Tékozló Homár

"Önök elkezdtek nekem számlázni egy olyan szolgáltatást, amit én önöktől sosem rendeltem meg / Frissült a Telekom válaszával

2016.02.01. 15:53 | Homár Hilda | 55 komment

telekom-logo.jpg

Na olyan sem volt még, hogy a T-vel úgy küzdjön valaki, hogy még csak ügyfelük sem volt!

Kedves T-Com,

Röviden összefoglalva, volt egy korábbi majdnem egy évtizedes DSL szerződésem a GTS Datanet-el, ezt megszüntettem 2015.06.17-én a telefonszám visszahordozása nélkül. Ez egy fontos momentum, hogy a szám visszahordozása nélkül, ez azt jelenti, hogy mivel a DSL szolgáltatást megszüntettem a telefonvonalra erre a jövőben már nem tartottam igényt, ez azt jelenti, hogy a telefonvonalat a DSL az alvállalkozójának visszaadta (T-Com)

Ezután Önök elkezdtek nekem számlázni pár hónappal később egy olyan szolgáltatást, amit én önöktől sosem vettem igénybe és sosem rendeltem meg. Ekkor ügyfélszolgálatuknak jeleztem, 2015. 11. 16-án, hogy indokolják meg követelésük jogalapját. Ezután magyarázkodásba kezdtek, hogy 2015. 09. 01-én átvették a GTS Datanet lakossági ügyfeleit és megkértek, hogy mondjam le a szolgáltatást. Egy olyan cég szolgáltatást mondjam le újra, aminek nem voltam ügyfele, nem értettem ezt a meglehetősen szabados jogi mentalitást :)

Azt sem igazán értettem, hogy ezzel hogyan próbálja legalizálni a problémát, de természetesen visszaküldtem a lemondó nyilatkozatot az eredeti 2015.06.17-es dátummal, amikor az eredeti lemondás történt a Datanetnel, amikor még nem is lehettem volna az ügyfelük. 

Egy darabig megint csend volt, bár továbbra is spam-eltek 0-ás számlákkal. Most megint érkezett a levél, 2016.01.11-én ebben már már 2017-ben lejáró hűségidőről beszélnek. Ami vicces nem, hogy szerződés kötésre azóta sem került sor, de rámutató magatartásról sem beszélhetünk. Ismét felteszem Önöknek az eredeti kérdésemet: indokolják meg követelésük jogalapját!

Mindenesetre szeretném ezt az ügyet rövidre zárni, mert engem már kezdenek zaklatni az Önök levelei. Ha Önök máshogy gondolják akkor vigyük az ügyet birósági szakaszba, illetve azt javaslom vonjuk be a fogyasztóvédelmi hatóságokat is, hátha segít Önöknek jogilag értelmezni a kialakult helyzetet.

Üdvözlettel,

Gábor
UPDATE febr. 4.
A posztot elküldtük a Telekomnak, ezt válaszolták:
A Magyar Telekom 2015-ben vásárolta meg a GTS Hungary Kft-t. A két cég között létrejött megállapodás értelmében a GTS ügyfeleinek 2015.  augusztus 15-től már a Magyar Telekom nyújtja az előfizetői szolgáltatásokat. Az ügyfelek GTS Hungary Kft-nél  fennálló előfizetői jogviszonyába az elektronikus hírközlésről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően szolgáltatóváltással a Magyar Telekom lépett. A módosításról és az ügyfelek teendőiről mind a GTS Hungary, mind a Magyar Telekom értesítette az ügyfeleket.
A blogbejegyzésben egy a váltást megelőző szerződés felmondás szerepel, konkrét ügyféladatok hiányában azonban a felmondásra vonatkozó információkat ellenőrizni nem tudjuk. Amennyiben az ügyfél bármelyik szolgáltatónál panaszt terjesztett elő, a jelzett problémákat természetesen részletesen kivizsgáljuk.
Ha ez még nem történt meg, a segitunk@telekom.hu címre várjuk az ügyfél levelét, amely alapján be tudjuk azonosítani, és érdemben kezelni tudjuk panaszát. Az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk, és köszönjük megértését.
Üdvözlettel: Telekom”
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kondom Keselyű 2016.02.01. 16:11:00

Ez botranyos!!!
Egy adminisztracios hiba miatt nullas csekkeket kuldenek valakinek.
Jo lenne, ha az ilyen kegyetlen cegek eltunnenek az orszagbol.

