Tékozló Homár

Ez az! Olvassunk be a vendégnek! Ennyit buktunk ön miatt! FRISSÜLT

2015.01.20. 17:21 | Homár Hilda | komment

kastelyvideo.png

Hát én nem tudom, de biztos azt tanítják a turizmus-vendéglátás szakon, hogy részletesen fejtsük ki a vendégnek, mekkora anyagi kárt okozott azzal, hogy képes volt eltörni a lábát a vendégéjszakák abszolválása helyett? Ráadásul számolni sem tudnak valami jól.

Kedves Homár!

Feleségem születésnapját a Fenyőharaszt Kastélyszálló disznótoros programján szerettük volna megünnepelni. A programot időben lefoglaltam, a kért összeget befizettem. Sajnos, indulás után feleségem egy jégfolton megcsúszva bokáját törte, igy akaratunk ellenére a baleseti sebészeten ünnepeltünk. Természetesen a "vis major"-t bejelentettem és kértem, hogy foglalásunkat egy másik időpontra árvényesítsék.

Pár nappal később az alábbi levelet kaptam:

Kedves Lajos! Egyeztettem az igazgató úrral a foglaló ügyében. Sajnos nem tudjuk a következő időpontra átrakni a befizetett foglaló (14.950,-) összegét. A fennmaradó összeg 44.850,-Ft lett volna amit távozáskor fizetnek, így a szálló ezt az összeget „vesztette” el, amennyiben a következő időpontra átrakjuk a foglalót gyakorlatilag a teljes összeg 59.800,-Ft veszi k el. Nagyon sajnáljuk ami a feleségével történt és mielőbbi gyors gyógyulást kívánunk! További szép napot kívánva, Szívélyes üdvözlettel: XY.

Megjegyzem, hogy az esetleges lemondással, a befizetendő összeg kezelésével kapcsolatban a szálló honlapján semmilyen info sincs. Végtelenül sajnálom, hogy akaratunkon kívül ilyen "nagy kárt" okoztunk az Igazgató úrnak különösen az indoklást figyelembevéve. Úgy néz ki, hogy igazgató mindenki lehet, de jó vendéglősnek, kereskedőnek, úriembernek születni kell! Kedves Homár! Kérlek tanulságul tedd közzé esetünket! Üdvözlettel és köszönettel .

UPDATE jan. 21. 13:46

Az előbb kaptuk meg a választ a Fenyőharaszt Kastélyszállótól. Eszerint Lajossal felvették a kapcsolatot, sűrű elnézésekkel tisztázták az ügyet, egy kolléganő félreértett valamit. Lajos megbékélt, annyira, hogy ősszel újra nekifutnak az ottani hétvégének. 

Kedves Homár!

A fair play szabálya azt diktálná, hogy hallgattassék meg a másik fél is! A levelezés a továbbiakban így zajlott:

„Kedves Lajos!

Nagyon sajnálom az okozott kellemetlenséget! Kolléganőmnek, én azt az utasítást adtam, hogy a befizetett foglalójuk áttehető!

Amennyiben márciusig foglalnak új időpontot, a megadott áron foglalhatnak, amennyiben az őszi szezontól foglalnának, úgy az akkor érvényes árakon, de mindkét esetben beszámítjuk foglalójuk összegét.

Nem tudom, hol csúszott el az információ, soha nem szoktunk foglalókon nyerészkedni! A foglaló befizetését akkor vezettük be, amikor a márciusi nagy havazás miatt tömegével mondták vissza a szállásfoglalásokat, úgy hogy nálunk egy milliméter hó sem esett. Nem is a pénz a lényeg, inkább csak a felelősségvállalás a vendégek részéről, hogy ne mondják le játszi könnyedséggel, csak ha valós akadálya van megérkezésüknek!

Tíz éve vezetem a Kastélyszállót, mindig barátságos, közvetlen, vendégközpontú szálloda kialakítására törekedtem. Amikor esküvősök kényszerülnek visszamondani esküvőjüket, és több százezer forintos foglaló sorsáról kell dönteni, akkor is mindig elsődleges szempontom, hogy a Kastély megítélésén ne essen csorba, mert semmi nem ér annyit, szerződés ide vagy oda!

Így gondolhatja kedves Lajos, hogy 14.950,-Ft-ért különösen nem kockáztatnék!

Még egyszer elnézését kérem a kellemetlenségért! Szörnyen sajnálom!

Ha mindezek után, nem szeretnének későbbi időpontban foglalni, úgy a foglalójuk összegét visszafizetjük, de bízom benne, hogy nem okoztunk akkora „kárt”, hogy végleg lemondjanak  Kastélyszállónkba tett látogatásról!

Kedves Feleségének jobbulást és mielőbbi felépülést kívánok!”

 

Erre az alábbi választ kaptuk a Vendégtől:

Kedves A.(ő írta az eredeti levelet - a szerk.)!

Remélem, beszélgetésünk óta miattam ujabb kellemetlenségei nem keletkeztek s talán már a régebbiek is elmúltak. Sajnálom, nem ezt akartam! A programunkat illeti: kérem, hogy amikor  KÖVETKEZŐ TÉLI SZEZON időpontjai és árai megszületnek, értesítsen, hogy időben foglalhassunk. Köszönöm!

 

A vendéggel azóta is kapcsolatban vagyunk, reméljük mielőbb megteszi a helyesbítést!

További szép napot kívánva,

Szívélyes üdvözlettel:

Dobák Zsolt

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I am an Android · http://androiddownloadsforfree.blogspot.com 2015.01.20. 17:27:16

Valamilyen szinten igaza van a szállónak, de az ügyfélnek is, úgykellene megállapodni hogy lemondani csak 3 nappal indulás előttig lehet, természetesen a balesettel nem tudnak mit tenni, de azért ne felejtsük el a szálló is bukik ezen, lehet hepciáskodni de nekik is meg kell élni

PepeXVI 2015.01.20. 17:34:39

Megvédeném Fenyőharasztot! Voltunk már ott többször is, magán és céges rendezvényen egyaránt. Mindig profi, kedves kiszolgálást kaptunk, mérsékelt árak mellett. Én imádom a helyet.

Valóban lehetett volna kicsit konstruktívabb a szálloda, de a posztoló is tisztában lehetne a foglaló fogalmával.

Mivel a vevő hibájából hiúsult meg az üzlet, a foglalót bukta. Ezért nem kéne Homárkodni :-)

A feleségnek mielőbbi gyógyulást kívánok!

dieter 2015.01.20. 17:55:43

A szálló honlapjáról: "A foglaló biztosíték Önnek és biztosíték nekünk is! Ha a foglaló befizetését követően visszamondás érkezik, a foglaló összegét nem áll módunkba visszafizetni!"

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.20. 18:02:11

Úgy olvastam, fenyőparaszt. Szerintem jól olvastam. Ha átrakja egy másik időpontra, nyert volna hatvanezer forintot. Így nyert tizenötezret, és vesztett egy vendéget. Nem túl okos dolog a saját bevételét negyedelni.

De még ha nyert is volna rajta, nem hiszem, hogy napi szinten törik a lábukat a vendégek, lehetett volna haraszt helyett úriember. Bekérhette volna a leleteket, ha azt gyanítja, hogy galád módon át akarják verni.

Hosszú ideje ez az első posztoló akivel együtt tudok érezni. Aj, már kezd is fájni a bokám...

ptspts 2015.01.20. 18:04:12

Egy ügyvédet érdemes megkérdezni, hogy a foglaló ilyen esetben visszajár-e (pl. vis majorra lehet-e hivatkozni), és ha az ügyvéd szerint igen, akkor igény szerint lehet fizetési meghagyást küldeni, majd perelni.

