Tékozló Homár

SJCAM SJ4000-et rendelt, Acmell SD28-at kapott FRISSÜLT a Mobilx válaszával

2015.08.07. 14:50 | Homár Hilda | 116 komment

Akinek a fenti szám- és betűkombinációk nem mondanank semmit eláruljuk, hogy ez két külsőre nagyon hasonló, de tudásban és minőségben egymástól távolálló sportkamera. A videó szépen bemutatja, honnan vehetjük észre, hogy Adiost vettünk az Adidas helyett. És a szívásnak ezzel még nincs vége, mert, ha rá is jöttünk időben a trükkre, jön a következő nagy kitartást igénylő kör: a pénz visszaszerzése. 

Kedves Tékozló Homár!

Engedjétek meg, hogy megosszam veletek az én kis rövid kapcsolatomat a mobilx Hungary Kft.-vel.

Régóta szerettem volna egy akciókamerát vásárolni. Ki is néztem az SJCAM SJ4000-ret a neten, nagyon jó teszteket olvastam és néztem is róla. El is határoztam, hogy veszek egy ilyet. Rá is akadtam két online boltnál, ahol jó árban volt. Ezek közül a mobilx-nél pont akciós volt, 6000 forinttal olcsóbb mint a másik boltban. Egyből le is csaptam erre a jó kis ajánlatra, megrendelés időpontja: 2015.05.19, 23:48.

Másnap reggel felhívtak, hogy a kamerához rendelt microSD-kártya elfogyott, tudnának egy kisebb méretűt adni, vagy meg kell várnom míg beszerzik az újat. Elfogadtam a kisebbet, minden rendben volt, módosították a rendelést és aznap már fel is adták postára, ami másnap meg is érkezett.

Eddig minden szuper volt, én örültem, ők is örültek, mert fizettem :) 

Azonnal ki is próbáltam mit is tud az új készülék, ami az elvártakon jóval alul teljesített. Pocsék képminőség, a vízálló tokban a kamera lötyög és be sem lehet rendesen zárni... Újra felcsaptam az internetet, hogy ez csak nálam van e így, vagy mind ilyen vacak. Ekkor szembesültem vele, hogy az SJCAM SJ4000-ret koppintják is, és nekem is sikerült egy ilyen selejtet bevásárolnom, aminek a neve Acmell SD28, amit SJ4000-ként hirdetnek és adnak el ilyen alultájékozott vevőknek, mint én :)

Jó, semmi gond, hát Magyarországon élek, így van nekem elállási jogom 14 napig. Le is töltöttem a weboldalukról az elállási nyilatkozatot, kitöltöttem, egy példányt hozzácsomagoltam a kamerához és már az első napon ment is vissza a kamera a feladóhoz. Emailben azért csak elküldtem egy másolatot az elállási nyilatkozatról, biztos ami biztos alapon. Hála az MPL nyomkövető szolgáltatásának, tudom, hogy 2015.05.26.-án át is vették a csomagot. Ha az emailt nem is olvassák, az átvétel után vissza kellett volna jelezniük, hogy rögzítették, az elállási szándékomat, ahogy azt a weblapjukon a "Vásárlási feltételek" alatt olvahatjuk a mai napig: "8.1.3. A mobilx Hungary Kft. e-mailben visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését."

Közben megvettem a másik boltban már a hivatalos SJCAM SJ4000-ret, ahogy azt elsőre is szerettem volna. Megrendelés után még aznap át is vehettem egyik kirendeltségükön a terméket. Azóta is nagy örömmel használom, és tényleg olyan jó, ahogy a tesztekben le van írva! :)

2015.06.05.-én írtam nekik mailt, hogy elfelejtettek engem értesíteni, és még csak egyszer sem vették fel velem a kapcsolatot. Semmi válasz.

2015.06.30 15:28, eljutottam odáig, hogy felhívjam őket, mert még eddig sem kerestek meg engem és a pénzem sem kaptam vissza.... Telefon másik végén az úriember megígérte nekem, hogy másnapra már megkapom a pénzt, mert mindent rendben talált, jóvá hagyták a fizetést, biztosan a pénzügyi osztályon csúszott el valami... 

Másnap semmi.

Azutáni nap még mindig semmi, 2015.07.02 16:32, újra felhívtam őket, nem emlékszem, hogy ugyanaz az úriember, vagy egy másikkal beszéltem, viszont ő is meglátta a problémát, mondta is, hogy elég régen ott van már ez, mire én csak helyeselni tudtam. Az ígéret után, már kezeskedést is vállalt, hogy következő nap a számlámon lesz a pénz.

2016.07.06. még mindig semmi.... Átnéztem a banki adataimat, nem írtam hülyeséget a nyilatkozatra... Minden adat rendben, pénz sehol. Most akkor forduljak a fogyasztó védelemhez? Vagy várjak türelemmel, míg visszautalják a pénzt, vagy egyáltalán szóba álljanak velem? Miért csak addig vagyok megtisztelve azzal, hogy felvegyék velem a kapcsolatot, míg meg nem kapják a pénzt? És még sok ilyen kérdést lehetne feltenni....

Az biztos, hogy soha többé mobilx.

