Tékozló Homár

Biztosítjuk, amíg kedvünk van. Most már nincs.

2015.09.14. 14:47 | Homár Hilda | 85 komment

logo_medicover.jpg

Felelős döntésre  - igen, a velük való szerződéskötésre - biztatja jövenedőbeli ügyfeleit a Medicover, cserében teljeskörű gondoskodást ígér. Arról hallgatnak, hogy csak addig, amíg nekik tetszik, pedig a magyarázat igencsak elkelne azon túl is, hogy mert megtehetjük.

T. Homár, 

az alábbiakban mellékeltem a Medicover-rel történt levelezésünket, mert számomra döbbenetes és elfogadhatatlan, ami történt,- mégha jogilag fedhetetlen is a szolgáltató.

2012. szeptembere óta állunk szerződésben magánszemélyként az egészségügyi céggel, férjemmel és fiammal. Családi csomagra szerződtünk, az akkor négyféle ajánlatukból a harmadik legtöbb/-jobb ellátást nyújtóra (ALOE),- ennek megfelelően meglehetősen borsos áron (195ezerFt/félév). Egy hónapja jött egy levél, miszerint indoklás nélkül felbontják a szerződésünket évfordulóval... ez sajnos valóban benne van a szerződésben, de nem volt módom enélkül aláírni.

Három éve egyszer sem késtem a fizetéssel és szerencsére semmilyen krónikus vagy súlyos betegségre nem derült fény ezidő alatt. akkor miért?? Mert olykor használtuk a szolgáltatást? A házivizitet három év alatt pont háromszor vettük igénybe. A fiam 5 napot hiányzott az iskolából, ebből 3-at én igazoltam. A férjem 49 éves, én 39 éves vagyok. heti ötször sportolok. a cég hozzáállása és pimaszsága teljesen felháborít. Információ nincs, mert ők ezt megtehetik és kész!

Természetesen megkerestük őket panaszunkkal és indokainkkal az alábbiakban olvasható ez és a felügyeleti szervhez is elmegyünk. Ha ezt így megteheti egy cég, akkor a szabályozásban van a hiba! Én egy biztosításalapú (ING/NN) szerződést kötöttem, ők pedig felmérték a kockázatot... hol az én biztonságom? Azért vontam ki magam az állami eü-rendszerből, mert ezt nem kaptam meg...

Megjegyzem, hogy a Medicover az elmúlt 1 évben megsokszorozta önmagát, rengeteg új főleg cége/kliense van, a klinika területe megduplázódott. sajnos a szolgáltatás színvonala is sokat csökkent,- De jobban esett volna, ha ezt a döntést én hozhatom meg és lett volna mivel megindokolnom...

üdvözlettel:

Dóra

---------------------------------

To: Panasz <Panasz@medicover.hu>
Cc: Info-Office <Info@medicover.hu>
Subject: panasz

Tisztelt Biztosító!

2015. július 23-án kelt levelükben Önök jelezték a XXXXXX kötvényszámú egészségbiztosítási szerződésünk felmondására irányuló szándékukat.

Felmondást nem fogadjuk el, alábbi szempontok figyelembe vételével kérjük a szerződés folyamatos fenntartását.

Szerződéses kötelezettségünknek mindig eleget tettünk, nem szolgáltattunk olyan okot, amely a szerződés felmondásához vezethetne.

Egészségbiztosítás az életbiztosításokhoz hasonlóan hosszú távú szerződés, biztosított kora vagy egészségi állapotának romlása nem vezethet a szerződés felmondásához, mivel ezeket a kockázatokat Önöknek biztosításmatematikai módszerekkel kezelniük kell. Új szerződés kötése esetén ismét várakozási idő kerül kikötésre és az eddigi szerződésünk futamideje alatt kialakult betegségeink kizárásra kerülnek, ezeket a hátrányokat nem fogadjuk el.

