hozzám az energiája, főleg abból a szempontból, hogy a fizikai és a spirituális szintet egyensúlyba kéne hoznom...

Odalépett hozzám és átöltelt, még mielőtt ez bármiféle instrukcióban megkaptuk volna (később így lett!). Éreztem, hogy velem van! Jó érzés volt... És kértem! Nagyon szépen megkértem, hogy segítsen nekem! És azóta érzem a jelenlétét...

Aureliano Buendía 2014.06.12. 20:33:17

@Manyecska: azt meg mán akkor minek? Csak azt is mosni kell.

Manyecska 2014.06.12. 20:38:29

@AtiSnatch: :DD most vergődtünk zöldágra khmm apával:P:D @uraaam: hát, a zuhany alól másztam ki.

helianthus 2014.06.12. 20:40:37

@Nattramn: nem persze hogy. ;)
@dr. phil. Sün‼ ツ: én a tièdnek nem!!44!

Manyecska 2014.06.12. 20:48:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, faszírt. Illetve ungarische fasírtot csináltam ha ennyire érdekel. Na megyek hetyegni az ágyba:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 20:50:40

@Manyecska:
Ott van a tizezredes?
Vagy a pizzafutár?
Vagy a....

Atörökk 2014.06.12. 20:50:51

@uraaam:
Szakbarbár! Mekkmester! Dilletáns! Kontár!

A 10 milliószoros napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Ez mind a pozitív, előremutató fejlődést segítő gondolatokra, érzelmekre, a szeretettel teljes szándékokra, az előre vivő akaratra, mind az ennek ellenkezőjét képviselő negatív, visszahúzó, fejlődésed Útját nem segítő gondolatokra, érzelmekre, megnyilvánulásokra, szándékokra és akaratra egyaránt igaz. Minden megnyilvánulásod, tetted következményei tízmilliószorosan hatnak és hatnak vissza rád.

A mindennapokra is igaz, hogy gondolkodásod határozza meg valóságodat. Te tervezed meg Utadat, Te teremted meg körülményeidet, kapcsolataidat, kapcsolataid minőségét. Te választod meg, hogy kivel és mivel kívánsz kapcsolatba kerülni földi léted során. Ahogy minden anyagi létezés egy teremtő gondolat eredményeként jön létre, úgy minden ami a világodat meghatározza a te teremtményed. Alapvetően azok a gondolataid határozzák meg valóságodat, amelyeket nap mint nap elgondolsz. Amennyiben ezek előremutató – a saját értékítéleted szerint – pozitív gondolatok, akkor a valóságod is olyan lesz, amilyet szeretnél. Amennyiben viszont gondolataid minőségét számodra el nem fogadható gondolatok többsége határozza meg, akkor nem érzed jól magad a bőrödben.

A tízmilliószoros napok jelentősége abban áll, hogy amennyiben ezeken a napokon tudsz gondolkodásodon változtatni és olyan gondolatokkal megtölteni elmédet, amelyek céljaid felé vezetnek, megnyugvással és békével töltenek el, akkor nagy lépést tudsz abban az irányban tenni, hogy megszabaduljál nem szeretett gondolataidtól. Amennyiben e gondolatok alapján cselekedni is hajlandó vagy nagy lépést tehetsz arra, hogy megszabadulj el nem fogadható, régi szokásaidtól, érzelmeidtől vagy tetteidtől.

Kiemelten fontos, hogy ezeken a napokon arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben! Figyelj magadra és légy tudatos! Ellenőrizd gondolataidat, a benned felmerülő érzelmeket. Az elkerülhetetlenül felmerülő negatív gondolatokat, érzelmeket „csípd el”, majd egyszerűen engedd szabadon és cseréld fel azzal - a számodra pozitív - gondolattal, amellyel teremteni szeretnél vagy érzelemmel, amelyet ki szeretnél nyilvánítani az adott helyzetben. Tudatosan fókuszálj a pozitívumokra.

Teremts olyan körülményeket magadnak, hogy minél több számodra pozitív helyzettel, személlyel, körülménnyel találkozhassál ezeken a napokon. Ünnepelj! Adj hálát minden jóért, ami az életedben már jelen van.

Ne felejtsd! Amire figyelmedet irányítod, azt fogod megteremteni. Senki nem fogja helyetted eldönteni, hogy ez most neked jó vagy nem jó. TE VAGY AZ IRÁNYÍTÓ! Csak Te tudod a gondolkodásodat meghatározni.

Küldj szeretetteljes gondolatokat szeretteidnek, embertársaidnak, a Föld teremtményeinek és magának a Földanyának. Teremts magadnak és „utazó-társaidnak” szeretetet, békét, bőséget és boldogságot. Adakozz! Adj minél többet önmagadból, önzetlenül, tiszta szeretetből.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.12. 20:51:51

@atörökk: kiérződik belölled, hogy ez most tényleg betalált! Együtt rezegsz a témával. Ó, guru, hogy kell e szintet el érni!

Atörökk 2014.06.12. 20:54:04

@Kellemes Zérókomponista:
Tegnap éjjel egy angyal elhozta a Szíriusz fénykulcsát, azóta megvilágosottam.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 20:58:11

@atörökk: gyanítom, hogy az inkább a bárszekrény kulcsa lehetett.

Atörökk 2014.06.12. 20:59:50

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Még ettem is belőle!

@uraaam:
Csend legyen! :D

De lásátok, milyen jó vagyok hozzátok, ha bárkinek bármi baja van, most tejjesen ingyenesen meggyógyulhat!

www.afenygyermekei.hu/New_page_33.htm

Black Hole 2014.06.12. 21:00:03

Térjünk át az irodalmra! Vacsi közben eszembe jutott Orwell. Asszem Ő írta azt a nagy gondolatot, hogy :
"Két láb rossz, sült csülök jó! "

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:01:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem tudott, mert nem ért rá. Épp iginél volt korrepetáláson;)

Atörökk 2014.06.12. 21:03:06

@Black Hole:
Ez az Orwell nem volt egy buta ember!

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:04:02

@atörökk: van még ebből a kisüstidből?:D

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:05:04

@atörökk: szerintem meg de, mert pina jobb. Megamen is megmondhassa.

Atörökk 2014.06.12. 21:05:53

@uraaam:
Mindjárt elmondom, hogyan léphecc kapcsolatba az őrangyaloddal.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:06:14

Favella, fakanál, fatányér...

/brazil népdal/

Atörökk 2014.06.12. 21:07:20

@uraaam:
Nem azt mondta, hogy sült csülök jobb, mint a pina!

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:07:31

@atörökk: nyilván a pálinka a leggyorsabban ható eszköz, nálad már bizonyított.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:09:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: na jó, de bennem felmerült a kérdés, hogy az elbaszott lególásnak miért van egy kurvanagy dávidcsillag a mellyén? Összeesküvést szimatolok.

Atörökk 2014.06.12. 21:10:42

@uraaam:
Tessék, mindezt tejjesen önzetlenül. A tiszteletdíjamról is lemondok.

KOMMUNIKÁCIÓ AZ ŐRANGYALLAL
MEDITÁCIÓ NÉLKÜL, A MINDENNAPOKBAN

Az őrangyalok az emberek segítői. A Te őrangyalod a Te életedet ismeri. Segít Téged életutadon, emlékeztet életfeladatodra, célodra. A Te életedről, életfeladataidról, karmádról mindent tud. Pontosan tudja, hogy mikor mit "kellene" tenned - mikor kivel "kellene" találkoznod, - ...stb... Ezekre a feladatokra Te bíztad meg őt egykoron, hisz a Földre születésed előtt együtt terveztétek meg élettervedet.
Milyen jó volna most tudni, hogy mikor mi a helyes és a jó! Milyen jó volna most megkérdezni őrangyalod, mire is vágyik lelked, merre is vezet a te utad!
Mindezt megteheted, ha megtanulsz őrangyaloddal kommunikálni. Meditációs állapot nélkül, a nap bármely szakaszában, életed bármelyik pillanatában megkaphatod, érzékelheted őrangyalod útmutató javaslatait.
Az angyalok, a nagyon indokolt eseteken – például életveszélyes helyzeteken – kívül azonban csak a te kifejezett kérésedre avatkozhatnak életedbe, hiszen saját akaratod van. Ezért is fontos, hogy megtanulj kommunikálni velük, így a hétköznapi dolgokban is segítségül tudod hívni Őrangyalodat. Ő pedig nagyon boldog lesz, ha kapcsolatba lépsz vele, hiszen az angyalok nagyon szeretnek velünk kommunikálni, alig várják, hogy szólj hozzájuk.
Ahhoz, hogy ezt megtanuld, szükséges egy-két dolog /persze a teljesség igénye nélkül/:

Hinned kell őrangyalod létében. /Ha nem hiszed, hogy létezik, Ő akkor is veled van és egyengeti utadat./
Hinned kell, hogy ő tud segíteni neked bármilyen élethelyzetben, ezért bártan merd kérdezni Őt.
Kell még egy kis alázat is, hogy megfogadd javaslatait, hisz nem biztos, hogy olyan választ kapsz, amit hallani szeretnél, hanem azt a választ kapod meg, amire szükséged van akkor és ott.
Bizonyos rezgésszám elérése szükséges a beavatáshoz, hogy kapcsolatba tudjál lépni őrangyaloddal.
Amennyiben elküldöd születéskori nevedet, megadod születési évedet, hónapodat, napodat, megmutatják az Égiek, hogy megfelelő rezgésszámmal rendelkezel e. Ha nem, mit tehetsz, hogy elérd a megfelelő rezgésszámot, hogy ily módon is felvehesd a kapcsolatot őrangyaloddal.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:10:58

@atörökk: de nem mondta, hogy bármi lehet jó, de a pina a legjobb. Pedig kellett volna.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:13:18

@atörökk: ne maszatolj!

Hogyan tudjuk meghatározni, hogy melyik angyali rend befolyásolja életutunkat?

Életünk során számos állomáson keresztül vezet az utunk:

vannak periódusok, amikor megszerezzük az ismereteket, tanulunk ,

ezután begyakoroljuk az új tudásunkat, megtanuljuk alkalmazni őket,

és ismét bekövetkezik, hogy az élet új kihívásokkal áll elénk, ezért ismét tanulnunk, fejlődnünk kell

az új ismereteket megint megszilárdítjuk, használjuk

és később ezeket is meghaladjuk…

A fejlődésünknek ebben a folyamatosan emelkedő spiráljában végigkísérnek minket az angyalok. Mindig velünk vannak – és különösen annak az angyali rendnek a segítségét érezzük, amelyre az adott életszakaszunkban a legnagyobb szükségünk van.

Közben mindenkinek van egy az erre az életre kijelölt egyedi fejlődési terve, benne megvalósítandó feladatok sorával – és az életfeladatunknak leginkább megfelelő segítséget nyújtó angyali renddel egy nagyon erős, meghatározó kötődésünk van. Hozzájuk fordulva tudjuk a legnagyszerűbben beteljesíteni mindazt, amiért megszülettünk, hiszen az ő energiáig segítő rezgése a legerősebb az adott feladatok végrehajtásához.

Hogyan tudjuk meghatározni, hogy melyik angyali rend befolyásolja életutunkat?

Írd fel a születési dátumodat, például: 1970.12.07.

Ezután add össze a számjegyeket, így: 1+9+7+0+1+2+0+7=27

A 27 nem mesterszám, ezért add össze, hogy egyjegyű számot kapj: 2+7=9

A lenti írásban megtalálod, hogy a 9-es számhoz a Trónok angyalai tartoznak, és elolvashatod a Rád vonatkozó segítséget.

Ha a születési számaink összege 11, 22 vagy 33, akkor ezeket a számokat ne redukáljuk egy számjegyűre, ezek ugyanis az úgynevezett mesterszámok. A hozzájuk tartozó rendekről is olvashatsz ebben a cikkben.

Az alábbi rendszer Daskalos, azaz Habár Stylianos Atteshli (1912-1995), közismert nevén “a ciprusi mágus” és tanítványai állították össze meditációk, szemináriumok és gyógyító kezelések során szerzett tapasztalataik alapján.

Keresd ki a kapott számot, és nézd meg, melyik angyal, angyali rend erejének uralma alatt áll életed – így képet kaphatsz az élet-feladatodról is!

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:14:37

@atörökk: okulásképp:

Levélírás

Ez az egyik leghatékonyabb módja az őrangyalokkal való kapcsolat megteremtésének. Fogjunk egy darab papírt, és egyszerűen írjunk le mindent, amit el szeretnénk mondani őrangyalunknak. A levél lehet annyira személyes, amennyire csak szeretnénk, hiszen rajtunk, és az angyalokon kívül senki más nem fogja elolvasni. Ha elkészültünk a levél megírásával, tegyük egy borítékba, és címzésként ennyit írjunk rá: „Őrangyalomnak”. Ragasszuk le, majd égessük el. A hamut gyűjtsük össze, és az udvaron, vagy a lakásunk környékén szórjuk szét. Végezzük ezt úgy, mint egy szertartást.

Black Hole 2014.06.12. 21:14:37

@uraaam: a pinánál sokkal többet ér egy jó f@sz.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:15:54

@Black Hole: nemtom, hogy vagy vele, de én még mindig inkább a pináért lelkesedem.

Iszol te rendesen?

Atörökk 2014.06.12. 21:15:58

@uraaam:
Na jó, asszem befejeztem, mára kiégett az agyam :D

venszivar 2014.06.12. 21:17:21

@Black Hole: ne b+! Tán csak nem igaza vót a baromnak!?:) ugye NEM!?!

Black Hole 2014.06.12. 21:17:30

@uraaam: igen, de mit kezdesz vele egy jó f@sz nélkül?

Black Hole 2014.06.12. 21:20:15

@venszivar: ezt egy kollégám vezette le nekem is, olyan 25 éve. Gondolj bele, hogy ott vagy a dögös nővel, egy jó f@sz nélkül :-)
Az már katasztrófa!

venszivar 2014.06.12. 21:21:54

@Black Hole: CIKI! hú, de ciki LENNE!:)

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:24:32

@Black Hole: szerintem nem ugyanarról beszélünk;)

Black Hole 2014.06.12. 21:24:57

@venszivar: így akkor asszem vágod miről van szó :-)

Annak idején én is kérdeztem kollégától, hogy buzi-e? De megnyugtatott.

Black Hole 2014.06.12. 21:26:13

@uraaam: dehogynem, csak más megközelítésből :-)

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.12. 21:27:50

@uraaam: @Black Hole:
Csókolom, kinyitott a Kék Osztriga bár??? :-O

Black Hole 2014.06.12. 21:31:40

@háromlábúbogár: ezek szerint neked nem esett le :-)

AtiSnatch 2014.06.12. 21:32:08

Csókolom bácsik. Itt leher csatlakozni a fényeskemlé repülős hadosztályhoz? A Fekete Géjzabá kűdött, csaxólok.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.12. 21:34:47

@Black Hole: Szerencsére minden szombaton vannak világűrős dokumentumfilmek a német hírcsatornákon. Engem valahogy az ugráló majmok meg tátogó krokodilok nem tudnak lázba hozni. De milyen érdekes a Kuipergürtel meg az Oortsche Wolke, és mi történik, ha egy tödlicher Gammablitz die Erde trifft. A másikon történelmi témák is szoktak lenni szombatonként, de VIII. Henriket már nagyon unom, és a tödlichste Waffen des Mittelaltersből is fejből tudom, melyik loccsantja szét a legjobban a Kokosnusst.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.12. 21:35:15

@Black Hole: ahogy így beleolvasgattam, nekem meleg helyzetnek tűnt :-)

Black Hole 2014.06.12. 21:38:27

@háromlábúbogár: ááá, nem az! Én is a nőket szeretem, csak ugye ahhoz kell egy jó szerszám. Anélkül mit kezdesz velük?

Aureliano Buendía 2014.06.12. 21:39:36

@Black Hole: jó, de magunkból kiindulva az adott;)

Black Hole 2014.06.12. 21:44:13

@Nattramn: nyolcadik Henrik hat felesége, az nagyon jó zene. Ismered? Rick Wakeman adja elő. Érdemes hallgatni.

Amúgy ezek az űr dolgok addig érdekesek, míg át nem megy egy számomra érthetetlen magyarázatba. Szerintem jók az állatos filmek, csak már túltengés van belőlük.

Black Hole 2014.06.12. 21:48:26

@uraaam: szerencsére. Csak hát úgy vagyok mint a székely apuka:
-Édesapám, kurvára fáj a fogam!
-Nekem is fiam, csak meg ne mond anyádnak!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.12. 22:02:03

@atörökk: Az őrangyalod jelenétéről meggyőződhetsz, ha leugrasz valami jó magasról :D

Aureliano Buendía 2014.06.12. 22:02:22

3742. Haladunk.

Lassna lehetne fogadásokat kötni, hogy mikor lesz (lesz-e) nyú poszt.

Black Hole 2014.06.12. 22:07:48

@ColT: kb hányadik emelet ajánlott? Már csak azért, hogy ne lehessen a véletlenre fogni, és ne maradjon kétség.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 22:08:45

@atörökk: na, akkó végre eltűnsz egy időre:D

;)

Black Hole 2014.06.12. 22:11:31

@uraaam: még a végén nem tudom sehol elpanaszolni, hogy írországban dobálják a kekszet az árufeltöltők, és nem tudok venni egy kurva csomagot, aminek a fele nincs összetörve.

Aureliano Buendía 2014.06.12. 22:14:35

@Black Hole: valami már lehetne, unalmas ez a poszt napról-napra.

Valamelyik másoikat kéen összeírkáni, ahol még 100 alatt van a hsz.

Atörökk 2014.06.12. 22:17:10

@ColT:
Még nem vettem fel vele a kapcsolatot.

Black Hole 2014.06.12. 22:20:03

@uraaam: lehet érdemes lenne költözni, de szerintem mindenki itt marad. Oszt' egyszer csak csoda történik, és lesz új poszt :-)

helianthus 2014.06.12. 22:20:44

Van nekem egy csíkos gatyám, abban hordom a ....z őrangyalom!

helianthus 2014.06.12. 22:22:46

@atörökk: de hát itt vagyok. Asthar Sheran küldött, a csillagflotta kapitánya, hozzád.

Black Hole 2014.06.12. 22:22:51

@atörökk: az őrangyalt lehet sunázni vajon? Ez nagyon fontos lenne! Ha igen, akkor remélem, hogy mind dögös bögyös.

Black Hole 2014.06.12. 22:26:01

Olyan hiányérzetem nincs! Nem tudom, hogy ki nem hiányzik innen!

Atörökk 2014.06.12. 22:28:27

@helianthus:
Tudnom kell, tényleg az igazi kulcs van nálad ;)

@Black Hole:
Várjál, itt van neked egy külön.
www.afenygyermekei.hu/New_page_33.htm

megamenn 2014.06.12. 22:28:32

míg a föld forog mint egy turbina,
nem lesz jobb mint a pina.

helianthus 2014.06.12. 22:30:47

@atörökk: nálam nincs kulcs. Bakker. Valami nem stimmel! Akó nem is a te angyalkád vagyok.

Atörökk 2014.06.12. 22:33:15

@megamen:
Visszakemtréleztek? :D

@helianthus:
Ja, izé... ez csak próba volt, a kulcsot egy másik angyalka hozza!
Huppsz, most izé... már mindegy...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.12. 22:33:37

@helianthus:
Ájjáj!
Asszem, visszavonulok.
Kedves egésségedre, meg minden!!44!

Black Hole 2014.06.12. 22:33:44

@atörökk: köszönöm szépen :-) Ez valóban hatásos. Néztem egy darabig, majd ránéztem az asszonya, és szebbnek láttam!

helianthus 2014.06.12. 22:35:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: vonulj vissza meg minden. De azért szeress!!!44!
Megyek megkérdem Astit, most akó ki is a kuncshaftom.

Atörökk 2014.06.12. 22:37:17

@Black Hole:
Látod. Relativitáselmélet :D

helianthus 2014.06.12. 22:39:46

@Black Hole: de ne fürgyé le, mert akkor lemosod a gyógyìtást!!
Asszem én is kiégtem agyilag.
Báj-bàj!

Black Hole 2014.06.12. 22:43:59

@atörökk: ezzel a relativitáselmélettel arra célzol, hogy Marika Einstein reinkarnáció, és /vagy őrangyala? Mert akkor így minden világos lenne :-)

Atörökk 2014.06.12. 22:50:56

@Black Hole:
Neeem, ő a te abszolút őrangyalod! Máris segített: segített, hogy szépnek lásd az asszonyt :D

Black Hole 2014.06.12. 22:54:42

@atörökk: szerintem Picasso-é is ő volt. Mert így már értem a hagymázas képeit :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.13. 01:08:37

Na, itt vagyok. Hagyma megjött? Már tiszta ideg vagyok. ...ja, nem is- pont leszarom.

Black Hole 2014.06.13. 02:15:19

@agresszív kismalac: ne stresszelj! Még megárt. Szerintem lehet nem véletlen van ott. Lehet a kormány hívta meg, hogy rakja rendbe az országot. Nem lehet véletlen, hogy pont kormány alakítás után megy. Lehet, hogy ilyen szürke eminenciást csinál belőle a.... a..... a....
Nem merem kimondani a nevét, na! Beszari vagyok :-(

gabors 2014.06.13. 02:33:06

@Black Hole: Jobb mint postasnak lenni SC-ban +meg ???

De Vona es a Jobbik out-olni fogja hogy van masik allampolgarsaga is es akkor mindennek vege!!!

gabors 2014.06.13. 02:35:55

@agresszív kismalac: nem azt irta hogy penteken valamikor er haza ???

lehet meg egyet kell aludnod ???

Black Hole 2014.06.13. 02:38:10

@gabors: ez a fazon egy érdekes alak. Néha nem tudom eldönteni, hogy hülye, vagy csak provokál? Ahogy néha fényezi magát, az durva :-)
De asszem mindegy is.

gabors 2014.06.13. 05:22:01

@Black Hole: kb hasonlo ... van mikor a valasz alpjan teljesen masm mint par oraval elobb vagy kesobb ...

de en nem kivanok senkinek semmi rosszat ha tenyleg hazament kivanom hogy semmi gondja ne legyen .....

helianthus 2014.06.13. 05:39:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: ezt imádom.
Kígyók között fekszem éjjel, nem álmodom a reménnyel.
*dúdol*
Jó reggelt!

venszivar 2014.06.13. 06:20:33

tán, itt a "válasz"!?

index.hu/kultur/media/2014/06/12/volt_fideszes_allamtitkar_mozgolodik_az_origo_korul/

valszeg megbuggyantak már a csirkefalatok...

velünk együtt

AtiSnatch 2014.06.13. 07:27:24

@venszivar: ez célzás akart lenni, hogy hol van a hagyma? :D

reggelt! hülye bíró! három hülye, három hülye. mit csinál a szél? fúúúúj! mije van a fának? levele!!!4!

Manyecska 2014.06.13. 08:36:35

@venszivar: francba már másodszorra ülök rá egy rohadt gombra kufircolás közben a bázison!:DDD Bocs Hagyma..:P

Troppauer_Hümér 2014.06.13. 08:46:54

Focista, akire büszkék lehetünk: index.hu/belfold/2014/06/12/eletfogytiglant_kaptak_baunokek_gyilkosai/

Indexes agyhalál, hogy a cikkben rövidítik a neveket, míg a képalában ott van Herczkuék teljes neve.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 09:08:15

Mivel ide jártok mindig és mindig ti járkáltok ide, ismerem már a nickarcotokat. Tudom, kitől mire számíthatok.
Heli buggyantott tojást készített reggelire, művelet közben erősen ügyelve arra, hogy ő maga ne buggyanjon meg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.13. 09:20:59

@Kellemes Zérókomponista: De aztán mégis megbuggyant. Vagy már a tojás előtt...

2014.06.13. 09:29:24

A homárra is sújtott a lázárjános ?
ami edének nem sikerült zorbánék elintézték ? :-)

helianthus 2014.06.13. 09:29:49

@ColT: ...ezért fájdalmat fogsz kapni. Adok neked sok-sok fájdalmat. :P
By the way a megbuggyanás nekem alanyi jogon jár.
Értem?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 09:41:51

@ColT: igen, ez a jól ismert tyúk vagy tojás esete. A tojás adott, a tyúk helyére mi helyettesítendő be itt? Nem tudja valaki? Megfejtéseket a homárba kérjük.:) Szerintem varázslattal buggyantotta, eredő bensőből, szívből.

Éjjel egy egész pókcsalád masírozhatott át rajtam, mert a bőrgúnyám elég toplis állapotban köszöntött ébredésemkór.

Ba', mi lesz a homárraaaaallllll ááááá. Mi lesz most, meddig tartható ez az e-állapot:

MacskaÖsszeZavaróKft 2014.06.13. 09:44:14

A macskák nyuggecc-t vennének!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.13. 09:48:53

@helianthus: Akkor meg miért probléma? :D
Fájdalom meg : Mivel képzeled, ideküldesz még több hülye usert? :D

@Kellemes Zérókomponista: Hááát, ne helyettesítgess, ha élni akarsz! Helit amúgy sem lehet pótolni :D

@MacskaÖsszeZavaróKft: Nyuggert.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 09:59:33

Faszom a Zindexbe.

Lebegő autón dolgozik a Toyota?
Nem, a gördülőellenállást akarják csökkenteni.

A halálraítélt, aki szupertehetséggel tervez
A könyv címe: A halálraítélt

Nem evett elég spenótot, nem jutott fel a csúcsra
Egy szó sem esik spenótról a cikkben

Manyecska 2014.06.13. 10:05:56

@Kellemes Zérókomponista: én fasírtot sütöttem. de odaégettem mer másra figyeltem pár percig:D de azér nem szenesedett el csak az alja.@ColT: Heli helyett Hitlert olvastam. Tényleg!:O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.13. 10:08:37

@Manyecska: Náci-e vagy?!

@atpijkamo: Ha valami lebeg, annak 0 a gördülő ellenállása, azaz faszán lecsökken :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 10:21:59

@ColT: Csökken a gördülő ellenállása, de nem nullára. Nem lebeg.

Manyecska 2014.06.13. 10:22:48

@ColT: hálistennek. Este mozgalmi nótákat énekeltünk nem hallottátok?:PDDD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 10:44:27

Rezsó, csináj valamit! @Manyecska: kínnyában már a régi posztokat olvassa.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 10:47:05

@Manyecska: az nem is igazi odasütés. Legközelebb tessék 2 percig figyelni máshova!
@atpijkamo: bulvárcímzés. Én ezért szoktam le az origóról. Kedvenc még, hogy a címben szereplő mondatot megismétlik az bevezető bekezdésben, ez amolyan híd, áthangolódás a cikk hosszantijára a nagyfordulatszámú és pezsgő, rikkancskodó szalagcímek, a főoldal világából, oké, legyen. De... majd az étvezetp bekezdés tartalmát ismétlik meg, félig vagy negyedig vagy semennyire sem átfogalmazva, hanem kopizva a cikk első bekezdésének kezdeteként. Majd a cikkben valahol, rendszerint hadielterelésként megkínálva az olvasót ténylegesen más mondatokkal, persze 1-2-nél nem többel és a tökéletes semmitmondás jegyáben pont megint felbukkan ugyanazaz infó, akkor már bravúrosan, 70-80%-ban átfogalmazva, más szavakkal kifejezve. Ebből épül fel egy cikk. Sok ilyen kiscikk volt az origón is. Teletexten is dívott ez, amíg olvastam. Kurvára leönteném folyósított meztelencsigákkal a kis barbifrizurájukat az ilyen megélhetési újságíróhülyéknek. Sajnos rajtam kívül senkit nem zavar a jelenség.

!NO-RMÁLISÚ-JSÁGO-T!

Manyecska 2014.06.13. 10:47:47

@atpijkamo: asszongya. "20 éve vettem két kivitövet, fiút és lányt" :DDDD
Kivételesen dolgozom a rádiót hallgatom:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 10:51:26

A "pont" elé beszúrok konyhakéssel egy "után"-t. Mindenki nyomja meg az Instert gombját. Sosem értettem. Valaki megmondja, mire való az insert óverwritt üzemmódja? Ki törli ki a már egyszer bevitt szöveget? Inkább akkor kijelölés és törlés és tiszta felület előtt dolgozhatunk, nem felülírkáljuk maszatolva az addigiakat, a jövőben (jobbra) következő szöveg szeméthatású és zavaró. Szóval ki a fakk hasznélja az insert ilyetén módját, nők? Vagy kik?

Manyecska 2014.06.13. 10:55:03

@Kellemes Zérókomponista: hóógyne.tegnap látványosan lángolt a platni..:DD szíp volt el is merengtem de aztán rájöttem hogy leég a ház nemsoká..@ColT: ne viccelj, természetesen a bal oldalon alszom!!:):D

Manyecska 2014.06.13. 11:00:56

@Kellemes Zérókomponista: nekem olyan van most itt előttem hogy "Munkaszám: 2.anal: 3.anal:
/analitika!:D/ valami ritka perverz egy állat írhatta ezt a szoftvert!!:D

Manyecska 2014.06.13. 11:06:03

@Kellemes Zérókomponista: oszt persze micsinál a nemszőkenő ilyenkor?? megfogtam a mellette főlő:P lábost úgy álánátúr csupasz kézzel és ráb.sztam a platnira. Nem kicsit volt forró:( de tényleg mp-eken múlott szerintem:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 11:21:02

@Manyecska: Forró égő olajba egy lábos vizet kell önteni. Nagyon látányos.

Manyecska 2014.06.13. 11:29:17

@atpijkamo: ezt egy 92éves rokonunk megcsinálta hirtelen ijedtségében amikor a sütő lángolt, kórházba is került. Képzelheted..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 11:31:27

@Manyecska: Idős korban a nyaki erek beszűkülnek, az agy nem kap már annyi oxigént.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 11:45:31

@Manyecska: Ha leesik egy kés, nem kapok utána, hagyom leesni a földre. Ha valami nagy baj van, nem kezdek el kapkodni, hanem terveket készítek...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 12:28:42

@atpijkamo: hát ja. Mert ha valami 2 szekundumig nincs A HELYÉN, felborul az univerzum. Inkább vágd szét magad, de a rend az rend legyen!

Manyecska 2014.06.13. 12:33:47

@atpijkamo: jó de én ember vagyok:DD

Manyecska 2014.06.13. 12:35:02

Látom hagyma-flesmob volt ma Ferihegyen.
:D!

igi1 2014.06.13. 12:39:40

@Manyecska: a cigányok nagyon várják Egerben

Biztos forrásból tudom

AtiSnatch 2014.06.13. 12:40:57

@Manyecska: ááá, má a csigazabálóknál elakadt: www.youtube.com/watch?v=00XZ3a2GQnc :D ráadásul még a képét is kiboxolta...

igi1 2014.06.13. 12:44:11

Ugye h kell ide hagyma tök nyugis meg kicsit uncsi is néküle a homár

igi1 2014.06.13. 12:48:34

De szógezzük le: én csak azér bírom hagymát mer ti is annyira odavagytok érte.

De nehogy beáruljatok ám, mer meg lesztek mellyezve.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 12:50:15

Az ááámerikaiak is áldozatul esnek a gaz becsapós multiknak. „Ne hozzon engem ilyen kellemetlen helyzetbe, hát én is meg voltam róla győződve, hogy ez gránátalmalé.”

gránátalma-áfonya italként árult, noha 99,5%-ban alma és szőlőlevet tartalmazott, gránátalmát pedig csak 0,3%-ban.

www.origo.hu/tafelspicc/hirek/20140613-milliardos-hazaspar-szorongatja-a-coca-colat.html

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.13. 13:03:25

@atpijkamo: Szintén. És mindig felveszi valaki a leesett dolgot :D Nem bírják ott hagyni az emberek :)

igi1 2014.06.13. 13:03:39

@atpijkamo: na és a maradék !?

Amúgy meg még az utat is lezárják hagyma előtt.

Manyecska 2014.06.13. 13:04:51

Féltek lehajolni mi, hmm:DD

Manyecska 2014.06.13. 13:08:54

@ColT: jó most azért mer tik nem bírtok a nagy hasatoktól lehajolni attól még működhet!!:P:D@igi1: az egy másik hagymaszállítmány lehet..!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.13. 13:15:59

@Kellemes Zérókomponista: a buzik. az is buzi aki kitalálta! amikor véletlenül nyomom és kitörli a az eddigi munkát. szal buzigomb, így hívom.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 13:17:32

@igi1: repedező betonzatú, azokból gyomnövényekkel sűrűn előbukkanó hely vagyunk mi már. Elhagyott gyárcsarnok. Jó fotótéma. Jó fotótéma a halál. Xellemek vagyunk mi már.
Azon gondolkodtam, hogy traktoros háttérképed van-e a gépeden, miközben masztizol. De mostmár megyek valamit sütni.

igi1 2014.06.13. 13:18:25

@Kellemes Zérókomponista: mer a hímagyúak nem értik a CTRL + C és a CTRL + V -t és nyomjájk a + gombot is tehát ót billentyűt

igi1 2014.06.13. 13:19:43

@Kellemes Zérókomponista: most könnyekig lemellyeztem a kijelentésedet.

Nem mondom meg, mér, de köcce.

Viszont aszittem h helivel dugsz.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 13:49:16

@igi1: na most ezt nem értettem, mondd el Mac nyelven, mámint alkalmazkodok a te életedhez, nem értem téleg. Az megvan, hogy Ctrl+x az egybeveszi a vágolapramásolást és a törlést? Sosetudtad. Ezidáig. Na de ezek alap dolgok, az igazi finomság nem itt kezdődik. De elborulnátok, ha megmondanám hól!
Mit mér?:D Basszeg. Valamelyikünk nagyon beivott. Majd magyarázz.

Atörökk 2014.06.13. 13:53:30

Jó reggelt. Fasznak hangoskottok itt, péntek van, nyugoggyatok már.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 13:57:44

@Kellemes Zérókomponista: @igi1: Ez a CTRL+C és CTRL+V valami mazochista vindóz vallás. Bal gommbal kijelölöm, középső gombbal bedobom, kész. Ha még közbe billentyűpárokat kéne nyomogatnom, háromszor annyi ideig tartana a szerkesztés. Kinek van erre ennyi felesleges ideje?

helianthus 2014.06.13. 14:00:31

@igi1: velem biztos nem! Megnéztem és nem. Tényleg!!!

Manyecska 2014.06.13. 14:19:00

:DD ÚÚÚÁÁÁÁ Igi!! szereztem még egy pasit!! :ddd NAGYON helyes!:D
érdekel??:P *liheg*:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.13. 14:23:42

@atpijkamo: arra jó hogy kíméld a jobbkezedet és ne kapj ínhüvelygyulladást az egér nyomogatásától.

További magyar hang 2014.06.13. 14:37:28

Most ránéztem direkben az oldalra és látom, hogy nem az RSS feed halt be, hanem tényleg nincs új poszt.
Mi van itt kéremszépen?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 14:40:35

Fő az ebéd most. Mit kell csinálni ezidő alatta?

Manyecska 2014.06.13. 14:41:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: ne csetelj. Ez blog.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 14:42:03

@További magyar hang: úúúúúúú, de jó az avatarooood. (Lap)pangás van. Egymásra lapolódott pangások sorozata. Ez mutatja az uborkasessiont.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.13. 14:44:00

@További magyar hang: "Most tél van, és csend, és hó, és halál..."
Vagy ilyesmi.

Manyecska 2014.06.13. 14:44:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: áá, csak átrugdostunk most 18kg ányágot a szomszédba. Igazi lovag a srác:P:DD virult a feje mint állat na mondom ez is kanos..

Manyecska 2014.06.13. 15:10:13

@ColT: nem, csomagolóanyag:) a futárom hozta amúgy. Ilyen vetésforgó van itt apám:P:DD a postáról ma már kimenekültem mert egy hókuszpók-szerű pasi előreengedett maga elé aztán finoman rámnyomult:DD:O:D mondom naviszlát, majd jövök később.:O

Atörökk 2014.06.13. 15:12:03

Valaki robbantsa fel az úpöcét. Köszönöm.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 15:15:26

@sugargiraffusplumps.: Cukipofa, azt is egérrel választod ki, hova nyomod a CTRL+C-t. Azt is, hogy hova lesz a CTRL+V. Úgyhogy egy nyavalyás egérkattintást nem spóroltál meg. Cserébe minden 3-szor annyi ideig tart.

Manyecska 2014.06.13. 15:19:12

@ColT: de NEM HAJOLTAM le mert tanultam tőletek!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 15:19:54

@atörökk: "Valaki robbantsa fel az úpöcét."

A gázlángos logója alapján az valami gázszolgáltató lehet. Fúrd meg a vezetékét, és gyújtsd meg!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 15:21:20

@Manyecska: "egy hókuszpók-szerű pasi előreengedett maga elé aztán finoman rámnyomult"

Ne aggódj, nem a szépséged kellett neki, hanem a pénztárcád. Ez a zsebesek trükkje.

Atörökk 2014.06.13. 15:22:27

@atpijkamo:
Gázszolgáltató, az biztos. Kurva gáz, amit szolgáltatás címén csinálnak.

Manyecska 2014.06.13. 15:26:20

@atpijkamo: térdig érő nyári ruhámban aki zsebet talál megérdemli!:DD Hidd el. Rosszul is voltam tőle.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 15:27:28

Milyen Szép Feladat, kihívás elé szoktátok állítani magatok? Mondjuk van esetleg, aki cipőfűzőket gyűjt, más állatokat preparál vagy
@atpijkamo: én eddig mindig olajlángost vásároltam. Jó volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.13. 15:27:35

@atpijkamo: fals. egészen pontosan négy kattintást spórolsz meg másolásonként. az napi átlag 96 másolásnál összesen 384 kattintás ami éves szinten ötnapos munkahéttel számítva 88320 kattintás. na ettül fáj a kezed!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.13. 15:31:40

@sugargiraffusplumps.: "négy kattintást spórolsz meg másolásonként"

Egyet se. Mindkettő 2 kattintást használ, mint írtam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.13. 15:36:06

@atpijkamo: na akkor most szépen kipróbálod mindkét verziót és összeszámolod a kattintásokat. pontosan néggyel kevesebb egérkettyintés. agyadra ment a hőség, papi! :D

Atörökk 2014.06.13. 15:38:52

@atpijkamo:
Hát ha eccer télleg gáz :D

@sugargiraffusplumps.:
Izé, ki tuggya, mitől fáj neki :D :D :D

igi1 2014.06.13. 15:39:16

@helianthus: ne is mondd, akkor benéztem valamit meginnt, de az biztos, veled tuti akar. :P

@Kellemes Zérókomponista: ja, nálam csak insert van, de nekem nincs köpec mac-em, mint neked.

Majd karácsonyra. Addigra megszerzem 27 évesen az első millámat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.13. 15:42:48

@atörökk: az lehet! de akkor legalább annyi esze vóna, hogy kevesebbet kattint vele ha egy mód van rá. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.13. 15:44:49

@igi1: késő. a többieknek már születéskor megvolt, és nem egymilla hanem több milliárdnyi :D :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 15:47:39

@igi1:
Milyaza "köpec mac"?
Nekem lehet ollyanom?
Megannyi kérdés...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.13. 15:53:30

@igi1: azt gondoltam 24 vagy. Jó. Miből szerzed meg az első milládat? Te figyely, ezzel a Mek dologgal jobb lenne, ha nem sértegetnél! Ha nyernák vagy ilyesmi, azonnal eladnám és pályinkát vásárolnék a rászorulóknak. Nem is kell messzire mennem, én rögtön itt vagyok, nekem jó lesz!
4 kattintás ide, 2 leütés oda, máris a 42-nél vagyunk, egyébkérdés?

igi1 2014.06.13. 15:53:40

@sugargiraffusplumps.: hé, nem a bidámbidámokat kérdeztem!

