Tékozló Homár

4 napig nem lehet vonattal Pest és Hatvan közt utazni? FRISSÜLT!

2014.09.06. 10:36 | Homár Hilda | komment

Egy pénteken kezdődött MÁV-pályafelújítással kapcsolatos Gyöngyi levele, ezért lett hétvégi poszt belőle. A benne foglaltak annyira valószínűtlennek tűntek még a csatolt hirdetmény ellenére is, hogy kivételesen a poszt megjelenése _előtt_ próbáltam valami választ kérni az illetékes helyről. És sikerült! Hivatalos válasz hétfőre lesz, de a nem-hivatalosban benne van a lényeg:  a hirdetményben csak azok a vonatok szerepelnek, amelyeket érint a változás. Ez esetben a személyvonatok. Ezek tényleg csak Gödöllőig mennek, de ennél sokkal több vonat közlekedik a vonalon, így - bár buszpótlók valóban nincsenek - azért el lehet jutni Pestről Hatvanba a következő napokban is, ez látható az elvirán is. A felújítási munkát egyébként épp az ingázók miatt igazították nagyrészt hétvégére. Remélem a hétfői MÁV-válaszból megtudjuk azt is, hogy mitől függ, hogy biztosítanak-e pótlóbuszt vagy sem.

Sziasztok!

Ki Hatvanba igyekszel vonattal most péntektől keddig, hagyj fel minden reménnyel.

Megvan az a sztori, hogy szeptember 5-9-ig a máv pályafelújít, ezért a Keletiből nem mennek vonatok Hatvanig, csak Isaszegig, Hatvanból pedig nem lehet vonattal eljutni a Keletibe? És elnézést kér a máv, de pótlóbármit nem tud biztosítani. Én amikor hallottam hinni nem akartam a fülemnek. Aszonta a néni a hangosbemondóba, hogy érdeklődni lehet telefonon, illetve a neten.

Olvasson tovább!

Két hete nem bírja kiszállítani a Posta a csomagot

2014.09.05. 14:24 | Homár Hilda | komment

Magyar Posta(1).JPGMég szinte meleg volt Szent István kenyere, amikor olvasónk csomagja a messzi Kínából, mindössze 2 nap utazás után Magyarországra ért. Azóta a magyar hivatali útvesztőben bolyongva keresi egymást csomag és gazdája. Kedves olvasó, ne csüggedj, minden nap új remény!

Sziasztok!

A mai napon leírnám nektek egy tablet magyarországi vámkezelését.

Míg a fejlődő országokban 2 napot tölt a csomagom, magyarországon 2 hete képtelenek kiszállítani.

A csomagom útja:
2014-08-19 20:20, NLAMSA(NETHERLANDS (, Célországba elküldve / Item sent abroad
2014-08-19 20:25, NLAMSA(NETHERLANDS (, Célországba elküldve / Item sent abroad
2014-08-20 10:15, NLAMSA(NETHERLANDS (, Célországba elküldve / Item sent abroad
2014-08-21 01:45, Célországba megérkezett / Arrived in the destination country
2014-08-27 12:27, Vámköteles küldemény NAV regisztráció / Under postal customs procedure
2014-08-29 08:34, Adatbekérés a vámkezeléshez a címzettől / Addressee contacted
2014-09-01 11:32, Megküldött dokumentumok feldolgozása / Processing customs documents

Ahogy a táblából látható, 2 nap alatt a csomag megtett párezer km-t. Amit ez idő alatt én tettem:

Olvasson tovább!

Nem segített a Sárga Angyal FRISSÍTVE!

2014.09.05. 09:36 | Homár Hilda | komment

angyalny.jpg

Néni és bácsi a történet szenvedő alanyai, akik megváltóként tekintettek a bekrepált autóhoz kihívott autóklubos helyszíni hibaelhárítóra, aki némi panaszkodás meg nemakaródzás után egyáltalán nem hibaelhárított, hanem szépen lelépett. Angyal szerintem rég okozott ekkora csalódást idős embereknek, még akkor is, ha a parkolólift ábráját nézve valószínűleg tényleg kevés hely és sötétség fogadta őt a probléma fészke körül. (A Wöhr oldalán viszont tök érdekes dolgok vannak a cég történetéről meg a parkolórendszerekről, még olyanról is, ami olyan majmoknak készült, akik mindenáron a felhőkarcoló tetején lévő lakásuk ablaka előtt akarnak parkolni a kocsijukkal.)

