Tékozló Homár

Amikor a húsos cég megszakérti a tönkrement cipőt

2015.11.04. 13:39 | Homár Hilda | 98 komment

image_2.png

Lajos csak tanácsot szeretett volna kérni egy homáros örökzöld, a felháborítóan gyorsan gajra ment cipők témában, erre nem belefutottunk egy sportos nevű, de rejtélyes módon inkább az élelmiszeripari kiskereskedelemben jeleskedő szakértői véleménybe? A poszt alatt ajánlunk azért olyan cégeket is, amik tényleg elsősorban minőségellenőrzéssel foglalkoznak, inkább hozzájuk forduljunk, ha szükség van rá. 

Kedves Homár!

Sógornőm javaslatára írok Nektek, bár láttam nem régen volt egy hasonló dolog egy Converse cipővel. Mi Adidas cipőt vásároltunk a (az adidascenter.com oldalon) kisfiamnak május 15-én. 10 ezer forintba került, sokat hordta, szerette. Fél év garancia volt rá. Augusztus közepén mutatja a kisfiam, hogy mindkét cipő szétment az első részénél. Visszavittük a boltba, ahol felvették a jegyzőkönyvet, mondták, hogy 15 munkanap a bevizsgálás.

Majd felhívtuk telefonon Őket, jelezték, hogy mehetünk a cipőért, de már mondták, hogy nem megalapozott a szavatossági igényünk. Itthon elolvastam a „szakvéleményt”.
A mi bejelentett hibánk az volt, hogy 'a cipő mindkét orra kilyukadt és a felsőrész szétmált', vagyis a boltban ezt írta rá az eladó. Ehhez képest a szakvélemény szerint a cipő azért ment szét, mert a fűző be volt kötve és így vette le és fel a cipőt a gyermekem, ezért károsodott a kéregrész illetve a szárrész.

image_3.png

Ekkor visszatértem és megnéztem, hogy Ők mit írtak be hibának: ’A termék jobb párjának a sarok részénél a ragasztás a kopásgátló rétegnél.’ Ezek szerint meg sem nézik igazából mi a hiba leírás, meg sem nézik, a cipőt csak valamit rögtön kitalálnak? Illetve kitérnek még arra szakvéleményben, hogy a vízhatás miatt veszítette el a cipő a formáját, rugalmasságát, és a nem megfelelő tisztítás és szárítás miatt. A cipőnek a sarokrészeknél és máshol sincs semmi baja, nem veszítette el formáját, a hiba mindkét cipőnél elől van, elvált a ragasztásnál és így a kéregrész is sérült.

image_1.png

Szeretném kérdezni Tőletek, hogy ilyenkor mit lehet tenni, kihez lehet fordulni, illetve mi számít megfelelő szakvéleménynek? A vízre az esőre a cipő tisztítására mindent rá lehet fogni?

A szakvélemény végén még található egy tájékoztatás mely szerint, bevizsgáltathatjuk a cipőt a saját költségünkön egy független szakértővel, ez valóban így van, és hol lehet ilyen szakértőt találni?

Köszönöm szépen!

Üdvözlettel:

Lajos

Ezt tanácsolják a GVTI-fogyasztóvédők:

Kedves Lajos!

Eseted újabb bizonyíték arra, hogy bár a vállalkozásoktól magasabb szintű szakmai ismeret várható el, sokszor ők sincsenek tisztában a jogszabályok által rájuk rótt kötelezettségekkel.

Ha hibás teljesítésről beszélünk fontos tudni, hogy az új Ptk. felállít egy vélelmet, mely szerint, ha a dolog hibája a vásárlástól számított 6 hónapon belül keletkezik, arról azt kell feltételezni, hogy már a vásárláskor is megvolt. Ez a fogyasztó szempontjából azt jelenti, hogy a vásárlást követő hat hónapon belül jelentkező hiba esetén az igényérvényesítéshez elegendő a hiba bejelentése.

