Tékozló Homár

Akcióban a selejtes futócipő véresre tört lábú gazdája

2014.08.05. 14:35 | Homár Hilda | 255 komment

Intersport-logo.jpg

Vacak volt az Asics futócipő plusz bumburnyák elemekkel tarkított a panaszkezelés az Intersportban, de mindegyiknél sokkal fontosabb a történetben az, hogy olvasónk nem hagyta magát. Forradalmi hangulatú levél egy  lyukas sportcipő ürügyén. 

Sziasztok,

Muszáj leírnom az esetet, remélem, tanulsággal szolgál sokaknak.

Vettem egy Asics futócipőt a Duna Plaza Intersportjában márciusban. A cipőt futásra használta, rendeltetésszerűen. Ennek ellenére a jobb cipő sarkán egy luk keletkezett, ami véresre törte a lábamat. 

Visszavittem a boltba, hogy kicseréljük vagy egy másik fajtát válasszak (akkor még naivan így gondoltam, hogy ez a két opció van). A boltban mondták, hogy el kell küldeni vizsgálatra, de nem vagyok egyedi eset, biztosan nem lesz megalapozott a reklamációm, ezért felajánlja, hogy megjavítják inkább. Mondtam, hogy egy 20 000,- Forintos cipőt ne javítson meg nekem, hanem cseréljük ki. Így elküldte.

2 hét múlva visszajött a vélemény, miszerint nem megalapozott a reklamáció, a cipőt nem rendeltetésszerűen használtam vagy a lábam formája a hibás. (Tehát a csont a sarkamon kilukasztotta??) A kishölgy "megmondtam" felkiáltással nyugtázta az esetet és ismét felajánlotta a javítás lehetőségét. Itt már nagyon mérges és inkább elkeseredett voltam.

Szerencsére, valamiért megemlítette, hogy lehetőségem van elvinni másik szakvéleményt kérni, ha az pozitív, akkor visszaadják a pénzt és még a bevizsgálást is kiizetik.  Miért nem tudja ezt senki vagy csak nagyon kevesen az országban??

Így elvittem, és lássatok csodát, 3 hét alatt egy profi, cipők bevizsgálásával foglalkozó cég, nevezetesen a Hoffer Bt, megállapította, hogy igazam van, a reklamáció jogos. Nem mellékesen megjegyzem, hogy ki a boltnak vizsgálta, elektronikai végzettsége van, tehát nagy köze nem lehet a cipőkhöz. A másik személy, aki aláírt a véleményt, a felesége, aki egy auditor! És ez államilag rendben van! 

Megvan a papírom róla, visszamegyek a boltba, hogy akkor, tessék, íme amit kértetek. A cipő árát nagy duzzogva visszaadták, 10 perc bájos csevegés után, ugyanis megpróbáltak rábeszélni, hogy vegyek náluk másik cipőt!!! Ámde a bevizsgálás számlája az én nevemre szólt! A boltvezető szerint én voltam az egyetlen ember, amióta ő kereskedő, aki "elment idáig" és vitt egy másik véleményt, ezért nem tudhatta, hogy a számla az ő cégük nevére kell. (A főnökével való hosszas telefonbeszélgetésből derült ki számára). 

Miután ezt elmondta, viccesen megjegyeztem, hogy lassan az üzemanyag költségem több a cipő áránál, mosolygott, majd azt mondta: "- Ja, ha ez neked megéri!" Mi ez?? Ő a boltvezető? Ő az, aki a vevőt kiszolgálja? Tőle vegyek bármikor bármit? Megjegyeztem, hogy inkább elnézést kellene kérnie, erre felháborodva mondta, hogy akart, csak én nem bírom kivárni:) 

Azt gondoltam, bárcsak látná, hogyan kellene ennek működnie! Bárcsak elmenne 1 országgal arrébb, mindegy melyik irányba, ahol a cipőt leteszed blokkal a pultra és kérdés nélkül visszaadják a pénzt!

Remélem, okulás volt annak, aki végigolvasta, a szerintem sajnos mindennapos történetet! Kérlek, azért, hogy nekünk, vevőknek legyenek jogaink és ezt az eladók is ismerjék, ÁLLJATOK KI AZ IGAZATOKÉRT!!! Megéri! Valószínű az életben nem teszem be többet a lábam abba a boltba, ezzel gondolom, nem nagy anyagi kiesést okozva nekik, de minden ismerősömet biztatok rá, hogy máshol vásároljanak inkább!!

