Tékozló Homár

"Na merre lesz az út, drágám?"- így beszélget a taxis

2014.10.06. 09:28 | Homár Hilda | 97 komment

8500_591402930894684_1230268381_n_tnPoBCadY5.jpg

Látom magam előtt, ahogy öntudatosan ül a méretes pocak körül, ülés hanyag, fekvő pozicióban, könyék kivetve, félkézzel vezetve tolja az ipart meg az észt. Jujj de jó lesz,a mikor kiöregedIk ez a típus! De az első kommentek alapján nem mindeki ért egyet velem, úgyhogy klikkoljatok vadul, lássuk mit gondolnak a Homár-olvasók.

Kedves vagy szexista volt a taxis?
Kedves akart lenni. A csajok voltak túlérzékenyek.
Szexista. Egy pasinak sose mondanák ilyen helyzetben mondjuk, hogy szépfiú.
Nem érdekel mit beszél a taxis, vigyen haza az a lényeg.
Poll Maker

Szerda éjszaka - október 1. - egy barátnőmmel ketten taxit hívtunk, mint ahogy tettük ezt már néhányszor. A Főtaxit, mert éppen az jutott eszembe.

A Király utca sarkára rendeltem az autót, a taxi 6-8 méterre a saroktól megállt és dudálgatott, hogy vegyük észre (már ez is kicsit fura volt). Odamentünk, tisztáztuk, hogy mi hívtuk, beszálltunk, a jó ötvenes sofőr pökhendi drágámozásba kezdett, valami olyasmivel indított, hogy na merre lesz az út, drágám.

Nyugodtan és halkan jeleztem, hogy ennél eggyel udvariasabban lehetne és bemondtam a címet. Mégis melyik Szilágyi Erzsébetbe, drágám, van egy pár a városban (sajnos a hanglejtést nem tudom visszaadni). Itt döntöttünk úgy, hogy taxi is van még a városban. Közöltem vele, hogy kiszállunk, ez a stílus nem fekszik, inkább adom a pénzem másnak, aki nem gondolja, hogy a seggéből rántott elő.

Így is tettünk, én hívtam a társaságot, kértem egy másik autót és bediktáltam a jelen lévő rendszámát, jelezvén, hogy érdemes lenne átgondolni az utasokkal való kommunikációt (ilyen helyzetekben meglepően jól és higgadtan fogalmazok valamiért). Ígérték, hogy küldenek másikat, majd öt néhány perc múlva visszahívtak, hogy nincs másik autójuk. Közben az említett sofőr a barátnőmet oktatta ki, mondván a lányai lehetnénk, ami egyrészt valószínűleg nincs így (persze örültünk, hogy hamvasnak nézünk ki), másrészt – ezt persze neki is elmondtuk – apánk sem beszél ilyen pökhendien velünk, ráadásul, ha egy szolgáltatást nyújt, nem azzal kezd, hogy hülyének nézi a klienst, mint ahogy mi sem.

Ő el, én hívtam egy másik társaságot (Taxi 4). Az egyik autójuk épp tőlünk néhány méterre állt, már pattant is ki belőle a sofőr, kérdezte, hogy mi hívtuk-e és hogy mi volt a közjáték, mert már azon gondolkodott, hogy odajön. Elmeséltük neki, ugyanúgy meg volt döbbenve, mint mi.

Mivel már volt olyan, hogy erőfeszítést kívánt az egyenes ülés a taxiban (nagyon régen, ugye), fontos megjegyezni, hogy sem részegek, sem szakadtak nem voltunk. Jól szituált, gyakorlatilag középkorú, alapvetően szinte kényszeres udvariasságra nevelt nők vagyunk mindketten.

A legjobban azt sajnálom, hogy nem írtam fel a taxis rendszámát, csak bediktáltam a társaságnak, bár maga a társaság is leszerepelt azzal, hogy nem voltak hajlandóak másik kocsit küldeni. A másik társaság sofőrje szerint azért, mert a sofőr beszólt nekik, hogy két részeg liba akadékoskodik, ne vigyék őket el.

A posztnak nincs tanulsága, maximum annyi, hogy örülnék, ha minél kevesebben utaznátok Főtaxival.

Update: Erről én lemaradtam, mert épp a társasággal beszéltem, de a sofőr úr még kikiabált néhányszor az ablakon, hogy nem kéne ennyit inni. (drágám)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

no wonder 2014.10.06. 10:04:03

Nem hogy örültetek volna, hogy valaki próbált kedves lenni hozzátok. El tudom képzelni, milyenek lehettek. Isten őrizz az ilyen okoskodó, besavanyodott, "jól nevelt" emberektől...

További magyar hang 2014.10.06. 10:08:20

Egy taxisnak azért lehetne mar annyi rutinja, hogy ha látja, hogy nem jön be a drágámozás, akkor nem folytatja, hanem visszavált alapra.
A posztertől kérdezném aggódva: isztok ti rendesen?

ozibozi 2014.10.06. 10:10:06

...szerezz 1 pasit (vagy nőt) magadnak te szerencsétlen. Mellesleg a Főtaxi helyében azonnal beperelném a blogot hitelrontás stb. miatt.