Szerződés feltételében szereplő indoklás nélküli felmondási lehetőség fogyasztóvédelmi és jogi szempontból aggályos. Megfogalmazás egyoldalú, a fogyasztók számára egyértelmű hátrányt jelent. Egészségbiztosítás nem tartalmazhat olyan kitételt, amely alapján a romló egészségi állapotú biztosítottak szerződéseit indoklás nélkül fel lehessen mondani. Ilyen feltétel megfogalmazás esetén nincs értelme egészségbiztosítást kötni, mert a biztosító a kórtörténet ismeretében még az előtt, indoklás nélkül felmondhatja a biztosítási szerződést, mielőtt valódi szolgáltatásra sor kerülhetne.

Kérem a levelemet panaszként kezeljék. Panaszommal a felügyeleti szervhez fordulok, amennyiben ügyem nem kerül számomra elfogadható módon rendezésre.

Tisztelettel:

XXXXX Dóra

From: Ügyfélkapcsolat
To: xxxxxxxx Dora
Subject: RE: panasz

Tisztelt xxxxxxx Dóra!

Köszönjük megtisztelő levelét, melyben észrevételét, kérését intézte hozzánk. A Medicover kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az Ügyfelei elégedettek legyenek, ezért a hozzánk beérkező visszajelzéseket, panaszokat minden esetben kivizsgáljuk, ezáltal is szolgálva és elősegítve az egészségbiztosítás magas színvonalú megvalósulását. Igyekszünk a leghatékonyabb módon megoldani a problémákat Ügyfeleink megnyugtatását, megelégedését szolgálva.

Tájékoztatom, hogy a Medicover Biztosító az Ön Egészségbiztosítási szerződését 2015.09.01-re felmondta. Általános Egészségbiztosítási Feltételeink 1.6.2. pontjában foglaltak szerint a biztosítási szerződést bármelyik fél - indoklás nélkül - felmondhatja írásban a biztosítási időszak végére. A Biztosító ezúttal e jogával élt, ezért szűnik meg szerződése (2015.08.31-én). Tájékoztatjuk továbbá, hogy a felmondás egyoldalú nyilatkozat, minden további cselekmény nélkül megszünteti a szerződést, elfogadásra a szerződésben szereplő másik fél részéről nincs szükség. Kérjük e döntésünk tudomásul vételét és válaszunk elfogadását.

Általános Egészségbiztosítási Feltételeink 1.6.2. pontja alapján a biztosítási szerződés felmondás esetén megszűnik. Ha a szerződő felek másként nem állapodnak meg, a szerződést bármelyik fél - indoklás nélkül - felmondhatja írásban a biztosítási időszak végére. A felmondási idő 30 nap. A szerződés felmondása esetén a szerződés a biztosítási évforduló napját megelőző nap 24 órakor megszűnik.

Sajnáljuk, ha a fentiek miatt kellemetlenség érte Önt, engedje meg, hogy tájékoztassam, habár jelen Egészségbiztosítási szerződését a jövőben nem áll módunkban fenntartani, a Medicover szolgáltatásait a továbbiakban is igénybe veheti, eseti alapon, az adott szolgáltatás díját a recepción fizetve.

Engedje meg, hogy tájékoztassuk arról is, hogy biztosítási termékeinket folyamatosan fejlesztjük ügyfeleink igényeinek megfelelően.

Esetleges további kérdései, észrevételei esetén állunk szíves rendelkezésére.

Üdvözlettel:

XY
panaszkezelő munkatárs

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.14. 14:51:34

sportolás helyett inkább olvasni tanulna a poszter. legalább egy héten egyszer.

sáros_tehén 2015.09.14. 14:54:09

Benne van a szerződésben mikor hogyan lehet felmondani. Most ezzel a jogával élt a biztosító.
Nincs ebben semmi átverés, átbaszás.

