Tékozló Homár

Akasztják a hóhért: posztol a webshopos

2014.08.01. 13:25 | Homár Hilda | komment

Úgy tűnik, Akasztják a hóhért rovatunk megszületése elemi erővel szabadította fel a szolgáltató szektor dolgozóiban az évek alatt felgyülemlett frusztrációt. Rövid időn belül ez a harmadik pult mögül érkező levelünk. A másik kettőhöz hasonlóan ez is kicsit pikírt és kioktató, ami emberes öngól, hiszen épp a pökhendi hozzáállás az egyik, ami miatt a "sötét oldal" állandóan ostorozza a konzumáló népet. Szóval barátságosabb hangvétel mellett eggyel nehezebb lenne egy dacos kabbeköcsöggel elintézni az ügyet. De ettől függetlenül tök hasznos mindnyájunk épülésére néha belenézni a tükörbe.

Kedves Tékozló Homár, 
örömmel olvasom, hogy végre teret kap a sötét oldal is a blogon. Én már korábban bepróbálkoztam, de akkor nem jelent meg a poszt. Ha érdemesnek találod, közöld le kérlek.

A tisztelt vásárlók nem biztos, hogy tisztában vannak bizonyos dolgokkal a netes vásárlásokkal kapcsolatban – bár viszonylag kevés netes vásárlásra panaszkodó poszttal találkozni itt. Ami jó!

Gyakran nem a bolt a hunyó a problémás esetekben. Sok esetben saját maguknak köszönhetik a vásárlók, hogy kellemetlenségük adódik a vásárlás során. Van szerencsém pár éve ügyfélszolgálatos kollégák vezetőjeként dolgozni egy webshopnál, ami különféle termékekkel kereskedik (több országot is kiszolgálunk). A kollégák tapasztalatai és saját tapasztalatok/emlékek alapján kérem olvassák el a tisztelt vásárlók, hogy milyen hibákat követnek el, amik aztán a problémák forrásai lehetnek. Kis odafigyeléssel bökkenő- és panaszmentessé tehető a vásárlás.

Egyszerűbb lenne mind az ügyfél, mind az ügyfélszolgálatos élete, ha nem lenne ügyfél…

...aki azt hiszi, hogy a bolt gyártja a terméket, és minden egyes terméket ki is próbál minden alkalmazott. Szerinte a bolt nem adhat el hibás terméket. Az meg sem fordul a fejében, hogy beérkezik az áru a raktárra és az gyári hibás, amiről persze a kereskedőnek fogalma nincs. A vásárló meg van róla győződve, hogy direkt az ő megrendelésére várt csak a bolt, hogy kiküldje neki a hibás darabot. Aztán reklamál, hogy miért nem próbálta azt ki az eladó! Viszont ha bontott, kipróbált terméket kapna, akkor rögtön azzal támadna, hogy nem új, hanem használt darabot adott el neki a kereskedő.

...aki azt hiszi, hogy a nagy "O" ugyanaz, mint a nulla és/vagy fordítva.

...aki elírja a regisztrációkor az email/számlázási/kézbesítési címét és/vagy a telefonszámát.

...aki azt hiszi, csak ő ír az ügyfélszolgálatnak, és az emailt chatként használja – értsd egy email egy szó, jó esetben akár egy egész mondat. Persze nem hagyja meg a válaszban a levelezés előzményeit, hanem minden választ új levélként küld. Természetesen minden levelét fontosnak jelöli. Higgye el a kedves vásárló a több száz levél közül nem fogja előnyben részesíteni a választ adó kolléga azt a levelet - sőt!

...aki azt hiszi, hogy jó ötlet az egész email szövegét a tárgyba beírni, mert azt rögtön látja, aki olvassa.

...aki név nélkül érdeklődik megrendelés felől, aminek a számát természetesen nem tudja, és olyan email címről teszi ezt, amit nem használt a megrendelés leadásakor.

...aki az elfelejtett jelszó helyett nem kér újat, hanem inkább regisztrál egy új email címről, majd egy korábban a másik email címhez tartozó megrendelésre hivatkozik és/vagy minden megrendelést új regisztrációról ad le.

...aki azt hiszi csak az ő megrendelése létezik. Felhívja az ügyfélszolgálatot, nem köszön, nem mutatkozik be, eszik telefonhívás közben és érdeklődik, hogy mi van a megrendelésével. A kérdésre, hogy mi annak a száma, elmondja, hogy mit rendelt. Az ismételt kérdésre, hogy mi a megrendelés száma, újra elmondja mit rendelt, és azt is hova, csak most már hangosabban. Majd az újabb kérdésre felfogja mit kérdez tőle szerencsétlen kolléga, és visszakérdez, hogy ő azt honnan tudná?! Sokadik kérdésre talán elmondja a nevét, és előkerül a megrendelés is.

...aki rejtett számról hív, és várja, hogy a foglalt kollégák hívják vissza.

...aki munkaidő után, főleg este 10 után, reggel hat előtt vagy vasárnap délben próbálja meg elérni a kollégákat.

...aki azt hiszi, hogy az automatikus, a rendszer által küldött értesítések azonnal törölhetők, mert abban úgyis csak olyan hülyeségek vannak, mint a megrendelés száma, ami alapján azonosítható, miről van szó, ha esetleg kérdésre kerül sor, vagy mint a megrendelt termék elérhetőségével kapcsolatos információk, a raktárra érkezés várható dátuma, esetleg kiszállítással kapcsolatos információk.

...akinem olvas, sem termékleírást, sem gyakran ismételt kérdéseket, sem felhasználási feltételeket, mert mindent tud.

...aki nem hiszi, hanem meg van róla győződve, hogy ő ügyvéd, aki a fogyasztóvédelemre szakosodott. Higgye el egy ügyfélszolgálati munkatárs kis túlzással egy nap több problémás esettel találkozik, mint egy átlagos vásárló egy évtized alatt. Felesleges fenyegetőzni. Nem tudja megijeszteni az ügyfélszolgálatost egy levél vagy telefonhívás amiben a fogyasztóvédelemmel fenyeget.

...aki azt hiszi, a futár csak neki visz csomagot, sokallja az általános kézbesítési díjat, de szeretné meghatározni a kézbesítés pontos idejét legalább fél órás pontossággal és/vagy reggeli kézbesítést kér, hogy ő legyen az első, még munkaidő előtt, vagy inkább este nyolc körülit, mert akkor már otthon tudja fogadni a futárt. Nekik súgnék, a futárnak is van munkaideje.

...aki megkérdezi, hogy nem lehetne-e kivételt tenni? Pláne ha reklamációról van szó, és tisztában van vele, hogy nem jogos a reklamáció, valahol be is vallja, hogy hülye volt. Ilyen esetekben a válasz nem. Nem lehet kivételt tenni. Vagy kérdezzen vissza a kolléga is, hogy bár valóban hibás a termék, de nem lehetne kivételt tenni, és nem egy újat küldünk helyette, hanem kivételesen visszaadjuk a rosszat?

...aki megpróbál alkudni az árból, vagy a szállítási díjból. A webshop nem piac, a feltüntetett árak a mindenkor érvényesek. Nem tetszik az ár? Más kereskedőt kell keresni.

...aki azt hiszi, hogy a második megrendelésnél – amit egy évvel később ad le - már törzsvásárló, és bár nincs törzsvásárlói program, de vele tegyen a bolt kivételt. Nincs kivételezés.

...aki azt hiszi, hogy annak ellenére, hogy nincs bizonyos értékhatár felett díjmentes kézbesítés, mégis rákérdez. Mert ugye nem olvas GYIK – et. Higgye el, szerinte nagy csak az összeg, amit el szeretne költeni a boltban. Ezzel nem lenézni szeretném a kisebb értékben vásárlókat, de az ügyfélszolgálatos kollégáknak, illetve a bolt szemszögéből nem biztos, hogy nagy az összeg. Érdekes módon a valóban nagy összegben vásárlóknak ez eszébe sem jut.

...aki azt hiszi, hogy a reklamálni kívánt terméket a bolt el kell szállítsa tőle, természetesen a bolt költségére. Szerinte a bolt javíttassa azt meg, majd küldje is vissza neki, saját (bolt) költségére. Nem a bolt érdeke, hogy a termék eljusson reklamációra. Igaz, költséggel jár a visszaküldés, amit viselnie kell valakinek - a reklamáló félnek az oda utat, a boltnak a visszautat. A klasszikus boltból is rohan a kereskedő a címre, hogy elhozhassa a reklamálni kívánt terméket a vásárlótól? Oda ugye visszaviszi a vásárló, de csak azért mert nem szembesül a költségekkel olyan egyértelműen mint postai/futár általi küldéskor, mert a kocsit már úgyis megtankolta, a bérletet már úgyis megvette.

...aki azt hiszi, hogy a bolt bemondásra kicseréli a hibásnak vélt terméket. Ideális esetben cserecsomaggal. Ő csak szól, és a bolt máris küld egy új darabot, a futár pedig elhozza tőle a hibásnak vélt terméket. Ami persze sokszor nem is hibás.

...aki a kézbesítés napján jön rá, hogy rossz kézbesítési címet és/vagy telefonszámot adott meg. Számára ez a kiszállítást igazoló emailből derül ki, ami akkor kerül általában kiküldésre, amikor már nem lehet módosítani az adatokon. Utána elvárja, hogy a bolt ügyfélszolgálata hívja a futárok ügyfélszolgálatát (amit nehéz elérni a hasonlóan ügyes, problémamentes ügyfelek miatt), hogy módosítsa az általa elírt adatokat. Persze addig a bolt többi ügyfelével ne foglalkozzon a kolléga.

...aki úgy gondolja, jó ötlet szórakozásból rendelni, majd nem átvenni a csomagot. Ha ártani szeretne a boltnak, ez jó lehetőség. Ezzel ugyanis nettó, vegytiszta veszteséget termel, hiszen a bolt anélkül, hogy eladna valamit, kifizet két szállítási költséget. Ha hiszi a kedves vásárló, ha nem, a bolt fizeti ezeket az utakat is a futárszolgálatnak.

...aki nem biztos benne, hogy sikerült lezárnia a megrendelést, mert a visszaigazolást nem olvassa – vagy olvasná, de elírta a regisztrációkor az email címét, ezért biztos, ami biztos lead még - jó esetben csak egy további – megrendelést ugyanarra a termékre, vagy inkább még kettőt. Ha ezt sikerül időben megfelelően elhúzva megtennie, akkor lehet, hogy az automata egyenként lezárja a megrendeléseket, ki is küldi azokat. Az ilyen ügyfél aztán reklamál, hogy ő csak egyet szeretett volna, és a bolt miért küld neki többet?! Extra haszon reményében? Nem, ez megint nettó veszteség a szállításon a boltnak.

...aki az ár összehasonlító portálnak küldözget levelet a webshopban leadott megrendeléssel, a reklamációval, bármivel kapcsolatban, amire ők nem tudhatják a választ.

...aki más oldalon olvasott feltételekre hivatkozva reklamál, mások által nyújtott szolgáltatások, kedvezmények, feltétetlek érvényesítését követeli.

Üdvözlettel, keruka

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 13:38:21

"gyári hibás, amiről persze a kereskedőnek fogalma nincs."

Ne forgalmazzon a bolt olyan terméket, amiből sorozatok gyári hibásak.

"nem hagyja meg a válaszban a levelezés előzményeit, hanem minden választ új levélként küld."

Ha az ilyen hülye ügyfél problémát okoz, akkor szar a bolt problemticket rendszere. Ha van egyáltalán. Talán nem elég egy árva csavarhúzóval és egy géméles ímél címmel felszerelkezve boltot nyitni.

"ak inem olvas ... felhasználási feltételeket"

Egy ezerforintos kütyüért nem fogom elolvasni a háborúésbékét. Ne tegyenek meglepetéseket és rejtett aknákat az áeszefbe.

Manci néni, a szomszéd 2014.08.01. 13:38:56

Nos, drágáim én mindezt megértem amit a posztoló leírt, de nincs igaza. Mert

"Mindig a vásárló az első".

Attól, hogy webshop, még ugyanolyan kiszolgálásban kell részesíteni, mintha hagyományos boltban vásárolna. Értem ezalatt azt, hogy ha nincs tisztában valamivel, vagy elb.szott valamit, akkor "hívja az eladót", akinek kutya kötelessége segíteni a vásárlónak, ha elolvasta az áeszefet, ha nem.

A mai világban ugyanúgy meg kell becsülni minden vevőt, mint ahogy azt tették a szüleink, nagyszüleink korában.

Magyarul a vevőnek ki kell nyalni a seggét, ha szeretnéd, hogy holnap is nálad vásároljon.

Manyecska 2014.08.01. 13:46:15

LeninBlekk c.rovatunkat olvashattuk!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 13:47:16

keruka mennyen zabot hegyezni a tundrára. lépés íííndújj, egy, kettő!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 13:48:06

@Manci néni, a szomszéd: "a vevőnek ki kell nyalni a seggét"

És az hol van leírva, hogy a vevőnek segghülyének és arrogánsnak kell lennie? Mert 90%-ban ezt panaszolja a poszter. És elhiszem, hogy nagyrészt igaza van. Persze ő is pont csak a problémás esetekkel találkozik.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.08.01. 13:49:24

Telefonál az ügyfél az ügyfélszolgálatra:
- Jó napot, én vagyok az, biztos emlékeznek rám, 2 hónapja már telefonáltam.

Leadfoot 2014.08.01. 13:53:36

90%-ban teljesen jó poszt, és el tudom képzelni, miféle balfaszokkal találkozhatnak az ügyfélszolgálatosok.
Pár éve én is írtam egy ilyen "másik oldal" posztot, csak a pizzásokról (meg is jelent, aminek örültem).

Kár, hogy belerakta a maradék 10%-ot, ami finoman se vet jó fényt rá. Pl.:

"Higgye el a kedves vásárló a több száz levél közül nem fogja előnyben részesíteni a választ adó kolléga azt a levelet - sőt"

"Nem a bolt érdeke, hogy a termék eljusson reklamációra."

Már hogy a büdös istennyilába' ne lenne ez a bolt érdeke? Szerintem igenis érdekük, ha az általuk értékesített (potenciálisan) hibás terméket cseréljék/javítsák.
Az pedig, hogy egy meghibásodás nem az ő hibájuk, igencsak pitiáner érv. A vevő tőlük vásárolta, meccseljék le a gyártóval.

Pizzás hasonlattal: egyszer szállítottunk egy 60 centis pizzát egy ügyfélnek. Visszatelefonált, hogy brutál sós az egész, szinte ehetetlen. Egy üveg üdítővel megelégedtek volna. A főnök azzal utasította el a panaszt, hogy a pizza duplasajtos, és a sajt ilyen sós (amit ő vett saját kezűleg a Metróban - persze a legolcsóbb trappistát), nem tehet róla.

Amusing 2014.08.01. 13:55:37

@atpijkamo:
akkor nem szabad venni/forgalmazni semmit, mert mindenből van rossz, hibás példány :))
Ha neten vásárolsz, messze a lakhelyedről akkor sajna ezt bele kell kalkulálni. vagy le kell menni a legközelebbi boltba és megvenni ott 500 Ft-al drágábban. valamit valamiért

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 13:58:01

Hogyan kell az ügyfélszolgálatossal kiszúrni?

- az internetes rendelés leadása után fél perccel reklamáljunk, hogy miért nincs még úton az áru
- amikor kicsörög, tegyük le a kagylót, és menjünk el WC-re
- együnk hívás közben
- bömböltessük a rádiót
- tartsuk távol a fülünktől a kagylót, és minden kérésre válaszoljuk, hogy "he?"
- mindent ismételtessünk el; kétszer
- kérjük a főnököt
- a főnök főnökét
- sűrűn hivatkozzunk a pátbeli protekciónkra
- hivatkozzunk arra, hogy előző életünkben ügyfélszolgálatot vezettünk, és minden piszkor trükkjét ismerük
- amikor megoldást talál végre a problémánkra, kiáltsuk ki a a konyhába, hogy Manci, ez neked is jó lesz? kiabáljuk végig az egészet, és közöljük, hogy a Mancinak ez így nem lesz jó
- az egy fogpiszkálóból áló rendelésünket a telefonban egészítsük ki egy százelemű listval; minden elemre kérdezzünk rá, hogy mennyibe kerül, és van-e raktáron

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 13:59:25

@Amusing: Az ugye megvan, hogy van amikor előfordul egy sorozatban néhány rossz, és van amikor előfordul, hogy egy sorozatban van néhány jó. Mekkora különbség!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.01. 14:04:14

@Amusing: nem a NET-es vasarlassal van godn hanem alapjaiban a webshopokkal
megrendelsz toluk valamit, ok megrendelik valahonnan
elkuldik
es ha problemad van, a fenti litaniat elovasva lathatod, hogy naggyabol leszarjak
gyartotol, aruhazbol miert nem lehet rendelni?

Amusing 2014.08.01. 14:09:09

@hagyma:
nos azért mert a vásárló onnan rendeli ahol 10 Ft-al olcsóbb az adott cucc
ha van készleten vmi azt bizony tárolni kell és ami a legfontosabb, hogy pl a számtech cuccoknak folyamatosan változik az ára, és persze lefelé, mert mindig jönnek új dolgok. megvesz egy bolt egy vga kártyát 50-ért 2 hét múlva már csak 49-lesz, akkor meg adja el bukóba? Mert amennyiétr ő vette már nem fogják megvenni tőle, és talán keresni is akar, Te se hiszem, hogy unaloműzésből mész dolgozni nap, mint nap

Jokkura 2014.08.01. 14:09:10

Nekem csak egy bajom van ezzel a üsz-val:
bepróbálkozik a levélírással és bökkenőmentességet szeretne. :)

Sok igazságot ír, de egy bolt/webshop érdeke a vásárló kéréseinek(!,panaszainak a minél gyorsabb és pontosabb kiszolgálása.

Az e-amil előzmény csatolása nem hülyeség ,könnyebb "végigfutatni" a problémát,mintha állandóan ,esetleg napi több száz , levelet feltúrni.
De ezt is lehet kérni... ,akárcsak a rendelések és feltételeik egyszerű ,olvasható és rövid ismertetését

Kivételt és az átlagnál gyorsabb ügyinézést akkor kell/lehet ígérni, ha egyértelműen a bolt a hunyó

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 14:09:58

- térítsük meg az ügyfélszolgálatost a jehovatanúi hitre
- adjunk el neki üdülési jogot
- közöljük vele, hogy a konkurrens boltban minden olcsóbb, ingyenes a kiszállítás, és sokkal udvariasabbak
- kérjük meg, hogy olvassa fel a garanciális szabályokat; a végén kérdezzünk bele az első pontba
- fenyegetőzzünk, hogy a nagybátyánk a fogasztóvédelemnél portás

Amusing 2014.08.01. 14:10:27

@hagyma: De abba persze igazad, hogy egy nem változó sűrű cuccot illik készleten tartani. Kábelek, patronok hogy a számtechnál maradjak :)

Dr. Kix 2014.08.01. 14:15:54

Aláírhatta volna ez a remek boltos a levelét. Csak hogy tudjuk, honnan nem érdemes rendelni, mert pökhendi pöcsök viszik az ügyfélszolgálatot, akik alapból nézik hülyének a vevőt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.01. 14:19:40

@Amusing: nem vagyuok kepben az otthoni webaruhazak meretet illetoen, de ugy gondolom nem tul eros logisztikaval es keszletezessel rendelkeznek

en ha venni akarok valamit, mert kell, mert sokszor cask neten van /es igen, ertekhatar folott ingyenhozzak/ vagy egyszeruen olcsobb mint az aruhazban,akkor bejaratott aruhazakat keresek, wal mart, best buy target compusa stb.
vagy a gyarto honlapjat keresem, miutan kivalasztottem mit akarok
es het vegen is felveszik a telefont:)
de ha valaki a kalandokat keresi...jo, aprosagot mar vettem e-bayen is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.01. 14:22:23

@Dr. Kix: eleg kevesen ertik meg, hogy vannak hulye ugyfelek vagy annak tunok, de akkoris a megoldasra kell torekedni nem a kioktatsra
/ezt cask ugy altalanossagban/

Hentes pékné módra 2014.08.01. 14:45:34

Mondjuk a webshopok nyalják meg a balherém, majd 400ezerért vásároltunk nemrég, és hozzácsapták a 990ft-os szállítási díjat. Tudom, ne fillérbaszóskodjak, de ez nem egy boltra érvényes, gyakorlatilag az ingyenes kiszállítás kezd eltűnni.

Manci néni, a szomszéd 2014.08.01. 14:55:41

@atpijkamo: Drágám, a segghülye, arongáns vevőre is mosolygunk, ugyanis tőle kapjuk a fizetésünket. Nem a főnökünktől, hanem a vevőtől.

Manyecska 2014.08.01. 14:57:27

@Jani haverja: szerintem meg a segghülye, arrogáns vevő húzódjon árnyékba, de leginkább annyába.!!..:D Azért mindennek van határa..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 14:58:14

@Manci néni, a szomszéd: A segghülye, arongáns vevő menjen a konkurrenciához! Mindenki csak nyer vele. Az ilyen elveszi tíz simán csak problémás vevő számára fentartott erőforrásokat.

Manyecska 2014.08.01. 14:58:51

@atpijkamo: Gondolom a Kelemenanna is mosolyog a segghülye vevőire!:D

Black Hole 2014.08.01. 14:59:06

Ez má' a hétvégi?

Amúgy meg minek ekkora postot írni?
Vásárló írja le, hogy köcsög a boltos!
Boltos írja le, hogy köcsög a vásárló!
Aztán menjenek el a kocsmába inni, boruljanak össze, itt meg majd Igi elmondja, hogy mindkettő egy fasz!

Kell ennél szebb világ?

Manyecska 2014.08.01. 14:59:55

@atpijkamo: pontosan ezt mondtam múltkor, amíg egy problémás leidegel, tíz másik fordul ki a boltból!! Dugja a pénzét ahová gondolom, vagy szereti!!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 15:00:32

@Manyecska: Azmelyikaz? Amelyik elment megint kurvának? Kicsit lassú gondolkodású vagyok, mire megtanulom egy celeb nevét, már ki is ment a divatból.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.01. 15:01:47

@Manci néni, a szomszéd: a mosolygas meg nem seggnyalas
az alap
normalis, mosolygos eladot kerek, ha ott vasarolok, ha meg gondom van, akkor normalis problemakezelest es megoldast
arrogans vendegre nem mosolygunk hanem kibasszuk a boltbol
mar ha az arrogans ugyanazat jelenti a szotarunkban

Manyecska 2014.08.01. 15:02:49

@atpijkamo: az a szőkelúnya akit vaslapáttal vágtak szájba, úgy fest.:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 15:04:54

@Manyecska: Az szerintem a Gerontológiai Mária. Te a féltonnás nagyŐ zsírmalacra gondolsz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.08.01. 15:07:34

@Manyecska: Szerintem viszont Magyarország szolgáltatások színvonalában, főleg a bármifajta, (hülye, arrogáns, vagy éppen normális) vevők kezelésében a béka segge alatt van. Nem csak webshopban, minden szolgáltatásban! Úgy általában, tisztelet a kivételnek.

Írom ezt innen Albániából!

Troppauer_Hümér 2014.08.01. 15:07:38

Hm. Jó lenne tudni, hogy keruka melyik üzletnél működik, mert szeretném végigpróbálni az összes variációt.

Egy szopórollert rendelnék.

Manyecska 2014.08.01. 15:09:42

@atpijkamo: áá, a csalánszopogatós száj a divat..itt van egy rendelés előttem a megaledtől, ezek meg tegeződnek:) a megrendelésed jelszava:.. megrendelésed állapota:.. cuki. cukimuki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 15:10:08

Egy része valós probléma - pl. az írástudatlan idióták - de ezek csak egy része annak, amikor a bolt baszik az ügyfélre.
Az, hogy az ügyfelek hülyék, természetes állapot, ezen már ne akadjon fent a bolt - viszont a törvények vonatkoznak rájuk is. ÉS amíg azt nem tartják be, felőlem picsoghatnak a hülye ügyfeleken...

CsakMintTe 2014.08.01. 15:10:38

Miután én is ültem odaát, a sötét oldalon egy darabig, azt tudom mondani, hogy itt mindenkinek részben igaza van. Mert igen, a vevő az első, az ő hátsóját kell fényesre nyalni, viszont van olyan helyzet, amikor az ő hibájából nem lehet.

Ahol én dolgoztam (abroncs, felni, egyéb autós cucc webáruház és szerviz), ott mi elég szorosan voltunk fogva: aki hosszú távon nem tudta megőrizni - nem ritkán már repedező - mosolyát az ügyfelek felé, az repült. Ha az ipse már öt perce levegővétel nélkül káromkodott a fülesemben, mint egy kocsis, akkor is tűrni kellett. Max. utána kimentem az udvarra sikítani. Ráadásul a problémakezelésre is elég durván odafigyeltetett a vezetőség, a heti ügyeletes "problémásnak" lehetőség szerint a hete alatt üresre kellett pucolnia a listáját, nem adhatta át köv. hétre. Ja és persze azért is dádá járt, ha az ügyfélszolgálati idő kezdete után vagy vége előtt akár 1 perccel is kiléptél a rendszerből: a vevőnek el kell érnie az üfszolgot a weboldalon feltüntetett időben (7-19h) akkor is, ha a fejed tetejére állsz.

De. Azért a posztoló listájából elég sok tételre ráismerek, tehát van az a helyzet, amikor egyszerűen tehetetlen vagy az ügyfél a) arroganciájával b) ostobaságával szemben. Amikor ötödször mondod neki a legbájosabb hangodon, hogy az az abroncsméret nem lesz jó arra az autóra, amit ő megadott, de még mindig követeli, hogy add el neki, akkor probléma van. Amikor megkérdezed, hogy oké, Suzuki, de miféle, erre azt feleli, hogy piros (ezen speciel jót nevettem), az még nem probléma, csak akkor, ha képtelen megtalálni a szervizkönyvét, amiben ott a válasz, vagy megtalálja, de nem ismeri fel, hogy melyik a motortípus. Na az probléma, mert a telefonoskisasszony nem látnok. És mosolyoghatsz, és megtehetsz mindent, hogy segíts, de információ nélkül, ámde látatlanban nem adhatsz el neki semmit, mert jobb esetben csak nem tudja felszerelni, rosszabb esetben viszont fel tudja, de életveszélyes lesz. Amikor X-edszer kérdezed, hogy hány csavaros a felnije, és arra képtelen, hogy odasétáljon és megnézze, viszont mindenáron a kisebb mennyiséget akarja venni, merazóccsóbb, az megint probléma, amint kiderült, hogy nem négy-, hanem ötcsavaros a drága, és hiányzik neki a kiszállított csomagból négy egész csavar. Mert akkor visszahív ordítani.

Tudnék még példálózni, küldhetném én is a tengerikígyó-hosszú posztot Hildának, és persze én is találkoztam olyan ügyfélszolgával, aki olyan sötét volt, mint egy ügyfél (ez itt a poén helye...), de a lényeg az, hogy kettőn áll a vásár, minden helyzet más és más, valamint egyéb közhelyek. Mind a tájékozatlan és/vagy arrogáns ügyfél, mind pedig a nemtörődöm és/vagy bunkó ügyfélszolga tud homárposztos helyzetet teremteni.

Szólottam, uff :)

MrZed001 2014.08.01. 15:10:46

"Higgye el egy ügyfélszolgálati munkatárs kis túlzással egy nap több problémás esettel találkozik, mint egy átlagos vásárló egy évtized alatt."
Aha, persze. Amikor a boltosok alapvető TÖRVÉNYEKET nem ismernek ... vagy épp ismernek, és visszaélnek vele, hogy ez ügyfél meg nem, és nem világosítják fel (meg belehazudnak a képébe-vonalba).

"Aztán reklamál, hogy miért nem próbálta azt ki az eladó!"
Aztán pl karácsonyi ajándéknak vette gyereknek egy hete, és ott derül ki a fa alatt, hogy be se kapcsol az a szar (a gyerek ért hozzá, nem ő).
A 3 nap vagy mennyi épp visszaküldési időből kicsúszott, már csak garanciálisan javíttatni lehet ... ami 2-6-12 hónap (jó esetben, még jobban kap valami leharcolt szar fele olyan jó cserekészüléket, rosszban meg semmit) ... mert a bolt toszik cserélni, pénzt visszafizetni ... pedig vásárlónak JOGA VAN ilyen esetben elállni a vásárlástól !! És igen, ilyenkor fogyivéddel KELL zsarolni őket, mert tudják, ha mégsem teszik amit kell, akkor megy a milliós bünti állam bácsitól.

"azt hiszi, hogy a bolt bemondásra kicseréli a hibásnak vélt terméket. Ideális esetben cserecsomaggal"
A "gagyi" kínai webshop bizony, tessék megkapaszkodni, MEGTESZI !

"de szeretné meghatározni a kézbesítés pontos idejét legalább fél órás pontossággal és/vagy reggeli kézbesítést kér, hogy ő legyen az első, még munkaidő előtt, vagy inkább este nyolc körülit, mert akkor már otthon tudja fogadni a futárt. Nekik súgnék, a futárnak is van munkaideje."
Hát, kedveském, meg kell súgnom neked egy apróságot, B+ NEKÜNK IS VAN MUNKAIDŐNK !
Meg gyereket vinni iskola-ovi, oda-vissza meg bevásárlás meg ...
Ha lehet, én már csak pikkpakk pontra rendelek, ha lehet, mert a mai futárszolgálatok egy nagy rakás csőd.
Régebben előző nap hívtak, hogy mikor leszek, mikor vigyék, és kééépzeld el, meg tudták szervezni.
Ma meg csak egy f.sz ügyfél vagy, le se sz.rják hogy megkapd, amit rendeltél.
Már még a posta is jobb, ami igen durva.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 15:11:07

Ha egy szopó rollert kaphatnék, egész nap rolleroznék
elmennék én tehozzád, elájulna a mamád.

Refr.
De a szopó roller nagyon drága, nem kapni a mi utcánkba Oh!

Ha egy szopó rollert kaphatnék, én nagyon rendes lány lennék
megállnék a zebránál, hadd menjen aki gyalog jár.

Refr.

Ha egy szopó rollert kaphatnék, soha busszal nem járnék
leállna a forgalom, bámulnák a rollerom.

Refr.

Ha egy szopó rollert kaphatnék, mindjárt hozzád szaladnék
felülhetnél leghátra, azt sem bánom, hogy ki látja.

Refr.

www.youtube.com/watch?v=mnGuzyEdC0Y
Kovács Kati - Szopó roller (1974)

Troppauer_Hümér 2014.08.01. 15:11:37

@atpijkamo: Még jó, hogy a Merkurnak nem volt webshopja.

Mennyi Dácsiát visszakűdtek volna az apjának!

Troppauer_Hümér 2014.08.01. 15:13:41

@Manyecska: Amennyi anyag van a szájában, mást nem is tud!

Manyecska 2014.08.01. 15:16:32

@atpijkamo: te az nem rokkendroller volt?:DDD

Manyecska 2014.08.01. 15:18:07

Kegyetlen farkastörvények uralkodnak az életben.

gabors 2014.08.01. 15:18:38

ugy tunik hogy az ugyfelszolgalatos kollegaknak es a fonokuknek az a legnagyobb baja hogy van ugyfel :-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.08.01. 15:19:23

@gabors: Hát sokszor Magyarországon tényleg így van :)

Troppauer_Hümér 2014.08.01. 15:19:24

@atpijkamo: A zeredeti bimetálos jobb volt.

Manyecska 2014.08.01. 15:20:09

@Jani haverja: amennyi a hülye ember ez nem csoda:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.01. 15:20:26

@gabors: hat ugy tunik
az ugyfel /vasarlo/ addig ugyfel, meg ki nem fizette a szajret

Atörökk 2014.08.01. 15:22:19

@Troppauer_Hümér:
A bimetál azmijaz? Amikor két rokkeggyüttes együtt zenél?

2014.08.01. 15:23:29

"Nekik súgnék, a futárnak is van munkaideje."
Én meg neked súgnék, te felfuvalkodott hólyag, hogy két megrendelt befőttesgumi miatt nem veszek ki szabadságot hogy lessem a futárt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.08.01. 15:23:58

@Manyecska: De basszus! Nehogy azt hidd, hogy itt nincsen hülye ember! Itt is van rengeteg. De mégis valahogy tudják kezelni mindenhol a hülyéket is, relatív konfliktusok nélkül.

Igaz ez az ország szinte kizárólag a különböző szolgáltatásokból él, úgyhogy van tapasztalat is, meg konkurencia is mindenből bőven.

Atörökk 2014.08.01. 15:26:02

@Jani haverja:
Itt is van konkurencia. Sokan mégis úgy tesznek, mintha ők lennének az egyetlenek.

2014.08.01. 15:30:58

a másik meg, hogy egy, a fenti ügyfél hibákra és problémás esetekre felkészített informatikai rendszer sok dolgot megoldhatna.
Persze a webshop tulajok fillérbaszók és nem fizetik ki a normális fejlesztőt.
szomszéd béla kamasz fia tökjó webshop programot tud csinálni.

CsakMintTe 2014.08.01. 15:31:14

@Kulics: Befőttesgumi-kaliberű cuccot - mivel elbírom hazáig - onnan veszek, ahova magam is el tudok menni, vagy postapontos és hasonló, értemenős helyre rendelem. Amit meg nem tudok hazacipelni, mert mosógép vagy konyhaszekrény, az már megér egy szabinapot, és magamban nyolcszor oda-vissza áldom a házhozszállítás kitalálójának a nevét, hiszen nélküle nem lehetne új mosógépem.

Belana 2014.08.01. 15:33:53

Az a baj a vásárlók részéről, hogy azzal, hogy milyen jogok járnak nekik mindenki nagyon tisztában van, de azt elfelejtik, hogy egy megrendelés kétoldalú szerződés, ő a megrendelésével elfogadta az ÁSZF-ben lefektetett feltételeket - ezt általában senki nem olvassa el.

Hasonló munkahelyen dolgozom.
Nagyon sokszor megteszünk mi is dolgokat, amiket nem lenne kötelező, küldje vissza portósan, rögtön cseréljük, mert elutazik, bevizsgálás nélkül, esetenként még akkor is visszaadjuk a pénzt, ha már lejárt a visszavételi garanciára adott idő, stb...
De ehhez az is kell, hogy a vásárló, amikor megszólítja az ügyfélszolgálatost/eladót, azt megfelelő hangnemben tegye meg.

Ügyfél telefonál, rendeléséről érdeklődik, kérdezem rendelés száma? nem tudja, mit rendelt? a termék kódja? nem tudja, hogy hívják? Kovács Béla ......... keresem, kb. 60 db Kovács Béla Budapesten.. nem találom sehol. Üvölt velem, lehülyéz, béna vagyok, fenyegetőzik, hogy most ő akkor engem bepanaszol.
Másnap kiderült, hogy a regisztrációhoz szükséges lapon össze-vissza töltötte ki az adatokat. Névnél város, irányítószám a megjegyzésnél, és mindezt végig ékezet nélkül és a neve: bela kovacs...