MrZed001 2014.10.06. 10:14:00

Ez bizony egy maffia ország, a fő keresztapával a kormányrúdnál.
Van itt cigi maffia, parkoló maffia, útépítő maffia, és taxi maffia is.
Csak ők a maffia szót nemzeti-nek fordították.

töpörtő 2014.10.06. 10:20:42

dràgàm ti 30as dugatlan úri picsàk lehetek.

mildi 2014.10.06. 10:26:34

hát én csípőből rávágtam volna, hogy Önnek(!) mindig is túl drága leszek, és utána a kocsiajtót is.

kapjatok már észbe! nem drágámozunk (és nem is faszikámozunk) le vadidegen embereket. pont. ezen nincs mit magyarázni. ez nem kedvesség volt. a sofőr egy tapló. pont. ha meg neki, és egyes hozzászólóknak ez jelenti a kedvességet, akkor legyen hozzájuk gyengéd a gyökérkefe :(

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 10:28:09

Ha nektek ez a legnagyobb problémátok, hogy a taxis modoros, akkor elég kevés gondotok lehet az életben, vagy épp ellenkezőleg, annyira sok, hogy ilyen szívózással kompenzáltok.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 10:29:52

Egyébként nem kellett volna megírni a posztot, mert az semmi, amit szegény taxis szólt, ahhoz képest, amit itt fogtok kapni a Homáron, mellesleg teljesen jogosan.

@mildi:
Ez nem kedvesség, hanem modorosság, ebből ekkora ügyet csinálni meg ... egyelőre még nem találtam rá kulturált kifejezést.

Dr. Kix 2014.10.06. 10:30:07

Egyértelműen a taxis volt a hülye, ha a leírtak megfelelnek a valóságnak. Drágámozni alapból nem szerencsés, de ha megkérik rá, hogy hagyja abba, és aztán is folytatja, külön kijárna neki egy féltéglás baccpapucs Palkovicsnétól a ravatalon. Vagy egy foschpunepa.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 10:36:48

@Dr. Kix:
A taxis is hülye volt, meg a "drágáim" is. Fasznak kell ilyen kibaszott öntudatosnak lennie mindenkinek, nem mindegy, hogy a taxis hogyan szólít meg? Max elkönyveled, hogy bunkó, vagy kiszállsz, de itt homáron picsogni ilyen piti ügy miatt.

mildi 2014.10.06. 10:37:28

@diszkriminans: én inkább lekicsinylőnek érzem.
ez az egy eset így tálalva felfújtnak tűnhet, de sajnos általános jelenség.
rohadtul le kéne szoktatni róla a társadalmat.
én is rossz néven veszem, ha idegenek lebecézgetnek. van rendes nevem. ha nem tudja, akkor hívhat Kedves/Tisztelt Ügyfélnek/Vásárlónak.

herk 2014.10.06. 10:52:37

Bunkó volt a taxis. Főtaxival meg nem kell utazni, mert nincs autójuk.

Mylady 2014.10.06. 10:55:41

Hát én abszolút megértem a poszt toló felháborodását.
Velem is megesett már hasonló kellemetlen élmény.

Szőnyeget néztem az OBI-ban. Konkrétan venni akartam akkor és ott. Odajött egy idős eladó, a kicsi, vékony, aszott, bagószagú típusból. Először leszólta a lakásomat (mert szerinte az 540*360 méretű szobám az csőszoba), aztán megpróbált lebeszélni a darab szőnyegről (mert az ilyen csőszerű szoba sötét és ezért padlószőnyeg való bele - ki érti ezt a logikát???). Egy darabig próbáltam meggyőzni, hogy nem akarok padlószőnyeget, aztán úgy döntöttem, inkább elmegyek másik boltba. Mondtam egy Köszönöm, majd meggondolm. Viszlát!-ot és elindultam kifelé. Az ürge utánamszólt: Puszikállak, drága! És cuppogott hozzá. Majdnem elhánytam magam.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 11:09:27

@mildi:
Nem, pont ellenkezőleg, éppen az a baj a társadalommal, hogy ha nem akarod, hogy valaki megsértődjön, gondolatolvasónak kell lenned, ki kell találnod, melyik megszólítás a megfelelő. Ha magázol valakit, aki tegezést várt, az megsértődik, ha tegezed, de magázást várt, megsértődik, ha jó napotot várt, de sziát kapott, stb., stb. A taxis valóban hülye volt, mert közölték vele, hogy nem ezt a stílust várták, és mégis folytatta, ettől még aki az ilyesmin megsértődik, attól további rossz dolgokat is ki tudok nézni.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 11:13:49

@Mylady:
De a taxis nem akart más úti célt ajánlani a hölgyeknek, meg arra sem akarta rábeszélni őket, hogy inkább busszal menjenek. Téged meg szívatott az obis csóka, majd a végén megfejelte drágázással.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 11:17:34

Most eszembe jutott, hogy anno mikor valahol Palócföldön jártunk, az út szélén megálltunk, és vettünk szőlőt egy öregasszonytól. Az aranyoskámnak szólított mindenkit, nemtől és életkortól függetlenül, nyilván pofán kellett volna baszni a nyanyát, ugye? Vagy legalábbis nem venni tőle szőlőt ezután, mert mégis hogyan képzeli ezt?