Attila F 2015.09.14. 14:57:00

Talán egy indoklást valóban megérne a helyzet (pláne egy ilyen drága, prémium szolgáltatás esetében), de önmagában nem tűnik sem jogszerűtlennek, sem kirívóan etikátlannak az eljárás. Mindkét fél felmondhatja a szerződést, ez azért elég triviális.
Ha esetleg a szerződésnek ez, a felmondást taglaló része jogszabályba ütközik, akkor viszont az egész szerződés semmis (tehát megint csak nem lesz biztosítása a posztolónak).

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 15:01:54

Bár a poszter nem tud fogalmazni, úgy érzem igaza van.

Dehát a szolgáltatónak is, pont azért kötötte ki a szerződés felmondhatóságát, hogy dobhassa azonnal a költséges ügyfelet.

Helyesírni meg egyik se tud, basszák meg.

genyó kapitány 2015.09.14. 15:12:00

Sajnos innentől kénytelenek lesztek ugyanabba az egészségügyi intézménybe járni, mint amibe a pórnép.
Ugyanazon a padon fogtok ülni és az az orvos fog megvizsgálni, aki előtted a plebejusokat fogdosta.
Ez egy diszkrét és elegáns módja annak, hogy szembesüljetek azzal, hogy immáron nem vagyok a felső tízezer tagjai.
Csak a szegények fizetik időben a számláikat.

Meg kellett volna várni az utolsó felszólítást és csak az után fizetni az utolsó pillanatban, az lett volna elit.

sáros_tehén 2015.09.14. 15:12:31

@atpijkamo: Miért lenne igaza a poszternek? Aláírt egy szerződést, amiben van egy lehetőség a szerződés felmondására.

Terézágyú 2015.09.14. 15:18:47

@atpijkamo:
"Helyesírni meg egyik se tud, basszák meg."

:)))

Helyesen beszél Ön, olvtárs! Fogadja bókomat.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2015.09.14. 15:19:17

És ilyenkor az addig befizetett biztosítási díjak elvesznek? Mert akkor ez jó üzlet a biztosítónak...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 15:19:36

@sarostehen_: Pont ezt mondta a poszter is. Szóval igaza van, el kell ismerned, de én nem erre értettem. Csalódott a szolgáltató l-járása miatt, erre mondtam, hogy igaza van.

Sajnos nem tud fogalmazni, meg titokban tartott dolgokat, de az lehet, hogy beteg volt a gyerek, és ez költséget okozott a szolgáltatónak. Az ilyen szerződést hosszú időre kötik, az elején van egy várakozási idő, hogy nehezebb legyen visszaélni vele.

Kötök veled egy ilyen szerződést, kikötöm, benne, hogy fél évig nem jár neked szolgáltatás, aztán fél év után felmondom. Vagy várok addig, míg meg nem betegszel, az első napot fizetem, de ugyanezzel a mozdulattal fel is moondom. Tuti üzlet nekem.

230e 2015.09.14. 15:20:19

Nem TB alapon megy, és ha jól látom akkor 3 évre kötik ezeket, amit a biztosító is felmondhat az évfordulón. A posztoló felháborodhat, vagy újrakötheti egy magasabb díjért cserébe.

230e 2015.09.14. 15:23:12

@Bogoj: Arra kötik a biztosítást, hogyha valamelyikük beteg lesz, akkor prémium kezelést kapjon, vagy egy esetleges betegség már a szűréskor kiderüljön. Itt egészségesek maradtak, így a pénz ha így nézed akkor valóban elveszettnek tűnik, kb. mint az összes többi biztosításra kifizetett pénz, ahol nem lesz káresemény.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 15:25:04

"meglehetősen borsos áron (195ezerFt/félév)."