Amennyiben a kötelezett mentesülni kíván, neki kell bizonyítania, hogy a hiba oka a vásárlást követően keletkezett. Ennek formáját nem szabályozza a törvény, de a polgári eljárásjogi szabályok értelmében szakértői bizonyítás az elfogadható.

Első körben a szakvéleményt adó szakértő személyével kapcsolatos elvárásokat érdemes tisztázni: a szakértő
- legyen független,

- legyen a szükséges szakismeret birtokában, valamint
- legyen jogosult joghatással járó szakvélemény elkészítésére.

Esetedben a szakvéleményt készítő Sport Network Kft. vélhetőleg a forgalmazó egyedi vagy tartós megbízása alapján járt el, és ily módon a jogviszony sajátosságaiból fakadóan sem lehet teljesen független. A függetlenséggel kapcsolatban felmerült kétely mellett a szakvéleményt készítő megfelelő szakmai ismeretei is kétségesek, tekintve, hogy a cégjegyzékben foglalt adatok alapján főtevékenysége a hús-, húsáru kiskereskedelme

A szakvélemény tartalmát tekintve is aggályos. Egy szakvélemény tartalmával kapcsolatban az az elvárás, hogy az röviden rögzítse azt a konkrét kérdést, melynek megválaszolása céljából a szolgáltató hozzá megküldte a terméket, röviden ismertesse a válasz megadásához szükséges vizsgálatot, majd a vizsgálat eredményét is (megállapított releváns körülményeket), és mindezek alapján konkrét, egyértelmű és pontos választ adjon a feltett kérdésekre. Tekintettel arra, hogy még a cipő hibáját sem megfelelően állapította meg, azok keletkezésének okaként megjelölt nem megfelelő kezelés és használat sem állja meg a helyét. A szakértő csupán pont azt nem vizsgálta meg, amit kellett volna: a cipő a vásárláskor rendelkezett-e a hasonló termékektől elvárható minőséggel és alkalmas volt-e a rendeltetésszerű használatra. Ennek hiányában pedig nem alkalmas arra, hogy ez által mentesüljön a vállalkozás az igényed teljesítése alól.

Bár a szakvélemény utolsó sora arra buzdít, hogy saját költségeden rendelj meg egy újabb vizsgálatot, fontos tudni, hogy erre nem vagy köteles. A bizonyítási kötelezettség a teljesítéstől számított hat hónapon belül a szolgáltatót terheli, és ha e kötelezettségének nem tesz eleget, nem mentesülhet a csere iránti igényed teljesítése alól. 

Egy vizsgálat megrendelése akkor terhel, ha a teljesítéstől számított hat hónapon túl szeretnéd bizonyítani, hogy a cipőd gyári hibás. Szakvélemény készítése céljából egyébként fordulhatsz az NFH-hoz, vagy valamely nyilvántartásba vett igazságügyi szakértőhöz. (pl: BIMEO Kft., a Hoffer Minőségügyi Szakértői Bt.

Célszerű a vizsgálat megrendelése előtt a kereskedőtől megérdeklődni, hogy mely bevizsgáló szervezet szakvéleményét fogadja el és érdemes jegyzőkönyvben rögzíteni a vállalkozóval, hogy jogos panasz esetén visszatérítik a bevizsgálás díját, illetve a beszerzett szakvéleményben foglaltaknak megfelelően fognak eljárni a minőségi kifogás intézése során.

Igényed érvényesítésére egyébként békéltető testületi eljárás keretében van lehetőséged (vagy polgári perben), jó ha tudod, hogy a bepanaszolt vállalkozás 2015. szeptember 11-ét követően köteles megjelennie a meghallgatáson, ha székhelye vagy telephelye a békéltető testület illetékességi területén fekszik.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 13:55:47

Csodálom, hogy fél évig bírta a szar kínai utánzat.

AtiSnatch 2015.11.04. 13:56:10

Senki se csodálkozzon, ha lábszagú a tarja...

