Tékozló Homár

Évekig számlázta a T a semmit, amit az ügyfél ki is fizetett

2015.11.24. 14:40 | Homár Hilda | 50 komment

telekom-logo.jpg

Az alábbi levél tanulsága a klasszikus jobb későn, mint soha, és bár könnyű a sztoriban a Telekomot szidni, azér egészen elképesztő az a rész is, hogy valaki 6 év után vegye észre, hogy havonta fizet valamiért, amit nem is kért.

Tisztelt Homárosok!

Az alábbi tényállást szeretném megismertetni Önökkel. Panaszommal egyúttal a Versenyügyi Tanácshoz és a Békéltető Testülethez is fordultam.

A T-Mobile 2009 óta minden hónapban "tartozékbérlet" címen kiszámlázott 1250 Ft-ot anélkül, hogy erre szerződtem volna vele. Semmilyen tartozékot nem béreltem. Ez év nyarán, észlelvén e tételt, személyesen reklamáltam, melyre a csatolt választ kaptam. Ennek lényege, hogy 1 éven túli reklamációmat érdemben nem vizsgálták, de bruttó 10.000 Ft-ot jóváírtak a számlámon a békés kapcsolat jegyében. Erre írásban reagáltam, továbbra is kifogásolva az eljárást, mire egy újabb elutasító választ kaptam. 

Üdvözlettel,

HB

Így látják a fogyasztóvédők:

Kedves HB!

Úgy tűnik, hogy a T-Mobile anélkül foglalt állást a tartozékbérlet címén megfizetett összegekkel kapcsolatban, hogy az alapul szolgáló jogviszonyt megvizsgálta volna. Ha ugyanis abban az előfizetői szerződésben nem állapodtatok meg, a vitatott összegekre 5 éves elévülési idő vonatkozik.

A hatályos jogszabályok alapján (Eht. 143.§) az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el. A T-Mobile azonban nem igazolta azt, hogy tartozékbérletben az előfizetői szerződésben megállapodtatok volna. Javasoljuk, hogy írásban, tértivevényes, ajánlott levélben hívd fel a szolgáltatót a jogviszony igazolására. A szolgáltatónak 30 napon belül indoklással ellátott választ kell küldenie. Ennek elmaradása esetén jogszabálysértés miatt fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhatsz.

Amennyiben a szerződés fennálltát nem tudja igazolni (előfizetői szerződésben vagy erre vonatkozó külön szerződésben) megállapítható, hogy jogalap nélkül jutott a vitás összegekhez. Ebben az esetben az új Ptk. elévülési szabályait kell alkalmazni, vagyis öt éven belül még követelheted a visszafizetést. Az elévülést pedig a követelések esedékessé válásától kell számítani.

Ha azonban bebizonyosodik, hogy az előfizetői szerződésben, tartozékbérletben is megállapodtatok, valóban jogos a szolgáltató elutasítása, hiszen az e jogviszonyból származó követelések egy év alatt elévülnek.

Javasoljuk, hogy mindenképpen járj utána ügyednek, hiszen bármilyen követelést csak érvényes, és hatályos szerződés alapján lehet kiszámlázni. Ha pedig ilyen nincs, a már kifizetett összegek visszakövetelése iránt – a szolgáltató elutasítása esetén – Békéltető Testülethez vagy polgári bírósághoz fordulhatsz.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szarazkoro 2015.11.24. 14:48:39

Senki? Na majd akkor en!
Ez nem lehet, hogy a telefon maga vagy valami tartozekara vonatkozik?

sáros_tehén 2015.11.24. 14:52:57

2009 óta azt sem tudja miért fizet.. szép.. 6 éven keresztül meg sem nézi a számláját.. csak fizet mint a barom..

Hát kedves poszter egy nagy veréb vagy, és meg is érdemled, hogy átverjenek.

Leone_510 2015.11.24. 15:03:38

úgy látom itt az ideje, hogy a posztoló elmenjen egy állapotfelmérésre és garantálom, hogy nem megy haza üres kézzel, ideális balek

juhaszvik 2015.11.24. 15:31:55

most tegyük félre, hogy a posztoló mennyire bambult el az elmúlt 6 évben. engem az érdekelne, hogy amennyiben kiderül, hogy egy cég félrevezeti az ügyfelet, azért jár-e neki valamilyen extra büntetés? most nem az alapesetre gondolok, amikor tévesen számláztak ki neki valamit, hanem amikor bebizonyosodik, hogy többször is, tévesen állítanak valamit (itt: pl. az 1 éves vs. 5 éves elévülés). ugyanis amíg büntetlenül hazudhatnak, addig meg fogják tenni...

ptspts 2015.11.24. 15:38:58

@sarostehen_: A te értékrendszeredben pontosan kik érdemlik meg, hogy átverjék őket, miért, és mit kell tenniük, hogy kikerüljenek ebből a kategóriából?

