Tékozló Homár

Dícsérni jöttem a Wizz Airt, nem temetni, bizony!

2014.06.30. 14:59 | Homár Hilda | komment

wizz.jpg

Múlt héten is gyepáltuk a Wizz Airt, és a statisztikák alapján jövő héten is fogjuk, de természetesen azt sem hallgatjuk el, ha valami szépen, rugalmasan, ügyfélbarát módon zajlik a rózsaszín flottánál, mint Levi esetében, akinek külön puszi jár ezért a részért: "én dicsérni fogom a Wizzairt. Merhogy kaptam tőlük 100 rugót ajándékba." Úgy könnyű, dünnyögi majd nyilván minden otthoni Homár a bajsza alatt.

Hát lehet, hogy nem leszek túl népszerű a következő bejegyzésemmel a Homáron, de én dicsérni fogom a Wizzairt. Merhogy kaptam tőlük 100 rugót ajándékba.

Repültünk már velük párszor, pont olyanok voltak, mint a többi fapados. Vagyis elvittek ócsóért messzire, néha persze késtek egy kicsit, oszt ennyi.

Szóval még tavasz elején vettem repjegyeket, a feleségem, a nagyobbik gyerek meg én utaztunk volna. Mivel most távolabbra lett volna a menet, azért nem a szokásos 20-25000 lett volna egy jegy oda-vissza, hanem 40000.

Sajnos időközben a feleségem komolyan megbetegedett, megműtötték, és ezért nem tudtunk elutazni. Ha az elvárható módon jártunk volna el, akkor legalább 14 nappal az utazást megelőzően lemondjuk a utazást, és akkor a törlési díjak, meg rendelkezésre állási, meg mittoméndíjak megfizetése után, visszakaptunk volna összesen 24000 forintot, a befizetett 128000-ből. Ami nem sok.

Viszont próba-szerencse alapon megírtam nekik, hogy mi a helyzet, és kértem, hogy legyenek má’ jó fejek, és adják vissza a teljes összeget.

És azt válaszolták, hogy ha elküldöm az orvosi igazolást, akkor méltányosságból jó fejek lesznek. És ugyan nem utalták vissza a pénzt, de odatették a Wizzair számlámra. Nemcsak a repjegyeket, hanem a mindenféle adminisztrációs díjakkal együtt az utolsó fillérig a teljes összeget, amit befizettem. Igaz, hogy csak repjegyekre és szolgáltatásokra használhatom, de ez nekem szerencsére pont annyi ér, mintha a kezembe kaptam volna a pénzt.

Kedves Homár olvasók! Ennyi a történetem. Örüljetek velem! És az inkább kárörvendő-beállítottságú Homár olvasóktól pedig természetesen még egyszer elnézést kérek, a heppienddel záruló történetem miatt.

Levi

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.06.30. 15:11:49

Ezt sosem bocsájtom meg neked, Levi..:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 15:13:55

Éjjen!
Legyen heppinesz, meg szansályn!!444

Manyecska 2014.06.30. 15:15:00

Pont ilyen lila blúzom van, én annak örülök.

Manyecska 2014.06.30. 15:16:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: találtam egy régi fényképet, amin egy homárral pózolok..! jó lesz avatarnak!:D

Manyecska 2014.06.30. 15:20:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: :DDDD nem, csak akvárium /:P/, meg én bemosolygok egy bazi nagy homár mellé oldalról hogy csíííz..:O:D
szerintük lila hászerintem mályva v.sötétrózsaszín undzovájter..:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.30. 15:24:21

akkó jobbulást kívánunk!

de azér kutyábul sosenem lesz szalonna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.30. 15:25:52

"És ugyan nem utalták vissza a pénzt, de odatették a Wizzair számlámra."
HA rendszresen repülsz, akkor neked mindegy, hol van, nekik meg nem veszteség.
Jó lenne, ha a cég többi része is így működne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.30. 15:27:16

@sugargiraffusplumps.: Lesz, csak az olyan is lesz :D

Mondjuk jobbulást, tényleg.

Manyecska 2014.06.30. 15:32:43

@Kellemes Zérókomponista: itt jobban érik a túró is, érzed ugye..?:DDDD

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.30. 15:35:07

a kép alapján aszittem tékomos lesz...
mindenhol ez a meggyleves szín

AtiSnatch 2014.06.30. 15:37:09

@háromlábúbogár: pedig nyomhatnák kóprodukcíóba, egy poszttal két legyet!444!

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.30. 15:41:30

@AtiSnatch: jah, tékomos előfizetéses telóval nem tudta a wizer jegyét pdfbe kinyomtatni.... vagy valami ilyesmi

Atörökk 2014.06.30. 15:41:55

Nohiszen. Lemaratt az X a poszt végirűl!4!!

AtiSnatch 2014.06.30. 15:43:39

@atörökk: a képet elnézve a xxx maradt el sajnos.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.06.30. 15:43:47

nagy öröm! a pénzed még mindig náluk van, és csak ott költheted el. inkább azért jár a lófasz a seggükbe, mert 128-ból visszautaltak volna 24-et normál esetben.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.30. 15:44:07

@atörökk: tessék (x)
esetleg lehet társadalmi célú is

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.06.30. 15:46:19

@AtiSnatch: nem marad el, mer ez a hét bige épp hozzám tart, mer hallottak a férfiasságomról azt jönnek megnézik miújság

AtiSnatch 2014.06.30. 15:46:20

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: hát azt én sem nem értettem, hogy mit beszél kapott 100rugóról. de amúgy nálunk még az is előferdülhet, hogy neki kellett volna befizetnie.

