Tékozló Homár

Pellengér: Bors Gasztrobár FRISSÜLT 2x

2014.12.05. 09:59 | Homár Hilda | 147 komment

1452de_ace738a1fdf867905c303914768efd0e.jpg

Tegnap délután a kocsiban ülve valamelyik rádión belefutottam egy beszélgetésbe. Egy fiatal vendéglátós beszélt a szakmáról és a helyről, amit egy haverjával csinált. Értelmes volt, laza, érződött, hogy szereti és fontos neki, amit csinál. Meg is jegyeztem a hely nevét: Bors Gasztrobár. 

Erre tessék, este ez landolt a Homár-fiókban. Napi csalódás delux.

Kedves Homár!

Szeretném megosztani veletek mai kalandomat, mintegy okulásul. Először a Kazinczy utcai Bors Facebookjára írtam, de onnan rögtön letiltottak.

Jobb, ha tudjátok, hogy a Bors GasztroBár "ars poeticájába" a verekedés is bele tartozik. Történt ugyanis, hogy ma a Borsban szerettem volna ebédelni. Visszetérő vendégként rendeltem Lipher Tamástól egy tésztát, kifizettem. Megkérdezte elviszem-e, mert akkor többe kerül. Mondtam, hogy elviszem, kifizettem a plusz 50 forintot. Azért megkérdeztem miért kerül többe az elvitel, mint a helyben fogyasztás. Lipher Tamás válasza: csak mert, nincs kérdés. Elvitelre több. De mégis, kíváncsiságból, hiszen ugyanabba a dobozba teszik így is, úgy is. Válasz csak mert, ha nem tetszik nem kell itt enni. Mondom jó, többet nem jövök ide. Lipher Tamás: jobb is, mert ha meglátlak akkor eltöröm a kezed.

Ekkor visszakértem a pénzem (csak egy részét adta vissza), majd megismételte a fenyegetést, hogy eltöri a kezem. Mondtam neki, hogy jó jöjjön ki és törje el a kezem. Erre utánam jött az utcára és ellökdösött a boltja elől. Mindezt a vendégek szeme láttára.

Elképesztőnek tartom, hogy egy ember kezet emel a másikra. Még akkor is ha volna rá oka, de pláne "vendéglősként" a vendégei szeme láttára úgy, hogy semmi oka nem volt rá nem voltam agresszív még verbálisan sem, nem használtam csúnya szavakat, csak megkérdeztem miért kerül 50 forintba ugyanaz a doboz ha elviszem.

Hát így kedves Bors GasztroBár, remélem adtok valami magyarázatot a történtekre.

Á.

UPDATE dec.6. 13:00

Az alábbi választ kaptuk a FB-on a Borstól. 

Kedves Tékozló Homár!

Mi is nagyon sajnáljuk, hogy egy ilyen aprópóból írtok rólunk.

A Bors fennállása óta nem történt ilyen sajnálatos eset!

A hosszas és részletekbe menő védő beszéd, úgy gondoljuk, inkább magyarázkodásnak, mentegetőzésnek hatna, ezért csak annyit fűznénk a történtekhez, hogy a tegnapi napon nálunk járt fiatalember vulgáris, sértő megjegyzést tett több vendégünk jelenlétében a posztban szereplő személy édesanyjára, majd tovább hergelte azzal, hogy kihívta őt az utcára, mint egy párbaj hős, ezzel zavarva a hely működését és a bent lévő fogyasztó vendégeinket!

Ennek ellenére írt a posztban szereplő személy egy bocsánat kérő levelet a posztolónak, aki ezt nem fogadta el!

Szerencsére nagyon sok kedves vendégünk van, akik tudják, hogy nálunk soha nem fordult elő, még csak hasonló eset sem és az éremnek bizony most az egyik oldalán jelen esetben egy olyan személy áll, aki nagyon szeretne ebből profitálni úgy, hogy a rosszhírkeltésen keresztül a hitelrontásig is képes elmenni!

Nincs olyan vendéglátó hely, sem autószerelő garázs, sem köpködő kocsma, ahol ez a viselkedés, amit a posztoló tanúsított megengedhető lenne és ezt szerencsére több vendégünk is jelezte felénk!
A továbbiakban nem szeretnénk foglalkozni egy olyan esettel és személlyel, aki szándékosan a valóságot elferdítve egy komplett lejárató kampányt indított ellenünk!

Ismertek minket, ismeritek a Borsot és tudjátok, hogy nálunk nem ez a módi.

Bors GasztroBár

UPDATE 2  dec.6. 14:34

Újabb frissítés. Olvasónk küldött egy kiegészítést:

Néhány dolgot szeretnék tisztába tenni.

Először a Bors Facebookjára írtam, ahonnan válasz helyett letiltottak. Ha ott kapok egy bocsánatkérést, vége is az egésznek. Nem így történt. Lipher bejelölt Facebookon, és magánban írt. Ebben az nincs bocsánatkérés, csak magyarázkodás („valamiért elöntötte a szürke köd az agyamat”), és hogy menjek be kezet fogni.

Válaszomban megpróbáltam elmagyarázni Liphernek, hogy ez nem így meg, a tettére – a verbális és fizikai agresszióra – nincs semmiféle magyarázat. Normális ember tesz ilyet. Pláne egy főnök. Pláne egy vendéglátós. Felhívtam figyelmét arra is, hogy örülhet, ha nem fordulok rendőrséghez, fogyasztóvédelemhez, mert több jogszabályt is nyilvánvalóan megsértett. Elmondtam, hogy nem fogok vele kezét, és ha nyilvánosan bocsánatot kér az oldalán akkor azt elfogadom és részemről el van felejtve az ügy.

