Tékozló Homár

Naiv ügyfél kétszer is ellágyul, majd fizet, mint a katonatiszt

2014.06.23. 10:37 | Homár Hilda | komment

credit-cards5.jpg

 

Olvasónk írása tömör tanmese a hitelkártya-létezési költségekről. Magára vessen amiért kétszer is beadta a derekát egy karakán nem helyett, vagy már megint egy jóhiszemű ügyfelet húzott csőbe a a pénzéhes bank? A posztot elküldjük az érintett bank ügyfélszolgálatának, amint reagálnak, frissítjük.

Pár hónapja egy mobiltelefon-szaküzletben egy  Citibank promóció keretében rábeszéltek egy  "számomra nagyon kedvező"  hitelkártyára, amivel kedvezménnyel  fizethettem a  számlámat, és még egy sor dologban nyújt kedvezményt.  Belementem,  de mire a kártya megjött, már megbántam így nem is aktiváltam,  hanem azon mód kettévágtam. Egy hónap se telt el, felhívtak, hogy nem aktív a kártyám.  Elmondtam, hogy meggondoltam és nem szeretném használni. Hosszas rábeszélés következett,  hogy  de mennyire jó ez nekem,  és küldenek egy újat.  Küldtek.
Amire köttetett a szerződés, a  telefonszámlát egyszer sem sikerült  ezen keresztül  fizetnem de egy hete emailben megküldték, hogy tartozom 1300 ft. kártyadíjjal.  A mail ezen kívül semmilyen érdemi adatot nem tartalmazott, és nem számla volt.  Beballagtam a pécsi fiókba, azaz a helyére,  mert az
időközben megszűnt.  Értesítés erről, ugyan minek, majd észreveszik az ügyfelek.
Tegnap hívtak, hogy a tartozásom 6600 ft. Némi anyázás után azonnal elutaltam és kértem a kártya azonnali megszüntetését. 20 perc  egyeztetetés után közölték, hogy ez 30 nap! Harminc nap, ugyan mihez kell 30 nap, addig is fizessek valami után amit eddig sem  használtam egy percet se?  Igen lesz még egy havi díja,  plusz 7500 ft megszüntetési díj, közölték. 15000 ft-ot lehúzni valakiről bármilyen ellenszolgáltatás nélkül, törvényesen?  A bank ezt, még ma is megteheti.
Megteheti?

UPDATE  06.24.

A Citibank válaszolt, ezt:

Tisztelt ügyfelünk!

 

Kérem, hogy ügyének pontos megismerése, illetve az esetleges megoldás egyeztetése céljából szíveskedjen felhívni engem a vállalati mobilszámomon.

 

Köszönettel:

Hencz Éva

xxxxxxxxxxx

Citi Magyarország

média- és közösségi kapcsolatok, ügyvezető igazgató

Kiváncsian várjuk a folytatást.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2014.06.23. 10:47:06

Sűrűbb posztolást kérünk ám a jövőben!

Dr. Kix 2014.06.23. 10:51:39

Nézd a jó oldalát. 15 ezresből kaptál egy igen jó leckét az élettől. Másoknak ez többe szokott fájni.

Fantomász 2014.06.23. 10:58:14

Aláírtad? Megtetted? Akkor megteheti.

BTW: who is Hilda? :)

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.06.23. 11:01:09

Legközelebb tessék előre meggondolni, hogy akarsz-e hitelkártyát. Engem vajon miért nem tudnak rábeszélni ilyen baromságokra?? Talán azért mert elhajtom őket a faszba...

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2014.06.23. 11:04:17

Hülye vagy! Minek hagyod magad rábeszélni ilyen hülyeségre!? Megérdemled! Én sokkal többel húználak le a bank helyébe! Örülj, hogy "csak" ennyivel megúszod!

