Tékozló Homár

Újabb részletek a MÁV Split-Budapest pokoljáratáról

2014.08.13. 14:22 | Homár Hilda | 278 komment

termeszetesen 640.jpg

Hétfő posztunkra 2 reakció is érkezett. Na egyik sem a MÁV-tól, hanem két egymástól független Pétertől, akik szintén a Split-Budapest vonaton ültek illetve álltak augusztus 1-én. Duplán eladott jegyek, lezárt átjárók, használhatatlan wc, lemaradt utasok. Újabb pikáns részletek arról, milyen 10 órán át a folyosón csapatni. Lehet, hogy tényleg úgy van, hogy vonattal keletre, délre ne megyünk? (És ez nem én bölcsességem, hanem a kalauzé.)

Első Péter beszámolója:

Tisztelt Homár!

A Homárt olvasva láttam, megelőztek a Split-i vonattal kapcsolatban. Mi is ugyanezen a vonaton utaztunk oda-vissza, ugyanebben az időpontban. Néhány kiegészítésem azért lenne:

- Lilla szerint odaúton nem volt probléma. De volt, ugyanis egyáltalán nem működött a légjavító berendezés (úgy tudom, a vonaton nem légkondi van), a vonaton a folyosón teleablak volt, tehát nem lehúzható, a fülkeablak kb. 1/5-e volt nyitható. Ezért már induláskor!! közel 40 fok volt a fülkékben és a folyosón is.
- Már Split felé is annyian voltak a vonaton, hogy sokan a folyosón feküdtek a fülkék előtt.


- Split-ből visszafelé ugyanígy használhatatlan volt a légjavító, hiába kapcsolták be, egyáltalán nem volt érezhető a hatása!
- A tömeg visszafelé valóban brutális volt, a folyosó teljesen tele utasokkal, a 6 fős fülkékben pedig 8-an, 10-en voltak összenyomva, plusz a folyosón fekvő emberek csomagjai.
- A vonatot már Split-ből nem lett volna szabad elindítani, nem igaz, hogy leghamarabb csak Zágrábban lehetett csak ráakasztani egy vagont. A horvát kalauz lerázott magáról minden felelősséget, induláskor átnézte a jegyeket, többé nem is láttuk.
- A visszaúton a WC gyakorlatilag nem volt használható, a dohányosok pedig nem bírták ki,
ott dohányoztak, ahol csak tudtak.
- Nemcsak az a probléma, hogy többször eladtak egy ülőhelyet, hanem az, hogy nem létező ülőhelyekre is adtak helyjegyet!!! (pl. a 48-as ülésre úgy, hogy csak 41-46-ig van számozott ülés).

Vonattal Keletre, Délre ne menjünk, ezt mondta a jegyvizsgáló is...

Üdv:
Péter és nem Tamás!

Második Péter beszámolója:

Kedves olvasók!

A kommenteket olvasva döntöttem úgy (felháborodásomban), hogy kiegészíteném a Lilla által leírtakat pár színes adalékkal (nekem is volt szerencsém a vonaton tölteni az említett éjszakát). Sajnos a hozzászólók jó részének megnyilvánulásából jól látható, hogy miért tart ott a magyar társadalom, ahol tart. Szinte tapsolnak egyesek mások szivatásának és nyilvánvalóan a sérelem elszenvedőjét teszik meg hibásnak olcsó Józsinak meg egyebeknek. Társadalmi szolidaritásból elégtelen. Kiegészítésemet különösen ajánlanám figyelmébe (a teljesség igénye nélkül) neves-becsek “uraaam”, “Bombaló” vagy “dr. phil. Sün” kollegáknak, de azok is figyeljenek (és szégyelljék el magukat), akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak.

Zagrab, 4 ora, 1_2.jpg

Szóval az úgy volt, hogy a Splitből induló N kocsis vonaton (N=6-8, nem tudom) árválkodott hátul a 421-es vagon, az egyetlen ülőkocsi. Amint betolták a vagont, már szálltak is fel az emberek. Kb 1 percbe telt, hogy kibukjon a dolog: egyre több embertől halottuk, hogy ülnek a helyükön, de nemám csak úgy, hanem helyjeggyel! A 6 személyes fülkébe, ahova szólt a jegyem 10 eladott helyjegyet saját szememmel láttam (valószínűleg a maradék 2 is meglett volna, csak nem tudták elverekedni magukat a fülkéig), de természetesen biztosan mi tévedünk, akik átélték és mi vagyünk a hülyék! Ja, nem! Sajnos volt szerencsém lefényképezni az ütköző jegyeinket, szóval bukta kedves mindent jobban tudó fórumtársak (és valószínűleg a kalauznak sem véletlenül kellett ráírnia majdnem mindenkinek a helyjegyére, hogy többszörösen eladva).

Valaki megkérdőjelezte azt is, hogy a vonat reggel 3-kor volt Zágrábban és hogy tömeg akart felszállni. Nos kedves “barátom”, igazad van. Addigra már vagy 1 órát késtünk, inkább 4 volt, de a tömeg nem hiányzott (lásd csatolt képek). Csak érzékeltetésképp, a WC tele volt csomagokkal és minden fülkében a padlón is feküdtek az emberek. Természetesen valószínűleg a fényképezőgép hallucinált és nem voltak a peronon emberek, szórakozásból írt a poszoló a homárra.

Visszakanyarodva az elejére, Már Splitben az indulás előtt úgy nézett ki a vonat, hogy a WC-ig a folyosón fekvő (gyk. helyjeggyel rendelkező) embereken és táskáikon kellett átmászni, a WC-ben csomagok álltak és még a két vasúti kocsi közti fém átjárót is csomagok és emberek töltötték meg A peron meg úgy nézett ki, hogy a vonatra fel nem férő duplán eladott helyjeggyel rendelkező emberek kétségbeesetten szaladgáltak a kocsi első és hátsó ajtaja között.

Zagrab, 4 ora, 3_1.jpg

Látva a nagy tömeget a gondos horvát (vagy magyar?) vasutasok a hálókocsiba átvezető vagonok közötti ajtót a biztonság kedvéért még le is lakatolták, nem csak azzal a kulcsos tipikus vonatos zárral zárták le.

A felháborító dolog nem az, hogy a horvátok vagy a magyarok (ki tudja melyik fél hibájából) duplán adták el a helyjegyeket, hanem ennek a problémának a kezelése. Normál esetben, ha hibázik valaki, akkor elnézést kér és megpróbálja helyrehozni. Itt nem ez történt. A vasutasok mondhatom, hogy magasról tettek az egészre. A hozzáállást a “hibáztam, bocsánat, hogyan segíthetek?” helyett inkább azzal tudnám jellemezni, hogy “lehet, hogy hibáztam, igaz, hogy megszívtátok, de azért leszarom és kuss!”.

Ahelyett, hogy valaki villámgyorsan kerített volna egy másik vagont vagy felmérte volna a helyzet súlyosságát és a többi kocsi folyosólyára beengedte volna az embereket, a vonat belakatolva, marhavagonként teletömve indult el, a peronon fehér zsebkendővel integethettek neki a fel nem fért, de érvényes helyjeggyel rendelkező utasok. 1-2 óra és a víz is elfogyott a WC-ből, de ezen nem csodálkozom (elfelejtették utántölteni).

Szépen haladt a vonat és minden állomáson újabb emberek próbáltak felszállni (köztük helyjegyesek is), akiket nemes egyszerűséggel otthagytunk. Volt aki felszállt letről az egyik háló folyosójára, na őt gyorsan leszedté a kalauzok. A fel nem engedett emberek kétségbeesésükben a lábukat a vonat lépcsőjéte tették (nem engedve záródni az ajtót) és így tárgyaltak a helyi állomás alkalmazottjával, hogy engedjék már be őket a másik vagon folyosójára.

Épp ekkor próbáltam wc-re kommandózni, ezért tudom (mielőtt a mindentudók belekötnének). Nem túl kedves szóváltásba is kerültem az említett vasutassal, aki mindőssze annyit tudott mondani, hogy nem az ő hiábja, nem tud mit csinálni, nem tudja kinyitni a másik vagont, nincsen pótvagon, egyébként is ez máv vonat, úgyhogy beszéljem meg velük. Egy óvatlan pillanatban, amikor a lent várakozók levették a lábukat a lépcsőről kicsit, gyorsan fütyült és elküldte a vonatot a lent állók nagynagy örömére (1 marhavagon és legaláb 6 üres folyosós kocsi gördült ki).

Kapva a javaslaton felhívtam a MÁV-ot a vonatról és vázoltam nekik, hogy mi a módi a vonaton és hogy sürgősen szerváljanak egy másik vagont vagy utasítsák a háló kalauzt a folyosók megnyitására. A vonal túlfelén a kedves úriember közölte, hogy hát ő nagyon együttérez meg minden, de ő sajnos semmi módon nem tud kapcsolatba lépni a kalauzokkal (wtf?). Jólvan, akkor szóljanak a mozdonyvezetőnek. Azt sem tudják természetesen elérni. Jó, akkor szóljanak a következő állomásnak. Sajnos nem tudok mit tenni…..Nos kb. ez a hozzáállás jellemezte a máv-ot is az ügyben, szóval messze nem csak a horvátokat kell szidni.

Kb. 4-kor begurultunk Zágrábba (ekkor már a wc elérhetetlen volt az 1-1 állomáson bepaszírozott emberek miatt), ahol vagy 60 embert próbáltak beterelni a fényképen látható telítettségű vagonba. Itt is megvolt a kocsi elejéről végére és vissza terelés, még jött volna fel a kaller a vagonba, hogy hát biztosan nincsen-e hely (bizonyára viccből utaznak kb. a wc-ben is). Feltehetően lincsközeli hangulat alakulhatott ki és valószínűleg pár helyi kiverhette a balhét, mert kb fél órás huzavona után hoztak egy új kocsit a vonat végére, de persze ez csak arra volt elég, hogy a peronról felszálljanak, a 421-es kocsi zsúfoltságán nem sokat enyhített (sőt, semmit).

Míg az állomáson álltunk, ismét felhívtam a MÁV-ot, ahol ismét a kedves úr fogadta a hívásomat. Ez még a kocsi felcsatolása előtt volt (kb 10-20 perccel). Elmondtam neki, hogy mit látok épp Zágrábban a peronon és hogy itt lincselés lesz. Ismét elmondta, hgy ő nem tud tenni semmit, senkit nem ér el stb stb… Figyelmeztettem, hogy ebből botrány lesz és hogy a Keletit készítsék fel a reklamálók özönére. Azt is jeleztem, hogy a szituáció kulturált kezelése úgy nézne ki, hogy a Keletiben kapásból, kérdés nélkül váltják vissza a jegyeket mindenféle papírmunka kényszerítése nélkül (amit mondjuk egy átszálló külföldinek esélye sincsen elvégezni).

Természetesen mikor beértünk, a szokásos panaszirodába kellett menni, ahol a kezünkbe nyomtak egy papírnyomtatványt, amin a késés (több, mint 120 perc) miatt igényelhetjük vissza a menetjegy árának a felét (amit becsesen majd elbírálnak 30 napon belül). Tökéletes példája annak, hogy egy szolgáltató szándékos adminisztrációs akadályokkal megnehezíti az ügyfelek sérelmeinek a kompenzációját.

Végül a magyar határon kapott a vonat még pár vagont és ezután (röpke 10 órával az indulás után) már lehett levegőt venni, nem kellett a folyosón dohányzók füstjét szívni és széken lehetett ülni a föld és táskák helyett (ollé). Kérdem én, mi tartott ezen 10 órát???

És nem lehet a Szigetre fogni a dolgot. A zágrábban felszállók egy része lehet, hogy szigetelő volt, de már Splittől otthagytunk embereket, az ottani felszállók pedig turisták voltak (szépszámmal magyarok). Egyébként a határellenőrzéskor a rendőrök elejtett szavaiból arra következtettünk, hogy ez a marhavagon effekt eléggé tipikus. Ez szégyen, az országimázs rombolásának tökéletes példája (még ha máskor nem is a helyjegyek sokszorosan eladása a probléma). A fülkémben levő angolok Indiához hasonlították a helyzetet...

Azt meg csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy több 100 ember alapvető emberi méltósághoz való jogt tiporták két lábbal, amikor belakatoltak minket egy marhavagonba. Remélem így már minden világos és a hitetlenkedők is észlelik a problémát, ami nem az utasokban van.

Üdvözlettel,

Peter

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.13. 14:29:53

sajnálom, fárasztó lehetett, a MÁV meg szégyelje agyon magát.

labi 2014.08.13. 14:31:40

Na most az, hogy vonattal keletre és délre ne, az kinek újdonság?

Ok, hogy XXI. század meg "manapság már" és "azért ez horvátország" meg akármi, de azért na... Lehet homár postot írni arról is, hogy Indiában a vagon tetején is ültek és társai, de érdemes az utazás előtt utánanézni, hogy milyen a helyzet arrafelé...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 14:32:16

Gigaposzt gigafotókkal!

@Hilda: A fotók lelógnak a monitorról!!!4

Bombaló 2014.08.13. 14:38:19

Első blikk, hogy az egyik HZ, a másik MÁV jegy. A HZ belföldre adta el (Split-Gyékényes) a helyet. A MÁV-START majd kinyomozza hol nem működött a rendszer.

gabors 2014.08.13. 14:44:00

ELSO !!!

hu de jo !!! vannak kepek igy nem kell vacakolni az olvasassal sem!

gabors 2014.08.13. 14:45:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: balkan volt balkan van balkan lesz !!!

gabors 2014.08.13. 14:49:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: csatlalkozom mi fasznak kell 2400x1500 kepeket berakni amit aztan a css calibral 550x420-ra commissiont kapsz a szolgaltatodtol a homar altal elegetett bandwidth-er ???

szk2 2014.08.13. 14:51:17

A teljes MÁV vezetőség elérhetősége www.mav.hu/res/vezetok120924.pdf

ptspts 2014.08.13. 14:53:07

A posztokat köszönjük, jó tudni, hogy mire számítsunk az említett vonalon az említett vasúttársaságoktól, és ha egy jövőbeli utasnak ez túl nagy kellemetlenség (nekem mindenképp), akkor előre tudja, és más utazási lehetőséget választ.