Az 3 embrerre számolva 11 eFt/fő/hó. Nem mondanám túl borsosnak. Ha csak a tébét fizeted, az hatezer valami havonta, és azért te viszed a gipszet, ha eltörik a lábad. Ha meg keresel rendesen, még több.

hvg.hu/gazdasag/20150914_Nesze_ez_jar_az_adoforintokert

FDToth 2015.09.14. 15:43:59

Ez a magyar jog rákfenéje. Semmit sem kell megindokolni... pedig azért ilyen esetben is jól esne az, hogy ezért meg ezért mondtuk fel stb.

lcsaszar 2015.09.14. 15:44:46

Indoklás nélkül felmondani az nem valami korrekt. Itt is hasonló a helyzet a céges ügyfél vs. magánügyfél viszonylatban, mint a mobiltelefon szolgáltatóknál. A céges ügyfél hozza az üzletet.
Nem ide tartozik, de úgy lenne fair, ha a magánbiztosítónak fizetett díj levonható lenne az egészségügyi hozzájárulásból.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 15:51:19

@FDToth: "Ez a magyar jog rákfenéje."

Ez nem jogi kérdés, hanem kultúrális, etikai. De a jog ezt nem is tudná alakítani, ha kötelezné indoklásra, akkor küldene egy sablonszöveget.

klingon altatódal cumisüveggel a háttérben 2015.09.14. 15:51:52

"de nem volt módom enélkül aláírni."
Mit? A szerződést? Vagy a felmondást?
@atpijkamo: félig poshadt, kásás dinnyét ettem és a rizikósabb részekhez érve franciául beszéltem: a szám melletti Eject gombot megnyomva visszaokádtam a dinnyebéltartalmat, s így szóltam: phoá. Mindezt biztosítás nélk. Ül.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 15:54:30

@klingon altatódal cumisüveggel a háttérben: Lőrinc belepisált a dinnyédbe. Két hete vettem utoljára, de felvágás után ment is az egész a komposztba. Ettől eltekintve idén egész jó dinnyék voltak.

2015.09.14. 15:55:56

Jogilag rendben van, na de ilyen szolgáltatást épp azért vesz igênybe az ember, a szűrések mellett, hogy ha valami baja lesz, normális orvosi ellátást kapjon. Na de így ha baja lesz az ügyfélnek, a szolgáltató egyszerűen felmondja, oszt jónapot. Akkor már inkább gyűjtöm a pénzt magam, aztán kifizetem az eseti díjakat, ha beteg leszek.

FDToth 2015.09.14. 16:01:57

@atpijkamo: persze, kulturális és etikai, de ilyen fogalom Mo-n nem létezik.
De nagyon is jogi: pár hónapja akartam egy 20 hónapos 0% THM-es áruhitelt felvenni. Annak ellenére h elég jó anyagi helyzetben vagyok (miért akarom részletre? miért ne? :) ) elbuktam, és nekem nem adtak hitelt. Hogy miért? nem köteles megindokolni a bank! A MNB szerint sem, az NFH meg minden ilyen új kormányhivatal szerint sem.
Jó mondjuk miután nyaggattam a bankot, hogy miért nem kaptam meg, kitalálták h azért, mert nem adtam meg a munkahelyem vezetékes telefonszámát a hitelbírálat megkezdésekor. Csak ott hibázik a dolog h ha ezt nem adom meg el sem indul az online hitelbírálat, tehát nem szükséges adat...
És az MNB szerint is ha azt kéri a bank h nyaljam ki a saját seggem, meg kell tennem, ők nem szabályozhatják. Ez erősen kétlem, de ez van...

230e 2015.09.14. 16:10:27

@FDToth: Ezek a hitelek azért jók a banknak, mert 1. nem biztos hogy vissza tudod fizetni, így már nem 0% lesz a THM, 2. reklámként működnek és reménykednek abban hogy rászorulsz egyéb hitelre.

2015.09.14. 16:12:11

@FDToth:
A bank nem köteles neked hitelt adni, ahogy a szomszéd Józsi sem köteles neked kölcsönadni egy deákferit a jövő hétre, és az is jogos, hogy nem kell megindokolniuk. Az egészség biztosítás kicsit más tészta etikailag, mert kockázati alapon megy, és a káreset nem egyszeri, aki egészséges, az szinte csak befizet, aztán ha elkezd betegeskedni, akkor viszont többe kerül, mint az általa befizetett díj. Jogos, ha nem engedik belépni, vagy csak magasabb díjjal a krónikus betegeket, de nem korrekt, ha amint túl sokba kerül, kidobják a beteget.