Köszönöm, ha közzéteszitek, hogy mások is észrevegyék a lehetőségeiket!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igi1 2014.08.05. 21:05:19

@atpijkamo: ahová Ördög Nórika ír, meg ahol a Micikéje a téma.

Pedig jó arcok voltak a velveten, kár, hogy beszüntették a kommentelést. :(

Aureliano Buendía 2014.08.05. 21:06:34

@atpijkamo: hát jó, de ez az egész dolog gélig-meddig érthetetlen művészet. Olyan egyszerűen nincs, hogy két embernek pontosan ugyanúgy reagáljanak az ízlelőbimbói. Szóval izé.

Manyecska 2014.08.05. 21:06:37

@atpijkamo: onnan kizârtak.kétszer is. xddd vki belinkelte a homàrt vicces sztork voltak :-)

Aureliano Buendía 2014.08.05. 21:07:29

@atörökk: nem van meg, nemtom, miről van szó.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:08:35

@igi1: :)) Értem. A velvet még az akkori Homárnál is jobb volt.

@uraaam: Azért egész kokerensek a borkóstolók ítéletei.

Aureliano Buendía 2014.08.05. 21:08:35

@Manyecska: miért nem veszel konnektorba dughatós, párologtatós szúnyogirtót? Tök fasza.

Bár lehet, hogy abba is kemtrél van.

Aureliano Buendía 2014.08.05. 21:10:49

@atpijkamo: szerintem egy része lárifári. Kb., mint a Kolehó idézetek. Mindenki azt gondolja, mennyire menő, de tulajdonképpen senki nem ért lófaszt sem.

Lásd még: instantcoelho.com/

igi1 2014.08.05. 21:12:13

@atpijkamo: én sokáig, 1-2 évig olvasgattam a velvet kommentelőket, de nem szóltam hozzá.

Mondom, Dr. Traktor nagyon megmaradt bennem. :)

volt még valami szaddam is

Utána úgy bemérgeskedtem, mikor megszüntették, hogy inkább a homárt olvasgattam unalmamba.

2010-be volt ez, és utána jöttem ide.

Manyecska 2014.08.05. 21:13:23

@uraaam: igen de a hàloszoba rohadt nagy.xd most nyirtam ki egyet..kommentelni akart pechje volt.:-) on

igi1 2014.08.05. 21:14:37

Ezt nem tudom elfelejteni:

Sebestyén Balázs balf@sz. A felesége balf@szné. A gyerek meg kisbalf@sz.
Ez asszem kkor vót, amikor kiderült, hogy Benetton lesz a neve, később meg lett Benett

AtiSnatch 2014.08.05. 21:17:05

@atörökk: ja persze, jóhogynemmá Lesszi.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:18:06

Egy borkereskedés hírdetést adott fel a borkostolói állás betöltésére. Csak egy elhanyagolt, alkesz kinézetű ember jelentkezett interjúra. Az igazgató csak azon törte a fejét, hogyan rázhatná le. Kezébe adott egy pohár bort. Az ember megkóstolta:
- Ez egy Muscat, 3 éves, északi lejtésű dombról, acéltartályban érlelve. Még éppen elfogadható.
- Helyes! - mondta az igazgató, és nyújtotta következő poharat.
- Ez egy 8 éves Cabernet, délnyugati lejtésű dombrol, tölgyfa hordóban érlelve 8 fokra. Nem rossz, de még 3 évig kéne tovább érlelni!
- Talált! - Harmadik pohár:
- Ez egy Pinot Blanc pezsgő, magas rangú, exkluzív - nyilvánította ki a csavargó.
Az igazgató nem tudta, mit tegyen. Segélykérően a titkárnőjére pillantott. Az kiment a szobából majd visszajött egy teli borospohárral. A jelölt megkóstolta.
- Ez egy szőke, 26 éves, 3 hónapos terhes vizelete, és ha nem kapom meg az állást, megnevezem az apát is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:19:51

A benzinkútnál felállítanak egy automatát, ami vizeletmintából egy százasért pontos orvosi diagnózist ad. Egy pasinak régóta fáj a könyöke, elhatározza, hogy kipróbálja. Berak egy pohár vizeletet, bedobja a pénzt, és a következő szöveget nyomtatja ki a gép: "Önnek teniszkönyöke van, borogassa, pihentesse, és pár hét alatt rendbejön." Na, gondolja a pasi, kifogok én ezen! Készít egy keveréket csapvízből, a felesége, a lánya és a kutyája vizeletéből, és még hozzátesz egy kis spermát. Visszamegy az automatához, behelyezi a poharat, és ezt kapja: "A víz Önöknél kemény, használjon vízlágyítót; a felesége terhes, nem az Öné a gyerek, keressen egy jó ügyvédet; a lánya narkós, vigye el elvonókúrára; a kutyájának férge van, használjon féregtelenítőt; és ha nem hagyja abba a maszturbálást, sosem fog meggyógyulni a teniszkönyöke."

