Tékozló Homár

Bronz VIP jegyet ígért, reszlit adott a Music FM

2015.07.07. 10:08 | Homár Hilda | komment

music3_2.jpg

Hát a Music FM összehozott minket is. Nagy nyereményt hirdetni, kisebbet kiosztani, aztán bögrével kárpótolni a nyertes elég gáz. 

Üdvözletem,

Egy történetet szeretnék megosztani mindenkivel, illetve egyúttal kérdést is feltenni.

Június 14-én került megrendezésre a Nitro Circus nevű rendezvény fővárosunkban, melyre 12-én pénteken egész nap páros Bronz VIP jegyeket lehetett nyerni a Music FM rádióban. Sikerült is nyernünk egy játékon, felvették a kellő adatokat, kihangsúlyozták, hogy a két jegyet a sajtós szobában tudjuk átvenni, szigorúan személyi igazolvánnyal, a jegyek értéke miatt. (34900 ft/db). 

A rendezvényre negyed hét körül érkeztünk, először korainak gondoltuk, de az események fényében már nem is annyira volt az. Első körben senki nem tudta megmondani nekünk, hogy hol találjuk a sajtós szobát/bejáratot. Végül ráleltünk, s mikor bementünk, hogy átvegyük a jegyeinket, kellemetlen meglepetés fogadott bennünket. Kaptunk kettő darab, a B szektor legfelső soraiba szóló jegyet (a miheztartás végett: B szektor jegyár: 8900 Ft). 

Amikor szóvá tettük, hogy ez nem a megfelelő jegy, nem az, amit a rádióval leegyeztettünk, odahívtak egy hölgyet, aki szervezőnek tűnt. Teljes volt a meglepődés részünkről, mivel a hölgy felvilágosított bennünket, hogy a rendezvény szervezői nem írtak alá Bronz VIP jegyre szerződést senkivel, a rádiót pedig úgy tűnt, elkerülte ez az információ, egész pénteken többször is hirdették, hogy Bornz VIP jegyeket lehet nyerni aznap. 

Végül elfogadtuk a két B szektoros jegyet, majd a sajtó szobából kilépve azonnal hívni kezdtük a Music FM-et, többször sikertelenül. Kisvártatva az adás-telefonszámot felvette egy kedves, fiatal, talán gyakornok fiú. Elég tanácstalannak hangzott ő is, nem tudott nekünk segíteni, kiderült, nem mi voltunk az egyetlenek, akik így jártunk. A gyakornok annyit tudott nekünk megígérni, hogy másnap (!) visszahívnak. Mondhatom, sokat értünk volna akkor már bármilyen visszahívással, miután végignéztük a show-t úgy, hogy szinte semmit nem láttunk rendesen (mellékeltem a nézőtér felosztását, amin jól látszik a lényeges különbség a két hely között, mi kb csak azt láttuk, ahogy leérkeznek a mutatványosok a földre), ahelyett, hogy oldalt ültünk volna, a Bronz VIP szektorban, egy finom hot-doggal a kezünkben, minden mutatvány ívét tökéletesen megfigyelve...

10991053_939285279429063_3434951018229170608_n.jpg

Míly meglepő, másnap nem kaptunk hívást a rádiótól, ezért úgy döntöttük, e-mail írunk nekik. Erre a minap kaptunk is választ, miszerint nagyon sajnálják, félreértés történt, és egy ajándékcsomagot tudnak nekünk felajánlani kárpótlásul (ja, bögre, meg arany táska, mi? Még nem írtak, hogy mehetnénk átvenni)... Eléggé elkeserítő volt így a rendezvény, főleg, hogy barátokkal terveztünk tölteni egy hosszú hétvégét a Balatonon, és én ezt mondtam le ez egész miatt... Nem biztos, hogy megtettem volna, ha tudom, hogy a legrosszabb helyre nyertem a jegyet. Sőt, akkor valószínűleg nem is játszottam volna. 

A kérdésem az lenne, hogy amikor az ember ilyen rádiós (vagy online, vagy bármilyen) nyereményjátékra jelentkezik, pénzt öl mondjuk a telefonálgatásba, stb, és nyer, létrejön-e valamilyen beleegyezéses "szerződés" a két fél között, amely áltat mondjuk kötelezni lehet a nyereményjáték rendezőjét a meghirdetett nyeremény kiadására, vagy a megfelelő kárpótlásra? Nem kellene az ilyen játékokhoz mindig valamiféle szabályzatot közzétenni, amely magában foglalja a játék szervezőjének, illetve a nyertesnek a kötelezettségeit? Lehet egyáltalán ilyenkor valamit tenni? Vagy "örülhetek, mint majom a farkának", hogy nyertem mégis egy páros jegyet erre a bizonyára nagyon remek és lélegzetelállító show-ra, ami számunkra alig volt élvezhető?