Lipher minderre azt bírta reagálni, hogy az egész azért történt mert én „kurvaanyáztam”. Előkerül a jól ismert áldozat hibáztatása jelnség. Ennek extrém példája ez a nagy port kavart rendőrségi videó. Nem tekintem magam áldozatnak, csak felhívnám a figyelmet, hogy mennyire veszélyes ez a jelenség, ami itt is előkerül.

Aztán meg is fenyeget „A jó hír megsértése és a hitelrontás szintén úgy gondolom, hogy nem célszerű egy ilyen rosszul sikerült eset után!” Nekem ez fenyegetésnek tűnik. Nem tudom, én mit profitálhatnék én az egészből.

A Bors tulajdonosa azt is kifejti, azért törölte a kommentem és bannolt az oldaláról, mert „amit tíz ember láthatott maximum, az nem tartozik a többi vendégünkre”. Szerintem akkor is mindenkire tartozik mi történt, ha senki nem látta.

Az anyázásról: első kérdésemre Lipher rögtön agresszívan „válaszolt” („nincs kérdés”), ami azt előfelételezi, hogy úgy kellett volna rendelnem: „kérek egy tésztát a kurvaanyád”.

Előfordulhat, hogy a sokadik fenyegetés („eltöröm a karod”) után kicsúszott a számon egy „anyád”, de korábban erre sem lehetőségem, sem indokom nem volt. A fenyegetésre és a tettlegességre azonban az sem volna mentség, ha végig anyázva rendelek.

A „párbajos” rész nagyon tetszik. Ez a valóságban úgy zajlott, hogy miután Lipher többször is elismételte, hogy eltöri a kezem, mondtam neki, hogy oké, tegye meg. Ekkor utánam jött és rám támadt, én hozzá se értem.

Az egész ügyben ami leginkább felháborít az a tehetetlenség, és a következmények nélküliség. Itt van ez az ember, aki úgy érzi bármit megtehet, megverheti bármelyik vendégét, mert épp rossz napja van. Aztán az egészet egy magánlevelezéssel akarja elintézni, és másnap ugyanúgy kinyit mintha mi sem történt volna. Azért küldtem el az esetet a Homárnak, hogy legalább minimális következménye legyen a dolognak és Lipher tanulja meg, hogy nem tehet meg bármit következmények nélkül.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cobre 2014.12.05. 11:57:46

Nem tudom, étteremben hogy van, de emlékeim szerint a cukrászdákban más az ÁFA kulcsa a sütinek ha ott fogyasztod és más, ha elviszed.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.05. 12:02:13

@batgirl: Együttérzek veled.

@AtiSnatch: Nem nulla. Mint egy lottóötösé. De emberek mégis lottóznak.

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.12.05. 12:06:45

Mondtam neki, hogy jó jöjjön ki és törje el a kezem. Erre utánam jött az utcára és ellökdösött a boltja elől"

Vadász vadász...
még ha nem is törte el a kezed

Amellett igaza van a poszttolónak!
Más beleszik beleköpköd az ottmaradó dobozba amit a maradékkal együtt feltálalnak a következő vendégnek?

Ezek egyszerhasználatos csomagolóeszközök

igi1 2014.12.05. 12:21:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: majd lesz harmadik is de csak ha vòt reagálás

igi1 2014.12.05. 12:23:34

@horex: erről nem szól a poszt

Éz meg kaja miatti reklamálás

Hiszen a dobozt többször használják, beleköpnek etc. Az a kaja rovására megy

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.12.05. 12:31:27

@igi1: Az a kaja rovására megy"

Étlap rovás írással?

ptspts 2014.12.05. 12:32:38

Úgy látom, hogy egyesek azt olvasták ki a posztból, hogy a posztoló 50 Ft-tal kevesebbet akart fizetni, le akarta alkudni az árat, ki akart erőszakolni magának 50 Ft kedvezményt: ,,csak akkor fizetem ki az elvitel 50 Ft-os költségét, ha kellő indoklást kapok rá, hogy miért jogos''.

Én ezek egyikét sem láttam a posztban. Ha valaki szerint benne van, akkor, kérem, idézze be.

anunumus daedpul 2014.12.05. 12:32:43

Az előbb a mekibe nem adtak szalvétát, nem szóltam semmit, mert féltem hogy eltörik a karom :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.12.05. 12:37:21

@ptspts:
,,csak akkor fizetem ki az elvitel 50 Ft-os költségét, ha kellő indoklást kapok rá, hogy miért jogos''
Beidéztem!

Freddy a Krüger 2014.12.05. 12:40:18

@ptspts:
ez a komment megvolt?
"van egy árlap, rajta helyben: x, elvitelre x+50. innentől kezdve nincs több kérdés."
Vagy csak betűk halmazát láttad, az értelmezéssel már bajok vannak?

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.12.05. 12:42:09

@anunumus daedpul:
Félsz egy büfészakos értelmiségitöl?

dailyvicodin 2014.12.05. 12:43:28

@igi1: ha te mindent ijen komojan vennél mint ezt a posztot, tök más lenne a világ.
szarabb.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.05. 12:49:00

@anunumus daedpul: :))

@ptspts: "egyikét sem láttam a posztban"

És azt hol láttad a posztban, Okostóni, hogy min húzta fel magát a vendéglős? Mert ugye te se gondolod komololyan, hogy az ötven forinton, ha egyáltalán. Na ugye, ha elkezd gondolkodni az ember, mik derülnek ki! És fájt? Na ugye, hogy nem!

anunumus daedpul 2014.12.05. 12:49:12

@horex: jah, posztoló esetéből kiindulva inkább nem reklamáltam:D

michaelscarn 2014.12.05. 12:49:13

facebook oldalukon válaszoltak a homárnak

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.05. 12:51:13

@michaelscarn: És kitűztek neki egy levelet az önkormányzaton is 14 napra.