Tisztelt Tékozló Homár

Talán mások számára is tanulságos lesz a Magyar Autóklub segélyszolgálatával kapcsolatos esetem. 

A szokásos parkolónkból történő reggeli kiállás alkalmával nem indult a kocsink. Már régebben is szerettem volna Autóklub tagságit kötni, így Őket hívtuk segítségül. A 188-as telefon végén nagyon készségesen vették hívásunkat, tájékoztattak a díjtételekről, közölték, hogy mintegy 45 perc múlva ott lesz a megadott címen a szerelő.

Olvasson tovább!

Dokumentarista fotósiskola működik az elérhetetlen Telemax szerviznél

2014.09.04. 14:05 | Homár Hilda | komment

why-god-why1.jpg

Szeretettel köszöntöm eheti Telemax-kutyázó posztunk olvasóit, melyből megtudhatjuk, hogy a mezei Tmax-ügyfél egyáltalán nincs hátrányosan megkülönböztetve, mert a szerviz a partnerek számára is csak emailen érhető el, telefonon nem (gondolom a végén még csörögne az a rohadék egész nap), csak az kaphatja vissza a hozzájuk leadott készüléket, aki vitte (ha megvan a munkafelvevős papírom a beküldő szerviztől, miért is nem hozhatom el én, a tulaj?), és hogy az ott dolgozók a beadott kütyükkel fontosnak tartják dokumentálják  a csap aktuális állapotát. Ószam.

Kedves Homár!

A legutóbbi TMX-es poszton felbuzdulva én is leírom a legfrissebb tapasztalatomat velük, illetve az LG budapesti központi szervizzel kapcsolatban.

Július 22-én telefonáltam az LG szervizbe, hogy vinnék be egy LG G2-t egy apró kijelző problémával, 2-3 napot mondtak a javításra. Mire beértem másnap, már 1 hetes vállalással vették át, sebaj, az még belefér. Várható elkészülés július 30. 

Olvasson tovább!

Döcög a NemzMobFiz Szentendrén

2014.09.04. 09:06 | Homár Hilda | komment

 fotó (1).PNG

Már megint mobilparkolás, azúttal a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. számára küldve, elindítva, leállítva éééééés megbüntetve. Z. mérge érthető, de azért kicsit vombatkodik is a NemzMobFizzel. Nyilván ellenőrzik a parkolójegyeket büntetés előtt, csak most valami hiba csúszott a szisztémába. Mittudomén pont leállt a rendszer egy percre vagy félreütötte a kolléga a rendszámot vagy meglepték a békaemberek munka közbe. Megpróbáljuk majd megtudni, hogy hogy működik a dolog, de addig is, érdemes lenne befáradni és töröltetni a büntit.

Tisztelt Homár Szerkesztők és Olvasók!

2014.08.21-én parkoltam Szentedrén a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. új, parkolóautomatáján szereplő új telefonszám segítségével. Ezt rendben vissza is igazolták, 12:48 időponttal. 3 perc múlva ennek ellenére mégis megbüntettek. Ez mégis hogyan lehetséges?

Olvasson tovább!

Hiánycikk a HD-box a Diginél, de szerződést azért kötnek rá okosan

2014.09.03. 13:39 | Homár Hilda | komment

okoscsomagkosaras.png

A minőség legyen magas, a számla alacsony, a megrendelt HD-s csomaghoz meg adják oda a HD-boxot, de azonnal. Ki nem találnák, hogy melyik a legnehezebben teljesíthető feltétel a DigiTV-nél. 

Tisztelt Szerkesztőség!

08.21-én döntöttünk úgy a párommal, hogy megválunk a UPC-től, és két éves hűségnyilatkozattal leszerződünk a DigiTV okos csomagjára. Előtte biztos ami biztos, felhívtam az ügyfélszolgálatukat, hogy a csomag mellé kérhető-e a HD-box 500Ft/hó bérleti díjjal. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy igen, minden további nélkül, a netes megrendelésnél csak válasszam ki, és kész. Így is tettem, azon nyomban megrendeltük a párom nevére a szolgáltatást, és mellé a HD-boxot. Pár nap múlva jött a telefon, hogy 08.31.-én (vasárnap) jönnének bekötni.

Olvasson tovább!

Visszaadjuk a selejtes ülőgarnitúra árát, ha visszaszállítod a gyárba. Igen, jól hallottad, te!

