Tékozló Homár

Hiába ígérte, mégsem elnéző a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

2014.08.19. 13:56 | Homár Hilda | 181 komment

"Július 1-től az a mobilparkoló autós, aki a 810-es számon kívánja elindítani parkolását, sms-t kap, amelyben értesül róla, hogy ezen a számon mobilparkolási szolgáltatás nem elérhető" - írta június 25-ei, a vadiúj Nemzeti Mobilfizetési Rendszert bemutató sajtóközleményében a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A hozzá kapcsolódó sajtótájékoztatón még azt is hozzátették, hogy egy ideig elnézőbbek lesznek az új telefonszámokat nem ismerő autósokkal szemben. Tamásnak mondjuk pont erre a két dologra lett volna szüksége. Vagy legalább az egyikre. A helyében a sajttájon elhangzottakra hivatkozva méltányosságot és elengedést kérnék a Nemzeti Mobilfizetésitől, ezzel párhuzamosan meg nyesztetném az EME- t, akinek aznap már baromira nem ezt az sms-t kellett volna küldözgetnie. 

Kedves Homár munkatárs!

Egy parkolással kapcsolatos tapasztalatomat szeretném megosztani veletek. Illetve jó tanácsokat is szívesen fogadok.

2014.07.01.-én parkoltam Budapesten a Pipa utca 4. szám előtt. Elindítottam az sms-t (9.45 perckor) az EME Zrt. programjából, és kaptam is egy visszajelzést, hogy a parkolásom elindult. (csatoltam a képet róla)

 

Elmentem a dolgomra, majd 11.02 perckor megállítottam a parkolást egy smssel, erre azt a választ kaptam, hogy nincs érvényes parkolásom.

Közben 9.54 perckor megbüntettek, hogy nincs érvényes parkolásom.

Írtam is a parkoló társaságnak, hogy töröljék el a büntetést, mert én indítottam parkolást(van azonosítója is a parkolásomnak), de nem törölték el, hanem 18.000 Ft ot követelnek tőlem. (ezt is csatoltam) Mit tehetek most? Minden ötletet szívesen várok. Vigyem bíróságra az ügyet, vagy fizessem be a pofátlan összeget? Teszem hozzá, hogy a parkoló társaság levelemre több, mint 20 nap után válaszolt, addigra már 18.000 Ft-ot akarnak tőlem.

Köszönettel : Tamás

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 14:01:26

Máskor figyelj oda. Sajnos ennél jobb tanácsom nincs. Bár érdemes futni még pár kört. De tanulópénznek is jó:(

Aureliano Buendía 2014.08.19. 14:02:52

Várakozási díj: 440,-
Pótdíj: 17.500,-

Arányos. Aranyos.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 14:03:49

Tudtátok, hogy van új poszt?

Aureliano Buendía 2014.08.19. 14:04:56

öt török öt görögöt dögönyöz

chloe queen 2014.08.19. 14:05:09

@uraaam: mire figyeljen jobban? jött egy szabványos visszaigazoló sms-e a parkolásról. mit csináljon még? indítson parkolást majd állítsa le hogy tesztelje?

Én azt javaslom, hogy írd meg, hogy amennyiben fizetési meghagyást indítanak ellened úgy te annak ellentmondasz és a bíróságon, hitelesen bizonyítod a visszaigazoló SMS-sel, hogy parkoltál és még a költségeidet is a nyakukba varrod.

chloe queen 2014.08.19. 14:06:14

@uraaam: visszavonva, olvasom hogy rossz számra ment.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 14:07:21

@chloe queen: arra, hogy előtte heteken át mindenhol hír volt az, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer veszi át a parkolást mindenhol. Mindenhol a Zemberek szájába rágták.

chloe queen 2014.08.19. 14:08:59

@uraaam: egyébként ez így nem teljesen igaz, legalábbis én bújom a Zindexet meg hallgatok rádiót de azért hogy hetekkel előtte szóltak volna az túlzás, talán 1-2 nappal előtte hallottam én is csak.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 14:09:18

@chloe queen: :)
Ezt leszámítva, tényleg volt szó arról, hogy lesz valami türelmi időszak. Meg egy farfekvéses sünt az EME-nek, hogy még fogadhatott SMS-t.
Szóval azért valami utánajárást még ér a dolog, bár kérdéses az, hogy lesz-e eredménye.