A rendszer automatikusan beemeli a megrendeléseinket, nem nézzük át egyesével mindet, feltételezzük, hogy a - Név, Cégnév, Város, Utca, Irányítószám, Megjegyzés - rovatokat megfelelően ki tudják tölteni.
Sajnos nem.

És akkor még ne is beszéljünk arról, mikor cégnévre rendel, magánnéven keresi, ötször rákérdezel, hogy biztos nem cégnéven rendelte? téged hülyéz, a rendszert, mindent.
Persze nem baj, ha elfelejtette, segítünk megkeresni, eladni akarunk, ebből élünk, de mikor kiderül, hogy minden létező ponton elrontotta, ő sérteget téged, majd a végén kiderül, hogy az ő hibája, és még annyit se mond elnézést vagy köszönöm a segítséget.. akkor bizony nehéz mosolyogni és kinyalni a seggét :)

A telefon végén is emberek ülnek. Ezt általában elfelejtik.

gabors 2014.08.01. 15:34:11

"...aki azt hiszi, csak ő ír az ügyfélszolgálatnak, és az emailt chatként használja – értsd egy email egy szó, jó esetben akár egy egész mondat. Persze nem hagyja meg a válaszban a levelezés előzményeit, hanem minden választ új levélként küld. Természetesen minden levelét fontosnak jelöli. Higgye el a kedves vásárló a több száz levél közül nem fogja előnyben részesíteni a választ adó kolléga azt a levelet - sőt!"

ez mi ???

hat persze, ahol egy megosztott webszop@hotmail.com csucs CRM ott OK ez meg elofordulhat :-)

Artech 2014.08.01. 15:35:59

@MrZed001: Ja, haverom okosmobilt rendelt, megjött, szar volt.
Dobott a kínainak egy emílt, hogy küldi a rosszat, cserélje jóra.
Kínai mondta: dobd ki a rosszat, küldöm a jót....
A kínai már tudja, hogy a vevőből él....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 15:37:54

@Belana: "60 db Kovács Béla Budapesten... ékezet nélkül és a neve: bela kovacs..."

Máris dobhatod ki a keresőprogidat, ha érzékeny az ékezetekre és a szórendre.

Atörökk 2014.08.01. 15:38:57

@Belana:
"A rendszer automatikusan beemeli a megrendeléseinket, nem nézzük át egyesével mindet, feltételezzük, hogy a - Név, Cégnév, Város, Utca, Irányítószám, Megjegyzés - rovatokat megfelelően ki tudják tölteni.
Sajnos nem."

Hozzávetőleg 10 mp úgy beállítani az űrlapot, hogy amíg MINDEN SZÜKSÉGES ADAT nincs pontosan kitöltve, addig ne lehessen a rendelést elküldeni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 15:39:40

@Belana: "Nagyon sokszor megteszünk mi is dolgokat, amiket nem lenne kötelező, "
Ha lenne valódi verseny, akkor ezek miatt választanának egy-egy helyet a vevők :)

@gabors: Meg ahol basznak elolvasni a leveleket pl. Válaszolni pláne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 15:40:46

@atörökk: +1...
Normális webshop rendszerrel érdemes nekivágni az ilyennek... Na persze amíg csak azt nézzük, hogy Pistike ingyen megcsinálja, addig nem elsz az.

(Hányszor kértek már olyanra, hogy ingyen csináljak portált..)

Belana 2014.08.01. 15:41:22

@atörökk: Oké, ez így van, ez a program hibája, nem ellenőrzi, de tényleg olyan nehéz a megfelelő helyre írni mindent?
És használni az ékezeteket? A magyar szokások szerint leírni a nevet? Kovács Béla nem bela kovacs.

Atörökk 2014.08.01. 15:44:43

@Belana:
Ne magyarázd már ezt a fasságot, ha ékezet-érzékeny a cucc, ki kell végezni a programozót, aki csinálta. A felelőst, aki átvette, azt meg elzavarni fingot hámozni, mert kb. arra alkalmas.

Belana 2014.08.01. 15:46:20

@ColT: Nyilván ezért van az, hogy a válság és minden vetélytárs ellenére tudunk növekedni :)

Egyébként meg a rendelők 99%-ának nem okoz gondot az űrlap kitöltése.
És hiába is írod le a regisztrációnál, hogy kérjük használjon ékezeteket, a nem releváns rubrikákat hagyják ki, stb... minél több információ van, annál kevesebbet olvasnak tapasztalataim szerint.

A rendszerünk nyilván nem tökéletes, de szerintem nincs is tökéletes.

Artech 2014.08.01. 15:46:43

@Belana: Es sem rossz, megértem.
Nekem egy kábel tv-internetes céggel volt gondom, technikai problémám volt.
Itt ha hívod őket, ügyfélszolgálatos veszi fel. Nő.
Hívom, kicseng, felveszik. Bemutatkozás után, mondom, hogy egy technikus kollégával szeretnék beszélni.
Kérdi, hogy mi a gondom.
Internet-modem probléma, de egy technikus kollégával szeretnék beszélni.
Válasz: A modemet már megpróbálta kikapcsolni?
Kérdésem: Hölgyem. Ön internet, vagy műszerész, rendszerszergazda, vagy hálózati szakember?
Nem, jön a válasz, miért?
Na teccik látni ezért szeretnék egy szakemberrel beszélni....
Erre megsértődött, de kapcsolt kollégát aki segített megoldani a problémát...
Egyébként ez a cég a kazincbarcikai Parisat volt...
Ott olyan okos minden ügyintéző hölgy.....

Belana 2014.08.01. 15:47:49

atörökk: jól van, igazad van, minden lehetőségre kéne gondolni, programozni, arra is, hogy még a saját nevét sem tudja helyesen leírni:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 15:49:33

@Artech: "A modemet már megpróbálta kikapcsolni?"

Pedig neki volt igaza. Sokkal értelmesebb egy havi százezres kolleginával megoldani a problémák nagy részét, minthogy egy havi háromszázezres technikai embert terhelni az egykaptafára való helyzetekkel.

Artech 2014.08.01. 15:52:52

@ColT: ezeknek is te csináltad?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 15:54:19

@Artech: "@ColT: ezeknek is te csináltad?"

:)) ColT-ot ne inzultáld! Ő egy gondolkodó ember, és különben is a védelmem alatt áll.

Artech 2014.08.01. 15:55:39

@atpijkamo: Kedves barátom
Ekkor már 5 éve voltam ügyfél, s minden probléma megoldást ezzel kezdtem.(mert ezt javasolták.
(10-ből 3-szor be is vált..)
Bár nem láttam értelmét, mint hasonszőrű kolléga, de megtettem...
Ezért kértem technikus kollégát, mert ezen az értelmetlen lépésen,-rutinból- túl voltam....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 15:57:47

@Artech: "ezen az értelmetlen lépésen,-rutinból- túl voltam...."

Miből gondolod, hogy értelmetlen? Miért nem azt mondtad neki, hogy igen, kikapcsoltam?

Kikapcsoltad 4 percre?

gabors 2014.08.01. 15:58:22

@Belana: "A rendszer automatikusan beemeli a megrendeléseinket, nem nézzük át egyesével mindet, feltételezzük, hogy a - Név, Cégnév, Város, Utca, Irányítószám, Megjegyzés - rovatokat megfelelően ki tudják tölteni.
Sajnos nem."

Ki kell dobni azt a sufni CRM-et, mint fejleszto avval szoktuk a legtobb idot tolteni hogy "ugyfel biztosra" "hulye allora" probalunk csinalni minden adat bevitelt ... es eleg jol meg lehet ezt tenni

manapsag eleg "okos" kereso progikat lehet integralni (solr pl.), amik szorenddel minden gond nelkul mennek, sot ekezettel sincs nagyobb gondjuk, kissebb elgepeleseket is javit adott nyelv alapjan magyar szotarral peldaul a solr is megy mar ...

OK webshop portalt meg nem volt szerencsem irni :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.01. 15:59:07

@Artech: vigyazz, mert megy a nagy fekete auto erterd!
amugy Colt mellekese, hogy ilyenekke fusizik
telefon, computer
nemm alltal messze az igazsagtol

diszkriminans (törölt) 2014.08.01. 16:10:45

@atpijkamo:
Ha azt látom, hogy egy kuplerájból éppen kék-zöldre verve dobnak ki egy vendéget, akkor nem fog érdekelni, hogy az a vendég esetleg segghülye vagy aggresszív volt, egyszerűen nem megyek be. Ez az, amit nem értenek meg azok a boltosok, webshoposok, akik inkább elhajtják a francba a hülye vevőt, ahelyett, hogy foglalkoznának vele.

Belana 2014.08.01. 16:11:23

@gabors: Igen, igazad van, nyilván ha rajtam múlna a dolog, okosabb is lehetne a keresőrendszer. De ez nem rajtam múlik.
Folyamatosan fejlesztjük mi is, a webshopot is, a számlázó rendszert is, de nem lehet mindenre gondolni akkor sem :)
És még mindig itt tartok, nagy kérés, hogy azért a nevét le tudja írni helyesen?:) Vagy az, hogyha elsőre nem találod a rendelését akkor ne hülyézzen le?:)

Atörökk 2014.08.01. 16:14:02

@Belana:
Te devernyákolsz itt, milyen hülyék az ügyfelek. Na most ha van rá megoldás hülyebiztossá tenni a rendszert, én megcsinálnám, de ha neked jobban esik, vadásztasd magad tovább.

Belana 2014.08.01. 16:16:19

@atörökk: szerintem nem devernyákoltam, elmondtam egy másik oldalt is, meg a tapasztalataimat.
Mint sejtheted, a rendszerfejlesztés nem rajtam múlik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 16:18:18

@diszkriminans: Nem a hülye vevőről van szó, mert minden vevő hülye. Persze ezt nem mondom neki, kedves vagyok hozzá, még ha épp rossz napja van, akkor is. Az agresszív segghülye vevőröl van szó. Amelyik boltos egy vevő elvesztésétől csődbemegy, az inkább ki se nyissa a boltot. Egyébként meg nem mindenkinek istene egyedül a pénz. Ha kuplerájt vezetek, és a dobogóról pisil a puncsostálba, akkor kidobom, hogy a taknyán csúszik végig. Az udvarias vevőkiszolgálás nem ugyanaz, hogy hason csúszkálok előtte, és belém törli a lábát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 16:20:52

@atörökk: "Te devernyákolsz"

Miért ütöd? A földön van. @Belana: itt már igazat adott neked.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 16:28:28

Egyébként ügyfélkét mindig kedves vagyok, néha meg is nevettetem az eladót. Meg vagyok győződve, hogy utánam jobban érzi magát, mint előttem. Egyébként meg én is jobban érzem magam ettől.

Na persze ha igazán szükség van rá, nagyon paraszt tudok lenni. Egyszer a fődiri is megsértődött, úgylátszik végigment a levelem a ranglétrán. Ebben a konkrét esetben végül semmit nem értem el, de jobban éreztem magam. :))

Artech 2014.08.01. 16:30:51

@atpijkamo: Drága barátom.
Ezeket a borsodi modemeket, 10-20 másodpercre szabad csak kikapcsolni. (Így is javasolják)
Ha ennél többre kapcsolod ki, (az utcában áramszünet van) a zellenörző rendszer észleli, hogy nincs a "vonal végén" áramellátásal rendelkező modem, s le-el veszi a zinternetet...Ez a volt Borsodban a szélessáv értelmezése... (3 éve)

Belana 2014.08.01. 16:34:20

@atpijkamo: Egyébként én is kedves vagyok, 100 %-ig át tudom érezni, hogy időnként mennyire nehéz egy eladó/pénztáros munkája.

Sajnos azt az alapvető dolgot, mint köszönés, sokan elfelejtik, pedig szerintem nagyon meghatározza a továbbiakat. Nyilván kedvesebben szolgál ki a pénztáros/eladó, ha úgy indítasz, hogy Jó napot! és mégha mosolyogsz is hozzá! :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 16:35:11

@Artech: Miért nem bízol benne, hogy az ügyfélszolgálat jó tudja a dolgát? A matávos modemek nem fognak reszetelni, csak ha 2-3 percig nem látják a modemet a te oldaladon. Egy sima kibekapcs nem fog segíteni. Lehet, hogy Borsodban nem a matáv szolgáltat, nem tudom a helyi viszonyokat.

diszkriminans (törölt) 2014.08.01. 16:35:32

@atpijkamo:
De pont az a lényeg, hogy nem csak azt az agresszív segghülye vevőt veszíted el egy ilyen húzással. Nagyon szűk látókörű hozzáállás azt mondani, hogy minek foglalkozzak a vevők 20%-ának bajaival az idő 80%-ában, ezért inkább ezt a legrosszabb 20%-ot elküldöm a brébe. Ja, csak ezzel nem a vevők legrosszabb 20%-át küldöd el, hanem még legalább ennyit, akik között lehetnek a legjobb vevők közül is sokan.

A posztban szereplő dolgok 80%-ában igaza van a posztolónak, a maradék 20%-ba sem valószínű, hogy én belefutnék, azonban az arrogáns stílus miatt, ha tudnám melyik webshopnál dolgozik, biztosan kerülném.

Artech 2014.08.01. 16:39:00

@atpijkamo: Még egy.
elmentem egy hétvégére a szüleimhez.
Tűzbiztonság (de ezt hagyjuk) szemponzjából -a konyha kivételével- áramtalanítottam az egész lakást.
Vasárnap jövünk haza, áram be, nincs net.
Modem ki-be, többször, nincs net.
Ugye szolgáltatónak nincs hétvégi ügyelet, (ez is megérne egy misét, hogy rohadjon meg a főnök, ennyi pénzért, nem csinál hétvégén semmit...)
Hétfőn uyanez, modem ki-be, kb. 50x.
Ügyfélszolgálat. Hölgy telefon fel, beazonosít, közlöm problémát, türelmet s modem ki-be kapcsoléást kér, s láss csodát: VAN INTERNET!!!!
Rákérdezek, elmondom az áram nélküli hétvégét, s ekkor közli: NEM SZABAD LEKAPCSOLNI A MODEMET, MERT AKKOR A RENDSZER LETILT....
Baszd meg...
Ez nem volt benne a ÁSZF-be....
Na, erre mit lépsz keruka?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 16:39:03

@diszkriminans: "nem csak azt az agresszív segghülye vevőt veszíted el"

Rendben, akkor így jártam. Viszont megtartom az önbecsülésem. A kiszolgálás nem egyenlő szolgalelkűséggel.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 16:40:41

@Artech: Azt hiszem, már mindent elmondtam. Olvasd vissza, és szólj, ha kihagyam valamit.

Belana 2014.08.01. 16:43:27

Pénztárost helyettesíttem egyszer. Jött egy vevő, több tételt vásárolt. Beütöttem kód alapján mindet, mondom a végösszeget (számla még nem volt lezárva!). Az nem lehet, ő nem ennyit számolt. Nézem a monitort, mutatom neki is, árut elő, valóban, elütöttem egy kódot, így többet hozott ki - de még nem fizetett, nem távozott, számla sem volt lezárva.
Elnézést kértem.

Ő: maga csak az én zsebemre ne tévedjen.
Én: elnézést kérek, kár nem érte, javítottuk a számlát
Ő: Gondolom a férje se bocsát meg, ha nincs este a vacsora az asztalon !!!
Én: De bizony, a férjem megbocsátaná.
Ő: Ja persze, hisz magának úgyis fogyókúráznia kéne.

Akkor igazam volt, vagy nem volt igazam mikor mondtam neki, hogy nem kell itt vásárolni?

Hanyatka89 2014.08.01. 16:51:53

Webshoposként a leírtak kb. 90%-át tapasztaljuk mi is. Elég sok probléma van az ügyfelekkel, de valóban belőlük élünk, és ha minden hülyét kivágnánk a boltból, akkor nem sok maradna, kevés a TUDATOS vásárló... (hozzáteszem nem csak az ügyfelekkel van baj, elég sokat szívunk a nagyker, és előfordul, hogy a mi figyelmetlenségünk miatt is) Mi próbáljuk a dolgokat mindig az ügyfélnek lehető legjobb formában rendezni, de nem tudunk sajnos mi sem mindenkinek megfelelni. Két dolog van, amit még hozzá tudnék fűzni a leírtakhoz,az egyik hogy sajnos a Fogyasztóvédelmi törvények szerint nekünk csak kötelezettségünk van, de jogunk nincs kb. semmihez (egyébként ezt egy fogyasztóvédelmi workshopon meg is kaptuk, hogy ha nincs üzlet, akkor nem lopnak, viszont benne van a pakliban, hogy visszaküldenek egy két cuccot),mi duplán szívunk mert webshop vagyunk, de van üzlet is, és ebből adódik a második dolog: amikor a Kedves Ügyfél még nem rendelt semmit, felhív minket telefonon, de már azzal kezdi, hogy UGYE van elállási joga ha nem tetszene neki a termék??!! Na ennek szoktuk azt mondani, hogy menjen el a M.... M....-ba, nyomkodja meg, nézze meg a kiszemelt cuccot, és ha tetszik neki, csak akkor adja le a megrendelést.

gabors 2014.08.01. 16:53:17

@Belana: Csak akkor ha Te vagy a tulaj!!!

HA csak ott dolgozol akkor nem !!! mert kart okoztal (potencialisan) ..

Artech 2014.08.01. 16:55:52

@atpijkamo: :)))))))))))))ú
Miért?
Mesélek.
Belépek az ügyfélszolgálatra.
Ez a Parisatnál, UGYANAZ MINT AKI A TELEFONOS ÜGYINTÉZÉST IS INTÉZI!!!!
176 cm, melírozott, nagy bögy,csámcsog, de nem rágó, mert később nem látszódik,
Hangzás: Jaj Anya ne csináld már , hát vidd már el (fonetikusan) Bendzsikét táncra, mert én nem tudok, mert jönnek...(ez volt kb. 14.50-kor. ÜgyFélfogadás: 15.30-ig)
Etcetera...
De válasz a kérdésedre: "Miért nem bízol benne, hogy az ügyfélszolgálat jó tudja a dolgát?"
Ha a kenyérsütés receptjét, a láz csillapítását, a motor hengerfejcseréjét, a csicseri borsónak a lapályon való elültetésére szeretnék választ, akkor nem az ÜGYFÉLSZOLGÁLATTÓL KÉREK tanácsot.(mert itt-akár hiszed-akár nem, nem szakemberek ülnek, hanem casting által kiválasztott pettinges emberek akik mítting-en estek át...[De ebben az a szar, hogy akik kiválasztották őket erre a feladatra, ők is csak kispályás diplomások, akik, (legalább 70-80%-ban nem szereztek az életről tapasztalatott. Ezeket hívom én ostoba hokiknak... Spermaszökevények. Apukájuk itt hibázott...) Ekkor fordulok 'szakemberhez'
Most már érted a problémám?:))

gabors 2014.08.01. 16:56:16

@Hanyatka89: "Elég sok probléma van az ügyfelekkel....." WHAT A FUCK ???

Zarjatok be akkor minden problematok megszunik az ugyfelekkel !! es meg talan Ok is jobban jarnak...

venszivar 2014.08.01. 16:57:51

Egy ügyfélszolgálatosnak az a dolga, hogy kiénekelje a sajtot az ügyfél zsebéből! Amennyiben zavarják az ilyen-olyan ügyfelek....el kel menni pl., petrezselymet kapálni, fedetlen sípcsonttal!:)

ÉN webshopból SEMMIT!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 16:58:12

@Belana: Hülyék ellen semmi nem véd :D

@Artech: Nem csináltam még portált, csak mindenki azt hiszi, hogy tudok, mert az könnyű. Nem tudok, és nem könnyű.
Ingyen meg lófaszt se kap, nem jó cuccot.

@hagyma: Jó hogy van fogalmad a harverjavítás és a webszerkesztő közötti különbségekről, de nem para, tőled nem várjuk már, hogy legyen.

helianthus 2014.08.01. 16:58:50

Hát a sötét oldalról ajánlom kerukának, hogy sürgősen keressen másik munkát ő is.
Basszátok meg mostmár, az ügyfelekből éltek és az ügyfelek hülyék. Ez ilyen egyszerű.
Aki ezt nem bírja elviselni, ne menjen ügyfélszolisnak, eladónak, buszsofőrnek és még sorolhatnám. Az végezzen el egy virágkötő szakmát és kötögessen szép csendben egyedül koszorút.
Ja és rossz hírem van. Az hogy egy megrendelőt nem tudnak kitölteni, csak még rosszabb lesz. A mostani generációktól, akik olvasni szinte semmit, de a gépet már nyomkodják 2 évesen, mit reméltek? El fogja tudni olvasni és megérit az ÁSZF-et?

venszivar 2014.08.01. 17:02:08

Ezt írtam ÉN IS! akkor mi van? :):D

2014.08.01. 17:02:37

@CsakMintTe: nálunk csak a kövesútig hozzák a mosógépet, oda már én megyek érte szekérrel, azzal hozom haza.

Atörökk 2014.08.01. 17:03:06

@atpijkamo:
Mert fáraszt a hülyesége.

Hanyatka89 2014.08.01. 17:03:11

@gabors: Talán ha végig olvastad volna amit írtam, akkor nem csak az ügyfeleket szapultam, hanem saját magunkat is. De Uram bocsá' az ilyen ügyfelektől mint te, mentsen meg a Jóisten! El lehet menni a multihoz és meg lehet venni 6x annyiért ugyanazt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 17:03:19

@Artech: Én értelek. Te nem értesz. Ott van a kezükben a silabusz, ami 150 év kumulatív technikusi tapasztalot tartalmaz. Néha butának látszó kérdéseke is vannak benne, mert akkor is műkönie kell, ha egy ószeres, vagy ha egy agysebész van a vonal túlsó oldalán. Ezért tessék szépen kipipálni mind a négy kérdést, belekerül 30 másodpercedbe, és utána úgyis adják a specialistát. Ha erősködsz, hogy ő hülye hozzá, te meg az oviban is modemekkel játszottál már, lehet, hogy tovább tart.

venszivar 2014.08.01. 17:04:44

a ló benéz az ablakon s a falon látja a napraforgó c. festményt, előtte ül a vén cigány s vagy pipázik v. szivarozik....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 17:05:06

@atörökk: :)) Nagyon vigyázz, mostantól @Belana: a védelmem alatt áll.

venszivar 2014.08.01. 17:07:36

@atpijkamo: Te kommunát üzemeltetsz?:)

helianthus 2014.08.01. 17:07:41

@ColT: ezt? Pontosan ugyanezt ezekkel a betűkkel? :D
Igen, írták páran mások is, de muszáj volt nekem is megmondanom a magamét.
Ismerem mindkét oldalt, vevő is vagyok, és bizony volt már nekem is problémám netes rendeléssel, nem az én hibámból. Akkor finoman elmondtam a telefonba, amikor már nem tudom a hanyadik számot kellett hívnom (mindig újabbb számokat kaptam, hogy hívjam fel azt, hátha megoldódok a dolog!!! hát bémeg!!!), hogy eddig nem volt gondom a netes rendeléssel és ha ez így ilyen bonyolult, akkor ebben a pillanatban felejtsük is el a dolgot.
Ezután megjött a cucc, érdekes módon.

helianthus 2014.08.01. 17:10:40

Na már akkor azt is elmondom, mi volt a gond. Rendeltem valami cuccot, amiről kértem egészségpénztári számlát. Merthogy elszámolható.
Délután csörög az ismeretlen szám. Az egészségpénztáramtól hívtak Pestről, hogy ott egy futár az én nevemre szóló csomaggal, mit csináljanak vele. :O Na ezután kezdődött a telefonmizéria.
A megrendelőt jól töltöttem ki.
Számlázási címet és szállítási címet, a megjegyzésben külön beírtam, hogy a számlát az epénztáram címére kérem ugye, a szállítási cím viszont eltér.
Hát ennyi.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 17:11:14

Aúúúúú!!! Valaki találja már fel a serpenyőt, aminek a műanyag füle nem forrósodik át.

... akkor sem, ha 5 percre berakom 200 fokra a sütőbe.

Kurbaszov 2014.08.01. 17:13:55

Engem az zavar, hogy megjegyzésbe lehet kérni szállítási időt minden webshopnál.
Most nem arra gondolok, hogy 14 óra 20 perc, hanem volt olyan, hogy ki lehetett jelölni, hogy 8-12 ig vagy 14-18-ig kérem a szállítást.
Megjelöltem a délutánt, és a szállítás napján délelőtt telefonál a futár, hogy hol vagyok, mert nyomja a kaputelefont, és nem veszem fel.
Behozattam vele a munkahelyemre a terméket (98.000 Ft-os telefon + 2000Ft szállítási díj), és még a futár bunkózott, h minek írom az otthoni címet, ha nem vagyok ott...
Megértem, hogy neki is van munkaideje, de bassza meg, nekem is.
Megértem én, hogy miattam nem fogja újratervezni az útvonalát, DE! Miért nem egyeztetett velem előre?
Akkor megoldottam volna, hogy otthon legyek.
Mivel a futárszolgálat egy SZOLGÁLTATÁS, amiért FIZETEK, ennyit minimum elvárnék.
Szarjanak sünt!

venszivar 2014.08.01. 17:16:18

@atpijkamo: pelenkát nekünk kellene vinni?:)

-talán a nyelét ne told be a sütőbe
-a sütő ajtón a legszélén vágj ki egy 3X3-4X3-as "rést" akkor a nyele kint marad, úgy nem hiszem, hogy túlmelegszik.:)

Atörökk 2014.08.01. 17:17:44

Nincs forró edény, csak gyenge szakács.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 17:19:10

@venszivar: :)) Pelenkát, vécépapírt, százascsomag papírzsebkendőt, tisztacságcsomagot szappannal, 3/4 liter vodkát, ...

venszivar 2014.08.01. 17:19:14

@háromlábúbogár: @atpijkamo: Attól azért még rohamléptekben elöregszik s elporlad a bakelit! Sőt! Esetleg büdös, rossz szaga még a kajára is hatással lehet...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 17:22:53

@venszivar: Teflonserpenyő, cserés már. Mért van az, hogy egy éven belül lekopik a teflon egy része? Azt vajon ki eszi meg? Jót tesz a szervezetemnek a teflon? Lehet, hogy ezért csúsztam el a múlt előtti télen?

Az utolsó teflon edényünk, már egy ideje csak kerámiást veszek.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.01. 17:24:51

@atpijkamo: jót hát! valamitől hízni kell..
nekem Tefal van, igen, tekkó pontért, de kibaszott jó, minden nap használatban

venszivar 2014.08.01. 17:27:32

@atpijkamo: Abban az időben selymesebb volt a székleted?:)

Most majd meg pár év múlva tán Herendi v. Zsolnai készleted lehet...., tán kínai.

LÉPEM!

Atörökk 2014.08.01. 17:28:17

Megamen véleményét ismerjük már?

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.01. 17:30:00

@atörökk: néha olyan kiszámíthatatlan mostanában...
lehet megnősült ? :-D

Aureliano Buendía 2014.08.01. 17:32:30

Azért van benne pár igazság.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 17:36:50

@Jokkura: normélis rendszerben van mondjuk ügyszám, iktatószám, hivatkozási szám, rendelésszám, stb.

Normális ügyfél, ha reklamál, hivatkozik erre.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 17:39:16

@Jani haverja: én azt hiszem (és nem a posztolót akarom mentegetni), hogy a vásárlókkal is pontosan ez a helyzet.

Tisztelet a kivételnek.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 17:43:38

@Kulics: akkor menj el munka után a befőttesüveggumi-boltba, hátha nyitva vannak 4 után is;)

Aureliano Buendía 2014.08.01. 17:45:22

@Kulics: ez jogos, épp ezért nem is rendelek kis humihumi oldalakról. Inkább egy kicsivel több pénzért, de akkor legyen mögötte háttér is.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 17:47:48

@atörökk: akkor meg azért kurvaanyázik az írástudatlan vásárló.
El van ez baszva:D

Igyunk hát.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 17:54:47

@helianthus: azért nem ennyire eccerű.
Meg amúgy csak leírta, mitől lenne egyszerűbb az élet.

Hidd el nekem, bizonyos részeken valós problémát kapirgál.

Atörökk 2014.08.01. 17:55:48

@uraaam:
Az írástudatlan vásárló mindenért kurvaanyázik :D

Aureliano Buendía 2014.08.01. 17:55:55

@atpijkamo: Belana az valójában Béláné?

:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 17:57:38

@uraaam: Lehet. Nem értem a Bélánéket. "Szia, Béláné, hogy vagy?" De nem diszkriminálok név alapján. Tőlem lehet xyz is.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 17:58:18

@atörökk: ez tény. És a poszt azon részével, mely a pontagyúakról szól, egyet tudok érteni. Holott nem vebsopozom. De tudom, milyen az, ha raklapok önérzeteskednek.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 18:00:12

@atpijkamo: hát, ez még a régi világ.

De a magyar nyelven kívül nem nagyon van olyan asszem, ahol a nő házassági neve egy tulajdonjog igazolás.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 18:01:49

@uraaam: Nekem nem az a bajom. Bár nem szeretem, mikor Manyecska "uram"-ozik. De hogy lehet egy nőnek férfi neve?

helianthus 2014.08.01. 18:05:41

@uraaam: te mostanában direkt nem érted, amiket itt írkálunk?
Azzal kezdtem, hogy a sötét oldalról írok.
Ne akarj nekem ügyfeleket (szvsz az embereket) bemutatni, ismerem őket jól és rég.
Pont ezért ugrom arra, hogy ha valaki ebből él (szvsz ügyfelezésből) az osztja a népet és megmondja a frankót, meg hogy neki mitől lenne könnyebb a munkája.
Sok jó dolgot írt, ez tény, de ezt nem fogják a pontagyúak elolvasni, ha elolvassák nem értik meg, és minden marad a régiben.
Ebből a szempontból azoknak van igazuk, akik azt hajtják, hogy hülyebiztos rendszerek kellenek. Ami ugye nincs, ezt is tudjuk, de törekedni kell rá, hogy 100-ból csak 1 hülye bukjon bele a megrendelőlapkitöltésbe például, így máris sokkal kevesebb hülye ügyfél panasz van és arra a kevés panaszra oda lehet normálisan figyelni, ergo az ügyfél elégedett lesz.
Az is, akinek nincs panasza, az is, akinek volt, de gyorsan, finoman megoldották.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.01. 18:11:41

"Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felõl üt) nekem fütyöl,
(Bal felõl üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek."

Aureliano Buendía 2014.08.01. 18:15:44

@helianthus: én is ismerem elég jól a sötét oldalt. Nem a teljes egészet védem, hanem azzal értek egyet, ahol a pontagyúakról ír.

Szerintem csak szavakba önti azt, amit az ügyfélszolgálatosok éreznek, de esetleg nem mondanak ki.

Egy része meg talán arról szól, mint minden emberi viszony. A kölcsönös tiszteletről. Meg arról, hogy mindkét félnek vannak jogai, de kötelességei is.

Az emberi lelemény határtalan, így nincs hülyebiztos rendszer:)

Atörökk 2014.08.01. 18:23:43

@uraaam:
De hiszen fogalma sincs, hogy raklap!

Aureliano Buendía 2014.08.01. 18:25:26

@atörökk: attól még az. Csak van, aki megérti, hogy hülye volt, van, aki meg tovább pajszerkodik.

Hidd el, tudnék mesélni...

Atörökk 2014.08.01. 18:27:47

@uraaam:
Van benne nekem is részem, sajnos. Szerencsére megtehetem, hogy még időben olyan árat mondok, amit úgysem fizet meg. Ha igen, akkor meg van az a pénz :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 18:28:19

@Manyecska: Te zoliné vagy, és egy élő kövület. Lásd még praliné.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 18:30:16

@atörökk: persze, el lehet (és el kell) udvariasan küldeni a pitsába:D

Meg azért sokan azt felejtik el, hogy az udvariasság alapvető elvárás mindkét részről.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 18:31:14

@uraaam: @atörökk: Ha rendes áron kirakom a szűrét, akkor már nincs az az ésszerű pénz, hogy visszajöhetne. Ha tízezerért nem törülheti belém a lábát, akkor százezerért se. Ha nagyon akarja, vegye meg a lelkem.

helianthus 2014.08.01. 18:31:38

@uraaam: Na pont ezzel van a bajom. Hogy az üszisek ilyenek, emiatt az üszinek olyan a megítélése, amilyen.
Azt gondolom, hogy nem pozitív.
Pedig vannak belőlem is, akik régóta csinálják, néha csodálkoznak, hogy nem lett belőlük pszichopata és mégcsak meg sem gyűlölték az embereket, sőt, szeretik, akit lehet.
Na mindegy, elmondtam, amit akartam.
Azt tartom, hogy ha kicsit magukba néznének és tényleg helyretennék, hogy sok a hülye ügyfél, de mégiscsak ők adnak nekünk munkát és ebből kiindulva állnának hozzá, ez a világ jobb hely lenne.
Tudom, naiv vagyok.
De szeretek az lenni, nekem ez ad erőt, hogy hiszek még a csodákban. :D

gabors 2014.08.01. 18:38:21

@Hanyatka89: elolvastam ne aggodj... de amivel nyitottal hogy egyetertesz meg sok a problem az ugyfelekkel sztornozta a kesobbi magyarazkodast !!!

most meg szapulod a multit !!! meg hogy 6x-annyiert (tenyleg?)... nem mert NEM azt a szart aruljak. esetleg ???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 18:40:25

@helianthus: :P Persze, pont így.
Amúgy ja, ha az emberek nagy része egy értelmes mondatot nem tud leírni (néha elmondani sem, defaultból, józanon), akkor mit várunk?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 18:42:10

@Hanyatka89: Mondjuk neten üzleteléskor én is imádom az ilyen hülyéket, de szerencsée nagyon még nem szívattak meg.
Meg általában annyira sötétek szoktak lenni akik be akarnak palizni, hogy azoknál még nekem is több eszem van (pedig nincs sok :D) .

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 18:43:16

@gabors: Khm, van hogy a multi ugyanazt a szart árulja, amit megkapsz máshol, esetleg ebayről negyedannyiért.
De ez ilyen, mindenki annyiért adja, amennyiért akarja.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 18:50:56

@helianthus: már megbocsásson kisnaccsád, de az alapvető udvariasság a rabszolgaság, valamint a jobbágyság eltörlése óta kötelező érvényű mindkét fél részére.

Nem hiszem, hogy ezzel nagyon vitába lehetne szállni. És a fő probléma itt ez. Igen, az ügyintéző van a pénzedért. De nem egy tárgy, aki a pénzedért lemegy kutyába. Mert vagy annyira intelligens, hogy ezt magadtól is észrevedd.

