Tékozló Homár

A feltámadt Homár pozitív poszttal köszönti olvasóit

2014.06.23. 16:40 | Homár Hilda | 181 komment

Homárok szevasztok! Átmeneti döcögés után újra munkában a Homár, dübör a fogyasztóvédelem. Továbbra is várjuk minden elégedetlen/ felültetett/ megalázott/ csalódott fogyasztó levelét, hogy a panaszt aztán továbbítsuk az illetékeseknek, így téve lassan jobb hellyé a világot. Mert ez egyáltalán nem reménytelen dolog. Bizonyságul álljon itt Tibor, az elégedett vásárló lelkesítő levele.   

Sziasztok!

Gondoltam megírom én is, hogy mi a tapasztalatom, mert rettegve mentem be Szegeden a Rókusi körúti Tescoban a Deichmannba, javarészt az itt olvasott negatív élmények hatására. 

Már előre felkészítettem magam, hogy mi vár rám egy még két hónapot sem használt cipő visszavételekor. Mikor oda értem, azonnal a rendelkezésemre állt egy fiatal hölgy, akinek elmondtam panaszom, és szolt a kolléganőjének, aki megvizsgálta a cipőt, és minden szó nélkül felajánlotta, hogy nézzek másikat (nem javítás, csere ugyanolyanra stb.), és gond nélkül meg lett oldva a dolog. Ugyanitt történt két hete, mikor a párom vett papucsot magának, hogy egy anyuka a fiával hozott vissza egy cipőt (előttünk álltak, minden szót hallottam, meg is lepődtem), és ők ugyanolyanra akarták cserélni, de nem volt a gyerek méretében, így egy szó nélkül visszaadták a pénzt. Nekem nem volt még rossz tapasztalatom az üzletben, mióta oda járunk vásárolni, de voltam már a Napfény Parkban is tavaly, és ott is készségesen segítettek nekem.

Azért akartam megírni nektek ezt, mert nagyon-nagyon sok negatív történetet hallok (biztos, hogy megtörténtek, nekem is vannak rossz tapasztalataim kerékpárosnál, áruházban, étkezdében, ruhaboltban, cipőboltban ), és úgy éreztem, hogy  ez az ellenpélda kicsit árnyalja a képet, nem mindenhol és mindenki nézi le és veti meg a vásárlókat.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:49:28

Éljen a Deichmann!
A cipőik ugyan nem strapabírók, de a panaszkezelésük szerintem is elsőrangú. (Debrecen, Tescoban)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:50:39

Szeretettel üdvözlöm trolltestvéreimet a megújult Homár első másodikozásával is!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:52:42

Három a magyar igazság! A Kishegyesi úti üzletükre gondoltam. Meg annak az anyjára, aki olyan vékony bőrt rendelt a cipőkhöz. Hiba varrják/ragasztják rendesen szegény gyerekek...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:56:46

@hagyma: Az egyelők között? Nem is jártál még Deichmannban!

Manci néni, a szomszéd 2014.06.23. 16:57:40

Drágáim, először is első, mert születésnapom volt a múlt héten. Másodszor pedig nem kell ám bedőlni egy ilyen posztnak, ezt tuttira a cipőboltos írta.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 17:01:23

@Manci néni, a szomszéd: Isten éltessen! Nem gondolnám, én is vittem már vissza kétszer cipőt, az egyiknél a jobbosból, a másiknál a balosból kezdett kikandikálni a kislábujjam. Még jó, hogy a cipőkre nincs ráírva (mint az olcsó és a sznoboknak gyártott bringákra), hogy "Max. 90kg"

Dr. Kix 2014.06.23. 17:02:14

Szóljon hát a próféta Homár Hilda anyánkból, és éledjen fel a homár. Mert az nekünk jó. Többnyire. De van amikor nem. Például amikor a poszt-tolót ok nélkül savazzák a hobbitrollok. Vagy ott vannak még a románok is. Meg ha elviszik előlem az első hozzászólást. Meg ilyenek.

