Tékozló Homár

Megbüntették, pedig az app és a térkép szerint is jó zónában fizetett parkolást

2014.11.13. 14:29 | ge | 68 komment

image64.jpeg

Judit parkolós sztorija kicsit nehezen érthető, a lényeget az erősebbek kedvéért is összefoglalom: a Trombitás utcában parkolt, ami a netes zónatérkép és az applikáció (csatolt képek) szerint is a 3025-ös terület (térképen sárga), 175 huf/óra parkolási díjjal. Judit hiába indította azonban el ügyesen a parkolást az appal, mire kijött a fodrászkodásból jól megbüntették, mert a parkolóőr és a kütyüje szerint a 323-as zónában állt, ahol 350 huf egy óra. Amiből az igaz, hogy a 323-as zónában 350 huf/óra az ácsorgás, csak épp ez a rész elvileg a Rózsadomb másik oldalán van (világoskék terület a Rómer Flóris-Bimbó között). Szóval valami biztosan és nagyon nem stimmel a rendszerben.  (Azért meg majd meghalok, hogy megtudjam, hogy a nyomi kis Vadorzó utcában miért nem kell fizetni a parkolózóna közepén.)

Szóval Trombitás utca. Megáll, leparkol (igaz, tolatva a rendőrök mellett, de ez most nem erről szól) és elindítja a fasza új applikációját, mert van neki, a nemzeti.

park1.jpg

Bemegy fodrászhoz, kijön fodrásztól, persze megbüntették. Aztán ír: második kerület parkolásnak (dehát nekem van és befizettem, akkor miért), nemzetieknek (dehát nekem van és befizettem, akkor miért). Válaszok? Egyrészt az olcsóbbat fizettem, a 3023-at és nem a 3025-öt kellett volna.

park2.png

Na de kérem, ha jobban megnézzük az ábrákat, a nemzetiék úgy gondolják, a 3023 is 3025!

park3.png

Erre nem azt írtak, hogy köszi, javítjuk, inkább azt, hogy kedves Judit, leszarjuk a problémáját és hogy folyamodjon méltányossági kérelemért.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ptspts 2014.11.13. 14:46:29

Ha a méltányosságot elutasítják, akkor a posztoló éljen ellentmondással a fizetési meghagyás ellen. A parkolótársaság nem fognak eljönni bíróságra, és emiatt a bíróság eltörli a tartozást.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.11.13. 15:02:42

Az a baj, hogy a bírságot a parkolási társaság szabja ki (jelen esetben jogosan), ami nem egyenlő a Nemzeti Mobilfizetési Zrt-vel, akinek az app-jával parkoltak. A parkolási társasággal viaskodni felesleges, nekik igazuk van. A viszonteladót kell itt fingatni, mert az ő alkalmazásuk rossz, ha ők elismerik a hibát, a bírságot törölni fogják.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.11.13. 15:06:18

És azért annyi tanulság van a sztoriban, hogy nem szabad vakon bízni az app-ban, az szemmel látható hogy 2 különböző zónáról van szó, csak egy hiba miatt az rosszul jelenik meg. Nézzünk körbe, aztán ha van egy automata a környéken, vessük össze a zónakódot az app-ban megkapottal.

Trunkel 2014.11.13. 17:04:42

Ilyen appot én rendesen működni még nem láttam. Hasonló panaszt viszont már sokat. De nagyon.

Aureliano Buendía 2014.11.13. 17:16:41

Nem lett volna egyszerűbb megnézni a közelben levő ótómatán a kódot?

Dr Gregory House 2014.11.13. 17:17:10

Írd meg nekik, hogy majd szólsz a FIDESZ-es haverjaidnak, máris el lesz intézve!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.13. 17:23:00

@Aureliano Buendía: Könyörgöm, van rá app, szépen mutatja, mi hol, lehet vele fizetni. Ha az ótomatán nézi meg, lehet, hogy az ótomata a másik övezetben van, és akkor direkt megszivatja magát.

Persze lehet szemfüles, megnézi az appot, az automatát, megkérdezi a szomszédokat, felhajt egy parkolóőrt, aztán az átlagbl négyzetgyököt von, és aszerint fizet. A parkolóőr is lehet beépített ügynöke az ellenségnek, úgyhogy hazugságvizsgálatot is kell rajta folytatni...

Különben meg fasznak megy fodrászhoz, ha nem ment volna, nem büntették volna meg.

A nemzeti appot a vigyáncki rendezte.