Freddy a Krüger 2014.12.05. 12:51:25

@atpijkamo:
Korábbi kommentben szerepel, hogy ki van írva, elvitel +50 Ft.
Vagyis nem rendelés utáni, új információ. Ennyi.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.05. 12:55:37

Én csak akkor fizetem ki a kaja teljes árát, ha pontosan megindokolják, hogy mi kerül benne annyiba.

www.youtube.com/watch?v=Rkm8nVmcmQE
Márkus László - Mi került ezen a fotelon 7200 Ft-ba?

Homár Hilda 2014.12.05. 12:58:57

@dailyvicodin: azért kerülhetett ki, mert küldött mást is a posztoló, amitől hitelesnek tűnt a sztori. Előre semmit nem küldünk el senkinek, utólag viszont igyekszünk mindig megkeresni a másik felet is.

Freddy a Krüger 2014.12.05. 13:00:52

@Homár Hilda:
Mit küldött még? Egy húszezrest? :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.05. 13:02:39

Kedves Tékozló Homár!

Mi is nagyon sajnáljuk, hogy egy ilyen aprópóból írtok rólunk.
A Bors fennállása óta nem történt ilyen sajnálatos eset!
A hosszas és részletekbe menő védő beszéd, úgy gondoljuk, inkább magyarázkodásnak, mentegetőzésnek hatna, ezért csak annyit fűznénk a történtekhez, hogy a tegnapi napon nálunk járt fiatalember vulgáris, sértő megjegyzést tett több vendégünk jelenlétében a posztban szereplő személy édesanyjára, majd tovább hergelte azzal, hogy kihívta őt az utcára, mint egy párbaj hős, ezzel zavarva a hely működését és a bent lévő fogyasztó vendégeinket!
Ennek ellenére írt a posztban szereplő személy egy bocsánat kérő levelet a posztolónak, aki ezt nem fogadta el!
Szerencsére nagyon sok kedves vendégünk van, akik tudják, hogy nálunk soha nem fordult elő, még csak hasonló eset sem és az éremnek bizony most az egyik oldalán jelen esetben egy olyan személy áll, aki nagyon szeretne ebből profitálni úgy, hogy a rosszhírkeltésen keresztül a hitelrontásig is képes elmenni!
Nincs olyan vendéglátó hely, sem autószerelő garázs, sem köpködő kocsma, ahol ez a viselkedés, amit a posztoló tanúsított megengedhető lenne és ezt szerencsére több vendégünk is jelezte felénk!
A továbbiakban nem szeretnénk foglalkozni egy olyan esettel és személlyel, aki szándékosan a valóságot elferdítve egy komplett lejárató kampányt indított ellenünk!
Ismertek minket, ismeritek a Borsot és tudjátok, hogy nálunk nem ez a módi.

/Bors GasztroBár/

venszivar 2014.12.05. 13:05:51

Az asszony most ebédnél azt mondta. Ha viszek át a kurvámnak belőle (ebédből), akkor:

-1. mennyek ki a kertbe!
1.eltöri a karomat! Vagy kiveri a protkómat!
2.eltöri a kurvám karját! Vagy letépi a parókáját!
3.ÖVÉ a HÁZ!

most mit tegyek? KIHŰLT a KAJA!:)

SzerződésSertés 2014.12.05. 13:08:17

Na bármennyit is "anyáz" egy vendég, akkor sem lökdössük ki az üzletből. És a semmiért miért kértetek bocsánatot? Innentől kezdve végleg hiteltelen a sztoritok, kedves Bors. Ezzel az üzletpolitikával nagy bukta lesz a vége, hiába jó a kajátok (állítólag).

oszt jónapot 2014.12.05. 13:15:43

OK, ez egy köcsög. De miért drágább a kaja, ha elviszem. Most már engem is érdekel.

osszetortlelkek 2014.12.05. 13:21:05

@oszt jónapot: Nem a kaja a drágább, a tányér/doboz tényleg ugyanaz, de ha elvitelre kéred akkor kerül rá egy rápattintható tető. Btw ki van írva a helyen, hogy ez +50ft.

herk 2014.12.05. 13:26:19

"Ennek ellenére írt a posztban szereplő személy egy bocsánat kérő levelet a posztolónak"
Ha a vevő a paraszt, akkor minek ir bocsánatkérő levelet? Én nem tenném. És mit irt le benne? Hogy tisztelt Vevő! Elnézést szeretnénk kérni, hogy ilyen paraszt módon beszélt a felszolgálónkkal. Megértését köszönjük!

ptspts 2014.12.05. 13:29:56

@Freddy a Krüger: Igen, megvolt, a betűk halmazát is láttam, és helyesen értelmeztem is. Ez megválaszolja azt, hogy kell-e 50 Ft-ot fizetni elvitel esetén (kell). De nem válaszolja meg azt a kérdésemet, hogy hol van benne a posztban, hogy a posztoló el akarta kerülni az 50 Ft kifizetését, és csak az étel helyben fogyasztós árát akarta kifizetni. Szerintem nincs benne a posztban. Ha valaki szerint benne van, akkor várom, hogy beidézze a posztból, hol van benne.

dnbsoldiers 2014.12.05. 13:34:57

Tényleg el kellett volna törni a mindkét kezét, hogy ne tudjon ilyen kamu posztokat írni. Aki provokál ne csodálkozzon ha szájba verik, legyen szó vendéglátósról vagy bárki másról.
Nekem rendszeresen adnak hitelre ételt, mert készpénz nincs mindig nálam és kártyával nem lehet fizetni. Pedig nem vagyunk nagy cimbik egyik borsossal sem. Egyszerűen csak kedvesek mindenkivel. Nem hiszem, hogy nem engedték volna el a doboz árát ha normálisan reklamál érte valaki.

