Tékozló Homár

Nem becsüli meg előfizetőjét a National Geographic

2015.05.19. 09:48 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-05-18_16_42_20.png

Az ember azért fizet elő egy újságra, hogy gyorsan, kényelmesen és biztosan megkapja az összes lapszámot, Stefanie-nak egyelőre lassan, hektikusan, viszont sok macerával jár a NatGeo. Na, ki kapott kedvet a dologhoz? (A honlap szerint a terjesztő a Magyar Posta, párhuzamosan oda is lehetne írni egy panaszt.)

Kedves Homár!

Szeretném tanácsotokat kérni az alábbi ügyben:

tavaly decemberben előfizettem a National Georgraphic című újságra a Central Médiacsoportnál 1 évre. Az újság februártól kezdett el járni, havonta egy lapszám. Az akkorival nem is volt gond, rendben megérkezett. Utána a márciusi már nem akart jönni. Írtam a kiadónak ez ügyben és néhány levélváltás után megoldottuk a dolgot: küldtek egy pótlapszámot és megígérték, hogy ránéznek a terjesztőre, hogy ne legyen gond többé.

Aztán az áprilisi megint nem jött meg. Ismét írtam nekik, ők megint küldtek egy pótszámot, de az sem ért el hozzám, ellenben a ládámban találtam egy kitépett papírfecnit egy telefonszámmal (elvileg) a kézbesítőtől. Mivel úgy éreztem, hogy nem nekem kéne ismeretlen telefonszámokat hívogatnom, megint írtam a kiadónak és csatoltam a fecnit is.

Ők elnézést kértek a kellemetlenségekért, felajánlottak egy Lovak című különszámot és kiadták a telefonszámomat (a beleegyezésem nélkül) a terjesztőnek, hogy majd hívnak és rendezzem le velük. Ez április 29.-én volt, azóta sem hívott vagy írt nekem senki, és már a májusi szám is csúszik. Időközben beszélgettem a szomszédommal aki elmesélte, hogy anno ő is így járt. Rengeteget kellett utánajárnia az előfizetett újságjainak végül lemondta inkább az egészet, mert túl sok volt a gond vele.

Jelenteni szerettem volna az NFH-nak, de az oldaluk április 22.-e óta karbantartás alatt van (már megjavult, a szerk.), így csak személyesen tudok panaszt benyújtani, de nekem sem időm, sem kapacitásom nincs erre. Szeretném lemondani az előfizetést és elfelejteni az egészet, de nem halad az ügy sehogy sem. Mitévő legyek?

Köszönettel,

Stefanie

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.19. 09:51:24

Érdemes inkább az angol nyelvűre előfizetni. Ingyen nyelvtanulás is jár vele.

AtiSnatch 2015.05.19. 09:52:35

Az nem lehet, hogy valaki kipecázza az újságot?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.19. 10:01:57

@AtiSnatch: Elég, ha nincs kiírva a neve, már egy lutri, hova dobják be.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 10:04:22

Tipikus nő. Amúgy nem értem mi a kérdés, a Posta Drága Dolgozói lopnak, ismét. Szomszéd újságJAIT is a Pósta terjesztette esetleg? Jelezném, ez itt többesszám. Nem, tényleg nem sokasodnak ezen intézmény körül a gyanús jelek, lehetetlen az. És tipikus nő, mert nagyon ön- és céltudatosnak gondolja magát, intézkedik ezerrel, csak éppen más kezébe adja a dolgot, legyen ez más gondja, ő fizetett ezért az egészért és ez a része tökéletesen érthető is, de! Ha kiadja a dolgot, akkora meglepetés ne legyen - ha már magukra vállalta a medijjacsoport - ne vitassuk most meddig terjed a kompetenciájuk vagy kötelességük, ennek ez volt az ára. Úgy érzem elszaladt a ló a posztolóval, annak ellenére, hogy az egész alapja ténylegesen jogos. Beleszakadtál volna, ha _saját érdekedben_ felhívsz egy idegen számot, igaz? Faszt is csak duplarétegű papírzsepivel fogj. Tényleg nem az eleve ekézniakarás lénye munkál bennem, de annyira bosszantóak a panaszkezelési igény és nagyközönség elé adás fényében ezek az elbaszott attitűdöt. Melyek ugyan nem a fővonulatot képviselik, mégis szervesen ott vannak és én nem hagyom, hogy elmenjünk mellettük, hogy másra, félre súlyozódjon ki a történet.:* Postaidolgozónak meg sűrű bordatöréseket lehet csak kívánni, szűnni nem akaróan. Puszi!@atpijkamo: ki tud manapság angolul? Ki tud angolul, aki Magyar? Szigorúan nagyemm. Az angolul való létezés, neadj isten előfizetés is, ez már egy olyan eretnekségi szint, hogy kifeezhetetlen, szóval ez az átlagpolgár fejében egy szinten mozog a "nekem nincs tévém, így sosem nézem és rendkívül büszke vagyok így magamra" vagy a "gyereket nevelek, ezért csak rádiót hallgatok"(!), ezekkel egyenlő. Sznob vagy és totálisbiztos, hogy nem is érted, amit rendelsz, csak angol legyen. Mondom: megfulladok, bassza meg. Kék kód, kimentés. Megnyomtam a karórám, de nem jöttek F21-esek.:( (kimeteni).

