Tékozló Homár

Kártérítés helyett feljelentette ügyfelét a Groupama/ Frissült a fejleményekkel/ Frissült az ügy végével

2016.01.29. 15:17 | Homár Hilda | komment

groupama_logo.jpg

Azt hiszem az ilyen esetek miatt él az az általános kép a biztosítókról, hogy csak a szerződéskötésig fontos nekik az ügyfél. 

Kedves Homár!

 2015. június 9.-én villám csapott a házunk előtt álló villanyoszlopba, aminek következtében tönkrement egy Sony Vaio laptop és a vezetékes telefon. (A szomszédaimnál is keletkeztek hasonló károk – ezeket az ő biztosítójuk már régen kifizette.) A kárt bejelentettem a Groupama Biztosítónak, majd beadtam a laptopot a Sony szakszervízbe.

A kárszakértő 8 nappal később, június 17.-én jött ki a helyszínre, addigra már elkészült a szervíz szakvéleménye, ami szerint a laptop javítása gazdaságtalan (javítási árajánlat: 395.000 Ft, míg a gép beszerzési ára 300.000 Ft volt).  A laptop a kárszakértői szemle idején még a szervízben volt, ezt a kárszakértővel folytatott előzetes telefonos időpontegyeztetés során jeleztem is, de azt mondta, ez nem probléma, elég, ha bemutatom a beszerzési számláját. Mivel a biztosítási szerződés szerint teljes kár (=gazdaságtalan javítás) esetén a biztosító az újrabeszerzési értéket téríti meg, naív módon azt gondoltam, hogy a kárszakértő által kért beszerzési számla az értékmegállapításhoz szükséges. Ezen a számlán vevőként az előző tulajdonos (egy cég) szerepelt, akitől én megvásároltam a laptopot. Arról, hogy a laptop aktuális tulajdonjogát igazolnom kellene, a kárszakértői szemle során nem esett szó.

Még mielőtt elindulna a vita a kommentekben az újrabeszerzési érték fogalmáról, ide másolom a biztosítási szerződés erre vonatkozó pontjait:

Átrium 2001 Otthonbiztosítás  – Épület- és Lakás Alapbiztosítás Különös Szabályzata V./2.-3.: „A biztosító a teljes károkat ingóságok esetében újrabeszerzési értéken téríti meg. A kártérítés a teljesen megsemmisült vagyontárgy új állapotban történő beszerzésének káridőponti költsége, illetve ára.

Ami egyébként logikus is, mert a szerződés értelmében a biztosítási összeget is az új érték alapján kell meghatározni (Szabályzat IV./3.), tehát az ebből számolt éves biztosítási díjat is az új érték után fizetem.

Egy hónap elteltével érkezett meg a Groupama Biztosítótól az elutasító határozat: nem áll módjukban kártérítést fizetni, mert a tönkrement laptop – szerintük – cégtulajdonban van. Azonnal panasszal éltem, jeleztem, hogy a laptop az én nevemen van, és elküldtem az ezt igazoló, hónapokkal korábbi adásvétel számláját.

Ezután másfél hónapig nem történt semmi, ezért szeptemberben levélben kértem tájékoztatást  az ügy állásáról (a Groupama Biztosító honlapján a kárügyek elbírálására 10 napos határidő van megjelölve), de erre csak egy semmitmondó, kissé cinikus hangvételű válaszlevelet kaptam. Ebben „elfelejtették“ megemlíteni a késlekedés valódi okát: a Groupama Biztosító rendőrségi feljelentést tett ellenem (formailag persze ismeretlen tettes ellen) „csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt“.

A korábbi tulajdonos cég vezetőjét háromszor (!) idézték be és hallgatták ki a rendőrségen az adásvétellel kapcsolatban, de a könyvelő céget és a NAV-ot (!) is bevonták az eljárásba. A nyomozás az adásvétellel  kapcsolatban semmiféle szabálytalanságot nem talált, így a rendőrség az eljárást 2015. november 25.-i határozatában lezárta.

Mivel ezután másfél hónapig megint nem történt semmi, január első hetében telefonon kértem újabb tájékoztatást biztosítótól, de semmilyen érdemi információt nem adtak az ügyről.

Egy héttel később (hét hónappal káresemény után!) levélben újabb dokumentumokat kértek be: a korábbi tulajdonos cég könyveléséből a tárgyi eszköz nyilvántartó lapot (ezt 2015. júliusában már elküldtem a biztosítónak), illetve az adásvételt igazoló bevételi pénztárbizonylatot (ezt a hatályos Számviteli Törvény értelmében készpénzfizetési számla mellé nem kötelező kiállítani, emiatt ilyen bizonylat nem is született).

Összefoglalva :

  • 15 éve fizetem a lakásbiztosítást, ezalatt a Groupama Biztosító felé kártérítési követelésem nem volt.
  • 15 eseménytelen év után történt egy egyértelmű biztosítási káresemény (villámcsapás következtében elektromos berendezések mentek tönkre).
  • A Groupama Biztosító először elutasítja a kártérítés kifizetését, majd miután ennek ellenére érvényesíteni próbálom a kártérítési igényemet, feljelent a rendőrségen.
  • A rendőrség kivizsgálja, majd bűncselekmény hiányában lezárja az ügyet, erről 2015. novemberi határozatában tájékoztatja a Groupama Biztosítót.
  • A rendőrségi eljárás lezárása után a Groupama Biztosító másfél hónapig hallgat, majd – telefonos érdeklődésem után – lázas látszattevékenységbe kezd (korábban már elküldött, illetve irreleváns dokumentumokat kér be).

Itt tartunk most.

Izgatottan várom a Groupama Biztosító újabb kreatív lépéseit, ezekről a Tékozló Homárt természetesen tájékoztatni fogom.

UPDATE 

Január 18.-án (hétfőn) délelőtt bementem a Groupama Biztosító központi ügyfélszolgálatára, mert arra gondoltam, hátha a személyes ügyintézés eredményesebb lesz, mint a levelezés, vagy a telefonálgatás.

Egy nagyon készséges ügyintéző fogadott, aki hitetlenkedve és mélységes együttérzéssel hallgatta végig az eddigi hét hónapos kálváriát, majd számítógépén előkereste az ügy iratanyagát. Itt példás rendben sorakozott minden, az ügyben keletkezett dokumentum, egyet kivéve: hiányzott az anyagból a rendőrség két hónappal korábbi, a nyomozást bűncselekmény hiányában lezáró határozata.

Ez azért érthetetlen, mert a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint kizárható, hogy a feljelentő Groupama Biztosító ne kapta volna meg a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatukat. (Olyasmi természetesen meg sem fordul a fejemben, hogy a biztosítónál süllyesztették volna el – időhúzási célzattal – a rendőrségi határozatot...)

Az ügyintéző ottlétem alatt többször próbálta belső vonalon felhívni a kárüggyel foglalkozó – gondolom, 1-2 emelettel följebb dolgozó – kollégáját, de nem sikerült elérnie. Azzal búcsúztunk el, hogy amint sikerül vele beszélnie, még aznap (hétfőn) délután felhív, hogy tájékoztasson a fejleményekről. Azóta 4 nap telt el (most péntek este van), de a készséges fiatalember még nem jelentkezett...

UPDATE 2.

Január 28.: újra jelentkezett a Groupama! Na persze nem a segítőkész ügyfélszolgálatos, ő ugyanis teljesen eltűnt.

Most azt kérik tőlem, hogy küldjem el a laptopot eladó cég könyveléséből a tárgyi eszköz leltárt, ami azt igazolja, hogy a cég tulajdonában korábban (mielőtt én az egyiket megvettem) 2 db ilyen típusú laptop szerepelt. A dolog pikantériája, hogy erről a Groupama csak abból a rendőrségi határozatból tudhat, ami ugyebár néhány nappal ezelőtt még hiányzott az ügy iratanyagából...

A Groupama ezek szerint a lezárt rendőrségi eljárásra fittyet hányva, a saját szakállára nyomozásba kezdett, és olyan cégtulajdonban levő tárgyi eszközről (az eladó cég tulajdonában levő másik laptopról) kér be adatokat, aminek semmi köze a káreseményhez. Ez azért is érthetetlen, mert az adásvételi számlán és a szakszervízben a villámcsapás után kiállított szakvéleményen egyaránt szerepel a gyári szám, aminek alapján egyértelműen látható, hogy az általam megvásárolt laptop ment tönkre (nem pedig a másik, amelyik továbbra is a cég tulajdonában van).

Ettől függetlenül természetesen – ahogyan az egy jó alattvalótól joggal elvárható – időt és energiát nem kímélve megszerzem és elküldöm a Groupamának a kért dokumentumot, és kíváncsian várom a szappanopera következő epizódját.

UPDATE 3. febr. 2.

A Homár-poszt péntek délutáni megjelenését követően hétfőn felhívott egy rendkívül udvarias úr a Groupamától. Örömmel tájékoztatott arról, hogy lezárult a kártérítési ügyemben folyó vizsgálat, mindent rendben találtak, és még aznap délután átutalják a kártérítési összeget, ami ma (kedden) délelőtt meg is érkezett a számlámra. És ehhez még az UPDATE-2.-ben említett céges dokumentumokra sem volt szükség...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sáros_tehén 2016.01.29. 15:27:20

1 hete vettem egy túlfeszültségvédős hosszabbítót.. 3000-ért. pont az ilyenek miatt.

Nem vagyok nagy jogász, de szerintem Tőled a biztosító SEMMILYEN dokumentumot, nem kérhet a cég könyveléséből. Mi közöd van Neked a cég könyveléséhez??
Ezért én simán panaszt tennék. Mellesleg megemlíteném a cégnek is.. hátha ők is panaszt tesznek.

The Crazy One 2016.01.29. 15:30:33

hogyisvanezakkor? Vettél egy laptopot magadnak, amit elkönyveletetek, aztán a villámcsapás után előkerült egy adásvételi? Szerintem rá fogsz baszni...

Darth Revan 2016.01.29. 15:40:21

A posztolo helyeben ugyvedhez fordultam volna mar regen. Az ugyvedei koltsegeket is rajtuk verni le.
A biztositoknal keves aljasabb legalisan mukodo rablobanda letezik.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 15:42:17

"víllám csapótt a házúnk előtt álló víllanyószlópba, ... majd beadtam a laptópót a Sóny szakszervízbe."

borso 2016.01.29. 15:42:19

egy jó ügyvéd 10x annyit fog kiperelni a groupama G. (értsd: Simicska után szabadon)-től mint amennyit eredetileg kellett volna fizetnie. Csak akkor persze, ha nem hagyod!!!! És a + kértérítésen felül én bűntetőfeljelentést is tennék a helyedben!

sáros_tehén 2016.01.29. 15:43:58

Mellesleg ha cégtől vetted a laptopot, akkor szerintem a cégtől kellet volna kapnod számlát is. Nagyon nem elég az adásvételi szerződés...

The Crazy One 2016.01.29. 15:58:48

jaj, már értem. Tehát a laptop ezer éves, lehet, hogy már nem is volt meg a számla. Hősünk szólt a sógornak, aki adott róla számlát, 300 ezer forintról. Eeezigen.

Meghaltam 2016.01.29. 15:59:08

@sarostehen_: 1 hete vettem egy túlfeszültségvédős hosszabbítót.. 3000-ért. pont az ilyenek miatt.

Azt jól tetted, már ha túlfeszültség ellen vetted, mert közvetlen vagy közeli villámcsapás ellen csak önámítás, saját magad megnyugtatására jó, hogy tettél valamit.

dondanial 2016.01.29. 16:28:00

@sarostehen_: Ahogyan a nevében is áll: túlfeszültség ellen véd. Villámcsapásnál 99%, hogy a rá kötött elektronikai eszközeiddel együtt mehet a kukába.

Rejtélyes 2016.01.29. 17:10:22

@sarostehen_: Ha meg is ved az elektromos halozaton terjedo tularamtol, az internetes kabelen bejovo extra feszultseg a LAN-csatlakozon keresztul fogja kinyirni az osszes eszkozod :)

7roller 2016.01.29. 17:18:29

aztan miutan megkaptad a penzt, remelem egy kibaszott nagy felteglaval bebaszod az ablakukat.
jo kis reklam, egy het mulva koltozunk, legalabb egy biztosito mar tuti kiesett, akinel lakasbiztit kotottunk volna.

7roller 2016.01.29. 17:20:00

@sarostehen_: a tulfeszes hosszabitot ugy viszi at az a par szaszezer volt es amper, amit egy villam general a haz elotti oszlopon, mint a picsa. az ellen nem ved. semmi sem ved, elarulom neked.

ghck 2016.01.29. 17:23:52

Káronszerzés. Naná, hogy nem kapsz pénzt!

2016.01.29. 17:37:37

Ad1. Biztosítást kötni Magyarországon teljesen értelmetlen, ez már számtalanszor bebizonyosodott. Ha a poszter házába csapott volna a villám direktbe, és leég tőle, akkor is kihozták volna, hogy a poszter a hibás, miért pont oda költözött? És még jól jár, ha nem azt hozzák ki az ügyből, hogy a poszter rendelte meg a villámot direkt, vagy éppen ő gyújtotta fel a házát.
Ad2. Elképesztő, hogy mennyire kárörvendő, alamuszi, sunyi emberformájú izék is léteznek ezen a netes felületen, amik még egyértelmű helyzet esetén is a posztert basztatják. Hasonló jókat nekik is, amikor legközelebb igénybe vesznek bármilyen szolgáltatást.
Ad3. Én már rég ügyvédhez fordultam volna. Egy belengetett per rohadt gyors ügyintézésre bírja sarkallni a biztosítós senkiháziakat.

ptspts 2016.01.29. 17:58:48

Köszönjük a posztot. A leírtak alapján mindenki eldöntheti, akar-e a Groupamánál a jövőben biztosítást kötni.

igazságos1.. 2016.01.29. 18:07:22

Sokkalta súlyosabb probléma, hogy IDÉN NEM ADTAK SAPKÁT AZ AGROMASH-ON!!!!

SZEMETEK.

igazságos1.. 2016.01.29. 18:10:39

@The Crazy One: á, hagyd, úccse érti

Nem mindenkit lehet ám hülyére venni, kedves poszter.

2016.01.29. 18:10:43

@atpijkamo127: Csodálom, hogy csodálod ezt a rosszindulatú alakot .. de te tudod.

igazságos1.. 2016.01.29. 18:11:55

Olyan jó, mikor összehordja a szemetet a szél.

igazságos1.. 2016.01.29. 18:14:22

na, ez a biztosítási csalás reklámozása :D

igazságos1.. 2016.01.29. 18:15:58

szegény rendőrök, hogy mikkel nem kell foglalkozniuk
na meg a sok idióta, aki ilyenekkel nem hagyja őket békén b+

MrZed001 2016.01.29. 18:34:30

És MOST van az a pillanat, hogy elgondolkodtam a Groupama-s lakásbiztosításom felmondásán.
Nincs szükségem ilyen copatásokra. Nem mondom, hogy más biztosító nem kötegszik egy kicsit, de hogy feljelentse az egyértelmű károsultat, na ez nálam kiverte a biztosítékot.

Amúgy szerencséje van, hogy csak a laptop meg telefon ment ki. Valószínű a telefonkábel vitte be a villámot, különben hűtő, TV, minden füstöl el. Ha trafót talál el a villám, megesik hogy méteres szikraeső jön a konnektorokból.

Én mindent APC-s túlfesz védelemes elosztóra kötök. Még UTP, telefon meg koax kábel is bele van kötve (van rajta hely ezeknek). A közvetlen találaton kívül mindent bír, valami 37 kAmps -ig

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.01.29. 19:27:25

szóval 15 év alatt kiperkált a pószter cirka öccázezret, most meg esetleg kap hármat, szóval csak kéccázezer mínuszba lesz. jó bulinak tűnik!

igazságos1.. 2016.01.29. 20:08:32

Még jó, hogy a rendőrség nem hívta ki a poszterra a TEK-et.

Dikusz 2016.01.29. 20:13:52

@The Crazy One: @atpijkamo127: szeretném tőletek megkérdezni a kötözködés szándéka nélkül de kérlek benneteket lassan írjátok, hogy megértsem:
ebben a posztban mi az, amit rosszul csinált a poszter (azon kívül, hogy a szervizt hosszú í-vel írta)?

igazságos1.. 2016.01.29. 20:17:13

@Dikusz: hát nem a mikulás fogja neked elmagyarázni :D

olvasóink írták · http://mediaszerencsetlenseg.blog.hu/ 2016.01.29. 20:35:13

@Rejtélyes: Egyes biztositok eleve kikotik, hogy legyen ilyened, addig ne is adj be karesemenyt, illetve minden viharos idoszakban rad szolnak, hogy hizz ki mindent, de ne csak a 220-at, hanem utp-t, telefont, stb.