SarahConnor 2014.12.05. 13:35:40

Ha jól veszem ki, akkor a Bors sem azt nem tagadja, hogy az ő alkalmazottjuk kezdte az arcoskodást, sem azzal nincs tisztában, hogy a vendéget akkor se taszigáljuk, ha éppen anyázhatnékja van. Fél év letöltendőt adnék ezeknek a call centerben, majd ott megtanulják az anyázó ügyfél türelmes és diplomatikus kezelését.

Félreértés ne essék, ha az anyázás megtörtént, akkor a levélíró egy tapló állat, de a Bors akkor is benne van maga is a kakiban...
Ha meg nem történt anyázás, hadd ne minősítsem.
Azzal meg ne takarózzanak, hogy jó a kaja. Ennek ehhez semmi köze.

ptspts 2014.12.05. 13:41:04

@horex: A posztból idézd be kérlek, ahogy eredetileg is kértem.

ptspts 2014.12.05. 13:45:28

@ptspts: "egyikét sem láttam a posztban"

> Okostóni

Kihez beszélsz? Miből gondolod, hogy engem így hívnak?

> És azt hol láttad a posztban, hogy min húzta fel magát a vendéglős?

Sehol. Nem tudjuk meg a posztból, min húzta fel magát. Én ezzel nem látok problémát.

> Mert ugye te se gondolod komololyan, hogy az ötven forinton, ha egyáltalán.

Nem tartom valószínűnek, hogy egy udvarias, 50 Ft-ra vonatkozó kérdésen húzta fel magát. De hogy pontosan mi történt, nem tudom, mert nem voltam ott.

> Na ugye, ha elkezd gondolkodni az ember, mik derülnek ki!

Igen, mindenki eldöntheti, hogy milyen magyarázatot tart a legvalószínűbbnek, és levonhatja a saját elképzelésein és feltételezésein alapuló következtetését. De akármilyen okos is, a következtetés nem fog a tényeken alapulni.

> És fájt?

Nem fájt. Kellett volna?

Neoprimitív 2014.12.05. 13:49:47

@oszt jónapot: ahogy valaki írta feljebb, a cukrászdai termékeknek pl. más az áfája ha helyben fogyasztják, mint ha elviszik. Az én tippem az, hogy amíg ott eszed meg a kaját, addig az a "doboz" evőeszköznek, ha elviszed, akkor már csomagolásnak minősül lehet, hogy más termékdíj, extra adó, lóf*szjóska meg a vargamisi tudja milyen plusz sarc kerül rá.

De az is lehet, hogy azért mert csak. Ki van írva, előre tudható, akinek nem tetszik, egyen máshol - speciel a Bors húsz méteres körzetében van vagy nyolc másik kajálda.

Egyébként ismerem a helyet, a válaszuk nélkül is elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy a posztban írtak szerint történt minden.

2014.12.05. 13:50:25

@SzerződésSertés: na de ki mondta, hogy kilökdösték ?
a posztoló állítja, aki eddig is hazudott.
Amúgy meg nyilvánvaló: egyik ezt mondja, a másik a homlokegyenest.
Mi meg nem vagyunk bírók, hogy ennyiből dönthessünk.

Ugorgyunk.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.05. 13:57:35

@oszt jónapot: "miért drágább a kaja, ha elviszem. Most már engem is érdekel."

Megmondhatom, de akkor el kell törjem a karod. Akarod?

Neoprimitív 2014.12.05. 14:05:57

@Lenina Huxley: "a Bors sem azt nem tagadja, hogy az ő alkalmazottjuk kezdte az arcoskodást," - ezt miből szűrted le? Abból, hogy nem adott részletes kalkulációt egy jól láthatóan feltüntetett extra tétel közgazdasági összetevőiről?

"sem azzal nincs tisztában, hogy a vendéget akkor se taszigáljuk, ha éppen anyázhatnékja van." - de, minden normálisabb étteremből kirakják a hangoskodó, balhézó vendéget. Nem azért, mert a pincérnek-séfnek érzékeny a lelke, hanem mert mások békében akarnak kajálni.

Nyilván nem ismered a helyet - ebédidőben egyrészt a srácok éppen csak a fülükkel nem csinálják a kajákat, akkora a forgalom, ez önmagában válasz a "miért nem magyarázta el" problémára. Másrészt akkora az egész, mint egy nagyobb ruhásszekrény, ha valaki bent emberkedni kezd, a vendégeknek nincs hova menniük, semekkora hely sincs mellette.

Freddy a Krüger 2014.12.05. 14:20:45

@ptspts:
Tiszta szerencse, hogy az agyhalál neked nem fog fájni.