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:21:48

A városi kurva valahogy lekeveredik vidékre. Egy átlumpolt éjszaka után az istállóban köt ki. Amikor felébred, egy tehén tőgyét látja maga fölött a négy csöccsel. Félbódultan csak annyit mond:
- Uraim, csak egymás után!

Atörökk 2014.08.05. 21:24:28

@AtiSnatch:
Reszkessetek betörők! Ja, nem, Beethoven! :D

Aureliano Buendía 2014.08.05. 21:26:03

@Manyecska: szerintem bírja. Vagy belősz kettőt a két sarokba.
Itt nyitva az ablak, világít a lámpa, de este belőjük ezt a vackot, és néha megtaláljuk a szúnyogtetemeket.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:30:45

- Emléxel még, amikor együtt utaztunk a vonaton, és én kidugtam a seggem te meg a fejed, és azt hitték ikrek vagyunk!?

Black Hole 2014.08.05. 21:31:59

@uraaam: roma fiatalok csókolóznak. Utána a lány kuncog, hogy:
-kiloptam a rágót a szádból!
Erre a fiú:
-nem rágó volt az baszod, csak meg vagyok fázva.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:34:31

Két rendőr megy az erdöben. Találnak két kézigránátot. Az egyik azt mondja:
- Te figyelj! Nem kéne ezeket bevinni az örsre?
- És mi van, ha valamelyik felrobban?
- Hát... majd azt mondjuk, csak egyet találtunk.

... aaaaannyira ssszarrrr....

Black Hole 2014.08.05. 21:36:41

@atpijkamo: ez kurva jó :-)
Te tudsz olyan vicceket, amiket én nem ismerek :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:37:01

Szaddám Huszein titkosszolgálati vezetője összehívja a diktátor hasonmásait, és közli velük:
- Uraim van egy jó, meg egy rossz hírem. A háború befejeződött, győztünk. De vezérünk elvesztette a két lábát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:38:02

@Black Hole: Pedig ez nagyon régi.

Mind régi, próbálok kevésbé ismerteket találni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:39:28

Miért van a férfiaknak 3 lábuk? - Kettővel jönnek, a harmadikkal elmennek.

Black Hole 2014.08.05. 21:41:17

@atpijkamo: sok viccet ismerek azt hiszem, de most itt több, számomra ismeretlen van, ráadásul jók :-)

Valamelyik nap leírok egy receptet!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:41:21

A három lehetséges legnagyobb krízis egy férfi életében: 1 ha a nője elhagyja, 2 ha a munkáját elveszti, 3 ha a kocsiját megkarcolják.

Atörökk 2014.08.05. 21:43:17

@Black Hole:
Tegnap láttam két rendőrt, agyba-főbe verték egymást egy cipőboltban. Hiába, üzletben nincs barátság.

Anomalocaris (törölt) 2014.08.05. 21:44:54

@atpijkamo: Na ez tényleg egy régi Hahotából lehet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 21:47:21

Parasztbácsi korán kedte a pálinkázást. Utána kimegy a földre, hatalmas mozdulatokkal, kissé bizonytalanul kapál. Egy cirkuszigazgató éppen arra jár, érdeklődve nézi. Egyszer csak a paraszt hirtelen csinál egy hármasszaltót. A cirkuszos rögtön le akarja szerződtetni. Erre ő így felel:
- Nincs az a pénz amiért mégeccer tökönbaszom magam a kapával.