A hasonlat akkor stimmelne, ha adnának neked hitelt, majd 2 hónap múlva egyben kérnék a zsetont, pedig 2 éves futamidőről volt szó (de az apróbetűs alapján felmondhatja a bank).

Rosszindulatú Vászka 2015.09.14. 16:18:59

@atpijkamo: régen jobbak voltak a dinnyék. Mer azokba még volt anyag.

230e 2015.09.14. 16:21:44

@nagybalfasz: Ha 2012-ben kötötte akkor valszeg a 3 éves időszak után mondta fel a biztosító, ami viszont már kötéskor is ismert volt. A kérdés az, hogy volt-e lehetőség dijkiigazításra, és ha igen, akkor kért-e ilyet a biztosító, és azt elfogadta-e a posztoló.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.14. 16:23:41

@Rosszindulatú Vászka: bocsánat, elragadtattam magam.
mindig ez van mikor hüjeségeket kérdeznek :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.14. 16:25:24

Ezek néha nagyon érdekesen működnek. Melóhelyem velük van szerződésben, és néha mintha fogalmuk se lenne, mit vállaltak :D

Mondjuk a postolót nem értem. Félévente 200 ezer mire? " ez sajnos valóban benne van a szerződésben, de nem volt módom enélkül aláírni."
Mi van benne? Mi van? :D

McZozo 2015.09.14. 16:52:01

@sarostehen_: Jogilag nincs igaza ez nem kerdes ettol fuggetlenul akkor is aggajos hogy ilyet megtehet egy biztosito minden ok nelkul, ugyanis, nagyjabol tudhato hogy az az ok hogy oregedtek nagyobb a kockazat es ha ujra kell kossek a mar kialakult betegsegek nem kerulhetnek be a kezelendok koze. Tehat netto szemetseg, ettol meg magyarorszagon sajnos jogilag nem tamadhato.

McZozo 2015.09.14. 16:53:12

@Bogoj: ez nem nyugdijbiztositas hanem egeszsegbiztositas. Itt nem gyult semi egy szamlan itt azert fizettel hogy adott maganorvosok kezeljenek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 17:11:15

Kellene valami olyan biztosító, aminek egész életemben fizetem a díjat, és nem mondhatja fel a szerződést. Mindenkinek kötelező lenne belépni, és egy teljes egészségügyi rendszert finanszíroznának a befizetések.

milyennőazilyen 2015.09.14. 17:13:11

@atpijkamo: Ugyan, hol találnál olyat? :D

FDToth 2015.09.14. 17:13:19

@nagybalfasz: az oké h nem köteles, de érdekesség: előttem 2 ember is vett fel áruhitelt, mindkettő sikeresen. hallottam h milyen pénzügyi adatokat mondtak (be 95.000 ft nettó kereset), de ruházat és kinézet alapján látszott h azért nem kellene hitelt felvenniük. Az egyik egy 200-as hűtőre megkapta, a másik egy 110-es TV-re. Én meg ugye nem... nem tudom h miért ilyen a hitelbírálati rendszer, de az lehet h inkább adják olyannak, akik nem tudja visszafizetni, hátha felvesz még egy hitelt majd...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 17:16:23

@milyennőazilyen: Csinálni kéne. Megállapított összeget kapnának a kórházak minden kezelés után.

És ha valaki nyomorék vagy nyugdíjas, és nem tudja már fizetni a díjat, azt is ellátnák a többiek befizetéséséből. Sőt, az újszülöttekre is érvényes lenne, amíg csak el nem kezdenek dolgozni.

Manyecska 2015.09.14. 17:37:15

@klingon altatódal cumisüveggel a háttérben: nem tudod miert buzadaraval paniroztam be a fasirt? xdxd

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 17:51:37

@Manyecska: Az én tippem az, hogy örexel. Csitri.

