Tékozló Homár

Ádáz küzdelmet folytat a Telekom a sárga csekk ellen

2015.07.08. 06:50 | Homár Hilda | 106 komment

telekom.jpg

A Telekom évek óta igyekszik az ügyfeleket a múlt századi csekkes befizetéstől a elektronikus fizetés felé terelni, néha nem annyira sikeres módszerrel is.  Reziel szerint ezúttal új mókát eszeltek ki. Én mondjuk mindenkit szeretettel arra buzdítok, hogy hagyja a francba a zsúfolt postán sorbanállást. Ha az időzítés a fontos, azt a szolgáltatók elektronikus számlája is tudja. Akit a sárga papírdarabhoz fűznek romantikus érzések, az netbankos utalással is megoldhatja a dolgot. Aki meg valamiért kifejezetten az odamegyek-megcsinálom típusú bíbelődést bírja, a Tescóba vagy a Posta automatáknál éjjel 2-kor is megteheti - igaz, ezekhez nem árt jó helyen lakni és/vagy jó szolgáltatónál lenni. De a lényeg, hogy a hervasztó sorbanállás helyett igyon egy fröccsöt a haverral vagy nyomjon egy parti Fekete Pétert az unokával. Higgye el, megéri.

Szia!

Ha már ennyi Telekomos poszt van mostanság én is mesélek egyet: 

Tudom, hogy a mai felgyorsult világban divat elektronikusan kifizetni a számlákat, de vannak olyan emberek akik ragaszkodnak a jól megszokott csekkes fizetéshez. Több ilyen van a családomban és ismeretségi körömben érdekes módon nem csak az idősebb korosztályból.

Nos a Telekom régebben hónap elején küldte a csekkeket. Hetedike-nyolcadika környékén hozta a postás a borítékot, és a hónap vége felé volt a fizetési határidő. Maradt bőven idő a befizetésre. Ám az utóbbi időben egyre később küldik ki a csekket, valamint egyre előrébb hozzák a fizetési határidőt. Például barátnőm 17.-én szerdán (meló után) kapta kézbe a levelet, a fizetési határidő pedig 22.-e hétfő. Ugyebár ezt leghamarabb 18.-án csütörtökön tudja befizetni. Ha munka mellett erre lesz is ideje, akkor kettő munkanapja lesz a csekknek beérkezni.  

Írt is egy üzenetet a Telekom Facebook oldalára, hogy ejnye-bejnye ez most így be fog érkezni időre? Válaszként azt kapta, hogy 4-5 nap mire beérkezik = nem fog beérni...... Tehát ha valaki csekken akar fizetni akkor akármit is csinál ki lesz neki számlázva a fizetési felszólítás 750 forintos díja.

Tudom, hogy Telekom mindenkire rá akarja kényszeríteni az elektronikus számlát, és az elektronikus fizetést, mert nem akaródzik neki nyomtatni. De ezt az eljárást, hogy így büntetik meg az embert ha valaki nem hajlandó behódolni undorítónak tartom.

Üdv:

Raziel
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leadfoot 2015.07.08. 06:56:00

Igazából ez az egész ott vérzik el, ahol a posztoló leírta, hogy a barátnőjének nincs/kevés az ideje befizetni a csekket.

AtiSnatch 2015.07.08. 07:13:28

nincs ideje, de szopatja magát...

homar4prez 2015.07.08. 07:36:23

Régebben a feladás ideje volt a mérvadó emlékeim szerint. Változott valamit azóta a helyzet?
Egyébként nem hiszem el, hogy nem egyszerűbb egy netbankon keresztül befizetni.
Nem értem, ki az, aki <70 éves, és imádja magát a postán sorbaállással szopatni.

Attila F 2015.07.08. 07:53:40

Fizetési határidő nem egyenlő beérkezési határidő.

homar4prez 2015.07.08. 08:05:02

@homar4prez:
Ja, változott:
www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/penz/hogyan-fizessuk-be-a-sarga-csekket-kesedelmi-kamat-nelkul/

Bár már nem új a szabály, mégsem biztos, hogy mindenki előtt ismert, még inkább az nem biztos, hogy mindenki az új szabály alapján gondolja végig fizetendő csekkjeinek optimális idejét. 2010. május 1-től a jogszabályi előírás szerint egy csekk befizetésével akkor tekinthető jogi értelemben is teljesítettnek a díjfizetés, amikor a szolgáltatóhoz megérkezik a pénz. Vagyis nem az számít, hogy mikor adjuk fel a csekket a postán. Bár van már olyan csekk, melyen a postai feladás dátumát is feltüntetik, még mindig akad olyan is, ahol a csekken a fizetési határidő megjelölése szerepel. Márpedig, ha a fizetési határidőt vesszük figyelembe és csak aznap ballagunk el a postára befizetni a csekket, akkor bizony már elkéstünk, és a késedelmi kamat jogszerűen követelhető rajtunk.

Manyecska 2015.07.08. 08:06:14

@homar4prez: igen @Attila F: mondja jól. Most változott fél éve kb...

Manyecska 2015.07.08. 08:08:42

@homar4prez: módosítok akkor..:D jóóó fél éve:D

kozkozkoz 2015.07.08. 08:24:45

Azért fizetik csekken mert a zsebbe kapott fizetésekből máshogy nem megy. Mit nem lehet ezen megérteni??