The Crazy One 2016.01.29. 20:50:14

a naiv polgár ugye azért köt vagyonbiztosítást, hogy ha baj van, akkor kérdezés nélkül kifizesse az (dokumentumokkal) igazolt károd. Kurvára nem ez történik. Tetves, aljas banda a biztosító, aki a kárigény után keresik, kutatják a kibúvókat, kiskapukat, indokokat, hogy minél kevesebbet, lehetőleg semmit ne kelljen fizetni. Képesek akár facebookon is kutatni a károsult után. Jól tette a poszter, próbálta a helyzetből a legtöbbet kihozni. Nade az minimum gyanús, ha egy számítógépről csak adásvételit tudsz felmutatni. Ami mit ad Isten, olcsóbb értékről szól. Eleve nem értem, hogyan kívánja a sony szerviz 395 ezerért megjavíttatni egy 300 ezres gépet. A műszaki cikkeinkről számlát mutatunk fel, mert azt kapunk hozzá, ha tisztességes forrásból jutunk hozzá. Amint a biztosító megérzi a vérszagot (káronszerzést, bizt. csalást szimatok) akkor gyakorlatilag bebaszott…

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 20:51:14

@Dikusz: Ööö... biztosítási csalni akart? Egy céges laptopot próbált magánszemély biztosítására elszámoltatni? Vagy ÁFA csalás, és a magánszemély laptopját vette céges számlára? Nemtom, mert magától bevallani nem fogja, mi meg nem tudjuk bizonyítani. Csak az a tapasztalat, hogy gyakran sunnyog a poszter. Mindenesetre a biztosítónak nagyon gyanús a dolog. Örülök, ha nem ellenőrzés nélkül szórják ki a pénzt.

The Crazy One 2016.01.29. 20:52:27

@igazságos1..: legalább ingyenbelépőd volt-e? Szecskavágót láttál-e?

2016.01.29. 21:01:01

@The Crazy One @atpijkamo127: : Khm, egy adásvételi szerződésben szerepel az ár is, ugye .... Hogy a poszter nem kért rá még külön számlát ... ok. Mondjuk, hibázott, de miután a Groupama rászabadította a cégre a rendőrségtől a NAV-ig mindent, ami eszükbe jutott, és minden szerv mindent rendben és szabályosnak talált, akkor ti mi a jó isten nemiszervét kötözködtök még?
Azt persze rendben találjátok, hogy a számukra előnytelen rendőrségi határozatot csendben kukázták.
Mellesleg gratulálok, sikerült magatokat leküzdenetek igi szintjére. Szép teljesítmény ...

thomas lieven 2016.01.29. 21:16:18

@The Crazy One: A posztban szó sincs adásvételi szerződésről, ellenben háromszor szerepel, hogy a cég SZÁMLÁT adott a vásárlásról.

2016.01.29. 21:21:29

@thomas lieven: A beszerzési számlán egy cég neve szerepelt, amelytől a poszter később megvette, adásvételivel. Ez törvényes és szabályos, pedig a Groupama és egyes kommentelők mindent megtesznek, hogy csalóként tüntessék fel a posztert.
Na most vagy az van, hogy a rendőrség és a NAV átalakult Üdvhadsereggé, és rózsacsokrokkal érkeznek ellenőrizni. Vagy mezei szemétség esete forog fenn. Hajlok ez utóbbira a biztosító és a vonatkozó kommentelők esetében.

Dikusz 2016.01.29. 21:24:24

@atpijkamo127: biztos vannak olyanok is nem kevesen, akik csalnak. Szerintem teljesen valós a panasz (miért ne lenne az?). Leírta a posztoló, hogy készpénzfizetési számla készült az adásvételről, ezért nem állítottak ki bevételi pénztárbizonylatot. Mindjárt az elején írta, hogy a szomszédoknál is voltak hasonló károk, ott más biztosítók már fizettek. A feljelentés alapján a rendőrség, a NAV vizsgálta a papírokat, ha csalni akart volna tuti kiderítik.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 21:37:21

@Pink Petsch: Miért baj az, ha a biztosító meg akar győződni arról, minden rendben, szabájlyosan történt-e, és nem csak egy alibi adásvételit írtak biztosítási csalás céljából? Biztos láttak már egyet-s-mást.

Akkor gondolom, ezt a viccet se ismered:

A cigány biztosítást köt a házára, majd kis idő múlva bejelenti, hogy betörtek hozzá. Ki is megy a kárszakértő a biztosítótól, aztán kérdi:
- Szóval mit vittek el a lakásból?
Mire a cigány:
- Hát egy színes tévét, egy számítógépet, egy hifi-tornyot, egy...
- Álljon meg a menet! - szól közbe a kárszakértő. - Nincs is áram a házban!
- Ja, igen - mondja a cigány. - Egy aggregátor,...

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 21:39:38

@Dikusz: Minden pénztárbeli ki-be fizetéshez kell bizonylat.

Az, hogy a szomszéd nem próbált csalni, és már ki is fizették, nem bizonyít semmit. Engem megnyugtat, hogy a biztosító az elvárható gondossággal jár el. Ha nincs vaj a fején, majd a posztert is kifizetik.

Dikusz 2016.01.29. 21:42:45

@Pink Petsch: a posztoló azt írja, hogy az adás-vételről is készült számla. Ha még eszköz-nyilvántartó lap is volt a cégnél, akkor még az eszköznyilvántartásuk is rendben lehetett, ha nem, akkor a NAV tuti rájuk száll.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 21:46:14

@thomas lieven: Olvasd el figyelmesebben. A poszter összevissza keveri, egyszer adásvételiről ír, egyszer számláról, harmadszor mindkettőről, nem lehet tudni, mi volt.

2016.01.29. 21:47:57

@atpijkamo127: Ahham, és a számukra kedvezőtlen rendőrségi határozatról való mély kussolás is a korrektségük bizonyítéka. Meg az is, hogy most próbálják meg azt bizonyítani, hogy a másik gép ment tönkre, nem is az, ami a poszter tulajdonában volt.
Hát tudod mt, ha egy ilyen banda neked megnyugtató, akkor biztosítson téged a Groupama.

thomas lieven 2016.01.29. 21:48:18

@Pink Petsch: "Azonnal panasszal éltem, jeleztem, hogy a laptop az én nevemen van, és elküldtem az ezt igazoló, hónapokkal korábbi adásvétel SZÁMLÁJÁT."
Tehát a cég kiszámlázta a gépet a posztolónak.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.29. 21:49:27

A laptop beszerzési értéke most akkor miért az volt, amin az előző tulaj vásárolta meg? Vagy ügyeskedünk ügyeskedünk?
Nem csoda, ha nehezen hitték el, hiszen minden második esetnél ezt csinálja kb. a tulaj...

A feljelentésért persze toll a biztosító fülébe, aposzter meg nézesse meg magát.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.29. 21:50:45

@thomas lieven: Akkor miért nem azt mutogatta? Miért nem azt mutatta be előbb?
Ja, többet akart kapni gondolom :D LOL.

Az meg nonszensz, hogy azt hiszi, hogy nem kell igazolnia a tulajdonát. Tönkremegy valamim, és bemutatom helyette valaki másét? :D

Ez megint két hülye találkozása volt...

thomas lieven 2016.01.29. 21:58:40

@atpijkamo127: Nyilván figyelmetlen vagyok, de tedd már meg, hogy idézed azt a részt, ahol adásvételi szerződésről ír a poszter!

Dikusz 2016.01.29. 21:59:15

@atpijkamo127: vicc: :)))

Nem kötelező kinyomtatni készpénzes számla esetén pénztárbizonylatot, ha a pénzkezelési szabályzat nem írja elő, hisz a számla maga a bizonylat. Én nem látom úgy, hogy a posztoló keverné az adás-vételt, számlát, mindkettőt. Most komolyan kérdem, és ne haragudj meg a kérdésért: miből derült ki hogy a posztoló csalt?

2016.01.29. 22:07:32

@thomas lieven: Nos, erre vonatkozóan vannak kétségeim, mert a poszter nem fogalmazott tisztán, hogy milyen sajtpapírral is került a tulajdonába a laptop. De hogy törvényessel, az tuti, különben a NAV úgy magdaszta volna a céget is, meg őt is, hogy a Groupama lenne most a legkisebb baja.
Mindenesetre, a rendőrségi nyomozás lezárta után én a poszter helyében azonnal ügyvédhez fordultam volna, hogy akkor peresítünk.

Dikusz 2016.01.29. 22:35:30

@atpijkamo127: @Semmitnemérszakitiltással: átolvastam újra a posztot. Azt hiszem elnézést kell kérnem tőletek. Amit az újraolvasás után másképp látok:

Mondjuk én vettem egy használt laptopot. A számlán a cég neve szerepel, 395.000,- Ft-ért vásárolták ki tudja mikor. Ha öt évig használták, mondjuk 50.000,- Ft-ot ér (valószínű annyit sem). Ha belecsap a hejderménkű a lakás előtt e villanyoszlopba és tönkremegy a gép, akkor előszedem a biztosítási papírjaimat, azt a számlát, amit én kaptam a cégtől, amikor vettem a laptopot , és bemegyek a biztosítóhoz. Mivel a laptopot 50.000,- Ft-ért vettem, nem tudom a biztosító mennyit térít meg. Kicsit furcsa lenne számomra, hogy 300.000,- Ft-ot kapok érte. Azt hiszem ha így lenne, mindenki ezt csinálná, használt gépért újat kapna.
Ha gond lett volna a papírokkal, azért megüthette volna a bokáját.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 22:40:44

@Dikusz: Csodálkozom rajtad. Itt nem szokás logikusan gondolkodni.

:))

Dikusz 2016.01.29. 22:42:36

@Pink Petsch: az előbb írtam egy hozzászólást. Ebben a poszt átolvasása után így láttam: kaphat-e az 50.000,- Ft-ért vett gépéért 300.000,- Ft-ot?
Amit nem értek, hogy került a posztolóhoz a cég számlája.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 22:43:52

@Pink Petsch: "különben a NAV úgy magdaszta volna a céget"

Igem elég jó a könyvelőjük, hogy nem hagyott támadási felületet, mindent szépen lepapírozott. Az már sose derül ki, hogy elevem vagy csak utólag. Biztosra nem tudhatjuk, de @Dikusz: okfejtése az utóbbit valószínűsíti.

2016.01.29. 22:44:38

@Dikusz: Khm, "újrabeszerzési értékről" volt szó. Mint a poszter is idézte:
Átrium 2001 Otthonbiztosítás – Épület- és Lakás Alapbiztosítás Különös Szabályzata V./2.-3.: „A biztosító a teljes károkat ingóságok esetében újrabeszerzési értéken téríti meg. A kártérítés a teljesen megsemmisült vagyontárgy új állapotban történő beszerzésének káridőponti költsége, illetve ára.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 22:46:57

@Dikusz: "miből derült ki hogy a posztoló csalt?"

Nem derült ki. Az ellenkezője sem. Éppen a te okfejtésedből is erős a gyanú. Összevissza kavar, összevissza beszél, nem az egyenes utat járja, az nyilvánvaló. Nem elég hazugnak látszani, valóban becsületesnek kell lenni. :))

2016.01.29. 22:48:31

@atpijkamo127: Te, nem lennék a helyedben, mert neked szar egy hely lehet a világ, hiszen mindenkiről alapból azt feltételezed, hogy hazudik, csal és olykor biztos lop is.
Mondd, nem vagy te biztosítós? Esetleg pont Groupamás? Mert illenél a cég-policyjükbe.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 22:51:49

@Pink Petsch: "új állapotban történő beszerzésének káridőponti költsége"

Az meg mi? Mikor én megvettem az 5 éves kutyát? Mikor 4 hetesen megvette az előttem lévő tulajdonos a tenyésztőtőé? Mikor az annya megszülte? Mikor megtemékenyítette a petesejtet a kankutya spermája?

A legújabb állapotban megvette a nagyker a gyártótól. Attól megvette már kicsit drágábban a kisker. Attól megvette egy cég. Attól megvette egy magánszemély, Közben esetleg a HDD-t SSD-re cserélték, és 2G memóriát is tettek bele...

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 22:52:57

@Pink Petsch: "szar egy hely lehet a világ"

Az. Nagyon szar. Olyan sok a hülye, és egyedül vagyok ilyen okos. :))

Dikusz 2016.01.29. 22:54:22

@atpijkamo127: :)))
Az én esetemben ez csak véletlen lehet. Most így visszagondolva magam is meglepődtem rajta. Mér épp fel akartam ajánlani @Semmitnemérszakitiltással:-nak, hogy nyugodtan számítson a két balog közé harmadiknak.
Most leírom mi történt, amikor rákerestem a balog jelentésére: én úgy gondoltam, hogy a hülyét jelenti. Beütöttem a gugliba hogy balog. Ne tudd meg milyen kép jött fel, tény és való, soha találóbb nem lehetett volna (majdnem hangosan felröhögtem). Miután utánaírtam: szinonimái, akkor már a helyes kifejezés jött elő.

2016.01.29. 22:54:39

@Dikusz: Nem, nem kaphat ... újrabeszerzési értékről van szó, pontosabban a káresemény időpontjában megállapítható újrabeszerzési értékről. Tehát, hiába volt "x" éve 300 ezer a laptop, ha ma 50 ezerért ugyanazt újonnan meg lehet venni, akkor annyit kap.

2016.01.29. 22:55:53

@atpijkamo127: Kérdezd meg a Groupamát, az ő szabályzatuk. Ha már te vagy egyedül ilyen okos :P

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 22:56:12

@thomas lieven: 5 helyen szerepel a posztban az "adásvétel" string. Üss egy Ctrl-F-et.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 23:01:41

@Dikusz: Arra az impotens balogzoltán emberminiszterre gondolsz?

Bocsi, nekem az erőforrásról más jut eszembe. az hajtja az autót. Ha ember, akkor húzza a kordét? Vagy kisütik a zsírját, és motort hajtanak vele? :(

thomas lieven 2016.01.29. 23:01:55

@atpijkamo127: Talán azért, mert adásvétel történt. Adásvételi szerződésről viszont nincs szó, csak számláról.

MrZed001 2016.01.29. 23:02:06

@atpijkamo127:
"Igem elég jó a könyvelőjük, hogy nem hagyott támadási felületet, mindent szépen lepapírozott. Az már sose derül ki, hogy elevem vagy csak utólag. "

Aham. Cégformától függően negyedéves-havi bevallások-adatközlések vannak. Szerinted azokat visszamenőlegesen hogy hamisította meg a könyvelő?
Nem tudom milyen országban élsz, de fényévekre lehet Magyarországtól.

Dikusz 2016.01.29. 23:09:24

@Pink Petsch: nem tudom, hányszor kell még elolvasnom, hogy megértsem egyszer is:)))
Pedig még ki fehér keretben ki is emelte a posztban. De hogy bonyolítsam számomra a dolgot a laptop nem semmisült meg, a javítási költsége 300.000 Ft. Mi van, ha a biztosító azt mondja fizetem a javíttatást? Többet már nem ötletelek (a hangok is mondták) :)))

A '70-es évek végén volt olyan biztosítás gépkocsira (sosem volt autónk:), hogy nagyon magas havi biztosítási díj fejében a biztosító a kocsi új árát fizette ki. Nem volt megadva hogy x hónapig kell fizetni. Érdekes módon abban az időben nagyon sok autó néhány hónap után ellopódott. A biztosító igen hamar beszüntette ezt a fajta biztosítást, úgy emlékszem igen sokat buktak rajta.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 23:09:47

@MrZed001: Pontosan, éves, negyedéves, vagy havi.

"elküldtem az ezt igazoló, hónapokkal korábbi adásvétel számláját."

Ebbe belefér az éves és a negyedéves is, és máris nem kell semmit csinálni visszamenőleg.

Amelyik cégnek csak úgy nála van a bejövő számlája, nem lehet egy nagy vállalat,

Dikusz 2016.01.29. 23:16:22

@atpijkamo127: talált, süllyedt! Csak nagyon meglepődtem, mert azt gondoltam ha kisbetűvel beütöm a balog szót, akkor rögtön előjön a szó jelentése is. Kép jött elő, nem is lehetett volna találóbb, tényleg majdnem felröhögtem.:)

MrZed001 2016.01.29. 23:26:01

@atpijkamo127:
Ééééves? Milyen vállalkozási formának van éves bejelentési kötelezettsége?
EV is negyedéves mindenkinek, ha jól emlékszem.
Egy nagyobb cégnek pedig saját könyvelője van, akinél persze hogy ott van kéznél az összes kiadott-befogadott számla.