Ha én írnám a törvényeket, akkor úgy írnám, hogy a vendég balesete, családi problémái stb. esetén ne járjon vissza a foglaló, viszont a vendég köthessen biztosítást pl. baleset esetére, és akkor a biztosítótól kapna a foglalóéval megegyező összeget. A szállodának nem kéne megvárnia, hogy a vendég lerendezze az ügyet a biztosítójával, sőt, még tudnia sem kéne arról, hogy a vendég kötött-e biztosítást.

Tegyük fel, hogy a szálloda a vendég balesete esetén jogosult a foglaló megtartására. (Hogy ez igaz-e ma Magyarországon, csak egy ügyvéd tudná megmondani.) Ebben az esetben a szálloda nem okozott kárt a vendégnek, és a vendégnek kártérítés nem jár. A szálloda dönthet úgy, hogy megtartja a foglalót, és ezt a vendéget nem kívánja a jövőben fogadni, még akkor sem, ha lenne üres szobája. Még ezellen sem panaszkodhat jogosan a vendég.

A szálloda vezetőjének a szálloda érdekében érdemes mérlegelnie, hogy mennyire fontos nekik az adott vendég és az esetről értesülő többi vendég megtartása. Szerintem a posztban idézett válasz vendégek megtartására nem alkalmas. Ha én lennék a szálloda vezetője, és fontos lenne, akkor kb. ennyit válaszolnék: ,,Kérem megértésüket, hogy a foglalót csak akkor adnánk vissza, ha a szálloda hibájából hiúsult volna meg az üzlet. Feleségének gyors gyógyulást kívánunk, és szívesen látjuk Önöket egy későbbi időpontban, melyet a mostani alkalomtól függetlenül, újonnan tudnak lefoglalni. Honlapunkon megtalálják, mikorra van szabad szobánk.''

supefly 2015.01.20. 18:05:17

valljuk be, elég piti, nyerészkedő módszer a szálloda részéről. főleg a fentebb honlapjukról beidézett rész fényében.

sok szálloda kér el pénzt előre, de túlnyomó részük ezt nem foglaló, hanem előleg címszó alatt teszi. és ilyenkor a honlapjukon és visszaigazoláson feltüntetett lemondási feltételek alapján adják vissza vagy nem.

pl ha februárban befizetem egy szeptemberi szállás előlegét majd májusban lemondom, jellemzően a teljes előleget visszakapom hiszen még bőven van idejük újra eladni azt a szobát.

ezért piti a szállótól hogy foglalót szed és semmilyen lemondás mellett nem adja vissza.

esetünkben előleg mellett sem kapta volna vissza az ügyfél máshol sem, érkezés napján lemondásnál előleg mellett is bukó szokott lenni a teljes összeg. csak úgy korrektebb lenne az eljárás, az ügyfél is kevésbé sérelmezné.

a szálloda meg ilyenkor kevésbé bukik, csak nem realizál hasznot. biztos nem 2 ember kedvéért rendezik a disznóvágás programot, ezeknek mindig megvan a szükséges minimum létszáma, mondjuk 10 vagy 20 fő, ami úgy van kalkulálva hogy nyereséges legyen. ergó most max a nyereség esik ki a 2 fő hiánya miatt, de konkrét veszteség nem keletkezik. ugyanez érvényes az üresen maradt szobára, aznap 10 2 fős szoba helyett akkor csak 9 lett megtöltve.

összességében a konkrét esetben szinte mindenhol bukta volna az összeget az ügyfél, csak talán kevésbé rossz szájízzel.

engem külön érdekelne hogy a befizetett foglalóról számlát vagy befizetési pénztárbizonylatot kapott e és azon foglaló vagy előleg szerepel é.

Roltii 2015.01.20. 18:05:25

Ez nem vis maior... A lemondási szabályzatot kell megnézni, de én se adnám vissza, ilyenkor az első éjszaka minimum kifizetendő...

Darth Revan 2015.01.20. 18:05:48

@dieter: nem kerte a foglalo visszafizeteset, hanem azt kerte, hogy modositsak az idopontot.
Nyilvan senki sem varja el, hogy az erkezes napjan a szalloda ingyen modositsa a foglalast, de magukkal is kiszurtak, hiszen lemondtak 44 ezer forintrol.

Rosszindulatú Vászka 2015.01.20. 18:06:27

Amúgy rendes szálloda nem kér se foglalót, sem előleget. Eléggé cigány szokás. Annyira nem megy a bolt, hogy így kell rábírni a potenciális vendéget, nehogy meggondolja magát?

Roltii 2015.01.20. 18:08:01

@ptspts: sztornó vagy útlemondási biztosításnak hívják és létezik...

Fantomász 2015.01.20. 18:10:14

Értem amit mondani szeretne az igazgató úr, de ahogy levezette az nem túl tiszta.

Darth Revan 2015.01.20. 18:10:55

Egyebkent is nagyon furcsan mukodnek az otthoni szallodak. Szerettem volna foglalni 3 ejszakat miskolctapolcan a Calimbra wellness hotelben. Mondtak fizessek eloleget, rendben, megadom a bankkartya adataimat. jaj, azt nem lehet, csak rozsaszin csekken vagy atutalassal fizethetek. Elnezest, azt hittem mar a 21-ik szazadban elunk!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.20. 18:12:29

@ptspts: Azt mondta itt valaki, hogy tizenötezer egy fizetési meghagyás. Szóval nem lenne tőle a posztoló beljebb.

Tizenötezer forintra én nem írnék törvényeket.

A haraszt megtarthatja a pénzét, költse gyógyszerre. Ilyen olcsón antireklámot úgyse kap.

"a posztban idézett válasz vendégek megtartására nem alkalmas"

Nagyon enyhén fogalmaztál. Pénzéhes csürhe, leplezni se tudják. De mindegy, ha parasztul viselkedik, írhat akármilyen udvariasan.

supefly 2015.01.20. 18:16:31

@Rosszindulatú Vászka: de, rendes szálloda is kér, csak nem így nem ilyen formában és kommunikációval.

rém egyszerű oka van, sok a bunkó vendég, aki ugyanarra az útra 5 szállodában is lefoglalja időben a helyet hogy biztos meglegyen, majd az utolsó pillanatig alkuszik és oda megy ahol a legjobb árat vagy ár/érték arányt reméli.

ezzel még baj se lenne, csak ilyenkor persze a maradék 4 helyen véletlen se mondja le, nem veszi a fáradtságot, majd észreveszik az érkezés napján hogy nem ér oda.

és egy kisebb 30-40 szobás szállodának ha egy kiemelt időszakban egy nap belefut 4-5 ilyenbe már nem mindegy hogy 40 szobás teltház, vagy 5 szoba üresen marad amit aznap már nem fog tudni eladni.

normális helyen pont arra jó az előleg, hogy gond nélkül visszaadják, de így garantált hogy időben lemondja a vendég ha máshogy döntött és a szállodának van esélye még megtölteni ami üresen maradt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.20. 18:18:50

@supefly: @Roltii: Egy igazolt lábtörés mindenhol méltányolható. A vendég akaratától független, hogy eltöri a lábát. Sőt, direkt NEM akarja eltörni a lábát.