AtiSnatch 2014.06.13. 15:56:35

@dr. phil. Sün‼ ツ: ne köpeckedj vele, me megver!!44

Atörökk 2014.06.13. 16:02:58

@sugargiraffusplumps.:
Te ugye most nem forintokról beszélsz? :D

igi1 2014.06.13. 16:05:01

@atörökk:
Most mér, ha megszerezném az első millámat, akkor elvennél, ha arról beszélne!?

Ma lassabban forognak az agytekervényeid.

Atörökk 2014.06.13. 16:10:06

@sugargiraffusplumps.:
Jóvanna :D

@igi1:
Hűha... Ugye ma leszálláskor naggggyon beütötted a buksidat a traktor oldalába?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 16:14:36

@atörökk:
Szerintem ne nagyon ellenkezz, ez má le van jáccva!44!
Megszerzi a milláját, oszt elvesz, ha teccik, ha nem!444!

venszivar 2014.06.13. 16:15:57

@igi1: Már nagyok s lógósak a csöcseid s még nincs egy millád?!?:)

Pedig az idő múlásával egyre több s több millára lesz szükséged...! Erre tégedet nem tanítottak meg anyádék?:):D

Atörökk 2014.06.13. 16:23:55

@dr. phil. Sün‼ ツ:
De kérem... Nekem elveim vannak. Én nem vagyok megvásárolható!4!!

igi1 2014.06.13. 16:25:38

@venszivar: szerinted mér most gyűjtök!?

gabors 2014.06.13. 16:25:51

@Kulics: ez egyenlore csak az egyik lehetoseg voltak mar mas otletek is pl hogy a rezsiharcnek lehet koze meg a posztok elmaradasanak igy mentik a biteket eppen

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 16:25:55

@atörökk:
Nem azt montam, hogy megvesz, hanem hogy elvesz!!4!

Atörökk 2014.06.13. 16:28:05

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nemnem!
Máximum kibérelném napi egy-két órára: kényelmesen leülnák, bor, pályinka, megállítanám a konyha közepén, csipogtatnám, oszt ha meguntam a hülyeségeit, mehet dógára!4!!

Aureliano Buendía 2014.06.13. 16:34:01

@atörökk: csinos a barátnőd:D

ui.: rohaggyámegrezsó:D

Aureliano Buendía 2014.06.13. 16:36:45

@Troppauer_Hümér: van baj elég.

Igazából ilyenkor felmerül bennem a kérdés, mi a nyavalyát keresel, mikor ezt találod?

gabors 2014.06.13. 16:36:55

@atpijkamo: a megoldas === REKLÁMADO !!!

Atörökk 2014.06.13. 16:44:42

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Semmi. Nem szennyezem be lelkem templomját ijen alantas földi ösztöndolgokkal!

Aureliano Buendía 2014.06.13. 16:47:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: malaca volt:D

Kár, hogy elkapták. Ellenben finom:D

Black Hole 2014.06.13. 16:53:49

@gabors: én sem kívánok rosszat neki, mert minek? Sőt! Érezze jól magát!

Atörökk 2014.06.13. 16:56:08

@uraaam:
Nincs!4!!
És attól is függ, ki aggya :D

Aureliano Buendía 2014.06.13. 16:56:11

Hal hálaimája

hol ő hol én
hal ő hal én
ha ő hal én
éhenhalok
imhol ím hal
imhol ím hal

hol ő halál
hol én halál
halál hala
ha halra lel
halálra hal
hal hal halált

halál lohol
a hal sehol
sehol halál
halál sehol
seb hol halál
halélausz
hal visszausz

én hallom őt
őt hallom én
halam halam
én hallak ám
hallá halok
halál okán

hallom hallám
hallám hallám
hadd Iám halam
hadd Iám halam
hullám-halom
hullámon át
hulláimon

hullámaim
a láma - ím
imára hív
imára ám
imám e hal
halál-imám

hullám-halam
hullám-halom
Allá' ilah
Allá' ilah
aláirom
hullám alá

Alláh ilah
halál illan
halálaim
halálaim
halleluja
halleluja

hol ő hol én
hal ő hal én
elhullik ő
elhullok én
elhull a hal
halhulla hull

a hála ím
halálom ám
hálám e hal
hal-hála Iám!
halleluja
halleluja

ha hallal hál
halállal hal
hal által hal
hallal ha hál
elhál elhal
elhal elhál

jön lóhalált
s hal halhalált
miféle hal
ha itt meghal?
halleluja
halleluja

ha hallja s él
elhűl e hal
hálóm halál
én lenn a hal
hal én hal én
alél a hal

hol itt halál
hol ott halál
holott holott
halott halott
hal villan ott
halon halál

halleluja
halleluja
halleluja
halleluja
hej a halál!
hej a halál!

Aureliano Buendía 2014.06.13. 16:57:15

@atörökk: mindesztmongya. Asztán, ha nyílik a butykos... ;)

AtiSnatch 2014.06.13. 17:31:25

ezek a mocskók ki várásra játszanak. mind meg haljunk.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.13. 17:42:57

Az volt már, hogy Gojko Mitić 74 éves? Nem? Most van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 17:44:37

@agresszív kismalac:
Igi viszont 27.
Most gyűjti a milijóját, utánna elveszi a törökköt.
Mámind a jókedvét!!44!

Aureliano Buendía 2014.06.13. 17:46:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát, a józan eszét már nem tuggya:D

helianthus 2014.06.13. 17:57:34

@atpijkamo: őőő, meleg van. ;)
Most már rád is féltékenykedhetek, nem csak Igire? o_O
@igi1: hát azért amíg nem Kompitól hallom, nem veszem százasra.
Cdak tudnám honnan szedsz ilyeneket?

Atörökk 2014.06.13. 18:03:39

Kisfalumabottszülettemééééén...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 18:03:47

@helianthus:
Iginek kiterjett kémszervezete van szerte a világban!44!

helianthus 2014.06.13. 18:06:35

@atörökk: nincs ott gyertya?
@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem esz csak a fejében létezik. Nem igazi!!!44!

Aureliano Buendía 2014.06.13. 18:07:52

@atörökk:

szíriuszon, ott születtem én
angyal van ott, és baszott nagy fény

Black Hole 2014.06.13. 18:09:35

@agresszív kismalac: Ő zsírkirály volt! Amilyen révetegen tudott nézni, és ahogy mondta, hogy "uff". És mindig győzött, csak a "Fehér farkasok"-ban halt meg, de azért ott is elintézte a rohadékot. Ja, a "Tecumseh"-ben is meghalt :(

Atörökk 2014.06.13. 18:10:01

@helianthus:
Dehonnincs, annak a fényénél netzek!4!!

@uraaam:
Szíriuszról estem a földre...

Black Hole 2014.06.13. 18:12:09

@atörökk: jut eszembe, meg néztem Laci betyárt, és Postás Józsit. Kösz a tippet, valóban agyhalál mindegyik :) :)

Aureliano Buendía 2014.06.13. 18:13:50

Hogyan tudja egy madár a redőny sínjét telibe szarni kéccer is?
A természet egy újabb csodája.

Black Hole 2014.06.13. 18:15:13

@AtiSnatch: állítólag az utolsó kommentelő kap jutalmat. Százezer millió forintot.

Black Hole 2014.06.13. 18:20:11

@uraaam: madárszar ügyben akkor hagytam el az agyam, mikor az autó motorházán olyan produktum volt, mint egy eper öntetes vanília fagyi megolvadva. De most tényleg! Milyen madár szarik fehéret, piros csíkokkal? És hatalmas volt.

Black Hole 2014.06.13. 18:23:04

@uraaam: talán egy hattyú, ami megevett egy fél kilós margarint, meg pár szem epret?

Aureliano Buendía 2014.06.13. 18:23:08

@Black Hole: na, akkor ezen is lehasalnál. Ez inkább lilásabb, de ebben is van fehéres. És bammeg a függőleges sínt. De sem az ablak, sem a redőny nem olyan, csak a műanyag sín. De az két helyen is. De hogy szarok függőlegesen?!

helianthus 2014.06.13. 18:24:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: bisztos az angyalai voltak. Megyek nèzem gyógyító Marikát kicsit.

Aureliano Buendía 2014.06.13. 18:25:04

@Black Hole: én nemtom, de minnyá lefotózom:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 18:28:57

@uraaam:
Úgy, hogy közbe röpül!44!

---------o>--- <-Madáj
\
 \
  ☻ <- pjoduktum
   \
    \|
     | <- Ablak/fal/mittomén

Black Hole 2014.06.13. 18:32:02

@uraaam: lehet valami génhibás madár volt. Tud helyben lebegni mint a kolibri, és valami különleges technikával rakja ki a cuccot.

Aureliano Buendía 2014.06.13. 18:32:33

@dr. phil. Sün‼ ツ:

javítok egy kicsit a rajzodon

---o>|-- <-Madáj+fal még két emelet magasan
\
\
☻ <- pjoduktum
\
\|
| <- Ablak/fal/mittomén

az is lehet, hogy egy nagyra nőtt kolibri, ami egy helyben is tud lebegni repülés közben, és az szart feltartott seggel.

Merthoyg ez a 2. emelet. És még van felfelé kettő.

Aureliano Buendía 2014.06.13. 18:33:37

@Black Hole: @uraaam: egyre gondoltunk:D

ájrópai fostos kolibri

Black Hole 2014.06.13. 18:35:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: nagyszerű magyarázat, gratula! Amúgy te valami nehézbombázón voltál bombázó tiszt? Az ábra alapján, szinte biztos vagyok ebben.

AtiSnatch 2014.06.13. 18:36:03

@uraaam:De hogy szarok függőlegesen?!

Őőő, én vízszintesen még nem próbáltam... :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 18:37:35

@uraaam:
Az nem számít, hogy mennyi emelet van fölötte!!4!
Én má láttam illyent élőbe.
Miné gyorsabban röpül, anná nagyobb a becsapódási szög!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 18:40:38

@Black Hole:
Nem tettem én soha ollyant!4!
De a madárszar kb ugyanazzal a tekknyikával mozog, minn a bomba.

Aureliano Buendía 2014.06.13. 18:42:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát, szerintem ez a madár dacol a fizikával, az héccencség.

És ebből van még egy nem sokkal ez alatt.

Vagy ketten játszottak célbaszarósat.

AtiSnatch 2014.06.13. 18:48:00

@uraaam: gyanús. Nem voltál az ablakban? :D

Aureliano Buendía 2014.06.13. 18:53:50

@AtiSnatch: én inkább rád gyanaxok. Egy jó kínai után szerintem simán feltelefonálsz a másodikra:P

AtiSnatch 2014.06.13. 18:55:30

Kámerun b+ köztv 4 prezident

Black Hole 2014.06.13. 18:57:44

@uraaam: a padlizsán szín gönyörű benne :) :)

Aureliano Buendía 2014.06.13. 18:59:15

bemegyek én a kocsmába
rávágok a zongorára

helianthus 2014.06.13. 18:59:30

@uraaam: igyekszik szegényke, hogy szerecsét vigyen a hajlékodba és ez a hála? :/

AtiSnatch 2014.06.13. 19:00:06

@uraaam: shült ríhs van benne?

Aureliano Buendía 2014.06.13. 19:02:49

@Black Hole: remélem, eldugul tőle a segge lika és úgy marad:D

A parkolóba meg valami homokevő madár jár szarni renceresen.

Manyecska 2014.06.13. 19:05:32

@uraaam: ezt meghajtotta a meggy.:D talán strucc lehet. Vagy emu. Vagy a felső szomszéd:DD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 19:15:59

@uraaam:
Nyema!
Inkább éppenhogy működik a fizika.
Akkó esne függőlegesen a produktum, ha a madáj egyhelybe jepűne.

Aureliano Buendía 2014.06.13. 19:16:59

@helianthus: ráadásul ma péntektizenharmadika van, gyorsan kívánok valamit:D

Black Hole 2014.06.13. 19:17:43

@uraaam: az jó! Lehet vele súrolni :) :)

Aureliano Buendía 2014.06.13. 19:18:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: értem én, nyilván nem függőlegesen fog zuhanni, de ilyen beesési szöget sima relűűlés közbe nem tudna produkálni.

Van valakinek kölcsönbe lékpuskálya?

Black Hole 2014.06.13. 19:18:56

@gabors: vagy kapott egy keményet análisan, oszt' berepedt a kloáka.

Black Hole 2014.06.13. 19:21:12

@uraaam: meg pont szembe kellet volna repülnie a sínnel, viszont akkor felkenődött volna a falra.

Aureliano Buendía 2014.06.13. 19:26:01

@Black Hole: eszt mondom én is, de a sün nem akarja érteni. Meg még van felfelé 2 emelet, az 5 méternél több. Tuti megfogta volna a falat. Vagy öccázzal repült.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.13. 19:28:53

@uraaam: Elég híg, jó szögben csapódik be, és végig is folyik...

gabors 2014.06.13. 19:31:27

@Black Hole: mivel hagyma nincs itt ezert batran szolok hogy meg a hetero madar is analba nyomja (ha a kloakát analnak hivjuk) !!

gabors 2014.06.13. 19:33:57

@Black Hole: valami kis légmozgás (a.k.a szél) nem jöhet szóba sem ?

Aureliano Buendía 2014.06.13. 19:36:01

@ColT: nem-nem, ez két külön szar:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.13. 19:37:15

@Black Hole: @uraaam: Basszátok meg, gondoltam vacsora közben áttanulmányozom miket írtatok, kiderült nem is vagyok éhes :-D

Black Hole 2014.06.13. 19:45:18

@uraaam: pedig a fotón felkenődött madár nincs, csak a szar. Egyre rejtélyesebb. Mert ha meg akkora szél fúj, hogy a madár párhozamosan repül a házfallal és úgy szarik, és a légmozgás csapja oda a maltert, az meg már vihar. Viharban meg nem repülnek a madarak, hanem gubbasztanak egy ágon. Kezd hiányozni hagyma, az tudná.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.13. 19:45:43

@uraaam: Még durvább poén a természet részéről :D nyomás mosni :D

@háromlábúbogár: Fogyókúrás Homár.

Black Hole 2014.06.13. 19:49:46

@gabors: nem értek a madarakhoz, max a vörös tyúkokhoz esetleg. Némelyiknek tényleg mehet análba.

Manyecska 2014.06.13. 19:50:06

@uraaam: lehet baglyok fészkeltek be a redőnyödbe. Vagy óriásdenevérek!!:):D itt meg valami motoszkál a ruhásszekrényben nyugi a kutya fél tőle. Én is.:D szerintem van egy egerünk:OO há mindegy a tengerimalacot kifaggatom majd reggel.

Black Hole 2014.06.13. 19:51:13

@háromlábúbogár: csak nem rántott padlizsán a vacsi?

Troppauer_Hümér 2014.06.13. 19:51:26

Szegény Grosics. De legalább nem ő lett az utolsó.

Atörökk 2014.06.13. 19:56:46

Ez a madár minden jel szerint leszarta a fizikát.

Ferenc Jóskát leszarták a legyek.

Csendesebben vigaggyanak!

Aureliano Buendía 2014.06.13. 19:59:49

@Black Hole: az igazán rejtély az, hogy csak az a pár centi műanyag sín. Se az ablak, se a redőny.

Szerintem célbaszaróverseny volt.

Aureliano Buendía 2014.06.13. 20:03:21

@Manyecska: jah, az a hab a tortán, hogy reggel arra ébredtem, hogy néhány méh vagy darázs itt döngicsél a redőnytoknál. Szerintem azok akarnak beköltözni. Bár reggel félkómásan igyekeztem őket meggyőzni arról, hogy gondolják ezt át.

Ha holnap reggel is itt hédereznek, muszáj lesz lépnem.

Jah, oldalkocsim meg reggel menekült ki a szobából. Újságpapírral a kezében. Nagy hős.

Atörökk 2014.06.13. 20:04:16

@uraaam:
Most mit csinált volna, ha eccer ment a hasa? :D

Black Hole 2014.06.13. 20:04:49

@uraaam: ááá.... én is csak másoktól tudom :) :)

Atörökk 2014.06.13. 20:29:24

Hová tűnt Damon Hill?

Manyecska 2014.06.13. 20:31:31

@uraaam: lehet a meggyszarra jönnek..xd na nincs egerünk egy zacsi volt..kàr xd malacot megnyirta a kutyafodrasz most szõröspatkàny xd xd ikszdé

Manyecska 2014.06.13. 20:33:47

mondjuk a golyafos kering a levegőbe...de a golya nem esz gyümölcsöt...max.gyümölcsevő àllatot hoppà xd

Aureliano Buendía 2014.06.13. 20:34:05

@atörökk: ecsém, láccik, hogy önbeporzó vagy:D

Bement újsággal, hogy jól agyonbassza a darazsat, de félúton rájöhetett, hogy fél tőlük, és menekült kifelé.

Vagy ő kakálta le a redőnytokot:)

@Black Hole: háthógyne:D

Manyecska 2014.06.13. 20:41:15

megérne egy posztot hogy a jegesmaci-szerü kutyâmbol hogyan varàzsoltak hófehér uszkàrt xd kétóràs kozmetixxel.nagyon àlat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 20:52:13

@háromlábúbogár:
Égességedre!44!

@uraaam:
Ipp oda pottyant!
Szerintem lépjé túl a problémán, mer hamarossan jelentkeznek a hangok!!!4!!!

gabors 2014.06.13. 20:53:12

na megyek megnézem a holland/spanyolt ebédidömben....

szar ügy hogy a három meccsből ketto munkaido alatt megy, a harmadikra meg lehetetlen hazaérni ... b+ a brazilok

venszivar 2014.06.13. 20:54:36

4000.

@gabors: KUSS, neked külön mondom, hogy azért most, mert: PÉNTEK LÉVÉN EGY IDEIG NEM ÉREK RÁ...:)

Aureliano Buendía 2014.06.13. 20:56:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: ecce megkeresem a fészkit és beléfosook

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.13. 20:57:59

@dr. phil. Sün‼ ツ: Inkább iszok! Egs!44!!

@uraaam: naon rendes vagy, futottál már ma, Desdemona? :-)

@Black Hole: nem, holnap viszont rántott cukkini lesz, mert csak :-)

Atörökk 2014.06.13. 20:58:45

@uraaam:
Idézek:
Jah, oldalkocsim meg reggel menekült ki a szobából. Újságpapírral a kezében.
:D
Szóval csak te ne porzózzál itten :D

Aureliano Buendía 2014.06.13. 21:01:19

@atörökk: arra próbáltam célozni, hogy a kocsmatündéreken kívül nem érc a nőkhö', bár iginél még van esélyed. Ő meg akármi is lehet:D

Aureliano Buendía 2014.06.13. 21:10:45

Ha meghalok, meghalok,
elvisznek az angyalok,
viszek magammal sört is, bort is,
berúgatom a Szent Pétert is.
Sejehujahajj, nem lesz semmi baj!

Ha megdöglök, megdöglök,
elvisznek az ördögök,
viszek magammal szentöltvizet,
eloltom a pokoltüzet.
Sejehujahajj, nem lesz semmi baj!

Atörökk 2014.06.13. 21:11:02

@uraaam:
Csak te ne szakérts!
Megint terelsz! Most akkor oldalkocsid fosta le a redőnysínt, vagy nem? :D

Aureliano Buendía 2014.06.13. 21:14:32

@atörökk: na ácsi! Te szoktál maszatolni, és azt is el tudom rólad képzelni, hogy nappal leereszkedtél a tetőről kötéllel, oszt idefostá':D

Aureliano Buendía 2014.06.13. 21:16:56

Mindenesetre a végső és szilárd véleményem kialakításáig még várok kicsit.

Aureliano Buendía 2014.06.13. 21:30:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: azé a félbevágott bodobácsnak is van igassága, inni kéne

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.13. 21:31:09

Homár by malac holnap reggel 6 órakor a Palacsintálózóba'! Kóla ropi, jóhangulat! Mindenkit szeretettel várunk. (Lányokat kétszer!)

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.13. 21:36:27

@uraaam: @dr. phil. Sün‼ ツ: ugyehogyugye!44!!!
szesztestvéreim !!444!!!
Igyunk, péntek van!!444!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.13. 21:37:09

@uraaam: Micsináltál? Kicsit nehezen értem, mit monc.

Aureliano Buendía 2014.06.13. 21:38:11

@háromlábúbogár: eksün!

@agresszív kismalac: kérdem: mégicsak indítasz egy póthomárpótlót?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.13. 21:39:52

@uraaam: Fölbaszták az agyamat. Balfasz népség. Török is átküldheti a júpíszít.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.13. 21:41:51

@háromlábúbogár: Ugye, időzített posztról még nem hallottál? Gondolok Helire is, legyen mit olvadnia, ha felébred. Ha valaki korábban kel, szóljon.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.13. 21:44:32

@agresszív kismalac: de, de mér pont 6?
nyugi, Heli olvadozni fog, ha csak nem lesz kemény reggel :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 21:47:17

@háromlábúbogár:
Én má eszt a tevékenxséget el is keztem!

@agresszív kismalac:
Regge 6?
Olyankó a másik oldalamra fordulok.
Micsinász te olyankó?

Atörökk 2014.06.13. 21:48:27

@uraaam:
Én sosenem maszatolok, én egyértelműen elhatárolódok!4!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 21:53:47

@agresszív kismalac:
Aszt jóteszed!44!

A nők mind elmentek focit nézni?
Vagy a seggükkel nézik a tévét?

Aureliano Buendía 2014.06.13. 21:53:47

@agresszív kismalac: aszittem, rezsó baszta fel a zagyad, hogy nyet posztol.

Ezek szerint eksön volt. Remélem, nem arról írsz, hogy ha kiugrasz a mozgó teherautó platójáról, akkor megütöd magad:)

Aureliano Buendía 2014.06.13. 21:59:39

@atörökk: tényleg ennyire kákabélű vagy?

Előétel-főtel-köret-desszert.

Így.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 22:04:52

@atörökk:
Azé Igi helyett malacokra vadásznyi...
Má megbocsáss, de ez nem nyerő.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 22:29:55

@atörökk:
Nem tuttam sose megérteni a vadászokat!
Ha egyellő pályák lennének egyellő eséjekke, akkor talán.
De így....

helianthus 2014.06.13. 22:46:03

@agresszív kismalac: borzasztóan megtisztelsz. Egész héten 4:45-kor keltem. Ezekután szombaton esélyes, hogy 6-ra kialszom magam.
Viszont telón nem látok linket.
Adsz egyet a blogodhoz? :)

helianthus 2014.06.13. 22:48:04

@háromlábúbogár: te az én nevemben ne ígérj olvadozást! Na! Hát micsoda világ már ez?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.13. 22:57:13

@atörökk:
Nem jóvan.
Egy állatnak esélye sincs!
Rohaggyon meg a zösszes vadász!44
Minek köll beleszóni a természetbe?

Black Hole 2014.06.13. 23:08:03

@háromlábúbogár: rántott cukkini? Dehát az válóok! Mifelénk legalábbis.

Black Hole 2014.06.13. 23:14:11

Le a vadászokkal! Éljenek a hentesek!

Atörökk 2014.06.13. 23:20:18

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem!4!! Még mindég nem érted!
Vadásznyi azér' köll, mer' a vadmalac nem a fán nő! Na!4!! Pina!

Atörökk 2014.06.13. 23:33:53

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nemnem! Hát enni is köll valamit, na!

Black Hole 2014.06.14. 00:25:12

Nafferó jó vót'
Vidáman lehetett szórakozni az előadásain. Mondjuk má' régen voltam rajta, talán '79 körül. Aztán vagy katona voltam, vagy nem értem rá, vagy pont feloszlatták őket.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.14. 00:39:35

@Black Hole: Arról a ripacsról beszélsz, aki két forintért bármit elvállal?
(Igen, a Gyere, kislány, gyere című számuk nekem is tetszett. Na, az tényleg őszinte, kőkemény.)

Black Hole 2014.06.14. 00:47:04

@agresszív kismalac: mondjuk a "Gyere kislány gyere" után fura volt a "Sánta Mária", ez tény. Azért szerettem. Meg mondjuk ő nem akkor tépte a száját, miután elmentek az oroszok. Persze lehet, hogy a tisztánlátásommal van baj. De tény, hogy nem az elsőszámú kedvencem volt.

Manyecska 2014.06.14. 04:42:45

alszanak...se poszt.. lehetne irni a szombati ballagàsokrol:-) fiaméknàl ma lesz.hnmm

Manyecska 2014.06.14. 04:46:12

stephen king összes szereplője szerepelt a rèmàlmomban...de a volt gimis ofőm miért??xd

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.14. 06:13:52

@helianthus: ő írta, hogy olvaDni fogod, nem Félizted ki magad eléggé? :-O

@Black Hole: nem vagyok házas, csak vadasan nyomom, válás kizárva :-)

helianthus 2014.06.14. 08:19:35

@háromlábúbogár: láttad tegnap Félikét? Szerinted kiféliztem magam? :P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.14. 09:15:56

@helianthus: nem, de ő lehet, hogy kifilézne, ha bevadul a sertől. Te még mindig ugyanaz vagy. Felkelsz, élsz. Próbálsz élni.

Jó reggelt. Nem most keltem ám, de most írok de. Nagyon cseles.

helianthus 2014.06.14. 09:19:39

@Kellemes Zérókomponista: ugyanaz vagyok, mégis más. Próbálok élni. :)
Igen. Sőt, boldogan èlni, nem csak úgy simán.
Most erőt veszek magamon és lenyírom a füvet.
Utána boldogabb leszek, mert túlestem rajta.
Cseles vagyok, mi?

Aureliano Buendía 2014.06.14. 09:26:57

Na, ezt már szeretem. Nincs 200 hsz, míg nem vagyok.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.14. 10:01:13

@Kellemes Zérókomponista: Amióta nincsen Barths, problémák merülnek fel. A Giebelhof Strong meglehetősen szar. Mi lesz ennek a vége, megannyi kérdés.

helianthus 2014.06.14. 10:10:39

@Nattramn: nem is te vagy a képen. Nem csapsz be.
Imádom, hogy amikor végre rászánom magam a cselekvésre, az életem rámcsörög és telibever egy újabb feladattal. o_O
Állítsátok meg, ki akarok szállni!

Anomalocaris (törölt) 2014.06.14. 10:21:44

@helianthus: Én ilyenkor be se vagyok kapcsolva. Ehhez mit szólsz.

helianthus 2014.06.14. 11:38:35

@ColT: unatkozom? Semmi dolgom? Olyan kb 15 éve nem volt. Dolog mindig van. Csak van amikor nem csinálom, mert tele van a puttonyom. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.14. 11:44:32

@helianthus: látod, ha nem lenne életed.. Cseltelen vagy így. Ne hagyd csorogni magad!
@Nattramn: majd mutatok jót, csak most nem jut bele az eszembe a neve. Majd csak meglásd.

Black Hole 2014.06.14. 12:11:22

@Nattramn: a csíkos ruhás nő egész jó :-)

helianthus 2014.06.14. 12:16:29

@Black Hole: atyaég. Ez már kóros nálad. A pucér pasit làttad a képen? :/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.14. 13:03:27

@helianthus: Na, ez itt is ilyen :D
Meg van, amikor valami miatt nem tudok haladni semmivel.

@Black Hole: Franc nézi a faszikat...

Atörökk 2014.06.14. 14:02:05

Ez a hétvégi?
Ezt a zőrült rohanást. Tízórai után elszunyókáltam, még mielőtt megittam volna a reggeli kávémat. Nem is értem, hogy bírom.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.14. 15:37:32

@Kellemes Zérókomponista: Az ő keze van abban, ha elszáll a net. Vagy sünetel a blog.hu. Sőt az is lehet, hogy miatta nincsen poszt, és kövülnek meg a falapocskák.

Black Hole 2014.06.14. 15:40:01

Ziher biztos vagyok benne, hogy a héten már nem lesz új poszt.

Black Hole 2014.06.14. 15:44:06

@Nattramn: a falapocskák ha megkövülnek, akkor az szén lesz? Viszont ha várunk vele néhány millió évet, és ezalatt az idő alatt nagy nyomás alatt tartjuk, akkor gyémánt lesz belőle? Mert ha igen, akkor már tudom, hogy miből fogok meggazdagodni.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.14. 15:51:39

@Black Hole: Gyöngyök lesznek belőle, mint az a fejlécben is látható!

Black Hole 2014.06.14. 15:54:40

@Nattramn: az kagyló + üvegdarab combo, vagy nem jól tudom?

igi1 2014.06.14. 16:27:51

gyerekek kell nyitni egy új homárblogot mer ezt itthagyták nekünk, koncnak

helianthus 2014.06.14. 16:47:52

Aludtam. Míg fel nem vertek. :O

igi1 2014.06.14. 16:56:45

@helianthus: akkor te most zombi vagy?

csak én dolgozok máma :(

még 2 óra

CID 2014.06.14. 17:03:38

Te @agresszív kismalac: , az az apróság gondolom elkerülte a figyelmedet, hogy tavaly dec. óta, nincs Mobil TV alap csomag;)

helianthus 2014.06.14. 17:11:48

@igi1: eléggé. Nyugi holnap én dolgozok. Most jobb? :)

Aureliano Buendía 2014.06.14. 17:48:27

@Black Hole: és a hónapról mi a meglátásod?

igi1 2014.06.14. 17:48:27

@helianthus: nem mer holnap is megyek reggel 6-ra

úgyhogy én nyertem

helianthus 2014.06.14. 17:54:04

@igi1: nyertél. Háistennek. :)

Black Hole 2014.06.14. 17:54:06

@uraaam: hónap bótba menek, oszt'veszek néhány cidert:-):-)

Black Hole 2014.06.14. 17:59:42

@igi1: ne izgulj! Karácsonyig elleszünk itt, ünnepek alatt meg kibeszéljük a hostess ribancokat, főleg a terheseket, meg a mocsok náci főnökasszonyt.

Mr.paksimogyoró 2014.06.14. 18:03:35

A tékozló homáron látszik, hogy Magyarország jobban teljesít. Nincs baj, nincs probléma, a telefonos cégek nem szopatják az embereket, a nyugdíjasátverő cégek megszűntek, az éttermek jó kaját adnak, a Spar visszavette a 1,5 kiló aranyárba eladott mócsingot, az Oranzsvéjsz felveszi az utasokat, a cipők nem mennek tönkre 2 nap után, az otp automatában van végre pénz, ÁpdétNorbi ehető kaját gyárt, és persze a Cserpes immár elfogadja a húszezrest is. Vagy egyszerűen csak a homár lett szar. u.i: Persze ÁpdétNorbi kajája nem javult meg,ez eleve lehetetlen.

igi1 2014.06.14. 18:08:53

@Black Hole: jóvan

de a link, plázába csaja pénzét költő, 5 perc alatt megjelenő pasit? se hagyjuk mán ki

on

a biztonsági őrnek mindig igaza van

off

Black Hole 2014.06.14. 18:25:25

@ColT: az Irish jó lesz? Jó száraz, imádom.

Atörökk 2014.06.14. 18:26:55

@igi1:
Nagyon helyes, dolgozzál csak, legyen meg a milla minél előbb.

Black Hole 2014.06.14. 18:28:52

@uraaam: azt majd iszok következő hétvégén. Valami masszív spanyolt, vagy franciát. Esetleg délafrikait. De ha valami hasonlót kívánok mint a magyar, akkor argentin lesz.

Black Hole 2014.06.14. 18:31:37

@igi1: azt a trógert? Arra emlékszem. Az azért volt kéznél olyan gyorsan, mert várta a szajrét a parkolóban, amit a neje nyúl.

Black Hole 2014.06.14. 18:33:25

@uraaam: egészség az lesz, mert ugye kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság.

Black Hole 2014.06.14. 18:38:04

@atörökk: miért? Annyiért varrod le?

Black Hole 2014.06.14. 18:43:32

@uraaam: ne is mondd! Egyszer le akartam szokni a cigiről. És állandóan a Volt egyszer egy hadnagyocska jutott eszembe, abból is az a sor, hogy "cigaretta füst az élet, mint a szellő tova száll". És már gyújtottam is rá. Pedig nem az én műfajom, anyám szokta énekelni, onnan ismertem.

igi1 2014.06.14. 19:19:18

@atörökk: nyugi van iphoneomon is mobilnet

Atörökk 2014.06.14. 19:22:29

@igi1:
Majdnem egy millából legyen is. No de te dógozzál.

Aureliano Buendía 2014.06.14. 19:29:05

@Black Hole: én a pipára szavaztam, az jó dolog. Csak ritkán van alkalom.

helianthus 2014.06.14. 19:35:23

De édesen évődtök egymással. :*

Aureliano Buendía 2014.06.14. 19:37:25

Most járják el a násztáncot:D

Black Hole 2014.06.14. 19:43:30

@uraaam: kb 6 éve elkapott valami influenza, és durván egy hétig nem gyújtottam rá. Gondoltam akkor most le fogok szokni. De nagyon kívántam, így elmentem a patikába, vettem nicorettet. Patikus elmondta hogyan használjam, és durván 2 hónap alatt leszoktam, de olyan durván, hogy azóta hányok, ha próbálkozom. Állítólag valami nicotin mérgezést kaptam, erre megy ki a nicorett. De mivel a dohány ízét szeretem, vettem pipát, egy nagyon szépet, finom natúr dohányt, meg ami kell. Elszívtam egy tömést oszt' mentem hányni. Gondoltam, mert az első volt. De kb a hatodik róka után feladtam. Később még piásan próbáltam, de megint róka. Aztán inkább elajándékoztam. De néha nagyon megkívánom, még most is.

Aureliano Buendía 2014.06.14. 19:49:35

@Black Hole: én is csak akkor gyújtok rá, ha bort iszom. Anélkül kaparós a pipa nekem. De akkor csúszik. És felerősíti a bor hatását:)

Black Hole 2014.06.14. 19:53:04

@uraaam: én nagyon kemény cigis voltam. Volt amikor egy karton piros Marlborough elment 3 nap alatt.

Aureliano Buendía 2014.06.14. 19:55:02

@Black Hole: az finom.
Én a pipával estem túlzásba egy időben. A Bp-Kistelek/Szeged távon volt, hogy három tömés elment. Jó, az nem ment minden nap, de egy alkalomra nem volt kevés:)

A cigi nem volt soha ilyen lényeges dolog. Mostanság a lehető legritkábban gyújtok rá.

venszivar 2014.06.14. 19:57:18

@Black Hole: Cigizni életemben,ha pár dobozzal, viszont pipázni pár évig...aztán nagy szünet, majd mint égből a villámcsapás, csak szivaroztam! de keményen s sokáig!
Mivel imádtam a jeges s szénsavas colát + a szivart, jó párszor hittem, hogy gége rákom van....a gégész is mondta, hogy elég rossz kombót "használok". augusztusba lesz négy éve, hogy hipp-hopp abbahagytam. SOKSZOR GONDOLOK RÁJUK.:)

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.14. 19:58:13

Jó estét!
Cigi+pia, AZ majd később :-D

OFF
posztolót lehet már?

Black Hole 2014.06.14. 19:59:38

@uraaam: nekem van egy nagyon szép gyújtóm, a családtól kaptam. Mivel ajándék volt, így nem adom oda senkinek. Amikor az a kezembe akad, akkor nagyon el fog a vágy, hogy rágyújtsak vele.

Troppauer_Hümér 2014.06.14. 20:06:42

@igi1: Két ember beszélget:
-Te, a feleségem nagyon félhet otthon egyedül.
-Miből gondolod?
-Tegnap ahogy hazaértem ott találtam a fürdőkádban egy biztonsági őrrel!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 20:06:43

@uraaam:
Kinek lesz lagzija?
Mennyünk mulatni!!44!

Black Hole 2014.06.14. 20:07:35

@venszivar: egy időben szoktam szivart szívni, de csak kicsi teaszivart. Az olyan könnyű volt, alig erősebb mint a cigi. Nagy, finom szivart a nejem fiától szoktam néha kapni, szülinapra meg ilyesmire. De a nejem letiltotta. Pedig az uras volt pia közben :-)

Aureliano Buendía 2014.06.14. 20:12:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: a homár nagyasszonyának és a turbányosnak.

Aureliano Buendía 2014.06.14. 20:14:54

@venszivar: én párszor szivaroztam, fasza volt, ízlett. De inkább csak egyszeri élmény volt, folyamatosan nem.

Aztán voltak egy időben a szivarkák, egy haverom tolta rendszeresen, ízesített cucc, kicsit pipa utánérzet volt inkább.

@Black Hole: uras biza!:)

Black Hole 2014.06.14. 20:16:58

@uraaam: ízesített dohányt nem szerettem. A natúr dohány íz volt jó nekem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 20:18:04

@uraaam:
Höhöjj, létrejön az álomnász!!4?
Akkó mulatunk!
Megszerezte Igi a zelső milláját, vagy ez így hogy?

Aureliano Buendía 2014.06.14. 20:22:13

@Black Hole: pipában én inkább azt, de szivarkában is jó volt.

Viszont a mentolos cigit sose szerettem.

Aureliano Buendía 2014.06.14. 20:23:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: valami nagyon van, mert igencsak kerülgetik egymást.

venszivar 2014.06.14. 20:23:59

@Black Hole: @uraaam: "várom" az alkalmat, hogy újra szivarozzak!

bármikor rá tudnék gyújtani, mert van itthon egy Cubai, díszdobozban, de megfogadtam, hogy majd, HA valami nagy durranás lesz.... azt viszont nem tudom, hogy mikor s mi lenne, legyen az, no s honnan fogom tudni, hogy "eljött az idő"!?!
talán pataky atit kéne megkérdeznem?:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 20:26:45

@uraaam:
Kéne venni valami nászajándékot!
Monnyuk egy szerszámkészletet, hogy tuggyanak együtt traktort szerenyi!44!

Black Hole 2014.06.14. 20:33:07

@uraaam: néha egy - egy mentolos cigit elszívtam, ha kínáltak vele, de nem nagyon szerettem.

Black Hole 2014.06.14. 20:40:12

@venszivar: a gyerek esküvőjén:-)

Mikor volt a bevonulós bulim, akkor egy üveg szürke barátot levittem a pincébe, hogy ezt akkor iszom meg, ha leszerelek. Oszt' reggel felkeltem, és megittam, mielőtt elmentem bakának. Azóta sem teszek el semmit alkalomra.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.14. 20:46:10

Ez egy Szent Hely itt. Itt kell maradnunk, amíg el nem jön Ashon Trakam vagy ki a tököm a űrhajókkal (kapszula alakúakkal). Aster Fredaster. Majdnem. Tanita Tikaram. Á, ez nem fog menni nekem most. Lényeg, hogy várni kell.

venszivar 2014.06.14. 20:51:23

@Kellemes Zérókomponista: Sok kitartást neked. Talán vegyél be hashajtót!?! tán az segít.:)

igi1 2014.06.14. 21:17:34

@helianthus: én egyet tudok: ha pillantással is ölni lehetne a gépen keresztül, én már tuti halott lennék.

:P

Neked meg úgyis ott van a kompi.

Nekem meg még bónuszba meglesz a sün is a török mellé.

Úgyhogy ne sajnáld, mindenkinek jut is, marad is.

Ja, félmillám már van.