A leírás alapján az érintett vasúttársaságok minden említett alkalmazottja kritikán aluli szolgáltatást nyújtott, és úgy látom, utólag sem igyekeznek az utasok elégedettségét növelni.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy a vasúttársaságok az emberi méltósághoz való jogot tiporták. Aki nagyra tartja a méltóságát, az eleve ne szálljon fel egy ilyen vonatra, ha látja, hogy ekkora tömeg van rajta. Ha jól tudom, senkit nem kényszerítettek, hogy ténylegesen utazzon, mindenkinek megvolt a lehetősége az induló állomáson maradni, és más lehetőség után (pl. busz, telekocsi, taxi, későbbi vonat) nézni, és azt egy akár az állomáson, akár egy szállodai szobában megvárni. Aki meg pont úgy számolta ki a pénzét, hogy erre már nem futotta, az felelőtlenül vágott neki az utazásnak, és emiatt csak magát okolhatja.

Minden utazás kockázattal jár, minden utazó kockázatot vállal. Például a postakocsin utazókat régebben gyakran kirabolták (lásd a westernfilmekben), manapság ez a kockázat jóval kisebb, de még mindig előfordulnak lopások, rablások az utazás alatt. Régen ha valaki nem fért fel a postakocsira, akkor saját költségén meg kellett várnia a következőt, manapság erre ritkábban van szükség, mert pl. plusz kocsikat csatolnak a vonathoz, vagy a busztársaság indít egy kiegészítő buszt, de azért előfordulhat (pl. a posztban említett vonat esetében), hogy nem jön gyors segítség.

A közlekedési társaság mulasztása esetén is a kockázatot az utazó vállalja a saját utazásáért, és a váratlan helyzeteket a helyszínen az utazó feladata felismerni és megoldani, saját költségére. Utólag persze kérhet kártérítést (és egyes esetekben törvény vagy szerződés szerint jár is neki), de ettől még a teljes felelősség az övé a saját utazásáért, és ha egy működő WC nélküli vagonban, zsúfoltan áll 10 órán keresztül, amikor dönthetett volna úgy is, hogy eleve nem száll fel, vagy az első állomáson leszáll, akkor őt emberi méltóságában senki sem alázta meg, és az álldogálás okozta saját kellemetlenségéért elsősorban ő felelős.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 14:56:25

@gabors:
Nekem konkrétan jobbra dől a monitorom, annyira kilógnak a képbül!!4

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.13. 14:56:27

"Vonattal Keletre, Délre ne menjünk, ezt mondta a jegyvizsgáló is..."
Balkáni kalandtúra, ez egy plusz szolgáltatása a MÁV-nak :D Belföldön is általános :D

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.08.13. 14:58:28

Van akit név szerint említenek.. a szerencsés kevesek.. :))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.13. 15:01:13

@ptspts: azért ilyenkor megszoktuk ám kérdezni, hoyg a posztolót szabad????

labi 2014.08.13. 15:01:16

Na most csak rékerestem mennyi egy vonatjegy splitbe és vissza, a MÁV asszongya 78 euro, legyen mondjuk 25.000 Ft.

Olcsó autóbérlés: 3000 Ft/nap. (tudom, van olcsóbb is, de most hirtelen ezt találtam)
Benzinköltség: kb 40.000 Ft
Menetidő 7 óra.

Ha belegondolok, hogy nyaralni még sose egymagamban mentem, akkor nem értem miért választanám a vonatot...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 15:07:04

"országimázs rombolásának tökéletes példája"

Mivel a MÁV imázsát már nincs hova rombolni.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.08.13. 15:07:11

@labi: És ebben benne van a biztosítás, külföldi használat és a KM pénz is?

pengusz 2014.08.13. 15:13:07

Vajon akkor el tudták volna érni a mozdonyvezetőt, ha azt mondod, hogy egy gyanús csomagot találtatok, amiből vezetékek lógnak ki?

labi 2014.08.13. 15:14:46

@amsz:
Aham. Amikor pár éve pont horvátországba menet előtt pukkant le a saját kocsi, akkor valami 2500 Ft/napból is kijött. Bár ott a teljes állomány egyforma suzukikból állt, de mindenki hasonló célra vitte.
A mávnál az is jobb.

McZozo 2014.08.13. 15:24:59

@ptspts:
nem ertek egyet a velemenyeddel mert miert nekem kell ott aludnom sajat penzen mert ok 5 szor annyi jegyet adtak el. Meg a sokat szidott repulok eseteben is ha tulbukkolas van a repolotarsasag fizeti a szobad es jegyet kapsz a kovetkezo jaratra ingyen.

ptspts 2014.08.13. 15:26:04

@batgirl: Az én hozzászólásom esetén fölösleges, szerintem én a posztolóról semmi negatívat nem írtam.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 15:29:55

@McZozo: "miert nekem kell ott aludnom sajat penzen mert ok 5 szor annyi jegyet adtak el."

Olvastad, amit írt?

"nem értek egyet, hogy a vasúttársaságok az emberi méltósághoz való jogot tiporták."

Nem kötelezte a vasút az utasokat elállatiasodásra. Minden másban hibásak.

Nem írta, hogy ott kell aludnod. De az egy létező alternatíva a marhavagonokban való szállításra.

borzimorzi 2014.08.13. 15:34:24

@batgirl: Szégyellje magát a MÁV? Miért vannak ilyen irreális elvárásaid? Soha, egyetlen monopólium sem szégyellte még magát azért, mert pocsékul szolgáltatott.

A MÁV-ot ideje lenne szépen privatizálni, de nem ám sz...ért-h...ért odadobni a ---közeli eeetásaknak! Hanem koncesszióba adni a működtetést 10 évenként. Előírni, hogy mennyi fejlesztést kell beleölni a hálózatba, és az a minimum. Aztán meg aki azon felül többet ad a koncesszióért, az működtetheti. Onnantól kezdve ő határozza meg a jegyárakat meg mindent. Egyből komolyan fogják venni a panaszokat!

Üdv:
b

borzimorzi 2014.08.13. 15:37:15

@atpijkamo: Nézd, a marhavagon ehhez képest luxus. Blicceltem egyszer marhavagonban, hárman haverok voltunk benne összesen, úgyhogy tudom, miről beszélek. Nem mondom, hogy megtenném újra, de hát juventus ventus. Sokkal kellemesebb volt, mint a tömegnyomor. Mondjuk, az állomás előtt jóval le kellett szállni, de a rendezés miatt úgyis megállították kint, jó messze. Nyilván a személyvonatoknak elsőbbséget adtak.

Üdv:
b

kézműves étcsokimikulás 2014.08.13. 15:39:07

schindler peter jobban tudja...
:)

arc hatalmas,ego veri a csillart,stilus kritikan aluli,de bezzeg o...
ehhhh...
az a baj,hogy itt mindenki szakerto...
nem erti,hogy a halokocsiba akkor sem szallhat fel,ha a feje tetejen all es pattog,csak mert o vett jegyet...
nem erti,hogy a horvat vasuttarsasag hibajarol nem a mav tehet...
nem erti,hogy...

hagyjuk...

ha akkora hepaj van,akkor 6-8 hozzam hasonloval leulok a csomagjainkkal a vonat ele szepen es megvarom,mig odaer a rendor/bakter/illetekes aztan mehet a cicaharc...
teny,gaz ami tortent,de utolag mar mit picsogni rajta???
tulelte???igen....
majd legkozelebb megy gyalog vagy nem veri a nyalat osszel,hogy "a horvatoknal nyaraltam" hanem csak velencefurdoig mereszkedik vonattal...

lehet engem is listazni...

Praetorian 2014.08.13. 15:40:23

@ptspts: Bolondságokat írsz öcsém, milyen kockázatot kéne vállalnia, mikor direkt helyjegyet vásárolt a posztoló, hogy pont kizárja a kockázatot.

ptspts 2014.08.13. 15:40:37

@McZozo:

> miert nekem kell ott aludnom sajat penzen mert ok 5 szor annyi jegyet adtak el.

Azért (mint ahogy fent is írtam), mert a saját életedért és a saját utazásodért te vagy a felelős, és te vállalod a kockázatot. Minden pillanatban te döntesz az életedről, akkor is, amikor időt töltesz azzal, hogy egy vasúttársaságról infót szerezz be, akkor is, amikor megveszed a vonatjegyet, és akkor is, amikor felszállsz egy túlzsúfolt vonatra. A vasúttársaság súlyosan mulasztott a helyjegyek többszörös eladásakor és a kiegészítő kocsi hozzá nem kapcsolásakor (és ennek következményei is lesznek, pl. negatív publicitás, kártérítési követelések, perek, az utasok számának csökkenése), de a te döntésed, saját magadért felelősséget vállalva, hogy az adott helyzetben, a kockázatot felismerve felszállsz-e a vonatra.

(Érdekesebb téma megvitatni, és árnyaltabb, hogy ki a felelős abban az esetben, ha valaki elájul és/vagy megsérül a hosszú álldogálás során. Most erre, írásban, nincs kapacitásom.)

Indokolt a felháborodásod mások mulasztása miatt bekövetkezett plusz költségeid, időveszteséged és/vagy kényelmetlenséged miatt, és van erkölcsi alapod pl. arra is, hogy utólag kártérítést kérj (és arra is, hogy negatív élményeidet publikáld), de az emberi méltóságról, a kockázatról és a felelősségről alkotott véleményemet továbbra is fenntartom.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 15:41:17

@borzimorzi: "Blicceltem egyszer marhavagonban, hárman haverok voltunk benne összesen, úgyhogy tudom, miről beszélek."

:)) Szerintem nem tudod. Nézz utána, mit jelent. Ha a gugli nem ad megfelelő találatot, akkor írd be mellé keresőszónak, hogy Auschwitz.

borzimorzi 2014.08.13. 15:43:27

@borzimorzi: Azt csak zárójelben említem meg, hogy normális kormány nem nyerészkedni akarna. Az azt mondaná, hogy aki kiépíti a pályát úgy, hogy 5 év múlva a Budapest-Split, a Budapest-Bécs és a Budapest-Debrecen vonalon TGV-szintű vonatközlekedés legyen, azé a teljes MÁV működtetésének koncessziója sok, max 30 évre. És aki a legkevesebb évvel megelégszik, az nyer.

Üdv:
b

telkoe 2014.08.13. 15:45:20

Onerzetes utas Petike felhivja a MAVot (felkover kiemelve) es megsertodik azon hogy nem tudnak utasitani egy kulf vasuttarsasagot hogy azonnyomban izibe tegyenek egy-ket vagont a vonathoz es nem szervezik at azonnal bolcs utmutatasai alapjan a karteritest.

A fogyasztoi mindenhatosagba vetett hitt es a rideg valosag durva utkozesenek meghato tortenetet olvashattuk.

borzimorzi 2014.08.13. 15:45:50

@atpijkamo: Ne kavard, ne kavard...

A konyhakés se lett tömegpusztító fegyver attól, hogy 70 éve valaki konyhakéssel irtotta ki a családját.

Üdv:
b

ptspts 2014.08.13. 15:47:02

@Praetorian: Nem tudok egyetérteni abban veled, hogy bolondságokat írok.

A helyjegy vásárlása szerintem nem zárja ki a kockázatot, hanem csak csökkenti. Megbízható vasúttársaságnál közel 0-ra csökkenti, megbízhatatlan vasúttársaság esetén egy picit csökkenti.

A posztban említett vonat utasai a jegyük áráért járó szolgáltatást nem kapták meg (hanem annál jóval kevesebbet kaptak), és emiatt jogos a felháborodásuk, és erkölcsileg jár nekik a kártérítés, de ez nem változtat azon a véleményemen, hogy a kockázatot és a felelősséget mindenki saját maga vállalja a saját életéért és utazásaiért, és azon sem változtat, hogy szerintem emberi méltóságukban senkit nem aláztak meg.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 15:49:32

@borzimorzi: Apafej, itt beszélt nyelvről, kultúráról van szó. Vedd figyelembe a szövegkötnyezetet is. Ha azt mondom, heringekként voltunk összepréselve a hetesbuszon, nem azt jelenti, hogy sós volt. Goldolkodj már!

"a vonat belakatolva, marhavagonként teletömve indult el,"

Nem azt jelenti, hogy szálkás volt a vagon fala.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.13. 15:54:15

@kézműves étcsokinyuszi: Azért ilyen állapotoknál már mind a két fél felelős, főleg hogy kb. az egész vonat a MÁV cucca volt. Lehet, hogy sokat picsog, de ilyen állapotok esetén elég sok minden jogos belőle.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 15:57:53

@kézműves étcsokinyuszi: "utolag mar mit picsogni rajta?"

NEm utólag picsog, már ott is veszekedett mindenkivel, akivel tudott, még telefonált is a MÁV-nak. Ennél nehezebb ott helyben utasként többet tenni a megoldásért.

Le vagy szavazva, @ColT: -tal értünk egyet.

Csipu92 2014.08.13. 16:16:21

Köszönöm a kiegészítést, kedves sorstársaim. Nyilván hozzám hasonlóan ti is "fillérbaszók" vagytok és pluszban még a "hattyúk halálát is eljáttszátok" :D

Én azon meg sem lepődtem, hogy az odafelé úton nem működött a légjavító(?), direkt meg sem említettem. Ehhez már igazán hozzászoktam.

A horvát kalauzt én láttam később is. Konkrétan elzavart a helyéről egy srácot, mert, hogy az az ő helye. Felváltva kiabálta horvátul a helyjegy és a rendőrség szavakat, el is kezdett telefonálni :D (Te meg töröld ki a helyjegyeddel) Ezután békésen szundikált a mellettünk lévő kabinban (ahol valóban nem 6 fő tartózkodott), amíg nem kellett megint jegyeket ellenőriznie. Illetve eljátszotta, hogy ő nem tud se angolul, se a horváton kívül semmilyen más nyelven, amikor próbálták elérni, hogy csináljon már végre valamit. (Érdekes módon előtte, a jegyellenőrzéskor még ment neki az angol... biztosan megkopott a tudása az alatt a pár óra alatt)

Thule 2014.08.13. 16:23:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: Látszik bakker, te is meg a haverjaid is, a posztot sem olvassátok el (ezt sem meg a többit sem, soha, hiszen minek is azt), csak azonnal toljátok befele a kommentekben nonstop a sok hülyeséget, baromságot. Neked is ennyi időd van, itt tolod az 'észt' állandóan, ki a faszt érdekel amúgy? Ha van obstruktív, a POSZTRÓL SZÓLÓ értelmes hozzászólásod, akkor azt írd be. Ha ilyen nincs, akkor kussolj és csinálj valami értelmeset, ami hasznos, például: takarítsd ki a kutyaólad, dolgozz (ez lenne a legfontosabb), olvass, művelődj, tanulj meg helyesen írni és még sorolhatnám. Ha ezekkel készen vagy, akkor jöhetsz a homárra posztolni _értelmesen_. No de ez ugye nem megy, csak a hülyeség, a baromság, a totálisan OFF kommentelés, aminek semmi köze az egész témához de hát az a legfontosabb, hogy TE ide írj, TE ide posztolj és rád figyeljen a világ, mert TE aztán olyan fontos ember vagy ezen a kurva homáron.