Homár Hilda 2014.12.05. 14:25:35

@Kulics: "a posztoló állítja, aki eddig is hazudott" - ezt mi alapján állítod?

ptspts 2014.12.05. 14:26:33

(Szolgálati közlemény.) Az előzőt magamnak válaszoltam, pedig másnak szántam. Akinek inge, vegye magára.

ptspts 2014.12.05. 14:32:39

@Freddy a Krüger: Miből gondolod, hogy nekem az agyhalál nem fog fájni?

Neked már volt részed benne, és általánosítasz másokra is? Ezt nem tartom valószínűnek.

Tanulmányoztad a téma irodalmát, vagy esetleg magad is beszéltél agyhalálból visszatérőkkel, és az ő emlékeikre alapoztad a következtetéseidet?

Honnan ismersz engem, mit tudsz rólam, hogy ezt magabiztosan kijelenthesd?

Úgy érted, hogy az én agyhalálom nekem nem fog fájni, vagy senkinek sem? Ha ez utóbbit, azt mire alapozod? Ismered a hozzám közel álló embereket, tudod, hogy hogyan vélekednek rólam? Mennyire tartod megbízhatónak a véleményedet?

Miért gondolod, hogy hozzászólásod kapcsolódott a poszthoz? Miért tartottad fontosabbnak az én személyemről spekulálni, mint a témával kapcsolatban érvelni?

Manyecska 2014.12.05. 14:36:03

@Freddy a Krüger: :))) jut eszembe a "Bűvös vadász"ra :D :D van három ingyenjegyem 12.28-ra:)@Lenina Huxley: hádde nem? főleg ha részeg volt..mit lehet tudni, ugye.

Homár Hilda 2014.12.05. 14:39:18

@Freddy a Krüger: lécci fejezd be a másik sértegetését, kösz.

AtiSnatch 2014.12.05. 14:39:59

@ptspts: "Miből gondolod, hogy nekem az agyhalál nem fog fájni?"

Onnan b+, hogy neked nincs.

AtiSnatch 2014.12.05. 14:52:13

@ptspts: Bocs az előző kommentért, nem rád vagyok(voltam) ideges.

igi1 2014.12.05. 15:05:41

Az biztos, hogy a poszter saját magával tolt ki, de rendesen, én elvittem volna a kaját a helyében.

Akármilyen sértő megjegyzést tehet a vendég, neked nem szabad belemenned ilyenbe, különösen, ha több vendég füle hallatára történik.

A POSZTERT MINŐSÍTI A VISELKEDÉSE, de azzal, hogy emberünk kartöréssel fenyegette, azzal olyan szintre alacsonyodott le, mint a poszter.

Ja, és ha online kassza van, akkor nem adhatta volna vissza a pénzt. Vagy egybe visszaadja, vagy semmit sem ad vissza.

Én próbáltam egyszer a beütött kp helyett kártyával fizetni, de azt sem engedte az online - kasszarendszer.

Szóval, rögtön két hozzá nem értésről is tanúságot tett a hely embere.

A poszter meg sürgősen monnyon le, oszt a posztó viselkedésével boldogíccson mást, de nyilvános helyre ne menjen, mer egyszer tényleg el fogják verni.

igi1 2014.12.05. 15:11:36

Ha én azt mondom Hildának, hogy kurva anyjád, és ő magára veszi, és kitesz a posztból, akkor én nyertem, mert ugye megsértettem őt, amire ő reagált is, tehát tudom, hogy célt ért a szemétkedésem. (csak példázat, Hilda)

Ebből a példázatból látszik, mit kellett volna tennie a tulajnak:

- udvariasan megkérni, fejezze be vagy vigye el a kaját, vagy távozzon anélkül

segítséget hívni, és úgy kikísérni

- ha van kamera, azt ugye vissza lehet nézni

- ha említett emberünk VISSZAADTA A PÉNZ EGY RÉSZÉT, akkor ők elismerték, hogy hibásak voltak

- most vagy visszaadják az egészet, vagy semmit se adnak vissza

azért aki egy ilyen helyet üzemeltet, vezet, ott dolgozik, annak tudni kell az emberekkel bánni.

Most úgy tűnik, hogy a poszter nyert, mert:

- feljelentette, felnyomta a helyet
- a helynél belementek az állóháborúba egyszer helyben, egyszer meg itt a homáron

- visszakapta a pénze egy részét
- még bocsánatot is kértek

Pedig egy hisztériázó vendéggel is tudni kell bánni, de olyat te se mondhatsz neki, válaszként a kurva anyádra, hogy eltöröm a kezed b+, mert a többi vendég is ott eszik épp

nem értem, miért kell ezt magyaráznom a mai világban

adtam volna neki egy akciós kupont, de pénzt semmiképpen sem adtam volna a poszternak

azért még kaphattok a fejetekre

igi1 2014.12.05. 15:16:37

@dnbsoldiers: pedig aki provokál, azzal úgy kell elbánni, hogy kutyába se veszed

kb. mint egy hisztiző kisgyerekkel, rá kell hagyni

de ez, hogy belemegy az adok-kapokba, azzal nem lesz jobb senki se

valakinek tekintettel kell lennie a többi vendégre is

nem szabad ezt csinálni egy vendéggel, az ilyen poszter-típust is tudni kell kezelni!

az ilyennek adni kellett volna még egy 100 forintost, nefélj, boldogan távozik a helyről

én ezt tettem volna

igi1 2014.12.05. 15:24:50

A poszter meg menjen anyjába, oszt főzzön neki az, ha már ezt is egy anya küldte a világra.

nem való a poszter - féle a normális életre

ennek van szavazati joga is

majd egyszer vissza fogja kapi a k@cs@g@sködést a poszter is

oszt most nyugodtan kiverhette otthon

FDToth 2014.12.05. 15:28:37

ÉN még régebben szerettem volna elmenni hozzájuk, akkor csak az 'arcberendezésük' tartott vissza (honlapjukon nem vmi jó képek vannak fenn, sztem ezekről lehet látni h kb. milyen emberek). így meg pláne nem megyek. a posztoló is hülyy, mert miért kötözködik szaros 50 Ft-on, de agy vmirevaló, üzlet érzákkle megáldott embertől azért erre válszolni kellett volan vmi frappánsat :)

igi1 2014.12.05. 15:29:45

@FDToth: én se értem, miért kötözködik a poszter sz@ros 50 forinton, ha egyszer már előre kifizette.