Vagy a kedves vendég szíveskedjen legalább 3 nappal korábban eltörni a lábát, hogy átfoglalhasson máskorra? Nem kérte vissza a pénzt, megkapta volna a haraszt a teljes összeget is, csak később.

gabors 2015.01.20. 18:23:20

@Darth Revan: nem azert !!!

hanem azert mert ha kartyaval fizetsz vannak jogaid amiket a kartya kiadoja segit ervenyesiteni (back charge) vagy normalis kredit kartyanal panasz eseten MINDIG az eladonak kell bizonyitani hogy teljesitett es mindent megtett a csalas megelozesere !!!

ha meg elore fizetsz akkor meg TE MAGAD "probalkozhatsz" mint a kiskutya ... a penzed valoszinuleg jogos visszateritesevel.

ergo inkabb nem fogadjak el hogy barmilyen kartyaval fizetsz ...

igi1 2015.01.20. 18:24:08

tetszett vóna a nejnek figyelni a lába elé

de legalábbis erre vannak az urak h megtegyék ezt is helyettünk

máskülönben sokba fájhat a nem odafigyelés

supefly 2015.01.20. 18:24:52

@atpijkamo: teljesen igazad van, ilyen esetben egy normális szálloda ezt mérlegelve általában még ilyenkor is visszaadja, vagy legalább ahogy az a konkrét esetben is kérte az ügyfél, beszámítja egy másik időpontra. ahogy többen írták is, ha hagyta volna áttenni másik időpontra, még 45 ezer folyt volna be a szállodának, lehet azon több lett volna a haszon mint az így benyelt 15 ezren.

ami az ilyen döntéseket befolyásolja az a szálloda helye, mérete, és az igényelt szolgáltatások.

pl egy budapesti belvárosi szálloda lehet könnyebben veszi, forgalmas és városi, lehet utcáról sima foglalással nem rendelkező "beesővel" is meg tudja tölteni ami üresen maradna a lemondás miatt.

szintén könnyebb a helyzete ilyen téren egy 200 szobás szállodának mint egy 40 szobásnak.

és végül az sem mindegy hogy egy sima szállás+reggeli foglalást mondasz le, vagy egy masszázsos, vacsorás, városnézéses komplett csomagot. Ott pl több a kötöttség, hiszen lehet a szálloda már előre kifizette a városnézést egy külsős cégnek, amit már ő sem kap vissza.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.20. 18:25:48

Eleve taszít, ha egy kúriát kastélynak titulálnak. Mégjobban taszít, hogy nem képesek egy normális honlapot magyarul összeütni. Legjobban taszít, hogy foglalót kérnek, még csak nem is előleget. Sose jutna eszembe ebbe a szállodába menni, de a történet olvasása után ez tuti a négyzeten.

igi1 2015.01.20. 18:26:00

@atpijkamo: oszt mikorra, fél évvel későbbre!? Ki akar gipszes lábbal szülinapját ünnepelni...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.20. 18:30:02

@supefly: Az, hogy már kifizetett valamit egy partnerének, azt nem hiszem, mert ezerrel hivatkozott volna rá, könnyben és vérben tocsogott volna az email. Eleve nyilván ha tartós a kapcsolatuk, az a cég is megérti a helyzetet.

Inkább abban lehet igazad, hogy nehéz a szálloda helyzete. Ilyen mentalitással nincsenek visszatérő vendégek. Minden garast el kell tőlük szedni bármi áron.

igi1 2015.01.20. 18:31:37

Miért érzem úgy h már meginn az előleg vs. foglaló esete forog fenn!?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.20. 18:32:00

@PepeXVI: "a vevő hibájából hiúsult meg az üzlet"

És ha nem magától csúszott el, hanem fellökték?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.20. 18:33:43

@PepeXVI: Egyébként meg a bunkó haraszt hibájából hiúsult meg az üzlet. A vendég át akarta csak tetetni másik időpontra.

igi1 2015.01.20. 18:34:43

@atpijkamo: szerintem tuti magát gáncsolta ki

a k@cs@gje :)

igi1 2015.01.20. 18:37:45

Az vót mán h nem 10 centis tűsarkúba kéne jeget mászni!?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.01.20. 19:25:33

Desznyó megvéve, bellér berendelve, kés hegyezve, látvány, kaja, pija, dáridó Lajcsi, kevesebb felé osztódik.
Véres-májas rájuk rohadt.
Mani marad! NA! :)

Poszter: nix ugri-bugri, langszam spaciren. Nyáron nincs belébe malac!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.20. 19:39:07

Kedves szálloda, ezt hívják kockázatnak. A reakciótokat meg hülyeségnek.

Pitta2 2015.01.20. 20:45:07

A szálloda most nyert 15 eFt-t és vesztett egy rakás ügyfelet. Ezt hívják (szinte) ingyen antireklámnak! Matematika egyes.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.20. 21:13:06

@Pitta2: Még 45 ezret is vesztett, amit a vendég fizetett volna még, ha engedi a haraszt az átfoglalást.

Aureliano Buendía 2015.01.20. 22:38:09

@atpijkamo:

zörög a haraszt
az irodában kaszíroz a paraszt

gizmo266 2015.01.20. 22:40:47

hogy volt pofája eltörni a bokáját, de most komolyan. Így megkárosítani egy szeglny szállodát, eláll az ember szava. micsoda emberek vannak. Az ilyen ne menjen nyaralni, vágjon desznyót otthon.

cmx85s 2015.01.20. 22:54:15

Sztem ha ott van a szálloda foglalási szabályzatában, hogy FOGLALÓt kérnek, akkor az nem jár vissza, ha a vendég ilyen-olyan okból nem jelenik meg. Ugyanezt nevezhetné akár előlegnek is, ami az érkezés előtti x napon belül lemondva már nem jár vissza.ű
Nagy szállodák valóban nem kérnek előre pénzt, de a bankkártyaadatokat elkérik, hogy no show esetén az első éjszakát rá tudják terhelni.
De van ennél cifrább is: Angliában úgy foglaltak a szállodák, hogy 20%-kal túlfoglaltak. Azaz, ennyivel több vendégnek igazolták vissza a foglalását. Aztán, ha 20%-nál kevesebb meg nem jelenő vendég volt, az utolsók szívtak és mehettek este másik szállást keresni.
Lehet vitatkozni azon, hogy korrekt-e, de míg az előbbi feketén-fehéren le van írva a szabályzatban, az utóbbiról sehol nem esik szó.
Lefoglalta a szállást, elfogadta a szabályzatot.
Persze, lehetne emberséges is az igazgató, de akkor elég ráfizetéses lenne a szálloda, hiszen tényleg sokan vannak, akik nem szólnak, ha mégsem mennek.

igi1 2015.01.20. 23:11:00

@gizmo266: szerintem az ilyen desznyóvágás maximum a férfiaknak öröm és szórakozás, nem egy női szülinapra való program

akkor fözzön otthon a férj, vagy vigye el egy szállodába

itt bújtatott saját magamnak csiálok programot vélek felfedezni, ahol jól lehet pályinkázni

sok mindent hallottam,de jogy a feleség szülinapjára disznótorosta vinni, ez meg nem egészen fer dolog

jó h be lehet adni, kastélyszálló, meg bla bla....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.20. 23:19:04

A MUISZ és a MSZSZ üzletviteli és etikai ajánlása

Amennyiben bármelyik szerződő fél nem képes a szerződésben vállalt kötelezettségeinek eleget tenni (túltöltés és "no show" kivételével), Vis Maior esetén mentesül minden ellenszolgáltatás megtérítése alól, de törekednie kell a kár enyhítésére.

www.maganszallasadok.hu/fogyasztovedelem_es_turizmus.pdf

A kisgyermekkel érkező családok utazása esetén előfordulhatnak váratlan betegségek, amik megakadályozzák a családot abban, hogy az előre tervezett időpontban utazzanak. Ebben az esetben kérjük, küldjék meg részünkre e-mailben az orvosi igazolás másolatát. Kollégáink szívesen segítenek foglalásukat egy másik időpontra áthelyezni és módosított foglalásukhoz, a már befizetett foglalót is átvezetik.
www.csaladiudules.hu/hu/blog-hirek/uj-lemondasi-es-fizetesi-feltetelek-a-csaladi-wellness-hotel-gyulaban