Manyecska 2014.08.19. 14:10:55

@uraaam: tudtad hogy nem jött át az üzid? a százezredes blokkolászik itt.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 14:11:13

@chloe queen: okés, de akkor még nem láttam az a hozzászólásodat:)

@uraaam: egyébként ez így nem teljesen igaz, legalábbis én bújom a Zindexet meg hallgatok rádiót de azért hogy hetekkel előtte szóltak volna az túlzás, talán 1-2 nappal előtte hallottam én is csak. --> én úgy emléxem, régebb óta. Esetleg a zindeksz archívumát érdemes lenne megnézni, csak most megyek elfele.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.19. 14:20:21

Volt már veletek, hogy beleszoktatok valamibe, változtattatok volna, de váltáskor hamarost kiderült, hogy arra vágytok, amibe beleszoktatok már és nincs visszatérés semmi előzőbe, másba, mert mások vagytok már, nem a múltbéli önmagaTÖK és ez ilyenkor sül ki?

chloe queen 2014.08.19. 14:21:52

@uraaam: én azért most megnéztem, a legkorábbi amit erről a témáról találtam (persze lehet csak béna vagyok) az a totalcar-on volt június 25-én, és azért legyünk őszinték a totalcart nem mindenki olvassa én legalábbis nem. De egyébként nem egyértelmű a dolog, mert a parkolás címszóra pl a totalcar cikket ki sem dobja, de van valami cikk június elején ami azt részletezi hogy miért kell 75-110 forintot fizetni az sms parkolásért. A parkolás + eme kifejezésre meg jön a totalcaros.
Aztán után már csak július 1-jén voltak cikkek. :)
Szóval szerintem a Zindex a hibás mert nem tájékoztatott. :)

Manyecska 2014.08.19. 14:22:06

@Kellemes Zérókomponista: volt már olyan hogy rácsaptak a kezeidre??:DDD

Manyecska 2014.08.19. 14:23:27

@Kellemes Zérókomponista: Megint nem vittél magaddal lakáskulcsot, mi? :P:DD Tudom én.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 14:26:41

na...

szerintem kapgya be mindenki,aki allami unnep...
:(
a f@szomert kell ezert lebenitani a varost???
bazzeg,kulGYenek ki mindenkinek egy darab csillagszorot,amit aug.20an este kilenckor az erkelyen meggyujthat(szabad akaratabol,retorziok nelkul...)es kiabalja el magat hogy bumm...
de mi a faszert kell leloni a tom.kozt,csak mert jaszalsoszenthorcsogrol felgyun kolompar nintendo petardakat nezni???
aaaa,szetbasz a zideg...

@Manyecska: valaszemil ment...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 14:29:30

Itt má mindenki a Manyi mamival levelez?
Majd lelő bennetek a tízezredes a fázisceruzájával!4!!

Manyecska 2014.08.19. 14:29:49

@kézműves étcsokinyuszi: jóvan írtam.@uraaam: jóvan nem gyött át. majd írok.

Manyecska 2014.08.19. 14:31:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: :))) és? legalább nem offoljuk szét a homárt.:D mondtam már az nem a tízezredes vót..

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 14:32:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: gyere te is gruppenkvzni hajnalba es akkor irunk neked is...
:)

Manyecska 2014.08.19. 14:37:47

@uraaam: jóvan átgyött, válaszoltam.
JA, ON.

Manyecska 2014.08.19. 14:38:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: most mér? csak a szádban olvad nem a kezedben, csoki hiszen!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 14:42:45

@Kellemes Zérókomponista: ja, szar érzés. Erre mondják, hoyg vigyázz mit kívánsz.

Manyecska 2014.08.19. 14:46:54

@Kellemes Zérókomponista: bakker, elég vérmes titkárnőd lehet, mondtam én hogy jobban jársz velem.:P:D

Manyecska 2014.08.19. 14:51:41

Szerintem csak be kéne fizetni, épp nemrég olvastam hogy végrehajtást kértek az ürge II.ker.i házára, valami hatezer forintról indult az is...
Nem kapta meg a felszólításokat /rejtélyes módon/, rohadt szemét dolgokról hallani mostanában. Ha befizeted utána még pereskedhetsz mindig.
Úgyis a vesztes fizeti. Sok sikert.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 14:52:18

@kézműves étcsokinyuszi:
Nahallod!
A lábammal meg zongorázok, a kezemmel citerázok!!4!