Atörökk 2014.06.14. 21:26:29

@igi1:
Mennyél, dógozzál szépen.

venszivar 2014.06.14. 21:30:51

@igi1: évek óta havi min. 300at keresel, aztán még csak félmillánál tartasz?

mire baszod el a zsééét? vibrátorokra?!?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.14. 21:32:07

@igi1: te csak ne boronáljál engem más pinavágatjába! Mert mi van, ha beleesek ugye és rosszul esek. Bármi is lehet. Azt bezzegpersze nem árulod el, hogy miből van a miláád, ami még csak félig az, de már kezd. Legyünk optimisták, mi? Add elő ttikaidat. Nagy tőzsdegürü vagy, mi? Tőzsdegörényt akartam írni, de finomítottam, igazságos lett volna, ha azt?
@venszivar: volt olyan. Ugyan más volt ráírva, más céllal is tettem ánuszátellenes emésztőcsatornám pontjára, de a vége szenvedélyesen nyögősanyázós volt.

Igit ki is akarná megölni? Nem sikerül összébb rakni a szálakat. Ma én vagyok az úgynevezett szálidióta. Ráadásul műszál is. Van-e lejjebb?!?!

igi1 2014.06.14. 21:40:30

@venszivar: dehogy nem keresek én 300-at, nem vagyok főnök.

Csak többet az átlagosnál.

Egyébként vettem már belőle kamerát, hogy filmezzek, meg egyebeket is, mondjuk megcsináltattam a fogaimat. :D Meg új ruhákat vettem magamnak, egyszóval magamra költöttem.

Ebben az évben kezdtem el gyűjtögetni.

@Kellemes Zérókomponista: nem is kérdeztem a te véleményedet, mi csajok diskuráltunk egymással, illetve én helivel, ha észrevetted volna. Ilyen ügyekben, mint tudod, a pasiknak nincs beleszólása, vagy csak assziszik, hogy van.

igi1 2014.06.14. 21:43:54

@Kellemes Zérókomponista: vagy csak az fáj, hogy lepasszoltalak/ nem számolok veled is, mint potenciális jelölttel?

helianthus 2014.06.14. 21:45:56

Nem tud valaki gombás spagettiszósz receptet?
Ötleteket várok. Köszi!

igi1 2014.06.14. 21:46:37

@venszivar: ja, eljöhetsz meglátogatni, minden nap leszek dél körül, ez az állandó időpontom, ami minden napra érvényes.

Kajáljatok egy jót.

igi1 2014.06.14. 21:50:24

@helianthus: veszel sűrített paradicsomot, paradicsomlét házilag, megcsinálod, mint a spagettit, oszt belevágod a gombát, és képzeld azt, hogy éppen a csajtársaidat főzöd meg a lábosba, osztán kevergesd.

Mi kéne még?

igi1 2014.06.14. 21:52:49

Úgy kell a gombát pirítani, mint spagettinél a húst, oszt utána öntöd rá a paradicsomlét.

Szóval a gomba belevágás a lábosba, a szósz előtt legyen ám.

megamenn 2014.06.14. 21:52:53

@helianthus: csinálsz valami tejfölös-tejszines szutykurát, összerottyantod a leszottyasztott gombával......asztánkész :)

igi1 2014.06.14. 21:55:03

@megamen: hát vagy ez, a tejfölös változat.

Gomba + hagyma pirítás, illetve leszottyasztás, oszt utána öntesz rá, ami a spagettihez való, és attól függően, pirosat, vagy fehéret szeretnél-e.

helianthus 2014.06.14. 21:57:13

@igi1: nem nekem kell. :)
@megamen: én is ilyesmit gondoltam.
Majd az illetékes eldönti, paradicsom vagy tejszín.

igi1 2014.06.14. 21:57:50

Mellyezzünk már el 5000-ig, mer ez így nagyon nyögvelős.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 21:58:54

@helianthus:
Borókabogyót, meg kakukkfüvet mindenképpen tegyé bele!!!4
Ha igazán finomat akarsz, akkó még bazsalikom, meg szegfűszeg is befigyel!
Asztán az egésszet leöntöd dinnyelével, oszt má kész is.

igi1 2014.06.14. 21:59:05

@helianthus: az meg régen rossz. A spagettiszószt nem lehet elrontani.

Gombával se, meg anélkül se.

Meg akkor se, ha magadnak, vagy másnak csinálod.

De a legjobb az, ha magadnak, meg a pasidnak lasagnét sütsz.

helianthus 2014.06.14. 22:03:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: dinnyelét ilyenkor? Háhógy?
@igi1: nem vagyok nagy szakács. Inkább kici-pici.
Szal nem sütök.
A pasimnak se. Max palacsintát. ;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 22:05:25

@helianthus:
Ja, asztat nem is kérdeztem:
Mérges gombássat, vagy másfélét?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 22:06:28

@helianthus:
Szecc a fárú dinnyét, há hogy máshogy!!!4

helianthus 2014.06.14. 22:07:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: :D nem elég, ha én vagyok mérges???!!4
Na elfekszem, ha többet nem ìrok, kirágta magát az alienem. :O

Aureliano Buendía 2014.06.14. 22:14:21

@venszivar: bazmeg, hagyma cipője a pannon prérit tapossa, ez neked nem AZ alkalom???!!!

Aureliano Buendía 2014.06.14. 22:16:33

@helianthus: kenegesd kanesztennel. Attól elmúlik.

Aureliano Buendía 2014.06.14. 22:17:38

@megamen: hiányolom a receptből a pinát.

Troppauer_Hümér 2014.06.14. 22:19:06

@igi1: Fogaidat?

Nem akarlak elkeseríteni, de a nagymelly csak félsiker, a másik feléhez NEM kellenek fogak. Az meg ezerötszát forintos, harmincdekás kalapáccsal orvosolható. Egy pixelhibás, elavult (fél éves) iPad is megteszi.

Örülök, hogy segíthettem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 22:19:24

@helianthus:
Az nem jáccik.
Nem ugyanaz a mérgesen elkészítve, minn a mérges módra!444!

Aureliano Buendía 2014.06.14. 22:32:47

4157.
Elég sovány a termés. Húzzatok bele.

Húúú

Noéfaszát:D

Troppauer_Hümér 2014.06.14. 22:34:41

@uraaam: Malackodtok, így megoszlanak a részeredmények.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 22:46:03

@uraaam:
Monnyuk az érdekes lesz, ha túllépjük Ede posztyát!44!
Ott valahol 5800-ná vót a vége!

Black Hole 2014.06.14. 22:53:26

@Troppauer_Hümér: a chemtrail az lejön, vagy fel kell érte menni? Meg az igazi, az nem rácsos?

Troppauer_Hümér 2014.06.14. 23:03:15

@Black Hole: Ha van egy jó nagy mágnesed, még a gép is lejön, és mindmeghalunk.

megamenn 2014.06.14. 23:09:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: de azt nem a hiánygazdaság generálta, hanem az érdekfeszítő és fordulatokban gazdag téma.

Troppauer_Hümér 2014.06.14. 23:10:06

@atörökk: Megvan, ezt is én dobtam be múltkor a témára felettébb rezonáló cukorzsiráfpumpulusnak. :P

megamenn 2014.06.14. 23:12:31

kékszalag, kis faszenes, üvegasztal, faszkalap szereplők mindkét táborban...dedededededededEDEszépvót!!!

Atörökk 2014.06.14. 23:14:16

@megamen:
És a pina, az milyen szép? ;)

Black Hole 2014.06.14. 23:19:52

Szerintem a chemtrail meg a foci között van valami szoros összefüggés. Mindegyik olyan izé...

Troppauer_Hümér 2014.06.14. 23:20:27

@atörökk: nem ismerem a faszbukkos neveiteket, de jó a műsor legtöbbször :D

igi1 2014.06.14. 23:25:36

Úgy tudtok olyan szépeket mondani h teljesen elérzkenyülók és a mellyeimre hullajtom a könnyeimet

Mentem is, mer nem bírom a melly érzelmeket

igi1 2014.06.14. 23:27:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: majd john deere traktort a bálázómhoz h passzoljon a ződ

Oszt megyek az erdőbe lapulni.

Troppauer_Hümér 2014.06.14. 23:30:51

@igi1: 1. Régi korban játszódik a történet,amikor is a kocsis felesége nagyon bosszús az urára,amiért sosem bókol neki
és nem udvarol annyit mint ahogy az uraság a kedvesének.
A kocsis kezdi unni,ezért gondolta hogy áááá mi neki az, elles vmit az uraságtól,aztán az asszony végre békén hagyja.
Az uraság meglátogatja a kedvesét és ajándékoz neki egy kendőt és ráteríti:
-GYÖNYÖRŰ SZÉP KEBLEIDET LEPI SÁLOM...
Gondol egyet a kocsis,hogy ugyan máááár mi ebben a bonyolult,vesz egy egyszerű kendőt,rádobja az asszonyra és nekikezdi:
-ÓRIÁS NAGY KÉT CSÖCSÖDET LEHUGYOZOM!

megamenn 2014.06.14. 23:34:06

M3 (most): Pirx kapitány. mindent visz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 23:41:41

@megamen:
Így van!44!
Régen a posztokba is több anyag vót!4

@igi1:
Az nem lesz jó, mer elkőttöd a pízed!
Hát hogy veszed el a törökköt?

Atörökk 2014.06.14. 23:41:41

@Troppauer_Hümér:
"B" verzió:
körítés kb. ugyanaz, csak itt a kocsis kérdi az uraságot, mit mond a nejének, ha dugni akar:
-Szívecském, hozd a kádat!
-Milyen kádat?
-Hát a puncikádat!

Kocsis hazamegy:
-Asszony, a tálat!
-De hát milyen tálat?
-A pinádat, t'állat!

Atörökk 2014.06.14. 23:42:47

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Sehogy! Mosmár eggyértelmű, sehogysenem! Ez a hajó mán elment!4!!

Black Hole 2014.06.14. 23:44:37

@megamen: hú, az gyerek koromban nagyon király volt, de az Orion űrhajó überelte azért.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 23:46:06

@atörökk:
Meglesztek az Igivel, má látom!!44!
This is the beginning of a beautiful friendship.
Mondá a törökk.

Atörökk 2014.06.14. 23:48:01

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Te rémeket látol!4!!
Iszol te rendesen???

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.14. 23:51:33

@atörökk:
Iszok há!
Mostan azzal vagyok elfoglalva, hogy gyűjcsek a nászajándékra!!44!
Eggs!

Atörökk 2014.06.14. 23:56:41

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Háddeha megnősülöl, akkó te kapol gyászajándékt!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 00:02:34

@atörökk:
Te nősűsz meg, bakker!
Há mér vennék magamnak nászajándékot, Maóóóórgit?
Az Igi elveszi a kedved, oszt neked reszeeetek!
De azé viszek valami ajándékot, ha meghísz a zesküvőre!

venszivar 2014.06.15. 06:08:05

@igi1:
igi1 2014.06.14. 21:46:37
@venszivar: ja, eljöhetsz meglátogatni, minden nap leszek dél körül, ez az állandó időpontom, ami minden napra érvényes.

Már egyszer átbasztál! tán próbálkozzál a barom haveroddal! vagy nem vagytok olyan jóban?
"állandó időpontod" van?!? te is srichelsz?

megyek, várnak a cseresznye fák...

venszivar 2014.06.15. 06:11:30

@uraaam: éppen, hogy NEM! talán HA én taposhatnám rá a pannon földet, akkor füstölögnék "érte"! :):D

Manyecska 2014.06.15. 07:01:29

a vizihullàk is jobban teljesitenek..szolnék...vki belefult a dunàba.

helianthus 2014.06.15. 07:03:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: @atörökk: azon veszekedtek ki vegye el a zigit? Szerintem dobjatok fel pénzt!
Jó reggelt. Vagy ilyesmit...

Manyecska 2014.06.15. 07:11:36

nekem megy a repcsim pá..sajnos én maradok xd

Troppauer_Hümér 2014.06.15. 08:33:29

@Nattramn: A megboldogult az enyingi Raffael-család tagja. A Cozmát lebökő Raffael rokona.

Vélhetően rivális leszámolás, a magyarok közül sajnos senki nem merne kinyírni egy ilyen hulladék maffiózó férget. Csak így tovább.

igi1 2014.06.15. 09:04:31

@helianthus: felőlem mindkettő jöhet

mostanra kikupálódtam meg lehiggadtam, erre költöttem a zsét

így bevállalhat bárki, sokat fogytam

igi1 2014.06.15. 09:06:28

@venszivar: az első alkalommal leteszteltelek h nem vagye veszélyes egyed

úgyhogy már nem reszketek a kocsimba a félelemtől ha elgyüssz

de ha nem hár nem de délbe mindig itt vagyok

Aureliano Buendía 2014.06.15. 10:49:49

@atörökk: ugyan, te három sékelért és egy tál maceszért mindenre kapható vagy:D

Aureliano Buendía 2014.06.15. 10:51:41

@helianthus: há a török elveszi, a sün meg besegít, ha a turbános nem ér rá. 1xű

helianthus 2014.06.15. 11:27:24

@igi1: felőlem is mehet mindkettő, de ezt inkább velük beszéld meg. :)
Miért fogytál? Nem arról volt szó, hogy csak a cici nagy, de nem vagy kövér? :O
@uraaam: ééértem. Hüm. Azért a lakziba minket is meghívnak, ugye?

Aureliano Buendía 2014.06.15. 11:39:41

@helianthus: a törökk engem kért fel, hogy legyek a tanúja.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 11:45:25

... avagy a malac az új homár.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 12:01:48

És még ezt is tuggya bazmeg!!!

:)

igi1 2014.06.15. 12:02:33

@helianthus: egy eseményre készülök és nyáron a szezonban annyi a munka h fogyok a sok traktorozastól

szerintem a sűn téged is elfogadna

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.15. 12:04:49

@igi1: Esemény helyetti traktorozás? :)

@Manyecska: Van repülőd? :D

igi1 2014.06.15. 12:07:28

bekem a homáron is csak olyanok jutnak akik a többnejűség hívei

akko mán csináljuk rendesen úgyis én lennék az első feleség :)

igi1 2014.06.15. 12:09:14

@ColT: kell tejelni sajna a lóvét

ilyenkor bálázik mindenki

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.15. 12:13:47

@igi1: Lóvét én is báláznék, de nincs annyi :D

helianthus 2014.06.15. 12:16:54

@igi1: van egy olyan gyanúm, hogy szerinted engem itt más is elfogadna. :O Sajnos az élet nem ennyire egyszerű ám, kedves.
Azt a kérdést fel se tettük még, hogy vajon ÉN kit fogadnék el.
De azért köszönöm a rajongást, egy első felesétől ez igazán jól esik.

(pssszt! többiek! Szerintetek nem néz túl sok Szulejmánt a zigi?)

helianthus 2014.06.15. 12:19:29

@uraaam: nebasssz! Ez komojjj? Tényleg lakzija lesz? És engem felse kért nyoszolyólánynak?
Vagy szomorúlánynak? ...őőő..koszorúslány, ez az!
:(

igi1 2014.06.15. 12:20:32

@ColT: látod érted te ám a lényeget

@helianthus: hát mivel utánam jösez a vélemènyedről is én döntök ugyanis a kiházasításról is az első feleség dönt ha nincs anyós :)

a többi igaz mer ha egyszerü lenne én se itt tartanék

helianthus 2014.06.15. 12:41:00

@igi1: ja, értem. Akkor nincs mese, az már biztos!
@ColT: azt te csak hiszed! Meg a többi jányka, aki siratja a vőlegínyt! Vagy a mennyasszonyt. Mondjuk egy Koncsita lagzi esetében!!!

Atörökk 2014.06.15. 12:54:42

Jó reggelt. Miért nem alszotok? Hová ez a rohanás? Randitok lesz?

Aureliano Buendía 2014.06.15. 12:56:17

@atörökk: készülünk a zévszázad homáros lakzijára.

Black Hole 2014.06.15. 13:24:15

@uraaam: vajon mi lesz a menü? Kuponos csirkefalat szóközzel?

Kupon Károly 2014.06.15. 13:35:18

Keticsókolom, ezmánegyújposzt?

Atörökk 2014.06.15. 13:41:02

Mindenki nyugoggyon le a picsába.
Most ebédelek.
Utána úgyis jön a kemtrél és mindmeghalunk.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.15. 13:47:04

@igi1: A jösez valami törökk recept?

Aureliano Buendía 2014.06.15. 13:49:59

@atörökk: ételosztás van a vöröskeresztnél? Éhezők viadala 7.1

gabors 2014.06.15. 13:51:16

@Mr.paksimogyoró:

"A tékozló homáron látszik, hogy Magyarország jobban teljesít."{

azt hogy hagyma Mo-ra ment meg sem emlited ????

mert ettol teljesit jobban a homar ES MO-i 3500 dolcsit fog elkolteni (vagy ellopjak attol fug hogy nezzuk)

gabors 2014.06.15. 13:52:27

4224

ez vilag csucs (bocs vilag csocs)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.15. 13:56:37

@atörökk: Jólennemá'! Nincs kedvem takarítani.

@gabors: Nem, az az EDE posztban volt.

Atörökk 2014.06.15. 13:56:45

@uraaam:
Én osztom. Magamnak ;)

Aureliano Buendía 2014.06.15. 14:01:10

@atörökk: még mindig a tavaly húsvétkor el nem fogyott sonka?:D

Aureliano Buendía 2014.06.15. 14:02:11

@ColT: az edésnek hol lett vége, mennyinél?

helianthus 2014.06.15. 14:42:48

@ColT: hát mert olyan vőlegényt nem érdemes elvenni, akit nem siratnak! Ez biztos!!!!44!!
@uraaam: :D

Aureliano Buendía 2014.06.15. 16:14:53

@ColT: de az edés legalább jó sztori volt, az megérdemelten lett annyi.

Ez a poszt azért erősen kérdőjeles. Inkább az Arany Lófasz Érdemrend Középkeresztje a tölgyfalevelekkel járna a posztolónak.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.15. 16:16:35

@helianthus: Elárvult sünök árasztották el az Állatkertet

Atörökk 2014.06.15. 16:24:16

Egy. Megérett a pina.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.15. 16:42:23

"egy hozzá hasonló testalkatű férit kezdett követni"

Címkék: gyikosság, öngyilkosság, bírósáb

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.15. 16:50:17

Atpi mikor volt? Nemtán Hagymával mulattya az időt? :-)

LordAzazel 2014.06.15. 17:37:00

Tényleg van olyan hülye ebben az országban aki a 24-et szóközzel írja és meglepődik rajta, hogy más nem?

Aureliano Buendía 2014.06.15. 17:44:02

@háromlábúbogár: gyanítom, hogy nem kókusz-málnát:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.15. 18:16:31

@uraaam: @háromlábúbogár: Én mindig itt vagyok. És a csoki fagyit szeretem.

Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon unatkoztok... én is, ahogy a kommneteket olvasom...

Aureliano Buendía 2014.06.15. 18:21:22

@atpijkamo: pedig nem kéne tagadnod, tudjuk jól, hogy kivel találkoztál ma;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.15. 18:35:14

cink.hu/magyar-kockahaz-meg-nem-volt-ilyen-meno-1589339417

Remekül rekontextualizálta a kommer normcore-t Katharina Roters. Új fotóalbumában elvileg lohasztó kockaházakat mutat be úgy, ahogy még biztosan nem láttad őket sosem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.15. 18:42:00

cink.hu/a-legkondis-busz-merenylet-a-budapestiek-ellen-1589213782

Alternatíva, megoldás van: nagy, könnyen nyitható ablakokat a buszokra! Tetőablakokat, oldalt elhúzhatóakat, de lehetőleg ne kis pöttömöket, hanem négyzetmétereseket, nagyokat! Budapest klímája egyébként sem követeli meg a légkondit. Amire szükség van, az az árnyék és a szellő, aminek tökéletesen megfeleltethető a menetszél, a huzat! A tiszta, suhanó levegő a Margit hídon, egy Ikaruson vagy egy igazán nagy ablakossá átalalított Mercedesen sokkal jobb megoldás lenne a hőségmutyi megoldására, mint a részben működő, részben büdöset árasztó, visszataszító légkondik.

Ehhez nem kell hatástanulmány. Ez kipróbált modell!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.15. 18:43:33

@atpijkamo: Kipotyognának az emberek, de amúgy a nyithatatlan ablakú buszokon a BKK ablacserét akar végezni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.15. 18:44:07

@háromlábúbogár: "@uraaam: terel"

Hülyék. És ez jó. Mert ezen kívül a mai termés harmatgyenge.

venszivar 2014.06.15. 18:44:21

@háromlábúbogár: @uraaam: gondoljátok, hogy lenne, mit mesélnie!?!:)

venszivar 2014.06.15. 18:47:47

@atpijkamo: "a termés harmatgyenge"

ja, egy hét alatt "csak" 120-130kg cseresznyét szedtünk s még vagy 200-250kg van a fákon, ami ott fog megrohadni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.15. 18:48:24

@ColT: Évtizedekig utaztam légkondi nélküli BKV Ikarusz buszokon. Túléltem. Minden ablak nyitva volt nyáron. Ha meleg volt, izzadtunk.

Egyébként a megfázás biztos módszere melegből hűvös légkondicionált helységbe menni.

Távolsági buszokon (és villamosokon) talán még lenne valami értelme. De ha percenként megáll, és ajtótnyit, akkor... nem is értem...

venszivar 2014.06.15. 18:54:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: te még élsz?

három rokonodat is láttam matricaként az aszfalton...

Aureliano Buendía 2014.06.15. 18:55:07

@atpijkamo: egyet is értek, meg nem is.

Egyetértek, mert mióta tömegközlekedés van, eleink mindvégig elvoltak légkondi nélkül. Csak túlélték valahogy az utazásokat. Én az autóban is csak akkor használom, ha nagyon muszáj. Autópályán, vagy országúton, ahol 100-as tempónál már kellemetlen a leengedett ablak.

Viszont nem feltétlenül értek egyet, mert közhely, hogy egyre melegebb van, és ezek a bádogdobozok rohadtul át tudnak melegedni. Pláne, ha sok ember zsúfolódik össze.

De nem is tudják a működő klímát használni. Valamelyik agyoniskolázott csak ki akarja nyitni az ablakot.

És a poszt ellen: a szitarókat pont nem a BKV/BKK üzemelteti, hanem az alvállalkozó, az ő felelőssége, hogy milyen buszt ad ki a vonalra.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 18:56:30

@venszivar: szereintem még az élmények hatása alatt áll, próbálja feldolgozni:D

Aureliano Buendía 2014.06.15. 18:57:41

@atpijkamo: ja, ami még kimaradt. A nyitott ablak akkor működik, ha mozog a busz. De ha araszol a dugóban, akkor cseszheted.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 18:58:43

@venszivar:
Má hogyne élnék!4!

A nőji szakasz viszont el van tűnve!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 19:12:22

@uraaam:
Én is arra gyanúzok!
Vagy söröznek!444!

megamenn 2014.06.15. 19:24:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: vagy próbálgatják, hogy a pina tényleg annyira jó-e. :)

megamenn 2014.06.15. 19:25:59

@venszivar: te most ezt a gyenge sztorit tényleg benyeled???

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.15. 19:34:39

@megamen: szavaidban benne van a napi bölcsesség, ámen

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 19:37:42

@megamen:
Az is leheccséges!
Monnyuk könnyű nekik.
Akkó fognak pinát, mikó akarnak!

Anomalocaris (törölt) 2014.06.15. 19:42:07

@atpijkamo: Akkor ezt nézd meg. Roppant szórakoztató. Én hármat számoltam a mondatban.

www.haon.hu/meg-mindig-kaszparov-vezet/boon-news-ed07-20051003-091831

megamenn 2014.06.15. 19:44:33

@megamen: @háromlábúbogár: még szerencse, hogy nem tudnak motort szerelni, ikeás bútort összerakni vagy villanyórát hekkelni.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.15. 19:47:51

@megamen: mondjuk a vibrátor óta úgymond megkönnyült az életük :-D

megamenn 2014.06.15. 19:52:48

svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc
svájc svájc svájc svájc

Anomalocaris (törölt) 2014.06.15. 19:53:05

@háromlábúbogár: Sok éves gyakorlattal rendelkező nyelvtanár vállal német korrepetálást, byelvvizsgára felkészítést Zuglóban.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.15. 19:53:47

Namost négyezerpárszáz kommentet NEM fogok visszaolvasni.

@Manyecska: Megvagyok, itt vagyok, csak kicsit lőttek ránk, de holnap már otthon eszem a mekkdögeccett. Frászt, dehogy. Zöldbabfőzeléket rendeltem. :D

Atörökk 2014.06.15. 19:54:17

@háromlábúbogár:
Monnyuk a vibrátort nem lehet lebaszni, hogy temocskoslustadisznóneigyááanyisört :D

Atörökk 2014.06.15. 19:55:27

@Tanácstalan:
Tán békén kellett volna hagyni a varázsló lányát :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.15. 19:58:13

@atpijkamo: Villamoson miért van több értelme? Vagy távolsági villamosra gondoltál? (Szeged-Hódmezővásárhely)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 19:59:26

@Tanácstalan:
Itt má kivégezték az egész stábot, mi csak a csontokon rágódunk!!4!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.15. 19:59:53

@Nattramn: Még egyik se. ...de minden percbe' várom.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.15. 20:00:45

@atörökk: mé ne? az se válaszol, mint a férfiak :-)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.15. 20:03:38

@atörökk: Lehet, hogy az volt a baj, pedig igencsak erőltették. :D

@háromlábúbogár: lome / Togó - de már csak pár órácskát.

@Nattramn: Jó kép. Mi milyen kép? :O

megamenn 2014.06.15. 20:07:07

@Tanácstalan: akkor tisztázzuk, hogy mivel, és milyen távolságról lőttek rátok.

Black Hole 2014.06.15. 20:10:55

@megamen: ezt jól elcseszted, mert az helyesen Svejc.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.15. 20:12:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: Egy hónapja nem vót mérvadó informácijó a kezijmben: miféle stábot és kik? Örülni köll vagy búsongani?

Atörökk 2014.06.15. 20:12:16

@háromlábúbogár:
De még a vállát se ráncsa meg :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 20:15:13

@Tanácstalan:
Hát a jackyllt, meg ezt a rezsó homárt is a múlténak tudhattyuk!
Két hete nincs nyyúposzt.

megamenn 2014.06.15. 20:18:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: vagy (!) inkább a minőségre koncentrálnak a mennyiség helyett.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 20:22:23

@megamen:
Az is leheccséges, hogy van nyúposzt, csak fehér tentával írták!44!

helianthus 2014.06.15. 20:25:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: tényleg ittam egy gyümisört. Te látsz engem? :/
@megamen: annyira nem jó. ;)

Aureliano Buendía 2014.06.15. 20:26:47

@atörökk: gyíkká változtatták és csak mostanra múlt el.

helianthus 2014.06.15. 20:28:16

@Tanácstalan: sziiiaaa! Èlsz!!! De jó!!!! :}

megamenn 2014.06.15. 20:29:22

@helianthus: azottann a komment végén kacsintósszmájli, és ha igen akkor hogyan kell értelmezni?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.15. 20:30:15

@megamen: Gépfegyverrel, gyanítom az errefelé népszerű Kalasnyikovok voltak, nem nézegettem, meg sötét is volt. Olyan 70- 100 méterről kezdték és teljesen mellénk álltak.

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nem is néztem. ehet, csak szabaccságon vannak?

@Nattramn: Hát pedig húsvét óta ez a kép. A fiam.

Amúgy meg annyira nem gúd plész, mert a hotel oké, de turistáskodni azért nem jönnék ide.

megamenn 2014.06.15. 20:31:58

@Tanácstalan: bizony az kellemetlen. reméltem, hogy köpőcső esetleg íj volt az arzenál.

helianthus 2014.06.15. 20:33:53

@megamen: igen, csacsintok és az értelmezés az, amit a képzeletedre bìzok. ;)
@Tanácstalan: szegény. :(
Nagyon féltél?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.15. 20:34:19

@uraaam: Kénytelenek valák. :) Ja, Manyecs írt egy levelet két hete, hogy mi van, ma olvastam el. Hiányoztam? :D

@helianthus: Alig- alig, mert tegnap elgörbültünk a kollégákkal, mivel örültünk a szabadulásna. Most fáj e pocim és a buksimban kis törpikék kalapálnak.

helianthus 2014.06.15. 20:37:53

@Tanácstalan: az az igazság, hogy én emlegettelek. Mondta, hogy ìr neked. :) Mintha azt mondtad volna, június elején itthon leszel.
Nekem is fáj a pocim, de nem azèrt. Összeszedtem valami kórságot. :/

Black Hole 2014.06.15. 20:39:23

@uraaam: elhíresztelted mán itt, hogy ki kivel reszelt egy másik blogon? Mert már szerintem tuti ők voltak :-)

Anomalocaris (törölt) 2014.06.15. 20:39:32

@Tanácstalan: És örül neki hogy ő az avatarod? O_o

Aureliano Buendía 2014.06.15. 20:40:38

@Black Hole: jaigen

Blekkel megállapítottuk, hogy a malac a zigivel kufircolt a egy autóban.

Bizonyíték:

kismalac.blog.hu/2014/06/15/wtf_is_it

Anomalocaris (törölt) 2014.06.15. 20:42:19

@helianthus: Jónapot.Gomnás fertőzésem van ott ahol nő a fanszőrzetem.

Black Hole 2014.06.15. 20:42:27

@uraaam: kösz, igazi úriember vagy! Nálad nem marad meg a titok :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.15. 20:42:27

@megamen: Micsoda lány. Talány.
Talán lány? :)

helianthus 2014.06.15. 20:44:40

@Nattramn: annyira hülye vagy. Akkor van gombád a szószhoz?

Black Hole 2014.06.15. 20:46:49

@megamen: de-de, tényleg! Viszont én is, mert hejesen: Svelycz. De mindegy, azért nehogy depibe ess.

helianthus 2014.06.15. 20:47:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem. Az megváltás lenne. Görcsölök. :%

Black Hole 2014.06.15. 20:49:16

@helianthus: és azt hogyan lehet ügyesen leszedni? Megvakarja, és kipiszkálja a körme alól?

Black Hole 2014.06.15. 20:51:04

@uraaam: szerinted a malac fizet a reklámért?

igi1 2014.06.15. 20:51:18

@helianthus: én a helyedben makkot kértem volna inkább.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 20:51:20

@uraaam:
Nemá!
Nem is traktorban?
Ez a malac egy perverz desznyó!444!

Anomalocaris (törölt) 2014.06.15. 20:52:15

@helianthus: Igi receptje még nem elégített ki teljesen.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 20:54:03

@Black Hole: nemtom, de a számlát azé megírom neki.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 20:55:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: a kép alapján ez inkább egy alacsonyabb felépítésű jármű, szóval autóra tippelünk.

Black Hole 2014.06.15. 20:55:34

@Tanácstalan: már azt hittem otthon vagy a családdal, azért hanyagolsz itt bennünket. Vagy rosszabb esetben hajótörtél oszt' valami bennszülött rosszlányok ingereltek úgy fel, hogy nem volt kedved homárolni.

helianthus 2014.06.15. 20:56:33

@Black Hole: nem tudom. Kipróbálni se. Nincs hozzá megfelelő mikroklìmám.
@igi1: akkor már legyen rögtön tök ász!

helianthus 2014.06.15. 20:59:20

@Nattramn: ez kicsit több információ a kelleténél. :8O
@uraaam: nem. Az megváltás lenne. Ez gyomorhurut. Vagy epe. Vagy a franc tudja. Még sose volt ilyenem. A szöget is megemésztem. Csak nem most.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 21:00:08

@uraaam:
Akkor a jelszó:
Fel vörösök, proletárok!4!

helianthus 2014.06.15. 21:00:45

Hol van zsiráf? Màmeg ő tűnt el?

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:02:42

@helianthus: egyél dinnyét és igyál rá tejet. Garantáltan kipucol:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 21:02:56

@atörökk:
Hasztamannyana!44!
Hát semmise szent?
Jóhogy nem a boronán!4!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 21:04:18

@uraaam:
Naugye.
Montam én a minap, hogy dinnyelé mindenképpen köll a kajába!4!
Oszt tessék.

Black Hole 2014.06.15. 21:04:25

@helianthus: hordjál kínai cipőt, műszálas zoknival, és legyél egész nap abban, meg nefürgyé le. lesz ott tenyészet.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:06:35

@Black Hole: három hónap után megkapja a Natura 2000 besorolást is:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 21:06:43

@helianthus:
Szerintem ne a zsiráfot keressed, inkább egy apát a csimotának!444!

helianthus 2014.06.15. 21:09:52

@uraaam: hol van dinnye júniusban te tök(fej)? :)
Most szerintem mellőzöm inkább az evést.
@dr. phil. Sün‼ ツ: milyen csimotának? Ne rémisztgess!!!

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:10:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: lehet, hogy a malac rontotta meg őt is? Amekkora perverz disznó.

Black Hole 2014.06.15. 21:11:27

@uraaam: mikor gyerek voltam, és anyámmal albérletben laktam, a házinénit kínozta epekő. Valami okos mondta neki, hogy igyon meg 1 liter étolajat, az majd elhajtja. Szegény néni méla undorral megitta, de aztán nem ment el az epekő, csak erős hasmenése lett, és nem ért el mindig a wc-ig.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 21:11:40

@helianthus:
Hát ha Isten, meg a párt úgy akarja, akkó embi csimotának.
Ha nem, akkor vegyed föl a kapcsolatot Ashtar Sherannal!!44

Black Hole 2014.06.15. 21:13:00

@uraaam: szerintem is, de akkor már tőle is jutalékot kérünk.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:14:15

@Black Hole: nekem vesekövem volt, az is finom dolog. Pláne, ha megszorul.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 21:14:23

@uraaam:
Ja.
Mink itten udvarolunk, meg tesszük a szépet, a malac meg közbe pecázni jár utánfutóval!444!
Vigyázni köll vele, én mondom!44!

igi1 2014.06.15. 21:14:53

@helianthus: na, látod, csak keményen előre.

@Black Hole: mér, vágottat!?

Black Hole 2014.06.15. 21:17:04

@uraaam: nekem epekő volt, de szerintem a vesekő rosszabb. Kiszedték aztán, vagy mi lett?

Black Hole 2014.06.15. 21:18:41

@igi1: mindegy, csak ne fán termett legyen:-)

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:20:04

@Black Hole: zúzták (viva la epidurális érzéstelenítés), de aztán egy darabja nem akart kijönni, görcsölt pár napig.
Aztán mentem régi jó kis ikarusszal és az kirázta jól:D

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:21:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: ki kéne miskárolni. Mióta mekszökött a platóról, el van kanászodva.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.15. 21:21:10

@helianthus: Félni? Ééééééééén? Rettegtem. Még most is, pedig már két nap is eltelt azóta. Emlegettél, ez kedves. Hát, csak megcsúsztunk egy kicsit, mert Dél Afrika környékén rossz id volt, meg meg kellett fordulnom Reunion alatt, hogy kiadjam a szakácsot, mert sztrókja volt.

@uraaam: Gondolta. akkor a pálmabort sem akarod majd megkostolni. :P

@Nattramn: Ez nem is kérdéses.

@Black Hole: Pár óra és így lesz. A hajótörés nem, de rezgett a léc két hete, hogy úsznunk kelljen.

Atörökk 2014.06.15. 21:22:22

@uraaam:
Én már mondtam, hogy vágjuk le.

Black Hole 2014.06.15. 21:22:35

@helianthus: szerintem olvasztott tyúkháj a nyerő, langyosan. Arra még egy köcsög aludtej vöröshagymával, és kész a tisztító kúra.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:25:14

@Tanácstalan: egye fene, hozhatsz, úgyis megyek majd vörösvárra:)

@atörökk: én is ugyanezt mondtam.

Black Hole 2014.06.15. 21:26:31

@uraaam: húúú...., az durva! Nekem itt kiszedték úgy, hogy már a helye se látszik. Reggel bementem, másnap reggel haza is mentem. 4 pici lyuk lett rajtam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 21:27:47

@uraaam:
Várjuk ki a végét, lehet, hogy bevállajja helimeli gyerekit!44!
Oszt lenyuxik!

igi1 2014.06.15. 21:28:38

@Black Hole: a fürtös akkor játszik!? :D

Az fán terem?

Black Hole 2014.06.15. 21:28:42

@Tanácstalan: miért, elvitték a hajót majdnem?

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:29:50

@Black Hole: ez még 2000-ben volt a MÁV-ban. Nem az ő hibájuk, kemény volt a kő. De 2 nap helyett 8 nap volt.

Volt egy 2010-be is, akkor Miskolcon zúzták, de az már annyi volt, hogy lementem, hazajöttem.

Black Hole 2014.06.15. 21:30:51

@igi1: hát ha van egy fürt makk, és nem fán termett, akkor az már gruppen:-):-)

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:32:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: és ha az iginél is megkötött a gipsz? Akkor már fizethet két helyre is.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.15. 21:32:43

@uraaam: Nem jó darab az, másnapos lesz tőle az ember.

Black Hole 2014.06.15. 21:32:50

@uraaam: basszus, ráadásul 2x volt? Nem irigyellek :-(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.15. 21:35:39

@Tanácstalan: Az jó, nem volt elég strapabíró szegény? És azóta mit esztek? :(

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:35:53

@Tanácstalan: a legtöbb borral így van ez

@Black Hole: jah, a második a nyaralás kb. 2. napján jött elő (autóval voltunk).
Kertipartin kaptál már infúziót?:D Vicces. Pláne, hogy a nővérke közben egyre részegebb kezd lenni:D

Black Hole 2014.06.15. 21:37:44

@Tanácstalan: az pedig biciklivel sem esik jól! De mivel nem tudok úszni, inkább azzal vállalnám.

Black Hole 2014.06.15. 21:41:19

@uraaam: azért gondolom nem röhögcséltél. pedig tényleg vicces szitu :)

Atörökk 2014.06.15. 21:52:06

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Szerinten minyimum egy csöcsörészés vót, csak itten szerénykedik, mer' lehet, más is óvassa, amit ír ide ;)

Black Hole 2014.06.15. 21:53:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: te is úgy tudod, hogy vese görcs közben nagyon fickós lesz az ember? Állítólag az urológián állandóan dugnak a betegek.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:55:16

@Black Hole: jaja, kibírtam röhögés nélkül.

Ráadásul a kő engem hánytat. Na, és rohantam ki hányni, pont akkor érkeztek mások. Meg is jegyezték, hogy nekem már jó a parti. Pedig egy kortyot nem ittam akkor.

Non plus ultra: én a haveromék vendége voltam, akiket aznapra meghívtak arra a partira, és vittek magukkal:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 21:55:54

@Black Hole:
Én nem tudom sehogy, nem jártam arra!
Ezér érdeklődök!!!44

@atörökk:
Vagy benyút a köpennye alá, az is leheccséges!

Atörökk 2014.06.15. 21:56:17

@uraaam:
Hát szépen bemutatkoztál, no! :D

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:57:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: sajna nem, de amúgy bejött nagyon a nővérke. Csak hát az oldalkocsim is ott sertepertélt a környéken.

@atörökk: csittttt!

@Black Hole: na, akkor én valamit nagyon elbasztam. Ráadásul kétezerben kifogtam az összes ronda elhízott nővérkét. Bár mind aranyos volt.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 21:58:03

@atörökk: az biztos. Még két évvel utána is emlékeztek páran az attakra:D

Black Hole 2014.06.15. 21:58:31

@atörökk: ugye, hogy gyanús? Ki tudja az infúziót ki adta kinek. Lehet bementek a szobába, asszonynak meg mondta, hogy ne törődj velem anyukám, szórakozzatok csak nyugodtan. Az asszony meg max azt furcsálta, hogy mikor kiment, miért zárták be az ajtót?