Szerintem.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.08.01. 18:56:26

Szépnagyot. Esik. Remélem Szögedében nem fog. Miről maradtam le? 15 perc múlva indulnunk kellene, de a nej az még készülődik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 18:56:27

Egy 20 millió éves, borostyánba zárt szöcskét neveztek el David Attenborough brit természettudósról és dokumentumfilmesről.

hvg.hu/instant_tudomany/20140731_Kulonleges_allatot_neveztek_el_David_Atte

Belana 2014.08.01. 18:59:52

Jött egy vásárló garanciális cserére. Kollegám, aki a garanciát intézi éppen egy másik ügyféllel foglalkozott.
Vásárló drága, belevág a szavába, hogy ő nagyon siet és foglalkozzanak vele azonnal. Kollegám mondta neki, hogy "uram, befejezem a dolgot ezzel az úrral és utána segítek". Vásárló őrjöng, szavába vág, előző ügyfél elmegy. Kollegám odafordul, "Miben segíthetek?"
Neki elromlott ez a termék, azonnali cserét kér. Kollegám kérdezi, hogy számla megvan? - Nem, az nincs, de ekkor és ekkor ilyen néven vásárolta, mi keressük elő neki. Eladó kollega előkereste, kinyomtatta (már ez sem kötelessége amúgy), majd egy éve vásárolta. Mondja neki kollegám, hogy a terméket átvesszük javításra. Ürge köti az ebet a karóhoz, ritka bunkó módon, üvöltve, hogy de ő elutazik holnap, neki azonnali csere kell, hívják az üzletvezetőt.
Kihívták.
Üzletvezető végighallgatta, nem vágott a szavába, tisztelettudó volt, ember stílusa hagyott kívánnivalót maga után.
Üzletvezető: Kedves uram, ha elhangzott volna a legyenek szívesek, kérem, segítsenek szavak valamelyike és a hangerő kicsit halkabb lett volna, akkor már fél órával ezelőtt távozhatott volna a kicserélt, vadonatúj termékkel. De miután ezek nem hangzottak el, sőt, a stílus megengedhetetlen volt, így betartjuk a törvény minden betűjét, a terméket átvesszük bevizsgálásra, 30 napon belül döntünk róla, hogy javítják vagy kicseréljük.

Az ürge földhöz vágta a terméket és káromkodások közepette elment.
:)

gabors 2014.08.01. 19:01:04

@ColT: negyed annyi?? egyedi esetekben esetleg, de hol van az a 6x-tol..

es az ebay azert nem egy webshop !!! ott kb az van mintha a szomszedtol vennel valamit van hogy uj van hogy hasznalt... az ebay csak kozvetito nem az elado

amazon az webshop !!! (meg van hogy kozvetito is) soha semmi gondom nem volt egyik esetben sem (persze az iranyitoszamom 5 jegyu nem 4 )

Aureliano Buendía 2014.08.01. 19:01:21

@Tanácstalan: pedig Szögede nincs oly közel.

Hétvégén jártam felétek, és kérdeztem,a kiknél voltunk, hogy ösmérnek-e téged, de nem ösmérnek.

helianthus 2014.08.01. 19:01:27

@uraaam: szerintem a posztoló egy csomó hibázást sorol fel (nem tudja az ügyszámot, nem küldi a levelezés előzményét, mást mailcímet ad meg....) és nem az udvariassággal van baja.
Az más kérdés, és már megbocsásson kegyelmed is, de ha nem a saját bótodban tolod az igát, akkor ezt el kell felejteni. Téged azért fizetnek, hogy ha kell lemenj kutyába. Ha ezt nem bírod idegekkel, ne ügyfelezz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 19:01:49

Vali, a népszerű barnamedve pedig kimentette a vízből. Nem biztos, hogy a mentés volt az elsődleges célja, inkább a kíváncsiság vezethette, miután pedig a madár az orrába csípett, inkább visszatért a gyümölcsfalatozáshoz.

www.origo.hu/itthon/20140801-valodi-sztar-lett-vali-a-varjumento-medve.html

Belana 2014.08.01. 19:03:05

@gabors: Szerencsére a tulaj jó fej volt, megértő és ő is úgy gondolta, hogy a személyemre irányuló, nyilvánvalóan alaptalan és rosszindulatú sértéseket nem kell elviselnem.

Tipikus viselkedés, hogyha mással nem tud visszavágni, akkor majd a személyemet sértegeti.

Felőlem szidhatja a termékeket, a boltot, a választékot, a kiszolgálást, az árakat, de milyen alapon veszi a jogot magának, hogy engem emberi mivoltomban sértegessen??

Aureliano Buendía 2014.08.01. 19:03:12

@Belana: ha én lettem volna az a másik vásárló, én magam hajtottam volna el a vérbe az ilyen suttyót.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 19:05:45

@helianthus: azért van ott pár sor, ami az alapvető tiszteletről szól.

Mint fentebb említettem vala, már nem a rabszolgaság korát éljük. Nincs kiskutyázás.

Illetve ha azt várja el a té ügyfél, akkor semmin ne lepődjön meg. Nem hiszem, hogy idegek kérdése lenne. Mindössze a törvények, rendelkezések és határidők betartása.;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 19:06:37

@gabors: "az ebay azert nem egy webshop"

Nagyon sok eladó az íbéjt használja websopnak. Azt nézd, hogy hány eladáson van túl, abból már jól látszik. Annyi pluszt az az íbéj, hogy még meg is véd az eladótótól, és nem csak ezért, hanem a jó értékelésért is extra udvariasak.

Belana 2014.08.01. 19:09:14

@atpijkamo: köszi a védelmet :)))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 19:09:31

@venszivar: A japánoknál megsemmisült egy vangóg napraforgók az egyik toronyház tűzben. Bánatukban vettek egy másikat, az már nem nagyon érdekelte őket, hogy hamisítvány.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 19:10:55

@Belana: :)) Nem nagy kunszt, a Törökknek áldott jó szíve van.

helianthus 2014.08.01. 19:16:13

@uraaam: persze és olyan sem fordul elő még véletlenül sem, hogy a té ügyintéző nem intézi el, pedig megtehetné, az ügyet, csak mert éppen nem szimpi az ügyfél.
Mert ha ilyen nincs, akkor maximális tiszteletem az önérzetes ügyfelesnek.
Na most vicces, hogy az ügyfeleket védem, de nekem valahogy nem okoz gondot, hogy elfogadjam, hogy nagy az állatkert és sokan vagyunk benne.
Itt a homáron egyértelmű, hogy vannak 'kevésbé hozzáértő' ügyfelek, de ha a munka során találkozunk velük, akkor már jujujj van és az ügyfél kedves felmenőit, mert mit képzel magáról, hogy merészel már ilyen hülye lenni.
Na tényleg hagyjuk, fáradt vagyok ehhez.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 19:19:28

Földrengés:hülyeség - 2:4

Ketten meghaltak a földrengésben. Ezen kívül négyen meg amiatt, hogy kiugrottak az erkélyről.

www.origo.hu/nagyvilag/20140801-tomegpanikot-okozott-egy-foldrenges-algeriban.html

gabors 2014.08.01. 19:19:56

@atpijkamo: koszike tudom csak segiteni akarsz, de teljesen tisztaban vagyok hogy mukodik

csak 1999 Februar 5 ota vagyok tagja, 15+ eve (megneztem csak hogy pontos legyek)

eleinte sok electronikus cuccot vettem mostanaban evente 2x 3x veszek csak valamiket... sokszor olyat amit hagyomanyos helyen nem vagy mar nem lehet beszerezni.

manapsag csak olyantol veszik barmit is aki elfogadja a PayPal-t ez meg egy plusz vedelem.

Belana 2014.08.01. 19:22:10

@helianthus: nyilvánvaló, hogyha egy ügyfél/vásárló - de az élet akármilyen más területén, bárki - kedvesen, kulturáltan közeledik feléd, akkor sokkal szívesebben segítesz neki és többet teszel meg, mint annak, akinek köszönsz, de nem veszi a fáradtságot, hogy visszaköszönjön, akinek a szótárából hiányzik a kérem és köszönöm.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 19:30:24

@helianthus: én nem hiszem, hogy egy ügyintéző direkt ne intézne el valamit. Inkább figyelmetlen, és elsikkad a figyelme valami felett.
Ám, ha nem szimpi a zügyfél, szerintem a zügyintézők minden idegszála rákoncentrál a zügyre.

Szerintem a homárra posztoló többség kurvára nagy önérzetes raklap, és csak az elenyésző kisebbségnek van igaza. Régen lehet, hogy másképp volt, de mostanság ezt látom. Ja, és ezen raklapok nagy része még akár hazudik is a történet elmesélésében.

CsakMintTe 2014.08.01. 19:32:39

@Kulics: Na látod, nekem szekerem sincs.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 19:32:41

Bándzsídzsámpingozik a pasi. Mikor ugrik, dobják utána a kötelet, hogy várj, még nem kötöttünk meg. Persze megkötötték, de van 3 másodperce, míg nem tudja. A csaj meg kiröhögi rajta a belét.

darwin.postr.hu/garantalt-szivroham

Aureliano Buendía 2014.08.01. 19:37:17

Ájáájjáá kokkó dszámbó, ájáájjáááá

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.08.01. 19:38:09

@uraaam: Proli módon nem otthon nyaralok.

Én is letagadnám magamat.

Amúgy nem baj, ha nem ismernek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 19:48:41

@gabors: Ebayen rengeteg kínai árul. Új cuccokat.
Van pl. a JJC rádiós vakukioldója, ami bayről van 4000-ért, egy népszerű pécsi fotósboltban pedig 10.
És egy eléggé noname kínai cucc.

helianthus 2014.08.01. 19:50:28

@Belana: "sokkal szívesebben segítesz neki és többet teszel meg, "
Nem.
Szívesebben segítek neki- ez pipa.
Többet teszek meg-ez nem pipa.
Az ügyfél az ügyfél.
Amit lehet és kell, megteszem érte.
Ez a munkám.
És nem misztifikálom túl, hogy mert ő az én személyemet sértegeti, meg ilyenek, akkor se, ha ezt teszi.
Neki nem velem van baja, hanem azzal, akinek én dolgozom.
Legfeljebb gondolok utána valamit róla, de az az én dolgom. Nem szoktam egyébként, a kedves ügyfelekre jobban emlékszem, mint a másik táborra. Őket törlöm memóból.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 19:51:48

@Tanácstalan: én csak arra céloztam, hogy akkor jó későn fogtok már odaérni.
Szeretem Szegedet, szép emlékeim fűződnek hozzá.

Addig jó nekik:)

Aureliano Buendía 2014.08.01. 19:56:47

@ColT: én tartalék akkut vettem így most onnan. Ráadásul Japánban gyártott (ez van ráírva) gyári Canont.
Az utángyártott akármilyen nem gyári is bőven 4 felett kezdődik. Szingapúrból 2200 jó magyar forintért ért ide. És ez csak egy szaros akku.

CsakMintTe 2014.08.01. 20:03:01

@Belana: Tudod, mi a baj? Hogy te érzed, üzletvezető érzi, én is érzem, hogy sajnos szükség lenne erre a népnevelő attitűdre, csak az ilyen ember, mint ez az említett ügyfél, na ő nem érzi. Ő már nem gyerek, őneki igaza van, őt ne nevelje senki, ő besértődik - mint egy gyerek. Ezt van, aki jól bírja, van aki kibírja, és van, aki előbb-utóbb, így vagy úgy, de ugrik rá. (Én sem dolgozom már webshopban :) Bár a mostani melóhelyem felől nézve igazán nem bánom.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 20:05:09

@uraaam: Sztem eredeti Canon akkut sem kapsz négyért...

Aureliano Buendía 2014.08.01. 20:06:29

@ColT: szerintem sem, de tulajdonképpen mindegy. Ki akartam próbálni. Végre én is kaptam csomagot a nagy vízen túlról. Csak ez a víz a másik irányban van:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.01. 20:17:47

@ColT: De eredeti Cannont, vagy Conant biztos. :-)

Aureliano Buendía 2014.08.01. 20:27:20

A lényeg az, hogy legalább 1800 pénzt spóroltam, amit most elihatok.

Atörökk 2014.08.01. 20:28:28

@uraaam:
Elinnád te azt akkor is, ha nem spórolod meg :)

Aureliano Buendía 2014.08.01. 20:30:35

@atörökk: ez vitathatatlan, de így jobb a tudatomnak:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.01. 20:30:54

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nagyferó jól nyomja yeeee !!44!!!!
Most EDDA !!!!444!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 20:31:05

no drágáim, ittvan a pénteki möfaszan. kihogyvan, minden rennbe van? ha igen mér, ha nem mérigen. én már bugyogtatom lefelé a buzisörömet, egésségetekre!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 20:31:05

no drágáim, ittvan a pénteki möfaszan. kihogyvan, minden rennbe van? ha igen mér, ha nem mérigen. én már bugyogtatom lefelé a buzisörömet, egésségetekre!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 20:32:03

bakker, én télleg skizo vagyok. mér mér mond mond mindent mindent kéccer kéccer??

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.01. 20:32:43

@uraaam: "...namost, ha megiszod a lét, a tudat elmegy!" (H. Géza)

Atörökk 2014.08.01. 20:33:35

@sugargiraffusplumps.:
Én kéccer vagyok nemjól! Most jó? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 20:33:59

@agresszív kismalac: Conan már sanszos :D

@sugargiraffusplumps.: Egyszer mondja csak kétszer hallod :D

@uraaam: Az hány sör ott? Itt 5 kb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 20:36:46

@atörökk: kűdök neked gyógykommentot! zsiribí-zsiribá! meg egy pájinka, oszt jobban leszel azonnyomba, meglátod!

@ColT: de kéccer van! mér van kéccer? vagy kettőt látnék? azé' annyit nem ittam még, bár sanszos, hogy ma lecsúszik a duplaadag is!

Atörökk 2014.08.01. 20:38:17

@sugargiraffusplumps.:
Két gyógykomment köll, kécer vagyok rosszul! :D

Ehh, lehet, rámférne egy kísérletezés :D

Aureliano Buendía 2014.08.01. 20:38:18

@sugargiraffusplumps.: ma végre tudtam menni bringával dolgozni, előszös és utoljára a héten.
Faszkivammá az esővel.

Amúgy fasza volt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 20:39:19

@háromlábúbogár:
Ööööö, hát én az Eddát ignorálom!
Feró gyühet!44!!

Atörökk 2014.08.01. 20:41:24

@agresszív kismalac:
Van még a tér-idő kontinum is.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 20:42:59

@ColT: az attól függ, milyen formában kívánod azt a sört megszerezni?

Azonban én nem iszom sört, így marad a bor, mint mértékegység.

Jobbféle bort 2500 alatt nem nagyon kapsz. Marad a középkategória. Nálam a teleki Cav. Sav. a mérték. Ha szerencséd van, akkor a fosanban kb. kijön két üveggel. Az másfél liter.

Mostanában voltunk párszor a Kobuciban (szabadtéri, bringát be lehet vinni, stb.), ott 150,- egy deci bor. Tehát borravaló nélkül 12 deci bor, ám utána haza is kell jutni bringástól.

Múltkor kicsit több után abszolváltam:)

venszivar 2014.08.01. 20:43:18

@sugargiraffusplumps.: "buzisörömet"

mé? vaníliás?:)

én most jó hideg dinnyét falok. az is buzis? Én már tegnap is péntekeztem (nővel!)! tán akkor nem....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 20:43:23

@uraaam: én máma plázapitsát alakítottam és shoppingoltam, emiatt meg is vagyok hasonulva egészen de muszáj vót pár ronygyot beszerezni a kölyköknek mer nőnek mint a bolondgomba. hálaistennek :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.01. 20:43:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: én se nem vok már ott :-D

@atörökk: ad valaki ingyér áramellátást :-)

Aureliano Buendía 2014.08.01. 20:45:06

@sugargiraffusplumps.: és találtál a méretedben konversz csukát?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 20:45:10

@venszivar: nem, hanem citromos! amúgyis én szeretem a buzikat szal mindegy.

azt már csak félve merem mekkérdezni, hogy miért hangsúlyoztad ki, hogy a péntekezés nővel volt...:)

Atörökk 2014.08.01. 20:45:28

@háromlábúbogár:
Nyalogatok napelemt, hátha! :D

@uraaam:
Igény vóna, de az most még messze van nekem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 20:46:52

@uraaam: hehh, arra már nem maradt energiám, hogy magamnak keresgéjjek csukát. maj lekközelebb.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 20:47:56

@atörökk: értöm.
Arrafelé kiülős hely, ahova egy bringát le lehet kötni?

venszivar 2014.08.01. 20:48:05

@sugargiraffusplumps.: A 'mai világban" jobb ha megemlíti, sőt kihangsúlyozza az EMBER.:) Tudom, gondolom maradi vaok.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 20:49:04

@sugargiraffusplumps.: de legalább egy pár lila gumicsizmát hatalmas kamillákkal?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 20:51:27

@venszivar: há' felőlem mindenki azzal péntekel akivel akar. nézd, van aki a szobrokba szerelmes, más meg a vénasszonyokba, megint mások meg válogatás nélkül mindenbe ami mozog. elfér a világon az összes perverzállat is, meg mellette mink is, nemgond.

venszivar 2014.08.01. 20:53:15

@sugargiraffusplumps.: azért a "perverz állatokat" tán nem kéne!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 20:55:45

@uraaam: vót egy neonzöld kapucnis futkározós esőkabát az intersportban, na, ott egy cseppet meginogtam, de erős maradtam! különösen az árcédula csekkolása után!

@háromlábúbogár: az nagycsuda lenne!

Aureliano Buendía 2014.08.01. 20:57:26

@sugargiraffusplumps.: émmost valami légáteresztős pólón gondolkodom, mer már 18-20 foknál szakad rólam reggel a vasszer. És még csak utána kezdek „dolgozni”.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 20:58:50

@sugargiraffusplumps.: Én perpill elvagyok a sörömmel, mondjuk más társaság nélkül.
Mondjuk van itt egy windózos tablet, de azt csak azért nem baszom ki az ablakon, mert nem az enyém, és drága.

Kettőt ittál? Mind a két személiységed?

@uraaam: Hát 12 deci után nekem meredek lenne.
A Hangulatban pl. 350 egy üveg Soproni, az pont kijön 5db 1800-ból.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:01:08

@uraaam: azt megéri venni, tisztább, szárazabb érzés! de ne kilimandjaro márkájút vegyél, az egy szar, vettem egyet magamnak de egy phos, totál nem levegődzik. ha abban futok akkor vegyifegyver helyett is bevethető vagyok félóra után :D viszont néha van az edusóba futócumó, az ottani póló-gatya viszont nagyon bevált.

Troppauer_Hümér 2014.08.01. 21:03:10

@uraaam: Nálunk megint megjelent az indián kurva.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:04:23

@ColT: vindózos tablet? ugrálj rajta egyet és fogd rá, hogy gyártáshibás! még nem is hallottam olyat, hogy vinydózos tablet.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.08.01. 21:05:05

@uraaam: Ideértünk. :) Csak ne essen. Idefele esett.

Addig jó.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:07:16

@Tanácstalan: érezd jól magam szögedébe helyettem is. csókoltatom mari nénit a tanszéken, ha él még az öreglány.

nem akarsz pár fotót csinálni a tisza-parton? soha nem jutok oda, hogy eccer ráérősen kimenjek fotózkodni cseppet.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.01. 21:11:46

@sugargiraffusplumps.: a lidibe is szoktak jó cuccok lenni

@Tanácstalan: nézd meg az árvízi emlékművet, szerintem ocsmány :-)

Atörökk 2014.08.01. 21:13:29

@sugargiraffusplumps.:
Már tablettás vindóz is van? Mi a picsa...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:19:18

@háromlábúbogár: meg a disznófejfát is mindenképpen!

@atörökk: ablakos bor, na olyanrul már hallottam (??? miaz??), meg tablettás borrul is. fejlődik a világ!!

Atörökk 2014.08.01. 21:20:02

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Oszt mik a tünettyei? Kotkodácsolást okoz, meg ilyenek?

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.01. 21:20:13

@agresszív kismalac: aszt nem tom miből van, de még megvan... gyanús !!!44!!

@dr. phil. Sün‼ ツ: mán otthon, eddára nem voltam kíváncsi, lehet mulatóst nyomtak :-)
viszont Ferót megkínálták egy termoszból kerítés szaggatóval, elfogadta :-D

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:23:23

@atörökk: romkocsma, ahogy nétem. Bringára rálátós?

Akár...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 21:24:50

@atörökk:
Hát ha puki helyett tádádádáááám-ot hallasz, legyé gyanakvó!444!

@háromlábúbogár:
Pataki mester munkássága számomra felejtős!4
Ezér ignorálom.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:24:51

@ColT: így, hogy min. fél liter vizet betolok mellé, teljesen rendben vagyok, gond nélkül haza tudok jönni:)

Atörökk 2014.08.01. 21:25:35

@sugargiraffusplumps.:
Ablakos bor? Jóhogy már nem ajtós vodka!4!!

@uraaam:
Úgy is lehet ülni épp.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:26:19

@sugargiraffusplumps.: valszeg a dekatlonban fog megtörténni az eset, de csilliárdokat sem akarok egy szaros pólóért adni.

@Troppauer_Hümér: hogy kicsoda?

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.01. 21:27:22

@atörökk: ma láttam egy polót, az volt rajta:
VODKA
connecting people
:-D

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:27:51

@Tanácstalan: munkaidő vége felé én is nagyon hesszöltem az eget, de szerencsére pont elketült minket, elment Vörösvárnak az eső:D

Atörökk 2014.08.01. 21:28:02

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Kizárt, mer' trombitát nem eszek!4!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:30:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: pedig őtet bévülről simogattyák a juefók is állítólag. meg rezeg is,, aszongya. szerintem fölcsusszanhatott neki valami egészen torokig!

@uraaam: fölösleges is csilliókat adni érte. meg 1-2 elég amúgyis.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 21:30:54

@atörökk:
Hiszed te!
A zűrgyikok má más kiszerelésbe nyomják a vírust!
Mindmeghalunk!4444

Troppauer_Hümér 2014.08.01. 21:33:10

@uraaam: Sóhajt....
..nyáron monokiniző nénik süttetik a túlparton a pitschájukat!

(elmereng, könnycseppet elmorzsol)

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:33:16

@háromlábúbogár: szerintem a kérészes is az:D

De a partnak van hangulata. Bár a Széchenyi térnek jobb. Nekem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 21:33:36

@sugargiraffusplumps.: Van. Igazából kis fogyasztású noti belső + érintőképernyő. Van egy billentyűzete, rá tudod tenni, és akkor netbook.

prohardver.hu/teszt/windows_8_1_tabletek_10_huvelyken/kiegeszitok.html

@uraaam: :D Akkor az fröccs csak kicsi a szóda aránya :D

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:34:24

@atörökk: persze, nem tuttad? Kuponyra aggyák.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.01. 21:35:18

@uraaam: ha van elég pia, jöhet az árvíz is :-)

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:36:36

@atörökk: nemtom, de a tablettás ájfontol kiigisedsz.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.01. 21:37:42

@uraaam: jah, olyan mint a glamouros fényképező ;-)

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:37:44

@atörökk: akár...
Nekem most az szempont, hogy olyan hely, ahova kétkerekűvel is eljuthatok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:39:08

@uraaam: óóó, de szép :( ezen a hídon nagyon soxor mentem át. najó, mégtöbbször meg átkúsztam rajta, de az mán rég vót! újszegedről csak a bénák mentek be busszal a belvárosba, mindenki más a hídon csalinkázott át gyalog. *sóhajt*

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:39:35

@sugargiraffusplumps.: múltkor voltam dekában, de szerintem én jártam rossz helyen, mert 8e fölöttieket találtam.
De rájuk volt írva, hogy hiperszuper.

bevallom, én azt enyhén barokkos túlzásnak gondoltam.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:40:47

@Troppauer_Hümér: igen, van valami benne, mert nekem 10 év után is sóhaj.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:40:48

@ColT: vinydóznyóctul lábrázást kapok. most is azom van perpillanat de csak amíg ki nem bacom a kukába egy gyenge pillanatomban...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.01. 21:40:56

A Lizsébe' A zöld, bíbor és feketét jácca valaki, de nemt'om hol.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:42:25

@ColT: nyet. Egyrészt: sima mentes víz. Másrészt: külön pohárban/üvegben.

Amit Isten szétválasztott, ember össze ne keverje!!!

Nagyjából 2 pohár bor után kéne egy pohár víz. Ha ezt hozzávetőlegesen tartom, a másnapom is vidám.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:43:24

@atörökk: nos, valóban Watson, Ön remek megfigyelő. :)

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:44:28

@háromlábúbogár: objektív, fijjam, objektív;)

És tizennyolcezer jó okom volt rá;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:45:15

@uraaam: öhöm. hát annyiért már gondolom vele járt az élethű próbababa is? súlyos parasztvakítás ez is sajna. az enyim asszem 10 péz volt leárazva a csíbóba. hát annyiért tökéletes.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:46:46

@sugargiraffusplumps.: én meg annó írtam filctollal a hídra valakinek, valamit. Persze, azóta már lefestették.
Meg mászkáltam a korláton is, szunyáltam a Népligetben. Busszal csak akkor, ha fel tudtam rá lógni a Széchenyi téren, vagy a Védőnőképzőnél.
71, meg 71Y.

Assemavót.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.08.01. 21:47:49

@sugargiraffusplumps.: Sötétben? Csak a Háry Jánosra jöttünk.

@háromlábúbogár: Lásd fentebb.

@uraaam: Fasza. Képzelem, mekkora lehet a fű a kertben és mi vár rám. Láttam, esett az eső rendesen otthon.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:48:46

@uraaam: "szeretlek marii!!!" televót velük a hídoldala :D :D

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:49:06

@sugargiraffusplumps.: mármint 10 ájró?

Én igazából a maláj felszopólányt hiányoltam a póló mellől, mint ajándékot. Túinván.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:51:08

@Tanácstalan: ez olyan fél 3 körül lehetett, néztem nagyon az eget, mert végre tudtam menni bringával. Eléggé befelhősödött felettünk, dörgött, miegymás. Azután volt szép zuhé is, de az nem nálunk. Szerintem a Waldorf környékét rendesen elverhette az eső, aztán ment tovább Vörösvár-Solymár felé.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:52:24

@sugargiraffusplumps.: olyant is láttam, meg valaki valami Bocikámat szerette. De én ennél kreatívabb voltam.

Úgy érzem, most inni fogok egy felest.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:52:48

@agresszív kismalac: nemtom. mifelénk koncertnek híjják az ijesmit.

@uraaam: ja, ajró. forintban már nem is tudok számolni.

@Tanácstalan: pff.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:54:21

@uraaam: a boci az a tejivó neve volt!! :D isteni palacsintákat adtak meg tejbegrízt meg habos kakaót sepézért. áááááá.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:55:50

@sugargiraffusplumps.: háromezer-párszáz.

Még válallható. De 8 vagy 12e? Há hülyék ezek a fejükkel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.01. 21:56:10

@sugargiraffusplumps.: Na, de összevissza mindent? És hol?
Most elhallgattak.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:57:36

@sugargiraffusplumps.: az is. Oda mi is jártunk.
Meg a Béke tanszékre (asszem ez volt a neve [emlékeiben kutat]) zónamenüzni:D

De a hídra is kiírta valahi, hogy „Szeretlek Bocikám”

helianthus 2014.08.01. 21:58:12

Akkor iszom az egészségetekre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 21:58:17

@agresszív kismalac: garázsbuli. hol, hol? hát te vagy ott! azt én nem tudhatom mer maóórgit vagyok!

Aureliano Buendía 2014.08.01. 21:58:40

@agresszív kismalac: valszeg valami kerthelyiséges zenekar.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:02:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: egen. a belvárosi hild alatt... huhh, ott is történtek érdekes dolgok a bukkanónál.

@uraaam: te figyejjmán. nem lehet, hogy mink eccerre jártunk oda? megcsapott a gyanú szörnyű szele...

venszivar 2014.08.01. 22:02:58

LÉPEM!

szőrszálat is hasogatni....

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:06:10

@agresszív kismalac: +2 erősítő csodákra képes.

@sugargiraffusplumps.: én '99-ben voltam ott pár hónapot, aztán 2000-2004 között túl sokat is.

Egy gyönge pillanatomban még a jatéra is átjelentkeztem. Talán nem is baj. hogy nem sikerült.

Troppauer_Hümér 2014.08.01. 22:07:45

@sugargiraffusplumps.: Aki trolival ment, mert a lábai nehezen engedelmeskedtek, az mennyire számít bénának?

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:07:49

@sugargiraffusplumps.: „a belvárosi hild alatt... huhh, ott is történtek érdekes dolgok a bukkanónál. ”

Hát, a Széchenyi tér, meg a Tisza part is tudna mesélni...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:11:02

@atörökk: nem az én szegem! na ezt szegeden úgy mondják, hogy nem az én szögem!

@uraaam: akkó biza minden leheccséges! a jatésok más kasztrencer voltak, pláne a jogászok, mindég kacarásztunk rajtuk.

Troppauer_Hümér 2014.08.01. 22:11:43

@sugargiraffusplumps.: Boncz Géza sűrűn megfordult ott, nem volt nehéz vele összefutni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:13:10

@Troppauer_Hümér: az gyávaság!!! :D édesjóistenem, ha belegondolok, hogy józanul hat perc átérni a hídon, egyéb állapotokban meg legalább másfél óra.. :D :D de olyan is volt, hogy ugyanazon az oldalon értünk partot ahol elindultunk.*vigyorog*

helianthus 2014.08.01. 22:13:53

Jó hideg.
Vérré vált.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:14:30

@sugargiraffusplumps.: én a bőcsészre mentem volna át az aktuál életem értelme miatt. A a főiskolára járt Újszegedre.

Aludtam a Béke koliban is, meg a Madzsarba is elég sokat. Javarészt ingyér;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:15:54

@helianthus: természetesen buzisört. de már a másodikat, ezt kérem beszámítani az ítélethozatal során, tisztelt bírónő! :)

@Troppauer_Hümér: az nekem nem sikerült. meg szerintem meg se ismertük volna... :9

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:16:24

@sugargiraffusplumps.: hát, Újszeged, Belváros viszonylatban nincsenek távolságok.
Azért szittyósan a Népligetben elaludni is király volt:D

Black Hole 2014.08.01. 22:16:42

@uraaam: erről a "szunyáltam a Népligetben." dologról jutott eszembe, mikor nagyon berúgtunk egy havernál. Aznap történt életem egyetlen szipuzása. Éjjel aztán elindultam haza. Nagyon szar állapotban voltam. Mikor már jó sokat mentem, kezdtem józanodni, és jött egy nagyon fura érzés, hogy valami nagyon nem stimmel. Há' rossz irányba mentem. Néztem ki a fejemből, a részeg ember bölcsességével, és rájöttem, hogy kb kétszer annyit mentem rossz irányba, mint amilyen messze laktam havertól, tehát ha haza akarok menni, akkor másfélszer annyit kell menni, mint amennyit jöttem. Aztán inkább lefeküdtem a legközelebbi padra, és aludtam egyet, az első busszal meg haza mentem. Ez volt szombat éjjel. Hétfőn a melóhelyen amerre jártam, mindenhol érhetetlen ragasztószagra panaszkodtak.

Atörökk 2014.08.01. 22:18:16

Gruppenszex. Connecting people.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:22:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát olyanamolyanba. tudod, olyan hopszallatilláromos.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:24:46

@atörökk: igen, ott szokták bekapni a mentolos hágógumit :D :D én kérek elnézést.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:26:31

@Black Hole: nekem eddig csak a süti ért valamit.
Benyomtuk, 15 perc röhögés, némi tisztulás. Éppen ezért tovább piálás, majd kitaláltuk, hogy fiatal még az este, és minden füredi csaj csak ránk vár. Bringára fel, traveller drink a kulacstartóba, irány Füred. Almádiból. Kb. 15-20 perc alatt át is értünk, faszául ment a bringázás.
Füreden szórakozóipari egységek végiglátogatása, női hölgyekkel ismerkedés, majd olyan hajnali 4 körül go Almádi.
Érdekes módon a hazaút jó egy-másfél óra volt, és nem azért, mert toltuk. Hanem, mert odafelé elég sok minden kiesett, egy pillanatnak tűnt az egész:)

helianthus 2014.08.01. 22:27:18

@Black Hole: egyszer a haver Egerben egy tízemeletes tetejèn ébredt a Csebóban. Amiknek zárták a kapuját és tetőkijáróját is. Nem tudni, hogy jutott fel.
Veszprémben is hesszeltem egy évet, ott a viadukton volt fílinges részegen mászkálni. Dulván magas, lent meg ne.m víz van, hanem köves part. Vagy volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:27:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát, az emlékeim sajnos ölég homályosak! de ezt nagyrészt az élemedett korommal magyarázom!!

@uraaam: a ligetbe mi phostunk bemenni mindig, ugye rendes jányok nem sokat jártak arrafelé alapesetben :D :D

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:27:41

@atörökk: Temetés. Összehozza a családot.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:29:10

@sugargiraffusplumps.: Békés vagy Madzsaros voltál?
Az vicces lenne, ha bejönne a tipped:D

(Az előző mondandóm helyesen: a zekszem a Főiskolai Karra járt).

Atörökk 2014.08.01. 22:29:13

@sugargiraffusplumps.:
Ki szelet vet :D

@uraaam:
Na bumm. Ugyanaz, mint az esküvő, csak eggyel kevesebben vannak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 22:29:45

@sugargiraffusplumps.:
Mindig tuttuk, hogy má rég seprűn közlekecc, de azé meséhetné, Hilda!

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:30:23

@Troppauer_Hümér: trolival azért érte meg átmenni, mert azon a legtöbbször minden ajtón fel tudtál szállni, az eszkátés kallereket meg messziről ki lehetett szúrni.

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:32:24

@sugargiraffusplumps.: nemtom, én nem láttam semmi gázost benne.

@atörökk: épp ezért jobb a piréz temetés, mint a piréz esküvő. Mert ott egyel kevesebben óbébatnak;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 22:32:29

@sugargiraffusplumps.: Különben a wifije szart be.
Routertől 2 lépésre van net, háromra nincs.

Black Hole 2014.08.01. 22:32:47

@helianthus: ismertem egy nénit, akit elhagyott a vőlegénye mikor még fiatal volt, és leugrott arról a viaduktról. Mikor én megismertem, már vagy 80 éves volt, és teljesen jó egyezségi állapotban volt. Azt hiszem az egyetlen ember volt, aki túlélte onnan az öngyit. Amúgy nagyon szép város, én fehérvári vagyok, és sűrűn átjártam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 22:33:32

@sugargiraffusplumps.: +1. Nekem a céges vason van :(

@uraaam: Deee, összerázod hazafele a bringán :D

Na meg ugye, ha vizezett a bor :S Az a rosszabb eset :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:35:27

@atörökk: tegnap bezzeg sehunsevótál! *szóbeli megdorgálás*

@dr. phil. Sün‼ ツ: hilda nem jön hozzám feleségül! *tanácstalan*

Aureliano Buendía 2014.08.01. 22:35:29

@Black Hole: tényleg fasza hely.