Ez szemétkedés, semmi más.

2014.12.05. 15:35:43

@igi1: meglepően agresszívvá váltál. elguruklt a gyógyszered ?
miért teszel ebbe a posztba ennyi energiát? vagy pénteken már neked is szükség van egy verekedésre, de csóró vagy és csak virtuÁlisan tudod megtenni ?

hmmm.. szerintem menj sétálni kicsit a friss levegőre, mert bepörögtél mint a búgócsiga...

szembecsuk, nagylevegő, lassan kifúj.

2014.12.05. 15:38:10

@Homár Hilda: jaja bocs, nekem is elgurult a gyógyszerem.
fogalmam sincs ki hazudik.
tudja még valami ?

anunumus daedpul 2014.12.05. 15:39:21

@FDToth: tudod, pénzért bármit :D max kórház lett volna a vége

venszivar 2014.12.05. 15:41:40

@igi1: Igi "drágám"! tosznod kéne! tossz az asztalra...vagy terhes vagy!?:)

Ha még nem tosztál, akkor a fürdőkád "vizétől" NEM lehetsz:):D

igi1 2014.12.05. 15:46:32

@Kulics: neked se rajtam kébe levezetni

Erre ott van a poszter, erre találták fel v mi.

@venszivar: te meg ne aggódjá, majd kinövöm ezt is.

Freddy a Krüger 2014.12.05. 16:28:52

Úgy tűnik, ma front van.

Freddy a Krüger 2014.12.05. 16:32:01

Hű, poszt toló megmagyarázza. Neki joga van bugristahómódon rendelni, a személyzetnek meg kötelessége tűrni. Aham. Azt sajnálom, ezt nem máshol csinálta, ott rövid úton szájbaverték volna, teljesen jogosan.

Leone_510 2014.12.05. 17:41:55

a posztolónak hiszek a Bors megerősíti, hogy az ő emberük kezdte az arcoskodást az agresszivitást, hiszen bocsánatot akart kérni meg kézfogás , egy anyád simán belefér sorozatos eltöröm a kezed duma után, ez nem kurvaanyázás hanem egy sima kis anyád, ha valaki kurvaanyázik attól nem kérnek bocsit de itt ő is érezte, hogy ezt bizony elbaxta

azért sokat mond a Bors embernek a magyarázkodása:valamiért "elöntötte a szürke köd az agyamat"

ez tipikus drogos indulat mert még nem volt meg a napi adag?
vagy előzetesben a díler?

Nem jó hely a Bors , lehet sokszor jó fejek de ha ha rosszat kérdezek akkor majd engem is megfenyegetnek egy kis kézeltöréssel? Honnan lehet tudni, hogy nincsen szürke köd a kiszolgáló agyán?

Modebar 2014.12.05. 18:12:10

Milyen szép világ lenne (de csak utópia itthon), ha a szolgáltató mindent megtenne az ügyfelei megnyeréséért, az ügyfél pedig nem hinné azt, hogy a pénzéért bármit, bárkit megvehet kilóra és tudná, hogy milyen feltételei vannak az együtt élésnek, hogyan veheti igénybe a szolgáltatást!
Bors: csak így tovább!
Majom: szedd már össze magad és vond le a konzekvenciát!
Homár: ne akarj pártatlanságodban állást foglalni, mert hiteltelen lehetsz (kár lenne!)
Én: vendéglátós politikám egy dolgot engedhet, a vendégnek mindig igaza van. Sajnos azonban a vendég manapság gyakran "seggből rántós", sértő, kultúrálatlan, stb...
Eszembe jut az Úgy táncoltnék veled c. műsor, ami ismeretterjesztő mivoltjával szórakoztatva oktatott utat mutatva a helyes viselkedésre az adott környezetben. A vendéglős (akár szakács, pincér, cukrász, ect) a vendégorientált hozzáálást az iskolában elsajátítja, de a vendég vajon hol, mit tanúl!

Papp János

igi1 2014.12.05. 18:20:55

@Modebar: a vendégnek sincs mindig igazs még ámerikãba se

úgyhogy ezt a sablon dumát el kéne felejteni

Csimpi csumpi 2014.12.05. 18:38:18

En a posztonak jobban hiszek, mint a vendeglatosnak. Siman elhiszem, hogy be lett fenyitve, ez teljesen tipikus.

Ha a vendeglatos ennyire hulye, akkor meg is erdemli most a negativ hirverest. Meg kene mar tanulni, hogy a vendeggel normalisan viselkesunk. Nyilvan nem anyazva kerte a tesztat, a poszt hangnemebol nem az jon le, hogy primitiv lenne.

Vendeglatosunk pedig igazan beleillik a balkani kepbe, de talan, ha egy kicsit keletebbre koltozne (ukranokhoz esetleg oroszokhoz), akkor meg jobban beleillene a vilagkepbe.