Aureliano Buendía 2014.06.23. 17:23:47

Már a Homárt is felvásárolta az idegenszívű multi.

igazságos 2014.06.23. 17:32:05

hát az dübör

a jelek szerint

esetleg valami bemutatkozás!?

igazságos 2014.06.23. 17:33:39

@Manci néni, a szomszéd: és még nem dobtad fel a pacskert nő létedre eme jeles évforduló alkalmából!?

Azannya.

Akkor Isten éltessen és még ugyanennyit évbe.

XD

igazságos 2014.06.23. 17:39:11

A jelek szerint a facebook - csatolással is vannak még problémák.

Gonoszfóka 2014.06.23. 17:44:56

Humanic: 2, max 3 hónapos cipő az alany (tavalyi történet, ezért nem tiszta már). Mindkét példány talpa eltört, kb. kettényílt. Visszaviszem, a boltos nő első reakciója: hű :-D Kekeckedés, "majdmegjavítjuk", "nemrendeltetésszerű", stb. nem volt, kapásból írta a jegyzőkönyvet az esetről. Nézhettem bármilyet a jobblétre szenderült cipő helyett, illetve nézhettem volna, mert 1 tetszett, de nem volt a méretemben. Így pénz vissza lett. Szóval pozitív. Nézelődéssel együtt negyedórás művelet volt az egész. nyíregyházi üzlet, Korzó bevásárlóközpont.

Hartmy 2014.06.23. 18:09:00

Káosz van és anarchia a Homáron! Meg prosztók, izé, posztok!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 18:20:14

Ennyi posztot nem tudok földolgozni egy nap alatt!4!

igi1 2014.06.23. 18:36:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: segíjjek!?

A lényeg az h dübör

Troppauer_Hümér 2014.06.23. 18:37:59

@Manci néni, a szomszéd: Fehérvári Dajcsmanos csaj mesélte, hogy az akciós cipők zöme már egyszer visszacserélt minőségi hibás. És pörög a biznisz, mert nem mindenki viszi vissza. Vagy becseréli egyszer, és már azt nem viszi vissza.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 19:27:40

@Rosszindulatú Vászka:
Ollyan, mint a dublőr, csak szőke!44!

@igi1:
Akkó segíjjé!

Rosszindulatú Vászka 2014.06.23. 19:30:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: rájöttem: "dübör a fogyasztóvédelem". Azaz a fedő neve Jenő.

venszivar 2014.06.23. 19:36:30

Homár Hilda, te lennél Gobbi Hilda eltitkolt lánya?!? Pedig az öregektől úgy hallottam, hogy Hilda néni olyan vólt, mint Góbi sivatag (csak "nőben"):):D

üdvözöllek Hildácska. aztán kérész életű leszel-e-é....?

Rosszindulatú Vászka 2014.06.23. 19:45:54

"A feltámadt Homár"

Mér? Meghalott? Legyen neki könnyű a főd. Vagy a Homár a új Krisztus?

igi1 2014.06.23. 19:52:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: miután Coltot jól elintéztem mára, most éppen valszeg kidobja a taccsot valahol, jó sok bepályinkázás után, beszéljünk akkor arról, hogy hová menjek!?

XD

@uraaam: a süni nem buta, csak másfelé gondolkodik

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 19:53:54

@Rosszindulatú Vászka:
Meg hát!
Kéccer!!44
Eccer a jackyllt vitte el a fekete autó, asztán a rezsohomár (akármi is az) lépett angolossan.
Ittűtünk 3 hétig poszttalan!444!

@uraaam:
Na, maj meghallgattyuk, mit mond a fekete lyuk!

igi1 2014.06.23. 20:04:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: ráhagytam, úgyhogy most azt emészti

Aureliano Buendía 2014.06.23. 20:08:40

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez ugyanolyan akszióma, mint, hogy Görögország fővárosa Lásztminit.