Vagy olyan dinnyét ettél, amiben volt anyag.

gabors 2015.09.14. 17:52:55

Ebben mi a fogyasztasvedelmi kerdes ???

Ha 'kedves' ugyfel akart volna felmondani indoklas nelkul ??

Ez egy baromi egyszeru szerzodes HATAROZOTT idore garantalja a szolgaltatast amit a ket fel KOZOS elhatarozasa alapjan megujul(na).

Nyilvan ha az olyan jo hogy ennyire ragaszkodik hozza az ugyfel akkor ez nagyon nem jo a biztositonak !!!

PabY 2015.09.14. 17:59:24

én ott ragadtam le hogy
kilehet lépni az eü rendszerből??? wtf

gabors 2015.09.14. 18:01:09

@atpijkamo: "Kellene valami olyan biztosító, aminek egész életemben fizetem a díjat, és nem mondhatja fel a szerzodést. Mindenkinek kötelezo lenne belépni, és egy teljes egészségügyi rendszert finanszíroznának a befizetések. "

Igy van allamositani a gecibe !!! Ja azt meg ugy hivjak (most) hogy TB ???

Rosszindulatú Vászka 2015.09.14. 18:02:30

@sugargiraffusplumps.: monnyuk a csoki jogos volna sztem is. Benne van az apróbetűbe.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 18:09:25

@PabY: Miaz hogy! Kimész a szakadék szélére, és egy lépéssel MINDENBŐL kilépsz.

gabors 2015.09.14. 18:10:09

@atpijkamo: Miert hat nem igy jo ??? Allamositani kell a gipsz gyar es minden gyumolcsost ... oszt problema megoldva nix ugri-bugri

klingon altatódal cumisüveggel a háttérben 2015.09.14. 18:18:15

@Manyecska: az ledarált buzikból van.
@Rosszindulatú Vászka: bálás apróbetű eladó.
@gabors: ma is dolgoztál sokat?

Aureliano Buendía 2015.09.14. 18:30:07

@sugargiraffusplumps.: meg félévente elbasz 195e pénzt, és igénybe sem veszi, mert nincs rá szüksége.

A Medicover csak segít spórolni.

Manyecska 2015.09.14. 18:30:16

@atpijkamo: nem.a pàrom adta a kezembe.ismét.xd azt mondtuk hogy örmény húspogàcsa...most javítok.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 18:34:22

@Manyecska::)) Amit a párod adott a kezedbe, azt csak finoman vedd a szádba, és semmiképpen ne harapj rá!

Illetve feltételekkel élhetsz: "Ha megveszed nekem azt a nercbundát, amit a múltkor láttunk a kirakatban, akkor ezt most nem rágcsálom meg."

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 18:35:57

@Aureliano Buendía: Havi tízvalami ezer nem egy egetverő összeg. Van aki buszbérletre elcsesz ennyit.

Aureliano Buendía 2015.09.14. 18:40:10

@atpijkamo: már akinél. Van olyan, hogy egy család havi megélhetését felborítja egy ilyen kiadás.

A másik, hogy nem havonta kell csengetni szerintem, hanem félévente egyszer 195. Boldog az a család, amelyiknek van ekkora tartaléka.

Ne küldj levelet 2015.09.14. 18:47:14

Igen Dóra, a férjed 49 éves, az a biztosító szemében vén szar.
Ez üzlet, nem jótékonyság.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 18:47:51

@Aureliano Buendía: Figyiusz, ha felborítja, akkor lehet menni az esztékába sorbaállni. Nem egy akkora vaszisztdasz.

Én örömmel kipengetném, ha ettől normális ellátást kapok. De a posztból úgy látom, ez csak addig működik, míg nem leszek beteg.

Szerintem túlzol. Amelyik családnál nincsen kéccáz tartalék se, az valóban szegény, mint a templom egere. Azok tényleg párizsin élnek.