Sunny Days 2015.01.20. 23:52:30

Ez a sok bölcs itt még kb nem látott szállodát belülről
Nyilván volt a szállodának drágább ajánlata is, de foglaló nélkül. A kuncsaft meg csak azt nézi, hogy óccóbb legyen, és nem olvassa el a feltételeket. Ne jöjjön azzal, hogy de ő nem látta. Vagy kifizet egy fillért is úgy, hogy nem olvassa el, mire adja a pénzét? A visszaigazolásban is biztosan benne voltak a lemondás feltételei. A szálloda nem véletlenül alkalmaz bizonyos feltételeket. És teljesen mindegy, miért nem érkezik a vendég, azzal hogy foglalt és fizetett megkötött egy szerződést és kész. Ha beállít a szállodába de ott közlik vele, hogy sajnáljuk, kidőlt egy fenyőfa és pont az önök szobájában landolt, emiatt a szoba nem kiadható, mehetnek istennek hírével, a vendég mennyire lenne megértő? Kíváncsi vagyok, ha repjegyet vesz az úr, akkor a légitársaság hogyan reagált volna arra, hogy a kedves neje elesett a jégen és emiatt nem tudtak repülni. Konkrétan magasról tenne rá. Csak hát egy naaaagy repülőtársaságot meg sem mer szólítani az ember, a szállodát meg mindenki ekézi, hogy miért nem bír méltányos lenni. A hölgynek mielőbbi teljes gyógyulást.

gizmo266 2015.01.21. 00:04:39

@igi1: nem feltétlen. Vannak akkora parasztok, ahol még a nő is odavan egy jó kis koleszterindús mészárlással egybekötött zabálásért. Az ilyen emberek általában már eleve úgy néznek ki mint a disznó, és jellemzően újkori földbirtokosként tengetik napjaikat a Kiskunságban, vagy esetleg vidéken született prolik mondjuk Kőbányáról.

igi1 2015.01.21. 00:39:06

@gizmo266: há nem tom, lehet h a városi prolik erre élveznek, de h igazi disznóvágas nem a kastélyszállóba van az is tuti
a pályinkára játszott csak az asszony ezt érezte, és betett neki

amúgy komolyan meg fogom verni a posztert

Black Hole 2015.01.21. 00:59:04

@gizmo266: há' most akkor az asszonnyal mink alja emberek vagyunk, mer' szeressük a disznó mészárt? Ketten vágjuk le, nem is kell segítség. Én 2 mázsa vagyok, nejem 180 kg, de legalább csak 150 centi magas. Meglátja a disznó, oszt' infarktust kap. Bökni csak azért köll, hogy sült vért tudjunk zabálni. Mire végzünk, fele el is fogy a rüszünek. Közben jókat iszunk, há' mi kő még? A bélgázok elengedése, meg néhány diszkrét böfi emeli még a hangulatot. Este, mikor végzünk, lerúgjuk a gumicsizmát, még egy jót röhögünk a lábszagon, és nyomás a dunyha alá, ott megy tovább a malackodás. Svejcisapkában, kotonygumi nélkül. Hidd el komám,jó vidéken élni!

igi1 2015.01.21. 01:02:05

@Black Hole: itt nem az a gond, hanem h a nej szülinapjára b+

na ez a szemétség

még a terhes hostess léhűtő zoknipárjánál is nagyobb k@cs@g a poszter pedig aszittem a hostesst nem lehet űberelni

verjük meg, vagy vágjuk le a posztert

igi1 2015.01.21. 01:03:33

@Black Hole: látod h a pályinkára jar az agyatok

tudtamén

Black Hole 2015.01.21. 01:09:58

@igi1: há' ha egyszer vért akart látni az asszony! Gladiátor viadalra nem tudja vinni, mert az nincs. Marad a disznóvágás, vagy a kutyaviadal.

igi1 2015.01.21. 01:36:49

@Black Hole: de miből gondoljátok ti pasik, hogy mi nők ezt nem vesszük le, h már meginn csak saját magatokra gondoltok és a kellemest a hasznossal kötitek megin össze!?

ez gyökérség

Sandor Akarki 2015.01.21. 01:44:01

Első éjszakát simán minden szálloda levonja. Hogy kerül ez homárra?

Black Hole 2015.01.21. 02:02:13

@igi1: nem értem, hogy mi a problémád! Az asszony friss hurkát akart enni. Papa elvitte egy mészárra. Mi itt a gond?

Black Hole 2015.01.21. 02:06:58

@igi1: azért, mert vidéken élsz, és neked természetes a disznóvágás, vagy inkább nyűgös, attól másnak lehet érdekes! Lehet, hogy még soha nem volt ilyesmin.

Manyecska 2015.01.21. 02:11:31

miért nem alszotok?! ingyér vsn nem?:-)

Manyecska 2015.01.21. 02:20:00

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: nem helyben vàgjâk.elképzeltem hogy rohangâlnak egy disznóval aztàn kifolyatjàk a vérét meg a fejét be a kondérba.lâttam pârszor brrrrr.a visítást sose felejtem el szegény malacok:-(:-( bàr mostanàban màr lövik őket nem késsel izé...

lobster thermidor 2015.01.21. 02:21:33

Az alap a mai világban, hogy olyan helyen nem foglalunk semmit, ahol nincsenek egyértelműen tisztázva a lemondás szabályai.

Manyecska 2015.01.21. 02:22:03

@Black Hole: asszonyt otthon levâgja no risk no fun..occsó a vàlóper xdd

Manyecska 2015.01.21. 02:23:52

le kéne vàgni a kutyâmat rohadt hangosan horkol most :-)....

Black Hole 2015.01.21. 02:28:08

@Manyecska /válasz ment!/: azért az veszélyes üzem! Nem jól bök, asszony nagyon visít, szomszédok meghallják, oszt' annyi a papának!

igi1 2015.01.21. 02:34:48

@Black Hole: á, nekem nem ez a gondom hanem a férfi" agyának" való gondolkodás miszerint az asszony úgyse jön rá :)

igi1 2015.01.21. 02:36:01

@Manyecska /válasz ment!/: ma éjszakai vámpíros buli van

én azért levágnám a dógokat l

Black Hole 2015.01.21. 02:40:27

@igi1: és tényleg nem jön rá! Hacsak nem balek a férj.

igi1 2015.01.21. 02:43:30

@Black Hole: aztán majd az asszony fogja ezt visszaadni a férjnek :) be szép dolog a házassag XD

Black Hole 2015.01.21. 02:52:32

@igi1: dehogy adja vissza! Örül, hogy van aki finanszírozza a hülyeségeit :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.21. 06:57:22

@sunny_days: "Csak hát egy naaaagy repülőtársaságot meg sem mer szólítani az ember,"
nem olvasol Homárt, menyi Wizzes vadász van, aki megszólítja...

Különben nem az az érdekes a postban, hogy nem adták vissza a foglalót, hanem a szálloda picsogása a nevetséges. Hol érdekli a usert hogy a szálloda bukik-e?

EZAZ 2015.01.21. 07:42:40

@PepeXVI: Szerintem egy pillanatra sem derült ki olyan, hogy a posztoló nem ismerné a foglaló fogalmát. Baleset érte a feleségét, nem tudtak elmenni az utazásra, természetes, hogy megpróbálja úgy rendezni a dolgokat, hogy neki a legjobb legyen. Az már meg egy másik dolog, hogy miután primitív volt a szállodás, úgy van vele, hogy "buktam 15 ezret, de ezekhez a gyökerekhez nem megyek soha".

