Tékozló Homár

Kiállított demóterméket sózott rá az Extreme Digital, majd még nekik állt feljebb

2014.11.04. 14:58 | Homár Hilda | 100 komment

Extreme Digital.jpg

Extreme Digital üzletben 2x jártam életemben. Először nem voltak túl kedvesek, de gondoltam rossz nap, peches eladóválasztás. Másodszor nem voltak túl kedvesek, de ezt simán feledtette, hogy kiderült, a kínálatban szereplő 5-féle digitális képkeretből nincs kiállított darab, a monitoron megszemlélve tudok választani, miközben a helyi erő kattingat nekem, illetve, ha annyira kekec vagyok, hogy mindenáron szeretném élőben látni és kipróbálni az idős rokonnak szánt cuccot vásárlás előtt, akkor ugyan előfordulhat, hogy kihoznak egyet-egyet a két szóba jöhető fajtából, de sajnos csak egyesével, darabonként kb. 15 perc szintidővel fog menni. Azóta nem lepődök meg semmin velük kapcsolatban. (Mi akkor kijöttünk és átmentünk a Media Marktba, majd 5 perc önfeledt nyomkodás és taperolás után boldogan távoztunk a zsákmánnyal.) 

Kedves Homár!

Megosztanám veletek a saját tapasztalatomat az EXTREME DIGITAL Zrt. –vel, mennyire korrektül álnak a vásárlókhoz.

2014.09.22-én vásároltam egy ASUS ME102A típusú tablet készüléket, amit csomagküldő szolgálaton keresztül 2014.09.23-án vettem át. A csomag kívülről sértetlen volt (megjegyzem a tablet-el semmi problémám). Sajnos csak hétvégén üzemeltem be a készüléket, amikor tapasztaltam, hogy egy összefogdosott, kibontott, valószínű használt terméket kaptam, ami használhatatlan is, mert egy újraindításnál vagy kis idő elteltével visszaáll alaphelyzetbe, vagyis bármit feltelepítettem rá, az ilyen esetbe letörlődik.

Hétfőn, azaz 2014.09.29-én bementem a Miskolci Extrem Digitál kirendeltségbe, ahol azt az információt kaptam hogy kicsúsztam a három napos cseregaranciából, és el kell küldeni szervizbe a tabletet. A garanciaügyintéző azt is közölte velem, hogy NE Ők küldjék el garanciába, ha Én küldöm az ASUS Magyarország hivatalos szervizébe hamarabb megkapom a készüléket.

Én még aznap felvettem a kapcsolatot az ASUS-al. Kb. két hét volt, amikor visszakaptam a készüléket, hogy semmi baja, tökéletesen működik. 

Felhívtam az ASUS képviseletét és amit az ügyfélszolgálatos mondott, na az SOKKOLT, ugyanis a teljes áron kifizetett tablet egy DEMO készülék, amit mint végfelhasználó nem tudok és nem lehet használni. Erről kaptam egy írásos e-mailt is.

Ezek után bementem ismét az Extreme Digitál Miskolci kirendeltségébe az ASUS-tól kapott levéllel. Ahelyett, hogy kártérítettek volna sűrű elnézést és bocsánatot kérve, hogy biztos véletlenül adták el nekem, elvették  ismételten garanciába a tablet-et. Mikor lassan egy hónapja a kifizettet tablet-et nem tudtam használni, bejelentettem panaszomat a Fogyasztóvédelemhez. Ennek hatására vagy sem a mai napon visszakaptam a vételárat (2014.10.21.)

Az Extreme Digital Zrt hozzáállása ez ügyben nyomdafestéket nem tűrő magatartást képvisel, egyaránt a szaküzletekbe és a telefonos ügyfélszolgálat is. A pénz visszafizetésénél annyit nem mondtak, hogy bocs. Mikor ezt az Üzletvezetőnek szóvá tettem, még Ő kérte ki magának, örüljek, hogy visszaadták a pénzem, mintha az Én hibám lenne hogy DEMO készüléket vásároltam.

Hát ez az én kis sztorim ami nem 5-10 évvel ezelőtt játszódott le hanem a napjainkba. Felháborítónak tartom azt a magatartást hogy miután az ember kifizet egy terméket a szó szoros értelemben le van sza…-va.

Okuljatok a hibámból és három napon belül teszteljétek le a vásárolt termékeket.

Üdvözlettel:

Szabolcs

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartáts 2014.11.04. 15:15:24

Egyszer már én is majdnem megszívtam velük! Egy új széket rendeltem, majd bementem a boltba átvenni. Még oda se adták a kezembe, már kérdezték, hogy milyen névre írhatja a számlát. Én egyből levettem az eladó testbeszédéből, hogy azt a széket jobb, ha alaposan megvizsgálom. Megvizsgáltam, és az egyik lábának a talpáról hiányzott a műanyag védő, ami azért kell rá, hogy a fém láb ne karcolja össze a parkettát. Szóvátettem, az eladó a testbeszéde alapján nem lepődött meg, tehát tudta, hogy hiányzik róla az a szar, és simán eladta volna nekem úgy, de mivel szóvá tettem azt mondta, ha gondolom odaadja olcsóbban. Mondom neki, nekem kell rá a pöcök, mert nem szeretném ha összekarcolná a parkettámat. Jó, akkor mondta, hogy hoz egy másikat, de hát pár napot várni kellett rá. Bementem érte, azt is alaposan átvizsgáltam, nem volt vele gond, megvettem. A székkel azóta sem volt gond, bár azért felbaszott, hogy simán eladták volna nekem hibásan, ha nem veszem észre. Ezért nem rendelek már semmit Magyarországról. AMAZON.com, Amazon.de, Amazon.co.uk

szamaritánus 2014.11.04. 15:16:19

@Hoppácska: napjainkba
tablet-el
szaküzletekbe

stb stb stb

kiégett az agyam.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.11.04. 15:25:33

rendelt termékek esetén a 3 nap amúgy 8, szóval átdobtak a palánkon (legalábbis gondolom hogy nem személyesen vetted a csomagküldős félmondat miatt)

egyébként épp ma-holnap vennék én is tabletet, és én is online...

rmikee 2014.11.04. 15:28:52

Egyébként tudtommal 14 nap már a online vásárlástól való elállásra adott időintervallum.

kgb_hun 2014.11.04. 15:45:30

14 nap csak akkor, ha meggondolod magad, és nem kívánod megvenni. Ha úgy viszed vissza, hogy hibás akkor 3 napon belül kell cserélni egyébként szerviz. Tehát nem azt kellett volna mondani , hogy rossz, hanem hogy mégsem szeretnéd megvenni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.04. 15:51:10

" Felháborítónak tartom azt a magatartást hogy miután az ember kifizet egy terméket a szó szoros értelemben le van sza…-va."
Én is, de sajnos elég gyakori. Keménynek köll lenni, mint a szorulás :D
Mondjuk ha kiállított darab, azt bitos meg lehet oldani, hogy rendesen működjön... De attól még nem kéne teljes árat kérni.