AtiSnatch 2014.06.30. 15:47:54

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: nem nekik maradt el, hanem nekünk, mer nem láttuk :D

Atörökk 2014.06.30. 15:48:50

@AtiSnatch:
Honnan tudod? Attúl, hogy nem voltál ott, még lehetett!4!!

Atörökk 2014.06.30. 15:51:50

Ha jól sejtem, a képen lévők között egyik sem igi. Ha jól sejtem, megint nem dugták meg :D

AtiSnatch 2014.06.30. 15:54:40

@atörökk: rajta van, az egyik kép őt ábrázolja. :D

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: nem kell, fent van a neten: norlandsecurity.com/images/sleepy_guard.jpg :D :D :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.30. 15:55:36

@Kellemes Zérókomponista: kit kéne ütni? biztonsági őrt, postást, vasutast?

Atörökk 2014.06.30. 16:05:15

@AtiSnatch:
Kizárt! Hacsak nem a bőröngyébe dukta a traGtort!4!!

ptspts 2014.06.30. 16:18:33

Nehéz megmondani, hogy a Homár olvasóinak mekkora része kárörvendő, mert csak a kommentelőkről van adat (a kommentek alapján mindenki meghozhatja saját ítéletét).

venszivar 2014.06.30. 16:20:05

@ptspts: vissza kéne állítani a halál büntetést?:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.30. 16:22:09

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: A Kerékagyná' is olvastam az építő jellegű kommentedet. :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.30. 16:27:27

@ptspts: "(a kommentek alapján mindenki meghozhatja saját ítéletét). "
Akkor ezt a kormány hamarosan meg fogja szüntetni :D Nemzeti kommentelés lesz!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 16:27:45

@venszivar:
Hát ennek a kollégának valami betegsége vagyon, mer alapesetbe nem horkul.
Csak akkor ad ki hangot, ha udvarul.
Akkor is csak a fijú.
Amúgy meg hüleséget írtak, mer nem bisztos, hogy albínó.
Csak ha piros a szeme, de az meg nem láccik!4!

AtiSnatch 2014.06.30. 16:28:14

@atörökk: a falon lévő képre gondoltam. :D

Atörökk 2014.06.30. 16:37:01

@AtiSnatch:
Hülyeség! Az ott egy pina!

venszivar 2014.06.30. 16:45:14

Francia s Német győzelmet VÁROK, ÓHAJTOK...

venszivar 2014.06.30. 17:01:33

@Kellemes Zérókomponista: pontosíts! még soha nem vettem észre....
összekeversz a barommal!!!16!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.30. 17:20:24

@ColT: "Nemzeti kommentelés lesz"

:))

@dr. phil. Sün‼ ツ: "Legyen heppinesz, meg szansályn!"

Az a Homár halála lenne. Te retrográd!

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.30. 17:31:16

@atpijkamo: milyen halál? amikor nem volt új poszt, mi akkor is itt bactuk a rezet, nem?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.30. 17:33:27

@háromlábúbogár: Hát elég szar is volt. Nem tudom mér, de szükségünk van az új posztokra, ez a tapasztalat.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.30. 17:35:16

hvg.hu/shake/20140630_A_video_amit_egy_ideig_nem_fog_elfelejten

Egy férfi 30 másodperc alatt bújik bele nadrágjába, ami önmagában még semmi extra, de ő kéz nélkül csinálja.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.30. 17:37:11

Bezár az IWIW éjfélkor, de a szemetek már déltől nem engedtek regisztrálni. Be is küldöm Hildácskának.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.30. 17:49:00

@atpijkamo: praktikus fogamzásgátló. monnyuk az orvostanhallgatók meg a forró fürdővel érték el ugyanezt, szinte ingyér, úgy viszont reverzibilis a folyamat :)

neet 2014.06.30. 17:50:27

@atpijkamo: most képzeld, ha a farzsebedben hordtad volna, és még azt a régit, aminek jóóó nagy volt és vastag. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.30. 17:52:47

@neet: :)) Hülye.

@sugargiraffusplumps.: "forró fürdővel"

Inkább leégeti, minthogy gumit húzzon?

neet 2014.06.30. 17:54:56

@atpijkamo: nem, a meleg árt nekik. (nem az a meleg, annak úgyis mindegy) Nem véletlen vannak kívül a golók. Hogy tudjanak hűlni.
Ja, és laptopot sem célszerű sokáig ölben tartani, eredmény hasonló. Mondják.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.30. 17:57:10

@neet: Nem szeretek melegedő laptopot használni. Na nem ezért.

neet 2014.06.30. 17:59:15

@atpijkamo: hja, hát a melegben állítólag ellustulnak a fiúk, és nem akarnak futni. Vagy meg is hólnak, de majd egy okosabb jól megírja (Igi?).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.30. 17:59:44

@atpijkamo: a gumi pénzbe kerül. hetente mondjuk csak 3-4 gumi ára már jelentős vagyon egy egyyetemistának :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.30. 18:01:29

@atpijkamo: nekem meg a tökpárom a laptoptól fáj, ha ölben. Páran vannak így, csak nem beszélnek róla. Te nem térsz át tabletre?

neet 2014.06.30. 18:05:16

@sugargiraffusplumps.: ööö, te most felvágsz vagy panaszkodsz? :)))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.30. 18:05:53

@neet: Elpusztul a melegben. De a sperma egész életben képződik, míg a petesejt veletek születik.