Atörökk 2014.06.15. 22:00:23

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ellenőrizte, nincs-e benne háló pók! izé, pókháló!4!!

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:00:24

@Black Hole: látom, tapasztalt beteggel van dolgom, előtted semmi nem marad rejtve;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 22:02:17

@uraaam:
Naaaaagy hiba illyesmiket tartani!44!
Kimaradnak a nagy lehetőségek!!!4!

Atörökk 2014.06.15. 22:02:23

@uraaam:
Megmondtam! Ugye, megmondtam? :D

@Black Hole:
Hát az biztos, volt valami suskus, úgy érzem, fontos információmorzsák vannak előlünk elrejtegetve!4!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.15. 22:03:28

Jó ez a chat vagy szar? Miről beszélgettek?

Black Hole 2014.06.15. 22:03:53

@uraaam: ááá...., dehogy. csak művelt ember vagyok, kiolvastam 3000 könyvet, onnan a nagy tájékozottság:-)

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:04:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: ellenben folamatosan lehetőség, így nem kell az ínséges időkkel szembesülni. Az a heti két-három üvöltözés és pofon meg még ösztönzi is:)

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:05:18

@atörökk: tudom, alkalomadtán te magad sem tennél máshogy;)

@Black Hole: és mi a kedvenc fagyid?:D

Black Hole 2014.06.15. 22:05:43

@Kellemes Zérókomponista: lassan pornó blog lesz, nővérkés szexel.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:07:35

@Black Hole: há' mer' az új posztot a dolgok jelen állás szerint baszhattyuk.

Black Hole 2014.06.15. 22:07:40

@uraaam: má' nem fagyizok. Hetero vagyok, felnőtt és komoly. Torta sincs.

Hartmy 2014.06.15. 22:09:44

Kupon kupon hátán, minden sarkon láttam már t'án!

Black Hole 2014.06.15. 22:11:25

@atörökk: gondold el, mikor az asszony filózott, hogy "értem én, hogy ordított, mert görcsei voltak. De a nővérke vajon miért visitozott?"

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:12:49

@Hartmy: azé nincs poszt, mert rezsót valaki kupon vágta:D

Atörökk 2014.06.15. 22:13:34

@Black Hole:
Spesziális kezelés folyhatott ott, ammár biztos!

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:14:11

@Black Hole: @atörökk: irigykedjetek csak, hogy még egy tisztességes vesegörcsöt sem tudtok produkálni:D

Black Hole 2014.06.15. 22:14:55

@uraaam: szerintem ez má' a hétvégi, jövőheti viszonylatban is.

helianthus 2014.06.15. 22:15:26

@Black Hole: vajon miért kiabálta, hogy nyomja még? :DD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 22:15:33

@uraaam:
Háááát, mink sünök a békés, csendes élet híveji vagyunk.
Ezé mongyuk nekem nem köllene egy illyen menyecske se!
Megvagyok a saját kuckómba, szépen, csöndessen!44!

Hartmy 2014.06.15. 22:15:36

@uraaam: Bammeg, nem vagyok itt és máris ilyen gyökeres változások vannak, hogy Dzsekil helyett kapunk egy Sparheltot... :D

Black Hole 2014.06.15. 22:19:21

@uraaam: a görcsöt nem annyira irigyeljük, azt hagyjuk is. Inkább a nővérkéről meséjj:-)

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:19:45

@Black Hole: de még az is meglehet, hogy az évvégi.

@Hartmy: látod, mert nem a lényeggel töröcc. Mióta nem voltál, Hagyma is válság tépte kis hazánkba érkezett.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 22:21:54

@uraaam:
Asztat nemtom, mijaz!

@Hartmy:
Nem.
Momentán senkitse kaptunk!
Ez a rezsó két nap után megunta.

Hartmy 2014.06.15. 22:21:56

@uraaam: Na ne... Ugye mind ott voltatok, mikor leszállt a gépe?

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:23:33

@Black Hole: sajnálom, ez egy tú in ván élmény. Anélkül nem is lehet érteni:)

@Hartmy: persze, azóta már el is ástuk:D

Atörökk 2014.06.15. 22:23:43

@uraaam:
Én inkább más testrészekre koncentrálok! :D

Hartmy 2014.06.15. 22:23:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: Most nézem csak, hogy 06.02 az utolsó poszt... ANARCHIA!!! Valaki szóljon valakinek, hogy legyen valami, mert a végén még nem lesz semmi

Hartmy 2014.06.15. 22:24:59

De legalább a blogmotor még mindig ugyanolyan ratyi :D

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:25:39

@Hartmy: a sün posztolgat két napja.

@atörökk: ja, azt nem lehet ellógni. Szimuláns!:P

Hartmy 2014.06.15. 22:26:25

@uraaam: Felelőtlenek... kihajt és még több hagyma lesz, hát kell ez nektek? :D

A sün? Miket posztol?

Black Hole 2014.06.15. 22:26:53

@uraaam: azért kíváncsi vagyok, hogy hány komment jön össze?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 22:26:59

@Hartmy:
Olyan még nem vót!444!
Eccer mjdnem úgy lett, hogy semmi se lett, de asztán mégis lett valahogy!

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:27:01

@Hartmy: na, jah. A blogmotorba bele kéne önteni egy vödör vaníliafagyit. Csak javítana.

Atörökk 2014.06.15. 22:28:14

@uraaam:
Neeeem, sose szimulálom!4!! :D

@Hartmy:
Uraaam-nak megártott a szomszéd bora, a Malac posztol.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:28:29

@Hartmy: majd elaggyuk a pijacon, és az árát elisszuk.

Apropó ivás...

itt: kismalac.blog.hu/

utolsó kettő

Black Hole 2014.06.15. 22:31:01

@uraaam: akkor jó, bár én kimondottan becsülöm az indiszkréciót.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:32:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: jétényleg.

@Hartmy: nem sün. A malac. Mindkettő egy állat, innen a kavar. Link fentebb.

Hartmy 2014.06.15. 22:33:29

@uraaam: Mindig csak az iváson jár az eszed :D

@atörökk: Szerintem közben ő is rájütt... bár a sün is disznó.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:33:56

@Black Hole: én is, kivéve, ha rólam van szó:D

@atörökk: lófaszt, mama!

@Hartmy: meg a pinán.

Hartmy 2014.06.15. 22:35:38

@uraaam: Tudtam én, hogy van még ott emberség :D

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:36:18

@atörökk: na jóvan, te itt nem perszézz, nagy szimuláns vagy. És még a páleszt is sajnálod.

Aureliano Buendía 2014.06.15. 22:38:48

@Hartmy: ;)
Gondold végig az életed, és találj ki egy pénteket, amikor Pesten vagy.

Na, mára ennyi.

Atörökk 2014.06.15. 22:39:09

@uraaam:
Éne? Hát már hogy sajnálnám? Annyira nem sajnáltam, már nekem magamnak se nincs!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 22:39:26

@uraaam:
Monnyuk én benne vagyok, hogy újra indujjon a sünyúz, de akkor még köll valaki/k, mer egyedül nem csinyálom.

Hartmy 2014.06.15. 22:41:47

@uraaam: Valószínű, hogy 20-a. Azaz most péntek. :D Bár nekem necces, mert ha minden igaz, akkor következő reggel fél6-kor már autóban kell ülnöm, de semmi sem lehetetlen :D

Black Hole 2014.06.15. 22:43:31

@uraaam: az Igi meg a malac nagyon eltűnt. Szerinted holnap milyen poszt lesz arra felé? Párás traktoros kabinból fotózott búza tábla remegő iPhone-nal?

Black Hole 2014.06.15. 22:44:29

@uraaam: az Igi meg a malac nagyon eltűnt. Szerinted holnap milyen poszt lesz arra felé? Párás traktoros kabinból fotózott búza tábla remegő iPhone-nal?

helianthus 2014.06.15. 22:49:21

@Black Hole: mondtam már, hogy kóros eset vagy? Ma még nem, asszem.
*töpreng*

Black Hole 2014.06.15. 22:51:55

@helianthus: miért pont én? Itt nem mindenki ápolt?

Hartmy 2014.06.15. 22:54:30

@Black Hole: Mindenhol van pozitív/negatív megkülönböztetés... itt van aki kicsit ápoltabb.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 22:54:33

@Black Hole:
Dehonnem, de mostan te teccöl neki!
Nem kell fölháborodni, simogassad meg inkább!!44!

Black Hole 2014.06.15. 22:58:06

@Hartmy: jól van, akkor már csak azt kéne tudnom ez most rám nézve pozitív, vagy negatív?

helianthus 2014.06.15. 23:00:35

@Black Hole: én nem. Én a nővèrke vagyok. ;)
@dr. phil. Sün‼ ツ: te süni, ne féltékenykedj! Én se kapom a sodrófát, amikor igit járod körbe!!4!!

Black Hole 2014.06.15. 23:00:40

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem merem, mert pofán csap a palacsinta sütőjével.

Hartmy 2014.06.15. 23:00:49

@Black Hole: Ez már egyéni megítélés kérdése, de a Sün-re is hallgass kicsit.

helianthus 2014.06.15. 23:02:53

@Black Hole: a palacsintasütő szent. Azzal sose. Van viszont franciakulcsom. :D

Black Hole 2014.06.15. 23:03:50

@helianthus: izé... uraaam-nál nem te voltál? Tudod, mikor görcsöt szimulált :-)

Hartmy 2014.06.15. 23:04:10

Én mára ennyi voltam, pár napja ki vagyok ütve, szóval jóccakát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 23:05:57

@helianthus:
Én-e?
Féltekénkedni?
Kicsi állat vagyok én ahhoz!44!
(Amúgy se a kenyerem.
Mindenki megy, ahova szeret.)

@Black Hole:
A helimeli?
Az ki van csukva, mer ollyan nem létezik!44!

Black Hole 2014.06.15. 23:07:24

@helianthus: ez megnyugtatott. Most már elhiszem, hogy nővérke vagy, mert amikor régen egyszer a kórházban kértem egy altatót, akkor ajánlott a nővérke franciakulcsot koponya alapra.

helianthus 2014.06.15. 23:09:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: na akkor na. Azért szeress!!!44!
@Black Hole: látod, sose hazudok neked. Nem megmondtam? :)

venszivar 2014.06.15. 23:09:59

"csak" egy picsa tarcsa a frontot? :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.15. 23:10:06

Na, itt vagyok. Aki Hondurasra tett, az rábaszott.

Black Hole 2014.06.15. 23:11:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: mai világban minden megeshet, még az is ami nem.

helianthus 2014.06.15. 23:12:30

@venszivar: te haladjál nyugodtan tovább. Nincs itt semmi látnivaló.

Black Hole 2014.06.15. 23:12:48

@helianthus: ezt már valahol hallottam! Talán az Űrgolyhókban?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 23:17:58

@helianthus:
Hápperszehogypersze!44!
De én nem vagyok egy féltékeny izé!
Hámmáhogy?

@Black Hole:
Rossz lehet neked a zasszonnyal!
Na, nekem azé nincs illyenem!44!

Black Hole 2014.06.15. 23:18:57

@agresszív kismalac: akkor nem vagy modern. Mondjuk én sem.

Állítólag az egerek szexuális élete nagyon necces, mert akkor van magömlése, mikor kirág egy búzás zsákot.

venszivar 2014.06.15. 23:21:19

@Black Hole: rozsosnál v. árpásnál nincs?:)

helianthus 2014.06.15. 23:23:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: ne is legyél. Hüjeség. Hánem? Hádde!!4!
@Black Hole: ezt a viccet ismerem. Hahota '85.

venszivar 2014.06.15. 23:23:04

5000.

mert holnap nem érek rá

Black Hole 2014.06.15. 23:23:15

@venszivar: nem tudom, mert nekem is úgy mondta valaki. Én nem vagyok tájékozott :-)

Black Hole 2014.06.15. 23:25:25

@helianthus: hahotában nem is volt ilyen! Azt kispajtások olvasták. Ez meg neki túl erotikus lett volna.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 23:29:31

@Black Hole:
Hát én böcsülöm!44!
Esztet akartam elérni mindíg!44!
Uhhogy most laza vagyok, mind a rigalánc!44!

@helianthus:
Háppersze.
Faszé féltékenykedni?
Mennyen, ha akar!44!
Akkó én má uccse vagyok jó.
No problem!
Illetve: problem solved!44!

venszivar 2014.06.15. 23:30:43

@Black Hole: kösz. itt megállt az idő v. az óra.

venszivar 2014.06.15. 23:31:55

@atörökk: még egyszer????:) ne b.....

Black Hole 2014.06.15. 23:33:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: jó, hogy említetted a lazaságot. Iszok egy lazítót.

Black Hole 2014.06.15. 23:41:45

@venszivar: ott már mindjárt holnap lesz.

Black Hole 2014.06.15. 23:45:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: jó is az. Néha napján leereszteni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.15. 23:51:52

@Black Hole:
íneked azé elég szomorú lehet a mindennep!!4

venszivar 2014.06.16. 01:05:53

Az index ezt írja!

0 - 0
Argentína
Bosznia-Hercegovina
F csoport
Szünet

meg az apjuk faszát! Mivel az Argentinok, már a 3. percben vezetést szereztek!!! öngólt rúgott az egyik bosnyák.

venszivar 2014.06.16. 05:47:56

4488. álomszuszékok.

helianthus 2014.06.16. 07:02:28

Jó reggelt!
@Black Hole: lácik. Akkor énekeljük együtt.
Adj valamit, amitől múlik a fájdalom...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.16. 07:39:35

"Szóköz miatt maradt éhen a csirkefalatra vágyó naiv vendég"
Szóközbűnözés!

@helianthus: Az összes régi Tankmacska eltűnt a zsütübről hallod... :S

helianthus 2014.06.16. 07:46:07

@ColT: hát ha eltűnt, akkor nem hallom. :7
Miért? Van ott valami elavulás nem? Törlik a régi cuccokat?

helianthus 2014.06.16. 07:51:35

Most megyek és kertész leszek, fát nevelek..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.16. 09:01:07

itthon vagyok 4 napja es rezso le se szarja?
nem szep dolog ez

helianthus 2014.06.16. 09:03:42

Végeztem ezzel mára. Most megreszelem a karmaim. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.16. 09:59:52

@helianthus: Nem, gondolom a kiadójuk leszedette, vagy valami. Kár :S
Mondja valaki, hogy rossz dolog az offline mp3 !

AtiSnatch 2014.06.16. 10:07:24

@ColT: mekkora egy fasság ez. ezért letöltöm a teljes diszkógráfiát...

Atörökk 2014.06.16. 10:24:26

Volt már, hogy boldog pinát? :D

igi1 2014.06.16. 10:30:40

@hagyma: aszittem megmellyezett már egy kancigfa titeket időközbe

osztán fizettél már 5 euróér 1 kisfröccsöt!?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.16. 11:28:17

Jól elvagyunk, szépen elvagyunk, szépek is vagyunk.. Mi kellhet még.

Atörökk 2014.06.16. 11:34:19

Akar valaki egy kis pénzt keresni? Fel kéne dugni egy modemet az upc beszerzőjének az ánuszába, lehetőleg keresztben, lehetőleg a száján keresztül.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.16. 11:46:49

@atörökk: akkor előbb fejre kell állítani. A mutyit keltő szarszemélyt töltsd, ne a beszerzőt. Az általában többdik, ártatlan ember/szervezet, nem eredő. Kurva anyját mindenkinek, igaz? Magam is ezt vallom.. Mindig így mutatkozom be.:D

Black Hole 2014.06.16. 11:49:14

@helianthus: 1..2..3... és:

"Adj valamit, amitől múlik a fájdalom...
Sallalalala"

Black Hole 2014.06.16. 11:57:14

@atörökk: mennyit fizetsz? És úgy jó-e lesz, hogy ánuszon keresztül felfűzök egy drótkötelet, annyira kihúzom a száján, hogy rá tudjam kötni a modemet, természetesen keresztbe, és lezhúzom a kívánt helyig?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 12:01:14

Megfejtés odaát:
kismalac.blog.hu/2014/06/16/wtf_is_it
Senki sem akar posztot írni? Első lépés a világhír felé? Na?

Atörökk 2014.06.16. 12:08:56

@Kellemes Zérókomponista:
Az a baj, csak egy modem van. Ezexerint sajnos több ánusz, mint modem.

@Black Hole:
Tökéletes!

@ColT:
Kicserélték a modemet, beépített wifist hoztak helyette, ami egy nagy határ fos.

AlulírottFentemlített 2014.06.16. 12:21:55

Szerintem ez fotoschopp!

vagy pedig fizetett McDonald's reklám!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 12:23:01

drágáim, javaslom a kollektív belépést a serény múmiák klubjába.

AlulírottFentemlített 2014.06.16. 12:24:30

Releváns, érdemi hozzászólás következik!

Július 10-12. 46. Kékszalag

Halyrá Ede!

Ez Fontosch!

Atörökk 2014.06.16. 12:29:49

@sugargiraffusplumps.:
Hát ha be kell mennem az Úpöcéhez, utána oda kerülök.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 12:31:32

@AlulírottFentemlített: hun van az még? addig még fejére eshet a bogrács is, netán a kis faszenes.

@atörökk: csak higgadtan. magasodjál föléjük és vicsorogj de nyugodtan. az használ!

Atörökk 2014.06.16. 12:33:25

@sugargiraffusplumps.:
Hádde télleg nem értem, amíg szépen mondok, illetve kérek, abból miért nem értenek, és miért csak az használ, ha ordenáré módon viselkedek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 12:35:03

@atörökk: hát akár a gyerekek. ha szépen mondom amit kell, akkor asziszik hogy viccelek, ha csúnyán akkor meg zokon veszik :D fene se érti :D

Atörökk 2014.06.16. 12:38:28

@sugargiraffusplumps.:
Úpöcénél gyerekek dolgoznának ezexerint? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 12:50:14

@atörökk: egy cseppetsem merész logikai vonalat követve: igen! :D

@AlulírottFentemlített: és délután kettő után, de pontosan ám!

igi1 2014.06.16. 12:58:23

@atörökk: nem te a purgatóriumba kerülsz

ahol én foglak kínozni

Atörökk 2014.06.16. 13:04:07

@igi1:
Menjél, dógozzál ahelyett, hogy itt hülyeségeket beszélsz.

igi1 2014.06.16. 13:16:32

@atörökk: mi van lemerült az elemed a sok felesleges szájtépéstől?

Atörökk 2014.06.16. 13:21:14

@igi1:
Nekem nem kell elem. Neked kéne.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 13:32:27

na úgy látom már esedékes egy csoporttttttterápija is! (azé sok té mer kitöröltem haccor és rosszul írtam be soxor végül gondoltam megmutatom már a billentyűzetnek ki az úr a gombon)

GatyaPityu 2014.06.16. 13:53:37

Szabadság miatt, vagy végleg bezárt a blog??
Bár látható módon a "keménymagot" nem zavarja az újabb post-ok hiánya, jól elszórakoztatják egymást így is :)
Tud valaki hasonló blog-ot, amit frissítenek is?

igi1 2014.06.16. 13:59:04

@atörökk: @ColT: amint láthatjátok tudok kölcsön adni nektek is

én el vagyok látva

igi1 2014.06.16. 14:01:02

@sugargiraffusplumps.: mindenki depisebb a vakáció kezdete óta

én is mer nincsenek sorozatok

ismétléseket nézek angolul

meg végiggürizem a nyarat amikor más alszik

igi1 2014.06.16. 14:03:01

angolul pofáztam a határon nem hagyma volt mer maryt megismerném

mondjuk az anyjával lehetett

ződ kocsival

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 14:06:08

@igi1: nincsen sorozat? osztán azmire jó-e? eriggyél kirándulni!

Atörökk 2014.06.16. 14:07:15

@igi1:
Amivel el vagy látva, abból inkább nem kérnék.

AtiSnatch 2014.06.16. 14:10:28

@atörökk: akkor meg hátadra két púpot!!!4

AtiSnatch 2014.06.16. 14:34:09

@atörökk: má meg vót. :P :D el is fáradtam. :D

igi1 2014.06.16. 14:51:53

@sugargiraffusplumps.: kiràndulok én eleget a traktorba

ilyenkor fogyok 6-7 kilót is

igi1 2014.06.16. 14:53:15

@sugargiraffusplumps.: a sorozat is arra jó, amire a homár

Tanulni.

Az angolt és a magyar fordítást egymás alá másolom, oszt úgy nézem az ipaden a filmet!

lehet így tanulni nyelvet

igi1 2014.06.16. 14:54:32

@atörökk: az senkit se érdekel, te mit kérsz, amugy

Atörökk 2014.06.16. 15:03:05

@igi1:
Haladjál, még nem járt le a műszakod.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 16:22:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: pl szívesen kommentelek, ha az segít;)

gabors 2014.06.16. 16:26:02

@Atro: minek frissiteni ... igy nem kell a posztot elolvasni

gabors 2014.06.16. 16:28:05

hogy valami jo hir is legyen azonkivul hogy a bosnyakok kikaptak :-)

sportgeza.hu/forma1/2014/06/16/schumacher_felebredt/

Aureliano Buendía 2014.06.16. 16:29:51

@Hartmy: ha valami, vagy akármi, akkor én bringával leszek, szóval kiülős helyben gondolkodjunk Béláim.

Atörökk 2014.06.16. 16:57:28

@uraaam:
Nem hinném, hogy örülne neki, ha összefirkálnám.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 17:06:21

@atörökk: ő ebből a szempontyból nem tényező. Vagy firkálsz, vagy a kondér, választhat.

Atörökk 2014.06.16. 17:11:51

@uraaam:
Vagy a kondér. De hát ezt már megbeszéltük.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 17:18:19

A vége úgyis mindig a kondér.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.16. 17:53:43

@uraaam: Nem beállóson?

@atörökk: Bográtsch! Ez fontosch!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 18:38:11

@ColT: :D :D beletrafáltál! meg még fészpalm is lenne ha lenne kezem!

@igi1: nem fogyni köll hanem izmosodni. az meg traktorbaüléssel nem megyen, hacsaknem esténként hazahúzod. amúgy mennyiért adnak manapság egy kisebb, régifajta de működő traktort? csak úgy szinglibe minden tartozék nélkül?

igazságos 2014.06.16. 19:07:37

@sugargiraffusplumps.:

1 John Deere traktor olyan 15-20 millába van

Egy sima traktor, ami alig zötyög is van minimum félmilla, de egy igazán jó traktor minimum 1,5 millába kerül, efelett kell gondolkodni. Ugye, nem csak a traktor, kiegészítők is kellenek, mint pl. villa, kanál, amibe a zsákokat pakolod, esetleg desznyót, fát, meg a villával rakod fel a bálákat a pótkocsira.

Egy jó traktor van 2 milla.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.16. 19:10:09

@igazságos: Na de a fullextra trakor olyan mint otthon ülni a fotelben :)

igazságos 2014.06.16. 19:10:35

Szóval az attól függ, milyen traktor, és mire. 500.000-ért valszeg max. a bontóba valót kapnál, vagy azt se. :D

1,5-2 millától 4-5 milláig terjednek a normális traktorok

Ami efelett van, az az extrás traktor, amit inkább cégek vesznek meg, mivel ők leírhatják

Úgyhogy drága mulatság a traktor.

igazságos 2014.06.16. 19:11:51

@ColT: a jó traktor már magától megy, sofőr se kell bele.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 19:12:23

@igazságos: szal monnyuk kettő. lényeg, hogy menjen ha van benne gázolaj!

venszivar 2014.06.16. 19:14:49

@igazságos: már aratsz? mikor még nem is szántottál! az eke s a borona + a vetősor hun marad, te paraszt tenyeres talpas...:):D

igazságos 2014.06.16. 19:21:33

@venszivar: most a bálákat gyűjtsük be, mer lopjátok a szénát a lovaknak

venszivar 2014.06.16. 19:26:18

@igazságos: jahh,kik az állatot szeretik! + nekünk ugye vannak lovaink, néha ugyan kölcsönbe + megőrzésre....:)

Aureliano Buendía 2014.06.16. 19:28:14

@venszivar: ne kételkedj, ő ezt is tudja.

Valamint esténként életvezetési tanácsadás, pénzenergia mindenkinek.

További infó: www.igicoelho.com

venszivar 2014.06.16. 19:29:26

most jut eszembe, hogy a széna a dinnye szállításhoz is "kell". Éppen egy 8kg-os hideg g.dinnyével birkózom.

venszivar 2014.06.16. 19:31:33

@uraaam: gondolod, hogy a barom rokona?:)

nem nyílik meg.

venszivar 2014.06.16. 19:37:26

@sugargiraffusplumps.: ne nézz a lenyugvó napba v. tarts a szemed elé egy hegesztő pajzsot.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.16. 19:42:14

@igazságos: most télleg igazat szóltál!444!! :-D

megamenn 2014.06.16. 19:44:03

@venszivar: sehogyse' akar becsusszanni a seggedbe ? :)

AtiSnatch 2014.06.16. 19:44:15

Megmutatják, hogy tudnak játszani... látszik is!!! :D :D :D

venszivar 2014.06.16. 19:47:13

@megamen: NEM! de az ENYÉMBE NEM IS FOG!!!

TE MÁR LE IS SZOPTAD!?! :)

Aureliano Buendía 2014.06.16. 19:48:06

Én meg azon durranok el, hogy sehol sem lehet látni, egyetlen leleten sem, hogy milyen vércsoportom van. Bazmeg.

megamenn 2014.06.16. 19:49:22

@venszivar: leeeee...de nagyon durván. dinnyeszopásban nem ismerek tréfát :)

AtiSnatch 2014.06.16. 19:49:45

@uraaam: URH IQ negatív! Nincs mit. :D

venszivar 2014.06.16. 19:50:19

@uraaam: A szemészeten voltál már?

megamenn 2014.06.16. 19:50:34

@uraaam: a csoportos vér nagyon proli dolog :)

Atörökk 2014.06.16. 19:56:51

@uraaam:
Urh primitív. Örülök, hogy segíthettem :D

venszivar 2014.06.16. 19:57:10

már annyi meggyes sütit ettem, hogy az én vérem helyett meggylé folyik.
most is meggyes rétes sül...

a cseresznye ott rohad meg a fán, fákon.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 19:57:45

@uraaam: Mert azt nem vizsgálják, pupák!
Nem voltál katona? Benne van a katonakönyvedben.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:00:24

@sugargiraffusplumps.: a haverom faterját műtik, és kell neki vér.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:02:32

@megamen: az biztos. Pláne, hogy tűfófiám van. Ellenben a csoportos pina vagány dolog.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:03:42

@háromlábúbogár: nevetni fogsz (épp most beszélgettem tesómmal). Ő a saját gyerekéről nem kapott ilyen jellegű infót, mikor megszületett az unokahúgom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 20:05:00

@uraaam: ...a csoportos tripper már nem annyira. :-/

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:05:09

@agresszív kismalac: nem voltam.

A vicc az, hogy vesekő miatt 2000-ben szanaszét vitték és vették a véremet, pláne a zúzás előtt. És egyik leletemen sincs rajta.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:06:17

@agresszív kismalac: hát, azért szerintem az nem úgy megy, hogy odacsődül 10-15 ember, és mindtől vesznek mintát, hátha egy jó lesz.

És úgy sem, hogy odamegyek, hogy, na én adok, ha jó.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 20:07:33

@uraaam: akkó meg elmégy vért adni oszt megmonnyák. ha nem jó az isminek akkor jó lesz másnak! meg kiderül hogy écces vagy-e :P

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:08:31

@agresszív kismalac: tudni kell, kik a résztvevők;)

Van új poszt?!

Amúgy meg szerintem (pl. ilyenek miatt) kurvára jó lenne, ha vérvételnél ezt is felvésnék a leletre. Ha meg egyszer bekerül az OEP rendszerébe, akkor nem is kel több vizsgálat, ellenben minden leletre rá lehetne nyomtatni. Ez azért nem olyan dolog, ami évente módosul.

De visszatérve: egy újszülött kartotékján nincs rajta.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.16. 20:09:17

@uraaam: én véradó vagyok, szeretem, mintha felfrissülne utána az ember
monnyuk én A+ vagyok, semmi extra nincs

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:09:35

@sugargiraffusplumps.: jártam egy éven belül vérvételen, már szóltak volna. Meg az utóbbi egy évben nem kufircoltam félre:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 20:09:55

@uraaam: Pedig de. Mindenkit szűrnek, aki vért akar adni. Akkor is, ha tudod a vércsoportod.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:11:17

@háromlábúbogár: vérvételen már voltam, párszor, ettől még kiráz a hideg a tűtől. Kihagyós.

@agresszív kismalac: az rendben, de nem annyira életszerű, hogy a haverom odavisz x ember, hogy na ezek adnának vért, melyik a megfelelő?

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.16. 20:11:18

@uraaam: pedig állítólag jó lenne egy olyan tabletta férfiaknak, amitől közösülés után megváltozik a vércsoport :-)

venszivar 2014.06.16. 20:11:41

@uraaam: no és annak akinek adni kéne, tudni a vércsoportját? Ha igen. akkor annak "miért"???

én A+ vaok s 10-12 X már adtam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 20:12:01

@uraaam:
Mé, mostmá a vért is a betegnek köll beszereznije?

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.16. 20:12:29

@uraaam: 15 éve még rajta volt, zárón is, meg a kiskönyvben is...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 20:12:51

@uraaam: osztán egy részeg kartonozós mancika miatt belehalsz egy eccerű sérvműtétbe. azt ponnazér kötelező minden műtét előtt lecsekkolni frissen, hogy ne egy nyomdahibába degeljünk meg hanem lehetőség szerint rendes orvosi műhibába.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 20:13:55

nekem amúgy ideálisan csapolható a vérem, mindenkinek jó.

2014.06.16. 20:13:56

@uraaam: vérvételen már voltam, párszor,

Elszíneződött a szonda?

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.16. 20:14:13

@uraaam: ez úgy megy, hogy viszel x véradót, és ha nem is egyezik, akkor is "beszámítják" irányított véradás, ha valakinek több kell

egészségügyi rovatunkat olvashattyák

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 20:16:50

@uraaam: És az életszerű, hogy haverod odavisz valakit, hogy neki pont jó a vére, és azt átöntik a faterjába? Hemofíliával, AIDS-szel együtt. Ha esetleg mégse volt jó a csoport, akkor meg egyszerűen kicsapja az öreg vérét. Maaaaargit!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 20:17:49

@háromlábúbogár: node erhá pozitív-e vagy negatív-e? :)

@Nattramn: no nemám hobbibul, hé! csak alapos indokkal vihető!

megamenn 2014.06.16. 20:18:29

@uraaam: "nem voltam"
mindent értek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 20:20:51

@uraaam: Nincs új poszt. Nem győzöm egyedül. De lehet, hogy holnapra írok valamit.

Atörökk 2014.06.16. 20:21:16

@uraaam:
Úgy. És mi volt egy év előtt? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 20:22:12

@agresszív kismalac: ejjmán, hát lopjál egyet valahunnan. megesik az a legjobb famíliába es.

@atörökk: asztat jobb ha nem firtassuk!

Anomalocaris (törölt) 2014.06.16. 20:27:18

@sugargiraffusplumps.: A marhavér finom. Zsiráfoké nem tudom milyen. O_o

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:29:31

@háromlábúbogár: vagy, ha úgy adódik az egész fizimiska, telefonszám, stb.:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 20:29:41

@Nattramn: szerintem hagymásan sütve sóval-borssal ponnolyanjó lehet az is. na, egész megéheztem :D

Atörökk 2014.06.16. 20:29:54

@Nattramn:
A disznóvér is, khmm...

Anomalocaris (törölt) 2014.06.16. 20:29:54

@agresszív kismalac: Én nálam nincs poszthiány. Csak benéztem a sportgézára, és ez fogadott:

"A kapus Tim Howard a csapat egyik legfontosabb tagja, szükség is van tapasztalatára, mert előtte az előtt lévő védelem összeállításával gondjai Klinsmannak korábban."

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:30:51

@venszivar: tudni, A-

Nekem jóanyám A, apán 0 volt, így én kb. minden lehetek:D

@dr. phil. Sün‼ ツ: gondolom, ha hiány van, akkor igen.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.16. 20:31:12

@sugargiraffusplumps.: nem, csak ezo tv-t nézek ;-)

@Nattramn: disznóé is, nyami!!444!!

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:32:13

@háromlábúbogár: 15 éve "csak" eccer volt gyomorfekélyem, annak is megvan a tárója, de lófasz esti fénnyel. Pedig megnéztem mindent, amit itthon felleltem.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.16. 20:32:23

@sugargiraffusplumps.: A marhavér éppenhogy magában jó, pohárkából. Nincs abban semmi keresnivalója hagymának.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:33:27

@sugargiraffusplumps.: ezt értem, és ezzel egyetértek. De tájékoztató jelleggel a nyomorék (volt) beteg is tudhatná.

És ezzel nem válaszoltad meg, hogy az újszülött kartonjára miért nem írják rá.

helianthus 2014.06.16. 20:33:56

@háromlábúbogár: én is adok ès A+ a csopim! De jó! Hánynál vagy?

Anomalocaris (törölt) 2014.06.16. 20:34:15

@atörökk: @háromlábúbogár: Azzal azért óvatosabb lennék. Legalábbis nyersibe'. (És ez nem lett véletlenül agresszív kismalacos!)

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:35:07

@agresszív kismalac: senki nem mondta, hogy egyből áttöltik. De azért szerintem az alapvető infó lenne saját magamról, hogy tudjam, milyen vércsoport vagyok.

helianthus 2014.06.16. 20:35:31

Ez ma hétfő volt ugye? :O

Atörökk 2014.06.16. 20:35:52

@Nattramn:
Csakis sütve, jó hagymássan.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.16. 20:37:09

@uraaam: baszki, mennyé el egy véradó állomásra, oszt megnézik

@Nattramn: megfőzve, utána hagymával (a h kicsi !44!!)

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:37:28

@agresszív kismalac: felvetettem egy témá@atörökk: t, írd meg:)

2013. tavasza:D

helianthus 2014.06.16. 20:37:47

@háromlábúbogár: akkor nyertem. Bár elveszett a fonalam, de 30 körül vagyok. Egyszer voltam plazmaferezisen is.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.16. 20:38:17

@atörökk: hehe, te is otthon vagy a témában...

@atpijkamo: nem irigykedik !444!!! :-D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 20:38:25

@uraaam: ponnazér, hogy ha műtétre kerül sor akkor ne lehessen kavarodás, ennyi. önszorgalombul megnézetheted a háziorvosoddal is, nem egy nagy vasztisztdasz. de semmiféleképpen nem ajánlatos ennek az adatnak a központi tárolgatása. deha nagyon kínoz a kérdés, akkor ilyen is van: www.amazon.de/Eldon-Heim-Komplet-Blutgruppe-Schnelltest/dp/B00E7TAW4Y/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1402943830&sr=8-1&keywords=blutgruppen+test

@Nattramn: pohár. nem vagyok én barbár!!!

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:38:31

@uraaam: na, ezt jól összekevertem:)

@agresszív kismalac: felvetettem egy témát, írd meg:)

@atörökk: 2013. tavasza:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 20:38:49

Csak szólnÁk, hogy én a Pillangó olvasása(!) közben simán elájultam. Így beszélgessünk a pohárka vérről.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:39:37

@háromlábúbogár: neked sem cejzelendre volt a jeled az oviban, ahogy látom:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 20:39:45

Csak szólnÁk, hogy én a Pillangó olvasása(!) közben simán elájultam. Így beszélgessünk a pohárka vérről.

Atörökk 2014.06.16. 20:39:46

@uraaam:
No de hordott e férre a fegyver? Vagy már igyenesen se? ;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.16. 20:40:16

@háromlábúbogár: Fúj!

Most ettem egy ropogósra sütött sajtospalacsintát. A kaviárt kivéve nehéz ennél jobbat elképzelni.

Atörökk 2014.06.16. 20:41:36

@háromlábúbogár:
Te is sok hagymával-borssal csinálod?

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:41:55

@helianthus: egyik munkatársam plazmát ad jó pénzért. Egy új szemüveg már összejött neki.

Atörökk 2014.06.16. 20:43:00

@uraaam:
Az enyém félpénzért adta. Ki is rúgták a Saturnból.

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:43:07

@atörökk: ezek nem közérdekű adatok. Meg amúgy is egy szent vagyok:D

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:44:38

@atörökk: ahogy nézem, még így is többe került, mint az iskoláztatásod a magyar állam számára:D

igazságos 2014.06.16. 20:44:54

Mindenki számolgassa a devizahitelét.

A kúria igen is, meg nem is döntést hozott, a szokásosat.

De mi van itt a focivb-n!?

Portugáliát elverték, a spanyolokat úgy megfingatták, mint ahogy minket szoktak, az angolokról meg a görögökről inkább ne is beszéljünk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 20:45:54

@agresszív kismalac: férfiak. még egy csirke nyakát se tudják elvágni ájuldozás nélkül. komolyan ha rátok lenne bízva az élelmezés meg a gyerekszülés akkor már régen kihaltunk volna :D

megamenn 2014.06.16. 20:47:23

@uraaam: ja. és tom is mi a vércsoportom: p!

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.16. 20:47:52

@atörökk: naná! (ha van akkor megy bele egy kis őrölt kömény is)

@helianthus: ott van divatban ez a plazma turizmus

@igazságos: én a németeknek drukkolok

Aureliano Buendía 2014.06.16. 20:50:39

De legalább felébredt a Sumáker.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.16. 20:50:40

@sugargiraffusplumps.: "ha rátok lenne bízva az élelmezés"

És a mamutot ki húzta haza?

(Nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál?! Bontott csirkét, bontott csirkét, bontott csirkééét...)

www.youtube.com/watch?v=c6DZktvqlIE
Bontott csirke (A híres hirdetés a 60-as évek végéről)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 20:52:24

@atpijkamo: szerintem a nők. a férfiak el voltak foglalva azzal, hogy kinek van nagyobb csúzlija. monnyuk azóta is :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 20:53:02

@igazságos:
Nekem nincs ollyanom!
Akkó most mit számujjak?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.16. 20:56:15

Nem hülyeamerikaiak. Faszok.

hvg.hu/shake/20140616_Kiraktak_egy_haromeves_kislanyt_egy_gyors

Mért nem vigyáznak a háromévgs gyerekre, hogy a harcikutyák ne egyék megy?

Atörökk 2014.06.16. 20:56:29

@uraaam:
Igen, mert én nem élősködtem az adófizetők pénzén! Egyesekkel ellentétben én nem utaztam az állam költségére -tanulás örve alatt- székelyföldi menyecskéket kergetni!4!!

helianthus 2014.06.16. 20:56:58

@háromlábúbogár: a békéscsabai kórházban voltam. Kaptunk utána szalámis kenyeret meg sört. Ők is ezt kapják? :)
@dr. phil. Sün‼ ツ: a tüskéidet!

Aureliano Buendía 2014.06.16. 21:01:02

@atörökk: olyan nagyon nem kellett kergetőzni:D

@agresszív kismalac: te vagy a blogger. Én csak lelkes/lelketlen (megfelelő rész aláhúzandó) olvasód vagyok.

Atörökk 2014.06.16. 21:02:35

@uraaam:
Megint maszatolsz! Így volt, vagy így volt? :D

Aureliano Buendía 2014.06.16. 21:04:14

@atörökk: ki emlékszik már arra? 12 éve is megvan már.