Manyecska 2014.08.19. 14:56:25

"a parkoló társaság levelemre több, mint 20 nap után válaszolt, addigra már 18.000 Ft-ot akarnak tőlem." nahát erről van szó..:(
Vannak a bíróságon ingyenes panasznapok lehet meg kéne próbálni, ha már minden kötél szakad:

"A bíróság a panasznap keretében segítséget nyújt, hogy az olyan személy, akinek nincs ügyvédje, jogi képviselője bármely bíróságon jegyzőkönyvbe mondhassa keresetét vagy egyéb kérelmét. Fontos megjegyezni, hogy nem ingyenes jogi tanácsadásról van szó. Azt a vagyoni és jövedelmi viszonyai alapján rászorultak a Jogi Segítségnyújtó Szolgálaton keresztül kaphatnak. Ezt a feladatot a Megyei Kormányhivatalok Igazságügyi Szolgálatai látják el. Ezen keresztül lehet ingyenesen ügyvédi képviselethez jutni, aki azt maga nem tudná megfizetni, de szüksége van rá. Tehát különbséget kell tenni a rászorultsági alapon nyújtott jogi segítség és a panasznapon bárki számára igénybe vehető a kereset vagy kérelem benyújtásához, a per megindításához kapott segítség között. A panasznapon csak olyan kérelmek kerülhetnek szóba, amelyeknek elbírálása, elintézése a bíróságok hatáskörébe tartozik. A panasznapon a bírósági eljárással kapcsolatos kérdések is tehetők még fel."

chloe queen 2014.08.19. 15:03:20

@Manyecska: szerintem ez így nem igaz, ha befizeted az azt jelenti hogy elismered a bírságot, szerintem. Egyébként szemét módon ilyen esetekre direk beleírják a büntetésbe, hogy a reklamáció nem hosszabbítja meg a határidőket.

Manyecska 2014.08.19. 15:07:00

@chloe queen: ja, tényleg, van valami ilyesmi....de attól még perelhet szerintem. Én nem várnám meg amíg végrehajtót küldenek rám ugyanis az már 100.000 Ft felett automatikusan indítható.. hipp-hopp lesz belőle annyi:)
komolyan eszem megáll ezeken..

chloe queen 2014.08.19. 15:09:57

@Manyecska: azért szerintem a végrehajtás előtt mindenképpen megy a fizetési meghagyás, annak meg ellent kell mondani (pár ezer forint) és akkor majd a bíróság dönt. Bár van rizikó mert azért rossz szám, de mégis jött visszaigazolás... Fene tudja... De most csak ilyen szalagcímet olvasva van valami izé hogy a parkolótársaság nem az önkormányazt engedheti el a bírságot. na mindjárt megolvasom.

Manyecska 2014.08.19. 15:13:07

@chloe queen: azért szerintem a végrehajtás előtt mindenképpen megy a fizetési meghagyás, annak meg ellent kell mondani (pár ezer forint)
ez így van, fellebbezhet ellene 15 napon belül de mi van ha nem kapja meg??? mert ezzel is trükköznek mostanában mintha..volt egy ilyen poszt itt a homáron jó fél éve..

chloe queen 2014.08.19. 15:29:10

@Manyecska: olyan nincs. Mármint van, a postán 4 fajta felkiáltással küldenek vissza tértis levelet: címzett ismeretlen, címzés elégtelen, címzett elköltözött, címzett értesítés ellenére nem kereste. Az első három esetben a feladó kötelessége kideríteni, hogy hol is van a címzett (tapasztalat, bíróság kötelezte a TH-t hogy derítse ki, hogy hol lakik az adós) és csak az utolsó esetben él a kézbesítési vélelem. Persze nem mondom, hogy nem lehetséges éppen ezzel trükközni, de azért ehhez a postán is kell minimum 2 ismerős. :)

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.19. 15:34:29

Ez már a felvonulási?
Izé, új kenyér ünnepi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.19. 16:07:52

" Vigyem bíróságra az ügyet, vagy fizessem be a pofátlan összeget? "
Most mi válasszunk helyetted?
Ha gyors megoldást akarsz, fizetsz, ha nem akarsz fizetni, akkor perelsz...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.19. 17:00:46

Oszt a csókának azóta is pörög a parkolása az EME-nél?