Egyetértesz-e azzal, hogy akkor működik jól a világ, ha a szemfülesek akit csak tudnak, átvernek? Bátorítod-e a szemfüleseket az átverő viselkedésre, azzal az indoklással, hogy aki nem elég körültekintő, az megérdemli, hogy átverjék?

sáros_tehén 2015.11.24. 15:45:00

@ptspts: Mindenhol hibázhatnak. A telekomnál is. De garantálom neked, hogy én az első havi számlán észreveszem, és szólok érte.
Aki 6 évig azt sem tudja miért fizet .. az meg is érdemli hogy (direkt vagy véletlen) átverik.

ptspts 2015.11.24. 15:48:30

Az én véleményem az, hogy senki nem érdemli meg, hogy átverjék, még a lefigyelmetlenebbek és a legnaivabbak sem. Szerintem mindenki megérdemli, hogy a kapott ígéreteket betartsák, és tisztességesen számlázzanak neki.

Abban egyetértek veled, hogy nem meglepő, hogy ha valaki 6 év után olvassa csak el a számlákat, akkor talál rajtuk ismétlődő hibát.

Black Hole 2015.11.24. 16:15:32

Valószínű mindjárt az elején valamit elcsesztek, és mivel soha nem szólt senki, így észre sem vették. Poszter anyagi helyzete elég jó lehet, ha a semmiért fizet 6 évig úgy, hogy észre sem veszi. Vagy rafkós, és abban utazott, hogy majd hosszú idő után egyben követeli vissza, mindenféle kamatokkal együtt! Végülis hosszútávú befektetés :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.11.24. 16:18:08

naon frankó kis poszt. ha a csatolt válasz is benne lenne akkor még hozzászólni is lehetne.

Lady Ann 2015.11.24. 16:24:45

Szerintem most mindnyájan nézzük át a T-s számlákat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.24. 16:25:24

Amint bejött a VOIP, láttam, hogy a telefonszámlámon alapdíj címén a semmiért fizetek. (És akkor a percdíjakról ne is beszéljünk!) Mint a vihar mondtam fel a "szolgáltatást". Nem mondom, hogy visszaadni a termináladaptert olyan jó volt, mint egy orgazmus, de nem állt messze tőle.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.24. 16:28:10

@Lady Ann: "nézzük át a T-s számlákat."

...és szégyellje magát, akinek van.

homar4prez 2015.11.24. 16:33:47

És mi volt a tartozék? Mutasson rá a T, hogy miért is fizetett a user. Ha nincs ott nála a tartozék, amiért ő évekig fizetett, akkor szerintem jogosan kéri vissza a teljes összeget (kamatostul)
De ha a T-nél van egy aláírt papír, amin rajta van, hogy a poszter a faszomfüttyért havi 1250-et perkál, akkor már tuti nehezebb a helyzet,a végén még azt is számonkérik rajta, és kötbért fizettetnek vele, ha nem tudja visszaadni.
Amúgy meg poszter, örülj, hogy a 6 év nem drágítottak :)

McZozo 2015.11.24. 16:34:31

@atpijkamo: en azt nem ertem hogy a 10.000 hogy jot ki nekik mert ha egy evre is vetitik az 1.250+12=15.000
Szoval ez sehogy nem kerek nekem

hobbitroll 2015.11.24. 17:40:27

6 évig nem zavarta. Most miért? Ezért tart itt az ország!

hobbitroll 2015.11.24. 17:41:50

@McZozo: semmi. dobtak egy kis koncot, hátha sikerül betömni vele a száját. Nos, a jelek szerint nem sikerült. Sőt. Vérszemet kapott, és most többet akar (mondjuk én a kamatokat is követelném, de ez én vagyok)

CID. 2015.11.24. 18:21:36

Mijafaszt lehetett bérelni a T-Mobile-tól?

CID. 2015.11.24. 18:33:05

@McZozo: Üzletpolitikai jóváírás. Ha legközelebb csatolja a bérelt eszköz leadásakor kapott pappert, esetleg jogos reklamáció okán többet kap.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.24. 18:53:23

LOOOOLL igazi vadász :D Remélem, itt már relenváncs az idió... postolón röhö... sajnálkozni :D

Aureliano Buendía 2015.11.24. 19:17:27

@juhaszvik: max akkor lenne, ha az NFH elé kerülne az ügy. Azok bírságolnak, ha úgy adódik, bár vicces összegeket.