Le fogom szarni a válaszodat, mindenki másét is aki ír akármit a védelmedre, mert akinek van egy kis minimális esze (köztük a posztolónak is), az pontosan látja mekkora seggfejek vagytok mind.

Sajnálatos dolog, hogy ilyen kárörvendő, irigy, semmire kellő, buta, agyatlan barmokkal van tele az internet és ez az amúgy jó oldal is. A hozzászólások 90%-a spam, trash, totális off, amit te meg a bandád produkál ide minden áldott nap.

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy a kurva életbe nem lehet ezt a folyamatos, semmitmondó offolást megunni illetve abbahagyni, miért kell minden egyes posztolót állandóan fikázni és miért nem lehet egyszerűen a témába vágó, konstruktív véleményeket írni, utána meg befogni és hagyni mást is érvényesülni.

Nincs családod, életed, amire ezt a rengeteg felesleges időt fordíthatnád? Úgy látszik nincs, bár lehet jobb is, abból is katasztrófa lenne.

labi 2014.08.13. 16:23:25

@borzimorzi:
No de ki a fene akarna koncessziósdiban vasúti személyszállításra gyúrni? Még az üzemeltetési költségeket számolva sem éri meg, nemhogy még fejlessze is valaki üzleti alapon...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.13. 16:39:31

@Thule: "
Nincs családod, életed, amire ezt a rengeteg felesleges időt fordíthatnád? Úgy látszik nincs, bár lehet jobb is, abból is katasztrófa lenne. "

Neked meg humorérzéked...
Ellenben
Mit lehet ehhez még hozzátenni? Szarjon sünt a MÁV. És még?
Mi okosat lehet még hozzáfűzni?

Darth Revan 2014.08.13. 16:39:39

"A fülkémben levő angolok Indiához hasonlították a helyzetet..."

indiahoz nem igazan hasonlithattak, ott ugyanis nagyon kulturalt a vasut. En masodosztalyon utaztam Amritsar es Delhi kozott a ShatabdiExpressen (400 km)

A jegy 700 rupia volt (kevesebb, mint 3000 forint

Ezert az osszegert jart:
-helyfoglalas
- minden utasnak egy nagy palack asvanyviz
- meleg reggeli minden utasnak szervirozva
- kave/tea
- angol es hindi nyelvu ujsagok
- mukodo legkondi
- tiszta wc
- ket konnektor minden sorban (szoval sajnos nem ulesenkent egy)
- a jegyet online vettem, nem kellett kinyomtatni (ez evekkel ezelott volt, a MAV-nal akkor meg nem volt erre lehetoseg)

kézműves étcsokimikulás 2014.08.13. 16:51:34

@Thule: dik,a noveny megtalalta a zekezetjeit...
:DDDDD

@atpijkamo: @ColT: jo,le vagyok...
:)
akkor vessetek a mokusok ele...
:)))
tovabbra is tartom,hogyvagy ott helyben kiverem a hisztit es megy a hepaj vagy felszallok es kussolok,mert elfogadtam a szituachiot...
ez kb ugyanaz,mint az etteremben ulo gyoker,aki folyamatosan reklamal,hogy vacak a kaja de kozben tomi magaba...
ennyi...

kézműves étcsokimikulás 2014.08.13. 16:57:02

@Darth Revan: na jah,ulj fel egy helyi erdekure...
:)

napocskin9 2014.08.13. 17:01:36

Én 2000-ben tettem meg ezt az utat másodmagammal. Oda nem volt különösebb probléma, visszafelé viszont ugyanilyen volt - szerencsénkre mi korán felkerültünk a vonatra, így ülhettünk, de az is nehézséget okozott, hogy kimenjünk a WC-re, olyan tömeg volt, és tele volt a folyosó utasokkal, akik a csomagjaikon ültek. (Az már csak hab volt a tortán, hogy nyílt pályán három órát vesztegeltünk a szerb-magyar határ közelében, mert leszakadt a vezeték.) Nem annyira megnyugtató a tudat, hogy azóta semmit nem változott a helyzet. Persze nem lehet sikeres ember, aki vonattal utazik.

napocskin9 2014.08.13. 17:03:31

@Thule: obstruktív =/= konstruktív, gondolom, azt akartad írni. De amúgy +1.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.13. 17:04:53

@napocskin9: nem sikeresseg kerdese...
csak neha nem erteni az embereket...
mit gondolt,egy horvat tengerparti nyaralas csak neki jut eszebe,senki mas nem lesz a vonaton???
felreertes ne essek,nem szeretnem csak a posztert hulyenek nezni,nekem is voltak kalandjaim mar a horvat/szloven vonatokon,de kerem...
egy olyan,mint az a turistvan,aki azert picsogott,mert a karnevalon sokan voltak velenceben...
tudni kell egyutt elni a meglevo problemakkal...
vagy meg kell elozni,mint mar irtam...

flowers66 2014.08.13. 17:08:44

Van ennek egy jó megoldása, kár,hogy akinek csinálnia kellene nem fogja! Mindenkit aki ezért felelős, kirúgni a Máv-tól!!A horváth oldal nem a mi kompetenciánk.EZ a munkájuk, dehát olyan st@rul végzik,hogy erre nincs szó.. Tuti,hogy addig nem lesz rend. Majd ha kirúgnak egyszerre 500-1000 embert, mert egy balfácán,mert semmit nem lehet rábízni, mert nem munkát végez csak imitálja....és rájön, hogy kereset nélküli lett,talán kicsit gondolkodik..Mondjuk én nagyon fent kezdeném, ívben repülnének. Mocskos szemét banda!

napocskin9 2014.08.13. 17:18:52

@kézműves étcsokinyuszi: nem erről van szó, mindenki tudja, hogy nem lakatlan szigetre megy nyaralni, de bocs, hadd panaszkodjak már, ha a nem kevés pénzemért szar szolgáltatást kapok. Persze, én is voltam olyan fiatal, amikor egy szavam se lett volna, hanem - hm, bocsánat a kölcsönvett kifejezésért - jókedvű kalandozásnak veszem az egészet. De elmúltam annyi, és annak meg különösen rémálom, aki gyerekekkel utazik.

borzimorzi 2014.08.13. 17:19:21

@labi: Szerinted. Viszont a te véleményed nem feltétlen esik egybe azokéval, akik egy ilyen beruházásra képesek. Van pár ilyen cég a világban.

Persze, ez is csak egy fogadás, mint minden, ami a jövőre vonatkozik. Ha akad olyan tőkés, aki szerint az olaj fogyása gyorsabb lesz, mint várjuk, tehát le fog áldozni a fapadosoknak, az elektromos autók meg jóval később lesznek igazán olcsók, mint várjuk, akkor akadhat olyan, aki szerint a megfelelően tiszta, pontos és gyors vasúti közlekedésnek komoly jövője van.

Amúgy jelene is van, nézd csak meg Japánt és Franciaországot. Ja, persze, azt ne várja senki se, hogy majd olcsó is lesz. Viszont, ha csak kétszer annyiba kerül, mint az átlag repjegy, már jó. Hiszen nem kell indulás előtt 2 órával kint lenni egy pályaudvaron, mint a reptéren, ahol aztán becsekkolsz, és várakoztatnak. Nincsen korlátozva, hogy mennyi pakkod lehet, kb. amennyit elbírsz, legfeljebb azt megtilthatják, hogy többször is fordulj a peronról. És nem a világ végén tesznek ki, ahonnét még fél órát kell tömegközlekedned vagy taxiznod a belvárosig (mint Lutonból Londonba), hanem a fejállomás a város közepén van. Plusz annak is jó, aki fél a repüléstől.

Így konkrétan versenyképes tud lenni. Ahogy az is, hiszen nagyon sokan Választják a TGV-t is meg a shinkanzent is, bár repülővel is mehetnének. Nem kell hozzá kerozin, hanem az (atom)erőműben előállított áram bőven jó a mozdonynak. Mozoghatsz, sétálhatsz menet közben, nem kell folyton ülnöd, nem a levegőben vagy. Annyit netezel, amennyit akarsz, a telefonodat is a szokásos módon használhatod. Sem utazás előtt nem kell az idődet vesztegetned a váróban, sem utazás után a kültelekről való bebumlizással. Pakkod is lehet nagy.

Remélem, még az én életemben megvalósul.

Üdv:
b

kézműves étcsokimikulás 2014.08.13. 17:26:22

@napocskin9: mondom-sokadszor-igaz,hogy nagyon gaz ez a szitu,de...
vagy megelozom vagy ha mar tudomasul vettem,hogy ez van akkor lezarom,levonom a megfelelo konzekvenciakat es kesz...
de ez a manapsag divatos visszafele kopkodes...
no,mindegy...

amugy-40felett-nekem is vannak elmenyeim,de ez ettol buli...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 17:26:23

@venszivar: :)) Hülye, ez népművészet. Emberdíszekkel dekorált vonatok.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 17:30:55

@borzimorzi: "nézd csak meg Japánt és Franciaországot"

+ Tökéletes példák jól működő vasútra.

Még hozzátenném, hogy mind az autónál, mind a repülőnél biztonságosabb.

napocskin9 2014.08.13. 17:32:03

@kézműves étcsokinyuszi: Milyen visszafelé köpködés?! Ne húzz már fel. Mindenki maradjon csendben, ha valami baja van? Én nem vagyok egy panaszkodós típus, néha jókat röhögök itt, hogy miken panaszkodnak az emberek, de speciel szerintem ez egy jogos poszt.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.13. 17:33:28

@atpijkamo: azert a franciaknal egy "mezei gyors" mondjuk parizs-marseille vagy lyon viszonylatban is tud kaland lenni...

japan meg...nem osszehasonlithato semmivel...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 17:36:01

@napocskin9: "mindenki tudja, hogy nem lakatlan szigetre megy nyaralni"

Kivéve, ha direkt odamegy.

Haverom nyaralót bérelt, meghívott. Tombolt a nyár, volt vagy 15 fok, kinn csónakáztunk a tavon, mikor elkezdett éktelenül káromkodni az anyanyelvén. Az volt, hogy meglátott egy másik csónakot valahol a láthatáron, pedig az ügynöke, aki a kérót intézte, megesküdött, hogy egyedül lesz.

Tiborfalvi Tibor 2014.08.13. 17:36:12

@ptspts: Gondolom te nagy erélyesen leszálltál volna a nagy büdös semmi közepén, abban reménykedve, hogy a következő vonat már totál üres lesz, igaz?

Sőt, te taxit hívtál volna, mert te úgy mész nyaralni, hogy a hazaút kifizetése után is legyen jócskán gempád. Hazataxiztál volna a kapuig! Sőt, gondolom még egy helikopter bérlése is belefért volna!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 17:39:15

@kézműves étcsokinyuszi: Mikor régesrég én vonatoztam keresztól-kasul Franciaországot, minden vonat pontos volt. illetve egyszer késett, de az sose jött, nem tudom, akkor lehet-e késének nevezni.

London és Skócia között, meg nem hogy késtünk, de 5 perccel előbb ért be a vonat.

Svédországba buszoztam. Megállt egy megállóban és várt pár percet. Kevés volt a felszálló az előző megállókban, és megelőzte a menetrendet, be kellett várnia sajátmagát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 17:40:46

@napocskin9: Hát a japánok imádják a tömeget, elpusztulnak egyedül. A skandinávok meg pont a fordítottja. Mondjuk nekem Japán rokonszenvesebb, emberibb.

Darth Revan 2014.08.13. 17:51:52

@kézműves étcsokinyuszi:
A MAV-ot nem lehet alulmulni. Amugy ez a poszt egy nemzetkozi expreszrol szolt, nem egy kis hely vicinalisrol.

Troppauer_Hümér 2014.08.13. 17:52:46

Uraam most vagy mellszégyellte magát méjségesen vagy Törpemonyózik.

Darth Revan 2014.08.13. 17:54:57

@venszivar: napi 22 millio utasnal elofordulhat, hogy egyes jaratokon zsufoltsag tapasztalhato. :)

borzimorzi 2014.08.13. 17:55:32

@atpijkamo: Hanem azt jelenti, hogy a posztoló nem tudja, mivel játszik, amikor a szenvedéseiről előadott panaszát akarja felturbózni. Ugyanis azokkal a bizonyos marhavagonokkal nem a zsúfoltság volt a legnagyobb baj, amire a posztoló hivatkozik. Hanem az, hogy hová mentek! Meg még az, hogy egyetlen közbülső állomáson sem lehetett leszállni róluk...

Éppen ezért, tudatosan nem voltam hajlandó figyelembe venni a kontextust. Nagyon nem szeretem, mikor valaki a holokauszthoz hasonlítja, netán azzal összemérhetőnek tünteti fel az életében előadódó apróbb kellemetlenséget.

Üdv:
b

borzimorzi 2014.08.13. 17:58:01

@atpijkamo: Köszönöm a jkiegészítést, igazad van. Különösen fontos ez most, a hollandok Ukrajna feletti tragédiája után.

Üdv:
b

vanek ur 2014.08.13. 18:00:11

A legelső képen látszik, hogy a magyar jegyet még július 28-án adták ki, az ugyanarra a helyre szóló horvát jegyet pedig augusztus 8-án. Tehát bőven telt el idő a két értékesítés között. Hacsak a horvátok ki nem találtak valamit, hogy lehet átverni a német rendszert (hogy ne panaszkodjanak a horvát belföldi utasok, mert nem kapnak jegyet), a hiba a német helyfoglaló rendszerben volt. A dupla helyeladás tehát nem a MÁV hibája, bármennyire is szeretné ezt sok ember annak látni.