Üdv,

S.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leone_510 2015.07.07. 10:26:58

@AlulírottFentemlített: így már értem a felháborodást , a büdös hal a kézben valóban kínosabb a metrón, mint egy papír belépő

Leone_510 2015.07.07. 10:28:09

@hagyma: ha maradék büdös hal...akkor mégrosszabb ,

kösz az infot :)

cmx85s 2015.07.07. 10:37:15

Hehe,tényleg jól él a magyar, ilyen sarkalatos problémák zavarnak csak minket.

FDToth 2015.07.07. 10:43:14

ilyen esetben nem tudsz mit tenni, mert előfordulhat tnyleg szervezi hiba/félreértés. végül is kaptál belépt, emg is nézhetted, ajándékcsoamgi s fel lett ajánlva. ez így a music fm részéről vhol korrekt. de ha igazán azok szerettek volna lenni, akkor ajándék csomg helyett vmi kicsivel nagyobb értékűt kellett volna feljakánali.

igi1 2015.07.07. 10:46:12

Music FM ettől nem lesz népszerűbb hogy folyamatosan átb@ssza a népet

Ők voltak az öltözős lopósok is ugye

A Balaton meg egy pocsolya mikor tanuljàk már meg!?

igi1 2015.07.07. 10:48:41

@AtiSnatch: hé!

Ajjaj

Lopod a szlogenem!? :)

sarostehen 2015.07.07. 10:52:43

Hát.. szerintem igenis jár valami kárpótlás.
A lottónál sem mondhatják azt, ha kihúzták az ötöst, hogy ja bocsi.. nincs 3 milliárd, csak 10 millió.

igi1 2015.07.07. 10:56:06

Elvileg a honlapon rajta kell lenni
Ha nyersz v játszol fel évig nem játszhatsz újra ha nyersz ha nem

De h nem azt adták amit igértek nem tudom mert elmentél rá és végigülted tehát kaptál valamit

Fogyasztóvédelmi hatóság talán vagy a nyereményjáték felügyelet

Szerintem hagyd a francba viszont jó h megírta a posztot

Music FM monnyon már le mer ez égő

Sokadik átb@szásuk

zsebatya 2015.07.07. 11:00:34

Aki Music FM-et hallgat, mindent megérdemel. Aki meg egy egy balfaszságra még rá is harap, az végképp.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.07.07. 11:05:38

Külgyünk egy családi sámlit, azt sorsolja ki az FM.

Darth Revan 2015.07.07. 11:06:30

@FDToth:
"ez így a music fm részéről vhol korrekt. "

Hol korrekt?!!! ha nyeremenyjatekot hirdet, akkor utolag a nyeremeny ne legyen mar kisebb erteku!

ha megsem tud teljesiteni, akkor ugyanolyan ertekben karpotolja a nyertest, az lenne korrekt, ez f@szsag

AtiSnatch 2015.07.07. 11:12:30

@igi1: nem láttam az ®-jelet, bocs.

cupcake25 2015.07.07. 11:28:39

Maximum ilyen megtévesztés dolog lehet benne, de ennél több nem hiszem. Vond le a tanulságot, hallgass inkább Class M-et :D
Egyébként pedig ez a része: "a lényeges különbség a két hely között, mi kb csak azt láttuk, ahogy leérkeznek a mutatványosok a földre), ahelyett, hogy oldalt ültünk volna, a Bronz VIP szektorban, egy finom hot-doggal a kezünkben, minden mutatvány ívét tökéletesen megfigyelve..." tök fölösleges volt és csak ellenszenves lett tőle a posztoló...

igi1 2015.07.07. 11:28:51

@AtiSnatch: minnyá kapsz 1 mellyet!