Üdvözlettel,
Péter

UPDATE  aug.11. 21:35

Az alábbi levelet kaptuk a mobilxtől, benne mindenféle okossággal az SJ4000-es néven futó kamerákról. Lássátok.

Tisztelt Homár,

Sajnálattal olvastuk oldalán az SJ4000-es kamerával kapcsolatos cikket, és egyben örülünk is, hogy elmondhatjuk ezen fórumon is véleményünket az SJ4000-es kamerák körül kialakult többek által félreértett helyzettel kapcsolatban.

Először is el kell, hogy ismerjem, hogy adminisztratív hiba miatt ügyfelünknek késve utaltuk vissza a végösszeget, ezért ezúton is elnézést kérünk tőle.

És akkor az SJ4000 story:

Az SJ4000 kódnév/SKU alatt az elmúlt év tavaszán jelentek meg akciókamerák a kínai piacon, amelyeket először a nagy nemzetközi piacokon jelenlévő kínai áruházak (Banggood, Foxoffer stb.) kezdtek el értékesíteni. Mindenki az SJ4000 kódnevet használta, és maga a kamera technikai specifikációja mindenhol azonos volt, csak kisebb eltérések voltak. SJ4000 kódnév alatt több kínai gyár is gyártotta a terméket és nem volt tisztázott, hogy az SJ4000 megjelölés valójában kinek a tulajdona. Valószínűsíthetően az történt, mint sok más esetben kínai termékekkel kapcsolatban, hogy egy tervező csapat elkészített egy gyártási tervet, amit aztán értékesített egy tucat kínai gyárnak, akik ezután elkezdték ontani az SJ4000-es kódjelű kamerákat.

Az ár/érték aránya miatt igen gyorsan népszerű termék lett a netes vásárlók körében, mivel jó alternatívát jelentett az akkor még igen magas árazású GoPro Hero kamerákkal szemben. A kínai webshopok ár és az ügyfelekért folytatott háborúja akkor érte el csúcspontját amikor tavaly nyáron a Foxoffer egy blog bejegyzésében arról írt, hogy az általuk forgalmazott SJ4000 az eredeti és az összes többi hamis, a gyártót azonban nem tudta, vagy nem akarta megevezni.

Ezen „háború” kirobbanása után jelent meg a piacon egy kínai cég, egészen pontosan a SZ Hongfeng century Technology LTD. aki kitalált és levédett egy márkanevet (SJCAM ) az általa gyártott kamerákra, amelyeket ezután már SJCAM SJ4000-ként kezdtek el hirdetni a webshopok. További érdekesség, hogy az sjcam.com nem a SZ Hongfeng century Technology Ltd. tulajdona, hanem a Viofo Ltd.-é, aki korábban szintén gyártott SJ4000 kódnév alatt akciókamerákat

Az ügyet tovább bonyolítva, 2015. május  27-én egy bizonyos Qingcao Gan valószínűleg kínai magányszemély nyújtott be design oltalom iránti kérelmet SJ4000 DBPOWER néven (lásd. itt).

Az általunk forgalmazott és a postban kifogásolt  kamera gyártója a Shenzhen Acmell Technology Co., Ltd., aki jelenleg is 2 kódnév alatt hirdeti termékét, SJ4000 és SD28, tehát nekünk is ezeket a kódokat kommunikálták, így mi is ezeket kommuniáltuk (a homár postban lévő linken most is ez látható) tovább ügyfeleink részére. Az általunk forgalmazott készülék Novatek NT96650 processzort és AR0330 szerzort tartalmaz, éppen úgy, mint a fent említett linken található blogpostban eredetinek gondolt verzió.

Érdekesség még, hogy magyarországi érdekeltségű cégek, mint pl. az Alcor Digital és a Wayteq is elkezdte forgalmazni saját márkanév alatt, ugyanezen SJ4000-es kamerákat (Alcor Digital, Wayteq).

Ez év tavaszán a Wayteq Europe Kft. elkezdte forgalmazni Magyarországon az SJCAM márkájú kamerákat 1 év magyarországi garanciával, így az már cégünk üzleteiben illetve webshopjában is megvásárolható! Ezen kívül az Alcor és a Wayteq akciókamerák is megtalálhatóak, tehát mindenki eldöntheti kinek melyik márka a legszimpatikusabb, illetve kinek mi a fontos a videózás vagy az, hogy mi van a kamerára írva!

SJCAM kamerák a mobilx.hu-n.

Alcor kamerák a mobilx.hu-n.

Remélem sikerült a valós képet Ön és az olvasói elé tárnunk a témával kapcsolatban.

További kérdés esetén állunk rendelkezésére.