Aki szerint csak kedves akart lenni, attól kérdezem, ha ugyanezt egy férfiember mondja, szintén szőlőt árulva az útszélén...

mildi 2014.10.06. 11:20:36

@diszkriminans:
éppen az a baj a társadalommal, hogy ilyeneken gondolkodnia kell :(
pedig pofonegyszerű: idegeneket, ha azok láthatóan ivarérettek, nem tegezünk le. ha megtesszük, ne húzzuk a szánkat, ha visszategez, vagy megkér, utal rá, ezt nem kéne.
a napszaknak megfelelő köszönés(jó reggelt és tsai) mindig minden helyzetben megfelelő.
ha nem tudjuk az illető nevét, akkor hívjuk hölgyemnek/uramnak.
mindez fokozottan igaz szolgáltató-ügyfél viszonylatban.

FDToth 2014.10.06. 11:21:30

Sajnos a taxitendelet a soforok magatartasan/viselkedesen/stilusan nem valtoztatott :D en sem szerzm a letegezo vgy pokkhendi soforoket. De hozzatartozik az igazsaghoz h meg lehet kerni a sofort h h bezeljen...

Atörökk 2014.10.06. 11:26:05

Egy baszatlan nőnél egy rosszabb van: kettő.

2014.10.06. 11:28:22

@ozibozi: jól mondod tesó !
én a főtaxi helyében még a zinternetet is elzárnám, bevezetném a sariját és a kijárási tilalmat !!!
rendszámot a biciklisekre !!!!!!!!!!!!!

2014.10.06. 11:31:42

@diszkriminans: nincs igazad ám !
simán ki lehetne téged is akasztani egy lenéző megszólítással és akkor csak annyit mondanának neked, hogy ne picsogj már hugyagyú. de te persze mindent elviselnál mert amúgy is kapcarongy vagy, ugye ? na hogy esett ?

mildi 2014.10.06. 11:33:34

@diszkriminans: a falusi idill más kategória
engem is tegez a 80+ szomszédasszony. de ő kedvesen teszi :)

Katarina 2014.10.06. 11:34:48

Egyetértek a posztolóval, a taxis egyértelműen bunkó volt. Én is utálom, ha letegeznek egy boltban, vagy a benzinkútnál, egy étteremben, vagy bárhol, ahol a közöttünk lévő kontextus ezt nem engedi meg. A szituációnak megfelelően viselkedni és társalogni, talán nem túl nagy elvárás. A taxis szolgáltat, nem csak fuvart, hanem - szerencsés esetben - udvarias társalgást is, ha mindez az utas kívánságának megfelelően csak arra terjed ki, hogy hová szándékozik utazni, akkor azt.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 11:47:37

@mildi:
Ha ilyen egyszerű lenne...

A legneccesebb kategória egyébként ha fiatal férfi köszön fiatal hölgynek, mivel régen nem illett a napszaknak megfelelő, hanem ha férfi köszönt nőnek, akkor "kezit/kezét csókolom" volt az elfogadott. Ez nem ment ki 100%-ban a divatból, jelenleg úgy a huszonéves és harmincas nők 10%-a ma is ezt várja el. A napszaknak megfelelőt várja el mondjuk az 50%-uk, ha idegen férfi köszön nekik, a maradék pedig a fiatal generációban egyre inkább kikopó magázódás miatt azt várja, hogy sziával köszönj neki. De egyetemista korban ez még 90%.

Végső soron igazad van, hogy a napszaknak megfelelő köszönés a legtutibb, de még ez is okozhat sértődést, mivel az emberek (hülyébbik) fele megsértődik, ha nem azon a módon köszönsz, mint amit ő elvár. Többségük ráadásul nem úgy, hogy szóvá teszi, hanem magában megsértődik, és ha később olyan helyzet van, elkezd fúrni, és nem tudod mi a baja veled.

Egyébként gyerekkoromból élénken él még az is, mikor egyik osztálytársamhoz felmentünk, és "lemagáztam" a 30 alatti nevelőapját, ő meg emiatt elküldött a faszba.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 11:52:38

@Kulics:
Azért ne keverjük ide a szándékos provokációt, személyeskedést, mert az nem stílus, hanem amögött szándék van. A modorosan jópofiskodni akaró taxis nyilván nem kellemes társaság, de nem is azért megy valaki taxival, hogy kellemes legyen a sofőr társasága, megsértődni ilyenen elég nagy marhaság.

ozibozi 2014.10.06. 11:56:06

@ozibozi: @Kulics: egy céget , mind1 mi a neve(leszarom a főtaxit) direkt rossz hírbe hozni, bizonyíthatatlan zavaros történetekkel nem szép dolog. Ha esetleg általánosságban a taxisokról ír, de 1 konkrét céget megbélyegezni nem korrekt eljárás szvsz. (lehet 100 éve tele 5 -ös volt, és 1 hete Főtaxis. ki tudja...), vagy a konkurens cégnél dolgozik valaki, stb.stb.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 11:58:04

@mildi:
Falusi idill? Az nem csak a városlakók szemében létezik?

Na meg az, hogy kedvesen, relatív, nem tudjuk, hogy itt a taxis mennyire volt kedves, mert a hölgyek egyből ugrottak arra, hogy "drágám". Volt nekem olyan egyetemi oktatóm, aki mókuskáinak szólította a hallgatókat (meg volt még sok más becézgetése is), a lányok meg kajálták a stílusát, mert mindezt nagyon humorosan adta elő. Ez is biztos falusi idill volt... :-)

Martinicske 2014.10.06. 12:14:06

Maradjatok csak meg ilyen hamvasnak mint most vagytok. :)

Jó dolog ha van az embernek tartása, mert ha nincs akkor most lecsitriznek, aztán vemheseznek, később milfeznek aztán vén szatyroznak majd.

