Tékozló Homár

Nem jó a féléves iskolalátogatási igazolás, a 2 hónaposhoz ragaszkodik a BKK/Frissült a BKK válaszával / Frissült olvasónk újabb levelével

2015.09.21. 14:23 | Homár Hilda | komment

165104_144747068917123_6622603_n11-630x350_1.jpg

N.G. panaszlevele egy egyszerű, hétköznapi leírással indul, aminek oké, hogy már a második mondatában megjelennek az ellenőrök is, de arra azért nem voltunk felkészülve, hogy az írás pár bekezdéssel később egy forradalmi petícióvá növi ki magát, és írója úgy hadosznászik felhergelődve a paragrafusokkal és felkiáltójelekkel, mintha egy monumentális Wagner opera drámai főszerepére castingolnák éppen. Utóbbi kicsit megrázó akkor is, ha valószínűleg tök igaza van.

Kedves Szerkesztőség,

Kérem segítsenek a nyilvánosság elé tárni az esetet, hogy, hátha ezzel ki lehet kényszeríteni valami érdemi reakciót a BKK-tól, de főként, hogy más ne kerülhessen ilyen helyzetbe.

Köszönöm a segítségüket,

N.G.

A Corvinus egyetem hallgatója vagyok, és Szeptember 17-én, körülbelül 16:25-kor akkorát sikerült bandáznom a BKK ellenőreivel, hogy most klaviatúrát ragadva, ezen a fórumon szeretnék üzenni a BKK-nak, és felhívni minden olvasó figyelmét arra, hogy csak rajtuk áll, hogy lenyelik, vagy éppen visszaköpik a bürokratikus vegzálás gejlnek tetsző nettó ostobaságát, amit még jó adag bunkósággal is ízfokozva porcióznak ki a számukra.

Az alábbi írás természetesen csak az érintetteknek szól, nem minden BKK alkalmazottnak!

A pszichológusomhoz rohantam, amikor fél ötkor a Nyugati pályaudvarnál belefutottam az ellenőrzésbe. Az úti célom csak azért fontos, mert a foglalkozás árát Londontól – Tokióig, akkor is kell fizetni, ha bármilyen halaszthatatlan okból mégsem tud részt venni rajta az ember. Mutattam a diákbérletemet, kérték az igazolványt. Mondtam az ellenőrnek, hogy az még nincsen, de mutattam(!) az iskolalátogatási papíromat, amit a Tanulmányi Osztály állít ki az ilyen esetekre, már csak az ideiglenes igazolvány elkészültéig is. Az ellenőr a világ legtermészetesebb mozdulatával vette át azt a kezemből, ellenére, hogy szemernyi szándékom sem volt azt átadni (ez később még fontos lesz). Azt mondta, hogy neki ez nem jó, ő ezt nem fogadhatja el, mert neki egy két hónapra szóló igazolás szükséges. Mondtam, hogy olyan nem létezik, mert az egyetem csak ezt állítja ki. Amit a kezében tart, egy állami intézmény által kiállított, hitelesített, fél éves, aktív jogviszonyt igazoló, hivatalos, jogi érvényű dokumentum.

És akkor ezt most kiemelném a BKK számára, mert ha a legtöbb helyen köztudott is a nyilvánvaló összefüggés, de:
A hallgatók fél évre iratkoznak be az egyetemre. Nem két hónapra, fél évre! Ezért adják a fél évnyi jogviszonyra vonatkozó iskolalátogatási papírt!

Abban a pillanatban, az interakció, ami kezdetében egyszerű, a munkájukat tisztességesen végző, és egy tisztességes, a célja felé siető ember közötti, az értelem mezején történő igazoltatásnak látszott/indult, egyszerre csak, magasról szarva bármiféle realitásérzékre, fogta és átvetette magát a nettó vegzálás párhuzamos valóságába!

A következő érveket soroltam:
§  A papír, amit már úgy szorongatott az ellenőr, mintha a mindenkori bónuszába életébe kapaszkodna, jogi érvényű dokumentum, ami bármilyen körülmények között igazolja, hogy egyetemi hallgató vagyok.
§  Elhiszem, hogy nekik egy ostoba utasítás lett kiadva, de legyenek már tekintettel a helyzet abszurditására és engedjenek az utamra. Látják, hogy egyetemista vagyok!
§  Bérletet, ugye a csalások minimalizálása érdekében csak arra jogosító kártyával/dokumentum felmutatásával lehet vásárolni. Én is úgy vettem a bérletet, hogy diákigazolvány helyében az iskolalátogatásit adtam át a pénztárosnak, aki azt mondta, hogy oké, megfelel. Még azt is hozzátette, hogy mindig vigyem magammal, mert ezzel igazolom a jogosultságomat!
§  Mi van, akkor most komolyan, illedelmesen betessékelnek a bejáraton, majd megszopatnak a kijáratnál???

Vajon érdekelte ez őket? Csak azt tudták hajtogatni, hogy nekik az nem jó, nem érdekli őket a többi, meg hogy: „Hát ez nem érti…” A kánon folyamatos ismétlődése, mint az idő hagyta el szájukat és tért vissza önmagába, bármilyen jelentőség nélkül. Annál inkább a metakommunikációjuk, ami feketelyukként hasította fel a minimális jóhiszemű eljárásba vetett hitemet!

Kedves BKK! Értem én, hogy ebben a szakmában egyenes kontraproduktív lenne önálló gondolkodásra képes embereket alkalmazni, de ha már a szabályokat író vezetés szintjén is csak ennyi az elvárás, akkor miért nem lehet a következőket is kommunikálni az ilyen ellenőröknek: „Ne szarozz, álljál bele nyugodtan! Mond a disznaja pofájába, hogy csak meg akarod szopatni a havi bónuszodért és pont teszel rá! Úgyse tehet semmit a szerencsétlen majma, sőt, itt van, vigyél magaddal két közterest is!” És akkor azt mondanám, hogy na, ez már valami! Nem pedig olyan pitiáner beszólásokat hallgatok, mint hogy: „És még magát felvették egyetemre? És még maga politológus?"

Komolyan? Hát már annyira sem veszik még csak kutyába se az embert, hogy jól odamondják neki a nyilvánvalót? Ez így annyira, de annyira lekezelő, mintha csak maga Semjén Zsolt, személyesen nyitna rám a wc-n és akarna felvilágosítani az egyetemes emberi értékekből! Már itt, az otthonomban, a GYODA ezen oldalán.

Kerestem, de elképzelni sem tudtam, hogy hol hagyhatták azokat a petefészkeket/golyókat?! Ha egy pont után nem tajtékzok az idegtől, nyomban mélyinterjúba kezdek, és ott helyben nekiállok egy közpolitikai tárgyú elemzésnek, kihagyva az első kört, egyenesen az OTDK-ra.

Látszott az ellenőrök fején, ahogy mind a 67 darab, sorba rendezett IQ pontjuk izzadásig feszül, hogy egyszerre negligálhassák az érveimet, és még ők legyen felháborodva, hogy mégis mit képzelek én magamról? „Ne hangoskodjon! Ne kiabáljon, hát mit képzel magáról? Magát vették fel egyetemre?”

Természetesen értem én kedves BKK, az életük értelmet és célt nyert, amikor felhúzhatták a lila karszalagot. Könnyű egy olyan embert szopatni (próbálni), aki maximum csak verbálisan boríthatja rájuk az asztalt, különben még járhat a bíróságra, de komolyan, tényleg ez a szint? Tényleg a tisztességes emberek idejével és idegével kell foltozni azokat a bizonyos lyukakat?

A nettó rosszindulat és ostobaság vert éket a rációba, és egyedül csak az én nyakamat törte a hurok, hogy ez mennyire rendjén valónak akar hatni, micsoda természetes mozdulatokkal történik a kivitelezés. „Mi ráérünk.”

Kértem őket, hogy rendben, akkor hívjanak rendőrt, mert nem vagyok hajlandó hagyni, hogy megbírságoljanak a semmiért, és még járni utána a tortúrát és számolni az órákat az életemből, mire valakinek a központban leesik a nyilvánvaló. De flegmán csak annyit tudtak visszabüfögni, hogy hívjam én őket, ha akarom! Nem hittem volna, hogy van még lejjebb. Rendőrségi intézkedést kérek azoktól, akik folyton azzal fenyegetőznek, hogy különben jönnek ám, de tényleg, de tényleg, és amikor még kérem is őket, lepattintanak?