Szegyen.

Csimpi csumpi 2014.12.05. 18:41:23

@igi1: meg fogsz lepodni, de itt mindig igaza van a vendegnek.

A legkisebb anyazast mar kompenzaljak.

1 napott kesett egy 3TB merevlemez, amit rendeltem, azonnal(!!!) kuldtek egy masik ugyanolyat ingyen.

Fekete borrok helyett (iphone 6+-hoz) veletlenul keket kuldtek, azonnal kuldtek a jo szint, a keket megtarthattam es ezen felul kaptam ingyen(!) egy Apple TV-t is.

A listat kb. naphosszat sorolhatnam. Itt pontosan tudjak, hogy az elegedett vevo naluk fog vasarolni a jovoben is.

Nem kicsinyesek, mint magyarorszagon.

Aureliano Buendía 2014.12.05. 18:50:39

@atpijkamo: én már az egészet olvastam el, szerintem a posztoló erősen ferdít, maszatol.

Lásd még:-->hazudik

Aureliano Buendía 2014.12.05. 18:52:07

@AtiSnatch: de sajnálom őt. Szívesen adok neki 50 forintot, azt hiszem, ez lényegesen nagyobb összeg, mint amennyibe ai iskoláztatása került a magyar államnak:)

Aureliano Buendía 2014.12.05. 18:55:16

@Freddy a Krüger: haggyad, a héten először releváns a szentem, ne törd le a szárnyait.

(Jó, az tény, hogy az oviban nem szövegértés volt a jele, de legalább megpróbálta.)

igi1 2014.12.05. 19:06:53

@Csimpi csumpi: há persze, ott megtehetik

itthon meg azt a szart adják el, amit te visszaviszel

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.12.05. 19:36:18

- Jó napot, egy tésztát kérek!
- Jó napot, itt fogyasztja, vagy elvitelre kéri?
- Elviszem.
- 1350 Ft lesz.

A)
- Megkérdezhetem miért kerül többe az elvitel, mint a helyben fogyasztás?
B)
- Mi a szarér' drágább elvitelre, mintha itt eszem meg?

Mit gondoltok, melyik esetben fogadható el a két fenti lehetőség közül a következő válasz? (Vigyázz, a kérdés elbírálása során figyelembe kell venni, hogy egy normálisan viselkedő vendéglátásból élő ember fog válaszolni):

- Csak mert, nincs kérdés. Elvitelre több.

ɯǝs uǝqʇǝsǝ ʞıʎbǝ

:zsɐןɐʌ sǝʎןǝɥ ɐ
˙ɐʌʇıɯɐzsןǝɟ ɐɹʇxǝ uɐʌ ʇʇɐıɯ ǝןǝpǝɟ zoqop ɐ

igi1 2014.12.05. 19:49:29

de basszos, lóvét vissza sosem adunk

Csimpi csumpi 2014.12.05. 19:49:54

@igi1: Nem akarok okoskodni, viszont azt tudom, hogy amikor nekem volt ettermem, akkor 300% felarazas volt az elfogadott. Tehat, ha nekem $3-ba kerul eloallitani az adott etelt, akkor az minimum $9 de inkabb $11-12-er ment (ami mar a 400%ot koveti)

Nem hinnem, hogy ez magyarorszagon maskepp menne, szoval 50 ft-on szarragozni, amikor legombolnak a 200 Ft-os tesztaert 1000 Ftot (sot, talan tobbet is), az nem mas mint kicsinyes szarragas. Ezek utan meg fenyegetozni, hat szerintem ez tobb a soknal.

Nem sajnalnam azt az ettermet, ha hamarosan "out of business" lenne.

venszivar 2014.12.05. 20:00:06

@igi1:

igi1 2014.12.05. 19:49:29
de basszos, lóvét vissza sosem adunk

EZ azt jelenti, hogy baszás után lóvét nem adsz vissza?! Igized van, te szoptál érte...?)?D

igi1 2014.12.05. 20:01:38

@Csimpi csumpi: itt a poszter azon akart szarrágózni, hogy megint le akarják venni némi apróval, ilyen-olyan jogcímen.

Az emberünknek meg nem azt kellett volna mondani, hogy mert csak, ezért ő volt a hibás.

Akkor megmondja, hogy az elviteles doboz drágább, vagy mittudomén, érted.

De hogy egy vevő pofájába azt vágod, hogy mert csak, akkor ott már lenni kellett előzménynek is.

fellengzősen, nagy lóról nem beszélünk a másikkal, mert ugyanilyen nagyot lehet esni lefelé is

a vevő meg lehet hülye, ha sajnál 50 forintot, akkor meg egyen otthon, senkinek nem fog hiányozni a társasága

akkor sem mondunk olyat senkinek, hogy anyád, vagy hogy kurvaanyád, meg gyere ki a placcra, a gecibe, oszt küzdjünk wazze

ez nem a vadnyugat, vagy mi

ilyet a cigányok csinálnak, nem egy normális értékrenddel bíró egyén

igi1 2014.12.05. 20:04:20

az biztos, hogy itt mindkét félnek elgurult már a gyógyszere, és a poszteré volt előbb

én adtam volna neki egy 100-ast, csak hogy lépjen le a nyomorult már innen

nem nekiállunk ki a keményebb játékot játszani, mint az oviba

hoho, eltöröm a kezed, höhö, gyere ki te köcsög, beszéljük meg, hö hö, nem megyek ki, itt töröm el a kezed, hö hö, jóvan, akkor is gyere ki, oszt csináld a gecibe, hö hö

tényleg ennyire leállatiasodik már mindenki ebbe az országba!?

venszivar 2014.12.05. 20:06:36

HILDA!