AtiSnatch 2015.01.21. 07:43:55

egyszer ért egyet a homár előkelő közönsége a poszterrel, erre meg lehurrogják, hogy még sosem volt szállodában. há ki érti ezt?

Szumi 2015.01.21. 07:54:26

A foglaló nem jár vissza. A szállodai szoba az nem egy vasaló, amit leveszek a polcról, visszateszek a polcra. Az előre lekötött vendégéjszakával mit kezdeni már nem tudnak, az új foglalási időpontra pedig akár más vendégük is lehet - több szobájuk nem lesz - de ha lenne, azt is kiadhatnák másnak. Ez egy szolgáltatás, ami időponthoz kötött. Normális, hogy foglalót kérnek és normális, hogy nem adják vissza és normális, hogy nem helyezik át. Szemléletesebben: ha vételi szándékot jelentek be egy ingatlanra egy ügynökségnél, lefoglalózom azt, majd akármilyen vis major okból a vételtől elállok, hiába kérném őket, hogy helyezzék át a foglalómat egy másik, hasonló ingatlanra. nagyjából ilyen kioktatásra számíthatnék - és jogosan. Sajnálom a posztolót, de az inkriminált kioktatást azért kapta, mert ráfért.

sarostehen 2015.01.21. 08:47:27

Aznapi lemondásra általában nem adnak vissza pénzt. Főleg nem foglalót.
Szerintem a poszter örüljön, hogy nem a teljes árat utalta át. mert akkor annyit bukott volna.

Az igazgató stílusa azért egy jó nagy paraszt.. még ha igaza is van. Ezt meg lehet írni egy normálisabb levélben is, hogy a poszter megértse miért nem kapja vissza a pénzét.

Netuddki. 2015.01.21. 08:48:34

Most elgondolkodtam rajta, hogy hasonló esetben mit tennék.
Nem hiszem, hogy lenne pofám visszakérni a foglalót, a szállodának semmi köze hozzá, hogy baleset történt. Ehhez a biztosítónak van köze szerintem.

Mellesleg a vis majort is rosszul értelmezi a levélíró. Ha jön egy földrengés és ledől a szálloda, NA az a vis major. A baleset meg egyéni szoc. probléma.

A zigazgató levele meg nettó parasztság. Jobb helyeken, ahol nem paraszt se a szállodás, se a vendég, a vendég sajnálkozva bejelenti, hogy baleset miatt nem tudott sajna menni, ez van, ennyi. A szállodás meg esetleg felajánl egy másik időpontot mondjuk a foglaló felét elengedve (persze csak a fizetés végén)...

Atörökk 2015.01.21. 09:11:32

Én nagyon sajnálom a disznót.

igi1 2015.01.21. 09:14:52

@atörökk: nem kell raknak bele elèg lovat + szóját
csak 30% disznót tartalmaz :)

Manyecska 2015.01.21. 09:21:24

Miért, viccesek is:

"kérnek esetleg:
polgári szertartást a parkban
sajtpultot
fagylaltpultot
.
csokoládé szökőkutat
ragyogó szép időt" xd

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 09:22:42

Most momolyan nem értitek? A poszter nem kérte vissza a foglalót, hanem azt kérte a szállótól, hogy "x" hét helyett "y" héten mehessenek a vis major eset miatt. Ha "y" héten mehettek volna, akkor a szálló megkapja a foglalón felüli összeget, azaz a foglalás teljes árát. Sokkal jobban jár, mint a nyomorult 15 ezer forinttal, és ezzel a pökhendi válasszal. (Igen, értem, ha átteszik a foglalást, akkor elvileg "buknak" 15 ezer forintot. Gyakorlatilag viszont nem, mivel "y" hétre megkapják a teljes összeget)
Így meg nyilvánosságra került, hogy mekkora egy szarrágó banda is ez. És szarrágóékhoz menjen pihenni az, aki szeret vadászni.
Különben komoly üzleti vállalkozás lehet, amit bedönt 15 ezer forint.

mt-03 2015.01.21. 09:24:19

"Fenyőharaszt Kastélyszálló disznótoros programján" wtf? :)

Manyecska 2015.01.21. 09:30:23

@mt-03: disznóvágással egybekötött esküvői szertartás megalol:)

Atörökk 2015.01.21. 09:31:13

Nem erőszak a disznó tour.

31/48 2015.01.21. 09:39:18

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: ha valami, akkor ez egy vis minor. :D

@Hátrányos helyzetű kaviár:

nekem egyáltalán nem tűnt pökhendinek a válasz, legfeljebb egy kicsit modorosnak. És abszolút igazuk van. A foglaló azért foglaló (etimológia) mert egy adott időpontot, idősávot le _foglal_. Ez meg is történt, és valószínűleg a poszter is tisztában volt vele, hogy meddig lehet lemondani, átszervezni, miegyéb.

Megengedhető akár az a feltételezés is, hogy a szállodának egészen jól megy az idény és ezért nem szorulnak rá, hogy a poszter egy újabb alkalmat foglaljon, azzal sem lennének előrébb, mint ha egy kicsit empatikusabb és kevésbé szarrágó (ha már ez a szó sokszor szerepelt itt a kommentek között) vendégük lesz, aki vagy megjelenik, vagy képes értelmezni mit jelent az, hogy "foglaló".

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.21. 09:39:19

Ennyi antipatikus egyént, mint akik ide esnek be a Homárra, még nem láttam. Van egy paraszt, akarom mondani haraszt, aki egy "mindenki nyer" sziuációt - a poszter megkapja a szülinapi programját, a szállodás a teljes összeget - kemény munkával bedönt egy "mindenki veszít" - a poszter a negyed árat, a szállodás a háromnegyedét - szituációra, és ehhez tapsikolnak is. Hm, hmmm, dögöljön meg mindenki tehene, az a legjobb?

Megérett a világunk a pusztulásra.

Atörökk 2015.01.21. 09:46:02

Engem érdekelne Fillérbasz..., oppardon, Árösszehasonlító Peti véleménye is.

Manyecska 2015.01.21. 09:48:22

@atpijkamo: épp most írom a fiam jelentkezési lapját a gimikbe miattatok fogom elb.szni:D..de legalább a "disznótor" jó jelszónak tűnik, szükséges..!:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.21. 09:50:11

@Manyecska /válasz ment!/: Akkor kussolok, figyejj oda nagyon, azt hallottam a hírekbe, hogy pártunk és kormányuk elintészte, hogy csak egyszer lehessen próbálkozni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.01.21. 09:51:17

A pószter örüjjön, hogy ennyivel megúszta!
Főbe is lőhették vóna!!4!

cukkmukk 2015.01.21. 09:52:59

14.950-ért kapott volna reklámot a szálloda, így egyelőre felmérhetetlen összegű kárt vásárolt magának. Ügyes üzleti húzás.

Atörökk 2015.01.21. 09:53:04

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Vagy lerajzojják és összetépik! Áhh!!!

31/48 2015.01.21. 09:55:15

@atpijkamo: miért is nyerne a szálló azzal, hogy miután a Paraszt megakadályozta, hogy egy normális, a jég tulajdonságaival tisztában levő párral életét egybekötő fizető vendégnek adja ki a szobát ahelyett, hogy még egy próbát tesz a Paraszttal, hátha legközelebb eljut a szállóba és nem dönti le a tavaszi fáradtság, vagy nem akadályázza az eljutásban egy nyári hőguta?