Aureliano Buendía 2014.11.13. 17:37:12

@atpijkamo: baszki, a mezei GPS is hajlamos néha tévedni, pedi az valóban célszerkezet, nemhogy egy applikáció. Ilyenben hinni dőreség. Avagy tanulópénz.

Feleslegesen túlzod el a dolgot, automatát meglelni legalább egy perc. És mennyi spórolás?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.13. 18:02:49

@Aureliano Buendía: Nem spórolás, hanem felesleges kiadás. A fácséra most tettem egy posztot a megoldásról. Gyere!

Aureliano Buendía 2014.11.13. 18:05:10

@atpijkamo: a ma estém még egy ideig foglalt, majd talán 8 után.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.13. 18:40:20

Most nézem....
Ez aa nick.
Má mint a poszt kitevőjének nickje.
Neeeeee!44!!!
Ugye nem?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.11.13. 19:02:22

Nem tök mindegy, most már intézményesen lehet bármiért, bármikor büntetni, eddig meg zarakodás volt a különböző önkormányzati cégekkel...

Manyecska 2014.11.13. 19:07:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: már tegnap is belémkötött egy tudálékos reg gondoltam is megint új szelek fognak fúni..itt.
gyere át a fészre@atpijkamo: de nem tud sütni, mekkora már!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.13. 19:18:23

@Manyecska:
Háááát, asszem, komoly balyok néznek ki, ha a régi szelek újra fúni kezdenek!!!4

Manyecska 2014.11.13. 19:53:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: akkor meg köll kapaszkodni valami keménybe.:D

Der Sün!! 2014.11.13. 20:08:16

@Manyecska:
Makkszimium a kád szélére tudok gondúni!4!

Der Sün!! 2014.11.13. 21:02:54

@AtiSnatch_Eh?:
ge.
Gabriseszter.
Keress rá:)

Der Sün!! 2014.11.13. 21:30:46

@AtiSnatch_Eh?:
Mit?
gabrisesztert?
Raktya össze a bánat!

Atörökk 2014.11.13. 21:37:10

Poszt toló kutyát talált?

Der Sün!! 2014.11.13. 22:13:27

@atörökk:
Te, az Igit hová csuktad be má meginn?
Hát nem szakért, b+!
Hámmost mien helyzet ez?

Atörökk 2014.11.13. 22:17:23

@Der Sün!!:
Írjál neki, ha dugni akarsz vele, rólam meg le lehet kattanni a témában, köszöntem.

Atörökk 2014.11.13. 22:58:33

@Der Sün!!:
Nem, csak párszor már kértem valamit.

Csimpi csumpi 2014.11.14. 01:55:27

Jo draga hahvagas vot. Dehat akinek ajfonra fussa...

Csimpi csumpi 2014.11.14. 01:57:11

Hajvagas, na. De utalok ajfonrol gepelni. Na.

zdanee 2014.11.14. 02:16:06

@onlajnok: No, azért nehogy már még én járjak kanosszát, hogy fizethessek egy nemszolgáltatásért egy intézményesített rablóbandának, amikor van drága nemzeti pénzen fejlesztett (kisajátított) védelmi pénz szedő app! Majd még a lábamat is én törjem el saját baseballütővel, ha a verőlegények pont nem érnek rá behajtani?

Black Hole 2014.11.14. 02:18:26

@Aureliano Buendía: szerintem a parkolós app működik tökéletesen! Már vagy egy éve használom, és soha nem volt vele gond! Megállok a kocsival, rátapintok az appra, az szépen írja, hogy zöld, sárga, piros, vagy kék zónában vagyok, kérdi, hogy hány percig akarok maradni, és kész. Mielőtt lejár az idő, 10 perccel előtte kapok egy sms-t, és ennyi a mutatvány. Ha tovább akarok maradni, akkor hosszabbítok.