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.19. 10:07:35

@Lenyalt Hayú Trónörökös: "ki tud manapság angolul?"

Hát ez az. Be kéne tiltani a filmek szinkronizálását.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 10:13:25

@atpijkamo: minket kéne betiltani!:D Aki nem illik a rendszerbe és nem hangoztatja a birkaságból adódó egyeneszméket azok nem illenek a rendszerbe, ráadásul nekik is szar, szóval mivégre vagyunk?
@AtiSnatch: nem tett meg mindent hölgyünk a boldogságáért, ellenben billentyűzete, meg nete van, ezért úgy érezte szétteríti rinyáját a finom, puhameleg, bensőséges magyarinternetben. Következetlenségi ráta magas. Én együttérzek az ilyennel, fontos a papíralapú megszagolhatóság és az elektroszmogmentes olvasni tudás, de egy ilyen ügyet, ha nem cirkalmas, nőiagy szerinti utakon próbálkozik az ember, simán meg lehet oldani. Posta nélkül értendő. Ezt gondolom a világról. Ma is jól csettinted a fényt!(avatarr)

killerkaller 2015.05.19. 10:18:01

@Lenyalt Hayú Trónörökös: "Aki nem illik a rendszerbe és nem hangoztatja a birkaságból adódó egyeneszméket azok nem illenek a rendszerbe, ráadásul nekik is szar, szóval mivégre vagyunk?"

Rendnek kell lenni, orosz borotvát minden háztartásba!!

Józsi, a migráns köcsög 2015.05.19. 10:19:13

stefani drága, először is ki kéne szedni a karót a hátsóból, aztán elgondolkozni azon, hogy a NatGeo megpróbálta-e hozzád eljuttatni a terjesztő hibájából hiányzó származó lapszámokat vagy sem.

szóval neked derogál telefonszámokat hívogatni de az se jó ha más hív fel téged egy olyan ügyben amit te szeretnél megoldani? kiosztom neked a heti baccpapucs-díjat, majd a törökkk meg elmondja a többit.

AtiSnatch 2015.05.19. 10:24:12

@Józsi, a köcsög: bisztos ismeretlen számrúl hívták, azé nem vette fel.

@Lenyalt Hayú Trónörökös: ja nem, csak Vida Ildinek képzeltem magam.

joska61 2015.05.19. 10:24:53

Nekem évekig volt NatGeo előfizetésem. Mindig rendben megjött. Posta lesz a ludas, vagy maga a potás. Simán el tudom képzelni, hogy lenyúlja a lapot.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 10:29:46

@AtiSnatch: ezt kifejtenéd?
@killerkaller: úgy úgy.
@Józsi, a köcsög: szerintem alapfilozfóiái között megtalálható az "idegenekkel nem ismerkedem" alapvetés. Nem is tudja az ilyen, mekkora iróniát képvisel, ezen felül kijár az "akkor házasodjál családon belül baszd+".

Józsi, a migráns köcsög 2015.05.19. 10:36:20

@Lenyalt Hayú Trónörökös: meg az miaszar, hogy "szeretném lemondani de nem halad az ügy" ?? írsz egy levelet hogy baszd meg nyuszi a natgeódat és kész, le van mondva. vagy levelet sem ír a kisasszonka idegen címekre?