Dikusz 2016.01.29. 23:30:28

@Pink Petsch: a vicc az egészben, hogy nekem is Groupamás lakásbiztosításom van.
Soha semmilyen biztosítóval nem vagyok hajlandó üzletet kötni (meghallgatni sem). Ez is csak azért van, ha netán eláztatom az alattam lakót saját hibából, ne nekem kelljen a teljes helyrehozatalt fizetni.
Ezt a biztosítást az OTP-nél kötöttem. Ami érdekes, hogy 2003-ban kötöttem az elsőt (még Garancia Biztosító), tavaly módosítottam. Amikor kérdeztem, hogy megszüntetem az előző szerződést, akkor azt mondták a Groupama irodájába kell bemenni, de érdekes módon az új szerződést megköthetem bármelyik OTP fiókban.
Azért azon ennek a posztnak a hatására elgondolkoztam, hogy hétfőn lemondom ezt is (ha így lesz, mondom is az ügyintézőnek), és átmegyek az oroszlános biztosítóhoz.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 23:34:53

@MrZed001: "Milyen vállalkozási formának van éves bejelentési kötelezettsége?"

Lehet éves Kft., Bt., ... Nem vállakozási formától függ. Kérdezz meg egy könyvelőt! Ne csinálj már magadból hülyét!

At meg megnézem, ahogy egy nagyobb cégtől te csak úgy megkapod a könyvelésből az ő beszerzési számlájukat. Na de úgyis mindegy.

2016.01.29. 23:38:52

@Dikusz: Ha találsz egy ilyen biztosítót, akkor szólj már nekem is légy szíves, mert szerződöm velük ;))).

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.29. 23:45:45

@Dikusz: "Ez is csak azért van, ha netán eláztatom az alattam lakót saját hibából, ne nekem kelljen a teljes helyrehozatalt fizetni."

Nagyon helyes! A biztosító sokkal gyakorlottab ebben, 623 okot tud mondani arra, miért nem kell neki fizetni.

2016.01.29. 23:48:31

@Dikusz: Te, mennyit fizetsz havonta a biztosítónak? Egy ezrest? Kettőt?
Tedd félre, és ha 5 évente egyszer eláztatnád az alsó szomszédod, akkor azonnal van mihez nyúlnod. Mert a biztosítótól, amíg megkapod a felét (sem), mint amennyire szükséged lenne, kinő a szakállad ;).

Advanced Flight 2016.01.30. 00:18:23

Baromira nem értek ezekhez a könyvelési dolgokhoz, de nekem az a fura, hogy a poszternek honnan volt meg a beszerzési számla....vagy ez úgy működik, hogy ha cégtől veszek használt cuccot, akkor igazolniuk kell felém a tulajdonjogukat?

Dikusz 2016.01.30. 00:22:54

@Pink Petsch: Valamivel kettőezer felett most. Az előző ezerhatszáz volt. Ezt 2003 óta fizettük, nem volt káreseményünk. Azaz egyszer ázott el kicsit (a fal mellett folyt le valamennyi) az alattunk lakó. Erre felhozott egy kitöltetlen papírt (lakásfelújítás előtt állt), hogy írjam alá. Mondtam ezt így nem gondolhatja komolyan. Beírtam a valós kárt, áthúztam az üresen maradt helyeket ahova lehetett írni, és úgy adtam vissza a kezébe.
Bármeddig várnék akár a kár felére is, ha cserébe nem a szakállam nőne ki, hanem a most kihúzgált fogaim:))

Dikusz 2016.01.30. 00:40:52

@atpijkamo127: Két éve az oroszlános biztosítónál intéztem egy nagyon szomorú ügyet. Talán ezért, talán mert ott sem volt 22 éves fizetés után káresemény, nagyon korrektek voltak minden tekintetben.
Amíg ott intéztem az ügyeket két érdekes esetet hallottam várakozás közben. Az egyik egy idősebb úr volt, kéztörés után jött felvenni a biztosítás összegét. Akkor (2014-ben) 900 Ft volt a szerződés szerinti neki járó összeg. A sok évvel azelőtt megkötött szerződés szerint az akkor megállapított 900 Ft-ot fizették ki neki, mivel végig havi száz forint körül fizetett 2014-ben.
A másik egy társasház közös képviselője volt, ott ahogy hallottam az volt a gond, hogy úgy volt a szerződés, hogy egy bizonyos iparossal dolgoztathattak csak. A közös képviselő egy másikkal üvegeztette be a ház kapuját (sürgősségre hivatkozva). Nem is fizette a biztosító, és még amiatt is szólt, hogy kéthavonta járnak az üvegezési számlákkal. Nem vagyok biztosítási ügynök, de azt gondolom, hogy ilyenkor a biztosító megemelheti a díjat erre való hivatkozással.
Itt jön be az igazságotok, hogy az ügyfelek is simliskednek nem is kevesen, de a posztbeli esetben ez nem biztos, hogy így van.

ghck 2016.01.30. 00:45:24

@Advanced Flight: "nekem az a fura, hogy a poszternek honnan volt meg a beszerzési számla"

Tök egyértelmű pedig. Ez egy kis cég, leginkább a poszter haverjának a cége. A laptopot magának vette még újonnan, csak cégnévre, hogy az áfát visszacsalja. Most káresemény, előkapatta a könyvelésből a számlát, bemutatta. Kinevették, hogy céges laptopot nem fizetnek ki. Ekkor szólt a havernak meg a könyvelőnek, hogy baj van, kellene itt okoskodni egyet, rittyentsünk már egy adásvételit/számlát stb, papírozzuk már le, hogy az enyém a cucc, mert csak akkor fizet a biztosító.

A biztosító meg próbálja nem hagyni magát hülyére venni, kb. itt tartunk most.

M. Péter 2016.01.30. 00:59:08

@Dikusz: A posztoló nyilván fizetett a villámnak, hogy belecsapjon a villanyoszlopba.

KRT 2016.01.30. 01:45:05

Nekem valaki azt magyarázhatná el végre mi értelme van a biztosításnak. Fizetem. Baj történik. Biztosítóm fizet. Következő időszakban megemelik a befizetnivalót. Lényegében befizetem amit kiadtak miattam. Akkor minek fizettem eddig? És az hova lett? Stadiont építtettek belőle, vagy kokainra költötték valami klubban?

MrZed001 2016.01.30. 01:52:37

@atpijkamo127:
Erről beszélek te ostoba, hogy a Kft és Bt esetén is negyed év- 1 hónap a bejelentési kötelezettség.
Nem fél év meg évek meg amit itt hadoválsz.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.30. 02:01:55

@MrZed001: :)) Én pedig szóltam, hogy ne csinálj hülyét magoadból. Erre most tessék! Nem az a baj, hogy nem értesz hozzá, nem érhet mindenki mindenhez. Az a baj, hogy nem is tudsz róla, hogy nem tudod, és itt arcoskodsz. Szánalmas.

Fél éves, meg több éves nem is létezik. Éves, negyedéves vagy havi lehet a bevallási időszak.

gabors 2016.01.30. 03:23:09

nem tudom hogy postolo most tenyleg ceg/magan laptoppal ugyeskedik-e vagy nem (nem lennek meglepve persze)

de mar a multkor is tobben mondtuk hogy a biztositas csak a biztosiokanka jo

persze nekem is van hazbiztositasom de az onkoltseg boven egy laptop ara felett van mert igy olcsobb es nem eri meg baromkodast ...

csaik info... ha hurrican okozza a kart akkor eleve 10% onresz van es ez allamilag minden meghatarozott .. tehat nekem volt kb 65,000 (dollar karom a biztosito szerint) joval tobbe kerult de elve 6500-at mar nem is fizettek ki !!

szoval a kotelezon kivul csak katasztrofa biztositast erdemes kotni

sáros_tehén 2016.01.30. 07:00:01

@Pink Petsch: "Khm, egy adásvételi szerződésben szerepel az ár is, ugye .... Hogy a poszter nem kért rá még külön számlát ... ok."

Nem. Kurvára nem ok. Egy cégnek ha elad valamit kötelező számlát/nyugtát adnia. Nincs mérlegelési lehetősége, hogy a delikvens kérte/nemkérte.

2016.01.30. 08:51:05

@sarostehen_: A cégnek igen, nem is a cégről beszéltem, hanem a posztolóról. A cég mindenképpen kiállította a számlát, nyugi, mert piti párszázezer forintért egyik cégvezető sem olyan barom-idióta, hogy megkockoztasson egy bírságot, amikor ugye jön bevallási időszak, amiről itt fentebb polemizálnak. Az ilyen jellegű kockázatokat több milliós tételeknél érdemes bevállalni, már akinek.
A posztolóval viszont simán előfordulhatott, hogy ő nem tette el a saját példányát a számlából, mivel -feltételezem- egy haveré, baráté hasonlóé a cég, amelytől megvette a gépet.
Kár, hogy a posztoló nem írt egyértelműen ebben a kérdésebn, ugyanis néhol tényleg számláról ír, néhol meg adásvételiről, amit a köznyelv, ugye szerződésként értelmez.
De nyugi, ha a NAV nem volt képes belekötni (perdig biztosan mindent megtettek, mert olyan fiúk), akkor biztos lehetsz benne, hogy törvényes volt az adásvétel.

Dikusz 2016.01.30. 09:23:52

@gabors: nyilván igazad van, hogy csak katasztrófa biztosítást érdemes kötni a kötelezőn kívül - nálatok.
Itt ritkán történnek katasztrófák. Ami meg történik (nem természeti)- ha olvasod a híreket - érdekes eredményt ad.

2016.01.30. 09:25:24

@Dikusz: Mna, az az ablakon kidobott pénz ... már a biztosítónak fizetett havisarc. Még akkor is jobban járnál, ha bankszámlára tennéd, pedig ugye ...
Te, ha a következő életedben cápának születsz újra, még azt is megérheted ;)))

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.30. 09:37:23

@sarostehen_: ez a baj pontosan a biztosítással. Itt van a kutya elásva.

Megköti a szennyember a biztosítást és onnantól kezdve már nem figyel semmire, nem óv, nem véd semmit. Mert neki van biztosítása. Majd a biztosító fizet.

A legalantasabb, legbetegebb emberi magatartást hozza elő a biztosítás az efféle emberekből.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.30. 09:40:31

Eleve milyen ember az olyan, akinek az elektronikai berendezések nincsenek túlfeszültségvédelemmel ellátott aljzatra, hosszabbítóra rakva.

Ez ilyen ember gondolom FI relét sem vesz majd hagyja, hogy a gyereke villát dugjon a konnektorba, mert arra is van biztosítása.

Mitől jobb az ilyen ember, mint az igavonó barom állat?

2016.01.30. 10:47:27

groupama egyre többször van itt...fasza

Advanced Flight 2016.01.30. 11:15:01

@ghck: igen, ez így lehetséges, de végül is a hatóságok mindent rendben találtak, akkor a Groupama mire fel izmozik?

köveskata 2016.01.30. 11:17:49

Ennyi okos embert...

Nekem is több rossz tapasztalatom van biztosítókkal, általában húzzák az időt, és minden fűszálba belekapaszkodnak, hogy ne kelljen, vagy minél később kelljen fizetni. Ez nagyon csúnya dolog, de ez van.

Hogy a poszter csalt vagy nem, soha nem fogjuk megtudni, mindenesetre az adásvétel és számlázás rendben volt, vagyis az ügyletet törvényesnek minősítették. Akik látatlanban rögtön a posztert ítélik el, azok a biztosítók bértollnokai.

Eddig ennyi volt ez a történet, nem kellene az áfabevallások gyakoriságáról vitatkozni. :)

Dikusz 2016.01.30. 11:42:41

@Pink Petsch: minden bizonnyal az. Viszont rengetegszer látni-hallani olyanról, hogy villámcsapás miatt leég a ház, viharnál leviszi a szél a tetőt, kiderül nincs biztosítás a tulajnak. Lehet, hogy harminc évig fizetett havi kétezret, semmi káresemény nem volt addig. De ha nincs biztosítás és megtörténik a baj, akkor már hiába mondja, hogy fizetni kellett volna. A másik biztosítónál említett esetben egyedül a saját biztosításnak köszönhettük, hogy a költségek fizetve lettek. Se az alsó lakónak, se a társasháznak nem volt biztosítása(!). Ráadásul a társasháznak a biztosító kifizette volna a költségeket, de ők még arra se vették a fáradtságot, hogy a kitöltsék a papírt.
A következő életemben inkább bálna, ha kérhetem a jelenben már gyúrok rá:)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.01.30. 11:57:05

Feljelentést kell tenni ismeretlen tettes ellen, csalás és szélhámosság miatt és mellékelni a dokumentumokat, vagy bírósághoz kell fordulni a szerződés semmisségének megalapításáért - kérve az eddig befizetett díjak visszafizetését.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.30. 12:05:20

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Olyan, aki tudja, hogy mire való. Pl. : @Meghaltam:
Vagy pl.: @dondanial:
Vagy aki nem tudja, mint pl. @sarostehen_:
De nem olyan, mint te. Köpködő.

@gabors: "hurrican" Ezt milyen nyelven fogadják el szabályosnak?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.30. 12:12:36

Azért az tényleg elég meredek, hogy itt a dokumentumok ismerete nélkül jobban értik sokan, mi történt, mint a NAV, vagy a rendőrség.
Persze, kinek ne jutna eszébe, hogy okosba' van itt intézve a dolog, de azért jussunk már túl annak a résznek a felfogásán, hogy az ügy megjárta a hatóságokat és mégsem ezen hasalt el, hanem a groupama gennyes/támogatandó(?) hozzáállásán.

Én is vettem már munkáltatótól korábban elektronikai eszközt és ez nem bt., kft., hanem zrt. volt. És addig, míg megőrizni kötelesek, simán kiadják újra az erről szóló számlát, ha kérem. Ez nem scifi, ezt is el lehetne fogadni szerintem.

lionking 2016.01.30. 12:16:33

@sarostehen_: ahogy már előttem is írták... az annyit is ér
A másik, hogy a villám okozta légköri !! figyelted? légköri túlfeszültség még ebben az esetben is képes bekapcsolt illetve készenlétben lévő elektronikákat tönkre tenni, mindenféle vezetékes kapcsolat nélkül a másik lehetőség, hogy a drótokban indukálódott túlfesz teszi tönkre az eszközt, ami lehet a 230V-os hálózaton kívül telefon vagy internet antenna vagy bármi ami nem üvegszál, de az is necces :) mivel abban meg van merevítő és feszítő fémszál így az prímán elintézi a túlfesz odavezetést.
Az a villám ami több millió volt feszültségű, több száz méternyi ívet húz az szerinted mit fog csinálni a vacak 3000-es elosztóddal? kac kac
Nagyjából szénné fogja égetni
Azon kívül, hogy rendszeresen találkozom ilyen módon sérült vagy tönkrement eszközökkel sajnos itthon is megesett már 3 alkalommal hiába volt - van túlfesz levezető meg rendes földelés a dolgaimon, és hidd el sokkal nagyobb tudású eszközökkel mint a 3000 ft-os bigyód.

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: nem szakember
De ha vesz egy belvárosi 100 éves házban lakást, neadja a dóga ott lakik 30 éve, akkor ezek nincsenek, sőt soha nem is voltak ilyenekkel felszerelve
de ettől még rendes emberek nem olyanok mint te aki fölényesen szapul bárkit

Knut a medve 2016.01.30. 12:33:51

Nem nagyon szoktam kommentelni, de felháborít ez a sok rosszindulatú hozzászólás. Az ügyet vizsgáló hatóságok (rendőrség, NAV) valószínűleg sokkal több informácó alapján dolgoztak, mint amennyit mi tudunk a posztból. Ha ők mindent rendben találtak, akkor ti milyen alapon fikázzátok a posztert?
A kommentekben zajló nagy igazságkeresés közepette pont a történet lényege vész el: a biztosító, ha fizetnie kell(ene), semmitől nem riad vissza, és ez független attól, hogy 15 éves hűséges ügyfélről, vagy esetleges csalóról van szó.

atpijkamo128 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.30. 12:46:19

@Knut a medve: "ők mindent rendben találtak, akkor ti milyen alapon fikázzátok a posztert?"

Talán inkább nem találtak bizonyítékot a csalásra. De ez mindegy is. Nekik 100% bizonyítaniuk kell. Nekünk a poszter által adott (zavaros) információink vannak csak.

Nem vádoljuk a posztert, de az ő bevallott tevékenysége alapján erős a gyanúnk. Legfrappánsabban @ghck: írta le, mi a plauzibilis ebben az esetben.