Végül mégis jöttek. Két szerencsétlen karhatalmi járőrözött pont arra, mit sem sejtve arról, hogy mindjárt az ostobaság erőszakos diadalának lesznek a részesei, amint az elégedetten hugyozza köldökön Descartes tetemét. Azért hívták be őket, mert én, a neveletlen paraszt, megragadtam az iskolalátogatási papíromat, amit többszöri felszólításra sem volt hajlandó visszaadni az ellenőr, csak a személyim ellenében. A papírt, amint nem átadtam, hanem elvettek tőlem. Pont nem izgatta őket, hogy nem lehetne náluk, csak szorongatták és ordibáltak velem, hogy: „Engedje már el! Mit szorongatja a kezem?” – Miért? Az övék talán? És nem, nem a kezét szorongattam, hanem a papírt. Kezet egy másik, egy kis, de annál inkább hordó szabású csaj szorongatott. De az is az én kezem volt, amikor belekapott a papírba, leváltva a megfáradt kollégát.

Az egész addigi eseménysor semmi másról sem szólt, minthogy azt hitték, hogy az együgyű erőszakosságuk és ugyanazon logikai paradoxon folytonos ismétlése majd megfélemlít, vagy minimum elveszi a kedvem, és ha dühösen is, de finanszírozom majd azt a vágyott bónuszt a hó végére!

Amikor a rendőrök odaértek, már régen nem egyedül tobzódtam az idegben. Az oldalamon ordított velük egy nő is, akinek a fia szintén corvinusos, és pont egy héttel azelőtt szopatták meg ugyanezen metódus szerint, hogy aztán órákat tölthessenek várakozással meg magyarázkodással, mire az egyszeri alkalmazottja kénytelen volt belátni, hogy valóban nem volt mire kiállítani a bírságot. Őszinte, mélyen megélt felesleges elszenvedéstől fűtve küldte el mindegyiküket a jó picsába, hogy nézzenek magukba. A rendőrségi adatfelvételnél megadta a telefonszámát, hogy bármikor hívjam, ha tanúskodni kell. Rajta kívül még egy jogásznak nyújtottam hálás kezet, aki szintén feleslegesen erőlködött, hiába magyarázta az ellenőröknek, hogy kötelesek elfogadni az általam felmutatott dokumentumot, és amit csinálnak, abszolút a visszaélés kategóriájába esik!

„Hát ez nem érti…” – ugye?

A rendőrök maximálisan korrektek voltak, a lehetőségeikhez képest a legkorrektebbül jártak el. Mondták, hogy az ellenőr nem akar eljárást indítani ellenem – naná, hogy nem, mégis mire fel tette volna? –, de igényt formált rá, hogy kikérjék tőlük az adataimat a bírság kiállításához. Hozzátették, hogy akkor sincs miért aggódnom, ha véletlenül mégis lenne valami az ügyből, minden le lett jegyzőkönyvezve. Pro tipp: azt is kérje ki a BKK illetékes a személyes adataim mellé, megspórolva ezzel magának egy felesleges kört!

Így ért véget a csudabandázás a BKK hajthatatlan szellemeivel. A terápiáról természetesen messze elkéstem. 10, a helyzet következtében abszolút felesleges percért fizettem 10.000Ft-ot.

Végezetül, BKK, most pár dolog továbbiakról, amit meg kell beszélnünk:
§  Nem kérek bocsánatkérést a helyzetért és a bánásmódért sem, mert nincsen rá szükségem.
§  Nem kérem az érintett ellenőrök megrovását sem, mert az semmin sem változtatna.

Viszont:
§  Követelem, hogy azonnal változtassanak azon a szabályozáson, ami alapján eddig éveken keresztül egyetemisták, főként corvinusosok tucatjait hurcolták meg, és fogadjanak el bármilyen formájú felsőoktatási intézmény által kiállított hivatalos dokumentumot, ami jogilag helytálló módon képes igazolni a tanulmányi jogviszony meglétét! (Ezt mindegyik impotens budapesti Hallgatói Önkormányzat és azok szerveződési formái helyett is követelem!)

§  Követelem, hogy a humánus és értelemszerű eljárás biztosítása érdekében az ellenőrök munkaszabályzatába kerüljön be egy mérlegelési jog/irányelv, megelőzendő a hasonló bürokratikusnak álcázott vegzálást!

§  Követelem, hogy az ellenőrök munkájának értékelésekor ne csak a beszedett büntetés mértéke és a botránymentesség legyen szempont, hanem, emelendő a tömegközlekedés színvonalát, kerüljön bele egy, a humánus magatartására vonatkozó indikátor is!

§  Követelem, hogy az eddig követelt változások teljesüléséről sajtóközlemény formájában tájékoztassák a publikumot!

§  Követelem, hogy minimum egy facebook post keretében kérjenek elnézést minden eddigi szerencsétlen egyetemista vegzálásáért, akiket a fentiek alapján húztak le, és azoktól is, akiknek a kiállása, és a nyilvánvaló következtében eltörölték a bírságát, de előtte azért még sikeresen megtúráztattak!

És végül:
§  Követelem, hogy a kiírt büntetésemet azonnal töröljék, és a hivatalos csatornán küldött panaszlevelem mellé csatolt számla ellenében térítsék meg az okozott káromat!

Üdvözlettel,
egy politológus..

U.i.: Az átmeneti időszakra való tekintettel, a pénteki nap folyamán 2 darab iskolalátogatási papírt is kértem a Tanulmányi Osztályon.

UPDATE szept. 25.

Megkérdeztük a BKK-t, és az derült ki, hogy olvasónknak nincs igaza. A nála lévő iskolalátogatási igazolás és az ellenőrök által kért ideiglenes diákigazolvány között ugyanis a legnagyobb különbség nem az eltérő érvényességi idő, hanem, hogy utóbbi sorszámozott, tehát nehezebben hamisítható. Emiatt köti - lássuk be, érthető módon - ennek meglétéhez a kedvezményre való jogosultságot a BKK. 

Tisztelt Homár HIlda!

Megkeresésére az alábbiakban válaszolunk.

Az új diákigazolvány vagy érvényesítő matrica igénylésének, gyártásának elhúzódása, illetve a diákigazolvány elvesztése esetén az utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság 2012. január 01-jétől az ideiglenes diákigazolványt felváltó, sorszámozott, A/4-es formátumú igazolással is igazolható. Ez az igazolás a kiállításától számítva 60 napig érvényes. Az érvényességi időt az igazoláson is feltüntetik. Nem fogadható el viszont a kedvezményre való jogosultság igazolására a hagyományos iskolalátogatási vagy hallgatói jogviszony-igazolás, az OM-kártya, egyéb igazolások, iskola által kiadott és aláírt nyomtatványok, mivel a hallgatói jogviszonya alapján akkor jogosult a diák utazási kedvezményre, ha diákigazolvánnyal vagy az erre vonatkozó jogszabályban meghatározott igazolással rendelkezik Azért sem fogadhatók el az egyéb igazolások, mert azokon nincs semmilyen biztonsági elem, könnyen hamisíthatóak akár házilag is.

Az igazolás egy olyan, az Oktatási Hivatal számítógépes rendszeréből nyomtatott, központilag sorszámozott irat, amelyet A4-es méretű papíron adnak ki az oktatási intézmények titkárságai. Az adatok nyomtatva szerepelnek rajta, kivéve az aláírást és a bélyegzőlenyomatot, amelyeknek eredetinek kell lenniük. Fénymásolat nem fogadható el. A jegyellenőrök az igazoláson vizsgálják a sorszámot, a teljes adattartalmat, az aláírás és a pecsét eredetiségét, az érvényességi időt és a kiállítás okát is, valamint összevetik az igazolás sorszámát vagy az igazoláson szereplő oktatási azonosítót a vele használt kedvezményes árú tanuló-bérletszelvényen feltüntetett számmal. A bérletszelvény ugyanis csak abban az esetben használható utazásra, ha azon feltüntetésre került a 7-essel kezdődő, 11 jegyű oktatási azonosító szám. Igazolás esetében az igazolás 15 jegyű sorszáma, diákigazolvány esetében pedig a diákigazolvány 10 jegyű sorszáma is elfogadható, de célszerűbb a szelvényre a 11 jegyű oktatási azonosítót rávezetni, így a diákigazolvány elkészültét követően (amelyen szintén szerepel ugyanaz az oktatási azonosító) nincs szükség a bérletszelvény kicserélésére, hanem az a továbbiakban is használható marad már az újonnan kiállított diákigazolvánnyal.

Amennyiben az utas érvényes tanuló-értékszelvénye mellett nem tud érvényes, a fenti kritériumoknak megfelelő diákigazolványt vagy igazolást felmutatni jegyellenőrzéskor kollégáinknak, pótdíjat köteles fizetni. A BKK-jegyellenőrök ellenőrzéskor és pótdíjazáskor nem mérlegelhetik az utasok jó- és rosszhiszeműségét, nem tehetnek különbséget utas és utas között, és nem gyakorolhatnak méltányosságot senkivel szemben.

Intézkedő jegyellenőrünk – aki az esetet az előírásoknak megfelelően jelentette a szolgálati helyére – a jegyellenőrzésre vonatkozó szabályokat és törvényi előírásokat maradéktalanul betartva, jogszerűen kezdeményezett pótdíjazást a panaszossal szemben.