@AtiSnatch: én az összes számot ismerem nullától tízig, valamint ezek kombinációit is kábé százmillióig. jó tanáraim voltak! :D

AtiSnatch 2015.05.19. 10:39:02

@Józsi, a köcsög: atörökk meg jól felajánl neki egy "Ingyen szarás az árkádban" kupont.

atörökkk 2015.05.19. 10:40:17

Csoda történt! Lába nőtt az újságnak!

@Józsi, a köcsög:
sas nem kapkod legyek után :D

AtiSnatch 2015.05.19. 10:40:34

@Lenyalt Hayú Trónörökös: nagy fejem volt és nem akartam lemondani.

@Józsi, a köcsög: mé, mind bemutatkozott neked?

Manyecska 2015.05.19. 10:45:14

Mi loptuk. de nekem most dolgoznom kell sza ON XD

Escaped 2015.05.19. 10:49:32

@AtiSnatch: Pedig nem is angolul írt. Be kéne tiltani a lenyalt hayúak sz

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 11:00:56

@Escaped: fejbe lőttek kommentírás közben? Soha nem tudjuk meg a végét.:D

Manyecska 2015.05.19. 11:02:10

@Lenyalt Hayú Trónörökös: azért az a Gyilkos gátak c. cikk /képen/ érdekes lehet...

Terézágyú 2015.05.19. 11:25:32

Havilapra én nem vagyok hajlandó előfizetni már évek óta, éppen ezért, mert a posta vagy kihozza, vagy nem, vagy begyűri a postaládába vagy félig kilóg és akkor valaki elviszi/megázik - szóval ha komoly folyóiratról van szó, amit az ember elrak, akkor csak személyes átvétellel.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 11:25:48

@Manyecska: időnként értem amit írsz. Ez most nem egy ilyen alkalom.:kszDé Elveszhettél belőve valami AMC-n adott, 40 évvel ezelőtti krimi hangulatvilágában, ami horror is volt kicsit és a sci-fi gátak öntudatukra ébredtek (melyről írt az akkori NatGeo is, amit senki sem kapott meg).
Nem tudtam, hogy tudsz angolul, de így mostmár felnézek rád. A vir(l)ágnyelveknek ez a homárfenéje, hogy sok a dialektüsük. Be kell mondani, hogy obládi-obládá, a lambadikus mulatószene tudniillik nem-zet-kö-zi! Néztem japán pornót, de nem bírom a japáncsajok hangjait. Olyanok, mint elromlott sírós játékbaba hangkeltése loopban. Lelomboz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.05.19. 11:26:50

mért kell újság előfizetéssel szarakodni?
Mindenhol kapható.

Najó, nagyon vidéken nem kapható.

Stefike merre lax?

killerkaller 2015.05.19. 11:28:51

Relevánsan: a címmel ellentétben inkább a terjesztőt illetné kritika.
A sztori meg vihar az éjjeliedényben, önmagát megoldja. Nem kell tenni semmit.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 11:29:56

@Terézágyú: ismerős úgy oldotta ezt meg, hogy újságárusismerőse volt. Elhozta a lapot eladás előtt, persze nagyon vigyáznia kellett rá. Etikailag nem vagyok teljesen kibékülve a dologgal. Ha pedig azt nézem, hogy fele reklám, egészoldalas reklám az ilyeneknek, akkor mégis inkább jobban ki vagyok békülve etikailag ezzel a dologgal és kevésbé tartom kifogásolhatónak. Igaz, be kell szkennelni, mert nem marad meg, vissza kell adni. Viszont nem kell áram az olvasásához. Egyszer vettem egy tévéerhetet az újságosnál, még gyerekként, akkor váltott át nemrég színesbe. Az eladóbanya meg kioktatott, hogy hogy kellett volna nekem kérnem azt. Valami hangsúlyt értelmezhetett félre az ególya. Kurva annyát.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.05.19. 11:34:12

@Lenyalt Hayú Trónörökös: végül is meg volt az eredménye, nem is vásároltál több újságot?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.05.19. 11:38:46

" (A honlap szerint a terjesztő a Magyar Posta, párhuzamosan oda is lehetne írni egy panaszt.)"
Miért, a Postával szerződött az ügyfél?

