Tékozló Homár

Járhat-e kutya az IKEÁ-ba?

2014.10.17. 14:22 | Homár Hilda | 221 komment

full_6_72dpi1500WEB.jpg

Csudálatos téma hétvégere: be lehet-e vinni egy 4 kilós kutyát szatyorban az IKEÁ-ba? És egy 8 kilóst? És pórázon? Mondjuk egy 30 kilóst? És mit mond a rendelet? És mit mondanak a homárok? (Én azt, hogy tényleg nem közintézmény az Ikea, de ebből csak annyi következik, hogy rendelet nélkül is eldöntheti, hogy beenged-e kutyákat.)

Mehessen kutya az IKEÁ-ba?
Jóhogy!
Csak kistestu, szatyorban
Az áruházba ne, de le lehessen adni oket, mint a gyerekeket
Nem, nem, soha!
Poll Maker

 

Tisztelt IKEA!

A közelmúltban a Zuglóban található áruházukba szerettünk volna bemenni, úgy mint az évek során már számtalanszor, egy kis méretű 4 kg-os kutyával. A kutyát mindig is egy hordozóban vittük, ezúttal is így próbáltunk bejutni, ebben a biztonsági őr megakadályozott, mindezt olyan alpári stílusban, hogy az egyébként nem túl érzékeny párom sírva fakadt. Ekkor hívattam az áruház vezető, ugyanis korábban is ért már hasonló sérelem, de az akkori vezető elnézést kért és elmondta, hogy nincs akadálya, hogy a kutyával bemenjünk.

A mostani esetnél, ez nem így volt és a vezető hivatkozott az alábbi rendeletre, szó szerint a b) pontjában leírtakat elmondva. Ezt tudomásul véve eljöttünk, de nem egészen értettem, hogy akkor például éttermekbe miért lehet kutyával bemenni? A rendeletet tanulmányozva egyértelmű lett a válasz. SEMMI nem tiltja a kutyák áruházba történő bevitelét!

Idézet a rendeletből, pirossal kiemelve a mondat, mely az áruház vezető részéről hangzott el:
“ Budapest - Zugló Képviselő-testületének
53/2004. (X.21.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról
/egységes szerkezetben az 50/2011. (XI.23.) és a 18/2012. (III.30.) rendelettel/
21. § (1) Nem szabad ebet (kivéve vakvezető ebet és az intézményeknél őrző-védő feladattal tartott ebeket) beengedni, bevinni
a) oktatási, egészségügyi (kivéve állatorvosi rendelő), szociális, kulturális intézmény területére,
b) ügyfélforgalmat lebonyolító közintézmény épületébe,
c) a közfogyasztásra szánt élelmiszert, ételt előállító helyiségbe.”

Az IKEA áruház nem közintézmény, ugyanis közintézménynek minősül:

Társadalmi célú szervezet; az állam vagy egy hatóság által létesített, annak hatáskörébe tartozó, és az állam vagy közösség céljait szolgáló intézmény.

Kérem, hogy a leírt tények alapján szíveskedjenek a jövőben, a rendeletnek megfelelően, a kutyákat beengedni!

Üdvözlettel:

Nagy Attila

Nyáron olcsóbb a kályha, mint az őszi akciózásban

2014.10.17. 11:26 | Homár Hilda | 54 komment

unnamed (1).png

"Az egésznek semmi értelme és tényleg csak az, ami: a vásárlás ösztönzése" - vonja le a konzekvenciát kiábrándultan Tamás a Glamour-napokkal való mélyebb találkozás után. Némileg érthető a keserűsége, de egy kaján nohááááátozás azért mindennél jobban tolul az ember agyába levelét olvasva. Az meg régi igazság, hogy bundát a tél végén kell venni.

Tisztelt Homár,

az imént írtam a Glamour szerkesztőségének is, de abban nem hiszek, hogy ott valami történne, ezért elküldöm Önöknek is a levelemet, hátha értelmet látnak benne.

Olvasson tovább!