Manyecska 2014.08.19. 17:26:09

Sza most megyek a Film+-on "az én buszomon ne dirigálj" :DDD Féktelenül.

Manyecska 2014.08.19. 17:33:16

@chloe queen: én ezt tudom, de valami olyasmi van hogy már a kézbesítés is teljesítésnek számít!! lehet rosszul tudom, de logikus lenne ebben az országban..:P

Manyecska 2014.08.19. 17:53:15

Nahát, a százezredes is szerepel :D

Aureliano Buendía 2014.08.19. 18:14:57

@chloe queen: igazad van, száncsuk be a zindekszet, és hincsük be sóval a helyit:)

Aureliano Buendía 2014.08.19. 18:16:34

@Manyecska: írtam odaát is, hogy meggyött, és válaszoltam is.

Délutáni gruppenkávéban nem gondolkodtok valamikor?

Aureliano Buendía 2014.08.19. 18:17:42

@Manyecska: nemtom, ha befizeti, akkor azzal elismeri, nem?

gabors 2014.08.19. 18:22:38

uristen mi torten a homarral ??? borzalmas

gabors 2014.08.19. 18:26:35

@gabors: Ja elfelejtettem hogy iphone-ba kapcsoltam a browsert mas iranyu tesztelesek miatt...

meg soha nem lattam a mobil verziot elegge meglepo...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 18:38:57

@gabors:
A mobil verzijó konkrétan egy trágyadomb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.19. 19:00:20

@kézműves étcsokinyuszi: fejlettebb orszagokban az emberek buszkek a nemzeti unnepeikre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.19. 19:02:05

{Pipa utca 4
orkenyi lakohely
es en is pipa lennek, ha ennyit kene fizetni

Manyecska 2014.08.19. 19:03:42

@uraaam: törpemonyót nem hozod ugye?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 19:12:47

This is the beginning of a beautiful friendship!

Mondaná a művelt brazil.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 19:14:55

@ColT: mindenki heveri ki a szigetet.

Hétvégente fizetős nálatok a parkolás?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.08.19. 19:15:09

Ne csodálkozzunk, hogy többek Degeci nagymama roki kártyájával ácsingóznak lehúzós zónákban.... .(

Aureliano Buendía 2014.08.19. 19:18:06

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: és azt sem, hogy a drága nagyi 3 éve már alulról szagolja az ibolyát. Lásd még: Liptai Klaudia.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 19:18:29

@uraaam: tenyleg,nem kerult elo a csitri???
:)
mehetunk delutan is gruppenni,nekem 7+1...

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 19:19:49

@kézműves étcsokinyuszi: tejbegriz van vacsi utani desszertenk...
gyermekkorom izei,ahhh...
:)

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 19:25:37

@Manyecska: eszembe sincs...

monnyuk valaszolni kellene a zemilre...
:)

venszivar 2014.08.19. 19:33:13

barom!

"jól" szopik a vénasszony! már akinek van gusztusa hozzá....:):D

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.08.19. 19:36:55

@uraaam: Lipicai Kludija a "véletlenek" áldozata! :D
Véletlen volt nála...
Véletlen leesett...
Véletlen hüjének nézett mindenkit!

Manyecska 2014.08.19. 19:39:20

@kézműves étcsokinyuszi: :)) takarítottam a tengerimalacot, párdon.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 19:41:34

@kézműves étcsokinyuszi: nem került. Néha biztos beleolvas, de kommentelni csak a sajátjában szokott ezek szerint.

Nem baj, hamarosan advent, lesz még új poszt tőle:)

Amit Mancinak is írtam: a du. jobb lenne, meg valami bringabarát hely.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 19:42:56

@kézműves étcsokinyuszi: nyugi, nekem is nagy nehezen csak. Arra fogta, hogy nem kapta meg. Bár, akinek frímélje van, sikeres ember nem lehet.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 19:44:03

@Manyecska: miert,nem onjaro a coca???
:)

@uraaam: jovak,akkor beszeljetek meg es kozoljetek a vegeredmenyt,rugalmas munkaidoben vatyok,raerek reggel is,delutan is...

monyonak meg irj,hatha iden hamarabb megy vonatolni...ja es ne split fele inuduljon el...
:)

Aureliano Buendía 2014.08.19. 19:46:43

@kézműves étcsokinyuszi: mivel mancinak van meg mindkettőnk címe, neki lenne célszerű elindítani a körlevelet.