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 11:41:07

@batgirl: az eredménye az, hogy szívesen megkérdeném, így évtizedek távlatából, mi is volt a gond. A problem ott szok kezdődni, hogy lehetetlen tárgyalni az ilyet. Ahhoz kiemelkedően nagy értelmességnek kell lakoznia a másik félben - részemről ugye ez mindenkor adott:D - hogy egyáltalán megszólaljon érdemileg a témában. Pedig nem lenne bonyolult... Így meg benne van az emberben a megoldatlanság, holott mindenki tanulhatna az esetből, de nem.:/ Idővel valóban nem, mert jöt a teletext, a net, meg az EPG. Hiányzik az újság. Ha valóban nincs gyereked, összejöhetnénk. Kivéve, ha van elmosódott tetkód az ujjadon, fehér bőrön, ahogy Angliában szokás, az nagyon proli. Ha nincs, oké. Torrent persze legyen.
@Manyecska: nem semmi, hogy még a német is hozzájön. Ehhez képest jó hülyén viselkedsz a mindennapokban.

Escaped 2015.05.19. 11:42:26

@Lenyalt Hayú Trónörökös: Vettem olyan újságot a kisvárosi minipostán, amiben meg volt fejtve a keresztrejtvény, vagy legalábbis elkezdve és elrontva...

A MÁV állomás újságosánál meg diákmunkás szabadította meg a magazinokat a feleslegesen hozzácsomagolt tárgyaktól.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 12:02:04

@Escaped: ha nagy a sor a postán, tán még hibáztatni sem illik a frusztrációt rejtvényekbe ölő polgárt.:) Utána bizti sírva fakadt, hogy na, még ez sem megy. Tennék oda koporsófedelet is, belsejét a sor felé állítva, legyen mit kapargatni a nagy kínban. Diákmunkás tette túlontúl piti. Ilyen emberekből lesznek a nemszeretem-emberek. Maradjunk annyiban, hogy egyik tett sem kultúrlényhez méltow.
@ColT: ez is egy megközelítés, de ha szándékosan eljátssza a szűklátókörűt, azzal segíti magát. Tulajdonképpen nem segít vele senkit.
@AtiSnatch: miből gondolod? Sosincs saját stílusom, mindig lemásolom valakiét, ezt láthatod!
@Manyecska: jah, változtass vagy blogulj ónémetül, azt nem értcsük (annyira).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.05.19. 12:21:22

@Lenyalt Hayú Trónörökös: Nem. Úgy működik a dolog, hogy akinek fizetsz, az oldja meg azt, amit vállalt.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 12:33:59

@ColT: ja, még ha működne. Te mit tennél, ha elfeledted volna homárra vonatkozó jelszavad, s tarthatatlan állapot elé állítana böngésződ? (nem él egyetlen formázási lehetőséggel sem, így most plain html-ben fut ez a oldal)

Mérgező Hulladék 2015.05.19. 12:39:19

Kaptam egyszer ajándékba egy féléves előfizetést egyik hetilapunkra, aztán egyetlen szám sem jött meg belőle. Nem volt gond, reklamáció után visszautalták a pénzt az ajándékozómnak. El is felejtettük az egészet, aztán pár hónap múlva jött a postától az értesítés, hogy csomagom jött, vegyem át. El nem tudtam képzelni, mi lehet az, de csak elmentem érte: 26 darab újság volt nekem összecsomagolva - de nem ám az elmúlt hat hónap minden egyes példánya, hanem 26 ugyanolyan darab a két héttel azelőttiből :) Meg sem tudtam szólalni, úgy meglepődtem ezen, hát csak hazasétáltam, beleraktam a szelektív gyűjtőbe, és azóta sem tudok rájönni, hogy sikerült ez :)

Manyecska 2015.05.19. 12:46:44

@Mérgező Hulladék: úgy hogy a remitendát kaptad meg az eredetit meg mi nyúltuk le, mondtam, köszi!!:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.05.19. 12:49:22

A Szabad Fődre köll előfizetni, azt nem viszi a póstás!4!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.05.19. 13:02:21

@Lenyalt Hayú Trónörökös: fehér bőröm van, tetkóm nincs, de amúgy sem működne, mert a lenyalthalyúlyak a halálom. És nincs meg köztünk a kémia, hogy a halyad lenyaltságát feledlyem.