FDToth 2015.07.08. 08:30:29

a csekket banki áttutalással is ki lehet egynelíteni h anincs ideje vkinek befizetni. érdekes módon ezt sokan nem tudják...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.07.08. 08:36:16

@kozkozkoz: @FDToth: A csekkes befizetés költségét a szolgáltató fizeti, a banki átutalásét az ügyfél. Ezt mindenki tudja, mit nem lehet ezen érteni?

(A csekkes befizetés átfutási ideje mindig 2 munkanap.)

FDToth 2015.07.08. 08:39:43

@atpijkamo: az utalás kb mindenütt ingyenes ha vállalod az e-kommunikációt. h ameg fizetős, akkos is megér 51 Ft h nem kell a hülye postára mászkálnod... csekk... már rég meg kellene szüntetni ezt a fizetési formát és bezúdzi a maygar postával együtt. hol vannak aposta konkurensei? :)

Bánatos Teknősbéka 2015.07.08. 08:43:22

Valamint tranzakciós díj sem terheli, mint utalásnál... Főleg mióta kártyás fizetés nem készpénzfelvételnek számít a póstán.

Terézágyú 2015.07.08. 08:51:43

sorbaállás, sorbaállás, sorbaállás, szopatod magad, szopatod magad, szopatod magad...

na, akkor leírtam háromszor, most már nem kell senkinek leírnia megint.

kubi 2015.07.08. 08:56:34

Ehh, esélytelen a csekkes fizetést kivezetni, a dolgozók (hasra ütök) 40%-a a fizetésének nagy részét zsebbe kapja (kb mindenki aki nem állami alkalmazott), amit nem lehet a bankszámlára rátenni, szóval tök jól hangzik, hogy nem kell a postán sorba állni, csak épp muszáj a postán sorba állni... Felesleges ezen vitatkozni.

Terézágyú 2015.07.08. 09:00:39

ma már nem is kell sorbaállni a postán. vagy nem többet, mint egy sima boltban a kasszánál.
persze a sok hülye boltokba is jár.

Manyecska 2015.07.08. 09:01:34

@Terézágyú: jó.fél éve szerepel így hogy befizetési határidő a t-mobil számlán pl.

Terézágyú 2015.07.08. 09:04:36

Mellesleg: én sokszor csak egy nappal a határidő előtt adom fel, de volt már, egy-két nappal utána - és soha nem volt gondom vele. Szerintem a szolgáltatóknál eleve van pár nap ráhagyás.

Már meging egy nick 2015.07.08. 09:10:06

Ez tényleg nem túl elegáns. Egy dolog, hogy van egy fizetési határidő, de küldjék akkor ki időben a számlát és be lehet tartani.

Ne szabályozza már be a telefon társaság, hogy nekem márpedig ezen és ezen a napon kell feladnom a csekket azzal hogy korábban nem küldik, a határidő meg lejáró félben van mire ideér és csak adott napon történő postai szopással lehet teljesíteni.

kakukk11 2015.07.08. 09:17:50

Úgy látom csak a homár jön be az interneten nálatok, az internetbank nem. Ott is ki tudod fizetni azt a nyomorult csekkedet, ha már ennyire ragaszkodsz hozzá. De értem én, sírni mégis egyszerűbb mint gondolkodni. Te tuti fogsz még küldeni ilyen hülyeségeket a homárra.

Terézágyú 2015.07.08. 09:19:51

@kakukk11:
"sírni mégis egyszerűbb mint gondolkodni"

de még a gondolkodásnál is egyszerűbb a másik leb*szása :)

joska61 2015.07.08. 09:27:21

Ebben az ügyben a posta is erősen ludas lehet... Egyébként pedig évek óta nem voltam postán.

skeewiff 2015.07.08. 09:34:21

@Terézágyú: A legegyszerűbb azokat lebaszni, akik másokat basznak le!

AtiSnatch 2015.07.08. 09:35:29

@skeewiff: A legegyszerűbb azokat lebaszni, akik másokat basznak le amiatt, hogy másokat másokat basznak le.

fifibá55 2015.07.08. 09:36:28

Poszter leírásából egyértelmű, hogy számára a csekkes befizetés hobbi jellegű tevékenység. Egy hobbi pedig mindig sok időbe és/vagy pénzbe kerül, de nem szokás miatta panaszkodni.

Manyecska 2015.07.08. 09:43:00

Mindenkit le kell baszni. Az a tuti.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2015.07.08. 09:46:35

A postai csekkautomaták nagyon mókásak. Elvileg ugye azért vannak, hogy:
1. ne kelljen sokáig sorbaállni, ez OK
2. ne csak nyitvatartási időben lehessen befizetni, ezzel viszont van egy kis probléma. Én két helyen láttam csekkautomatát eddig, Budapest legforgalmasabb postái közül kettőben. És a kulcsszórészlet a "-ben". Igen, bent vannak, ha bezár a posta, az automatát sem éred el...

Már meging egy nick 2015.07.08. 10:00:46

@bm613: ez így nagyon kemény.

Bár a posta tudja fokozni az élvezeteket, nálunk levelesládát is leszerelték a posta mellől, szóval levelet se lehet már bedobni ha nincs nyitva a posta. Nagyon okos.