Bármelyik művel hazánkfia elmondhassa, aki volt már görögbe

igi1 2014.06.23. 20:14:16

@uraaam: jóvammá, a te városod meg max a törökknél lenne, ha beengedne magához pályinákzni

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 20:16:05

@igi1:
Mit hagytá rá?
Traktort, vagy ájpedet?
Te most akkor nem is élsz?

@uraaam:
Én nem vótam ott!44!

igi1 2014.06.23. 20:23:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem most fene mód örül magának valahol Colt

Aureliano Buendía 2014.06.23. 20:28:12

@igi1: nem enged, mer irigy.

Biztos most is a pingvinjét tömi.

@dr. phil. Sün‼ ツ: mindesztmongya

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 20:31:51

@igi1:
Még mindig nem ösmerem az esetet.

@uraaam:
Há bisztos!44!
Én csak a magam nevébe nyilatkozom.

igi1 2014.06.23. 20:34:06

@uraaam: szerintem csak piasmucig

:D

igi1 2014.06.23. 20:36:57

@uraaam: én a helyedben kicsit megleckéztetném

Vinnék 1 üveg nagyon jó minőségű piásüveget, benne valami noname pályinkával, de az is olyan legyen, hogy a szagáról ne lehessen megállapítani, hogy lötty
Aztán, amikor gyanakodva figyel, hogy iszol-e belőle, akkor úgy teszel, mintha megittad volna. :D

Akkor ő se fogja megállni, a dolgot.

Mondjuk sanszos, hogy valszeg nem hívna meg magához soha többet ezek után, de egyszer az életben mindent ki kellene próbálni!!!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.06.23. 20:47:33

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 20:50:34

@igi1:
Ármándó, te álmocc!4!
Ez mellyik sorozatba vót?

igi1 2014.06.23. 20:56:44

@dr. phil. Sün‼ ツ:

Rájöttem, csak így lehet titeket boldoggá tenni a szexen kívül, hogy úgy csinálok, hogy nektek adok igazat. :D

Manyecska 2014.06.23. 20:59:35

@igi1: jahát ez alapszabály!!:) és milyen jó röhögni rajta utána a háta mögött.:D

igi1 2014.06.23. 21:03:04

@Manyecska: de csak a második után, hogy mindig legyen sör itthon, nyáron behűtve :D

Manyecska 2014.06.23. 21:06:39

@igi1: télleg, veszek citromos sört holnap:)

igi1 2014.06.23. 21:08:24

@Manyecska: de szúrjá ki vele, hogy alkoholmentes legyen

Akkor csúnyán tudnak nézni :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 21:08:49

@igi1:
Nekem fölösleges, mer nem pályázok rája!

Manyecska 2014.06.23. 21:09:58

@igi1: szépen nézni, ezek?:P:D Amúgy meg vagyok sértve mer olyan volt a medence vize mint a pisa, már hőérzetre:D na egésség hoztam jéghideg Magnézium250mg-ot.:D

Atörökk 2014.06.23. 21:14:40

Nyahh, mi jön még? Következő posztba' megdugják igit, áramellátása keletkezik, és kitör a világbéke!

Manyecska 2014.06.23. 21:14:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: D a tenyeremből eszik! majdhogynem dorombol. De most hogy mondod lehet hogy csak belülről rázza röhögés hmmm..:O:DDD

igi1 2014.06.23. 21:15:03

@Manyecska: ismerem az érzést, possadt víz helyesebben

Nekem még dógoznom kell a hónap végéig, jövő héten indulok strandolni, megmutatni az új alakomat, és a mellyeimet bikiniben. :D

ELárulom, nehéz reájuk bikinifelsőt kapni, mer mindig ki akarnak esni belőle, ezér is nem szeretem a csúszdát.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 21:16:11

@háromlábúbogár: jah, az Sznaccs, ő él még?
vagy csak az a qrva telefon?