Black Hole 2014.08.05. 21:50:41

@atörökk: :-)
az megvan, hogy a rendőr nagyon csúnyán néz ki, és elmegy az orvoshoz. Doki kérdi, hogy mi történt?
-elütött egy ufó.
Doki furán néz, de aztán kérdezi, hogy:
-és aztán mi volt?
-elütött egy helikopter.
Doki kezd nagyon kiakadni, de kérdez tovább, hogy utána mi volt?
-elütött egy hatalmas nagy kacsa.
Erre a doki már nagyon furán néz rá, de kérdezi tovább, hogy mi volt még? Erre a rendőr:
-valaki megállította a körhintát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:00:31

USA állampolgári vizsgakérdések. Az eredményes vizsgához legalább 3 (három)** helyes válasz szükséges. ** A három egész szám, kettőnél nagyobb, de négynél kisebb.
1) Mi az USA hivatalos nyelve?
2) Mondjon pár szót az ókori Babilóniáról, különös tekintettel az építészetre, az irodalomra, a törvényekre és a társadalmi viszonyokra vagy határozza meg George Washington keresztnevét.
3) Mit csinált Mark Twain?
(a) hidat épített
(b) világutazó volt
(c) hadvezér volt
(d) könyveket írt
(e) metrót tervezett.
4) Milyen vallású a Pápa? (Csak egy választ fogadunk el.)
(a) zsidó
(b) katolikus
(c) buddhista
(d) ateista
(e) vudu.
5) Mértékegység átváltás: hány incs 0 láb?
6) Mennyi az idő, ha a nagymutató 12-n, a kismutató 5-ön áll?
7) Megközelítőleg hány parancsolatot hozott az embereknek Mózes, ha tudjuk, hogy az egyik táblán 5, míg a másikon szintén 5 parancsolat állt?
8) Betűzze le a következő USA elnökök nevét: Bush, Carter, Clinton.
9) Egy barna hajú nő 12 naranccsal rendelkezik. Valakitől kap még 10 darabot. Akkor most:
(a) a hölgy örül
(b) a hölgy ügyes
(c) nics egyetlen narancsa sem, mert mindet megette
(d) nem tudom pontosan, valahol 15 és 99 között
(e) a narancsokat nem lehet összeadni.
10) Angliának hat György nevű királya volt. Az utolsót VI. (hatodik) Györgyöt hogy hívták? Hogy hívták az előzőket?
11) El tudja magyarázni Einstein relativitás elméletét?
(a) igen
(b) nem.
12) Mire valók a ruhafogasok?
13) Melyik földrészen található az Amerikai Egyesült Államok?
14) Magyarázza el Chatelier dinamikus egyensúlyi törvényét VAGY írja le a nevét nagybetűkkel.
15) Hol található egy négyemeletes ház első emelete?
16) Hol található az USA legnagyobb narancstermő vidéke?
(a) Medellin, Kolumbia
(b) Florida, USA
(c) Montreal, Kanada
(d) Róma, Olaszország
(e) Mexikóváros, Mexikó
17) Ha három almád van, akkor hány almával rendelkezel?
18) Melyik államban található a Massachusetts Műszaki Egyetem?
19) Mikor alapították a Massachusetts Muszaki Egyetemet (körülbelül)?
(a) idoszámítás előtt
(b) idoszámítás után.

Black Hole 2014.08.05. 22:01:34

@atpijkamo: :-)
Cirkuszban a krokodil idomár ráüt egy marha nagyot a kroki fejére, az állat eltátja a száját, az idomár bele teszi a farkát, ráüt megint egy nagyot a fejére, kroki becsukja a száját, majd megegyszer a hüllő fejére csap, az úja nyitja a száját, és kiveszi a farkát sértetlenül. Mutatvány után kérdezi a közönséget, hogy van-e valaki bátor önként jelentkező, aki be meri vállalni a mutatványt? Kurva nagy csend, majd egy félénk női hang:
-De csak ha megígéri, hogy nem üt nagyot a fejemre...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:03:49

@Black Hole: :))

Férj a feleségéhez:
- Tudom hogy ragaszkodsz hozzá drágám de ideje lenne már 10 év után elküldeni az anyádat nem?
- Az enyémet? Azt hittem a tied!

Black Hole 2014.08.05. 22:05:23

@atpijkamo: ez viszont elég fura vicc :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:07:04

Moziban, sötétben:
-Megcsókolhatlak?
-Engem??? Hiszen most szoptalak le.
-Engem???

Black Hole 2014.08.05. 22:07:51

@atpijkamo: :-)
Két haver beszélget:
-öregem, az én anyósom egy angyal.
-jó neked, az enyém még él.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:08:08

A mozi sötét nezőterén egy hang megszólal:
-De uram, ez nem szoknya, hanem reverenda!
Pár perc múlva ugyanaz a hang:
-Na, mit mondtam?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:10:06

@uraaam: Ne! Nem vagytok túl jó véleménnyel róla. Ha az agyamt akarom rongálni, inkább iszok.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:11:52

Egy szép napon Jamaikában elfogy az összes fű. Néhány óra múlva magához tér az első kitisztult raszta, egy ideig csodálkozva forgatja a fejét, majd megszólal:
- Emberek, mi ez a szar zene?!