2014.09.03. 09:05 | Homár Hilda | komment

barbolano4.jpg

Bútorvásárlási herce-hurca számtalan wtf elemmel tűzdelve, amik a nekünk csatold doksik (írásbeli panasz a lent részletezett feltételekkel, szállítólevél a kiszállításról, fotókkal dokumentált átvételi elsimervény a visszaszállításról) alapján mind igazak. Egyrészt az a kérdés, hogy hogy gondolta ezt a Bella Itália Bútorház, másrészt pedig hogy hova tűnt. Róberték ugyanis június vége óta hiába várják a jelentkezésüket vagy a pénzüket. Pedig a Facebookon megvannak ám! Írunk is nekik!

Tiszelt Homár,

2014 Áprilisában a Bella Italia Bútorháztól megrendeltünk, egy ülőgarnitúrát. Az áruházban levő hölgy készségesen segített, kiválasztottuk a szövet és Szin kombinációt. A kiszemelt bútordarab ára a végén szállítással együtt 297 e Forintra hízott, amiből a cég 85e Ft előleg befizetését kérte. A befizetést követően azt ígérték, hogy kb. 5 hét elteltével elkészül a bútor és szállítani fogják. Az 5 hét eltelte után telefonon utána érdeklődve mondták, hogy csupán pár nap és készen vannak. Hát ez a pár nap kb. még 4 hét volt. Június 5-én hívtak, hogy 7-én hozzák a bútort. Másnap meg is jöttek, és összerakták az ülőgarnitúrát. A kálváriám , még csak most kezdődött el igazán.

Az összerakás után a bútor minőségben meg se közelítette azt amit a kiállító teremben láttunk. Nem volt 2 olyan eleme ami szintbe lett volna, a műbőr levarrása pocsékul nézett ki, az egész bútordarab azt az érzést keltett minta az egészet összecsapták volna. Jelezném, hogy az ára 297e Ft volt.

Jeleztük még ott a cég munkatársainak , hogy nem azt kaptuk, amit vártunk, így köszönjük de nem kérjük és szeretnénk elállni a vásárlástól. A cég egyik vezetőjével telefonon beszélve azt a tájékoztatást kaptam, hogy sajnos most nem tudják visszavinni mert nem a telephelyre mennek, de majd elviszik. Még aznap fotókat készítettünk és írtunk egy hivatalos panaszlevelet a cégnek.

Pár napon belül újra kerestük az úriembert. Akkor már azt mondta, hogy ők ezt nem tudják elvinni, mert a szállító cég csak költség fejében tudja ezt megtenni. Felajánlottam nekik, hogy rendben kifizetem a szállítást. Pár nap elteltével újra kerestem őket, mert természetesen nem jelentkeztek. Ekkor már azt mondták, hogy elmehetek én a francban mert nekem semmi jogom nincs elállni a vásárlástól, és különben is a bútor megfelel a gyártási paramétereknek. Jelentsen ez bármit is.

Bementem az üzletben. Ott a kereskedelmi rész vezetője elismerte a panaszom, és mondta, hogy elszállítják a bútort és visszakapom a pénzem. Erről született egy megállapodás is ami szerit ha átvették akkor 8 napon belül a számlámon a pénz, és tanuk jelenléte előtt mindketten aláírtunk. Abban maradtunk, hogy a szállítok, fognak jelentkezni. Ez persze nem történt meg. Újra eljátszották, hogy, igen, ha én kifizetem elviszik, majd már úgyse, oldjam meg én, vigyek vissza egy komplett ülőgarnitúrát a gyárban. Igen jól olvassák, nem az üzletben hanem a gyárban.

Egy ismerős céges teherautójával végül visszavittük a gyárban a bútort. Ahol alaposan megvizsgálták, és találtak 2 kisebb hibát a műbőr huzaton ami valószínűleg szállítás közben keletkezett, mivel nem a bútorszállítás a szakterületem ,és nem áll rendelkezésemre, olyan mennyiségű és minőségű csomagolóanyag mint egy gyárnak. (Képek a csatolt dokumentumban)

A megállapodás szerint 8 napon belül kellett volna fizetniük, ami persze nem történt meg. Újabb levelek, telefon, személyes látogatások az üzletben, semmilyen válasz. Se pénz se bútor.