Anyáztam is reggel magamban, a nyitásra váró kis csoport meg csak nézett révetegen, mi a bajom. Ja, ők ráérnek nekem meg jönni kellett dolgozni.

kakukk11 2015.07.08. 10:03:55

@Terézágyú: Nem basztam le senkit, mindenkinek joga van hülyének lenni, nekem meg jogom van nem sajnálni a hülyéket.

atörökkk 2015.07.08. 10:25:25

Jó sport az önvadászat.

Manyecska 2015.07.08. 10:32:16

Most jövök a postáról mindenkit puszilnak!

Manyecska 2015.07.08. 10:34:27

Egyetlen pozitívuma volt hogy 350 a gyalult tök, mellette..

Terézágyú 2015.07.08. 10:35:25

@kakukk11:
És nekem is jogom van bárkiről bármit gondolni :)

AtiSnatch 2015.07.08. 10:35:42

@Manyecska: miért, piac lett a postából is? legalább vasárnap is nyitva lesz.

Manyecska 2015.07.08. 10:47:20

@AtiSnatch: nem, feladtam egy laza hétezer euró számlát a zöldségesen át, gyorsabb.@Terézágyú: ágyúval verébre?

dodi83 2015.07.08. 10:51:51

Elavult, ezer éves dolog a sárga csekk szerintem, mindig szoktam mondani, hogy nem 1960-ban élünk szerencsére; ahol lehet hanyagolom is...főleg, hogy a felénk lévő postán valami hihetetlen lassan halad a sor, közben még mindenféle szart is rám akarnak sózni (tudom, nem saját akaratukból, de akkor is....)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.07.08. 10:54:30

Szerintem ez lazán csak justTelekomthings, azaz ez a szar így működik, nincs ebben különösebb tudatosság... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.07.08. 10:56:00

@dodi83: Ebben igazad van, csak a legtöbb magyar szolgáltató teljesen képtelen az elektronikus befizetéseket, pláne probléma esetén, normálisan intézni... Így én is csekkezek, főleg amíg közel a posta :)

dodi83 2015.07.08. 10:59:21

@ColT: Hát nem tudom...én évek óta mindent elektronikusan intézek, és még sosem volt baj...

Bombaló 2015.07.08. 10:59:28

Okostelefonnal iCsekk applikácóval sorbanállás nélkül.

ui.: Bankkártya és a hozzá tartozó folyószámlán megfelelő összeg biztosítása szükséges.

yuden 2015.07.08. 11:07:38

Ez semmi más, csak nyafogás. Ezért kár volt a Homárnak írni!
Egyrészt beér a befizetés akkor is, ha a határidő napján adod fel. Másrészt, ha 1 hónapot csúszol, sem történik semmi. Szóval ez a sztori egy "nesze semmi, fogd meg jól", lehessen rágódni a már lerágott csonton...

Tessék a neten befizetni, és máris nem lesz ilyen gond. A 10 forinttal olcsóbb szlovák tejért ölre mennek a penny-ben, de évi 3480 Ft-ot (12*290Ft) ott hagynak, mert a "jól megszokott" csekket kell inkább használni. Hát használják, de akkor csendben!

Farkasbab 2015.07.08. 11:14:15

én távszámlás vagyok, így nincs sárga csekkem. most épp nem használom a bankszámlámat sem. a közeli mkb-bankban szoktam befizetni a telekom-számlámat.
elég sokáig tartott anno, amíg az ügyintézőjük megértette, hogy mire kell nekem a bankszámlaszám...

Farkasbab 2015.07.08. 11:23:49

én távszámlás vagyok, így nincs sárga csekkem. most épp nem használom a bankszámlámat sem. a közeli mkb-bankban szoktam befizetni a telekom-számlámat.
elég sokáig tartott anno, amíg az ügyintézőjük megértette, hogy mire kell nekem a bankszámlaszám...

vanek ur 2015.07.08. 12:04:59

Ugyan már, 700 Ft késedelmi díj? Sehol nincs ahhoz a szivatáshoz, amit a biztosító csinált a kötelezőmmel.

Év közbeni autóvásárlás, megkötöm a biztosítást ott helyben, csoportos beszedésre, negyedéves fizetéssel. Megvan a negyedéves díj, beállítom a limitet egy kicsit fölé. Csakhogy a biztosító a tört negyedévet a következő teljes negyedévvel együtt akarta levonni, ami magasabb volt, mint a limit, tehát nem teljesült. Fizetési határidő szeptember 6, ehhez képest max. 30 nappal lehet elmaradni, ha addig se fizeted be, a biztosítás díjnemfizetés miatt megszűnik (jogszabály alapján, méltányosságra esély sincs). Biztosító szeptember 21-i keltezéssel levelet ír, hogy nem kapta meg a pénzt, október 5-ig (ez egy hétfői nap) érkezzen meg hozzájuk a pénz vagy díjnemfizetés miatti megszűnés, újrakötés csak náluk A0-lal. Eddig korrekt, nem? Borítékon OLK-s időbélyegző szerint a postai feldolgozás szeptember 28-án volt. Vagyis vártak egy hetet a postára adással. A postának sikerült a levelet pénteken bedobnia a postaládámba. Még jó, hogy vasárnap hazaértem külföldről, és a netbankban átutalni a pénzt úgy, hogy hétfőn megérkezzen a biztosítóhoz. Arra a kérdésre nem adtak választ, hogy ha az egyhetes pihentetés miatt nem tudom időben befizetni a díjat, fizetik-e a káromat (a különbözet a magasabb biztosítási díjra)

Darth Revan 2015.07.08. 12:08:01

Anyu 60 eves, de o is a neten intezi az ugyeit. Pedig lenne ideje elmenni a postara, mert csak napi 4 orat dolgozik, de inkabb megsporolja azt a 30-60 percet es ertelmesen tolti az idejet.