Azt viszont nem értem, hogy a posztoló mit gondolt, amikor a MÁVot hívogatta Horvátországból: mit tud intézni a MÁV Horvátországban? (Egyáltalán, mit tud egy call centeres intézni az éjszaka közepén a panasz rögzítésén kívül?) A helyes eljárás: rögzíteni a körülményeket, és kártérítést kérni a MÁV-tól. Ha a zsúfoltság miatt nem tudtál elutazni, akkor ennek megfelelő bizonyításával az összes felmerült költség megtérítését (szállás, alternatív hazajutás, stb.) lehet (és ajánlott) kérni.

Intézkedni Horvátországban a horvát vasút tud, bárki bármit mond, tehát ismét csak nem a MÁV hibája, hogy Gyékényesig nem sok minden történt. Viszont belegondolva egy kicsit bármelyik vasút (nemcsak a magyar vagy a horvát, de akár a sokszor "bezzegpéldaként" emlegetett német, osztrák, svájci vasutak) logisztikájába, az sehol sem működik, hogy hipp-hopp kerül 1-2 kocsi pluszban valahonnan, és az szépen elzötyög a vonattal (legalább) a határig.

Azt az előző posztban mások már leírták, miért nem nyitották meg a hálókocsit. Ez még ilyen helyzetben is elfogadható érv, ezen is felesleges rugózni.

Homárposztot a körülmények és a horvátok töketlensége ér.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 18:02:35

@Thule:
Dikk mán!
Hát szép öcsém, veled se lettünk okosabbak, csak többek!4!
Menny a homokozódba jáccani, vagy tologassad a csattogós lepkédet!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.13. 18:04:10

@atpijkamo: genova-lyon,genova-marseille-marseille-lyon,illetve parizs fele elg sokat mocorogtam vonaton,meg tavaly is...
az ic-k rendben vannak,de a "sima gyors" ott se sokkal magasabb kaliber...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 18:07:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: "veled se lettünk okosabbak, csak többek"

:))

Bírom, mikor valaki a kommentelés színvonalát kritizálja egy minden színvonal alatti kommentben.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 18:18:42

@atpijkamo:
Hát ez az!44!
Legalább szót vóna a poszthoz, ha má ekkora szájkaratehuszár!

Bombaló 2014.08.13. 18:39:29

Egyetértek vanek úrral és a magam részéről továbbfűzném.
Nem sok változtatással mit várhat el a posztoló? Első lépésben a "helyjegy váltható" formát "helyjegy váltása kötelező" formára változtatni. A vonatra csak érvényes menetjeggyel és helyjeggyel lehessen felszállni, akinek nincs az repül az első csipkebokornál. Nyilván az illetéktelen felszállás megelőzése jelentős többletszervezést és erőforrást igényel. De ha ez megvalósul, vele jár, hogy napokkal előre elfogy a hely a vonatra...
TGV, ICE és más közhelyek. Párizsba mentünk vonattal egy hétvégére és úgy gondoltuk, hogy Münchenben vesszük meg a hazafelé szóló jegyeket, mert kinn némileg olcsóbb. Párizs-München. Mikor van vonat reggel? Nincs, mert megtelt. Délelőtt? Nincs, mert megtelt. Akkor mikor van? Fél 12 körül. ...hát akkor arra kérünk... Szóval így is lehet. Mert bizony a TGV egy zárt szerelvény, ott nincs bohóckodás, hogy na még egy kocsi kéne. (vö. repülőhöz utánfutót kérünk ha több az utas?)
Másik eset. Hazaút németföldről a híres német vasútról. Két átszállás Budapestig, de az első ICE-ICE csatlakozás késés miatt elmaradt. Hiába jelezted a kalauznak, nem értette a problémád. Óránként van vonat, jön a következő. Na igen, de a második ICE éri el Bécsben az utolsó pesti vonatot. A segítség, próbálj meg más vonatokkal előre jutni amíg tudsz, aztán csak lesz valahogy. Nyeremény egy romantikus éjszaka egy kisállomáson Ausztriában a reggeli első vonatra várva...

Ezzel nem oldódik meg a poszter problémája, de mindig van alternatíva. Csak nem biztos, hogy tetszik.

Manyecska 2014.08.13. 18:42:27

Basszus, én kellettem volna oda a "hisztis poszter", rögtön rend lett volna:)
Részvétem, én tuti igazi pánikrohamot kapok előbb-utóbb ha ilyen körülmények közt kellene "utaznom"..bár jöttem pont így haza edzőtáborból a folyosón a csomagokon ülve de az Balaton volt, és sima személyvonat..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 18:42:28

Az 50 éves férfi szégyellt elmenni az orvoshoz az altestébe szorult szexjátékkal, és inkább öt napig feküdt kínok között a díványon.

www.origo.hu/nagyvilag/20140812-testebe-szorult-a-vibrator-belehalt.html

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 18:44:32

Öten meghaltak, köztük egy olasz újságíró a Gázai övezetben egy izraeli rakéta szétszerelése közben.

Újságírók mióta molyolnak robbanószerekkel?

www.origo.hu/nagyvilag/20140813-szetszereles-kozben-robbant-a-bomba.html

Bombaló 2014.08.13. 18:44:59

Egyébiránt Zágráb->Budapest útvonalon ajánlom a RIPPL-RÓNAI IC-t. Csak a zágrábi csatlakozást kell előtte tisztázni. :)

Manyecska 2014.08.13. 18:47:38

"Thank you, Thomas!"
:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.13. 18:48:12

Először is: köszönet Hildának, hogy ilyen Jó Ember, jólmutatja a rendezett posztingrendszer, hogy milyen ember is ő.
Másodszorrészről: 35 fok volt ma, mégis mire való az ilye idő? Kimicsinált? Kicsiminált? Bikichuunai.
VAlaki foglalózza össze nekem ezt a posztokat és az összes többit is vagy ha nem, hát megkérhettek, hogy ugyan, olvassam már el. Külön jutalom annak, aki megrágja helyettem a csirkemellt!
@Bombaló: nagyon Szép Írás.

august 2014.08.13. 18:52:02

szarjon sünt a máv.

Hülye szar cég, már kb 20 éve nem tudják a helyfoglalást normálisan megoldani. És nem csak külföldön, hanem belföldön is.

Biztos ezt is az azóta kipaterolt és beperelt mávinformatika szerelte, aranyért. Ahelyett hogy inkább a németektől emailban megkérdezték volna hogy gútentág, vatkájndof ziccplacc rezervírunk használni bitte?

Németországban digital kijelző van, ami mutatja a helyfoglaltságot tól ig.

Romániában a kalauz végigmegy a vonaton és bediktálja az üres helyeket.

Nálunk ez a szartalicska tolvaj fakezű semmihez sem értő tetű banda még azt sem tudta megoldani, hogy x vonat mindig kiszámíthatóan ugyanarról a vágányról induljon, még a nagy internésönöl vonatoknál sem!!!

Jegyvásárlás? hahaha...

Nyugaton szinte mindehol vehetsz automatabol vonatjegyet.

Utastájékoztatás? az vajon mi?
Ha nincs okostelefonod, rajta a megfelelő app, meg is rohadhatsz a megállóban.Apropó, app...

A magyar vonatkereső elvirácska max néhány külföldi viszonylatig lát el ha kedve van.

A német simán tudja még az ukránt(!!) is. Sőtt, néhol még a buszokkal is tisztában van. Itthon meg néhány lelkes programozó próbál appot fejleszteni...

Gratulálok az európai teljesítményhez.

És mindezt a színvonalas szolgáltatást(és a tetűláda igazgatók megaprémiumát is) a mi adóforintjainkból szponzorálják.

Apropó, közmunkaprogramban 1000 embernek is jutna munka vagontakarítóként.....

Manyecska 2014.08.13. 18:59:36

@Kellemes Zérókomponista: haha! hajókázás közben szétfagytam, a lábfejemet már nem is éreztem fél óra után! Valami megfizethetetlen érzés most viszont megdöglök mert a létráról föl-le ugráltam órákat:D

Manyecska 2014.08.13. 19:02:02

Ja, a hajón működik a Futár..!:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 19:07:56

@Manyecska: "a hajón működik a Futár"

Persze, a futár kihozza a pizzát a Duna közepére is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.13. 19:23:08

Képzeljétek el, hogy ha mind ez a transzszibériai expresszen történik.
Az kicsit hosszabb az út. Amikor még fiatal lányka voltam, családostul elmentünk Miskolcra vendégségben. Személyvonaton. Meg sem tudtunk mozdulni, annyian voltak rajta. Nem tudom már, hány órát álltunk a tömegben, de számomra egy örökkévalóságnak tünt. Ráadásul a hugom 2 év körüli lehetett, és felválltva fogta valamelyikünk. Nos, azota tuti hogy hosszú évek teltek el, de nem változott semmit.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2014.08.13. 19:33:13

@Bombaló: A Split-Gyékényes marhára nem belföld. Utóbbi már a magyar oldalon van.

Egyébként miért a MÁV-ot szidja mindenki, ha ők a határon tettek rá megfelelő számú kocsit? Az, hogy Horvátországban tömegnyomor volt, az a HZ hibája.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.08.13. 19:53:18

@kézműves étcsokinyuszi:

"323. § (1) Aki közérdekű üzem működését jelentős mértékben megzavarja, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) csoportosan,
b) bűnszövetségben vagy
c) különösen nagy kárt okozva
követik el."

Manyecska 2014.08.13. 19:56:55

@atpijkamo: mi gyártottuk hozzá a nemmondommeg miket/:) amúgy MÁV-osokkal is találkozok mindennap ők a bulgáriai útra esküsznek, két nap, hálókocsis vonatokon, azt mondják ki lehet bírni. Hát ennél sz.rabb biztos nem lehet..

ptspts 2014.08.13. 19:59:12

@Tiborfalvi Tibor: Ha ezeket gondolod, akkor nagyon félreértettél, sajnálom.

Valószínűleg végigálltam volna az utat, mert tudom magamról, hogy nem okoz gondot fizikailag 10 óra állás, és összességében hamarabb érek haza, mintha leszállok, és más megoldás után nézek. De elképzelhető olyan helyzet, hogy elhalasztottam volna a hazautat. Házi feladat találni ésszerű megoldást alternatív hazaútra. Biztos vagyok benne, hogy szükség esetén találnék a bérelt helikopternél olcsóbbat és egyben a 10 óra vonaton állásnál kényelmesebbet.

Örülök, hogy látszólag minden másban egyetértünk, mert a megfogalmazott véleményeimre nem reagáltál.

názmin (törölt) 2014.08.13. 20:06:45

Tisztelt panaszosok legjobb tudomásom szerint az ülő kocsit nem a Máv állitja ki nem értem miért ott hisztiznek!Egyébként ha valakinek van pénze nyaralni menni és nem HÁLOKOCSI JEGYET VESZ AZ MEGÉRDEMLI A SORSÁT erröl ennyit!!

igi1 2014.08.13. 20:08:21

A sünt bántottad, te K@CS@G poszter!

Kinyírlak és nem a mellyeimmel.

Atörökk 2014.08.13. 20:12:34

Én simán bombariadót csináltam volna a vonaton.

igi1 2014.08.13. 20:13:26

@názmin: látod h valahol mindig spúr a nyaraló

Ha nem a wcn az utazáson

Ettől turista a turista

igi1 2014.08.13. 20:14:39

@atörökk: szerintem meg inkább elfingottad volna magad a tömegben és úgy tettél volna, mintha nem te tetted volna :)

názmin (törölt) 2014.08.13. 20:19:23

@igi1: Ez meg az eredménye a sporolásnak,láthatóan megérte.Egyébként azt csak mellékesen jegyzem meg hogy az ülőkocsi szlovák a vonatban amibe alapon nem vennék jegyet mert ismerem a légjavitó müködését benn!

Troppauer_Hümér 2014.08.13. 20:19:30

@atörökk: Attól még téged is ugyanúgy levágnak róla a helyi tekikatonák.

názmin (törölt) 2014.08.13. 20:22:01

@atörökk: Jó ötlet,csak szerintem a börtönkoszt nem a legváltozatosabb!

Atörökk 2014.08.13. 20:24:19

@Troppauer_Hümér:
Az lehet, de hátha oszlik a tömeg addig, és lesz helyem :)

hiphiphurra 2014.08.13. 20:27:33

@názmin: olvasd el a masodik poszt elso bekezdeset es erezd magad a listahoz tartozonak. Gondolom ha megeroszakolnak egy miniszoknyas csajt nalad akkor is o a hibas, mert egyresz minek volt ott, masreszt pedig miert ugy oltozkodott. Vegulis logikus!

Atörökk 2014.08.13. 20:34:19

Popkornit, söröt, borot!

Manyecska 2014.08.13. 20:34:29

@atörökk: és akkor a kutyàk is ott lihegnek a nyakadba.nem jò ez. a tetön azért még vot hely xd.

Atörökk 2014.08.13. 20:36:44

@Manyecska:
Dehogy is, nem az én zsebemben van a bomba. Mer' hülye azért nem vagyok :D

názmin (törölt) 2014.08.13. 20:41:56

@hiphiphurra: Te is olvasd el hogy "Alapbol nem szabad a szlovák kocsiba jegyet venni ezen a vonaton pedig az közlekedik ülökocsiként!?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.08.13. 20:42:32

Tiborc drezinával jár nyaralózni! Na, értitek mán!:)

vanek ur 2014.08.13. 20:44:49

Az összes MÁV anyázónak a megdöbbentő igazság:

Ebben a vonatban az ülőkocsi eredetileg 80 személyes lett volna, de ezt a horvát vasút még az előző nap lecserélte egy 60 helyes típusúra. Ilyenkor a már említett német helyjegyrendszerben (ebben megy minden nemzetközi foglalás, és a német vasút üzemelteti) is ki kell cserélni a kocsit, hogy ne adjanak el nem létező helyekre jegyet. Mivel az új kocsi teljesen más üléselrendezésű (8 fős fülkék helyett 6 fős fülkék), a rendszer nem tudja automatikusan lefoglalni a helyet azoknak, akik korábban már váltottak jegyet, ezt a kocsicserét elvégző horvát vasutasnak kellett volna megtennie manuálisan - nem tette meg. Vagyis került egy papíron üres kocsi a vonatra, így lehetett duplán eladni a helyeket, és így lehetett, amit az egyik posztoló írt, hogy "nem létező ülőhelyekre is adtak helyjegyet!!! (pl. a 48-as ülésre úgy, hogy csak 41-46-ig van számozott ülés)".