MrZed001 2015.11.04. 13:57:06

Miért nem lehet beleírni a törvényekbe, hogy ilyen esetben (teljesen törvénytelen panaszkezelés) ha perre kell menni, akkor a cég fizessen valami piszok nagy büntetést (pl áru értéke x10), hogy meggondolja van-e értelme copatni a drága ügyfelet ?
Miért nincs ilyen ??

zdanee 2015.11.04. 14:04:21

Vissza lehet vinni újra, de előtte idefele jövet a gyerek véletlenül kutyaszarba lépett, hát bocsi.

Terézágyú 2015.11.04. 14:25:15

@zdanee:
"Vissza lehet vinni újra, de előtte idefele jövet a gyerek véletlenül kutyaszarba lépett, hát bocsi. "

Mér, a gyerek a lábán hozta vissza idáig?

Terézágyú 2015.11.04. 14:51:30

@Manyecska:
"Na látod, én pölö nem csak beszélek a mosolyról stb. hanem teszem is."

Nem, te nem mosolyogsz, hanem vigyorogsz :) A másik emberen.
Ejnye.

Nem vagy te buszsofőr? :) Az ideírók szerint a buszsofőrök szoktak kárörvendően vigyorogni, amikor dirrrekt becsukják valaki előtt az ajtót...

Terézágyú 2015.11.04. 15:00:55

@Manyecska:
"ugye az igazi bőr nem szereti a vizet...de egy szintetikus xar???"

ez már egy új fejlesztés.

További magyar hang 2015.11.04. 15:04:46

"Célszerű a vizsgálat megrendelése előtt a kereskedőtől megérdeklődni, hogy mely bevizsgáló szervezet szakvéleményét fogadja el és érdemes jegyzőkönyvben rögzíteni a vállalkozóval, hogy jogos panasz esetén visszatérítik a bevizsgálás díját, illetve a beszerzett szakvéleményben foglaltaknak megfelelően fognak eljárni a minőségi kifogás intézése során."

Ez nagyon álságos tanács. Tudjuk, hogy a cipőkereskedők álláspontja az, hogy soha, semmilyen körülmények közt sem lehet a vevőnek igaza. Majd pont segíteni fognak, hogy ezt és ezt a szakvéleményt fogadjuk el, ezt írásba is adjuk, sőt írásba adjuk, hogy törvényileg fogunk eljárni. Aha.
Pont leszarják a vevőt és semmilyen szabályt nem tartanak be, mert tudják, hogy a vevő gyakorlatilag tehetetlen, a fogyasztóvédelem, békéltető testület és haszontalan társaik egy nagy nullák, büntetés nincs, érdekvédelem nincs. Az egyetlen járható út a bírósági feljelentés, de azt meg emberileg nem tudja végigjárni a vevők 99.9999%-a.

Terézágyú 2015.11.04. 15:07:05

Mellesleg: egy pesti cég miért egy veresegyházi kft-t bíz meg a bevizsgálással... na miért?

És hogy folyt a bevizsgálás? Ott van a szövegben: "szemrevételes, organoleptikus, érzékszervi módszerrel végezték.

na most:
"Az organoleptikus vagy érzékszervi vizsgálatok érzékszervi észleléseken alapulnak. Ezek közé tartoznak például a szaglás, ízlelés, vizuális megjelenés vizsgálatok, melyek során a vizsgálandó anyag/eszköz/donor szagintenzitását, ízintenzitását, és annak milyenségét tesztelik."

Magyarul: ezt a cipőt egyszerűen csak megnézte valaki, a két kis szemével, oszt kész.
Na jó, esetleg meg is szagolta.

igazságos. 2015.11.04. 15:11:40

Na mi ez a sok cenzúra !?

Gukker 2015.11.04. 15:13:54

Egy ilyen független vizsgáló cégnek nem kellene rendelkeznie valamilyen bizonylattal, amivel igazolja, hogy márpedig ő független vizsgáló cég és jogosult bevizsgálásra? Majd ezt a bizonylatot csatolni a szakvéleményhez?
Szerintem ez lenne a minimum.

igazságos. 2015.11.04. 15:14:46

Most mér tűnt el az összes perverz aki név alapján töröl mindent

A 2009-es 20 dolláros amcsi Adidasom még mindig remekülelvan

Terézágyú 2015.11.04. 15:20:31

@Gukker:
"Egy ilyen független vizsgáló cégnek nem kellene rendelkeznie valamilyen bizonylattal, amivel igazolja, hogy márpedig ő független vizsgáló cég és jogosult bevizsgálásra? Majd ezt a bizonylatot csatolni a szakvéleményhez?"