Gulyás Ákos

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igi4 2015.08.07. 15:54:57

@megamen: spúrok harca

Tényleg odavagytok 6000 ért!? Amenekültek is többet kapnak egy napra költőpénznek

Roltii 2015.08.07. 15:55:34

kínai szart kínai webshopból rendelünk, van jópár nagyon megbízható darab. Eszembe se jutna ócska magyar viszonteladótól venni ilyet.
Amúgy meg noname webshopból egyébként se vásárlunk (ha mégis, akkor örülni kell annak amit kapunk, bármi is legyen az...)

igi4 2015.08.07. 16:02:27

Ha a bolt faket adna el qz bűncselekmény lenne

igi4 2015.08.07. 16:03:24

@megamen: te pinázol folyton de nem érted a célzást

Csoresz

igi4 2015.08.07. 16:07:16

Na meginn hová kerültem

megamenn 2015.08.07. 16:11:27

@igi4: tényleg értetlen vagyok. ha igi a nikked, miért úgy írod alá a hsz-od, hogy Csoresz?
...veszélyes ember hírében állsz, ezért óvatosan fogalmazok: üzenem Herrinek, menjen a picsába!

gabors 2015.08.07. 16:12:01

@igi4: " egy százötvenezres ipadet nem vennék meg 600 ér olcsóbban a gsm boltba de az apple webshopba 20000ér igen
"

ez mi akart lenni ??? mert igy zero ertelme van ...

avval egyetertek hogy mikor 20%-al olcsobban adjak mint masok az NAGYON gyanus !!!

igi4 2015.08.07. 16:12:47

@megamen: mer minnyá kitilt a Hilda meginn

Mondtam hogy nem 6000 ft a lényeg hanem a viselkedés

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.07. 16:12:52

@Roltii: persze hogy nem veszunk
ez mas kerdes
de ezert is lett kitalalva a 14 nap /tobbek kozott/
ha cask par hulye megtartja a kamu cuccot a web shop mar jol jar
viszont ha valaki visszakuldi, ne tokoljenek visszautalni a penzt

igi4 2015.08.07. 16:14:39

@gabors: biztos helyre kell törekedni x ft felett

Mobilix amúgy màr átalakult cég ha jól tudom

Ha gond lesz vele mi a garancia hogy rendesen ügyintéznek!?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 16:15:18

@hagyma: "mennyi penzt csinalsz havonta"

Remélem semmit, mert a világnak ezen a felén erősen büntetik. Csinálni könnyű, de nehéz fizetésnél nem lebukni vele.

igi4 2015.08.07. 16:16:02

@hagyma: én ezt pofáztam eddig de láccik nem értesz igiül csak pasiul )

Erre kihegyeztétek h mi a gond a 6 ezerrel olcsóbbannal

Roltii 2015.08.07. 16:16:29

@hagyma: 14 napot nem tudod számon kérni egy bivalybasznád alsón működő kamu cégtől úgyhogy csak úgy rendelek ilyen helyről, hogy abban válllalom, hogy bukom a teljes árat, és nem tudok mit csinálni... A törvénnyel kitörölhetem a fenekem, ha a céget nem érem el...

igi4 2015.08.07. 16:19:27

Most vagy van zsé vagy nincs zsé a poszteren nem tudok elmenni

Ha gazdag akkor spórol jobban

Ha csóró akko vesz, de hitelre

Ha van meg mindenàron kell akkor mit érdekel hogy hatererrel több ha egyszer a mm mgbízhtó a mobilix meg nem annyira

(A poszter tudatosan utánanézett hol mennyiér) és az akció szót benyelte

Rövid G. atya 2015.08.07. 16:21:36

6000Ft? Ha kell, egy hétig élek ennyiből.
Minek jár ide ez a sok seggfej?

gabors 2015.08.07. 16:26:21

@atpijkamo: hagyjad mar !!! tukorforditas ... elfelejtette hogy magyarul keressuk a penzt nem csinaljuk .... (pedig biztosan benne volt egy ket konyvben abbol a haromezerbol)

amugy jo kis kulturalis pelda arra mikent is gondolkodik (maskent) a penzrol a ket nep ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.07. 16:41:21

@atpijkamo: azt hittem ez a kifejezes mar meghonosodott otthon, mint a Halloween
@Roltii: ezt en mar szazszor leirtam itt, ne vegyunk semmit nevenincs helyekrol
de jelen ugyben a kft. el es virul, elerheto, cask fizetni nem akar
ezert mondtam, ajanlott level felszolitas - fmh
gondolom egy szaros camera miatt nem akarjak bezarnia boltot
@gabors:hat igen otthon keresik a penzt, cask nem talaljak, itt meg csinaljuk
ez van

l005 2015.08.07. 16:51:54

Gondolom akkor ezek is mind hamisítványok?:

www.alcordigital.hu/termek/alcor_action_hd_sport_kamera

wayteq.eu/hu/hd1000w-sportkamera

Kicsit jobban utána kellene olvasni a témával kapcsolatban mielőtt hülyeségeket írunk egy termékről......

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 16:56:27

@hagyma: "mar meghonosodott otthon"

Már sok száz éve.