Nem tisztem védeni a MÁVot, de most ők is csak elszenvedői voltak a dolgoknak. Ezt Homár Hilda is megtudhatta volna mára, ha ír szeretett vasutunknak (a sajtóosztály emlékeim szerint a múltkoriban is elég gyorsan válaszolt). Az ügyfélszolgálatra nem érdemes számítani, tapasztalataim szerint 2-3 hónap, mire érdemi válasz jön...

Sandor Akarki 2014.08.13. 20:45:08

@labi:
1) Nincs jogsid és másnak se akivel utazol,
2) Szeretnél gyönyörködni a tájban,
3) Szeretsz vonatozni,
4) Buszozni nem tudsz mert rosszul vagy tőle (ismerek ilyen embert, negyed óra után hányingere lesz buszban-autóban, vonatozni meg tud, ha mégis szarul van akkor meg kitántorog a wc-re hányni)...

Sandor Akarki 2014.08.13. 20:47:20

@vanek ur: Érdekesen hangzik és életszerűnek is. Érdemes lenne perre vinni amúgy. :) Valakinek aki nem ért haza időben, nem tudott bemenni a munkába másnap és ezért kirúgták pl. Mármint aki nem fért fel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.13. 20:57:27

@Sandor Akarki: Egyrészt a helyjegyeket nem előző nap adták el, másrészt nem hússzal, hanem kétszázhússzal szerettek volna többen utazni, mint amennyi hely volt. Sz'al ezen a megoldáson csiszoljá még.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.13. 20:59:04

Bocsánat, az előző @vanek ur: részére íródott.
malac

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.08.13. 21:01:51

@Sandor Akarki: ebben az országban bármit perre?
hát meghülyültél, már bocs?!?
azzal telne el 2 év, hogy megállapítsák ki az alperes
aztán nyolcadfokon kiderülne, hogy nem is ő

Atörökk 2014.08.13. 21:18:38

@agresszív kismalac:
Az nem derül ki, hogy vajon mindenkinek volt-e helyjegye, aki úgymond "létszám fölötti" volt.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.13. 21:20:30

@Sandor Akarki: nehez lenne perelni innen a horvat vasuttarsasagot...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 21:24:14

@igi1:
Köcce szépen a zegyüttérzést!4!
Egyúttal támogatom a mellyeidet0!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 21:31:17

@atörökk:
Te máma nem ittá rendessen?
Hát mivé lesz így a világ?
On, este kileckó?

Atörökk 2014.08.13. 21:32:35

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Máma még nem, tegnap különös éccakával kombinélt kísérlet vót!4!!

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.13. 21:33:11

Oszt ponn most nincs itt uraaam :-DDD

Atörökk 2014.08.13. 21:34:17

@háromlábúbogár:
Lehet, nincs wifi a hágókocsiban ;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 21:35:22

@atörökk:
Akarsz róla meséni?
Meginn lágy zene szót?

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.13. 21:35:34

@atörökk: vagy van, de olyankor nem azzal foglalkozik a zember ;-)

kombinés kísérlet volt?

Atörökk 2014.08.13. 21:40:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: @háromlábúbogár:
Veresborokat teszteltünk. Elveszejtődött a fonál tesztelés közbe', szóval nem tuggyuk, melyik vót a legjobb. Mostan kezdhettyük előről a zegészet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 21:42:28

@atörökk:
Ismétlés a tudás attya!!4!
Az annya meg a szorgalom!

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.13. 21:43:41

@atörökk: veszett fejsze nyele... telefonáltál? :-)
én most meggyet kóstolgatok, fincsa
egs!!!

MrZed001 2014.08.13. 21:43:57

A MÁV a jegyed kiadásával szerződés kötött veled, szolgáltatás nyújtására.
Csalás, sikkasztás miatt büntető, valamint ebből adódó szerződésszegés miatt pedig magánvádas eljárást kezdeményezhetsz ellene, kártérítésért.
Kapna a MÁV 100 ilyen pert alkalmanként, fizethetne súlyos 100eFt-okat, mindjárt meggondolná, hogy akkor szórakozzon-e a T. utasokkal.
Ráadásul 3. eset után a 3 csapás lehet már itt is lecsapna az illetékes főkolomposra, mint letöltendő.

hiphiphurra 2014.08.13. 21:44:22

@atörökk: Segítek, igen, a döntő többségük az volt.

Black Beam 2014.08.13. 21:46:05

Hibáztam, megszívtátok, leszarom és kuss!

Atörökk 2014.08.13. 21:46:31

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Az lesz, muszály...

@háromlábúbogár:
Neeem, nem olyan családbúl származok én!

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.13. 21:49:26

@Black Beam: nincs lukad attól vagy ily ideges? :-)

@atörökk: sznaccsal mi van?

Atörökk 2014.08.13. 21:52:08

@háromlábúbogár:
Honnén tudjam? Tán őrzője vagyok a sztrovacseknek? ;)

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.13. 21:55:23

@atörökk: tán Gorcsev :-)
mondjuk mit offolunk, inkább szidnánk kórusban a MÁV-ot, vagy akárkiket, és tömjéneznénk a posztolót, hogy milyen fasza gyerek...

vanek ur 2014.08.13. 21:56:00

@agresszív kismalac: Na akkor még egyszer a gyengébbek kedvéért:
1. Magyar user megveszi júliusban a jegyét, ami 80 fős kocsiba szól.
2. Horvát vasút augusztusban valamikor 5-7-e között úgy dönt, hogy másik kocsit tesz a vonatba. Kicseréli a helyjegyrendszerben a kocsit, viszont a korábbi foglalásokat nem írja be a másik kocsiba. Így lesz olyan kocsi, amire szólnak helyjegyek (pl. amiket a user az 1. pontban megvett), de erről a helyjegyeket osztogató rendszer nem tud. Ennek következménye:
3. aki a kocsicsere után vett jegyet, az megkapta azt a helyet, amit a magyar user az 1. pontban már megvásárolt.

Tehát: egyrészt van 1-20 olyan utas, akinek olyan helyre szól a jegye, ami a kocsicsere miatt már nem létezik, és van további 1-60 olyan utas, akinek a jegye egy olyan helyre szól, amire valaki más is tud helyjegyet felmutatni.

Továbbá nézd meg a dátumokat a poszt elején a képen: magyar jegy kiadva július 28-án 16:46-kor, horvát jegy ugyanarra a helyre kiadva augusztus 8-án 14:34-kor.

Index vasútbarát fóruma szerint ráadásul HOrvátországon belüli utazáshoz (pl. Split - Zágráb) helyjegy nélkül is fel lehet szállni - persze elvileg át kell adni a helyet, ha valakinek oda helyjegye szól. Emiatt is lehetnek álló utasok (mint a bécsi vonatokon Adventkor).

Én elhiszem, hogy a MÁV alapértelmezetten csak sz@r lehet, de néhány igen kivételes esetben mégsem ők a hibásak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 21:56:59

@atörökk:
Én is emígyen vótam a mútt héten!
Csak én sörtesztet folytattam!
Jó vót!4!!

Black Beam 2014.08.13. 21:57:29

@háromlábúbogár: attól vagyok ideges, hogy neves-becsek “uraaam”, “Bombaló” vagy “dr. phil. Sün” kollegák hozzájuk hasonlóan gondolkodnak.

igi1 2014.08.13. 21:59:26

@Black Beam: nem úszod meg, MEGFIZETSZ A BŰNEIDÉRT!!!!

:)

A süni is, csak másképp.

Az uraaam már megkapta a feleségtől a sodrófáját, már csak a törökk van a legvégére.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 21:59:41

@háromlábúbogár:
Én személyessen meg vótam említve a posztba!
Ezér büszke vagyok magamra!
Meg még le is szittak, ezér még egy sör jutalom jár!44!
Te tucc ilyennel dicsekedni?

Black Beam 2014.08.13. 22:03:01

@igi1: asszem jobb, ha befogom a pofám, mert ezt nem lehet a Szigetre fogni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 22:03:23

@igi1:
Mér, mibajjod van velem, béby?
Épp mostan támogattam a mellyeid!4!!
Máma illyen frusztrált nap van?
Front gyün, vagy mijazisten?

igi1 2014.08.13. 22:05:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: veled semmi, édes, te másképp fogod leróni a tartozásod. :)

nyugi, azé még szeretlek, pedig rendre lettél regulázva fentebb is, hát mit képzelnek ezek, hogy beszólnak posztba nekünk

Ami a legjobban fáj, hogy bezzeg azt nem említették meg, aki aszonta, hogy nekik van igazuk.

De a poszternak nem kegyelmezek, neki külön elbánásmód kell.

Halál a poszter májára!!!!

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.13. 22:05:40

@Black Beam: kihez hasonlóan?

@dr. phil. Sün‼ ツ: hogy effektíve lebunkóztak? itt még nem :-)
mellesleg front gyün !!!44!

Atörökk 2014.08.13. 22:06:28

@háromlábúbogár:
Jaja, ne is offójjunk, mer' Nikotina lebasz, mint a pöngős malact, továbbá jön Barbara a golfautójával és elüt a gecibe!4!!

Atörökk 2014.08.13. 22:08:41

Azmijaza külön elbánásmód? Speszijális terápija? :o

igi1 2014.08.13. 22:10:24

@atörökk: ne akard tudni, mer neked nem lenne az jó.

Elegem van a pasikból, mind meghülyülnek öregkorukra.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.13. 22:11:01

@atörökk: naugye, vesszen a máv, meg mindenki...
jah, téged nagyon elüt :-))))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 22:11:52

@igi1:
Jóvanakkó, cuppantalak!4!44

@háromlábúbogár:
Hát nekem se sok példám van, de ez most lyólesett!4!
Végre valaki betalát!
Pedig má homárolok fax tuggya, mijóta.
Iszok is erre egy sörtöt!4

Atörökk 2014.08.13. 22:13:50

@igi1:
Nyehhhehhehihihahaaa! :D :D :D :D

Ez olyan vót, mintha egy eszkimó mondaná, kurvára elege van a kánikulából, nyihihihi :D :D :D

@háromlábúbogár:
Felnégyelni, államosítani, eke, só, tán még hálófülkeforradalomra is szükség lesz itten!4!!

igi1 2014.08.13. 22:14:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: NEM. Inkább dugjunk most rögtön.

igi1 2014.08.13. 22:15:13

@atörökk: látod, te már most is meg vagy hülyülve, nyihaházol, mint egy ló, pedig azt a csajok szoktak, amúgy meg mi lesz veled, ha együtt öregszünk meg!?

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.13. 22:18:32

@igi1: ez nettó fenyegetés :-)

@atörökk: mindmegfogunkhalni !!4444!!!

Atörökk 2014.08.13. 22:21:07

@igi1:
Néha átgondolod, amit leírsz? :DDDDD

(Költői kérdés volt, nem kell válaszolni)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 22:21:52

@igi1:
Öööö, izé, az asszem nehezzen fog menni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 22:24:34

@atörökk:
Má bocsássál meg, kéhrexépen, de ez felhívás vót keringőre!
Nem értesz a nőji vihrágnyelven?
A zasszony táncra hí!44!

Atörökk 2014.08.13. 22:25:03

@háromlábúbogár:
Ne aggóggy, nem egyhamar szarok be ;)

Black Beam 2014.08.13. 22:26:25

@háromlábúbogár:a kedves mindent jobban tudó fórumtársakhoz hasonlóan!

igi1 2014.08.13. 22:27:31

@háromlábúbogár: inkább a bruttó fenyegetés

@atörökk: minek!? Mivel!?

Nekem más az erősségem.

igi1 2014.08.13. 22:28:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: megoggyuk

most mán ne rezelj be :)

Atörökk 2014.08.13. 22:29:13

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem tudok keringőzni. Külömbe is', ájjon a sor végire, oszt addig várjon, ha akar valamit.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.13. 22:29:35

@Black Beam: áááááá, van itt egy agresszív malac, na az is :-D

@igi1: én már levontalak, anyám :-D

Black Beam 2014.08.13. 22:31:12

@háromlábúbogár: Kb 1 percbe telt, hogy kibukjon a dolog :-)

igi1 2014.08.13. 22:31:29

@háromlábúbogár: nem vagyok az anyád

@dr. phil. Sün‼ ツ: ő nő csak irigykedik

Atörökk 2014.08.13. 22:32:03

@igi1:
Hájahh... Az a helyzet, ha egy izmot sokáig nem használsz, elcsökevényesedik. Na most ugyanez a helyzet az agyaddal is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.13. 22:32:23

Az első motorost, aki elé, féktávolságon belül elészaladt egy kislány, a családtagok és az utcában lakó többi cigány gyilkolta meg lécekkel, késekkel.
A vele utazó TERHES nőt szintén megkéselték. A segítségükre megálló motorost: "többször megszúrták késsel, levágták a fülét, kiszúrták a szemét, átszúrták a tüdejét."

igi1 2014.08.13. 22:33:15

Aztán most hagyma ténleg besértődött oszt nem ír!?

Szipp.