2016.01.30. 13:09:59

@Dikusz: Na persze, de én azt is írtam, hogy azt a pénzt, amit a biztosításra szánsz havonta, azt ne költsd el, hanem rakd félre, fektesd be, tedd bankszámlára, varrd be a párnacihába .. egyszóval legyen tartalékod, és akkor nem gond -már anyagilag-, hogy kifizesd a cuccokat, amiket egy szélvihar vagy a nyitva felejtett csapod okozott.
A biztosító amúgy sem fizet azonnal, minimum hetekbe telik, mire te pénz látsz, ha nagyon egyértelmű az eset. De leginkább pár hónap, sőt a posztoló esetében már több mint fél év kérdése. És addig is ugye, a saját pénzedből kell helyreállítani a dolgokat (a lefújt tetőt, a beazott lakást, a tönkrement háztartási gépeket, egyebeket), pluszban meg még az idegeiden is táncolnak a biztosító emberei, akik azt nézik, mibe köthetnek bele, hogy ne kelljen fizetniük. Ha szerinted ez megéri ...

2016.01.30. 13:12:26

@atpijkamo128: És ha mégsem így volt, akkor legalább a tükörképednek bevallod te is, meg a többi is, hogy tévedtetek? Vagy ez már nem fér bele, csak az alaptalan gyanúsítgatás és a rosszindulat?

igazságos1.. 2016.01.30. 13:19:46

Hát védhetik az ipsét, az rajtuk és rajta sem fog már segíteni.

Azért sem magyarázzuk el a sok hülyének, miért hülye a hülye.

igazságos1.. 2016.01.30. 13:22:08

Oszt még fel is jelentget, ezért jól pofánverném a posztert. Oszt még itt védik. há

igazságos1.. 2016.01.30. 13:23:57

te atpi, most nem kellett volna leállni a sok hülyével, mer látod, nem értik, nem akarják érteni

csak rontják a poszter helyzetét, ami amúgy se túl rózsás, de ezek után szerintem jobban jár, ha lehúzza magát a wc-n, oszt még örül is neki

ne szívja tovább a levgőt feleslegesen, mer selejtnek is rossz

igazságos1.. 2016.01.30. 13:25:38

én a groupama helyében a posztert magát jelenteném fel, de nagyon

igazságos1.. 2016.01.30. 13:35:23

Ebből már nem fogsz jól kijönni poszter, add fel, mert csak a saját helyzeted súlyosbítod. Maradjál már kussba, te szerencséten, ha jót akarsz magadnak poszter.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.30. 15:10:43

@Knut a medve: "A kommentekben zajló nagy igazságkeresés közepette pont a történet lényege vész el: a biztosító, ha fizetnie kell(ene), semmitől nem riad vissza, és ez független attól, hogy 15 éves hűséges ügyfélről, vagy esetleges csalóról van szó."

Ezt ebben az országban csak az nem tudja, aki átaludta az elmúltnyóc... húsz évet. OK, igen, nem akar fizetni a biztosító, jééé.

Ha felháborít, minek olvasod? Ez egy fertő, jó reggelt.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.30. 15:13:18

@Pink Petsch: Az oké, hogy törvényes volt, de hm, csak bepróbálkozott az ürge a cég nevére szóló számlával, ami ki tudja, milyen régi volt... Persze, véletlenül nem jutott eszébe, hogy van egy olyan is, amin az ő neve van, és ő vette a cégtől a gépet azzal.

atpijkamo128 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.30. 15:21:29

@Pink Petsch: Nem állítottam semmi, így nincs is lehetőségem tévedésre.

Mondjuk szánhatom-bánhatom, hogy meggyanúsítottam.

atpijkamo128 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.30. 15:29:38

@igazságos1..: Látod, milyen türelmes vagyok, csak tanítom a népet.

A posztert nem kell félteni, nem egy lángész, de úgy látom, elég dörzsölt ahhoz, hogy a biztosítót átverje.

2016.01.30. 15:41:41

@Semmitnemérszakitiltással: Nézd, lehet, hogy én is egy naív szamár vagyok, de ha tőlem beszerzési számlát kérnek, akkor én azt kerítem elő, ha tudom. És nem azért, mert csalni akarok, hanem, mert azt kértek tőlem. Lehetünk még ezzel így egy páran az országban ...
Ugyanis tök mindegy, hogy a poszter mennyiért vette meg a laptopot a cégtől, a biztosító mindenféleképpen a káresemény időpontjában fennálló újrabeszerzési értéket köteles fizetni, a saját szabályzatuk szerint. Tehát ugye a laptopot a cég anno 300 ezer forintért vette, nos a posztoló megvette a cégtől 300.000-"x" összegért. Teljesen mindegy, hogy mennyiért, mert a biztosítónak azt az összeget kell megtérítenie, amibe ma egy ugyanolyan laptop új állapotában kerül. Ez áll a saját szabályzatukban, amely alól most a Groupama igyekszik mindenféle mocskos trükkel kibújni.
Semmi értelme nem volt "csalni" a posztolónak, mert akkor is azt az összeget kell megkapnia, amennyibe ma egy ugyanolyan Sony Vaio laptop kerül. Tök mindegy milyen összeg szerepel a beszerzési számlán.
Tehát, nagyon nem értem, miért is beszéltek ti csalásról? Mit nyer vele a poszter? Mert semmit.
Ja, és a NAV vizsgálat után, ugye azt is kizárhatjuk, hogy a cég valami jelképes összegért adta volna el a laptopot a poszternek (még mielőtt ezt találjátok ki).

2016.01.30. 15:48:16

@atpijkamo128: Meg lettem volna lepve, ha mást válaszolsz.
Azért kár, hogy a blog hivatásos trolljának a szintjére süllyedtél.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.30. 16:13:23

@Pink Petsch: Igen, én is előkerítem a beszerzési számlát, amivel beszereztem. Nem amivel az előző tulaj, hanem én. A biztosító is erre kíváncsi, mint kiderült, illetve ha úgyis felmérik a cucc aktuális értékét, akkor meg ugye felesleges is.
A poszter nem igazolta a biztosító felé, hogy ő a tulaj. Hogy a biztosító egy rohadás, és kivételesen jófiúként feljelentést tett, az ennek a következménye. Hogy nem akar fizetni, az meg mindenki számára világos, nem új.
Mondom, hogy két hülye találkozása ez is.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.30. 16:15:17

@Pink Petsch: "@atpijkamo128: Meg lettem volna lepve, ha mást válaszolsz.
Azért kár, hogy a blog hivatásos trolljának a szintjére süllyedtél. "
Banyek ez itt elismerés, ember :D

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.30. 16:17:17

@lionking: így van, egy csodálatos ember. Biztos most tért haza Indiából, ahol szegény betegeket gyógyított ingyen hét évig.

Ettől függetlenül még igaz, hogy egy nagy rakás ember tojik arra, hogy becsben tartsa, védje, óvja a holmiját; mert az úgy is szar, amíg van rá garancia meg biztosítás, addig van, utána meg már amúgy is le lehet írni.

Vagy mégsem, mert utána meg lehet hőbörögni, hogy milyen aljas a gyártó mert garanciális idő után tönkremennek a dolgok.

"indukált feszültség" Igen, biztosan. Csak éppen az esetek töredékében. Persze őt nem érdekli, hogy a zúgó vihar közepén használja az okosított céges laptopját, amikor a környéken csapkod össze-vissza a villám, sőt akkor dugja rá direktbe a töltőre, a minden megszakító nélküli, jó kis papírszigeteléses vezetékes hálózatra és dörzsöli a markát meg még mit nem, hogy most majd kifizetik neki a vételárat, mint a katonatiszt.

És persze neki van igaza. Akkor jár a legjobban ha tényleg szétcsapja a túlfesz mindenét, mert beszerzési árat fizet neki szépen a biztosító. Ezt élteti a rendszer.

Én még nem is a rókalelkű posztert mertem volna kritizálni, aki ellen büntetőfeljelentést is tettek csalás miatt (SZERINTE, persze megalapozatlanul), hanem annyit mertem volna megemlíteni, hogy ugyebár ez a rendszer nem egészen minden világok legjobbika, de nyilván engem kell, hogy elverjen megint az erkölcscsősz, mert én rendetlenkedtem a kommentelők lelkének heszperida kertjében.

igazságos1.. 2016.01.30. 16:42:42

@Pink Petsch: te meg a börtönben fogsz megdögleni a poszterral együtt, előbb - utóbb

:)

hogy a poszter még papírokat is szerzett a laptophoz, azért még külön kapni fog a fejére

2016.01.30. 16:44:02

@Semmitnemérszakitiltással: De érted ugye, hogy semmit nem nyer vele, mert így is, úgy is ugyanannyira jogosult, ha azt a beszerzési számlát mutatja be, amivel a cég vette meg a laptopot, ha azt, amivel ő a cégtől. Semmi, de semmi anyagi előnye nem származik belőle.
A poszter abban hibázott, hogy félreértette a biztosító kérését, ez igaz. De ez mitől csalás? Könyörgöm, tisztában van itt valaki a csalás fogalmával?
A biztosító eljárása azonban semmiféleképpen nem menthető. Ok, feljelentette a posztert (persze hivatalosan ismeretlen tettes), mert joga van hozzá. Mondjuk, ha szolgáltatóként csak kicsit is ügyfélközpontú lenne, akkor először a poszternek jelzi, hogy "he?". Eltüntette a rendőrségi határozatot, ami számára előnytelen volt, most meg azt akarja bebizonyítani, hogy a jelenleg is az illető cég tulajdonában levő másik laptop ment tönkre, nem az, ami a poszteré volt. Ez már nem egyszerű "biztosítós időhúzás", hanem vegytiszta pofátlanság, és biztos vagyok benne, hogy egy, a területhez értő ügyved ezt valamelyik jogi sérelmi kategóriába be is tudja sorolni.
A poszter, ha minél előbb le akarja zárni ezt az ocsmány ügyet, akkor keressen fel egy biztosításokra specializálódott ügyvédet, és nagyon csodálnám, ha a per belengetését követő 1 héten belül, ne oldanák meg az ügyét azok a szarháziak.

2016.01.30. 16:46:22

@Semmitnemérszakitiltással: Ez elég szomorú a színvonalra nézve.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.30. 16:58:09

@Pink Petsch: "A poszter abban hibázott, hogy félreértette a biztosító kérését, ez igaz."
Aha, miből gondolod, hogy akkor nem tudta, hogy nem nyer semmit, amikor odaadta a rossz számlát? Mind ezt mondaná utána. Bizonyítani nem tudjuk egyik oldalt sem, tehát patt.

"Ez már nem egyszerű "biztosítós időhúzás", hanem vegytiszta pofátlanság,"
Súgok, az ugyanaz.

Hogy szomorú a színvonalra nézve? Nem, ez sosem volt komoly hely. De amúgy ha ilyen gáz, miért vagy itt? :D

Mr. Waszabi 2016.01.30. 17:00:57

Hm. A szemlét meg kell várni, addig nem szabad elvinni szervizbe.

igazságos1.. 2016.01.30. 17:08:10

@Mr. Waszabi: szerintem csak mutogassa a balkézről szerzett papírjait. :D

hátha még rávarrják az okirathamisítást is

2016.01.30. 17:13:36

@Semmitnemérszakitiltással: Komolyan, senki sem olvasta el azt a nyomorult posztot alaposan?
Átrium 2001 Otthonbiztosítás – Épület- és Lakás Alapbiztosítás Különös Szabályzata V./2.-3.: „A biztosító a teljes károkat ingóságok esetében újrabeszerzési értéken téríti meg. A kártérítés a teljesen megsemmisült vagyontárgy új állapotban történő beszerzésének káridőponti költsége, illetve ára.

2016.01.30. 17:17:07

@Semmitnemérszakitiltással: Szóval, miután sikerült elolvasnod a fenti pár sort, amelyet a Groupama saját szabályzatából, maga a poszter emelt ki a posztban, gondolom, te is rájöttél arra, hogy a poszter az elejétől tudta, pontosan milyen értékű kártérítési összegre számíthat.
Ez már sima rosszindulat, amit művelsz. És ez nem vicces, akármennyire is a személyes homokozódnak, meg nem komoly helynek tekinted ezt a blogot.

Mr. Waszabi 2016.01.30. 17:30:19

@igazságos1..: a csalásnak a mai lakásbiztosítási díjak mellett nem sok értelme van villámkár esetén - a kártérítési keretbe belefér minden új értéken. Prezentálni kell a kárszemle alkalmával, hogy a készülék nem működik, majd szakszerviztől kell igazolást kérni a javítási költségről, azt fizeti a biztosító. Ha a szakszerviz javaslata új készülék beszerzése - mint a fenti esetben is -, akkor a biztosító azt fizeti.
Elázás esetén sokkal rosszabbak a kondíciók, mivel a bútorokra, hangfalakra csak a felázott részt fizetik ki, felületarányosan (!). Ha utólag elkezd rohadni, mállani a bútorlap, akkor lehet újabb és újabb kiegészítő kárigényeket benyújtani, azt is megszemlézik és kifizetik - akár éveken át, alkalmanként pár ezer forintjával. Persze az ügyfél ezzel nem megy semmire, mert eladni nem tudja töredék áron sem az ilyen módon sérült bútorokat, az aprópénzért meg nem tud újat venni, tehát bebukta lényegében.

igazságos1.. 2016.01.30. 17:39:58

@Mr. Waszabi: A poszternek SAJÁT ZSEBBŐL KELLENE A KÁRT KIFIZETNIE, de ehelyett csak súlyosbítja a sajtá helyzetét, mert a groupama sem most jött le a falvédőről, megírta egyből, hogy mi a szitu. A többi meg csak rizsa és keverés.

igazságos1.. 2016.01.30. 17:41:43

A gáz itt az, hogy a poszter teljesen elfelejtette hogy mi va a laptoppal. :D próbálja korrigálni, addig nyúzni a biztosítót, amíg az hülye nem lesz fizetni helyette. Bizonytani meg senki se tudja, hiszen a poszter szerzett papírt mindenről, de

ITT MÁR LEBUKOTT AZ ELEJÉN :D

igazságos1.. 2016.01.30. 17:42:48

Ebből nem fog jól kijönni, ha a biztosító fizet, akkor azért teszi, mert esetleg nem tudja bizonyítani, hogy a poszter balfék. Mivel kitette a homárra, talán ez is felhasználható lesz bizonyítékként. :D Huppsz.

gabors 2016.01.30. 17:43:11

"Hurricane Sandy - Wikipedia, the free encyclopedia"

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

" @gabors: "hurrican" Ezt milyen nyelven fogadják el szabályosnak?"

jogos lemaradt az 'e'

de lehet van olyan nyelv angolul hibas ez teny a gond hogy minden szot alahuz az iceweasel-em mikor ide irok igy fel sem tunt .... meg keso is volt

igazságos1.. 2016.01.30. 17:46:04

Az a durva, hogy mindezt feketén- fehéren leírja itt.

2016.01.30. 17:53:43

@Mr. Waszabi: Hagyd már, ő a házitroll, nem értelmes létfajta.

gabors 2016.01.30. 17:57:59

"Teljesen mindegy, hogy mennyiért, mert a biztosítónak azt az összeget kell megtérítenie, amibe ma egy ugyanolyan laptop új állapotában kerül."

ez erdekes errefele ilyen esetben az itteni NAV azt mondana hogy az illeto koteles adot fizteni kar idejen realis ertek es az uj laptop erteke kozott .... hiszen gyakorlatilag nyert ...

forditsuk le autora van egy 5 eve autom vettem 2.5 milliart most hasznaltan 100k km utan mondjuk er 1.5 millat (nem tudom csak pelda) .... ha a biztosito valoban az uj autot fizeti ki akkor a tulaj nyer min 1 millat ...

normalis biztosito a karesemeny idejen fennallo erteket fizeti meg vagyis visszaallitja a karesemeny elotti allapotot kocsinal figyelni kell arra hogy nem csak a javitasi koltseget kell kovetelni hanem az ertek csokkenest is (itt legalabbis igy van) hiszen egy javitott auto (eladasi) erteke lehet joval alacsonyabb mint a baleset elott .. ugyan javitva van .... ezt itt jogosan is fizeti a biztosito !!! (azert szeretik elfelejteni ha az ugyfel nem ert a dologhoz vagy nincs felkeszult ugyvedje)

(ez porig egett haznal persz kicsit nehez mert nem lehet 20 eves hazat epiteni)

köveskata 2016.01.30. 18:06:14

@igazságos1..: te magad vagy a biztosító, és hazabeszélsz :)

2016.01.30. 18:08:04

@gabors: A Groupama meg az újrabeszerzési értéket, legalábbis a saját szabályzatuk szerint. Mondjuk, mindent megtesznek, hogy ne kelljen fizetni, mint a posztból is kiderül.

köveskata 2016.01.30. 18:08:32

@gabors: az okoskodásod sok más esetben biztosan igaz, de sajnos te sem olvastad a posztot

igazságos1.. 2016.01.30. 18:41:02

@köveskata: persze. :) Ha a biztosító fizet és a poszter elfogadja, akkor rá lehet hívni a TEK-et is. :D

Az a gond, még egyszer, hogy ezt le merte írni a homárra és elküldeni. Így kell elintézni magad végleg. Most már teljesen mindegy, ki mit csinál és mit ír, kinek a védelmében. :D A poszter vesztett.

igazságos1.. 2016.01.30. 18:42:34

ha nem írta volna ide, talán még lenne esélye az ügyintézésre is, így viszont bebukta

a helyében lelépnék ebből az országból, menteném az irhámat

ghck 2016.01.30. 19:07:50

1; senki nem rosszindulatú, azért, mert hozzád képest pont a másik félnek ad igazat.