Aureliano Buendía 2014.08.05. 22:13:11

@atpijkamo: én gyerekként szerettem a hahotát. Viszonylag sok megvan nekem, vicces lenne újraolvasni párat.

De én anno a Kockásért rajongtam.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:13:39

Az anyós bontogatja a vejétől kapott karácsonyi ajándékot, majd döbbenten mondja:
- De hisz ez egy csomag vatta!
Mire a veje:
- Anyuka, hát maga kért fülbevalót karácsonyra!

Black Hole 2014.08.05. 22:14:38

@uraaam: biztos komoly, mert viccnek durva! Így már kezdek sokmindent érteni :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:16:47

- Mi a legolcsóbb szolgátatása?
- Három kérdésre válaszolok tízezer forintért.
- Nem gondolja, hogy ez egy kicsit sok?
- Lehet. Mondja a harmadik kérdését!

Black Hole 2014.08.05. 22:19:27

@atpijkamo: fiatal férfi akar kidobni a tizedikről egy idős nénit, de a néni nagyon küzd. Az utcáról egy fazon felkiabál:
-Te rohadék, mit csinálsz azzal a szegény nénivel?
-az anyósom!
-a pofátlan, hogy kapaszkodik!?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:19:56

Két fiú bemegy a vegyesboltba. Hosszú a sor, ők türelmesen kivárják amíg sorrakerülnek. Ekkor az eladó nagy hangon megkérdi:
-Na fiúk, mit adhatok nektek?
-Egy csomag ... ö... ööö... patkánymérget kérünk.
-Sok a patkány, ugye?
-Öööö... van. Igen.
-Mekkorák?
-Háááát... Így kábé.
-Akkor ez jó lesz. Tudjátok hogy kell használni?
-Igen.
-Itt feltépitek a csomagot és kiveszitek a tálcácskákat. Tudjátok hogyan kell adagolni?
-Igen.
-2 méterenként elhelyezni ahol a patkányok járkálnak, de vigyázzatok, hogy más állat ne férjen hozzá. Tudjátok mit kell csinálni a maradékkal?
-Igen.
-Berakjátok egy zacskóba és elégetitek. Na, most már mindent tudtok. Sok sikert!
A két fiú kimegy, at utcán összenéznek és az egyik így szól:
-Hú! Még jó hogy nem mertünk óvszert kérni!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:23:02

A székely a fiával megy haza a szekéren s ahogy a kocsmához érnek az apa így szól a gyerekhez:
- Fiam egy fél órácskára bémegyek.
A fia csak bólint. Telik múlik az idő. Az öreg egy jó másfél óra múlva jön ki matt részegen. Elindulnak, a fiú kis idő múlva azt mondja:
-Édesapám olyan, mint a kutya fasza. -Miért te?-kérdi az apja.
-Hát minél könnyebben bémegy, annál nehezebben jön ki.
A székely gondolkodik s így szól:
-Fiam te olyan vagy, mint az anyád picsája.
-Miért apám?
-Mennél nagyobb vagy, annál kevesebb örömömet lelem benned.

samcro 2014.08.05. 22:31:17

@chloe queen: nem tudom, mennyire hihető az infó, azért ez persze nem vet jó fényt a gyártóra sem.
@agresszív kismalac: a pláza a kommentemben nem volt szabatos megnevezés, úgy általánosságban értette a nem márkaboltokra. Konkrétan a ******* üzletet említette, hogy a számukra külön gyárt valamelyik márka cipőt, ami rosszabb minőségű, mint a márkától megszokott, és azt a cipőt máshol nem is árulják.

Black Hole 2014.08.05. 22:32:24

@atpijkamo: az viszont nem volt vicc, amikor egy haver elment a bőr és nemibeteg gondozóba, fehérváron. Tudni kell, hogy egy helyen van, a tüdőgondozóval, mondjuk ez csak ott érdekes, hogy mindig hosszú a sor a kartonozónál. Srác beszól az alakon, elég halkan, hogy a nemi beteg gondozóba szeretne menni. Erre a nyanya vissza kérdez, hogy hova? Srác mondja kicsit hangosabban, megint vissza kérdez a nyanya, megint mondja a srác, és kb a negyedik kérdés után elszakadt nála a cérna, aztán neki állt ordítani:
-Ha még valaki nem tudná! Múlt héten megbasztam egy tripperes kurvát, és most be szeretnék jutni, a nemibeteg gondozóba!