FDToth 2016.02.01. 16:17:07

0-s számlákat miért a Telekom küld? a GTS datanethez így nincsen közük.
Valamiért itthon bevett szokás, hogy ha megszűnik egy szolgáltatás, akkor beraknak helyébe egy másikat, de nem ám hasonlót, hanem drágábbat.
Nálunk a cégben van egy vonalas telefon, 0 beszélgetés, csak h legyen. Megszánt rá a Bázis csomag, megkaptam az értesítést h vmi 10 rugósat adnak a helyébe. Gondoltam én naivan, hogy a kedves ügyfélmenedzser majd jelzi, hisz ez a feladata. Hát nem.
Jó, értesítettek, kifizetem nekik azt a pár ezret, ezzel nincs gond, csak azt nem értem h ha van egy 3 ezer Ft-os csomagod, azt miért egy 10 ezressel kell helyettesíteni? Miért nem dönthetem el én? pl küldenek értesítést h megszűnik, és ebben felsorolják az összes lehetséges csomagot, én meg majd megmondom h melyiket.

Terézágyú 2016.02.01. 16:20:08

Nem értem a poszter levelét.... most akkor mi történt???????

Terézágyú 2016.02.01. 16:23:19

És mi a helyzet ezekkel a mondatokkal, hogy
"Ami vicces nem, hogy szerződés kötésre azóta sem került sor, de rámutató magatartásról sem beszélhetünk."
????

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.01. 16:28:35

@Terézágyú: Kicsit csodálkozom. Vagy a Homárra irogatók vesznek be előtte mindig fogalmazásgátlót, vagy Helga választja ki sebészi precizitással a legértelmetlenebbeket.

Terézágyú 2016.02.01. 16:33:24

@atpijkamo104:
"Vagy a Homárra irogatók vesznek be előtte mindig fogalmazásgátlót"

Ahogy a múlt héten is mondtam a nagy titkot: át kell olvasni, amit az ember írt, mielőtt elküld egy levelet.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.01. 16:46:26

@Terézágyú: Én nagyon halkan mondom, hogy talán az se segítene.

Beerhead 2016.02.01. 17:11:58

Amúgy a szerencsétlen poster helyében megpróbálnám, jó eséllyel van net azon a kanócon. Ekkor nincs további teendő, mint fű alatt ingyen netezni az idők végéig.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.02.01. 17:15:01

@Terézágyú: idegállapotban volt. Fűtötte az indulat és nem volt rá képes, hogy újra szembesüljön az érzelmi sokkot kiváltó eseménnyel, így inkább csak megnyomta az 'Elküld' gombot.

cmx85s 2016.02.01. 17:24:52

vigasztal, hogy nem csak én nem értem..
Tehát, a poszternek volt egy szerződése a GTS-szel, amit lemondott júnisuban, majd a GTS ügyfeeit átvette a T szeptemberben, és azóta 0 Ft-os számlákat kap a T-től? Mint ügyfelük? Akkor télleg netezzen ingyibe egész hátralévő életében, ne irogasson!

McZozo 2016.02.01. 17:35:27

@cmx85s: gondolom nem a szamlaja nullas cask a szamlan egy olyan szolgaltatas amilye nincsen, es mikor ezert reklamalt ahelyett hogy levettek volna meg husegidot is hozzacsaptak

piroshangszóró 2016.02.01. 19:09:21

Mi a faszomat próbálsz elmesélni, kedves Gábor?

Nick-son 2016.02.01. 19:13:00

@FDToth: Így van, én is jártam már így. Át is mentem másik céghez utána, úgy voltam vele amelyik cég ilyen mocsokságot csinál az ügyfeleivel annak nem akarok az ügyfele lenni.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.01. 21:45:26

"Ha Önök máshogy gondolják akkor vigyük az ügyet birósági szakaszba"
Hát kb. ezzel fogsz eredményt elérni, mással nem... De vedd le őket kártérítéssel is :D

AtiSnatch 2016.02.02. 07:09:59

"Ismét felteszem Önöknek az eredeti kérdésemet: indokolják meg követelésük jogalapját!"