2; senki nem védi a biztosítót, a biztosító pont úgy jár el, ahogyan a poszter. Keresi a saját anyagi hasznát. Ahogyan a poszter is. Nem hatóság, nem marasztalhatod el ezért. A poszter így próbál játszani a szabályokkal, a biztosító meg úgy. De az komoly, hogy ezen meglepődtök, az komoly, hogy ezért a biztosítót elítélitek? A posztert meg nem? Kettős mérce kimaxolva. Ráadásul pont a posztert, aki miatt a ti biztosításotok díja is növekedni fog?!? Hát, ti tudjátok... :)

3; gyorsan értéktelenedő műszaki cikkeknél ütközik két szabály. Az egyik a biztosító szabályzata, ami azt mondja, hogy új értéken térít. A másik meg a ptk, ami a káronszerzés tilalmát mondja ki. Tippeljetek ti is, ha egy törvény és egy "házirend" ütközik, melyiknek fognak tudni a bíróságon érvényt szerezni!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.30. 19:18:08

@ghck: Komoly agysérülésre enged következtetni, hogy egyik bekezdésed cáfolja a másikat. :)
Miért gondolod, hogy a biztosító egy centivel is pozitívabban áll a szabályzatában a káreseményekhez, mint amit a törvény enged neki? Mivel nem érdeke, nyilvánvalóan elmegy a törvényesség határáig és mint látható, néha azon túl is.
Persze, a házirend többet ad, mint a törvényi előírás. Minnyá sírvafakadok.

2016.01.30. 19:29:39

@ghck: Tudod, az a baj, és nemcsak veled, hogy már alapból úgy állsz hozzá ehhez a poszthoz is -de gyanítom bármihez, amivel életedben szembesülsz-, hogy a poszter előre megfontolt szándékkal, alapból csalni akar. Még akkor is, amikor nem érdeke (hogy miért, az már levezettem fentebb), de te állítod, hogy tutira csalni akart. Rémes emberek vagytok, de komolyan!

Laferty07 2016.01.30. 19:42:48

Az ismerőseim között kettő is eljátszott hasonló trükköt. Ezer éves laptop összecsinálta magát, kivárt egy vihart, ismi szervízeshez bevitte, aki kiállította a hasonló "szakvéleményt". Esetükben a biztosító pengetett, mint a katonatiszt.

Talán lehet, hogy sok volt a hasonló visszaélés és a biztosítók most keménykednek. Az is lehet, hogy pont egy becsületes ember szívja most meg. Meg az is lehet, hogy ÁFA + biztosítási csaló dühöng, amiért nem kapja meg, ami neki JÁR.

Laferty07 2016.01.30. 19:44:33

@Laferty07: Ja, és hogy miért nem jelentettem fel az ismiket csalásért? Azért, mert attól, hogy valami igaz még nem biztos, hogy bizonyítható. A személyes beszélgetéseinket pedig (véletlenül) nem rögzítettem diktafonnal.

2016.01.30. 19:57:36

@Laferty07: A posztból: "A kárt bejelentettem a Groupama Biztosítónak, majd beadtam a laptopot a Sony szakszervízbe."
Szóval, nem az ismi sufni-szervizébe, hanem a Sony szakszervizbe. (persze, biztosan ott melózik a gyerekkori haverja is ...:P).

igazságos1.. 2016.01.30. 20:08:58

@Laferty07:
mivel feketén - fehéren leírta ide, ez bizony itt épp egy bizonyíték

ghck 2016.01.30. 20:10:39

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
A következtetésed helyénvaló, agy nélkül születtem. Ha viszont ellentmondás van a bekezdéseimben, elárulhatnád, hogy te melyik állításommal értesz egyet. Csak kíváncsi vagyok...

"Miért gondolod, hogy a biztosító egy centivel is pozitívabban áll a szabályzatában a káreseményekhez, mint amit a törvény enged neki?"

Hát azért, mert a poszt arról szól, hogy a poszter káronszerezni akar, ami tiltott, de a poszter értelmezésében a szabályzatban benne van. Te melyik részét vitatod? A káronszerzés tilalmát, a szabályzatban lévő újértéken való térítést, vagy azt, hogy az újértéken térítés a poszter szempontjából "pozitívabb" hozzáállás?

@Pink Petsch:
Ah! De jó, hogy megmondod, mi a baj velem! Ingyen volt, vagy utaljak érte? Vagy segítsek cserébe? Na jó! Figyelj!

Tudod, az a baj, és nemcsak veled, hogy már alapból úgy állsz hozzá ehhez a poszthoz is -de gyanítom bármihez, amivel életedben szembesülsz-, hogy a biztosító előre megfontolt szándékkal, alapból csalni akar. Még akkor is, amikor nem érdeke, de te állítod, hogy tutira csalni akart. Rémes emberek vagytok, de komolyan!

Akkor kvittek vagyunk? Mind a ketten tudjuk, mi a baj a másikkal, azt is, hogy mi a baj magunkkal, szuper! Lapozzunk!

@Laferty07: "Az ismerőseim között kettő is eljátszott hasonló trükköt."
Érdekes, most, hogy mondod... az én összes biztosítós tapasztalatom olyan, hogy "én minden évben felhívom őket, hogy beáztunk, mindig utalnak valamit. Eddig nem jöttek ki, de ha kijönnének, tényleg van ázás, majd megmutatom azt." Meg: "képzeld, a szomszéd Tibi bácsinak tönkrement a tv-je, elvitte ide a Ferihez (utcabeli tv szerelő), az meg aszongya neki: figyelj, Tibikém, sokba lenne, mondjuk azt, hogy villám csapott bele. Van biztosításod, ugye?" Megírták a papírokat, a biztosító fizetett asszem 160-at.

Szóval elég idióták a biztosítók még így is, nagyon meg kell nekik rázni a vörös posztót, hogy ráizguljanak egy kárbejelentésre, és vitatni kezdjék...

A sok ilyen idióta poszt(er) miatt én fél évig szenvedtem, hogy vajon ki fogják-e fizetni a berepedt ablaküvegemet, ha kicserélem és bejelentem. Annyi rosszat hallani... Drága spéci üveg volt, szó nélkül fizettek 2 nap alatt...

Amúgy értem én, hogy hajtogatjuk a szabálykönyvet, meg csűrjük a paragrafusokat, de most komolyan rendben lévőnek találja vki, hogy egy 50ezres használt szutyokért a biztosító kifizessen 300ezret? Mert az valaha valamikor ért annyit? Tényleg valakinek ennyi az igazságérzete? Ugyanezek azt is rendben lévőnek találják, hogy annak a szerencsétlen strómannak ki kell fizetnie azt 1mrd forintos sárga csekket? Nooooormális?

igazságos1.. 2016.01.30. 20:12:38

a groupamának tényleg fizetnie kellene egyébként, normál esetben fizetett is volna, így viszont már ha fizet is, a poszter lesz bajban

igazságos1.. 2016.01.30. 20:15:42

@ghck: azt a szerencsétlen strómant se kell ám sajnálni, ha ilyenekben benne volt, milyen egyéb ügyekben használták még ráadásképp biztos hogy kaszált ő is valamennyit rajta

ghck 2016.01.30. 20:23:41

@igazságos1..: Szerintem ez egy kisstílű balek csak... Nyilván "kaszált", felvette a fizetését. Gondolom lehetett max 200ezer havonta... Nem azt mondom, hogy ártatlan, hanem hogy nem normális a milliárd.. ;)

thomas lieven 2016.01.30. 20:40:15

@ghck: Ezt írod:
"3; gyorsan értéktelenedő műszaki cikkeknél ütközik két szabály. Az egyik a biztosító szabályzata, ami azt mondja, hogy új értéken térít. A másik meg a ptk, ami a káronszerzés tilalmát mondja ki. Tippeljetek ti is, ha egy törvény és egy "házirend" ütközik, melyiknek fognak tudni a bíróságon érvényt szerezni!"

Nem vitatom, hogy ez így van, akkor viszont a poszternek és sok más biztosítottnak kellett (volna) kapnia egy ilyen levelet a biztosítójától:

"Tisztelt Ügyfelünk!
Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy a törvényi szabályozás változása miatt a jövőben nem áll módunkban tönkrement műszaki cikkek esetében az eddigi szerződési feltételek szerinti újrabeszerzési értéket megtéríteni, mert az ellenkezne a Ptk. káron szerzés tilalmát kimondó ilyen és ilyen paragrafusával, ezért az Ön jelenleg érvényes biztosítási szerződését kénytelenek vagyunk 30 napos határidővel / biztosítási évfordulóra felmondani. Az eddiginél kedvezőtlenebb feltételekkel újraköthető biztosítással kapcsolatban munkatársunk hamarosan felkeresi Önt."

Szerinted volt ilyen levél?

jaegtoer 2016.01.30. 20:47:12

Nagyobb cégeknél, ha lejárt a gép amortizációs ideje, a dolgozó megvásárolhatta a számítógépét. Nem tudom, hogy az annak idején a 12000 főt foglalkoztató (akkor még) Matáv elég nagy cég vajon? Én is megvettem a gépem nyomtatóval együtt, mert korszerűsítés volt és az amortizáció is lejárt. Otthoni melóra, internetre még elketyegett 3 évig.

Most egy egészen kicsi cégnél (1300 fős) dolgozok és itt is megvásárolhatják a dolgozók a gépeiket, ha az amortizáció ideje (5 év) lejárt.

Viszont társadalompszichológiai ko(ó)rtörténeti szemelvényeknek pont jók a mutyizást sejtető, valószínűsítő, állító kommentek.

Arcade Macho 2016.01.30. 20:54:13

@The Crazy One: "Vettél egy laptopot magadnak, amit elkönyveletetek, aztán a villámcsapás után előkerült egy adásvételi? Szerintem rá fogsz baszni..."

valami ilyesmi
szepen leAFAztak meg jol elmismasoltak az adokat, oszt most nekiall feszkozni, pedig azonnal a 400e -s laptopnal keletkezett cca 150e adooptimalizalas, oszt meg utana is hasznaltak

neet 2016.01.30. 20:56:24

Csak a feléig olvastam a hsz-kat, de most kérdeznék: ha fizet a biztosító, nem úgy kéne, hohy annyit ad, amennyiből MA meg tudom venni azu újat (vagy akár egy nem gagyi használtat)? Kit érdekel, mennyi volt nyócéve, ha ma ennyiért kapok helyette másikat? Vagy ez már volt?

ftom421 2016.01.30. 21:12:20

Nekem egyszer volt egy kártérítési ügyem ami egyértelmű volt mégis elutasították. Első levelet írtam melyben tájékoztattam őket az ő általuk kiadott dokumentumra leírtam, hogy én elolvastam mely alapján egyértelmű a kárigényem és javasoltam nekik, hogy ők is olvassák el ha már ott dolgoznak (kb ilyen stílusban) ezek után egyszer csak megjelent az összeg a számlaszámom. Ekkor eldöntöttem, hogy soha többet groupama biztosító

Arcade Macho 2016.01.30. 21:19:53

amugy en is vettem 35e -ert laptopot, jo kis 12 " -at ami anno irto draga lehetett
most filozom hogy elkovessek-e biztositasi huncutsagot, csak nekem gond lenne az original szamlat megkapni mert en rendes hivatalos helyen vettem na meg meg eredeti holand billenyuzet is van rajta, es akkor valoszinusitem hogy holland lenne az eredeti szamla is :)

gabors 2016.01.30. 21:39:03

@köveskata: de elolvastam es irtam is mindjart hogy valami mintha hianyozna de persze csak az a biztos hogy biztositast kotni haztartasi kellekekre csak a biztositonak jo .... magara az egesz hazra mint epulet vagy auto az mas ...

ghck 2016.01.30. 21:40:01

@thomas lieven: Szerintem nem volt ilyen levél. Ha lett volna, nem lenne ellentmondás. Ne kanyarodj vissza, mert nem fogunk haladni sehova. Az a pont a szerződésben, ami jogszabályellenes, az semmis. Akkor is, ha erről nincs külön levél. Szerintem. De nem vagyok jogász. Majd lejátsszák ezt az ügyfél és a biztosító jogászai...

Szerintem leáfamutyizott majd papíron leamortizált 5 évesen megvásárolt használt laptopra NEM jár 300ezres térítés. ;)

De FIGYELJ, ERRE VÁLASZOLJ:
Ha a garázsomban bent ég a múlt héten 130ezerért megvásárolt lepukkant 37 éves s-klasse, a te érvelésed szerint mennyit kellene, hogy fizessen a biztosító? Amennyiért ma lehet venni egy új s-klassét? Áh, te hülye vagy, hagyjuk is! :D

Csak Norris 2016.01.30. 21:45:07

A groupama egy tetű biztosító. De elolvastam a kommenteket is, nagy része cinikus tetvektől származik.
Milyen is lehetne a biztosító hozzáállása? Tetű országban nagyrészt tetű emberek közt a szolágtatás is olyan mint az emberek.

jjoey 2016.01.30. 21:45:58

Ceg vesz egy gepet 300ert, 3 ev utan eladja 50ert neked, villam becsap, gep annyi. Te bemesz a biztositohoz, hogy a gepet fizesse ki 300ert es ehhez csatolod a ceg eredeti 300rol szolo szlajat. Roviden,
A gep a cege
A bizti a tied
A gepet max a ceg biztije fedezi, tied nem
Csalas
Jogos az eljaras

Es ha az en cegemet rangattad volna bele a dologba meg polgari perben le is vernem rajtad a 300as gep arat es az egesz jogi hercehurca koltseget.

Bar ki tudja, lehet fateroddal ugyan olyan autotok van, evjarat, szin es alvazszam, igy csak 1 bizti van, arra intezitek ha gond van. Aztan nem erted miert fizetnek be 3 evre teljes ellatassal baracskara...

thomas lieven 2016.01.30. 22:05:53

@ghck:
1. Nem ellentmondás? Az a pont a szerződésben, ami jogszabályellenes, az semmis? Tehát, ha kötök egy lakásbiztosítást, nem elég a szerződési feltételeket (az "apróbetűs részt") áttanulmányozni, hanem azt is pontról pontra ellenőriznem kell, hogy ezek szinkronban vannak-e az aktuálisan hatályos Ptk.-val??? Ez az ügyfél dolga, ha ne akar később rosszul járni? Szép kilátások!

2. Hülye vagyok, köszönöm, de Neked ennek ellenére bármikor szívesen válaszolok: az Általad vázolt esetben 0 Ft-ot kell fizetnie a biztosítónak (ÁSZF III. 2. b): "Nem biztosított vagyontárgyak: a forgalmiengedély-köteles járművek"

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.01.30. 22:21:53

@neet: Egyetértek, ez az egész hercehurca a régi számlákkal teljesen érdektelen. Egy hasonló képességű, vagy az azt pótolni képes és beszerezhető gép árának kifizetéséről szól a biztosítás, az én értelmezésem szerint is. Nekem is a Groupamánál van lakásbiztosításom. Nekem több gép van a lakásomban, régen egyszer egy már tönkrement villámcsapás miatt, később külön egyeztettem a biztosítóval a hasonló esetre vonatkozó feltételekről. Ha így tartják a szavukat, az nem tetszik. A rendőrségi feljelentésről nem is szólva. Ha a történetnek csak az eleje igaz, már az sincs rendben. Fel fogom bontani velük a szerződésemet.

ghck 2016.01.30. 22:24:35

@thomas lieven:
1: ez komoly? Mi "nem ellentmondás"? Amúgy most azt akarod sugallni, hogy elég csak nem ismerni a ptk-t, és máris nem vonatkozik ránk? Na szép kilátások! :D

2: köszönöm a forrás-megjelölést, helyesbítenék, ha már nem sikerült a kérdés lényegét megértetnem... Leég a lakásban egy 37 éves leamortizált cessna. Nagy lakás, na! Dísztárgy volt.