Végül is ügyvédi felszólítás után küldtek egy levelet amiben az ajánlatuk szerint 117.000 Forintot tudnak visszaadnia 297e-ből. Vagy elfogadom vagy elviszem a bútort saját költségemen, és minderre, van 8 napon.

Természetesen, jogi útra fogjuk terelni a dolgot , és a megfelelő hatóságoknál megtesszük a szükséges lépéseket. Minderre csak hab a tortán , hogy mai napig egy számlát nem tudtak adni a vásárlásról, egy kézzel készült firkálmányon kívül. Biztos vagyok, hogy a NAV munkatársait érdekelni fogja ez az információ.


Tisztelettel
Róbert

A háromszoros motorcserés Bosch-porszívó szomorú gazdája

2014.09.02. 13:51 | Homár Hilda | komment

bosch-1024x268.jpgBotond Bosch porszívója egyértelműen rossz csillagzat alatt született, 3 hónap alatt 2 motorcsere, az elég durva. Az még durvább, hogy szerintem igaza van a szerviznek: a törvény csak azt írja elő, hogy kötelesek megjavítani a jótállási idő alatt meghibásodott szerkezetet, azt nem, hogy mondjuk a második szervizelés után kuka a cucc és új gép jár a vásárlónak. Viszont mivel azért cserejog is létezik, én írnék egy levelet, hogy egy esetleges következő meghibásodáskor azzal szeretnék élni. Aztán meg imádkoznék. (Nézzétek milyen szép ez találati oldal! Milyen igazságosan osztoznak rajta a Gyönyör kertje-Pokol tablók a fúrógépekkel!)

Kedves Homár!

Vettünk egy elég drága BOSCH porszívót. Már az első hónapban szervizbe kellett vinni, mert alig szívott. Elvittem a szervizbe, azt mondták, motorcsere, két hét múlva jöjjek érte, de utána 1-2 hónap múlva újra ugyanígy meghibásodott. Újabb motorcsere (vagyis így már négyszer kellett oda-vissza autóznom a szervizbe, parkolási költség, stb.), és most megint nem szív.

Olvasson tovább!

Mit akartam vásárolni, ha 2975 huf-ot csak 4000-ből lehetett kifizetni?

2014.09.02. 09:19 | Homár Hilda | komment

IMG_5364.PNG

Nem, nem Spar-tejfölt! Hanem a e-matricát. (És nem is én, hanem gborz, de ez részletkérdés.) Pedig milyen jól indul minden. Levélírónk még remekül tolerálja a kényelmi díj kifejezést is, pedig bennem már attól kicsit mindig meghal valami a józan észből és a reményből, de aztán a megcsikordul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer. Pedig milyen jó is az, amikor aprópénz keresgélés, papírfecnik toszogatása meg ragasztgatása és más efféle bűvészkedés nélkül egyszerűen az ember idepötyög, odapötyög dolgokat és hepp! működik az élet. Gborz 1. és 2. pontjához meg csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy MIÉRT??? 

Hello!

Autópálya-matrica vásárlást szerettem volna megvalósítani a Nemzeti Mobilfizetés Rendszerének segítségével (nem vicc, tényleg így hívják). A meglepően használható felületen regisztráltam az autómat és a bankkártyámat, a matrica 2975 Ft, feltöltöttem 3000 Ft-ot, majd megpróbáltam fizetni. Az eredmény olyan szép, hogy inkább képeken mutatom (csatolva).

Olvasson tovább!

Ráncfelvarrás, cicaharc: gigantikus szolgálati közlemény

2014.09.01. 13:38 | Homár Hilda | komment

Az elmúlt napokban messze terelődött a szó a Samsung tévé sorszámáról, pedig jólfejlett Homár-pozitív eset a drága. Ezúttal azonban ezt egy nagyon hasznos kanyarnak tartom, mert kibuktak azok a blog működésével kapcsolatos kérdések és problémák, amik az idejáró Homárokat - beleértve magamat is - jó ideje feszítik. Ez a poszt azért született, hogy minderről legyen szó végre. Az idézetek kommentekből vannak, a válaszok a fejemből. Utána ti jöttök.

Majd Hilda (vagy egyéb bloggazda) eldönti, hogy mit akar itt látni, mi a célja a blognak és remélhetőleg tesz is majd érte.

 Eldöntötte és tesz is, mert igen, ideje van a tevésnek. Erről szól ez a poszt.