"Ja, de. Mingyárt intézkedek. Gizike kapcsoljad nekem a minisztériumot. Józsi bátyám, te vagy az? Hogy szolgál az egésséged?... Kérlek szépen Józsibátyám, kéne nekünk olyan bizonylat, tudod... Már holnap küldöd? Köszönöm szépen, nem leszek hálátlan. Szebb jövőt."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.04. 15:23:49

"A cipőnek a sarokrészeknél és máshol sincs semmi baja, nem veszítette el formáját, a hiba mindkét cipőnél elől van, elvált a ragasztásnál és így a kéregrész is sérült."
Hát ott vizezted :D

Húsos cég, mos' mé', a lábadon nincs hús? :D

AtiSnatch 2015.11.04. 15:26:04

@Terézágyú: "Magyarul: ezt a cipőt egyszerűen csak megnézte valaki, a két kis szemével, oszt kész.
Na jó, esetleg meg is szagolta."

Ha tényleg húsos cég, akkor örüljön a posztoló, hogy nem hiányzik belőle egy kis darab, kóstolásra :D

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.04. 15:29:51

@Atörökk: várszagra gyűl az éji vadnyúl, vagy hogyisvan az a szíp magyarnóta :D

igazságos. 2015.11.04. 15:32:05

@Józsi, a migráns köcsög: bezzeg téged nem töröltek szal neke kuss :)

igazságos. 2015.11.04. 15:36:34

Homár se a régi úgy látom

Bár hagyma is felbukkannéa az origon meg a blikken meg ügyesen tökösözött

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.04. 15:36:41

@igazságos.: engem szeretnek a csajok :D

@Atörökk: vagy a gatyám kútja, már a franc se emléxik. na elhúztam mielőttmég.

szoke_j 2015.11.04. 15:41:07

Van arról jogszabály, ki végezhet ilyen jellegű bevizsgálást? Egy cég akinek így néz ki a cégjegyzéke, egyáltalán milyen jogon folyik bele egy szakvéleménybe?

A cég tevékenysége
9/40.
4722 '08 Hús-, húsáru kiskereskedelme
Főtevékenység.
Bejegyzés kelte: 2012/11/15 Közzétéve: 2012/11/29
Hatályos: 2012/11/15 ...
9/41.
4723 '08 Hal kiskereskedelme
Bejegyzés kelte: 2012/11/15 Közzétéve: 2012/11/29
Hatályos: 2012/11/15 ...
9/42.
4724 '08 Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem
Bejegyzés kelte: 2012/11/15 Közzétéve: 2012/11/29
Hatályos: 2012/11/15 ...
9/43.
4725 '08 Ital-kiskereskedelem
Bejegyzés kelte: 2012/11/15 Közzétéve: 2012/11/29
Hatályos: 2012/11/15 ...
9/44.
4721 '08 Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme
Bejegyzés kelte: 2012/11/15 Közzétéve: 2012/11/29
Hatályos: 2012/11/15 ...
9/45.
4729 '08 Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem
Bejegyzés kelte: 2012/11/15 Közzétéve: 2012/11/29
Hatályos: 2012/11/15 ...
9/46.
5610 '08 Éttermi, mozgó vendéglátás
Bejegyzés kelte: 2012/11/15 Közzétéve: 2012/11/29
Hatályos: 2012/11/15 ...
9/47.
4120 '08 Lakó- és nem lakó épület építése
Bejegyzés kelte: 2014/02/05 Közzétéve: 2014/02/20
Hatályos: 2014/02/05 ...