Igenis válogassátok meg kivel utaztok, legyen meg a színvonal taxiban is meg másban is.

Persze önmagatokra is legyetek igényesek, mert ez így kerek.

Csigorin 2014.10.06. 12:32:30

Taxist azert fizetem hogy vigye el a seggemet A-bol B-be. Nem azert hogy pofazzon.

Atörökk 2014.10.06. 12:34:07

@Martinicske:
Szellemileg mindenképp hamvasak.

Katarina 2014.10.06. 13:20:33

@atörökk: Szellemileg hamvas az, aki nem tűri a bunkóságot? Sajátos szemléletmód a tiéd.:-(

2014.10.06. 13:46:39

@ozibozi: hmm.. ez egy fogyasztóvédelmi blog. A posztolóval megtörtént az eset. Te úgy gondolod, hogy hazudik ? Mi bizonyítékod van, hogy nem ÚGY történt, ahogy elmondja ? Gondolod, hogy ide most szakértőket és videofelvételeket kellene hozni. Te bíróságnak érzed magad ???
de fura...

a te elméleted alapján soha senki nem panaszkodhatna, mert szerinted zavaros és nincs bizonyítva.

ugye te főtaxi sofőr vagy?

2014.10.06. 13:49:32

@diszkriminans: "de nem is azért megy valaki taxival, hogy kellemes legyen a sofőr társasága"
HÁT DE ! PONT azért megy taxival hogy az ő kedvére szolgáljon, elvégre ő fizet.
Te a pénzedért lenyeled hogy bunkóskodnak veled (nálad is meg lehetne találni azt a hangnemet ami kiveri a biztosítékodat)
mondjuk a taxis téged pöcsömöccsének szólít. Elviseled azt is ?

hobbitroll 2014.10.06. 14:15:07

"ilyen helyzetekben meglepően jól és higgadtan fogalmazok valamiért... majd öt néhány perc múlva"
Itt csak én vélek felfedezni némi ellentmondást? Vagy eddig ez nem tűnt fel senkinek? Esetleg az "öt néhány" Nektek egzakt időtartam? Mert felvilágosíthatnátok, hogy a "néhány" milyen mértékben és irányban befolyásolja az előtte lévő számot (+,-,/,*)

SzerződésSertés 2014.10.06. 14:18:19

Tipikus proliszokás, ha udvariasan értésére adod egy tahónak, hogy az adott szituációban nem megfelelően viselkedik, akkor ahelyett, hogy meghúzná mágát, még látványosan fel is háborodik, hogy ő csak jópofa volt, meg kedves, de te besavanyodott vagy és modoros és akármi...

mildi 2014.10.06. 14:21:46

@diszkriminans: a drágám azért erős egy idegen pasastól.
ha csak simán Kedvest-t mond, abból nem lett volna sértődés (amennyiben igen, akkor a posztbéli csajok tleg hisztis picsák).
a Kedves egy elég jól használható megszólítás név vagy hölgyem/uram nélkül is. persze Kedves, és nem Kedveskén meg ilyenek.

SzerződésSertés 2014.10.06. 14:24:29

@töpörtő: "dràgàm ti 30as dugatlan úri picsàk lehetek."

Szólott a bölcs... mennyire kell primitívnek lenni az ilyen netes szájkaratéhoz?

mildi 2014.10.06. 14:38:21

@diszkriminans: a napszaknak megfelelő azért jó, mert az nem tegeződés, de nem is magázódás. mi a családban is használjuk egymás között.
de tleg van az embereknek hülyébbik fele, aki néz, mint borjú az új anyura: -dehátmitegeződünk! -jó, akkor legyen szar reggeled ;)

felnőttek egymás között: ha letegeznek, vissza kell tegezni. nem kell megsértődni, tleg kezd kikopni a magázódás. én is pertuban vagyok boltossal, postással. ha normális hangnemben és nyelvhasználattal teszik, teljesen jó.

de szerintem az ügyfél tegez elsőként. pl. a boltosnak nem illik letegezni (mondjuk ettől még szoktak). de ha a vevő széles Sziiiaaa!-val jön, akkor visszategezünk.

ha vkinek nem tetszik, az lesz szíves szólni, hogy 1. legyen kedves, nem szeretek tegeződni, illetve: 2. nehülyéskedjémá'! tegezz nyugodtan!

falusi idill: a fíling miatt írtam. bárhol előfordulhat. a (nagyon)idősek szokása, hogy nekik mindenki aranyos, meg kedves, meg drága. mintha mki egy kiscica lenne :)
így szokták meg. de velük együtt lassan kihal.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 14:40:16

@Kulics:
Ha pöcsömöccsének szólít, akkor felveszem ugyanezt a stílust, és ebben a stílusban közlöm vele a desztinációt. Nyilván ha ezt modoroskodóan, lazán teszi, csak ebben az esetben, ellenben ha agresszíven, az más tészta, de ilyen a posztban sem volt.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2014.10.06. 14:42:54

Egyik felet se tudom igazán sajnálni, de valamiért az utasok viselkedése a visszatetszőbb. Egy "drágám" miatt cirkuszolni? Most hallotta ezt először? Oltári kövér lehet...