Rosszindulatú Vászka 2014.06.23. 11:12:39

Vadászposzt bangbűnözésnek álcázva. Ravasz. Nagyon ravasz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 11:13:32

ez a lo lehet, Ö pecsi
fejlettebb orszagokban nincs kartyahasznalati dij
a hatterben rodrigoznak
a magyar tv tragedia
mondjuk anyamnal alapbol az atv megy
utana ezek a sorozatok, ilyen rodrigoek
a reklam meg kulon tragedia
ha ilyen elbaszott reklamok lennenek otthon, mint itthon, semmit nem adnanak el:I)
ugyanazok a hangok alabeszelnek mindegyikre
eszveszejtö

blamm 2014.06.23. 11:14:28

kondíciós listát elolvas, ha nem tetszik, nem kell leszerződni minden faszságra :)

Antalbaba 2014.06.23. 11:15:43

Mi a szösz... Letelt a 3 hetes SZOT-beutaló? ;-)))

Aureliano Buendía 2014.06.23. 11:16:48

Hagytad magad rábeszélni? Igen.
Nem hiszem, hogy fegyverrel kényszerítettek arra, hogy szerződj. Innentől kezdve inkább magadat hibáztasd.

Aureliano Buendía 2014.06.23. 11:18:12

Vajon Hilda is napi egy posztot fog tolni 3 napon át, aztán lepattan?

AtiSnatch 2014.06.23. 11:23:35

haHÓD Hilda! kitartást!!! :D

dailyvicodin 2014.06.23. 11:24:25

nálam lehet fogadni a következõ névre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 11:26:15

@uraaam: nekem gyanus a homrhilda, nem-e gabriseszter?
gobbyhildat lattuk tegnap az egri csillagokban

herk 2014.06.23. 11:27:55

"plusz 7500 ft megszüntetési díj"
inkább tedd össze a kezed, hogy nem 7,5 millió Ft a kártyamegszüntetési dij.

Manyecska 2014.06.23. 11:31:36

@dailyvicodin: Hildegárd főnővér! /az ápoltak védőszentje/

igi1 2014.06.23. 11:38:04

rozsomák utám homár hilda

ezeket tényleg cserélgetik

én a giraffera teszek

igi1 2014.06.23. 11:40:58

3 hét alatt 1 nyamvadt hitelkártyásra telik csak!?

Manyecska 2014.06.23. 11:42:35

@igi1: 7500-ér már befizethetett volna mezei pockoknak angol nyelvtanfolyamra, ja.@hagyma: figyeld meg felrakják nemsoká a rántott patiszon receptjét óóóanyám!

igi1 2014.06.23. 11:42:43

@hagyma: eztet is csak te gondolod

mikor megugattam h ne lepcsőzz b+

igi1 2014.06.23. 11:43:52

mér nem hallgat rám soha senki!?

Aureliano Buendía 2014.06.23. 11:50:50

2014.06.16. óta tag.
Homár Hilda ezekben a blogokban publikált:

Tékozló Homár (1 poszt)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 11:52:05

@Manyecska: jo is az, csak nem nekem
@igi1:hogy jon ez a zsirafhoz???????

Manci néni, a szomszéd 2014.06.23. 11:55:24

Drága posztoló, ha fehérváron laknál, a férjem szívesen elkísérne abba a mobilboltba, ahol rád tukmálták ezt a "különösen előnyös" üzletet. Aztán vagy kifizetnék a károdat plusz a férjem "munkadíját", vagy nem lenne többé mobilbolt sem. Sőt, még a helye is fel lenne szórva sóval. Mert másképp nem lehet ezekkel beszélni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 11:55:44

@igi1: nincs lift a minaretebe, mar manyecs megmondta

netface 2014.06.23. 11:55:50

Nem a bank hibája ha palimadár vagy :D

Manyecska 2014.06.23. 11:56:25

A katonatisztek nem úgy fizetnek mint a katonatiszt hanem nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 11:57:24

@igi1: amugy holnap bezaratnam, eletveszelyes az egesz

Manyecska 2014.06.23. 11:58:11

@hagyma: :D mondjuk egy külső lift hülyén nézne ki.@Manci néni, a szomszéd: elég rohadt drága percdíjai vannak, ja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 12:02:09

@Manyecska: pedig feltehetnenek egy uvegliftet kivulre
nem rossz otlet

AtiSnatch 2014.06.23. 12:05:53

HoMár LonBrando. Jó8vágyat!