Én meg kijelentem, hogy nem inkább tilccsák be? Oldják meg?

szekertabor · provo.blog.hu 2016.02.02. 09:25:57

Kedves kommentelők,
Ez nem poszt, hanem egy reklamációs levél a szolgáltatónak. Nincsen benne részletesen kifejtve mindaz, ami a szolgáltató és a panaszos számára tudott, pl. hogy milyen összegről állították ki az utolsó számlát.
Az viszont egyértelműen kiderül, hogy a T (valószínűleg a GTS hibájából) ügyfelének tekinti a panaszost, aki semmilyen okot nem adott erre, és (a saját hibájából) nem törli a őt az ügyfelei közül, hanem ismételten zaklatja.
Ismerve a honi szolgáltatók mentalitását, előbb fogják átadni a jogosulatlan követeléseiket egy behajtócégnek, mint hogy valaki a cégnél kihúzná a seggéből az ujját, utána járna a panasznak, és leadminisztrálná a tévedésüket, hogy az adatbázisban ne szerepeljen többé a panaszos. Ezért úgy gondolom, hogy Gábor körültekintően jár el, amikor nem hagyja annyiban a dolgot. Még gondosabb lenne, ha a levelét a felügyeleti szerveknek is elküldené.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.02.02. 09:30:42

hátméh ha tudná a poszt toló, hogy titokban meg is csippelték! Azért van az adatbázisban, csak az egyelőre ingyenes.

Terézágyú 2016.02.02. 09:32:01

@szekertabor:
"Ez nem poszt, hanem egy reklamációs levél a szolgáltatónak."

Mi viszont posztot szeretnénk. Mivel ez egy blog.

Bluemotion 2016.02.02. 09:46:28

@FDToth: Fuss neki újra: "2015. 09. 01-én átvették a GTS Datanet lakossági ügyfeleit"

Bluemotion 2016.02.02. 09:53:46

@szekertabor: Kedves szekertabor! Milyen behajtási tételekre gondol 0 Ft-os követelés esetén?

Karel Erzsébet 2016.02.02. 09:59:39

Sok évig vettem igénybe a GTS Datanet-szolgáltatását/internet,telefon/, soha semmi problémánk nem volt egymással,kölcsönös elégedettségről beszélhettünk. A baj csak akkor kezdődött,amikor a GTS-t felvásárolta a T-com. Felhívott a Tékomos ügyintéző/tavaly júniusban/hogy a Datanet megszűnése miatt keressem fel őket,kössünk szerződést,de minél előbb,ha a régi telefonszámomat hordozni /megtartani/szeretném a jövőben is. Ekkor felhívtam a Datanetet,egyeztettünk arról,hogy náluk már tényleg nincs tennivalóm,/nincs tartozás,stb./menjek a T-Com-hoz. A T-Comnál nem találtam megfelelő csomagot,ezért a DIGI mellett döntöttem. /előzőleg a T-comnál volt egy alapcsomagom a televíziós-adásokhoz és mellette volt a Datanet-internet/telefon-csomagom,nyilván ezért a T-Com keresett meg/ Lemondtam a T-Comnál a televíziós csomagot,kérdeztem, mi legyen a régi Datanetes lemondással kapcsolatban, azt felelte, mindent beírt a gépbe, tudomásul vette, postán küldjem vissza a T-Com részére az adaptert,amivel az internetre csatlakoztam addig és köztünk minden lerendezettnek tekinthető. Feladtam még aznap a postán az adaptert , ez kb.2015.július 23.-án volt!!! Közben pár napon belül a DIGI,az új szolgáltató bekötötte a TV/internet/telefon szolgáltatást nálam otthon és én innentől tőlük kaptam a szolgáltatást. Nyugodtan ültem a fenekemen,csodálkoztam kissé hogy ez ilyen egyszerű volt,hiszen mindenki azt mondta,na majd meglátod,hogy megszivatnak majd a cégek. Ezek után augusztus,szeptemberi internet-telefonszámlát kaptam a Datanettől kb. másfél hónap múlva. Felhívtam őket,levelet írtam nekik,érveltem értelmesen,adatokkal,konkrét tényekkel. Visszaírtak,hogy megértenek,de NÁLUK,SZEMÉLYESEN,ÍRÁSBAN/e-mail-ben/NEM MONDTAM LE A SZOLGÁLTATÁST.!!!! Hiába mondtam hogy az őket felvásárolt cég,akik címére az adaptert is visszaküldtem,tehát ad abszurdum ha akartam volna sem tudtam volna igénybevenni a szolgáltatásukat, /megjegyzem ez utólag egyszerűen ellenőrihető náluk/nembeszélve arról,hogy én már másfél hónapja igazolhatóan más szolgáltatót veszek igénybe és fizetem a havidíjat is. Ez sem hatotta meg őket,úgyhogy kifizettem a két szolgáltatónál a kéthavi díjat. Mi ebből a tanulság? Hülye voltam hogy az T-Comnál elhittem az ügyintézőnek,hogy az új cég,aki a Datanet tulajdonosa lett és minden ügyében illetékes,mindent tudomásul vett,amit bejelentettem és majd intézkedik a részletekről,békésen elváltunk egymástól. Hát nem így történt. Utólag azt gondolom,ha maradok a T-Comnál,kötök velük egy új szerződést az összes szoláltatásról,akkor TALÁN sikerült volna nekik a DATANET-nél lemondani a szerződésemet. Bakker,milyen egyszerű lehetett volna az egész,tényleg így utólag már értem!