Mennyit kellene fizetni? Amennyibe ma egy új cessna kerül? Amennyibe az adott cessna új korában került?

De jó, hogy megnézetted velem a doksit... ezt írja:
Ingóságoknál, ha az "elhasználódottság mértéke 75%, vagy ez alatti", akkor "újra beszerzési értéken", viszont ha az "elhasználódottság mértéke 75%-ot meghaladó", akkor "káridôponti valóságos értéken" térít. Ha jól értem, most azt kellene felmérnünk, hogy az 5 éves, nullára leírt laptop elveszítette-e az értékének a 75%-át... Nos, a NAV szerint el... Bukta.. :) Nullára leírt gép valóságos értéke nulla? :)

Itt néztem: www.biztositasifeltetelek.hu/Groupama/groupama_0103.pdf 21.oldal

thomas lieven 2016.01.30. 23:18:37

@ghck:

1. Nem, félreértesz: a Ptk. készségszintű ismerete természetesen mindannyiunk kötelessége, csak azt szerettem volna sugallni, hogy annak összefésülése egy biztosítótársaság aktuális ajánlatával nem az én dolgom.

2. A Cessna (a gyengébbek kedvéért: repülőgép) ravasz példa. Határeset, de én elfogadom, bár attól tartok, hogy a gonosz biztosító esetleg belekötne (ÁSZF III. 3. "Nem biztosított vagyontárgyak: a lakáson kívül vagy padláson, pincében tartott értéktárgyak"). Tegyük fel, hogy Te – ahogy írtad – a lakásban tartod, bár méretei (10,97 m (szárny fesztáv) x 8,08 m (hossz) x 2,72 m (magasság)) ezt megkérdőjelezik, így viszont már előre féltelek az ÁSZF III. 2. b pontja miatt: "A biztosító mentesül szolgáltatási kötelezettsége alól, ha a jármű károsodása a biztonságos és szakszerű tárolásra vonatkozó előírások be nem tartásának a következménye." Tartok tőle, hogy a Te lakásod a biztosító szerint nem minősül alkalmasnak egy repülőgép szakszerű tárolására, jobb, ha erre előre felkészülsz!

3. Hol szerepelt a posztban, hogy 5 éves, nullára leírt gépről volt szó?

Serivor 2016.01.30. 23:19:46

Meg kell szerezni az eredeti rendőrségi feljelentést. Fel kell jelenteni az aláírót "büntetőeljárást eredményező hamis vád" miatt - ezért akár három évet is ülhet az a kisfőnök, aki a feljelentést megtette.

gabors 2016.01.30. 23:35:29

165 Groupama jobban teljesit (es meg csak szombat este van !!)

atpijkamo128 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.30. 23:36:18

@Serivor: "Fel kell jelenteni az aláírót "büntetőeljárást eredményező hamis vád" miatt"

:)) Neked se volt az óvodában a jeled az "értő olvasás",

"a Groupama Biztosító rendőrségi feljelentést tett ellenem (formailag persze ismeretlen tettes ellen) „csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt“."

Lefordítom: a biztosító ismeretlen tettes ellen tett rendőrségi feljelentést. Ergo, nem vádolt meg senkit.

ghck 2016.01.31. 00:09:44

@thomas lieven: te nem ismered a lakásomat, ne félts te engem! ;) (Amúgy nem is értem, miért idézed ide a járműtárolásra vonatkozó feltételeket... Az ászf szerint a cessna járműnek minősül? Nem.) De nem is ez a lényeg. Tegyük fel, hogy nem köt bele. Akkor szerinted új cessnát kellene fizetnie a biztosítónak? Ennyi a kérdés...

A posztban szerepelt, hogy nem ilyen a gép? Amúgy emlékeztetlek, ezt a verziót csak a posztert védő kommentelők hozták fel. A másik verzió (hogy eláfacsalt, utólag papírozott mutyi tárgya a gép) szerintem sokkal valószínűbb.

Amúgy szerintem ha védhető lenne az álláspontja, már rég tisztázta volna ezeket a kérdéseket itt kommentben... ;)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.31. 00:20:59

@ghck:
Örülök, hogy humorodnál vagy, bocs a bunkóskodásért, csak kicsit dühít a negatív attitűdöd.
Nem vitatom, hogy egy esetleges félreértés következtében a poszter esetleg mégsem az általa leírt összeget kéri a biztosítón számon. Azaz új értéknek a vadiújra gondolt, nem a kárkor beszerezhetően újat. Nem zárom ki, hogy elképzelése van arról, hogy ez így volna normális és hibásan követeli így a magasabb összeget.
Nem vitatom, hogy tiltott volna a káron szerzés.
Azt vitatom, hogy olyan volna a szabályzatban, ami lehetővé tenné, hogy a biztosító (a törvények megkerülése nélkül) rosszul járjon.
Hozzászólásomban arra akartam rámutatni, hogy az egyik bekezdésben leírod, hogy nem szabad kárhoztatni a biztosítót, hogy úgy próbálja csavarni a szabályokat, hogy az neki jó legyen, míg a másikban a posztert kárhoztatod azért, hogy a nyilvánvalóan tévesen odagondolt joghézagot kihasználva akarja lehúzni a jogászokkal felvértezett biztosítót.

Szerintem a következő történhetett, amolyan idővonalszerűen:
1. kár, bejelentés
2. szervizbe bead
3. biztosítós kijön
4. biztosító megkapja a cégnévre kiállított számlát *
5. biztosító elutasít a nyilvánvaló hibára utalva, hogy más nevén lévő cuccot akart biztosítózni az ügyfél
6. ügyfél reklamál, amit a droid felületesen olvas, vagy a beküldő nem hangsúlyozta, hogy mellékletben a kért _megfelelő_ számla, mire
7. biztosító rosszhiszeműnek minősíti az ügyfelet, feljelenti
8. rendőrség teszi a dolgát, NAV-ot bevonja szakértőnek, mittomén
9. megküldik a határozatot, hogy a biztosító idióta**
10. a biztosító a határozatot megkapja, de már egy másik osztály foglalkozik vele, mivel ez problémás. A határozatból kiderül, hogy van másik laptop is, így a virgonc biztis nyomozó beindul rá, viszont az aktatáskájában marad a határozat, így Mancika nem iktatja az ügyféldossziéba
11. bekérik a poszter elhunyt ikertestvérének születési anyakönyvi kivonatát

* itt a poszter a) téved, b) súlyosat és szándékosan hibázik, mert azt gondolja, az eredeti számlát kérik, holott tutira nem - ezt nem fogod tudni innen megítélni, bár jóindulat lehetne, hisz a történet itt még nem teljes
** a) semmi csalás nincs, csak balekság, nem láttátok, hogy tényleg tulajdonos, he? b) nem bizonyítható, hogy szándékosan nyújtott be _nem megfelelő_ számlát először c) nem lepapírozták a dolgot, vagy ha igen, sem bizonyítható

Engedjük most meg a lelkünknek, hogy itt egyik fél sem volt rosszindulatú, csak a fogaskerekek közé homokszemek kerültek.
Viszont villámgyorsan kapja magát össze a groupama és mosmá fizessék má ki a laptop tulajdonságainak megfelelő káreseménykori új konfig. árát a nyomorult bokáztatott poszternak! Szerintem.

thomas lieven 2016.01.31. 01:16:32

@ghck:
Utolsó felvetésedre válaszolva: lehet, hogy ezt álruhás Mátyás királyként már rég megtette, de ezt nem tudhatjuk...
Amúgy szerintem ne egymást baßtassuk, szép csata volt (én kifejezetten élveztem), de egyezzünk ki döntetlenben, és fordítsuk komolyra a szót.
Állandóan fölmerül itt (és ezzel az előző kérdésedre is válaszolok) a műszaki cikkek gyors értékvesztése, meg a káronszerzés tilalma. O.K. Megértem. Jogos. De akkor az miért van, hogy az éves biztosítási díjat évről-évre a gyorsan értéküket vesztő műszaki cikkek ÚJ ÉRTÉKE után fizetjük (ÁSZF IV./3)? Ha elfogadom, hogy a műszaki cikkek évente 20-30-akárhány %-ot veszítenek az értékükből, és ennek arányában csökken az utánuk a biztosító által fizetendő kártérítési összeg is, akkor ugyanilyen mértékben csökkennie kellene az éves biztosítási díjnak is, ehelyett az évről-évre nő, mégpedig az inflációt kissé meghaladó mértékben. Akkor most hogy is van ez? Az avuláson szerzés tilalmát nem mondja ki a Ptk.? :-)

Amúgy a Cessna, ha nem jármű, akkor mi? (Most sorolom a lehetőségeket az ÁSZF-ből):
- értéktárgy?
- lakberendezés?
- elektromos gép, berendezés?
- ruházat?
- egyéb háztartási ingóság?

ghck 2016.01.31. 01:22:17

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Pár helyen félreértesz, de nem tudom, hogy ennek van-e jelentősége. Szerintem nincs.

"Azt vitatom, hogy olyan volna a szabályzatban, ami lehetővé tenné, hogy a biztosító (a törvények megkerülése nélkül) rosszul járjon."

Ez fura gondolat. Minden egyes kifizetéssel a biztosító "rosszul jár", és ezt a szabályzat számos pontja lehetővé teszi. Szóval mire is gondolsz itt?

"Hozzászólásomban arra akartam rámutatni"
A bekezdéseimet rosszul értelmezted. Pont arról szóltak, hogy igazságtalanul, kettős mércét használva védik egyesek a posztert, és megszokásból megy a "pusztuljonabiztosító".

Amúgy igen... fizessenek új konfigot, HA az elhasználódás mértéke 75% alatti (ha van ilyen a feltételekben). Gondolom most az elhasználódás mértékének a meghatározása folyik. A most bekért tárgyieszköz-leltáron fel van tüntetve az "értéke" a laptopnak, nem? Nem lehet, hogy ezért kérik be?

ghck 2016.01.31. 01:39:34

@thomas lieven: a cessnát, hagyjuk. dísztárgy.. :)
Ismétlem, lényegében egyetlen mondandóm van, a használtan vásárolt, valaha akármennyit ért laptopra NEM jár annak az újkori értéke. Ez a gondolatom tökéletesen független minden ászf-től és jogszabálytól. Vélemény csak, és az igazságérzetemen alapul.

Szerintem a szabályzatot tipikusan nem a műszaki cikkekre írták, kb. 30 éves alapokon nyugszik, és igen, szégyen, hogy nincs rendezve ez a része. Tilcsákbeoldjákmeg.

A műszaki cikkeknek van igazi használtpiaca, egy akármilyen laptop esetén viszonylag pontosan megállapítható annak a piaci értéke. A szőnyegnek meg nincs ilyen, úgyhogy azt tökéletesen megértem, hogy új értéken térítik. A laptopnál mindegy, hogy jobb oldalt karcos, mint a káresetes példány, vagy bal oldalon. A szőnyegnél talán nem ilyen egyszerű.. Jó példát hoztam, érthető, hogy mire gondolok?

A baj valóban az, hogy itt két önérzetes ellenérdekelt fél egymásnak feszül és izmozik.

Kapjon a poszter egy hasonló használt laptopot, illetve az árát, aztán kész. Na jó, legyen 20-50%-kal több a térítés. Még az is OK kb...

thomas lieven 2016.01.31. 02:06:05

@ghck:
Ahogy írod, mindketten önérzetesek vagyunk, de szerintem nem vagyunk ellenérdekeltek, csak kicsit másképp látjuk a dolgokat. Én az gondolom, ez egyáltalán nem baj. Örülök, hogy sikerült közelítenünk az álláspontunkat (még ha én nem is vagyok lángész), meglátjuk, hogy a konkrét ügyben ez mire lesz elég...

babbaba 2016.01.31. 04:19:24

@KRT : Nem midnem biztosító olyan mint a grupimama. Nálam a K&H teléljesen krorekt volt mikor nemrég károm keletkezett. Egy rossz szavam sem lehet rájuk. Nagyon meg kell nézni kinek fizetsz ki sok tízezeret évente! Aki a pénz stadionreklámokra költi, hogy jól feküdjön az államnál aki ezt szorgalmazza, annak kevesebb pénze marad és nehezebben fizet.

babbaba 2016.01.31. 04:27:06

@igazságos1..: Mert buta vagy. Gondolod, hogy attól egy ilyen szar biztosító neked majd fizet, mert alázatosan egyetértesz vele?

Raganna 2016.01.31. 07:48:08

A Grupama Biztosito tokeletesre fejlesztette a haszon optimalizalast.Ket esetben kellett volna hogy mellettem alljon a bajban, nem tette! Osszetort autom utan 18 honapos huzavona sem hozott eredmenyt,cascom is volt!Amikor kiraboltak az utcan ismet talaltak maguk szamara kibuvot.Mindket esetben rendorsegi eljaras folyt ,amelynek en voltam a sertettje.

Raganna 2016.01.31. 07:48:08

A Grupama Biztosito tokeletesre fejlesztette a haszon optimalizalast.Ket esetben kellett volna hogy mellettem alljon a bajban, nem tette! Osszetort autom utan 18 honapos huzavona sem hozott eredmenyt,cascom is volt!Amikor kiraboltak az utcan ismet talaltak maguk szamara kibuvot.Mindket esetben rendorsegi eljaras folyt ,amelynek en voltam a sertettje.

Írdésmond 2016.01.31. 07:52:19

Nekem is volt Sony Vaiom, de azt a gyári szám szerint a vevő szolgálatnál a saját nevemre regisztrálták., pedig a Neckermanntól vettem részletre.
Nem is lehet beadni a szervízbe, mert régebben Londonban, újabban Damstadt mellett javítják, telefonálás a Custommer Suportnak, ők küldik a dobozt, majd a UPC )vagy a DHL) elviszi a lakásról és 5 munkanap után hozza vissza.
Ez teljesen mindegy hogy hol vette az illető a gépet, bárhol a világon ugyan így járnak el.
Én Németországban vettem, de itthon küldtem el javítani, mert itthon volt tartalék gép.
(DArmastadban ott jártam el a szervíz mellett, de mégsem lehetett ott leadni)
Szóval érdekes történet.
Gyanítom hogy kétes lehet az eredete, mert ha változás áll ba a tulajdonos személyében az ügyfélszolgálaton átírják a nevet.

Zsuzsi25 2016.01.31. 07:52:43

@neet: ha elolvasod a szerzodes reszletet amit amugy bemasolt a cikkiroja, akkor lathatod, hogy a szerzodes szerint annyit kell fizetnie amennyibe kerult, es nem annyit amennyibe most kerul ugyanaz a laptop

Zsuzsi25 2016.01.31. 07:54:37

@Raganna: Eleg geci egy ceg. En is csak rosszakat hallol rola. Axa.t mondtak, hogy jo. Ha engem felhiv egy biztosito, mindig ezzel az indokkal kuldom el a picsaba....Kossz nem kell biztositas mert a bajban ugysem segitenek, csak addig vagyok fontos amig megkotom a szerzodest

Zsuzsi25 2016.01.31. 08:00:35

@Zsuzsi25: nagyon rosszul fogalmaztam. X laptop ennyibe kerult x eve y osszegert. X laptopot megcsapta az aram.
X laptop most kerul b osszegbe, biztositonak ertelemszeruen b osszeget kellene fizetnie. De most mar nagyon gyorsan..

neet 2016.01.31. 08:08:25

@Zsuzsi25: nem konkrétan erről az ügyről írtam, hanem általában (lásd: tejipari dolgozók)
Mondjuk egy laptop esetében még jó is lehet, 300ba fájt 10 éve, ma 50ért utánad vágják ua-t, 3x annyi rammal vagy mivel. De azon esetekben, amikor ma sokkal drágábbért kapod meg ua-t, kifizetik a 10 évvel ezelőtti árát, mire megyek vele? Akkor már inkább a párnacihába rakom a havi/negyedévi zsét, és 10 év múlva, ha bekrepált a régi, veszek egy újat.
Hallott már valaki rendes biztosítóról amúgy? Olyanok ezek, mint a bankok: amikor süt a nap, kölcsönadja az esernyőjét, amikor esik, visszakéri.

ghck 2016.01.31. 08:18:48

@thomas lieven: nem magunkról írtam, hogy önérzetesek vagyunk, hanem a poszterról es a biztosító ügyintézőjéről

atpijkamo128 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.31. 09:42:30

@Zsuzsi25: "@neet: ha elolvasod a szerzodes reszletet amit amugy bemasolt a cikkiroja, akkor lathatod, hogy a szerzodes szerint annyit kell fizetnie amennyibe kerult, es nem annyit amennyibe most kerul ugyanaz a laptop"

:)) Neked se volt az óvodában a jeled az "értő olvasás".