@atörökk: én ehhez nem értek, de aztat tudom, h amíg rajtad fekszek, addig foglalt vagy

Atörökk 2014.08.13. 22:35:55

@igi1:
Álmodj, királylány...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.13. 22:36:09

@vanek ur: Értelek- sz'al (fentebbi kommentekből ítélve) a Split-Budapest vonalon hosszú évek óta addig cserélgetik a kocsikat, míg a plafonon is utasok nem lógnak. Hát mi folyik ott a horvát vasútnál, azannyakrausz?

igi1 2014.08.13. 22:36:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: de még mekkorára

Látod h beszót most is

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 22:38:07

@igi1:
Hát tudod, én a hagymát régrű ismertem, de szerintem is mostmá túllőtt a célon!
Sajnálom, mer régi homáros vót, meg jókat dumáltunk, de azé lekurvázni a zsiráfot, meg a denyevért?
Az má kissé túlzás.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 22:41:53

@igi1:
Mi mekkorára?
Hónapra?
Illyen hirtelen?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.13. 22:59:46

@vanek ur: @agresszív kismalac: ...ja, hát nem vagyok egy kimondott sínbuzi, de azt innen az alsó-hantavégi határból megmondom, hogy Split-Bp. vonalon nyáridőbe' egy ülő vagon nem lesz elég. Pedig még soha nem közlekedtettem vasúti szerelvényt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.13. 23:01:28

Sőt, azt is megmondom, hogy a blogmotor egy köcsög. Láttam a prájdon.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 23:11:04

@agresszív kismalac:
Vajjad be, hogy szerepelté is!4!44
Sörödet megittad má?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.13. 23:20:40

@agresszív kismalac:
Hát aszt én se!4!
Viszont megfelelő mennyiségű alkohol után énekelek!
A sztivivandert simán lenyomom kandúrba!44!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.13. 23:59:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: figyi
coltnak irtam, hogy ne nagyon ugraljon, mar az adojaval, mert O is sumakol
amit O is tud
erre zsiraf jot / orwelli melysegek, mivel hozza nem szoltam, es szerintem colt se a ferje es naturalisan lekurvazta a titsztessegeben megoszult 76 eves edesanyamat/
hoyg az fajt neki hogy coltnak azt mertem irni, hogy O is sumakol, azt sem ertem, de legyen
de hogy jon ide anyam?
meg ha szerelemes is coltba mint klan tagba, akkor sem anyamat kell kruvazni
ertem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.14. 00:07:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: caka a tenyek kedveeert" na jól van. nálam most telt be a pohár, ezentúl egy mukkot se fogok szólni ha vénszivar teged kurvaanyáz mert be kell látni, hogy teljesen igaza van. b+ személyeskedj a haverjaiddal a gyermeteg stílusodban valahol másutt.
*zsiráf kiborul című műsorunkat hallották, folytatása nem következik*"

ez volt avalasz arra, hogy le mertem irni, colt neha fusizik, es sumakol az adoval

ez normalis reakcio?
hat a klanon belul igen

a tobbi ennek volt a kovetkezmenye

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.14. 00:11:06

tehat ha vencigo engem kurvaanyaz es teljesen igaza van, akkor zsiraf szerint az edesanyam kurva

egyeb kerdes?
na meg ennyit akartam tisztaba tenni
mostantol tenyleg hanyagolom a 10-ek bandaja oldalat
azert jo volt ma olvasni, hogy a " kulsosoknek is tele van a fasza" azzal ami itt folyik
ez nem fogyasztovedelmi blog, hanem
en vagyok a legszellemesebb, legokosabb legalparibb verseny

es a posztolo hulye

kisf 2014.08.14. 00:14:05

@igi1: @dr. phil. Sün‼ ツ: @agresszív kismalac:
Nem tudtok innét a picsába eltakarodni? ne itt pofázzatok egymásnak

Atörökk 2014.08.14. 00:16:04

@kisf:
Mi fáj, gyere, mesélj.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.14. 00:37:19

Annak érdekében, hogy a betegek megbirkózzanak szégyenérzetükkel, védekezésként saját érzéseik másokra való kivetítését, az ellentámadást, mások okolását használják, illetve mindent elkövetnek, hogy bebizonyítsák maguknak különleges mivoltukat.

A nárcisztikus embereket általában kora gyermekkorukban éri a sérülés, mely az egészséges énkép kialakulását gátolja. Valószínűleg azt éreztették velük, bármit is tesznek, nem elég jók, alkalmatlanok.

Ezek a korai tapasztalatok okozzák a "nárcisztikus szégyenérzet" kialakulását mely a "nárcisztikus düh" kiváltója, valahányszor úgy érzik, hogy nem tisztelik őket eléggé, vagy valaki viselkedése rossz fényt vet rájuk, s ezzel felszakítja a régi sebeket.

Másik fontos jellemvonásuk, hogy szörnyen arrogánsak, önelégültek és látszatra nagyon magabiztosak. Ez mind a védekező mechanizmusuk része. Magukat különlegesnek tekintik, és úgy érzik csak más hasonlóan tehetséges emberek képesek megérteni őket, vagy kapcsolatot kialakítani velük. Folyamatosan úgy érzik, hogy nem kapják meg az őket megillető figyelmet és tiszteletet, mindezt pedig azzal magyarázzák, hogy a többiek túl buták és tudatlanok ahhoz, hogy őket elismerjék.

Sokszor irigyek másokra, akikről azt hiszik, többet kaptak az élettől, noha szerintük ők sokkal inkább megérdemelnék. Gyakran fantáziálnak sikerről, hírnévről, ismertségről, mivel szükségük van arra, hogy így töltsék ki a lelkükben keletkezett érzelmi űrt, vagy tereljék el az elégedetlenségérzetükről a gondolataikat.

A másik ember csak addig fontos a számukra, amíg az pozitív hatással van rájuk. Ez lehet akár úgy, hogy valamilyen pozíciót köszönhetnek neki, vagy csak egyszerűen csodálja a nárcisztikus beteget. A lényeg, hogy ismételten csak róluk szóljon a történet.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.14. 06:06:28

joreggelt...

meg mindig / mar megint megy a musor???
:(

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 07:21:40

szivárványos szépreggelt, és dupla is volt, és siettem, hoyg átmenjek alatta, azt hiszem sikerült..bibibiiii
Aki mást mond, az nézzen csíkos felhőket :P

Manyecska 2014.08.14. 08:14:12

@kézműves étcsokinyuszi: cssssst! ne pofázzunk!:) a munkában megfáradt rendes-becsületes-dolgozó-tisztességes /idéztem/ emberek ITT pihenik ki a fáradalmaikat ami abban merül ki hogy elolvasnak 500 orandzsvéjz-kommentet, és 300 Pléjsztésion v. Pléyersroom kommentet hetente. Csssst! Rossz hír hogy más is lazulni jár ide.
Komolyan mint a vakbélgyulladás..!
:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 08:26:15

na gyerünk gyerekek sorakozó, maaóóórgitt nővér már osztja a xanaxot a kezelőben. aki jól viselkedik kaphat dupla adagot is, a portásjózsi meg féláron adja ma a dugipáleszt, hogy le is tudjuk nyelni egészben. aranyélet!

Bombaló 2014.08.14. 08:35:57

@agresszív kismalac:
"Split-Bp. vonalon nyáridőbe' egy ülő vagon nem lesz elég. Pedig még soha nem közlekedtettem vasúti szerelvényt."

Vonatösszeállítás:
www.mav-start.hu/res/1204_1205_adria_14.pdf

Éjszakai vonatnak megfelelően ez azt jelenti, hogy nemzetközi forgalomban 1 ülőhelyes, 3 fekvő és 1 állóhelyes kocsi van. Belföldön papíron 1, gyakorlatilag pedig két erősítő kocsi van a vonaton.
Több kocsi nem lehet, mert utána az a panasz jön, hogy lelóg a vonat a peronról és a kavicságyra kellett leszállni.
Azon lehet vacillálni, hogy hány fekvőhelyest cseréljünk le ülőhelyesre egy éjjeli vonaton.

Bombaló 2014.08.14. 08:42:57

Kiegészítés, már ami a MÁV-os részt illeti persze, mert ezen kívül egy Moszkva-Split és egy Prága-Split hálókocsi is van, de arra azthiszem a MÁV nem adhat el jegyet.

vanek ur 2014.08.14. 08:48:06

@agresszív kismalac: "hogy Split-Bp. vonalon nyáridőbe' egy ülő vagon nem lesz elég."
Vonat indul Splitből 18:34-kor, érkezik Budapestre 9:44-kor. Gimnazista, egyetemista hátizsákos turista spórolásból még be is vállalja (mert még bírja a gyűrődést), de ezen az időtávon nem az ülőkocsi az ideális, hanem a fekvő, vagy a háló. Az ülő inkább a rövidebb távra, tehát főképp belföldön utazóknak van kitalálva. A MÁV Magyarországon belülre ezért is pakol még a vonat végére 2-3 ülőkocsit. A horvátnak is illene tudnia, milyen belföldi igények vannak, és eszerint kellene a kifejezetten belföldi utas részére 1-2-3 kocsit hozzáadni a vonathoz.

helianthus 2014.08.14. 08:58:38

@vanek ur: ha így van, miértvolt lezárva a hálókocsi? Oda nem vettek jegyet gondolom. :/
Jó reggelt!

2014.08.14. 09:02:47

A fülkémben levő angolok Indiához hasonlították a helyzetet...

Miért? Volt elefánt is?

2014.08.14. 09:04:19

Hálókocsi helyett állókocsi!

Manyecska 2014.08.14. 09:13:26

Tényleg, pár tehenet is fel kellett volna préselni!:))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 09:14:41

én az orient expresst szeretném kipróbálni. Tudja valaki, hoyg van még?

Manyecska 2014.08.14. 09:14:44

@Cicmen: nem, a horvát jegyellenőr volt a szent állat. Sajnos.

Manyecska 2014.08.14. 09:15:47

@batgirl: Igen, én tudom.
Amúgy a Nyugatiból indul havonta /?/, szombatonként, reggel 9h körül, szoktam látni merén a temetőbe a mizseivel járok...

2014.08.14. 09:22:59

@Manyecska: a horvát jegyellenőr volt a szent állat.

A horváthok getzik! ENNYI!

2014.08.14. 09:26:44

@sugargiraffusplumps.: vagy kígyóbűvölés a hálókocsikban?

Gondolom duktak egyet!

K úr 2014.08.14. 09:30:24

Ha egy vasuti kocsit brutalisan tulzsufolnak, az kozveszelyokozas. Feljelentest kell tenni ismeretlen tettes ellen.

2014.08.14. 09:37:45

@K úr:

Ha egy vasuti kocsit brutalisan tulzsufolnak, az kozveszelyokozas.

Azért ott van a "ha nem tetszik ne szállj fel lehetőség" ám!
A balatonin nyáron ugyanígy tolongnak és van panaszkodás pedig csak várni kéne egy másikat, mondjuk amelyik novemberben indul mert azon van bőven hely!

Mielőtt belebonyolódnánk csak azt akarom mondani hogy csúcsban az isten vonata sem lenne elég, különben meg idényen kívül üresen járnak a nyaralóhelyeket érintő szerelvények. Ez már csak így van!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 09:54:54

@sugargiraffusplumps.: ha ezt nézzük, akkor a posztoló ne szóljon ez szót sem :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 09:56:59

@batgirl: hát, az élet nagyon kockázatos dolog. ha valaki mindig biztosra akar menni akkor vagy öngyi lesz vagy bezárkózik egy betonbunkerbe :D

vanek ur 2014.08.14. 10:05:07

@helianthus: "ha így van, miért volt lezárva a hálókocsi?"
Tessék kicsit visszaolvasni:
"Azt az előző posztban mások már leírták, miért nem nyitották meg a hálókocsit. Ez még ilyen helyzetben is elfogadható érv, ezen is felesleges rugózni."
A hálókocsiba csak azt engedik be, akinek a jegye oda szól, hogy csökkentsék annak kockázatát, hogy amíg békésen húzod a lóbőrt, valaki meglovasítsa a csomagjaidat.

Bombaló 2014.08.14. 10:06:16

@helianthus:
"a így van, miértvolt lezárva a hálókocsi? Oda nem vettek jegyet gondolom. :/"

A hálókocsinak külön személyzete van. A hálókocsiban csak az tartózkodhat, akinek oda érvényes (hely)jegye van. Ebből kifolyólag sokkal biztonságosabb az utazás, mint bármely más módon.

De vannak még adalékok. :)
Pl.
www.mav-start.hu/res/gcc_civ_prr_2013_okt__1_1_sz__mod-dal_egys__szerk.pdf
"5.2.12. Azokat az utasokat, akik kockázatot jelentenek a működés biztonságára, vagy más
utasokra, vagy akik elfogadhatatlan magatartásukkal más utasok számára
kellemetlenséget okoznak, az utazásból kizárhatják és nincs joguk a menetdíj
visszatérítésére."
Lett volna mutatvány, ha előszedik ezt a pontot. :)

kisf 2014.08.14. 10:08:06

Ülőkocsit nem feltétlenül csóróságból vállal fel az ember. Vonaton nem tudok aludni, a gyerek az ülésen csak hátradől és alszik.Erdélyt simán ülőkocsiztuk, jöttünk-mentünk-söröztünk-beszélgettünk éjszaka.Nappal meg rögtön fesztivál.
Opnisok sorakozó kommentelni...:))

gmarc 2014.08.14. 10:17:11

1. Éjszakai vonaton háló/fekvőhelyen érdemes menni, nehogymár az a 4-5 ezer Ft-on múljon. Ha nem is tud aludni, mindenképp kényelmesebb.
2. A hálókocsit a kalauz azért zárja le, mert ezzel akadályozza meg a lopásokat.
3. A horvát vasút az Adriába nem ad kocsit, ezt a két vasút szerződése szabályozza, tehát nem úgy megy hogy csak ráakasztok még párat. Kőkemény üzleti vonat, ha úgy tetszik menetrend szerinti charter, ez a MÁV-S biznisze. Ezen túlmenően jelenleg van egy vonathossz korlát, ami 7 kocsi, mivel az Ogulin-Split szakaszon 26 ezrelékes emelkedők vannak, és a horvát személyszállítás mozdonyai ennyit bírnak (dízel).

XDFF 2014.08.14. 11:16:00

Tisztelt utasok!

Nemi vasutas es europai jogi alapismerettel a következöt szeretnem a törtenethez hozzafüzni.

Az utasok jogait a 1271/2007-es EG rendelet rögziti, ami minden europai unios vasuttarsasagra nezve kötelezö ervenyü. A vasuttarsasagok többek között kötelesek az utasokat az utazas megkezdese elött es az utazas alatt megfelelö odon informalni, valamint kötelezve vannak segitsegnyujtasra is (többek között hotel/taxi biztositasara).

Az kocsiban az összes WC meghibasodasa a szerelvenyt közlekedtetesre alkalmatlan allapotba hozza, azaz ki kell cserelni. WC nelkül lezart ajtokkal összeterelve lehet, hogy a kenyszerites is megvalosult, ami egy büntetöjogi kategoria.