A BT nem bírságol.

Aureliano Buendía 2015.11.24. 19:21:29

5 évre visszamenőleg kaphatja vissza a pénzét, a Tré jóváírása felér egy beismeréssel.

Biztos velem van a baj,. de én minden számlát megnézek minden hónapban. Idegbajt is kaptam, az oldalkocsim 20 percen át hívta Ciprust. Mobilról.

Ja, meg a banki kivonatot is, nekem egy céges szerződés miatt ingyenes a számlavezetés. Aztán kiderült, hogy a Mancika csak egy évre lőtte be. De észrevettem.

Jah, volt már valaki Békéltető Testületnél? Megyek hamarosan, érdekelne, hogy milyen.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.11.24. 19:57:41

@Aureliano Buendía: én csak békéltető tàrgyalàson.végigaludtam..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.24. 20:56:39

@Aureliano Buendía: Na, mit követtél el?

@ptspts: Te megint hozod szinted... Van amikor a cég gecó, és kiszámláz olyat is, amit nem kéne.
De hogy hat évig nem vesz észre 1000Ft-ot a számláján, arra nincs szó... vagy de, méghozzá a MARHA.

Aureliano Buendía 2015.11.24. 21:40:04

@ColT: meg még elég sok cég. Csak viccesek az összegek. Ha vannak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.24. 22:09:27

@Aureliano Buendía: Ja... Aztán csodálkozunk, hogy itt tart A HOMÁR...!!!! :D

Dezsike 2015.11.24. 22:56:16

@sarostehen_: Én se nézem a számlámat két éve. Olyan csomagom van amiben fix havidíjért annyit pofázok amennyi jólesik, az már nem érdekel,hogy a fix havidíjat milyen módon számlázzák (kiszámláznak valami magasat aztán levonnak belőle 3 féle kedvezményt), amíg a fizetendő összeg annyi amennyinek lennie kell - és eddig annyi is volt mindig.

Kondom Keselyű 2015.11.25. 06:23:39

@sarostehen_:
Na pont az ilyen "aki gyenge,az dogoljon meg" mentalitasu emberek miatt utalom az orszagot.

Azt se ertem,hogyha valakit kibasznak,akkor miert engedik,hogy utan 90%-ban azonos nevvel visszapofatlankodhasson ujra ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.25. 06:51:33

@Kondom Keselyű: Majd ha a postolók fele nem magát szopató vadász lesz.

Visszaengedés meg, nem kritizál, ez a jó, megmondta a blogvezérizgató!

ebella 2015.11.25. 07:44:42

A T nem csak az ügyfeleket bassza át, hanem a dolgozóitól is úgy szabadul meg, ahogy maximum garázsboltok szoktak. Tizenöt év hűség és napi tíz óra meló se számít.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.11.25. 08:25:47

@ebella: az pont olyan mint amikor a gyerek fogadóóráján leb..szod a tanárt miért tanít xarul közben kiderül hogy tökmáshoz mentél be...xdxd kis híján megtörtént! Új suli, na.off

2015.11.25. 08:51:47

@Szarazkoro: Ez nem lehet, hogy a telefon maga vagy valami tartozekara vonatkozik?

Bisztos a bekapcsoló gombot fizettetik a telóról. Az extra mer amúgy kiveszed az aksit és úgy kapcsold ki nem?

2015.11.25. 08:53:48

@ebella: Extés lehetsz, valami azt súgja!

2015.11.25. 09:00:56

A T-Mobile 2009 óta minden hónapban "tartozékbérlet" címen kiszámlázott 1250 Ft-ot anélkül, hogy erre szerződtem volna vele.

Ez olyan, mint az új kapcsolatban az eltitkolt gyerek! Van, de nem tudsz róla. Na de hogy hat évig?

ptspts 2015.11.25. 09:39:53

@ColT:

> Te megint hozod szinted...

Ez nem meglepő, szerintem az emberek legtöbbször hozzák a szintüket. Miért tartottad fontosnak kiemelni?

> Van amikor a cég gecó, és kiszámláz olyat is, amit nem kéne.

Homárra vele mind!

> De hogy hat évig nem vesz észre 1000Ft-ot a számláján, arra nincs szó... vagy de, méghozzá a MARHA.