Pont fordítva.

"új állapotban történő beszerzésének KÁRIDŐPONTI költsége, illetve ára."

zommmmmbi 2016.01.31. 09:49:47

Ha a gépre több olyan program is volt telepítve, amelyik nem kevés pénzébe került a panaszosnak, akkor a biztosító azt is kifizeti?

milyen nőazilyen 2016.01.31. 10:36:34

A villámok monnyanak le !!!44!!

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.31. 11:30:17

@Pink Petsch: Káridőponti költség, nem szúrja a szemed?
Új állapotban már nem lehet kapni. Szóval nem hinném, hogy életszerű egy lehasznált lapos új árát követelni, amit a postló nem is annyiért szerzett be.
Tehát akkor megvágja a villám a 20 éves gépem (van ilyen, működik), majd kérem a biztosítótól a 200 ezret, amibe 1996-ban került. Az már nem baj, hogy ma az a kategória 100 sincs, a gép értéke edig amúgy is 0 volt a káresemény előtt is.

Szóval nem; a biztosító szokásos módo nem akar fizetni és időt húz, poszter meg sumák. Szorri, ez a véleményem. Szerencsére az még szabad.

Amúgy nem tekintek semmit a személyes homokozómnak, nem tudom, honnan veszed ezeket, de remélem, nem fáj.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.31. 11:32:29

Ez a rózsaszínpöcs nem a ptspts?

@zommmmmbi: A progik licenckulcsa elvileg nem semmisül meg, szóval minek fizetne? Esetleg a géphez kötött winfos.

@jjoey: Ennyi, nem igazán esik le nekik.

becsoccsent 2016.01.31. 13:19:06

ja, szegenykem... fogadj el egy jotanacsot: vagyonbiztositasra vagy generalit, vagy allianzot kotunk. eletre/balesetre/ egeszsegre meg lehet masokat is, de -ahogy ltp-t, folyoszamlat, nyugdijpenztart- ugy biztositast sem kotunk az otp-nel.

soha.

Gábor Juhász 2016.01.31. 14:14:46

Pereld ki belőlük a szart is és hogy mostanáig a laptop hiánya miatt milliós nagyságrendű kárt szenvedtél...kurva anyjukat.

gabors 2016.01.31. 15:31:28

190!!!!!

voltak toroltek is ??? majd menezem aiti's blogjat ...
!!!
ugy "lacccik" hogy a biztositokat mindenki gecinek tartja ... ezenkivul a posztolo "sztorijaban" is van valami nem kosher dolog amit ir hogy egy 5 eves laptop ami akkor 300000 volt megsemmisult ... (eddig ezt meg el is hiszem )

DE most mit is akar 300000-ert vagy egy uj laptop arat ami az 5evvel ezelotti uj Sony ize kapacitasa volt ... mert az MA mar nem 300000 inkabb kb 50000 szoval mit is akar a posztolo ????

Normalis biztositas (nem tudom hogy ez groupen az vagy nem ) altalaban azt vallaja hogy a karesemeny idejen fennallt "allapotot" javitja/vagy fizeti mar korabban leirtam egy autos peldan hogy mit gondolok ...

a rendorsegi feljentes kicsit durvanak tunik tud valaki hasonlorol ????

amugy jo tudni hogy groupama nem egy ugyfel orientalt biztosito de nem is ezert hanem a tulajdonosokert felelos minden haszonra dolgozo vallalat az allam feladata lenne szabalyozas ...

gabors 2016.01.31. 16:02:54

@atpijkamo128:

""új állapotban történő beszerzésének KÁRIDŐPONTI költsége, illetve ára." "

vegre valakivel egyet tudok erteni .... es ez meg TOBB is mint normalis orszagokban a szabaly itt a karidoponti (realis) erteket teritik meg mert kulonben "nyerne" a karosult ... megint csak kocsi pelda

atpijkamo129 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.31. 17:49:52

@gabors: "voltak toroltek is ?"

Hajaj!

"majd menezem aiti's blogjat"

Most nézheted, feltettem.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.31. 18:09:06

@gabors: De az az elmaradott nyugat! Mi jobban teljesítünk!
Valakinél biztos.

de let e ... 2016.01.31. 18:14:29

Ilyenkor fel kell jelenteni a biztosítót minden létező jogi fórumon és kész . A rendőrség , a fogyasztóvédelem stb , majd teszi a dolgát ... ha csak némi kellemetlenséget okoznak a biztosítónál eljáró személyzetnek , már megérte ...

gabors 2016.01.31. 18:35:58

@de let e ...: Ilyenkor fel kell jelenteni a biztosítót minden létező jogi fórumon és kész . A rendőrség , a fogyasztóvédelem stb , majd teszi a dolgát ... ha csak némi kellemetlenséget okoznak a biztosítónál eljáró személyzetnek , már megérte ...

ez mit old meg a posztolo is ezt csinaltal aztan szart sem ert l !!!! normalis szabalyokat kell csinalni es kb azt hogy a kareseemenykori kart fizessek ..

ez nem metafizkalissan lehetetlen szabalyozas ...

hokotro letarolja a 12 eves suzuki izemet akkor a biztosito ne azon rugozzon hogy mi volt a beszerzesi koltseg hanem azt amit elvesztettem valaki mas hibajabol kapjam vissza (illetve annak az erteket !! )

kapish !!!

gabors 2016.01.31. 18:43:39

@atpijkamo129: @de let e ...: Ilyenkor fel kell jelenteni a biztosítót minden létező jogi fórumon és kész . A rendőrség , a fogyasztóvédelem stb , majd teszi a dolgát ... ha csak némi kellemetlenséget okoznak a biztosítónál eljáró személyzetnek , már megérte ...

ez mit old meg a posztolo is ezt csinaltal aztan szart sem ert l !!!! normalis szabalyokat kell csinalni es kb azt hogy a kareseemenykori kart fizessek ..

ez nem metafizkalissan lehetetlen szabalyozas ...

hokotro letarolja a 12 eves suzuki izemet akkor a biztosito ne azon rugozzon hogy mi volt a beszerzesi koltseg hanem azt amit elvesztettem valaki mas hibajabol kapjam vissza (illetve annak az erteket !! )

kapish !!!

gabors 2016.01.31. 18:45:05

@atpijkamo129: cool you have some coding skills ... i do miss that ... and too old to learn ????

koszi nem sok talan 10-15

igazságos1.. 2016.01.31. 19:43:27

Én + a poszter helyett menteném az irhámat.

Az a baj, hogy már ezzel is elkésett, mivel feljelentették, vagyis minden ki fog derülni.

@milyen nőazilyen:

azok már lemondtak, nem voltak hatásosak (még)

@babbaba: ha te mondod, nálad csak butább lehetek, végül is nem én kérdezek hülyeségeket

igazságos1.. 2016.01.31. 19:53:54

Ebből már nem fogsz menekülni sajnos, most már vállalnod kell a tetteid következményeit. A legjobb az, hogy addig cirkuszoltál, amíg saját magadat nem keverted bajba. Engedd el, mert ennél csak rosszabb lesz. Innen már a biztosítón múlik, mennyire fogod megszívni.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.31. 19:59:31

@gabors: Csak figyelem, ki válaszol nekem. Mellesleg logolom a kommenteket. És akkor már csak ösze kell hasonlítani a pillanatnyi állapotot a loggal, és kibukik a törölgetés.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.31. 20:28:53

@igazságos1..: Gratulálok. Nem volt bűncselekmény, mert megvette a gépet, csak a számlát nem sikerült elsőre odaadni.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.31. 20:30:29

@igazságos1..: Azt tudom, hogy a hallásodról van orvosi papírod. Mondd csak, a szellemi, mentális képességeidről kaptál valamit?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.31. 20:54:44

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Flepnit?

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.31. 21:01:44

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: @Semmitnemérszakitiltással: Nah, az orvosi papírjain kívül biztos találtok más fogást is Igasságoson, legyetek már kicsit kreatívabbak! Ha meg fáj olvasni, ott a PgDn.

igazságos1.. 2016.01.31. 21:34:52

@atpijkamo130: látod, csak azzal tudnak jönni hogy süket és hülye is vagyok

selejtek

az ilyenek ettől érzik magukat boldognak

igazságos1.. 2016.01.31. 21:35:54

@Semmitnemérszakitiltással: persze

mond ezt annak, aki be is veszi, mint te

majd még azt meglássuk, hogy adogassuk azt a számlát másodikra :D

igazságos1.. 2016.01.31. 21:41:40

Szép kis történet és mennyi ilyen lehet még. A rendőrség felesleges leterheléséért meg még kijárna a poszternak egy alapos verés. Azon túl, amit amúgy is kapni fog. Tényleg csodálkozom, hogy legalább eljárási költséget nem terhelik ilyenkor rá a balfékekre.

igazságos1.. 2016.01.31. 21:57:15

Ajjaj.

Még egyszer és utoljára próbálom megértetni a sügérekkel, mi a baj ezzel az üggyel:

MEG KELLETT VOLNA VÁRNIA AZ ÜGY VÉGÉT, UTÁNA MEGÍRNI A SZTORIT A HOMÁRNAK!!!

Ezzel senkit nem fog meghatni, hogy a homáron követeli a pénzt magának meg hogy szemét biztosító.

igazságos1.. 2016.01.31. 22:25:15

Aha! Megvilágosodtam, mi a baj az egésszel! Majdnem elsőre rájöttem, de a poszter félrevezetően írt, félrevezette saját magát és itt a népet is. Megértettem, mi volt a baj, a biztosító miért viselkedett így. Nem az a baj, hogy a poszter azt hiszi, valamit nem jól csinált, rossz számlát adott be, etc, saját kárát akarta fizettetni a biztosítóval. Nem ez volt itt a gond, hogy most a poszter nem aludhat nyugodtan, hogy mit lép a biztosító.

Az ügy már régen elrendeződött, már a rendőrségi feljelentés előtt. A poszternak meg lett volna az esélye arra, hogy a biztosító korábban fizessen, a biztosító akart is fizetni, de egy ponton elbukott a poszter, már az elején.

Itt már mindegy, milyen adatokat küld be, nem a laptoppal van a baj meg a számlával, meg hogy elfelejtette, meg így meg úgy. Nem.

Az a jó, hogy a poszter sosem fogja megérteni, mit csinált, min bukott el. A biztosító meg ilyeneket képes levágni? Azta. Na, most már várhatja a poszter a dolgokat, már mindegy, ha kapni fog pénzt, örüljön, de nem sok esély van rá. Mert már az elején bukott, elárulta magát.

igazságos1.. 2016.01.31. 22:30:28

Eh, pedig de jó lett volna, ha a poszter megkapja a zsét, izgibb lenne a sztori.

igazságos1.. 2016.01.31. 22:35:47

A végén még lesz kedvem biztosítóhoz menni dolgozni. :D a fejem verem a falba és gurulok a nevetéstől
ha nekem azt mondja valaki hogy ezt most komoly de ne már gyerekek

igazságos1.. 2016.01.31. 22:39:29

azér már mindennek van határa

Tudatosbiztositas.hu · http://www.tudatosbiztositas.hu/ 2016.01.31. 22:50:10

Hát ezután a cikk után, szerintem hamar rendezni fogják a kárt, mert ez így nagyon ciki nekik...

igazságos1.. 2016.01.31. 22:54:41

Jól megszívattak poszter. Vagy te saját magad.

igazságos1.. 2016.01.31. 22:55:44

@Tudatosbiztositas.hu: az biztos. :D a poszter meg szerencsétlen :D

igazságos1.. 2016.01.31. 23:36:31

de szerintem van valami a biztosító kezében pluszban, mert az nem elég, hogy nem szimpatikus a feje valakinek,
+ még jól + is szívatták, csak hogy ne legyen olyan eltelve magától a kis pondró

valljál poszter, mit csináltál még úgy eldumálnék veled személyesen is hogy az van-e tényleg, amire gondolok de ahhoz személyesség kéne

igazságos1.. 2016.01.31. 23:38:23

gyere csak ide te

A Groupama Biztosító először elutasítja a kártérítés kifizetését, majd miután ennek ellenére érvényesíteni próbálom a kártérítési igényemet, feljelent a rendőrségen.
A rendőrség kivizsgálja, majd bűncselekmény hiányában lezárja az ügyet, erről 2015. novemberi határozatában tájékoztatja a Groupama Biztosítót. !

igazságos1.. 2016.01.31. 23:39:32

na dereng már valami ?

szóljá, ha dumálhatunk

ghck 2016.02.01. 00:51:09

@igazságos1..: "A nyomozás az adásvétellel kapcsolatban semmiféle szabálytalanságot nem talált"
Erre gondolsz?

Kondom Keselyű 2016.02.01. 06:37:33

Nagyon zavaros a tortenet.
Nekem valami olyasmi jon le ebbol,hogy vett egy konyvesbolt egy notebookot sajat hasznalatra,mivel eszkoz,afa vissza.
Ez valahogy a panaszos tulajdonaba kerult,amirol van adas-vetelije.
Az adas-veteli melle a panaszos megkapta az eredeti szamlat,es garanciajegyet.
Az adas-veteli lehet,hogy csak 100k-rol szol,de o azert szeretne 300-at (az eredeti szamla alapjan) ,mert 100-ert nem tudja potolni.
Ha igy van,akkor eleg erdekes a szitu :
egy hateves sony vaio manapsag 30-40 ezret er,viszont ha van rajta mondjuk firewire,vagy egy dedikalt vga,akkor boltban 300 alatt eselytelen potolni.
Azt nem tudom,hogy ilyenkor a panaszos kotelezheto-e a hasznalt noti vasarlasara,mivel a hasznalt sony vaio notik piaca elegge szuk.

Kondom Keselyű 2016.02.01. 06:46:51

@Kondom Keselyű:
Marmint nem afa vissza,csak a konyvesbolt elszamolta koltsegnek,hasznalta par evig,majd utana adta el a panaszosnak.

Mondjuk ennek sincs sok ertelme,mert akkor ennyi erovel veszek 1 milliert egy W140 Mercedest,es ha ellopjak,akkor bemutatom a 39 millio forintos eredeti szamlat :D

Meridian74 2016.02.01. 08:51:08

@The Crazy One: szövegértés. A szervíz határozta meg azt hogy 300K körül van az új. A javitás meg cirka 400K lett volna.

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.01. 08:56:36

@Meridian74: A víz nem tud meghatározni semmit. Legfeljebb a folyásirányt.

The Crazy One 2016.02.01. 09:15:21

@Meridian74: azt megértettem, hogy a szerviz ad szakvéleményt. Csak azt nem értem, hogy melyik. Egy komoly szerviz nem ad ki ilyen papírt, mert nevetséges. Nem rentábilis, kész, viszlát. Vagy, gézakomp bt. megszakértette a kárt?

Mennyivel beljebb lennénk, ha tudnánk a részleteket. Mert itt csak a grupi van nevesítetve, a többi szereplő pedig a "cég" és a "szerviz"

Terézágyú 2016.02.01. 09:54:59

Nem érdekelnek a biztosítók/biztosítások.
Nem érdekelnek az ügyeskedő kliensek.

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.01. 10:10:33

Ha a történet igaz, akkor az nagyon gáz. Már mint az, hogy egy harmadik fél saját, üzleti titkokat tartalmazó iratát kéri a biztosító. Persze leírva nincs, de a történetből kiderül, hogy az emlegetett cég, a posztoló saját cége, de akkor is, az egy teljesen független NEM természetes személy, a biztosítónak semmi köze az ő irataihoz.

Meridian74 2016.02.01. 10:20:56

@gabors: @The Crazy One: szövegértés. A szervíz határozta meg azt hogy 300K körül van az új. A javitás meg cirka 400K lett volna.
"ez erdekes errefele ilyen esetben az itteni NAV azt mondana hogy az illeto koteles adot fizteni kar idejen realis ertek es az uj laptop erteke kozott .... hiszen gyakorlatilag nyert ..."

Nem igaz, mert nekem pl füstölt el részlegesen egy AMD CPU-m, 3 év garancia volt rá, és 25. hónapban halt meg. A kereskedő garanciális cserében már ilyen CPU-t nem tudott adni, helyette újabbat kaptam úgy, hogy a régi CPU-m eredeti és TELJES árát számították be. Ráadásul a garanciális idő újból kezdődött. Azaz egy totál új CPU-t kaptam 3 év garival.