Manyecska 2014.06.23. 12:06:46

@hagyma: majdnem ledöntötték amikor kiűzték a törököket de nem volt lift, sza..:P

igi1 2014.06.23. 12:07:49

@hagyma: pont olyan mint amcsiknál csak itt a rozogás életveszélyte játszanak

durva mi!?

ez is adrenalinnövelő nem csak a világ legnagyobb hullámvasútja

hát ha még felültèl volna az óriáskerékre!

igi1 2014.06.23. 12:09:58

amúgy a bazilikába is 1 élmény felmenni

Manyecska 2014.06.23. 12:13:32

HoMárió. az de szép zene:D!

igi1 2014.06.23. 12:14:34

eh leheg keverek már mindent

elvesztem a sok homár hilda meg rozsomák kőzt

igi1 2014.06.23. 12:16:48

@Manyecska: az biztos kovetkező életembe buszsofőr és vagy idegenvezető akarnék lenni!

Manyecska 2014.06.23. 12:17:44

Felhívott az Országos Telefonkönyvkiadó Kft..még szerdán hívnak de nagyon rá fognak b.szni már előre érzem.:D

Manyecska 2014.06.23. 12:19:58

@igi1: fiam is idegenvezető akar lenni legújabban:) C nyelvvizsgák szintjét eléri már szókincsben most kaptuk meg az éves összesítést:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 12:20:52

@igi1: bazilikaba voltunk, de nem tudom, mi a fent
a hullamvasutot is utaltam, a vilag leghosszabb hullamvasutja fabol tampan van
kurvara nem elveztem
oriaskereket lattuk pesten
semmi ambiciom nem volt hozza

Manyecska 2014.06.23. 12:21:41

@igi1: mondjuk sztem tolmácsként jobban járna:) na, álljatok arrébb:P dolgozni fogok!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.23. 12:24:28

" A bank ezt, még ma is megteheti.
Megteheti?"

Meg, mert voltál olyan hülye, hogy belementél a hülyeségbe.

helianthus 2014.06.23. 12:25:01

Homár Kompót.
Beceneve homárkompi!

igi1 2014.06.23. 12:25:58

@hagyma: az az új csak jún - szept ig van

a régi fapados volt szabad lógással a levegőbe és 4 személyes 1 kör

para volt a legtetején

Manyecska 2014.06.23. 12:27:54

@uraaam: jó ötlet!! már eszembe se jutott.

igi1 2014.06.23. 12:28:37

@Manyecska: azok csajok te

a pasik sofőrök

Aureliano Buendía 2014.06.23. 12:30:20

@Manyecska: engem az érdekelne, hogy ez is napi egyposztos lesz 3 napig, vagy lesz valami több?

Manyecska 2014.06.23. 12:36:06

@igi1: jatélleg.@uraaam: HomárManyecska. Ezzel már buzibárban is felléphetnék..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.06.23. 12:37:13

Az hagyján, hoyg elsőre rábeszéltek, vannak szarnapjai az embernek, de hogy másodszorra is!!!!!!!!!!!!! HOgy simogasson belülről pataki ismerőse! Vagy vulgárisan: B..szon meg két ufo, ha már ilyen hülye vagy!

AtiSnatch 2014.06.23. 12:38:33

@batgirl: nana, nem szabad elriasztani a kósza posztereket! ;) mondd, hogy vadász azt mink má tudjuk. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 12:39:36

de egsz jol valtjak a dollart

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.06.23. 12:41:47

@AtiSnatch: teljesen igazad van:)) elszoktam én már a homártól!
Kedves posztoló! Még se b..szon meg két ufo, csak ha ragaszkodsz hozzá! Puszi, simike, írj még sokat nekünk!