Leone_510 2014.11.04. 16:01:36

ha bármi műszaki cucc kell már eszembe sem jut ez a cég, ez végül is siker a részükről

Lev Davidovics Bronstein 2014.11.04. 16:17:10

aldiba remek tablettákat árulnak!

Bluemotion 2014.11.04. 16:24:01

A vége egy kicsit kusza: Visszautalták a pénzét a posztolónak és ő ezek után még egyszer visszament ED-be, hogy szóvá tegye, hogy nem kapott bocsánatkérést a visszautaláson kívül?

lutria 2014.11.04. 16:25:42

Én most tesztelem a Edigital-t,a jelenlegi státusz eléggé érdekes,a megrendelés után az Email-ben azt írják hogy
"A megrendelt termék(ek) közül egy vagy több nem a megjelölt átvételi ponton található, a termék(ek) átmozgatásáig szíves türelmedet és megértésedet kérjük!"
A "megjelölt átvételi pont" egy Pick Pack pont (újságos)tehát az lenne érdekes lenne ha eleve ott lennének a kütyük raktáron,kíváncsi leszek hogy belefér-e a 3 napba az "átmozgatás" miközben naponta van kiszállítás pláne olyan tömegtermékből mint AA akksi és töltő...

Csimpi csumpi 2014.11.04. 16:32:23

Amig ez a sok hulye ettol a szar bolttol vasarol, addig ne is csodalkozzanak, hogy meg jelen vannak a piacon.

PITTA 2014.11.04. 16:35:54

@kgb_hun: Az lett volna a szép "süti" ha visszaviszi hogy nem kell és rákenik, hogy ő igazit kapott és DEMO-t vitt vissza... az lett volna a nyami!

Csimpi csumpi 2014.11.04. 16:36:30

Ha epült vettel volna, akkor minden rendben lenne!

Ja, es tabletet csak az aldibol...

EgyePkent nagyon saLYnallak!

kgb_hun 2014.11.04. 16:36:44

A gyári szám rajta van, nem lehet kicserélni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.04. 16:47:03

@PITTA: Az a baj hogy az se lenne meglepő :D

230e 2014.11.04. 16:55:22

@Csimpi csumpi: ez a leírás sztem majd mindegyikre illik.
Mosógépet kerestem, végigtúrtam egy csomó oldalt, az MM és ez volt a befutó.Végül kiderült hogyha itt veszem meg, akkor még adnak rá két év gyártói garanciát. Hezitáltam, pontosan azért mert egy csomó rosszat olvastam róluk, de végül korrekt módon kihozták, és úgy tűnik nem bemutató darab volt, eddig semmi hiba vele.

veracrouse 2014.11.04. 16:59:02

Nekem a Lenovóhoz kellett kiküldenem a laptopot egészen Lo-ig, mert hogy itthon már nincs szerviz (?), mindegy. Az egy, hogy a szállítócég összetörte a gépet. Felhívtam az ED-t, mert tőlük vettem és egy hónapja levelezgettem a lengyelekkel, kiknek "belső analízise kimutatta, hogy a felhasználó törte össze a gépet" - wtf - és kérdeztem, hogy nem akarnának-e besegíteni, mert nem halad előre az ügy és lassan fogyasztóvédelmi levelet kezdek fogalmazni. Kiderült, hogy amennyiben beviszem az egyik üzletbe a gépet és ők küldik ki, őket terhelné a felelősség. Így azonban nem tudnak ezzel mit kezdeni. Elhaló hangon érdeklődtem, hogy ugyan miért kaptam első körben azt a tájékoztatást, hogy a gépet csak én küldhetem el, ők nem vehetik át. Mert hogy ezt mondta a központi számon hívásomat fogadó akárki, így literally. Ja? Jó..Persze ment a fogylevél, a gép meg garanciálisan meg lett javítva (fél év múlva megint beszart), de ezt a kalamajkát senkinek nem kívánom. Pöcsök. Az ED meg egy kalap szar, ez nem kereskedelem.

Zajonc 2014.11.04. 17:12:16

Az EDben tényleg csak seggfejek dolgoznak (pénztárostól az üzletvezetőig) tapasztalataim szerint. 1 hónapra eltüntek egy usb kábellel garanciázni, majd élénk megkeresések után adtak egy másikat.

De a legjobb: ha a garancia pulthoz állsz, látnak de váratnak. Legutóbb a laptopok elé álltam majd mikor azonnal jöttek jeleztem, hogy garancia lesz...

Rosszindulatú Vászka 2014.11.04. 17:19:26

"Erről kaptam egy írásos e-mailt is."

Nincs több kérdésem. Bár azért sajnálom.

Rosszindulatú Vászka 2014.11.04. 17:30:13

Jegyezzük már meg végre:

websop olcsó, de sprőd

márkaszalon seggnyalós, de bűntetőáras.

Ennyi.

Atörökk 2014.11.04. 17:34:14

@Rosszindulatú Vászka:
SvejcbA már rajzos, sőt zenés e-mailt küld az ügyfélszolgálat.

Komojtalan 2014.11.04. 17:34:17

@Rosszindulatú Vászka: Mi a probléma? Lehetett volna olyan email is amelyikben emberi hangon mondják el az üzenetet: Kösz a pénzed, rajtad röhög az egész ED csapat :-). Amúgy megjelenésükkor jók voltak, de ahogy terjeszkedtek úgy romlott a színvonaluk, ma már egy kábelt nem vennék tőlük.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.04. 17:38:33

@Rosszindulatú Vászka:
Most gondojjá bele, ha füstjeleket kűttek vóna e-mailbe!4!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.04. 17:49:15

@Rosszindulatú Vászka: Márkaszalonban is vannak tahó esetek elegen... Szal ha már úgyis bunkók az emberrel, és lhúzzák, legalább kevesebbért :D

Rosszindulatú Vászka 2014.11.04. 17:50:31

@atörökk: @Komojtalan: @dr. phil. Sün‼ ツ: igaz ami igaz, erre nem gondoltam.

@ColT: de mi így szeresük, mer ez a Hazánk. A Mindenünk.

Attila F 2014.11.04. 17:57:07

Teljesen igaza van a posztolónak, de ez nem gátol meg három aprócska észrevételben:
- írásos e-mail; ja, biztos van szóbeli is
- nyomdafestéket nem tűrő magatartás: képzavar a köbön
- Én, vagyis Én: magyarban nem írjuk ezt nagybetűvel. Modoroskodhatunk az Ő-vel, de az énnel nem.