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 14:43:30

@mildi:
Na merre lesz az út, kedves
Aki az eredetin megsértődött, az ezen is meg fog. Az eredetin sem úgy jön le, hogy a drágájának gondolja az utast, ez ugyanolyan modoroskodás, mint a kedves ugyanebben a szövegkörnyezetben. Visszatetsző, de emiatt ennyire megsértődni?

Tony Almeida 2014.10.06. 14:47:29

Atyaég, micsoda problémák vannak a világban, nem térek magamhoz...

2014.10.06. 14:54:02

@diszkriminans: jó hát te egy ilyen vicces kiscsákány vagy, de szerinted az egész ország ilyen mint te ? netán te vagy az etalon ? mindenkinek úgy kell viselkedni és az értékrendnek is a tiednek kell lenni ?

ááá, mindegy, nem vesződök tovább

oszt jónapot 2014.10.06. 14:56:48

@hobbitroll: Esetleg még az lehet, hogy először öt percet akart írni, aztán meggondolta magát és elfelejtette kitörölni az ötöt. ;)

Darth Revan 2014.10.06. 14:57:16

Ez nem homar sztori. Ket hulye picsa nem birta a taxis stilusat, senki nem lett atverve, miert van ez itt?

Katarina 2014.10.06. 14:58:30

@Darth Revan: A stílus része a szolgáltatásnak. Az udvariasság is. Annak hiánya esetén jogos a felháborodás.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 15:00:45

@Kulics:
Mert szerinted kinek az értékrendje alapján ítéljem meg a posztban leírtakat, talán a szomszédé szerint? Te nem ugyanezt teszed a saját értékrended alapján?

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 15:06:01

@Kulics:
A másik, hogy vicces, hogy miután nem sikerült rám húznod olyat, hogy más stílusa miatt megsértődök, ezzel jössz. Tehát miután buktad a "te is megsértődnél, ha így beszélnének veled" vonalat, jössz az emberek különbözőségével. Képzeld bazmeg, tudom, hogy az emberek nem egyformák, például vannak sértődékenyebbek is. Most akkor más hisztije miatt én is háborogjak, hogy jaj de bunkó volt a sofőr? A félreértések elkerülése végett én is leírtam már, hogy nem helyénvaló, ahogy beszélt, különösen a figyelmeztetés után, de ebből ekkora ügyet csinálni a Homáron, az nem kicsit gáz.

oszt jónapot 2014.10.06. 15:06:14

@Katarina: Főleg, hogy szóltak neki, nem volt elég, kértek másik kocsit és még utána is ment az ugatás.

Darth Revan 2014.10.06. 15:08:41

@Katarina:

Szerintem ez akkor sem er homar posztot. Vannak idosebb urak, akik csak kedvesek probalnak lenni, amit akar felre is erthettek.

oszt jónapot 2014.10.06. 15:09:40

@Darth Revan: És te vagy itt a moderátor?

2014.10.06. 15:15:16

@diszkriminans: én nem ítéltem el a posztolót, sőt, megértem, ha egy nőnek ez sértő.
És ha fejreállsz akkor sem minősítem ezt hisztinek.
Ennyike.

Katarina 2014.10.06. 15:29:00

@Darth Revan: Nyilvánvalóan nem ugyanazok a fogalmaink a kedvességről.

BaktaLórántLánya 2014.10.06. 15:33:03

Régen volt olyan, (mosz is van, csak kevesek hallanak róla) hogy etikett. Na, az azért volt, hogy az ember tudja, milyen szituban, kivel hogyan illik viselkedni, hogy ne legyen félreértés, vagy netán sértődés senki részéről.
De ezt még régen találták ki azok a barlanglakó ősemberek, akik szerencsére már eltűntek. Aztán mára eljutottunk odáig, hogy a tegezés-magázás sem egyértelmű. Haladunk!

Serivor 2014.10.06. 16:02:19

Nagy öntudatosan emlegetik itt a napszaknak megfelelő köszönést.
Mit szóltak volna, hogyha az érkező taxis jóccakáttal köszön?

Túrós (törölt) 2014.10.06. 16:05:24

Azt kellett volna mondania a taxisnak hogy: "-Hodor?"

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 16:12:37

@Katarina:
Kedvesnek lenni != megpróbálni kedvesnek lenni.

oszt jónapot 2014.10.06. 16:15:14

@diszkriminans: Ja ja, csak miután szóltak neki, hogy nem jött össze a kedveskedés, inkább rátett még két lapáttal, amiből is következik, hogy egy büdös köcsög.

ptspts 2014.10.06. 16:16:52

A posztot köszönjük, a leírtak alapján mindenki el tudja dönteni, akar-e ezzel a taxissal vagy ezzel a taxitársasággal utazni. Szerencsére van társaság bőven Budapesten, lehet őket próbálgatni, lehet közülük válogatni. A posztoló már meg is tette.

A taxi, az étterem, a szálloda és a wellness olyan szolgáltatások, melyekben sok ügyfél egy átfogó élményt vásárol, melyhez a társalgás és a megfelelően udvarias kiszolgálás is hozzá tartozik, ha az ügyfél igényli. Ha a taxis drágámozik és vicceskedik, az számomra csak akkor baj, ha ez az utast zavarja, és a taxis eztuán se hagyja abba. Ebben az esetben szerintem az utas nyugodtan távozhat fizetés nélkül (főleg, ha még nem indult el a taxi, illetve nem hozták ki a kaját az étteremben), otthagyva csapot-papot, és kereshet magának másik taxist, ha úgy látja jónak. Mindez független attól, hogy részeg-e, milyen ruha van rajta, mennyire frusztrált stb.