Manyecska 2014.06.23. 12:42:38

@hagyma: az arabok? ja. Alvin és a mókusok névvel is posztolhatnának, ez a HomárHildegárd is Eric Clapton nyomdokain halad /gy.k. a "lassúkezű"/:DD

Manyecska 2014.06.23. 12:45:20

@batgirl: gumi nélkül hétezeröccázé b.szták meg, nem elég??

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 12:48:40

@batgirl: Most ez rossz- vagy jókívánság?
@hagyma: Persze, aztán ősi román szerint úgymond borítékba téve feladod, és ellopják a postások?!
@Manyecska: Zsarold meg őket! Akkor kiderülne, kik is vannak a háttérben, és előbb-utóbb ki is szabadulnál...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 12:49:17

@Manyecska: nem az arabok a WU, de nem a shampon

yaksi 2014.06.23. 12:50:56

Na, én is mesélek bankos mesét:

Múlt héten kártyával vásároltam 2 db BKK jegyet. Az számlatörténetet böngészve kiderült, hogy a nevezetes 700 Ft-ot a jó bank összesen ö alkalommal terhelte a számlámra. Ezt követően felhívtam őket, és 39!! perc beszélgetés után (persze meg akartak győzni, hogy ötször történt a vásárlás, öt egymást követő napon, csak az győzte meg őket, hogy a második napon már krakkói kártyahasználat is volt, 1 órával a Bp.kelenföldi vásárlás után) tájékoztattak, hogy az ügy kivizsgálása 180(!!!) napig tart, ha jogos a reklamáció, visszaadják a pénzt.

Levenni pillanatok alatt le tudják, nem egyszer, hanem ötször, visszaadni már 180 nap kell.

A minap mondtam le a lu sms szolgáltatást, mert rohadt drágának találtam 300 Ft havidíjat, meg 45 Ft-ot sms-enként a tranzakciókról. Lehet, hogy így akartak megszivatni, mondván úgysem veszi észre a marha!

Manyecska 2014.06.23. 12:51:13

@Kitalátor (másként) gondolkodó: félreértések elkerülése végett nem én beszéltem velük..én mondtam hogy elhajtom őket IS a halálfa szára, nagyon szívesen:DD

Manyecska 2014.06.23. 12:56:35

@yaksi: érdemes napi limitet beállítani.

Manyecska 2014.06.23. 12:57:36

@yaksi: ja, nem yó, mer nem egy nap alatt vonják le úgy nem sok. amúgy se..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 12:58:24

@yaksi: Én amúgy ha kell, fokvárosi vásárlást is tudok produkálni tizenöt perccel a pesti után, és 10 perccel a hongkongi előtt, ugyanazzal a kártyával...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.23. 13:04:15

@yaksi: naugye
en mondtam gaborsnak, hazajovok bevaltok 1000 dollart oszt jonapot, semmi kartyazas
az mas kerdes, hogy nem volt eleg 12 napra,meg valtani kellett

Manyecska 2014.06.23. 13:06:39

@Kitalátor (másként) gondolkodó: a százados is. Csak neki ez a szakmája.:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 13:08:03

@Manyecska: Érdemes keresni olyan bankot,amelyik nem szed le ennyi sápot az értesítésekre.
SPAM: www.penzugyitanacsadodebrecen.hu/

Manyecska 2014.06.23. 13:10:52

@Kitalátor (másként) gondolkodó: sztem tökmindegy, mert akkor fizetsz dupla kártyadíjat pl.:D

Manyecska 2014.06.23. 13:16:13

@helianthus: én meg menstruálok azt mégis mindenki más ideges.:DD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 13:24:55

@helianthus: @Manyecska: @uraaam: @AtiSnatch: Ha esetleg megcsapja őket a nemzeti értékek szele: Rák Óczitúrós.