Atörökk 2014.11.04. 18:02:36

@Attila F:
Poszt toló is igitől vett fogalmazásórákat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.04. 18:50:47

@atörökk:
Vagy áramellátása vót, aszt újraindút (boot)!

Aureliano Buendía 2014.11.04. 18:52:52

@Hoppácska: hanem a napjainkba.

Istenem, messze lakik a bekötőúttól.

Rosszindulatú Vászka 2014.11.04. 18:53:00

@Attila F: kévéve Én. Mert Magamat Én mindég nagybetűvel írom tiszteletből (by Szörnyecske).

Aureliano Buendía 2014.11.04. 19:13:23

@poszter: biztos bántónak fogod elsőre találni a lenti soraimat, bár nem annak szánom, de muszáj pár dolgot szóvá tennem.

Először is: elég teszetosza lehetsz, ha hagytad, hogy így átbasszanak a palánkon. És még a jogaidat sem tudod. A megoldás az lett volna, hogy egyből jelzed, elállsz a vásárlástól, mert erre 14 napon belül jogod van. Visszakaptad volna a pénzed, és átsétálsz a Media Markt-ba, és megveszed ott.

És, hogy miért tudtak téged szarba sem venni? Valószínűleg azért, mert élőszóban is így adhatod magad elő, mint ahogy írsz. A ragozásod, toldalékolásod csapnivaló, egy buta, műveletlen ember látszatát kelti írásban is, nemhogy élő egyenes adásban. Hát ezért vettek téged hülyére.

Hozzáteszem, én elítélem ezt a mentalitást, de tudjad, hogy mi lehet az oka. Nem teszek javaslatot. Te tudod, ki akarsz-e, ki tudsz-e lépni ebből.

gabors 2014.11.04. 19:17:46

"Nagyon sajnalom a posztolot!!" (csak hogy ki ne legyek zarva !!!

amugy egy valamit nem egeszen ertek: (marmint ebben az egesz tortenetben amugy vannak elhomalyosodott dolgok a shrodinger egyenletek korul is)

miaz a "DEMO készülék" az ASUS keszit direkt ilyeneket?

demo keszulekeket errefele a mobil boltokban vannak a kirakatban hogy ciganyok nem torjek be az uveget, amik csak muanyag frocssontott imitaciok ..

de a fenti demo keszulekrol meg nem halottam ...

jótét lélek 2014.11.04. 19:27:42

Iszonyat tetű cég, de megszedik magukat, mire a sok marha rájön és végre lehúzzák a rolót.

ancsams 2014.11.04. 19:35:10

>Kizárólagos forgalmazói szerződést kötnek egy készülékre(mobiltelefon). Emiatt senkitől nem lehet hivatalosan megvenni csak tőlük...

Én is pont így jártam, egy telefon kizárólagos magyarországi forgalmazója az ED, sehol máshol nem lehet megvenni hivatalosan. Bementem az egyik pesti plázába megnézni, erre közlik, hogy nincs kiállított darab, nem is volt és nem is lesz soha, fizessem ki, majd utána megnézhetem. És a helyszíni vásárlás során nem állhatók el később a vásárlástól, ha hibás, akkor egyből leadhatom a bolt másik oldalán a szervizbe, ha nem hibás, akkor az enyém lett. Emberek mi ez, 100 rugóért zsákba macska? Lehet ma így kereskedni? Igen.

Atörökk 2014.11.04. 19:45:04

@ancsams:
És nincs másik telefon, ami jó lenne, és kötelező náluk megvenni. Mindent értek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.04. 20:08:51

Vagy nyóc éve a Mamutbeli Extrén Didzsitálba bementem venni egy 24 colos monitort. Gombokért adták. Montam, hogy nézzük meg, mert pixelhibás nem kell. Az első, amit kibontottunk, pixelhibás volt. Kihozott nekem egy másikat az üzletvezető, aranyos gyerek, azt nézegettük minden színben. Mondta, ha ez is pixelhibás, akkor visszaviszi, de a harmadikat már úgy viszem el, ahogy van. (Magamban mormogtam, hogy álmodban.) De ez a második tökéletes volt, azóta is egy nyikk nélkül működik.

Az antiochiai szent kézigránát 2014.11.04. 20:37:23

En multkor anyamnak vettem egy lumiat ed-ban. Haromszor voltam ott cserelni mert el volt csuszva a panel. Amikor meg mar figyeltem ra hogy a helyen legyen mas baja volt. Kezdek kicsit felni ettol a cegtol mert ma vettem ott egeret. Sose szerettem ilyen helyeken vasarolni mert egyszeruen nem ertenek hozza.

neet 2014.11.04. 20:40:50

@ancsams: megvetted a macskát? 100ért telót? mikor annyiért egy raklapnyi pedigrés maceszt vehetsz...

@atpijkamo: megnéztem volna, mi van, ha a 2. is hibás.

@Aureliano Buendía: "A ragozásod, toldalékolásod csapnivaló, egy buta, műveletlen ember látszatát kelti írásban is, nemhogy élő egyenes adásban. "
Hány, de hány embernek kéne ezt jól megértenie!
Most nem az, h milyen i-vel írja a mindiget vki, de amikor összevissza vesszőz, pontatlanul fogalmaz, stb... ált.isk, majd középben is tanítani kéne a miértet. Hogy miért próbáljon legalább törekedni a helyesírásra vki!
(Tudom, h ez csak az internet, nincs ékezet, sietünk, félreütünk, de egy hiv.os levél vagy újság, TANkönyv, stb esetén illene figyelni...)

Aureliano Buendía 2014.11.04. 21:02:54

@neet: elég csak az index cikkeit megnézni. És csak egy része elütés, a többi konkrét helyesírási hiba.

Azonban ennél a poszternél szerintem élőszóban is hasonló lehet a helyzet. Az ilyen beszédet is nagyon sokat lehet hallani, ha az ember fülel. Szerintem szomorú.

Atörökk 2014.11.04. 21:18:23

@Aureliano Buendía:
Pár hónapja, talán már éve is lehet, a zindex fő (muhhhahahaha) korrektora egy blogposztjában elmagyarázta, hogy a helyesírási hibák és az elütések is teljesen rendben vannak, nem kell rajtuk fennakadni. Számomra ez eggyel több ok, hogy ne olvassak indexet. Nem újságírók, hanem igénytelen szellemi faszverők gyülekezete.