Pontosabb és konstruktívabb lenne a figyelmetlen, felületes, nemtörődöm, naiv, jóhiszemű jelzőket használni, a figyelmes, tudatos, alapos, elővigyázatos, gyanakvó jelzőkkel szemben.

A ,,megérdemli'' és ,,marha'' szavak szerintem inkább minősítik a kommentelőt, mint a posztolót.

ebella 2015.11.25. 09:41:22

@Cicmen: Egy hölgyismerősöm. Nagyon kiszúrtak vele, meg még pár emberrel akit elbocsátottak, mert átszerveztek. Végkielégítés nuku, pedig annyi időre már szépen járna,. de hiába volt egy helyen annyi ideig, vagy hat alvállalkozónál dolgozott. De persze ugyanazt, sőt még a ranglétrán is ment előre. Aztán egy szép napon......lehet, hogy csak attól féltek, hogy most már hamarosan szülni fog, mert harminchét éves...

ebella 2015.11.25. 09:44:02

@Döglött Nyúl: Hogy lenne off egy T hozzáállását bíráló írás, egy T -ről szóló íráshoz?

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.25. 10:26:34

Eme poszter jellemükben kevésvé kötött anyukák jelentkezését nem várja? Nevére vehetne soklurkót, s azokat eltartva jólenne azután, merthogyugye.
@ebella: 37 évesen ne szüljön. Ne kelljen magyarázni, miért. Mit cselekedett a hölgyismerősöd ezután? Meg tud borulani az ember, ha nem kell a rendszerbe és.

rarabel 2015.11.25. 10:47:44

Ajánlanék egy ingyenes egészségfelmérő akciót a poszternek, ugyanott mágneságy és JYSK szék kapható.

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.25. 10:50:46

@rarabel: aszittem már sebességmérő funkciót. Hihetetlen, hogy az emberek a fél képernyőt betöltő mérőórát imitáló kijelzésekre buknak, amit EGYSZER (1-szer) mérnek, adott napszakban, terheltségen, aztán az a szentírás. Gecire a statisztika a mérvadó, bár az már összetett kondolkodást igényel, meg különbenis miaz.

PongLenis 2015.11.25. 16:36:17

@Aureliano Buendía: "Aztán kiderült, hogy a Mancika csak egy évre lőtte be. De észrevettem."

Hát ez az, lehet nagy elánnál a T-t szidni, mert megérdemlik, csak nem ebben az esetben. Tudom nagy igazságról rántom most le a leplet, de ez nem úgy működik, hogy ül egy ember egy kis szobában, zöld simléderben, és ő ellenőrzi ki mit fogyasztott az adott hónapban, majd gépeli kézzel az összes T-számlát. Az ügyintéző valamit elbaszott amikor kötötték a szerződést, egy x-el többet tett valahova, de az is lehet, hogy a posztoló nem emlékszik valamire, amit anno vett pluszba. Szerintem marhára alap, hogy legalább a legelső számlát megnézzük, hogy azt a díjcsomagot adták-e, azért az árért és azokkal a feltételekkel, amivel kötöttük a szerződést. Mert hiba előfordulhat. Én sem nézem meg a fix havidíjas szolgáltatások számláit, ha látom, hogy a szokásos összeget vonták le, akkor részemről oké. Egyszer vontak többet, szóltam, visszautalták. De hogy hat évig ne tűnjön fel valakinek, hogy a semmire fizet valamit, azért az felvet pár kérdést amiket nem akarok most feszegetni mert nem célom bántani a posztert.

Aureliano Buendía 2015.11.25. 18:06:30

@PongLenis: ráadásul sokan azt hiszik, hogy a székházban van egy másik, titkos kis szoba, ahol a gazember multi gazember megbízottai direkt kiválasztanak ügyfeleket, akikkel jól ki akarnak cseszni, és rajtuk nyerészkedni. Mert ezek az ügyfelek a havi 3000 forintjukkal nagyon veri fontos ügyfelek, akiket a gaz multinak ki kell zsákmányolnia.

Mondom, én minden hónapban ellenőrzöm a számláimat, megszokásból. De ha véletlen nem, akkor a második hónapban tutira igen

Vadászok Őrangyala 2015.11.25. 19:59:43

Speciális vadászdíjcsomag volt?

CID. 2015.11.26. 12:08:22

@ebella: Az ismerősöd nem a Telekomnál dolgozott, hanem valamelyik partnerénél, ők meg ugye igazi madzsar vállalkozók.

Beerhead 2015.11.27. 09:56:11

Valaki mondja már meg a T. poszter (akit igen sajnálok) címét! Számláznék neki én is akkormár.
süti beállítások módosítása