Manyecska 2015.05.19. 13:08:04

Hátha a fizika müxik gyújtsd fel b.zdmeg.xdd

Manyecska 2015.05.19. 13:24:00

@batgirl: elég ha ráköpsz, sárkány!:DD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.05.19. 13:36:34

@Lenyalt Hayú Trónörökös: Ez de kurva szar példa volt, kedves nick. Há' van ott "elfeleytett yelszó" link.

AtiSnatch 2015.05.19. 13:42:22

@Lenyalt Hayú Trónörökös: Vincs Eszterre változtatná a nevét? :D

Manyecska 2015.05.19. 13:42:34

@ColT: és ha nincs keze, bmeg? xd

Manyecska 2015.05.19. 13:57:41

@Lenyalt Hayú Trónörökös: ohh a férjesasszony aki nem meri otthagyni a devizahitelt..ééértjük már..valahol már hallottam ilyen storyt mintha. Szőrit.

Stefanie · http://blog.hu 2015.05.19. 14:40:27

@Józsi, a köcsög: fizetek érte és én hívjak egy ismeretlen számot? Naiv sem vagyok.
Amúgy azóta sem hívott senki, még rejtett számról sem.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 14:54:27

@Mérgező Hulladék: nekem van sejtésem...
@ColT: ja nem, ez nem példa volt, hanem egy különálló kérdés. Eldobható maillel regisztráltam, aminek az URL-je szintén nincs már a birtokomban.:) Szőkenő-szerű session ez most részemről.
@AtiSnatch: az megold mindent.
@Stefanie: te nőbb nő vagy, mint gondoltam. Istenigazából semmit nem értesz a világból, de próbálsz úgy tenni, mint aki igen, ezért végletekben vagy kénytelen gondolkodni. 4 láb jó, 2 rossz, idegen szám kurvarossz. Azt azért ne hidd, hogy bárki is beveszi, hogy otthonosan mozogsz az emberek világában. A naivság ehhez képest kutyafüle. Mindezt jóindulattal, (ön)tanító célzattal olvasom fejedre. Na nem mintha lenne értelme. Szeretünk!
@Manyecska: na ez mihez kapcsolódik? Szűrés! Vicces, ahogy plaintextben összemos mindent a böngésző és a kommentek közvetlen közelutániságában jön az hogy, pl. Colt esetében: "Nincs ilyen lehetőség? Egy bank esetében? Szűrés!" :D

Stefanie · http://blog.hu 2015.05.19. 15:01:57

@Lenyalt Hayú Trónörökös: bebaszna ha félig férfi lennék. Kényelmetlen lenne a tanga a farkamnak.

Látom te nem érted már az alap szitut: mindenki másra mutogat és én aki fizetek érte, nem kapok semmit a pénzemért.
Az hogy nem vagyok hajlandó felhívni egy random telefonszámot, amit egy kitépett fecnire írtak fel, azt mutatja, hogy nem vagyok naiv. Amúgy sem érzem úgy hogy nekem kéne hívogatni másokat amikor én fizetek a szolgáltatásért. Az egész sztoriban az a legszomorúbb, hogy 2015-ben még mindig itt tartunk, hogy a posta/szomszéd/Vida Ildikó lenyúlja az újságom, a terjesztő nem tesz semmi érdemlegeset én meg olvasgathatom a remeknél remekebb kommenteket itt.

Stefanie · http://blog.hu 2015.05.19. 15:07:19

@ColT: vagy ír a supportnak. Úgy tudom a blog.hu-é elég jó!

Terézágyú 2015.05.19. 15:12:39

"ellenben a ládámban találtam egy kitépett papírfecnit egy telefonszámmal (elvileg) a kézbesítőtől."
igaza van a poszternek mé kéne bárkinek is telefonálgatnia a kézbesítőnek (tételezzük fel, hogy tényleg az volt) ???

Mit akar mondani telefonon??? elmagyarázza, hogy huligánok támadták meg idefelé, és elrabolták tőle a netgeót???