@ColT: de bennem keveredik össze, és az úgy okés. Belül már nem érzem.

Csak másnap. Mármint, hogy nincs másnap:D

Black Hole 2014.08.01. 22:38:42

@uraaam: '79 környékén még nem volt semmi jó cucc. Barátnőm kórházban dolgozott, az hozott ópiumot, meg párszor ügyes gyógyszer kombinációkat, amiket az orvosok is ettek, de egyszer olyan emlékezet kiesés volt, hogy utána nem mertem semmit beszedni. Ez a szipu meg olyan szar volt, hogy többet nem próbáltam.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 22:40:19

@ColT: "Routertől 2 lépésre van net, háromra nincs."

Antenna konnektor kiakadt, vagy a drót elszakadt. 2 lépésre a csatlakozó is elég antenna helyett.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 22:42:48

@sugargiraffusplumps.:
Hát az ősi pirézek aszonták, hogy egy oroszlányt úgy köll beszerezni, hogy elkapsz kettőt, oszt eggyet elengecc!4!!
Próbájjad ki!

Atörökk 2014.08.01. 22:50:30

@sugargiraffusplumps.:
Dolgom volt a városban, és rövid volt a wifi dróttya!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:53:38

@atörökk: rennben, most az eccer elfogadjuk kifogásnak. de többet ne forduljon elő!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 22:54:03

@atörökk:
Vegyé antennás kábelwifit, az segítt!44

@sugargiraffusplumps.:
Mé?
Szép szerelem lenne!4+

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 22:57:05

@uraaam: :D

@atpijkamo: Nem volt moszgatva különösebben. Leejtve sem.
Maguktól még ezek a knai szarok sem esnek szét, pláne nem úgy, hogy egyik pillanatról a másikra :S

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 22:58:48

@ColT: Az imádság tartotta. Ha mozgatják, hamarabb bekrepált volna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 22:59:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: ugye? szerintem is! de sajnos elég egyoldalú ez a mi kis szerelmünk a hildával!

helianthus 2014.08.01. 23:01:22

@Black Hole: az angyala vigyázott rá akkor. :/
Maradandó baja se lett?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.01. 23:02:22

@atpijkamo: Hááááááááááát
Meglátom, lehet szétszedem.
De ez fura.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 23:07:13

@helianthus:
Eggs!
Hátezzzz... annyira nem igazán az....
Monnyuk akkó visszalinkelném inkább a malac által elmondottakat:
www.youtube.com/watch?v=oHh978yizqQ

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 23:09:51

@sugargiraffusplumps.:
Hábazzeg, nyomujjá rája!
Ha mán eccer asszonyt akarsz a házhoz!44!
Nézd meg a törökköt!
Mindent elért!
Najó, a zelemet mi kűggyük, de azé hátha sikerül...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.01. 23:13:08

@Tanácstalan: pff=szegedre menni és kizárólag a szabadtérin leledzeni bűn. az olyan, mintha elmennél párizsba, megnéznéd a kejjfeltornyot oszt húznál haza.

Atörökk 2014.08.01. 23:13:12

@sugargiraffusplumps.:
Csaxólok, ha randira mész, páratlan számú elemt illik vinni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 23:17:39

@atörökk:
Oszt összeduggyák az elemjeiket?
Az ollyan romantikus tud lenni!4!!
Ha két elem összeér....

Atörökk 2014.08.01. 23:18:43

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Elemrülnek egymásba! Izé, elemzik egymást!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 23:31:12

@atörökk:
A Hildával?
Hát ez egy szép nász lesz!4!!
MOst arra várok, hogy a Hilda is reagájjon, anélkű nem ér!44

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.01. 23:43:27

Tudtátok, hogy Napóleon is magyar volt? Bóna-parti.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 23:45:03

@atörökk:
Hát ém apszoéutte drukkolok!
De elemeket közössen köllene kűddenünk!44
Apropó, hun a zasszony?

Black Hole 2014.08.02. 04:31:23

@helianthus: úgy emlékszem, hogy nem lett maradandó baj. Mondjuk bottal járt, de ez annyiidős korban természetes. Viszont azután nagyon vallásos lett.

venszivar 2014.08.02. 05:07:05

@Tanácstalan:Ugyan. Nos, sejtettem.

Ha vágod, hogy ki a barom....

barom = Háry János!:)

IRÁNY SURÁNY! (6-kor)

FDToth 2014.08.02. 05:11:58

Jo lennr tudni ki ez a 'webshopos'. Jo sok hulyeseget ir, irtlan szabalyok (visszatero ugyfel, mennyisegi vasarlas, stb.) vannak, ha azt akarja h tole vegyenek, egyedi arakat is kell adnia, kulonben el van veszve...sok webshop van am, ami bemondasra cserel, nem tokol, hanem rendezi a forgalmazoval. Tessek megjegyezni: elso a fogyaszto es tobbsegeben igaza van ;)

kézműves étcsokimikulás 2014.08.02. 07:27:51

@FDToth: mit offolsz man kora hajnalben???
pffff...

helianthus 2014.08.02. 08:50:18

@Black Hole: ez mondjuk nem csoda. Onnan leugrani és túlélni jelez valamit. :)
@agresszív kismalac: nini! Egy németajkú malac!
Jó a reggel!

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 09:00:41

Na, most választhattam Rajzoltszemöldökű Plázapipi illetve Helianthus profilja közül a kommentablaknál, mire a harmadik frissítésre visszakaptam Hümért.

helianthus 2014.08.02. 09:07:02

@Troppauer_Hümér: belémbújtàl? :O
Őőő...nem éreztem semmit.
Neked jó volt? o_O

Manyecska 2014.08.02. 09:12:31

hali itt ulok a mizsei vonaton mingya indul. a kalauzt probalom vesztegetni xdd de eddig minden oke.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.02. 09:13:36

@helianthus: netszex,persze...
eloben man ciki,mi???
:p

kézműves étcsokimikulás 2014.08.02. 09:14:36

@Manyecska: nem vesztegetni koll,huzd be a vcbe es maris kesz a megoldas...
:p

Manyecska 2014.08.02. 09:14:56

van klima. öt perc es indul.roma a kalauz tök jo. xd

Manyecska 2014.08.02. 09:16:34

@kézműves étcsokinyuszi: a gyerek ezen rohog mer olvassa xddd na ket perc es indulunk.

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 09:17:18

@helianthus: Először beléd, de aztán rájöttem, hogy nem illik, még előjáték se vót.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.02. 09:17:40

@Manyecska: ja,ha gyerek is van akko' plane...
:)

titta ndk-s mentalita,utazik a family cimu bornadragban elkovetett ficken...

Manyecska 2014.08.02. 09:17:46

@kézműves étcsokinyuszi: desiro.mâr a vonat.kispiros. fel kene sôpörni kicsit xd

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.02. 09:21:22

Itt vagytok? Gondoltam.. Figyelem: az is István, aki csak olvassa!!@FDToth: ezt jól lesarkítottad. Egyébként sincs többségében igaza, ugyanis az emberiség eflgy ostoba majomember, úgy kollektíven.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.02. 09:21:42

@Manyecska: denesirja...
:)
fel kellene sopornyi???
es ki fog vissza???
jegyvasarozas(es kalajuzkezeles)helyett hatha elfogaGGYa a mav...
:))))

Manyecska 2014.08.02. 09:23:30

@Kellemes Zérókomponista: jo a wifi. ja.de mingya leszallunk..sza nem. asszongyak tilos a dohanyzas lol mingyart felszallunk.

helianthus 2014.08.02. 09:26:27

@kézműves étcsokinyuszi: mindenesetre bonyodalmas. Azok a hangok, azok az illatok, az a látvány!!!
Brrrr!
Hát kinek kell ez? O:-)
@Troppauer_Hümér: meg kopogást se hallottam. Nem baj, de azé' izé'!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.02. 09:26:48

@Manyecska: akkor addig nem koll soprogetni,csak onnan...
:)

Manyecska 2014.08.02. 09:26:52

mennyi a suttyo zuglonál xd

kézműves étcsokimikulás 2014.08.02. 09:27:59

@helianthus: kinek,kinek...
nekem,peldaul...

maradi vatyok...
:p

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.02. 09:29:40

@helianthus: ki kell javítanod az összes hahotát, a poénokat "érthetővé tenni" őket. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.08.02. 09:30:26

@sugargiraffusplumps.: Mos (aláhúzva, kiemelve) csak emiatt mentünk, valóban. De jártunk már többször is a városban, kirándulásilag.

@venszivar: Namost ha hagymára gondolsz (milyen perverzió ez már, hogy mindig rá gondolsz? :D ), akkor nem volt ott.

Fellépett viszont Gálvölgyi, Bodrogi, meg a nagyorrú bálnatestű francia- orosz borosgazda, az a Depardieu (vagy ki). Kicsit fura volt a díszlet, metrókocsi, meg kártyavár, de nagyot játszottak. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.02. 09:32:59

@Manyecska: érdekes parancs a felszállásra. A jegykérésre meg mit kezdesz el csinálni?kszD

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.08.02. 09:37:14

@Manyecska: Te hová dzsalsz, amikor én itt állok a sajtpultnál?

Aureliano Buendía 2014.08.02. 09:48:46

@atörökk: te is így vágódtál be csöcsikénél?:D

Aureliano Buendía 2014.08.02. 09:52:06

@ColT: ez most vagy valami, vagy megy valahova

helianthus 2014.08.02. 10:19:45

Rámcsörgött az életem.
Ennyit a pihenésről. o_O
Legyetek rosszak!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.02. 10:24:34

@atörökk: "ha randira mész, páratlan számú elemt illik vinni!"

:))

Aureliano Buendía 2014.08.02. 12:53:55

@ColT: ő biza!

Gondold el, nagyanyáink még elmaradott módon szentképeket cseréltek, rózsafűzér titok gyanánt, de végre ennek vége.

helianthus 2014.08.02. 13:55:37

Megjöttem. Pokoli idő van.
Respect annak az idősebb úrnak, aki felfelé teker a hegyre biciglivel.

Black Hole 2014.08.02. 14:08:57

@helianthus: majd lefelé mekkorát lazul az öreg! Lehet, hogy nincs is a hegyen semmi dolga, csak akar egy kis potyára vágyik. Lehet, hogy az egyetlen vágya nem más, mint egy kis ingyen menetszél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 14:11:39

@Tanácstalan: velem kell , velem fekszik
estenkent telesirja a parnajat, hogy van aki boldog hazassagban el es normalis meloja van
es az NEM O:)
kanadabol is hazazavartak
mikor remalmaibol cstakosan felebred, akkor beugrik es lezsidokurvazza a felesegemet
es olyankor kielegul

helianthus 2014.08.02. 14:11:46

@Black Hole: oké, de nincs az a pénz, hogy 35 fokban feltekerjek olyan hegyre, amire még a kocsi is nehezen küzdi fel magát.
Szerintem ez hülyeség és nem sportteljesítmény.

Black Hole 2014.08.02. 14:17:08

@helianthus: majd amikor ereszkedik le, akkor milyen irigy leszel rá! Lehet, hogy a sebességtől olyan kondenzcsík féle fog a kormány két végen keletkezni, mint a repülő szárnya végén. Csak nehogy az arca is lejegesedjen, mert abból baj lehet!

Black Hole 2014.08.02. 14:19:35

@hagyma: miért? Volt nála kőtábla?

Black Hole 2014.08.02. 14:28:59

@atörökk: látod, ezért jó, ha az embernek van felesége! Akkor ezt nem neked kell kiabálni :-)

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 14:33:46

@helianthus: Ejha, ez kiadós menet lehetett. Háromésfél óra!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 14:35:18

@Black Hole: hat a kotablakat visszafele vitte emlekeim szerint
emberunk a csomagtarton

Aureliano Buendía 2014.08.02. 14:35:44

@Black Hole: akkor egyéb miatt kell kiabálni:D

Aureliano Buendía 2014.08.02. 14:36:56

@Troppauer_Hümér: de ebben benne van előtte egy konyak is, utána meg egy cigi. Na, meg az utazás. Volán menetrend, átszállás, stb. ,)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 14:43:08

@Black Hole: Az orosz-
amerikai tárgyalások idején
találkozik Reagan és Gorbacsov.
Reagan kabátján van három gomb.
Gorbacsov kíváncsian kérdezi meg:
-Mire jók ezek a gombok?
-Tudod- válaszolja Reagan-, az első gomb arra kell, hogy ha melegem van, megnyomom, és a kabátom
légkondícionált lesz. A második
gomb arra való, hogy ha fázom,
megnyomom, és a kabátom fűtött
lesz. A harmadik pedig arra való,
hogy ha elfáradok. Megnyomom,
és a kabátom megmasszíroz.
Gorbacsovnak nagyon tetszik a
dolog, és a következő tárgyaláson
ott van a hátán egy hatalmas Zil
teherautó ajtaja. Megkérdezi
Reagan:
-Mire való ez az egész?
-Tudod, ha melegem van,
letekerem az ablakát, ha fázom
feltekerem.
-És ha elfáradsz?
-Odavágom a földhöz az egészet.

Black Hole 2014.08.02. 14:47:48

@hagyma: világos, viszont nem is biciklivel ment. Ez eléggé bejátszik szerintem. Főleg, ha időhurok is van, mert akkor nagyon meg tud keveredni az erő! Érdemes óvatosnak lenni.

Amúgy az hogyan történhetett meg, hogy nem buziztál le? Csak nem valami baj van? :-)

helianthus 2014.08.02. 14:53:14

@Troppauer_Hümér: beléd kerültem. Nincs másik nicked.
Az volt. Kiadós! Kiadtam pártízezret a tescoban. :)

Black Hole 2014.08.02. 14:53:54

@agresszív kismalac: ez jóóó! Még nem hallottam :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 15:05:32

@Black Hole: ez neke a fidead
en sosem buziztalak le
azm hoigy nekm egy felnott fefi vaniliafagyi evese, kulonosen joint lkul, mert azutan megbocsajthato buzis am jelenti azt, hogy minden vaniliafagyit nyalo ferfi homeszexualis
/ mint emlitettem volt, amugyis a kocsog es buzi szavakat, a magyar nyelveben nem csak es nem elsosorban a homoszexualisokra asznaljuk. pl. ez a kocsog bevagott elem/
errol jut eszembe abszolut nem vagyok agressziv sfor, sot nagyon is figyelmes defenziv es technika, de kocsin belul verbalisan, ha ugy adodik, mondom a magamet, de kizarolag magyarul karomkodok
faszt csinalsz kocsog
mennye mar kurva
ilyenek
ilyenkor mondMary, ha O is ot ul, hogy
aha
de ha magamban vezetek akkor is dumalok
mennye mar bazmeg hat elkesek
ilyenek
namost ez azert lett ilyen hosszu, hogy bizonyitsam nem buziztalak le
de legalabb pisztaciara valtsal
semmikeppen sem puncsra

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2014.08.02. 15:13:45

@gabors: Itthon a Zemberek nem olvasnak. Sajnos ...

Black Hole 2014.08.02. 15:24:41

@uraaam: égve hagyott villany, szanaszét hagyott holmik :-)

Manyecska 2014.08.02. 15:31:50

joreggelt.kàvét. xd

Black Hole 2014.08.02. 15:33:02

@hagyma: vanília, puncs, csoki. Ez a sorrend, ebből nem engedek.

Itt meg keskenyek az utak, padka meg általában nincs. A sofőrök meg halvérűek. Ezért, ha megy egy biciklis, sokszor 10-20 autó araszol mögöttük, és senki nem áll neki előzni. Egy ilyen konvojban kb tizediknek lenni nagy élmény. Bazmeg, és képesek két város között így elaraszolni. Az utak kanyargósak, tehát előzni csak úgy lehet, hogy szép sorjában. Olyankor aztán ömlik belőlem is vödörszám a pics, fasz, meg minden, ami eszembe jut.

Black Hole 2014.08.02. 15:36:54

@Manyecska: már fel is keltél? Nincs korán?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 15:41:33

@Black Hole: hat bringas utan, ha 2 x 1 savos mi is araszolunk ha nem teljesen nagy ivben es biztonsagosn tudod kikerulni
nincs sok halaegnek inkabb csak a sportolok, meg a varosban csovik, de ott altalaban van 2x2 sav
a tokolokkel szoktam ordibalni, mar magamban a kocsiban, mert mar zold de nyomkodja a telefont...
halaegnek csak 20 perc az ut a meloba nem veszes
ha meg horgaszni megyunk van idonk

Black Hole 2014.08.02. 15:44:44

@Manyecska: szerintem súlyoztasd le magad, valami 80 kilóssal :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 15:48:23

@Black Hole: "vanília, puncs, csoki. Ez a sorrend, ebből nem engedek. "

te direkt provokalsz:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.02. 15:52:35

@uraaam: :D

@Black Hole: :) Köszi :)

@atpijkamo: Tablet. Szétszedtem. Csati a helyén. Antenne 2 centis lófasz fólia (tudom, hullámhossz, de az N-es wifaj antennák nagyobbak szoktak lenni). Mondtam hogy adóhalál...

Black Hole 2014.08.02. 15:55:10

@hagyma: amikor idejöttem, és lett autó, először nagyon furcsa volt ez a temperamentum. Magyarországon az a baj, hogy nem tartják be a megengedett sebességet. Itt meg ahol lehet menni 80-nal, ott mennek 75-el. De sokszor csak 50-el poroszkálnak. Szóval, el kell indulni időben. Viszont az egésznek van egy jó oldala, hogy súlyos baleset szinte soha nincs, pedig nagyon rosszul vezetnek, nem tartják be a szabályokat, nem indexelnek, az útburkolati jeleket nem veszik figyelembe, és szinte az összes autó törött. De ha halálos baleset van, azt szinte mindig keleteurópai csinálja, azok közül is a lengyelek. De nagyon ritkán van. Havi szinten 1-2 csak.

2014.08.02. 15:57:21

@Black Hole: szerintem súlyoztasd le magad, valami 80 kilóssal :-)

Méret alatti, visszadobja!

2014.08.02. 15:59:18

@atpijkamo: "ha randira mész, páratlan számú elemt illik vinni!"

Tiszta zokni, mosott fsz! (bisztos ami bisztos hátha cumi is lesz!)

Black Hole 2014.08.02. 16:00:38

@hagyma: és kehelyből, kanállal! Különben nem kell. 3 vanília alul, aztán 1 puncs és végül 1 csoki. Ha nagyon olyanom van, akkor tejszínhab rá, és csoki öntet. Amúgy csak itthon, saját készítésű, mert mindenhol csak szar fagyit kapni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.02. 16:01:27

@helianthus: Én is felmentem a heygre délben bringával... Lefele megint defekt. Rohadnameg :S

Black Hole 2014.08.02. 16:04:55

@Cicmen: ahogy egy idős néni mondta: "férfiember mázsa alatt csak karácsonyfadísz" :-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 16:07:46

@ColT: Defekttűrő gumit köll venni.
...vagy svejcit.
...de legjobb a svejci defekttűrő.

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 16:14:26

@uraaam: Háakkor is.

Mi tarthat eddig? Udvarlással együtt másfél perc. A cigikonyak kombó kettő.

Az a rohatt volán, az lesz az! Rosszabb mint az oránzsvéjsz!
Erről lesz a következő poszt. :D

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 16:15:39

@helianthus: Ühm. Nem tudom merrefelé laksz, de mifelénk a pasik fizetnek a nőknek. :P

Lehet odaköltözöm.

Atörökk 2014.08.02. 16:21:41

@Manyecska:
A lényeg, nekapkoggyá' :D

helianthus 2014.08.02. 16:31:17

@ColT: jó hát rólad eddig is tudtuk, hogy defekztes vagy. :}
@Troppauer_Hümér: ideköltözöl?
Hát...előtte igazán mondhatnál egy-két bókot. :-$

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.02. 16:33:29

@agresszív kismalac: Jaja

@helianthus: Nem nem én, hanem az első gumi a bringán :S Az ne legyen!

helianthus 2014.08.02. 16:35:17

@ColT: elhagytad a humordetektorodat.
Bakker, tekerhetsz fissza a hegyre!

Black Hole 2014.08.02. 16:35:29

@agresszív kismalac: svejcbe köll biciklizni, ott a nem defekttűrő gumi sem kap defektet. Svejci defekttűrő gumira akkor van szükség, ha elhagyjuk svejcet, mert svejcen kívül minden szar. Kivétel a svejcibicska, mert az akkor jó, ha kínai.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 16:37:35

@Black Hole: de ha atjutsz albaniaba kapsz uj bringat

gabors 2014.08.02. 16:39:09

@Manyecska: te mar ennyitol is tok jol erzed magad ???

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 16:39:26

@helianthus:
Deal:

-Eltévedtem,meg tudnád mondani merre laksz?
-Jó a tuhád,jól mutatna a szobám szőnyegén.
- Hiszel a szerelemben első látásra, vagy sétáljak el itt még egyszer?
- Összetört az autóm, nem tudsz egy Ferrari-szerelőt?

- Vállalkozó vagyok... Ma estére bevállallak!

- Milyen érzés a buli legszebb csajának lenni?

- Kebelbarát vagyok... főleg a te kebleid barátja szeretnék lenni.

- Mi lenne, ha elmennénk hozzám és megszabadulnánk ezektõl a nedves alsóneműktől?

- Szia! Vagy ismerlek valahonnan, vagy tetszel!

- Akarsz nálam reggelizni?

- Szia! Anyámék kizártak, aludhatok nálad?

- Ne szólj semmit, fel vagy szedve!

- Ne haragudj, meg tudnád mondani, hogy írják a telefonszámod?

- Sokat gondolkoztam, és úgy döntöttem, hogy jobb lenne, ha nem lenne köztünk semmi...se
ruha, se levegő...

- Ha haza kisérlek, megtartasz?

- Gábornak hívnak. Emlékezz rá, később ezt fogod sikítani egész éjjel.

- Meg fog keresni az ügyvédem. Elloptad a szívemet.

- Olyan formás domborulataid vannak. Te vagy a görbék halmaza aki egy egyenest felállít!

És a legszebb:

- Szeretnél fogyni? A szex 1000-1500 kalóriát éget el!

helianthus 2014.08.02. 16:43:42

@Troppauer_Hümér: Ha valaki kérdezi: -ki ez a pasi?
Majd mondom: -Nem tudom. Tegnap megetettem, azóta követ.
:DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.02. 16:46:53

@helianthus: Nem hagytam el :P
És ha visszatekerek, felfújódik ez a szar magától? :D

helianthus 2014.08.02. 16:47:58

@ColT: tőlem aztán biztos nem, de tegezz nyugodtan. :D
Megint el kell mennem. ;)
Rosszak lesztek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 16:50:10

- fizetem a vacsorat, ha Te csinalod a reggelit

- meghivhatlak egy vacsorara?
-NEM
- akkor most kerdezd meg tolem

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 16:52:56

@Black Hole: Szerintem, ha svejcisapkát húzol a nyeregre, az is jó.

gabors 2014.08.02. 16:53:26

@Black Hole: ez az 1-2-t mekkora nepessegre (orszag/megye/jaras/varoska) kell erteni ???

gabors 2014.08.02. 16:55:04

@Cicmen: "Tiszta zokni, mosott fsz! (bisztos ami bisztos hátha cumi is lesz!) "

mire kell a tiszta zokni ??? mezitlab mar nem is lehet cumi ???

Aureliano Buendía 2014.08.02. 17:06:56

@Black Hole: hát, azért belőlem is repkedne a körmagyar, az biztos.
De lehet, hogy ilyen középeurópai rohanós fíling. Mennyi idő alatt álltál át? Át tudtál állni?

Aureliano Buendía 2014.08.02. 17:08:27

@Troppauer_Hümér: hát, én tuti írnék a helyében egy agriavolános poszt. Pláne, hogy a vonatra sem csatlakozik. Gecik ezek.:)

Atörökk 2014.08.02. 17:11:07

Megvolt az első, hivatalos beerbike-találat :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.02. 17:14:26

@helianthus: Tehát nem fújja fel?! Eh, nem lehet már senkire sem bízni semmit :P

Atörökk 2014.08.02. 17:18:01

@uraaam:
Persze. Pontosabban rajta ülő humanoid, embernek nem nevezném. Kis műanyag palack, vízzel töltve. Sérülést nem okoz, de nem jó érzés, ha koppan a biuksidon :)

diszkriminans (törölt) 2014.08.02. 17:18:56

@ColT:
"A Hangulatban pl. 350 egy üveg Soproni, az pont kijön 5db 1800-ból. "

Ez az a Hangulat, ami Pécsen van a Petőfi utcában?

Aureliano Buendía 2014.08.02. 17:28:33

@atörökk: olyan kéne, ami becsapódáskor kiengedi a benne levő vizet.
Zacskó, lufi, óvszer...;)

Black Hole 2014.08.02. 17:30:44

@hagyma: jah, terepgumival, és ingyen bunkertúra utalvánnyal. Amúgy szívesen megnézném, nem lehet az rossz hely. Végülis minden ország érdekes. Főleg az NDK. Kár, hogy azok lehúzták a rolót :-(

Black Hole 2014.08.02. 17:33:48

@agresszív kismalac: főleg, ha az a kis kiálló bigyusz jól ki van keményítve, mert az kiválóan helyén tartja a végbélkúpot :-)

Atörökk 2014.08.02. 17:36:17

@uraaam:
Azt majd akkor, ha már kicsit hűvösebb lesz :)

Black Hole 2014.08.02. 17:39:59

@gabors: írország összesen 4 milliós. De mondom, szinte minden autó törött, össze-vissza vannak karcolva, nyomva. Az enyémen is van egy pici horpadás, anélkül nem tálaltam, mikor vettem. Iszonyat szarul vezetnek. De mivel kibaszott halvérűek, ennél a tempónál nagy baj nem eshet. De mikor megy a sztrádán a kamion mellet, az amúgy üres úton nyolcvannal, akkor rám tör a stressz! És hiába villogsz, dudálsz, ott megy, és kész. Nem tudod megelőzni!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 17:43:33

@Black Hole: hat megnezni megneznek majdnem mindent en is, de eletvitelszeruen keves helyen tudnam elkepzelni magam
mondjuk en 53 vagyok, en mar itt dobom el a kanalat
meg az USA-nal nem nagyon tudnek jobb helyet most mondani
biztos van, mert ki mit szeret
/ ja mellesleg itt is van olyan allam-varos/ ahova nemigen koltoznek

Aureliano Buendía 2014.08.02. 17:46:50

@Black Hole: az itt is megvan, vagoneres tatternél. Mert 81-nél jól fogyaszt.

Manyecska 2014.08.02. 17:51:16

Na. És most vacsi után megnézzük a Life-on a Szülőszobát...hármasikrek, naon cukker! mukker!:D

Black Hole 2014.08.02. 17:52:34

@uraaam: ezt a tempót képtelenség felvenni. Ehhez ide kell születni. Baz+, mikor áll az iszonyat hosszú sor a szupermarketben. A nyanyának púposra van rakva a kocsija. Pénztáros húzkodja le a cuccokat, közben beszélgetnek. Mindig bárkivel képesek beszélgetni, vadidegenekkel is. Ha nem beszélsz angolul, az sem baj. Namost,a pénztáros húzkodja a cuccokat, beszélgetnek, de minden marad a polcon fenn, majd amikor akarja a nő az utolsó tétel után zárni a számlát, mondja a nő, hogy elfelejtett káposztát venni, egyet hoz gyorsan. Ez kb annyi, hogy öt perc az út ideje a zöldségig. Elmegy, vissza ér, számla zár. Akkor szép kényelmesen elkezd elrakodni. Végez, majd neki áll keresni a bankkártyát, de szerencséd van, ha közben nem jut eszébe, hogy van valami kuponja, kaja jegy, vagy valami ilyesmi. Közben természetesen nem siet, hanem szépen, nyugodtan. Néha kibaszott ideges tudok lenni.

Manyecska 2014.08.02. 17:54:06

@Troppauer_Hümér: , takarítottam most. ónem. ez a kis reggeli lájosmizsei utazás kikészített.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 17:58:38

@Black Hole: igen ez a magyarok "atka"
a rohanas
Marynek is ez tunt fel
rohannak az emberek az utcan, a busz utan, a mozgolepcson, mindenhol
mindenki rohan es turelmetlen /meg ensem nottem ki/

ja kocsirol jut eszembe, uiltunk a vendeglo teraszan es valami tortent, nem volt se fekcsigorgas se semmi, nem lehetett komoly, de azert a pasi kinyitotta a kocsi ajtajat es a not lehulyezte es elkuldte az annyaba:)

Black Hole 2014.08.02. 17:58:52

@uraaam: azért ott ez nem mindennapos, inkább csak előfordul. Itt meg a sztrádán 70-80 mindennapos, sőt természetes. És nem megy le előled. Ha jövök haza a sziget másik végéből végig sztrádán, pontosan betartva a sebességet, a kb 3 órás úton nem előz meg senki, viszont én csak úgy suttyanok el az alamuszi faszok mellett.

Aureliano Buendía 2014.08.02. 18:02:54

@Black Hole: én eddigre már megöltem volna:D

Mai élmény: le akartak stornózni egy tételt, mert a raklap rájött, hogy kevesebb pénz van nála, mint záró összeg.

Na, ehhez két cébéás 3 percig kereste a megoldást. És az egy dolog, hogy a kasszás elnézést kér, mert a rendszer nem engedi törölni a tételt, de az ostoba raklap csak néz ki a fejébő, sehol egy bocsi béláim, vagy anyátokpicsája.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.02. 18:08:13

@uraaam: az én mai élményem jobb, átakartak b@szni 1341 fttal...
a jóasszony 149 helyett 1490-et ütött
még majdnem lebaszott, amikor szóltam, hogy nem jó

Aureliano Buendía 2014.08.02. 18:08:22

@Black Hole: való igaz.
De én itthon sem szoktam érteni ezeket. Ha valakinek fontos, és számít egy liter benzin spórolás, akkor az mi a faszért nem megy vonattal?

Black Hole 2014.08.02. 18:16:44

@hagyma: egyszer álltam a buszmegállóban, még nem volt autóm. Jön egy furgon, és kijön elé egy személyautó. Fék, az utolsó pillanatban megáll mind a kettő. Nincs koccanás. Neki álltak udvariaskodni, mindegyik integetett a másiknak, hogy menjen. Baz+, össze mentek. Elindultak egyszerre. Hát mondom, ilyen nincs. Nagy baj persze nem lett, de mind a kettő törött. Kiszálltak, és nevetgélve intézték el. Engem pl rángatott volna az ideg. Mondjuk tény, hogy a biztosító mindent fizet, akkor is, ha Te vagy a hibás. És korrektül fizet. Hat éve vettem autóút, de ha most ellopná valaki, azt az összeget kapnám, amit fizettem érte annak idején. Srác reggel arra ment le, hogy a szélvédő be van törve. Hívta a rendőrt, az ott volt perceken belül, adta az igazodást, hogy valaki betörte, egy órán belül ott volt a szélvédős fazon, cserélt és ez a srácnak egy centbe nem került. De több telefonba sem. A szélvédős rendezte a többit. De, ha a rendőr meglát egy autóút, amin nincs érvényes biztosítás, vagy adó nincs befizetve, vagy nincs műszaki, akkor egy szó nélkül elviszik, akkor is, ha a házad előtt áll az utcán, vagy a lakótelepi parkolóban.

Aureliano Buendía 2014.08.02. 18:20:45

@Black Hole: na, a biztosítós része nekem szcifi.

Itt még a nagyszüleid halotti anyakönyvi kivonatát is bekérik a vizsgálathoz. Aztán persze elutasítják.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.02. 18:22:01

@uraaam: most nem, gúdszmárket
de mótvá cba is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 18:22:52

@Black Hole: hat vannak benne reszek amiben azer kisse ketelkedem....
de nem nezek utana
/mondjuk fuul biztositasra itt is otthon is fizetnek akarki a hibas/
ebbe a 6 ves dologba ketelkedem, ha igy lenne minden harmadik evben beloknem a kocsimat az oceanba

Aureliano Buendía 2014.08.02. 18:23:41

@háromlábúbogár: nálam összesen két üveg bor játszott, azzal nehéz lenne átbaszni:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.02. 18:25:48

@uraaam: nálam se volt sok, de próbálkoznak !!4444444!!!!

Black Hole 2014.08.02. 18:28:22

@uraaam: hát olyan itt is van, hogy szól a nyanya, hogy van nála x összeg kp, ha odáig elérnek, szóljon a pénztáros. Szól a pénztáros, akkor fizet a nő, és mondja, hogy az egyik bankkártyán van x összeg, szóljon, ha ott tartanak. Szól, fizet, de akkor szól, hogy a hitelkártyán levő keret x euro, szóljon, ha oda ér. Pénztáros szól, nő fizeti a végét és elmegy, pénztáros előtt, meg ott marad a fél kocsi kipakolt tartalma, amit le kell szedni, hogy a következő oda tudjon pakolni. Szerintem ilyenkor egy magyar boltban, már folyna a vér. De nem hiszem el, hogy nem lehet fejben követni, hogy mennyi pénz van nálam, és kb mennyibe kerül, ami a kosárban van. Szóval, sokszor remeg a szám széle az idegtől :-)

Aureliano Buendía 2014.08.02. 18:28:46

@háromlábúbogár: ó, kérlek, itten XXI. század van, nur vonalkód. Max valamit kéccer pittyognak be.:()

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.02. 18:29:13

@diszkriminans: Az, mi más :)
Azt se szokta kiírni senki ha egy hely Budapesten van :D

@uraaam: :S Fasza áruházi rendszerek...

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.02. 18:31:15

@uraaam: jakérem, nálunk nincs is vonalkódos bolt, tiszta tanya az egész
még az áramot is zacskóban hordom be :-D

Aureliano Buendía 2014.08.02. 18:32:37

@Black Hole: ezt én sem szoktam elhinni, de ma ott szoptam a két borommal.

És igazából nem is lehetne bajom, mert 5 perccel tovább voltam légkondicionált helyen. Meg most az az 5 perc nem okozott nagy megakadást az életemben. Valamiért mégis bosszantó.

Én nem értem, talán azért sem, mert naponta ebben élek.

De egy ír sem értené, mire ez a rohanás. Ők vajon boldogabbak/kiegyensúlyozottabbak? Mert szerintem a magyarok nagy része csak a rohanás miatt rohan. Hiába ér oda valahova 5 perccel hamarabb, attól nem lesz boldogabb.

Black Hole 2014.08.02. 18:36:51

@uraaam: hozzá tartozik, hogy az első évben 1280 euró volt az éves biztosítás. A következőben majdnem feleződött, és pár év után lett annyi, hogy nem szívtam a fogam. Most már csak € 320, viszont van benne pár extra. Az adó negyedévente € 140, műszaki € 55. Van egy kis tripla zseb a szélvédő bal alján, abban van a három igazolás, hogy minden rendben. Ha egy hiányzik, akkor viszik a kocsit. Ha forgalomban vagy, és úgy veszik észre, akkor kurva nagy a baj.