A fentiek miatt nem tudok együttérezni azokkal, akik kéretlenül beszóltak a posztolónak. Olyannyira nem, hogy rögvest ki is szűrtem őket.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 16:20:06

@oszt jónapot:
Szerintem meg csak ebből következik, hogy bunkó, másból nem. Ugyanis addig, amíg csak elkezdte, nem tudhatta előre, hogy nem vevők erre a stílusra, viszont miután figyelmeztették, át kellett volna térnie fapofára, bármennyire is irritálóak lehettek a hölgyek (IS), mégiscsak ő a szolgáltató.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 16:22:30

@ptspts:
Addig szép és jó, hogy nem kell nekik a jópofizó sofőr, de ebből nem következik, hogy helyénvaló a neten hisztizni emiatt. Legközelebb arról lesz poszt, hogy nem köszönt a boltos, vagy nem elég barátságos hangsúllyal köszönt?

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 16:30:02

Gyorsan hozzáteszem, ha hisztizni van kedve, nyugodtan hisztizzen, csak ne csodálkozzon, hogy ahogy ő a sofőrt bunkónak találta, őt itt én hisztisnek találom.

oszt jónapot 2014.10.06. 16:35:34

@diszkriminans: Elképzelhető, hogy nem "hisztiztek" volna, ha elsőre stílust vált?
Miután viszont a diszpécsernek is szólt, a másik társaságnál is tudták, hogy az utasok a "gázosak" meg még az autóból is ugatott, még mindig indokolatlannak érzed a hisztit?

nem várt fordulat 2014.10.06. 16:59:29

@diszkriminans: azért érdekes, hogy míg folyton folyvást emlegeted, hogy azért ebből nem kellett volna, hogy homár poszt szülessen, mennyi energiát feccölsz bele, hogy ezt a többi ember tudomására hozd :)

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 17:06:29

@oszt jónapot:
A kettő között volt azért egy kis szóváltás...

Na meg a posztoló írta:
"Közöltem vele, hogy kiszállunk, ez a stílus nem fekszik, inkább adom a pénzem másnak, aki nem gondolja, hogy a seggéből rántott elő."

Szóval drágám = azt gondolja, hogy a seggéből rántott ki. Nem derül ki, hogy ezt ezekkel a szavakkal mondta a taxisofőrnek, vagy nem, mindenesetre azon túl, hogy túlreagálta, nem csoda hogy ebből szóváltás keveredett, majd a sofőr még utánuk ordított. Nyilván nem helyes, amit a sofőr csinált, de az tény, hogy addigra mindkét fél részéről lehetett provokáció.

Még egy dolog, azt írta a posztoló, hogy nem voltak részegek, szakadtak. Ebből viszont leszűrhető, hogy feltehetőleg ittasak azért voltak, mert különben azt írta volna, hogy egyáltalán nem is ittak. Innentől kezdve meg azért lehet alapja annak a feltételezésemnek, hogy ittasabbak voltak, mint ahogy magukról gondolták és ahogy itt előadja a posztoló.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 17:09:03

@nem várt fordulat:
Mondjuk ebben igazad van. Szidom, mégis élvezem azokat a posztokat, ahol a posztoló (is) hülye.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 17:10:17

Na, végül elárulom miért fikáztam a posztolót. Én vagyok az drágáim, a taxis.

oszt jónapot 2014.10.06. 17:13:30

@diszkriminans:
"Közöltem vele, hogy kiszállunk, ez a stílus nem fekszik, inkább adom a pénzem másnak, aki nem gondolja, hogy a seggéből rántott elő."

Igen, MIUTÁN annak ellenére másodszor is drágámnak szólította, hogy megkrte a csaj, hogy ne tegye.
Köcsög taxisnak szóltak, hogy beszéljen rendesen, nem vette a lapot, otthagyták az meg csinálta a műsort tovább. Meg kéne már tanulni ebben a szájbavert országban, hogy mi az a szolgáltatás. És pont a magadfajták miatt nem fogják megtanulni soha, mert idejössz egy FOGYASZTÓVÉDELMI blogra magyarázni, hogy miért panaszkodtak a picsák. Teljesen igazuk volt.

diszkriminans (törölt) 2014.10.06. 17:33:43

@oszt jónapot:
Szóval valakit drágámnak szólítani olyan, mint ha a seggéből húznád elő. Értem, drágám.

"És pont a magadfajták miatt nem fogják megtanulni soha, mert idejössz egy FOGYASZTÓVÉDELMI blogra magyarázni, hogy miért panaszkodtak a picsák."

Ezt a p betűs szót nem használtam a hölgyekre (azt igen, hogy picsognak). Viszont fikáztam őket. Látod, te meg véded őket, mégis használod rájuk. Látod ez a különbség a szándék és a stílus között, én azokat az embereket komálom, akiknek a szándék a fontosabb. Hogy a sofőrnek mi volt a szándéka, nem tudhatjuk biztosan, de szerintem feltételezhető, hogy modoroskodott csak, az meg szerintem is bunkóság, hogy nem változtatott ezen felszólításra.