Aureliano Buendía 2015.09.14. 18:53:56

@atpijkamo: már te sem nagyon férnél bele a biztosító rizikóelemzésébe.

Gecik, ez tény.

Sok ilyen család van, hidd el nekem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 18:56:58

@Aureliano Buendía: Mindegy, mondják meg, mit kapok mennyiért, aztán majd döntök.

Valójában nem a teljes összeget kellene fizetni, hanem csak a szar ellátás és a jó ellátás közötti különbséget, csak a TB geci.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 18:58:30

@Aureliano Buendía: Négymillió szegény van. Annyi, hogy a KSH be is szüntette a számolásukat. Így nem nőhet tovább a számuk. Kormányunk kreatív.

Franci123 2015.09.14. 19:24:49

@Bogoj: Ez egészségbiztosítás. Eleve kidobott pénz. Csak akkor szolgáltat, ha esemény van. Menedzser szűrés, ambuláns műtétek, CT, MRI. Ha nincs rá szükséged, olyan, mint a kötelező biztosítás. Van, de minek. Mellesleg, szerintem szuper jó.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.09.14. 19:26:04

"A Medicover kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az Ügyfelei elégedettek
legyenek"

hazugság

"Tájékoztatom, hogy "

A felmondás miatt tett panaszt, minek tájékoztatod erről, csíra?

"Igyekszünk a leghatékonyabb módon megoldani a problémákat Ügyfeleink megnyugtatását, megelégedését szolgálva."

hazugság

"Sajnáljuk, ha a fentiek miatt kellemetlenség érte Önt"

hazugság

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.14. 19:35:23

@atpijkamo: Leírtad a biztosítók üzleti modelljét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.14. 19:37:04

@atpijkamo: Ez nem attól van, pusztán, hogy állami, hanem hogy szarul kezeli az állam a pénzed. De valójában az eü. alapellátás szerintem eléggé állami feladat (azért tartjuk fenn az államot).
Magánorvoshoz lehet menni, de akkor meg nem azt várod el, hogy ne kapj semmit.

Manyecska 2015.09.14. 19:47:30

@atpijkamo: a kollégám mondta hogy az egészségügy addig ingyenes amíg beteg nem leszel.xdxd....hátnemhátde! Pááárom bentfelejtette a sürgősségin a pull óverjét bakker..xd

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.14. 20:25:30

@ColT: "Leírtad a biztosítók üzleti modelljét."

Amármint, aminek kellene lennie.

@Manyecska: +

2015.09.14. 20:50:15

@230e:
Végülis igazad van, mert azt adták, amit ígértek, csak én így nem látom semmi értelmét az egésznek, mert gyakorlatilag csak addig fogja engedni meghosszabbítani a Medicover a biztosításodat, amíg "jó beteg" vagy, vagyis egészséges és nem jársz orvoshoz, ami nekik az évi 1 szűrést leszámítva tiszta haszon, majd amikor krónikus beteg leszel, nyilván amint lehet a szerződés szerint, kivágnak.

Az ilyen szolgáltatásnak csak akkor látnám értelmét, ha a kockázatot a legelején felmérnék, az alapján adnának egy árajánlatot, utána viszont infláció követően növekedne a díj, és nem szűnne meg a biztosítás. Nyilván drágább lenne, és nagyban függene, hogy mikor belépsz, egy 20 éves sportos, egészséges ember vagy, vagy 70 éves és cukorbeteg.

Nekem hasznos volt a cikk, mert nálunk választható kafetéria elem, de így biztosan nem fogok előfizetni.

2015.09.14. 20:55:35

@FDToth:
Szerintem inkább az a verzió lehet, hogy mivel ugyanaz az ára zsebből és 0% THM-re is, rajtad meg látták, hogy zsebből kipengeted, ezért inkább nem adtak.