Milyen biztosítása van az embernek a BKV-n? FRISSÜLT

2014.10.16. 14:22 | Homár Hilda | 123 komment

bkk_jegy1-620x400.jpg2012-ig, ha valaki megsérült békávézás közben és volt érvényes jegye vagy bérlete, akkor a BKV utasbiztosítása terhére mindenképp járt neki kártérítés. Ennek a rendszernek lőttek aztán spórolási okokból, amivel azóta és elvileg 150 milliót takarított meg a BKV. A cég felelősségbiztosítása persze megmaradt, de arra csak akkor van lóvé, ha a vizsgálat szerint ő a felelős. Lássuk, hogy működik ez a gyakorlatban, pláne, ha az is bonyolítja, hogy a buszt egy fehérvári cég üzemelteti.

Kedves Hilda!

Egy napsütéses nyári reggelen a 148-as busszal utaztam. Éppen leszállni készültem, amikor
hirtelen elvesztettem a lábam alól a talajt. Mint kiderült, a busz közepén volt egy
alacsony padlós sáv a felszálláshoz és onnan előre is és hátra is egy-egy magas lépcső. Estem
egy hatalmasat. Leszálltam, elsántikáltam, de másnapra nemhogy javult volna, kiderült, hogy törés. nem bonyolult fajta, de két hónap kényszerpihenő.

Olvasson tovább!

Reptéren elveszett bőrönd, megrongálódott csomagok? Mit tehet?

2014.10.16. 09:24 | Homár Hilda | 77 komment

"Reptéren elveszett bőrönd, megrongálódott csomagok? Mit tehet? - így kezdődött a Nemzeti Fogyvédő Hatóság múlt pénteki hírlevele, amire csakis isten pajkosan integerő ujjaként tudtam tekinteni, mivel épp akkor csuktam be a beszámolót, ami Noémi durván megalázott és megkínzott bőröndjéről szólt. A vonatkozó okosságok a linken olvashatók.

Tisztelt Homár!

Férjem brazíliai céges útját követően Sao Paoló Guarulhos nemzetközi repteréről a TAM Linhas Areas légitársasággal repült Frankfurtig, onnan Budapestre pedig a Lufthansával. A bőröndje nem érkezett meg vele egy időben (09.16.) Budapestre. 

Olvasson tovább!

Mire jó a telefonbiztosítás? FRISSÜLT

2014.10.15. 13:45 | Homár Hilda | 104 komment

htc-desire-500.jpg

Olvasónk levele szerint nagyjából semmire. Legalább is a jólhangzó ígéretek igencsak szűk korlátokat kaptak a valóságban. 

Kedves Tékozló Homár!

2014.02.20.-án vásároltam 2 éves hűségnyilatkozattal egy HTC Desire 500 telefont. Kötöttem hozzá 1090Ft havidíjért biztosítást, ami ennyit jelent, hogy ha pl leesik és összetörik akkor 10eFt önrész fejében kicserélik egy új készülékre +/-10% vételáron belül. Úgy gondoltam ennyit megér ez a szolgáltatás. Havi 7080Ft-ot fizetek mindennel együtt a Vodafone-nak, ezen kívül a családban van még 2 db előfizetés ugyanennél a szolgáltatónál.

Olvasson tovább!

Visszautasíthatatlan ajánlat a Telenornál

2014.10.15. 09:23 | Homár Hilda | 68 komment

tele.jpg

Elég wtf sztori, amiről legyen elég annyi előre, hogy szerepel benne az "én nem kértem, de azt a választ kaptam, hogy ezt akkor is meg kell vennem" mondat. 

Kedves Homár,

az alábbi sztori egy GVH-t vagy egy NFH-t is megérne, de inkább csak veled osztom meg.

Elveszett egy Telenor előfizetéses telefon, le kellett tiltani a SIM kártyát. Megkaptuk az új SIM-et, majd az ügyfélszolgálatos elmondta, hogy új SIM-hez adnak 400 Ft-ért egy 600 Ft lebeszélhetőségű SIM kártyát, 3 hónapig ingyenes 100 MB mobilnettel.