Na, megnézem, milyen bort adnak egyel odébb;)

AtiSnatch 2014.06.16. 21:06:08

Hagymás lecsós vér! Nyertek a friccek!!!4! Közben meg olyat sütöttem, hogy olyant csak a tvben láthattok!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.16. 21:08:40

Nana the Border Collie's Amazing Balancing Trick
www.youtube.com/watch?v=PElfdeFnaiw
Elképesztően aranyos, ügyes.

Ferry Loading Fail In Brazil
www.youtube.com/watch?v=ijxXgVGguWQ
Elképesztően ügyetlen. remélem senki nem fulladt meg.

megamenn 2014.06.16. 21:14:30

lecsós-véres-koponyadarabos agycsimbók.
"különben is , mi a lófaszt keresek én itt hátul?? a te reszortod lenne az agytakarítás! cserélünk bazmeg!én mosom az ablakot, te kotrod a nigger agyát!"

AtiSnatch 2014.06.16. 21:27:06

@venszivar: pezsgőben sült csirkemell, tejszínes áfonyaöntettel, héjában sült burgonyával ;) Elvégre egyszer 24 az asszony :)

megamenn 2014.06.16. 21:28:45

@AtiSnatch: 24. csirkefalat. nem te vagy a poszter???

AtiSnatch 2014.06.16. 21:34:27

@megamen: psszt! Te csak foglalkozz a pinával! :D

Atörökk 2014.06.16. 21:36:44

@AtiSnatch:
Ezt ismerem!
Rácsepegtettél pár csepp pezsgőt, aztán mentél telefonálni!4!!

Atörökk 2014.06.16. 21:40:01

@sugargiraffusplumps.:
Alkoholtól csúnyán össze tud ugrani az ember gyomrában :D

AtiSnatch 2014.06.16. 21:41:03

@atörökk: @sugargiraffusplumps.: irigykegyetek csak nyukkottan! :p De nekem kaja és Péntek!!!4! :D

megamenn 2014.06.16. 21:41:33

@AtiSnatch: ha nem vagy szottyadt-tatter milliomos, csilivili fiatal nejjel, akkor inkább TE (!!!) foglalkozz a pinával, uilyen jeles napon. hacsak nem érdekel jobban a blogolás-buzulás :)

AtiSnatch 2014.06.16. 21:43:23

@megamen: még melóból teker hazafelé, csak azé boldogítlak titeket ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 21:44:26

@AtiSnatch: majd megtudod, ha te is nyugdíjjas leszel mint én! :D

@atörökk: gondolom azér áfonyázta össze mer annak legalább jó erős a színe. kamuflázs!

Atörökk 2014.06.16. 21:46:20

@sugargiraffusplumps.:
Hülyeség, a tejszín magában sokkal kevésbé hagy foltot :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 21:47:22

@AtiSnatch:
Dinnyelé van-e benn?
Meg maradék fagyi, babérlevéllel megtűzdelve?
Me anélkül semmi az egész!!!44

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 21:50:18

@atörökk: ezigaz. akkó végképp nem értem minek pepecsel ijesmivel. majd még az is kiderül róla, hogy nem is veri az asszonyt, mer ijen papucsféle. pfff.

2014.06.16. 21:51:02

@atpijkamo: Most ettem egy ropogósra sütött sajtospalacsintát. A kaviárt kivéve nehéz ennél jobbat elképzelni.

De! Ha elmész vadászni és nem találkozol a medvével!

megamenn 2014.06.16. 21:54:40

@AtiSnatch: teker. hazafelé. csak nehogy becsapjon egy hambit útközben, mert akkor baszhatod a pezsgős csirkefalatokat. nem vagy te skót véletlenül?

2014.06.16. 21:55:16

@atpijkamo: Az eb cuki , a másikon meg valaki kompnak készült, de nem komplett! :))

helianthus 2014.06.16. 21:55:16

@AtiSnatch: isten èltesse az asszonyt!
Ha már veled áldotta* meg.

* vagy verte. :D

2014.06.16. 21:56:40

@AtiSnatch: Elvégre egyszer 24 az asszony :)

2 4 ? :))

megamenn 2014.06.16. 21:57:42

@helianthus: egyébként csatlakozom az előttem szólóhoz :)

helianthus 2014.06.16. 21:58:05

Engem senki se ünnepezett meg. Még én se. :'(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 22:00:12

@sugargiraffusplumps.:
Azé van egy estéd ma!
Az előbb még megmentetted a világot, mint tikgyilkos, meg szülésznő, mosmeg kisnyugdíjas vagy!44!
Asszem, erre iszok eggyet!4!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 22:00:24

@helianthus: na, ne ríjjál mán. há rosszul csinálod. faszbukkon ki köll írni hogy mikor van születésnapod oszt így legalább a tökismeretlen júzerek kívánnak boldog születésnapot! :D

Atörökk 2014.06.16. 22:01:08

@sugargiraffusplumps.:
Figyejjük meg, a végin kibukik, vanílijás palacsinta vót a deszert!4!!

@helianthus:
Mit kell megünnepezni? Mikor? Hányszor? Szójjál, én ünnepezlek :)

helianthus 2014.06.16. 22:01:43

@megamen: nem vagyok én fészbúk, hogy csatlakozz hozzám! :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 22:01:54

@dr. phil. Sün‼ ツ: asztat iginek írtam, hogy nehogy megzavarodjon a világképe. én gondolok ám mindenkire!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 22:03:31

@atörökk: asszem bisztosra vehetjük, hogy a guppitenyésztő szövetségnek is oszlopos tagja!

helianthus 2014.06.16. 22:04:09

@sugargiraffusplumps.: és attól boldogabb leszek? :/
@atörökk: már elmúlt. Majd egy évig nem aktuális. Ne törd magad! :D

megamenn 2014.06.16. 22:05:06

@helianthus: én kívánok neked mindenféle jódolgot. iszok is egy pálinkát a egésségedre :) ( ;) húezahalálom )

helianthus 2014.06.16. 22:06:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: jajj de cuki vagy! Köszike.
Ezért kapsz egy cvikipuszit! :*

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 22:10:54

@sugargiraffusplumps.:
Azé akkor is van egy íve, lássuk be!44!

@helianthus:
Hát a Féli hun vót a lyeles napon?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 22:11:26

@helianthus: Igit már vagy két éve nem ünnepezte meg senki. ...pedig nagyon rajta van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 22:12:12

@helianthus: különben is, a boldogság teljesen túl van értékelve. legyen kaja, szex meg egy vityilló, oszt ennyi. a többi csak rinyaság. na jóvan, a wifi se árt!

helianthus 2014.06.16. 22:14:38

@megamen: jajj, há' miattam ne idd halálra magad! Azé' csinyáld, mert jólesik!!! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 22:16:07

@helianthus:
Millyen az a "cvikipuszi"?
Ez nincs a szótáramba!!!44

@sugargiraffusplumps.:
Én azé a sört se felejteném ki!
Pontossabban: haverok, buli,sör!44!

megamenn 2014.06.16. 22:17:26

@helianthus: azért ekkora tényező nem vagy -eszfigyedd- ;)

helianthus 2014.06.16. 22:17:37

@sugargiraffusplumps.: ja, hát a divat pont sose zavart. Megszoktam, hogy kilógok. :)
@dr. phil. Sün‼ ツ: nálam nem. Biztos a dunsztosait számolgatta a diszó!
Bocs malac!4!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.16. 22:18:43

@uraaam: ne már és igit emlegette? Károsodások? Azt bírom, mikor az ökör népben fel sem merül ez a kérdés, pedig hát mi lehet ennél fontosabb? Csak a szenzáció.
@atpijkamo: egy szennyes lap hozzászólója a farhátat úgy írta, hogy far-hát és a nyugdíjasokkal együtt emlegette :D De valahogy a szintaxis olyan esetlenül bénaaranyossá tette.
Örülünk, Vincent? Hogy telik még far-hátra?
Ha egy amerikaifocicsapatot Farpofáknak hívnának, a bombomgirlök azt ordítanák, hogy Farpofák, előre! De olyankor igazából hátrafele mennének.;(

Én nem néztem be sehova, nem is fogadott semmi. Vagy csak nem vettem észre.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 22:21:06

@sugargiraffusplumps.:
Lófax!44!
Elherdáni a drága lőrét!
Hajat amúgy se mosunk, mer öntisztuló.

@helianthus:
Azannya mindenit!44!
Nem vitt egy preparátumot se ajándékba?

helianthus 2014.06.16. 22:22:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: " *Csók*, amelyet a személy úgy ad, hogy két kezével a másik személy két orcájába csíp, és így széthúzva annak száját, cuppanósan megcsókolja."
@megamen: ennek őszintén örülök. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 22:23:42

Ez elég gyönge kis meccs. :-/ Mé'nem a Felcsút-Mezőkövesdet aggyák?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 22:26:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: erről már hallottam de szerintem kamu. pedig én nagy hippiségrajongó vagyok.

szerintem ha nem mosnám a hajamat akkor max egy hét után olyan csirkeszagom lenne, hogy éjjel a rókák tévedésből legyilkolnának.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 22:28:54

@agresszív kismalac: kinek hogy. mondjuk nekem elég vóna hat dévédé, azon az összes film rajta vóna ami valaha is érdekelt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.16. 22:29:23

csirkeszagú zsiráf
(vesd össze: citromízű banán)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 22:30:15

@helianthus:
Ööööö....izé....akkor az amollyan majnemsmaci?
Gyühet!!4!
Mikor óhalytod átadni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 22:33:03

@sugargiraffusplumps.:
Én má kipróbátam, működött!44!
Amúgy ha nem mész csirkék közé, akkó nem lesz csirkeszagod!
Amúgyis: mit keres egy zsiráf csirkék között?
Ja, megvan: levágja!

helianthus 2014.06.16. 22:33:32

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem figyeltél. Már átadtam az egyezményes kettőspont csillag jellel!!!4!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.16. 22:35:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: na jóvan, de semmivel se mosni? vízzel se? hát fészket rakna rajtam a veréb!

namajd holnap megvitassuk mer mostan jelenésem van.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.16. 22:35:48

Az oldalkocsim közölte, hogy ő csak fél métert tud evezni. Még vissza tudtam kérdezni, hogy "előre vagy lefele?", mielőtt a röhögéstől leestem a székről.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 22:39:04

@sugargiraffusplumps.:
Nincsen ezen mit vitatni, műxik!

@helianthus:
Hát az nekem vaklárma!44!
Személlyessen!
Nekem nincsennek ilyen kettőspont izé hologrammok!4!

helianthus 2014.06.16. 22:43:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: akkor szólj, amikor hazajössz! Annak az esélye, hogy én ebben az évezredben elhagyjam az országot, akkora mint a hógolyónak a tűzhányóban!!!4!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 22:53:35

@helianthus:
Má elnézést kívánok, nekem nehéz kimozdúni innen az erdőbű.
De azé meglátogatni leheccséges!
Csak aszt se tudom, merre vagyol.
Pedig az fontosch lenne!444!

Vittore. 2014.06.16. 22:56:02

Mi a fene van? Jackyll-t kitették az Indextől, vagy már eleget fizettek a lejárató posztok miatt perelő cégeknek?

Black Hole 2014.06.16. 22:57:59

@Kellemes Zérókomponista: nem tudom, hogy jól értelmeztem-e, de ezek szerint a seggfejek szája függőlegesen áll, ezért isznak fekve?

helianthus 2014.06.16. 23:01:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: hádde itt vagyok! Nekem is nehéz kimozdulni.
Cashem semnincs rá!
Sakk-matt!!!44!

Black Hole 2014.06.16. 23:15:22

@helianthus: össze jönnétek sünnel, annak híre lenne a tudományos világban. Szinte magam előtt látom a sárga tüskés utódot :-)

Jó-jó tudom, hogy beteg vagyok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 23:16:33

@helianthus:
Asztat én látom, hogy itten vagyol, csak fődrajzbú gyenge vagyok!44!
Hol aza zitt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 23:20:49

@Black Hole:
Hát ez télleg ölég esélytelen ötlet, mivelhogy én nem óhalytok megnősűnyi, meg semmi turpisságot!44!

helianthus 2014.06.16. 23:22:45

@Black Hole: beteg. Kórosan! :)
@dr. phil. Sün‼ ツ: székesvárosfőtől keletre cca 110 km. Most jobb?

Black Hole 2014.06.16. 23:27:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: könnyen le tudnál lépni. Mer' olyant még nem látott a világ, hogy a szotyi tartásdíjért üldözi a sünt. Nem tud az menni, max a napot követi, de azt is csak a tekintetével.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 23:28:01

@helianthus:
Hasztamannyana!!!4!
Most jobb!44!
Megdumájjuk!4
Összehozzuk!
Legyőzzük!44!
Kihagytam valamit?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 23:30:40

@helianthus:
Igazad van!
Éjjen a szabaccság!!4!

@Black Hole:
Háhá, ezzel azé óvatos vónék!
(Egy sün mindig óvatos.)

helianthus 2014.06.16. 23:33:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem tom. Majd holnap megszámolom, mit hagytál ki.
Forr a formalin.
Jép.

Black Hole 2014.06.16. 23:34:04

@helianthus: szerintem agymenésem van, de lehet, hogy csak szimplán hülye vagyok :-(

Black Hole 2014.06.16. 23:38:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem minden sün óvatos. Van amelyik megpróbálja kiszúrni az autó abroncsot a tüskéivel, de asszem eddig egyiknek sem sikerült.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 23:42:45

@Black Hole:
Az nem úgy van!
Csak az irháját menti szegény!!4!
Vigyázni köll a kollégákkal!

Black Hole 2014.06.16. 23:50:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: téged miről lehet felismerni, mikor mész át az úton? Van nálad egy szatyor sör?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.16. 23:58:12

@Black Hole:
Én nem megyek át a zúton!
Itt a zerdőbe csak a faszállítók járnak, arra meg figyelek.
Illyen betonúton én nem közlekedek, mer veszéllyes!44!!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.16. 23:58:47

@Black Hole: "magam előtt látom a sárga tüskés utódot"

A sünök eleve csinos kis állatok. Na most, ha a napraforgó szépségét hozzáadod... megvakulsz...

Black Hole 2014.06.17. 00:02:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: na, ezen behaltam:-)

"Itt a zerdőbe csak a faszállítók járnak"
:-):-):-):-):-)

Gondolom nem nagyon menekülsz előlük:-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 00:02:39

@atpijkamo:
Tévettek!
Tévedés a zegész!!4!
Nem lesz itten semmiféle sárga hátú sün!44!!

Kérem, radírozzák ki a zegésszet!4!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 00:04:08

@Black Hole:
Mindig fél hattú 12-ig dógoznak!
Olyankor vigyázni köll!!!44

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 00:04:35

@Black Hole: "nem nagyon menekülsz"

Szerintem de. Megvan a Rumcájsz, a Manka meg a kamionos?

Black Hole 2014.06.17. 00:10:22

@atpijkamo: sün család az minden évben volt az udvarban, míg családiházban laktam. Jópofák voltak, mikor este ment a família. De ma sem tudom elképzelni, hogy hol laktak.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.17. 00:14:48

@Black Hole: nálam egy szatyor hal van. Pont abban a szatyorban, amiben azelőtt laktam. Micsoda érdekesség. Az előbbit meg nagyon is jól értelmeztd. Látod? Ezért imádom magamat, mert lehet rám ilyeneket reagálni. Tökéletes.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 00:19:28

@Black Hole: Rumcájsz megállít az úton egy kamiont, kiszállítja a sofőrt és ráfogja a pisztolyt:
- Kamionos, verd ki a farkad, vagy agyonlőlek!
A kamionos megteszi, Rumcájsz megszólal:
- Kamionos még háromszor verd ki, vagy lepuffantlak!
A kamionos izzadva bár, de megteszi.
- Jól van kamionos, meg kétszer verd ki, vagy agyonlőlek!
A kamionos remegő térdekkel megszólal:
- Inkább lőjj agyon, de most legalább két hétig képtelen vagyok...
Rumcájsz erre bekiabál az erdőbe:
- Gyere Manka, itt van egy rendes kamionos, aki elvisz téged Jicsinbe...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 00:22:43

Matula bácsi sorban fogja a halakat, Tutajos semmit.
- Matula bácsi, mi van a horgodon?
- Kukac.
Másnap Tutajos kukaccal a horgán nem fog semmit. Matula bácsi sorra fogja a halakat.
- Matula bácsi, mivel horgászol?
- Kukoricával.
Másnap Tutajos kukoricával sem fog semmit, Matula bácsi megint sorban szedi ki a halakat.
- Matula bácsi, ma mi van a horgodon?
- Kukac.
- Mondd, hogy döntöd el, hogy melyik nap mi a csali?
- Felkelek reggel, ha balra dűl a farkam, akkor kukac, ha jobbra, akkor kukorica.
- De Matula bácsi, nekem úgy áll reggel a farkam, mint a cövek.
- Hülye vagy fiam, akkor baszni menjél, ne horgászni!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 00:25:56

Milyen a szexrodeó? A barátnődet hátulról szereted, és közben a fülébe súgod, hogy megdugtad a hugát. 30 másodpercig rajta kell tudni maradni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 00:29:01

Tisztelt szerkesztőség!
Mélységesen felháborodtam az önök által szerkesztett keresztrejtvényben szerepelt feladvány miatt: "A szerelem nyílása." A megoldás 4 betű, most nem írnám le. Ez egyszerűen gusztustalan. Nyilvános bocsánatkérést követelek a jó erkölcs nevében!

A szerk. válasza: Tisztelt Püspök úr!
Elnézését kérjük, ha ez önt felháborította. Azonban fel szeretnénk hívni a figyelmét egy kis apróságra. Az ön megoldása a "pina" volt, melyet sajnos nem tudunk elfogadni. A feladvány ugyanis nem A szerelem nyílása volt, hanem "A szerelem nyilasa", amelyre a megoldás "Ámor" lett volna.
összesen 23465 megoldás érkezett be szerkesztőségünkbe. Ezek között mindössze 2 rossz megfejtés volt, egyik az öné, másik az érsek úré, így ezúton üzenjük az érsek úrnak, hogy az ö "segg" válaszát sem tudjuk elfogadni...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 00:30:20

Egy nő elmegy a farkaskutyájával az állatorvoshoz, mert a kutya éjjelente irgalmatlanul horkol.
Mondja az orvos:
- Kedves asszonyom, kössön a kutya farkára néhány babérlevelet, s nem horkol többet a kutya.
A nő bár nem hiszi, mégis kipróbálja a tanácsolt módszert, s íme, a kutya az éjszakát horkolás nélkül átaludta. Elmeséli a barátnőjének, aki magában ezt gondolta: ha a kutyánál ez bevált, kipróbálja a férjénél. Így is tett a következő este. Reggel a férj felébred, meglátja a farkán a babérlevelet és sunnyogva felhivja a barátját:
- Te Karcsi, tegnap este kuglizni voltunk és kicsit bebasztunk ugye?
- Igen.
- Utána meg elmentünk a kupiba, igaz?
- Igaz.
- Mondd, emlékszel te ott valamiféle díjkiosztásra?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.17. 00:45:43

@atpijkamo: klasszik, de jó.:D Illik ahhoz, hogy te add elő. Legközelebb hol lépsz fel? Nem kizárt, hogy ott lennék a közönség soraiban. De az is lehet, hogy oszlopaiban.. Ezt majd még eldöntöm!
A rodeósat úgy ismertem én, hogy benyitnak a haverok és úgy kell rajta maradni. Haha, jellemben, meg mindenhogyan annyira tré már, hogy jó már.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.17. 00:48:41

@atpijkamo: ez is jópofa, most írj egy fájóan szart!:) Utána ismét egy jót.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 00:56:50

@Kellemes Zérókomponista: "klasszik, de jó"

Sajnos pár éve már nem születnek újabb viccek. Szerintem a fészbúk miatt. Mindenesetre erős az időbeni korreláció.

"add elő"

Nem vagyok jó előadó, és nem jó viccmesélő. Baromkodunk mindig, de ilyen formaális "ezt hallgassátok meg" nem megy. Inkább a kapásbólpoénok. Hangulat az kell hozzá.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 01:01:51

@Kellemes Zérókomponista: "írj egy fájóan szart!"

Férj:
- Drágám! Mit tennél, ha nyernék a lottón?
- Vinném a pénz felét és elválnék.
- Akkor itt van 200 forint és húzz a picsába! Volt egy kettesem...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 01:06:44

@Kellemes Zérókomponista: "Utána ismét egy jót."

Szart könnyű, de jót nehéz, mindenkinek más tetszik. Megoldom kettővel, választhatsz.

A keleti bölcset a kolostorban megkérdezi a tanítványa, hogy mi a különbség az igazgyöngy és a nő közt. A bölcs elmélyül a gondolataiban, majd ezt mondja:
- Fiam, az igazgyöngyöt mind a 2 végén fel lehet fűzni, míg a nőket nem.
- Már megbocsáss bölcs - mondja az ellentmondástól rettegő hanggal a tanítvány - de úgy hallottam, hogy vannak olyan nők, akiket mind a 2 végükön fel lehet fűzni…
A bölcs elmerengett egy kicsit, majd így szólt:
- Igen, de azok nem is nők, hanem igazgyöngyök

Új feleség az esküvő után pár nappal felhívja az édesanyját:
- Anya, képzeld, tegnap este megvolt az első komolyabb veszkedésünk!
- Hát lányom, néha előfordul ez.
- Igen, de most mit csináljak a hullájával?

Black Hole 2014.06.17. 03:48:04

@atpijkamo: :-):-):-):-) Ez jó! :-):-):-):-)

Black Hole 2014.06.17. 03:54:09

@atpijkamo: basszus, mind jó volt, de ez a 200 forintos a legjobb:-):-):-):-):-):-):-)

gabors 2014.06.17. 04:06:23

@Black Hole: de ez mar volt itt kb ket hete !!!

attol meg nem rossz ...

gabors 2014.06.17. 05:50:01

4788 !!!

mi van senki nem kommentel ???

venszivar 2014.06.17. 05:55:39

@gabors: unatkozol!?! KUSS

nézz focit:)

gabors 2014.06.17. 05:59:28

@venszivar: nincs tobb foci 12 ora mulva lesz a kovetkezo ... ja usa nyert az afrikaiak ellen

koran kelsz ????

azert koszi hogy szemelyesen valaszoltal meg mindig nincs 5000

venszivar 2014.06.17. 06:03:12

@gabors: "még szép", hogy elveritek a majmokat....

koran kelsz ???? Á NEM, MÉG ALSZOM.

SZIVESSEN

venszivar 2014.06.17. 06:24:34

két hét alatt 4800. sovány eredmény.

talán ma összejön az 5000.

helianthus 2014.06.17. 07:51:33

@Black Hole: nem, nem. A hülyeségre nem foghatod. Asszem komolyabb a gond. :O
Ebben a hónapban sem lesz evezőgépem. Pedig igény lenne rá. Már helyet is találtam neki. :)
@atpijkamo: ez új! :D és jó.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.17. 07:54:45

@helianthus: :)) Igen, ez nekem is új volt.

@Black Hole: "a 200 forintos a legjobb"

Látod, mennyire szubjektív, ami az egyiknek nem tetszik, a másiknak igen.

helianthus 2014.06.17. 07:56:52

@gabors: @venszivar: tök cukik vagytok így együtt.
Jó reggelt!

helianthus 2014.06.17. 08:16:55

A villamosok is arra mennek, amerre nekem menni kell, de mondd mi történne, ha egyszer, csak egyszer, egyszer az életben nem szállnék fel!
*énekel*

AtiSnatch 2014.06.17. 08:21:11

reggelt népek! mijasztájsz?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.17. 08:29:14

Ájájó.
@AtiSnatch: undormányos reggel. Főleg, hogy aludhattam volna még. Hozzátegyem, hogy de majd a túlvilágon, meg hogy átulusszuk az életünk? Személyiségzavaros, rettegő, hogy valamiről-mindenről mindig lemaradó, ezt közhelyekbe folyamatosan oltó, kolehóimádó legyek? Átalakított mondásokat írhattok.
@helianthus: semmi, helyben maradnál. Lehet, hogy pont helyben kérik meg a kezed 1x, el ne utazz!

# Pont erre megyek én is, ha szép vagy. Ha nem, itt sem voltam. #

AtiSnatch 2014.06.17. 08:42:03

@Kellemes Zérókomponista: Nem, na jó, a kivétel erősíti a vakbelet: Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

helianthus 2014.06.17. 08:42:59

@Kellemes Zérókomponista: nem akarom, hogy megkérjék a kezem. Nem vagyok szép.
A szépség elég? Mindegy hogy érzed vele magad, szórakoztató-e, tudsz-e vele beszélgetni ès jó-e vele együtt hallgatni is.
Csak legyen szép.
Hát...asszittem ennél mélyebb vagy.

Hartmy 2014.06.17. 08:55:08

4800? francos 4800-al szúrjuk itt ki egymás szemét? Hát milyen eretnek dolog ez? Jó reggelt.

helianthus 2014.06.17. 08:56:01

@atpijkamo: de nincs igazam? Ahogy szivar odahörög neki, hogy kuss, nézzél focit, olyanok, mint egy aranylagzira váró házaspár. :D

Atörökk 2014.06.17. 09:03:03

Térden áll egy kislányka.

AtiSnatch 2014.06.17. 09:04:00

@Hartmy: hkzsgy. eljöttél megnézni haldoklásunk?

helianthus 2014.06.17. 09:05:57

@atörökk: kemény a reggel, mi? ;)
Várnod kell, Igi még nincs itt! :D

Atörökk 2014.06.17. 09:09:13

@helianthus:
Az én életem se eccerű, nem érdemes engemet irigyelni ;)

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.17. 09:11:08

@Hartmy: szerintem aki csak néha jelenik meg, az ne reklamáljon !!!44!!

@atörökk: térdelj le, és szeress ....

Atörökk 2014.06.17. 09:13:19

@háromlábúbogár:
Nézd. Nekem egy fogmosás, neked örök élmény :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.17. 09:16:23

@atörökk: én csak az analógiát néztem, ilyenek nekem nem jutnak eszembe :-)

helianthus 2014.06.17. 09:50:54

PUF Bál Petőfi yeah!

Atörökk 2014.06.17. 10:02:08

@helianthus:
Öööö... márhogy ki etetett meg és mivel? :D

helianthus 2014.06.17. 10:08:16

@atörökk: egy sármos úr valami ginával. Nem kellett volna bekapnom neki? :O

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.17. 10:44:28

@igi1: sziv@AtiSnatch:szivem nalunk dollar van, de mar bevaltottuk forintra
mondok meg egy meglepo dolgot, itt eger belvarosaban ki vannak irva az arak es itallapok isvannak
es annak ellenere, hgoy angolul beszelunk meg egyszer sem akartak atkurni, sot meg csunyan se beszueltek mogottunk
eddig pozitiv majdnem minden,bar vannak erdekessegek
holnaptol 3 nap pest

helianthus 2014.06.17. 10:55:12

@AtiSnatch: milyen volt a buli? Inkább arról beszélj!
@ColT: hát meg. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.17. 11:27:32

gulyasleves, maksoguba a kaja

Black Hole 2014.06.17. 11:35:52

@gabors: akkor nem olvastam, biztos valahogy átfutottam rajta.

Atörökk 2014.06.17. 11:36:46

@helianthus:
Öööö... Tú máccs informéSün!4!!

Black Hole 2014.06.17. 11:41:58

@atpijkamo: a pihent agyú vicceket szeretem, amiken mások nem is nagyon nevetnek, hanem amikor vége, még várnak a poénra, és csodálkoznak, hogy miért fulladozok a röhögéstől.

Black Hole 2014.06.17. 11:52:43

@Kellemes Zérókomponista:
"szép a rút, és rút a szép,... "

Asszem ezt valami angol mondta pár száz éve, de nem magyarul, mert még azt sem tudta kimondani, hogy tyúk. Valami olyasmi jött ki, hogy tjukh. Volt egy magyar kollégája, annak a verseit próbálták angolul, de nem tudták értelmezni, hogy:
" Selected in cannabis,... ", oszt' inkább hagyták.

Ez a pörkölt az csúszik nekik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.17. 11:59:34

@Black Hole: igen humorszegény környezetben leledzhetsz ha ezt a viccet már a pihentagyú kategóriába sorolod :P

Black Hole 2014.06.17. 12:02:04

@helianthus: meleg pár össze veszik, és kiabálnak egymással:
-Kabbe te köcsög!
-Ne próbákozz, nem békülök!

Black Hole 2014.06.17. 12:04:38

@sugargiraffusplumps.: monnyuk ez pont nem az, de jó. Amúgy eltaláltad, mert erre fele a fingós/böfögős a menő:-(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.17. 12:06:19

@sugargiraffusplumps.: syerintem sokkal inkabb a feesegevel vannak problemai:)
fullra zabaltuk magunkat
es meg hatra van a vacsora a feher szarvasban

Atörökk 2014.06.17. 12:09:48

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Majd lesz!4!! Áramellátásos informéSün!4!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.17. 12:10:31

@Black Hole: azt megértem! nálunk is akkor tör ki a legnagyobb röhögés amikor a kutya vacsora közben elkezd hangosan fingadozni az asztal alatt :D ilyen kis neveletlenke. meg horkolni is szokott.

Atörökk 2014.06.17. 12:11:00

Úpöce, ügyintéző, modem, ánusz.
Nyugaton a helyzet változatlan.

Atörökk 2014.06.17. 12:13:06

@sugargiraffusplumps.:
Hát még amikor eccer kórházban egyik szobatársammal megitattam kb. három deci ricinust. Aztán jött a nővérke, kereste a kollégát. Ártatlan arccal közöltem, egy darabig nem fog tudni jönni :D

Atörökk 2014.06.17. 12:17:37

@sugargiraffusplumps.:
Műtét után volt ő is, olyankor ugye nehezebben indulnak meg a dolgok. Kapott egy szép nagy üveggel (kb. egy elefánt is összefosta volna magát, akkorát :D), hogy iszogassa, de nem mondták neki, mennyit.

Engem kérdezett, én megkönyörültem rajta és segítettem neki. Mondjuk nem a szellem góliátja volt, az biztos :D

hobbitroll 2014.06.17. 12:19:33

Egy mindenkiért, mindenki EDÉÉRT!
Hamarosan kékszalag!
HAlyRÁ EDEEEE!
444

Atörökk 2014.06.17. 12:22:35

@sugargiraffusplumps.:
Úgy! Rohatt sokba tud kerülni :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.17. 12:31:18

@hobbitroll: iden nyerunk es akkor lesz uj poszt is

Black Hole 2014.06.17. 13:02:40

@sugargiraffusplumps.: volt egy német juhászom valamikor, és beszedett valami betegséget. Kapott gyógyszert, meg injekciót, de olyan szarul volt, hogy be engedtem a házba. Jó meleg nap volt, oszt' olvasgattam, meg simogattam a kutyust, az meg nyüszített. Aztán átjött a sógor fröccsözni. Hanem egyszer csak irtózatos szag lett. Nem szóltam. A másodiknál sem. De kb az ötödiknél már szóltam a sógornak, hogy ez már így sok. Ha bél panaszai vannak, akkor szóljon, és kimegyünk az udvara iszogatni, egymástól messzire. Erre az a hülye nem szólt semmit, csak sértődötten haza ment. Én meg szellőztettem. Aztán olvastam tovább, és újra irtózatos szag lett. Na, ott bukott le a kutya. De ez nekem sokba került, mert a sógorral meg kellett inni egy üveg Unicumot, hogy ne duzzogjon.

Atörökk 2014.06.17. 14:26:00

Höhö, kitapostam az Úpöcéből 2000 ft jóváírást! :D

Atörökk 2014.06.17. 14:36:30

@háromlábúbogár: @dr. phil. Sün‼ ツ:
Nyugágyból a napot, Béláim! Majd ha VALÓBAN jóváírták a következő számlából!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 14:52:09

@atörökk:
Aszittem, zsebedbe a lóvé!
Kisérlettel nem ér hencegni!44!

igi1 2014.06.17. 15:14:15

messze van ede mint homártól az új poszt

igi1 2014.06.17. 15:15:17

szal hagyma gyere szlovákiába sturovoba

az m2-sen

akkor talizunk

igi1 2014.06.17. 15:16:33

ha meg nem lesz több poszt a héten menjünk el 10000 ig

venszivar 2014.06.17. 15:35:38

@igi1: mit akarsz tíz ezerrel?! az öt is nyögve nyelve...
igaz, sosem voltál reális.

Hartmy 2014.06.17. 15:37:58

@atörökk: :DDD

@igi1: Akkooo nagyon húzzunk bele.

@AtiSnatch: Nézem csak a szenvedést, de hát ez már kevesebb a soknál...

@háromlábúbogár: De legalább megjelenik!

igi1 2014.06.17. 15:38:06

@venszivar: ja mindenkit úgy otthagyok mint téged meg félit

azóta se heverted ki mi!?
:)

gabors 2014.06.17. 15:56:59

@venszivar: nekem "semmi" kozom hogy az usa mit csinal en csak itt lakom (most)

az igazi amerikai most eppen kulfoldon tartozkodik :-) (ha igaz)

gabors 2014.06.17. 16:01:48

@atpijkamo: nem egeszen ertettem hogy volt ez, en eppen ejfelkor keszulodtam lefekudni bezartam a garazs ajtot meg egyebb ablakokat mert ejszakara zivatarokat josoltak... azt latom valaszt

cigok ilyen koran kelnek ?? na mindegy

gabors 2014.06.17. 16:09:29

index.hu/belfold/2014/06/17/tasz_valasztojog/

na !!! meg egy "idiota" is tudja ki hozza a torvenyeket :-)

Hartmy 2014.06.17. 16:32:43

@igi1: Ha úgy istenesen átbasszák a fejét, akkor azt senki sem heveri ki olyan egyszerűen :D

igi1 2014.06.17. 16:36:35

az amcsiknál 1 dolog dívik

külföldre meg európàba körutazni

de majd jövőre èn húzok ki 3 hétig

igi1 2014.06.17. 16:38:51

@Hartmy: jóvan de az én irhámat is féltettem érted

akárkivel nem lehet talizni

mi van ha vénszivar 1 dühöngő kancigga és kijön 4 hasonszőrűvel!?

először tesztelni kell

Hartmy 2014.06.17. 16:47:42

@igi1: Ha meg véletlen egy jóképű traktoros srác, aki oda van az ájfónért is és nem mellesleg te lennél a szeme fénye, akkor jól elbaszarintottad a lehetőséged. Engedd meg hogy gratuláljak :D

venszivar 2014.06.17. 16:49:59

@gabors: akkor maradjunk abba, hogy neked KUSS!

gabors 2014.06.17. 16:51:39

@igi1: szerintem meglepodnel ha tudnad milyen kevesen (relativ) mennek kulfoldre, nem csak mert nem tehetik meg ...

foleg ha levonjuk az elso generacios bevandorlokat (es kozvetlen csaladjukat) akkor mar alig mennek kulfoldre az is kb Cancun, vagy Bahama oszt annyi

gabors 2014.06.17. 16:53:22

@venszivar: nem kene tobbes szamban fogalmazanod hacsak nem a kiralyi tobbeskent mert akkor OK :-)

igi1 2014.06.17. 17:06:24

@Hartmy: nem akkor odamennék

de sajna feleséggel jött! XD

Hartmy 2014.06.17. 17:31:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: Odamész, nem találod, ő azért lát téged, megnéz magának, nem vagy szimpi, keziccsókolom :D

@igi1: Akkor ő is elbaszta :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 17:36:19

@Hartmy:
Na de hogyan?
Kukkol valahonnan?
Egy bokor mögül?
És ha szimpi vagyok, előront mint Zrínyi, és leteper?
Megannyi kérdés...

Atörökk 2014.06.17. 17:46:30

@Hartmy: @dr. phil. Sün‼ ツ:
Trakturral rád ront hirtelen egy fa mögűl, elbasz, oszt dúlván maga fölé cibál!4!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 17:51:34

@atörökk:
Hasztamannyana!!4!
Levegőt lehet olyankor vajon venni?

Atörökk 2014.06.17. 17:52:51

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Hát ha traktorász naccsága is úgy óhajtya!

venszivar 2014.06.17. 18:55:06

@Hartmy: Gondoltuk bevesszük a "buliba" a csöcsöst, de az beszart s ijedtében bebújt a rekettyésbe.:)

Kupon Károly 2014.06.17. 18:55:36

És most egyperces néma felállással emlékezzünk meg a homárra.

venszivar 2014.06.17. 18:59:11

@Kupon Károly: CSAK EGY PERCIG ÁLL FEL???:):D károly, károly, ezzel itt nem rúgsz "LABDÁBA".

Aureliano Buendía 2014.06.17. 19:08:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: már csak a kialvatlanság.
De reggel betyáros volt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 19:10:33

@uraaam:
Jó kis este lehetett!!4!
Telefonátá is?

Aureliano Buendía 2014.06.17. 19:12:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: én olyant nem igazán szoktam. Ráadásul holnap ugyanez bringával.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 19:18:33

@uraaam:
Az jó, mer azzal lehet háromszögbe haladni!4!!

A nők vajon meccset néznek, vagy söröznek?

igi1 2014.06.17. 19:20:33

SZÉGYEN A FUTÁS, DE HASZNOS! :)

venszivar 2014.06.17. 19:21:54

@igi1: Akkor szégyelld magad!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 19:39:13

@uraaam:
Arra jobb a tömegközlekedés!44!
Hogyan hibernálod magad a biceklán?

@igi1:
Szóval hogyan zajlik ez a tesztelés?
Mi történik, ha teccik az illető?

Anomalocaris (törölt) 2014.06.17. 19:40:59

A rendőrség eltűnés miatt körözi Tirpák Rómeó Antal 14 éves szentesi lakost

Aureliano Buendía 2014.06.17. 19:47:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem szeretek a tömeggel közlekedni. Meg másnap meló, szóval óvatosan kell duhajkodni holnap is.:D

Aureliano Buendía 2014.06.17. 19:48:34

@atörökk: a számból vetted ki a szót. Azok!

Atörökk 2014.06.17. 20:01:05

@uraaam:
Nono, kicsit tanuld még a nyelvet ;)

Atörökk 2014.06.17. 20:05:13

@uraaam:
Bingóóóóóóó :D :D :D

Aureliano Buendía 2014.06.17. 20:06:05

@atörökk: na, de a pinánál van jobb dolog is. A pinák.

Naugyeigazamvan. Ugye. Köszönöm.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.17. 20:08:06

@uraaam: tovább ragozva: pinákok :-)

italban pedig a pina colada

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.17. 20:10:21

@uraaam: ha közben is van, már rossz nem lehet !44!!

Atörökk 2014.06.17. 20:13:04

@uraaam:
Minden pinában van valami jó!

Atörökk 2014.06.17. 20:15:58

@háromlábúbogár:
Mittomén, iszás vagy Forma-1 nézés közben ne zavarjon!4!!

gabors 2014.06.17. 20:19:18

@agresszív kismalac:

de itt is ez a harc volt a vegso !!

FBI-os jol konspiralt es lepuffantotta ... jo sok penzt sporolva ezzel az adofizetoknek ... meg konnyen elelt volna 35-40 evet a bortonbe

gabors 2014.06.17. 20:20:34

index.hu/index2/#bloghu/barcarazzi/2014/06/17/a_vb_alatt_nincs_szex_pique_es_shakira_kozott

basszus melyiket kell jobban sajnalni ...

gondolom lenne sok onkentes aki szivesen beugrana pique helyett egy ket menetre (na nem spanyol valogatottba persze)

Hartmy 2014.06.17. 20:28:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: Majdnem... ugyanaz a történet csak nem Zrínyi... :D

@venszivar: Ááááhhhh nem merte, berezelt az asszonytól :D

@atörökk: Orvul magáévá tesz!