De hat emeber valogatja, van aki szeret szopni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.07.08. 12:08:29

@dodi83: Örülj!
Én is évek óta OTP ügyfél vagyok, és nem volt még velük bajom.
De észben tartom, hogy "bármikor bejöhet" :D

Amúgy ebben az országban nem elég érett még a társadalmi színvonal ilyen bonyolult dolgokra, mint csekktől eltérő befizetés, meg normális ügyfélkezelés.

homar4prez 2015.07.08. 12:09:55

@Bánatos Teknősbéka: naja, csak épp a sárga csekk sem ingyenes, és ezt a szolgáltató beépíti a szolgáltatás árába. Sőt a Telenor egyszer kitalálta, hogy szépen még külön kifizetteti az ügyfelekkel, meg is baszkodták érte.
@Manyecska: kösz. legyen így. Forrást azért plz. kopizz.
Én ezer éve nem láttam sárga csekket, szóval fogalmam sincs, mi van ráírva (feladás és/vagy befizetési határidő)
Persze a számlán fel van tüntetve a befizetési határidő, poszter barátnője azért mellékelhette volna. Eleve miért nem a barátnő írt?
Mondjuk kell a sárga csekk mert [demagógia on] a sok adócsaló vállalkozónak is készpénzben van a vagyona, legalábbis addig, amíg nem tudja tisztára mosni.

Manyecska 2015.07.08. 12:14:47

@homar4prez: nem tudok a patakiattila v. milyen nikk jól mondta:P, a T.Mobil írja így a számláit fél éve, mindegy.

dodi83 2015.07.08. 12:15:49

@ColT: Pontosan, a lakosság 70%-a gyökér

homar4prez 2015.07.08. 12:21:50

@Manyecska: na, akkor valamit nagyon félreértek (a kurvamelegtől lehet) mert én is pont azt írtam, amit a linkedben, vagyis hogy most már nem elég akkor feladni, ami a csekken szerepel, hanem előtte 2 nappal kell feladni, hogy ne csússz ki a határidőből.

Manyecska 2015.07.08. 12:27:48

@homar4prez: megb..üntették viszont az Astra Biztosítót, homárpóver.:D itt oly meleg van a foJosón mint egy mosodában frankón!:):D

nyomdasz63 (törölt) 2015.07.08. 12:29:46

Tehát a barátnője "nem ér rá"? -azért,mert kicsi neki...közelebb kell,hogy húzódjon!

MrZed001 2015.07.08. 12:56:31

Tényleg csodaszép lenne, ha végre el lehetne hagyni a sárga csekket.
Egy dolog miatt nem lehet, az pedig éppen hogy maguk a tisztelt és becses szolgáltatók.

Amikor probléma van (mert van), ügyfél állítja befizette, T. szolgáltató meg veri az asztalt, hogy nem, akkor szépen sárga csekkek kikeres, elküld másolata email, fax, levél, postagalambbal T(ökhülye) szolgáltató részére, vagy bevisz üfsz-re, aki szépen felfogja innentől kezdve és nem b.szogatja vele ügyfelet.

Ugyanez bankos fizetés esetén ugyebár úgy néz ki, hogy a T(ahó) szolgáltató csak hivatalos igazolást fogad el utalásról, tehát bemész a bankodba, és minden egyes r.hadt szolgáltató felé irányuló tranzakcióról egyesével kérsz egy igazolást, hogy xy összeg, ekkor és akkor oda ment.
Múltkor coptam vele, darabja volt valami 600 Ft. Egy év összes tétele kellett.

Azóta inkább sárgacsekk, copjon tarajos sünt az a mocsok szolgáltató is !

Ha ő copat, én mosolyogva visszacopatom.

Bánatos Teknősbéka 2015.07.08. 12:57:51

@homar4prez: Én speciel pont ezért csekkezek. Ha azt mondaná a szolgáltató, hogy a nyomtatási és a tranzakciós költséggel csökkentené az árat, akkor szívesen utalgatnám, mert kényelmesebb. Például én a villannyal jártam ugyanígy, ahogy a posztoló. Egyetlen megoldásnak a díjlehívást tudták a szolgáltatónál javasolni ennek a problémának a kiküszöbölésére. Az úgy is megy azóta is, természetesen limitálva.

Manyecska 2015.07.08. 13:01:22

@nyomdasz63: haggyad má egész nap-házaspár dolgozik a folyosó végén egy szobában, nekem meg a teakonyhával szemben van az irodám ajtó résre nyitva..-hogy: "kicsim kérsz kávét??" átüvölt.."kicsim ettél már??"..bmeg Szabó családnak hívom őket..ON

Navarone 2015.07.08. 13:02:31

Ezek az emberek valahol leragadtak 1980 korul... tavszamla.hu, dijnet.hu.... szepen nyilvan vannak tartva a szamlak, 3 perc alatt ki vannak fizetve. Persze aki szereti elpocsekolni az idejet, felolem csinalja :D gondolom ide a kommenteket is postai levelben kuldik.