"mint a Halloween"

Itt még nem honosodott meg az angolszász halloween. És remélem egy ideig nem is fog. A Bálint napot nyomják a boltosok erősen, de nem sok sikerrel.

gabors 2015.08.07. 17:00:14

@hagyma: "itt meg csinaljuk
ez van "

azert aki x$/ora fizetesert dolgozik es rendelkezesre all a munkaltatonak az itt is csak "earn" nem pedig "make" a penzt... (akinek fizetese van az nem csinalja a penzt itt sem ...)

tipikus nagyzolas esete forog fonn megint

csak szolok ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.07. 17:10:49

off @gabors: hat nagyzolni te szoktal nebassz mar meg, hogy "en nem jarok olive gardenbe, mert oda cask csoro niggerek jarnak, meg en csinalom a penzt te meg egy szaros pincer vagy", hagy ne folytassam
en jol erzem magma
keszulsz mar az allampolgarsagi vizsgara?
amugy meg ne rugozz rajtam
csodalatos felesegem van, gyonyoru helyen elek, kedvelem a munkam
nekem ennyi eleg
sosem akartam informatikus lenni, vagy mi a tokom vagy

@atpijkamo: hat eleg sok ujsagban lattam hogy egyre tobb otthon a Halloween party

a valentint tudod ki talalta ki?
meg otthon voltam es emlekszem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.07. 17:12:51

@gabors: ja amugy nekem nincs fizetesem, ha ez a kriterium nalad a csinalasra
de mindenkire mondjak a fix fizetesuekre is
mennyit csinalsz egy evben?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.07. 17:16:56

amugy reges regen en is rendeltem egy fenykepezot, mar nem tudom honnan
talan Kodak volt
uberfasza aron
mukodott is, a kepek is elmentek, de valahogy erzodott, hogy gagyi
de nem kuldtem vissza,olcso volt es a celnak /kocafotos/ megfelelt
tavaly vettem egy komolyabbat mielott mentunk haza
ez fasza
amit mondani akartam, a web shopok java resze erre jatszik, ha nem nagy az osszeg a rendelo nem kuldozgeti vissza
mukodik amig mukodik, azutan eleg gyorsan szemet less belole
dehat amig rendelnek ilyen helyekrol , addig less web shop is
szinte hjetio egy eset van itt a homaron
es megis...

CID. 2015.08.07. 17:17:24

Felhéberítő, kérem a posztolókat, figyeljenek a központozásra!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.07. 17:21:38

@CID.: a nagybetukre es az ekezetekre!
a hosszu I-re
es az ellipszilonra

CID. 2015.08.07. 17:26:51

@hagyma: Jogos, nehogy felidegesítsék macskamanót. Bár, ez a központozás tényleg durva:DDDDDD

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.08.07. 17:42:54

Az a hatezer volt a szopópénz. Régiesen mondva vadászpénz.

Aureliano Buendía 2015.08.07. 18:16:19

„6000 forinttal olcsóbb mint a másik” már tudod, miért

de legalább olcsó volt

gabors 2015.08.07. 18:24:55

@hagyma: Bocs de soha nem irtam hogy penzt csinalok (keresek azt igen) ... En tobb mint 20 eve fix havi FIZETESERT dolgozom, nem oraberben es nem is a heti csekkeket nezem hogy je most tobb oram volt most meg kevesebb.

Az 'olive garden'-rol tovabbra is ugyanaz a velemenyem, egy paraszt hajszallal van a meki folott. Ahol en elek oda csak a csorobb niggerek jarnak (red lobster ditto) ezek NEM ettermek hanem lanc-kifozdek ...

Bocs de olyat meg nem halottam hogy "make salary" or "make wage" biztos jobban tudod. Persze hogy ismerem a "how much do you make?" kifejezest de ezt kontextusba kell helyezni ... es magyarra forditva nem a csinal iget szokas hasznalni (amugy igen kelet europais mikor ilyet kerdeznek foleg ha nem kozeli ismeros vagy barat az illeto)

Vallalkozok vallakozasok azok "make money" de a kasszas neni a hypermaketben az nem "make money" de megint csak, mit tudhatok en mint bevandorlo/menekult :-)

Amerikai allampolgar meg akkor leszek amikor nekem tetszik es ha az jo lesz nekem ... egyelore nem surgos ... A vizsgara nincs mit keszulni mert kb alltalanos iskolai szintet varnak el angolbol tortenelembol (marmint a usa 200 eve) es allampolgari ismeretekbol ... Erre az evre terveztem de halasztom amugy 6-8 honapig eltart amugy is ...

Valamit kihagytam ???

bela215 2015.08.07. 18:25:22

@Rövid G. atya: Egyetértek. Itt nem a fillérb@szásról van szó, mivel az Árukeresőt megnézve ma is majdnem pontosan 6000 Ft a különbség a legolcsóbb (iPon) és a legdrágább (Bluechip) ajánlat között ennél a modellnél. Akkor most már az iPon egy szar hely, ahonnan nem érdemes vásárolni? Nem hinném (vagy legalábbis nem ilyen logika miatt)...

sportkamera.arukereso.hu/sjcam/sj4000-p244168143/http://sportkamera.arukereso.hu/sjcam/sj4000-p244168143/

CID. 2015.08.07. 19:40:47

@gabors: Ragd már lemazt a kurva vizsgát baszki! A középpontozásra aztért figyelj, mert az fontos :)

gabors 2015.08.07. 20:32:30

@CID.: "A középpontozásra aztért figyelj, mert az fontos :) "

Bocs nem talalom a "középpontot" akarhogy is figyelek ...