McZozo 2015.11.04. 15:47:06

@MrZed001:
"Miért nem lehet beleírni a törvényekbe, hogy ilyen esetben (teljesen törvénytelen panaszkezelés) ha perre kell menni, akkor a cég fizessen valami piszok nagy büntetést (pl áru értéke x10), hogy meggondolja van-e értelme copatni a drága ügyfelet ?
Miért nincs ilyen ?? "
Gondolom elegge keplekeny az hogy mit ertunk "teljesen torvenytelen alatt"
De az teny, hogy valami olyasmit lehetne betenni, hogyha a bekelteto testulet megallapitja, hogy megis nekem van igazam, akkor jar valami karterites, buntetes. CSak attol tartok ez is csak ugy mukodne, hogy akkor a buntetett ceg fizet allambacsinak neked meg mint vevo koszonik szepen a reszvetelt.

Terézágyú 2015.11.04. 16:10:36

@szoke_j:
hiányolom a felsorolásból a trafikjogot...

lcsaszar 2015.11.04. 16:37:11

"A záró elemek" - nem akarták leírni azt a szót, hogy cipőfűző, az olyan közönséges... Hentesék nem használják ezt a szót.

Homár Hilda 2015.11.04. 16:45:27

@Atörökk: @igazságos.: @törzsgárda: Igen, gyomláltam a kommentek között, igen, voltak, akiket kitiltottam, és nem, a Homár továbbra sem chatszoba. Ja, és igen, a Homár nem a régi már, vállaltan.

Leone_510 2015.11.04. 16:47:07

a cipőbe is húst és csontot teszünk...érthetnek hozzá

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.11.04. 17:52:36

Aki a "szakvéleményt" írta, magyarul sem tanult meg rendesen, hogyan várható el, hogy értsen egy szakmához(, aminél fogalmazni és írni is kell)?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.11.04. 17:56:51

Jah, és Budapesten Szentmihályi út van, nem pedig utca, gyökerek! (De legalább nem Felszabadulás útját írtak ;))

Az antiochiai szent kézigránát 2015.11.04. 18:16:04

@Homár Hilda: Kar hogy a regi jo dolgokbol nem maradt semmi :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.04. 18:32:23

@szoke_j: Csalásnak vajon megáll?

@AtiSnatch: De amúgy hogyan lehet még szakérteni egy cipőt? Laborvizsgálat? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.04. 19:13:31

@igi13: Költői kérdést ismered-e?
Neked meg számláló van a nickedben, ahogy látom :D

Az antiochiai szent kézigránát 2015.11.04. 19:15:13

@igi13: nála ez nagyon nem determinisztikus. szerintem van otthon neki egy kurva nagy kereke és azt pörgeti ban előtt :D

Aureliano Buendía 2015.11.04. 20:34:42

@Hilda: gajra ment?

atpijkamo kedveli ezt

Vadászok Őrangyala 2015.11.04. 20:37:42

Mit kommentelünk délig, kitörlik estére.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 20:37:52

@Igi14: "saját kollégái b@sztak ki"

Szerintem éppen fordítva. Akartak neki adni egy nagyon könnyű feladatot. Nem képzelték, hogy ennyire tehetségtelen. Pedig nagyon igyekszik, én elhiszem neki.

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.04. 20:42:51

no, kicsit fagyos itten a hangulat mint amikor benyit a zanyós a nászéccakán.

Aureliano Buendía 2015.11.04. 20:42:56

@ColT: most valahol egy szerencsétlen tehén mezítláb jár. Ebben a hidegben.

Aureliano Buendía 2015.11.04. 20:45:46

@Vadászok Őrangyala: Félvéka ezüstér, félvéka aranyér? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 20:47:11

@Igi14: Azért cenzúráz annyit, mert bizonytalan. Szertene egy célt elérni - elmagyaráztam neki, mi kell hozzá, de nem értette -, nem sikerül neki, és csapkod. Aggy kontrollálatlan hatalmat valaki kezébe, és egy szadista lesz. Nem kell hozzá rosszindulat, elég, ha buta.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 20:48:26

Okos és szorgalmas.
Okos és lusta.
Buta és lusta.
Buta és szorgalmas. a legrosszabb kombináció.