@atörökk: meg a kemtrél :-)

igi1 2014.06.23. 21:16:29

@atörökk: elárulom: neked ezek után már semmi jó

Kezdenek ellened fordulni a haverok is a piairigységed miatt.

Osztán neked csak a pingvintömés marad.

igi1 2014.06.23. 21:17:29

@háromlábúbogár: az a törökknek, ha tovább folytatja a smucigoskodást.

Sneccst is felzaklatta, hogy most minden k@rva oldalon karbantartanak, és a kedvenc torrent oldala sem igazán akar működni.

igi1 2014.06.23. 21:20:30

@háromlábúbogár: sokat báláztam, fáradt vagyok, osztán most fáj is már egy kicsit a fejem

de be lett bálázva minden

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 21:22:16

@igi1: kajaügyileg?
mellesleg jön a front, azért a fejfájás, gondolom

igi1 2014.06.23. 21:24:22

@háromlábúbogár: nem, szalmabálaügyileg

Mindenki bevadulva kint a kertekben, szedik a málnát, báláznak, mer félnek, hogy gyün a vihar.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 21:24:35

@Manyecska:
Ehh, salynálom szegényt!

@igi1:
Fotó lesz róla?

@uraaam:
Nem tom, ezek kb 10 éve nincsennek má velem.
Akkó még a zasszony nézte, én meg viszolyogtam!44!

Manyecska 2014.06.23. 21:24:54

@igi1: nőgyógyászok sem ajánlják a vízicsúzdát mer hasüregig kiöblít:(:D vettem úszótampont, most így magunk közt vagyunk ketten úgyis:DDDD, hát sza tökolyan mint a normál. Lehet ez tudott volna úszni helyettem vagy mi?:DD

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 21:25:45

@igi1: tehát, akkor egyenes kérdés:
90 napozol, tehát ma mit ettél, milyen napod van?

igi1 2014.06.23. 21:26:34

@háromlábúbogár: ja, máma pizzát ettem, holnap gyümölcsnapom van

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 21:26:52

@Manyecska: nincs is jobb egy kis klóros átöblítésnél :-D

igi1 2014.06.23. 21:28:11

Máma valahogy nem veszem a felém intézett kérdéseket jó irányba, már Colt is megtapasztalta.

igi1 2014.06.23. 21:29:19

@háromlábúbogár: @Manyecska: ja, hát ennél jobb ötletet, mint hogy 100-nál is több gyerek egyszerre ússzon, oszt utána kurvára nem értik, mitől betegedett meg az összes.

Persze, a víztől.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 21:29:30

@háromlábúbogár:
Lepkét, mit evett vóna?

@Manyecska:
Nem, az fönntartya a segged úszás közbe!44!

Manyecska 2014.06.23. 21:30:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: jó, néha én is. bár nem kell őt se félteni:D@háromlábúbogár: nade komolyan nem ajánlják, nekem elhiheted mer minden szar csúzdára felrángatnak mindig sza tapasztalat, nem is használom már. Már a csúzdát úgy értem:P

Manyecska 2014.06.23. 21:32:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: bocsánat, segge a lónak van. most nem Colt-ra céloztam.:D@igi1: volt arrafelé motoros fesztivál is júni elején csaxólnék én már voltam hasonlón hááááát..:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 21:34:11

@Manyecska: én 1x nagyon bebasztam a fejem a csúszdán, azóta nem megyek....

@igi1: nem baj, én nagyon türelmes vagyok, 100szor is meg tudok kérdezni valamit :-)

@dr. phil. Sün‼ ツ: jó hogy nem sünyt!44!!

Manyecska 2014.06.23. 21:35:17

@háromlábúbogár: aha, én is egyszer átfordultam majdnem hasra!!:( na lépek tusolni. Hejj.:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 21:36:01

@uraaam: sztem megjött az esze, ha már elvált :-)

Atörökk 2014.06.23. 21:36:10

@háromlábúbogár:
Meg a szúnyogirtás :D

@igi1:
Úgy látom, nem lett meg az elem.