Ugyanez van az érték biztosításnál is. Ha a műszaki cucc nem javítható, akkor az erdeti vételárat (vagy annak bizonyos szerződés szerinti %-os részét, ha van önrész is a biztosításnál kikötve) téríti meg. Erről szól(na) a biztosítás, de az tény, hogy Magyarországon sportot űznek az ezzel való visszaélésekkel, és emiatt szarrágóbbak a biztosítók a megszokottnál is. Mert amúgy tőlünk nyugatabbra ez flottul megy, nagyobb a bizalom az ügyfél és biztosító között. Az más kérdés, hogy itt Mo-n nemcsak az ügyfelek éltek már vissza ezzel, hanem egyes biztosító társaságok is, de ezen sincs mit csodálkozni, értelemszerűen a biztosítóknál is magyar emberek dolgoznak (itt Mo-n) ugyanaz a mentalitásuk is, mint az EFI-knek, azaz kölcsönösen próbálja mindenki a másikat átvágni, becsapni.

ghck 2016.02.01. 10:21:00

@metal: kérni attól még kérheti, nem? Nekem semmi közöm hozzá, de miért ne kérdezhetném meg, hogy mi volt nálatok tegnap vacsorára? Aztán vagy elmondod, vagy nem...

Terézágyú 2016.02.01. 10:45:23

@Meridian74:
"tény, hogy Magyarországon sportot űznek az ezzel való visszaélésekkel, és emiatt szarrágóbbak a biztosítók a megszokottnál is. Mert amúgy tőlünk nyugatabbra ez flottul megy, nagyobb a bizalom az ügyfél és biztosító között. Az más kérdés, hogy itt Mo-n nemcsak az ügyfelek éltek már vissza ezzel, hanem egyes biztosító társaságok is, de ezen sincs mit csodálkozni, értelemszerűen a biztosítóknál is magyar emberek dolgoznak (itt Mo-n) ugyanaz a mentalitásuk is, mint az EFI-knek, azaz kölcsönösen próbálja mindenki a másikat átvágni, becsapni. "

Ott a pont!!!!

Taste4me 2016.02.01. 11:02:18

Egy MNB vizsgálatot megérne a sztori. :)

Kondom Keselyű 2016.02.01. 11:03:00

@Meridian74:

Az Aqua computer kulon rairja a garijegyre,hogy naluk idoaranyosan csokken a termek erteke.
Multkor 30 ezer forintert vettem egy Gtx 580 vgat,amin meg volt egy honap kisker gari.
A kozel 3eves szamlan 160 ezer forint szerepelt.
At is futott az agyamon,vajon mi lenne,ha veletlenul pont most romlana el.

Mérgező Hulladék 2016.02.01. 14:08:23

@ghck: "Tippeljetek ti is, ha egy törvény és egy "házirend" ütközik, melyiknek fognak tudni a bíróságon érvényt szerezni! "
És szerinted az rendben van, ha az ÁSZF-ben leígérik neked a csillagokat az égről (feltéve, hogy így van a konkrét esetben, azért vannak kétségeim), nyilván magasabb díjért cserébe, aztán meg csak kiröhögnek, hogy "de hülye vagy, hát ilyenre nem is szerződhettünk volna, törvény tiltja"? Ha az általad említett bíróság (mondjuk egy korrekt fajta ;)) azt találná, hogy az ÁSZF-ük törvénybe ütközik (amit kétlek), akkor semmis lenne a biztosítási szerződés is, fizethetnék vissza a biztosítási díjakat.

ghck 2016.02.01. 14:51:20

@Mérgező Hulladék: nyugi, nyugi, egyetértek veled, de már gondolom ezer ilyen esettel találkozott a tisztelt bíróság, és a biztosítók is, szerintem rendesen le van ez papírozva... Várjuk ki a végét...

Kondom Keselyű 2016.02.01. 16:19:24

@atpijkamo132:
A folyasiranyt a viz nem tudja meghatarozni,csak a kornyezet/domborzat.
A gravitacio huzza a legalacsonyabb pont iranyaba,o meg megy a legrovidebb uton.

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.01. 16:25:49

@Kondom Keselyű: "a viz nem tudja meghatarozni"

:)) Valóban, mert nincs is viz csak víz.

Hogy igazán pontos legyek, nem csak a Föld gravitációja húzza a vizet, hanem a víz gravitációja is húzza ugyanolyan erővel a Földet.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.02.01. 16:58:08

@igazságos1..: Csak kérdeztem valamit, őszinte kíváncsisággal. Nem muszáj érdemben válaszolni, de mivel a fél életedet, továbbá minden gondolatfolyamodat ideírod, gondoltam nem esik majd nehezedre megválaszolni egy ilyen viszonylag egyszerű kérdést.
Tehát megkérdezem újra, mert a kíváncsiságom továbbra sem csökkent:
Szellemi, mentális képességeidről kaptál valamilyen orvosi papírt?

@atpijkamo130:
Semmilyen fogást nem keresek, de ahhoz, hogy befogadjam az általa előidézett tartalmakat, szükségesnek érzem érteni a kialakulásuk hátterét. Ha erre nem találok megoldást, nekem is szükségem lesz orvosra.

Tudatosbiztositas.hu · http://www.tudatosbiztositas.hu/ 2016.02.01. 17:17:23

Ez az új érték szó nem több mint marketingfogás, be kéne tiltani, mert megtéveszti az ügyfeleket, és ellent is mond a jogszabályoknak..

Semmiképpen nem téríthet új értéken a biztosító, ugyanúgy ahogy a CASCO-nál sem kap az ügyfél egy új autót, amennyiben a 4-5-10 éves autóját ellopják...

igazságos1.. 2016.02.01. 17:52:31

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: mit izmozol, ebből már nem jössz ki jól. Engedd el. :)

@ghck: igen, várjá, próbállak rávezetni, már csak megérdemli, ha már úgy röhögnek rajta a biztosítónál.

A viselkedéssel van a baj, a poszter nem volt életszerű viselkedésű, ami gyanús lehetett a biztosítónak. Azt, hogy ezért jól megszívattak, csak nem akarod észrevenni mert annyira kell a lóvé és annyira nagy sz.rban vagy, ha nem fizet a biztosító.

Te a biztosítónál kezdted a dolgot.
A biztosító nem akart fizetni.
A biztosító feljelentett.
Még mindig a biztosítónál kalapoztál.
A rendőrség nem talált semmit sem.
Te mindent jól csináltál.
A biztosító ezek után sem fizet.
Te továbbra is a biztosítónál kalapozol.
A biztosító továbbra sem fizet sőt adatokat kér be.
Te továbbra is ügyködsz a biztosítóval.

Folytassam a sort?

Ettől függetlenül szerintem is volt még valami, amin a poszter elbukott, azon túl, hogy sz.rt a saját jogaira, meg hagyta magát meggyanúsítani, oszt még most is a biztosítóval izmozik. Hát én jól feljelentettem volna a rákba a biztosítót, ügyvéd és eljárás, meg minden ami kell. Hiszen ott a határozat, hogy a rendőrség nem talált semmit, vagyis TE ártatlan vagy. Ott a bizonyíték a kezedben. Ha a biztosító nem fizet és mégis szívat, akkor azért teszik, mert megtehetik. Nem a biztosítónál kell klappolni, hanem kemény 400 rugós kárnál már ügyvéddel eljárást indítani, ahol kell. A poszter nem azért sügér, mert valamit rosszul csinál, hanem azért, mert hagyja magát. Itt már nem kérdés, hogy a biztosító fizet-e, csak az időt húzza, hogy a poszter ne vegye észre a dolgot.

igazságos1.. 2016.02.01. 17:56:12

Milyen nyelven mondjam még el, hogy megértsék. Csak szívatták a posztert. Ha ezek után is fizetnek, akkor elismerik, hogy nem kellett volna, vagyis nem fognak fizetni. Mert lesz nekik az, hogy a poszter hagyta magát, vagyis mégis csak esetleg valamit trükközött. A biztosító így bizonyította be, hogy egyszersmind a poszter trükközni próbált ugyanakkor még pénzt se kapjon a végén.

Ha ezek után a poszter elkezd perelgetni, akkor sem jön ki jól, mert akkor is a biztosító nyer az időhúzással. A poszter ott vesztett rajta, hogy nem ő jelentette fel először a biztosítót, mert nem akart fizetni.

Ez az én elméletem, aztán lehet vitatkozni, meg hogy a poszter mit hagyott ki, de normális, épeszű, magára valamit adó ember nem hagyja, hogy csak úgy meggyanúsítsák és rendőrségi eljárást indítsanak, meg hogy még ő vigyen be adatokat ezek után.

igazságos1.. 2016.02.01. 18:10:51

Itt már, ha a poszter esetleg máshoz fordul, túl sokat veszíthet és nem fogja meg neki megérni behajtani a laptop kárt. Mert ugye 300 ezres laptopnál, ha elkezd perelgetni, feljelenteni, meg ügyvéd meg miegyebek, kitudja, akkor mindjárt mínuszban fog kijönni.

Szemét egy eljárás, de így a biztosító nem veszíthetett semmit sem, tudták, hogy a poszter mekkora nagy kalap sz.ba lesz, hogyha nem fizetnek, a lóvé kell neki. Ezt használták ki, kellett a pénz a poszternak, és bejött az, hogy amikor kijelentették, nem fizetnek, a poszter nem fixírozta a dolgot, hanem a biztosítónál klappolt.

Ez az én elméletem, de így összevágnak a dolgok, ha a poszter megkapja ezek után a lóvét, azzal a biztosító megint támadható lesz, hiszen akkor elismeri, a poszternak igaza volt, vagyis menti a menthetőt, menti a bőrét. Úgy pedig a poszter perelhet, hogy milyen eljárást intéztek ellene, ami nem egészen jogos és kétes módszerű.

Így viszont már mindegy, szerintem a poszter már bottal ütheti a lóvé nyomát, mert nem fog kapni, ha neki is kezd perelgetni, sokat nem fog érni vele.

Kicsit vadnak tűnik a dolog, de ha a poszter szabályosan csinálja a kárbejelentést, akkor nem tudtak volna rajta fogást csinálni, végül is ő is tehetett róla, hogy elfelejtette.

Aztán még megkérdeznék tőle egy dolgot, amin múlhat a dolog, de itt nagyon úgy néz ki, a biztosító úgy intézte, hogy a poszternak semmiképpen se kelljen fizetni, kiüsse K.O.-val, a biztosítónak ne legyen veszítenivalója. Ha a poszter jelenti fel először a biztosítót, rögtön, miután kiderült, nem akarnak fizetni, akkor lehetett volna még esélye.

Az elutasító határozat az elején, még a rendőrségi feljelentés előtt volt a csali. A poszter meg bevette, és ráharapott, ami mutatja hogy mégsem teljesen ártatlan bárány ő sem.

Ha ezek után a biztosító fizet, akkor saját magát fogja kicsinálni, vagy esetleg a poszternek odadob valamit könyöradományként, de ugye a biztosító nem jófej meg szeretetszolgálat.

Hogy ez mennyire legális, fene tudja, meg hogy tényleg jól gondolom-e, nem vagyok biztosítóügynök.

Kondom Keselyű 2016.02.01. 18:50:42

@Tudatosbiztositas.hu:
logikus,viszont akkor a dijnak is folyamatosan csokkennie kellene,ahogy ertektelenednek el a biztositott cuccaid :)

thomas lieven 2016.02.01. 19:12:19

@Kondom Keselyű:
Igen, ezt már én is felvetettem tegnap hajnalban, csak akkor senki nem reagált rá. Idézem:
"Állandóan fölmerül itt a műszaki cikkek gyors értékvesztése, meg a káronszerzés tilalma. O.K. Megértem. Jogos. De akkor az miért van, hogy az éves biztosítási díjat évről-évre a gyorsan értéküket vesztő műszaki cikkek ÚJ ÉRTÉKE után fizetjük? Ha elfogadom, hogy a műszaki cikkek évente 20-30-akárhány %-ot veszítenek az értékükből, és ennek arányában csökken az utánuk a biztosító által fizetendő kártérítési összeg is, akkor ugyanilyen mértékben csökkennie kellene az éves biztosítási díjnak is, ehelyett az évről-évre nő, mégpedig az inflációt kissé meghaladó mértékben. Akkor most hogy is van ez? Az avuláson szerzés tilalmát nem mondja ki a Ptk.? :-)"

ghck 2016.02.01. 19:28:47

@Kondom Keselyű: @thomas lieven:
Ez butaság, ilyen alapon az életbiztosításod díja is minden hónapban növekedne, hiszen egyre valószínűbb, hogy meghalsz...

Lakásbiztosításnál nem az egyes vagyontárgyaidat biztosítod, hanem az egész vagyont egyben. Lesznek benne avuló tárgyak, de lesznek benne frissen beszerzett tárgyak is.

Tudatosbiztositas.hu · http://www.tudatosbiztositas.hu/ 2016.02.01. 21:37:43

@thomas lieven:

Jogos a felvetésed, viszont egyrészt sok esetben indokolt lehet az indexálás, mivel egyrészt a műszaki cikkek csak egy kis részét teszi ki a háztartási ingóságok egészének, (a többi ingóság nem avul annyira gyorsan), másrészt optimális esetben évről évre bővül a lakás új dolgokkal, illetve lecseréljük a régi dolgokat, legyen szó akár bútorról akár ruháról, akár műszaki cikkről beszélünk (tehát szerintem ne abból induljunk ki általánosságban, hogy minden háztartás évről évre drasztikusan amortizálódna, mert ez korrigálódik is folyamtatosan, bővül a háztartás.

Az évenként díj illetve biztosítási összeg emelkedés, is ebből indul ki, illetve nyilván a biztosítóknak az érdeke is a magasabb díjbevétel. Akinek pedig már nem reális annak magának jeleznie és kezdeményezni a korrigálást, mert maguktól ne nagyon fognak a biztosítók a díjbevételről lemondani ( több 10 vagy 100 ezres szerződés esetében egy kis díjelengedés is több száz millió forintos bevétel kiesés lenne..

Szerintem mindenkinek szükséges lenne néha időt és energiát szánnia arra, hogy áttekintse a lakásbiztosítási szerződését, vagy keressen egy hozzáértőt aki ezt elvégzi helyette, és valótlan tartalom esetében kezdeményezni kell módosítást, vagy váltani kell, ha jobb ajánlatot kapunk, hisz erről szól a vadkapitalizmus:)

Szóval mindenki keresse elő az évfordulós levelét, és keressen meg egy hozzáértőt (akár Engem is:) )

Serivor 2016.02.01. 22:17:14

@atpijkamo128: Miért? Nem volt hamis a vád? Dehogynem, rendőrségi határozat van róla. Eredményezett eljárást? Igen. Akkor mi a problémád?

Serivor 2016.02.01. 22:20:38

@ghck: ...amelyekre nem vonatkozik a biztosítás (a legtöbb biztosításnál benne van a szabályzatban).

thomas lieven 2016.02.01. 22:32:32

@ghck:
A vagyontárgyakkal kapcsolatban elfogadom a választ, viszont az én éves avulásom – remélem – nem éri el a 30%-ot, úgyhogy pillanatnyilag még nem indokolt a drasztikus díjemelés... Egyébként mintha rémlene, hogy az életbiztosítások tarifája függ az életkortól (de erről inkább a hozzáértők nyilatkozzanak), az viszont biztos, hogy egy bizonyos életkor fölött nem is köthető a magas kockázat miatt. Kutyára is köthető egészségbiztosítás, de pl. a Groupamánál csak 7 éves korig.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.02.01. 22:35:24

@Serivor: Hamisan vádolni csak valakit lehet. Ismeretlen tettes ellen tett feljelentés nem számít hamis vádnak. Ezért nem jelentünk fel _valakit_ SOHA. Mert abból még nekünk lehet bajunk. Ha teljesen biztos, hogy egyvalaki lehetett csak az elkövető, akkor is ismeretlen tettes ellen tesszük a feljelentést, majd gyanakszunk az illetőre.
De a legegyszerűbb nem feljentgetni egymást, hanem elintézni, mert jelenleg úgyis te jársz szarabbul, ha sértett vagy.

Pink Pancser 2016.02.09. 13:51:59

Grat az update 3-hoz!
Arra azért kíváncsi lennék, hogy egy ilyen egyszerű dolgot miért csak akkor lehet elintézni, ha itt megjelenik?

halaloszto 2016.02.25. 14:58:35

@Pink Pancser: ebből az update-ből lett teljesen nyilvánvaló, hogy a grupama milyen egy aljas szemét banda...
süti beállítások módosítása