Aureliano Buendía 2014.08.02. 18:37:02

@ColT: azok. Nem annyira értettem a szisztémát. A néni már behúzta a vonalkódot. Igen ám, de azt nem lehet csak úgy törölni, kell egy másik dolgozónak valamilyen vonalkódja is.

Tehát a koreográfia:
-a törölni kívánt termék vonalkódját behúzni
-valami nyomni a klaviatúrán
-dolgozó (aki nem azonos a pénztárossal) kártyáján levő vonalkódot behúzni
-meglepődni, hogy „termék nem beazonosítható”
-megismételni még négyszer (közben töprengeni)
-ötödjére örö' bódottá

Hozzáteszem, a vásárló egy nagyobb adag húst hagyott ott végül. De a flakonos bort nem:)

Aureliano Buendía 2014.08.02. 18:38:10

@háromlábúbogár: ismerem, éltem tanyán fél lábbal. Kockás güzet, rajzlap, minden játszik.

Mi a záramot vödörrel vittük be a kútról.

Aureliano Buendía 2014.08.02. 18:39:22

@Black Hole: itt meg úgy veszik észre, hogy előtte fél órán át kergetni Miskolcon keresztül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.02. 19:16:39

@uraaam: Ügyes. Amúgy a főnöke vonalkódja kell általában. Spárban pl.

Erőmű fasza! :)

Manyecska 2014.08.02. 19:25:27

obuda elesett sos...jég őt centi husz perce

Manyecska 2014.08.02. 19:27:48

mi az isten ez?? jegeskave megvot:-(:-( jonnek a tuzoltok is

Aureliano Buendía 2014.08.02. 19:27:56

@agresszív kismalac: persze, háromötvenet;)

@ColT: az volt. Lesz majd eccercsak pikásza is. Ha érdekel.

Manyecska 2014.08.02. 19:29:20

eltunt az ut àll a viz leptem.gumicsizma rulez

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 20:07:41

@Manyecska: Nem volt ízletes a dakota kaller Túrórudija? Vagymi?

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 20:08:51

@Manyecska: Azt evés KÖZBEN kell nézni.

Bármelyik hentelős horror kutyafasza egy szüléshez képest.

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 20:15:12

@uraaam: Mert sok helyen nincs vonat. Ha van, akkor idióta menetrenddel. Órás késésekkel.

Plusz ha négyen összeállnak, olcsóbban, gyorsabban kijönnek a stexből, ráadásul nem akarja őket kizsebelni, lehúzni egy ork horda sem.

Azt viszont én is túlzásnak tartom, mikor egy Dévú Matiz hetvennel szambázik a főúton végig négy jómunkásemberrel. 5,2 helyett 4,8 lesz a fogyasztás? A fillérbaszás netovábbja. Egy átlag, 35 km-es odavissza úton havi szinten spórol négy liter naftát, azaz fejenként egyet. Ami két soproni ára, diszkontban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 20:21:32

De, pl "BEER" fantázianevű élelmiszer-jellegű termékből már három is kijön a Lidllibe

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 20:25:18

@agresszív kismalac: Havonta? Ennyire rászorult egyik sem lehet.

Ha üvegeset vesz, összejön a betétdíjakból is ennyi.

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 20:26:26

@agresszív kismalac: Sokkal jobban jár bárki, aki a Kőbányai világost válassza ugyanannyiért.

Manyecska 2014.08.02. 20:28:47

ezt a köcsögöt anyâm xdd. a duna mingya kiont de a hajam jol àll. gumicsimma rulez..bokaig alltam a tizenöt fokos vizben issteni volt.mer viz alatt az utca.szörfcipoben xd bakker

Atörökk 2014.08.02. 20:29:11

Tüüüütűűűűűűűt!

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 20:31:18

@Manyecska: Te csak azért járkálsz le, hogy történjen veled valami, amit el tudsz mesélni a homáron, vagy eldugult a vécétek?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 20:46:37

@Troppauer_Hümér: "Ha üvegeset vesz, összejön a betétdíjakból is ennyi."
Fals. Hiszen a betétdíjat egyszer kifizette. Azt a pénzt csak visszakapja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 20:49:03

@agresszív kismalac: erre megvan a hahotas vicc a rokaval meg a nyullal

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 20:49:54

@Troppauer_Hümér: Na, azt nem ittam már vagy húsz éve. De félek, hogy azt is sikerült (még jobban) elbaszniuk. Magyarországon mindenen tudnak rontani, akár jó volt előtte, akár rossz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 20:51:16

@hagyma: Ösmerem. Bár nekem nincs a polcomon a Hahota-összes bőrbe kötve.

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 20:52:33

@agresszív kismalac: Hát nem olyan, mint katonakoromban volt, de ihatóbb annál a kékdobozos valaminél.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 20:58:42

@Troppauer_Hümér: Én is csak elméleti síkon emlékeztem meg róla.
Tesco Gazdaságos sör van-e még vajon?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 21:01:56

@agresszív kismalac: en is innen talyakozodom a homarrol
a legfrisebb 30 eves viccek jonnek

amugy borkotesben nalunk egy sorozat van

Harper's encyclopedia of united states history
Mary vette garage salen
10 kotetes

nagyon fasza

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 21:02:09

@Troppauer_Hümér: Taszáron minden ünnepnapon kapott a harcos egy Balatoni Világost.
Borzalmas volt. Azért általába' leküzdöttük. A szabolcsiaknak még ízlett is. Mondjuk, azok mindent megittak. Hoztak olyan pálinkát, hogy a szagának neki lehetett dőlni. :-/

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 21:04:03

@hagyma: US history? Tíz kötet? Ne viccelj! Mekkora betűk vannak benne?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.02. 21:05:11

@Troppauer_Hümér: You don't have permission to access "www.tesco.com/
groceries/product/details/?" on
this server.

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 21:06:19

@agresszív kismalac: Annál már csak Szlovákia dicsőséges történelme rövidebb.

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 21:09:42

@agresszív kismalac: Akkor dióhéjban:van, a hülye angoloknál.

4x0,44-es kiszerelés, tehát majd két liter kerül 1 fontba. 2 százalékos az alkoholtartalma, tehát Zsiráf buzisörével egyenlő, de legalább az finom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 21:15:45

@agresszív kismalac: nagyobb aprok es kotetenkent legalabb 6-900 oldalas es befejezodik 1920 korul
megha fiatalabb is a szittya magyarorszagnal de azert kicsit nagyobb
tortentek dolgo
de ezt a humort eddig szlovakiara sutottetek el
es az aparszaz ev nem nagy kulonbseg, figyelembe veve, hogy voltak eleg semmisetortent idoszakok
stb.
es hozzateszem ezt az orszagot olyanok epitettek fel akinek osei sokkal korabban ott voltak mint a magyarok
egyebSt tenyleg erdekes, ahogy kialakultak az egyes allamok, mik tortentek
amerika tortenelme rovidebb, ha az evszazadokat tekintjuk, de sokszinu es mozgalmas
persze kene ismerni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 21:19:35

most persze majd az kovetkezik hogy kirtottak az indianokat
ne faraggyatok vele:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.02. 21:29:37

amugyis korai vacsorara lesz
thai vacsorat keszit Mary
ma bayez:)

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 21:34:44

@hagyma: Ugyanazt csinálták velük, mint a tuggyukik a palesztinokkal: elrabolták a földjeiket, és kijelöltek nekik rezervátumot. Különbség csak annyi, hogy mostanában nem öldösitek le az indiánokat, míg ugye....

Naná, hogy a banánzabáló országa össze van borulva Bibiével, rokon lelkek, ha találkoznak.

igi1 2014.08.02. 21:59:23

Azt meg a webshoposok is nagyon jól tudják, hogy az esetek 60%-ban direkt szar terméket adnak el, és ezt ők nagyon jól tudják. Főleg számítástechnikai cuccokban lehet ezt megcsinálni, hogy eladod a régit.

Az a webshop, aminek még üzlete sincs, meg személyes átvétel, az felejtős.

Azt sem értem, hogy HA GARANCIA VAN RÁ, akkor igenis, a webshopnak és a gyártónak kéne gondoskodni a termék kicseréléséről, elszállításáról, HISZEN AZ ÜGYFÉL JÓ TERMÉKET KÍVÁNT VÁSÁROLNI, ők pedig SZ@RT ADTAK EL.

A nem tudás nem mentesít, egyszóval a futárköltségek nem vállalása garancia esetén semmi más, mint LOPÁS.

Az ügyfél egy jó terméket kívánt venni, se ideje, se energiája nincs megint új terméket vásárolni, visszavinni, aztán megint várni.

Az sem világos, hogy MINEK KELL TELEFONSZÁM. Kérdem én, mi van azzal, aki hallássérült, mint pl. én, és nem tud telefonon beszélni!? Kösse fel magát!?

Arra van az a k@rva e-mail, hogy ami kell, rögtön le legyen reagálva.

Nem akarom, hogy hívogassanak, hogy kezeljék a telefonszámomat, hogy még a futár is azon hívjon, és legfőképp nem akarom megadni a telefonszámom,

Aki nem képes telefonszám nélkül ügyet kezelni, az ne üzemeltessen webshopot.

Adjon megerősítő e-mailt, és kész.

K@RVÁRA NEM ÉRDEKEL, HOGY KÖTELEZŐ TELEFONSZÁMOT MEGADNI.

Azért is beledögölhettek, de nem adok meg telefonszámot, mert amint meghallják a hangomat, már nem úgy foglalkoznak az ügyemmel, és direkt kiküldik a sz@rt. Már jegyzem azokat a cégeket, akik telefonálással kezelik az ügyeket, és akik nem úgy álltak hozzám, ahogy kellett volna, a hangom miatt silányabb árut küldtek ki nekem.

Mert van ilyen. Ez nem a gyártó sara.

A többi bakit aláírom, ami pl. a rendelési számra vonatkozik, hogy azt nem diktálják be, meg adatelírás, meg címelírás, meg stb.

Az a lőtéri kutyát se érdekli, hogy a futárnak van munkaideje, hozza ki a csomagot amikor én akarom és pont.

Ha ezt nem tudja, ne menjen futárnak, és ne legyen futárcége.

Nem a vevőnek kell tiplizni azér, hogy akkor kapja meg a csomagját, amikor szeretné, mert akkor a webshopos lenyúlná a pénzt, oszt az áru meg sose érkezne meg a vevőhöz.

igi1 2014.08.02. 22:03:33

Igenis, van olyan, miszerint a telefonálás után, a hangodból megállapítják, hogy hülye vagy és balek, és sz@rt küldenek szándékosan, mert még azt is megállapítják, hogy úgyse fogsz reklamálni.

Mesélhetnék.

igi1 2014.08.02. 22:04:59

Aztán az is divat, hogy a webshop az illető egyén saját lakásában van, és csili-vili honlapja ellenére, jó messzire kell kimenni hozzá, valahová Ferihegy közelébe, egy darab áruja sincs helyben, pedig még az árgép is első helyen adja ki az eredményként.

igi1 2014.08.02. 22:09:38

..aki az elfelejtett jelszó helyett nem kér újat, hanem inkább regisztrál egy új email címről, majd egy korábban a másik email címhez tartozó megrendelésre hivatkozik és/vagy minden megrendelést új regisztrációról ad le.

Ezt nem értem, miért is gond. Vagy tán arra nem vagytok képesek, hogy cím alapján kikerestek adatokat az adatbázisból!?

Mi van itt, középokor!?

Hiszen, ha beírod, hogy 06. kerület Arany János utca 10, rákeresel, oszt kiad két ugyanolyan eredményt, akkor onnan tudjátok azt is, hogy kétszer regisztrált.

?

Troppauer_Hümér 2014.08.02. 22:10:18

@igi1: Rengeteg buta ember van. Mostanában a fészbukk rendesen bedob egy tabletreklámot, 45 ezer helyett csak 18900 pénzért.

Na mondom, ezt megnézem: a pecifikációk alapján ez bárhol 12 ezres kategória, elavult gagyi. Elolvastam a kommenteket, nem kellett volna.
Istenem, mennyi buta ember van ebben az országban! Persze személyes átvétel nincs, eladói garancia (lol) 1 év, majd viszi a futár. Gondolom az egyszemélyes webshopot működtető nepper úrnak meg a hongkongi posta szállítja féláron. Mégis rendelnek tőle.

Na ezekre a kamusopokra és leharcolt vevőikre mondjon valami okosat a poszter.

kis59 2014.08.02. 22:10:28

Azért ügyfélszolgálatosként vegyük figyelembe, hogy a kezdő webvásárló időnként bénázhat, én is követtel el hibát, pl. olyan telefont adtam meg megszokásból, amelyet már alig használtam. Nálam most is vannak olyan problémák, hogy a mail értesítő nem jött meg (már többször), az megint csak rutin, hogy időnként a spam mappában landol.
Én a webes kereskedőkről (akikkel kapcsolatban voltam eddig)csak jókat tudnék írni, hűtőtől, memkártyáig mindent így vásárolok....

igi1 2014.08.02. 22:14:49

Egyszer kimentem hozzá, meglepődött a pali rendesen, meg én is, hogy lehet valaki ekkora lúzer, hogy saját lakásában üzemelteti a webshopot, oszt még ki is lehet hozzá menni.

szépen fogta magának a pali, hozta az árukat, laptoptáskát, meg egyéb kisebb számítógépes cuccokat, de az enyém bezzeg nem volt köztük

holott a honlapja szerint a terméket át lehetett már venni nála

hát nem semmi élmény volt, legalább körülnéztem a lakásába

az volt a durva, hogy nagyon jó honlapnak látszott, igényesnek, és már itt a homáron is lett később szó erről a webshopról, hogy hiába kapható nála minden látszólag, semmi sincs nála helyben

aztán a másik, amikor egész egyszerűen lenyúlják a pénzt, a vásárlóét tudván, hogy nincs az adott termék, és soha nem is lesz

a pénzt 15 napon belül utalják vissza, holott az ügyfélnek rögtön kell fizetni, és rögtön is kell az áru

a webshopok 60%-a egész egyszerűen még mindig kuka, ezért csak a nagyobb cégektől rendel az ember

igi1 2014.08.02. 22:16:57

@Troppauer_Hümér: már nem facebukkolok, leszoktam róla :)

Aureliano Buendía 2014.08.02. 22:22:30

Pár üveg bor után Umberto Eco és Boris Vian a téma.
Ja, meg Gorcsev Iván, a szimbolista.

Hogy meg fogok lepődni holnap...:D

csedársajt 2014.08.02. 22:29:17

Ezt a sok faxságot, istenem.

Ez a fajta hozáállás olyan "webboltoknál" működik kizárólag, ahol hamis, csempészett, áfanélküli, nullaperceshasznált, stb biznic dübörög. Ezek mögött általában nincs magyar cég, szándékosan, igy a magyar fogyasztóvédelmi szabályok alól is kibújnak.

Természetesen valojában mindenféle büncselekmények tucatjait követik igy el, még a "normál" elégedett várárlók üzletei kapcsán is.
Az egyszerű csalással kezdve a sort..(anyagi haszonszerzés céljábol tévedésbe ejt vagy tart..ugyebár), más kérdés, hogy az ilyen ittisvagyok-nemisvagyok biznicen nem igen tudnak a magyar szervek fogást találni, nem is akarnak, van annyi nyomorult sehovasebujnitudó üzlethelyiséges, legáliscéges maszek, azokat sokkal egyszerűbb 2 naponta megvágni valamiért..

Sok szegmensben ezek a legolcsóbbak, érdekes nem mindenben megy ez, de az minden boltban általános hozáállás hogy az ügyfelet el kell hajtani és garancia az ablakban, mármint idehaza.
Ez sajnos még mindíg vadkelet, minden szempontbol.

Hogy a vásárlók jórésze debil ésvagy 40évvel ezelőtti multban él fejben, az nyilván nem meglepő, elég megnézni kiket választottak meg az ország kb tejhatalmu vezetésére kb ugyanezek a széleskörő ismeretekkel és előrelátó gondolkodással rendelkező nagyrabecsült honfitársaink.

Ez viszotn egy ördögi kör, mert ujabban valami általános elhülyülés van már, mindenki mindekit debilnek néz és kezel, valami olyan szinten, hogy ez a szoc-ban nem volt jellemző, félelmetes.

Ha webshopban rebdelem, miértrendelte ezt a pár xart külön nagy rendelésben, azért b@sz le -az egyij- bolt, ha nem rendelem, hanem kinyomtatott listát viszek, akkor azért a másik, ha már kikereste mér nem rendelte meg..eszemafom megáll...

Azért az alap lenne, hogy a futár az egy éjjelneppali dolog, el kellen már felejteni ezt a munkaidő mitúró dolgot, utat javítnai, árut kihordani, utcát seperni, kukásautóval fél kerületeket 40 percekre eltorlaszolni, olyan házhozmenő szolgáltatást végezni, amikor a dolgozó embernek otthon kellene lenni, bizony rugalmasan, 3 műszakban kellene.

Érdekes a teremlő multik simán nyomtaják a szallag mellet a szlévekkel éjjelnappal ha épp gurul a szekér, gombokért, de a kibeb@szott szolgáltatószektor erre képtelen, ha állami, ha féleállami, ha "maszek"... nevetség és szánalom,hogy a legeurópaibb legmindenmotorja pénzintézetek, s azok elektronikus rendszerei este 6kor, pénteken pedig 48+++ órára szószerint leállnak, lehuzzák a rolót.

igi1 2014.08.02. 22:45:22

@Troppauer_Hümér: ja,

Most turistaszezon van, meg rengeteg meló, keveset homározok, azt is csak este.

Én kevés webshoptól rendelek, de ha egyszer megjártam, soha többet nem rendelek onnan semmit, akkor se, ha csak ott kapható óccsón.

igi1 2014.08.02. 22:46:34

Ez viszotn egy ördögi kör, mert ujabban valami általános elhülyülés van már, mindenki mindekit debilnek néz és kezel, valami olyan szinten, hogy ez a szoc-ban nem volt jellemző, félelmetes.

Ez a lényeg, és tényleg egyre durvábban nyomja mindenki.

Ezért nem adok meg telefonszámot.

igi1 2014.08.02. 22:55:11

@uraaam: aggyá mán nekem is egy kis piát, mer nem bírom, és még csak 2. -a van, mi lesz itt 31.-ig!?

Aureliano Buendía 2014.08.02. 23:09:14

@Troppauer_Hümér: ecsém, akkor van busz.
Nincs olyan település, amit nem látna el a közösségi közlekedés.

De, ha valakink 500 ft üzemanyag-költség számít, az válassza a közösségi közlekedést.
De ne tartson fel másokat.

Aureliano Buendía 2014.08.02. 23:12:31

@agresszív kismalac: @Troppauer_Hümér: aztat gondolom, hogy Magyarországon kurvára jó világ van.

Ha nem így lenne, mindenki vonattal/busszal/biciklivel járna, és nem az ótópályán fillérbaszna az autójával.

Mert megteheti.

Aureliano Buendía 2014.08.02. 23:14:23

@agresszív kismalac: és mi van akkor, ha kibassza a szelektívbe? (én ezt teszem-->10 HUF a borosüevg [máramelyik]).)

helianthus 2014.08.02. 23:15:57

@uraaam: nálunk van busz. Ja. Hétközben megy kb 5 hétvégén 3. Ha pont akkor van dolgod mehetsz vele, bár haza nem jutsz.
Ne butapestből indulj már ki. A legtöbben még mindig nem ott élünk.

Aureliano Buendía 2014.08.02. 23:16:50

@agresszív kismalac: tahó(ma) 200-as betűméret.

A Szlovákia történelme c. kötet meg csak sms-ben elérhető:)

igi1 2014.08.02. 23:18:08

@uraaam: viszont Szlovákiában van ejró, mi meg mire mentünk a nagyobb történelmünkkel!?

Aureliano Buendía 2014.08.02. 23:18:40

@igi1: én azt hiszem értem. A hangodból ők is megállapították.

igi1 2014.08.02. 23:21:01

@uraaam:

ezeknek van hanglokalizátoruk is

:XD

mondom, nem volt nála semmi, b+

Aureliano Buendía 2014.08.02. 23:26:17

@helianthus: nem abból indulok ki. A Balaton partyán este 8 után a tömeg nem közlekedik, mert nincs mivel.

De.

Aki az ótópályán azért megy 90-nel (belső sáv), mert úgy a vagonert egy literrel kevesebbet eszik, és az SZÁMÍT, az igenis maradjon otthon. Ha nincs pénzem, akkor nem tankolok. Nem utazom.
De itt mindenki dzsentri, megtehesse azt, hogy autóval jut el ából bébe.

Tudod, butapesten is azóta lehet rendesen autózni, mióta

- 400 fölött van a benzin ÉS
- bedőltek a nulla forinért elvitt, hiteles autók.

Nem kárörvendés. Ténymegálapítás.

Igenis, ha kilóg a segged a gatyából, akkor nem autózol, hanem menetrendet böngészel, úgy tervezel.

Aureliano Buendía 2014.08.02. 23:27:28

@igi1: és ők mire mennek az ájróval? Ugyan már, ennyire te sem lehetsz lépcsőház.

(van járójuk, jól hangzik. ahapersze)

igi1 2014.08.02. 23:43:24

@uraaam: hát tőlünk mindenképpen többre mennek vele

De a sok pulya minden országban gond, és ahová ezek beteszik a lábukat, ott mindegy, ejró van-e, vagy nincs.

igi1 2014.08.02. 23:45:39

Magyaországon tényleg k@rvára jó világ van. Attól függ, honnan nézzük, és hová tartozunk.

A külföldieknek, az angoloknak, az amcsiknak, az indiai nem idén barnultaknak és a bevándorlóknak jó világ van.

Nem a bérből élő, kisebbségben levő, fehér, elöregedő és fogyó magyarnak.

venszivar 2014.08.02. 23:52:06

@igi1: pedig megpróbáltátok kiirtani Őket, parasztok! még áder testvír is megemlékezett a nagyszülőkről.....

ne ríj csöcsös, hanem szaporodj!:):D de arra is képtelen vagy!!!:D

igi1 2014.08.02. 23:54:11

A magyar embernek meg kizárólag a pénztárcája számít.

Ha akár 1 ft-tal is ócsóbb valami, akkor azzal megy.

Nekem drága a kocsi, ám a buszjegy ócsóbb, akkor busszal megyek, ha csak tehetem.

Miért baj ez!?

Az autópályán lehet 90-nel is menni, meg 130-al is, meg 220-al is, legfeljebb majd fizeted a büntit.

A durva inkább az, hogy mindenki panaszkodik, hogy nincs pénze, bezzeg amikor kell, előkerülnek a rejtett tartalékok, még az öreg mamikáktól is.

Nincs pénz, nincs pénz, de azért egymillát tart a mama a párnachiában, meg fussa 200.000-es iPhone 6-ra is itthon.

igi1 2014.08.02. 23:56:47

@venszivar: minek szóttá be, nekem már úgyis mind1

az a bajod, hogy már elátkozni se tudsz, mer felesleges :P

venszivar 2014.08.02. 23:59:18

@igi1: B+!!! NEHOGY ÖNGYI LEGYÉL! én szerelmes vaok beléd! legalább ez éltessen, csöcsös!:):D

igi1 2014.08.02. 23:59:58

@venszivar: azt azért nem. :D inkább másnak szoktam javasolni, hátha komolyan veszi a dógot :D

igi1 2014.08.03. 00:01:07

@venszivar: ja, tudod, hol találsz

még mindig ott sínylődök, az a bajom

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 00:02:52

@uraaam: Akkor 25 pénzzel drágábban vette a sört.

venszivar 2014.08.03. 00:06:20

@igi1: egyszer volt budán kutyavásár....

még egy kamionost sem tudsz behálózni?
látod, még a barom is be tudott palizni egy vén indián-lengyel pi..át!
a timike is egy vajnát....
ne siránkozz! szedd össze magad! van az a píííz, amiért egy cigó srác "elvesz"!:D

igi1 2014.08.03. 00:09:34

@venszivar: jóvan, majd gondolok erre

nem to'm, mostanába sokan mondják, lemerült a mellyszíjam is

többet kéne d@gni és kevesebbet dógozni

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 00:42:50

@igi1:
Hun vagy szivem?
A törökk azé megtalál?

igi1 2014.08.03. 00:47:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: kifogyott a pályinkából nekem meg lemerült az elem és a futár se dógozik hétvégén

Már csak egy maeadr remélem még szerecc

Mer én szeretlek

Vénszivart is csak másképp mer neki ott az asszony :)

igi1 2014.08.03. 00:52:29

Mámost annyira el vagyok keseredve h helit is megszeretgetném ha leszbi lennék

Majd szólok ha itt tartok :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 00:57:06

@igi1:
Hámmá hogyne szeretnélek!!44
Tarcsál ki, mér köllene a Helimelit szeretni?
Mosmé télleg föl kell tennem a kérdést:
Lemerűt az elem?
Vagy mi bánt?

Black Hole 2014.08.03. 01:32:34

@hagyma: van két féle biztosítás, az egyik csak akkor fizet, ha a te hibádból kár keletkezett más autójában, de értelem szerűen, Te nem kapsz egy centet sem. A másik, az fizet, mint az atom, akkor is ha Te mentél fának részegen és össze törted az autód.Téged nem ér kár, bármi is van. Önrész, csak az első év első 6 hónapjában van, minél előbb csinálsz kárt, annál magasabb. Az első hónapban kb 99%. A két biztosítás éves díja között van, vagy 10 euró.
A másik dolog, hogy a vételi árat fizeti ki bármennyi idő után, is jogos, mert ha veszek egy autót x euróért, és gondozom, ha bármi baja van megveszem a gyári cuccot bele, semmi barkács nincs. Ha reggel arra megyek le holnap, hogy valami fasz felgyújtotta az autóm, és a biztosító először megállapít egy érték csökkenést, és azt mondja, hogy a kocsi nem ért többet egy ötszázasnál, akkor nekem miből lesz autóm? Vagy fizetem a biztosítást hosszú ideig, a kocsira költök, ha meg baj van, akkor meg vegyek roncsot? Amit te mondasz, hogy az óceánba lököd, az bűncselekmény.

Manyecska 2014.08.03. 07:12:29

Napi off: a zutcánk teljes hosszában katasztrófa sújtotta terület: levelek, faágak, sár mindenhol, haladni csak bakugrásokkal, a villanyoszlop ajtaját oldalt letépte a szél, az ötméteres vadalmafa gyökerestül dőlt ki.
Mádorfakk, kifejezetten.:O

Manyecska 2014.08.03. 07:45:53

@venszivar: lehet büszkének lenni de kell is, ellenben figyelmedbe ajánlom:
Az örmény–magyar sorsközösségről így ír Szongott Kristóf, neves armenológus: „Példát adtam nektek, hogy a mit én is tettem, úgy cselekedjetek ti is. Én megtanultam a hazai nyelvet – tanuljátok meg ti is. Én mindig a haza érdekeit szolgáltam – ezt tegyétek ti is.”
Az örmények számtalan történeti példát tudnak felsorolni, hogy mikor vállaltak sorsközösséget velünk és miben gazdagították a magyar kultúrát. A magyar–örmény „egymásratalálást” szerencsére az azóta eltelt viharos esztendők sem bontották meg.

Mégegyszer, mert sokan olvassátok és jusson mindenkinek:

" Én megtanultam a hazai nyelvet – tanuljátok meg ti is. Én mindig a haza érdekeit szolgáltam – ezt tegyétek ti is.”" kíváncsi vagyok Jani vajon jövőre megemléxik a 100éves évfordulón is:) no komment. Pedig pár 10.000 örmény él Magyarországon...@igi1: Jóasszony, egyetértünk, mélységesen!! Jön még kutyára teherautó, szoktuk mondani!:D

venszivar 2014.08.03. 08:24:04

Troppauer_Hümér · forum.f1vilag.hu/
@Manyecska: Te csak azért járkálsz ide, hogy történjen veled valami, amit el tudsz mesélni a homáron, vagy eldugult a vécétek?

:):D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 08:33:49

@igi1: Webshopnak az a lényege, hogy nem kell hozzá üzlethelység. Ez nem különösebb gond, hiszen a vevők nagy része nem helyben veszi át a cuccot.
Kit érdekel, hogy a saját házában van? Legyen korrekt...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 08:36:10

@igi1: Amúgy amikor "Ööööééén kovács béla vagyok ésöööö a ........ megvan e még me' láttam a' internete'"
(Nem, ezt nem lehet visszaadni írásban, milyenek hívnak fel néha)
Akkor én is úgy vagyok vele néha, hogy azt mondom, nincs, mert ez nem fog tudni kivitelezni egy banki utalást...

helianthus 2014.08.03. 08:41:33

@uraaam: nem lehet, hogy azért megy lassabban mert kurva fáradt és azt érzi biztonságosnak?
Ès még egyszer, mit böngésszek pl. én a menetrenden, amikor nincs közlekedés?
Azt már meg sem említem, hogy mondjuk egy szaki ül a kocsiban létrával, munkaeszközökkel...
Hogy a fenébe szálljon vele buszra?
De azért jó, hogy te tudod, hogy lenne jobb nekünk, többieknek. :/ Miért vagy ilyen fafej mostanában?
Jó reggelt!

helianthus 2014.08.03. 08:51:30

@igi1: Helike tud leszbimentesen is szeretgetni. Csaxólok! :)
@dr. phil. Sün‼ ツ: miért kellene helimelit szeretni? Há esz má milyen buta kérdés? Mer egy tündérdöme, azé!!!44! :D

helianthus 2014.08.03. 08:58:46

Megkaptam ajándékba álmaim ékszertartóját.
Rájöttem, hogy kell egy tükör mellé, mert csak.
Erre az egri tescoban el van torlaszolva a lakberendezési osztály, mert átépítik. :0
Most várhatok egy hónapot a tükrömre.
Írok homárposztot.
Ànem! :D

venszivar 2014.08.03. 09:00:47

AJJAJ! egyeseknél nagy a farok hiány:D késő este, kora reggel.....

8-óta esik, így nem igen lesz strandolás, mint tegnap

Anomalocaris (törölt) 2014.08.03. 09:01:29

@helianthus: És mi lehet az a "maeadr"? Kínzó talány.

Manyecska 2014.08.03. 09:04:16

@venszivar: nem a vécé, a fürdőkád. Én még akkor kezdtem ide járni amikor még vicces volt a homár-jó benyőgésekkel, pársoros hsz-ek, nagyon vicces volt!:D Pusztán a kíváncsiság tart már itt, várom mikor döglik ki innen a mocskos fajtád, de sajnos mostanában ennek egyre kevesebb esélyét látom!! Ennek a Homárnak azóta reszeltek. Pár mazochista még posztol de asse sokáig. Az ország is erre a sorsra fog jutni, én szóltam, UFF. :DDD!

venszivar 2014.08.03. 09:17:43

:DDD kínlódik a ribi....:):D

Elállt! irány Bogács!!!

LÉPEM!

helianthus 2014.08.03. 09:23:14

@Nattramn: szerintem marad. :/ Az illik a szövegkörnyezetbe is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 09:26:36

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/823313291035004/?type=1&theater

@igi1: Ehhez még @ColT: hogy ezek szimplán hülyék, nem beszédhibásak vagy valami, egy értelmes mondatot nem tud leírni, elmondani.

igi1 2014.08.03. 09:41:02

@ColT: ha nem tetszik h ööö Bla felhív ne üzemeltessen webshopot mert a vevò akar pakisztánul is vehet tőled árut

Ezért mást megszólni téged minősít

Normális webshopnál van személyes átvétel van üzlet és van honlapjuk

Ott az email oldjátok meg azzal a webshopok 95%a nem bírja felfogni h hallássérültkéntnem tudok telefonon beszélni és kész

Követelik a telefonszámot

igi1 2014.08.03. 09:49:59

a webshopok 90%a azt se tartja be h ha megadom h a hétenmikor hozhatják a csomagot akkor se küldik időben

A poszter erre céloz h megadják mikor jöjjón a futár ez baromság valóban ha órára adják meg

de ha én tudom h a DPD meg a GLS meg a postás csomagküldő mondjuk fél egykor kettőkor és tízkor jön akkor mit izmoznak ha odaírom?

Jó hát ez nem Pesten van vidékre viszont drágábban viszik ki az árut tehàt ennyi luxusom legyen h azt mondom jövő héten kedden hozzák ki ha ma rendelem

és ki is hozzák

@helianthus: majd ezt eszben tartom :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 10:05:05

@igi1: Én nem vagyok webshop, tehát úgy utasítok el bárkit, ahogy akarok, a saját szellemi épségem védelme érdekében. A hülyékből pedig sajnos túl sok van, egyszerűen rémületes, hogy felnőtt, nem sérült emberek ennyire írástudatlanok, és képtelenek gondolkodni, értelmeszni a hallottakat.
Amúgy ha pakisztáni, külföldi, azzal nincs bajom; hallássérültekkel sem lenne, de ezek szimplán gyökerek. Nem fogják fel, amit mondasz, vagy írsz nekik.
Különben én is jobban szeretek mailben intézni dolgokat, de az emberek nagy észe egyszerűen képtelen levelet írni. Mert idióták. Akinek nem inge, nem veszi magára.

"Ott az email oldjátok meg azzal a webshopok 95%a nem bírja felfogni h hallássérültkéntnem tudok telefonon beszélni és kész "
A telefonszámod azért is kellhet, hogy sms-t küldjön, ha akarod. Persze kötelezően kérni gyökérség, de engem régebben többször felhívtak egyeztetni.
Ők nem tudják, hogy a vevő hall-e, vagy ilyesmi. Mondjuk ha a rendelés "egyéb közlendők" részébe beírod, hogy mi a helyzetm akkor jobb helyeken tényleg figyelembe veszik.

A webshop meg nem azonos a futárcéggel. A fuTáRcégnek csak átadja a csomagot.
Elég sokszor jön hozánk GLS meg Trans-O-Flex, céges szállításokra, és azok sem akkor jönnek általában, amikorra kértük.
Tehát oda van írva nekik, hogy 9 után, erre nyolckor hív a futár, hogy ő itt van és hozott egy nyomtatót. És az nem Kiss Pista teefonja, hanem egy pár millás, 200 kilós cucc.

igi1 2014.08.03. 10:25:25

@ColT: az a baj, hogy te is, meg én is, meg mindenki más is hülyének néz mindenkit, ahogy fentebb kifejtették, és úgy is bánik a másikkal.

TUDNOD KELL A VEVŐT KEZELNI, és nem szólhatod meg, ha esetleg érdekes a kiejtése, ha esetleg nem jól hall, vagy valamit félreértelmezett, és a hangjából sem vonhatsz le következtetéseket, hogy pl. az illetőnek nyugodtan kiküldhetjük a hibás, esetleg használt árut újként, mert nem fog reklamálni.