Szerintem tökéletesen kezelték a Parasztot, én magam szívesen szállnék meg egy olyan helyen, ahol egy kedves, családias szálló, fogad. Ahol nem olyan nyerészkedő karvalyok üzemeltetik a létesítményt, hogy minden sehonnai Parasztnak leszurkoljanak 15 ropogóst csak mert a felesége gyermekkori betegeskedése folyományaként kimaradt amikor óvodában évfolyamtársai a Jég tulajdonságaival és a gyalogos közlekedésre gyakorolt hatásával ismerkedtek.

Sem nem vesztették el annyira a gerincüket, hogy lakáj módjára kiszolgálják a Paraszt minden kénye- kedvét, hogy utána tapsolhasson a paprikajancsik kara, miközben ő lehúzhatja a lehúzások sora után a rolót.

Én csakis egy ilyen karakteres helyen szállnék meg.

:>)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.01.21. 09:55:42

@atörökk:
Vagy ami a legrosszabb: egy tollvonással megszűntetik!

Manyecska 2015.01.21. 10:13:22

@cukkmukk: viszont ingyenreklámot is. Lehet nincsenek rászorulva a 45.000 tutifixre, nem tudhatjuk az üzletpolitikájuk min alapszik stb.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 10:15:12

@31/48 Nem vitattam a foglaló megtartásának jogosságát. A poszter sem vitatta. De egy szálloda a vendéglátásról szól, ami nem puszta jog. Az egy teljesen más szakma.
A szálloda bukott biztosan 44.850 forintot, két vendéget biztosan (plusz az ismerősi/baráti körüket valszeg), valamint kapott egy nagyon szar reklámot. Ja, nyert nem egészen 15 ezer forintot. Hurrá! Az csuda empatikus igazgató úr verheti rá! De hogy a vendéglátást messziről ugatja, az is biztos. És ha te egy ilyen véndéglátónak még képes vagy fizetni is, akkor megérdemlitek egymást. Ugyanis nem csak akkor kell szuper-kedvesnek lenni, ha jön a vendég, fizet, minden ok, elmegy. Hanem akkor ismerszik meg az igazi vendéglátó, ha valami gebasz adódik. És tekintettel arra, hogy Magyarország tömve van szálláshelyekkel, ezt bebukta.

joska61 2015.01.21. 10:38:34

"amennyiben a következő időpontra átrakjuk a foglalót gyakorlatilag a teljes összeg 59.800,-Ft veszi k el" Miért veszne el? Csak későbbi időpontban fizetik ki.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 10:41:41

@joska61: Mert idióták, és a logika sosem volt az erősségük. Már a szállodásoknak. Csak azt látták, hogy nem jutnak azonnal a pénzükhöz. Távlatban gondolkodni meg minek?

netnepper 2015.01.21. 10:46:04

Már éppen készültünk volna oda egy csinos kis összeget elkölteni, de ezek után keresünk egy szívélyesebb és vendégcentrikusabb helyet. Ennyike...

kakukk11 2015.01.21. 11:34:51

Akkor megmondom mi lett volna a legkézenfekvőbb megoldás, amivel mindenki nyer:
Elkérni a maradék 45k-t Lajostól, és lefoglalni neki a következő időpontot. Tehát előre kifizettetni vele az egész ott-tartózkodást.

Lajos örül, hogy nem bukja a foglalót.
A vendéglős örül, mert 15k helyett 60k csapja a markát, esetleg még plusz fogyasztás.

Siladrin 2015.01.21. 11:52:47

@kakukk11: De gondolj már bele: Ha belemennek a következő időpontra való lefoglalásba, akkor úgy lesz most egy üres szobájuk, hogy még foglalót sem kapták meg, ergo bukták a teljes összeget (olyan, mint ha ki sem adták volna). Az, hogy a következő alkalomkor fizetnek nekik, irreleváns, lévén azt a szobát még kiadhatják ezer meg egy embernek, így semmit nem nyernek vele.
Szerény véleményem szerint semmi kivetnivaló nincs abban, ahogy eljártak, legfeljebb a közlés módja.
Rossz reklám... hát, ki hogy látja. Engem ez nem tántorítana el, hogy odamenjek pihenni.

Bombaló 2015.01.21. 12:11:05

A 60k úgy jön ki, hogy aznap estére tárgyilagosan bukják, aminek az "enyhítése" a 15k. Abban az esetben nem bukik a szálloda, ha a kiugrott vendég helyére fél nap alatt értékesíteni tudja a megüresedett szobát. Vagyis ha a csillagok fél nap alatt nem varázsoltak oda másik vendéget, akkor az eredeti vendégéjszakán 60k-t bukik a szálloda. Egy másik nap, már más történet, hiszen kvázi új foglalásnak minősül.
Tehát nem védve egyik oldalt sem, két éjszaka 120 ropi áthelyezés nélkül. Vagy két éjszaka 60 ropiért áthelyezésileg méltányolva.
A foglaló-előleg pedig egyértelmű. Ezen nincs miért vitatkozni.

♔bаtyu♔ 2015.01.21. 12:12:16

Ezen nem érdemes rugózni, a foglaló teljesen természetes. A szállodának pedig nem kötelező a vendég módosítási kérelmét elfogadni. Nem is mindig tudja, hiszen hetekkel, hónapokkal előbb foglalnak.

Viszont ilyet sem írtam volna, amit ők írtak, az benne van a zsákban, hogy a vendég lemondja a foglalást, azt tudomásul kell venni és kész.

A foglalónak amúgy általában egy éjszaka díját kell fedeznie, így a szállodáknak nem szokott gondot okozni az időpont átsakkozása. Persze ha drágább időszak azt van aki a különbséget kifizetteti, de sokan azt sem, mert úgy van vele, ha a vendég látja, hogy ők előzékenyek, akkor visszatér.

Bombaló 2015.01.21. 12:12:21

Kellett nekem lassan gépelni. :)
Siladrin +1.

Manyecska 2015.01.21. 12:12:40

@Siladrin: szerintem rajtad meg rajtam kívül senki nem gondolt bele:)..

♔bаtyu♔ 2015.01.21. 12:16:55

@joska61: Igen, ez elég hülye logika. Legfeljebb akkor lenne igaz, ha abban az időpontban dugig lennének és ezt előre már tudnák. De még ekkor sem illik ilyet leírni, hiszen kaptak foglalót.

A vendég helyében visszaírtam volna, hogy ő pedig elvesztette a foglalóját, ha kiadták a szobáját, akkor szépen küldjék csak vissza.

Arcade Macho 2015.01.21. 12:24:34

repulogepen a beszallasnal ha az ember raeros kedveben van, akkor hatul kell maradni a beszallasnal hatha beleszaladnak a kesbe a tulfoglalas miatt, igy ki lehet alkudni plusz egy ejszakat az adott helyen (ingyenes esti varosnezes!) plusz egy kis penzt

ugyanis MINDEN normalisabb helyen tulfoglalassal ertekesitenek, a statisztika alapjan megnezik mi az ami meg vallalhato

a T. kuriaszallonal is megtehettek volna ezt a tulfoglalasos sztorit, de gondolom ha naluk bejelentkezett volna tobb ember akkor kiizzadtak volna a helyet nekik... ugyanis az olyan magyarosch

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 12:29:37

@Siladrin: @Manyecska /válasz ment!/: Jah, szóval megvan a biztos 15 ezer forintuk .. ez a fő a szállónak. A többi 45 ezer meg már nem is kell, mert ők nem vendéglátók, hanem könyvelők. Értem, tök logikus.
Sok sikert, ehhez vagy egy ehhez hasonló mentalitással megvert szálló vezetőségéhez, ha akár a legkisebb problémátok lenne az ott tartózkodás során. Pont ilyen rugalmasak lesznek.