AtiSnatch 2014.06.23. 13:30:47

@Kitalátor (másként) gondolkodó: maradva a külföldi vonalnál: HoMárilyn Monroe. :) majd kitűz egy kokárdát. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.23. 13:58:10

Na, ez így nagyon harmatos egy ilyen hosszú pauza után.

Szóval. Egy vagina alakú szobor 13 éve áll a tübingeni egyetem mikrobioloógiai intézeténél. A perui művész az alkotás mire nevezte el? SOSE találjátok ki: Pi-Chacan

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.23. 14:00:58

Ja, és így nyáron kirajzanak a hülyeamerikaiak, az egyik sikeresen bele is szorult a picsaszoborba.

Képek itt vannak róla: hvg.hu/plazs/20140623_Oriasi_vaginaba_szorult_be_egy_diak_tuzol

Manyecska 2014.06.23. 14:06:12

@atpijkamo: jóvan tőlem bisztos nem rajzanak az összes gyerekem császárral született, nemár. Mi a pince ez??:DD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.23. 14:10:14

@Manyecska: :)) Ja, nem úgy értettem, nem a picsából rajzanak ki. Ez kívül született, úgy ment direkt bele, mielőtt beleszorult. (Hm... kicsit bonyolult...) Ezután szólás lesz: Kemény, mint a picsa.

Manyecska 2014.06.23. 14:18:46

@atpijkamo: jut eszembe lehet kapni magyar címeres rugdalózót meg I love pálinka..feliratút..!:DD továbbá sárközi mintást meg kalocsai mintásat:D! valami 3000 Ft. Ezek 56-osban nyomják amikor megszületnek:)

További Magyar Hang 2014.06.23. 14:19:31

Ha valamit nem akarsz, akkor mégis hogyan tudnak rábeszelni? Kétszer! Szimplán hülye vagy.

Manyecska 2014.06.23. 14:24:27

@További Magyar Hang: höhh..tudnék mesélni ilyen pasikról..:D

yaksi 2014.06.23. 14:26:46

Nem OTP, Raiffeisen...

Naja, de az krakkói McDonalds vásárlás volt, nem webshop... :)

Manyecska 2014.06.23. 14:29:45

@atpijkamo: meg punk-szarvasos nyálfogó kendőt. A "Nyúlerő"-s a legjobb.
Nem kérsz??:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.23. 14:32:03

@Manyecska: :)) Még nincs szükségem rá. Pár év múlva kérdezd meg újra.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.23. 14:34:01

Kicsit nem figyel oda az ember, oszt máris új poszt van?

FDToth 2014.06.23. 14:47:28

Miért mindig a Bank a hibás? engem miért nem húznak le? Jön minidg a jobbnál jobb ajánlat folyószámlahitelre, jó pár millió, de pusztán az összeg láttán hülye lennék igényelni, nagyon megszívnám. A bank a hülyéket és a figyelmetleneket szívatja, jól teszi, tessék tudatosabb fogyasztóként élni és mindig tájékozódni! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.23. 14:50:56

@FDToth: A bank azért hibás, mert állandóan át akar baszni, és már rohadtul elege van mindenkinek abból, hogy a legegyszerűbb műveletek esetén is ki akarják rabolni.
engem sem húznak le, mert kerülöm őket, de attól még idegesítő már ez a féreg tempó.

FDToth 2014.06.23. 14:54:14

@ColT: azért ne általánosítsunk csak a Bankokra, mert itthon mindig mindenki mindenkit le akar húzni, legyen az bank, kereskedelmi egység, szolgáltató, hivatal, állam, stb. Ezek a hülyék a hülyékből élnek, azokból pedig van jó pár itthon :)

Manyecska 2014.06.23. 14:55:37

@ColT: igen, menstruációs poszt. Legalább tudja mikor kell megjönnie...:DD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.23. 15:09:10

@FDToth: Miért írod nagybetűvel a bankot? Nem tulajdonnév.