Én szabin vagyok még egy ideig, korán kelni nem akarok:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 19:47:29

@kézműves étcsokinyuszi:
Ja!44!
Vótam szigetezni!
Körbe köll nézni ott is, na!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 19:48:52

@uraaam: es fel8 az koran van???
:p

adj egy szamot,radcsorgok fel5kor,na az koran van...
engem rend szerint akkor kelt a felettem lako,mert klumpaban csattog a lakasban a marhaja...

venszivar 2014.08.19. 19:48:57

barom!

uncsi?!? de van az a pénz...:)))

m.blog.hu/su/subba/postimage/fogatlan_1408391345.gif

nagyot buliztatok?:):D

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 19:50:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: mondjuk ha kikotod a tengeri alattjarot a belso oldalon meg jegyet sem kell venned...
ugyes...
:)

Aureliano Buendía 2014.08.19. 19:50:47

@kézműves étcsokinyuszi: ha szabadságon vagy, akkor korai?
Én most igyekszem minden nap legkorábban 10-kor kelni. Ma sikerült délig húzni:D

Mikor munka van, 6-kor szoktam kelni, 7-kor kezdek kb.

A klumpásat én már megetettem volna a lábbelijével a helyedben:)

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 19:52:21

@uraaam: 4 hete vettem a lakast,eddig meg nem akartam nekiallni verekedni,pedig igeny lenne ra...
de ami kesik az a mav...ugye...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 19:53:43

@kézműves étcsokinyuszi:
Naugye!
Mondom én mindig, hogy azzal köll járni!
A faszé köll fizetni mindenér?

Aureliano Buendía 2014.08.19. 19:54:21

@kézműves étcsokinyuszi: áhh, zó. Így azért más a leányzó hanyatt fekvése.

Akkor még egy kezdeti illedelmes bemutatkozás belefér:)

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 19:55:45

@uraaam: erik mar egy hajnali latogatas,erzem...
:)

@dr. phil. Sün‼ ツ: es kell hozza rokkantigazolvany is???

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 19:56:56

@kézműves étcsokinyuszi:
Nem.
Asztat úgyse tuggyák elővasni a víz alatt!
Maksz a halak érdeklődnek, azok meg nem tudnak olvasni.

Manyecska 2014.08.19. 20:01:23

@uraaam: most ott tartunk hogy nálam fogtok kávézni reggel, csssst:P :D ánem, hoztok magatokkal..:D na léc éjtet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 20:03:52

@Manyecska:
Kávézni?
Ez az új jelige?
Mikor kávézunk?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 20:05:27

@Manyecska: én annyira de annyira irigyelem ezt a talit! Zoli harmincas tud erről??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.19. 20:08:29

@venszivar: uncsi seggfej uncsi
akkora seggfej vagy, hogy meg egy linket sem tudsz berakni anyadrol

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 20:08:43

@batgirl: gyere,nem zartkoru...
:)

tenyleg kellenem mar egy humoros,ize,homaros gruppenkv,,,

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 20:12:51

@kézműves étcsokinyuszi:
Gruppenkv, mi?
Orálissan?
Az nem semmi lenne, az má héccencség!!44!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 20:14:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: majd vizpartra szervezzuk,hogy ki tudj kotni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.19. 20:17:30

@uraaam: Részben, a belvárosban.

Mailre reagálok majd, csak alig volt időm...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 20:24:11

@kézműves étcsokinyuszi:
Az frankó lenne!
Akkó nem köll sokat gyalogúni!44!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 20:24:11

@batgirl: latom,meg nem dolgoztad fel az egyenjogusagos felreolvasasod...
:)
no,mindegy...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 20:27:21

@kézműves étcsokinyuszi: de hoygnem, ha nem dolgoztam volna fel, akkor most nem állnék szóba veled. Enegem izé ..nemigazán vonz manyi, még ha a tengerimalacáról lenne szó, vagy zoli harmincasról..még, megkockáztatnék egy talit, de így??? kávézni?? ráadásul orálisan? meg bicajjal? nOoormálissssssss?????????