Manyecska 2015.07.08. 13:04:37

@Navarone: kis hazánkban minden/mindenki gyerekcipőben lyár még, kivéve a gyerekeket ugye..:DD:)

kozkozkoz 2015.07.08. 13:18:30

Hányszor ìrjam még le. A barátnő zsebbe kapott fizetéséből máshogy nem a befizetés csak csekken. Azt nem fogja befizetni folyószámlára, majd onnan távszámlázni...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2015.07.08. 13:42:31

@kozkozkoz: Akkor a barátnőnek legyen ideje a postára járkálni. Kész. A zsebbefizetés ellen is csak őt tehetne, meg az ellen is, hogy csekket kapjon. Ha nem tesz, szenvedjen....csendben.

Advanced Flight 2015.07.08. 15:27:13

Itt mindenki a világ végén lakik, hogy ennyi idő a postai befizetés? Hamarabb megvan, mint bármelyik más kötelező program, pl. a gyógyszertár.
Ráadásul ez ingyenes, egyszerű, vita esetén sincs gond (ahogy írta valaki feljebb).
Banki átutalás, bankban: mitől jobb, mint a csekk? 5x annyi ideig tart és még fizetős is.
Netbank: na, ez ugye jó lehetne, ha.....biztos mindenki informatikus, aki a gépét megfelelő védelemmel tudja ellátni a külső támadások ellen? mert csak egyszer szívja le valaki a nagy utalgatás közben a havi (vagy több havi)fizutokat, máris nem lesz olyan mókás a dolog.

Baluci 2015.07.08. 15:55:33

Nyugi!.. Pár éve tényleg be kell érkezni a határidőig a pénznek, de a 750 forintos büntit csak kb. 5-6 napos csúszásnál vetik ki. Mondjuk egy 3000 forintos számlához 25 százalék "kamatot" számolni pár napért is genyóság, de a posztoló a saját esetében megnyugodhat!

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.07.08. 17:13:31

Nem értem, hogy aki saját magát szopatja az
1. miért reklámozza?
2. miért lepődik meg, hogy megszopatódik?
3. miért büszkélkedik vele?
4. miért vár másoktól sajnálatot?

Bazmeg online 3 kattintás és két perc, de nem, ő szopatja magát a csekkekkel, rohangál a postára, figyeli a lejárati időt, meg tűkön ülve várja a postást. Estem megáll. És még ő van felháborodva.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.07.08. 17:14:55

@Advanced Flight: Ugye te elmúltál 50 éves? Ha nem, akkor bajok vannak a fejedben.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.07.08. 17:25:57

Akkor e helyen jelezném, hogy a kurva anyját annak, aki azt a szabályt megszavazta, hogy az én befizetésem egy rajtam kívülálló szolgáltató jóindulatán múlik, hogy időben megérkezik-e.

Mento (törölt) 2015.07.08. 17:40:39

Aki a Telekomtól vesz igénybe szolgáltatást, sikeres enber nem lehet....

Cseber Lajos 2015.07.08. 18:32:41

Én fogtam egy nagy papírdobozt, ráírtam, hogy "Csekkek befizetése", aztán kiültem vele a posta elé. Mindenkinek ütöttem egy stemplit a csekkjére, a pénzt meg hazahoztam. Most már alkalmazottakat tartok, nem szeretek a napon ülni.

Aureliano Buendía 2015.07.08. 19:05:31

azért azt tudni kell, hogy fizetési felszólítást nem a befizetési határidő után 10 perccel küldenek ám. Szóval vihar a biliben.

Aureliano Buendía 2015.07.08. 19:06:54

@Terézágyú: ... vagy csak közösségi élményre vágyik:)

crazyfish 2015.07.08. 19:12:22

A mai magyar banki szolgáltatások színvonala és a szolgáltató sunnyogó magatartása, nem teszi szimpatikussá a másfajta fizetési lehetőségeket...

Ha a telekomnak drága a csekk, akkor álljon ki és szüntesse be a csekkes befizetési lehetőséget...(vajon miért nem teszi ezt??:D)))

Ha meg a érdekli a kuncsaftok szokásai, akkor ne alattomos módon próbáljon szívatni...Kapja be a Telekom...

Advanced Flight 2015.07.08. 20:49:03

@Firestarter.18: nem, csak én nem tárolom a fejemet a seggemben, a tied viszont szemmel láthatóan beszorult a saját seggedbe kb. születésed óta, mert szemmel láthatóan fogalmad sincs róla, mi történik a világban. De nem gond ez, csak minek okoskodsz, ha tudatlan faszkalap vagy?

Advanced Flight 2015.07.08. 20:51:29

@Aureliano Buendía: fizetési felszólítást nem a befizetési határidő után 10 perccel küldenek ám.

Így van, sőt, a legtöbb szolgáltató elég nagy ráhagyással dolgozik. Egy hét csúszás is simán belefér, ha úgy adódik. Vodánál pl. olyan 10 nap elteltével szoktak nyöfögni :-)

Arcade Macho 2015.07.08. 21:05:51

genyok
el akarnak erni valamit es szopassak az ugyfeluket
valtani kell ez a megoldas

nem mellesleg OTP automata is tudja csak 1000 HUF feletti osszeget lehet csak szamlara rarakni

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2015.07.08. 21:30:40

@Advanced Flight: Sajnos pont, hogy nem a világ végén lakunk, itt ezen a rohadt Budapesten, valahogy mindig legalább 20 perc egy postai ügyintézés, ha nagy ritkán rákényszerülök, míg az internetbankban mindig az enyém az egyes sorszám.