A te dolgod kijavítani a hibákat, azért van webshopod, mert ezt vállaltad. Ehhez jön a nincs személyes átvétel, csak futárral tudod visszaküldeni a problémás árut. Ezért kell üzlethelyiség, és pont.

Azért felénk tényleg lehet tudni, mikor jönnek kis késésekkel a futárok, mert mindig ugyanazon az útvonalon járnak, és nincs sokkal több megrendelés ( DRÁGA A FUTÁRCÉG), tehát nagyon nagy eltérés nincs a szállítással.

Ha például rendelsz egy számítógépházat, világos, hogy csak úgy tudod átvenni, ha kiszállítják, mert felmenni Pestre érte még drágább, vagy esetleg a Pick - Pack pont, ami megint nem sokkal olcsóbb, hiszen oda is utazni kell.

A futár sara megint más tészta, ez igaz.

De ismétlem, ha megadod, hogy ekkor és ekkor legyen összeállítva a csomag, és te erre képtelen vagy

MINEK VAN ÜZLETED!?

Az éttermes sem csukhat be 9-kor, ha éppen 8:55-kor érkezik egy turistákkal teli tömött busz, és ugyanúgy kijön reggel 7-kor, ha éppen megérkezik egy csoport.

Mint ahogy nekem sincs most szünet, és minden nap dolgoznom kell, mert turistaszezon van.

Nem bánhatok a turistákkal bunkón, lekezelőn, és nem mondhatok oda nekik, ha épp visszaviszik az ételt, ha épp rajtam röhögnek, ha épp esetleg fölémállnak, és bepróbálkoznak.

Az ügyfelek kezeléséhez olyan embertípusnak kell lenned.

SMS-t MEG NE KÜLDÖZGESSEN, SE NE TELEFONÁLJON.

Nem akarom, hogy csomagkövetés legyen, azt is oldják meg e-mailben.

Tehát

NE KERESSENEK TELEFONON az alábbi okokból:

- megrendelés megerősítése (ott a k@rva email, rákattintok még egyszer)

- csomag összerakása miatt (valami hiányzik etc. belőle)

- szállítás miatt (ott a k@rva e-mail)

- értesítés a szállításról sem kell sms, azért adtam meg, hogy mikor vagyok otthon, a futár bármikor jöhet

ÉPESZŰ INDOKOT SENKI NEM TUD MONDANI, HOGY MINEK KELL MINDENÁRON AZ A K@RVA TELEFONSZÁM.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 10:35:16

@Black Hole: szoval azt akarod nekem mondani, ha holnap Te vessel egy uj kocsit 15 ezer fonter es 10 ev mulva reszegen nekimegy egy fanak, a biztosito fizetneked 15 ezer fontot?
na haggyuk mar arankat ezt fagyizas kozben gondold at ujra

/amugy tudom mi a kulonbseg a Casco es a kotelezo kozott es csxolok felenk az ittas vezetes is buncselekmeny/

Aureliano Buendía 2014.08.03. 11:11:59

@helianthus: hát, ha így van, én tutira nem fogok vagonert, meg ignuszt venni, mert azokban az emberek sokkal jobban elfáradnak, mint más autókban. Csak erre tudok gondolni.

Én nem hiszem, hogy az összes kistelepülés annyira el van vágva a külvilágtól, hogy ne lehetnek tömközzel reggel bemenni plázázni Egerbe, és du. hazamenni. Mert hétvégén már nem nagyon tart nyitva.

Pont nem a szakiról beszélek, ő dolgozni megy, megkeresi az út árát, ne mosd össze a dolgokat.

Én azokról beszélek, akiknek kilóg a seggük a gatyából, de csakazértis autóval mennek. Igaz, hetvennel, mert akkor jól fogyaszt az autójuk. Csak közben, aki haladna, ott szop mögötte a szerpentinen.

Fillérbaszás 2.0: az Összekötő vasúti híd Újpest és Óbuda közt gyalog- és kerékpárút. És csak az. Ehhez képest rendszeresen jönnek a motorosok (és nem csak robogóval), mert nekik ugyebár olcsóbb, mintha elmennek az Árpád, vagy Megyeri hídig.

Az is jól van akkor szerinted?

Ceterum censeo: ha valakinek mondjuk egy liter benzin spórolás (~400 HUF) [azért ennyi, mert úgy veszem, hogy 100 Km-t vezet mondjuk a közeli városba és vissza] számít, és az a napi megélhetésében gondot jelent, az inkább használja a közösségi közlekedést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 11:25:00

@uraaam: most semmi kivetnivalot nem talalok a hozzaszolassodban
passzol az avatarodhoz

Aureliano Buendía 2014.08.03. 11:31:17

@helianthus: kiegészítés: mit is mond a Kresz? Csak olyan állapotban szabad volán mögé ülnöd, hogy képes legyél vezetni.

Ha álmos, fáradt vagy, akkor ugyebár nem is szabadna elindulni.

De jó, tekintsünk el ettől. Mész hazafelé Szepezdfürdőről a nyaralásból. Mondjuk Abasárra. És mondjuk autópályán mész (mert vettél matricát). 261 km, és cca 3 óra az út. Persze, el lehet fáradni közben. De mit is kell tenni, ha vezetsz, és menet közben megcsíp a cecelégy?

Szerintem te is tudod: megállni az első pihenőben, mozogni, és addig nem szabad elindulni, míg újra nem vagy friss.

Ha meg a kis faluból mész be a bárosba, és vissza, azon a 30 km-en hogy fáradsz el? Jó, mondjuk fárasztó volt a teszkó sorai közt sétálni. Szabad úgy haladni a forgalomban, hogy közben elalszol? Szerintem nem. Miért is nem áll meg a versenyző valahol? Buszöböl pl. mindenhol van.

Szóval ez a rész nekem erősen sántít.

helianthus 2014.08.03. 11:55:17

@uraaam: hétvégén nyitvatart az egri pláza (is). Gondolom pár üzlet esetleg nem. Ezt nem tudom mert kb. 2 éve nem jártam ott. Ja, de a télen voltam valami telefonos ügyfélszolin. Az szombaton volt.
Az, hogy ezt a megjegyzést így beleszőtted, viszont nekem azt az érzést adja, hogy veled rohadtul nem érdemes társalkodni. Kitalálsz valami orbitálist és ragaszkodsz hozzá.
Megyek inkább megnézem, mi a helyzet a plázában.
Viszem Gyilkost, a csivavàmat is.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 12:00:41

@helianthus: azért szőttem bele, mert egy pládán keresztül jobban lehet magyarázni a dolgokat.
Nem neked szólt, nem sértés akart lenni.

Ha ezt emeled ki a hozzászólásomból, pont a lényeget nem akarod megérteni.

Laktam falun, voltam fél lábbal egy tanyán, pontosan tudom, milyen bejutni tömközzel egy közeli városba (nálam ez Pest és Szeged volt).
Azt is tudom, milyen az, mikor az utazásra fordítandó összeg nem fér bele a költségvetésbe.

Mikor nem jött időben az ösztöndíj, de le kellett volna jutnom Szegedre, voltak nálam is dilemmák, hidd el.

helianthus 2014.08.03. 12:11:58

@uraaam: akkor végképp nem értem, hogy nem fér a csepp eszedbe, hogy nem létező busszal nem mész sehova. Csendben jegyzem meg, hogy azóta rendesen leredukálták a járatokat. Tudod válság, meg ilyesmi. A vonatot megszüntették. Nem jutsz be Egerbe vagy nem jössz haza. Hacsak nem jó, hogy elmèsz a reggelivel és jössz az estivel.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 12:23:21

@helianthus: ha gondot okoz valakinek egy liter benzin plusz fogyasztás - illetve olyan sokat számít ennyi megtakarítása azzal, hogy végig hetvennel megy - akkor szerintem alternatíva. Csak épp az emberek nem hajlandók mérlegelni. Így mulat egy magyar úr!

Nekem pl. számít az üa-költség, épp ezért igyekszem minél többször bringával menni dolgozni. Mindamellett, hogy még fogyok is:)

A kresz is előírja, hogy indokolatlanul nem lehet akadályozni a forgalmat. És az, hogy hetvennél spórolok egy litert százon, nem indok. Szerintem.

Városban ugyanez a telefonos hülye. Belső sávban ötvennel (limit: 70), mert telefonál.

helianthus 2014.08.03. 12:30:23

Kéne még egy kávé.
*ásít*

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 12:35:55

@venszivar: Hehe. Három hete voltam ott.
Ha jó pincét akarsz találni, tudok egyet. 25 éve oda járok vissza.

helianthus 2014.08.03. 12:41:02

@uraaam: ezt már nem tudom hanyadjára említed. Beakadt a tű. Honnan veszed, hogy egy liter benzint akar spórolni? Mi van, ha csak azért megy 70-nel, mert azt érzi jónak? A telefonálás meg a hülyemotorosok pedig más kérdés. Az hogy jön ide? Kèpzeld 12 órás műszak után én is 50-nel gurulok haza. Mert fáradt vagyok (ezen nem segít a pihenő), mert szar az út, mert nem akarok állatokon átmenni, akik imádnak az úton átrohangálni. Mondjuk ezt lakott területen belül, meg párszáz métert kettő között. Ha jönnek mögöttem, előzzenek meg. Pontleszarom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 12:45:52

@helianthus: ne tagadj tovabb!!!
sporolsz a benzinnel
es feltartod az urakat

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 12:46:58

@uraaam: Akkor hogy értsd: sok helyen nincs normális tömegközlekedés. Nincs, van vidék, ami frekventált helyen van, mégis olyan fehér folt, mint alagút a mobilszolgáltatóknál.

Én 16 km-re lakom a melóhelytől, de napi négy busz jön-megy, az sem akkor, mikor kellene. Ráadásul rugalmas a munkaidőm, ezért marad az autó. Egyedül, nem tötymörögve.
Engem is roppant mód zavarnak a ticoszörfösök, mert balesetveszélyes helyzetet okoznak az indokolatlan lassúságukkal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 12:48:16

@Troppauer_Hümér: de neki nem ivas celjabol kell, hanem lakhatasra
de vannak ott a hegyoldalban olyanok is
cask ratalal

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 12:49:34

@helianthus: Nekem főzött az asszonykám.
Még mindig ágyban fetrengek, tévézek, és mindjárt jön ágyba az ebédem is.

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 12:52:50

@hagyma: Ott a cigányoké az alvég, nem kényszerülnek barlanglakásokba.

helianthus 2014.08.03. 12:54:56

@Troppauer_Hümér: nekem is főzött az asszonykám. ;) és én is fetrengek, megy a tv is, bár nem nézem. Kell ez is néha. A héten 50 órát húztam le. Kivagyok.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 12:55:44

@Troppauer_Hümér: oké, de én nem is rólad, megy az így vezetőkről beszélek.
Onann indult a beszélgetés, hogy sokan spórolásból mennek lassan az utakon. Az ő fillérbaszásuk idegesít, de heli ezt nem akarja valamiért megérteni.

@helianthus: azé csezmeg, mert végig erről beszélek. A fillérbaszókról.

Igenis, az autózás egy költséges sport, ha tetszik, ha nem. Sokadjára ismétel: akinek kilóg a segge a gatyából. az vállalja be a tömegközlekedést.

Nyilván két 500 méterre levő falu közt senki nem kapcsol fel ötösbe. De nem erről beszélek, jó lenne, ha megértenéd végre.

Hanem mondjuk: autópályán kamion mellett 82-vel megy el, mert úgy jól fogyaszt az autó, és te vagy a bunkó, hogy haladnál 130-as tempóval. Ugyanez közúton, ahol két település közt több km van (és esetleg még kanyargós is az út).

Szerintem direkt nem akarod érteni, és/vagy kurvára kéne innod egy erős kávét:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 12:55:51

@Troppauer_Hümér: pedig ott valahol aeger korul voltak barlanglakasok, lehet nem pont bogacs
reg volt elfelejtettem, de arrafele emlekszm
de lehet szalok, novaj
valahol majd talal valamit

Aureliano Buendía 2014.08.03. 12:56:48

Közben azon gondolkodom, hova kéne menni nyaralni.

helianthus 2014.08.03. 12:57:37

@atörökk: KV, KV.
Duplakávé.
Egészség!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 12:58:38

@igi1: Na akkor most te bekategorizálod maga, mivel leírtam hogy NINCS WEBSHOPOM.

Különben nem szokásom átbaszni embereket azért, mert hülyék, sőt, örülök ha megvesz valami cuccot, ami nálam áll már régóta, de ettől még fizikai fájdalom vele kommunikálni.
És, néha inkább nem adok el neki semmit, mert inkább megkímélem magam a huzavonától, mire megértetem vele, mi hogyan. Neki is jobb, ha nem idegesíti magát.

"SMS-t MEG NE KÜLDÖZGESSEN, SE NE TELEFONÁLJON. "
Jó, hát normális bolt ezt felfogja, ha ezt akarod. De már megint általánosítasz. Van olyan megrendelőform, nem egy helyen, ehol ha nem akarsz, nem adsz meg semmit.

Különben elég épeszű indokot kaptál, hogy miért lehet telefonszámot kérni, meg is érthetnéd már.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 13:00:14

@igi1: Nem mellesleg én sem vagyok pesti. Igencsak nem ott lakok, jó reggelt. Nekem is minden postán jön, illetve postán megy, de pl. a postát meg ha nem érti valaki, hogy működik, azok pont a pestiek :D

@helianthus: Akkor az egyik jöhet ide.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:01:13

@ColT: semmikozom hozza
de cask megkerdezem, mer erdekel
kisvallalkozasod van, tehat uzleted?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 13:01:16

@Troppauer_Hümér: +1. Egyik nagyanyámhoz van hétvégi napokon 2 busz. Egy délelőtt, egy este.

Sok ilyen hely van, és ez nem is Somogy eldugott sarka, hanem Balaton közelében.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:02:47

@Troppauer_Hümér: na utananeztem bogacs es cserep mar feltort, ott a barlanglakasok mar turisztikai latvanyossagok es kisamerikanak hivtak
de azert voltak:)

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 13:08:12

@uraaam: Mert az ő buszos plázázását beleszőtted a negatív véleményedbe?

Én azon a környéken csak legvégső esetben szállnék buszra, Borsod-Heves peremvidékén?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 13:09:00

@helianthus: Kutyát nem szabad plázába bevinni, csaxólok.
Na, megreggeliztem, kezdődhet a nap!

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 13:09:15

@hagyma: Bogács már évtizedek óta feltört. Egyébként Mérit nem vitted el oda?

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 13:11:08

@uraaam: Ózdra. Tömegközlekedéssel.
Önvédelmi eszköz nélkül. Majd írj!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:12:03

@Troppauer_Hümér: tudom
jartam arrafele annakidejen de ez a barlanglakas megmaradt
nem vittem, 2 het nem sokra eleg
szilvason voltunk 1 napot a szalajkaban
az jobban bejott, strandolni nem akartunk, bar az egrin voltunk

Atörökk 2014.08.03. 13:13:08

@Troppauer_Hümér:
THX!

@helianthus:
Hopp, még egy. Délutáni kísérletezésre egészen felébredek ;)

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 13:13:28

@helianthus: Most azon agyalok hol lakhatsz te. Heves, vagy már BAZ?
No, addig virtuálisan megmasszírozlak, fáraccság ellen.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 13:13:50

@Troppauer_Hümér: nem az ő buszos plázását, hanem csak úgy általánosságban.

Vannak ott masszív részek, ez tény, de azért korántsem olyan vészes mindenhol a helyzet.

Az én negatív véleményem azokra vonatkozott, akik sprólolásból tartják fel a forgalmat.

Amúgy a beszélgetés kb. innen indult: @Black Hole:

Ha visszaolvasol, akkor látod, én erre reagáltam, meg te is, és a beszélgetés vezérfonala a spórolásból lassan menők volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:16:13

@Troppauer_Hümér:felnemet, felsotarkany, andornak, maklar?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 13:16:34

@uraaam: Sokan azt is feltartásnak élik meg, ha a megengedettel mész előttük :)

Aureliano Buendía 2014.08.03. 13:17:00

@Troppauer_Hümér: kedves a felvetés, befizetek neked is egy buszjegyet, a közös élmények erősítik a barátságot:)

Jártam egyszer Ódon, igaz, csak átutazóban. A színházterem gyönyörű.

@hagyma: én az Őrségben gondolkodom.

Az a baj, hogy nagyon kedvem sincs nézegetni szállásokat.

Az biztos, hogy eu-n belül lesz, mert nincs útlevelem.

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 13:17:46

@uraaam: Volt ilyen rész is, aztán elbeszéltetek egymás mellett a napraforgóval.
Azért nem kellene vele így kommunikálnod.

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 13:19:01

@uraaam: Diszizdöbeginningabjutifulfrencsip!

Aureliano Buendía 2014.08.03. 13:21:43

@ColT: persze, ebben is van igazság.

Nekem azokkal nincs gondom. Azzal viszont igen, ha elkezdenek önkéntes rendőrt játszani, és mondjuk csak azért gyorsítanak be, hogy ne tudd őket leelőzni.

Egyszer Bp-Tata közt a pályán fogócskáztam egy önérzetessel. Ő 120-as tempóval ment mindaddig, míg le nem előztem. Ez valamiért nagyon fájhatott neki, mert hirtelen megtalálta a gázpedált, és 140 felett kicsivel elhúzott mellettem (én 130 felett kicsivel haladtam). Majd visszaállt a kellemes 120-as tempójára.

És mindezt még kétszer. Akkor meguntam, és jelentősebb sebességgel otthagytam őt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:21:52

@uraaam: az Orsegbe mindig szerettem volna eljutni
allitolag nagyon szep
Meg <oldovatol az Orseg pamanaszat is olvastam, az is felkeltette az erdeklodesemet
talan jovore
szerintem jo otlet

Aureliano Buendía 2014.08.03. 13:24:24

@Troppauer_Hümér: én azt gondolom, ő ment el a témától. Az én mondandóm meg egy általános te volt, nem konkrétan őt szólítottam meg vele.

Atörökk 2014.08.03. 13:24:41

@uraaam:
Őrség jó. Ha tudtok bringát vinni, érdemes, nagyon jó kis napi 40-50 kilométeres köröket lehet tekerni, ami nem sok és mellette nézelődni is kényelmesen van idő. Vadása-tó mellett pedig van egy nagyon jó kis kemping, ott fürödni is lehet, és kb. fillérekbe kerül minden.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 13:25:20

@helianthus: "A héten 50
órát húztam le."
Ejha! Rolex van közte? :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:28:08

@Troppauer_Hümér: hat en felnemetre voksolnek, bar, hogy otthon voltam, azt mondtak az mar eger

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:34:25

@uraaam: ja, azert egy utlevel sosem arthat
nekem ketto is van:)
kell az egyik?

Aureliano Buendía 2014.08.03. 13:36:02

@atörökk: az oldalkocsim nem annyira bringára termett lélek, őt egyszer egy Bp-Szentendre is kicsinálta sok-sok éve:)

De sok szálláson van bringa, ha őgy adódna.

Atörökk 2014.08.03. 13:40:05

@uraaam:
Hát majd ráterem ;)

ŐRségnek igazából egy fenéje van: messze van, szóval hétvégére nem feltétlen érdemes menni, min. 4-5 napra. Pestről olyan 4 órás út.

helianthus 2014.08.03. 13:40:07

@Troppauer_Hümér: @uraaam: értsétek már meg, hogy nincs buszos plázázásom! Sírva könyörgök!
@agresszív kismalac: amikor megyek busszal plázázni, Gyilkost beteszem a ridikülömbe és bejön velem . Ha kérdik, azt mondom, hogy továbbfejlesztett tamagocsi.
Hihi!

Aureliano Buendía 2014.08.03. 13:41:48

@atörökk: 5-6 éjszakában gondolkodom eredendően. De onann át is lehet nézni a szlovénekhez, osztrákokhoz, ha úgy adódna.

Nézegettem Toszkánát is, de arra mos nem annyira van keret.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:42:48

@uraaam: hat a nejednek igaza van
en se voksolnek a bringa mellett
nyaralaskor nem eppen cel napi 50 km-t bringazni

nem nyaralaskor sem
hacsak nem a tudefrancra keszultok

sta turzas az OK
es arrol atorol en is ok jot olvastam
hat sajnos nem jutottunk el
jovore mehetunk megint pedig uuuuuuuuuuutalok repulbi

Aureliano Buendía 2014.08.03. 13:43:34

@helianthus: értsd már meg végre, hogy a buszos plázázás NEM rólad szólt. Igyál egy kávét, és bontsd vissza a beszélgetés pulóverének fonalát:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 13:43:58

@uraaam: "Az én negatív véleményem azokra
vonatkozott, akik sprólolásból
tartják fel a forgalmat."
Sajnos azt kell mondjam, hogy ez még mindig nem a legrosszabb eset. Vannak például, akik külön entitásként léteznek az úton, mert annyira világtalanok, hogy képtelenek valamiféle szimbiózisban élni a környezetükkel, nem reagálnak semmire, mert egyszerűen nem képesek rá, mint ahogy azt sem tudják felmérni, hogy amit ők tesznek, az milyen hatással lehet másokra.
(Mindazonáltal, ahogy már Troppauer kollega is jelezte, Helianthussal való polémiátok nem minden tekintetben releváns.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:44:20

@Troppauer_Hümér: Akko megse felnemet mert onnan megy a busz ezerrel
akkor legyen novaj

Atörökk 2014.08.03. 13:46:29

@uraaam:
Az egy hét, annyi időre érdemes oda lemenni. Ha egy-két órát rászánsz, neten gyak. minden infót be lehet gyűjteni, hová érdemes menni, meg ott helyben is nagyon segítőkészek mindenhol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:47:02

@agresszív kismalac: hidd el nekem -ugyse hissed - a magyar kozlekedesi kulturaban az a baj, hogy EN tudok vezetni mindenki mas nem
innnetol nekem van igazam

helianthus 2014.08.03. 13:47:56

@Troppauer_Hümér: Heves. A masszázst köcce, de asszony meg ne tudja! Vagy nyitott a frigy, belefér? :)
@uraaam: nem mentem el a témától. Csak nekem az, hogy valaki lassabban megy, nem egyenlő azzal, hogy spórol a benzinen. Számos más okot is mögé tudok látni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 13:48:09

@atörökk: Mikor katona voltam, én is voltam ebben az ŐRségben, de öt perc alatt simán kiértünk. Mondjuk, bicikli nem volt.
Szerintem unalmas. :-/

Atörökk 2014.08.03. 13:50:14

@agresszív kismalac:
"Vannak például, akik külön entitásként léteznek az úton, mert annyira világtalanok, hogy képtelenek valamiféle szimbiózisban élni a környezetükkel, nem reagálnak semmire, mert egyszerűen nem képesek rá, mint ahogy azt sem tudják felmérni, hogy amit ők tesznek, az milyen hatással lehet másokra."
Az a baj, ilyenből létezik autós, biciGlis és gyalogos egyaránt.

Egyik ilyen kedvencem volt jó pár éve, viszonyleg szűk utcában állok a kocsisorban, két parkoló kocsi közül ostobakurva kilép, füles, zenét hallgat, közben okostelefont nyomogat, és konkrétan keresztül esett a motorháztetőmön. Na most ha nem többel, mint 30-cal megyek épp, hóttbiztos, hogy elütöm a gecibe és utána engem rángatnak meg. Elég kevésen múlt, hogy nem szálljak ki és rugdossam össze. Csak mer' nőt ugye nem verünk.

Atörökk 2014.08.03. 13:51:44

@helianthus:
Nem az a fő baj, hogy spórol, szíve joga, hanem hogy autópályán a BELSŐ SÁVBAN spórol :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 13:52:10

@hagyma: Elhiszem. Sajnos leginkább azok vannak meggyőződve a vezetési tudásukról, akiknek közük nincs az egészhez. Értelmes ember mindig tisztában van a korlátaival.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 13:53:21

@helianthus: de elmentél, a beszélgetés a spórolókról szólt eredendően.

Aki meg valamiért fáradt, az álljon meg pihenni időnként. Tud használni.

Pár éve voltak nálunk kötelező túlórák az elmaradások miatt. Volt olyan hét, hogy az 5 napi 8 órák után szombaton és vasárnap még lenyomtam 12-12 órát (nyilván, jobban is fizetett).

Ott egyszer volt az, hogy elnéztem egy lámpát (szerencsére nem jött senki), de onnantól lehúzott ablakkal mentem hazáig:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:56:17

@helianthus: tudom, hogy banolva vagyok de ezt nem ertik ezer ok miatt mehet lassaban
nem sorolom
autopalya belsosav az mas
de volt itt szo szerpentinen totymorgesrol
igen, van aki kepessegey szerint eppen cask 70-el tud menni
ettol meg joga van vezetni
most olvastam a totalkarosok robogoval mentek ilyen utakon....

helianthus 2014.08.03. 13:57:51

@Troppauer_Hümér: Egertől pártíz km. Asszem 25. Nem távolság, de kocsi nélkül áthidalhatatlan mivel busz nincs. A szomszéd kisvárosból jobb a közlekedés, lehet azt, hogy átvisznek oda kocsival, onnan busz. :/ volt is rá példa. A másik irányba megint jó a közlekedés. Nem világvégén vagyok, de pont kiesik a buszforgalomból. Fehér folt. Pedig sokan járnak azzal, ami megy, az tele van fullosan mindig. Mert sokaknak nincs kocsija.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 13:58:12

egyszoval enn nem tudom,honnan lehet tudni hogy a benzunnel sporol valaki?
amugy meg mondtam
otthon mindenki rohan, gyalog-bringaval-kocsival
turelmetlen
na most akkor mi van ha 10 perccel kesobb erek haza?

Black Hole 2014.08.03. 14:01:22

@hagyma: szóval, magyar gyerek részegen beszállt egy álló taxiba, egy fiat puntoval. Jól össze törte. Rendőr kérdezte, hogy akarja-e feljelenteni. Taxis azt mondta, hogy a kocsiban keletkezett kárt fizeti a biztosító. Viszont azokra a napokra, amíg nem tud dolgozni, kér napi x összeget. Ha ezt a srác kifizeti, akkor nem jelenti fel. Persze, hogy kifizette. És itt jön a csavar. A taxisnak kifizetett összeget, lepapírozták,a gyerek vitte a biztosítóhoz ezt a papírt, és a biztosító megtérítette neki azt az összeget is, amit a taxisnak fizetett. Az egy külön téma, hogy kapott egy rakás büntető pontot, és úgy elszállt 5 évre a biztosítása, hogy ennél nagyon kibaszás nem érhette volna. Vissza sorolták az alapba, ami éves 1300 eurós biztosítási díjat hoz kb, és ez csökken újra vissza oda 5 év alatt, ami akkor volt, mikor csinálta a balhét. Tehát hosszú távon nem kevés pénze bánta.
Amúgy meg azt hiszel el, amit akarsz,a te dolgos. Itt így megy az autó biztosítás és kész, cserébe viszont drága, ha nem vezetsz biztonságosan. De pl egy tilosban parkolás €80, ennyiért veszik le a bilincset. Ez nem sok. De a büntető pontokat nyomja, az meg drága játék. Ezért én pl kínosan betartok mindent.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 14:04:22

@uraaam: Hajnalban Bp.-Nyíregyháza, egész napos program, este vacsora, 22.30-kor indulás haza, mire beültök az autóba MINDENKI alszik. Te NEM, te vezetsz. ~300 km autópálya.
Jó utat!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 14:06:51

@helianthus: hat en egri vagyok, az illetek majd adohivatalnal dolgozytam, nejartam amegyet de most mar foggalmasm sincs
25 km
vonat nincs
egymast erik a telepilesek
kozeelben van egy varos,ami kicsi...
verpeletrol jo a buszkozlekedes, abasar nagyrede mar messzebb van
Humernek kivetelesen igaza van
sose tudjuk meg

Atörökk 2014.08.03. 14:07:16

@agresszív kismalac:
Na igen, ilyenkor lenne jó az Intercity. Ha nem kb. este 7-8 körül indulna az utolsó...

Aureliano Buendía 2014.08.03. 14:07:36

@agresszív kismalac: péntek: meló a gyárban, 8 óra.
Majd este 10-kor indulás Erdélybe, hajnalban Farkaslakán érkezés.

Asszony melletted végigalussza az utat (határnál te ébreszted).

Drum bun!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 14:10:04

@Black Hole: fogsz te meg pofara esni ha less baleseted
urban legendek haggyuk
azt allitottad, hogy a biztositodnal 6 hionapig van onresz, onnantol akar 6 even tul is a kocsid uj erteket fizetik, ha osszetorod
na ezt nem hiszem el
a taxis tortenet nem tudom hogy jon ide?

helianthus 2014.08.03. 14:10:13

@hagyma: amikor normálisan tudsz beszélgetni, szoktalak olvasni. Bár nagy kedvem nincs felvenni veled a beszélgetés fonalát. :/ Sajnálom.
Autópálya belső sávhoz tudni kell, hogy külsőben mennek a teherautók, előzési tilalmuk van egy ideje. Ha mondjuk 90-nel mész, a külső sáv nem jó, mindig előznöd kell őket. Lehet ezért tötymörögnek belül. Tény, hogy jobbratartás van. Ezt is be kéne tartani. De akkor nem kéne 160-nal sem döngetni belül, mindenkit letúrva. Mert a 130-as se fog tudni belül haladni folyamatosan.

helianthus 2014.08.03. 14:11:52

De hova tűnt Félike?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 14:11:54

@hagyma: Aki nem képes felvenni a forgalom ritmusát, mert a képességei ezt kizárják, az NE vezessen, mert nem alkalmas rá. Úgyis az lesz a vége, hogy felhajt szembe az autópályára, és egy kamion majd eszébe jutatt mindent.
Egy pillanatra.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 14:15:10

@atörökk: Á, főnök, most nincs kedvem vezetni, menjetek csak vonattal. Hívok taxit, jó? Aztán alszom ezen a széken egy pár órácskát.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 14:16:38

@agresszív kismalac: az a baj, hogy ilyenkor nem egy kamion szokott érkezni szemből, hanem egy másik autó.

@helianthus: a legtöbb kamion azért hagy egy autónyi helyet (kresz szerint kötelező is), mégsem élnek vele a nyolcvankettővel előzők.

Én 130 és felette kicsivel szoktam haladni, ha jön valaki 160-nal, elengedem, mert
-jobbra tartás van
-nem vagyok önkéntes rendőr.

Sokan ezt elfelejtik.

Atörökk 2014.08.03. 14:17:08

@agresszív kismalac:
Az más. Akkor vezetés előtt sok KV, térdre imához, aztán hajrá.

Manyecska 2014.08.03. 14:17:09

@venszivar: KURVAANYÁD, Buksi!-Győzi is megmondta, nagy rajongója vagyok!@hagyma: OFF. a "haverod"nem tudja mi az a víz:D most úszás közben lenyeltem pár fakérget ahányszor felbukkantam a víz alól. Jó, nemzeti étel, néhol:DDD Nade! Brutál pusztítás volt itt tegnap és megin jön a vihar.

helianthus 2014.08.03. 14:19:31

@hagyma: hát nem is fogom ideírni. :P
@Troppauer_Hümér: :D hülye! Mármint nem az asszony. Én mondjuk pont hűséges vagyok. Volt több pasim egyszerre, de egyiknek se ígértem se szerelmet, se kapcsolatot. Arról nem tehetek, hogy párszor együtt aludtunk, aszzitték már járunk. :O

Manyecska 2014.08.03. 14:19:41

Remélem, érzi a törődést.:DD

Aureliano Buendía 2014.08.03. 14:23:48

@atörökk: én ilyenkor szoktam betolni egy energiaitalt.
200 km és/vagy 3 óra felett kötelezően iszom, de használ is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 14:28:29

@helianthus: en mindig normalisan beszelek, cask nem kell vele torodni, ha valamit maskeppen gondolok es kicsit szarazan mondom meg a velemenyemet
hat errol van szo, nem a benzintakarekoskodasrol, van aki kicsit lassaban eloz egy kamionsort, mint azt szeretne a mogottejovo
ennek ezer oka lehet, de az mindegy, legyen tureelemmel, majd befejezi
@agresszív kismalac: nezd, eleg gyakran jarunk horgaszni, hat itt vannak szerpentinek, ha elottem valaki lassabbann megy a megengedettnel akkor en is lassaban megyek es vesziteni fogok 10 percet
mondjuk mar a kocsi tipusabol lehet tudni, idosebb ember vezetinem fogom letolni es levillogni
@Manyecska: az nem kerdes

Atörökk 2014.08.03. 14:32:17

@uraaam:
Nálam ilyenkor egy dolog használ: parkoló és fél óra alvás. És pont leszarom, ki mennyire siet, hová kéne még odaérni és mikorra.

Egyszer ébredtem arra, hogy a kocsit az útpadkáról kormányozom vissza, nem akarom még egyszer átélni.

Black Hole 2014.08.03. 14:36:22

@hagyma: a taxis eset csak egy példa volt, hogy a biztosító itt milyen extrém dolgokat kifizet. Nem fogom a szerződésem ide bemásolni. Mi az urban legend? Ha Te valamit nem úgy tudsz, akkor az nem is úgy van?
Részemről levan zárva a biztosítási ügy!

helianthus 2014.08.03. 14:38:10

@uraaam: hagy egy autónyit. Igen. Kb 3 éve nem messze ide haltak meg egy kisbuszban. Az első kamion fékezett, utána kisbusz szintén, utána kamion nem. Összenyomták, kigyulladt, mindenki meghalt. Lehet az én hülyeségem, de a legutáltabb szituációnak tartom kamionok közé keveredni. Rohadtul nem érzem biztonságosnak. Talán túl sokszor szorítanak le az útról, jönnek szembe velem a sávomban, ezèrt lehet. :/

Aureliano Buendía 2014.08.03. 14:40:21

@atörökk: annyi szerencsém(?) megvan, hogy javarészt csak az oldalkocsimat szállítom, ha megyünk valahova. Ő meg ugyebár nem reklamál, hogy mennyi idő alatt érünk ából bébe.

Sőt, ő nagyjából 10-15 percet bír autópályán ébren. Ha megyünk Erdélybe, Gödöllőnél már aludni szokott:)

De voltam már utas a haverom mellett, akkor pont Csíkszeredából jöttünk haza úgy, hogy előző este még duhajkodtunk.

Akkor aludt Kolozsváron egy órát, de valahol Gyöngyös és Gödöllő közt ő is elindult a leállósáv felé. Szerencsére emelkedőn, ahol volt külön kapaszkodósáv is, vár kanyarban.

Pont ő mesélte nekem, hogy elég ijesztő élmény tud az lenni, ha az ember úgy ébred, hogy épp 120-szal vezet.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 14:43:29

@helianthus: na, akkor te még nem vezettél Erdélyben. Az itteni kamionosok igazi úriemberek hozzájuk képest, és ott még sztráda sincs igazán.
Ott, ha egy kamionos elkezd előzni, akkor előz is, függetlenül attól, hogy jön valaki szemből, vagy sem.
A török, bolgár rendszámos kamionokat itthon is figyelve előzöm meg, de még regáti román rendszámosokat is.