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 15:27:08

@Stefanie: most ezt nem fogod elhinni, de értem. S nem csak én. Mint írtam, az igényed érthető. De te érted-e, hogy attól, hogy rinyálkodik egy sort az ember, még nem lesz jobb semmi, ha amellett nem ragad meg minden lehetőséget, hogy előremozdítsa ügyét? Nagyon jó duma a külvilág felé ez a naiv téma, de szerintem egyszerűen csak az egódról van szó, hogy te, mint nő, nehogy már telefonálj, majd téged (se) hívhatnak. Erre nem lehet mit mondani. Ha pedig morális jobbulást akarsz, nem időt kell ugranod, hanem országot. Látom jó megrendeléseid voltak, te vagy világunk egyik alkotója is, akkor hát istennő vagy és leborulunk mind most, respektációs tisztelettel csókoljuk a talajt utánad. Szerintem (lány)gyerek vagy még amúgy, de ez alakul majd. Ez sem sértés, hanem meglátás. De lehet, hogy fölösbe vitázunk itt ezen, mert TÉNYLEG mindenki fel akar téged szedni és nem volt köze a cetlinek a NatGeo témához.
Az külön komikusság, hogy Józsi nevű köcsögökkel is interakcióba kell keveredned az ügyed folytán.:DD Mimindent nem hoz magával a nemnaivság! Köszi a szupport ötletét, magamtól nem jutott volna eszembe (tényleg).
@ColT: jó. Tegnap már volt is új nickötletem, de kialudtam.
@Terézágyú: na látod, hogy ez az, amit soha nem tudunk meg. Pedig mennyire megtudhatnánk! S mennyire így most nem. Hogy tud így élni?

Stefanie · http://blog.hu 2015.05.19. 15:43:39

@Lenyalt Hayú Trónörökös: én azért írtam ide, mert nem tudom mitévő legyek. A kiadó hebeg-habog, a terjesztő nem hívott (amúgy csak zavaró, hogy a kérésem nélkül kiadták a számom, de az most mindegy is), az újság nem jön.
AZ NFH oldala még mindig nem működik, hiába írta a szerkesztő, hogy már megy. Személyesen nincs időm bemenni ezzel foglalkozni, mert valakinek meg kell keresnie azt a pénzt amit újságra, sminkre, barbiera és egyéb lányos dolgokra tudok költeni.
Te is írhatnál valami okosat ahelyett, hogy a nememmel foglalkozol.

Terézágyú 2015.05.19. 15:44:26

Mikor vezetik már be a homáron, hogy le lehessen tiltani személy szerint egyes kommentelőket?...

AtiSnatch 2015.05.19. 15:51:13

@Terézágyú: ez olyan költői kérdés ez amúgy?

További magyar hang 2015.05.19. 15:56:40

A mitévő legyek a legtétovább állatok.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 16:18:51

@AtiSnatch: valami durva tévképzetnél fogva azt hiszi rólam, modoros vagyok. Azóta ki akar írtani. Szűrés
@Stefanie: jó jó, csak titkon szeretlek, ezért nem tudok mással foglalkozni. A bloggal kapcsolatban annyit tudok közölni veled, hogy valamit is a nyilvánosságától várhatsz. Várhatnál, ha a kiadónál lenne a bibi és annak kellene összekapnia magát. Ahogy én elnézem ez már megtörtént, a probléma máshol van, erre tettünk is ajánlásokat már, miben lakozhat nagy valószínűséggel a gonosz. Több év tapasztalata alapján tettük ezt, rutinból. Attól, hogy csuklóból oda van vetve 1-1 ötlet, az nem feltétlenül hevenyészet tevékenység, csupán van ezeknek a csúnyaságoknak sokszor egy sematikus mivolta, ami jól kiismerhető. Várjuk az ügy folytatását, megoldását, ha lesz neki mindenképpen. A kommentelők ennyit tudnak hozzá tenni. Szűrés

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.19. 16:22:57

Déiksz Messze van a pószternek a RíííLéééjjj??? DéX
Rendszeresen odaeszi a fene és meg van a lap!
De szar az egész mer ablakot nem lehet pucolni vele! kettőspont zárójel X
Makszimum legyet lehet vele agyon bszni mert qrwa kemény. ikxdé
Seggszpír törlésre sem alkalmas mer karcot ejt a zaranyeren. déikszYPé
;)

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 16:53:26

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: :D
Nincs ideje szerinte. Van az előfizetésnek egy státuszértéke, vagy mi, az elvileg haszonélvezője felé. Mint zétteremben: kiszolgálnak. Aztán így. Meg van, hogy úgy olcsóbb. Szűrés!