:)

Thule 2015.07.07. 11:30:13

@zsebatya: Nem hallgatom a Music FM-et ezt szögezzük le. Azért érdekelne, hogy véleményed szerint mit kell hallgatni? Vagy TE mit hallgatsz? Hogy tanuljunk tőled, mert megoldást nem kínáltál csak fikázol.
Mindenki azt hallgat amit elér a technikai eszközeivel illetve ami számára megfelelő szórakozást nyújt. Vagy szerinted a Mária rádió a tökéletes választás?

igi1 2015.07.07. 11:33:02

Aki a barátokat lepasszolja 1 vip esemény miatt az amúgy is 1 gyökér lehet

Nem hiszem h ne lehetett volna látni a showt mert nem lett volna ott kiadó hely

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.07. 11:56:21

@igi1: nade a VIP bronzban adtak finom hot dogot ingyer

Már meging egy nick 2015.07.07. 11:58:44

Azért ne gondolja már senki, hogy ezek az ajándékok csak úgy az égből hullanak és akkor van aki alááll.

Na ne már.

Ez egy komplett promóció, próbálják feltolni vele a rádió hallgatottságát és a nyereményt magát is folyamatosan reklámozzák. Lehet hogy a szervező többet kifizetett ezért az egész cirkuszért mint a jegyek ára (nem tudom mekkora elérése van ennek a rádiónak, fordítva is lehet).

Szóval a játékosok azzal, hogy részt vesznek a promócióban, vagyis játszanak ha nyernek, ha nem egyfajta élő reklámhordozók (hülyén fogalmazva), és mint ilyenek szerintem annak a kis százaléknak akinek sikerül nyernie (ráadásul tudja is mi a nyeremény, érdekli is) teljesen jogos az igénye, hogy kapja is meg a nyereményét.

Tételezzük fel, hogy biztosan valami félreértés történt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.07. 12:03:01

@Már meging egy nick: egyertelmu
a szervezonek a reklam kellett par VIP jegy fejeben
utana valoszinu meggondoltak magukat
nem hiszem, hogy a radio talalta ki es annak a hibaja lenne
a musorvezeto beolvassa amit eltesznek
ha VIP bronz akkor azt

KaTe 2015.07.07. 12:15:54

Minek árulnak egyáltalán olyan helyre jegyet, ahonnan nem élvezhető az előadás? Vagy csak a posztolónak nem volt élvezhető, mindenki másnak körülötte igen? Nem értem...

megamenn 2015.07.07. 12:30:32

Volt áruátvélel? Nem! Be tudtál menni? Igen! Kellett párás adidasz miafasz szemüveget viselned? Nem!
Hogy egyeseknek semmi nem elég jó! Kurvaélet.

igi1 2015.07.07. 12:32:29

Ja szerintem is az van h a rádió munkatársai eltették maguknak a VIP jegyeket a csókosoknak

A poszternsk meg jó volt a rosszabb jegy is

Régi trükk

De azt mondta h nem volt szerződésük a music fmel vagyis valamelyik rontotta el amikor vip jegynek gondolta a sima jegyet

lássátok nem olvasni kell hanem kedvesnek lenni! :)

igi1 2015.07.07. 12:35:28

@hagyma: gondolom a hozelbe van elég maradék hotdog vagy nem!?

Nem éheztek mint itthon

Manyecska 2015.07.07. 12:35:48

@igi1: lehet csak a jegy színe volt bronz:P

igi1 2015.07.07. 12:37:22

@Manyecska: most vagy színvak vagy balf@sz vagy hülye esetleg mind3
De h itt 1 ember smafu volr arra a mellyeimet teszem

megamenn 2015.07.07. 12:38:53

@Manyecska: Vagy a VIP bronz az olyan mint az ólinkluzív lájt

ptspts 2015.07.07. 12:39:23

@KaTe:

> Minek árulnak egyáltalán olyan helyre jegyet, ahonnan nem élvezhető az előadás? Vagy csak a posztolónak nem volt élvezhető, mindenki másnak körülötte igen? Nem értem...

A posztból megtudtuk, hogy a posztolónak nem volt élvezhető az előadás arról a helyről, ahol ő ült, és valószínűleg élvezhető lett volna arról a helyről, amit ígértek neki.

A posztból nem tudtuk meg, hogy

1. Árulnak-e jegyet olyan helyre, ahonnan senki számára nem élvezhető az előadás, és miért.

2. Ugyanabból a szektorból mindenki másnak élvezhető volt-e az előadás.

Sokféle ember van, eltérő igényekkel és preferenciával. Részben tanulási folyamat is: vesz egy olcsó jegyet, nem élvezi, később vesz egy drágább jegyet jobb helyre, azt már élvezi, ezentúl eleve a drágábbat veszi. Szerintem az teljesen rendben van, hogy ha valakit beültetnek egy olyan szektorba, amit nem ő választott, és nem élvezi, míg mindenki más ugyanabban a szektorban élvezi, mert ők eleve ezt a szektort választották.