Csak kíváncsiságból: milyen autód van?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 14:43:57

@Black Hole: hat igy konnyu
tema lezarva...
hehehe
ember nem hiszm el es ember el nem hiszi amit a biztositasodrol leirtal
nem kell a kotveny
olyan biztosito nincs amelyik ertekcsokkenes nelkul kifizeti a kocsid arat, foleg ha meg reszegen vitted a fanak
de akkor sem, ha onhibadon kivul tortent a baleset
ilyen meg albaniaban sincs
de jol hangzott

Aureliano Buendía 2014.08.03. 14:51:15

@helianthus: tesóm azt javasolta, Eger és környéke sem rossz nyaralás címszóval.
Vélemény?

helianthus 2014.08.03. 14:52:06

@uraaam: ma már emlegetted. :) Matizka. Mondjuk nagyobb kocsiban (terepjáró) se biztos, hogy szeretnék kamcsik között vezetni.
@hagyma: ilyenkor nyáron nagyon!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 14:52:40

@uraaam: Ja, azok idióták.
Én betartom a megengedettet és szarok azokra akik nem. Ha annyira penge a verda, előzzön... De ne villogjon és ne hisztizzen hogy engedjem el...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 14:53:55

@uraaam: eger es kornyeke 2-3 nap magyaran hosszuhetvege, nincs benne tobb

Aureliano Buendía 2014.08.03. 14:55:46

Bár most úgy vagyok vele, hogy legszívesebben átaludnám azt a három hetet, míg szabadságon leszek.

Atörökk 2014.08.03. 14:56:17

@uraaam:
Attól függ, mit akartok csinálni. Ha nem csak városnézés, hereáztatás, el lehet a környéken (kb. 40-50 km távolságig) jönni-menni, van látnivaló. Többek közt a Tisza-tó sincs messze. Kékes, Galyatető, Parád, Répáshuta, Lillafüred, Gyöngyös, stb.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 14:57:05

@helianthus: én? Az Hümér volt. Én az ignisz-vagoneeeer duót imádom.

Matisz papa nekem inkább városi autó. Bár egy személlyel tud fürge lenni:)

helianthus 2014.08.03. 14:57:24

@uraaam: Eger enyhén túlárazott. A környéke gyönyörű. Látnivaló Egerben nem sok van, vár, Minaret, székesegyház. Viszont a gyöngyösi múzeum tök jó, van trópusi ház benne. Lehet menni kisvasutazni, Sástó, Mátrafüred, Kékes. Gyönyörű tájak, kirándulásra remek.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:00:29

@ColT: nekem akkor durrant el az agyam, mikor egy gyakorlatilag tömött külső és belső sávban haladtam, de a belsőben kicsit 130 feletti sebességgel vonatoztunk viszonylag sokan. Beért mögém a csilivili fehér oktávia, és elkezdett villogni.
Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mire számított? Hogy átrepülök a többiek fölött?
Az volt azon ritka alkalmak egyike, mikor hirtelen nagyon pontosan betartottam a 130-as sebességet.

helianthus 2014.08.03. 15:02:12

@hagyma: no ebben pont egyetértünk.
@uraaam: munkábajárni vettem. Kicsit fogyaszt, rövid távra jó, én is csak kocsival jutok el, nekem busz sincs, nemcsak rosszkor jár. Volt egy-két hosszabb utam vele, nem volt úgysem rossz, bár jó volt kiszállni belőle. Ha autósfutárkodnék, nem ő lenne, az biztos.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:04:29

@atörökk: nem vagyok hereáztatós. Az aktív pihenés híve vagyok.
Egyszer nyaraltam Egercsehiben, és onnan mentünk mindenfelé bringával.
Ja, meg Egercsehibe is:D
Ismerem a környéket kb., bár legutóbb mindig Pestről mentünk le egynaposra.
Tavaly a Tisza tóra is. Az Ökozentrum fasza lett. Szerintem.

@helianthus: tavaly, vagy tavalyelőtt az érseki poncében voltunk. De az is egynapos leutazós volt. Tesómék is inkább csak hosszú hétvégére.

Ötlettelen vagyok, pedig van pár jó hely az országban.

Black Hole 2014.08.03. 15:06:25

@hagyma: világos! Vagy olyan hülye vagyok, hogy nem tudom mit írok alá, vagy hazudok! Amcsiban biztos jobb minden,a biztosítás is, így ami annál jobb, az nincs is:-)

És ahhoz mit szólsz ahhoz, hogy itt 2003 óta van kötelező műszaki vizsga az autóra, és azóta kötelező a jogosítvány is? Valamint nem kötelező az "egy tengelyen azonos mintájú gumi?

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:10:13

@helianthus: nekem fókám van, egyrészt imádom, másrészt nagyon kényelmes.
Prágába anno egy megállással mentem (Moson pihenőhely, szlovák és cseh sztrádamatrica miatt) el, és mikor kiszálltam, nem volt semmi bajom.
Hozzáteszem, imádok vezetni. Bármilyen fáradt is vagyok, ha autóba ülök, egyből magamhoz térek (leszámítva azt az egy vasárnap estét).

Bár mostanában nagyobb élmény bringázni, és azzal menni dolgozni.

Atörökk 2014.08.03. 15:10:46

@uraaam:
"Az aktív pihenés híve vagyok."
Te is iszol nyaralás közben, mint a gödény? :D

Amúgy, ha aktív pihenés és kb. egy hét, Balaton északi part is jó: ott van a közelben Nagyvázsony, Zirc, Pannonhalma, stb.

Vagy pedig Bereg, ott is van rengeteg látnivaló.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:19:09

@atörökk: persze, mi mást csinálnék?:)

Nyomjad még az ötleteket, gyűjtöm.

Atörökk 2014.08.03. 15:22:38

@uraaam:
Kb. kifogytam. Biztos van még, de ezek azok a részek, amiket valamennyire ismerek.

Ha nem lenne ez a cirkusz, mondanám, érdemes Kárpátaljára átmenni, ismerős is van arra, szinte végig le lehet pályán zúzni, de most sajnos felejtős :(

gabors 2014.08.03. 15:23:42

@Black Hole: OK koszi ... 4 millio abbol havi 2-3 halalos baleset van ...

nezzuk akkor (max analisys) 3x12 az akko 36 egy evre ez tenyleg nagyon alacsony 9 millonkent evente

a kb 360 millios amerikaban mostanaban ez a szam evi 40 ezer ... ami kb 111 millionkent evente !!! event 1 szazezerthez az esely hogy meghaljak az uton

szerintem nagyon alul becsulted a halalos baleseteket (ha nem akkor ott erdemes vezetni)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 15:23:57

@uraaam: Ennyi... Az ilyeneket nem értem.
Mondjuk pályán ha nincs tömött sor, akkor kint kell menni, mert az lakott területen kívül.
Lakott területen többsávoson viszont lehet menni simán belül, ha a megengedett sebességgel haladsz. Mert akkor nem tarthatsz fel senkit.
Elelngedni meg azt kell akin piros vagy kék villogó van... Mást nem vagy köteles, ha nem mész lassabban a megengedettnél.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:25:39

A legjobb persze az lenne, ha Blekhól meghízna magához minket egy hétre:)

gabors 2014.08.03. 15:26:18

@Black Hole: "És hiába villogsz, dudálsz, ott megy, és kész. Nem tudod megelőzni!! "

ez igazan magyarosh ha ezt csinalod !!! majdnem kelet lengyel !!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 15:26:48

@Black Hole: kezdessz felrebeszelni
amerikaban az lehetetlen hogy ertekcsokkenes nelkul fizessenek ki egy balesetet
es ezt Irorszagban sem hiszem el

a muszaki vizsga nem erdekel
pl kantuckyban es floridaban nincs is
naes?
a biztositasrol beszeltunk
meg egyszer megkerdezem, ha ma veszel egy uj kocsit, full biztositast kotsz ra , ami 6 honapi onreszes es 6 ev utan NEM SAJAT hibadbol osszetorod, megkapod az uj arat
IGEN vagy NEM

/ilyenkor hol van a klan, ha valaki Irorszagbol hulyeseget beszel?/

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:26:59

@agresszív kismalac: nekem a bomba, de az nagyon, és a hell.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 15:28:08

@hagyma: Aztán ugyanez az idős ember egy másik szituációban állórajttal átmegy egy buszmegállónyi emberen, mert összekeverte a pedálokat. Zagsón.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 15:29:03

@gabors: nezd meg milyen a biztositas Irorszagban
veszel egy kocsi full biztositassal es reszegen 6 ev mulva neki megy egy fanak, kifizetik akocsid uj arat

na erre mit lepsz?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 15:29:26

@uraaam: A Bomba abszolút nem. A Hell Strong kicsit.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:29:27

@atörökk: az jó hely, bakancslistás, de most erősen pauza.

Pécs környékét anno felfedeztem, de az erősen emlékes hely, és nem jó az idősíkokat keverni.

gabors 2014.08.03. 15:30:30

@hagyma: melyik ???

ahol vannak nem feherek is ???

hol voltal ahova nem koltoznel ? vagy csak TV-n lattal valamit ...

csak baszogatasbol kerdezem !! DE amikor ilyet latok .. szeretem megkerdezni !!!

Atörökk 2014.08.03. 15:31:10

Kezdődik!!!
Sör, bor, pati kuki van eladó!

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:32:06

@ColT: annyiban a városban is jobbra tartás van, ha lassabb vagy a forgalom ritmusánál (a Váci úton ez mondjuk 70+ a belső sávban), akkor ki kell húzódnod, mert ugyebár feltartod a mögötted menőket.

De nézd meg az M7-est Pest felé, Fehérvártól. 3 sáv.
Mi jön le ebből a raklapnak? Hogy a külső sáv a buszoké, kamionoké, és ő vígan elmegy a töküres pályán is a középső sávban. Ízirájder.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 15:32:36

@agresszív kismalac: nem feltetlen
nem minde idos hulyilt el, csak ovatosabb, bar nem tudom hogy jon ide
amugy ha statiszkikat nezel a fiatalok altal elkovetett yroshajtasos ittas stb halalos baleset sokkal tobb
/aranyaiban is/
a biztositok is leginkabb a 30-65 eves kiorosztalyt dijjazak, de 75 evesen is lehet biztonsagosan vezetni, csak lassabban
de amit mondani akartam, pl egy szerpentinen sosem idegeskednek ha lassabban megy az elottem vezeto, akarmilyen koru
nem ismeri az utat, ovatos,gyengebb vezetestechnijailag stb./

Black Hole 2014.08.03. 15:33:10

@gabors: ahogy mondtam, nagyon lassú a forgalom. A belvárosban pl csak 30km/h. Meg ez egy kb akkora ország területre, mint Magyarország, ennyi lakossal. Szóval nagyon ritkán lakott. Amúgy most volt épp egy három halottas baleset. Ja, meg most kérdeztem a nejem, hogy szerinte mennyi van, és mondja, hogy az inkább heti, amit írtam. Szóval néggyel szorozz nyugodtan, de ami úgy jön ki, az sem sok. Mondjuk én csak azok után mondtam, amit a hírekben hallok, és nyilván nem mondják be mindet.

gabors 2014.08.03. 15:33:41

@Black Hole: erre csak annyit .. hogy miert kellen barkinek is sietne ???

ez gondoom 24/7 menjel baszki ejjel akko senki nem lesz elotted !!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 15:34:17

@uraaam: "Úgy szeretnék meghalni, mint a nagyapám. Csendben, alvás közben. ...nem pedig, mint az utasai- sikítozva."

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:34:20

@agresszív kismalac: én két monszter próbáltam, ízre egyik sem jött be. A hatásra nem emlékszem.
Az én szervezetemet valamiért a bomba pörgeti fel a legjobban.

Másfél literes kobrát ittál már?:DDDD

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:35:27

@atörökk: és pont mmost fogok elmenni bringázni. Bakker.

gabors 2014.08.03. 15:35:32

@hagyma: bocs ezt honnan tudod ??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 15:41:31

@gabors: write only uzemmod?
jo, majd ha raerek felovasom neked hole hozzaszolasait a temaban

gabors 2014.08.03. 15:42:26

@Black Hole: ilyen van itt is csak a tortentben van valami ami nem kosher !!!

nem tudom mi kb hogy taxis vagy a taxi nem volt teljsen kosher !!!

amit a rendori/hivatalos vizsgalat eseten (ami nincs a megallapodas eseten) kiderult volna...

usa-ban is igy megy kijon a rendor felveszi a targyallast ... stb de ha a felek megallapodnak akarmiben amit rendor leir ... akkor ok mint jard nem inditanak eljarast (ez serules eseten ki van zarva ) .... a lenyeg hogy rendorsegi feljegyzest a birosag elfogajda szoval ha a cigany/magyar vissza tancol akkor ottttttt a papppppir ...

gabors 2014.08.03. 15:44:06

@Black Hole: AHA

akkor mar jobban bele esik a tobbi USA/EU statisztikakba :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 15:44:37

@gabors: az a baj hogy mar a kerdest sem ertem
probald meg atfogalmazni

Aureliano Buendía 2014.08.03. 15:45:06

@atörökk: muszáj, közbeszólt az eső, bacca mög.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 15:46:33

@gabors: megragadtad a a tortenet lenyeget
a taxissxtorit:)
hihhetetlen

gabors 2014.08.03. 15:46:55

@hagyma: bocs nem ertem el oda !!!

de valaszoltam is !!!

en sem hiszem el amit irt ! illetve nem hiszem hogy CSAK ez volt !

helianthus 2014.08.03. 15:47:58

@atörökk: tökrexnem ezen a világon élek, tudom, de csak megkérdem. Mi van Kárpátaljával?

Black Hole 2014.08.03. 15:48:21

@gabors: eddig összesen egyszer voltam úgy, hogy nagyon siettem, és az üres úton, sztrádán, nem tudtam menni, mert a két sávot elfoglalta egy kamion, meg egy mellette döcögő személyautó. Olyankor azért idegesítő, hogy 70 körüli tempóval tudsz csak menni. De már ez is rég volt, próbálok alkalmazkodni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 15:48:38

@gabors: najo zarjuk rovidre
Te ugyis vagsz mindent
kerdezd meg Black Holet milyen biztositasa van a kocsijara
az gyorsabb lesz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 15:50:23

@gabors: nem tudtam, hogy visszafele olovasol
mad szoljal ha odaersz
addig megreggelizek

Atörökk 2014.08.03. 15:52:46

@helianthus:
Ukránoknál volt némi forradalom? polgárháború? szóval megakavarták a szart náluk, azt' úgyhagyták őket. Egy-két tartomány kikiáltotta függetlenségét, az EU és az USA szerint az oroszok provokálják az egészet, az oroszok szerint pont fordítva. A lényeg, jó nagy anarchia lett, időnként hírek jönnek-mennek, általános mozgósítás várható, ami ellen meg tiltakoznak, random lezárnak utakat, településeket, stb. Szóval most nem annyira kiszámítható a helyzet kint. Hiába van a kezedben egy érvényes útlevél, amivel mehettél bárhová, holnap valaki egy város határában esetleg kikáltja magát parancsnoknak, és azt mondja, ez a papír ide kevés, hogy ide begyere/innen elutazz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 16:03:35

@uraaam: "annyiban a városban is jobbra tartás van, ha lassabb vagy a forgalom ritmusánál "
A KRESZ nem definiálja a forgalom ritmusát. Ha van 70-es tábla, akkor a belsőben annyival kell menni, a külsőben annyival vagy kevesebbel.

Pályán ez szigorúbb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 16:04:30

@gabors: na segitek, mert el kell mennem kajalni lassan es blacke hole miatt is tolem kerdezed honnan ismerem az Ir biztositast
ilyen segitokesz vagyok
szoval azt allitja, hogy olyan biztositasa van a kocsijara /irorszagban/ hogy barmi tortenik barmennyi even belul a kocsival, megkapja a kocsija vetelkori arat
/lehet lopas, tuzeset, ittasan fanak menes, nem sajat kar stb./

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 16:07:44

@ColT: bocs de nem vagy koteles a varosban 70-el menni se 50-el a belsoben sem
maximum annyival mehetsz
az mas kerdes, hogy lassujarmu huzodjon ki a kulsobe, ha teheti
mia zh ogy a belsoben koteles vagy 70-el menni
mi ez a baromsag
es ha eppen azert sorolok be mert balra akarok kanyarodni
srb.

helianthus 2014.08.03. 16:12:29

@atörökk: ja, arról hallottam ofkorsz, meg valami repülőt is lelőttek. :/ Már képben vagyok valamennyire, csak azt hittem volt valami más is. Oda most tényleg nem érdemes menni. :/

Aureliano Buendía 2014.08.03. 16:18:18

@atörökk: pláne, ha a mondandóját egy Kalasnyikovval nyomatékosítja...

Aureliano Buendía 2014.08.03. 16:21:14

@ColT: „ Lakott területen lévõ, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belsõ forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármû a mögötte gyorsabban haladó jármûvek közlekedését nem akadályozza.”

Igaz, el lehet haladni ezek mellett jobbról is, de ugyebár ez ellene mond a fentieknek, hiszen, ha nem akadályozná a haladást, akkor a lassabb jármű lenne jobb oldalon.

www.kreszabc.hu/para.php?para=38

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 16:21:52

@uraaam: nem beszelve arrol ha nem mesz ki eloluk a kulsosavba!!!

Manyecska 2014.08.03. 16:24:45

@ColT: úgy tudom elvileg csak előzés céljából lehet párhuzamos közlekedés esetén belső sávban közlekedni, városban is..:) konkrétan büntettek meg már rendőrök vkit aki a belső sávban kolbászolt, csak úgy..:))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 16:25:50

@uraaam: Nem. :-) A Monster Rehab tk. egy jegestea. Ízre is tök jó. Semmi köze a tuttifrutti (wtf?) ízhez, meg a többi Monsteréhez se. Próbáld ki. (Csak neki van fekete teteje.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 16:27:06

@uraaam: nem mond ellent semminek ez a parhuzamos kozlekedes a varosban
erre szuletett Murphy torvenye
"a masik sav mindig gyorsabb"ezer fele szituacio lehet mikor a kulsoben jarsz jobban

/nem a temahoz tartozik, de pl itt ashevilleben orultseg a belsoben menne, mert szinte mindenhol leget balra kanyarodni mindenfele bolthoz, etteremhez es a parhuzamos kozlekedes szabalyai ugyanazok kb/

Aureliano Buendía 2014.08.03. 16:27:26

@agresszív kismalac: jahohgyja. Azt hittem, az is valami sziszegős kávé:)

Atörökk 2014.08.03. 16:28:16

@helianthus:
Hát nem, pedig nagyon szép.

@uraaam:
Vagy RPG-vel. Elég durva fegyver, de megfelelő mennyiségű euró/dollár még durvább :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 16:29:57

@hagyma: Besorolás, ilyesmi nyilván kivétel, kéne tudni a KRESZ-t.
Tartós haladás esetére vonatkozik.

@Manyecska: Az fasza, mert városban lehet bármikor a belsőben, ha azzal nem tartasz fel mást. Márpedig akkor nem tartasz fel senkit, ha a megengedettel mész. Gyorsabban elvileg nem jön senki.
HOgy a yard ötletszerűen büntet, az már nekem is tapasztalat. (Nem ilyenért.)

Aureliano Buendía 2014.08.03. 16:30:07

@hagyma: ha mindenki betartaná a szabályokat, akkor a belső lenne a leggyorsabb.
Árpád híd a Szentlélek/Flórián tértől a Váci útig. Sehol egy balra kanyarodási lehetőség.

gabors 2014.08.03. 16:30:18

victor orban !!!

cnn !!!

hajra !!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 16:31:13

@uraaam: Ezt mondd a @hagyma: -nak.

Ugye hogy szabad lakott területen a belsőben menni :)
Jobbról azért lehet elhaladni, mert ha valaki a belsőből megy balra, akkor a külsőben autózónak ne kelljen már lasítania ;)

Aureliano Buendía 2014.08.03. 16:32:38

@ColT: sajnos a yard mobilozás miatt sem nagyon büntet, pedig lenne rá igény. A legtöbbször azok lassítják a forgalmat, ahogy én látom.

Aureliano Buendía 2014.08.03. 16:33:40

@ColT: hiába minden.

Jó, és ott, ahol nincs kanyarodási lehetőség balra? Lásd még: Árpád híd.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 16:34:06

@ColT: @uraaam:
altalanossagban beszeltem
nyilvan nem szep a setakocsikazas a belsosavban
de nem szabalyellenes
tetszik nem tetszik
autopaylan igen
colt 36 eve vezetek kb felet orrhon felet amerika kulonbozo allamaiban
balesetmentesen es rugalmasan,, ugye nem akarsz a 25 eves skodaddal megtanitani a kresz-re:)
de volt egy kerdesem ma amire elfelejtettel valaszolni

helianthus 2014.08.03. 16:35:36

Tök fülledtség van.
Nem irigylem Igi mellyeközét!

Aureliano Buendía 2014.08.03. 16:37:28

@hagyma: de, szabályellenes.
Sétakocsikázásra a Városliget való, fizetsz egy konflist, és nézed a ligetet. Vagy a Vár.

A közút haladásra való. Eljutni a-ból b-be.

Nem bántásiból, de ha 36 év alatt erre nem jöttél rá, akkor neked is ajánlott lenne a tömegközlekedés. Ott lehet nézelődni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 16:37:55

@ColT: es 3 karambollal:)
igen es lehet telitett mind a ketto
es lehet a buzinak nem eleg a megengedett 50-70 es elvarja hogy kimennyel a 40-el kozlekedok koze
stb

Atörökk 2014.08.03. 16:38:59

@uraaam:
Á, forgalom ritmusának felvétele, stb., ugyan már... Előbb tanul meg egy ló sakkozni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 16:40:41

@uraaam: de en rajottem, engem te amugy sem tudnal megbantani
ezer ok miatt mehet a belso savban es nem cask elozes miatt
de nem szep ott lassan menni
bar pesten.
igy is ugyis telitett
koszonom az ajanlatot, de megfelelo gepjarmuparkkal rendelkezunk es sokkal kevesebb a hulye sofor mint otthon
peldat nem akarok mondani

Black Hole 2014.08.03. 16:40:54

@gabors: nem tudom, nem voltam ott. Végülis a taxis kártalanítva lett. A srác megúszta, az volt a szerencséje, hogy a taxis nem ült a taxiban, hanem beszélgetett a másik taxissal, így személyi sérülés nem történt. Ha az történik, akkor nyilván más a hatóság hozzáállása. Hosszú távon meg a srác csak rácseszett, mert a biztosítása nagyon elszállt. Az meg amit a hagyma nem ért meg, hogy a biztosító fizeti azt az értéket, amennyit a biztosítás kötéskor ért az autó, az szerintem teljesen jogos. Mert ha veszel egy autót € 10 ezerért, azt te gondozod, teljesen jó rajta minden, mert mindig, minden cserélve van, szóval hiába öregebb az autó, ha amúgy tip-top. Valami barom éjjel felgyújtja, mert sajna van ilyen, reggel ott vagy kocsi nélkül. Ha a biztosító fizet neked úgy, hogy azt mondja, ez már csak egy ezrest ér, akkor miből lesz egy ugyanolyan jó állapotú tip-top autód? Akkor nincs értelme a biztosításnak. Ez egy teljesen korrekt eljárás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 16:43:41

otthon mindeki a legjobb legkivalobb sofor
ezt mar mondtam reggel
van aki meg a korforgalmat is ismeri, most cask olvas
de mindenki mas hulye
na eleg
ha kreszrol, kocsikrol van szo mindenkibol elojon a fittipaldi,
tovabbi jo szorakozast
de amugy az ilyen felfogasuak mint torok, uram es colt sokkal tobb kart okoznak
agresszivak
byez

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 16:57:56

Hagyma megmondja a frankót odaátról c. rovatunkkal jelentkeztünk.
Más...

Atörökk 2014.08.03. 16:59:01

-Mondja, bátyám, látott már citerát?
-Sőt, még ettem is belőle!

Manyecska 2014.08.03. 17:07:18

@ColT: persze, mindent szabad. Ma pl. az Árpád-híd közepén /80 km/h-val szoktak minimum menni/ ÁLLT egy rendőrautó, előtte egy másik, srác hátradőlt karokkal havajozott benne. Mi a jó fenét csináltak? Belső sáv, ismétlem. Valami őrangyal volt velük. lehet hogy lerohadt a srác..@hagyma: köszi. a Spektrumon úgy közlekednek a piacra most néztük, hogy kötélhágcsón csúsznak ÁT a túlsó partra, maguk alá huggyoznak izé, azt nem, maguk alá kötözik a disznót, maguk mellé a kecskét. Halál:DDD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 17:11:59

Mondjuk, a rendőrön nem csodálkozom, mióta néhai kollégája balról előzte a villamost a Múzeum körúton. :-/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 17:23:15

@uraaam: Más apróságok miatt meg igen...

"Jó, és ott, ahol nincs kanyarodási lehetőség balra? Lásd még: Árpád híd. "
Felesleges bonyolítás lenne :) Lakott területen kívüli töbsávosokon általában nem lehet csak úgy balra kanyarodni.

@hagyma: Senkit nem érdekel, hogy neki mi elég. Ha 36 éve vezetsz baleset nélkül, atól még lehet elfelejtettél pár dolgot.
A 25 év és a Skoda sem stimmel, látszik mennyire figyelsz.

@Manyecska: Ennyi :D
Piroson ad hoc szirénával áthaladó rendőrről nem beszélve :)

@agresszív kismalac: Az egyetlen&eredeti! Figyelj a mesterre :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 17:29:33

@ColT: legyint
de meg mindig nem valaszoltal a kerdesemre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 17:31:22

ha van itt szakember, meg annyit mondjon mar meg, ha kotelezo a villanvilagitas meglete labdarugomerkozesen, akkor miert 200 fokban jatszanak bajnokit
/hatterben nezem a fradi meccset/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 17:32:36

@agresszív kismalac: cask igyekszem segiteni
de keves a fogadokeszseg
ez a sorsom

Black Hole 2014.08.03. 17:37:38

@agresszív kismalac: ez a mi szerencsénk. Ha nem így lenne, mindenki hülyén halna meg. Szerintem hálával tartozunk neki :-)

Atörökk 2014.08.03. 17:48:29

@Black Hole:
Ki kéne járni a New Yorki polginál, hogy a várost mostantól Big Apple helyett Big Onionnak hívják. Azt hiszem, ez a legkevesebb, amit tehetünk.

Black Hole 2014.08.03. 17:49:20

@uraaam: szerintem is az a normális, ha mindenki durván a megengedettel megy. Ne száguldozzon, de ne is tökörésszen.
A legrosszabbak között van pl az, mikor a sztráda felhajtón döcög előttem 45-el, és nem tudok felgyorsulni a megfelelő tempóra. Az szerintem kimondottan veszélyes.

Black Hole 2014.08.03. 17:53:14

@atörökk: van az a jó kis fantasztikus Alapítvány sorozat, ismered? Ha igen, akkor mondom, hogy mire jöttem rá, ha nem, akkor is, csak úgy némi magyarázat szükséges.
Számomra már minden nyilvánvaló, megoldottam a rejtélyt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 18:06:35

@Black Hole: na oitt klan
.ajd linkeld mar be ezt a biztositasi tema
mer mondtam Marynek athajozunk irorszagba ha 3 evente uj kocsit kapunk
megveszem
3 ev mulva nekimegyek a fanak
es kapok uj kocsit
lehet elolvastad amit alairtal, cask nem ertetted
nem baj az ha atkuldod emilen leforditom neked

Black Hole 2014.08.03. 18:21:01

@hagyma: nagyon hálás lennék, ha lefordítanád, mert én nagyon hülye vagyok, és mások segítségére szorulok. A baj az, hogy annyira ökör vagyok, hogy nem tudom kezelni a szkennert, így nem tudom a kötvényt szkennelni, és így nem tudom átküldeni emailban sem. Amúgy meg vagyok győződve róla, hogy az angolod sokkal jobb mint az enyém, és mivel fény derült már rá, hogy mennyire művelt vagy, gondolom eredetiben olvasols Shakespeare-t. Szóval elismerem, hogy magasabb rendű vagy, meg jobban tudod, meg hazudtam, meg nem is úgy van, meg mindent, csak hagyj már békén ezzel a kurva biztosítással.

helianthus 2014.08.03. 18:23:40

@Black Hole: az a kis csúnya, balról a harmadik sorban a 13-dik. ;)

Black Hole 2014.08.03. 18:40:38

@atörökk: volt benne Eto Dermezel nevű robot, aki a Galaxis több millió lakott bolygójának sorsát, tehát a Galaktikus birodalom egészét a háttérből irányította, szürke eminenciásként, több tízezer éven keresztül. Nem volt semmi, amiről nem tudott, és belelátása volt az összes műszaki dologba, pszichológiába, és mindenbe. A galaxis agya volt. Sejted már, hogy ki kommentel itt inkognitóban?

Black Hole 2014.08.03. 18:43:47

@helianthus: nem ronda az, inkább úgy látom, hogy krónikus palacsinta hiánya van:-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 18:55:24

@hagyma: Mert a 30 nézőből nem jön ki az áramköltség. Főleg, hogy az aranylábú gyerekeket is ki kell fizetni.

Atörökk 2014.08.03. 19:00:20

@Black Hole:
Ahh!
És ez az Eto nevű robot most valami intergalaktikus lélekvándorlás keretén belül egy kommentelő formájában született újjá!

helianthus 2014.08.03. 19:05:47

@Black Hole: őőő.. nahát, milyen jó meglátásaid vannak! :)

Black Hole 2014.08.03. 19:08:04

@atörökk: szerintem személyesen ő az, csak valami időhurok révén jött el közénk. Valami tér- vagy időhajlításos módszerrel. Neki ez smafu, hiszen ő tálalta ki:-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 19:21:16

@Black Hole:

Nem Eto Demerzelnek hívják,az csak az egyik neve :) Daneel :)
De különben zsír :D

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 19:23:35

Seggvillában van a legjobb autóbiztosítás a világon.

Helikém, csak vicceltem, hűséges vagyok, mint egy pedigrépalin tartott kutya. A mi liezonunk plátói marad.:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.03. 19:39:00

Itt ülök, és dől rólam a víz.
Most fürödtem, előtte pedig abszintet ittam (nem, nem gyújtottam meg).
Este tűzijáték nézés !!!444!!!!
A kék monster is jó, valamint új kedvenc a mojitós bomba.

Black Hole 2014.08.03. 19:49:25

@ColT: rég olvastam, de most, hogy mondod, tényleg. Hatalmas az a sorozat, lehet elszedem megint.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 19:50:41

@agresszív kismalac: az ugy ertheto
@Black Hole: szoval beegtel ezzel a biztostisi temaval es vagdalkozol fagyinualas kozben
ez is egy modszer
[edig en cask eserettem volna megismerniannak abiztosito tarsasagnak nevet, aminelneked olyan biztositasod van, hogy6 eves kocsira uj kocsi arat fizetik ha reszegen fanak utkozol
meg nem keso, ird meg a tarsasag nevet es ranezek
@atörökk: @Troppauer_Hümér: szoval mifel feketelyuk a klangoz tartozik ti elhiszitek, hogy ilyen biztositasa van
erdekes
es enn vagyok a hulye
persze aki a klanhoz tartozikk az nem lehet..
ilyen baromsagot leirni hogyha reszgen a fanak megyek a 6 eves kocsimmal es uj arban teriti a biztosito
es cask lapitototk mert klan tag es fagyizik
meggabors is eltunt
mindenki tudja hazugsag
de klan tagot nem cikizun
fagyizzon tovabb
sznalmas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 19:55:39

@Black Hole: ja aaz nem nagy keres, add mar meg a biztositod nevet
en pl megmondom neked
a geiconal vagyok havi 100 dollar korul egy 2 eves lancer es egy 14 eves Pontiac full biztositason /magyaran Casco is/de nem ha fanak megyek piasan, ha cask elkap a rendor piasan 3000 dollar less a biztositasom havonta
ha balesetet okoznak, vagy en okozok piasan centet nem kapok
varomm a biztositod nevet
ranezek van idom

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 20:07:00

@hagyma: Olvassgassál bazmeg:www.magyarok.ie/gepjarmu-biztositas

Komolyan, még egy ilyen fantörpikus embert, ami nem ámerikában van jól kitalálva az nincs. Bravó.

Egy átlag ír biztosítás, ami személyre szól, NEM autóra, az durván hússzorosába kerül a magyarénak. Namost, ha káreset történik, ebből ki lehet gazdálkodni azt az összeget, amit Blekkhól írt. Önként meg egy-két futóbolondot leszámítva senki nem okoz kárt, ha igen, azt gondolom azért extra büntetés jár lebukás esetén. Nem a magyar mentalitásból kellene kiindulnod, ami jó ámerikaiként is sikerült konzerválnod.

Mindegy, Seggvillában a legjobb a kaja, a nők, az autók, az életszínvonal, a humorérzék, a nyilvános vécék, mi elhisszük. De ezt a klánozást abbahagyhatod, mert többiektől függetlenül is jelzem, ha hülye vagy.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 20:13:39

STét!
Igi él még?
Aggódom mijatta!
Tegnap ollyan frusztráltnak tűnt....

helianthus 2014.08.03. 20:19:17

@Troppauer_Hümér: ezt eddig is tudtam. Hogy hűsèges vagy. A liezonunkról nem tudtam, szólhattál volna hamarabb!!4!!
@hagyma: Black Hole pont nem állította soha, hogy a paradicsomban lakik, és aki nem törekszik legalább ott lakni, nem sikeres ember.
Én emiatt elhiszem neki a biztosítós dolgot. Semmi jelét nem mutatta eddig annak, hogy hülyének néz minket. Pont most kezdi el?

helianthus 2014.08.03. 20:21:39

@Troppauer_Hümér: hogy mi mennyire egyet gondoltunk. Adj egy ötöst!