Manyecska 2014.08.19. 20:29:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: jöhecc te is bírom a strapát:P:P@uraaam: őőő, a zén frímélem direkte csak ide lett készítve, a blog.hu..ra..:) eszembe sincs olyan xar volt már régen is mint álat.

Manyecska 2014.08.19. 20:30:30

@batgirl: nem bicajjal, HÉV-es bicikli-és étkezőkocsit keresek most.:P

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 20:30:36

@batgirl:altalaban az ilyen dolgok kotetlen csacsogasba szoktak atcsapni a kezdeti sokk utan(volt mar buzindexes forumtali,deltasoftos,hardverapros,ugyhogy van tapacstalat...)de a disznotor mindig csak a manacnak kenyszer...

Manyecska 2014.08.19. 20:34:02

@kézműves étcsokinyuszi: :))@dr. phil. Sün‼ ツ: most hogy mondod, a Hótehénke c. mélyenszántó művészfilm is úgy kezdődik hogy leszáll a csaj a Filatorigátnál a HÉV-ről, aztán átmegy azzal a lendülettel a Szabadság-hídon, aztán csúnya dolgok történnek. Namindegy.:DD

kézműves étcsokimikulás 2014.08.19. 20:36:40

@Manyecska: az azert szep seta a filatoritol a szabaccsag hidig...
de egy jo dugasert persze sokmindenre hajlamos a zember...
:))))
na,pa...

Manyecska 2014.08.19. 20:44:20

@kézműves étcsokinyuszi: nem, átment a sínen és rögtön odakerült, de nem ez volt az egyetlen furcsaság a mesében. Állítólag! Ugye.:DD

Manyecska 2014.08.19. 20:53:50

@háromlábúbogár: nem csak eccer néztem meg de tökmàshogy emlékeztem a mesére ikszdé âlat

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 20:54:54

@Nattramn:
Köcce, má láttam!

@Manyecska:
Na de én bökök is ám!4!

gabors 2014.08.19. 20:55:48

nem tudom kartyaval vagy apropenzel nem lehet fizetni ???

mi van azzal aki mobiltalan ??

en peldaul errefele a parkolohazakat szoktam igenybe venni (ha van a kozelben) a legolcsobbakat maga a varos uzemelteti...

bemesz kis soromponal megalasz kapsz jegyet ... kifele meg minden szinten tobb helyen van automata ahol jegyet be aztan fizethetsz kredit/debit kartyaval vagy akar kezpenzel is ... es utana van 5 perced a kijarathoz erni ... ja lehet ott is direkt fizetni de az lassubb

ilyet hogy mobilllal szarakodjanak errefele meg nem lattam ... en biztos nem hasznalnam ...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 21:00:41

hun van a törökk meg a párja??????????????

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 21:02:57

@batgirl:
Szerintem nyaralnak!
Havajon bisztos!44!
Vagy a pincébe!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 21:19:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: vagy a tarktoros bige, bezárta a törököt valahova,oszt már körözik is. Vagy feldarabolta, és desznók elé szórta, vagy beszántotta a födbe.
csak ez lehet

venszivar 2014.08.19. 21:23:46

hagyma · hagyma.blog.hu/ 2014.08.19. 20:08:29
@venszivar: uncsi seggfej uncsi
akkora seggfej vagy, hogy meg egy linket sem tudsz berakni anyadrol

barom! te rohadt állat! MIVEL ÚJRA S ÚJRA ANYÁZOL! EZÉRT a vénasszonyodról megmutatom, hogy nyomja meló közben...
remélem mikor adja a lóvét szájon csókolod! ááámerikai honosításért+pénzért, mindent, IGAZ?!? barom:):D

m.blog.hu/su/subba/postimage/fogatlan_1408391345.gif

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 21:24:20

@batgirl:
Nyem hinném!
Szerintem most találnak egymásra!
A pince homályába romantikussan pályinkáznak....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.19. 21:28:06

@venszivar: ritka seggfej az akinek elsore nem sikerul az annyat belinkelni, de csakazert is beteszi
most elegedett lehetsz
megismertuk a mutterodat

Aureliano Buendía 2014.08.19. 21:30:51

@kézműves étcsokinyuszi: nincs is szebb, mikor az új lakó hajnali négykor mutatkozik be:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 21:31:26

@batgirl:
Hámmer a padlás tele van pl!
Nem tom, csak tippűtem!