Manyecska 2014.06.23. 21:37:47

@háromlábúbogár: valami hülye múltkor azt kiabálta lefelé jövet hogy "Mind meghalunk...!!!":FF

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 21:40:03

@uraaam:
Nem.
Megvilágosottam!

@Manyecska:
Mé, neked mid van?

@háromlábúbogár:
Az nem fogyókürás recept!4!
Bezzeg a pillangó....

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 21:41:47

@Manyecska: nem lőtték le?

@atörökk: idén erre nincs annyi, no szúnyog, no kemtrél...

@dr. phil. Sün‼ ツ: zsíros vagy? :-)

Manyecska 2014.06.23. 21:48:51

@háromlábúbogár: :DDDD @dr. phil. Sün‼ ツ: nem látok hátulra de szoktak dudálni hátulról sza, nem akkora hogy indokolná :D a fogyókürás valami török recept??:P

Aureliano Buendía 2014.06.23. 21:49:38

Most, hogy a Homár feltámadt: pina.

Manyecska 2014.06.23. 21:50:04

Sztem a női vonal mára kidőlt sza jóéjt! Meg jóreggelt előre is:DD

Manyecska 2014.06.23. 21:52:00

@háromlábúbogár: a százezredes meg 51, sza nyugi van jó kezekben van:DD:P monnyuk nem mondaná meg rúla senkise.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 21:52:11

@Manyecska: Itt a faszállítók szoktak dudálni, ha útba vagyunk nekik.

@háromlábúbogár:
Én meg 69, ha úgy alakul!
Nyertem!44!

igi1 2014.06.23. 21:52:21

@atörökk: ez is te miattad van, mer nem adsz nekem piát

Atörökk 2014.06.23. 21:52:51

@háromlábúbogár:
Hámeg szúnyog kell, szúnyog nélkül tisztára unalmas egy kellemes vízparti parti :D

Manyecska 2014.06.23. 21:55:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: most már nem dudálhatok mer alszanak a szomszédok :DDDD a szemköztinek most született babája mondjuk ők nem alszanak sokat:)

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 21:57:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ben Gurion! Én nyertem!

@atörökk: tuggya a franc, én itthon szeretek partizni, részegen nem kell messzire menni :-) (jah, meg kéznél a mosógép, ha úgy alakul)

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 22:03:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: akko, makaó, mint Gorcsev, aki elnyerte a Nobel díjat :-)

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.23. 22:06:12

@atörökk: naugye, azé se kell órákat gyalogolni.

nézzünk meccset

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 22:07:01

@háromlábúbogár:
Lyóvanna, ne báncsad má!44!
Inkább hallgassad meg a tötökkhimnuszt:
www.youtube.com/watch?v=O2z1XRIuI2o

Martinicske 2014.06.23. 22:10:46

Amúgy kíváncsiak vagytok mért volt homár nyári szünet?

Ennyi idő alatt sikerült fogni egy hajléktalant akinek a nevén tovább lehet vinni a blogot, hogy mi itt nyugodtan kommentelhessünk és ne kelljen bezárni a szerkesztőket a kommentelők szabadszájúsága végett.

:)

Manci néni, a szomszéd 2014.06.23. 22:38:02

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
@igazságos:

Köszönöm nektek drágáim, nagyon aranyosak vagytok :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.23. 22:39:20

Saját Deichmann élmény Pesten: előző nap vett cipő egy óra alatt szétesett, nem akarták kicserélni. A fogyasztővédelemhez küldték bevizsgálásra, majd jött egy himihumi vidéki bt-től a levél, hogy bevizsgálták, semmi baja a cipőnek...