Amugy igen a vizsgat lerakom holnap mindjart kristalytiszta amerikai leszek (a fejlettebbekbol )... meg a madarak is maskepp szarjak majd le az automat :-)

CID. 2015.08.07. 20:42:53

@gabors: Ezt te nem érted, le sem merik szarni, vagy ha igen, csak középen, utána meg öngyik lesznek. Szóval, uccu neki, vizsgázz.

gabors 2015.08.07. 20:49:30

@CID.: basz+ koszi, most mar ertem miert van annyi szar a kocsi tetejen (de hogy a garazsba hogy mennek be az meg mindig nem teljesen vilagos persze lehet mig uton vagyok akkor tortenik mindez )

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.08.07. 21:09:05

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/1022877151078616/?type=1&notif_t=scheduled_post_published

Csalás megáll-e a postban? Szóba állnak veled? eladják még egyszer...
Jelezd a dolgot az SJCAM gyártjának is... Hátha ő jobban utánajár, mitől is sikerült ráírni a másolatra a cuccuk nevét.

gabors 2015.08.07. 21:37:16

elso .....

ez mar a hetvegi ???

amugy nagyon sajnalom a SJCAM-ot hogy masok leratjak a kamerajukat gagyi masolatokkal...

posztolo meg talan rajott hogy ÁÁÁÁkcio az nagyon konnyen fordul szopasba es pont azokra van kitalalva akik fillerbaszokent joval olcsobban akarnak minosegibb arut venni ... (vagyis a posztolot NEM sajnalom)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.07. 21:56:06

@gabors: cask a szokasos nagy arc
nem hagytal ki semmit
nigerrezel
csorozol
pincerezel
nekem a kozmunkas is ember, az elado is meg a wc pucolo is
meg az is aki lottozik es neha eszik az olive gardenben is, ha ugy tartja kedve es leereszkedik a niggerekhez
azert ha az allampolgarsagidra megy es esetleg fekete vizsgaztat, javaslom ne niggerezd le
valamit kihagytam?
mondjuk amit ide irkalsz is eleg lenne hogy ne kapd meg, de nyugi nem jelentelek fel
gratulalok a fix fiztesedhez
nekem nem fix
ha tobbet melozok tobbet CSINALOK
ha kevesebbet akkor kevesebbet
holnap CSINALUNK egy eskuvot es CSINALOK olyan $ 400-at
te cask ulj az irodadban en sose tobbet nem akarok
10 evig voltam APEH es elodjeinel irodai
soha tobbet
nekem jonni-menni kell
holnap is egy gyonyoru helyre megyek
cabin ridge a neve kint a hegyekben
te cask lebzselj NY-ban a havi fixeddel
remelem mara beken hagysz:)

M. Péter 2015.08.07. 22:01:08

"hát Magyarországon élek, így van nekem elállási jogom 14 napig"
Itt nem az elállási jog játszik, hanem egyszerűen az eladó nem teljesítette a szerződésben vállaltakat, mert nem a megrendelt dolgot küldte el.

igi4 2015.08.07. 22:01:44

@hagyma: te ezt nem értheted, téged is a feleséged tart el

gabors 2015.08.07. 22:53:36

@M. Péter: nem biztos hogy a csalas megallana mert a weblapon akcioban most is otvan a cikkszam amit a posztolo is emlit ... (GOOGLE) meg kiadja ra hogy "fake SJ4000"

de ezt a cikkszamu izet kuldtek Neki akciosan 6000-rel olcsobban ....

elallani el lehet pont ezert ....

az hogy penzt csiga futarral kuldik ezekutan meg nem meglepo....

gabors 2015.08.07. 23:45:57

@igi4: "az állampolgárságit is csak a feleséged miatt kaptad meg"

Nem egeszen!!!!

A zoldkartyat (letelepedesi engedelyt) azt igen, azt valoban csak a felesege reven kapta, de allampolgarsagot megkaphatta volna felesege nelkul is (elvalt/ozvegy stb) ... de azota is egyutt elnek hirek szerint ...

Allampolgarsag tisztan az o sajat muve. kerelmezte, befizette az "illeteket", lettete azt a buvos vizsgat, atment FBI atvilagitason, biroi meghallgatas egyebb papirok miegymas... Mindez nem kotelezo ... az igaz hogy ENNEK elofeltetele a zoldkartya. De a felesegenek semmit nem kellett mindezert tenni a zoldkartyaval ellentetben.

Mondjuk legujabb szabalyok alapjan csak ketszer lehet alapbol hosszabitani zoldkartyat ami igy most 22evig tud tartani ...

Vannak dolgok amik csak allampolgarnak jarnak (nem csak valasztojogi dolgok, pl utlevel egyes szovetsegi munkahelyek ilyesmi) meg ki tudja hogy valtoznak a bevandorlasi szabalyok ...

Aki megszerzi az allampolgarsagot annak biztossab a helyzete marmint jogilag... pl. mar meglehetosen apro buncselekmeny-ert (szinte minden kabszeres ugy) miatt megvonhato a zoldkartya mig az allampolgarsagot talan csak hazaarulasert vonnak vissza.

igi4 2015.08.08. 00:25:04

@hagyma: persze persze nejed nélkül egy nulla lennél

gabors 2015.08.08. 06:13:59

@Szemi Alsafejri: mi a gondod ??

nem vagyok naci ... de a feketek itt tobbsegeben a legszegenyebbek ... attol fuggetlenul hogy most egy fel-fekete az elnok ... szerintem fogalmad sincs az usa-rol (ha lenne nem irnal ilyeneket )

A mosónők korán halnak 2015.08.08. 07:20:01

Látod Hildácskácska ha nem engem tiltasz feszt..nem kéne most másnak telefosni a képernyőt A4 x 2 méretben.:D Jó tapicskolást a szarban.dx

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.08. 11:33:53

@hagyma: Én meg azt olvastam az újságban, hogy amerikában verik a négereket.

igi4 2015.08.08. 11:43:01

@Döglött Nyúl: egy jó menedzser nélkül semmire se jut a gyerek a reklámszakmába. Ha a szülő a menedzsere, az csak akkor jó, ha eleve jó kapcsolatai vannak, jó családba született.