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.04. 20:49:54

@Aureliano Buendía: igazándiból semmiről, de itt már a semmi is túl sok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 20:55:39

@Igi14: "ezt senki se csinálta előtte a HOmáron"

???

GE?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 20:57:49

@Józsi, a migráns köcsög: "benyit a zanyós a nászéccakán."

Még mindig jobb, mintha a részeg új férj tévedne be az anyóshoz.

Hapsifüles a mezei nyúl 2015.11.04. 20:58:42

Gyerekek, a nyúlról van valami friss hírünk?
Vagy hol tartunk?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 20:59:03

@Igi14: :)) Hát biztos, hogy kevésbé vidám.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 21:01:27

@Aureliano Buendía: Ja, ja, Hildáról beszélünk. Szerinted van ennél lejjebb? :(

Aureliano Buendía 2015.11.04. 21:13:49

azért ne legyetek teljesen elégedetlenek. Hosszú hetek után az első poszt, ahol a posztoló nem vadász, és még igaza is van.
Hosszú hónapok után megértük azt is, hogy a GVTI adott egy nem is annyira szar állásfoglalást.
És a héten még nem volt Telekom/Telenor poszt sem.

Azért vannak kérdések bennem (noha az egy pillanatig sem kétséges, hogy a posztoló ne hagyja ennyiben!).

Mitől független egy szakértő? Ha a bolt hozza a hentest, az oké, nem is ért hozzá, a bolt fizeti. De ha a posztoló hozza, akkor az valóban független?

Rezesné óta az igazságügyi szakértők renoméja a szememben eléggé amortizálódott...

Igi15 2015.11.04. 21:33:21

@Igi14: Maradjál már picit a sarokban!

Az antiochiai szent kézigránát 2015.11.04. 21:35:44

@Aureliano Buendía: Ja, a poszt jó ( legalább is jobb, mint az a sok agyhalott, aki ide kerül) és én azt se zárnám ki, hogy egy hentes ért a cipőkhöz :D Manapság sok lábon kell állni :D

J. Mutzenbacher 2015.11.04. 21:42:34

Ezután nem reklamálok ha a hentesnél nem friss húst kaptam, mer` elküldik az adidaszboltba megszagoltatni, azok meg visszaküldik 3 nap múlva még büdösebben, hogy jó az még...

Aureliano Buendía 2015.11.04. 21:43:34

@Az antiochiai szent kézigránát: láttál te már tehenet tornacipőben? Naugye!:D

Az antiochiai szent kézigránát 2015.11.04. 21:47:02

@Aureliano Buendía: de pék tehenet már láttam :D Épp lepényt sütött... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.04. 21:52:54

@Aureliano Buendía: :D

@Igi14: Szerintem nem kibaszás volt, csak kerestek valakit.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.04. 21:57:40

@Az antiochiai szent kézigránát: "pék tehenet már láttam :D Épp lepényt sütött"

:))

Vadászok Őrangyala 2015.11.04. 22:03:53

@Aureliano Buendía: mos mér? Baj volt, oszt kivágták a rezest!

Igazsagos15 2015.11.04. 22:17:14

@atpijkamo: @Igi15: cseles de nem eléggé

Az összes igi-s nicket letiltotta XD

Úgy nem lehet h igi16, igi17... :)

Szóval ténleg szeret

Igazsagos15 2015.11.04. 22:18:46

Ja mondtam már h nekem van önkritikám is :) ezér vagyok igi és megszakérthetek posztot

Nem rossz a próbálkozás de nem csatázok mer márt nyertem is

Igazsagos15 2015.11.04. 22:33:00

Szóval hagyjál békén Hilda vagy véged

Igazsagos16 2015.11.04. 22:36:42

@Igazsagos15: Ki a kitartóbb? Kit fizetnek a kitartásért?