Amúgy igen, nem általánosítunk, csak ez egy bankos post. A világ többi részének átbaszóssága is idegesítő és undorító.

@Manyecska: :D

AtiSnatch 2014.06.23. 15:12:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: csak arra figyeljünk, hogy ne menjünk 5000 felé. vagy naponta ne írjunk többet 100-nál. :D

Netuddki. 2014.06.23. 15:18:55

Miféle ellenszolgáltatás nélkül? Naiv ügyfél azt hitte szopathatja a bankot ingyen. Tessék ennyi a szekszuális szolgáltatás díja a banknál. 15 ezer/alkalom.

Manyecska 2014.06.23. 15:22:43

@kovi1970: ráadásul gumi nélkül.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.23. 15:23:37

Mit írjak, a posztoló egy nő.
@Manyecska: nem fáj semmid?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.23. 15:30:09

@igi1: mert mondjuk nem értjük mi ez a lépcsőzés téma. Istenem, amikor rád nézek.. szóval azt érzem, amit a többiek is érezhetnek, amikor rám. Hát ez egyszerűen több, mint szörnyű! Kérem azonnali, szar lovaknak járó lelövésemet!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.23. 15:33:27

@Manci néni, a szomszéd: nem, csak nem kell jófogyasztónak (irányítható hülyének, delejezhető lobotomy-agynak). Kétszer, ismétlem - hogy én is kétszer írjam: KÉTSZER, bammeg. Ez a kemény, nem a makkom.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.23. 15:35:07

@ColT: nem tom, de a múltkor már álmodtam is vele. Na most mondd meg.. Mit vétettem én.

AtiSnatch 2014.06.23. 15:38:08

@Kellemes Zérókomponista: elírtad, az Lenin. :)

@dr. phil. Sün‼ ツ: hajjaj, ne is mond. én a betonon is. ツ

Darth Revan 2014.06.23. 15:45:23

nem ertem az embereket.
minek irta ala, ha nem kellett?
ha mar alairta, miert nem olvasta el, mit ir ala?

Szoval ne a bankot hibaztassa a posztolo, ovolt a hulye

AtiSnatch 2014.06.23. 15:47:23

ja el olvastam a posztot . ez télleg hüje .

venszivar 2014.06.23. 15:59:09

@AtiSnatch: 24napig tartott az ünneplés?:) vagy körbetelefonáltad a világ űrt IS!?!:)

2014.06.23. 16:04:25

@Kitalátor (másként) gondolkodó: szomszédnak a Kievi reptéren történt kártyahasználat után 10perccel Vietnámban vettek fel 1000 dollárt. Reklamált, 3 hónap múlva visszakapta.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.23. 16:08:17

Még a malévos időkben tukmálták a Citibank Malév hitelkártyát a Ferihegyen, aminek utánanéztem és kiderült, hogy első évben ingyenes, viszont az első évben nem lehet felmondani és a második évtől horror éves díja + lemondási költsége volt...

Egyébként van hitelkártyám, de okosan kell használni, tilos késni a visszafizetéssel. Én évente 6-7 ezer forintot fizetek a kártyáért és 50-60 ezer forint visszatérítést kapok rá (pénzben, nem pontokban).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:12:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: A Zindeksz Faszbökő ódalán van még +1, de az ide nem jött át.
@beszoptuk: Mákja volt, ha nem pénzt vesznek fel, hanem pl. vásárolnak pár drágaköves ékszert az ékszerboltban, vagy valamelyik jobb aukciós oldalon pár tonna személyesen átvehető ritka földfémet, semmit nem kapott volna vissza....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:13:50

@FDToth: Mindenkit lehúznak, csak sokan még észre sem vették...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.23. 16:16:58

@yaksi: 300 Ft havidíj és 45 Ft-ot sms-enként? Azt hiszem, ez magyar rekord!