Aureliano Buendía 2014.08.19. 21:50:51

@Manyecska: bele sem merek gondolni, milyen levelezés végén jutottatok erre a megállapításra. Talán jobb is, ha nem gondolok bele:D

Aureliano Buendía 2014.08.19. 21:53:33

@ColT: fákk. Az Árkád melletti is fizető. Nyukpicsáját.

A mél csak úgy volt, hátha érdekel.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 21:54:49

@Manyecska: az én gémélesem is ide van, meg mindenféle regisztrációhoz, nem ez a hétköznapi címem:D

Aureliano Buendía 2014.08.19. 21:58:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: @batgirl: szerintem meg nászúton vannak. Biztos volt valami jó kuponos.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.19. 21:59:34

@uraaam: ez volt a másik opcióm :-)

egy nászút kupakolós legyen, ne kuponos...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 22:03:14

be kell hogy lássuk, hoyg nélkülük szintelen a paletta

Aureliano Buendía 2014.08.19. 22:06:57

@háromlábúbogár: na, de kuponért kupakolni...tú in ván. Vadászjeggyel újabb kedvezmények.

@batgirl: én azért nem panaszkodom arra, hogy elszürkülnénk:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 22:11:34

@háromlábúbogár:
Most ilyenkor kuponos nászúton?
Lófax, a törökk döngeti a nőjit a pincábe!
A pályika meg csak fogy!44!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 22:18:08

@uraaam: nem a szürkeségről van szó, de van abban valami feldobó, amikor valami orbitális baromságát több kommenten keresztül megakarja magyarázni, oszt a követkő kommentekben, meg az ellenkezőjét :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 22:27:31

@batgirl:
Naugye, hogy szeressük az Igit!44!
Hát jócsaj ő!
Nekem má hijányzik!

Aureliano Buendía 2014.08.19. 22:35:45

@batgirl: hát igen, ez a török gyerek mán csak ilyen;)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 23:05:12

mi van ? mindenki alszik? Bezzeg ha nem vagyok itt, akkor még éjjel 2-kor is megy a csata.

venszivar 2014.08.20. 00:08:34

barom!

a büdös kurvád szopik éppen 5$-ért! tudod az indián-lengyel hugyos vénasszonyod!:):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.20. 00:34:48

@venszivar: en megertem, hogy a kannasbor egeszsegtelen, de hogy anyadat kevered a csodalatos felsegemmel, az sulyos, szerintem iszol te vegyigyumit is ot szvsz pitralont

beteg elme, beteg test
szanalmasan bunko fotelhuszar

venszivar 2014.08.20. 01:28:38

barom!

megsértődtél? mari nem pénzért szopik+kúr!?! csak úgy kedvtelésből!!!:)
a niggerek szétkúrták, tán azért hugyozik be lépten nyomon! te csak szedd el a lóvéját....meg tedd tisztába a vén ribancot!?):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.20. 02:42:27

@venszivar: allapotod szanalmas de majd jon zsiraf es a klan es wlmondja
neked van igazad
etttol fuggetlenul, ha jovore megyunk haza
en megint szivesen latnalak ferihegyen:)

venszivar 2014.08.20. 06:35:09

barom!

'hogy pofán baszunk az anyázásokért + a
lekurvázásokért?!? üldözési mániád van!:D
ez, az! 10-ből, már 8-an tudják, hogy te egy barom vagy! a kis ujjamat NEM mozdítanám érted, te fosdarabja a földnek!

te állat! Idén az állítólagos haverjaid + az állítólagos barátaid közül SENKI NEM MENT KI!!!

te egy degenerált undorító féreg vagy, ki három napja leteszi a nagy esküt, hogy ide már nem jár! aztán 22óra múlva úgy ugat itt mintha mi sem történt volna!

nálad nagyobb agybeteg tetüt nem ismerek!

az anyázásokért!: a tetves kurvádat hugyoztasd meg mielőtt megy srichelni! a pénzét meg szedd el oszt legalább 20$ küldj anyádnak már. sokba voltatok nekíjje,te barom állat,szardarab, te féreg!:):D

venszivar 2014.08.20. 06:38:58

@kézműves étcsokinyuszi: mit szólsz bele!:)

Indulás! az esti Deák Bill koncertre IS!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.20. 07:00:15

@uraaam: Ja, este 8ig, kaptyákbe.
Különben lehet fogni nem messze ingyenest. Sétálni jó :)

Manyecska 2014.08.20. 08:02:39

@kézműves étcsokinyuszi: milyen ünnepi itt a hangulat b@sszák meg. entsuldigung.