@sugargiraffusplumps.: Annyi csak jóval később volt elég. Nem emléxem, hogy tétel lett volna. Persze, az még az átkosban volt.

A nyugat-európai utazások alkalmával volt kínos a pénztelenség. Interrail rulez. Van még olyan?

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.30. 18:06:40

állítólag a szakácsok golyói is sérülnek a nagy hő hatására...

neet 2014.06.30. 18:06:47

@Kellemes Zérókomponista: :D és még én vagyok a hülye. A spermák elhalnak a melegtől, a segge mástól fájt volna.
Bocs, atpi, ígérem, leszállunk a seggedről (is) :D))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.30. 18:09:24

@háromlábúbogár: Valami hülyeamerikai meztelenül szeretett barbekjúzni, oszt egyszer odaégette a szerszámát. Volt hír másfél éve.

neet 2014.06.30. 18:11:44

@atpijkamo: oké, de ha mondjuk anyu szerdán ovulál, apjuk meg kedden vesz egy forró fürdőt, szerdán már b...tja, érted. Vagy lapátra teszi őket, és gyorsan frissíti az állományt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.30. 18:14:43

@neet: Egy egészséges felnőtt férfi kétnaponta termeli újra a teljes állományt.

neet 2014.06.30. 18:17:30

@atpijkamo: egészségetekre. :) És milyen szépen megfogalmaztad, nem semmi! Állomány-újratermelés. Hm.

AtiSnatch 2014.06.30. 18:17:43

Jójó, de mikor beszéltek már a virágokról meg méhecskékről? Meg az egészhez mija pitsa köze van a gólyának?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 18:19:12

Én azé meghallgatnám Manyimamit it ebbe a kérdésbe!44!

neet 2014.06.30. 18:20:11

@AtiSnatch: ha virágok közt csinálod, vigyázz, mert tökönszúrhat egy méhecske.

neet 2014.06.30. 18:23:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: Manyi sztem a hogyan vegyük ki és hova könyveljük, nem pedig a hogyan jut be kérdéskör szakija. Bár lehet, h abban is jó. Ezt nem tudom.

AtiSnatch 2014.06.30. 18:30:50

@neet: és seggbe csíp egy gólya? Vágom én :D

neet 2014.06.30. 18:32:41

@AtiSnatch: hát így. Mindent tudsz. Én mehetek is.

Aureliano Buendía 2014.06.30. 18:38:54

* A WizzAir támogatásával

Aureliano Buendía 2014.06.30. 18:44:38

@venszivar: átbaszás, ez egy örmény népzene tradicionális hangszeren előadva.

Aureliano Buendía 2014.06.30. 18:46:41

@atpijkamo: megolvad rajta a vaníliafagyi. Értem.

Manyecska 2014.06.30. 18:51:50

@uraaam: hogy megnyugodjá beraktam a lábaimat az előző poszthoz..:D

Aureliano Buendía 2014.06.30. 19:07:34

Scsipovicsné Zahedli Krisztina logopédus

Aureliano Buendía 2014.06.30. 19:08:42

@Manyecska: nekem a frizura égett bele a retinámba. Te ugye nagy Dieter Bolen rajongó voltál?:D

Atörökk 2014.06.30. 19:14:02

@atpijkamo:
Miért vetted le a gumiborítást az antennáról?

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.06.30. 19:15:15

a poszt toló teljes neve nem Levi Bellfield véletlenül?
mert akkor értem :-DD

Manyecska 2014.06.30. 19:17:41

@uraaam: figyejjé 93-ban ez volt a divat!!:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 19:39:37

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Valamint Szvetlana Hogyisvolsztkaja orosz népdalénekesnőre!4!

Manyecska 2014.06.30. 19:43:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: :DD mér, van olyan ahol a Járóka Líviára...:DD

Atörökk 2014.06.30. 19:55:07

@Manyecska:
Őneki akkor még ot volt a tojáshéj a fenekén ;)

Manyecska 2014.06.30. 19:59:54

@dr. phil. Sün‼ ツ: köszi!:D nem, engem a nagyim nevelt, gyakorlatilag, tőle kell számon kérni..:D www.kepfeltoltes.hu/view/140630/1238726789beolvas_s0003_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
rá hasonlítok a legjobban..:)

Manyecska 2014.06.30. 20:00:56

Na jó nincs valami újposzt?? Ez a Tilda vagy ki elég laza:D

Aureliano Buendía 2014.06.30. 20:06:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: vayg volt volános buszvezető a rokonságában.

Manyecska 2014.06.30. 20:12:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: apám ott volt csak anyám passzolt le előszeretettel hetekre nyáron:( most is ez van...:D Sajnos már rég meghalt a mama anyám felidegesítette amikor elváltak a fatertól, úgy hogy agyvérzést kapott, sza azóta anyámmal nem túl felhőtlen a kapcsolat....finoman fogalmazva:D @uraaam: volános volt, de kirendeltségvezető volt a fater..egy időben:)@háromlábúbogár: Az. Szegény remélem nem olvassa. Na lécek vasalni:D:(

Manyecska 2014.06.30. 20:20:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát ez már 25 éve volt de ovis koromtól nála voltunk. Imádtuk, folyton tett-vett ő is, sütött, főzött. Anyám meg láncdohányos és gyakorló idegbeteg,hiába, Váci uccai úrilányként nőtt fel..:DDD főzni azt ma sem tud:(:D finoman fogalmaztam:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.30. 20:33:26

majd' húszáves MTB utánzaton 10 éve berohadt hátsó váltó javítás.
Egy szóval tudom jellemezni
KUUURVVAAANYÁÁD
Most már nagyjából jó...