Az utasnak lehetősége van arra, hogy a pótdíjazástól számított két munkanapon belül rendezze pótdíjazási ügyét a hivatalos igazolás Tanulmányi Osztályról történő kikérése után annak és a hozzá tartozó tanuló-bérletszelvénynek a bemutatásával – 2.000 Ft befizetése mellett. Amennyiben ez nem történik meg – meghatározott befizetési határidővel – Társaságunk 16.000 Ft-os pótdíjkövetelést tart fenn. A pótdíjfizetési módokról és határidőkről a BKK honlapján, az alábbi link alatt tájékozódhat: http://www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/potdij/potdijfizetes-feltetelei/

Bérlet vásárlásakor a bérletpénztáros feladata az igazolványszám feltüntetése, azonban a kedvezményre való jogosultságot nem kell vizsgálnia (ezt utazás során az Üzletszabályzattal és a Díjszabással összhangban az ellenőrzést végző személyek teszik meg). A bérletpénztáros kérésre természetesen ad felvilágosítást, ugyanakkor a megfelelő igazolvány használata, illetve az, hogy a megfelelő kedvezményeket vegyék igénybe, az utas felelőssége.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
BKK Kommunikáció

UPDATE 2. okt. 21.

Olvasónk közvetlenül is levelezett közben a BKK-val, ennek kapcsán küldött frissítést nekünk.

Kedves Homár Blog,

Nemrég közöltétek le a "wagneri ihletettségű" panaszlevelemet, és most olvastam a BKK válaszát az esetre. A következő részre szeretnék reagálni:

"Az igazolás egy olyan, az Oktatási Hivatal számítógépes rendszeréből nyomtatott, központilag sorszámozott irat, amelyet A4-es méretű papíron adnak ki az oktatási intézmények titkárságai. Az adatok nyomtatva szerepelnek rajta, kivéve az aláírást és a bélyegzőlenyomatot, amelyeknek eredetinek kell lenniük. Fénymásolat nem fogadható el. A jegyellenőrök az igazoláson vizsgálják a sorszámot, a teljes adattartalmat, az aláírás és a pecsét eredetiségét, az érvényességi időt és a kiállítás okát is, valamint összevetik az igazolás sorszámát vagy az igazoláson szereplő oktatási azonosítót a vele használt kedvezményes árú tanuló-bérletszelvényen feltüntetett számmal. A bérletszelvény ugyanis csak abban az esetben használható utazásra, ha azon feltüntetésre került a 7-essel kezdődő, 11 jegyű oktatási azonosító szám. Igazolás esetében az igazolás 15 jegyű sorszáma, diákigazolvány esetében pedig a diákigazolvány 10 jegyű sorszáma is elfogadható, de célszerűbb a szelvényre a 11 jegyű oktatási azonosítót rávezetni, így a diákigazolvány elkészültét követően (amelyen szintén szerepel ugyanaz az oktatási azonosító) nincs szükség a bérletszelvény kicserélésére, hanem az a továbbiakban is használható marad már az újonnan kiállított diákigazolvánnyal."

Az egyetem által kiállított hallgatói igazolás pont az említett 7-es számmal kezdődő 11 jegyű oktatási azonosítószámot (ami a bérletemre is felkerült) és a 15 jegyű sorszámot tartalmazza, az említett érvényes egyetemi pecséttel és aláírással ellátva. A bérletpénztárnál is erre hivatkozva adták át a bérletet. Amellett természetesen minden további releváns adatot is tartalmaz, ami alapján azonosítható, hogy az igazolás valóban az azt felmutató utashoz tartozik-e. Az egyetlen különbség, hogy azon nincs feltüntetve a kiállítás oka. Pontosabban hely van neki, csak nem lett semmi sem odaírva. Utóbbival kapcsolatban azért meglepődnék, ha valóban kardinális kérdésnek minősülne.

Ezek után továbbra sem látom megalapozottságát a BKK álláspontjának. Azt pedig melyik okiratot mennyivel könnyebb vagy nehezebb meghamisítani, elég ha a Google-n rákeres valaki és vet rájuk egy pillantást.

Úgyhogy, leszámítva, hogy a Gmail lecserélte paragrafusokkal a felsorolásjeleket, és, hogy ha valamivel kevésbé fasz-kész állapotban rittyentem az ominózus "wagneri panaszlevelemet", akkor az jelentősen kevesebb felkiáltójelet tartalmazott volna, az álláspontomat továbbra is fenntartom. Illetve visszautalnék a levélben szereplő hölgyre, akinek a központban folytatott tortúrája után elfogadták az általam is felmutatott dokumentumot, és a jogászra is, aki végig azt magyarázta az ellenőröknek, majd a rendőröknek, hogy tökéletesen jogellenes, amit az ellenőrök csinálnak.

üdv:

N.G.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Biyadhoo 2015.09.21. 14:31:58

1st. Ez nettó hülye. A BKK meg a másik fele:))

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.21. 14:33:28

kettőbites orkokkal vitatkozni súlyosan megnövekedett pszichológusi számlákat jelez az álmoskönyvek szerint.
javaslom egy rendesebb futócipő beszerzését és/vagy bicikli.

lcsaszar 2015.09.21. 14:33:51

Hát ide kell is a pszichiáter.

Terézágyú 2015.09.21. 14:39:38

"A Corvinus egyetem hallgatója vagyok, és Szeptember 17-én"

Magyarul a hónapneveket kisbetűvel írjuk.
Egyes.

lcsaszar 2015.09.21. 14:41:10

"A kánon folyamatos ismétlődése, mint az idő hagyta el szájukat és tért vissza önmagába, bármilyen jelentőség nélkül"
Az idő nem tér vissza önmagába. Hallottál-e a kazualitás elvéről? Corvinuson lehet, hogy elnézik, de az ELTE TTK-ról ezért kivágnának.

PongLenis 2015.09.21. 14:42:37

Jajistenem...Hol is kezdjem...Ha fel eves az iskolalatogatasi, akkor azt meg az elozo felevben allitottak ki, honnan tudja az ellenor, hogy te az oszi felevre is beiratkoztal?
Miert nem kertel ujat erre a felevre?
A masik az, hogy a diakigazolvany oktober 15ig ervenyes az elozo feleves matricaval is.
Szivesen.
Egy nempolitologus.
Aki pszichologushoz sem jar.

Terézágyú 2015.09.21. 14:48:44

"Amit a kezében tart, egy állami intézmény által kiállított, hitelesített, fél éves, aktív jogviszonyt igazoló, hivatalos, jogi érvényű dokumentum."

De mivel nem fényképes, ezért személyazonosságot nem igazol.

Egyébként a "kéthónapos"-dolgot én sem értem.

Mellesleg kakáljanak sünt az illetékesek, hogy egymillió diák úgy kezdi meg a tanévet, hogy nincs meg a diákigazolványa - és örüljön, hogy még ebben a félévben megkapja...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 14:49:34

A botcsinálta szakértő válasza: Kedves G.! Valóban felháborító, hogy az érvényes igazolást az ellenőr nem fogadta el, ez viszont nem joosít fel téged, hogy ilyen hoszan foglald le a homárolvasók idejét. A posztot két pragrafussal letudhattad volna.

A tanácsom a következő: amennyiben valóban érvényes bérlettel és igazolással rendelkezel, írj a BKK-nak egy panaszlevelet, amiben csak a szűk tényekre szorítkozol. A büntetést ne fizesd be, várd meg, míg a BKK fizetési meghagyásos eljárást indít, annak, mondj ellent, és akkor az eljárás bírósági perré alakul, amit simán meg fogsz nyerni.

AtiSnatch 2015.09.21. 14:49:48

Kompi, már posztolgacc is?

Terézágyú 2015.09.21. 14:56:07

"A papírt, amint nem átadtam, hanem elvettek tőlem. Pont nem izgatta őket, hogy nem lehetne náluk"

Azért olyan jó poén, hogy "nem adom csak tartom. olyan távolságban, olyan magasságban, annyi ideig, amíg én akarom - más meg olvassa el, ha tudja"....

"Üdvözlettel,
egy politológus.."

erre én nem lennék büszke. olyannyira nem, hogy meg is van rólad a véleményem.

lcsaszar 2015.09.21. 15:00:53

"átvetette magát a nettó vegzálás párhuzamos valóságába"

"feketelyukként hasította fel a minimális jóhiszemű eljárásba vetett hitemet"

Önmagába visszaforduló idő, párhuzamos valóságok, fekete lyukak? Mégis inkább kozmológusnak kellett volna menned, nem politológusnak. Akkor legalább nem találkoznánk pár év múlva a TV képernyőjén.

milyennőazilyen 2015.09.21. 15:01:10

Isten hozott Ádám öcsém, ez a való világ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.21. 15:03:03

Pszichológusodhoz? Nem -áter? :)

Mondjuk ha sokat ba....gatják az ellenőrök, akkor valószínű más miatt is szüksége lesz rá...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.21. 15:04:54

@Terézágyú: BKK ellenőrök mondjuk el is hiszem, hogy nem tudják kézből elolvasni, hanem az ujjával betűzi :D
Attól még a postoló kissé öööö bölcsészmérnök?