Egy szolgáltató közbeiktatásával és bankkártyás fizetéssel pont ugyanúgy ingyenes a befizetés, mint a csekknél, de utalásnál is nagyjából 100 forint lehet egy Telekomos számla (ha csak net, tv és telefon, nem pedig gáz, biztosítás, meg ki tudja milyen vackokat lehet még rajtuk keresztül intézni), de ehhez persze egyszer fel kell mérni a pénzügyi szokásaid és annak megfelelő számlát választani.

Én szerencsére pont informatikus vagyok...te meg irgalmatlanul paranoiás.

Aureliano Buendía 2015.07.08. 21:32:31

@Advanced Flight: a kék intimbetétesek egy hét után még nem vinnyogtak:)

halaloszto 2015.07.08. 23:11:24

fogjátok már fel, hogy a sárgacsekk (meg fehér meg rózsaszín) egy kommunista csökevény. azért létezik, mert nincs pénzügyi kultúra az országban. a sárgacsekk senkinek nem jó, csak a postának. ideje lenne elfelejteni, a postával együtt.

Arcade Macho 2015.07.08. 23:22:39

@Advanced Flight: a posztban benne van hogy
"Tehát ha valaki csekken akar fizetni akkor akármit is csinál ki lesz neki számlázva a fizetési felszólítás 750 forintos díja."

igen en is igy jartam a kedveskekkel
nem izgulnak, de amint kesedelmes akkor azonnal ficczen a 750
szerencsere digis vagyok, szegeny ugyintezo azert ramcsorgott, hogy a nettet occobban is kaphatnam ha kellene

asdf 2015.07.08. 23:28:38

Ha jol remlik, van valami olyasmi szabaly, hogy a szamlat a fizetesi hatarido elott 8 nappal kell kezbekapni. Amennyiben ez nem igy tortenik, lehet reklamalni a szolgaltatonal, ha ez eredmenytelen, akkor pedig az NMHH-nal.

2015.07.09. 00:04:02

@FDToth: "csekk... már rég meg kellene szüntetni ezt a fizetési formát és bezúdzi a maygar postával együtt"

"a csekket banki áttutalással is ki lehet egynelíteni h anincs ideje vkinek befizetni"

Magyarázd el az ATM előtt sorbanálló görögöknek is az elektronikus pénzhasználat előnyeit, biztosan egyet fognak abban érteni, hogy mennyire innovatív, és előremutató megoldás a vánkosba varrt kápéval szemben.

2015.07.09. 00:11:14

@halaloszto: "fogjátok már fel, hogy a sárgacsekk (meg fehér meg rózsaszín) egy kommunista csökevény"

Van aki szereti ha van színes szagos papírja arról, hogy adott befizetését/pénzmozgásait igazolni tudja. Egyre nagyobb divat az elektronikus kivonat, mindamellett hogy marha kényelmes, és megóvtuk vele az amazonasi őserdőt, egyben kiszolgáltattá is válunk általa.

she_wolf 2015.07.09. 00:16:40

Nincs bankszámlám, bankkártyám. Akkor mi van? Neten ha rendelek valamit, utánvéttel rendelem meg, a futárnak perkálok a kicsi kezibe.
Volt már nem egyszer, hogy befizetési határidő lejárta után kaptam meg az esedékes csekket az összes többivel együtt, mert a posta gyűjtögető életmódot folytatott. Én meg vadász életmódra váltottam és még aznap fogtam a 4 (azaz négy!) db. összegumizott csekkemet (meg a képzeletbeli puskámat), és elviharzottam a postára, ögönyöst a góréhoz, és megkérdeztem, hogy mifasz ez így, csokorban?
Merthogy az elosztó dátuma is különböző volt mindegyik csekk borítékján, meg időntúli is volt köztük, miazmás.
A magyarázat mindent visz: betegség miatt a régi postás helyett az új csak egy héttel később kezdett, ráadásul a helyismerete sem tökéletes még.
Megegyeztünk abban, hogy a késedelmi kamatot leverem rajtuk.
Erre nem volt szükség, mert a következő csekkek egyikén sem volt ilyen tétel.
(Az új postás heppje az, hogy rendszeresen a kocsi ablaktörlőlapátja alá biggyeszti a borítékokat. Még agyalok, hogy milyen módon hozom rá a cifrafosást, ugyanis simán hozzáférhetne a postaládához, csak a kapu elé kéne gurulnia a motorjával.)
Bankszámlám majd akkor lesz, ha lesz miért nyitnom.
@asdf:
Ilyenről én is tudok, de egészen pontos infóm nincs. Az ugyanis nem lehet, hogy a szolgáltatónak ne legyen ilyesfajta kötelezettsége a fogyasztóval szemben. Szerintem.

2015.07.09. 00:17:16

@onlajnok: "Én szerencsére pont informatikus vagyok...te meg irgalmatlanul paranoiás."