EddieCivic4g 2014.11.14. 08:18:05

@Aureliano Buendía: "Nem lett volna egyszerűbb megnézni a közelben levő ótómatán a kódot?" Én megnéztem, smsben intéztem a parkolást. Semmi gond, dolgomat elintéztem, parkolást leállítottam, hazamentem vidékre, nem bp-i vagyok. 3 hónap múlva kapok egy szép levelet, hogy fizetés nélkül parkoltam, a mikuláscsomagban levő 5ezres csekket nem fizettem be, így 20ezer. Telefon ügyfélszolgálatnak, de én fizettem, megvan az sms, mikuláscsomag nem volt. Válasz: rossz körzetbe fizettem, az az automata az út túloldalán van, ami másik körzet, nekem az kellett volna, ami kint van az utca végén, az meg nem az ő gondjuk, ha valaki lenyúlta a csomagot a kocsiról. Ok, az utca végéig el se mentem, mert nem ott volt dolgom, honnan kéne tudnom, hogy az utca 2 oldala 2 külön körzet, egyébként fizettem, csak keveset, egyezzünk meg, fizetem a különbözetet a magasabb tarifára, + az 5ezret, mindenki happy. Azt nem, megkaptam a csekket, 20ezer, ha pofázok, feljelentenek, alsóhangon 40ezer, és szaladgálhatok ide-oda. Befizettem a 20ezret, csekkre meg ráírtam, hogy b.sszátok meg. Erről ennyit.

joska61 2014.11.14. 08:56:41

Parkolási büntetéshez teljesen mindegy hol állsz, milyen jegyed van. Egyszerűen annyi kell hozzá, hogy a parkolóőr, vagy a parkolási társaság úgy gondolja, most te fogsz extrát fizetni.

igi1 2014.11.14. 09:23:46

@Aureliano Buendía: b+, te nem szereted a kényelmes életet!? Minek nehezíted feleslegesen a dolgokat?

Arra van az app, hogy működjön rendesen b+, nem az én dolgom azt ellenőrizgetni, hogy hol a francba mi van kiiírva, mire.

GPS koordináta mutatja, hol vagyok =

internetforgalmamat is jelentősen csökkenti az app

megvette a poszter a jegyet

mégis megbüntették

akkor!?

minek figyelgessem b+, a kilométerekre levő, ki tudja, hol található parkolóórán a feliratokat, ha egyszer ez az alkalmazás erre lett kitalálva

Ha az alkalmazás hibás, azt jelezni kell, és kötelesek elengedni a tartozást is, hiszen a poszter becsülettel fizetett, nem azért, hogy direkt kevesebbért parkoljon.

Senki nem tartana pisztolyt a saját fejéhez, hogy fizessen, és még büntessék is meg.

igi1 2014.11.14. 09:27:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: pedig sítlusosabb volna ha már gá lenne, Márton - nap miatt

tehát van

- gá

- homáradmin

- homár hilda

- volt az a rozsomák vagy mi

mennyi posztolgatója van ennek a homárnak is b+

igi1 2014.11.14. 09:31:51

Ez azt is jelentené, hogy ha ennyien hozzáférhetnek a homárhoz, akkor a levelezésekhez is!? (posztbeküldés etc.)

a homár is hová jutott

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.11.14. 09:36:48

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Ez egy tavalyi térkép, 2014. 07. 01-el változott sokminden, valószínű ez is. 3025-ös zóna létezik a rendszerben, csak az NMFR egyik térképén sem szerepel. Az viszont világosan látszik, hogy az 2 különböző zóna, valószínű a feliratozása rossz mindenhol. Én továbbra is fenntartom hogy az NMFR a hunyó az ügyben, mert szar a térképük, náluk kell verni az asztalt, nem a parkolási társaságnál, és lehetőleg minél hamarabb, mert a napok elteltével igen dinamikusan emelkednek a büntetési összegek. Bár ahogy ezt látom ez a büntetés szeptember eleji, szóval itt már minden határidőből kicsúszott a panaszos.

igi1 2014.11.14. 09:42:22

@onlajnok: attól még, ha a NMFR elismeri a hibát, akkor kötelesek kártalanítani a posztert is.

Hiszen ha az alkalmazás üzemeltetésért ők a felelősek, akkor folyamatosan tartsák karban azt, vagy ne indítsák el így.

Olyan ez, mint a HU - GO rendszer. Ott is az elején sokakat megbüntettek, a nem jó használat miatt, aztán elengedték a tartozást, mondjuk itt törvényt módosítottak.

GPS - koordináták alapján kéne menni, nem a térkép számít itt. Az hitelesített, pontos adat, az meg nem, hogy az alkalmazásban hol húzzák meg melyik térképen, milyen régi térképen a vonalat.

Ha a megfelelő GPS - koordináták alapján ezt vette, akkor a poszter nem csalhatott, hiszen nem lehet egyszerre két helyen, hogy most a 3023 vagy a 3025-ben volt akkor.

Manyecska 2014.11.14. 09:42:40

@igi1: mindenki a megérdemelt jussát kapja, ötször. B+ itt vámkezelek pizsamában azt a fürdőkádból folyik ki a víz:D De jó volt.

igi1 2014.11.14. 09:45:38

@Manyecska: és mindenért megfizeti valaki az árat egyszer :D

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.11.14. 09:50:24

@igi1: persze kártalaníthatja, de ez már rajtuk múlik, náluk kell kilincselni.