Így meg könnyű, hiszen ez alapból jár neki (a szereplés), nem kell a szülő erőlködése.

Mondjuk az tolja a gyereket, aki saját maga se vitte semmire, és most a gyereknek akar jobbat, mint amilyen neki jutott.

Pénzért meg én is reklámoztathatom a csúnya gyerekem, ahogy modelliskolába se juthatsz be pénz nélkül. Mihalik Enikő is vetkőzéssel lett sikeres, nem azért, mert hű, de sokat tanult a suliba.

Akinek van pénze, akármennyi reklámba szerepelhet, nem téma. Akinek van pénze, azt biztos elveszik, akármilyen csúnya is, ha meg állampolgárságiért veszed el, az csak dupla haszon.
Akinek van pénze, annak úgyis tökmind1, aki meg csóró, annak marad a beházasodás.

Született gazdagnak lenni egészen mást jelent, de az igazi szupergazdagok valóban sajnálják a 6000 forintot, de akkor sem vesznek duplán kiadva újabb kamerát addig, amíg vissza nem kapták kamatokkal együtt a pénzüket, még ha beledöglenek, akkor sem. Mert akkor már nem lesz fontos a kamera, ha ők fizetik.

Na ezért érthetetlen a poszter siráma, hogy 6000-ér spórol, oszt utána vígan megvette a kamerát drágábban, na meg még várja a pénzét.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.08.08. 12:20:44

@igi4: nade nézd meg a Balázs húgát, a Júliát, arra nem lehet azt mondani hogy tolták..hányszoros bajnok.:)

igi4 2015.08.08. 12:26:42

Szal zajlik a zélet

VT Man 2015.08.08. 13:19:34

Szerintem mehet a fizetési meghagyás a cég fele (közjegyzőn keresztül), csatolva a papírokat, tracking információt nyomtatva, stb.

Valószínűleg inkább fizetni fog a cég, minthogy bíróságra járjon.

igi4 2015.08.08. 13:19:47

@CID.: fiútestvére van

Sebestyén balázsra gondoltam neki volt gazdag rokonja

A szerepléshez nem fűlt a foga de az amyja erőszakosan tolta be mindenhova

igi4 2015.08.08. 13:26:03

Mary már amcsiba született fogadjunk

Kapóra jött amcsi álomhoz épp
Közelébe se lenne most se az állampolgári vizsganak ha Mary nem lenne

Mondjuk elhiszem h Mary családja nem annyira pártolhatta a bevándorolt minimálbéres hagymát

gabors 2015.08.08. 13:33:40

@hagyma: "es maris velem es a felesegemmel foglalkozol
kettovel lejjebb"

nem kene ennyire szoveget erteni :-)... semmi szemelyeskedes nem volt altalanosago(ka)Tirtam le (Te es a nejed csak mint peldak fogodzok voltak es csak azert mert amit igi irt nem valosagos semmi velemenyezss sem volt benne ... keretik ertelmessen olvasni ha lehet....

olyat nem talalsz tolem hogy a felesegedet ekezem .... amig nem ir ide addig nem is lesz ...

nem is niggerezek azt amit irtam az olive-vel kapcsolatban az is csak eszrevetel volt nem minosites ... feketekkel dolgozom eggyutt sok eve mar. Amerikai es igazi afrikaiakkal is ... kozvetlen kollegam egy kenyai ...

sot majdnem felesegul is vettem egy nagyon szep kubait 20 eve ... csak a gyerekszamban nem tudtunk megegyezni .... :-)

atörökkk 2015.08.08. 14:16:11

Jepp, idiótahilda napszúrást kapott? Vagy a macskát szabadon engedte a klavin, és az moderál? :D

igi4 2015.08.08. 14:17:26

@atörökkk: hilda kidobott már néccer

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.08.08. 14:19:09

@gabors: Miért, ha ki van írva, hogy az adott cucc most olcsóbb x %-kal, akkor nem azt vennéd? Attól még azt kell adni, amit hirdetnek, nem valami mást.
Nem az a szokás, hogy akciós a zokni, és zsebkendőt kapsz.