@milyennőazilyen: Valahogy így

@atpijkamo: A BKK majd jól les... mindent.

Manyecska 2015.09.21. 15:05:41

A zellenőr meg biztos este az urológusához sietett. Van ilyen..

milyennőazilyen 2015.09.21. 15:07:47

Mellesleg javasolnám az andragógia szak felvételét.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 15:07:50

@ColT: Jó lenne, ha leszarné, mert ha heménykedik, akkor csak feleslegesen dolgozik, veszti el a pert, és fizetheti az alperes ügyvédi költségét. Amit állami cégként ugye mi fizetünk meg a végén.

Terézágyú 2015.09.21. 15:08:26

@ColT:
"BKK ellenőrök mondjuk el is hiszem, hogy nem tudják kézből elolvasni, hanem az ujjával betűzi :D"

Oké, nevessünk - de bizonyos koron túl (még az ellenőröknél sokkal okosabb embereknél is) nem olyan egyszerű egy gépelt szöveg, vagy éppen egy diákigazolvány hárommilliméteres betűinek elolvasása...

Manyecska 2015.09.21. 15:11:54

Egy khmm ismerősömet úgy rúgták meg a rendőrök nemrég hogy véraláfutásos lett a fél lábszára térdtől..örüjjé! :D mer ellenállt. Négynek. Mindig ellenáll. Kivéve nekem.:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.21. 15:14:55

@atpijkamo: Egyszerűbb, ha nem fizeti ki, úgy is állami pénzen bunkózik a lakossággal, ja.
talán ha jól működne... á az hülyeség.

@Terézágyú: Akkor kérje el. Nem vesszük ki a kezéből. Jómodor.

Terézágyú 2015.09.21. 15:16:57

@ColT:
"Akkor kérje el. Nem vesszük ki a kezéből. Jómodor. "

Az nem derült ki a levélből, hogy KÉRTÉK-e.

Ugyanakkor tanúja voltam annak, hogy kérték, és NEM adta az illető. Direkt nem, csak tartotta, himbálta a kezében stb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.21. 15:28:11

@Terézágyú: Ha nem adja, akkor se nagyon veheti el. Nem hatóság, csak közfeladatot ellátó.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.21. 15:37:03

@Meere: Akkor jó lenne, ha ezt a TO is elolvasná, bár két ilyen Napóleon-szindrómás intézményt egymásnak ereszteni...

Dezsike 2015.09.21. 15:39:55

Sajnos itt a posztolónak nincs igaza, rossz dokumentumot kért. Két dokumentum létezik, az iskolalátogatási és az ideiglenes diákigazolvány. Az előbbi fél évre érvényes és NEM fogadják el utazási kedvezmény érvényesítésére, míg utóbbi 2 hónapig érvényes és egy teljes értékű diákigazolványnak felel meg, tehát azzal lehet utazni - ezt akkor állítják ki (és CSAK akkor, addig csak iskolalátogatásit lehet kérni), ha az állandó igazolványt megigényelte és kifizette a hallgató, de az még nem érkezett meg. A pénztárban a bérletre bármiről ráírják a sorszámot, akár egy tépett fecnin is be lehet adni, vagy egyszerűen be is lehet diktálni, az automatán meg azt ütsz be amit akarsz, nem kell érvényes, hiteles igazolványnak lennie, az csak az ellenőrzéskor kell. Szóval a bünti jogos, bár méltánytalan, abban egyetértek a posztolóval, hogy felesleges ennyire túlbonyolítani a rendszert, igazán elfogadhatnák az iskolalátogatásit is, hiszen tartalmában nem különbözik az ideiglenes diáktól, csak más a formátuma. Régen a teljesárú bérletnél is ez a mizéria volt a bérletigazolvánnyal, szerencsére ezen enyhítettek azóta és már bármilyen igazolvány jó, ideje lenne a diákbérletnél is bármlyen hiteles, érvényes dokumentumot elfogadni.

Artech 2015.09.21. 15:46:37

Kedves, ismeretlen, nagypofájú, szájhős barátom, N.G. .
Már, akkor elfogott az aggódás az írásod irányában, amikor ezt olvastam: "A pszichológusomhoz rohantam,".
Vajha, mi válthatta ki belőled, ezt (az amerikai filmekből jól ismert stresszt) a dolgot.
Eltiltottak a fészbúktól? Elfogyott a füves cigi?
Vagy csak tanulni kellett az egyetemhez?
Anyu már nem főz kakaót?
És még politológus is lennél?
Egyébiránt ezt a papírt: " Amit a kezében tart, egy állami intézmény által kiállított, hitelesített, fél éves, aktív jogviszonyt igazoló, hivatalos, jogi érvényű dokumentum."
bármikor elkészítem neked.
Itthon..
Csodálkozol, igaz?
Na, és még ti vagytok a mi jövőnk...
Tényleg elbasztátok ezt a világot....

lcsaszar 2015.09.21. 15:51:31

@Artech: Mi tettük őket ilyenné.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2015.09.21. 16:03:08

Mi lett a sztori vége (csak röviden!)?
a gyodás résznél feladtam, nekem ez túl kortárs irodalom.

FDToth 2015.09.21. 16:03:21

Nekem anno azt mondta a diákigazolványos a titkárságon h el kell h fogadja az ellenőr az iskolalátogatási, mindegy milyen a dátuma (az érvényesség a lényeg). Nekem azt tanácsolták, ha nem fogadja el, akkor hívjak rendőrt. Én egyébként úgy csináltam h az iskolátogatáis nem vittem sohasem magammal, egyszerűen beszkenneltem és a teló képernyőjét mutattam meg. Jó, volt egy már emberke, aki nézett, de el kell h fogadja, hosz egy az egybne uyganaz, mint apapír alapú... Mondjuk az is gáz h még mindig eg ya4-es papírra adják a látogatásit...
Az egy dolog h rohadt nagy már a bürokrácia (hol van az ígért söralátét???) de az, hogy nem harmonizálnak egymással a különböző szervek/hivatalok, az már a legalja...

Terézágyú 2015.09.21. 16:11:13

@ColT:
"Ha nem adja, akkor se nagyon veheti el. Nem hatóság, csak közfeladatot ellátó. "

Ez az elvevés nem olyan elvevés. Nem örökre veszi el.

De jó, akkor marad a patthelyzet, hogy a kis seggfej egy PILLANATRA felmutatja, de ki nem adja a kezéből, az ellenőr pedig döntse el ebből, hogy rajta van-e pl. az érvényesítő matrica.

Terézágyú 2015.09.21. 16:12:51

@FDToth:
"Én egyébként úgy csináltam h az iskolátogatáis nem vittem sohasem magammal, egyszerűen beszkenneltem és a teló képernyőjét mutattam meg. Jó, volt egy már emberke, aki nézett, de el kell h fogadja, hosz egy az egybne uyganaz, mint apapír alapú... "

Azért azt mindannyian tudjuk, hogy ami bekerül egy szgépbe, mint kép(!), akkor az simán manipulálható, átírható a név stb. stb.

lcsaszar 2015.09.21. 16:15:03

Semlyén Zsolt elvette a papírját. Ez tényleg gáz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.21. 16:24:33

@Terézágyú: bezzeg a nyomtatott papírral ez nem fordulhat elő.

Terézágyú 2015.09.21. 16:27:35

@sugargiraffusplumps.:
"bezzeg a nyomtatott papírral ez nem fordulhat elő. "

Sejtettem, hogy valaki előáll ezzel az óriási érvvel....

De, azzal is. És akkor most mi van?

Te mindenkitől elfogadsz mindent, amit megmutat a mobilja képernyőjén??? Akkor jó, mert akkor elmegyek hozzád, bemutatom a mobilom képernyőjén, hogy tartoztok tízmillió forinttal...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.21. 16:30:33

@Terézágyú: Gondolom azért a BKK szabályzatában ki lehetne erre térni, hogy úgy kell megmutatnia, hogy el tudja az ellenőr olvasni. De az sem életszerű, hogy az ellenőr kivesz bármit a kezedből, ahogy láttunk már rá példát itt.

@FDToth: Amennyi értelmes ellenőr van, nem is csodálom :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 16:35:37

@sugargiraffusplumps.: @Terézágyú: Még a régi szép fénymásolós időkben egy fél oldal hamisítvánnyal fedték le az igazi papírt. Ha jó irányba teszed be a fénymásolóba, nem látszik a vágás. Így egy igazi papír fénymásoltjánal látszik, és bolondok elfogadták.