Nem, a nyúl a Hilda 2014.10.06. 18:05:22

@ptspts: www.youtube.com/watch?v=MjJFHPnTTAU

így fogsz járni, ha még egyszer leírod, hogy köszönjük a posztot blablabla.

efi 2014.10.06. 18:29:28

"na merre lesz az út, drágám."
Szilágyi Erzsébet fasor, faszikám.

Shoyu 2014.10.06. 19:15:10

@efi: Így van, én is pont ezt válaszoltam volna. Nem volt annyira durva a taxis viselkedése, tényleg hülye libák picsogásának tűnik a sztori, még egy pasit se tudnak leszerelni ennyi idősen ez már szánalmas. És igen lehet, hogy ebben az országban sokszor szar a szolgáltatás, de az embereknek meg meg kellene tanulni visszaszólni és megvédeni magukat, mert igazából itt most simán csak hülyét csinált magából a két hölgy, ahelyett, hogy frappánsan leállították volna a csávót.

Nevem Earl 2014.10.06. 19:24:34

A poszt íróját személyesen ismerem, biztosak lehettek benne, hogy nem "úripicsa" meg hasonló...

Netuddki. 2014.10.06. 19:32:51

Szerintem meg a taxis volt ittas...

Netuddki. 2014.10.06. 19:34:21

@Nevem Earl: De mit várjon az ember taxis trolloktól? Vagy fidesztrolloktól? Nekik nem volt gyerekszobájuk. A taxis fidesztrolloknak meg aztán főleg nem...

tavolirokon2 2014.10.06. 19:48:12

Meh, ez azert nem az ev sztorija, de barcsak mind ilyen jol vegzodne :-)
Taxis kisse bunko volt, meg is bunhodott meltokeppen, varhatott vagy 10 percet a kovetkezo fuvarra.

Gondolom maga is belatta, hogy nem igy kellett volna, kulonben kifizetteti a kiszallast, nem engedi el oket csak igy ingyen, nem?

Az egyetlen posztolofikazas, hogy miert is kertek masik sofort ugyanattol a cegtol aki alkalmazza az elsot?

megamenn 2014.10.06. 19:54:14

ki a faszom ez a rengeteg ismeretlen offoló????

ptspts 2014.10.06. 19:59:45

@HUNBéla: Köszönöm a figyelmeztetést. Ha lesz kedvem a jövőben, akkor leírom újra. Ha zavar, akkor az első mondatát ne olvasd el a hozzászólásomnak. Annyit megígérhetek, hogy lesz második mondat.

ptspts 2014.10.06. 20:14:40

@Shoyu: Számomra az a releváns kérdés, hogy ennek a posztnak van-e helye egy fogyasztóvédelmi blogon. Szerintem van, már meg is köszöntem.

> hülye libák picsogásának

Posztja a posztolót, kommentje a kommentelőt jellemzi. Számomra a kommented jellemrajza ékesebb, mint a poszt jellemrajza. (Elnézést, hogy téged emeltelek ki, sok kommentelőé még ékesebb.)

Akár helyreteszi a posztoló visszaszólásával a taxist, akár nem, szerintem helyesen jár el. Akár kiposztolja a történetét a Homárra, akár nem, szerintem helyesen jár el. Elég tág lehetőségei vannak, és még mindig helyes. De a beszólókkal és kéretlen, fogyasztóvédelmi szempontból lényegtelen tanácsokat osztogatókkal nem tudok együtt érezni.

Baluci 2014.10.06. 20:48:27

Minek a Király utcába taxit rendelni. Gyakorlatilag fél percenként jár arra egy üresen. Innentől már nem is érdekel a dolog...

Tiborfalvi Tibor 2014.10.06. 21:06:00

@FDToth: De gonosz vagy!

Ennek ellenére felröhögtem persze :D

Shoyu 2014.10.06. 21:36:05

@ptspts: Én ugyan nem mondtam, hogy nincs helye itt ennek a posztnak. Szóval innentől kezdve nem értem annyira a válaszod. Bár ha neked a "hülye libák picsogása" ennyire durva kifejezés, akkor valószínűleg még nem interneteztél, és még sok érdekes meglepetésben lesz részed a posztok, fórumok világában :)

zila5 2014.10.06. 22:14:08

Az ilyen problémákra legjobb megoldás egy taxis férj/barát/szerető. Máris jobban esne a kocsiba huppanás után egy hello, drágám. :)

zila5 2014.10.06. 22:33:54

@maxval a bircaman:
Szerintem csak ki akarta próbálni 4esben, de elsőre rossz számot hívott.

Beer Monster 2014.10.06. 23:55:24

Amikor majd kiöregedik ez a típus, akkor marad az a fajta, amelyik nem becéz, hanem üt.

program készítő 2014.10.07. 05:48:34

Na hova lesz az út Drágám?-A Szilágyi Erzsébet fasorba Picim,és a végen Te fizeted.

Csimpi csumpi 2014.10.07. 06:05:39

Most akkor mi is itt a gond, dragam?!

joska61 2014.10.07. 10:19:13

"Jól szituált, gyakorlatilag középkorú, alapvetően szinte kényszeres udvariasságra nevelt nők vagyunk mindketten." Tehát 2 nemmondom meg micsodálatlan micsoda.