Black Hole 2014.08.03. 20:37:57

@hagyma: hűűű, basszus! Nagyon beégtem. Nagyon szégyenlem magam! Hazudtam, de Te résen voltál, és lebuktam. Azt a kurva, most mi lesz?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 20:47:09

@Troppauer_Hümér:
Hát ez egy Iginek való meló!44!
Szerintem eldobná a traktorgyát ott helybe!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 20:52:01

@Troppauer_Hümér: tehat Te elhiszed, hogy hogy igaz amit ir?
es engem baszogatsz hogy hulye vagyok?
hat a biztositas mindenhol szemlyre szol, de attol meg hopgy full biztositasom van es karambolozok, nem fizetik ki a kocsim uj arat ha 8 eves, amit allit, hanem van minden kocsinak amortizacioja
de meg azt is allitotta, hogy az O biztositasa olyan hogyha neki megy RESZEGEN a fanak akkor is uj arban megkapja a kocsija arat
azert te ertelmesebbnek tunsz, hogy neha leved d a hagyma es amerikautalatodat es ebbe belegondolj
hat akkora baromsagokat beszel, hogyha ennek negyedet megtennem itt szetszedne a klan
de a vicc az, hogy igy is szetszed, ha ravilagitok mekkora naromsagokat ir
OK akkor bevellom valoszinuleg neki van igaza es a kocsibiztositas minden karesetre kp az erdeti osszeget leteszi a kezedbe
beszaras@helianthus: gondolj utana mit gondol es mit ir
de ha elkuldene a biztositojanak a nevet megcafolnam 1 oerc alatt
ilyen nincs napraforgo, hogy nem szamoljak le a kocsi erteket
megg fizetik az ujat mindig
gondolkozz mar
@Black Hole:
nem hazudtal
butasagokat irsz
de meg kis is tartassz mellette
szoval a biztositod neve?

ilyen biztositot
hat akkior se fizetnek ha jogos lenne, de irorszagban ha tropara torof reszegen akocsidat odaadjak az uj arat
es ezt itt elhiszik
tenyleg kicsit ki kell szallnom
en elhiszem hogy szereti a klan egymast es engem nem, de mikor mar az paraszti esz szerinti realitast is felulirja a klan szabalay az mar faj

helianthus 2014.08.03. 20:56:29

@Troppauer_Hümér: ötösikrek? :O Nem pont erre gondoltam. Most te kacérkodol velem, te pernahajder?

Black Hole 2014.08.03. 20:56:32

@hagyma: kurvára nem érdekel, hogy milyen biztosítónál vagy. Ha meg érdekeknek az itteni biztosítások, akkor járj utána, hogy mik a kondíciók! Hidd el, kurva kevés vagy ahhoz, hogy neked bizonygassak valamit. Meg tulajdonképpen az sem érdekel, hogy mit gondolsz rólam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 20:59:40

@Black Hole: en csal a biztositod nevet kertem
mit tombolsz?
mert meg a vilagon nem talaltam olyan biztositot amilyen a ti
olyan nehez megirni?
lehet biztositasod sincs
nrm szxegyen az en 3 evig jartam jogositvany es biztositas nelkul de nem beszeltem hilyesegeket

helianthus 2014.08.03. 21:01:12

@Nattramn: A Blackie? Honnan tudod?
@Black Hole: kérlek ne mondd meg a biztosítódat. Nézze meg a helyi biztosítókat és találja ki. :)

Anomalocaris (törölt) 2014.08.03. 21:07:51

@helianthus: Ez a 'pernahajder' szó felkeltette az érdeklődésemet ezen a szenvedős vasárnap estén. Állítólag német eredetű, "naplopó, medvebőrön heverésző". Csak valahogy nem jövök rá, hogy nézhetett ki a német eredeti. Hol a malac? Nem a füstöltsajt, az agresszív. Ő ilyeneket mindig szokott tudni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:09:01

@helianthus: szoval te elhiszed min domoszloi lakos, hogy valaki vesz irorszgban egy gepjarmuvet 16 ezer eureuert majd a kocsi 6 eves korban reszegen egy fanak vezeti, akkor a biztositotol kap 16 ezer eurot?
hogy nem vagyok spanok az OK
hogy banoltal, az OK
de hulyenek nem gondoltalak soha...
erre azert ne cafolj ra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:12:07

vagyok~vagyunk

rantottcsirke lesz ubisalvival:)
ultkrupli naturlich

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 21:13:54

@hagyma: Elhisszük neki, mert nem szokott vetíteni.

Lehet, hogy téved valamiben, vagy nem pontosak, teljesek az infói, de már régen rádhagyta az egészet, te pörögsz ezen ezerrel, mint tolókocsis az örvényben.

Nem utálom ámerikát, de elég sokat tettél ebben a chatszobában az ország negatív megítéléséért. Arrogáns, fennhéjazó, lenéző, mindentmegmagyarázó okosjóska vagy.

igi1 2014.08.03. 21:16:31

Naszóval máma molesztálni akart egy 74 éves, török, fogatlan, németül tudó kamionsofőr.

Nem, nem adtam meg neki a telefonszámom. :)

Engem miért csak ilyenek akarnak fölszedni, mármint öregek!?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 21:18:19

@igi1:
Hámmer bisztos teccő nekik!
Má aggóttam mijattad!44!

igi1 2014.08.03. 21:18:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, nem szeretgettem meg leszbimentesen még helikét, de ami késik, nem múlik

:)

az biztos, hogy tőletek örökre szüzek maradunk itt a homáron

csak nős pasik, meg nem itt élők akarnak itt unalmat űzni

igi1 2014.08.03. 21:20:02

@Nattramn: mondja: Ich liebe dich

mondom neki magyarul: anyád

1 óráig kínlódott, aztán feladta

de nagyon féltettem az irhámat, mer rákönyökölt az ablakra

@dr. phil. Sün‼ ツ: de a fiatalabbaknak mér nem tetszek!?

megfigyeltem velem a vén kujonok akarnak kezdeni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:20:19

@Troppauer_Hümér: en enm porgok
ha en ilyet irtam volna az amerikai biztositasi rendszerrol
szetszedtetek volna
de neki elhiszitek mer; jofej
de te is tudod, hogy baromsagot ir
amugy jo akkor irja le, hat baromsagot irtam, de vedi a baromsagot
a klan meg vedi ot
na ezrt tart itt a homar

en szandekosan provokalok sokszor, hogy ebredjetek fel
nem a szolgaltato az elado, meg a benzinkuta s az fonok, hanem ti
akinek atmegy annak atmegy akinek nem nem
az hibam, hogy magyarazok, dehat ha ilyen a felhozatal...
arrogans semmikeppen
fennhejjazo plane nem
en kemenyen dolgozom nap mint nap, nem sirok
lenezni meg senkit nem nezek le
max aki hazudik, vagy gyalaz engem
plane a felesegemet
tudod manyecsnek nagy igazsaga van
ez egy nagyon jo hely volt es eleg volt 2-3 ember aki szetbaszta az egesz filingjet
de egyelore meg en is mazochista vagyok
/ui. te komolyan elhiszed ezeket a biztositasi felteleket? mert ha nem akkor mirol beszelunk?

igi1 2014.08.03. 21:23:00

@hagyma: nyugszik már ma, most fontosabb dolgokról beszélgetünk itt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:23:06

@igi1: navegre szivem
mar hianyoztal
ye vagyitt a leghulyebb no:) de teged lehet szeretni,
a szived az nagy
meg a mellyed:)
jovore viszek neked drazset is, ajpromisz

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 21:24:31

@igi1:
Hát aran szivem, egy arcképes fotót se kűtte, azé van ez!4!4
Itten má mindenki ismeri a másikat, csak téged nem láttunk még a traktoron!44!!

igi1 2014.08.03. 21:25:52

@hagyma: még sokkhatás alatt vagyok, ne tetézzétek

A hülyeséget meg mindig viszonyítani kell valakihez.

Ha a homáron én vagyok a leghülyébb, te meg a totalcaron a legszerethetőbb egyén!?

na ugye

Ne drazsét hozzad, hanem a nőtlen fiadat.

Hátha elvesz.

helianthus 2014.08.03. 21:25:53

@hagyma: tudod mit? Azt gondolsz rólam, amit akarsz.
@Nattramn: nem tom, hol a malac. Itt nincs.
@igi1: fenyegetsz? :O Én amúgy nem vok szűz.
Kos vagyok. ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:25:55

@igi1: enn nyugodt vagyokk csocsi nem tetszett torokben?@Troppauer_Hümér: ja meg ez megutotte a szemem
o nem szokott vetiteni
ha csak egy sort bekopizol, akar innen r a blogorol ahol vetitek, kuldok soronkent 1000 dollart
oszt elihattyatok
talan az egyetlen vagyk itt aki nevvel, cimmel, fotoval fenn van

igi1 2014.08.03. 21:27:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: telefonszámért könyörgött 1 teljes órán át, aztán úgy menekültem meg, hogy beindítottam a motort (még mindig könyökölt), és egyesbe raktam.

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 21:27:55

@hagyma: Ha magadra vetted, az már jelent valamit.

Mellesleg baszhatjuk az ezer dollárt, úgyis rá lesz fogva a postásokra.

igi1 2014.08.03. 21:28:37

@helianthus: dehogy fenyegetlek, mámost annyira szánalmas vagyok, hogy mindenki csak legyint rám, hogy inkább menjek el az útból.

Ha fenyegetnélek, leszbisen szeretgetnélek meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 21:29:35

@igi1:
Mámint könyökölt a motor?
Vagy mi?
Zavartnak tűnsz....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:29:48

@igi1: hat O nem akar hazakoltoznia toalcarrol regen itiltottak mert megsertettem a Csikos lelkivilagat
ez abban merult ki, hogy nem tetszett a kocsija:)
@helianthus: gondolatszabadsag meg a dikturaban is meg van, de a biztositok mar akkor is gecik voltak

igi1 2014.08.03. 21:30:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: a török pali rákönyökölt két karjával az ablakomra 1 teljes órán át nem eresztette a kocsimat, és akkor sem jött le róla, amikor beindítottam a motort

Csak akkkor, amikor egyesbe raktam

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 21:31:15

Na, elég lesz egy ötszázas is:

"- Hogyne szeretném , Schumacher, Mogyoród, de nagyon is szeretem, nézem mindig "- büszke vagyok magamra milyen folyékonyan hazudok

helianthus 2014.08.03. 21:31:45

@igi1: jajj már! Ezt pont annyira nem hiszem el, mint azt, hogy mindenhez értesz. :)
Mindenkinek van rossz napja, elmúlik ez is.

igi1 2014.08.03. 21:33:12

Mondom, mi lett volna, ha megfogja a fejemet, és beleveri a kormányba, esetleg lekever egy taslit, vagy olyan erővel támad, hogy elájulok!? Attól, hogy valaki vékony és öreg, még nem biztos, hogy nem lehet ereje.

Nagyon besokkoltam, az biztos.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 21:34:03

@Troppauer_Hümér: "Segvillában..."
Baszki, most minden csupa puding lett! Ráadásul... hukk... elkezdtem csuklani... hukk...

igi1 2014.08.03. 21:34:31

@helianthus: ha mindenhez értenék, akkor már lenne férjem, meg 6 gyerekem.

Szerited mire osztom itt a tanácsokat, hátha valaki megfogadja!?

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 21:35:41

@helianthus: Na ezt add be a tiszavirágoknak, szerintem kibírják röhögés nélkül.

igi1 2014.08.03. 21:35:47

Szóval nekem egy vén, fogatlan kujon fog jutni.

:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:36:29

@Troppauer_Hümér: neha meguszhato a postas ugy
miajotunk Mary mindenkinek, ahol megfodultunk kuldott egy koszonom karyat,ahol megfordultunk
tett bele hutomagnest is:)
anyamnak 100 dollart
es minden megerkezett:)
szoval a remeny megvan

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 21:36:38

@igi1:
Kettőbe is beraktad?
Mer az má gruppenszeksz!44!!4

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 21:37:05

@Black Hole: Azaz, főleg miután összekapcsolódik a robotos szotrikkal. Mondjuk az utána hozzáírt dolgok már Asimovtól sem olyan jók (Alapítvány és Föld borzalmas), de sok mindent továbbfűznek és kiegészítenek.

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 21:37:36

@igi1: Mire hatott volna a viagrája, már elfelejtette volna, mit is akart valójában.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 21:37:46

@igi1:
A lófaksz, ne legyé má illyen depi!
Mejd kialakul....

helianthus 2014.08.03. 21:38:34

@igi1: hát azt én se tudom, mire osztod a tanácsokat. Egyébként a férj és gyerek nem a hozzáèrtés ismèrve. Szerintem. Nem pörögtél rá nagyon erre a dologra? Engedd el magad kicsit, foglalkozz mással. Jobb lesz a kedved, kivirulsz, jönnek a pasik maguktól.

igi1 2014.08.03. 21:38:35

@dr. phil. Sün‼ ツ: azért se adtam meg neki a telefonszámom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:39:34

@Troppauer_Hümér:
mikor hazajottunk
yhogy mostantol a 20 dollarrol le lehet szanni
nana hogy magamra vettem, en vagyok itt az egyetlen amerikai

Anomalocaris (törölt) 2014.08.03. 21:40:42

@agresszív kismalac: A pernahajderről mesélj. Nekem nem jön ki.

Black Hole 2014.08.03. 21:42:27

@hagyma: nem tombolok, hanem őrjöngök! Anthrax-ot hallgatok, iszom mint az állat, és ami a kezem ügyébe kerül, azt össze töröm. A szomszéd átjött, hogy mi a baj, mondtam neki, hogy hazugságon kapott a hagyma (persze magyarul mondtam, angolul nem megy sajna), kétszer pofán kurtam és kibasztam. Most a falat ütöm mindjárt, ha a kommentet elküldtem!

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 21:43:08

@hagyma: Jó, csak küldd az ötszázast a klánnak, nekem nem kell.

Mégegyszer:
"- Hogyne szeretném , Schumacher, Mogyoród, de nagyon is szeretem, nézem mindig "- büszke vagyok magamra milyen folyékonyan hazudok

helianthus 2014.08.03. 21:43:22

@Troppauer_Hümér: mármint az egy napig élő tiszavirágoknak? :) hát ha neki szar napjuk van, az pech!

Troppauer_Hümér 2014.08.03. 21:45:34

@Black Hole: Azt kifelejtetted, hogy ha összetörsz egy hamutartót, akkor a biztosító beköltöztet a Buckingham-palotába!

Legalább Onion Jacknek lesz min rágódnia.

helianthus 2014.08.03. 21:46:03

Hol van Zsiri? Elkelnènek az ő tanácsai is!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 21:49:30

@Nattramn: Hát, most mellényúltál. Én csak annyit tudok németül, hogy voulez vous coucher avec moi ce soir.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:49:47

@Troppauer_Hümér: ez iroi munkassagom resze
mogyorodon is voltam egyszer es schumachert is kedveltem
es mindig neztem, csak eleludtam rajta
az iro ki akarta fejezni, hogy jobban lelkesedik azert amiert nem annyira, hogy ne vigyenek bortonbe
ez nem vetites, de amugyis az internetrol volt szo
en itt nem vetitek
mint emlitettem keppel, videoval, nevvel fotoval munkahellyel itt vagyok
ha azt mondom ma rantottcsirke lesz akkor az lesz
alig varom:)

Black Hole 2014.08.03. 21:50:52

@helianthus: lebuktam, nekem annyi :-( Szerencsére a kétezerkilencszázkilencvenkilenc könyv között, amit eddig olvastam, tálaltam egy olyant, amelyikben leírják, hogy az ókori görögök hogyan követtek el fájdalom mentes öngyit orvos és lúdtoll segítségével. A kádba már folyik a forró víz, az asszony meg elment egy farmra, ahol libát nevelnek. Viszlát :-(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 21:50:58

@Nattramn:
Hát igazán tankesün az elismerést!4!4
Nem szoktam szmájlizni, mer szerintem baromság, de most akkor :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:52:48

@Troppauer_Hümér: latod
errl beszeltem
aklan tagjanak igaza van
latatlanban
pedig tudod hogy baromsagot beszel
nekem nem lehet, mert nam vagyok tag ugy 1-2 eve, miota megjelent par bunko
de ahogy manyecs mondta
alamerulunk s kibekkeljuk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 21:57:57

@Black Hole: en nem kaptalak hazugsagon
felre ertessz
csak szoltam ha elhiszed amit irsz, akkor on pofara fogsz esni karambol eseten
ha hiszed hiszed, ha nem nem
en szoltam
segito szandekkal
ezert ka r aszomszedot szajbabaszni
dehat nem vagyunk egyformak

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 22:00:42

@Nattramn: ernahajder
Szinonimák
1. haszontalan
2. semmirekellő
Etimológia
A német Bärenhäuter kifejezésből.
(Most jó?)

Black Hole 2014.08.03. 22:00:45

@ColT: szerintem is kicsit hosszúra nyúlt az a sorozat, az utolsó két könyv kissé erőltetett. De összeségében tetszett.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 22:06:39

pernahajder = lehuto, italozo, szoknyavadasz

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.03. 22:07:27

@Nattramn: Bärenhäuter.

@helianthus: kerestél? milyen tanács köll? ha rámhallgattok, akkor azt csináltok amit akartok! :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 22:07:39

@Nattramn:
Meg biza!
Kéccer!44!

@agresszív kismalac:
Te malac, mos má csak inni köllene valamit!4!
Sör?

Anomalocaris (törölt) 2014.08.03. 22:08:28

@agresszív kismalac: Medvenyúzó! Hát erre nem gondoltam. Ez majdnem olyan jó, mint a Disznóhágó.

helianthus 2014.08.03. 22:09:27

@sugargiraffusplumps.: az iginek kell depimentesítés! Én hallgatok rád magamtól is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 22:10:54

@dr. phil. Sün‼ ツ: en ma fel is tortem a masodik dobozt
de a csirke elott meg lesz egy kupica szolopalinka
az utolso kupica:(

igi1 2014.08.03. 22:13:43

@Nattramn: nem vagyok szamár :) mondjuk az hasznos állat ha befogják munkára

@Black Hole: rád :)

Azt kamuzta az öreg nincs felesége

na persze :)

@dr. phil. Sün‼ ツ: még mindig szeretlek de ne igiázzàl mer assziszik h bégetsz én meg szamár vagyok

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 22:14:39

@hagyma:
Hát itten valamit inni köll, esztet má magam is javaslom!444!

Black Hole 2014.08.03. 22:16:13

@Troppauer_Hümér: múltkor hívom a rendőrt, hogy valaki bebaszta a szélvédőt (persze magyarul)! Kijön a rendőr, nézi, mondja, hogy nincs is betörve. Mondom nem baj, és bevertem. Erre röhög a rendőr és mondja, hogy nagyfasz vagyok, csak nem magyar vagyok? De, mondom az. Erre mondja, hogy bele-e mehet a rendőr kocsival az autómba? Mondom, persze, de csak ha lesz jegyzőkönyv. Bele csűrt, kiszállt, megrugdosta, aztán kitálalta, hogy gyújtsuk fel. Faszán leégett, lett róla papír, aztán vettem új autóút, mert van egy olyan szabály a biztosítónál, hogyha rendőr töri az autód, akkor duplán fizet, ha viszont a rendőr fel is gyújtja, akkor a dupla árat is duplázza. Így lett új autóm. Hitel nélkül.

Azt a hamutartóst nem írom, az túl erős lenne, azt nem hinné el itt senki, bár sokall okosabb vagyok mindenkinél, lehet be tudnám adni. Lehet megpróbálom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.03. 22:18:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: hogyne. egészen pontosan kettő háromdeciset. nemröhög!!!!4!! mellé pedig citromos túrósmuffint gyártottam liszt és cukormentes verzióban. elég jó lett csak az a nyamvadt muffinpapír ráragadt egészen és nem lehetett leszedni. szal a mai vacsorám hátom muffin volt papírral együtt (meglepően jó az íze a papírnak is!!!).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 22:20:18

@Black Hole: izzaadtsagszagu
de a klannak jo lesz

@dr. phil. Sün‼ ツ: az a baj hogy elfogyik ma este a jo magyar szolopalinkank es nincs utanpotlas
hajjo sor az van
meg valami fu...
de az is keves

Black Hole 2014.08.03. 22:22:13

@igi1: ááá....velem nem jársz jól :-( se traktor, se iphone :-(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.03. 22:22:55

@agresszív kismalac: na és, siecc valahová?

@helianthus: hamvábahótt ötlet. meg nics elemem se :)

helianthus 2014.08.03. 22:22:57

@Black Hole: lazuljàl! Béke van.
Azt meséld el inkább, a lakásbiztosìtás hogy van? Igaz, hogy betörik az ablak, kapsz új kecót? :))

Black Hole 2014.08.03. 22:25:11

@hagyma: most nagyon elszomorítottál :-(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 22:26:34

@sugargiraffusplumps.:
Hámmáhogyne röhögne!4!4
Mábocsássámeg, kéhrexépen!44!
Igyá még egy buzisört, basszad meg alássan!44

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 22:26:51

@sugargiraffusplumps.: Persze. Szaladok az Aldiba. Olyan izésört hozzak? :-)

igi1 2014.08.03. 22:28:02

@Black Hole: de új verdád ezek szerint màr van! Nem hitelből! XD

Na szépeket

@agresszív kismalac: igisört

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 22:29:24

@hagyma:
Ehh, lófax, igyá osztrák sört!
Vagy németet.
Vagy csehet.
Ollyan nincsen ottan?

Black Hole 2014.08.03. 22:29:28

@helianthus: az így van, de csak ha utcafronti ablak. Bejárati ajtóért meg bónusz garázs jár, plusz egy karton sör is jár.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 22:29:31

Buzisört iszunk, Blekhól mesél, Jani haverja rákontráz, hagyma cöcög.
Ez az élet, Babolcsay néni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.03. 22:30:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: igenisch!!! alásbaszásra engedélyt kérek!! :D :D

@agresszív kismalac: buzisör kérlexépen. há' hozhacc ha akciós. monnyuk már csak holnap tudjuk meginni mer máma mán leszakad a fejem a helyirül.

na álmoggyatok fényeket.

igi1 2014.08.03. 22:32:38

@sugargiraffusplumps.: neked csokispalacsintával kéne leszbizned

Hátha vaníliaöntetet is raknál bele

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 22:33:00

@igi1: Azt mondják, azt csak SINOSZ-kártyára, vagy kuponra adnak.

Black Hole 2014.08.03. 22:35:30

@igi1: így van. És mivel a régi autó is egy fél éves 750-es bmw volt, így annyi fizetett a biztosító, hogy vettem házat is, aminek heli betörte az ajtaját, és utca fronti ablakát, így már azt is kicseréltem,a bónusz garázst meg kiadtam. Lehet, hogy jövőre megveszem a falut.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 22:39:41

@Black Hole: az vicces hogy sajat magad figurazod ki:)
@dr. phil. Sün‼ ツ: van de en a'merikai sorot iszok
aze' is, de ha lenne svejci???
@igi1: erre ne vegyel merget

kurva csirke nem akar ideerni
megfenyitem Maryt mingya

helianthus 2014.08.03. 22:44:04

@agresszív kismalac: jobbat álmodni se lehet.
@Black Hole: én? :O Nem én vótam! Biztos az asszony, mert eldugtad a kötésmintáját!!4!

Black Hole 2014.08.03. 22:48:11

@helianthus: tényleg nem te voltál? Bakker, pedig mindenkinek azt mondtam :-(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 22:48:32

@hagyma:
A svejci sörbe naon sok anyag van, azzal vigyázni köll!
Az ámerkaji, az lájtos verzijó!44!

helianthus 2014.08.03. 22:51:17

@Black Hole: :( most be kell pereljelek hitelrontásért. Még jó, hogy van felelősségbiztosításod.
Lesz új kastélyom 5 ha erdővel!
*boldogan tapsikol*

Black Hole 2014.08.03. 22:51:36

@hagyma: azt elfelejtettem elmondani, hogy az autó az én nevemen van, a biztosítás az asszonyén, mert így fele annyiba kerül, és én csak meg vagyok nevezve, hogy vezethettem. Ha egy harmadik személy vezeti, és baleset van, akkor a biztosító nem fizet egy vasat sem. Gondoltam, jó ha tudod.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 22:54:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: beutottem, hogy svajci sor
erre azt adta ki
omega
rolex
bicska
ezek ennyire nem isznak?

Black Hole 2014.08.03. 22:56:54

@helianthus: eljössz, nem lesz más dolgod, mint ablakot, ajtót törni, oszt' bekebelezzük a falut. Van itt egy nagy farm, azt megkapod. Egyik éven repce van a földön, másik éven napraforgó. Lényeg, hogy mindig sárga.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 22:58:14

@Black Hole: sk ujdosagot tudok ma meg az ir biztositasi rendszerrol
de a lenyeg, ha a nejed reszegen fanak megy akkor fiztenek mint koles

/nekunk 2 kocsink van, mert itt kell, mind a ketto a kettonk neven es abiztositas is a kettonk neven, harmadik szemely nem vezeti, mert minek adnam oda a szomszednak?
gondoltam, jo ha tudod/

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 23:00:49

@hagyma: Ne a szomszédnak add oda, b+, hanem Blekhól nejének! Nem lehetsz ilyen élhetetlen!

Black Hole 2014.08.03. 23:01:44

@hagyma: nekem elég egy autó, mert csak én járok dolgozni, mert olyan sokat keresek, hogy simán eltartom, mert sikeres ember vagyok.

Plusz van ékezetem is, meg helyesírásom.

Black Hole 2014.08.03. 23:03:24

@agresszív kismalac: nem csodálom! Szar megtudni, hogy hogyan megy fejlettebb országokban.

Black Hole 2014.08.03. 23:05:32

Azt már le sem merem írni, hogy van tévém is! SZÍNES!

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.03. 23:06:24

@Black Hole: assziszed itten mindent elhiszünk, lófaszt mama !!!44!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 23:08:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez igaz
es van is itt a kozelben
csapolt!!!!
@Black Hole: hat mi mindketten dolgozunk
ekezet nelkul is
szegenyek vagyunk
mondjuk azzal nem kell jatszanunk hogy a kocsi a Mary neven legyen a bizti az enyemen..:)
@agresszív kismalac: ja erre jarnak megkapja
de csak a grand am-et, azt osszetorheti rszegen is

Black Hole 2014.08.03. 23:08:54

@háromlábúbogár: miért? Nem? Szólhattál volna előbb, akkor nem erőlködök :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 23:11:08

@Black Hole: szembesitettelek egy baromsaggal a biztositasoddal kapcsolatban es azota amokot futsz
kell ezt meg fokoznod
egyel egy fagyit es nyugi

gondolom a tv-re olyan biztositasod van hogy hakibaszid a laksbol a kocsidra
mindkettobol kapsz ujat
sztem Irorszagot, igy vakon is

Black Hole 2014.08.03. 23:12:49

@hagyma: én sem azért csináltam, mert érdekel a pénz. Csak úgy, mert miért ne? A jacht meg pont fordítva van. Az az asszony nevén van, a biztosítása meg az enyémen.

Black Hole 2014.08.03. 23:14:45

Van egy yamaha cd lejátszóm is, plusz erősítő hozzá, meg hangfalak. Nagyon jól megy nekem.

Black Hole 2014.08.03. 23:16:00

@agresszív kismalac: szürke! Philips, mert megtehetem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.03. 23:17:03

@Black Hole: jacht?
a vizibringat is berled
es nem viszed vissza
na megjott a rantottcsirke
szomoru szivvel kell bucsuznom
pedig ez az ir biztosito erdekelt volna
de ha nem nem
byez

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 23:18:57

@hagyma:
Nem hát!
Impoirtájják!
Írgyad be, hogy: Stiegl!
Az salzburgi.
Vagy asztat, hogy Budweiser.
Az meg cseh.
De ha beírod, hogy Kozel, na az isteni!
Velke Popovice!
Aranyos kis város!444!
Ceske Budejovice...
Áhh, haggyuk.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.03. 23:19:52

@agresszív kismalac: akkor bánya mellett jó lakni, azt csak ki kell fejteni :-)

@Black Hole: aham, lózsaszín az!

Black Hole 2014.08.03. 23:20:18

@hagyma: vízibringa kölcsönzőm van. Muszáj volt vennem, mert annak az udvarán tud leszállni a helikopterem.

Black Hole 2014.08.03. 23:22:05

@agresszív kismalac: mindenem színes. Sőt, lehet, hogy az avatarom is színes lesz, ha akarom.

Black Hole 2014.08.03. 23:23:39

@háromlábúbogár:
Rózsaszínű a nyál,
Hollywood jól kasszál!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 23:26:03

@háromlábúbogár:
Tiltakozom!44
Én itten vagyok a zerő méllyébbe!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 23:37:16

@sugargiraffusplumps.:
Hülezsiráf!444
Vinnyogok, bazzeg, pedig nem szokásom!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.03. 23:47:54

Vinnyogok háborúja- A sünh visszavág

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.03. 23:49:42

@agresszív kismalac:
Hát az nincs!
Mink a zsiráffal haverállatok vagyunk itt a zállatkertebe, oszt má félszavakbú is szakadunk!

Atörökk 2014.08.04. 01:47:18

@hagyma:
Vauuuu! Vau! Vauuu-vau-vauuuuu!

venszivar 2014.08.04. 02:42:21

ennyi NYOMORULTAT!:):D

ITT A VILÁGVÉGE.......

Manyecska 2014.08.04. 05:35:58

@igi1: biztos vak is volt. de hogy németül beszélt ez ikszdé! na..gumicsizma beüzemel.akkora vihar volt majd kiestem àgyból.

helianthus 2014.08.04. 07:37:25

@Black Hole: ne fussál már ámokot, szépen kértek, nem? Na! A színes avatarról meg ne is álmodj! Pláne sárgáról. Az csak az ilyen rendkívül sikeres embiknek jár, mint én. Akiknek hétfő reggel 7-kor sms-t küld a bankjuk!!! :)
Jó reggelt!

helianthus 2014.08.04. 07:46:06

Hihi! Sikerült. Akkor igyunk még egy kávét.

Manyecska 2014.08.04. 08:11:52

Remélem, senki nem vett fel gumicsizmát!! Én igen. Párducmintásat. Fekete férfiernyővel.:D Szoknyához, óigen. Ennél sokkal durvábbat is láttam. Tehénmintást.

Manyecska 2014.08.04. 08:16:56

azt kérdezték vasvillát hoztam-e?:D

helianthus 2014.08.04. 08:44:09

@Manyecska: én nem veszek fel. Eskü. Kellett hordanom igaziból. 3 lépés után annyi sár volt rajta, hogy leszakadt a lábam tőle. Aztán leesett ès kezdődött elölről. 8-10 órában. Meg januárban a hóban. Ott muszáj volt. Ha nagy sár van, bakkancs jöhet. Gumicsimma soha.

Manyecska 2014.08.04. 08:56:29

@helianthus: én szercsizem. itt bokáig áll a víz, kikerülhetetlen tavak képződtek..dúlván esett hajnalban ezexerint. rohadt szúnyogok felébredtek a viharra és támadtak:D sajnos akkkkora a szoba hogy az elektromos riogató nem sokat érne, hacsak nem az ágy mellé teszem de ott nincs kánektor:(

Manyecska 2014.08.04. 10:27:14

Viszont le kéne húzni már a csimmát. nem egyszerű!

Manyecska 2014.08.04. 10:29:21

Na. Két rúgás. Nem, nem dögkút-illatú a lábam, megse izzadt.:) Ez kurva jó, ebbe fogok futni is. Bár fusson kinek két anyja van, de úszni nem tudnék ebben:D

Martinicske 2014.08.04. 10:39:32

Sok igazság van a postban, de külön kell választani két tábort.

Az egyik tábor a vevők csoportja, akiknek egyszerűen van valami gondja, azt megoldjuk minél hamarabb, mi pl. egy csomószor cserélünk cserecsomaggal, ha látszik hogy az ügyfél normális, még van amikor akkor is, ha az ügyfél hibázott. Ezek túl nagy gondot nem okoznak. Örülök minél hamarabb rendeződik. A futárszolgálatok között van amelyik egész jól ellátja info -val az ügyfeleket - nálunk is ilyen van - email, sms, csomagszámmal, minket ebben a fázisban nem szoktak hívni, legfeljebb igen ritkán.

A másik csoportba az a vevő tartozik aki egyszerűen balfasz. Mindent össze vissza kavar, azt se tudja mit rendel, honnan melyik webáruházból, mire lesz az jó, hogyan tudja kifizetni. A webes árak kellenek neki, mert olcsóbb mint a helyi boltban, de síkhülye az egészhez, nekik jobb lenne mégis csak a helyi offline boltban vásárolni ahol sokkal jobban lehet segíteni, mert a sok szállítgatás, telefonálgatás, időkiesés miatt a végén drágább lesz neki az áru.

Az ügyfelek egy része a pénzével együtt hozza a problémáit.

Black Hole 2014.08.04. 11:37:43

@helianthus: a sárga fekete lyuk pont olyan, mint a citrom ízű málnaszörp, vagyis nem egészen, de majdnem. Végülis mindegy, kötök rá biztosítást, oszt' annyi :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.04. 17:35:10

@Troppauer_Hümér: Én adok muníciót, felezünk.

- 2999 Hahotát olvasott, meg egy sajtot

- sikeres / nem sikeres - mindegy melyik hazugság, mert a másikkal már saját magát cáfolta

Ha ezeket bezsebelted, keresek még, van dögivel.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.04. 17:40:41

@ColT: "36 éve vezetsz baleset nélkül"

Ááá, az ilyet ismerjük. Negyvennel megy a belső sávban, száz méter féktávot hagy, tizenöttel kanyarodik, SOHA nem okoz balesetet. Ezt hívják kalapos sofőrnek. Lefogadom, a hátsó ablakban ott a bólogató kutya. :))

joska61 2014.08.05. 10:38:58

Na ez most alaposan kinyavajogta magát. Reméljük kicsit megkönnyebbült.

joska61 2014.08.05. 10:41:23

@atpijkamo: Én erre a 36 év balesetmentes szövegre annyit szoktam mondani, hogy hja... már 36 éve az úton mindenki rád vigyáz :-D

Aureliano Buendía 2014.08.05. 19:46:26

@joska61: @atpijkamo: belém olyan tolatott, aki elmondta, hogy 30 éve vezet, és ilyen nem történt még vele.
Én meg visszakérdeztem, hogy jó, de engem ez hol vigasztal?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 19:51:10

@uraaam: :)) Belém is tolatott egyszer egy fogyatékos. Nem ő volt a hibás, hisz nem láthatott, mivel nem nézett hátra.

Aureliano Buendía 2014.08.05. 19:57:31

@atpijkamo: valahogy így. És még le is basztak, hogy ha láttam, hogy tolatnak, miért nem szublimáltam onnan.

joska61 2014.08.06. 13:40:35

@uraaam: Hagyd el, amikor 2 éves volt a jogsim, elkezdett pofázni nekem egy pók, hogy az autóm miatt nem tud beállni, és amikor mondtam neki, hogy akkor tanuljon meg vezetni, jött nekem a 30 éve sofőrként dolgozós szöveggel. Mondtam neki, akkor most figyeljen! Beültem a kocsijába, és 1 fordulóval tolatás nélkül beálltam. Köpni nyelni nem tudott. Többet nem szólt. :)

Aureliano Buendía 2014.08.06. 17:42:35

@joska61: igen, sokan képzelik azt a 30 éves jogsijukka, hogy ők már mindent tudnak, és szerintük aki náluk kevesebb ideje vezet az tanuló.
Én is ismerek ilyen raklapot.

2014.08.11. 11:34:32

tipikus paraszt webshopos
süti beállítások módosítása