Terézágyú 2015.09.21. 16:44:24

@ColT:
"Gondolom azért a BKK szabályzatában ki lehetne erre térni, hogy úgy kell megmutatnia, hogy el tudja az ellenőr olvasni."

És az milyen? :) Hogy lehet ezt definiálni?
Nyilván egy sasszemű húszéves ellenőr nappali fényben jobban látja, mint egy szemüveges negyvenes... stb. stb.

Egyébként: hogyha olyasmiket kimondunk, hogy pl. az a migráns, akinek nincs vaj a fején, nyugodtan adhat ujjlenyomatot (amelyik meg nem akar adni, annak nyilván van a fején), akkor nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy akinek nincs vaj a fején, az nyugodtan átnyújthatná az ellenőrnek az utazáshoz szükséges igazolványt megtekintés céljából.

Mellesleg: akkor a kezelt jegyet se adjátok oda az ellenőrnek? :)))

Egyébként nekem sosem volt ilyesmivel gondom. Ha el is vette, rögtön visszaadta, kész.

De, ahogy fentebb mondtam: "ez a nem adom ki a kezemből" egy szimpla patthelyzetet eredményez, amiből nemigen lehet jól kijönni. És itt a "jólkijövést" társadalmilag is értem, mert ha valóságos háború van az utasok meg az ellenőrök között, az senkinek nem jó.

Terézágyú 2015.09.21. 16:47:05

@atpijkamo:
Erről van szó. Hogy csalni sokféleképpen lehet(ett eddig is), de a mobillal lefotózott igazolással/igazolvánnyal meg pláne... Ezt akarjuk?

Vadászbaszó nyúl 2015.09.21. 16:51:34

Az első két sort olvasva arra a pszichomókusra valóban égető szükség van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.21. 16:51:43

@Terézágyú: nem, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy mindent lehet hamisítani és manipulálni. lásd még a "trombitaréz" címszót is :)

gabors 2015.09.21. 16:58:36

kedves posztolo legkozelebb ha lehet gyalog menj a pszihologushoz ... (szukseged is van ra !!)

kicsit kevesebbet kovetelj oszt akkor jobban is leszel

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 17:00:35

@Terézágyú: Okosabb dolog kinyomtatni, mint mobilon mutogatni, mert hivatalosabbnak látszik. Akár hamis, akár nem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 17:02:29

@köszönöm a kommentált: "Érdemes elolvasni?"

Nem. És ezt most szomorúan mondom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 17:15:37

@sugargiraffusplumps.: "trombitaréz"

Többmilliárd forint értékben? És senki nem jön rá AZONNAL? Te még hiszel a mesékben?

Black Beam 2015.09.21. 17:17:28

Hát, én megértem, hogy pszichológushoz jár a poszter :) Meglehetősen zaklatott. Azért mikor a feketelyukhoz értem, meglehetősen meghatódtam :)

milyennőazilyen 2015.09.21. 17:18:05

@atpijkamo: de, érdemes, ezt kell mondani, kollektív bűnösség elve :D

FDToth 2015.09.21. 17:30:56

@Terézágyú: ez igaz, de egy papírt is simán tudsz hamisítani (lsd. bkv jegyek, bérletek), úh ugyanott vagy :)

peter3374 2015.09.21. 17:41:56

Szerintem keveset ker a hapciologus... Ha ez egy oran keresztul igy nyomja a velt serelmeit es bromsagait akkor ezert 10.000Ft/ora igen keves....

Aureliano Buendía 2015.09.21. 17:57:27

titánok harca...

nyilvános sajtóközleményt... már értem, miért jár a poszter pszihomókushoz. Pedig eleinte vele éreztem együtt.

Aureliano Buendía 2015.09.21. 18:00:31

@PongLenis: majdnem. Iskolalátogatásit a tárgyi félévre adnak, nem a következőre. Honnan is tudhatnád, de egy vizsgaidőszak bekavarhat a következő félév programfüzetébe:)

Aureliano Buendía 2015.09.21. 18:01:32

@atpijkamo: hát a vásárlók könyvébe már ne is írjon be?

Aureliano Buendía 2015.09.21. 18:04:50

@Artech: jaj, ne tedd ezt vele, ha nem tántorog ki 5 év múlva (bár ezzel a tudással nyugaton nem lesz piacképes), akkor ő termeli ki a nyögdíjadat:)

Aureliano Buendía 2015.09.21. 18:09:57

@Terézágyú: de, sajnos ezek egy része retardált fasz, aki azért megy ellenőrnek, mert a munkaügyi központ másik ajánlata az öngyilkosság lett volna. Itt legalább ki tudják magukat élni. És tényleg van, hogy kikapják a kezedből a saját tulajdonos. Milyen alapon? Kérje el. Volt, hogy én meg visszavettem tőle, meg is lepődött.

Szóval ezt a kézből kikapást el kéne felejteni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 18:32:13

@peter3374: "10.000Ft/ora"

10 percért fizet ennyit.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.09.21. 18:34:56

@Aureliano Buendía: Ezt mondom én is. Szeptember van, most kellet volna kérnie újat, nem az előző félévessel rohangálnia. De mondom a diák októberig érvényes szóval nem tudom mit vergődik a poszter.

milyennőazilyen 2015.09.21. 18:36:16

@köszönöm a kommentált: oké, akkor olvasd el visszafele, úgy is pont annyi az értelme

Aureliano Buendía 2015.09.21. 18:40:44

@Firestarter.18: szeptember közepe után vagyunk, szerintem az ottani TO-n már tudott igényelni aktuálist. Pláne, hogy én úgy veszem ki a soraiból, hogy elsőéves. Ha nem így lenne, akkor már lenne diákigazolványa, csak épp a matricára kéne vadásznia.
A TO meg szerintem csak olyan igazolást tud kiadni, hogy adott félévre beiratkozott, félév vége dátum megjelölésével.

Én például anno a HIK miatt félévente jártam ilyenért a tanulmányi előadóm nyakára. Az mindig csak a tavaszi vagy őszi félévre volt érvényes.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.21. 18:52:05

SPAM
kilatasgaleria.blog.hu/2015/09/21/osz_2015_943

@Terézágyú: "akkor nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy akinek nincs vaj a fején, az nyugodtan átnyújthatná az ellenőrnek az utazáshoz szükséges igazolványt megtekintés céljából."
Azám, csak az egyiket hatóság kéri. A hatóságnak vannak bizonyos jogosításai.

"mert ha valóságos háború van az utasok meg az ellenőrök között, az senkinek nem jó. "
Nem hát, de a két félből az egyik a köz javát kéne hogy szolgálja, szóval jó lenne elkezdenie jól viselkednie. utána majd lehet vegzálni a tahó utasokat, és akkor többen fognak az ellenőrökkel is szimpatizálni.

Különben csak nekem fura ez?
"Azt mondta, hogy neki ez nem jó, ő ezt nem fogadhatja el, mert neki egy két hónapra szóló igazolás szükséges. "
Tehát nem az ideiglenes diákot követelte... Ez is hülye...

AtiSnatch 2015.09.21. 19:06:34

@Aureliano Buendía: "Pedig eleinte vele éreztem együtt" Eddig: Kedves Szerkesztőség ?

©________ 2015.09.21. 19:13:49

Fasza csavo vagy!
Drukkolok.

Troppauer_Hümér 2015.09.21. 19:14:08

Modoros fasz. Mondjuk estében érthető a pszichológus.

Az vót mán, hogy ez a homárskin egy okádék és továbbra is találó a nikknevem?

©________ 2015.09.21. 19:15:54

@Terézágyú: tszkoban mar 3000ert kapni olvasoszemuveget.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 19:22:08

@Csupacsí: "@Terézágyú: tszkoban mar 3000ert kapni olvasoszemuveget."

A hír igaz, csak nem 3000-ért, hanem 300-ért, és nem a Teszkóban, hanem az Osanban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 19:26:48

@ColT: "Különben csak nekem fura ez?"

Végig az motoszkált bennem, hogy a féléves igazolás nem űbereli-e a kéthónaposat? Mint a tök felső a tök alsót. Bár ez nem snapszer.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 19:29:20

@trojaifollow: "ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet használni"

Szerintem be kellene vezetni egy harmadik igazolás típust, azzal diák-vonatjegyet lehetne venni, meg egy negyediket, azzal lehetne megvenni a kedvezményes buszjegyet. kellene még egy külön a moziba, állatkertbe, GYSEV-re, stb...

CID 2015.09.21. 19:41:09

@atpijkamo: 19-re, jobban jársz egy alsóval ;)

Egyébként, ha le van írva, hogy nem fogadják el, mit kell ezen pörögni? Ennek a szerencsétlenek, nem pszichológushoz, hanem pszichiáterhez kellene járnia.

xJelena 2015.09.21. 19:41:18

Hozod itt a szégyent a T-karra a hülyeségeddel bmeg.
Kérjél ideiglenes diákot, ne iskolalátogatásit, azt személyivel elfogadják.
"egy corvinusos hallgató"

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 19:45:17

@CID: :)) Igaz.