Hartmy 2014.06.17. 20:30:49

@gabors: Szerintem a szövetségi kapitány a beugró... :D

neet 2014.06.17. 20:35:29

Gondoltam, benézek, mik az új posztok.... haha, de legalább nem maradok le semmiről.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 20:36:48

@Hartmy:
Hát én pont aszt írtam:
"mint Zrínyi"!!!44!
Monnyuk szemérmessen nincs jelen mostan az illető!
Bisztos traktort szerel!
Eccer meglepem hátttúrú traktorszerelés közbe, ammá bisztos!444!

Aureliano Buendía 2014.06.17. 20:42:40

@atörökk: és tudja, mikor kell távozni:)

Atörökk 2014.06.17. 20:42:57

@Hartmy:
Szerintem bármire képes. Még a zellenkezőlyére is!4!!

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Lesbűl támaggyál, akkor nem tud hirtelen traktorra pattanni és elpöfögni!4!!

Atörökk 2014.06.17. 20:45:01

@uraaam:
Nem hátrány, ha együtt megyünk el. Én kérek mellnézést :D

gabors 2014.06.17. 20:45:33

@Hartmy: akkor annak lesz sok dolga mert van 22 jatekos? (hagyma esetleg tudja hany buzi)

igy lehet 20 alatt marad a harem :-)

de erdekes lenne ha a spanyolok tovabbjutnak es osszekerulnek columbia-val :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 20:46:09

@atörökk:
Hát ezek után mindenképpen.
Nem tudhatom, hogy szimpatikus-e vagyok nekijje!4!
Asztán még eltűnik, mielőtt megtalálnám!

gabors 2014.06.17. 20:47:53

van meg 10 perc a brazil meccsig ...

sprintelhetnenk az 5000-re

Hartmy 2014.06.17. 20:49:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nincs gerjesztőbb az olajon női melleknél...

@atörökk: SŐT!

@gabors: :D Amelyik vanília fagyit eszik természetesen. Egyébiránt nem nézem a focit, csak a döntőt.

Aureliano Buendía 2014.06.17. 20:49:56

@atörökk: oszt mé?! Neki is pont ugyanannyi ideje volt! Párdon:D

Atörökk 2014.06.17. 20:54:40

@uraaam:
Ehh, de megfaragatlanottál :D
*legyint*

Aureliano Buendía 2014.06.17. 21:01:02

@atörökk: te beszélsz? Én legalább leírom, míg te csak gondolod magadban:P

@dr. phil. Sün‼ ツ: jó, de a bögyös ezzel mit kezdjen?

Black Hole 2014.06.17. 21:10:00

@Hartmy: most akkor ez hogyan van? Meleg focisták két gombócos vanília fagylaltal a kezükben játszanak?

Hartmy 2014.06.17. 21:12:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ez így van :D Vagyis remélem...

@Black Hole: Kilesi őket Igi az öltözőben hogy milyen fagyit eszenek.

gabors 2014.06.17. 21:18:02

@neet: ne panaszkodj, majdnem 5000x posztoltunk :-)

meg hagyma is irt otthonrol

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:18:17

@uraaam:
Mit akkor is?
Vegyé egy traktort, oszt lesz Igid!44!
(Mongyuk az nem világos, hogyha van nekijje traktorja, akó minek keres még egy traktort?
Meccselni akar?)

@Hartmy:
Nekem annyiba nincs esélyem, hogy sohase lesz traktorom!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.17. 21:18:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: bréking nyúz van! képzeld, máma sört ittam! na jó, buzisört. szal radlert. de mégis!!

Black Hole 2014.06.17. 21:20:22

@Hartmy: szerintem Igi ott nem annyira a fagyit lesi.

gabors 2014.06.17. 21:21:02

@Hartmy: es a karamella ??? a szemet brazilok uruguay-tol elkoboztak a teljes karamella keszletet ezert el is vesztettek a mecset costa rica ellen (rossz nyelvek szerint) valami nagyon magikus lehetett benne

Black Hole 2014.06.17. 21:22:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: ha lenne esze, kombájn lenne az elvárás.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:25:27

@sugargiraffusplumps.:
Ez...ez...ez..
Nem kapok levegőt!
Így, hirtelen?
A radler a citromos sör amúgy, de akkó is....

@Black Hole:
Én is aszondom!
Vagy egy bálázógép.
Node mégegy traktor?
Versenyt akar szántanyi??33?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:27:03

@sugargiraffusplumps.:
Hja, jóvan.
BúzAsört óvastam, nem amit írtá....
Én kérek elnézést!

Aureliano Buendía 2014.06.17. 21:28:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: na jó, de ha van traktorja, akkor mit kezd a sunákkal, akik a trakival járnak?

Black Hole 2014.06.17. 21:28:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: lehet paraszti ésszel úgy gondolja, hogy egy szuka traktor, meg egy kan, és lesz gyarapodás.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:30:34

@sugargiraffusplumps.:
Teljessen fölment a vérnyomásom, minnyá keresek valami gyóccert....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.17. 21:30:42

@Black Hole: citronyos :)

@dr. phil. Sün‼ ツ: mekkívántam máma. valamivel be köllött locsolni az agysejtjeimet, oszt ez tűnt a legcélravezetőbb eszköznek!

Black Hole 2014.06.17. 21:31:18

@uraaam: hát ezt akkor mondom meg neked, ha meg tudod mondani, hogy mi a különbség a vízvezeték szerelő és az árva gyerek között.

Aureliano Buendía 2014.06.17. 21:34:36

A bolt tulajdonosa új elárusítónőt alkalmaz és a lelkére köti, hogy minden kuncsaftnak aki betér a boltba, másnap is vissza kell jönnie, különben úszott az állás. A nő nagyon lelkére is veszi a dolgot.
Egyik nap nyílik az ajtó és egy fiatalember lép be.
- Jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok, mit tetszik parancsolni?
- Kesztyűt szeretnék vásárolni.
- Semmi probléma, van egyujjas meg ötujjas modellünk.
- Ötujjasat kérnék!
- Tökéletes! Ötujjasból is van bőr, műbőr és kötött.
- Bőr érdekelne.
- Bőr lehet első, másod vagy harmad osztályú!
- Legyen első osztályú, egyszer él az ember.
- És mégis milyen bőrt tetszik óhajtani? Malac, kecske esetleg medve?
- Legyen kecske.
- Szürke, fekete, barna?
- Szürke!
- Hát igen, szürkéből is több árnyalattal rendelkezünk, várjon megmutatom.
- Be kell ismernem, hogy igazán nem tudok dönteni. Szerettem volna venni egy kesztyűt, ami megy az új kabátomhoz, de hogy melyik árnyalat lenne jó ezek közül, nem tudom!
- Semmi gond, uram! Be tetszik hozni holnap a kabátot és majd én segítek kiválasztani a megfelelő kesztyűt.
A férfi bele is megy a dologba és éppen távozni készül, amikor egy ideges személy ront be az üzletbe. Egyenesen az elárusító nőhöz rohan és elkezd kiabálni:
- Ez a padlócsempém a fürdőszobából, ez a vécémnek egy darabja, a seggem megmutattam tegnap, ideadná már végre azt a rohadt vécépapírt?

Black Hole 2014.06.17. 21:34:52

@sugargiraffusplumps.: jujujjjj, azt nem iszom el előled. Bár a búza sör jó citrommal.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:37:18

@sugargiraffusplumps.:
Hát akkó súlyos problémák történhettek akkó!44!
Monnyuk én eccer megkóstútam egy illyet, azóta menekülök tűle!

@Black Hole:
Asztat roncsderbynek híjják!

@uraaam:
Asszem, innod köll valamit!

Hartmy 2014.06.17. 21:39:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: Még lehet!

@Black Hole: Deeeee a fagyit... Ha lenne esze, akkor tényleg a kombájn lenne az elvárás, az olyan x2.

@gabors: Durva dolog a cukor na... :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.17. 21:43:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: hajjaj! egész kicsapódott az agyvelejem, de mán helyreigazítottam! :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:44:44

@Hartmy:
Ehh, micsinájjak vele?
Száncsak a zerdőbe?
Nem kő nekem illyesmi.

Hartmy 2014.06.17. 21:46:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: Tengeralattjáró helyett, ha olyan helyre kell menni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:46:42

@sugargiraffusplumps.:
Mé, mivót?
Akarsz róla mesényi?

@uraaam:
Most igyad,mer később késő lesz!
Úgyis mondhatnám:
Amit ma megihacc, ne halaszd hónapra!!4!

Aureliano Buendía 2014.06.17. 21:49:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: ha úgy vesszük, ma már megittam a megivandókat. Csak nem a nap végén, hanem az elején. Azért tartok ott, ahol.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:50:04

@Hartmy:
Nem egésséges!
Pl Pestre be se engednek vele.
(Monnyuk én annyit járok ott, hogy belefeketedek!)
Meg a parkolás is problémássab úgy.
Szóval hasznavehetetlen nekem.
Max az Igi....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:51:06

@uraaam:
Betegnek tűnsz....
Kutyaharapást szőrivel!44!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.17. 21:51:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: ááá, nincsen neki homárfaktorja! meg mán elmúlt!

@igi1: ez igaz. minden országra szánnak egy fél napot, oszt rohannak tovább, ki lehet pipálni. náluk csak a jappánok rosszabbak, mondjuk azok amúgyis ufók.

Black Hole 2014.06.17. 21:52:34

@uraaam: :-) :-) Ez jó! :-) :-)
És az megvan, hogy a boltban egy fazon fél fej káposztát akar venni, de a boltos nem vágja el. Aztán addig erősöködik a vevő, hogy a boltos bemegy a főnökéhez megkérdezni, hogy el vághat-e egy fej káposztát? Mondja a főnöknek, hogy:
"főnök, egy fasz fél fej káposztát akar venni"-ekkor észre veszi, hogy a vevő mögötte áll, és így folytatja: "de ez az úr itt mögöttem, megvenné a másik felét, elvághatom?" Miután az ügyet lerendezték, és elment a vevő, a főnök mondja az eladónak, hogy nagyon ügyesen kivágta magát. Az meg mondja, hogy "tudja főnök, Chicagói gyerek vagyok, ott meg észnél kell lenni, mert abba a városban csak kurvák meg hokisok laknak". Erre a főnök: "Ne hülyéskedjen, a feleségem is Chicagói!". Erre a boltos: "Tényleg főnök? És melyik csapatban játszott?"

Black Hole 2014.06.17. 21:56:12

@sugargiraffusplumps.: a vízvezeték szerelőnek vancsapja, az árva gyereknek meg nincsapja.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 21:56:56

@sugargiraffusplumps.:
Akkó irgyá privibe, ha óhajtasz!44!
Mer mé mindig a levegő után kapkodok, pedig nem is terveztem!4

Aureliano Buendía 2014.06.17. 21:57:10

@Black Hole: ismerem, de mindig röhögök, ha elolvasom:D

Atörökk 2014.06.17. 21:58:31

@uraaam:
És azért nem hív ma már át a szomszéd. Stimmt. :D

Aureliano Buendía 2014.06.17. 22:00:55

@atörökk: mert már a nap elején megittuk a mára rendelteket.

Na, de holnap;)

Atörökk 2014.06.17. 22:03:40

@uraaam:
Na de holnap se fog áthívni a tegnap este miatt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.17. 22:05:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: tudod, ritkán iszok de akkor aztán legalább egy háromdecis radlert! majd hónap írok, máma mán alszok.

Aureliano Buendía 2014.06.17. 22:05:55

A Villa Negra nem apácazárda
A Villa Negra nem fényes lokál

Aureliano Buendía 2014.06.17. 22:06:59

@atörökk: holnap máshol múlatom az időt;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.17. 22:10:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: sajnos ahhoz még nekem is kevés egy kisüvegnyi. monnyuk van még a hüttőben. készültem!!

Black Hole 2014.06.17. 22:10:15

@uraaam: és az, mikor a király a nagy seggű lányát férjhez akarja adni, és a kitétel az, hogy a vőlegény jelölt legyen olyan bátor, hogy kezet mer fogni a medvével, és ki tudja elégíteni a lányát?
persze először a medve. Bemegy az első királyfi, és rohan ki ordítva, keze meg le van tépve. Bemegy a második királyfi, az is csak úgy járt. Bemegy a cigány királyfi, hamarosan a medve kitör és bömbölve elrohan, vérző seggel. Jön ki a cigány királyfi, igazgatja el a farkát a gatyában, és megkérdi: "na, akkor hol van az a királykisasszony, akivel kezet kell fogni?"

Atörökk 2014.06.17. 22:11:38

@uraaam:
Mondom én, hogy nem vár a szomszéd :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 22:13:49

@atörökk:
Tegnap megitták a készletet, most más lesz a menü!44!

Atörökk 2014.06.17. 22:16:33

@dr. phil. Sün‼ ツ:
No de ha minden nap másnál issza ki, akkor egy idő után sehová se híják, és ezzel a sör bezárul!4!!

Aureliano Buendía 2014.06.17. 22:17:06

@atörökk: de, csak nem holnap. Ne irigykedj:)

Aureliano Buendía 2014.06.17. 22:18:10

@uraaam: akkor már értem, miért vagy itt a homáron ennyit. Elfogytak a helyek;)

Aureliano Buendía 2014.06.17. 22:19:06

@atörökk: akkor már értem, miért vagy itt a homáron ennyit. Elfogytak a helyek;)

így:D

helianthus 2014.06.17. 22:19:38

@sugargiraffusplumps.: büszke vagyok rád! Keblemre sörtestvérem! :)

Atörökk 2014.06.17. 22:20:56

@helianthus:
Énisénis söröztem ma!!!

helianthus 2014.06.17. 22:21:03

Mindjárt ötezer! Èn leszek!!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 22:22:18

@atörökk:
Emmá csak így van!
A szomszéd se loptya a szeszet!44!
Én pl bartellba vagyok a medvével!
Málnapálesz vs alma, szilva, körte.
Meg illyesmik.
Amit összeszedek.

helianthus 2014.06.17. 22:23:17

@atörökk: te csalsz. Töppször mondtad, hogy nem sörözöl! Emléxem!!!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 22:24:44

@helianthus:
Nem a zsiráfot köll megcuppantani, héló!44

Atörökk 2014.06.17. 22:24:58

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Azé' óvatosan idd le a bőrét!

@helianthus:
MA kivételt ettem. Izé, ittam!4!!

gabors 2014.06.17. 22:27:28

70-dik perc 0:0 !!!

de jo !!

gabors 2014.06.17. 22:28:36

szerintem is torok nyerte az 5000-es akadaly futast ! :-(

Atörökk 2014.06.17. 22:29:02

@helianthus:
És sört is ittam! Mit nyertem? ;)

gabors 2014.06.17. 22:31:13

@atörökk: 5000 karaktert írhatsz még. :-)

Atörökk 2014.06.17. 22:33:20

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nincs kombányom! Traktorom se nemnincs, de még egy rongyos meccőollóm se van!

Aureliano Buendía 2014.06.17. 22:35:23

@atörökk: vaníliafagyit.

Ha így folytatod, pinát is növeszthetsz.

Black Hole 2014.06.17. 22:37:56

@atörökk: szerintem fog az menni akkor is, ha van iPhone-nod.

Black Hole 2014.06.17. 22:41:39

@atörökk: szerintem 20 évnél fiatalabb Nokia is jó lesz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 22:42:32

@atörökk:
Valamid csak van!44!
Zsebkés, olló, cérna, illyesmik!4!

Black Hole 2014.06.17. 22:42:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: 22 °C volt ma, szóval nem csoda! Ez itt már szélsőséges hőség.

helianthus 2014.06.17. 22:45:08

@atörökk: hiszem ha látom! Nem versz át!4!
@gabors: :D ez jó volt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 22:47:58

@Black Hole:
Nem tom, mer nem híttá meg!
Itten olyan 25 vót, kellemes idő!44!

Black Hole 2014.06.17. 22:49:52

@atörökk: elfogaggya, ne aggódj :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 22:50:24

@atörökk:
Aszt nem tom, mennyire előnyös!
Nagyobb gázt tucc adni a traktornak???
Szerintem fölvesznek a Zigi Zrt-be!44!!

gabors 2014.06.17. 22:51:39

brazil nem tudott nyerni ....

Atörökk 2014.06.17. 22:54:13

@uraaam:
Nyeee, mondja ezt az, aki módszeresen, sáska móggyára pusztítja környezet alkoholkészlettyét :D

Black Hole 2014.06.17. 22:54:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: mert akkor még hideg volt. Meg borús. Depis lettél volna.

Black Hole 2014.06.17. 22:58:16

Most mutatták a tv-ben, hogy az agyban kis kék lámpák villognak, és kék a vezeték is.

Black Hole 2014.06.17. 23:00:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: áááááá......, bocs! Elfelejtettem, hogy nincs pótkocsi, vagy utánfutó, vagy mi az?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 23:02:10

@Black Hole:
Nem történt semmi!
(Ódalkocsi, de tök mindegy.)
Mé, neked akkora frusztrácijó?

Black Hole 2014.06.17. 23:03:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: nagyjából. Konszolidáltan döglök, nem basztat senki. Sikeres ember vagyok. Meg lóképű.

Black Hole 2014.06.17. 23:08:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: akkor azért majdnem eltaláltam. Dehogy vagyok frusztrált. Csak olyan izé... Olyan nem tom'.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 23:09:53

@atörökk:
Te mit szósz a @Black Hole: -hoz?
Elássuk, vagy megigyuk a páleszát?

Black Hole 2014.06.17. 23:10:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: az, hogy nincs egy kurva cséplő gépem sem. Ezen készülök ki.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.17. 23:12:37

@Black Hole:
Aszt azon mé rágócc, cimbora?
Mi lenne akjkó jobb?

Black Hole 2014.06.17. 23:13:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: nincs itt pálinka. Itt mástól hülyül el az ember gyereke.

helianthus 2014.06.18. 07:28:10

Mindenki választ aztán csendben van egy ideig.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.06.18. 07:31:11

jesszum, még mindig ez megy??????????

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 08:01:32

@AtiSnatch: :))

@helianthus: "Szoktatok úgy èbredni, hogy azt érzitek, úgy elmennétek?"

Aha. És ha asszonypajtás partner benne, meg is teszem.

helianthus 2014.06.18. 08:27:40

@atpijkamo: ....azaz elmész a konyhába és csinálsz neki egy kávét. ;P
@Hartmy: téged kiengedtek? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.18. 09:08:34

@igi1: Vacnal tovabb nem megyunk
@gabors: tul sokat foglalkoyoől veéem,neked is leirom, hetero vagyok,laíits, 4 naponta jovok fel kb 11 percre es benne vagyok a fejedben
hihhetetlen
@venszivar: egerben meg nincs
2 napig...
tegnap este harcsapaprikas volt, meg ciganzpecsenye, de komolyAN
NA,indulunk pestre
vonattal!
vissza busszal
kellenek a homarstoryk hatha engem kipoztolnak

helianthus 2014.06.18. 09:33:05

@Hartmy: persze, meg ártatlan is vagy. Mind ezt mondja! :P

helianthus 2014.06.18. 09:34:38

Hol vannak az állatok? Máskor annyi szokott itt nyüzsögni, most meg... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.18. 09:37:19

@helianthus: Van zsiráf, malac, ló, sün... mi kell még?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.18. 09:47:04

@hagyma: Akkor cigányzene már nem is volt.
@ColT: Lovak nincsenek, azokat ellopták a románok.

helianthus 2014.06.18. 09:48:59

@ColT: óh, egy csomó minden. Soroljam? :)

CID 2014.06.18. 09:56:38

@hagyma: Makón van a hagymatikum, ezt nem megmutatni mérinek, vérlázító :D

igi1 2014.06.18. 09:56:50

hát jó kedden felnézhetek Vácra :D

kerül ez a hagyma

gyanús!

igi1 2014.06.18. 10:01:18

biztos nem hozott nekem Jelly Bellyt ez a spúr

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.18. 10:54:03

@Kitalátor (másként) gondolkodó: de elotte valo nap meg volt a szepaszonyvolgyben
@CID:
hat az de qrwa messze van
@igi1: kedden jo ha ott leszel, de mi pentek estetol szombat esteig leszunk,meg megtalalsz minket vasarnap szilvasvaradon
kedden mar csak a ferihegyen tudsz integetni:)
3 kg jelly bellyt hoztam, nem vartal a repteren, igy kidobtam
IJ

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.18. 10:56:05

Húzzunk bele, gyerikák, "agresszív kismalac"-ra még csak harmadikok vagyunk a Gúglin!
kismalac.blog.hu/2014/06/18/lokd_innen_a_sort

igi1 2014.06.18. 11:01:47

@hagyma: jóvan jössz te még jövőre az èn utcámba! XD

igi1 2014.06.18. 11:04:04

szal szombat?

megfontolandó

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.18. 11:33:37

@igi1: hu vazze felmentunk a minaretre, sokkolo elmeny volt
minden tagomm faj, egyelore nem megyek az utcadba

igi1 2014.06.18. 11:52:30

@hagyma: látod mondtam én kerúld a magasat meg a lépcsőket

Hartmy 2014.06.18. 11:52:58

@helianthus: Egyértelműen :D

@hagyma: Ha a helyedben lennék, akkor odahívnám és csak messziről nézném, ahogy keres... :D

CID 2014.06.18. 11:53:14

@hagyma: 300 km sok egy ámerikainak? Nyúlbéla:) Oszt mérinek, hogy tetszik Magyarország?

Black Hole 2014.06.18. 12:00:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: mer' milyen nyomorult ember az, aki még egy rohadt cséplőgéppel sem rendelkezik? Ez az én nagy bánatom. Ha csak egy rotációs kapám lenne :-(

Atörökk 2014.06.18. 12:01:52

@Black Hole:
Ha jobb kedvre derít, egy gyalogsági ásót fel tudok ajánlani :)

Atörökk 2014.06.18. 12:01:52

@Black Hole:
Ha jobb kedvre derít, egy gyalogsági ásót fel tudok ajánlani :)

Black Hole 2014.06.18. 12:02:17

@helianthus: he-he-he,....mostanában elég gyakran :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.18. 12:04:02

@igi1: egyszer menj fel, majd meglatod
@Hartmy: nem rossz otlet:)
@CID: nem bereltem kocsit, nem akartam vezetni
Mary imadja, hizott 5 kilot melle pluszban
sok meglepetes eri, majd a blogomban leirom az elmenyeinket, van boven
na 1 ora mulva indul a pesti vonat:)
mostantol jo szerencset vagy szep jovot helyett az legyen a koszones

szep uj posztot!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 12:04:24

@Black Hole:
Nekem még fűnyíróm sincs!
A nyúltú szoktam kölcsönkérni!44!

igi1 2014.06.18. 12:04:55

@hagyma: nekem nem kő magyaràzni mit élnek át itthon az amcsik

igi1 2014.06.18. 12:07:04

@Hartmy: ha èn mary helyébe lennék megkernem hagymat vigyen fel az ölebe

és nem mondhat nemet

Hartmy 2014.06.18. 12:15:46

@igi1: :D És mellette a napi bevásárlást is fogja az ujjai között :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.18. 12:16:46

@ColT: Lehet, észre sem vetted, mert a legelőt is ellopták, meg az istállót is...
@igi1: Miért? Téged csak a teator visz fel bárhova?

igi1 2014.06.18. 12:21:46

@Hartmy: úgy kell neki nem sajnálnàm :)

@Kitalátor (másként) gondolkodó: az nem visz a traktor emel! :)

Black Hole 2014.06.18. 12:45:08

@atörökk: az fasza cucc. Katonaságnál volt egy oktatófilm, hogy hogyan kell szakszerűen agyonverni vele az imperialista katonát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.18. 13:18:40

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Ja bocs! :D

@Black Hole: Én a kocsiban tartok egyet, hóban már jött jól.

Black Hole 2014.06.18. 13:53:15

@ColT: a katonaságnál mikor mentünk lövészárkot ásni, hallottam, hogy kettővel kevesebb gyalogságiásó van. Havernak szóltam, hogy álljunk a sor végére, szóval nekünk nem jutott. Aztán ahogy a terepen a többiek ástak, mi meg csak vigyorogtunk rajtuk. Aztán a főtörzs észre vette, kérdezte miért nem ásunk, mi mondtuk, hogy nem jutott ásó. Erre mondja, hogy ez nem gond. A Csepelen van utászlapát, hozzunk kettőt. És ásatottt velünk egy fasza kis szakasz fedezékbe. Szóval ott mindenki rajtunk röhögött.

Hegyirablo 2014.06.18. 14:22:36

5000!

Amúgy mi a tököm van a Homárral?

Lécci, had ne olvassak vissza 4999-et!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.18. 14:23:51

@Black Hole: :D:D:D:D:D
Mert aki sumákol, az kamatostul kapja meg ;) A parancsot sem jó b@szni...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 14:39:50

@Hegyirablo:
A homár megdöglött!4!
A poszt tolók fölmondtak/eltűntek/elvitte őket a fekete autó.
Mi má csak a csontokon rágódunk itten!44!!!

Louloudaki 2014.06.18. 14:40:47

@Hegyirablo: erre én is kíváncsi vagyok. nem hiszem el, hogy mindenki mindennel elégedett. vagy elkapta a homárt a cenzúra/reklámadó/médiaadó/levegőadó stb és nem futja több posztra?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.18. 15:16:19

@Louloudaki: Vagy leszarja az Index. mondjuk nem jellemző rájuk, amilyen olvasottsága ennek a romhalmaznak van, csak megérné napi pár postot feltenni :D

CID 2014.06.18. 15:35:28

@hagyma: Jajmár. Eger, Vác, butapest, te képes vagy csak az ilyen cigányokkal agyonfertőzött településeket megmutatni az asszonynak? Pfejj.

venszivar 2014.06.18. 15:38:20

@CID: téged is "csak" azért esz ide a rosseb, hogy pofázhass a barommal?!?
ugass vele a blogján!:) hogy mérgeztelek volna meg, anno azzal a fél kecskével!:):D

venszivar 2014.06.18. 15:45:05

barom! megint HAZUDTÁL!!!!!!

Letetted a nagy esküt,hogy mivel pár hülyén meg picsán kívül, már mindenki utál....., többet ide már nem ugatsz.

Háry tivadar, méltó vagy nevedhez, te mitomán, degenerált szardarab!!!

unatkozol te állat! anyáddal foglalkozz, ne nekem írj! unatkozol? barom! nem szól hozzád senki! ja, az a 3-4 SENKI!:):D (a 20-22-ből! ):)

gabors 2014.06.18. 15:49:27

@CID: baszki, busszal meg vonattal ??? persze hogy messze van !!

venszivar 2014.06.18. 15:49:48

hagyma · hagyma.blog.hu/ 2014.06.18. 09:08:34
@igi1: Vacnal tovabb nem megyunk
@gabors: tul sokat foglalkoyoől veéem,neked is leirom, hetero vagyok,laíits, 4 naponta jovok fel kb 11 percre es benne vagyok a fejedben
hihhetetlen
@venszivar: egerben meg nincs
2 napig...
tegnap este harcsapaprikas volt, meg ciganzpecsenye, de komolyAN
NA,indulunk pestre
vonattal!
vissza busszal
kellenek a homarstoryk hatha engem kipoztolnak

barom!

az utolsó lennél a földön, kire kíváncsi lennék! fogd be a pofádat, tégedet még a kóbor állatok is elkerülnek, hát még a normális EMBEREK!

MÁR MEGINT ÁLMODOZOL, FANTÁZIÁLSZ....TE BETEG ÁLLAT! te barom!:):D

venszivar 2014.06.18. 15:53:28

@gabors: NINCS PÉNZE KOCSIRA !:DDD Az anyja visszaadhatná neki azt a rengeteg 20$-ost, amit "küldött". :):D

gabors 2014.06.18. 15:58:06

@venszivar: kosz ... hogy hagymara pazaroltad az osszes "atkokat" igy most nekem nem jutott... :-)

amugy hiaba mondta neki barki hogy nem praktikus a tomegkozlekedes Mo-on ilyen rovid udules eseten de latom delben meg Eger-ben vannak amikor BP-re mennek !! du 3-ra ernek Pestre :-(

en nem igy terveznem az idomet

venszivar 2014.06.18. 16:05:33

@gabors: ő egy BAROM!:):D

KUSS!

CSAK, HOGY MEGNYUGODJÁL!:DDD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 16:16:19

@Black Hole: "Havernak szóltam, hogy álljunk a sor végére, szóval nekünk nem jutott. Aztán ahogy a terepen a többiek ástak, mi meg csak vigyorogtunk rajtuk."

:)) Egy jó pont és egy rossz. Először is nem vigyorgunk. Másodszor is sunnyogni úgy kell, hogy láthatatlanná válsz. Befekszel a teherautó árnyékába, egy bucka mögé, vagy valami.

CID 2014.06.18. 16:17:07

@venszivar: dugd fel a seggedbe a fél kecskémet, hazug cickány:) Megjegyzem, két hetem ettem kecskepörköltet, mennyei csemege.

@gabors: baszki, 3 óra, oszt legalább nem barnákon csodálkozik méri.

venszivar 2014.06.18. 16:23:01

@CID: mert mari nem szokott hozzá a SZÍNESEKHEZ!?! :):D GONDOLOD ITT MEGIJED?

Nekem ne mond.... szombaton 3 bográcsba főző "verseny" lesz! kecske, nyúl s mezei rágcsálók a verseny menü!:):D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 16:32:02

@venszivar: :))

Adok egy tanácsot, hátha egyszer ledobnak Ázsia közepén egy puskával. Szóval mormotát úgy kell fogni, hogy bohóckodsz neki, hanyattvágod magad, kalimpálsz a lábaddal, stb. Másképp nem enged a közelébe, eltűnik, de a bohóckodáson teljesen elámul. Ha így a közelébe kerülsz, fejbelövöd. A nyest is így fogja a nyulakat, teljesen transzbaesnek az ugrálásától. Ja, a mormotát jól meg kell főzni, pestist terjeszt.

Aureliano Buendía 2014.06.18. 16:33:02

@atörökk: na, ha én megyek átal a szomszídba, szokott lenni a kezembe egy üveg borocska is. Nem úgy, mint neked:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 16:34:19

@uraaam:
Te még reménykecc?
Monnyuk a lepényhal meg utojjára!!4!

venszivar 2014.06.18. 16:35:52

@atpijkamo:Ha így a közelébe kerülsz, fejbelövöd. A nyest is így fogja a nyulakat

A nyest ááámerikából importálja a pusekát?:)

:D

Aureliano Buendía 2014.06.18. 16:36:07

@atpijkamo: abban is van valami.

@dr. phil. Sün‼ ツ: nézd, ha kiengedik dzsekit az előzetesből, akkor még lehet valami.

gabors 2014.06.18. 16:42:27

@CID: "baszki, 3 óra, oszt legalább nem barnákon csodálkozik méri. "

honnan?? hova ??? mer nem mindegy ...

egy csomo helyre nem tudsz kozvetlenul sem busszal sem vonattal eljutni (legalabbis igy volt regen es most sem jobb) viszont az orszaguti kozlekedes jelentosen javult az elmult 25 evben.. amit en magam is tapasztaltem hogy 2A Vacra mennyit szamit a regi kettes uthoz kepest !!

CID 2014.06.18. 16:46:09

@venszivar: Reggel láttam egy jó állapotban lévő sünbaló tetemet. Ha gondolod elküldöm, szélesíteni a választékot:)

CID 2014.06.18. 16:51:19

@gabors: Nem Cserebökényről volt szó, hanem Makoról. Minden híresztelés ellenére, itt jobb a tömegközlekedés mint nálatok.

Atörökk 2014.06.18. 16:51:41

@uraaam:
Azt bárki mondhassa. No de ki látta? Tanúk? Fénykép? Instagram-fotó? Fészbukk fotó? Állapotfrissítés? Naugye! Hánemhádde! Nyóc!4!! :D

@gabors:
Nem tudom, mikor tömegközlekedtél itthon utoljára, az elmúlt 25 évben nagyon sokat változott a helyzet. Kétségtelen, van, ami rosszabb, de sok minden jobb lett.

Közúti közlekedés meg érdemben kb. arra lett gyorsabb, amerre tovább építették az autópályákat. Azon kívül sajnos lófasz és esti fény.

Aureliano Buendía 2014.06.18. 16:54:57

@atpijkamo:

A királylány este a királyfi szobája elé és szól neki:
- Lépésem nesztelen, itt állok meztelen.
A királyfi beengedi.
Másnap este megint megy a királylány:
- Lépésem nesztelen, itt állok meztelen.
Megint beengedi. Így megy ez napról-napra. De aztán a királyfi elmegy a háborúba. Hazajön, a királylány megint megy a szobájához:
- Lépésem nesztelen, itt állok meztelen.
De a királyfi kiszól:
- Kérésed hasztalan, itt állok .....

Aureliano Buendía 2014.06.18. 16:57:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: és ennyi idő alatt nem találtak a bloghúnál valami féllábút helyette? És rezsó csak próbaidős volt?

Ennél már az is jobb lenne, ha a turbányos venné át, szerintem napi egy kétdekás Kevertté el is vállalná:D

Aureliano Buendía 2014.06.18. 16:58:37

@atörökk: ta pl. nem, mer' nem vagy hivatalos:P És ez nem véletlen:D

Másrészt ez a szomszédom és az én dolgom;)

Iwiw-em van még 12 napig. De azon nincs olyan állapot, hogy részeg, vagy másnapos.

Aureliano Buendía 2014.06.18. 17:03:31

@gabors: mikor közlekedtél utoljára itt, és mivel?

Tömköz: már nem a 256-os IK a távolsági buszok csúcsa. Bár a maga korában fasza volt. Sok a modernebb vonat is.

Jó, ha Pestről akarsz lejutni Mátraballára, az még átszállós. De az 20 éve is az volt.

Nézd meg szerintem Mo. közúri térképét (lásd még: autópálya). Nyilván a pályától távoli településekre nehéz eljutni, de azért már nem állunk szarul sztrádákkal.

Próbálj meg Erdélyben közlekedni. Ott kicsit át fogod értékelni az idő és a távolság fogalmát.

Atörökk 2014.06.18. 17:06:19

@uraaam:
Erdélyben csak pityókásan, a hátsó ülésen fetrengve, oszt' a sofőr vigyen, ahová akar :D

Aureliano Buendía 2014.06.18. 17:17:53

@atörökk: lógós.

Közben a borom megfelelő hőmérsékletű lett, talán nem melegszik fel, mire kiérek a szigetre;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 17:20:23

@uraaam: :)) Nagyon idekívánkozik:

A sárkány egy gyönyörű királylányt tart fogva a kastélyában. Tudja ezt a királyfi, és mivel nagyon meg akarja kapni a gyönyörű lányt, elhatározza, hogy elmegy a sárkányhoz. Oda is ér a palotához, a sárkány épp nincs otthon.
Gondolja, itt a remek alkalom, és felmegy a királylányhoz. Fél óra múlva hirtelen valaki kopog az ajtón.
- Ez a sárkány! - mondja a királylány. - Ha itt talál, megesz!
- Ne félj kedvesem, itt áll a lovam az ablak alatt kiugron és hazavágtatok - mondja a királyfi.
Úgy is tesz, a királylány meg kinyitja az ajtót, de nem a sárkány az, hanem a királyfi lova. Azt mondja a királylánynak:
- Te, mondd már meg a királyfinak, hogy eleredt az eső, beállok az eresz alá, szóljon, ha ugorni akar.
Másnap jön a királyfi begipszelt kézzel. Megint minden megtörténik, aztán kopogtatnak.
- Királyfi, ez tuti, hogy a sárkány, menekülj! - mondja a lány.
- Most hoztam magammal ejtőernyőt - és ezzel kiugrik az ablakon.
A királylány kinyitja az ajtót, ott áll a ló:
- Te királylány, mondd meg a gazdámnak, hogy a zabostarisznyát vitte el, és nálam hagyta az ejtőernyőjét - mondja.
Harmadnap megint jön a királyfi, gipszben a lába, megint minden megtörténik, amikor kopogtatnak.
- Ez már biztos hogy a sárkány, ha itt talál, megesz! - mondja a királylány.
- Sose félj kedvesem, magammal hoztam a propelleres alsógatyámat, kiugrom és hazarepülök! - és ezzel kiugrik az ablakon.
A lány kinyitja az ajtót, ott áll a sárkány:
- Királylány, itt ember járt! - mondja.
- Dehogy... miből gondolod? - kérdezi a lány.
- Na, akkor mégis kié az a propelleres alsógatya ott a széken?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 17:28:34

hvg.hu/itthon/20140618_fopolgarmester_jelolt

"Bár a megkérdezett magyar szakértők egytől egyik elég visszafogottan nyilatkoztak, amikor azt kértük tőlük, próbálják felrajzolni a Tarlós Istvánt legyőzni képes „ideális jelölt” karaktereit, mi azért bebizonyítjuk, hogy nem teljesen lehetetlen a helyzet. Legalábbis az összegyűjtött külföldi példák alapján. „Csak” egy kreatív, szellemes, népszerű, innovatív aspiránst kell hozzá találni."

Én már meg is találtam: vitézidávid.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 17:40:14

@ColT: Hát. Kire másra gondolhatnék, pont mindene megvan hozzá:

kreatív - pipa
szellemes - pipa
népszerű - pipa
innovatív - pipa

:))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 17:41:32

@uraaam: Azé vigyázz, mikor legutóbb teleportáltam egy kosár almát, almapüré érkezett meg.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 17:47:50

@atpijkamo:

"Akkor lehet, hogy a lengyelek jövőre bepróbálkoznak egy playbackelő homokos medvével az Euróvízión?"

"Nem lehet, hogy ezek is jelmezbe oltozott allatkerti gondozok voltak, mint a multkori gorillas tortenetben?"

"Valamelyik hülye állatgondozótól elleshették."

"Nem barnamedvék voltak, hanem barnaingesek."

"Az erősebb kutya baszik, a nagyobb medve szopat."

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 18:07:14

Na, focibuziknak:
www.youtube.com/watch?v=wHolIsV0ZGg
Guillermo Ochoa Worlds Best Goalkeeper NEW CompilationHD

2009-es kompliláció

www.youtube.com/watch?v=iYbouq24Eg4

2011

www.youtube.com/watch?v=l1VbFLEguiw
Brazil vs Mexico: Superman Guillermo Ochoa

most

CID 2014.06.18. 18:09:48

Régen röhögtem ilyen jót....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 18:26:27

A bíróság szerint sem jár
a 25 millió a móri leletért

Hiába találta meg a gyilkosok ruháját és lőszereit, ez még nem nyomravezetés.

www.origo.hu/itthon/20140618-jogerosen-elutasitotta-a-birosag-a-mori-gyilkossag-nyomravezetoi-ugyeben-inditott-keresetet.html

A börtöntöltelék meg a félrevezetésért elsétálhatott a milliókkal. Később se vették vissza tőle.

Kupon Károly 2014.06.18. 18:31:57

Úúúúúúúj élet vár, felejts el mindeeeent

gabors 2014.06.18. 18:48:30

@CID: USA-ban van ahol jo a tomegkozlekedes pl. New York City es vonzaskorzete tiszta havaj, de van ahol NINCS olyan hogy tomegkozlekedes. Sok nem kis varosba (nem falu!!) nem megy semmi de itt ez normalis.

Szoval Makora 3 ora alatt lehet eljutni !! BP-rol talan ....