Sajnos kártyás vásárlásoknál 180 nap a standard a visszatérítéseknél, viszont a banknak a reklamáció elindításánál jóvá kellene írnia a számládon az összeget, hiszen ők azonnal visszakapják, amíg az elfogadó nem bizonyítja, hogy márpedig ott és annyiért vásároltál.
Nekem egyszer Írországban egy ismertebb, legalább 150 éves pub-ban 50 eurót hozzácsaptak az aláírt számlán szereplő összeghez. Akkor a bankom rekordgyorsan, 1-2 héten visszafizette a pénzt, majd 2 hónap múlva jött a levél, hogy vizsgálják az ügyet és részleteket kérnek (mindent megadtam első körben), aztán kereken 180 nap után lezárták a kivizsgálást azzal, hogy igazam volt...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:19:09

@venszivar: Nácigány! A "világűr" magyarul egybeírandó! Ha már Dózsa György óta itt éltek a húsunkból, ennyit megtanulhattatok volna.
@További Magyar Hang: Az ilyenek szoktak kicsit szüzek is lenni.

igazságos 2014.06.23. 16:24:29

@Kellemes Zérókomponista: aztán senkinek se KÖTELEZŐ rám néznie, b+.

Nézzél helire.

igazságos 2014.06.23. 16:26:07

@hagyma: akkor fizettél tranzakciós adót VIktornak, ha itthon váltottál.

Mondtam én, hogy gyere át Szlovákiába.

igazságos 2014.06.23. 16:34:47

@ColT: fene népszerű lettem mostanába a túristák körébe, és ez biztos átjön a homározáson is, kompin meg lecsapódott.

Úgyhogy nem kérdés, jó volt neki, mer nem mondaná.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:35:15

@igazságos: Te meg ezexerint tót asszony vagy?

Merakkor aszongyahogy:
"To-tót asszonynak to-tót a lyánya,
Környes-körül lucskos a pinája.
Kerülj melléje, bu-búj beléje,
Tiszi-toszogasd meg, legyen kéjje!"
(Neménvótam!)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:36:53

@atpijkamo: Peruban is sok magyar származású (élet-)művész él...

Manyecska 2014.06.23. 16:41:00

@Kellemes Zérókomponista: jut eszembe:P boldog névnapot!:D Nem fáj semmim max. a melleim durranak szét de ez itt nem érdekes:D:P

Manyecska 2014.06.23. 16:44:39

@Kellemes Zérókomponista: b+ most ezt muszáj volt írni nem bírom abbahagyni a röhögést, azt belefúlok a medencébe, nameg megint éjjel felébredek a saját röhögésemre.:DD@ColT: hát szerinted?:DD:P
Nemtom ér gyerekeket leütni mer nem bírnak ezek itt magukkal..:D holnap szülinapozunk yeahh.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:46:18

@Manyecska: Amíg egyszer nem lesz vőlegény-fájásod, addig nem is tudod,mi a kín és mi a fájdalom! És nem lesz. (Szerintem már nekem sem, ahhoz ui. több órán át szétdurranni akaró férfiasság ellene...)

Manyecska 2014.06.23. 16:50:05

@Kitalátor (másként) gondolkodó: márhogyne tudnám szültem már:D! a császárt csak a legvégén végezték el amikor már fél napja vajúdtam meg nyomtam:(:D

igazságos 2014.06.23. 16:51:26

@Kitalátor (másként) gondolkodó: személyeskedő kérdésekre nem válaszolok! :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:53:50

Csaxólok, hogy az új posztban lefedtem a dobogó mindhárom fokát...
Na, pá! Mentem soppingolni!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.23. 16:55:16

@igazságos: És mi a véleményed a fenti népköltészeti műalkotás, illetőleg projekt realizálásának kérdéséről?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.23. 17:00:21

@igazságos: Téged mutogatnak a cirkuszba'? :D

@Manyecska: A saját horkolásodra felébredni túl mainstream? :D

igazságos 2014.06.23. 17:04:58

@ColT: a TE értelmezésed szerint mi számít cirkusznak!?

igazságos 2014.06.23. 17:06:26

@Kitalátor (másként) gondolkodó: dzsukel

Bővebben: fundamentalista gondolatok.