Te olvastad a BKV és a BKK szabályzatát? Te minden ilyen szart elolvasol?

- Kezicsókolom, kéne a diákigazolvány a buszbérlethez. - Hát kisfiam, az nincs még pár hónapig, de adhatok egy igazolást, hogy jársz az egyetemre, a jó lesz? - Jó, akkor azt kérem.

Te ilyenkot előveszed és végigolvasod a háborúésbékét?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 19:53:32

@xJelena: Mire jó az iskolalátogatási?

Milrt adnak egyáltalán iskolalátogatásit, miért nem ideiglenes diákot?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.21. 19:54:21

@atpijkamo: mivel az óra első 40 percét lekéste az orkcsicskítás miatt.

©________ 2015.09.21. 20:04:06

@atpijkamo: itt vidéken nincsenek ósanok, az van.

xJelena 2015.09.21. 20:07:22

Also, nem minden corvinusos ilyen irritáló fasz. Bocsesz

pengusz 2015.09.21. 20:08:56

Tényleg miért hangoskodtál? Ja politológus. Így már értem. 10 perc alatt lement az egész? Jesszus, legalább 5 millió forintodba került igaz? Liberális politikusnak csillagos ötös leszel. Vegyél fel magad mellé még 10 szociológust tanácsadónak mondjuk energetikai területre. Kb akkor fogjátok együtt elérni az általad kritizált ellenőrök szintjét.
BKK Ászf-je mit ír? (Én nem tudom, azért kérdezem)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 20:10:59

@Csupacsí: Én kérek elnézést!

Viszont vidéken ingyen van a kiskerből a hagyma, káposzta.

pengusz 2015.09.21. 20:11:24

@atpijkamo: "Te olvastad a BKV és a BKK szabályzatát? Te minden ilyen szart elolvasol?"
South Parkból megvan, amikor Steve Jobs csinálja a "bio" I-pod-ot? "Nem értem, miért nem olvas? Csak ír"

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.21. 20:12:10

@sugargiraffusplumps.: Indult volna el 40 perccel hamarbb, most nem sírna.

Aureliano Buendía 2015.09.21. 20:25:11

@AtiSnatch: most, így visszanézve igen, ettől függetlenül sarjon farfekvésest az ellenőr.

cmx85s 2015.09.21. 20:25:22

Az iskolalátogatásit, ha nincs még diákja a kuncsaftnak, akkor okt. 31-ig adják.
Amúgy ez volt a Homáros történelmemben az első poszt, amit nem voltam képes végigolvasni, gratula a poszt tolónak!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.09.21. 20:31:42

Álljunk már le ezzel az iskolalátogatási dumával.
Nálunk ha ilyenért mentél be, elirányítottak három kanpusszal (!) odébb, hogy legyen időd végiggondolni, mit is kérsz.
Mert amit kérned kell:
HALLGATÓI JOGVISZONY IGAZOLÁS

És amint látható, nem is elég a tréKK-nak.

Mondjuk annyit olvastam ezekről a troll ellenőrökről, hogy a fázis és nulla kábeleken kívül mást nem adnék én sem a kezükbe.
Aztán ha a földön fekvő ellenőr kezéből veszem ki az általa hamisnak gondolt akármimet még én leszek a szemét, nem? Naugye.

Rosszindulatú Vászka 2015.09.21. 21:07:27

Elolvasnám a poszt, de még nem konzultáltama picsomókusommal. Ellembe a picsiáterem azt tanácsolta, hogy ne, mer megin idegállapotba leszek. Asszem a legjobb lesz, ha kijegyzeteltetem a gurummal, olyan coelhósra, nem akarom koptatni a szemem meg a egeremet.

asdf 2015.09.21. 21:46:22

@trojaifollow: akkor vagy allambacsi lesz szives biztositani a felteteleket a BKK szabalyzatahoz, vagy a BKK lesz szives alkalmazkodni az allambacsi impotenssegehez.
Ep esszel nem erem fel, hogy mi a banatos picsa olyan hatalmas feladat abban, hogy az ev elso tanitasi napjan az osszes tanulo megkapja a mar elkeszult diakigazolvanyat. Egyszeruen mintha meglepeteskent jelentkezne, hogy minden szeptember elejen van egy "par" uj tanulo, akinek diakigazolvany is kell. Akikrol honapok ota tudni, hogy megkezdik/folytatjak tanulmanyaikat. Kb. masfel evtizede nem jarok mar iskolaba, de befosas, hogy meg mindig minden kibaszott tanitasi ev ezzel kezdodik, hogy nincs diakigazolvany, meg hogy meg novemberben is vannak olyanok, akiknek nincs meg a diakjuk.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.09.21. 22:17:53

@Terézágyú: Corvinus nem egyetem, to-n jogviszonyigazolást adnak. Bár a corvinuson inkább óvodalátogatásit kéne :D

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.21. 22:58:12

@Manyecska: "Egy khmm ismerősömet úgy rúgták meg a rendőrök nemrég hogy véraláfutásos lett a fél lábszára térdtől..örüjjé! :D mer ellenállt. Négynek. Mindig ellenáll. Kivéve nekem.:D"

Civilruhás rendőrt kértem meg arra, hogy lesszíves nem kitakarni a jelvényszámát, s normálisan igazolni magát. Mert a farmer-póló kombó nem elégséges arra, hogy hitelt érdemlően meg lehessen állapítani, hogy valóban az állomány tagja. S mindezt miért kell elmondani neki?
Nem rúgtak meg érte... :D :D

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.21. 23:16:05

@atpijkamo:

"Szerintem be kellene vezetni egy harmadik igazolás típust, azzal diák-vonatjegyet lehetne venni, meg egy negyediket, azzal lehetne megvenni a kedvezményes buszjegyet. kellene még egy külön a moziba, állatkertbe, GYSEV-re, stb..."

Sőőőőt! kellene egy igazolás, mely igazolja a kiadott igazolást is! Nehogymá' ne! Ha má' liba legyen kövér, nem? :D

CID 2015.09.22. 01:08:39

@atpijkamo: Minek olvasnám a BKK, BKV szabályzatát, ha véletlenül az a tragédia ér, hogy butapesten kell közlekedni, ráadásul tömegközlekedéssel, veszek jegyet. Ha viszont, igénybe vennék egy kedvezményt, lehet elolvasnám a feltételeket, pláne, mielőtt hülyét csinálok magamból.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 01:11:42

@CID: Biztos nem olvasnám el, rövid ahhoz az élet, megelégednák a hallottakkal. De aztán ha mégis poféraesek, nem is vergődnék hangosan, csendben kifizetném a tanulópénzt, de nem örülnék.

Manyecska 2015.09.22. 08:37:46

@Mityu Addideapénzt kft LE: én egy ellenőrt lehánykoromban.aztán mondtam" lássa amíg velem szarakodott addig simán elmentek a bliccelők"..de basszus tuti ál volt mert nem volt rajta ing csak egy mellény ellenben volt karszalagja mindezt a Deák téren..amúgy wédé negyvennel kell fújkálni az ödémás részeket..

Manyecska 2015.09.22. 08:39:58

@Mityu Addideapénzt kft LE: fiamék is ideiglenest kaptak májusban.aszongya az ellenőr lejárt az igazolványod /pedig akkor még nemis/ gyerek meg ráförmedt hogy tessék itt a személyim..:D aszongya ellenőr hogy oké de máskor nem fogják elfogadni vigyázzon, szerencse hogy gyönyörű és megnyerő gyerek tiszta anyja..

joska61 2015.09.22. 08:52:07

Már értem, miért kell a pszichológusához rohangálnia.

Mészáros Laci 2015.09.22. 08:57:25

Nagyon szórakoztató olvasmány volt, ha egyszer kormányszóvivő leszel, nem kell kaviáros szendvics, az első sorokban fognak tolongani az újságírók. Van most az a csóka, a neve most nem ugrik be, kicsi fekete szakálla van, na az helyett. Szakállat azért ne növessz.

Az írás másik vonatkozását illetően: szakmai pályafutásod kulcsélménye lehetett ez a tapasztalat, és ezt teljesen komolyan mondom. A (nem Széchenyitől származó) szólás szerint, minden országnak olyan kormánya van, amilyent megérdemel. Elefántcsonttoronyban élsz, kicsit belekóstoltál a trágyába, ez sem reprezentatív, de mondjuk sejtésed lehet az átlagról.

Mészáros Laci 2015.09.22. 08:59:06

@joska61:

Nem érted :-) viszont ezzel lebuktál, te is ellenőr vagy.

Manyecska 2015.09.22. 09:27:07

Ide szerintem pszichiÁTER kéne . Géza said: "megnyugtatva az egyik hozzászólót, pszichiáter is egyben, így sok-sok finom bogyókát is fel tud írni. wink hangulatjel" hávazze a párom kollégája akkor lépett ki a munkahelyén az ablakon. csak nézték mi esik le az ablak előtt...