Gyorbol ?? Kaposvarrol?? Veszprembol ?? Sot szerintem Egerbol

Troppauer_Hümér 2014.06.18. 19:07:10

@gabors: A szülővárosomba inkább ne tegye be a lábát ez a hazug, nemírokahomárra öntelt barom, mert kénytelen leszek aláírást gyűjteni a Hagymatikum, valamint a Hagymaház névváltoztatása végett.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.18. 19:26:22

A posztolót lehet már?
és pina...

gabors 2014.06.18. 19:29:17

@atörökk: "Nem tudom, mikor tömegközlekedtél itthon utoljára, az elmúlt 25 évben"

Egeszen pontosan utoljara 2010-ben mentem Vacrol Ferihegyre (liszt volt-e mar nem tudom) a tomeggel Vac-BP-NY MAV(zonazo)-Metro-Busz ... hirtelen valtozott a sogorek programja elozo este, szoval megoldhato en is tudom

amire gondoltam az regen is az igazi problema volt hogy vonattal vagy akar busszal is BP-en keresztul kellett menni

autopalyat azert eleg sokat epitettek az elmult 25 evben

horror pelda Pecs - Szeged

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.18. 19:29:26

@atpijkamo: köszönet a focivaníliások nevében :-D
hajrá Hollandia !444!!!

Troppauer_Hümér 2014.06.18. 19:30:27

Lehet hogy ez lesz a hétvégi?

venszivar 2014.06.18. 19:34:54

@Troppauer_Hümér: NA, de harmadszorra?:)

EZ LESZ! Igaz, hogy a barom reménykedik, hogy az már az övé lesz.:):D

Troppauer_Hümér 2014.06.18. 19:37:12

@venszivar: ő megfogadta, hogy nem ír ide többé, mert senkik vagyunk hozzá képest. Természetesen hazudott, mint mindig.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.18. 19:49:13

egy kecskét lehet egyedül tartani vagy kell neki a kecsketársaság?

Atörökk 2014.06.18. 19:49:39

@gabors:
Azóta már van Bp.-Ferihegy közöt is vasúti összeköttetés, igaz, csak amolyan magyaros félmegoldás, csináltak a reptérnél egy vasúti megállót, de onnan még a reptérre busszal tudsz bemenni.

Sajnos az valóban tény, hogy vidéki nagyvárosok között is katasztrófa a közúti közlekedés.

Atörökk 2014.06.18. 19:50:35

@sugargiraffusplumps.:
Ha néha énekelsz neki, meg olvasol verseket, az tökéletes :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.18. 19:53:10

@atpijkamo: Ó. :)

@uraaam: Különben szerintem dolgozhatnál nálunk.
Ma odajött egy csaj, és a kezembe nyomott egy üveg pálinkát.
Pislogtam, és mondta hogy egy múltbeli szívességért adja, amiért nem kértem amúgy semmit :D

venszivar 2014.06.18. 19:55:54

@Troppauer_Hümér: Az itteni pár unatkozón kívül a nagyvilágon nincs kivel, hol beszélnie. HA! ennyit beszélne a családtagjaival, mint itt + más blogokban, hol még osztja az "észt" s kiolvasott 3000 füzetet....(ami 8,4 év X naponta 1db, lett volna !:):D

SENKINEK NEM tud NEM pofázni, SENKINEK!

EZ a barom, egy beteg állat, ennyi, NINCS TARTÁSA, egy kényszeres nagyot mondó!!! Ha ide + a világba nem pofázna belehalna, hiszen csak a mari van , SENKI MÁS... ennyi! egy csóri, mitomán.

venszivar 2014.06.18. 19:58:29

@sugargiraffusplumps.: lehet, de minek?

nősténynek bak kell....a baknak + nőstény

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.18. 20:04:07

@venszivar: nem tudom, hogy be merjem-e ígérni háziállatként :)

@atörökk: ha én énekelnék a kecskének akkor szerintem inkább felakasztaná magát az első alkalmas fára!

CID 2014.06.18. 20:06:02

@gabors: Már miért lenne horror? Megjegyzem, az 55-öst éppen most szélesítik, erősítik.

Atörökk 2014.06.18. 20:06:23

@sugargiraffusplumps.:
Hát lakásba ne tarcsad :D
Amúgy elvannak egyedül.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.18. 20:10:20

@atörökk: van aki disznót tart a lakásban (mármint nem a férjekre gondolok ) állítólag a malac is tud szobatiszta lenni.

@agresszív kismalac: például te hogy állsz ezzel a dologgal? szívesen fogadok tanácsokat!

Atörökk 2014.06.18. 20:13:19

@sugargiraffusplumps.:
Jó, hát általában én is időben eljutok a wc-ig :D

venszivar 2014.06.18. 20:13:38

@sugargiraffusplumps.: Kert kell hozzá, lehetőleg nagy s csak állatok számára körbe kerítve, persze lehet ott sok más állat is,de MINDENT megrág, MINDENT!:)

Láttam olyat, hogy ettek a cementes zsákból. nem keveset!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.18. 20:18:51

@venszivar: hmm, köszi. meggondolom. ez a rágcsálás monnyuk elég hülye szokása a jószágoknak.

@atörökk: szerintem élvezzük a helyzetet amíg lehet, nem marad ez mindörökre így! :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 20:21:11

@venszivar: "Láttam olyat, hogy ettek a cementes zsákból."

:)) Tudod mit? Elhiszem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 20:22:36

@atörökk:
Várgyunk csak, attú függ mit akar vele a lakásba!4!!

Atörökk 2014.06.18. 20:24:18

@sugargiraffusplumps.:
Akkó majd kisebb lakásba költözök :DDD

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Hát például pörkűttet főzni belűle?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.18. 20:26:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem a lakásba lenne, te. elég nagy az állatkertünk, de egy kecske azér mégis sok vóna. (bár végszükség esetén esetén megehetjük cegénykét :O )

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 20:28:02

@sugargiraffusplumps.: "@agresszív kismalac: például te hogy állsz ezzel a dologgal? szívesen fogadok tanácsokat!"

Szerintem a malacok hátilról csinálják. Szerintem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 20:30:08

@atörökk: "@sugargiraffusplumps.:
Jó, hát általában én is időben eljutok a wc-ig"

Az nem is olyan triviális feladat. Volt a lában fekvőgipszbe. Mindig időben eljutottam a WC-ig, de sokszor megizzadtam.

Atörökk 2014.06.18. 20:34:19

@atpijkamo:
Nem akkora cselendzs. Időben kell elindulni :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.18. 20:34:57

@ColT: meg a mobiltelefont is, ezexerint!

@atpijkamo: annál csak az kínosabb amikor egy idegen városban kell menned de (stílszerűen) fingod nincs hogy merre lehet a legközelebbi alkamas hely. otthon legalább családban marad a baleset :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 20:43:55

@sugargiraffusplumps.: "merre lehet a legközelebbi alkamas hely"

Bármelyik kávézó, étterem...

@atörökk: "Időben"

Időben, időben. Fiatal hólyag ezt nem érheti... :)) (Már mint nem te vagy hólyag, hanem a hólyagod fiatal.)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 20:44:59

@sugargiraffusplumps.:
Hadde azt írtad!

@atörökk:
Meg köll várni, míg kideről a zigasság!44!

gabors 2014.06.18. 20:46:38

@atörökk: "Azóta már van Bp.-Ferihegy közöt is vasúti összeköttetés"

Jo tudni Nyugatiba megy ??? akkor az nekem jo, de mondom ez egy kiveteles eset volt

En altalaban kocsit berelek ha a felesegem is jon legkozelebb akkor meg 100%

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.18. 20:48:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, nem írtam azt. de férreérthető volt, eszt aláírom!

gabors 2014.06.18. 20:52:11

@CID: "Már miért lenne horror? Megjegyzem, az 55-öst éppen most szélesítik, erősítik. "

bocs ha nem volt ertheto, Pecs-Szeged a kozuti es a vasuti kozelekedes kulonbsegere gondoltam hogy horror.. (azt hogy esetleg manapsag van Volan busz nem tudom)

kozut 3.5-4 ora kenyelmesen vasut azelott csak BP-en keresztul ment min dupla ido alatt ..

Aki BP-en van vonzaskorzetben el annak a vonat valoban megoldas lehet. De mint mas is irta videki nagyvarosok kozott ma sincsenek tomegkozlekedesi alternativak ...

gabors 2014.06.18. 20:59:26

@gabors: De mint mas is irta videki nagyvarosok kozott ma sincsenek PRAKTIKUS (ez kimaradt) tomegkozlekedesi alternativak ... (alternativa mindig van :-)

Atörökk 2014.06.18. 21:02:04

@gabors:
Igen, oda jön be.
Mondjuk Budapest belvárosában az autó inkább szopás, mint előny, főleg, ha nem ismered a várost. Azon kívül viszont jó :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 21:07:19

Egy betörés miatt tucatnyi ember meglincselt egy roma fiút Párizs közelében, egy lakótelepen, az áldozat kómába esett.

www.origo.hu/nagyvilag/20140617-meglincseltek-egy-roma-fiut-franciaorszagban.html

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.18. 21:26:25

@atpijkamo: a fejlett NYUGATON is ilyeneket csinálnak??? juuuuuuj

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.18. 21:26:52

@atpijkamo: Az említett "romák jogait védő szervezetek" nem óhajtanak a kiváltó okokkal is foglalkozni egy picit? Csak kérdem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.18. 21:27:43

@atörökk: "Budapest belvárosában az autó inkább szopás, mint előny"

Amikor csak tehetem, autóval megyek. Vagy inkább nem megyek. Persze a reggeli és esti dugót nagyban elkerülöm. Persze én ismerem a város közlekedését. Arra, amerre gyakran járok, a taxisoknál jobban. Ismeretlennek dugóban valóban maga a halál. Nem is értem az embereket, akik dugóidőben arra mennek.

megamenn 2014.06.18. 21:27:56

@uraaam: a mai siker nem osztatlan
mivel a homár posztatlan.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.18. 21:32:58

@atpijkamo: A kérdés Benjamin Abtannak szól. Remélem, olvassa a Homárt.

igi1 2014.06.18. 21:34:31

@agresszív kismalac: azok csak mindig azt várják, hogy majd valaki MÁS segít rajtuk.

igi1 2014.06.18. 21:36:08

@atörökk: és amikor NEM!?

Vagy van, aki mossa az alsóneműid!?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 21:39:40

@igi1:
Háppersze!44!
Úgy híjják, mosógép!

igi1 2014.06.18. 21:45:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: és amikor a mosógép se bírja már az áramellátást!?

Neked meg max. patak.

igi1 2014.06.18. 21:50:02

@háromlábúbogár: aszitte, hogy én majd fogom azt használni, a többit meg nem kell magyarázni

Atörökk 2014.06.18. 21:50:59

@atpijkamo:
Az a baj, teljesen ad-hoc módon zártak le utcákat, alakítottak sétálóvá. Amivel nem is lenne baj, ha párhuzamosan csináltak volna megfizethető és elegendő számú parkolási lehetőséget.

Így meg, hogy a sok helyen egyébként is szűk áteresztőképességet mesterségesen tovább szűkítik, csak a káosz és a dugó állandósul sok helyen.

@igi1:
Mi a baj? Megint sárlasz, és nincs, aki zsinnyegtessen?
Vagy újfent nem találod az elemet?

igi1 2014.06.18. 21:52:35

@atörökk: alattomosan célozgattok, az a baj.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 21:52:36

@igi1:
Nekem meg a patak.
Ahhó nem köll áramellátás!44!
(De ha úgy adódik, bemászok a patakba, oszt bidének használom!)

@háromlábúbogár:
Kicsodi?
Mikor?

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.18. 21:55:31

@igi1: baszhatnék vagy-é? így nem alattomos, csak nem költői :-)

@dr. phil. Sün‼ ツ: valamikor mintha írta vón..

Atörökk 2014.06.18. 21:55:31

@igi1:
Melyik részét nem érted?

megamenn 2014.06.18. 22:01:35

gyanítom, hogy a spanyolok szopórollerrel mentek a VB-re.

Atörökk 2014.06.18. 22:02:43

@megamen:
De ha nem, most felszálltak rá!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 22:10:18

@igi1:
Ne foglalkozzá vele, én azé szeretlek béjbi!44

@háromlábúbogár:
A turbányos?
Belevizet a mosógépbe?
Hasztamannyana!44!
Ütős nap lehetett!

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.18. 22:19:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem ilyen minden rendes emberrel előfordul, legalább 1x életében !44!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 22:23:58

@háromlábúbogár:
Hajjaj, de még mennyire!4!
Csak arra köll vigyázni, hogy a konnektorba ne huttyozzon bele a zillető!

Atörökk 2014.06.18. 22:35:40

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Vót ott félkemény háztartási rockzene is.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.18. 22:37:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ja. Fények úsztak a Dunán. ...aztán kiderült, hogy mégse az csobogott.

gabors 2014.06.18. 22:53:53

@agresszív kismalac: en eleve chile-re fogadtam, csak virtualisan persze nem vagyok en hagyma :-)

gabors 2014.06.18. 22:58:43

@háromlábúbogár: "a fejlett NYUGATON is ilyeneket csinálnak??? juuuuuuj "

mert ott a keleten mikor volt utoljara cigany lincseles (vagy nem irja meg az index?) aramot vezetni a keritesbe az igen

altalaban ciganyok vernek/lincselnek nem ciganyokat :-(

gabors 2014.06.18. 23:01:25

kivancsi vagyok a szomszedok meg verik-e az afrikaiakat ...

sajna csak a masodik felidore fogok hazaerni ..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 23:42:22

@atörökk: @agresszív kismalac:
Az télleg ütős lehetett!44!
Lehet róla többet tudni?

Atörökk 2014.06.18. 23:46:56

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Mondom, specijális íccaka vót.

Hartmy 2014.06.18. 23:47:27

@atörökk: csak neked táncót a hód....

Mi van itt így estére kelvén? Most olvasom a kemtréles csoportot FB-on, épp kiköpöm a tüdőmet :DDD

Az volt ma már hogy pina?

Hartmy 2014.06.18. 23:52:35

NA minden esetre én off, holnap reggel korán jelentkezem. Jóccakát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.18. 23:58:13

@atörökk:
Na jó, de pl beletalátá a mosógépbe?
Mer akkor a célzórencer még működött!44!

Atörökk 2014.06.19. 00:00:32

@Hartmy:
Attól nekem is meg szokott fájdulni az oldalam :D

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Belé, bizony! Telibé! Előtte viszont belérókáztam a szennyestartóba, na.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.19. 00:07:35

@atörökk:
Ez így vót helyes!4!
Monnyuk, egy jobbítási lyavaslatom vóna.
Ha mán a szennyesládába rókázik az ember, akkor úgy illik, hogy a mosógépbe meg beleszargyon!44!!

Lyavaslom megtekintésre a köv. számot a törökk tisztelettyére:
www.youtube.com/watch?v=O2z1XRIuI2o:

Atörökk 2014.06.19. 00:15:37

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Asszt azér' mékse, mindennek van határlya, még a jó ízlésnek is a Szovjetunijóba.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.19. 00:32:56

@atörökk:
Á, lófax, azok a wc-be mostak lábat, mer aszitték, az a lábmosó!
De azé ez jól sikerűtt este lehetett!44
Persze a szükség törvényt bont!

gabors 2014.06.19. 03:16:27

@atpijkamo: hat nem egyszerubb mint hogy meg eloztestbe sem teszik a fucker-t ...

nekem ugyan nincs fegyverem (nem is akarok) de egy betorot igen is lehessen ott helyben leloni ...

jobban meggondolnak.... vagy jobban felfegyvereznek magukat ...

par ev mulva kiderul kinek van igaza ... DE sajat hazamba hivtalan betorot lelonni teljesen jogos !!!

Hartmy 2014.06.19. 04:37:03

@atörökk: Zseniálisan marha társaság :D
szennyestrtóba rókázni és mosógépbe vizelni mindig pillanatnyilag a legjobb megoldásnak tűnik!

Atörökk 2014.06.19. 08:37:24

Szunyókálunk, szunyókálunk, a GDP meg ráér?

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.19. 09:24:34

@atörökk: svejcban még a remetében is több anyag van....

helianthus 2014.06.19. 09:41:11

@Kellemes Zérókomponista: én? De mér? Micsináltam? o_O
Jó reggelt!

helianthus 2014.06.19. 09:45:04

Azért most elgondolkodtam, hogy jön az, hogy Kompi felébred, ásít, megvakarássza magát (serceg) és ez az első gondolata.
Vajon mit álmodott és kemény volt-e a reggel? :D
Erről eszembe jutott, hol van Menyecske? ...őő...Manyecska?

Atörökk 2014.06.19. 09:52:36

@helianthus:
Lehet, ki köll sütnyi a feszülcséget a tízezredes fázisceruzályából! ;)

helianthus 2014.06.19. 09:54:29

@atörökk: na de hányszor? Szerintem bezárta valaki a pinczébe őt is. :O

Atörökk 2014.06.19. 09:58:41

@helianthus:
Bisztos hallottál már nagyfeszülcségű fázisceruzáról ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.19. 10:02:13

@helianthus: gyanús, hogy a vizuális elmeképződési projekciója szenvedő alanya voltál a reggeli teeendők intézése közben. khhhmmm és krhhmmkkkhhhrrr. :D :D

Atörökk 2014.06.19. 10:05:15

@sugargiraffusplumps.:
Izé, ez felettébb kultúrtudományosan megfogalmazott verziója annak, amire én is gondolok? :DDD

helianthus 2014.06.19. 10:42:38

@sugargiraffusplumps.: gondolod? És ez most hízelgő rám nézve vagy ellenben sem?
*tűnődik*

PITTA 2014.06.19. 12:01:44

Miénincsújposzt? Mindenki nyaral?

igi1 2014.06.19. 12:19:35

@PITTA: kirúgtak mindenkit akit nem lelepett

ha nincs idő kinaszni új posztot már 2-3 hete akkor minek !?

Inda Administrator (törölt) 2014.06.19. 12:30:02

mostmáTÉLLEG!

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.06.19. 12:33:12

Jut eszembe a VB-röl
Nem hallom a vuvuzelák hangját
Jó napot!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.19. 13:44:25

Nosztalgiázzunk! Egykor még fogyasztóvédelmi blog állott e helyen...

"Tisztelt Selmeczi Balázs,

Mai napon válaszoltunk az Önök által továbbított panaszra. Bemásolom az üzenetet, amit elküldtünk utasainknak is.

Tisztelt Utasaink,

Elnézésüket kérjük a kellemetlenségek miatt! Sajnos technikai okok miatt nem tudtuk elindítani a járatot. Utasainkat minden esetben értesítjük, amennyiben probléma van a járattal! Sajnos az Önök jegyénél nem szerepelt semmilyen telefonszám, így nem tudtunk küldeni sms-t! Az utazási feltételeket megtalálja honlapunkon. „A kártérítés alapja a ténylegesen felmerült és igazolt kár, de a kártérítés felső határa az utas által kifizetett menetdíj, azaz a megvásárolt menetjegy összege.” Amennyiben anyagi kára keletkezett, úgy kérem, hogy küldje el az azt igazoló számlát! A kifizetett jegyet természetesen megtérítjük, 11.980 Forintot! Kérem legyenek kedvesek elküldeni a bankszámlaszámot, ahova az összeget utalhatjuk! A felmerült összes kárt a jegy áron felül utazási kuponnal tudjuk kompenzálni, melynek összege az igazolt károk mértékétől függ!
Várjuk válaszát! Még egyszer elnézést kérünk! Köszönjük megértését!
Üdvözlettel: Orangeways

Tisztelt Selmeczi Úr!

Nagyon szépen köszönöm a hatékony ügyintézését. Sajnos a cég abban csúsztat hogy nem volt elérhetőségünk, mert e-mail címünk meg volt adva (szerintem telefon is) de semmit értesítést tőlük nem kaptunk, sőt a pályaudvarnak sem volt semmi információja a járatról. Az új jegy (EuroLines Hungary) jóval drágább volt mint az eredeti.
Köszönettel: Ké"

Bluemotion 2014.06.19. 14:11:11

@PITTA: A látógatószám poszt nélkül is meg van, akkor meg minek? :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.06.19. 15:29:04

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Hogyhogy melyiket?
Egy van csak Dél-Afrikában.

venszivar 2014.06.19. 15:41:52

@Kitalátor (másként) gondolkodó: NA, NÁCI! Már nem uszíthatjátok a kutyáitokat a zsidókra, komcsikra, partizánokra, cigányokra....
ezért erre tanítottad be a dögöt.:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.19. 15:45:33

Miért is nem? (Habár amelyik rátok szokott, azzal utána legfeljebb a kukákat lehet összeszedetni, meg a fekáliaszagú buzulmánokat...)

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.06.19. 15:49:42

@atpijkamo:
Minek ilyet olvasni, pláne linkelni?

Miért nem a fészbuk új remek, párját ritkitó "találmányával" foglalkozol?
'Újabb remek funkció került a Facebook üzenetküldőjébe'
Hallottad, hogy már 15 mp-es videót is lehet küldeni
Na ez a HÍR, ez érdekli a népet!

venszivar 2014.06.19. 15:52:42

@horex: tán Dél Afrika népét!:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.19. 16:14:30

— Képzeld Amanda! Az én unokám még csak 10 hónapos, és már áll.
— Az semmi, Pamela! Az én unokám meg 13 éves, és már ül!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.19. 16:23:02

@atpijkamo: Meg is érdemled! Most én is elolvastam, már teljesen kiégett a csóka. Se nitrogén-bomba (sic!) Afrikára, se képtelen szóvicc (kardnyúl barlangjába), se Dr. Agy parafrázis az adófizetés gyönyöreiről....
Ahogy elnézem a leépülését, lesz még ő kerületi képviselő-jelölt valamelyik álbaloldali összenemfogáshoz tartozó böszmeség színeiben...

Aureliano Buendía 2014.06.19. 16:24:06

@atpijkamo: én magamat szoktam teleportálni egy kerékpárnak álcázott készülékkel.

Tegnap nem működött valamiért.

Aureliano Buendía 2014.06.19. 16:26:45

@ColT: nem lehet rossz a hely, csak kicsit macerás lenne reggelente bejárni dolgozni. Pláne, mióta bringával megyek:)

Aureliano Buendía 2014.06.19. 16:30:49

@gabors: néz, én anno Szeged mellé udvaroltam, és kb. minden téli és nyári szünetben Pécsett voltunk. Szóval megjártam párszor busszal a Szeged-Pécs távot, és még mindig élek. Pedig nem szeretek buszozni. Az E95 Ikarus pl. kifejezetten tetszett, és elviselhető volt vele az út.

Merítés ideje: 2000-2004.

Aureliano Buendía 2014.06.19. 16:35:03

@atörökk: bár már igazából autós vagyok (és csak kezdek visszaszokni a bringára), de szerintem a Nagykörút vonalát átmenő jelleggel csak a tömegközlekedésnek lenne létjogosultsága. A többit föld alá, vagy pedig a sétálóutcákon kívül minden legyen kb zsákutca.

Ja, és vissza a villamost a Bajcsyra meg a Leheltől a Nyugatiig.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.19. 16:55:29

@horex: "már 15 mp-es videót is lehet küldeni"

:)) Látom, te mégjobban le vagy maradva. Van már biglájk!

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "Meg is érdemled!"

:))

@uraaam: :))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.19. 17:00:28

@horex:
Akkó hangossíccsad föl a készüléket, azé nem hallod!

@uraaam:
A vuvuzelás!44!

Aureliano Buendía 2014.06.19. 17:01:02

@atpijkamo: na, már azt hittem, mindenki az új posztban nyüzsög.

gabors 2014.06.19. 18:06:33

index.hu/belfold/2014/06/19/iii_ii-es_operativ_tiszt_volt_az_uj_rendeszeti_allamtitkar/

nem rossz karrier ez ellen a kommunista ellen nem kell harcolni ?? vagy mi van ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.19. 18:12:57

@uraaam: Jaja, a nőállomány kifejezetten frankó :D

CID 2014.06.19. 19:09:13

Mijazistenbüdöskurvafaszavanittdemártényleg?

igi1 2014.06.19. 19:32:54

IMÁDOM EZT A FOCI VB-t, legyen má minden évben.

Aureliano Buendía 2014.06.19. 19:57:55

@ColT: nálunk is van egy ilyen vonulat is szerencsére. Van mit nézni;)

Anomalocaris (törölt) 2014.06.19. 19:59:54

Júliusban azért lesz majd poszt, vagy tényleg ennyi volt? Hány kommentet bír el egy poszt, mielőtt összedől?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.19. 20:22:59

A szily épp ma cikkezett, hogy már itt vannak az idegenek!44!
Pusztítják az őshonos rákokat.
A Homár is ennek lett az áldozata!444!

cink.hu/elfoglaljak-a-hazadat-edd-meg-oket-bosszubol-1593088080

Atörökk 2014.06.19. 20:43:16

Hétfő monnyonle, pina, elmútnyócév. Remélem, nem hagytam ki semmit.

Atörökk 2014.06.19. 20:59:32

@dr. phil. Sün‼ ツ:
És világbéke!4!!

Rosszabb, sokkal rosszab: NINCS borom!

Aureliano Buendía 2014.06.19. 21:02:54

@atörökk: kellemetlen.
Leteszteltem, a bringa kulacstartója pont alkalmas egy üveg bor szállítására:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.19. 21:04:52

Barths sör 229 a Tecskóba'. Ha valakit érint.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.19. 21:24:29

@atörökk: Vészhelyzet!

@uraaam: Az a jó, amibe a sör is belefér

Aureliano Buendía 2014.06.19. 21:50:21

@ColT: nem iszom sert, így ez nem szempont.

Aureliano Buendía 2014.06.19. 21:57:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem érzem így. Hidd el, borral bőven kompenzálom.

igi1 2014.06.19. 22:26:35

@háromlábúbogár: szerintem már az idei szilvatermésre vár

Atörökk 2014.06.19. 22:29:00

@uraaam:
Oszt megvadul a drótszamár!4!! :D

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem vagyunk jóban ;)

@háromlábúbogár:
Igen, de már szóltam a beszállítómnak ;)

helianthus 2014.06.19. 22:36:32

Hol van Félike? Elment sörért a tscoba? o_O

igi1 2014.06.19. 22:42:17

@helianthus: úgy vár rám az aluljáróba, mint mi az új posztra

Aureliano Buendía 2014.06.19. 22:45:44

@atörökk: nem dobott le magáról, hazahozott rendesen. Derék jószág ez.

Aureliano Buendía 2014.06.19. 22:49:08

Ellenben hosszú volt az előző este és rövid az iccaka, menek és bepótlom.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.19. 23:12:19

@uraaam:
Közbe noszogattad azé, hogy aszongya:
Gyííííí, te malac?

@atörökk:
Elittad a borát?
Vagy ott történt az ominózus mosógép-baleset?

Atörökk 2014.06.19. 23:20:04

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Eccer egy másik különös éccaka után mentem haza, és azzal vádoltam, hogy ő mindenhol lakik, én meg sehol, és ezt nem felejti.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.19. 23:23:11

@atörökk:
Mé, a te ágyadba akart befekünni?
Te meg nem találtad a salyátod?
Szerintem ígyá vele bekepipát!44!

Atörökk 2014.06.19. 23:33:15

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Bárhová is csengettem hajnalba', meg próbáltam a kulcsommal béjutnyi, ő nyitott ajtót mindég!4!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.19. 23:46:49

@atörökk:
Az veszéllyes szer lehetett!44!
Illyesmi má velem is megesett.
De aztán hazataláltam!4

Atörökk 2014.06.19. 23:48:28

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Borfesztivál... Ottan rontották el a tályékozódási képességemet. Osztán mire hajnaltályt hazaimbolyogtam, a manók átrendeszték a házat. Hát így.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 00:01:49

@atörökk:
Ezek a fesziválok veszéllyes helyek!
Monnyuk, eccer régen én is vótam ilyesmin.
De nem lett illyen tragikus vége!
Vigyáztam a renoméra.
De ollyan má vót, hogy a szomszédnál óhajtottam elaludni.

Atörökk 2014.06.20. 00:02:55

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nekem eccer vót renomém, de kikezelték!4!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 00:22:01

@atörökk:
Az ölég baj, mer akkó orvoshoz jársz!
Az meg káros a zegésségre!!44

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.20. 00:22:55

@atörökk: Zöldségeket beszélsz. A renomé, az egy sezlony. Madame Renomieről nevezték el.

Atörökk 2014.06.20. 00:29:17

@agresszív kismalac:
Dehogy sezlony! Azokat énekelni szokták, vannak ezek a híres franszija sezlonyénekesek!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 00:42:29

@agresszív kismalac:
Bazmeg malac, má másoccó röhögöm magam halálra két napon bellű!44!
Új gyócerred van?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.20. 00:50:09

Megkóstoltam a Guinnesst.
Maradok a Pilsnernél.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 00:54:21

@agresszív kismalac:
Hát az nekem se begyerős!
Aki pilsnerhez szokott, annak az veszéllyes!44!

helianthus 2014.06.20. 06:40:55

Jó reggelt!
Remélem mindenki megtalálta a renoméját és azt RENDELTETÈSSZERŰEN használja.

Troppauer_Hümér 2014.06.20. 07:43:14

A Mekdonácnak van kuponosztálya?

Én azt hittem, csak turistaosztálya van.

helianthus 2014.06.20. 08:18:49

@agresszív kismalac: ez kedves tőled.
Az igazság kemény. Sokszor fáj.
Felkészültél te erre?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.20. 08:58:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: Mennyire minősül őshonos fajnak a nagy vörös tékozló homár? Attól, hogy mi megszoktuk, még nem az. Az eperfa sem őshonos (nemcsak az akácfa), pedig az már beépült a népköltészetbe is.

Nikorene 2014.06.20. 08:58:36

Azé kibaszhatott volna Dzseki egy szolgálati közleményt, hogy "Lúzerek ne várjatok több posztot..."

Nikorene 2014.06.20. 08:59:47

Egyébként meg faszomé kell szétoffolni? Ez nem cset. :)

Atörökk 2014.06.20. 09:08:35

Jó estét. Alszok tovább.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.20. 09:31:06

ébresztő, felkelni! reggeli torna, egy-kettő!

jackyll és rezső duplán.

Atörökk 2014.06.20. 09:47:06

@sugargiraffusplumps.:
Operaárijákat is énekejjek közbe'? :D

Bluemotion 2014.06.20. 10:10:25

@Nikorene: Általában a hozzászólások 95%-a nem releváns a témához, itt az emberek nagy százelékának, csak egy közös chat felület kell semmi más, hogy szórakoztathassák egymást. Felesleges új poszt, ha így is belement több mint 5000 hozzászólás. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.20. 10:17:20

@atörökk: természetesen! és videóprezentációt is kérünk róla!

helianthus 2014.06.20. 10:42:27

@sugargiraffusplumps.: majd azt használjuk, ha rémálmodni vágyunk! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.20. 11:06:20

@Bluemotion: pedig mindig arról ámodtam, hogy egyszer releváns lehessen a hozzászólásom a témához! sajnos az Úr kegyetlen volt hozzám és megfosztott ettől a lehetőségtől!

@helianthus: vagy ha nincs elég alkoholunk otthon!

igi1 2014.06.20. 11:26:28

már meginn célozgattok mi!?

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.20. 11:37:06

@igi1: nem célozgatni kell, hanem találni ;-)

2014.06.20. 11:43:33

@sugargiraffusplumps.:mindig arról ámodtam, hogy egyszer releváns lehessen a hozzászólásom

Ha csak impertinens, az nem elég? :)))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.20. 11:52:15

@Cicmen: nekem elég vóna, de salynos difrakkciót okozhat a vehemensebb rídonliknak!

igi1 2014.06.20. 12:07:57

@háromlábúbogár: jelzésértékü az h most már a buszsofőrökkel tárgyalok!? :D

☺ágica (törölt) 2014.06.20. 12:25:09

üdvözlet
miért nincs új poszt?

igi1 2014.06.20. 12:55:34

@☺ágica: mer mindenkit kirúgtak

AlulírottFentemlített 2014.06.20. 13:05:42

@☺ágica:
A románok az éjjel ellpoták az adminokat.

AlulírottFentemlített 2014.06.20. 13:13:33

@☺ágica:
vagy domolykó szezon van a palóc utcában!

igi1 2014.06.20. 13:48:49

@AlulírottFentemlített: meg folyik az alkudozás a váltságdíjért

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.20. 13:50:04

ede szelleme tekeredett meg ezen hely felett.

Nikorene 2014.06.20. 14:04:21

@sugargiraffusplumps.: Az Úr útjai kifürkészhetetlenek... biztos lehetsz benne, hogy célja van az ittlétednek, és az irreleváns hosszászólásaid hosszú sorának.
Amikor úgy érzed kegyetlen, akkor sem az, csak próbára tesz.
Most pedig gyónd meg bûneidet, vagy a poklok polkának tüze emészt el... HOLNAP!

Nikorene 2014.06.20. 14:05:52

@sugargiraffusplumps.: Jah, és az elôbbi üzenetet küldd el 5 ismerôsödnek, és akkor hatalmas szerencse ér, én tegnap nem küldtem el csak 4-nek, és gyíkká változtam... de már elmúlt...

Nikorene 2014.06.20. 16:01:04

@atpijkamo: vagy kicsit kevesebb mint két harmada... :D

gabors 2014.06.20. 16:38:11

@Nikorene: eddig merre jartal ??? Alice in Wonderland ??

gabors 2014.06.20. 16:40:38

@Nikorene: amihez Te is szorgalmassan hozzatettel ... koszonjuk szepen :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 16:57:17

A blogot itt és most lezárom.
A következő kommentelő már a nyúhomárhoz szól hozzá.

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

gabors 2014.06.20. 17:17:27

@☺ágica: "üdvözlet
miért nincs új poszt? "

a valaszt erre a kerdesre a 2335 es 2443 kozott talalod meg

nem olvastad vegig ?

Aureliano Buendía 2014.06.20. 17:32:28

A Homár monnyon le!
Ja megvolt?

Akkor most?

Aureliano Buendía 2014.06.20. 17:33:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: most hogy jön ide a röfi? Te mit ittál?

Ne viccelj, olyan szomszédon lenne, mint a törökk, titkolnám minden piámat. Szivacs ez!:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.20. 17:38:27

fogaggyunk, hogy ez lesz a 7végi !44!!!

Aureliano Buendía 2014.06.20. 17:54:20

@atörökk: szerintem a fényre csúnyuló lányok sokkal (de sokkal) nagyobb veszélyt jelentenek!

Aureliano Buendía 2014.06.20. 18:01:02

@háromlábúbogár: inkább abban fogadjunk, hogy hány hétvégi.

joetaylor 2014.06.20. 18:13:23

Nem nézek ide két hétig és 5k+ komment a homáron? Szép munka, gratulálok!

igi1 2014.06.20. 19:07:07

Szóval nagyon belejöttem a fogyókúrázásba, és kapom már a visszajelzéseket is! :)

Kupon Károly 2014.06.20. 19:11:10

Az 5392. kommentelő egy új posztot nyer

venszivar 2014.06.20. 19:12:38

@igi1: HOGY, még dagadt VAGY!?!:):D

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.20. 19:28:16

UPC panaszlevél

*A 2009.11.12-én tett internet szolgáltatásban tapasztalt hibabejelentése
érdekében technikus kollégánk 2009.11.13-án megpróbálta orvosolni a
problémát, mert Ön akkor nem tartózkodott otthon, illetve az
adatbázisunkban nyilvántartott telefonszámon sem sikerült a kapcsolatot
felvennünk Önnel. Kérjük, amennyiben az Ön által észlelt hiba még
jelenleg is fennáll, jelezze társaságunk felé a 1221-es telefonszámon."*

VÁLASZ:

Kijelentem, hogy a fent említett napon végig az otthonomban
tartózkodtam, és a kollégáját vártam, maguk meg itt buziskodnak velem.
Az, hogy mint utólag kiderült, Önök nem tudnak beírni egy telefonszámot,
úgy vélem nem az én hiányosságom. A megadott címen található lakás nincs
körülvéve sem vizesárokkal, nem vezettem villanypásztort a
kaputelefonba, valamint nagytestű harci kutyák sem őrzik azt. Két
kollégájuknak furcsamód már sikerült eljutni a lakásba, valamint
felhívni engem a rosszul rögzített telefonszám ellenére - bizonyára
Danny Blue és Christian Panthera - szintű telepatikus képességeik
segítségével. Mivel a kollégája baszott kijönni, és a hibát nemi szerve
ritmikus húzogatásával próbálta elhárítani, az általam érzékelt probléma
még mindig fennáll. 9 -szer pofáztam el maguknak, hogy hibás a modem,
amit Önök biztosítottak. Maguk hülyének néztek, hiszen az Önök adatai
szerint minden rendben.

Ezek után persze még én hívjam fel magukat 10-edjére is, amivel úgy
vélem, kimerítik a pofátlanság határát. Véleményemet az ügyről, a
szolgáltatásról és a cégükről egyetlen köpéssel kifejezhetem. Öröm az
ürömben, hogy ügyintézőik nagyon kedvesek és segítőkészek, az meg egy
másik dolog, hogy a "kapcsolja ki a tűzfalat és a vírusirtót" -
színvonalú tanácsaikkal nyugodtan kitörölhetem ám a seggem. Ha kellemes
társalgásra vágyom, egy más jellegű emelt díjas telefonszámot tárcsázok.
Mellékelten bátorkodtam elküldeni az önéletrajzomat is, mivel ennyi
szaktudással én is rendelkezem, ezért örömmel lennék egy ilyen remek,
dinamikus csapat tagja.

Szerencsére szolgáltatásuk ingyenes, vagyis pontosan annyiba kerül,
amennyit ér, ez megmagyarázná, miért is akciós az első három hónapban.
Megkísérlem elmagyarázni még egyszer, utoljára: 1. A problémán forrása a
hibás modem. 2. Önök küldenek egy szerelőt, aki ért a számítógéphez,
valamint egy működő modemet, továbbá egy hálózati kábelt, mivel ez a
szar ami itt van, csak fojtogatós szexre alkalmas, másra nem. 3.
Küldenek a szerelővel egy embert, aki tudja használni a telefont, a
kaputelefont, valamint a liftet, bár jöhetnek lépcsőn is, így ez csupán
ajánlott opció. 4. Kicserélik a modemet. A szerelő bejön, köszön
napszaknak megfelelően, leveszi a cipőjét, visszautasítja a felkínált
frissítőt és kicseréli a modemet. A közlekedős ember kint marad. 5.
Aláírom a munkalapot, a szerelő elköszön és kimegy. 6. Működik a
szolgáltatás és mindenki boldog.

Amennyiben a fenti hat pont nem megvalósítható, akkor ne fáradjanak a
szolgáltatás kikötésével, mert kibaszom az egészet a picsába, mivel Önök
megvalósították a szerződésszegés fogalmát, ugyanis ez nem szolgáltatás,
hanem egy fos. Egy FOS.

Feltételezem, Önök jobban szórakoztak levelem olvasása közben, mint
jómagam, de ne gondolják, hogy viccnek szántam, ez egy kibaszottul
HIVATALOS PANASZ. Sajnálom, hogy méltatlan helyzetbe kerültem maguk
miatt, de csak azoknak adom meg a tiszteletet, akik : 1. Szintén
megadják, 2. Kiérdemelték, 3. Félek tőlük. Sajnálatos módon Önök egyik
kategóriába sem esnek bele, ezért hát levelem keserédes hangvétele.
Amennyiben hajlandóak rendesen végezni a munkájukat, akkor Önök
felhívnak az általam megadott telefonszámon, és egy Önök által
kiválasztott időpontban készséggel állok rendelkezésükre.