Black Hole 2014.08.05. 22:41:47

@atpijkamo: székely ás a fiával, unatkozik, gondolja megvicceli a gyereket.
-fiam, mond, hogy gereblye!
-gereblye.
-vastag szar a nyelvedre!
Ezen aztán az öreg röhögcsél, a gyerek meg gondolkodik a visszavágón.
-édesapám, mondja, hogy ásó!
-ásó.
-édesapámnak tiszta szar a pofája!
-De fiam, hát az nem megy rá.
-mindegy, majd rákenjük.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:45:45

@Black Hole: Egy pajta előtt áll komoran a három nagy harcos: Winettou, Incsu Csunna és Old Shatterhand. Bemegy Winettou, kisvártatva nagy koppanás, hangos szitkozódás hallatszik, majd előjön, homlokán nagy púppal.

Elsötétül Incsu Csunna szeme, bemegy ő is. Koppanás, szitkozódás, már nő is a homlokán a púp.

Felbőszül erre Old Shatterhand. Bemegy nagy dérrel-dúrral, koppanás, káromkodás, majd kis idő múlva mégegy koppanás, még nagyobb káromkodás, és Old Shatterhand két púppal a homlokán kerül elő.
- Uff! - teszi kezét barátja vállára Winettou - Fehér testvérem visszafelé is belelépett a gereblyébe.

Atörökk 2014.08.05. 22:47:33

Utazik a székely a vonaton.
-Bátyám, húzza fel az ablakot, künn hideg van.
Felhúzza.
-Oszt' mondják meg, most már künn meleg van-é?

Atörökk 2014.08.05. 22:55:40

@atpijkamo:
A vicc az, hogy ez nem vicc. Tavaly jártam arra pár napot, és tényleg ilyenek :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:55:57

Székely bácsi elhatározza, hogy megtanul golfozni. Kap egy oktatót, kérdezi tőle:
- Mit kell csinálnom?
- A labdát úgy kell megütnie, hogy afelé a zászló felé menjen.
Az öreg alaposan felméri a távolságot, majd nagyot üt a labdába. Az végigrepül a pálya felett és a lyuk előtt két centivel áll meg.
- És most mit kell csinálnom?
- Be.. bele kell ütni a lyukba - mondja az elképedt oktató.
- Hát ezt előbb is mondhatta volna!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 22:58:13

@atörökk: :)) Hát, gondolom, kell lenni valami alapjának.

Paraszt meséli a kocsmában:
- Tudjátok, a bikám az utóbbi időben teljesen lekettyent. Csak ránézett egy tehénre, és majdnem összeesett. Aztán a doktor felírt neki egy orvosságot, azóta napi húsz-huszonöt tehén meg se kottyan neki.
A többiek ámulnak-bámulnak.
- A nemjóját, aztán miféle orvosság az?
- Tudja a fene - mondja a paraszt. - Olyan jó fahéjas íze van...

Black Hole 2014.08.05. 22:59:13

@atpijkamo: indián felesége mos a folyó parton, valami sziklás hegyoldalban. Egyszer csak leszakad egy szikla, és agyonüti a nőt. Erre az indián:
-a kurva életbe! A harmadik mosógépem teszi tönkre a vízkő!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 23:02:23

@Black Hole: :))

Bemegy az indián a nyilvántartóba:
- Szeretném megváltoztatni a nevemet, mert túl hosszú.
- Mi a neve?
- Messzire Szálló Színarany Nyílvessző, Mely Mindig Célba Talál.
- Hát ez tényleg elég hosszú név. És mire akarja változtatni?
- Suttty.

Black Hole 2014.08.05. 23:02:31

@atpijkamo: áááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!! :-) :-) :-) :-) :-) :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 23:05:03

A "vegetáriánus" ősi indián szó, jelentése: "ügyetlen vadász".