Manyecska 2014.08.20. 08:04:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: mindig tuttam hogy apti-zsiráf-törökk egy és ugyanaz a személy/család:P de hogy Igit is bevegyek a buliba, nahát.@uraaam: ha tudnád milyen éjszakánk volt, hmmmm:DD

Manyecska 2014.08.20. 08:06:24

@uraaam: jó, tudom hogy Takko Fashionnak hívnak, nincs ezzel semmi baj!:DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.20. 08:25:42

@Manyecska: Az nem valami kínai név?

@dr. phil. Sün‼ ツ: A jó szex olyan, mint a kávé. Erős, forró, és napi 3 (egy kolleganő mondogatja, néha félek :D )

Manyecska 2014.08.20. 08:30:34

@ColT: ja. nézd az m1-et tele van százezredesekkel nyamm:P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.20. 08:57:35

@ColT: kolleganőd sosem fárad el? :D
szerintem félj csak nyugodtan :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.20. 09:03:41

Napi 3?
Minden nap?
Hasztamannyana!!4!
Májbetegsége van tisztelt kolleginának?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.20. 09:14:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: ugye? csak én nem akartam írni, mert hátha az a normális :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.20. 09:26:20

@Manyecska: sose értettem ezt az esőnap micsodát. Ha esik az eső, nem akkor kell inkább szex? Hogy valami feldobja az emberlányát, nem?

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.20. 09:52:52

nem jöttök üccsizni a zúj posztba?

Aureliano Buendía 2014.08.20. 10:16:25

@ColT: nem gond a séta, a zekszemmel elég sokszor sétáltunk be a Szántó-Kovács kolitól a belvárosig (és vissza).

Hol az az ingyenes?

Aureliano Buendía 2014.08.20. 10:17:52

@Manyecska: mármint neked és a nyúlnak? Tízezredest berendelték?:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.20. 10:32:15

@Manyecska: Mé' nézzem

@uraaam: Najugye.

Domus ami a parasztelosztó és a vasút között van (mindig tele), az Ágoston tér környéke (Vince u. pl.), nyugatra viszont csak a 25 emeletes után jóval vannak ingyenesek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.20. 10:33:17

@batgirl: Nemtom, eléggé pörgős :D Aztán lehetne félni a férjétől, meg a barátnőmtől :)

Aureliano Buendía 2014.08.20. 10:42:29

@ColT: nincs bajom a gyaloglással, meg nem is a Dzsámi elé akarok beparkolni, csak épp nem is Uránvárosból akarok begyalogolni városnézés címszóval:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.20. 12:28:44

@uraaam: Annyira azért nem kell messze menni. A Vince u. javaslom, meg azt a környéket, mert az szép, és közel a belvároshoz.

Kenderice 2014.08.20. 14:04:41

@chloe queen:
Mégis igazad van, ugyanis a szerződés létrejött azzal, hogy a visszaigazoló SMS szerint elindították a parkolást.
A telefonszám ebben az esetben nem releváns.

herk 2014.08.20. 14:15:28

@chloe queen:
"szerintem ez így nem igaz, ha befizeted az azt jelenti hogy elismered a bírságot, szerintem. "
Hát meg a krva annját a szolgáltatónak, hogy ilyennel trükköznek. Vagy van idevágó jogi passzus vagy nincs. Ha nincs, akkor nehogymá ők ilyet állitsanak.
Fefizetem a suskát, hogy ne adják el a lakásom emiatt, _de_ nem ismerem el a jogosságát, hovatovább be is perelem őket, ha úgy tetszik.
Ez leginkább erőfölénnyel való visszaélés.
süti beállítások módosítása