Várom megkeresésüket! Nyomorékok.

Tisztelet nélkül: xy

Aureliano Buendía 2014.06.20. 19:49:37

@háromlábúbogár: vajon a turbános írta?

Ááá, nem. Ő nem ilyen vicces:)

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.20. 19:52:14

@uraaam: pont erre gondoltam, de ez nem 2000 forintot ér :-)

igi1 2014.06.20. 19:57:57

@venszivar: ja a nőneműektől

De azok csak irigyek

Hartmy 2014.06.20. 20:21:03

'Estét nyomik! na meséljetek, volt itt valami fennforgás?

Hartmy 2014.06.20. 20:25:09

@igi1: ha van mit becsülni benned akkor az az önbizalom :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 20:26:31

@Hartmy:
Nem igaz, mer a szakértelem is idetartozik!44!

igi1 2014.06.20. 20:37:29

@Hartmy: nem önbizalom, hanem a pozitív gondolkodás!

Sose csüggedek.

igi1 2014.06.20. 20:39:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: tutira :)

2 duma van fogyás eseten

- majd visszahïzod
- foggyá még

venszivar 2014.06.20. 20:42:32

@igi1: pedig csünghetnél! most éppen szalma vagyok! :)

igi1 2014.06.20. 20:47:42

@venszivar: jóvan most már odamennék

Tudod hol találsz délbe

Hartmy 2014.06.20. 20:48:15

@igi1: már az is valami. sőt...

@dr. phil. Sün‼ ツ: !!!! azt már említeni se kell mer hát természetes

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 20:48:44

@igi1:
Hány kila vagy, hogy mindig (rövid az i) fogyózó?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 20:50:25

@Hartmy:
Megy ez!
Mosmá csak a szépséget köll összehoznunk, nomeg a szerénységet!4!

Hartmy 2014.06.20. 20:52:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: csak tapasztalati úton dolgozok! a szerénységet itt még csak tudnám tapasztalni de arra még lehet hogy gyúrni kell...

igi1 2014.06.20. 20:56:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: neked ez úgyis tökmindegy

Azt csak a csajoknak kell megondani!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 20:59:25

@igi1:
Ne pironkoggyá, valld be férfjassan!44 (khmmm)

Amágy én nem szeressem a vézna csajokat!
Há ki szeret deszkára fekünnyi?

venszivar 2014.06.20. 21:03:06

@igi1: Tudom! De "AZT" már el..eszted, akkor!!!:)

Holnap bográcsozó "verseny" lesz, lenne, HA szél kálmán NEM köp bele a buliba...
Ugyanis nem szeretnénk felgyújtani SEMMIT! Pláne NEM a 20m-re kezdődő tájvédelmi területet, ahol fácánok, foglyok, különböző madarak fészkelnek, + nyulak s mezei állatok garmada + még brekuszok is élnek! Lehet, hogy holnap "éhen" maradunk.:)

igi1 2014.06.20. 21:13:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: nyugi, neked jó leszek lefogyottan is :)

@venszivar: mit csinálsz, vadkacsapörköltet!?

Állítólag a sündisznópörkölt is tök finom, de kérlek, kíméld a sünit, még kelleni fog nekem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 21:13:20

@venszivar:
Hát nem is szép dolog bántani az állatokat!!!44

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 21:16:11

@igi1:
Nema biza!
Anorekszijások kíméjjenek!4

venszivar 2014.06.20. 21:22:53

@igi1:
- egyikbe kecske
- másikba nyúl
- harmadikba pocok + ürge a terv, de a
változtatás jogát fenntartjuk...

Sündisznót csak te utánad....:)

igi1 2014.06.20. 21:23:32

@dr. phil. Sün‼ ツ: egy jó lasagnéra azér mindig lesz időm.

venszivar 2014.06.20. 21:24:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: Az "ember" állatokkal kivételt tehetek?!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 21:27:52

@venszivar:
Háppersze!
Aszt irtani köll, mer má így is sok van belülle!44!

@igi1:
Bolonyéze?

Aureliano Buendía 2014.06.20. 21:29:51

Éledeztek nyavalyások?!

Remélem, eddig mindenki dolgozni volt.

igi1 2014.06.20. 21:30:46

@venszivar: aztán a nyuszit elő is kell ám főzni.

Az macerás.

igi1 2014.06.20. 21:31:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: al forno

:)

de ha kell, csinálok vegásat is

habár nem a kedvencem

de a piát te hozd a törökktől

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 21:39:17

@igi1:
A bolonyéze annyira vega, hogy ihajj!4!!
Nézzé be receptklubba!
Mijaza alfornó?
Alfonzó?

igi1 2014.06.20. 21:43:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: látom nem vágod, hogy ugyanarról beszélünk.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 21:55:05

@igi1:
A törökknek eltűnt a inája!4!
Tegnap szárazzan lógott má este a pályinkafa ága!

Aureliano Buendía 2014.06.20. 22:04:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: ezt a dalt nem ismerem, de jó a szövege. Dél-dunántúli gyűjtés?

igi1 2014.06.20. 22:04:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: hja, messze van még a szilvaszezon, meg a körteszezon

nem lennék most a helyébe

de majd hoznak neki a beosztottjai

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 22:10:03

@uraaam:
Nem egésszen!
Saját költemény!44

@igi1:
Te mit iszó?

Aureliano Buendía 2014.06.20. 22:10:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: na, már csak egy zenét kell rá írnod, és jövő héten mehet az önökkértékbe'

Aureliano Buendía 2014.06.20. 22:11:59

@igi1: nem kell félteni a Jumurdzsákot, mindig talál valakit, aki megvendégeli őt.

igi1 2014.06.20. 22:16:55

@uraaam: gond egy szál se, szerintem van még neki dugikészlete

Csak itt beadja a süket dumát.

@dr. phil. Sün‼ ツ: én csak egyet tudok: likőrre sört inni nem menő.

Amúgy Bailey-st.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 22:21:04

@uraaam:
Az még létezik?
Akkó kérném az adzsasztkóllt a sztivivandertű!44!

@igi1:
Hinnye, hát akkó nem iszunk eggyütt, olybá tűnik!

igi1 2014.06.20. 22:22:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: na , eztet most valahogy én is éreztem

De ha meghívsz egy diétás kólára, akkor a kenyérre lehet engem kenni.

venszivar 2014.06.20. 22:25:46

@igi1: diétás kóla? az olyan lehet, mint kotonba cumiztatni... brrrr:)

Aureliano Buendía 2014.06.20. 22:26:56

@igi1: szerintem ős mással akarna összekenni téged;)

igi1 2014.06.20. 22:37:17

@venszivar: most mé, a saláta is nyúlkaja, mégis megeszed a pörkölttel

@uraaam: ammá biza, nem fogom lecserélni őt, ha lefogyok, akkor se

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 22:38:48

@igi1:
Dijétás kóla?
Hát mér mérgezed magad, kicsijány???8
Ráadásul halmozottan!44

igi1 2014.06.20. 22:45:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: ha már egyszer úgyis a pokolba fogok jutni, akkor már egyek és igyak rendesen.

Elviekben minden méreg, amit nem saját magad állítasz elő otthon.

Ha megveszed a kenyeret a boltban, már adalékanyagok vannak benne, hogy barna legyen. Ha megveszed a szörpöt, abba is mindent raknak, csak gyümölcsöt nem.

Szóval egy kis méreg nem árt senkinek se.

Meg lehet kérdezni vénszivart, mér bír mindent ki a cigók gyomra.

igi1 2014.06.20. 22:49:56

Most a 90 napos fogyókúrát csinálom, ott lehet enni normális kaját, meg sok gyümölcsöt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 22:54:24

@igi1:
Hát pont azé nem köll ilyen löttyöket szürcsölni!
Ahhoz, hogy pokolra juss, tisztességessen köll edzeni!44!

igi1 2014.06.20. 23:09:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: jóvan, wazze, megyek is gyúrni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.20. 23:23:39

@igi1:
Na azé!
Oda nem vesznek be mindenkit!44!
Oszt mehecc röpködni a zangyalokkal!

venszivar 2014.06.21. 05:03:37

Szinte ÁLL a levegő!!!:) Lehet s így lesz is banzáj...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.21. 06:47:07

tokom tele van, hogy sehol nincs kisdobozos sor es hogy mindenki rohan, ez a futoversenyek orszaga
hallja a metrot erre rohan le a mozgolepcson5 perc mulva jon a kovetkezo
villog a zold, rohan
2 perc mulva ujra zold lesz....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.21. 06:54:13

@uraaam: tpkom tele van a jumurdzsakokkal is, miota felmasztamm a minaretre, szaggat a derekam

CID 2014.06.21. 08:43:49

@hagyma: Lehet azért nincs kisdobozos sör, mert ffi embernek nem elég 3 deci :)

helianthus 2014.06.21. 09:49:46

@háromlábúbogár: "A szerelő bejön, köszön
napszaknak megfelelően, leveszi a cipőjét, visszautasítja a felkínált
frissítőt és kicseréli a modemet. A közlekedős ember kint marad. "
Ezen sokadjára sírok.
Jó reggelt!

igazságos 2014.06.21. 10:34:27

@hagyma: itt az országos Kék Túra versenyre is benevezhetsz

lusta amcsi

Amit mi ledolgozunk egy kisboltba, te az első nap kinyiffannál, pedig pincérként neked is bírnod kéne a strapát.
Ezek szerint nem vagy kellő kondícióba.

igazságos 2014.06.21. 10:38:27

Az amcsik nincsenek hozzászokva az itthoni viszonyokhoz. Főleg a magastúrákhoz, meg a lépcsőkhöz, és hogy nincs, vagy nagyon kevés a lift.

Látni lehet a rekciót, azt a hatalmas megkönnyebbülést, hogy véééégre valaki tud angolul kicsit. Szinte hálát adnak a Jóistennek. Ennyire nem beszélnénk nyelveket, vagy csak ennyire nem vagyunk segítőkészek!?

:D

helianthus 2014.06.21. 10:55:09

@Kellemes Zérókomponista: hát mert örömömben sírok.
Tudod ez olyasmi, mint a gyűlölök bár szeretek, s szerteszakìt ez a kín.
I see fire burning the trees...and I hope that you'll remember me.
*dúdol*

helianthus 2014.06.21. 10:57:08

@igazságos: nem beszélünk nyelveket. Szerintem a segítőkészségünkkel nincs baj.

Aureliano Buendía 2014.06.21. 11:02:44

@hagyma: nem szokta a cigány a szántást

igazságos 2014.06.21. 11:26:43

@helianthus: de ennyire!?

Ezeknek elég egy kicsi angol is, hogy boldognak érezzék magukat.
Nem csinálják ezt, mint a magyarok, hogy jaj, mer elírtál egy vesszőt, meg j helyett ly-t írsz.
Látják rajtad, hogy érted, meg ha kicsit tudsz válaszolni, lassabban, azt is megvárják, és tudják, mit akarsz mondani.

Azt meg nagyon szoktam szeretni, hogy ha angolul tudsz, olyan, mintha tiéd lenne a világ, kihallgathatod, miket mondanak, meg már a sorozatokban sem kell a felirat, hogy megértsd, ami kell.

Most már ilyen szinten tartok, hogy a felirat még kell ugyan, de csak akkor, ha nem értek 1-1 részből kifejezéseket.

Így tanulok egyébként angolt, hogy mindent egymás alá másolok és megcsinálom az iPadre a feliratot.

I'm the hero.
Én vagyok a hős.

:D

igazságos 2014.06.21. 11:28:15

@uraaam: neki ez most egy kicsit túlélőtúra.

Nincs hozzászokva a szintkülönbséghez.

igazságos 2014.06.21. 11:36:13

Ezek szerint pincérként se csinál semmit hagyma, ha nincs hozzászokva a lábmunkához! :D

igazságos 2014.06.21. 12:42:39

@Kellemes Zérókomponista: ne fárasszá mán, b+, menjé, oszt dugd meg, ha ennyire odavagy.

De ne nyűglődj.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.21. 12:58:56

@Kupon Károly: Senki se válaszolt neked majdnem másfél órája. Ez rossz érzés lehet.

Troppauer_Hümér 2014.06.21. 13:31:39

@CID: Gyártanak háromdekást is, a buzik igénylik és hiányolják.

gabors 2014.06.21. 13:39:13

na most izgulok hogy mi lesz franciak vezetnek 5:1 -re !!!

Atörökk 2014.06.21. 13:39:15

@Kupon Károly:
Heló, Leó!

@igazságos:
Megint lemerült, vagy zárlatos lett?

gabors 2014.06.21. 13:41:56

@hagyma: remelem meg mindig tetszik a tomeg ... ..... .. kozlekedes !!!

a tomeg mar csak ilyen (allatok)

igazságos 2014.06.21. 13:43:58

@atörökk: Ki szólt hozzád, pályinkasegg!?

gabors 2014.06.21. 13:44:16

@hagyma: "tokom tele van, hogy sehol nincs kisdobozos sor"

azt csak a buzik isszak es mivel buzik MO-on nincsenek ezert nincs

usa-ban mar regen a 25oz a kiraly (ez tobb mint 2x kis dobozos)

gabors 2014.06.21. 13:45:37

mi lesz itt svajciak mar 5:2-re feljottek !!!! van meg 10 perc lehet nyernek !!!

gabors 2014.06.21. 13:50:58

@igazságos: ez durva szoval turistanak kellene magyarul beszelni szerinted ???

az a szomoru hogy mo-on nagyon kevesen beszelnek "rendesen" barmilyen mas nyelvet .... felsofoku allami angol nyelv-vizsgaval ismeros itt keptelen volt kommunikalni ... (persze lehet hogy nem volt neki csak ugy behazudta) vagy volt csak ennnyit er

Atörökk 2014.06.21. 13:51:40

@igazságos:
Már megint igazam van, hánem, hádde!

gabors 2014.06.21. 13:51:59

na vegre a franciak vegul nyertek !!!

Aureliano Buendía 2014.06.21. 14:00:19

@gabors: megvan, te egy időutazó vagy. Most lebuktál.

CID 2014.06.21. 14:20:41

@Troppauer_Hümér: Hát, nem hiszem, hogy buzi, csak nem bírja a szeszt. Na de, akkor minek issza?

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.21. 16:27:48

www.hir24.hu/belfold/2014/06/21/botulizmus-veszelyere-figyelmeztet-a-nebih/#sl

Most pedig a bio ínyencek állnak a fasz rossz végén...
Így jár, aki nem jó kis magyar kaját eszik.

Aureliano Buendía 2014.06.21. 16:40:13

@háromlábúbogár: lehet. Arrafelé jobban hat. Talán a nagyobb forgalom miatt is.

Troppauer_Hümér 2014.06.21. 17:10:30

Massa a pole-ban, hat év után.

Kupon Károly 2014.06.21. 18:27:39

@Nattramn: Ja. Két komment elküldése között várnod kell!

neet 2014.06.21. 18:51:21

Lassan felnő a kölök, azt sehol semmi dráma az életben? Mármint fogyasztói szinten? Király. És még kérdezik, h erre a világra, ráadásul 3at? Dejszen öröm-bódottság.

Aureliano Buendía 2014.06.21. 19:27:17

Szááázééé a heggyes, a zőőőderőőőős

Aureliano Buendía 2014.06.21. 19:49:45

@háromlábúbogár: pláne, ha a beszerzési ára nulla köröl van...

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.21. 19:51:52

@uraaam: vonatkozó:

Keletinél karórákat árulnak, arra megy egy mercis, kiszáll, megnézi az egyiket:
- Fölpróbálhatom?
- Föl!
Beül a kocsiba és lelép.
- A kurva anyádat! Elvitted beszerzési áron!

Black Hole 2014.06.21. 21:24:23

@háromlábúbogár: fogadjunk, hogy az eladó egy jól szituált, világos bőrű, szőke hajú, nagyon szimpatikus és bizalomgerjesztő fiatalember.

Black Hole 2014.06.21. 21:26:53

@neet: itt már csak egy megoldás van, mégpedig az öngyi, de előtte egy kis családirtás. Egyszerűen nincs miért élni.

Black Hole 2014.06.21. 21:30:15

@atörökk: nem hiszem, hogy zárlatos, mert akkor nagyon megb@szná,viszont attól boldog lenne.

Aureliano Buendía 2014.06.21. 23:10:36

@Black Hole: meg mi is.

Vajon ezek a nyomorultak hol tobzódnak?

Black Hole 2014.06.21. 23:13:13

@uraaam: jól elhúzott mindenki. Itt már szinte hullaszag van :-(

Aureliano Buendía 2014.06.21. 23:22:27

@Black Hole: biztos találtak egy másik homokozót, ahova beleszarhatnak:D

venszivar 2014.06.21. 23:52:57

Azért, még mindig a pocok-ürge pöri a legfinomabb...

Péntek lévén, szuper volt MINDEN!:)

gabors 2014.06.22. 01:56:49

kivittem a villanykecsket fuvet ragni ... 30-40 perc alatt meg is volt ...meg laplemente elott

sajnos nincs tej belole !!!

gabors 2014.06.22. 01:58:02

@uraaam: jeeeep neztem az ESPN2 ... adtak "eloben" mecset ... hogy hagyhattam volna ki ???

majdnem egy nappal kesobb ???

gabors 2014.06.22. 01:59:13

@venszivar: hol lehet urget venni (petshop nem er)

unteni mindenki tud petofi ota !!!

gabors 2014.06.22. 02:12:52

mi van itt meg mindig 5500 korul vagyunk

gabors 2014.06.22. 02:14:03

meg egy .... csak hogy legyen mar valami

venszivar 2014.06.22. 07:24:46

@gabors:

gabors 2014.06.22. 01:59:13
@venszivar: hol lehet urget venni (petshop nem er)

unteni mindenki tud petofi ota !!!

Te magad megadtad a választ Petőfi "óta"!
De azért megnézném, hogy hány parasztnak,parasztpillának sikerülne!?!:)

venszivar 2014.06.22. 07:47:49

@háromlábúbogár: Én még nem próbáltam, de annyit biztosan ér, amennyit kérnek értük az állatkereskedésbe...:)

Na LÉPEM! Mert locsolni kell s el kell takarítani a "romokat".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 08:30:00

@igazságos: szivem , mar mondtam nem pincer vagyok, de ne zavarjon
tegnep szilvasvarad volt lovasfogattall mentunk fel a toig, utana gyalog
vettunk 3 pisztrangot, az lesz ma az ebed, edeseanyam megcsinalja
mindenhol fizetni kell a wc-ert
kb 10000 ft-ot elpisiltunk 1 het alatt
egyebb kerdes?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 08:31:23

@uraaam: tenyallas
de a minaret tenyleg beszaras

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 08:34:11

@gabors: bazmeg nekem a kisfroccs a jo nem a nagy es egy huzasra ivasra meg meg nem melegszik a pohar kisdoboz sor esik jol
nem ertem mi koze a vaniliafagylaltnak a kisdobozos sorhoz, magyaran a buzisaghoz
reggelire lecso
meg jovok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 08:58:26

@venszivar: varnyuleves-urgeporkolt kombo verhetetlen az tenyallas
most van ideje az urgeontesnek, meg a varnyufiokak leveresenek a feszekbol. ertheto hogy elfoglalt vagy

☺ágica (törölt) 2014.06.22. 09:03:12

@gabors: hát, vhogy nem volt érkezésem rá:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 09:28:15

@gabors: a pestiek haéat adhatnak az istennek es orban viktornak, hogy ilyen remek modon eljuthatnak gyorsan barova tomegkozlekedessel
az mas kerdes, hogy nem ertem mitol veszteseges
a pisiles mellett a legtobbet tomegkozlekedesre koltok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 09:38:16

@CID: de nekem jobban kell 2x3 deci, mint egyszer 5

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 09:42:07

@CID: amugy Mary lefztatta velem, ahogy a fiatalok mennek a szepasszonzvolgybe 2 literes palackokkal
amugyis az utcan fel-1-2 literes palackokkal jarnak
gondolom olcsobb, de vicces

CID 2014.06.22. 10:57:35

@hagyma: 6 deci sörnek kár nekikezdeni;)

Mifasz baj van a 2 literes ásványvízzel? Egy egész napos túrának, én sem fél litykóval indulnék neki.
Egyébként, hogy tetszik mérinek, Magyarország?

helianthus 2014.06.22. 11:29:29

Jó reggelt!
@uraaam: Én nem kakilok másik homokozóba.
@☺ágica: sziiaaa!

Aureliano Buendía 2014.06.22. 11:32:18

@helianthus: :D
Viszont néhány buggyant biztos igen:D

helianthus 2014.06.22. 11:33:45

Milyen nap van? Őőő, ma ugye nem kell dolgozni, mert nem mentem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.22. 11:58:23

@helianthus: Ezen néha én is gondolkodok, de szerencsére szundiday van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 12:28:43

@CID: nem is hagyom abba 2 3 decis utan, de 3 decissevel szeretem
az a baj, hogy tokom cipel 2 kilot
ha elfogy veszek megint
szigoruan szensavmenteset, mert Mary nem iszik semmi szensavasabeprobalkoztam a froccsel is de a bort is tisztan issza
ez egy ilyen no
elvezi az egesz turat, en mar nem vagyok boldogtalan, hogy kedden utazunk:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 13:22:27

na most megprobalom beiinditani az egri csillagokat , ennyit megerdemel Mary a minaret utan
sose mennyetek fel az egri minaretre
szoltam idobe

helianthus 2014.06.22. 13:29:45

@ColT: akkor jó!
@uraaam: na elmész te a....szomszédba! :P

Kupon Károly 2014.06.22. 13:47:39

Van valakinél pálesz?

venszivar 2014.06.22. 13:50:08

barom!

hagyma · hagyma.blog.hu/ 2014.06.22. 08:58:26
@venszivar: varnyuleves-urgeporkolt kombo verhetetlen az tenyallas
most van ideje az urgeontesnek, meg a varnyufiokak leveresenek a feszekbol. ertheto hogy elfoglalt vagy

barom! mondtam már, hogy anyáddal foglalkozzál te szar darab! ha néked csirkebélleves a kedvenced, ám legyen! ha nem főz, akkor mit ááámerikában csak válogass a kukákból, te állat!:):D

venszivar 2014.06.22. 13:53:07

@Kupon Károly: Én tegnap kaptam két fajtát.
Az egyik eper a másik szilva, 50-55 fokosak. Mind kettő finom, de az eper pazarabb...:)

Aureliano Buendía 2014.06.22. 14:28:37

@Kupon Károly: Jumurdzsáknál. De nem ad. Inkább másét issza.

Kupon Károly 2014.06.22. 14:39:23

@uraaam: Oké. De mikor kezdődik a Szulejmán?

helianthus 2014.06.22. 14:52:29

@Kupon Károly: @uraaam: mindenesetre elgondolkodtató, hogy egyik sincs itt. o_O
lehet már elkezdődött és Igi játsza az első felesleget!!4!!

CID 2014.06.22. 14:54:19

@Kupon Károly: Hát, éppen egy 3 éves szekszárdi "törkölyt" kóstolgatok.

Aureliano Buendía 2014.06.22. 15:01:13

@helianthus: mindig is gyanúsak voltak nekem.

@CID: köpödki!!!

Hartmy 2014.06.22. 18:10:02

Estét épelméjűek! És bocsánat a sértegetésért.

Aureliano Buendía 2014.06.22. 18:49:36

@Hartmy: mi van, nekem már nem is köszönsz?!

gabors 2014.06.22. 19:53:18

na akkor az oroszokat lefociztak !!! (OV ott nincs 5 harmad)

CID 2014.06.22. 19:57:15

@uraaam: Elnézésedet kérem, de nem szokásom...

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.22. 20:36:01

csókolom, mizu itt a homokozóban?

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.22. 20:46:35

@gabors: köszi, jól...
de a tegnapi német meccs felvitte a vérnyomásomat
te kinek drukkolsz?

CID 2014.06.22. 20:56:29

Jesszus, ti tényleg 22 kislányt néztek amint színészkednek a gyepen? Remélem, mellé vanilia fagyit nyomtok:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.22. 20:58:17

@CID: khm, itt nem te vagy az, aki megmondja, hogy ki a buzi, sorry :-)

Manyecska 2014.06.22. 21:03:36

@háromlábúbogár: @CID: kösz jól/dehogy is ..végignéztem egy török néptáncbemutatót-erősen szorítottam a karfát:D- hát érdekes felvételeim lettek a táskám belsejéről pl.sza még gyakorolni kell a telómon videjózni, de állati jól nyomták a jumurdzsákok! Csak kétszer mutattam be nekik sza nem pálya:P ánem. Mindez semmiség ahhoz képest hogy tegnap anyáméknál csillagosházat avattak és egy óráig dajdajoztak a zsidók és járkáltak ki-be a házból, imádkoztak, stb. sza nem kicsit kezdek ingerült lenni:D Ezek a törökk-ök valami hülye füstölőt égettek nem jön ki belőlem ez a pacsuli:O:O:)

Manyecska 2014.06.22. 21:07:17

@CID: mér valami gruppen megy??:D jókor szólsz ezek itt meccset néznek..nekem meg fel kell éjfélkor kelnem hogy kikapcsoljam a tévéket mer elalszanak előtte amit tökéletesen megértek!:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.22. 21:07:41

@Manyecska: vazzeg, atörökk is ott volt a pingvinnel????

gabors 2014.06.22. 21:09:59

na akkor lassuk chinkik vagy tevebaszok ???

gabors 2014.06.22. 21:11:51

@CID: csak a buzik !!!

en pl. el vagyok sorrel (ha nem is kis dobozos mert azt ott hagytam 7-11-ben a buziknak)

Manyecska 2014.06.22. 21:14:46

@háromlábúbogár: visszanéztem a felvételeket -már amin látszik a színpad:DD- de nem véltem felfedezni! ilyen turbános pacákok ugráltak de én nemtom hogy néz ki a törökk, üveg meg egyiknél se volt:D....

Manyecska 2014.06.22. 21:18:18

Nálunk zárva volt a fagyizó bisztos Rezső vezeti a bótót hogy rohadna rá:(:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.22. 21:21:19

Ide gyűltünk esti chatre, mint éjszagra a éji vér? Tudjátok, azzal a filozófiával ültem le ma ide, közétek, a 22 Kislány Illuminati Csoport tagjai közé, hogy alulteljesítem mindenkori legalacsonyabb idézőjeles humorönmagam, úgy gondolom appszolválnom ezt sikerült. Lehetne önbevallottan nem erőltetett humor, sőt, tényleg nem érzm annak, csupán a megszokott performanszié-zagyvalék, de azt úgy sem hinné el senki, így ebben a köntösben van, amit elhisz mindenki és mint a pankrációmérkőzéseken, hogy csak azért van a vesztő fél, hogy a másikat felfelé tolja a ranglétrán, ez az én teljesen tartalmatlan és képbe sem illő hozzászólásom is öncélú; a saját poroszkálásomat segíti hátra-előre. Mostmár mindenki érti ezt a nagy semmit, aminek elolvasásánál haszontalanabb időtöltést még nem cselekedett soha? Amúgy teljesen úgy írtok, mintha egy fejlett ország lakói lennétek. Gondtalan csevej, semmi nincsvíz, mit nem adnék egy marék cucumberért, leutánozzátok a gondtalanságukat tudat alatt! Jajj, de jó! Minden búnak és bajnak megvan az ellenszere: azzá leszünk, amikké tudat alatt válni akarunk és bevonzózzuk az univerzumot! Érted már? Kicsit össznyom, meg beszippant a fekete asslyuk, de bevonztad a egészt! Ugyanitt helyben sütött pingvinbébik eladók.
@Manyecska: az a baj, hogy kúvára ragaszkodom a laptopomhoz, pedig kúvára új kéne már egy új. Mállik. Azért jól bírta, sokáig, de már tényleg. Rojt. Te ráztad a hétvégén a rongyot? Mely színes volt. Ízületeid is szerepet játszottak a rázásban, fiam.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.22. 21:22:21

Ja és 32000+-an látták. Hát mi ez? meg amúgy egyre híresebbek leszünk, ahogy tűnünk el a süllyesztőben, ez ilyen Ősi Reciprok Szabály. Ha valaki nem tudta vóna.

Manyecska 2014.06.22. 21:34:50

@Kellemes Zérókomponista: fájnak az ízületeim mega füleim de mindegy mer megsüketültem ezek itt www.youtube.com/watch?v=xyUOkzlih18
nyomatták ezerrel..:D nalóéjt. Vár a MÁV.

Manyecska 2014.06.22. 21:48:49

@hagyma: az tök szívás, én rájöttem hogy nincs lift sza mondtam a többieknek nyugodtan menjenek be,... gyerek apja nyakában áhhháhááá! há mondom lépcsősort belülről bármikor láthatok:DD

Manyecska 2014.06.22. 21:52:23

Olyan jó ez a meccs hogy hangos horkolás van a tévé előtt..:P de dobtak most egy kosarat vagy mi:P ha jól hallottam.

Aureliano Buendía 2014.06.22. 23:24:49

@Hartmy: :D

@Manyecska: épp most kellett kilakoltatnom egy tücsköt a nagyszobából. Csak közben végig kellett kotornom négy kibaszott virágot, mert naná, hogy terepszínű volt a kis köcsög.

AtiSnatch 2014.06.23. 07:39:08

reggelt népek! kösz, hogy az egész hétvégi termés belefér az utolsó 100 kommentbe. De azért kezdek aggódni. :( :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 08:00:32

@Manyecska: kurva nagy szivas volt, szinte 4kezlabjottunk vissza, sot nem is szinte
de mikor felersz is van egy korlat oszt ugyanazt latod mint a varbol, csak meg halalfelelmed is van
ez csak jumirdzsakoknak valo, hogy felmennyenek es ordibaljanak
tegnap Mary megnezte az egri csillagokat
tetszett neki

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.23. 08:07:13

@AtiSnatch: nincs mit. További Hathatós Aggódást Kívánunk Ügyfelünknek.

AtiSnatch 2014.06.23. 08:14:27

a gereblye tanya
b lapát falva
...
...
folytasd a sort

Manyecska 2014.06.23. 08:17:26

@AtiSnatch: csá, gyere máskor is..:DDDD@hagyma: igen, uram is azt mondta uazt látta mint lentről:D mi, ázsiai népek előrelátók vagyunk!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 08:28:04

@AtiSnatch: @Manyecska: belapatfalvan is athaladtunk szilvasvarad fele, oda vonattal vissza busszal
lovaskocsiztunk is 5 rugo volt a toig, az egyik lo neve Kincses volt, mindig azt baszogatta a hajto, a masikat nem tudom, nem akartam megkerdezni, mert angolul beszeltunk, aszitte nem tudok magyarul
de elmeny volt
meg vettunk 3 nyers pisztrangot

Manyecska 2014.06.23. 08:37:50

@hagyma: és ki fogja megpucolni a halat?? na mindegy. Egerben pár éve voltunk berúgni + pillepalackokkal a Szépasszony-völgyébe be:D naszóval jó hogy én nem iszok mer ezek végigénekelték/sírták az utat, be is adtam a válópert, rohadt kamionosokat meg 140km/h-val kellett előznöm, fakk:((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 08:45:19

@Manyecska: mar senki, tegnap megettuk, pucoltat vettuk amugy egy etteremben, sutesre elo volt keszitve, jo lett, anyam megsutotte
annak idejen a volgybol en is mindig enekelve mentem haza, volt amikor azt ordibaltam, hogy hajra fradi
most taxival jottunk haza,nem orult volna a sofor ha ordibalok

Manyecska 2014.06.23. 08:45:46

@hagyma: télleg, nagyapámék lementek áprilisban a szigetre /Duna-mellékág/ a kéróba, ősszel jönnek csak vissza:) fiam ott tanulta meg kupán csapni a halakat pecázáskor-bár tagadja:D- mondtam is nagyfater azér vegyen vissza tiszta "Tüskevár" volt tizenöt percszer két perc méretű a sziget../bejárás/:P és a szomszédok időnként lecsorognak gumimatraccal:DD csodálatias.

Manyecska 2014.06.23. 08:47:40

@hagyma: én "jóasszony" lettem, meg minden:DDD alapon is hülye az exem hátmég ha iszik képzelheted.:D:PP mondtam vagy beülnek csendben a hátsó ülésre vagy sehová nem megyünk. Két xanaxot bevettem azért:DD

Manyecska 2014.06.23. 08:49:12

Ja, várjatok, a szokásos sormintát beírom:
BÁROM.... :)))) vaddisznó DDDDDD két egyforma tányér ürge nyomoroncok

na, mehet tovább:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 08:51:58

@Manyecska: ma meg vissyamgyunk, a batyamnak van 2 pinceje, meg boraszata, felveszunk 4 uveg bort, aztan holnap irany haza munchen-csikago-asheville

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.23. 08:55:36

írjatok még kicsit, mert belőletek készül a szakdogám és kell az anyag.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 08:56:12

es lehet dumalni az amerikai kajakrol, de 1o nap alatt hiztunk 5-5 kilot
eleve itt haromszor kell enni, otthon meg csak ketszer eszunk....
meghat toltott kaposzta, fasirt, makusguba, gulyas, porkolt a vilag legjobb kenyere, hurka kolbasz langos stb.

Manyecska 2014.06.23. 09:00:34

@sugargiraffusplumps.: ezekről?? akkora sznob mint mint állat, ráadásul hóttunalmasok.:D@hagyma: nade a varnyú, ürge??:DD

Manyecska 2014.06.23. 09:02:10

mint= mind @hagyma: vissyamgyunk, ez valami török táncegyüttes??:D

Manyecska 2014.06.23. 09:03:52

@sugargiraffusplumps.: Namír! nekem gyerekeim vannak nem érek rá firkálgatni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:05:06

@Manyecska: nem mas a billentyuzet
vencigo nem hivott meg, smucig fasz, nem tudtunk enni se urget se varnyut

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:06:37

@Manyecska: Marynek mar unokai is, nehany zsiraf raer itt idozni a homaron, de mi elfoglaltak vagyunk
nem foglalkozunk rezsokkal

Manyecska 2014.06.23. 09:07:01

@hagyma: ez valami ápdéte-túra volt??:D óanyám! hát hogy lehet ennyi kajával rohangálni /kiv. a vécét/ ideoda??:O
Ja, csaxólnék hogy a Ferihegy kilátóteraszja öccáz Ft per kopf-sztem szabadrablás!!:D na, lécek tovább. egy hét múlva jövök. már ha érdemes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:08:17

Igi se volt ott szolvasvaradon
nem szep dolog ez

Manyecska 2014.06.23. 09:08:25

@hagyma: Rezsó sztem fiktív szemét, őő szeméJ. na mingyár itt a váltás kimehetek kajáért de jóóóóó:D

Manyecska 2014.06.23. 09:10:03

@hagyma: angolul önti ki az ürgéket épp..vagy mi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:10:54

@Manyecska: nem apdet csak anyam kenyazeresen fozott es sutott napi 3 alkalommal
Marynek mar mondtam, ha meg egyszer repetazik, elvalok
a minaret 6oo ft volt. de ha fiyetnenek ennyit, akkor se mennek vissza megegyszer

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:13:49

@Manyecska: szerintem rezso feladta
de hol van dzseki?
es foleg szily
kar lenne ezt a blogot kinyirni
sokan olvassak es a humoorom es a komoly hozzaszolasaim pusztaba kialltott szok lennenek

Manyecska 2014.06.23. 09:17:05

@hagyma: te már korán reggel alkoholizálsz??:DD Kutyase olvassa-remélem- a kommenteket. :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.23. 09:17:41

@Manyecska: ja, azon is gondóxok, hogy szüljek-e még gyorsan kettőt, akkor tutira idegbajt kapnék oszt életem végéig lakhatnék a diliházban teljes nyugalomban! :D

Manyecska 2014.06.23. 09:18:14

@hagyma: hal kan kérdezem :P : rántott patiszon nem volt? :DDDD Ugyan még nincs szezonja , de hátha.:D

Manyecska 2014.06.23. 09:19:32

@sugargiraffusplumps.: nem, nekem szemrehányt a fiam hogy -sztem hagymát is olvas:DD-: "mindig azt a buzi homárt olvasgatod" komolyan..azt mondom oké most szünet van úgyis, mindenhogy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:21:06

@Manyecska: jaja
anyam adott reggel 2 cl papramprgottelleg igy hivjak,a batayam csinalja
pctrs.network.hu/picture/1/3/2/3/_/papramorgo_1323375_3661.jpg
ilyet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:26:57

@Manyecska: az nem
vanilia fagyi se
viszont Mary elteben eloszor szeretkezett europaban
es velem

Rosszindulatú Vászka 2014.06.23. 09:30:32

Ez a csirke már büdös. Meg külömbe is bőrt, meg zsírt is tartalmaz.

Manyecska 2014.06.23. 09:31:06

@hagyma: ajjaj magas lapda:D:D@sugargiraffusplumps.: egyet se!! a zélet tényleg negyvennél kezdődik. Kinek kettő anyja van az kezdjen el megin pelenkázni-rohangálni-jáccóterezni-nevelni,:DD remélem neet nem olvassa:D Majd elég lesz ha rámlőcsölik az unokákat :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:34:52

@Manyecska: lapdarol jut eszembe, tegnap majdnem megvertuk portugaliat, de en akkor mar aludtam

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.23. 09:47:48

@Rosszindulatú Vászka: ecetes fokhagyma. az följavítja olyanra, hogy a costesbe az összes gasztrosznob megnyalja utána az összes ujját. nem finnyázunk.

@agresszív kismalac: küldjél. de feldolgozatlant!

@Manyecska: ehh, nemjó ez sehogyse.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:50:16

@agresszív kismalac: hat en ugy olvastam a sportnapilaban, a magyarban , hogy o-1 utan 2-1re vezettunk es a portugalok a 96-ik percben egyenlitettek
de lehet mar elfelejtettem magyarul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:51:56

@agresszív kismalac: de lehet te mas meccset neztel, mondtam en aludtam, az ujsagra kell hagyatkoznom

Rosszindulatú Vászka 2014.06.23. 09:54:12

@sugargiraffusplumps.: igaz. A csirkedarabokat meghámozni, kis fűszeres ecetbe lemosni, is kiváló alapanyag számtalan étekhez: csirkepaprikás, csirkebrassói, tejsznínes-csirkés penne meg mittomén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 09:58:33

ma lencsefozelek lesz sertestarjaval, ahogy edesanyam kozolte

meg akartam mondani, hogy botranyosak az itthoni budik es botrany, hogy mindenhol fizetni kel 100-200-300 forintot
az meg hogy egy hipemarketben nincs klotyo, az tobb mint botrany

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.23. 09:59:37

@Rosszindulatú Vászka: a legjobb mégis beléfujtani az egészet egy fél lityó rendesebb csiliszószba, az még a legótvarabb rohadt húst is ehetővé varázsolja. avagy: jó leszen az még a kényes városi urak belibe!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 10:00:53

@sugargiraffusplumps.: fokhagymas langost ettunk az egri piacon, Mary nagyon szerette
en is
nekem nem kell ra sajt meg tejfol

Aureliano Buendía 2014.06.23. 11:09:49

Ki a faszom az a Homár Ilda?

helianthus 2014.06.23. 11:11:33

Jó reggelt!
Hova tűnt Félike?

Manyecska 2014.06.23. 11:59:43

@helianthus: talán Kukorica Jancsi lett belőle?

helianthus 2014.06.23. 12:33:41

@Manyecska: de miért nem Szotyola Szándor? o_O

Manyecska 2014.06.23. 14:21:01

@hagyma: az hol volt? nem valami freshnapfba mentetek??:P:OOO
süti beállítások módosítása