Az antiochiai szent kézigránát 2015.09.22. 09:37:32

Nah. Sikerult raszannom magam, hogy vegigolvassam. Ezt az iskolalatogatasit azota se ertem. A Corvunust csak latogatni kell? Na megvez az almuvrlt omlenges...
kovetelozni viszont nagyon tud. Meh...

Manyecska 2015.09.22. 09:44:22

Növényorvosi vagy ménesgazda-képzés is van, mennyél oda, megnyuxol, egy jó kénes beöntés csodákat tesz!:D

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 09:45:13

Elottem van, ahogy egy Mussolini idejebol szarmazo klasszikus mikrofonba mondvan a belelenduleset a "kovetelem, hogy" reszhez erven az arrol, az orokkevalosagnak felvetelt keszito orsos magnetofonbo kifogy a szallag (annak vegere er), amit presze nem vesz eszre senki. Ez a embersegi indikatoroztatas talan a legjobb. Az M3-on van ismetlese a Bruhahanak. A cime most eszembe jutott. Brutalhaha. Finom bogyocska, az. Kicsit bipolar-gyanus a szerzo.

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 09:47:21

@Manyecska: a hegyi doktor ujra rendel, ha esetleg eddig nem tudtad volna!(§)

eßemfaßom meg áll 2015.09.22. 09:49:29

"§ Követelem"

migráns-e vagy? Azok ilyen követelősek

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.22. 10:00:46

Azt mondja a pszihológusom, hoyg idegem van. :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.22. 10:05:05

@atpijkamo: Bennem meg az, hogy a két hónapos _iskolalátogatási_ az ugyanolyan igazolás, mint a féléves. Ideiglenes diák az más.
Tehát vagy a posztoló írt marhaságot, vagy a békakakaka ellenőr se tudja a saját szabályzatukat. egyik sem meglepő.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.22. 10:08:51

@Mityu Addideapénzt kft LE: Minden bürokrata álma! Lázárigazolást a a fordított bürokráciacsökkentésről :D

slowMotion 2015.09.22. 10:10:30

Van olyan, aki már másodéves és még nem kapott diákot pedig az igény szabályszerűen benne van az adatbázisban ... Magyarország ebben is jobban teljesit

nOniCk 2015.09.22. 10:13:51

A pszichomókusod meg dörzsöli a tenyerét, mert ez jó pár munkaóra lesz neki, mire kikezeli belőled ezt a mély traumát!

Rosszindulatú Vászka 2015.09.22. 10:16:40

Ne bántsátok (szellemi)szegény posztert, épp azért iparkodik iskolába, hogy ezen a sanyarú elmeállapoton változtatni legyen lehetősége. Addig is sajnáljuk együtt.... majd talán évek múlva küldeni lesz képes rendes poszt.

Manyecska 2015.09.22. 10:17:22

@köszönöm a kommentált: az csak hegyibarbarát gyógyít nem?

Manyecska 2015.09.22. 10:22:14

@nOniCk: fincsi kecskebogyókkal.

Manyecska 2015.09.22. 10:24:42

@nOniCk: sőt, ezentúl mindig visz magával egy pszichiátert, biztos ami biztos, ezek a mai fiatalok olyan élhetetlenek..

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 10:25:42

Hol az újposzt, Hilda? Elhúznál a vörhenyes szentszarba, baszdki? Uncsi, hogy mindig rugdosni kell. A hozott szankciók fényében igenis légy készséges, lelkes, szorgalmas, pontos. Hogy a nem létezõ isten kúrna agyonköszönömafigyelmet. (Lusta geciputtyony.)

szamaritánus 2015.09.22. 10:28:36

kit érdekel, melyik iskolába jársz?
kit érdekel, hogy pszichológushoz mentél?

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 10:34:49

@homar_moderator: nagyon kemény. A szolgáltás minõségének érdekében kell alakítani az arcot, az alázatot. Elõdjei szívvel-lélekkel csinálták, erre meg csak rásózták, aszt' vergôdik. Majd akkor lapozgass nekem, ha alaptalanul adok hangot. Egyelõre vastagon van alapja, változás meg nincs. Ostoba majom.

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 10:35:55

Tükrében, nem érdekében. Mindegy. VÖRHENYES ANYÁD.

Manyecska 2015.09.22. 10:40:06

@köszönöm a kommentált: mindegy. Van még kettő nikkem, ha érdekel..

GQ 2015.09.22. 10:43:17

@PongLenis: kezdd ott, hogy megtanulsz értőolvasni :D nem fél éves az iskolalátogatási, hanem fél évre állították ki. valszeg szept első hetében az aktuális félévre beiratkozásnál vagy az után.

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 10:44:52

@Manyecska: kösz, majd papírzacskóba', asztal alatt, étterembe' átadod, én meg a vétel árat! Szemét telep! :D

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 10:57:18

HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN? HOL VAN?

Manyecska 2015.09.22. 10:59:43

@köszönöm a kommentált: semmi ilyesmivel nem élünk!:D alapon is dilisek vagyunk..monnyuk hallottam teológust :P szentségelni nem lepődök meg már semmin igazából..
Kéne egy újposzt. vagy újhold.

Manyecska 2015.09.22. 11:01:35

@köszönöm a kommentált: monnyuk őt is kizárták az egyházi felekezetek rég.:DD

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 11:07:19

@Manyecska: látod, megéri rázni a rácsot.

scsaba1 2015.09.22. 11:07:46

@poszt
Miért nem próbáltál az érzelmeire hatni: Ugyan már, Főellenőr úr...legyen már egy kicsit rugalmasabb..., biztos maga is volt egyetemista...

Manyecska 2015.09.22. 11:09:23

@scsaba1: :DDDDDDD
@köszönöm a kommentált: szerintem függeszd fel a fogyókúrát! a páááromat is kilencvenkilósan ismertem meg visszasírom azóta is:P..

lcsaszar 2015.09.22. 11:28:34

Két hónapos = két hónapja állították ki
Fél éves = fél éve állították ki
Lásd két hónapos sajt, fél éves gyerek

GQ 2015.09.22. 11:37:17

@Artech: ez nem volt jófejség, és ha valami olyan tramua érte, ami téged is kifektetne? vagy akárki mást is?

GQ 2015.09.22. 11:39:28

@lcsaszar: "fél éves, aktív jogviszonyt igazoló" - tehát a jogviszony fél éves, nem az igazolás. jóreggelt! igyál egy kvt szerintem.

GQ 2015.09.22. 11:48:40

@atpijkamo: támogatom! de mindegyik fényképes legyen, és nekünk annak idején még középsuliban a volántól kellett a fényképes igazolvány mellé egy útvonaligazolás is a bérlet útvonalára, mert településtől településig szólt + km. pl budapest-győr - 80km (csak hasra ütöttem) és nehogy már győrbe debrecen felé kerülve buszozzunk el a 80km-re érvényes bérlettel. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.09.22. 12:11:32

Bocsi, ha vótmá', nem olvastam végig mind a 135 kommentet. Szóval, ha neked kiállítás alatt van a diákigazolványod, akkor nem iskolalátogatásit, hanem ideiglenes diákigazolványt kell kérned a TO-n, előbbit sehol nem fogadják el (pl. diákszövetkezetnél sem, ha melózni akarsz), ez van, de ezzel neked és a TO-nak is tisztában kell lenned. Corvinusok tömegeit nem szívatták meg soha ezzel, mert mindig is ideigleneset adtak, amíg készült a diákod. (Én is ilyet kaptam nyár elején, amikor elveszett az igazolványom, nem hiszem, hogy azóta változott volna.)

Nem tudom, hogy ezt neked nem mondták el vagy a TO-s volt a hülye (utóbbit is simán el tudom képzelni), mindenesetre ne iskolalátogatásit menj kéregetni hozzájuk, hanem ideiglenes diákot. Corvinusos hallgatók tízezrei oldották már meg sikerrel ezt a feladatot, szóval talán neked is fog sikerülni.

homar_moderator 2015.09.22. 13:00:22

@köszönöm a kommentált: ha ennyire nem vagy megelégedve a színvonallal, lehet elköltözni :P

5perc 2015.09.22. 13:54:59

Nem olvasom végig a kommenteket, de tuti lesz egy bkv-s f.fej, aki kijelenti, hogy nem is bkv ellenőr volt, hanem
- hanem biztonsági őr, mert más színű a szalagja, vagy
- bkk alkalmazott és nem bkv-s, vagy
- csak alvállalkozó, vagy
- telepített automata (nem bkv-s)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.09.22. 14:49:52

@atpijkamo: Őszintén szólva nem sok mindenre használtam eddig azon kívül, hogy igazoljam, szüleim nem jogosultak már a családi pótlékra.