Aureliano Buendía 2014.06.23. 17:25:30

Gyere kis lány gyere
A diszkó klubban szól már a zene

na4 2014.06.23. 17:48:11

Basszus, de jó, hogy ezt olvasom. Ebbe majdnem belefutottam én is. Innentől kezdve még óvatosabb leszek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.23. 17:54:21

Ha jól értem, a posztoló HÜLYE volt, sőt KÉTSZER is hülye volt?

És most a bankot okolja?

Hábammeg, ilyenek a bankok. Máskor majd jobabn vigyázol.

Troppauer_Hümér 2014.06.23. 18:17:51

@atpijkamo: Legalább látott pinát közelről.
A szűkebbekbe belekerülni egy valag idő, pénz, meló. Ez hamar megvolt.

Troppauer_Hümér 2014.06.23. 18:24:52

Szerintem Szöllősy-Csák Gergely volt Jackyll, isten nyugosztalja, Rezső csak egy külsős segítség lehetett.
Kérdés csak az, hogy ez a Brünhilda is csak sztárvendég, vagy ő az új seriff? Ennyi idő alatt rengeteg poszt gyűlhetett össze a vadászok országában.

Manyecska 2014.06.23. 20:57:39

@Troppauer_Hümér: nem hiszem. szerencsétlen gyerek:((((

Atörökk 2014.06.23. 21:09:02

Vadász a négyzeten, ugorgyunk.

Louloudaki 2014.06.24. 08:40:01

ezt ismerem nekem is ajánlgatták, a lényege, hogy 10.000 ft "ajándék" egyenleggel indul, amit le lehet vásárolni, meg még vásásrlásonként is jóváírnak x-et. szóval gyakorlatilag ki lehet hozni ingyenesre ha okosan használja az ember. és az meg valóban buktató, hogy ha 1 éven belül felmondja az ember, akkor az 7500 ft. aztán disszidáltam és én se aktiváltam. felhívtak 1 hónap múlva hogy ugyan miért nem kell mégse nekem ez a jó ajánlat, mondtam külföldre minek aztán könnyes búcsút vettünk és azóta se zargattak.

joska61 2014.06.24. 10:24:26

A hitelkártyánál már csak azt rühellem jobban, ha megpróbálnak valami rám sózni, amit nem is akarok.

VT Man 2014.06.24. 10:37:02

@batgirl:
"Az hagyján, hoyg elsőre rábeszéltek, vannak szarnapjai az embernek, de hogy másodszorra is!"

Na ez az! Tipikus medve-vadász sztori!

A 15 ezer a tanulópénzt volt.

anarch 2014.06.30. 14:22:16

Hehh, rám egy törzsvásárlói kártyát akartak tukmálni, mondván hogy költsége nincs, lehet pontokat gyűjteni amit majd levásárolhatok (aham), cserébe pl. a (kiterjesztett) garancia kitöltését egy mozdulattal meg tudják majd oldani, nem kell minden egyes alkalommal nevet-lakcímet-telefont bediktálni, stb.

Apróbetűs részben feltűnt, hogy a törzsvásárlói kártya igényléssel hozzájárulok a hitelképességi vizsgálathoz. WTF? Kiderült, hogy ehhez bizony hitelkeret is jár, ha netántán majd valamikor részletre szeretnék vásárolni, de ne aggódjak, a hitelkeret díjtalan.

De legalább nem számoltak fel szerződés kettétépési díjat.

Egyébként svéd cég.

ahanem01 2014.07.29. 14:00:13

@Fantomász: Azért ez nem így működik, bár sokan gondolják így.

ahanem01 2014.07.29. 14:06:04

@FDToth: Gondolom, te csoportvezető vagy köztük.
süti beállítások módosítása