Aki egy kicsit vágja a szakmát, az azért tisztában van vele, hogy vannak ennek a kényelmnek árnyoldalai is.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2015.07.09. 01:47:06

@Jankove: Nem vagyok biztonsági szakértő, úgyhogy nem "vágom a szakmát", de abban biztos vagyok, hogy aki a bank által biztosított ingyenes szolgáltatásokat, amikre a figyelmét felhívják a szerződéskötéskor, igénybe veszi (mindenféle limitek, nem használt pénz lekötése, kártya által elérhetetlen alszámlára helyezése, SMS értesítés/megerősítő kód, ok ez utóbbi nem ingyenes, de a teljes vagyon elvesztéséhez képest nevetségesen elhanyagolható összeg), annak gyakorlatilag nullára csökken az esélye, hogy elszipkázzák a pénzét hipp-hopp észrevétlenül. És persze nem nyilvános gépen, nyilvános hálózaton intézzük az ilyen dolgainkat, hanem otthon, a mások által nem használt gépünkön. Ezek egyikéhez sem kell biztonsági szakembernek lenni.

Fazakas László 2015.07.09. 04:58:48

@homar4prez:

Az ilyen jellegű késedelmi kamat SOHA SEM jogszerű!

Ha egyszer a csekkre rá van írva a befizetés határideje, és én az utolsó napon fizetem be, a postai bélyegző talán elég jól jelzi, hogy IGEN - én már feladtam.
Hogy aztán a szolgáltató (Posta vagy más egyéb pénzintézet) mit molyol még napokig azzal a pénzzel, ahhoz nekem ugyan mi közöm?
Hajtsák be a késedelmet a Postán, ha náluk még mindig 2-3 napos az ügyintézés!
Tudtommal egy pénzes átutalásnak 4 órán belül a cimzetthez be kell érkeznie! Erről még valami banki törvény is van. Ha nem tudják betartani, náluk pattogjon a késedelmi kamatos téma.

Fazakas László 2015.07.09. 05:06:57

@bm613:

A Corvin Plazában az posta-automata a Posta mellett, és nem benn a postahivatalban van!
Hogy aztán az éjjel működik-e, sajna nem tudom, mert maga a pláza az sincsen nyitva éjjel.

Mellesleg - az automata is CSAK bankkártyával működik!
Tehát - aki zsebbe kapja a fizetését (ebből következőleg nincsen semmiféle banki számlája) annak bankkártyája sem sűrűn van.
A hitelkártya meg?
Azt viszont egyáltalán nem tudom, hogy jó-e ilyen esetekre?
(Nekem például hitelkártyám nincsen)

halaloszto 2015.07.09. 06:49:48

@Jankove: az elektronikus bankszámlakivonatot is kinyomtathatod. de én pl papír havi kivonatot kérek, mert öreg vagyok.

ennek semmi köze a sárga csekkhez. semmi szükség egy közvetítőre (posta) a pénzforgalomban, ma már minden magánszemély bank-képes. a sárga csekk akkor kellett amikor a magánszemélyeknek nem volt bankszámlájuk. az meg azért már elég régen volt. azóta teljesen felesleges.

Vajk

PongLenis 2015.07.09. 06:50:50

@Advanced Flight: miert mond mar el, mi tortenik a vilagban? A gonosz bank ellopja a penzedet mikozben befizeted a villanyszamlat, vagy mi? Vagy a gyikemberek feltorik a szamitogepedet? Tokre latszik h olyan dologrol probalsz magyarazni amirol fogalmad sincs

halaloszto 2015.07.09. 06:56:24

@mig54: nem akarok a pénzügyeidben turkálni, de.

akinek nincs bankszámlája, bankkártyája, annak honnan van jövedelme?

Vajk

halaloszto 2015.07.09. 09:47:40

@Fazakas László: nem feladási határidő van rajta, hanem fizetési. Kifizetve akkor van ha a címzett megkapta a pénzt. Ha te tartozol nekem, és pénteken meg kell add, akkor nagyon harmatos kifogás hogy te pénteken elindultál csak gyalog jössz és még nem értél ide.

Az ügyfél választhat egy halom módszer közül, ezek költsége és időigénye eltérő, ezek figyelembevételével kell döntenie.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.09. 12:11:44

@Fazakas László:
"Tudtommal egy pénzes átutalásnak 4 órán belül a cimzetthez be kell érkeznie! Erről még valami banki törvény is van. Ha nem tudják betartani, náluk pattogjon a késedelmi kamatos téma. "

Tudod mi a csekk és a banki átutalás közti különbség?
Gugli?

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.09. 12:15:50

Az egészhez annyit, hogy
Nekem pl. el kell számolnom a számlákkal, azért kultiválom a csekket
Tudom bannivonattal is lehet igazolni, de miért utalnám az én kontómrol más csekkjét amikor rárakódik az átutalási költség ami ma már tetemes

Ebböl következik, ha bármely szolgáltató cég a banki átutalást erőlteti, viselje annak banki kötségeit is
Az most mindegy hogy nekem kényelmesebb csipsz-romlottkóla kombó melöl átutalni a fotelböl

CID 2015.07.09. 13:31:10

@horex: Fizetheti bankkártyával online, az meg vásárlásnak minősül és a költsége a szolgáltatót terheli.

PannonBoy 2015.07.09. 20:52:01

Itt pár ember nagyon el van tévedve.
Minek kínlódni postai készpénzátutalási megbízással, mikor jobbnál jobb netbankok vannak?
Ráadásul, ha időben viszi fel valaki az utalást, akkor még aznap teljesül. Nincs sorbanállás és költségkímélőbb is.