Siladrin 2015.01.21. 13:08:28

@Hátrányos helyzetű kaviár: Értsd már meg, hogy a szálloda a 45k-t már mindenképpen bukta (kivéve ha sutyiban találtak valakiket, akik kiveszik, de ez már csak puszta spekuláció), lévén nem lakik senki a szobában aznap, így nincs ki kifizesse a 45k-t... Ezt tényleg ilyen rohadt nehéz felfogni?

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 14:04:18

@Siladrin: Értsd már meg, hogy a poszter mindenképpen el szeretett volna menni abba a nyomorult szállóba (bár nem értem miért), így a szálló a legfeljebb az újabb 60 ezres foglalás 15 ezres előfoglalását bukja.
Szóval, semmit sem kért vissza, kifizette volna a fennmaradó 45 ezret, csak egy másik időpontban, mivel közbejött a baleset.
Normális vendéglátó ilyenkor sajnálkozik egy kört, aztán felajánlja, hogy (amennyiben van szabad szobájuk a kért időpontra), szeretettel várják az általa kért időpontban, a fennmaradó összeg kiegyenlítésének feltételével. Itt kérhették volna az előzetes fizetést, és az rendben is lett volna.
Na, ez esetben hozzájutottak volna a teljes 60 ezer forinthoz, ha később is. Így meg tuti nem fognak a fennmaradó 45 ezerhez, amit a baleset miatt elbuktak. Fasza kis üzleti plitika. Remélem, neked nincs vállalkozásod.

AtiSnatch 2015.01.21. 14:13:23

@Siladrin: @Hátrányos helyzetű kaviár: kíváncsi vagyok melyikőtök adja fel hamarabb :D

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 14:19:50

Tényleg ennyire nehéz megérteni?
Jelenleg a szálló nyert 15 ezer forintot. Bukta viszont tutira a 45 ezret, plusz szerzett két elégedetlen ügyfelet és megkapta "szarrágó, rugalmatlan bagázs" jelzőt.
Ha a poszter kérését figyelembe veszik, és "x" hét helyett "y" hétre biztosítják a foglalását újabb foglaló felszámítása nélkül, nyernek. Igen, nyernek: az első esetben tutira elbukott 45 ezer forintot, 2 elégedett, boldog ügyfelet, ingyen jó reklámot és ajánlásokat.
Veszítenek igaz, 15 ezer forintot (az újabb foglalás foglalóját).
Nos, ennek a szállónak a jó hírneve forintosítva 15 ezret ér. Én nagyon meggondolnám egy ilyen olcsó helyre a foglalást.

Arcade Macho 2015.01.21. 14:35:39

@Hátrányos helyzetű kaviár: a kerdes az az hogy fullos-e ezek az esemenyek vagy csak olyan felig-meddig mennek
szerintem inkabb felig-meddig van rajuk jelentkezo igy siman megtehettek volna hogy a legkozelebbi hetvege elott ha van ures szoba akkor elotte szolnak es johetnek

kisstilu pitianer modon oldottak meg, az a tipikus mentalitas hogy nem a visszatero vendegekre alapozzuk az uzletmenetet

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 14:53:56

@Arcade Macho: Hm, tegyük fel, hogy a poszter által kért időpontban teltházuk van, vagy éppen nincs disznótoros program, ami gondolom nem éves ajánlat. De akkor a megváltozott feltételekről kell nagyon udvariasan tájékoztatni a potenciális vendéget, és megérdeklődni, hogy ebben az esetben is fenntartja-e a foglalását, illetve, hogy jó-e neki a felajánlott időpont.
De ez a "ennyit veszítünk miattad, köcsög" hozzáállás nagyon gáz. Remélem, hamarosan csődbe mennek.

igi1 2015.01.21. 16:23:11

Még mindig rohaggyá meg Lajos

Siladrin 2015.01.21. 16:25:07

@Hátrányos helyzetű kaviár: Na jó, akkor érthetőbben:
Én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy mint feljebb pár kolléga írta, zanzásítva: "elmennek máskor, akkor nem bukik a szálloda semmit" - úgy hülyeség, ahogy van.
A szoba most üres, tehát nem fizet érte senki. Ezt lehet csűrni-csavarni, de akkor is így van. Az meg hogy később elmenne az ember, nem jelenti azt, hogy ha nem megy el, akkor nem találnak mást a helyére. Persze ha nem találnak, akkor bukik, de mivel tudtommal senki nem lát a jövőbe, ez pusztán spekuláció.

Az,hogy hogyan kezelték le az ügyet (update előtt), az más tészta, de a kommentjeim lényegében a pénzügyi részletekre próbáltak rávilágítani, hogy nem úgy van az, mint sokan hiszik.

Azt meg embere válogatja, hogy ilyen helyzetben mit tenne. A kollegina anyagiasan állt hozzá, míg a szállodavezető figyelt a kastély hírnevére... Sokaknak felhúzta az idegrendszerét az első levél, az enyémet meg például nem. De a lényeg a kommentjeimben nem is ez...

Aki még ezután is amellett kardoskodik, hogy nem buktak volna semmit, azon a matematika már nem segít...

igi1 2015.01.21. 16:33:26

@Hátrányos helyzetű kaviár: nrm bukott semmit mert nyilván jóttek a elyükre más vendégek ha olyan jó hely mint mondjátok.

AtiSnatch 2015.01.21. 16:47:12

Valahogy mindig a kolléga/kollegina a hibás.

VonBraun 2015.01.21. 16:58:50

Ez valószínűleg olyan, mint a mobilszolgáltatókkal kapcsolatos posztok utáni update: mindent megoldottunk izibe', minden tévedés volt, véletlenül történt így, stb.
Ja. Ha nem kerül fel a Homárra a probléma, akkor minden úgy jó, ahogy van.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 17:53:08

@Siladrin: Csak abban az esetben van igazad, ha egyébként a szálló más fizetővendéget utasított vissza a poszter miatt. Egyébként meg amúgy is üresen állt volna a szoba. Még a 15 ezer (amit a posztertől kaptak foglalóként) sem lett volna.
Láttad netán a foglalásokat, hogy itt matekozol? Szóval, tuti fullra volt foglalva a szálló abban az időszakban? Sőt, azt is tudod, hogy másokat kénytelenek voltak visszautasítani?
Vagy most már csak nyüglődsz, hogy ne tűnj teljesen reménytelennek? A könyvelő-mentalitás átka .. :P

No de, ami a lényeg. Azóta a szálló is rájött, hogy elbaccták a direkciót a matekkal. Szimpi a felajánlás (még ha nyomásra történt is). Nem szimpi a kolleganőre való sz.rlapátolás, mert az eredeti levelet mezei recepciós saját hatáskörben tuti nem írja meg.
Ezek után meg a poszter dolga, hogy eldöntse, mit tesz.

CID 2015.01.21. 18:36:52

@Hátrányos helyzetű kaviár: Azért a disznóvágás költségeit, jótékonyan elfelejted.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 18:37:27

@igi1: Én egy szóval sem mondtam, hogy jó hely ...

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 18:38:42

@CID: Nem mondod, hgy 2 ember kedvéért leölnek egy cocát! Ne röhögtess már! :D

Taxomükke (UK) 2015.01.21. 18:49:32

Tisztelt Uram!
Nem kell minden egyes mondat végére felkiáltójel!
Teljesen felesleges!
Attól még nem lesz hihetőbb a történet!
Számomra legalábbis biztosan nem!
És nem kell minden mondatot új bekezdésbe tenni!
És-sel pedig nem kezdünk mondatot!
Ja, ez én voltam!
!!444!!!