Igazsagos16 2015.11.04. 23:04:29

@Igazsagos15: Az ilyen hozzászólásokért nem vagyok benne biztos, hogy kitiltás jár-e inkább, vagy esetleg feljelentés. (IPC alapján ;))

Az antiochiai szent kézigránát 2015.11.04. 23:40:48

@Igazsagos16: Majd hilda visz neked szarposztot a börtönbe :D

Black Hole 2015.11.05. 00:28:46

@Az antiochiai szent kézigránát: szerintem egy nagy csomag elemnek jobban örülne :-)

Black Hole 2015.11.05. 00:53:22

Bőrcipőt persze, hogy húsos cég vizsgál be! Végülis a bőrt húsról húzzák le! Bár ilyen alapon vizsgálhatná urológus is! Szóval most kissé elbizonytalanodtam.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.11.05. 08:15:18

@atpijkamo: a legszomorúbb az, hoyg el is hiszi, hoyg normális amit csinál.

A mosónők korán halnak 2015.11.05. 08:17:11

@Terézágyú: áruld már el nekem egy szintetikus miért eresztené át a vizt?..Nem..

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 08:18:30

@batgirl: Mit normális, egyenesen a Homár megmentője!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.11.05. 09:12:45

@atpijkamo: és az micsoda szar dolog, hoyg majd ő eldönti, hoyg mit töröljön, vagy kit. eléggé okádni való.

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.05. 09:31:21

@atpijkamo: nézd meg az annyát, vedd el a lányát! :D

Homár Hilda 2015.11.05. 10:11:17

@atpijkamo: Tényleg meghallgattam az elképzeléseidet a Homárral kapcsolatban. Többször is. Mindannyiszor elmondtam, hogy nem lesz napi 5-8 poszt, mert napi 2 a megállapodás, a szerkesztési elvekről meg nem akarok vitatkozni, de azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy halomban állnak a fogad0s-féle, baromi jól futó posztok, amiket dafke nem rakok ki? A kommenteléssel kapcsolatos elvárásokat pedig fenn el lehet olvasni, de tudom, hogy egyszerűbb a szexuális életemre fogni a kitiltásokat, mint a kommenttárs viselkedésére.

2015.11.05. 10:15:33

hogy lehet/lenne független a szakértő, ha a bolt keresi meg...?!

joska61 2015.11.05. 10:20:39

Na így kell hinni a boltba visszavitt cuccok bevizsgálásában. Nem egyedi kombináció...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 10:29:14

@Homár Hilda: Meghallgattad, de ezekszerint mégse hallottad meg. Szarposztokból kell napi 5-8 poszt, jóposztokból elég akár heti egy. (Lásd a tálcásverekedősfogadóst.)

Nem tudom pontosan, milyen történeteket kapsz. Ha tényleg ilyen szarok a történetek, akkor is az a te hibád. (Pontosabban a Homár tulajdonosának a hibája, ezt képviseled te, önként vetted mmagadra, én nem tehetek róla.) Azon kellene dolgoznod, hogy visszakapja a Homár a régi fényét, akkor majd jönnek a jó történetek. Ez most így nem elég.

Veszett csapkodással meg csak rontasz a helyzeten. Moderálni nem annyi, hogy az éppen nem tetszőket kirugdosod. Sokkal több munka, megfontolás, mint azt képzeled. A posztolást nem jól csinálod, a moderálást kifejezetten rosszul csinálod, több kárt okozol, mint "hasznot".

Én nem vitatkozom, nem akarlak meggyőzni, nem akarlak semmire se rávenni. Én pusztán elmondom, mi van, mit kellene csinálnod, hogy az legyen, amit szeretnél, ha megérted megérted, ha nem, nem én a legjobb szándékkal kifejtettem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 10:33:56

@Homár Hilda: Még annyit, hogy évek szorgos munkájáról beszélünk, eredményt hónapok alatt nem lehet elérni.

2015.11.05. 11:00:17

@atpijkamo: Megnéztem a deciki blogot. Jó a neve. Azaz a címe. Annyi hozzászólásod sincs, összesen, mint itt ez alatt az egy cikk alatt. Gondolom, megfogadják a tanácsod, hisz értesz hozzá! Amit meg leírsz.... ősöreg viccek, újratöltve....

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 11:03:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tévedsz, de vastagon. Csak azt teszem közzé, amit beküldenek, és mind ropogós friss akkor. Sokan lopnak innen, utána elterjed.