CsakMintTe 2014.11.04. 21:21:16

Megint egy olyan poszt (és kommentek), ami után úgy érzem, én egy másik dimenzió azonos nevű cégénél vásárolok... Időtlen idők óta veszek az Extreme Digitalnál cuccokat, egeret, mobilt, mikrót, mosógépet, nyomtatót, ajóistentudjamégmit, kábé az elmúlt 8 évben az összes elektromos cuccot, de hibás terméket még nem kaptam, sőt, még a végelgyengülés sem érte el egyik gépet sem. Az átvétel is mindig korrekt volt, akár futáros, akár személyes - igaz, hogy így aztán a problémakezelésükkel nem volt szerencsém találkozni. Na jó, nem is hiányzik. Én csípem a céget, na.

Posztolónak meg nyelvtankönyvet.

CID 2014.11.04. 21:24:45

@gabors: Igen, készít. A műanyagdarab némi vassal az a dumy.

CsakMintTe 2014.11.04. 21:28:47

@atörökk: Micsinált a kicsoda?! Nos, tényleg van az a pénz, amiért elmennék egy zindexhez korrektornak, de sajnos a töredékét sem szeretik megfizetni a zilyenek. (Nem bánnám, ha tényleg egy másik dimenzióban lennék, ahol az emberek igényesek a kezük alól kikerülő betűkre...)

Rosszindulatú Vászka 2014.11.04. 21:37:09

Azért azt nem értem, miért gonojja a megannyi sok kommenter, hogy más boltba jobbat kap ugyanabból a tömegtermékbűl. Bármi, bármikor, bárhol elromolhat.

Aureliano Buendía 2014.11.04. 21:41:13

@atörökk: jó, hát nincs rá igényük, de ha megnézed a posztokat, azok megírói is igénytelenek. A kereslet és a kínálat találkozása.

Nézd csak végig a posztokat, tízből kilencnél borzalom, ahogy írnak, ahogy fogalmaznak.

És itt nem az elgépelésről van szó, mert azt én is művelem sokszor. Hanem arról, hogy nem tudnak helyesen írni, ragozni, stb. Apti kedvenc szervíze csak a hab a tortán. Pl. a túrista. Vagy a -ba/-be -ban/-ben problémája.

Rosszindulatú Vászka 2014.11.04. 21:47:22

Posztert basztatni hejesírásér botorság. Ők az egységsugarú magyar álompolgár. Ja, és miattuk tart ez a Órszág.

SAJNÁLOM!

Atörökk 2014.11.04. 21:55:25

@Aureliano Buendía:
Jó, poszt tolók olyanok, amilyenek, szarból várat nem lehet, aláírom. No de a zindexnél állítólag újságírók dolgoznak (lófaszt, mama...) náluk meg szakmai minimum kellene, hogy tudnak helyesen írni és nem állandóan elütésekkel teli szöveget adnak ki a kezükből.

gabors 2014.11.04. 21:58:12

@CID: de itt valami masrol volt szo nem ??

olyan kutyut is csinal az ASUS hogy csak bolti demokent mukszik ??

ez nem valoszinu (valami speci config ?? esetleg?? de meg ez is hihetetlen mert tul sokba lenne!!!)

itt valami nem kosher az biztos ...

ne olvasd el 2014.11.04. 22:04:53

itt nincsen semmilyen 3 meg 14 nap, ez hibás teljesítés

lyken 2014.11.04. 22:12:40

Elég pofátlan dolog Demo gépet eladni, de a poszter sem százas, régen is vissza lehetett vinni 8 napon belül bármit ami online rendelésből érkezett. Manapság ha jól emlékszem ez 15 nap. Nem szervízbe kellett volna küldeni, hanem elállni az üzlettől. Szerintem egy szervizelésre várni egy gyárilag szar eszköznél hülyeség. Elállsz az üzlettől, visszakapod a pénzt 30 napon belül és veszel mást.

Vettem tavaly edigitaltól tabletet. Elégedetlen voltam vele, visszavittem. Ellenőrizték, hogy nem csaptam-e szét, átvették, vettem helyette ott helyben egyel drágábbat. A tranzakció során teljesen udvariasak voltak, ugyanúgy ahogy korábban is mindig(Budapest, Móricz).

UI: A helyesírás színvonala(annak hiánya) erősen kibírhatatlanhoz közelít, bár ez nyilván sokadrangú kérdés egy ilyen helyzetben.

CorsairS 2014.11.04. 22:33:19

A készüléknél volt feltéve egy progi, ami adott időnként visszaállította gyárira a készüléket (ahogy a posztoló is írta). Ennek az az értelme, hogy ha értelmes kölyke bemegy és összevissza állít mindent, akkor ne kelljen a boltnak fejvakargatni, hogy mit csináljanak a termékkel.
Na ezt úgy néz ki lecsomagolásnál valaki elfelejtette letörölni a készülékről :)

djangyu 2014.11.04. 22:34:30

@CsakMintTe: fizetett ugynok vagy-e? Nekem jo es rossz tapasztalatom is van veluk, de biztos csak azert, mert mindenhol mashol is.

CsakMintTe 2014.11.04. 22:41:33

@djangyu: Ó, bár fizetnének is :) De nem, egyszerűen csak még sosem volt velük bajom, pedig így utánagondolva tényleg szinte minden kisebb és nagyobb kütyümet náluk vettem. Lett volna elég alkalmuk bebukni a vásárlóielégedettségindexet :D

Na, egyszer, esetleg. Az Erzsébet körúti pici boltjukban háromnegyed órát álltam sorba, ebből vagy 30 percet az utcán, mert oda lógott ki, a hóba. Ja, hogy dec. 23. volt és utsó pillanat? Ja, hogy én voltam a fax, egészségemre :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.04. 23:04:09

@Rosszindulatú Vászka:
A botost-ét is emlíccsük meg, mer ő is nagy mindentudó ám!4!!
Má hejessírás ügyileg.