joska61 2016.02.02. 10:58:50

@Kondom Keselyű: Elolvastad egyáltalán a posztot? Nem kell válaszolni, látszik, hogy nem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.02.02. 11:53:16

Gábor Gábor, leállsz levelezni velük? Egy emil "soha nem volt önökkel kapcsolatom bla-bla" és ezzel ennyi
Ezért kelelne a fizetős emilezést bevezetni Fogom is javasolni.

Namosmé' rugdostok??

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.02.02. 11:55:08

@Karel Erzsébet: Mé' nem a Homárnak irod meg ezt a szófolyamot?

szekertabor · provo.blog.hu 2016.02.02. 16:10:16

@Bluemotion: Honnan tudja, hogy az utolsó számla is 0,-Ft-ról szólt?

szekertabor · provo.blog.hu 2016.02.02. 16:15:40

@Terézágyú: "Mi viszont posztot szeretnénk. Mivel ez egy blog."

Akkor lehet panaszlevelet írni a Homárra, hogy Homár Hilda nem posztnak való reklamációkat tesz ki a Homárra. Hátha ebből is poszt lesz. :-)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.02.02. 19:56:30

@horex: mert akkor bunkó stílusú kánonban kapja meg, hogy miafaszéfizetbe jogtalan tartozást... Helyette szégyellem magam.

Bluemotion 2016.02.03. 13:26:08

@szekertabor: Ön honnan tudja, hogy nem? Véleményem szerint a saját vízióninkat ne ültessük bele a történetbe.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:14:42

@Kondom Keselyű: és le is mondtál az alapvető jogaidról, amit ezért meg is érdemelsz :-/

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:16:00

@FDToth: át vagy cseszve, azért - keress meg e-mail-ben, segítek!

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:18:16

@atpijkamo104: azért, mert te valamit nem értesz, még nem biztos, hogy az a szöveg/esemény/tény/adat az értelmetlen és nem te :-)
olvass el és megérted, ha nem, keress meg e-mail-be és elmesélem
r.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:24:14

@Terézágyú: bocs, de aki kiposztolja technikai értelemben ide, ő is átszerkeszthetné, nem? korábban ez mintha szokás lett volna errefele' - azt nem lehet elvárni mindenkitől, hogy szabatosan értsen pl. a hírközlési joghoz, de ehhez képest annyi hiba nincs itt, más kérdés, hogy a T. Olvasók pedig igen szűklátókörűek vagy figyelmetlenek, vagy ad absurdum még a posztolónál is kevésbé értenek a dologhoz, de azért mégis nagy bátorsággal és öntudatossággal ezerrel felvésik igen sokrétű információkat és nagyívű véleményüket -/

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:26:25

@atpijkamo104: azt azért ugye te is észrevetted már, hogy ez a fogamzásgátlós hasonlat de jure egy nettó diszkriminatív sértegetés?

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:27:53

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: így is van, dögöljön meg a szomszéd tehene is, sőt: csak az övé, gratulálok! :)

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:33:08

@szekertabor: Köszönöm! 20-ból egy értelmes ember! Az a felügyeleti hatóság már más tészta, sajnos az NMHH és egyes cégek azt is kilobbizták, hogy féléves időn túl már igazolnia kell a T. Előfizetőnek, mi az édes anyjáért nem fordult az NMHH-hoz, míg az 1 éves határidő pedig jogvesztő (ott van leszarva az elévülés megszakadása ahol van, ott egye meg a rosseb, hogy a 30 napos válaszadási max. helyett a gyakorlatban már a min. 30 napra nőtt, és egy értelmes letárgyalás így lesz vagy 150-180 nap, ami praktikusan épp fél év).
robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:35:03

@Terézágyú: légy oly jó és meséld el a kettő közötti egzakt különbséget, köszönöm!