Én például színházban és cirkuszban a legelső sorban szeretek ülni, hogy mindent részletgazdagon lássak, és mivel drágább a jegy, inkább ritkábban megyek előadásra. Olyan koncertre meg eleve nem megyek, ahol az előadók messze vannak a közönségtől.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.07. 12:40:20

@igi1: hat fejlettebb orszagokban a hozelokban nem igazan hot dogot arulnak

Manyecska 2015.07.07. 12:45:14

@megamen: mingyá hányok egy bronzost.:DD

megamenn 2015.07.07. 13:13:54

amikor a poszter újra betelefonált, a következőt kellet volna mondani:

HALÓ! hajjátokaznemvicces köcsögök az! tise tuttátok volna kinyitni azt az ókori szart, mer valami rafkós zárral fel volt izélve basszátok meg!
és ha mégegyszer szórakozni mertek balogtibivel meg a brigággyával, kinyírjuk a szaros életeteket! világos voltam, hülyegyerekek! VELÜNK SENKI NEM FOG SZÓRAKOZNI, VELEM TE SE SZÓRAKOZOL, HALLOD!!!!

Manyecska 2015.07.07. 13:38:06

@ptspts: akkó tudhatnád hogy cirkuszban első sorba nem ülünk. Mindig odakerül egy kígyó pl.:D Múltkor meg jött négy elefánt azt felrakta a lábát a nézők elé hát kell az??

igi1 2015.07.07. 13:55:24

@Manyecska: nem vagy te terhes!? Má meginn!?

Manyecska 2015.07.07. 14:05:25

@igi1: 4!!4!! /8?/ negatív teszt után?? Hábazdmeg írok a Homárnak ha igen!! :DDD

ptspts 2015.07.07. 14:13:20

@Manyecska:

> tudhatnád hogy cirkuszban első sorba nem ülünk

Valóban nem tudtam eddig, hogy ti cirkuszban nem ültök az első sorba. Szerintem ez egy jó döntés. Mint ahogy az is jó döntes, hogy mások meg oda szeretnek ülni.

Manyecska 2015.07.07. 14:14:41

@ptspts: dehát az vadászoknak való!!

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.07.07. 14:44:02

Anyósomat hallgatom: Satrafa FM
Egész nap áriázik.
Úgy cserél lemezt magában mint wurlitzer.
Pláne ha bélás helyett betol sutyiban 2 felest a spájzban!
Ő a spájz görlsz!

Manyecska 2015.07.07. 15:00:55

Legközelebb két BKV-jegyet kapsz ne ríjál!:D

igi1 2015.07.07. 15:10:22

@Manyecska: sokat hánysz mostanság és mindent összezabálsz plusz Elnézed ha a pasid sörözik a haverjával

gabors 2015.07.07. 15:11:53

"A kérdésem az lenne,.... palinkat mernek-e mar???"

szoval nyertel ket ingyenjegyet ami nem VIP ... ezeket megvettted volna amugy??

a bronz VIP jegyet megvetted volna amugy sajat penzbol???

mert ha igen akkor rosszabul jartal (hacsak nem lehetett a helyszinen is venni )

AtiSnatch 2015.07.07. 15:16:10

@gabors: 5söd volt a lottón, de nem kapsz csak két milkát, mert előtte is csóró voltál...

Manyecska 2015.07.07. 15:21:44

@igi1: már neki is feltűnt hogy megiszom a sörét amit utálok alapon:D ilyen melegben.úgyis a haverjával cseverészett a zétteremben én meg zabáltam meg sörözgettem.király, megyünk pénteken is:P

gabors 2015.07.07. 15:22:52

@AtiSnatch: hat ha szerinted ez akar csak hasonlo pelda akkor nem tudok mit mondani ...

amugy siman elofordulhat ha mondjuk Te vagy a 25-dik nyero a heten ... akkor is pampognal ??? Olyan mar volt hogy tobb mint tizen eltalaltak az 5 szamot

ja de azt meg hozzatennem hogy allamositani a gecibe ezt Music FM-et jatszon mindenki a Bartokon ott nem fog nyerni semmit ...

igi1 2015.07.07. 15:25:37

@Manyecska: csak nehogy elbuzuljon a végén! Ügyeljé rá

Manyecska 2015.07.07. 15:27:48

@igi1: különben is a belét is kidolgozza, hárman vannak az egész országban ezekre a speckó engedélyekre, erre szabira megy mindenki. klassz dolog a közigazgatás! asszongya visszament egy hét szabiról a monitort nem látta a dossziéktól!:D:O