lifelike 2014.11.04. 23:04:35

odáig olvastam hogy "írásos email"
nekem ez sok
aki hülye ne vásároljon semmit

The Good Boy ! 2014.11.04. 23:21:14

én egyszer vásároltam az ed-től, vagy 8 éve egy asus navit. Vásárlás közben rákérdezek, hogy ugye ebben (ezen rajta) van a teljes eu térkép is? Válasz, nincs. Mondom, az jó, mert az oldalukon azzal hirdetik, meg a gyári termékismerető is. Eladó közli, hogy szerinte akkor sincs, azt külön kell megvenni. Ezután megmutatom a dobozon található memóriakártya fényképet a szép nagy iGo jellel, és mellette, hogy 43 ország térképét tartalmazza, Kibontjuk és átnézzük a dobozt, memóriakártya egy darab sem, mire közli az eladó, hogy, ja akkor a navi belső memóriájában lehet a navi program, és a térképek is. Vigyem haza nyugodtan (ekkor már kész a névre szóló számla, amin 100 km-el távolabbi lakcím szerepel), ne aggódjak, rajta van minden. Én fizetek, majd az üzlet előtta kocsiban bekapcsolom a navit (le volt teljesen merülve, szivargyújtóról élesztettem fel), amire az első szavak, ami megjelentik a kijelzőn: kéri a memóriakártyát. Cucc visszacsomagol, be az üzletbe, látványosan asztalborogató stilusba, hogy hol a programot tartalmazó memóriakártya? Az eladó elkérta a dobozt, bement hátra a raktárba, majd 10 perc mulva visszajön, hogy nézzük át újra közösen a dobozt, mert benne kell lennie a kártyának. Kibontjuk a csomagot újra, és nini, ott virit egy (nem túl jó minőséget képviselő márkanevet a testén viselő memó kártya dobozba, mondván, az a gyári iGo navi programkártyája. Csak egy kicsit küldtem el őket melegebbre a tisztán látható lenyúlási/lehúzási próbálkozásuk miatt, én gyors csődbemenetet kivántam nekik (nem jött be), majd a más üzletek árához mért 60%.-os árkedvezmény büvöletében a tudatos vásárló teljes mértékű megalkuvását bemutatva a terméket a hónom alá véve hazaosontam. Azóta kerülöm őket, ahogy látom nem egyedüliként.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.04. 23:24:29

@neet: "mi van, ha a 2. is hibás"

Otthagyom a faszba. Nem volt nekem kötelező akkor és ott LCD monitort venni.

gabors 2014.11.04. 23:59:27

@CorsairS: Na ez mar valamennyire hihetobb sot a valoszinu megoldas !!!

De akkor az ASUS mi a faszt irt neki "irasos" email-ben?

f@szkivantöletek 2014.11.05. 00:11:42

Ugyanez.
Én is sokat vásároltam tőluk, de nem fogok soha többet, ha féláron adnak mindent,akkor sem.
Porszívó nem részletezném, egyik oldal szív, másik oldal kifúj, szemét marad, szívó hatás nulla.
Gari, egy hónap és közlik, hogy a porszívó jó. Szív, kifúj, pofa befog.
Ehhez mondjuk kellett egy hónap.
Hetente szoktunk mondjuk porszívózni, de nem gond belefér.
Köszönjük.!!!!
Tablet, halott aksi, kijelző, gari.
Eltelik egy hónap, gondoltam szólnék mán, hogy esetleg kéne, egyrészt kifizettem, másrészt használnám is, ha nem gond.
Ügyfélszolgálatot hívom, mondja emberke a szervíz nem küldte vissza, lövésük sincs, hol a gép, menjek a boltba és jóváírják a vételárat.
Bemegyek közlöm az emberkével, mit mondott nékem a telefonba pösti ember, mire azt mondja nem úgy van az ő nem dönthet erről.
Ok, de most akkor se gép, se pénz, mit csináljak?
Hívjam fel az ügyfélszolgálatot, mondja az üzletben az ügyintéző emberke.
te normális vagy Margit, itt vagyok személyesen az üzletetekben, mi a f...mért hívjam akkor az ügyfélszolgálatot? Ráadásul én a saját költségemen.
Na mindegy, paródia az egész az importőrt felhívtam, kiderült a gépet javították és már rég nincs náluk.
Érdekes módon, másnap jött az sms, hogy menjek átvenni a gépet.
kérdés az időmet a boltba bejárások, telefonálások az autóhasználatomat üzemanyaggal együtt és azt, hogy többek között, munkára és az aktuális nyelvtanulásomra vásárolt gépet több mint egy hónapig nem tudtam használni, azt ki fizeti???????????????????????????????????????????
Nem a rosszindulat szólt belőlem és remélem a tulajok olvasgatják ezeket a hozzászólásokat és a saját érdekükben változtatnak rajta, ha talpon akarnak maradni.

2014.11.05. 03:49:00

Noname taletek esetében azon kellene inkább csodálkozni, hogy működik 1 napot is...hihetetlen, hogy milyen silány cuccok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.05. 06:52:31

@The Good Boy !: Azért ez elég látványos hülyének nézés. Nem lengetted be, hogy rájuk küldöd a BSA/NAV/akármit, mert klón iGO-t akartak rád sózni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.05. 06:54:28

@CorsairS: Ennyi, meg mondjuk egy 3 perces művelettel lehetett volna a vevőnek egy olcsóbb tabletje, ha kicsikar árengedményt :)

TheRminator 2014.11.05. 06:55:25

@CorsairS: Én sem vagyok fizetett ügynök, de az ed-ben vettem anyukám laptopját, a tabletemet, és a miracast sticket is. Ez utóbbinál kérdeztem, hogy mennyire stabil, hogy működik a tabletemmel, mi van, ha vacak, de nem hibás. Az eladó javasolta, hogy regeljek telóval a honlapjukra akár az üzletben is, rendeljem meg ott helyben neten, megjelölve az üzletet, ahol vagyok. Pár perc után szólt is, hogy átvehetem, és 14 napig visszahozhatom, ha bármi nem tetszik, vagy nem úgy működik, ahogy nekem jó. Nekem csak pozitiv tapasztalataim vannak velük.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.11.05. 07:26:22

ED-be vásárolni, soha semmit!!!!!!!!!!
Megboldogult első ebookomat onnan kaptam. Fenyegetőzés hatására 2 hónap után visszakaptam az árát.

antyg (törölt) 2014.11.05. 08:28:01

Jó lenne, ha az ED-nél is tisztában lennének a netes vásárlás szabályaival!!
Ha valaki Neten rendel, akkor 14 nap áll rendelkezésére, hogy visszaküldje a vásárolt terméket (indoklás nélkül, tehát elállok a vásárlástól), melynek árát KÖTELES az értékesítő teljes egészében visszatéríteni!!! (nem majd „levásárolod”, meg „kupon” meg stb…)

Megj.: Ha az üzletvezető így beszélt volna velem, ahogy a panaszos levélben, a vevővel, én konkrétan a fején vertem volna szét a tabot! Még mindig nem tudja, hogy a vevőnek van mindig igaza!??! Az ellenkezőjét pedig nekik kell bizonyítaniuk, ami nehézkes is lett volna ez esetben is, hiszen az ASUS (ahogy az áldozatul esett vevő írta) hivatalos levélben írta, hogy az egy DEMO készülék volt! Na innentől kezdve, mi az, hogy a vevő örüljön neki, hogy visszaadta a pénzt(?)… a még a gatyuszt is lepereltem volna róla!!!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.05. 08:34:34