Black Hole 2015.07.10. 00:03:27

Haladjon a korral, süssön váncza sütőporral!
Na de tényleg! Miért jó postára járni! Csak nem valami dögös-bögyös a postás csaj?

Black Hole 2015.07.10. 00:06:07

Legegyszerűbb a szolgáltatóknak megadni a banki adatokat, oszt' vonja le, amennyi jár neki! Ennél jobb a tudomány mai állása szerint szerintem nincs!

Fazakas László 2015.07.10. 06:32:59

@halaloszto:
Naív kérdés!

Van - és kész!

Mit gondolsz, az a sok zsebből-zsebbe dolgozó, vagy minimálbérre bejelentett sumák az biztosan mind éhezik?
Áááá, ugyan máá!
Csak nem fizetnek sok adót és TB-t!
De azért a szolgáltatást igénybe veszik. Méghozzá abban egyáltalán nem a minimumra törekszenek, hanem a maximumra!
És persze ezeknek sír mindig a szája az egészségügy állapota és szolgáltatások minősége ellen.

Fazakas László 2015.07.10. 06:35:35

@PannonBoy:
Sohase szokott aznapra teljesülni.
Csak másnapra okké-zsoké!

A postai csekkbefizető automatánál pl. legalább 2 naptári nap a célbaérkezése, holott tőlem a rendszer szinte AZONNALRA levonja!

Fazakas László 2015.07.10. 06:37:46

@horex:

Persze!
Most már a csekkes fizetés is sima banki átutalás. Csak hát a "magyar" Posta még kicsit mindig elmolyol rajta ...

she_wolf 2015.07.10. 09:58:58

@halaloszto:
Munkáltatótól/megbízótól, cash-ben.
Esetenként, vagy havonta. Nem mindegy?
Az adóbevallásom és a lelkiismeretem tiszta, mint a hó. És a pénzemet szeretem én kezelni, akár a párnacihából is:)
Nem maradiság kérdése ez nálam, hanem a bizalomhiányé:(

she_wolf 2015.07.10. 10:25:11

@Fazakas László:
Nem naív, hanem indiszkrét.
Majd ha @halaloszto: (vagy bárki más) a NAV embereként bekéri a papírjaimat, állok rendelkezésére:)
"Ezeknek" (értsd: nekem) ugyanis kurvára elegük van abból, ami itt zajlik.
De a postánál maradva: ha a postás úgyis egy csokorban dugja a kocsi szélvédője alá az összes csekket - a postára beérkezés napjától függetlenül), akkor nekem édesmindegy, hogy a boltba vagy zöldségesbe menet betérek a postára is:P
Nálam MÁR! elmúlt az az idő, amikor bizalommal meghatalmaztam a pénzintézetet, hogy teljesítse a kifizetéseket az általam megjelölt szolgáltatók felé (bemutatós szmájli!):P

És még valami: a zsebből-zsebbe dolgozás, illetve a minimálbéres bejelentés mégis kinek a sara?
Még mielőtt az "ezek"et baszogatod, nézz már szét munkáltatói körökben, utána szövegelj! (És gyakran még csak a munkáltató sem tehet róla, hogy ilyen helyzetbe kényszerül.)
Szerinted a munkavállaló érdeke, hogy papíron hogy néz ki a jövedelme?
A minimálbéres fizetési kimutatásra aztán olyan hitelt tud felvenni -ha szüksége van rá-, hogy max. kitörölheti vele.
Bocs, de ritka nagy hülyeséget írtál:(
(Ja, nekem az eü.-vel nincs bajom, velük vagyok szolidáris. Ha már megemlítetted őket. A szolgáltatási szektor más tészta.)

halaloszto 2015.07.10. 14:29:58

@mig54: tényleg nem rosszindulatból kérdeztem, hanem mert nem tudom elképzelni mi lehet az a cég aminek egyszerűbb kp adni a fizut. ismerek olyat, aki pénzbedobós cuccot üzemeltet, és fáj neki a sok kp, de ő sem abban fizeti az alkalmazottait.

Vajk

she_wolf 2015.07.10. 17:26:25

@halaloszto:
Elhiszem:) A foglalkoztatásnak -és ennek folyományaként az adózásnak is- több formája van, ez közismert.

A lényeg, hogy kp.-ben kapom a pénzemet, és futkorászom vele a postára. Az én időmbe belefér. Az viszont nem, hogy zsugázzak az ilyen-olyan plasztik lapocskákkal, mert itt ezt fogadják el, azt meg amott.
Paranoiás pedig csak annyira vagyok, amennyire ez a világ megköveteli tőlem, ezért szeretem magam intézni pl. a befizetéseimet:D

lutria 2015.07.10. 18:29:52

Vajon mitől függhet ez a számlázás,én 9-én kaptam meg a számlát és 21 a beérkezési határidő.Amúgy én mindig azon a napon fizetem be ami a csekkre van írva de még sohasem kaptam felszólítást vagy késedelmi pótlékot a késés miatt.

asdf 2015.07.11. 20:10:40

@halaloszto: barmilyen nagyobb ertekben arulo/szolgaltato ceg es ebbol azert van egy par. Kp-s berfizetessel ket tranzakcios adot, es ket banki koltseget sporol egy ceg, 10-20 dolgozonal az azert mar erezheto osszeg.
süti beállítások módosítása