Hilda drága, most akkor komoly blogot akarsz, amit komolyan vesznek a szolgáltatók és a megkeresésedre mondjuk választ is kapsz vagy egy trollüdülőt, ahol minden szart kiraksz aztán lehet bohóckodni napestig?

Olyan blogot szeretnénk, ami hasznos és érdekes, és fordítva is. De leginkább olyat, ahova mindenféle fogyasztással kapcsolatos szenvedésekkel lehet fordulni. Ahol, ha szakértők nincsenek is, de sorstársak vagy jószándékú, tapasztalt segítők igen. Ami egy felületet azoknak, akik kicsinek érzik magukat egy szélmalomharcban. Aminek hatására néha megoldódnak dolgok egyszerűen annak a kivételezett helyzetnek köszönhetően, hogy még a legnagyobb cégek sem szeretik, ha a Homár- vagy főleg Index-címlapon rosszarcozzák őket. Tematikailag ebbe a nem-fogyasztási sztorikat és az egyértelmű egyedi eseteket leszámítva elég sok minden belefér. A trollüdülő vagy offparadicsom ügyén pedig élőben dolgozunk.

  • mi van ? (komoly blog ??? olyan nincs kerlek szepen)
  • A Homár sose' vót komoly blog, mindig volt egy szarkasztikus vonulata. 

A komoly blogság nem zárja ki a szarkasztikus vonulatot, bár én inkább ironikust mondanék. Ami nem árt, sőt elengedhetetlen a problémás helyzetekkel aláaknázott hétköznapok túléléséhez. Hát még egy bloghoz, ami másról se szól, csak problémás helyzetekről.  

Nem, ez nem olyan hely, ahol tanácsot lehet adni. A legtöbb esetre az a legértelmesebb lépés, hogy szóljon a hatóságnak, vagy ügyvédnek, mert ha leszarja a fejét a cég, akkor mégis mit tud tenni? Ha magától nem jött rá, hogy hova kéne fordulni. Persze a legtöbb ember ahhoz is teljesen hülye, hogy ha tanácsot kér, és adsz neki, akkor azt megtegye, amit mondtál. mit vársz?

De igen, ez pont az a hely, ahol lehet tanácsot adni és kapni is. Az is egy milyen remek tanács pl, hogy fordulj a Békéltető Testülethez vagy Fogyasztóvédelemhez, mert nem mindenki született úgy, hogy ezt ismeri. Ha meg még meg is mondjuk, hogy ezeket hol éri el, amilyen oldaldobozt tervezek, az milyen jó lesz! 

  • mikor én elkezdtem olvasni a homárt 1-2 kivételtől eltekintve azért az olvasói levelek mindig,ha nem is komolyak de jogosak voltak vagy legalábbis a poszter nem volt félanalfabéta, aki a legegyszerűbb dolognak se tudott utána nézni de picsog. ...Most viszont, és nem csak mióta Hilda vezeti, hanem kb az elmúlt fél évben már inkább azok a posztok kerültek ki, ahol lehetett ekézni a levél írót, hogy milyen hülye és ugye ez vonza a trollokat, meg azokat, akiknek az a napi élmény hogy jól megmondhatják arc és név nélkül a magukét végre valakinek.
  • Nézd már meg milyen témák vannak! A legtöbbje gyakorlatilag megoldja magát és/vagy tényleg teljesen gyökér a beküldő, vagy nem lehet eldönteni, mi benne az igazság.

Az olvasói levelek ilyenek is meg olyanok is. Íróik biztos igyekeztek a problémájukat a lehető legkifejezőbb formában elénk tárni. Így sikerült. Érhető az eset vagy nem? Ha igen, akkor mi a baj? Ha nem - olyan meg nincs, tekintve, hogy valamit írnom kell hozzá. Ettől függetlenül a levelek valóban ritkán irodalomtörténetileg értékelhető darabok, és még ritkábban öntudatos fogyasztóvédelmi beszámolók, dehát ez a Homár, egy panaszláda, egy sikoly az éjszakába. És azt sem hiszem, hogy a vásárlónak mindig igaza van, legalább is a kereskedelmi crédón túli értelemben nem. Nagyon nehéz a pult másik oldalán is az élet, ezért is indult az Akasztják a hóhért rovat. Ha ilyen derül ki egy levélből, akkor meg miért ne érdemelné meg a levélíró is a kappanozást? Mondjuk a helyesírás és a fogalmazás miatti ekézés elég gáz. De igazából a stíluson múlik az egész, a boltban meg a Homáron is. 