Manyecska 2014.06.30. 20:35:39

@ColT: hányugodj meg én spammoltam itt helyetted. WD-40-t rakj belé.:DD@Kellemes Zérókomponista: ja, vettem patiszont. Hol a hagyma?:DD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 20:37:53

@Manyecska:
Sárgadinnyét tegyé bele mindenképp!44!
Meg reszelt tökmagolajat!
Kis borókabogyó, meg lazacikra, és má kész is!4444!8

igi1 2014.06.30. 20:38:45

@ColT: addig ne anyázz, amíg én nem jutottam az eszedbe :P

igi1 2014.06.30. 20:44:19

@Manyecska: csak vigyázzá, mer ha így folytatod te se leszel Colt szíve csücske.

Atörökk 2014.06.30. 20:44:59

@ColT:
Néha kennyed meg. Utána egész más lesz az élmény. Minden másra ott a Mastercard. Ha mégsem, igire továbbra is számíthatsz, ő megbízhatóan hülye.

igi1 2014.06.30. 20:49:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: én már rég kiestem a prixisból, de azt nem venném a mellyemre, ha mással is így esne meg

Láthassátok, még a török is tuggya. :D

Atörökk 2014.06.30. 20:51:10

Valaki árujja el, mijaza prixis!!! Kerestem az igipédiában, de nem találom :(

igi1 2014.06.30. 20:52:06

@atörökk: ha praxist mondtam volna, úgy biztos vágnád

de így nem érteni az alkalmazottak szlengjét, mi!?

Manyecska 2014.06.30. 20:56:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: magyarosan szólva be is b..szna ha itt se hagyna már békiben!:DDD
amúgy kökényszósz létezik, a grúzok szeretik asszem. De van mazsolás hurka is. kellett a kalória na!:) @igi1: Igen anyu! nade húsz éve nem jutott eszébe lekenni vagy ezt hógy?

Manyecska 2014.06.30. 20:57:05

@igi1: jelenleg sikoltozva vergődik sza adjuk csak alá az ívet!!:D

igi1 2014.06.30. 20:57:22

@Manyecska: errű, mármint hogy ki mit felejtett el 20 év alatt, mesélhetnék bővebben, de asszem, nem szeretnéd, ha részletezném

Atörökk 2014.06.30. 20:58:25

Valaki adjon egy igi-magyar szótárot, köszönöm!!!

igi1 2014.06.30. 20:59:28

@atörökk: eztet a főnökök úgyccse érthetik, úgyhogy most biza törődj bele, h kimaracc a társalgásbú'

Manyecska 2014.06.30. 20:59:29

@Tanácstalan: Szia. Felkeltél?:D@ColT: vegyé Shimanót. Ha jó, ha nem jó. Ennyit értek hozzá kb.:DDD@igi1: :DDD Anyám, most már feküdj le!:DD

Manyecska 2014.06.30. 21:00:28

@Tanácstalan: na, megvót remélem egész Vörösvár..

igi1 2014.06.30. 21:01:23

@Manyecska: hádde igazam van, nem!?

Aureliano Buendía 2014.06.30. 21:01:55

@atörökk: lehet, hogy a prakszis nógrádiul?

igi1 2014.06.30. 21:04:10

@Tanácstalan: akkor le is keljél, lécci

Manyecska 2014.06.30. 21:05:54

@igi1: légy nyugodt a repedéseket megkenni sosem felejtik el:DDD..ezeket vaslapáttal kellett volna verni kiskorukban de sajnos kimaradt..:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:07:18

@igi1:
Térerőt kaptá hirteleny?
Vagy most ez itt hogy?

Manyecska 2014.06.30. 21:07:43

@Tanácstalan: mingyár rágyújt aztán megnyugszik!:D Addig letusolok. majd jövök.

igi1 2014.06.30. 21:08:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: elvonút a vihar

bár még kissé hideg van, és libabőrös lettem

a többit képzeld hozzá

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 21:09:31

@Tanácstalan: majdnem ketszeres szorzo, mert ugy tettem meg, hogy minimum kettovel nyernek
ez egy
ketto, ez nem uriemberseg, ez jatek es kis bevetel
tegnap jott kosztarika
amit ott nyertem azt tettem fel ma
3-1el elegedett leszek
/nade ha uriemberkedunk, ha tutitra mondod, hogy a nacik nyernek - 1.20-ert lehet megfogadni - akkor felteszek 10 ezer dollart..../

de hat ott van allah, aki megsegitheti az algirokat...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.30. 21:09:49

@Manyecska: Nem mindegy, hogy mire gyújt rá, és főleg miért? :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:11:04

@Tanácstalan:
Szerintem nem megy valamellyik sorozat, azé illyen mérges.
El köll neki nézni, nem báncs!4!
Nekem pl kifejezetten teccik.
Csak nem tom, megvan-e irányomba a vonzalma?
Mer engem az alma mindig (rövid i) vonz!!44!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.30. 21:13:04

@hagyma: Costa Rica továbbjutása csak 30 dodót fizetett? :O

igi1 2014.06.30. 21:15:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: ezt privátban tárgyajjuk meg, ha kérhetlek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 21:15:43

franciakra is tettem volna, de keson ertem haza...
de focira tenyleg csak azert fogadok, hogy legyen kinek drukkolni
holnap pl USA-ra nem fogadok, de erzem nyerunk:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 21:17:12

@Tanácstalan: nekem igen
mar nem tuti , de ugy remlik 45 dollart dobtam fel ra
de mindjart megnezem

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:19:10

@Tanácstalan:
Nem hinném!44!