Manyecska 2015.07.07. 15:31:07

@igi1: :D kösssz! JAJJMÁ! a monteveresztet nem mászták meg ennyiszer 50 éve mint két hónap alatt..:DD

AtiSnatch 2015.07.07. 15:32:00

@gabors: nem ismerem a nyereményjáték részleteit. de gondolom naponta egy főnyeremény volt, amit telefonon lehetett megnyerni. egyébként nem pampognék, mert nem játszok ilyen rádiósjátékokkal. a poszter meg simán hülye, hogy inkább odament, ahelyett, hogy a haverokkal ivott volna a Balaton parton. de ez magánvélemény.

igi1 2015.07.07. 15:34:41

@AtiSnatch: itt nem mondja a poszter de valszeg az oldalborda nyaggathatta és ahaverokkal szembe tudjukki szokott nyerni

Különbe nem is elefonált volna eleve mer nyer 1 vip jegyet mikor a haverokkal sörözne

De láccik nem érted eztet se

Manyecska 2015.07.07. 15:39:11

@igi1: miér én is elmegyek a barinőmhöz mégse vagyunk buzik.:DDD igaz 33 éve ismerem, nem kéne összeházasodnunk.Igaz most szült ikreket..Jut eszembe gépírást nem vállalsz?? /egy regényt kéne felvinni/

igi1 2015.07.07. 15:39:52

@Manyecska: toljad gyors vagyok nagyon! :)

Manyecska 2015.07.07. 15:41:48

@igi1: de nem értem vaníliafagyit nem esznek..engem is hívnak mindig, na.

Manyecska 2015.07.07. 15:43:21

@igi1: én is tíz ujjal de ez kézirat, állítólag nem bizti hogy el tudom olvasni:DD egy már megjelent:) kihúzattak belőle egy részt a dögök..a versek most oda lettek ajcsiba adva egy rokkzenekarnak:) kiwi leszek mikor hallom a Petőfin:)!!! :D

igi1 2015.07.07. 15:43:25

@Manyecska: tudod én fordítok könyvet is :) azt le kell írni gépïrással

Manyecska 2015.07.07. 15:44:42

@AtiSnatch: ne igyon má, én is folyton böfögök pedig nem szoktam lehet télleg megszállt a szentlélek:D jobb kint mint bent naná csak az irodában néha ciki mer vékonyak a falak:DD

Manyecska 2015.07.07. 15:46:30

@igi1: jóvan, megkérgezem. majd folytatjuk magánlevélben! amúgy a diszkrét böfögés is a vemhesség jele azt írja a szakirodalom:D:P azt hogy ááááácskapocs még nem mondom. Ja, a poszter a védelmem alatt áll! Töxar lehet tényleg olyan helyen ülni...simán el tudom képzelni..

igi1 2015.07.07. 15:47:36

Üzenném a haverok ellen áskálódó összes csajnak h a jelen poszter se hülye, levette h a barinő nem kedveli a haverokat finoman szólva

Csak jeleznèm h igaza van de meglesz ennek még a böjtje mer akkor a pasi majd titokba megy le a Balatonra

ilyet akkor csinál valaki ha nagyon kedvébe akar járni a másiknak mer elhúzna sörözni de nem er vitatkozni mer van a rovásán már

Így kénytelen volt játszani s önfeláldozó enni de ezt a másik fél vissza fogja kapni mikor az orra alá dörgöli

igi1 2015.07.07. 15:49:15

Szal akárhonnan nézem yanús a story

Ha van programod minek csinálsz magadnak máshol?

igi1 2015.07.07. 15:50:31

Mit nyertem poszter!? :)

Manyecska 2015.07.07. 15:58:10

@igi1: én tegnap kivettem a telefont a párom kezéből -már nagyon pillogott és láttam hogy nem bírja röhögés nélkül-haverja csaja vmi festegetést ajánlott náluk, nappersze, kicsit :P leállítottam, három mondatban..azóta áll a bál..:D de leszarjuk..
Nálam vazze úgyis festeni kell a lakást megbeszéltük hogy ott bontakozik ki szellemileg..:P:D

Manyecska 2015.07.07. 16:02:36

@igi1: monnyuk rajzoló volt évekig nem festő, kicsit se zavarja donnatonnát. Sok mindent nem tucc még:) ON annyira uborkaszezon van itt pff.