Aureliano Buendía 2015.05.19. 17:48:20

@atpijkamo: be kéne tiltani a filmeket. Beszélgessetek inkább, baszodalássan.

Aureliano Buendía 2015.05.19. 17:49:51

@Józsi, a köcsög: én a Lovak magazinból ihletet merítve szintén kiosztanék valamit neki, aminek köze van a lovakhoz, így releváns is.

Ja, és kettőt, hogy ne lötyögjön!

Aureliano Buendía 2015.05.19. 17:53:51

@Stefanie: szeretnéd az újságot? Akkor igen, érdemes telefonálni, szerintem a kézbesítő nem véletlenül hagyta ott a telefonszámát.

Amúgy meg a Posta lesz a hunyó a dologban. De hosszú távon javaslom, hogy inkább vedd meg havonta, jobban jársz.

Nekem eddig két Múlt-kor magazinom veszett el (azaz három, mert az egyik kétszer), de ott megoldódott.

Aureliano Buendía 2015.05.19. 17:57:13

@atpijkamo: olyankor meg pont kussolni kell:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.19. 17:59:49

@Aureliano Buendía: Elöl, ahol mi ülünk, olyan későn már tök üres a mozi.

Ha leköt a film, akkor csöndben vagyunk. De ha vicces vagy béna, akkor kibeszéljük.

Aureliano Buendía 2015.05.19. 18:02:45

@atpijkamo: anyukával telefonon?:D

Na, az ilyen dolgok miatt nem járok moziba.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.19. 18:11:36

Illetve persze dokumentumfilmet, meg ilyeneket igen, de akciófilmhez igazi mozi kell.

Atörökk 2015.05.19. 18:24:12

Szia Stefika! Segítek:digitális előfizetés. Ja, hogy tabletbe nem lehet szalonnát csomagolni.

lomposfarkas 2015.05.19. 18:54:48

"találtam egy kitépett papírfecnit egy telefonszámmal (elvileg) a kézbesítőtől. Mivel úgy éreztem, hogy nem nekem kéne ismeretlen telefonszámokat hívogatnom"

Stefi b+, egy kutyaszaros lapáttal kéne ütni a hozzád hasonló pöffeszkedő idiótákat. A mai napig fingod sincs, hogy mit akart tőled a kézbesító, lehet hogy a megoldást kínálta volna?
De elképzellek téged, ó te öntudatos lény, a Titanicon:
- Hölgyem kérem jöjjön, süllyed a hajó!
- Hagyjon békén, pfuj, nem ismerem magát!

Troppauer_Hümér 2015.05.19. 19:41:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: Azt a nagyfater úgy várta minden kedden mint cigány a segélyt, hagyta a nagymutternak hogy átlapozza, majd akkurátusan felvagdosta és kivitte a kerti budiba további felhasználás céljából.

Abba még vót anyag!

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 20:25:41

@lomposfarkas: :ikszDéDéDé Stefániának xDáDá Jajj de jó, innentől kezdve csak téged alkalmazunk, minden más csak hablaty volt emellett. Hát ja, az igazi hölgyek tudnak méltón süllyedni!
@Troppauer_Hümér: szív volt-e a budiajtón vagy sárkányszimbólum? Nem mindegy.

Józsi, a migráns köcsög 2015.05.19. 21:12:15

@Stefanie: ja, hogy fillélbaszó ÉS önélzetes is vagy. szép párosítás, még sokra fogod vinni az életben!

@Aureliano Buendía: legyen három, ne aprózzuk már el!

Escaped 2015.05.19. 21:14:55

@Lenyalt Hayú Trónörökös: kattints a portfóliólyára. Blog.hu...

Escaped 2015.05.19. 21:21:31

Emberek! Hallottátok, hogy a blog.hu-nak jó a supportja?! Vászka, Aptij, Sün, ugye egyetértetek a fenti állítással? @Rosszindulatú Vászka @aptijkamo

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.19. 22:10:00

@Escaped: :)) Hát ha mégegyszer alaposabban elolvasod @Stefanie: kommentjét, meglátod benne az iróniát.