@antyg:
"Ha az üzletvezető így beszélt volna velem, ahogy a panaszos levélben, a vevővel, én konkrétan a fején vertem volna szét a tabot! "

Bizonyára ügyfélszolgálatos vagy civilben :)
Vagy problémamegoldó. Vagy valamilyen Mpatikus :P

The Good Boy ! 2014.11.05. 08:37:09

@ColT: gondolom valaki kereskedett egyet az eredeti kártyával. ő jól járt. nekem a figyelmemet annyira lekötötte az iGO-m megszerzése, hogy végül nem is foglalkoztam vele, hogy valószinüleg az én jogtiszta programom helyett másoltat kaptam a készülékhez. Igazából ez a sztori nekem annyit jelent, hogy az ed nálam nem létező opció. És most már 40-60% kedvezmény sem opció velük szemben. Mondjuk nekem szerencsém volt, mert semmi gondja nincs, a mai napig megvan, igaz már egy másik új verziójú iGO fut rajta. A poén az, hogy én már szinte nem is használom (telefonon van sygic, azt jobban szeretem), csak az ismerőseim, kollégáim nyúzzák, mert mindenki tőlem kéri el:)

joska61 2014.11.05. 08:47:28

Én mosógépet vettem náluk (pedig műszaki boltban dolgozom, de akkor ott így érte meg jobban). Az még ma is mos.

antyg (törölt) 2014.11.05. 08:50:42

@Hoppácska: Bizonyára... :)
Nem, csak szeretek tisztában lenni a törvény adta jogaimmal. :)

Az antiochiai szent kézigránát 2014.11.05. 09:01:26

@The Good Boy !: Azt azért figyelembe kell venni, hogy van amit sajnos vagy ők forgalmaznak, vagy valami még rosszabb. Az egeremet is tőlük vagy a media markttól vehettem volna meg ( vagy a bluechiptől + ötezerért). Mondjuk az Igo hálistennek annyira nem ritka madár idehaza, hogy ne legyen alternatíva. Meg prsze az alap, hogy a pulttól való távozás előtt kibontatja a vevő a cuccot és ott helyben csekkolja, minden megvan-e, működik-e.

The Good Boy ! 2014.11.05. 09:09:36

@Az antiochiai szent kézigránát: mint fentebb irtam, ki lett bontva, át lett nézve, nem volt benne. az eladó meg madárnak próbélt nézni. mivel a navi teljesen le volt merülve, ezért az üzletben nem is tudtam kipróbálni, csak a kocsiban a szivargyújtóra dugva (volt mondjuk benne hálózati töltő, de afelett elsikadt a figyelmem, miközben a kártyát kerestem benne). Mivel nekem ez volt az első ED-s élményem, így ez lett az utolsó (ráadásul tudatos vásárlóként olvasok fórumokat is, ezért eléggé pici az esély, hogy valaha ismét a vásárlójuk leszek)

lavór 2014.11.05. 09:10:09

Euronics-ba se vegyen senki semmit elemen kívül.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.05. 09:24:43

@antyg:
"Nem, csak szeretek tisztában lenni a törvény adta jogaimmal. :) "

Törvény adta jogod van szétverni a fején a cuccot???? Ezt nem is tudtam....

anarch 2014.11.05. 09:36:09

@Bluemotion: Poszter úgy gondolta, hogy ez csak egy pár ügyintéző hozzáállása volt és szóvá akarta tenni az ügylet lezártával, hátha nevelhetőek a közjó érdekében és idővel a társadalom értékes tagjaivá válhatnak. Ekkor még nem sejtette, hogy az Üzletvezető is osztja ezt a kulturát.

Lady Ann 2014.11.05. 09:53:36

Muszáj egy kis pozitívumot is írnom: e--book olvasót akartam, nem volt kirakva az áhított típus, mondtam, hogy meg szeretném nézni, a srác szó nélkül kihozta, bekapcsolta, odaadta. Lehet, hogy nekem volt mázlim.

nagyember2013 (törölt) 2014.11.05. 10:00:24

Több alkalommal vásároltam már náluk, hol személyesen, vagy Online. Soha semmilyen problémák nem voltak velük, sőt egyszer a fúrógépem elromlott és ingyenesen kijöttek a lakásomra érte és megjavítva vissza is hozták. Elámultam a technikán, hogy már ilyen is van. Korrektek és rendesek voltak mindig!

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.11.05. 10:08:30

Mindenhol vannak problémák, de szerintem az Extreme Digital még mindig a korrektebbek közé tartozik, mondom ezt úgy, hogy ez esetben egyértelműen a poszternek van igaza. Ellenben amit Hilda írt, abban nem, mert ezeknek a webshop a fő profiljuk, az üzletre mint átvevő helyre érdemes tekinteni, cserébe olcsóbbak, mint a Media Markt, és a legtöbb konkurens webshoppal ellentétben tartanak saját raktárkészletet, meg tudom nézni, van-e náluk, ami kell, és azonnal érti is tudok menni, ha nem várhat a kiszállítás.

lobster thermidor 2014.11.05. 10:18:20

@Kartáts:

Attól tartok, hogy egy ideje a sok problémás eset miatt, amiben nyilván a vásárlók is ludasak, az AMAZON már nem szállít Magyarországra.

lobster thermidor 2014.11.05. 10:40:38

Ha a csomag kívülről bontatlan volt, hogyan lehetett benne egy összefogdosott, használt termék? Megjegyzem akár arra is lehet használni a fényképezőgépet, vagy a videót, amivel azonnal rögzíteni lehet a problémát, hogy a felvételeket mellékelni lehessen a reklamációhoz.
Nekem eddig még nem volt problémám az ED- vel, de akinek gondjai vannak, az szinte mindent megvehet a forgalmazótól, a szakboltokban, vagy az ezernyi putri webshopban. Soha nem kell az első helyen ráugrani valamire, a tapasztalat az, hogy mindig van olcsóbb, jobb ajánlat az interneten, csak keresni kell.
Az pedig a bolti vásárlásnál is alapvető dolog, hogy tisztázzuk az eladóval a garanciális feltételeket, és amint hazavittél egy elektronikai terméket,vagy meghozta a futár, ne a polcon nézegesd, hanem próbáld ki, teszteld ahogy belefér.
Az sem mellékes, hogy tudatos vásárlóként olyan terméket érdemes vásárolni, amin eleve 2 év gyártói garancia van, mert az nagyban megkönnyíti az esetleg felmerülő gondok orvoslását.