A zónatérkép is gps koordináták halmazából áll elő. Itt 2 halmazra is ugyanazt a zónát írja ez a baj. A gps hiába lőheti be pontosan a koordinátát, és jeleníti meg jól a térképen, ha arra az NMFR adja vissza hogy 3025. Tehát az hogy a térkép szar és a parkolás félrement, ugyanaz a hiba folyománya.

igi1 2014.11.14. 09:56:57

@onlajnok:

a gps - koordináták alapján vette meg a poszter a jegyet
a rendszer ezt adta

itt nem az van, hogy :

- elnézte
- más parkolóhoz ment
- direkt mást vett

nincs szó figyelmetlenségről, vagy nem tudásról

tehát a parkolási társaságnak nem volt joga megbüntetni őt, hiszen nála minden rendben működött a poszter a fentit igazolni is tudja a mai napig

vagyis ilyenkor a parkolási társaságnak kéne az NMFR-hez fordulnia, nem a poszternak (vagy a poszternak is)

igi1 2014.11.14. 09:58:42

A parkolási társaság tehát itt is hibázott, és ők is elővehetők, ugyanúgy, mint az NMFR.

Manyecska 2014.11.14. 10:01:55

@igi1: jahát az aids-emről már régóta tudok,semmi probléma:DD..bakancslistát teljesítek..

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.11.14. 10:03:01

@igi1: Senki nem mondta, hogy a posztoló hibázott.

Elmondom akkor hogy megy ez a mobil parkolás:
- a poszter indít egy parkolást az NMFR-nél, 3025-be, mert azt mondja neki az app
- ellenőr jön, megkérdezi NMRT-t, hogy van-e az adott rendszámra parkolás a 3023-ban, mert a posztoló ott áll (a parkolóőr tudja, hova tartozik az a hely, ő nem az NMFR-től kapja ezt az infót)
- NMFR azt mondja, hogy nincs (mert nincs is)
- parkolóőr megbünteti (jogosan)

Itt egyedül az NMFR hibázott ott, mikor azt mondta, hogy az a hely, ahol a posztoló autója áll, a 3025-ös zóna, utána mindenki jól járt el.

Homár Hilda 2014.11.14. 10:03:42

@igi1: na akkor, csak h ne kelljen összeesküvéselméletekkel tölteni a napot:
a Homár szerkesztője én vagyok továbbra is, de indexes kollégáknak van adminja, ha hozzájuk fut be valami, be tudják szerkeszteni, ennyi történt most is.

Manyecska 2014.11.14. 10:05:58

@Csimpi csumpi: höhh, végre megnőtt a hajam, soha többet rövidet-marha jól nézek ki:)) köszönöm hogy elmondhattam ON

igi1 2014.11.14. 10:06:45

A poszter tehát 2 helyről is követelhet kártérítést.

A parkolási társaság meg magát járatta le, de nagyon szépen.

Onnantól kezdve, hogy a poszter igazolni tudta, a helyes vásárlást, a parkolási társaságnak kellett volna lerendeznie az ügyet az NMFR-rel, hiszen így ők is kaphatnak esetleg lóvét. (nem tudom, ki felé számol el az NMFR ilyenkor)

A poszter befizette becsületesen a parkolást és a bírságot is, tehát rá egy rossz szót nem lehet mondani.

Méltányosságért folyamodni? :D felesleges

Írni kell a homárra, az elég méltányosság volt Judittól b+.

Szép vót, poszter.

igi1 2014.11.14. 10:08:46

@Homár Hilda: szuper!

Akkor nem kell féltenem az e-mail címemet!?

mer akkor megnyugodtam :)

biztos gondoltam, hogy vagytok többen is, de ennyit követni már nehéz érted

itt meg az ijesztő, hogy ki mihez fér hozzá

Homár Hilda 2014.11.14. 10:21:41

@igi1: nem kell félteni. adatokra vigyazunk ofkoz

Manyecska 2014.11.14. 11:39:03

@atpijkamo: én csillámfaszláma vagyok!!

neet 2014.11.14. 11:53:01

3023 kerekítve 3025, mi a probléma?

neet 2014.11.14. 12:01:49

@Manyecska: az csillog? szép lehetsz amúgy... :))

Szakadás 2014.11.14. 12:32:50

A cetlin Trombitás utca 1 van, ami a 3021, 350 Ft-os övezethez tartozik. (Ez a Garas utcáig tartozó 50 méteres része az utcának).
Javaslataim a következőek:
A parkolási társaságnak:
- Trombitás utca nincs a második kerületben, csak Trombitás út
- ne keverjék a 3023-as és 3021-es övezetet.