Thule 2015.08.08. 14:36:39

@igi4: és elgondolkodtál rajta, hogy miért dobott ki? Úgy látszik nem nagyon. Az állampolgársági vitátok is rohadtul OFF, semmi köze a témához mégsem tudod te sem abbahagyni a dumálást, meg a f.szozást, meg az állandó káromkodást. Remélem még ötvenhatszor kitilt Hilda innen, megérdemled te sz@r. A válaszodra meg magasról tojok, bármi lesz is az.

igi4 2015.08.08. 14:39:14

@Thule: a te véleményedet se kérdeztem

Egészségedre amúgy

igi4 2015.08.08. 14:41:14

Bírom mikor megosszak a véleményüket biztos nem lennèk itt már régen ha érdekelne valamelyik

Hilda jön megy de igi marad

CID. 2015.08.08. 14:43:31

@igi4: vénszivar pöcsére merek fogadni, hogy nem vagy túl vonzó.

igi4 2015.08.08. 14:44:00

Hagyma olyan amilyen de ő még nàlam is korábban kezdte a homárt oszt mégis itt van

Lehet vitázni a homár hagyma nèlkül nem homár

Akinek nem teccik majd megkérdezem a vélemènyét

gabors 2015.08.08. 15:26:20

@ColT: "Miért, ha ki van írva, hogy az adott cucc most olcsóbb x %-kal, akkor nem azt vennéd? "

igen de en csak olyan helyen veszek meg valamit ami szerintem mebizhato .. fel sem merul hogy 20% (atlag ar alatt) egy baszomX.mobil.ize-rol vasarljak... sot megnezem hogy ugyanaz-e a termek es nalam AAAAAKCIO eleve gyanus ...

amugy ki is tettek az SKU szamot ami alapjan (meg ma is ott van) kiderul hogy NEM ANNAK a cegnek a kameraja .. valamiert az SJmz/XXXX nem vedheto le mint termek es tobb utanzatat is aruljak ... (mint a dronoknal is)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.08.08. 20:04:14

édesanyám borogasson hidegvízzel.
ezeken már a piócásember se tud segíteni.

igi4 2015.08.08. 20:20:57

@sugargiraffusplumps.: hát rajtad se segített anyád a borogatással

Black Hole 2015.08.08. 22:19:25

Asszem itt az ideje, hogy mindenki vegye be a gyógyszerét :-)

igi4 2015.08.08. 23:30:39

@Döglött Nyúl: ajjaj :) az se tetszett Hildának h BÖFF pedig nem én vótam :)

@Black Hole: hevülésre a mellkktevés se segít :(

igi4 2015.08.08. 23:33:41

Bírom, mikor Hilda kommenteket föröl, szerintetek ép lehet neki még az agya vagy már neki úgyis annyi!?

Azé ehhez kell egy sixxes állapot az is hová jutott

Black Hole 2015.08.08. 23:48:10

@igi4: nem kitenni kell, hanem be a hűtőbe :-)

Az antiochiai szent kézigránát 2015.08.09. 08:58:59

Ez lenni szar hetvegi poszt. Nem oco, occa!

CID. 2015.08.09. 10:48:11

@hagyma: itthon a pénzcsinálást büntetik:)

gabors 2015.08.09. 15:39:52

@ColT: rendben itt meg kora reggel van !!!

delutanra majd eltunik a ver es a komolysag is ...:-)

persze lehet akkor meg megint naci meg bicska lesz ???

kit tudja...

amugy nem tudom poszt-tolo itt jart-e mar ??? de a homaron osidok ota emlegettet nincs ingyenebed tipikus peldajat latjuk .. valamit akart tudta kb hogy mit es megvette valoszerutlan aron ... persze hogy hamisitvany/vagy nem az amit kinezett ... szerintem meg be sem csaptak (legalissan ertve)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.08.09. 15:48:44

@gabors: "valamit akart tudta kb hogy mit es megvette"
Nem. Tudta hogy az az, olcsóbb, hát miért ne azt vegye? Aranyórát is lehetne adni 1000Ft-ért.
Meg ha hülye is a postoló, oké, hülye, de a csalókat írjuk ki csak ide szépen, és kapja el őket a NAV is, az lenne a dolguk.

gabors 2015.08.09. 16:07:54

@ColT: en ertem amit mondasz csak arrol nem vagyok meg teljesen meggyozve hogy itt csalas van ... ha nem agggyak (igy elipszilonnal) vissza a lovet .... akkor talan ...

ha igan akkor csak simlisek/ugyesek/magyarok ... de sajnos errol van szo tudom de a poszt-tolo is ezt focit jatsza ...

Sajat peldam ... ponteken vettem egy wifi extendert (mindegy geek biszbasz) megneztem elore mi es hogy meg ertek is kicsit hozza... kutyu kerult $50-ba az igazi boltban (brick & mortar ahogy csufoljak) na amazon-on meg lett volna kb $30-35-ert ugyanez ... de ha mobilxchina.fuckme.com-on meg "ugyanaz" CSAK $15 ....

gondolom erted ...

Na en megvettem a boltban $50-ert adoval ... (46.99 netto) es meg aznap mux es most a tengerpartrol homarozok 1000-rel ...

posztolot csak NAGYON kicsit tudom sajnalni ... mint mar irtam a go-pro-t masolo ceget azt nagyon mert egy hujek (ellipszilonnal) megveszik a gagyit nem a koshert.... a fel-hujek megveszik a masolatot amivel jol lejaratjak az eredetit ..

gabest1 2015.08.09. 16:50:17

Adibas cípőket bezzeg bezúzzák. Elektronikában, főleg a kamerák között rengeteg a hamisítvány.

homar_moderator 2015.08.09. 16:55:33

Önök, valamint Ti, a Szórványmagyarok Frusztráció és Komplexuskezelő fórumát olvashatták. Tok.