A debreceni Deichmann állítólag mindent visszavesz és sokan 1-2 havonta folyamatosan náluk cserélik a cipőjüket...

igi1 2014.06.23. 22:56:05

@Manci néni, a szomszéd: én mindig megteszem, ami tőlem telik! :D

Atörökk 2014.06.23. 22:58:11

@háromlábúbogár:
Neymart leszámítva a brazilok ölég kutyaütők.

helianthus 2014.06.23. 23:03:24

@dr. phil. Sün‼ ツ: tegnap szalonnát sütöttem. Zsíros volt!!4!

igi1 2014.06.23. 23:04:16

@atörökk: aztán te a szülinapodon szoktál annyi üveg piát meginni, ahány éves vagy!?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 23:06:16

@igi1:
Mé, olyankó be köll basznyi?
Vagy ez így hogy?

Atörökk 2014.06.23. 23:06:39

@igi1:
Ez sajnos nem az a dolog, ami rád tartozna.

Atörökk 2014.06.23. 23:09:31

@dr. phil. Sün‼ ツ:
A csöcsinek valami furcsa ethylofóbiája van. Nyilván mer' próbálta de nem okozott áramellátást.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.23. 23:13:03

Hilda csiklójáról, ha kaphatok képet, utána sokkal kiegyensúlyozottabban kommentálnék. Hildában már nem csalódhatunk, bár nem szavazunk neki sok bizalmat, érthető okokból. Milyen negatívak is vagyunk mi.

igi1 2014.06.23. 23:13:03

@atörökk: szóval igen

aham

@dr. phil. Sün‼ ツ: gyanús nekem ez a törökk, most valamibe beletrafáltam

Atörökk 2014.06.23. 23:14:07

@igi1:
hogyne, szarva közt a tőgyit

igi1 2014.06.23. 23:14:34

Itt van nektek egy kis esti török zene, csak hogy még sz@rabb legyen a mai napotok a végére:

www.youtube.com/watch?v=Cn_3BZ3qWJ4

igi1 2014.06.23. 23:16:58

@atörökk: csak vigyázzá, mer máma Coltot is kikészítettem

Szerintem megfulladt netezés közbe.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 23:17:44

@helianthus:
Ez derék dolog vót!
A malac persze most nincs itt, ezér várjuk meg a véleményét!44!

@atörökk:
@igi1:
Döncsétek el szerintem egymás közt!444!

igi1 2014.06.23. 23:19:24

@dr. phil. Sün‼ ツ: sose bírunk egymással a törökkel, evvan

De a legtöbbször ő nyer, sajna, el kell ismerjem, a pályinka ereje biztos.

igi1 2014.06.23. 23:30:59

@dr. phil. Sün‼ ツ: téged mindig várlak a mellyemre

AtiSnatch 2014.06.23. 23:35:58

"Homárok szevasztok!" ez most nekünk vagy a posztereknek (nem a falon)? Mindenesetre sok a felmerülő kérdés. Na maj holnap. szasz Hilda! <3

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 23:39:46

@igi1:
Jóvan, de az bökős lesz!444!
69-be is jáccasz?

@AtiSnatch:
Ne fáraggy!
Ez csak duma.

Kupon Károly 2014.06.24. 03:09:38

Feltámadt a homár? Ne bassz! És kijaz a Hilda? A Rezsőf eelsége?

gabors 2014.06.24. 03:42:34

mi fasz tortent ??? 126 !!!!

arulas van ???? vagy aradas /?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.24. 06:40:26

Jó reggelt Homár :)
Tényleg pozitív a post, de az kevésbé, hogy még mindig meg kell írni, ha valami működik (még ha dübör a fogyasztóvédelem is ;) - mi az a dübör? :D )

Amúgy meg SPAM
kilatasgaleria.blog.hu/2014/06/23/csak_pontosan

Hartmy 2014.06.24. 07:10:34

Most hogy Dzsekil lepasszolta a nejének/lányának/muterjának ezt a megtisztelő posztot, vajon vagy margarinon lesz-e ma új poszt?