@igi1:
Ööööö, én nem vagyok fönn illyen szekszcseten!

igi1 2014.06.30. 21:19:17

@Tanácstalan: nekem nincs pasim, aki fizetné

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:20:43

@atörökk:
Nem hinném!44!
Igi még filyatal, meg utóggyaji sincsennek, szóval szerintem nem!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.30. 21:21:36

@igi1: Lazsáltál. :) Amúgy az ilyet a pacákok fizetik? Ajvé.

@dr. phil. Sün‼ ツ: Hit kérdése? Asszem rossz helyen vagyok. Ez itt nem a homár? :)

Atörökk 2014.06.30. 21:22:39

@dr. phil. Sün‼ ツ:
No de esz csak feltételeszés, nem tuggyuk!

igi1 2014.06.30. 21:23:28

@Tanácstalan: hát nem is én, erre teremtették a pasikat, vagy mifene

hogy perkáljanak

ha már lelépnek a válás után, a gyereket meg ránk hagyják

Manyecska 2014.06.30. 21:24:19

@igi1: milyen válás után az esküvő után!:D:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:24:32

@Tanácstalan:
Nem vagy ottan, csak a gondulatomat vetettem képernyőre!
Nem tuttam még mammográfiját végezni rajta, ezé mondom.
sunews.blog.hu/2012/07/14/szakmat_valtottam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 21:25:21

@Tanácstalan: na megneztem
vegulis 45-ot dobtam ra osszesen es 81-et kaptam, tehat 36 volt a tiszta
ebbol most ment 30 a nemetekre, 2 golos gyozelem kell a 60 /tisztan 30 dollar erdekeben/
de meg lehet fogadok ilyen szogletekre, vagy sargalapra
meg nezelodom

igi1 2014.06.30. 21:29:30

@Manyecska:
a fene az időzítésükre :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 21:31:05

hamburger lesz fott sult kukoricaval es johet a meccs:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:31:20

@igi1:
Nekem nincs lóvém se, meg traktorom se.
Most akkó hogyan udvarujjak neked?
Ja, ájfonom se nem nincsen.

Manyecska 2014.06.30. 21:31:35

@Tanácstalan: a pajtát rámgyújtja!:D ja, nincs is pajtánk!:D namindegy, jó éjt:) ramadán van mingyá ehetek..:P:P:P

Manyecska 2014.06.30. 21:33:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: esetleg tegyél bele fahéjat meg egy kis borst, szegfűszeget!:P

igi1 2014.06.30. 21:33:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: már megbeszéltük ezerszer, hogy a lóvét a török aggya, te meg csak add önmagadat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 21:35:17

@igi1: alibaba futtatja a sunt?
hm...
vagy Igit?
teljesen belezavarodtam

igi1 2014.06.30. 21:36:10

@hagyma: te biztos megtetted a téteket a törökkre, mi!?

áruló :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:36:14

@Manyecska:
Az nem jó!
Dinnyhéj nélkül nem műkxik!44!

@igi1:
Jóvan béby, fejjed meg a törökköt, oszt dugunk!44!

igi1 2014.06.30. 21:45:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: de előbb hagymát riutálisan apró darabokra kell felszeletelni, oszt megpirítani

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:45:42

@atörökk:
Nekem van fotóm a Zigitű!44!
Én bisztosra megyek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 21:50:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: lehet kufirc utan perkelt is lesz:)
elotte nem javaslom

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:51:40

@hagyma:
Kufirc után én aszok, olyankor má minek perkelt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:52:52

@igi1:
Nem úgy vót, hogy te méssz ki a röptérre?

igi1 2014.06.30. 21:56:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: de nem mentem, mer úgyse hozott nekem semmit se

most mondd meg

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 21:59:38

@igi1:
Hát ha nem menté, akkó honnan tudod?
Azé nem dugunk, mar asszed, hogy úccse nem dugunk?
Hát ezíígy izé....
A kelgyó mwg a farkába harap?
Vagy ezígyhogy?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 22:02:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: nade mi van, ha delben van a kufirc , aratasi szieszta idejen, akkor meg kell vacsorazni

Manyecska 2014.06.30. 22:03:23

oszt ne paràznàlkodj pontra meg sz.runk mi?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 22:05:54

@hagyma:
Az más tészta, akkó más a fólállás!
De én nem kufircolok délbe, mer akkó más dógom van.

@Manyecska:
Akarsz errű bővebben mesélni?

igi1 2014.06.30. 22:06:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: jó, hát valahogy a zember nem akarja elhinni, amit már úgyis tud legbelül, hogy a hagyma mindig csak átb@sz mindenkit XD

Mer akkor felajánlotta volna, hogy itthon feladja postán, érted.