Hilda ...hiába írt a MÁV-nak szartak a levelére, meg van hogy 2-3 levél ellenére sem válaszolnak neki. Én nem mondom, hogyha próbálná leépíteni a trollokat és a kommentelők is egy kicsit visszafognák magukat (cseteljenek privátba) és a témára szorítkoznának vagy egy ahhoz közeli normál beszélgetés alakulna ki, akkor minden szolgáltató meg cég komolyan venné ha megkeresi, de gondolj bele. Te vezetsz egy céget, kikerül rólad egy poszt ide a homárra és kapsz egy levelet Hildától, hogy ugyan mond már el hogy szerinted hogy volt? Az első hogy felkeresed a blogot, aminek a nevében felkeresett s kicsit megnézed, hogy milyen is ez. És akkor látod, hogy a legutolsó cikk 300 kommentjéből 250 már arról szólt, hogy milyen az idő albániában meg hasonlók. Akkor mit csinálsz? Ha senkit nem érdekel érdemben a poszt amit rólad írtak majd veszed a fáradtságot és válaszolsz? Főleg ha ludas vagy? Ugyan már...

Tök káros a szétoffolás az olvasók miatt, de biztos vagyok benne, hogy a nem válaszolás mögött nem ez van. 

azt megfigyelted, hogy a héten három posztra is érkezett válasz (telenor, meki, szálás), és nem sokkal előtte a vodára? Mindhárom (négy) blog rendesen meg lett küldve egyéb hozzászólásokkal is. Nem ezen múlik, ideje lenne észrevenni,

 Mondom.

Én már nagyon sok éve járok ide és figyelem a körforgást: 
1. a posztok alatt normális hozzászólások vannak, nagyjából mind a témához szól, arról folyik a társalgás
2. a posztok első párszáz kommentje még mindig normális, de amikor már senkit sem érdekel a téma (van 3 újabb poszt), elkezd néhány ráérő rendszeres olvasó ismerkedni
3. egyre előrébb jön az a határ, amikortól a beszélgetés átmegy csevegésbe, kezdik néhányan nehezményezni, hogy mikor este munka után benéznek, 1200 irreleváns komment közül kell kimazsolázni azt a tizenhármat, ami értelmes és a poszthoz szól
4. belterjessé válik a blog, a témáról már mellékesen sem emlékeznek meg a törzsgárda tagok (kb 10 fő), és lehurrogják azokat, akik ezt nehezményezik, a bloggazda időnként finom megjegyzéseket tesz és célozgat rá, hogy ezt nem így kéne
5. a bloggazda keményebben beszól, felkéri az offolókat, hogy menjenek máshova trécselni, erre a törzsgárda megsértődik, nagydurcásan elvonul és egy külön blogot indít, és a homárra soha többé nem teszi be a lábát
és kezdődik minden elölről
úgy érzem, most a 4. pont végén vagyunk 

Ezzel a szocio-dinamikus leírással tulajdonképen szó-szerint egyetértek.

képzeld vannak itt páran, akik remélik, hogy most hogy új kezekbe került a blog végre rend lesz. Mert bármennyire is nehéz elhinned, a törzsgárda illetve a törzsolvasók száma nem merül ki abban a10 főben akik szét offolják a komment részleget. 

Bizony. Az utóbbi egy hónapban tulajdonképpen naponta jön levél és komment itt és a FB-on a témában, úgy tűnik van egy jobbára a háttérbe húzódó réteg, ahol elszakadt a cérna. 

Attól, hogy valakinek nem látod naponta kiírva itt a nevét, nem jelenti azt, hogy nem törzsolvasó.

Hundert Prozent igaz.

Ugyanis, tök jó lenne egy adott posztra válaszként beírt hozzászólásokat tanulságként, ötletekként (!) kezelni és utólagosan is elolvasni.Egyáltalán nincs rendjén az sem, hogy a már nem 'friss ' témákat úgynevezett 'engedéllyel' szétoffoljátok, mert bakker mi van ha valakinek az adott céggel, helyzettel stb fél év múlva lesz kapcsolata, rákeres a Google-ben a dologra és hopp idekerül a homárra. Mit fog látni: 500 hozzászólás  Amiből 450db teljesen OFF, trash, spam, totális bullshit.