Black Hole 2014.08.05. 23:12:02

@atpijkamo: :-) :-)
Öreg székely haza megy a kocsmából 2 nagy monoklival. Gyerek kérdi, hogy ki verte meg. Vissza mennek, az öreg mondja, hogy az volt az fiam. Oda mennek az ürgéhez,a gyerek mondja neki, hogy:
-na te mocsok, itt előttem üsd meg édesapám!
Locss, bemos egyet az öregnek.
-na te rohadék, ezt megegyszer csináld meg, ha mered, itt előttem!
Locss, bever megint a fazon.
-na, te disznó! Szemét, ha mégegyszer megmered tenni, nem állok jót magamért!
Locss, megint.
Erre a gyerek:
-gyüjjön édesapám, menjünk haza, mert magát itt mégegyszer megpicsázzák!

Black Hole 2014.08.05. 23:18:17

@atpijkamo: öregasszonyok csigaszedő versenyt tartanak. Zsuzsi néni 70 éves, szed nyolcvanat. Sári néni 80 éves, szed húszat. Mari néni kilencven éves, nem szed egyet sem.
-Mari néni! Hogyan, hogy nem szedett egyet sem?
-hát fiam, hajoltam le, az meg sutty.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.05. 23:20:54

Egy tudós professzor találkozik két dél-amerikai indiánnal:
-Elnézést uram, maga milyen indián?
-Inka.
-És a barátja?
-Ő méginkább.

Troppauer_Hümér 2014.08.05. 23:39:11

@Black Hole: Hja, a Semmelweis utcai rendelő?

Az ember próbál oda oldalogni valami semleges időpontban, erre a kartonozónál ott egy lányiskolai osztály...

Atörökk 2014.08.05. 23:54:15

@Troppauer_Hümér:
Cukik a 2. kerületben is. Egy épületben van a bőr- és a nemibeteg gondozó. Bemész, portásfülkében banya, és ordít: első emelet bőrgyógyászat, második emelet nemibetegek :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.08.06. 01:24:05

Hogy kedves barátom örökbecsű szavajárását idézzem:
Fusson az, akit kergetnek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.06. 01:29:55

fergetesges standup ejszakankat hallhattak, forras hahota es ezer vicc a javabol,egyik sem fiatalabb 30 evesnel

@Black Hole: igen ez feltetlen a baratod volt, meg megt 200 ezer embernek
urban legend, hogy megtortent, meg kabaretrefa
ja ha kabare, a kotonos az jo volt szegeny Csala ZSuzsaval

DontBeFool · http://valodiotthonimunka.blogspot.com 2014.08.06. 01:43:18

Pénzkeresés:
""Sajnos, a magyar "alapfelhasználó" internetes társadalomba bele van nevelve a hülyeség ezen a téren, (nem mintha csak ezen a téren lenne de hagyjuk, nem erről szól ez a blog :) ).
Minden "okos" a kattingatásos szépen szólva fa**ságokat nyomatja, esetleg egy kis MLM, (pénzedet meg el eMeLeM), de lehet egy kis jó fajta HYIP pénzbefizetős piramis sz*rsággal is találkozni. Na ezeket kéne most elfelejteni. Ez külföldön sikerült, csak sajnos hozzánk nem jutnak el az ilyesmik.""

valodiotthonimunka.blogspot.hu/2014/08/szr-helyzet-orszagkivaltsag.html

gabors 2014.08.06. 02:48:01

@DontBeFool:

What a fuck ???

eddig olvastam a kb google translate szinvonalu

"Szellem termék értékesítés...."

Troppauer_Hümér 2014.08.06. 04:29:45

@Black Hole: Ja nem, csak ismerek valakit, akinek az ismerőse már hallott róla.

Black Hole 2014.08.06. 04:43:21

@Troppauer_Hümér: késő, mindennek vége, hagyma megint leleplezett :-(
Most annyira szomorúak fogok elaludni.
Nincs is fehérváron bőr és nemibeteg gondozó, tüdő gondozó sincs, sőt! Nincs Semmelweis utca sincs, de lehet, hogy fehérvár is csak egy illúzió, és csak ilyen hülyék hiszik el, hogy létezik, akik ott laktak. Így aztán tripperes haverom sem volt, de lehet, hogy én sem vagyok. :-(

helianthus 2014.08.06. 06:12:50

@Black Hole: mondd, nem lehetne valamit kezdeni ezzel a beteges hazudozásoddal? Már
tényleg bosszantó!!!4!

Jó reggelt!

helianthus 2014.08.06. 06:17:09

@gabors: szellem termék??? Csörgő lànc? Lepedő? Vajon mit termeszt egy szellem? :O

kézműves étcsokimikulás 2014.08.06. 07:24:40

joreggelt...
kvt...

esik...
mert fo a valtozatossag...