2006-os alapvető hibát nem javítanak, hogy elveszik egy-egy komment, vagy ami sokkal gyakoribb, az utolsó komment nem látszik. Nézd meg, hányszor látsz duplikált kommentet, az mind ennek az eredménye.

Az inlájn kopipészt 30 éve működő funkcióját elvesztik, és ez a válasz: Bocs, de ez nem showstopper bug, feltételezem, hogy rajtad kívül senki mást nem zavar, ezért nem fogunk downgradelni vagy a core fileokba belepiszkálni.
szevasztok.blog.hu/2014/02/12/frissitett_editor_es_ujdonsagok/full_commentlist/1#c21676741

Pl.: Hosszú, nagyon hosszú gondolkodás után itthagyjuk ezt a helyet. Több, mint két évig, pontosabban két év, egy hónap és tíz nap után szedjük a sátorfánkat. Szép volt, jó volt, de a végén már nagyon kötöttnek éreztük a kezünket. Szerettünk volna egy kis ezt is, meg szerettünk vola egy kis azt is, de ezekre nem volt esélyünk, cserébe szorgos ismeretlen kezek időről időre fejlesztettek egy jót, amitől szinte mindig elkezdett valami nem működni, vagy nem úgy működni, mint eddig, vagy valami hasonló.
winmagazin.blog.hu/2015/01/11/elkoltoztunk_311

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.19. 22:32:59

@Stefanie: @Terézágyú: "Mit akar mondani telefonon?"

Pl. megkérdezi, hogy a natgeó magazint, amit Keleti Stefanie-nak címeztek, vajon beledobhatja ebbe a cetlis postaládába annak ellenére, hogy Nyugati Stefánia neve áll rajta, mert a többi postaláda felirata még ennyire se hasonlít. Vagy mittomén. Pont azért adja meg a telefonszámát, hogy ez kiderüljön. De ha a kedves címzett nem együtműködik, akkor csak szívjon.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.20. 10:08:15

@atpijkamo: nincs is jobb, mikor a nagytehecsegu titanfejleszto nagytehecseget es vegtelen szorgalmat kiforrott, profi modon es persze egyedien palastolja, s ODAMOND. Felemelo kommunikacio az ilyen. Kar, hogy fejlerugast erdemel. Igazan akadhatna mar egy terulet, ami embereket alkalmaz, neadj isten termel ki. A szupportrol meg nem ironizalt a kislany. Mint tudjuk, nem naiv!!@Escaped: yaya, lattam, de miert mondod? Tudni kell, hogy ezren vannak ilyen feladatra, ismerecseg nelkul nem megy. Mashova is, de ide kulonosen igaz. Szerintem jo a segge, meg csaladon belul volt a kontakt, HISZEN idegen szamokat nem hivogat.

Honeyy 2015.05.20. 10:09:27

@Stefanie: nekem bedobtak egy cetlit a múltkor, amin tájékoztattak, hogy a kézbesítő nem tud a ládához bejutni és hívjak fel egy ingyenes számot (06-80-444-444 Posta kézbesítő kft). Nekem nem okozott gondot, két perc alatt megoldottuk és azóta is kapom az újságjaimat, nem nyúlja le senki.
Nemtom, h a Natgeo-t ki kézbesíti, de megkérdezhetnéd a kiadót, hátha.

Stefanie · http://blog.hu 2015.05.20. 10:27:26

Végre reagált a kiadó (látták a posztot is): sajnálják az egészet, a kézbesítővel megpróbálnak dűlőre jutni, de ez náluk gyakori eset, sajnos a Posta nagyon megbízhatatlan.
Megegyeztünk, hogy az előfizetést megszüntetik, a maradék pénzt pedig visszautalják.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.20. 11:37:26

@Stefanie: "Megegyeztünk, hogy az előfizetést megszüntetik, a maradék pénzt pedig visszautalják."

Problémamegoldásból jeles!

Aureliano Buendía 2015.05.20. 17:56:43

@Stefanie: már ne bántódj meg, de szerintem ebben az is benne van, hogy megszabaduljanak tőled, és a következő egy év borítékolható problémáitól... ;)

august 2015.05.22. 18:04:46

Nekem is szokott kesni, meg egyelore olyan nem volt hogy nem jott semmi.
süti beállítások módosítása