A keses alapu menetjegy-visszaterites (60 perc keses utan) a legkevesebb, ami itt szoba jöhet. A törtenetet megirnam a MAV vagy/es a horvat vasutak felügyeleti szervenek, akinek hivatalbol ki kell vizsgalnia a törteneteket.
Ezek a szervek allitjak ki többek között azt a biztonsagi tanusitvanyt, ami szükseges ahhoz, hogy a tarsasag egyaltalan vasuti szemelyszallitast bonyoilitson le. Emiatt ez a szerv vagy egy altala megbizott szerv felügyeli a biztonsagi elöirasok betartasat is.

Kenyszerites eseten a dolog rendörsegi ügy.

Azt tanacsolom a porul jart utasoknak, hogy tajekozodjanak a jogaik felöl es eljenek velük.
A forumokon hangot adni a nemtetszesnek itt nem vezet semmire. A jogok adottak a betartatasukat, ha maskent nem megy, ki kell kenyszeriteni a szolgaltatokbaol.

Itt nem kerdes, hogy ki, mikor cserelt kocsit, ki hibazott, es miert. Az utast ez nem kell, hogy erdekelje.
Az utas azert fizet, hogy biztonsagosan A-bol B-be jusson az adott kocsiosztalyok.

Mindenkinek ajanlom figyelmebe az EU-rendeletet ami magyar nyelven is elerhetö, valamint a MAV ASZF-jet. (Az ASZF nem mondhat ellent az EU rendeletnek).

A vasuti közlekedes jobba tetele nem csak a vasutak, hanem az utasok felelössege is.

tace 2014.08.14. 11:17:45

Ezek szerint a máv 3 év elteltével újabb szintekre emelte a mára már klasszikus "anal black monster cock attack" módszerét.. Éljen-éljen!

mav.blog.hu/2011/07/25/a_vilag_legjobb_panaszlevele

olvasóink írták · http://mediaszerencsetlenseg.blog.hu/ 2014.08.14. 11:29:53

Egy ismerősömmel vonattal utaztunk megyeszékhely és főváros között. Leültünk, megszólalt: kb. 30 éve nem ültem vonaton, mondjuk azóta semmi nem változott, csak a vörös csillag került le a mozdony elejéről, akár ezzel a szerelvénnyel is utazhattam anno...

Izo 2014.08.14. 11:41:21

Fel kellett volna szállni a hálókocsiba, azt mondani, hogy nincs jegyem, és nem is tudok fizetni. Ekkor írnak egy utasleadási lapot: menetjegy+50€ büntetést be kell majd fizetni. Aztán itthon írni a MÁV-nak hogy ezt szépen felejtse el az adott körülményekre tekintettel.

Izo 2014.08.14. 11:44:32

@XDFF: Ha már így képben vagy, szerinted kinek a sara a többszörös jegyeladás, ami probléma gyökere?

M_R 2014.08.14. 12:27:13

@Izo: A MÁVó-ot nehéz lenne alulmúlni..

Teljesen mindennapos hogy nyári időszakban duplán eladott helyjegyek vannak - de én is láttam már olyat hogy belföldi IC-re eladtak nem létező helyre helyjegyet.

A panaszkezelésük szinte felülmúlhatatlan: három éve történt, hogy az egyébként 2.5 óra körüli menetidejű IC több mint 3 órát késett: a végállomáson a feldühödött tömeget látva nemes egyszerűséggel bezárt a panasziroda. Lévén péntek, majd hétfő délelőtt 9-től lehet panaszt tenni, nyomtatványt kitölteni, csatolni a jegyet és helyjegyet és 30 nap múlva a helyjegy árnak 50%-át talán visszatérítik (a jegyet minek, végül is a vonat elért a végállomásig, ezzel részükről a "szolgáltatás" megvalósult...)

Szerencsére ennek a remekül működő állami vállalatnak a vezérei minden évben megkapják a 4-8 milliós jutalmaikat...

kisf 2014.08.14. 13:22:24

@gmarc: VÉGRE egy jól használható hozzászólás, ide értem az XDFF-ét is...:))

hiphiphurra 2014.08.14. 13:23:42

@XDFF: Koszonjuk a konstruktiv valaszt.

Nemi tisztazas: a halokocsikban voltak, csak belakatoltak az ulokocsibol atvezeto atjarot es ha valaki a peronrol probalt beszallni oda, azt leszedtek (turelmesek lehettek az eberek, mert ha egyszerre 10en felszallnak, azt nemigen szedi le senki).

A sok okosnak (nem nekedm akinek valaszolok), akik szerint meg az utas a hulye, mert miert ment ulokocsiban, meg miert nem tudta elore, hogy egy rakas szar less, hiszen az olyan egyertelmu..

Szoval toluk kerdezem, hogy ha van egy ulokocsi a vonaton, akkor ugye az a normalis, ha az ulokocsiba senki nem valt jegyet, mert az cask disznek van (ha meg a halok mar elfogytak, akkor nyilvan inkabb nem is utazik), a mav eseteben meg teljesen normalis, hogy ha egy vonalon (ezek szerint) koztudottan allandoan ez van, akkor sem jut eszukbe megmozditani a segguket es atszervezni valamit.

kisf 2014.08.14. 13:27:20

@gmarc: Üdv! Négyen mentünk, így már azért egy huszas a különbözet.

hiphiphurra 2014.08.14. 13:31:52

@gmarc: Koszi, de azert gondolkozz el az alabbiakon

1) tehat akkor szerinted az lenne a normalis, ha az ulokocsi ures lenne, es akinek nem jut mar halo hely, az inkabb otthon maradna, remek!
2) Amikor ennyire elkurnak valamit, hogy duplan eladjak az osszes jegyet, akkor az a minimum, hogy beengedik oket a halo folyosojara es a kalauz a halo lakoinak szol, hogy zarjak belulrol ok az ajtojukat (gondolom nem csak az ulokocsik fulkei zarhatoak). Sehol nincsen a tizparancsolatban, hogy ne engedj embereket a halokocsi folyosojara.
3) Vilagos, bar ennek ugy kene mennie, hogy csak raakasztok egy kocsit. A deliben nem egyszer lattam ilyet, hogy ujabb reszt toltak a tultelitett szerelvenyhez. Egyebkent tegyuk fel, hogy ok, 7 kocsi es nem bir tobbet a mozdony. Akkor az a megoldas, hogy megprobalom az 1 kocsiba benyomkodni a tobb, mint 2 kocsinyi ember es meg nekem all feljebb vagy inkabb rendesen tajekoztanti kene az embereket es a fele vagy busszal elvinni vagy felajanlani szallast a kovetkezo vonatig es azzal eljuttatni.

Bombaló 2014.08.14. 14:13:24

@hiphiphurra: Egy vonat maximális hosszúságát 2 dolog befolyásolja, hogy azokon az állomásokon ahol megáll, melyik a legrövidebb peron. A másik, hogy a továbbítás útvonalán mekkora terheléssel közlekedhet a vonat.

És igen. Ha több az utas, mint a hely, akkor az utasnak az a választása, hogy ottmarad. Sőt, a HZ-nek kellett volna a többlet emberkéket letenni a vonatról.

Ha nem tévedek, a repülőgépek esetében élő módszer a túlfoglalás rendszere. A légitársaságok pl. 300 helyre 320 jegyet is eladnak ha van igény. Azért, hogyha ebből az utolsó pillanatban visszalép 30 utas, a gép akkor is tele legyen. Ha mégsem, akkor a gép nem 310 utassal indul, hanem 300 fővel, a hoppon maradt utolsó tíz pedig kártérítésre jogosult, és/vagy egyéb szolgáltatásra másik járatra stb.

A többlet helyjegy eladás problémája fentebb már le lett írva, amely elsősorban nem a MÁV hibája, de le kell meccselnie a horvátokkal.

Szóval cudar világ lenne(?), ha kőkeményen betartanák a létszámstopot?

XDFF 2014.08.14. 14:54:46

@Izo: Szia IZo,

a kerdes nem egyszerü. Nagyban függ attol, hogy milyen rendszerben tartjak nyilvan a szerelvenyeket.
Egy szerelvenycseret at kell vezetni a szamitastechnikai nyilvantarto programba (ha van). Ha ez a program nem kelö sürüseggel kommunikal a jegyelado rendszerrel, akkor leher ilyen baki.

Nem is arrol szolt a posztom, hogy ezek mindig elkerülhetök. Napi több ezer vagy akar 10.000 vonattal EU-szerte mindig is lesznek gondok.
A kerdes az, hogy hogyan kezelik az elöallt helyzetet.

Szerintem mindket fel reszeröl több megertes kell: az utasnak tisztaban kell lennie azzal, hogy a sajat biztonsaga erdekeben szükseg lehet arra, hogy hirtelen egy kocsit lecsereljenek. Es ha nincs ami guruljon, akkor sajnos senki nem tud tenni semmit.
A vasuttarsasagoknak meg azzal kell(ene) tusztaban lenniük, hogy ök elnek az utasokbol es a teherszallitasbol.

Ha a hiba elöallt, a ki volt a hibas nem segit senkin. Inkabb a: hogyan oldjuk meg a lehetö legkevesebb kellemetlenseggel es hogyan karpotoljunk a fontos.

XDFF 2014.08.14. 14:59:16

@hiphiphurra:
A szabad mozgas önkenyes korlatozasa önmagaban kemeny.
A probleme itt leginkabb a WC-vel van.

Ha valaki maga ala csinal, egy emberhez meltatlan helyzetbe kerül, es ennek okozoja a vasuttarsasag illetve az aki bezarta az ajtot. Amig van müködö wc egy szerelvenyen, addig biztositanoi kell a hozzaferest. Ha nem megoldhato, ki kell üriteni a kocsit, le kell kapcsolni. Akkor is, ha meg 3 ora keses elöall emiatt.

McZozo 2014.08.14. 15:02:39

@Bombaló:
Az peronhossszusag nem hiszem hogy szuk keresztmetszet lenne. Itt a kodos albionban sokszor utaztam ugy hogy voltak kis allomasok ahol rovid peron volt itt bemondtak az allomas elot thogy le es felszalni csak az elso ket kocsibol lehet igy mndenki idejeben atbattyogott az elso ket kocsiba es meg volt oldva.

gmarc 2014.08.14. 15:03:47

@hiphiphurra: Elismerem, nem normális hogy egy kocsiban 2x annyi ember van mint amennyi a férőhely, és nyilván az se normális ha tényleg helybiztosításos a vonat nemzetközi forgalomban is, akkor hogy lehet 2x eladni egy helyet, ezt derítse ki a horvát vasút.

Ami a plusz kocsikat illeti: a Déliben lehet variálni, mert van tartalék, és egy cég a szolgáltató, ő a saját kocsijaiból kigazdálkodja, de Splitben csak horvát kocsi van (ha van, a HŽ nem bővelkedik kocsikban), azért meg kőkemény díjat számít fel). A vonatok összeállítását a SZVÖR szabályozza (Személyszállító Vonatok Összeállítási Rendje), ez szabályozza az Adriát, mint magyar vonatot. Sajnos nemzetköziben nem igazán rugalmas a rendszer, belföldön meg a kocsihiány a gátja.

Amúgy első osztály nem volt a vonaton? A nagykomfortban 5 €-ért lehet fektethető forgatható ülésen utazni.

gmarc 2014.08.14. 15:08:27

@McZozo: A közelmúltig, amíg a HŽ-nál nem valósult meg a személyszállítás és a teherszállítás szétválasztása, a vasút nagyobb gépet adott a vonatra. 2010-ben utaztam arrafelé, meg 2011-ben, 12-13 kocsival mentek az éjszakaiak, igaz, emelkedőben volt hogy alig csoszogott 20-30-cal, meg egyszer elforraltuk a hűtővizet pont az Adrián az első komoly emelkedő után. (Ott 70 perc késést szedett össze, de Zágrábban már pontos volt). Viszont azok a gépek nagyobb teljesítményűek voltak (2062-es sorozat), mint azok, amiket a személyszállítás kapott (2044-es sorozat). Ha az energiát is ráadja a légkondik működtetéséhez (200-300 kW elvétele a vontatástól), akkor nehezen mássza a hegyeket, ezért a 7 kocsi korlát.

McZozo 2014.08.14. 15:14:33

@ptspts:
Nem konkretan az emberi meltosagodra hegyezem ki a dologot hanem azt mondtam csak, hogy itt ha azt mondom hogy uristen ez mar katasztrofalis es en nem szallok fel mert ahogy te mondod azt valasztom hogy felelossegteljes vagyok. akkor a budos boha eletben nem kapok karteritest senkitol semmiert. Mondhatom en az atya uristennek hogy azert nem szaltam fel mert ... azt fogjak mondani vonat ott volt ott volt lehetoseged megvotl meg. MAsik 1000 ember el tudott jonni te meg nem bocs. Es en erre irtam hogy itt a baj, mert Repulonel ilyen esetben ahogy masok is irtak nem terelnek fel a repulore 5x annyi embert hanem csak annyi megy amennyi mehet a maradek kap jegyet masik gepre esetlegesen szallast es karteritest is. Ez lenna vonaton is normalis. Kimesz meglatod mi a helyzet odamesz kallerhez vagy valami helyi illetekes elvtarshoz ahol jelzed hogy te itt voltal de ugye a korulmenyek erre kapsz jegyet masnapra es igazolast arrol amit alitasz es ezzel monbdjuk 30 napon belul benyujthatod a szallas es egyeb koltsegigenyedet es akkor igazad van ha igy lenne. DE amig nincs igy nem lehet azert felelossegre vonni embereket hogy nem visznek magukkal annyi penzt hogy minden esetben zsebbol megszalhassanak az elnoki lakosztalyba es maganrepulovel hazamehessenek. Mert sokan orulnek hogy arra vol penzuk hogy elmenjenek

hiphiphurra 2014.08.14. 15:15:00

@XDFF: Apropo, wc, a mi fulkenkben volt olyan, aki egy nesteas uvegbe votl kenytelen vizelni, mert nem jutott el a wc-ig :)

hiphiphurra 2014.08.14. 15:17:29

@gmarc: fogalmam sincsen, mindenesetre aki felszallt, kesobb mar eselye nem volt leszallnia, foleg csomagokkal nem, mert bedugult az egesz kocsi. Mondani senki nem mondta, hogy menjen at barki masik kocsiba, sot a szomszedos halokocsiba vezeto ajtora lakatot is tettek pluszba.