A Homárhoz azért értek, mert régóta homározok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 11:12:09

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ja, és a Homár mindennap címlapos, a zindexnél, a deciki még sose volt.

tpusztai58 2015.11.05. 11:24:34

@Józsi, a migráns köcsög: Nem kizárt, hogy ez a szerencsétlen kiss béla bőrfeldolgozó ipari mérnök, a playersroom udvari bolondja írta. Talán látták a homáron a nagy "tehetségét", és más kereskedő is HASZNÁLJA már bélát! :)

homar.blog.hu/2015/08/19/brutal_mod_nyikorog_a_nike_de_a_playersroom_szakertoje_nem_hallja#more7718056

melaena 2015.11.05. 12:29:51

Elso ranezesre latszik a kepeken,hogy szarra lett mosva gepben a cipo.

champy 2015.11.05. 12:48:45

A legszebb, hogy az adidascenter.hu oldalon ott virít, hogy partnerünk: sportnetwork.hu
Azon se lepődnék meg, ha ugyanaz a tulaj. :)

szoke_j 2015.11.05. 13:20:45

A sportnetwork.hu oldal üzemeletetője az adidascenter.hu oldal üzemeletetője, szóval saját maga partnere.
28 milliós alaptőkével egy normálisabb cégnek tűnik. Nincs ellenük felszámolás sem indítva.

lcsaszar 2015.11.05. 16:43:40

A témához visszatérve, minden cipő beázik. Csak a gumicsizma nem. A bőrcipő általában nem megy szét a varrásnál-ragasztásnál, és plusz még nem büdösödik be. De az ára jóval több, mint az ilyen vacakoké. Vacakot márkától függetlenül értem. De azért egy szezont még a vacaknak is illene kibírnia, utána úgyis kinövi a gyerek.

Dikusz 2015.11.05. 20:10:49

@Józsi, a migráns köcsög: most jutottam hozzá, hogy elolvassam ezt a posztot, a hozzászólásokat olvasva úgy látom kimaradtam a jóból. Az viszont igaz, hogy a maradékon is jól szórakoztat. A nótázáshoz csatlakozva ismeritek azt a kesergőt, hogyaszongya "ha meghalok, ne kérdezd meg, 'mér hideg a lábam"?

poszthoz - @melaena:-nak igaza van. A kéregnél akkor törik így meg a cipő, ha mosógépben mosták. Azt sem értem, miért jutott arra a következtetésre a posztoló, hogy a kéregrész azért sérült, mert a ragasztás elől elvált a felsőrésztől. Nem vonom kétségbe, hogy a cipő eredeti, de igencsak a sokadik a sorban minőség szempontjából. Ennyiért igazán jó minőségű sportcipőt nem kap, és hiába bőr a cipő kívülről (ha egyáltalán az), belül akkor is műanyag. Megnéztem egy hazai sportcipőt gyártó cég honlapját, na ők biztos nem Kínában gyártatják le a cipőiket. Az is igaz viszont, hogy az árából két pár fent reklamált sportcipőt lehet venni.

Szemi Alsafejri 2015.11.06. 19:19:46

Mit lehet csinálni?
VESZEL EGY TUBUS PATEX PALMATEX-ET ÉS MEGRAGASZTOD B*ZMEG!
Isten tudja hány napig b*szakodtál "jó magyar módjára(tisztelet a kivételnek)" a kib*szott garanciával és a jogszabályok erdejével. Állítom, hogy az ügyintézés során egy tubus ragasztó árát elköltötted BKV jegyre/benzinre, de a csukád még mindig rossz. NEVETSÉGES, AMIT MŰVELSZ. NÁLAD NAGYOBB SÓHERT MÉG ÉLETEMBEN NEM LÁTTAM.

Sandor Akarki 2015.11.15. 01:56:50

A cipőről még fotón is látszik, hogy hamis (minőségellenőrzésen ilyen hibásan kivágott felsőrészű cipő az Adidasnál nem megy át).
süti beállítások módosítása