Hilda!

hilda!

ilda!

lda!

da!

a!

lordjim 2014.12.06. 01:08:15

Na sok hüle csámcsogó,ha nem volt hibás a liptákborstóni akkor miért is kért bocsánatot? "elöntötte a szürke köd az agyamat"

Black Bride 2014.12.06. 02:34:12

Hilda.Egy kérdés:
Itt vannak kiemelt személyek,akiknek mindent lehet többszöri felszólítás után is?
Eldöntendő kérdés csak.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.12.06. 07:48:54

@Leone_510: "vagy előzetesben a díler?"
Rosszindulatú vagy..:D Ez Pest... ha nem tűnt vón fel.
@Black Bride: recesszióban élünk, ne bolygasd a tájogos sebeket, köszi.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.12.06. 07:55:59

@atpijkamo: haha, de azért elsőnek azt említi, hogy a hely működését zavarta a jelenség, másodsorban jön csak az etika. Párbajkihívás meg lol.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.06. 07:58:14

@Kellemes Zérókomponista: :))

Mindkettő hülye. A vendéglős azért, mert hagyta magát belerángatni. A posztoló meg még hazug is.

SarahConnor 2014.12.06. 10:00:00

@Neoprimitív: onnan szűrtem le, hogy nem tagadta le, hogy az egyszerű dobozzal kapcsolatos kérdésre bunkón válaszolt. Ennyi. Ha minden részletre volt valami megjegyzése, csak erre nem, az árulkodó, szerintem.

Így van, a hangoskodó, kulturálatlanul viselkedő vendéget kirakják. Nem kilökik és eltaszigálják a bolt elől. Különbség, tudod.

Persze mindez akkor lenne a legszebb, ha hallhatnánk a szemtanúkat.

Aureliano Buendía 2014.12.06. 10:04:27

@Freddy a Krüger: egy jobbfajta erdélyi kocsmában ilyenkorra már meg is bicskázták volna. Hozzáteszem: teljesen jogosan.

Aureliano Buendía 2014.12.06. 10:13:45

@Freddy a Krüger: valóban nem. Csak jeleztem, hogy normálisabb helyeken mit kapott volna még pluszba:)

Jericho1991 2014.12.06. 15:12:41

Teljesen nyilvánvaló, hogy az étterem tulajdonosa egy kretén. Itt van ez a blog, ami elvileg értünk van ( :) ), a kommentelők viszont bármit megtennének, hogy napról napra bizonyítsák: minden helyzetben a vevő a hibás, mert csak. Mert kussolsz. Mert örülj, hogy amit kifizettél, azt el is fogyaszthatod, és nem vertek szájba kifelé menet. Ők lehúzhatnak, te szarrágó vagy, ha rákérdezel, hogy "komolyan még ezzel is?" Nem ő, akiben ennyi gerinc nincs, hogy egy 8 ft-os fedőt ne számlázzon már ki 50-ért az ezer forintos tésztához, nem, te vagy a smucig.
Nagy szerencséd, posztoló, hogy aznap jókedvében találtad, és megúsztad ennyivel az ostoba kérdésedet.

Rosszindulatú Vászka 2014.12.08. 09:08:58

Ha abban a vendéglátó üzemegységben úgy főznek és beszélnek, ahogy írnak, akkor én ott nem szeretnék vendég lenni.

"aprópóból" - na, ez legalább kifejezi az egész vircsaft szubsztanciájának materialista mibenlétét :D

Mérgező Hulladék 2014.12.08. 09:48:35

@Jericho1991: abban vitatkoznék, hogy azért ez az eset nem teljesen nyilvánvaló.
De amúgy igazad van: az biztos, hogy itt csak te lehetsz a hülye. Átvernek, lehúznak, bunkóskodnak, fenyegetnek? Miért hagytad magad, miért jössz ide picsogni, különben is fillérbaszó vagy, és nyilvánvalóan hazudsz.

joska61 2014.12.08. 11:13:37

A történetből világosan látszik, hogy valaki bunkó volt. Nagyon. A történetből az nem látszik, hogy ki volt nagyon bunkó.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.12.09. 10:51:25

Addig értem, hogy az egyik ártatlant, a felszolgálót Lipher Tamásnak hívják. De hogy hívják a másik ártatlant, a kekecet? Neki nincs neve? Lipher Tamás nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés és rágalmazás miatt simán feljelentheti úgy a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi bérblogot birtokló és üzemeltető céget, mint a kekecet. Az többe fog nekik kerülni, mint az elvitel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.12.09. 10:54:02

@venszivar: Szeva' Nácigány!
Jaj, segítség!
Kecske ne
Kecske ne!
Ne, ne, ne!
Keecskécske...

2014.12.09. 13:30:45

egyébként az ÁFA más rá, nem?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.12.10. 12:19:49

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Sem a homár, sem a beküldő nem írt olyat, ami a fenti személy esetén dehonesztáló jelleggel bírt volna, csupán a történtek felidézésére szorítkozott.
Nem írt például olyat, hogy ez a bunkó pincérgyerek, vagy nem írta, hogy nagyfülű.
A történtekre való saját visszaemlékezés a másik személyének minősítések nélkül hogyan is lehetne becsületsértés?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.10. 12:27:20

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Te nem vagy bunkó vagy nagyfülű. Te gyerekeket eszel reggelire. Így nem sértettem a becsületedet?