Manyecska 2014.08.06. 08:34:02

@hagyma: A székely bácsi és felesége kinn ülnek a teraszon. Egyszer csak anyuka érdeklődik:
- Te szeretsz engem?
- Persze.
- Csak mert sosem mondod.
- Egyszer mondtam, majd ha változik szólok.

Manyecska 2014.08.06. 08:40:19

Székely meg a fia mennek az erdőben. Eccer csak tanálnak egy puskát. állnak mellette egy darabig, mire a fiú megszólal:
- Há', mi lehet ez idösapám?
Pár perc múlva:
- édös fiam, emmeg beztosan egy furula.
Elrakják, mennek tovább. A fiút csak nem hagyja nyugodni a dolog, megkérdi vagy öt mérfölddel odébb:
- Osztán, ha ez egy furula, há' mér nem próbáljuk es ki?
Pár perc múlva mondja az öreg:
- Há', próbáljuk, fiam.
Pár mérföldnyire meg is állnak, előveszik az instrumentumot. Megszólal a fiú:
- Osztán, ha kipróbáljuk, az hogyan lössz?
- Há', fiam, majd én fulom, te mög nyomogassad, oszt majd csak mögszólal.
így is történik: az öreg bekapja a puska csövét, fújja rettenetesen, a fiú meg a ravasszal babrál. Egyszer csak elsül a puska, az öreg szája meg fülig fölreped. Aszongya erre a fiú:
- Há', ne vigyorogjon, idösapám, mer' én k...ára mögijedtem!

2014.08.06. 09:15:50

@Manyecska: előveszik az instrumentumot.

Ezen elgondolkodtam.

Katarina 2014.08.06. 10:21:20

Tegnap a CCC-be vittem vissza egy pár szandált, két hónapja vettem, és kettétörött a talpa. Szó nélkül visszaadták az árát. Hát így is lehet.

Black Hole 2014.08.06. 11:30:32

@hagyma: jaj, annyira megalázó! Már megint lebuktam! Annyira szemfüles vagy, hogy az döbbenet! Most megint szégyenkezhettek :-(

Ugyanakkor mindenki látja, hogy te mennyire intelliggencs vagy, mer' mindent tudsz, és mindent leleplezel! Veled aztán nem lehet kukoricázni :-)

Black Hole 2014.08.06. 12:09:07

@helianthus: jó, mától komolyan fogok viselkedni, semmi kamuzás.
Amúgy volt egy idő, mikor azt hittem, hogy ide hülyéskedni járnak a kommentelők, nem egymást basztatni. De most már meg fogok javulni ígérem.

Akkor azt már el se meséljem, hogy milyen kiváló biztosítás van, félre kezelt nemibetegség esetére? :-(

Black Hole 2014.08.06. 12:21:02

@atpijkamo: persze, vettem a lapot :-)

Az megvan, hogy szürcsöl a székely gyerek?
Az apja rászól, hogy Gergő, ne szürcsölj!
Gyerek baszik rá, szürcsöl tovább. Az öreg többször rászól, a kurva kölök csak szürcsöl tovább. Öreg felhúzza magát, és elbömböli magát:
-Gergő, ha nem hagyod abba, kapsz egy pofontot!
Gyerek megijed, ijedtében megjobban szürcsöl. Öreg feláll, lekever egy fülest, a gyerek elhajol, az anyja beesik az asztal alá, gyerek elkezd röhögni. Öreg megszólal:
- Gergő, ne röhögj! Anyád is szürcsölt!

Black Hole 2014.08.06. 12:23:30

@Manyecska:

székelyéknél:

-ki fingott?
-a kutya!
-itt benn sincs!
-maj' begyün!

Szepikutya 2014.08.07. 08:08:09

Futócipőt nem blindre és szimpátia szerint veszünk, hanem szakembertől. Aki megmondja, hogy a lábad pronál, szupinál, vagy semleges. Az Asics a legjobb a világon futócipőben, szart nem csinál. legfeljebb rosszul választottad ki a lábadra valót. Egyébként 20 rugóért NEM lehet kapni NORMÁLIS futócipőt. Az 35 felett kezdődik. Ha nem telik rá, spórolj, az egészséged meghálálja.

venszivar 2014.08.07. 17:34:25

@gyökérgumó: 1jobbos + 1balos, azaz 70-
80 000 a minimum! :)
süti beállítások módosítása