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:36:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"@Terézágyú: Kicsit csodálkozom. Vagy a Homárra irogatók vesznek be előtte mindig fogalmazásgátlót, vagy Helga választja ki sebészi precizitással a legértelmetlenebbeket."

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:41:11

@joska61: szerintem az, hogy te nem érted az összefüggést, még semmiesetre sem ok arra, hogy mást lehülyézz...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.18. 19:41:29

@Tele Maus Nonprofit Consulting: Bekopizni sikerült. Ez még csak fél pont. A másik felét akkor kapod meg, ha sikerül el is olvasni. Rajta!

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 19:45:13

Összefoglalva (2017.02.18. 19:44.. ja: 1944..) : ennyi önző, kegyetlen, jórészt névtelen, prosztólelkű, buta, műveletlen féreg is csak ebben a szerencsétlen egy fasiszta országban van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.18. 19:52:06

@Tele Maus Nonprofit Consulting: "ennyi önző, kegyetlen, jórészt névtelen, prosztólelkű, buta, műveletlen féreg"

Ha kivándorolsz, eggyel kevesebben lesztek.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 20:15:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem, inkább bemegyek abba a börtönbe, ahová te kívánsz másokat - magad helyett

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 20:17:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nota bene: mszp-s és fidesz-es tolvaj, mert különben így azt jelenti roppant értelmes nikked, hogy az mszp-től és a fidesz-től loptak- egyébként ha még egyszer visszaválaszolsz, vakuljon meg a vona és az összes 64 vármegyés és az összes polgári körös nyilas kis g..i Đ

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.18. 20:24:34

1. Írni nem tud.

2. Olvasni nem tud.

3. Magyarul nem tud.

Ezerrel vergődik, minden bajával mást okol.

Hmm...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.18. 20:35:00

@Tele Maus Nonprofit Consulting: "vakuljon meg a vona és az összes 64 vármegyés és az összes polgári körös nyilas kis g..i"

Tárgyalás nem lesz? Miért nem rögtön lincselni akarsz?

Te valószínűleg egy meggyőződéses emeszpés, dékás vagy fideszes vagy. Sajnálom, hogy a lelkivilágodba tapostam a tolvaj főnökeid miatt.

Nem, nem sajnálom. :))

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.02.18. 21:49:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

1 ad a dolog egy feltételhez volt kötve, amelyet te beállítottál

2 ad 2 azért, mert ez a véleményem azokról, akikről ez a véleményem, szerinted a halmazelméletek melyik bizonyossága szerint vagyok annak a halmaznak a tagja, amelyikbe te besorolsz engem?

3 ad ott kezdődik a baj, hogy minden véleményt valakihez vagy valamihez hozzá alkar mindenki kötni - ezért aztán aki FÉL, az nem is meri kimondani a véleményét, amíg EZEK hatalmon vannak, az a másik pedig, aki az EZEK uralmát szereti, ő eleve utál mindenkit, aki EZEKET nem szereti, és ott vannak még AZOK, akik ezeket és másokat nem bír elviselni, mert EZEKHEZ képest szerinte ugyanolyan bűnösök, de elvárja ezeknek és azoknak is a feltétlen megengedését, hogy AZOK, akiket ő szeret, azok biztos nem fognak lopni, csalni és biztos nem olyan rosszak, de nem érti, miért nem szereti jórészt senki más AZOKAT, hiszen AZOK már nem amazok akik régebben voltak, mert AZ megmondta, hogy nem azok már, így AZOK akik eddig AZOK voltak, így már nem lehetnek AZOK, tehát mindenki nagyon tiszta és becsületes, csak azt felejtik el a jóemberek', akiket EZEK, AZOK, AMAZOK és még páran átalbasznak, átalbasztak és átal is fognak baszni (mert a politikában sohase mondd, hogy soha és soha sem igaz amit nem mondanak ki és az sem amit kimondanak és még csak azt sem mondják ki amit más nem szeretne, nemhogy az nem, amit ezek, azok és amazok meg mi és ők nem szeretnének), nos, ők még véletlenül sem hisznek az individualista, szabad gondolkodásban, szóval most itt tartunk

4 ad ezek alapján tehát te sohasem fogod elhinni nekem, hogy ez mind az én, egyes egyedül az én szabad, saját, mindentől és mindenkitől független, önmálló véleményem

5 ad Végül kijelentem: Karthagot már pedig el kell pusztítani!
süti beállítások módosítása