Jimbo75 2014.10.07. 10:23:38

Be kellett volna szopatni. Elmondod a pontos Szilágyi Erzsébetes címet, elvisz, fizetsz, a lehető legkisebb címleteket összekapirgálva, persze nyilvánvalóan 0 borravalóval.

oszt jónapot 2014.10.07. 11:41:55

@Baluci: Én pl. nem egyszer jártam úgy, hogy ugyanarra a címre 2x annyiért vittek el, ha csak beültem, mint mikor telefonon hívtam. Ugyanaz a társaság, ugyanaz az útvonal. Csak a telefonos utólag ellenőrizhető, a beugrós meg nem.

oszt jónapot 2014.10.07. 11:43:23

@diszkriminans: Ha valakinek mesél róluk a taxis nyugodtan nevezheti őket drágámnak.
Hidd el, én sem szólítanám őket picsáknak szemtől szembe, mert ez az én szememben és társaságomban nem sértés, viszont tudom, hogy mások máshogy értékelnék. Ennyi.

Black Bride 2014.10.07. 15:00:33

@hobbitroll: Valószínűleg a telefonban azt ígérték, hogy néhány perc múlva küldenek másik autót, de már ÖT darab néhány perc is eltelt, amikor nem hogy taxi nem érkezett, de még akkor hívták vissza,hogy nincs. Teccikérteni? Ez egy cinikus kifejezés lett volna, annak,aki érti,drágám.:)

ptspts 2014.10.08. 01:20:34

Szerintem a taxis akkor végzi jól a dolgát, ha az utas állapotától és viselkedésétől függően az alábbiak egyikét teszi:

* A viszonyoknak megfelelő lehető leggyorsabban elviszi a megadott címre, majd egy előre becsülhető árat kér érte.

* Még a megérkezés előtt kitessékeli a kocsiból, és ekkor nem kell fizetni.

* Eleve nem engedi beszállni a kocsiba.

Nem tartozik a fenti listába az, hogy a taxis megjegyzéseket tesz az utasra (függetlenül attól, hogy az utas hogy néz ki, mennyit ivott, hogyan viselkedik, hogyan és miket mond, mennyire koszos stb.), kioktatja, tiszteletlenül szól hozzá (beleértve a ,,drágám'' szót tartalmazó mondatot a posztban).

Az, hogy a listából melyik lehetőséget választja, egyedül a taxis döntése, és az utas nem panaszkodik jogosan, hogy ,,a bunkó taxis nem vett fel'', vagy ,,két sarok után kirakott, mert az a rögeszméje volt, hogy összehányom az ülést'' vagy ,,nem értem, miért rakott ki, hát ez mindent megengedhet magának?''.

Az én modellemben az utas nem tud hibázni. (Illetve csak úgy tud, hogy az út alatt törvényt sért, és kárt okoz a taxisnak.)

Jelen esetben a taxis megjegyzéseket tett az utasra, kioktatta, és tiszteletlenül szólt hozzá, tehát szerintem hibázott, és emiatt az utas felháborodása érthető, és nem csodálkozom, hogy másik taxit kért, és a történtek után az egész társaságot kerülni fogja.

Nem tudok szimpatizálni azokkal a kommentelőkkel, akik becsmérlik vagy kioktatják a posztolót. Az esemény elemzésében szerintem tévúton járnak, és/vagy más érzelmi motivációjuk van (pl. a troll kategóriában).

SarahConnor 2014.10.11. 10:53:40

Igenis jogos a panasz a drágámozás miatt, bár bevallom, én nem vittem volna ilyen messzire a dolgot, max megkérem, hogy beszéljen úgy velem, mint egy felnőtt, teljesen értelmes, fizető ügyféllel, és ne mint az ötéves lányunokájával.
Az egy dolog, hogy a lánya/unokája lehetnék egyeseknek, de nem vagyok, így a drágámozás engem is kiakaszt. Legutóbb egy idősebb férfi "drágámozta" meg "kislányozta" a vonaton a kalauznőt, és ő is megkérte, hogy tartózkodjon ettől - nagyon diplomatikusan. Ez nem rendes megszólítás, még ha kedveskedőnek is szánják, nincs helye a kedveskedésnek ugyanis egy szolgálató és az ügyfele közt, bármekkora is legyen az életkorkülönbség.
A taxis szolgáltatásba (és minden szolgáltatásba) pedig beletartozik a korrekt bánásmód.
Látom, sok kommentelő itt úgy van vele, hogy neki fát lehet hasogatni a hátán. Szerintem vajmi kevesen gondolnak bele, mit éreznének, vagy gondolnának, ha beülnének egy taxiba, és kislánynak, drágámnak, kedvesemnek, vagy egyébnek szólítaná őket a taxis. A férfiak is nyugodtan gondoljanak bele, hogy mit tennének, ha a taxis "kisfiúnak" és egyébnek hívná őket. Ja, biztos kussban ülnének hátul, hogy "az a lényeg, hogy elvigyen, ahova kérem".

Állandóan várjuk, hogy mindennek a színvonala emelkedjen az országban, de nem fog, ha nem tesszük szóvá az ilyeneket. Akivel disznót őriztem, az szólítson drágámnak, a többieknek kuss.

Még egyszer mondom, én a szóbeli figyelmeztetésnél megálltam volna hasonló szituációban, de megértem a posztolót.
süti beállítások módosítása