Jó korán reggelt mindenkinek.

sixx2 2014.06.24. 07:14:29

Nicsak, ez a blog is belterjes lett, mihaszna, semmirekellő posztolókkal.

Hartmy 2014.06.24. 07:15:40

@ColT: csöbör, vödör, dübör...

@helianthus: Mán megin malackodtál... Egyes itteni népek önérzetét azért ez sértheti, ismerjük el.

@igi1: nem is sejted micsida energiák szabadulnak fel pár pohár kisüstiből.

Manyecska 2014.06.24. 08:04:41

@sixx2: Temeg kapd már be a faszomat mentél volna el az Argyelánhoz de lemondtad!!:D

Manyecska 2014.06.24. 08:05:50

Váhhhááhhá, hagyma itthon marad, sztrájkolnak a franciák! Legalább ír posztot a vendégmarasztaló magyarokról is:DDD Ájm szóó heppi:D!

Manyecska 2014.06.24. 08:28:34

Hol a kommentem?
Lemondta= b.szott elmenni:DDD

Manyecska 2014.06.24. 08:30:09

Sza ez a kemény meg a makkom.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.24. 08:38:57

@Hartmy: befogadnivaló kiskutyák lesznek belerejtve a posztokba és kisnyuszikák és női aktivistai hirdetések. Csöbörből vödörbe. Mi a faszkukim az a csöbör? Manyecska tudja.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2014.06.24. 08:40:18

"azonnal a rendelkezésemre állt egy fiatal hölgy" - ejha, mi is a pontos cím? :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.24. 08:50:42

@sixx2: ne provokáld az alvó @igivadat. Nem mi tehetünk róla, a mi génjeink egyébként is egyre tökéletesebb utódok előállítására képesek csak. Újra népszerű lesz a blog és magasabban szárnyal (főnixi hamuként, ami jó lenne a kertbe is, de mi nem adjuk!), mint walaha. Valhalla. Na ugye.

Manyecska 2014.06.24. 08:52:59

Mennyünk, savazzuk szét a commentpont comot!:DD

Atörökk 2014.06.24. 08:59:13

Véleményem szerint ez csakis pina lehet.

igi1 2014.06.24. 09:05:29

@Hartmy: valamit most már tényleg tennem kell, hogy meghívjon egy piásbuliba engem is! :D

Manyecska 2014.06.24. 09:05:59

@dr. phil. Sün‼ ツ: csak az éhes disznó álmodik makkal..!

Manyecska 2014.06.24. 09:07:48

@igi1: ez igen egyszerű, fizess nekik pár kört:DDD

AtiSnatch 2014.06.24. 09:14:57

éhesen, makkos cipőben, disznószarban álmodsz.

igi1 2014.06.24. 09:18:20

@Manyecska: persze, nem vagyok én hülye.

Ennyire! :D

Manyecska 2014.06.24. 09:27:08

@atpijkamo: @dr. phil. Sün‼ ツ: ilyen ez a szop..szelávi!@igi1: na igen! legyünk igényesek..:P

Manyecska 2014.06.24. 09:29:55

@Kellemes Zérókomponista: megkaptad amit adtam neked?? /éjjel!/:DDDDD

igi1 2014.06.24. 09:37:03

@atpijkamo: AZT MANYECS SE ÁLLÍTOTTA.

De ne zavarjon össze ez máma.

Kompi viszont rám célzott.

Atörökk 2014.06.24. 09:59:33

Nahát, Homár Hilda télleg +táltosodott. Legalábbb is eddig.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.24. 10:13:26

@atörökk:
Én se bírok ennyi posztot elóvasni éhgyomorra!

megadeth1 2014.06.24. 10:19:54

Ha annyira feltámadtatok, először is a sok chatelő faszkalapot kellett volna innen kitiltani.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.24. 10:20:21

Mivanmá? Feltámadt, azt' nincs post? :)

@Manyecska: Iginyesek.