3000 forint egy literes Jelly - Belly, meg 1000 forint a postaköltség, ha úgyis hozott

igi1 2014.06.30. 22:08:24

@Manyecska: én mindig azon tűnődtem
"felabarátod házastársát ne kívánd"
ezek szerint =>

Felebarátod anyját/apját/unokatestvérét/fiát/lányát/gyerekét kívánhatod!?

:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 22:09:46

@igi1:
Nem tom, mijaza Jelly izé, de bisztos.
Azé mé szerecc?

Atörökk 2014.06.30. 22:10:00

@Manyecska:
Hádde a kufircozás az nem paráználkodás!4!!

igi1 2014.06.30. 22:11:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: téged mindig

mellyeimen :)

olyan mindenízű drazsé, csokoládés, málnás, epres, dinnyés, hatvan féle íz, de vannak benne kakukktojások is, mint pl. spenótos :D

olyan, mint a Harry - Potterben a mindenízű drazsé

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.30. 22:12:02

Tanácstalan újra itt. Példázatot vehetnén róla.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.30. 22:15:40

@dr. phil. Sün‼ ツ: Te mostan a török f@aszával vred ám a csalánt. :)

@Manyecska: Dehogy, csak rugalmasan értelmezik. 'Sztán ezzel a "lelépés" dolggal ne általánosiccsúnk, ha kérhetem, kisztihand.

igi1 2014.06.30. 22:17:02

@Kellemes Zérókomponista: reája még az EDE-s posztbú is emlékezhet a nép

szerintem most készülődik a Kékszalagra, nemsoká gyűn
Még 9 nap, ugye senki nem felejtette el!?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 22:17:39

@igi1:
Jóvan, ennek örülök!
Nem ettem/ittam még ollyan izét.
Asszem, nem is érdekel.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.30. 22:17:42

@Kellemes Zérókomponista: Rosszabb példát nagyon nem s találnál, ha nem politizálsz. :)

@hagyma: Figyu, ha ez így meg, akkor egyrészt úriembör vagy, másrészt bukó a 30 dodó. A dájcsok bevették a focizás elleni tablettát - vagy magyar bajnokit néztek.

igi1 2014.06.30. 22:19:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: pedig nagyon sokféle felhasználási módja van, praktikus lehet néhány dologban :)

de csitt

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.30. 22:19:59

@igi1: Hát lehet aztat? Még szép, hogy nem leszek ott. :)

igi1 2014.06.30. 22:21:51

@Tanácstalan: úgy veszem észre, mostanság lankadt a társasági élet itt a homáron

Jackyllt titokzatos módon eltüntették, és erről mélyen kussolnak.

Aztán jött valami rozsomák, most meg Hümér Hilda, vagy kifene, aki még kommentel! is

most mondd meg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 22:24:01

@Tanácstalan: hat ritka szarul jatszanak az tenyallas
de nem idegesit
mobndtam mar sokszor
ez nekem hobby es liftezek fel es ala, tegnap jott, ma megy
na so
egyszer nyertem 5 dollarra 6200-at baseballon
nem idegelnek ilyen +-30 dolcsik

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.06.30. 22:28:11

@igi1: Szóhoz sem jutok. Mondjuk én egységsugarú júzer vagyok: a Homárt már régen nem a poszterek és adminok alakítják és formálják, hanem a törzskommenetelők (nem én).

@hagyma: Nem az összeg, a tudat - ezért nem lottózók. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 22:45:04

@Tanácstalan: azt nem ertem, hogy jon ide a tudat:)?
de remelem azert a nemetek mennek tovabb nem musztafaek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 22:47:49

bar mar nemetek fele is musztafa:)
es hol van Ozil?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 22:50:25

bar mar nemetek fele is musztafa:)
es hol van Ozil?

igi1 2014.06.30. 23:04:45

@hagyma: hát nem nagyon erőltetik meg magukat a németek

Hogy még egy nyamvadt gól se eddig, már csakazértis hajrá Algéria

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.30. 23:21:47

@igi1: kik ezek a barmok akik vegig futyulik a meccset
ez rosszabb mint a vuvuzella vagy mi a tokom

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.30. 23:28:32

@hagyma:
A vuvuzela fán terem.
Nem emléxő?
sunews.blog.hu/2010/06/23/vuvuzela_fa

@atörökk:
Vakargatod is, vagy csak jáccó vele?

Aureliano Buendía 2014.06.30. 23:49:54

Azé' nem volt rossz a szomszéd bora...;)

Aureliano Buendía 2014.06.30. 23:50:54

@atörökk: neked már úgyis a mindennapok része...

Atörökk 2014.06.30. 23:53:00

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Há' mikor mit! Csak vigyáznyi kell vele, mer' harap!

@uraaam:
Meginn bérúgtál, oszt' búgattad a szomszédot? ;)

helianthus 2014.06.30. 23:57:32

@dr. phil. Sün‼ ツ: viszket a segg.m megvakarom, mégpedig ott, ahol én akarom.
Oppardon möszjő, ez a népi rigmus jutott eszembe.

Atörökk 2014.06.30. 23:57:46

@uraaam:
Ennyi idó alatt csak kéccer? :o

Aureliano Buendía 2014.06.30. 23:58:18

@atörökk: valamikor inni is kellett.

Még 3 percig él az iwiw.

Atörökk 2014.07.01. 00:00:17

@uraaam:
Keresztezd magad polippal ;)

helianthus 2014.07.01. 00:03:26

@uraaam: francba. Nem csináltam időkapszulát. Odaadod a tiédet?