Ahoj- 2015.07.07. 16:03:05

Halgass online rádiót, sokszorta jobb mint a Music Fm. Pl Retró rádió Nyíregyháza, rádió eger

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.07. 18:13:10

@Manyecska: ez teny, multkor az artista haromszor esett be az elso sorba, mikor fel akart ugrani negeydiknek a mar allo masik 3 nyakaba

gabors 2015.07.07. 18:26:25

velvet.hu/elet/2015/07/07/vilaghiru_lett_az_elcseszett_szombathelyi_bicikliut/

Ehhez azert nem kell komment !!!

Ezt valaki jova hagyta hogy igy IS fasza :-( Mert azt nem hiszem hogy a jardafestonek jutott ez eszebe !!!!

Aureliano Buendía 2015.07.07. 18:44:38

@AtiSnatch: én sajnálom az elmúlt 2 percemet

Megdobbent 2015.07.07. 19:31:37

De legalabb a kabatja megmaradt, ez a mjuzik efemnel mar kurva nagy szo :)

atörökkk 2015.07.08. 04:44:42

Ki nyel ma... Játék vadászoknak 10 pejcben.

melaena 2015.07.08. 06:50:12

A nyeremeny ugyanolyan,mint a vasarolt termek.
Ha mast kaptal,mint amit igertek,atvertek,amire nem megoldas,hogy kapsz egy 25 ezer forintos bogret ajandekba.

melaena 2015.07.08. 06:52:04

@AtiSnatch:
Hulyenek nem neveznem.
Lattam par nitro circus videot,es biztos,hogy sokkal tobb lehetoseged lesz az eletben a haverokkal balatonozni,mint egy ilyet latni (foleg jo helyrol).
Persze ehhez kell az,hogy erdekeljen a tema.
Ha a nitro circus nem kot le,helyettesitsd be a kedvenc zenekaroddal.

AtiSnatch 2015.07.08. 07:31:33

@melaena: haverok nélkül koncertre menni? ;) :D

igi1 2015.07.08. 07:40:08

@melaena: persze persze de azért most is a haverokkal sörözne a balatonon és azért sír

Ez nem jöttbe a zoknipárnak, mert a sérelem benne lesz a másik félbe

Márpedig akkor rohaggyanak meg ha nem mehettem le a balatonra sörözni ezé a szarért

Igen pont ez volt a becsapás a felet olyanra elrángatni ami érdekelné is

aljas húzás volt egy kicsit de a music fmnél megérezhették :)

Azér monnyon le a rádió, ha vip jegyet ígértek, kapjanak azt

Ja 40 000-ért csak ingyê hotdog!? Kevés. Találkozó is szokott lenni vipeseknek

most nézzem h táncikálnak a színpadon/ levegőben!?

Abalaton meg még úgyis megvár, a barátok minden évbe mennek, plusz egy szezon alatt nyilván többször is

Azért cseles a sztori mindenhonnannézve :)

É2I 2015.07.08. 08:37:11

Na most kolbászoltam vissza erre a zindexről. De ti még mindig hüLYék vagytok, jót röhögtem :)

Mondjuk a cirkuszt én kihagyom, mert gagyi mind, de azokat sem értem akik 300 méterről néznek egy focimeccset. Szóval szerintem jó találmány a tv ;)

joska61 2015.07.08. 09:30:42

Én még azt is el tudom képzelni, hogy simán rossz infója volt a műsorvezetőknek.

Dr_utcai_arcos 2015.07.08. 10:50:38

Talán én leszek az első aki megkérdi, mi a f... volt az a Nitro Circus és mitől volt ez akkora szám? Egy szót, egy hírt nem hallottam róla. Vagy csak az MFM-nek volt joga hirdetni?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.07.08. 15:07:28

@Dr_utcai_arcos: én se tudom hogy mi az, de ha ennyire reklámojják akkor bisztos szar.

Peetee 2015.07.09. 16:38:29

Kaptál egy dobzos kólát, de leüvöltöd a jótündért, hogy te 2litert megiszol minden nap, mit képzel. Gratulálok, igazi magyar vagy, a sz@r se elég büdös mi?!

fillérbaszó vadász 2015.07.11. 19:48:08

Végre egy poszt ami jogos és nem idijóta a poszter. Az FMakárhánylófasz meg menjen az anyjába. Ennyi erővel valaki meghíidet egy nyereményjátékot ahol a legjobb gamer-pc a díj, megnyered aztán közlik, hogy gamer-pc helyett kapsz egy jó kis celeront. FHát kinyílna a bicska a zsebben az hétszentség.
süti beállítások módosítása