Glázser Bozsó 2014.11.05. 13:04:58

2012-ben vásároltam náluk laptopot, elsőre egy telepített szoftverrel rendelkező 61% akku élettartamú használt cuccot kaptam ... még aznap visszavittem a fehérvári ponthoz, reklamáltam, amit nagy ívben le se tojtak ... utána kicsit feljebb emeltem a hangom, hogy az összes vevőjelölt hallja, mire kb a vevők harmada lelépett, na akkor már hajlandóak voltak foglalkozni velem ... érdekes módon valahonnan csak előkerült 1 vadonatúj darab ... amúgy meg seggfejek ...

Az antiochiai szent kézigránát 2014.11.05. 13:19:23

@The Good Boy !: Egyetertunk, bar en a minap addig nem mozdultam a pulttol, amig mindent le nem csekkoltam. Igy legalabb nem tudjak ram fogni, hogy en tuntettem el. Es amilyenek ezek, siman megteszik. En is csak kenyszerbol vasaroltam naluk.

dr. mesterséges színezék 2014.11.05. 14:06:12

@230e: "ez a leírás sztem majd mindegyikre illik."

Kb., amit írunk/olvasunk az csak a jéghegy csúcsa, ill. a kirívó esetek. Mint a kedvenc példám a conflex.hu (még egyszer: CONFLEX.HU), akik az Overmax SteelCore 16+ gépet forgalmazták nagy orcával. Gyorsan elmondom, hogy a gép képe csodás - ez minden jó, amit el lehet mondani róla.

Szóval a CONFLEX, a bemutatószövegben külön kiemelte a gép két 1.6GHz-ez prociját, amitől hasít.
Mivel egyáltalán nem hasított, egyre többen mérték egyre többféle appal, és kiderült, hogy jó az kevesebb, mint 1GHz-nek is... bár a konfigteszterek tényleg 1.6-ot mutattak - ezekre hivatkozott a panaszáradat hatására a CONFLEX is. Végül az igazság az lett, hogy tényleg van benne két 1.6-os mag, de az egész konstrukció annyira szar (leszámítva a kijelzőt), hogy gyárilag visszavették a tempót 1G-re (terhelés alatt még ez is fagyihoz vezetett).
A gagyi alkatrészekből tákolás egyéb hibákhoz is vezetett, de ez a triviális átverés a frekvenciákkal az, ami azóta is triggerel ilyen témakörökben.
Egyébként a CONFLEX azóta is előszeretettel forgalmazza az Overmax termékeket, szóval nagy a szerelem.

A kialakult állóháború végén a CONFLEX amúgy kiadott egy közleményt azzal, hogy aki visszaviszi, levásárolhat/pénzt kap, de ne pocskondiázzák már a terméket és a céget.

De, pocskondiázom. Véletlen hiba esetén nem tenném, de a férgese rohadjon.

CONFLEX által forgalmazott terméket SOHA, CONFLEXtől rendelni SOHA.

Carthaginem esse delendam.

glad az egyetlen 2014.11.05. 16:09:14

Pontosan így jártam én is bár szerencsére olcsóbb termékkel. Rendeltem egy fejhallgatót és kiküldtek egy olyat, hogy a csomagolás napszítta, ragasztó szalaggal és kapcsokkal gányolt volt. Az ügyfélszolgálattal próbáltam felvenni a kapcsolatot, de nem reagáltak. Ezután fogtam magam és bementem a helyi üzletükbe és éltem a törvény adta jogommal miszerint internetes vásárlás után meghosszabbított elállási idő áll rendelkezésemre. A porul járt posztolónak is ezt az utat kellett volna választania.

glad az egyetlen 2014.11.05. 16:12:55

Amúgy engem is az háborít fel a legjobban, hogy 2014-ben ilyet megmer próbálni egy cég.

Jegkoko 2014.11.05. 17:30:40

@Az antiochiai szent kézigránát: Tabletekbe telefonokba sőt még számítógépekbe is csak 1 processzor van , ennél több max csak szerverekben lehetséges.Sőt el kéne már felejteni azt a hülye marketing dumát amiben a magok számát 2x 4x ben jelölik és a sok barom ezt becuclizza, hogy hú de jó az 4x gyorsabb lesz.

dr. mesterséges színezék 2014.11.05. 17:32:51

@glad az egyetlen: A próbálkozásból ki lehetne jönni azzal, hogy a reklamáció kezelésekor bebizonyítják, nem rendszerszintű a probléma, csak egy alulmotovált/kialvatlan/félreismert kolléga selejtje. Ott kellene rengeniük a falaknak, amikor a panaszt nem hogy meg sem próbálják a hátsó ismételt körbenyalásával (is) orvosolni, de beleszarással, tagadással, kötözködéssel, utánrúgással még további panaszt generálnak -- miközben, bárki, de tényleg BÁRKI lehet ma a potenciális vásárlók negatívan befolyásoló információforrása.

A 2014-es év boltja díjból nem lehet 2015-ben is megélni.

Bikli néni 2014.11.05. 17:39:34

@Kartáts: Én egyszer egy szekrényt rendeltem, fém lábakkal. Szekrény elkészül, leszállítják, de van egy kis bibi, a lábak csak a jövő hétre jönnek meg, addig ugye felállítani se nagyon lehet. De a lábak csak nem akartak megérkezni. Egyszer aztán, jó pár hét után jön a telefon, megjöttek a lábak! Mondtam apámnak - aki egy elég nagydarab kiállású valaki -, hogy legyen szíves már ő bemenni, valami nem kerek. Na, jó sokára jött meg, hozza a lábakat, kérdem, mi tartott ennyi ideig. Aszongya, valami fából készült hulladék lábakat akartak rásózni, merthogy ilyet küldött a gyártó. Viszont, meglátott ott egy másik szekrényt, amin ugyanolyan fémlábak voltak, mint amit nekem beígértek, kiállítási darab volt, de mondta, hogy akkor itt és most tessék azt leszerelni és odaadni. Neki nem mertek ellentmondani, szépen áll a lábakon a szekrény. :)

dr. mesterséges színezék 2014.11.05. 17:42:26

@Jegkoko: A "barom, aki becuclizza", hogy a 2x azt jelenti, hogy kétszeres tempó, vajon menten megvilágosodna, ha a dobozon az szerepelne, hogy "KETTŐ PROCESSZORMAGOT TARTALMAZÓ EGY DARAB PROCESSZOR"?