Siladrin 2015.01.21. 19:08:04

@Hátrányos helyzetű kaviár:
Ha te így nézed:
Láttad netán a foglalásokat? Szóval, tuti nem volt fullra a szálló abban az időszakban? Sőt azt is tudod, hogy rajtuk kívül alig páran voltak kíváncsiak a disznótorra (bár akkor minek tartanak)?
Vagy most már csak nyűglődsz, hogy az elégtelen információval, ami rendelkezésünkre áll, olyan konklúziót hozz össze, amiben nem lehet másnak igaza... Na látod, mennyire viszonyítás kérdése az egész.

Mivel nincs itt olyan ember, aki tisztában van a foglalásokkal (jelentkezzen, ha mégis), így mind a ketten bizonyos mértékig csak tippelünk. Kiindulva abból, hogy egy jó hírű kastélyszálló, előre meghirdetett program, illetve személyes tapasztalat (esküvőn voltam ott, és igen nehéz volt találni szabad időpontot, hónapokkal előre...) így nagyvonalúan lemertem vonni azt a következtetést, hogy nagy valószínűséggel tele van. Ebben igazad van, hibáztam.

Viszont azt a lehetőséget mindenképpen elbukta a szálló, hogy kiadhassa másnak, esetleg egy több szobára való csoportnak("időben lefoglaltam" jelenthet több héttel, hónappal előre), így pénzben nem (vagy nehezen, nem értek hozzá) realizálható módon, de bukott rajta, és éppen ezért nem csak azt a 15k-t bukta végül , ami a foglaló... Habár, mint írtad, nem feltétlenül bukta a teljes szoba árát, ezt hibásan írtam, beismerem.

Abban igazad van, ha nem volt tele, akkor nem bukott annyi pénzt, csak a foglalót plusz a meghirdetetlen szoba miatt realizálhatatlan veszteséget, ellenben ha tele volt... Netán egy csoport ezért nem tudott kivenni több szobát... Látod mennyi itt a találgatás.

Természetesen balesetre nem készülhet fel senki, de ne hangoztassuk már, hogy csak a foglalót bukta...

A könyvelős megjegyzéshez: Sosem tanultam könyvelést, minden amit leírtam, pusztán a saját elmémben megfogalmazódott gondolatokat fejezi ki. Ha van itt olyan aki ért a pénzügyekhez, az javítson ki bátran, továbbra is elfogadom az észérveket.

U.i: Elfelejtettem írni, jobbulást az Asszonynak!

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.21. 19:47:27

@Siladrin: A hazai szállók legfeljebb sátoros ünnepekkor vannak fullra foglalva. Ezt ők maguk hangoztatják, és még egyszer sem nyújtózkodott egyik sem, hogy "de nem, én neeeem, én mindiiiig!".
Egy esküvő, pláne kastélyszállóról lévén szó, természetesen más, mivel giccsesen romantikus a környezet, azonban a tisztelt násznép gondolom, nem éjszakázik ott, így legfeljebb a rendezvényteremre vannak hónapokkal előre foglalások, nem a szállodai szobákra.
Ilyen disznótoros (meg egyéb) programokat rendszerint kínjukban találnak ki a szállók (már amelyiknek van rá lehetősege), amikor egyébként konganának az ürességtől. Rajta van a havi fizetésem, hogy még így is jó, ha fél házzal üzemeltek.
Persze, ez nem bizonyíték, csak a nagyon nagy valószínűség.
De persze, az is lehet, hogy Katalin hercegné teljes udvartartása csúszott le a szálló kibérlésétől a poszterék miatt. Csakhogy ennek elenyésző a valószínűsége ... pont annyi, mint annak, hogy egy népes turista-csoport csúszott le a foglalásról egyetlen szoba miatt. Ilyen holtszezonban meg pláne.
Ja, nem mondtam, hogy könyvelő vagy, hanem azt, hogy könyvelő-mentalitással rendelkezel. Különbség.

CID 2015.01.22. 06:33:34

@Hátrányos helyzetű kaviár: Nem, nem mondom, de ha már konganak az ürességtől, valószínűleg nem 200 ember kedvéért.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.01.22. 08:01:46

@Taxomükke: Én csak énnel kezdődő mondatokat szeretek írni!
Én! :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.22. 08:57:41

@CID: Nem, valszeg nem. Feltételezem van annyi üzleti érzékük, hogy az osztás-szorzás műveletének elvégzése után, kiszámították, hogy teszem azt 5 vendéggel már nullszaldóban vannak a cocás-gyilkolós programmal. Minden, afeletti vendég után már nyereséges. Ha pont a poszter és a párja lett volna az a 2 vendég, akikkel pont nem vesztenek semmit, akkor pech, valóban.

joska61 2015.01.22. 09:30:20

@Hátrányos helyzetű kaviár: Távgondolkodás kevés magyar vállalkozó szokása....
@♔bаtyu♔: Első gondolatban én is ilyesmit írtam volna, bár az első megszólalás után erősen kétséges, hogy sikeres kérés lenne. Azért a tulaj felé egy kérdést megérne, tud-e róla, hogy így intézik az ügyet a szállodájában.

♔bаtyu♔ 2015.01.22. 21:56:41

@joska61: Ja, az a vendég aki befizeti a foglalót, az komoly vendég. Aki persze akár le is mondhatja, hiszen ott a foglaló. Azzal együtt úgy kell kezelni, mintha már lakott volna ott, azaz kellemes karácsonyt kívánni neki, ajánlatokat küldeni, stb.

Sok helyen nem vágják még ezeket aztán nyafognak, hogy nincs pénze a magyaroknak, szar a szezon és efféle baromságok

Nincs a recepciós jól kiképezve.

joska61 2015.01.23. 12:01:38

@♔bаtyu♔: UPDATE után azért már normálisabb a kép.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.23. 15:25:26

@joska61: Hm, kikényszerített update, sosem őszinte.
De ez már a poszter dolga, hogy mit kezd vele. A Homár megtette, amit lehetett.

CID 2015.01.23. 18:24:14

@Hátrányos helyzetű kaviár: Tartok tőle, 5 vendéggel, messze vannakma nullszaldótól :D
@joska61:
Oszt vajon miért, senkinek semmi oka arra, hogy törekedjen a gyors profitra, mert itt ugye lehet hosszú távon tervezni.

joska61 2015.01.26. 10:13:48

@Hátrányos helyzetű kaviár: Miből is derül ki, hogy kikényszerített az update? És miből derül ki, hogy valóban nem-e a kollegina az, aki lecseszte a dolgot? Amgúy végeredményben mindegy, hisz mit fentebb írják, a poszter megbékélt.

Manyecska 2015.01.26. 12:45:12

@Hátrányos helyzetű kaviár: De talán a másik felet is illene meghallgatni, alaposan. Nem?? Monnyuk update történt már látom.

Manyecska 2015.01.26. 12:46:58

@joska61: remélem jövőre egy kocát talál az ágyában..:)

Ecci 2015.01.28. 12:20:35

A hohelyzet nem valos akadaly??? Barom... Mig vas megyeben 1-1 varosbol/ba lehetetlen volt ki/bemenni, addig az orszag kozespso felen hetagra sutott a nap... igy hogy jutott volna el a kedves vendeg adott helyre ????? Iden forditva volt... nyugaton meg csak hohelyzet sem allt fenn mashol hofuvasrol szoltak a hirek.. ha nen az egesz orszag teruletet lefedo az idojaras akkor az nincs is?????
süti beállítások módosítása