Majd hétfőn elkezdem a tisztogatást és a tiltogatást, addig is acsarkodjék mindenki kedvére.

gabors 2015.08.09. 17:44:10

@homar_moderator: mi a gond ???

probalunk ha lehet relevansak is lenni de amikor a posztoot nem lehet anayazni es a posztnak sincs sok ertelme ???

amugy akarki is vagy .... ird ide vagy valahova hogy mi es mi nem a celja a blognak ??? elore is koszi

es ha kitiltasz (engem vagy barkit) ami nyilvan rendben is van..; Te blogod ... de aranyos lennel ha megirnad mi volt ami kilotte a biztit

gabors 2015.08.09. 17:46:04

uj intern-t talalt a homar ???

de jo !!!!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.08.09. 19:20:31

@gabors: Figy, a mobilx egy cég, ami működik, megtalálható, stb. Basztak azt küldeni, ami meg volt hirdetve. Ennyi, ha hibáztak volna, akkor elnézést kérnek és cserélik. Ez így eléggé megáll csalásnak, vagy fogyasztó megtévesztésének.
Hogy a cég mennyiért adja azt, amit, az az ő baja.
Nem tizedannyiba került, hanem 6000-rel volt olcsóbb, nem 33 hanem 27. Az még egy akció keretébe lazán belefér, mondjuk szürkeimport.

gabors 2015.08.09. 19:32:43

@ColT: nem egeeszen mert met OK a "fake"/" nem igazi" SJP/C-et adtak kb 10000-el dragabban mint amibe NEKIK kerult remleve hogy vannak vadaszok ..

igi4 2015.08.09. 21:03:51

@ColT: ha meg benézte vki a mobilixnèl mostanra már issza kéne utalni a zsét

Pénzt csak utalással küldenek vissza

CID. 2015.08.10. 07:53:02

No fene, nagytakarítás van? :D

igi5 2015.08.10. 08:19:00

@CID.: 60 kommentet törölt meg ki is dobott meginn
Szerinted!? :)nem hagyom sixx szintjére zülleszteni a homárt :)

Azér ejha XD

zorgarlFANG 2015.08.10. 14:14:51

Nem akarok hülyeséget terjeszteni, de ha jól tudom, a webáruházaknak a visszaküldött csomag beérkezése után 30 napjuk van arra, hogy visszautalják a pénzt amit általában ki is használnak. Ettől függetlenül, természetesen elég gyökérség azt mondani, hogy holnap utaljuk, aztán meg mégsem....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.10. 15:41:54

@gabors: Ön 24 órás Homár előfizetést nyert! Kérjük, élvezze ki, míg lehet!

PITTA 2015.08.10. 16:01:36

Röviden tömören Van az SJCAM SJ4000 és van a másolat SJ4000 de az nem SJCAM. A hirdetésben nem szerepel hogy ez SJCAM lenne. Az ebayen is oda van írva hogy ezek nem SJCAMok. Ennyi. Pont ezt hámoztam én is 2 hete mielőtt vettem volna eredeti SJCAM SJ4000-t.

gabors 2015.08.10. 16:05:02

@atpijkamo: csak tesztelni akartam hogy benne voltam-e a szorasba ???

"Két komment elküldése között várnod kell! " de meddig ??? blogmotor ???

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.10. 16:12:14

@gabors: 60 másodperc lenne, ha a blogmoci nem szúrná el ezt is. Valójában valahol 59 és 60 másodperc között.

PITTA 2015.08.10. 16:29:58

@atpijkamo: A klónok 90%-át SJ4000 ként hirdetik, hiszen annak a koppintása. Pont azért hogy rátaláljanak. Ha csak Acmell SD28ként hirdetnék senki nem találna rá. Ez sajnos ilyen. Olvastam erről egy hosszabb írást, az SJCAM ott cseszte el annó hogy nem szitázták rá a nevüket a cuccra így lehetett az, hogy összetéveszthetőek voltak a klónokkal. Az újabbak már SJCAM felirattal ellátottak, ezek csak az eredetiek.

fekete juk (törölt) 2015.08.11. 03:30:28

Fillérbaszcsizó posztoló megszívta.

Bluemotion 2015.08.11. 07:46:03

@PITTA: Pontosan. A posztoló linkjében nullaszor szerepel az sjcam megnevezés, további a termékhez mellékelt képek sem tartalmazzák. Ami "eredeti", azt a termék neve is tartalmazza pl. SJCAM SJ4000 Wifi Ezüst akciókamera, így nagy magabiztossággal kijelenthető, hogy ezt a posztoló nézte be.

FDToth 2015.08.11. 23:08:31

Oke-oke a posztolo benzete, de elallasi joga van, es a mobilxtol ez az adminisztracios hiba kifogas igen csak verszegeny. Miert nem lehet bevallani h direktnem utaltak vissza? Ez lenne a korrekt

wazzu 2015.08.13. 13:57:07

Azolcsobb helyen vetted? Rácsesztél. Ezért vagyok én drágább pl mint a többi webshop. Erdekes modon nem is reklamálnak. Szerinted Miért?