Az antiochiai szent kézigránát 2014.11.05. 17:56:09

@Jegkoko: nem egészen értem, hogy jöttek ide a többmagos ( vagy ahogy egszer hallottam "többmagas") procik :D

hadesz4 2014.11.07. 13:14:37

Az Extreme Digital már a nevében is hordozza valódi jelentés tartalmát. Nevezetesen, hogy extrem bunkók a vevővel, és teljesen hülyének nézik. Én is beleestem abba a hibába, hogy pár évvel ezelőtt online rendeltem a webshopjukból, többek között egy bőr tablet tokot. Bementem érte a Mammutban található üzletükbe, hogy a gyors ügyintézés érdekében, személyesen átvegyem. Első körben kiderült, hogy egy ugyanolyan műbőr vackot akarnak rám sózni, az eredeti áron. Mikor ezt szóvá tettem, kiderült, hogy amit megrendeltem abból nincs. Mondtam nosza, akkor keressenek egy hasonlót. Cirka másfél órát kellett ott álldigálnom míg keresgéltek a raktárban. Végül nagy nehezen találtak egyet. Azóta tőlük semmit....

Tóth Ernőné · http://35mm.blog.hu 2014.11.08. 22:30:48

Szövevényes a posztoló logikája, aszongya: " használt terméket kaptam, ami használhatatlan is" - ha használt, akkor lehetett használni, nem? Vagy hogy van ez?
Meg "a tablet-el semmi problémám", aztán végig arról ír, hogy mi a problémája.
Most ez hogy van? Nemérteméneztet.

Vasarlo 2016.01.16. 07:11:32

Extreme Digital?

Alapvetoen az a baj, hogy SOK a tajekozatlan
ember (es asszony) aki ebben a vacak Extreme Digital
boltban vasarol, s emiatt nem is csoda, hogy meg
mindig jelen van ez a VACAK Extreme Digital a magyar piacon.

Eddig en is tajekozatlan voltam, mert ott korabban
meg nem vasaroltam. Ezert ujra es ujra meglepodtem
amikor az Extreme Digital tobbszor atvagott engem,
es tovabbi tobb alkalommal rosszul bant velem az
utobbi 14 nap soran.

1) eDigital.hu hamisan azt allitotta, hogy raktaron
volt a termek, amikor igazabol nem volt raktaron az.

2) eDigital.hu hamisan azt allitotta, hogy 3 nap
mulva szamomra elerheto lesz a termek, azonban
meg egy het utan se volt az elerheto szamomra.

3) Vegre 11 nap utan jeleztek, hogy felkaphatom
a termeket. Azonban amikor, keszpenzt lobogtatva,
a jelzett boltban fel akartam azt kapni, akkor meg...

4) Irdatlan lassan mozgott a sor; az "expresz"
pult nem volt nyitva, es a sor elejen
egy vasarlo valami Extreme Digital garanciat
probalt betartattni veluk, tobbnyire sikertelenul.
Es a masik sort meg egy Barbara nevu alkalmazott
tartotta fel azzal, hogy orakat oltott azzal,
hogy valami hitelkervenyt toltson ki, aminek az
volt a celja, hogy hogy a szemelyes adatok
tomkeleget szedje el egy holgy vasarlotol.
Pl. a holgy es a ferje teljes nevet, teljes cimet,
teljes tel. szamat, anyja nevet, szuletesi helyet,
stb.

5) Egyaltalan nem foglalkoztak velem,

6) Ugy viselkedtek, mintha szivesseget tettek
volna nekunk vasarloknak azzal, hogy ok odaultek
a pult moge.

7) Egy kis fiatal, kb. 22 eves, kerekfeju, kover,
tapasztalatlan, negativ pultos gyerek meg meg se
kereste, hogy tenyleg bejott-e az altalam keresett
termek az o bolti raktarukba.

O egybol arra fokuszalt, hogy milyen
szemelyes adatot tud tolem elszippantani. Pl. a
teljes nevem, teljes cimem, teljes tel. szamom,
stb. Es hogy milyen névre írhatja a számlát.

Mondtam is neki, hogy nem kap semmit. Es a termek
nem is az enyem lesz, hanem ajandekkent megy az
unokahugomnak, es hogy oneki semmi koze ahhoz,
hogy mi az unokahugomnak a neve.

Érre a kis fiatal torvenysertessel vadolt engem.
Plusz azt is megjatszotta hogy o egy jogszakerto,
es ily uruggyel megtagadta a termek eladasat.

Es meg is jatszotta, hogy szivesseget tett volna nekem
azzal, hogy elfogadta volna a penzemet.

8) Raadasul megtagadta azt is, hogy a boltvezetojukkel
beszelhessek.

9) Aztan amikor ma az Extrem Digital telefonos
ugyfelszolgalatat felhivtam, egy Gabor nevu
ugyintezo alkalmazottjuk azzal probalt engem
atvagni, hogy o volt a fonok -- mivel mondtam
elozoleg, hogy egy fonokkel szerettem volna
beszelni.

Amikor csaknem egybol felfedeztem a
csalasat, akkor meg az a Gabor megjatszotta,
hogy a fonokokei a vasarlokkal nem beszelhetnek.

10) Osszegzeskeppen, meg jo hogy nem vettem
semmit se ebben az Extreme Digital boltban,
mivel a kilencbol kilenc jel arra mutat, hogy
-- szegyen gyalazat -- ez az Extreme Digital
egy kimondhatalanul vacak ceg!

Oszintten remelem segit mindez.

Vasarlo

Vasarlo 2016.01.16. 07:28:21

@Tóth Ernőné:

Az az alapveto problema, hogy

A) Ha a kuldo nem becsuletes, akkor ok azt kuldenek, amit akarnak,

B) zsakbamacska a csomag, mivel nem lehet kibontani, mielott ki kell azt fizetni, es

C) ha nem nyitja ki azt az ember 1-2 napon belul,
es ha becsuletes a vasarlo,
es ha nem kezd hazudozni a vasarlo,
akkor konnyen rafazhat a vasarlo..... kulonosen ha

D) vacak az az Extreme Digital hozzaallasa es ugyintezese.

Vasarlo 2016.01.16. 07:41:30

@djangyu:

Talalo hozzaszollas, mivel o vsz. egy (fizetett vagy fizetetlen) ugynoke ennek a vacak Extreme Digital boltnak.

Vasarlo 2016.01.16. 08:02:14

@lobster thermidor:

>> Ha a csomag kívülről bontatlan volt,
>> hogyan lehetett benne egy összefogdosott,
>> használt termék?

Ugy hogy csomag es csomag kozott kulonbseg van.

A belso csomag a gyari csomagolas.

A kulso csomag a postai csomagolas.

Az elobbi a bontott,
s az utobbi a bontatlan.

A (nem becsuletes) Extreme Digital egy hasznalt, osszefogdosott, DEMO termeket kuldott egy bontott gyari dobozban, amit vagy ujra leragasztott az Extreme Digital, vagy pedig belecsomagoltak ok azt egy vadiuj POSTAI kartondobozba, amit olyan szepen leragasztottak, hogy eleinte a vasarlo nem is gyanakodott.
süti beállítások módosítása