Hapsifüles a mezei nyúl 2015.09.14. 21:02:41

Gyerekek, a nyúlrú van valami hír?

ptspts 2015.09.14. 22:11:13

Mi lenne a fair viselkedés a biztosító részéről? Ha ők sosem mondják fel a szerződést? Ha megmondják az igazi okot? Ha adnak egy drágább ajánlatot (aminek mondjuk 3-szor annyiba kerül a havidíja)? Ha csődöt jelentenek?

Jó, ha egy biztosító is azzal köthet szerződést, akivel akar, és akkor, amikor akar, és akkor bonthatja fel, amikor akarja (a kötött szerződés által megengedett módon). Most épp ez utóbbit tette, szerintem nem hibázott. A posztolónak nem jár, hogy megmaradjon a biztosítása, mert nem erre szerződött, és nem ezért fizetett (hanem azért fizetett, hogy amíg él a szerződés, kapjon egészségügyi ellátást). Fölösleges olyat követelnie, ami nem jár neki.

Sandor Akarki 2015.09.15. 00:39:14

"24 órakor"
Loller. 0-23:59:59.999-ig van.
24 óra nincs. 0 óra van.

Sandor Akarki 2015.09.15. 00:40:49

Amúgy, minden biztosítást Andy Vajnának kéne adni.
Mert a biztosítás az csak egy fogadás.
Életbiztosításnál ők fogadnak arra, hogy megéred a következő évfordulót, te meg arra, hogy meghalsz... Weird.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.15. 06:53:14

@atpijkamo: Nem, ahogy működnek. Addig szeretnek, amíg nem kell fizetni.

FDToth 2015.09.15. 09:14:33

@nagybalfasz: ez akkor lenne igaz ha pl egy bankba mentem volna, de ez egy muszakibaruhazban volt, azonnali hitelbiralat alapjan, a megadott adatok szerinty
En inkabb arra gondolkk h ez az akcios thm is olyan, hogy 'keszlet erejeig' van egy kvota, azt kiadjak, aztan lehetsz te akarmilyen miliardos, ha nincs mar akcios termek, akkor nem kapsz.

köszönöm a kommentált 2015.09.15. 09:35:27

Miért kell minden nap felrobbantanom magam, hogy legyen újposzt? Mi vagyok én, arab terrorista?
@ptspts: te szereted kútba hajigálni a pénzed? Mi vagy te, kirendelt munkatárs? Egyáltalán, hogy lehet ilyeneket írni?

joska61 2015.09.15. 09:39:48

"de nem volt módom enélkül aláírni" Akkor nem írom alá. Csók.

Manyecska 2015.09.15. 10:06:15

@Hapsifüles a mezei nyúl: de, van friss is, negyedórát beszéltünk a régi ismijével..

ptspts 2015.09.15. 12:22:18

@köszönöm a kommentált:

> te szereted kútba hajigálni a pénzed?

Nem.

> Mi vagy te, kirendelt munkatárs?

Nem.

> Egyáltalán, hogy lehet ilyeneket írni?

Gondolkozok, következtetésre jutok, leírom, elküldöm.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.15. 15:07:12

@FDToth: Igen. Ők a kedves ügyfelek, akik előbb-utóbb adósságrendező hitelt is fognak felvenni. "Hogy az unokájuk is fizessen!"
@Manyecska: Mi a f.nak kell panírozni a cigánylevelet?
@Aureliano Buendía: Meg szólt valamelyik magánorvos a biztosítónak, hogy sznobék családjában valakinek tünetmentes rákja van...
@klingon altatódal cumisüveggel a háttérben: "bálás apróbetű eladó" Gondolom angol, vagy más éktelen.

enipeni 2015.09.16. 08:29:14

A ferjed jovore 50, draga mulatsag az 50-en feluliek biztositasa. ennyi.
mindenki gondolkozzon el hogy minek lett a TB kitalalva es ne szidja annyira.

Intelli 2015.12.03. 18:15:54

Pontosan emiatt halott a magánbiztosítós rendszer az EÜ-ben. SEHOL nem működőképes ugyanis alapvető érdekellentétek vannak!
süti beállítások módosítása