@Mityu "aljanép" MG: Asszem! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.24. 10:21:13

@megadeth1: the world needs a hero, ehh? nyugodj le, nem rád céloztak vele.

Manyecska 2014.06.24. 10:25:31

meg anyádból apádat, annó..:D

AtiSnatch 2014.06.24. 10:41:26

@Manyecska: pedig csak az anyja pitsájába engedte az apja... :)

AtiSnatch 2014.06.24. 10:47:05

Csóri Mustaine forog a sírjában, pedig a csóka még meg se halt...

AtiSnatch 2014.06.24. 11:08:20

"Hilda név jelentése: harc, harcosnő."

Ilyen hamar feladtad? :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.24. 11:11:35

@megadeth1: Ne offojjál, kötschög!
@ColT: Új poszt csak tartós tuggyukmizés után jön, ide meg még a vén nácigány cserépedény se csörömpölt be.
@igi1: A többi (benne a szex) viszont alapvető állampolgári/emberi jog nálad/veled?

Atörökk 2014.06.24. 11:15:21

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Így van ez, enni kell közbe'!

@megadeth1:
Te csalánra hugyoztál bal lábbal kelés közben?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.24. 11:17:52

@AtiSnatch: Valamelyik indexes bőcsészmérnöknek nem meg-, hanem átkúrták a nagyanyját?
Mondjuk az nem értem, hogy miért nem minősül automatikusan maffiabűncselekménynek, ha a kiszolgáltatott emberek becsapására és megkárosítására létrehoznak (átalakítanak) egy bűnszervezetet. Állítom, ha a potens utódok elkapnának egy ilyen bagázst, és úgy bánnának velük, mint a vassal, az igazságtevőket vegzálná a hatóság. Mint a 8 éves lánykák puncija után beható érdeklődést mutató nagypapa orrbaverőit. Ahelyett, hogy valami kitüntetést adnának nekik...

Manyecska 2014.06.24. 11:47:38

@Kitalátor (másként) gondolkodó: de, vannak helyzetek.@atpijkamo: figyu, én immunis vagyok rá de a többiek mind meg fognak halni, főleg a metálos csávók:
index.hu/tudomany/2014/06/24/itt_a_kaukazusi_medvetalp_mind_meghalunk/
:)) :OO

Manyecska 2014.06.24. 11:49:08

@atpijkamo: "A kaukázusi népi hagyomány szerint a medvetalpat vagy ki kell ásni, vagy kivágni, és a gyökér fölé egy nagy kőlapot tenni, amit az újrahajtó növény nem tud sem áttörni, sem kikerülni"
eltűnt az előző kommentem, érd be ezzel:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.24. 11:51:54

@Manyecska: Jobban sajnálom, hogy eltűnnek a hétpettyes katicák, és a kínaiak veszik át az utalmat. Azok még csípnek is.

Manyecska 2014.06.24. 12:00:55

@atpijkamo: nálunk most megxűnt a kínai étterem-átvették vmi cigányok, nem vicc-, és most a csirkének csirkeíze van, azóta bojkottálom!:DD Basszus, pörköltes íze lett, a csilit meg kispórolták belőle, ráadásul marha jól főztek mindig /itt meghalnának ha máshogy/, tök friss volt a kaja mindig. Ehh.

Kaelon 2014.06.24. 12:22:43

Csak megerősíteni tudom a posztoló által leírtakat.
2x volt szerencsém belekóstolni a Deichmann-os panaszkezelésbe, és mind a kétszer teljesen vevő centrikusak voltak. Az igaz, hogy árulnak gyengébb minőségű cipőket IS, viszont cserébe teljesen korrektül kezelik az esetleges problémákat.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.24. 12:51:50

@Kaelon: "a csirkének csirkeíze van, azóta bojkottálom"

Milyen íze legyen?

pizzaboy 2014.06.25. 11:00:23

Ha már ennyire feltámadtatok, nem tudnátok középre igazítani a template-t?
süti beállítások módosítása