Aureliano Buendía 2014.07.01. 00:03:36

@atörökk: ok bazmeg, de annak is csak egy szája van:D

Aureliano Buendía 2014.07.01. 00:04:36

@helianthus: nem. Nem tudnád magadban feldolgozni.

Atörökk 2014.07.01. 00:04:50

@uraaam:
Az lehet, de menet közben is ki tud nyitni egy üveg bort!

helianthus 2014.07.01. 00:06:21

@uraaam: :( akkor most szomojú vagyok és álomba sírdogálom magam.

Aureliano Buendía 2014.07.01. 00:08:40

@atörökk: látom, te leragadtál a bornál.

Részvétem:D

Atörökk 2014.07.01. 00:09:56

@uraaam:
Mindent a magam idejében!

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2014.07.01. 00:11:54

Őrjöngve őrülve örüljünk Levike telenovellájának. Olyan jó érzés, mint amikor szarás közben cigizel, és hugyozol egyszerre vagy tán ez még katartikusabb. Csákkhogy, majd mikor utazna Levike a csal-ággyal, majd jól belevízionájja a wizzard Wizz Air a nagy sötét pink páratlanujjú patás ivarlécet a szájukba. Kis poggyász trükkel, vagy mer’ nem egyen zokni van a családon, vagy mer csak YO-fejek. Az a baj, hogy Levi azt hiszi jóul járt, pedig az öreg Wizz, a csodák csodája, már tuggya, hogy Levi nem is tuggya, amit ők tudnak, hogy rábaszott. Csak Wi-dő k AIR rdése.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 00:35:23

ha nem is nyertem, de azert europa nyert

Manyecska 2014.07.01. 00:53:58

megdöglött az iwiw..?xd

Manyecska 2014.07.01. 01:02:16

@Tanácstalan: á nem volt ilyen...csak épp megin rémàlmaim votak arrol az időről....xd. minden.amugy fasza xd

Sandor Akarki 2014.07.01. 01:52:43

@igi1: Rozsomákot veszek, legalább kettőt, többet is, hímből elég egy 10E Ft/db áron.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 03:15:47

@Manyecska: "503 - Az IWIW karbantartás miatt átmenetileg nem elérhető"

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 03:28:37

bakiparade.postr.hu/balesetet-szenvedtek-egy-robogoval-a-tizenevesek

Ezért van az, hogy a balrakanyarodónak figyelnie kell az őt szabálytalanul előzőre is.

Bukósisak nélkül pofára persze.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 03:31:26

A sérült tetőn át bejutott az esővíz, és összegyűlt az épület alsó szintjén. Hamarosan igazi szúnyogfészekké vált a kis természetes/mesterséges tó. Ezért a helyiek néhány halat dobtak a vízbe, hogy megegyék a szúnyoglárvákat.

toochee.postr.hu/a-legfurcsabb-plaza

AtiSnatch 2014.07.01. 07:37:12

Hogy egy klasszikust idézzek: "Sziasztok" - IWIW

Manyecska 2014.07.01. 08:12:49

@AtiSnatch: jó hely volt az csak sok volt a köcsög:DD!:DDDD

Manyecska 2014.07.01. 08:13:49

Tegnap egy fórumon-nyitottam én is egyet azért:D-két oldalon át anyázták egymást régi ismerősök..:DDD:O ecsém..

AtiSnatch 2014.07.01. 08:28:13

@Kellemes Zérókomponista: ahogy elnézem valami pálinkás üveget. :D

AtiSnatch 2014.07.01. 08:33:55

@Manyecska: nem ittál a iwiw temetésén? :.( :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 08:37:37

@AtiSnatch: :D De az alapállapot. Lehet, hogy egy teniszszettet nyitott vagy rendezvényt, persze bepityókázva! Lehet, hogy vicces ő? Hú, most látom, épp válaszolt, mostmár nem törlöm ki.

helianthus 2014.07.01. 08:47:26

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: ez gyenge volt. Kijöttél hát a gyakorlatból.
@Kellemes Zérókomponista: hát itt bújkálsz. Én is eljöttem. Jó a reggel. Már megyek is. Egy időben vénszivar az anyósával beszélgetett itt ('jövök mama!'). Az vicces volt. Szereted Maja méhecskét?

2014.07.01. 08:50:59

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: buzi Easyjet nem fizette ki néhány éve a költségemet pedig ott még halál is volt a családban. :S

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.01. 08:57:30

szépjónapotmindenkinek.
Még annak is, akinek még véletlenül sem kívánnék ilyet!

MI az új felállás?

Manyecska 2014.07.01. 09:07:07

@helianthus: nemmindegy? ezek oly egyformák:DD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 09:13:07

@helianthus: éppt tegnap néztem és gondoltam rád, hogy ez biztos begyön neked. Szóval pont! Vannak benne nem túl egyszerű szereplők, sőt, az egyik még mondta is, hogy hogy lehetnek az "emberek" ilyen együgyűek. Az tetszett; nem csak a félagyhalott, 1tulajdonságos karakterek vannak. Meg rémlett régről a Tekla pókasszony.:D Nem is tudom ki a magyar hangja, mindig elfelejtem, de ismerem hangt.
@Manyecska: ahol a képzeleteinket tároljuk, az a halutartó.