A panaszosnak:
- várja meg, míg az a nyamvadt app pontosan meghatározza a helyét
- ne csináljon hülyét magából.

A kedves kommentelőknek:
- mielőtt hülyeségeket beszéltek, nézzétek meg a térképet meg a cetlit.

Kellemes hétvégét mindenkinek :)

Mercel 2014.11.14. 13:17:30

@onlajnok:

Bocs de nem.

Faszért van JÓVÁHAGYOTT, tanúsított, parkolási társaságok által elismert kurvára nemzeti (amiből annyi nemzeti, hogy ha itt élsz halálra szopatnak) parkolási app, hogyha nekem amikor kiszállok valahol az autómból ugyanúgy keresnem kell egy rohadt automatát meg kis táblákat meg feliratocskákat, hogy összevessem a naaaagy büdös nemzeti appom információival?!

Nem, itt rohadtul csak arról van szó, hogy megy a szövegelés hogy dekurvajó dekurvára nemzeti demennyire működik aztán ha csak egy pillanatra is megbízol a kurva rendszerben akkor máris halálra szopatnak amibe vagy fásultan beletörődsz hatszázhuszonötödszörre is vagy nekiállsz szélmalomharcot vívni és akkor talán, talán méltányossági alapon elismerik, hogy ők hibáztak.
Ja nem bocs, ha kurvára kitartó vagy akkor talán kegyesen méltányossági alapon elengedik az egyébként jogtalan és méltánytalan büntetést.

Amit egyébként arra fizetünk, hogy az adonkból kiépített infrastruktúrát használhassuk.

A nem kivánt kurvák törlendőek:)

Szakadás 2014.11.14. 13:35:23

@Mercel: Lehet püffögni, de ezt kivételesen nem a NER k.ta el, hanem a poszter.

Eudocimus Ruber 2014.11.14. 16:37:12

Elolvas, fölbaszódik, egész mondatok?

igi1 2014.11.14. 16:41:17

@Szakadás:

1. A cetlin van Trombitás utca 1.
Az appon van a helyes, vagyis megint ki a balf@sz?

A parkolási társaság.

Vagyis az appnál valóban a Szilágyi Erzsébet Fasor és a Trombitás utca találkozásánál kellett volna, hogy legyen a pontos hely.

Ez abból is adódhat, hogy a GPS 500 m-en belül mér, tehát nem pontos.

Ha meg jól tudom, a keresés alatt a poszter nem tud fizetni, hiszen akkor az appnak nem szabadna továbbengednie, amíg a művelet be nem fejeződik.

igi1 2014.11.14. 16:48:55

Áldás u. -Eszter u.- Alsó Törökvészi út- Alvinci út- Aranka u. -Balgovár u.- Barsi u.- Bimbó út- Érmelléki u.- Ervin u. - Felvinci út- Gábor Áron u.- Gyergyó u.- Hargita u.- Herman O. Út - Júlia u.- Lévay u.- Lórántffy Zs. Út- Lupény ul- Nagyajtai ul- Pajzs ul- Pasaréti u.- Radna u.- Rhédey u.- Tapolcsányi u.- Toroczkó köz- Trombitás u.

3025

Bimbó u. - Buday L. U. - Garas u. - Kút u. - Marcibányi tér - Margit tér- Margit u. - Mecset u.- Nyúl u.- Ribáry u.-Rómer F. U. - Rózsahegy u. - Zivatar u.

3023

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.11.14. 16:57:58

Az volt már hogy olyan mint utca Trombitás néven nincs?
Van Trombitás út
Ebböl eredhet a hiba

Amúgy meg, moderálom magam és készülök én is irni a Homárnak, mert felnyomta az agyam az egyik hirközlési szolgáltató rendesen

igi1 2014.11.14. 18:28:10

@horex: szerintem bannold szét a szomszéd wifijét

az a legjobb megoldás mindenre

Csimpi csumpi 2014.11.14. 19:15:55

@Manyecska: ennek igazan(!) orulok...

;D

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2014.11.14. 22:57:03

Azt nem mondta a posztoló, hogy melyik részén parkolt, és ha jobban megnézed a Trombitás út eleje a 3021-hez tartozik, ami bizony 350 pénz