McZozo 2014.08.14. 15:18:43

@gmarc:
nem vagyok szagerto de laikuskent ugy gondolnam erre talaltak ki hogy osszekapcsolnak 2 mozdonyt. szoval ha akarnak szerintem konnyen megoldhato lenne az is akar

Macropus Rufus 2014.08.14. 15:20:02

@kézműves étcsokinyuszi:
"ha akkora hepaj van,akkor 6-8 hozzam hasonloval leulok a csomagjainkkal a vonat ele szepen es megvarom,mig odaer a rendor/bakter/illetekes aztan mehet a cicaharc..."
sztem simán elvitetnének onna, és még az esetleges késéseket is a nyakatokba varnák. Nem lenne ott semmiféle harc.

hiphiphurra 2014.08.14. 15:23:05

@McZozo: Jo, az teny, hogy egy mozdony nem mindenhol van vagy kocsi sem (nem tudom split kornyeken van e a horvatoknak nagyobb allomasa), szoval ok, nem hoztas se uj kocsit se uj mozdonyt, de a kiveteles helyzetek kiveteles megoldasokat kovetelnek, szoval vagy a folyosora be kellett volna engedni a tobbi kocsiban az embereket (nem erdekel, hogy normal esetben nem lehet) vagy pedig normalisan kellett volna kommunikalni es szallast/egyebet ajanlani annak, aki hajlando kesobb menni.

sajtomagnes 2014.08.14. 15:23:18

Végre érkeznek a technikai részletek is...
Most tudom értékelni, hogy fekvőhelyet váltottam - bár ha azt is többször adták volna el, kipakolom az ágyneműket a szolgálati fülkéből. :)

hiphiphurra 2014.08.14. 15:27:05

@hiphiphurra: vagy az elso allomason, ahol van masik kocsi, hozzavagni egyet mar a hegyeken tul, cask a horvat belfoldi reszre. Egyes allomasokon, ahol alltunk full ures kocsikkal lattuk menni akar velunk azonos iranyba tobb vonatot. Ok, nyilvan nem egyszeru lekapcsolni meg attenni, lehet hogy muszakilag sem lehet (meg a hegyes resz utan sem, ahol nincsen gond az emelkedovel), de egyebkent ilyen durva overbooking eseten az nem szamit, hogy mennyibe kerul, meg kellett volna oldani!

McZozo 2014.08.14. 15:31:52

@hiphiphurra:
Tisztaba vagyok hogy nem mindenutt van mozdony kocsi amit elo lehet csak ugy huzni a kapapbol. DE a leirtak alapjan ugy tunik hogy adot tidoszakban ez altalanos azon a a vonalon. TEhat nem meglepetesszeruen eloszor fordult ez elo. Ez esetben azert lehetne ilyenre tervezni. CSak ugy gondolom dragabb lenne.
De tudom anglia nem magyarorszag de itt miert tudtak megtenni hogy azon a vonalon ami londonba jar minden oraban szimpla szerelvenykent az olimpuia alatt ami elorelathato volt valtoztattak hogy eloszor is nem orankent ment hanem felorankent, masreszt ezidotajt vegig duplaszerelvenykent. Egyszeruen osszeakasztottak ket szerelvenyt hogy legyen hely mindenkinek. Es bar igy is teli volt de nem volt marhavagon a mosdok elerhetoek voltak eseteg egy ket ember allt egy ket megallot, de semmi extra.
Ugy gondolnam, hogy a nyari magyarok rohama a tengerpartra a horvatok rohama a szigetre olyan ami elorelathato es lehetne tenni ellene

hiphiphurra 2014.08.14. 15:32:24

@sajtomagnes: Na, kerdezzuk meg a masik oldalt is :) zarhato volt belulrol a halofulketek? Tulelhetetlen let volna a reszetekrol, ha folyosonkent 8 es a vagon 2 oldalan mondjuk 3-3 ember fekszik/ul a csomagjain? Több sehol nem lett volna, ha megnyitják a folyosókat :)
Itt egyesek arra hivatkoznak hogy ugye azért nem ereszthet be senkit a hálo kalauz, mert akkor mindent ellopnának, mennyire igaz ez?

McZozo 2014.08.14. 15:33:44

@sajtomagnes:
Azert fogadjunk ha egy 180 centi magas voroshalyu zold szemu top modell lett volna akivel meg kell osztanod a halokocsidat nem reklamaltal volna :)

hiphiphurra 2014.08.14. 15:41:04

@McZozo: egyetertek veled es en is azt irtam, hogy miert nem tesznek ra. Viszont szerintem nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy ha mar nem tesznek ra, mert allitolag nem tudnak, akkor miert nem kezelik normalisan a helyzetet egy ilyen elcseszésnél...
Meg az is, hogy ha ez rendszeres, akkor hogyan engedheto meg, hogy ne történjen semmi az ügyben.

sajtomagnes 2014.08.14. 15:42:51

@hiphiphurra: Sajnos sok biztonsági felszereléssel nem rendelkeznek a ZSSK kocsik: kalauzkulccsal nyitható fülkék, vékony lánccal belülről beakasztható. Ilyen esetekre B-forgatókönyvnek kellett volna készülni, hogy legalább a helyjeggyel rendelkező utasoknak egy üres(sé tett és a zargatott utasokat kárpótolt) fekvőfülkét felajánlani, amiben 8-an le tudtak volna ülni. A folyosón utazás viszont nem megoldás: este még 2 belföldi vonat indul Splitből, amivel délután 5-re Budapestre lehet érni Zágrábi átszállással (vagy reggelivel) Sajnos senki sem az indiai megoldásra vett menet és helyjegyet...

XDFF 2014.08.14. 15:47:33

@hiphiphurra

Szerintem ez az üvegbe vizeles meger egy bejelentest.

Az ilyen es hasonlo esetekben a költseg nem szamit.
MINDEN olcsobb, mint a szemelyszallitasi engedely elvesztese ;)

A hotelt pedig - elvileg - nem kell az utasnak megelölegeznie, ha a vasuttarsasagnak van szerzödeses hotele a környeken, akkor egy kupon elleneben kapni illene szallast. A hotel meg a vasut majd elszamolnak.

Az europai szerv különben az ERA - European Railway Agency.

hiphiphurra 2014.08.14. 15:53:04

@sajtomagnes: Koszonom a valaszt! Ertem, azert ebben a kiveteles esetben szerintem a belancolos megoldas nem lett volna ordogtol valo (semmikepp nem medoldas, max kenyszermegoldas).
Ha jottek utana a belfoldiek, akkor viszon nem tudom miert nem kommunikaltak ezt az embereknek es miert nem ajanlottak fel penzt annak, aki hajlando ugy menni..? (egyebkent sokaknak csatlakozasa volt, nem egyszer nezmetkozi, szoval az az 5 ora is szamitott).

McZozo 2014.08.14. 16:05:04

@hiphiphurra:
Egyetertunk amite nirtam az a szervezes amit te irsz meg a kialakult helyzet kezelese szerintem mindkettonek mukodnie kellene. De tokeletesen osztomhogy az ugyanolyyan sulyos ha nem tudnak kezelni barmilyen varatlan helyzetet. Ez ugyanaz a centralizaltsag kicsiben ami nagyban is van ebben az orszagban. Itt is gondolom aki donthetett volna nem volt elerheto aki meg elerheto volt nem rendelkezett jogkorrel. Pont ugyanaz mint mikor addig nem tett senki semmit a hoban rekedtekkel amig Viktor kiraly haza nem jott es meg nem engedte hogy bevessek a katasztrofavedelmet. Mindenki felti a segget es felsobb utasitas nelkul egy szoget nem tesz keresztbe hogy vedje magat.

gmarc 2014.08.14. 16:24:55

@McZozo: Sajnos a horvát vasút is lefelé tart a lejtőn, Split környékén csak annyi 2044-es van amennyi muszáj, a Cargótól gépet kérni meg macera, meg drága, ezért inkább nem kavarnak...

hiphiphurra 2014.08.14. 16:38:01

@gmarc: Egyebkent mi van akkor, ha teszem azt lerobban 1 belölük? Zágrábból 10 óra múlva megérkezik a csere gép?

Csapee 2014.08.14. 19:11:18

20 eve nem utazom vonattal a fenti problemak miatt. Latom ez ido alatt sem sikerult legalabb orosz szintre felfejlodni.

ptspts 2014.08.14. 20:03:49

@McZozo: Egyetértek, úgy lenne normális tele vonat esetén a problémakezelés és kártérítés intézése, ahogy írtad. Nyilván még jobb lenne, ha sosem lenne eladva több helyjegy ugyanarra a helyre.

> nem lehet azert felelossegre vonni embereket

Én nem voltam felelősségre senkit. Én csak leírtam a véleményemet, hogy szerintem miért ki a felelős.

> hogy nem visznek magukkal annyi penzt hogy minden esetben zsebbol megszalhassanak az elnoki lakosztalyba es maganrepulovel hazamehessenek.

Én nem írtam se elnöki lakosztályról, se magánrepülőről.

> Mert sokan orulnek hogy arra vol penzuk hogy elmenjenek

Akinek épp csak annyi pénze van, hogy elmenjen, de plusz 1 éjszaka szállásra és plusz 1 sürgős hazaútra (pl. másnap induló, menetrend szerinti vonattal, busszal vagy repülővel) már nem futja, annak azt tanácsolom, hogy egyelőre ne utazzon, hanem előbb gyűjtsön még hozzá annyi pénzt, hogy vész esetén se legyen kényszerhelyzet elé állítva. Én felelőtlennek tartom azt, ha valaki kicentizi a lehetőségeit, és vész esetén bajba kerül. Ez hasonló ahhoz, hogy pont annyi pénze van, hogy egy LED tévét tud venni belőle, és megveszi. Mert bármikor elromolhat a mosógép, és ha úgy alakul, hogy nem javítják meg időben, akkor kell(het) venni egy újat. Számomra felelőtlen az, aki az utolsó fillérét luxusra költi (a külföldi utazást és a tévézést ebből a szempontból luxusnak tartom).

Ha van ellenérved az ellen, amit valóban leírtam, azt örömmel fogadom.

lombozódó 2014.08.15. 00:32:02

ptspts 2014.08.14. 20:03:49
Kellenek az okoskodó / nagyon okos emberek.
Mert úgy e az ma 2014- ben nem várható el , hogy a fizetett összegért a vásárolt szolgáltatást megkapod.
Aki azt hiszi, hogy ez működik - álmodozik - itt Európában :-))))
Bravó okoska. Szerintem meg ki kell rúgni azt a menedzsmentet akik nem alkalmasak a feladatuk ellátására. / ugye már 100 % -os állami tulajdonban van a MÁV ? /

2014.08.15. 00:59:52

A magyar papucsos-nejlonszatyros proli beszorult a vonatba. Mi ebben a hír? Én csak azon csodálkozom, hogy nem vertétek agyon egymást.

gmarc 2014.08.15. 08:35:54

@hiphiphurra: Splitben van egy kis fűtőház, és Kninben egy nagyobb. Amikor mi ledöglöttünk, akkor a mögöttünk felkapaszkodott tehervonatról vették le a gépet Primorski Dolacban, Azt megkaptuk, azzal meg a hibás géppel elmentünk Kninbe, ott levették mindkettőt és kaptunk helyette egy harmadikat. Most, hogy szét van választva a két üzletág, szerintem ilyenkor is le lehet venni teherről, de kétszer meggondolja a megrendelő...

Zpalee 2014.08.15. 08:39:22

"Lehet, hogy tényleg úgy van, hogy vonattal keletre, délre nem megyünk?"

Ausztriától Keletre, vagyis a nagybetűs EURÓPÁN kívül -beleértve Magyarországot is-, sehová nem megyünk vonattal, ez tök alap...

sajtomagnes 2014.08.15. 09:51:31

@hiphiphurra:

www.mav-start.hu/res/ktgy_2014_teljes_honlapra_8szm.pdf

59. oldal - a Budapest-Split menettérti jegyek - szerintem - az átszállásos vonatokra is érvényesek, újabb jegyet nem kell váltani, útmegszakítás és útiránymódosítás megengedett, valamennyi vonaton érvényes.

Bluemotion 2014.08.15. 17:50:54

Olcsó Józsik tényleg vonattal mennek Splitbe?

Bluemotion 2014.08.15. 17:52:04

@retrovírus: Szíj Mellinda szatyor megvolt? :)

telkoe 2014.08.15. 20:14:36

@lombozódó: Internetes forumon toporzekolni hogy marpedig rugjak ki a managementet mert szerinted az kell erosen okoska ugyfelke hisztizik alakitas. Ha valoban akartok valamit, alljatok ossze es pereljetek.

Egyebkent masutt sem tokeletes minden: www.youtube.com/watch?v=yT82MrV-UNs

kézműves étcsokimikulás 2014.08.17. 14:28:33

update...

index.hu/belfold/2014/08/17/a_mav_bocsanatot_kert_a_spliti_utasoktol/http://index.hu/belfold/2014/08/17/a_mav_bocsanatot_kert_a_spliti_utasoktol/

itt mar ures kocsi is van a storyban...

mondjuk a koraszulo kismamat es a kerekesszekes igazsagbajnokot meg hianyolom,de ami kesik,ugye...

Bombaló 2014.08.18. 12:52:30

A Blikk szerint volt üres kocsi. Szerintem az nem biztos, hogy volt.
Azonban felhívnám a figyelmet erre a nyelvi finomságra:
"A MÁV elismerte a történteket, mint a Blikknek írták, elnézést kérnek az utasoktól a kényelmetlenség miatt, és MINDEN JOGOS kártérítési igénynek eleget tesznek."
Lefordítom: Mindent fizetünk bébi, ha bebizonyítod, hogy forintosítható károd keletkezett...

Szagértő szakértő 2014.08.18. 14:09:34

Csak úgy mellékesen: a MÁV szerette volna az eheti spliti vonatokat egy kocsival megtoldani, de a horvát azt valaszolta, hogy nem fogadja a plusz kocsit.... Persze kocsog máv meg minden...
süti beállítások módosítása