Terézágyú 2015.09.22. 16:09:06

@Csupacsí:
"tszkoban mar 3000ert kapni olvasoszemuveget. "

Igen, anyádnak is olyan van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 16:32:27

@Terézágyú: "@Csupacsí:
"tszkoban mar 3000ert kapni olvasoszemuveget. "
Igen, anyádnak is olyan van. "

Viselkeggyetek, vagy szétültetlek!

Aureliano Buendía 2015.09.22. 17:35:51

@Az antiochiai szent kézigránát: van is az a régi vicc, hogy a 4-es metrót miért nem a Közgáz (Corvinus ) alatt vitték el, miért kanyarították ki a Fővám térre. Mert beleütközne a színvonalba:)

Aureliano Buendía 2015.09.22. 17:39:45

nemrég hasított belém a felismerés, hogy honnan ismerős a posztoló stílusa... Valahol már hallottam, és most beugrott, hogy a szellemi előd ebben az esetben Torgyán József volt szerintem,

Szóval torgyános, na.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.09.22. 17:59:45

@Aureliano Buendía: Mondjuk arra kíváncsi leszek, most, hogy az egyetlen olyan kart, ami színvonalas volt, elcsatolják, mi lesz a corvinusszal :D

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.09.22. 18:25:46

@homar_moderator: És bár türhő módon fogalmazta meg kritikai észrevételét, azért én jól szórakoztam rajta. Én is költözzek? Azok is költözzenek, akiknek valami nem tetszik a helyzettel, vagy csak azok, akik nem bírják cérnával és szép szóval?

Az antiochiai szent kézigránát 2015.09.22. 19:25:26

@atpijkamo: itt vannak posztok is? nem látom ettől a sok szar firkálmánytól...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 19:41:13

@Az antiochiai szent kézigránát: :))

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ők nem trollok. A troll az, amelyik csak azért kommentel, hogy viszájt szítson. Na jó, Igasságos egy kicsit emlékeztet.

"Családi pótlék ... Tankötelezettség"

Hm... Értem. Akkor a következő kérdés, hogy a diákigazolvány jó-e ugyanerre? Illetve a diákigazolványt helyettesítő igazolás. Mert ha jó, akkor facé csinálnak iskolalátogatásit, ami a másiknak része.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.09.22. 19:52:29

@atpijkamo: A diákigazolvány nem jó ezekre, mert nem tudod postán elküldeni a hivatalba'. Illetve nem akarod. Iskolalátogatási igazolást jellemzően általános iskolákban állítanak ki, míg hallgatói jogviszony igazolást felsőfokú képzést adó intézmények, mivel oda nem tanulók, hanem hallgatók járnak.
A diákigazolvány továbbá bővebb adattartalommal is rendelkezik, hiszen kiderül belőle, hogy az adott hallgató nappali tagozatos, avagy pl. levelező. Ez pl. azért fontos, mert kiskoromban a levelezős hallgatóknak nem járt a diákkedvezmény, míg a nappalisoknak meg de.

Csatlakoznék @asdf: kollégához és remélem, hogy a forradalom elsőként fogja falhoz állítani a felelősöket, amiért nincs időben elkészítve az a nyomorult plasztiklap, illetve csudimatrica. Egyszer kiszámolhatnák, mennyivel kerül többe az ideiglenessel való baszkírozás a nép 1xű gyermekének. Legalább olyan bonyolult lenne intézni ezt is, mint az eu-s egészségbiztosítási kártyát, amit helyben kezedbe vasalnak az oep-nál.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 20:07:30

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Az augusztus 20-i tüzijátékra azért nem írtak ki közbeszerzést, mert hirtelen jött a határidő. Ha most ez annyira meglepi a kormányzatot, képzeld, mennyire meglepheti, hogy a pár hónappal korábban felvett diákok beiratkoznak.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.09.22. 20:12:13

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ó, erre nekem is van sztorim. Még amikor friss, ártatlan hallgató voltam és igényeltem ezt a csodát ( jó, persze én egyetemre jelentkeztem), három hónap után egy véletlen kérdésből derült ki, hogy neki se kezdtek, mert, idézem: "karakteregezési hiba" volt. Ez konkrétan azt jelentette, hogy meg vagyok átkozva egy második keresztnévvel, ami elveszett a bürökrácia útvesztőjében és feltételezték, hogy noha egyezik a vezeték és az első keresztnevem, a személyi számom, az om-azonosítóm, anyám neve, a lakcímem, meg a fene se tudja mi még, én biza nem vagyok azonos személy magammal... Szóval na, ne bonyolítsuk az edicatio kft dolgát, épp elég, hogy figyeljenek arra, hogy egyszerre vegyenek levegőt és "dolgozzanak".

2015.09.22. 20:19:02

@danialves:
Nem Corvinus, hanem egy vidéki egyetemen voltam levelező hallgató 1 évvel ezelőtt, és akkor ott már nem volt olyan, hogy ideiglenes diákigazolvány, az utazáshoz adtak egy speciális iskolalátogatásit, amin fel volt tüntetve, hogy ez kedvezményes utazásra jogosít (sima A4-es nyomtatott papíron egy pecséttel). Valszeg ez lehetett az a 2 hónapos iskolalátogatási, amit az ellenőr akart, mert ha emlékeim nem csalnak, 2 hónapig volt érvényes, és ha addig nem jött volna meg a diákigazolvány, kérhettem volna újra.

2015.09.22. 20:24:04

@nagybalfasz:
Persze hallgatói jogviszony igazolást értek iskolalátogatási alatr, mielőtt valaki belekötne. A lényeg, hogy ebből nem egyféle van, hanem ráírják azt is, milyen célra kell (pl. utazás, diákmunka, adókedvezmény, stb.).

Arcade Macho 2015.09.22. 23:47:44

nem volt ervenyes igazolvanyod?
akkor miert nem fizetted ki a helybeni buntiket?

most a nyugijat is masszivan sozpiztatjak azt hiszem a 70 felettieket is, na meg a full berletet vasarlokat is szopassak azzal, hogy kifizettetik vele a teljes vetelarat

zooDoo 2015.09.23. 08:19:07

Követelem, hogy monnyon le! Mindenki és még egy!
Követelem, hogy a csajok télen is kivágott trikóba és miniszoknyába járjanak!
Követelem, hogy Endy Vajna ismerje el, fémvázon élőszövet!

opati666 2015.09.23. 08:20:27

Az aláírásnak csak az első betűje stimmel. A 'P'. De ez nem Politológus, hanem egy Pszichiátriai beteg. Szerintem...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.09.23. 17:43:16

@atpijkamo: @Az antiochiai szent kézigránát:
Jó, bevallhatom, én sem kaptam időben hitelesítő matricát, mikor én jártam. De az évfolyamon a többiek sem. Úgy védtük ki a zaklatást, hogy mindig sokan utaztunk együtt ;-)

Marvinyo 2015.09.24. 17:08:48

@5perc:

Én azt fogadom le mindig, hogy van egy f.fej, aki elmagyarázza, hogy jön egy f.fej aki megpróbál értelmet verni a többi f.fejbe aki nem képes megjegyezni egy cég nevét, csak megszokásból pofázik. :-)

Mellesleg igaza van az ellenőrnek, hallgatói jogviszonnyal segget törlünk, meg nyufiba küldjük.

Utazni diákigazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő papírral utazunk. Ha politológus lesz, ideje megtanulni olvasni annyira bonyolult szöveget mint egy utazási szabályzat.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.09.24. 17:49:31

@Marvinyo: Fentebb 1x-2x kifejtették már, hogy van valami rendelet, ami idevág és a BKx az abban írtakat önhatalmúlag szűkíti. Nem tudom, hogy így van-e, mert nem néztem utána, de jó látni, hogy van, aki nálam sokkal-sokkal magabiztosabb a kérdésben...

Aureliano Buendía 2015.09.25. 17:40:56

na, a BKK egy dologra nem adott választ @Hilda, arra nem lehetne rákérdezni, hogy milyen előírás/gyakorlat alapján szokásuk az, hogy kérés nélkül kikapják az ember kezéből a saját tulajdonát képző iratot/bérletet/igazolványt?

Ezzel még adósok.

Artech 2015.09.25. 18:26:08

@GQ: És mi lenne az?
Az hogy meghalok? Vagy levágták az összes testrészem?
Gondolkodó, értelmes embernek tartom magam, s nem fogadom el a stressz fogalmát..., nem ismerem el a pszichológus szükségességét egy egészséges társadalomban.
Már 46 éve....
Azt vallom, ha valaki, a mai világban ilyen segítségre szorul, nincs hasznára a felgyorsult világi társadalomnak.
És elnézést a posztolótól, de azt kell hogy mondjam: selejt...
@Vörös Szonja, a tetovált lány: Nem. A média..
.@Aureliano Buendía: ááá, nem fogja, élet képtelen...
süti beállítások módosítása