Igen, ez a fő oka, hogy változtatni akarunk a dolgon. Egyszerűen elvesznek vagy meg sem születnek a hasznos infók az offtengerben. Ennél többet ér ez az egész.

Amikor már minden elmondandó lecsengett, akkor igen, csetelünk, meg bohóckodunk, tudod, egy tásaságban így szokták.

Jó lenne valami fasza statisztikával előállni, de nem akarom ezzel tölteni ezt a szép napot, így csak sok ember bemondására higgyétek el, nem így van. Sokszor nem várjátok meg nemhogy a lecsengést, de az első 10 kommentet se, és ez elég zavaró bír lenni.

szerintem az nagyon klassz dolog, ha osszejon egy barati tarsasag es neha szemelyesen is osszeulnek

Igen! Fontosnak tarjuk azt, hogy itt kialakult egy mikroközösség, még ha el is kanászodott mostanában, ezért nem akarjuk a francba kitiltani, hanem szeretnénk valami más megoldást találni. És ezért mondtam azt is, hogy elmegyek a találkozóra, ha meghívtok.

hilda , szar idő lesz, ha mi kis trollok,kileszünk innen téve. Szerintem q-va magányos lesz ez a hely.

Egyáltalán nem az az elsődleges cél, hogy ki legyetek téve innen. Sokkal inkább az, hogy valami a csendes többségnek is jó megoldást találjunk a helyzetre, mert nekünk az a jó. Rajtam nem múlik, remélem rajtatok se. 

  • akárhogy is nézzük, a Homár azért nem fulladt közédektelenségbe a ti munkátokon kívül, mert a törzsgárda ide jár. Csak ezt a sokazoff-tollokvagytok-macskajancsik nem akarják belátni.
  • Ha tetszik, ha nem, a Homár azért nem süllyedt el, azért nem lett mikroblog az évek folyamán, mert a törzsgárda életben tartotta. 

Az a helyzet, hogy a sokazoff-tollokvagytok-macskajancsik sokan vannak, kicsit fájni fog, de többen, mint ti, és valójában  azért nem süllyedt el, mert ők IS olvassák. No meg az Index meg a Jóisten életben tartotta. 

De, mi is a blog részei vagyunk. Emellett egymásra is kíváncsiak. A kettő együtt működik itt, és a második részét közösségnek hívják. Azt persze te sem akarod észrevenni, hogy a törzsgárda IS aktívan hozzászól a témákhoz IS.

Persze, hogy a blog részei vagytok! A témákhoz való aktív hozzászólást egy törzsgárdától el is várja az ember. Az első 20 komment tök jó! Csak az utolsó 360-at kéne máshogy megoldani.

  • ezidáig csak hatvanszor mondtuk hogy legyen szűrőgomb, mi a szarra vársz? aláírást gyűjtsünk neked?
  • A szűrés gombra itt találsz példát: vastagbor.blog.hu/2014/05/05/szolgalati_kozlemeny_187 Ha rákattintok, az adott felhasználótól többet nem jelenik meg hozzászólás. Ugyanúgy odahány a közös placcra, de legalább a törzsgárda el tudja kerülni.
  • Én a chat-modult javaslom, de ahhoz valahonnan integrálni kéne egy motort, ami bonyi lehet.
  • ha nem látsz bele a technikai részébe akkor szólj és szívesen segítünk. már en unom ezt a sok nyafogóscuncust szal ideje lépned valóban.

Nem, elsőre is megértettem, de egy ideig úgy tűnt, hogy csak tartalomszűrő gombot tudnánk aktiválni, azt nem vállaltam be. Mostanra viszont kiderült, hogy a júzerszűrős is oké, úgyhogy első körben ez biztos lesz, remélem nagyon hamar. A többit meglátjuk. A bloghus kollégák segítenek nekem technikai ügyekben, de azért köszi a felajánlást!

"hozzászólások elrejtése ettől a személytől" gomb lenne a legjobb. Vagy egy fórum. Akár külsős oldalon is. Itt pedig írtani az offtopicot.

Ilyeneken is gondolkozunk. Beszélek az offcsoporttal, aztán az alapján elválik, hogy melyik megoldás lesz a befutó a sok lehetőség közül. Egy biztos, új időszámítás lesz. 

A Tékozló Homár nem chatszoba, jó lenne végre ezt véglegesen tudatosítani magatokban és végre moderálni magatokat.

Ámen.

süti beállítások módosítása