Szerintem nem volt rossz az Ace, a WB-ból meg még úgy 2 hét van hátra sajnos.:/ Kirohadhatna a egész sportág az összes takonyköpködő-harapdáló egyszerűművelőjével és rajongótáborával együtt. Kellene egy kőművesbojgó, oszt ott ihatnák a Kőbányait, meg nézhetnék a focit.

helianthus 2014.07.01. 09:20:00

@Kellemes Zérókomponista: pont nem jön be. Az elejèn a férfihangtól, aki énekel lábrázást kapok. Statisztikám szerint az M2 megy a legtöbbet nálam. Több mesét láthatnék, mint gyerekkoromban. De nem nézem, csak megy. :/
Megyek én is. Kertészkedni. Van rá 1 órám.

Manyecska 2014.07.01. 09:23:41

@Kellemes Zérókomponista: Nem, én nem iszom egyáltalán, pedig bőven lenne rá okom..:P három kávét megittam lehet az látszik de sz.rul aludtam. Ideális állapot a munkához sza léc.:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 09:27:16

@helianthus: kergeted a nosztalgiádat, de még ez sem megy!:D Főcímet én sosem kapom el. A Mumin-völgy viszont nagyon beteg.:D Na most beteszem az új adattárolómat a lapitopimba. De izgalmas percek!
Sorold fel a kedvenc rajszfilmeidet.

Manyecska 2014.07.01. 09:29:36

sorold fel kedvenc rejszfilmeidet.:DDDD

Manyecska 2014.07.01. 09:31:00

@atörökk: úristen de jó lenne de még bőröndöt is kell vennem du..:( a belem fogom húzni magam után..:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 10:04:48

Valaki szóljon már a Hildának, hogy vagy javítsa már ki a címet, vagy legalább toljon új posztot.

A dícsér mindig rövid i.
A dícsér mindig rövid i.
A dícsér mindig rövid i.
A dícsér mindig rövid i.
A dícsér mindig rövid i.
A dícsér mindig rövid i.

AtiSnatch 2014.07.01. 10:12:30

@atpijkamo: és a diccsakbuksi???

@batgirl: Az így neveld a sárkányodat 1 2 ez most a beszt. Filmben meg a Téli mese.

Atörökk 2014.07.01. 10:16:10

@atpijkamo:
Nem ér rá, szervízben van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.01. 10:19:50

@AtiSnatch: a téli mese jó.
sárkány 2-része hun??????

Manyecska 2014.07.01. 10:23:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, nyaralni támolyognánk a Balcsiho'.

helianthus 2014.07.01. 10:29:47

@Kellemes Zérókomponista: letelt. Nos. Tom & Jerry. Garfield. Nem rajz, de Süsü.

AtiSnatch 2014.07.01. 10:32:02

@batgirl: néha járok moziba is :D :D :D

Manyecska 2014.07.01. 10:45:33

@atörökk: ja, pont itt van a kollégája a SZÁZezredesnek nagyon tuti pasi ő is:DD tipikus bozótharcos feje van:D!!:D

helianthus 2014.07.01. 10:49:53

@atpijkamo: ejnye. Megcsillogtatja a bőcsészműveltségét, erre beleköcc a hejes sirásába.
Te nehéz ember vagy.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 10:50:59

@helianthus: Most hány félanalfabéta kiscsicska tanulta meg rosszul egy életre.

Manyecska 2014.07.01. 10:56:00

@atpijkamo: hát azok úccse olvasnak, nem?:D

Atörökk 2014.07.01. 10:56:12

@Manyecska:
Olyan cuki, Stallone-féle mimikával bíró sziklaarc? :D

Manyecska 2014.07.01. 11:33:57

@atörökk: :DD nem, olyan elitkommandós. :P Tininindzsa-teknőc..

2014.07.01. 14:10:33

@igi1: @Manyecska: @atörökk: döntsük már el lehet e sikeres aki wizzair utazik vagy sem? :D

Atörökk 2014.07.01. 14:23:44

@Bellocska:
Én ponnleszarom, ki mivel utazik. Mindenki döntse el maga, milyen ember az, aki tátott szájjal szalad ismét a faszért, amit előtte ugyanott már néhányszor két kézzel mélytorokra vett :D

2014.07.01. 14:45:00

@atörökk: ereztem a mélytorkot ....de h tudnam ezt offolni mit gondolsz ha mar ilyen jol látod a dolgokat ?:)

Atörökk 2014.07.01. 14:56:00

@Bellocska:
Mármint mit hogy lehetne offolni? :D

2014.07.01. 15:07:37

@atörökk:milyen ember az, aki tátott szájjal szalad ismét a faszért, amit előtte ugyanott már néhányszor két kézzel mélytorokra vett :D....

na erre milyen gyogyszer van ? :)

2014.07.01. 15:12:58

@Manyecska: nem elhet hogy ERste dolgozo az illető nekik van Wizz kártyájuk én ERSTE SZAGOT ÉRZEK A KÖZELBEN KÖHÖM ...KÖHÖM.....ELÉG ERŐS ERSTE WIZZAIR ÖSSZEJÁTSZÁST TUTI :D

Atörökk 2014.07.01. 15:16:37

@Bellocska:
Ezt? Sehogy. Illetve de. Steril, ecetes balta :D

2014.07.01. 15:21:37

@atörökk: valami humánusabb nincsen? nem szeretném elrakni télire :)
süti beállítások módosítása