Olvasson tovább!

Eltűnt az előleggel a nyílászárós szaki

2014.10.14. 13:55 | Homár Hilda | 114 komment

nyilaszaro-1.jpg

Ősszel slágertéma a nyílászáró-csere. Még nem fagy meg az emberben a lélek a gondolatra, hogy kiszedik az ablakait, de már érezhető közelségben van a fűtési szezon, a maga sok nullával járó költségeivel. Nem Gábor az egyetlen, aki bele akart vágni a projektbe, és sajnos valószínűleg nem is az egyetlen, akinek elöregedett ablakai helyett, csak a pénze tűnt el. A sztoriban az külön érdekes, hogy netes források alapján a Winner Therm pár éve még biztosan a hagyományos módon működött a nyílászáró-bizniszben: jött, felmért, beszerelt. De legalább ennyire biztos az is, hogy a honlapjukon szereplő telefonok most már nem élnek, az állítólagos bemutatótermek közül legalább az egyik csak múlt idő a júliusi street view szerint.

Kedves Homár.

Megírnám történetem, hogy másokat ne tudjon átverni a cég.

Mivel a közeljövőben felújításra kerül a panel ház amiben lakom, elgondolkodtam a régi elöregedett nyílászárók cseréjén. Töménytelen mennyiségű szórólap állt rendelkezésre. Aki panelban lakik az tudja, hogy mindig tele a postaláda. Nosza fel is hívtam egy párat és kértem árajánlatot a munka elvégzésére. Pár ezer forint eltéréssel ez mindenhol egyforma árat jelentett.

Olvasson tovább!

Van egy bolt, az RS

2014.10.14. 09:09 | Homár Hilda | 36 komment

RS Bútor néha furi vevőkezelési szokásairól kaptunk már korábban is levelet, de ez most nagyon jól jött, mert ennek kapcsán sikerült belefutni egy tavalyi nyereményjátékukba, ahova olyan csudivideók érkeztek, mint a fenti meg az Egy nap a tesztlaborban című alkotás. A nyertest sajnos nem sikerült kinyomoznom. 

Itt az új szocialista nagyvállalat, a munka lenin-vöröszászló érdemrenddel kitüntetett RS bútor áruház!

RS-ék sok mindenben visszaidézik azokat régi szép időket, amikor az ember elment az állami bútor áruházba. Tájékozatlan, közömbös ügyintézők, merev, nem fogyasztóbarát ügyintézés, hatóságosdi, kérvényeztetés. Egy dologban kapitalisták csak: a lehúzásban.

Olvasson tovább!

Gyűrűmizéria a szállodában

2014.10.13. 14:39 | Homár Hilda | 136 komment

4.jpg

Jegygyűrű elvesztése az anyagi káron túl lelkileg sem egyszerű ügy, pláne nem friss házasok esetében. Luca és Dani ügyében innen nem lehet igazságot szolgáltatni, ez a rendőrség dolga. De azon elmélkedhetünk, hogy a hoteltől elvárható lett volna-e bármi egyéb tett a keresgélésen. Engedményt kellett volna adniuk? Az elengedett limonádéktól a gyűrű nem került volna elő, maximum úgy tűnt volna, hogy bűntudatuk van. Vagy együttérzést mutatott volna? Ön mit gondol?

Sziasztok!

Idén szeptember végén volt szerencsénk két éjszakát eltölteni a Pécs mellett található Sikondán. A wellness hétvégét nászajándékba kaptuk 2 kedves rokonunktól az egy hónappal korában tartott esküvőnkre. Megérkezésünk után becsekkoltunk és elfoglaltuk a szobánkat – a hotel, a szobánk rendezett és tiszta volt, az a wellnes részleg kellemes, a vacsora finom, de sajnos a felhőtlen kikapcsolódásunk nem tartott sokáig...

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása