Tékozló Homár

Így töpörödött és fogyott a dobozban a Somat 5 év alatt

2016.05.09. 14:53 | Homár Hilda | komment

p1090295.JPG

A jelenség nem új keletű persze. Rég megszoktuk a 90 darabos 100-as zsepit, és gyakorlatilag felnőtt egy generáció, mely már nem látott  2 decis tejfölt. A nép néha még bosszankodik egy sort a fogyatkozó egységeken, de általában  keserű beletörődéssel konstatálja, hogy megint kevesebb jár ugyanazért az árért. Pistabá azonban igazán kurucos hozzáállással mutat példát.

Kedves Homár,

tegnap vettem egy Somat XXL Standard mosogatógép tabletta csomagot. Gyanús lett a 90db-os mennyiség, ezért előkerestem az előző két dobozt, ezeken megtalálható a gyártás éve is. Hangsúlyozottan azonos termékről van szó, mindegyik a Somat legegyszerűbb Classic/Standard nevű tablettája és mindegyik kiszerelés XXL pack néven fut. Henkeléknél - a más gyártóknál Magyarországon megszokott módon - szintén összement a beltartalom. Azonos vagy drágább áron természetesen. A mellékelt fotókon az látható, hogy az XXL pack tartalma:

- 2011: 100db
- 2013: 95db
- 2016: 90db

További érdekesség, hogy pár éve a tabletták mérete (súlya) is csökkent.

p1090296.JPGA dobozok alján lévő össztömeg osztva a darabszámmal:

- 2011: 19g
- 2013: 17g
- 2016: 17g

Mindezt természetesen azonos méretű dobozban adják, azzal nem spórolnak. Jövőre mély szeretettel és tisztelettel várjuk a 85db-os 15 g/db XXL kiszerelést, a marketinges zsenik már bizonyára dolgoznak rajta. Természetesen azt is el tudják majd adni, de nem nekem, én befejeztem velük. Nyilván én vagyok gyökér, de Coca-Colát sem veszek elvből, amióta megmagyarázták, hogy közkívánatra váltották le azonos áron a 2 literest az 1,75-ös palackkal... Az ásványvíz sokkal egészségesebb :)

Köszönöm, hogy meghallgattál.

Pistabá

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska. 2016.05.09. 15:01:29

@Terézágyú: fa? :D Somat. A mosógélekkel nem végzett valaki hasonló kutatást/megfigyelést mert roppant gyanúsak!?

rarabel 2016.05.09. 15:10:30

Összemegy minden.
A joghurt, a kefir, a sör, a cola, a kenyér, a Turbó Rudi, az ország....
Csak egy dolog nem megy össze.

-creeper- 2016.05.09. 15:14:41

Csak arra vigyázz, nehogy NaturAqua ásványvizet fogyassz, mert azt is a Coca-Cola HBC forgalmazza. :)

rarabel 2016.05.09. 15:18:08

A régi szép idők, amikor még Amatil volt és nem THC...

2016.05.09. 15:22:50

Mostanában nem nagyon látok 4 decis Sopronit. Lehet, hogy megbukott a Heineken szentségtörése?

Sanda gyanu 2016.05.09. 15:27:06

Ó, én már évtizede eljátszottam a pultoslánnyal, hogy fél decit kértem, amikor már a burkolt áremelés miatt csak négy, meg két cent volt a kiszerelés. Megoldottuk, kértem két négycentest, meg egy kétcentest és széttöltöttük két pohárba.

Aki a kis kezecskéivel tapicskolja a pofókot 2016.05.09. 15:29:14

A kilencven dekás kenyérre emlékeztek?

Erről az a vicc jut az eszembe, amikor az ötvenes években szintén ugyanezzel a módszerrel akartak drágítani a pékek és kisebb zsömléket keztek csinálni. Az asszonyok küldöttséget menesztettek Rákosi elvtárshoz, aki megvizsgálta a problémát, majd megoldotta:
- Ásszonyok! Nem a zsömle kicsi! A pofátok nagy!

Terézágyú 2016.05.09. 15:29:54

- Nem tudsz valakit, aki jelentkezne nálam csaposnak?
- Mit kell tudnia?
- Csak annyit, hogy 1 liter = 8 deci.

Treff Bubi 2016.05.09. 15:51:37

Off: az ásványvíz a legnagyobb lehúzás.

Terézágyú 2016.05.09. 15:54:49

Pláne a Kerekeskúti ásványvíz :)

Uni1002 2016.05.09. 15:56:25

@Aki a kis kezecskéivel tapicskolja a pofókot:
Bocs. de ezt nem Rákosi, hanem Marosán elvtárs (olyasmi, mint ma egy Fideszes szóvivő) mondotta.

Uni1002 2016.05.09. 15:59:29

Nálam a 0,9 literes étolaj verte ki a biztosítékot a Tescóban. Lehet hogy meghallották amint a polc előtt a kedves rokonaikat szidom, mert vagy egy éve eltűnt a polcról.

neet 2016.05.09. 16:02:28

@nagybalfasz: hálistennek én se!! nézem-nézem és ha nem találom rajta a 4 dl feliratot, ill. 5-öst találok, hát jé megveszem. Eddig bojkottáltam a sopronit, de most újra veszem (néha).

tejfölbiztosítás 2016.05.09. 16:14:43

Izgalmas poszt is lesz? Megkésve, de törve nem? Hilda fejét mikor töri el valaki?

The Crazy One 2016.05.09. 16:34:43

Ez egy kitalált poszt, amit senki, soha nem küldött be.

Sanda gyanu 2016.05.09. 16:45:38

Mondjuk az is elképezelhető, hogy az eltelt évek alatt az élenjáró német vegyipar kifejlesztett egy erősebb hatóanyagó mosogatótablettát, így kevesebb vegyszer is elegendő ugyanannak a hatásnak az eléréséhez. Vagyis lehet, hogy ezért csökkent a tabletták darabjainak fejenkénti tömege.

VonBraun 2016.05.09. 16:59:25

@Ambrózy Lőrinc: "A tabletták méretcsökkenése egy több éves project része, amiben a tisztítószer-gyártók elkezdtek nagyobb koncentráltságú szereket használni."

...a gyereket pedig a gólya hozza! Ez kimaradt.

Joecy 2016.05.09. 17:08:12

Csak számomra evidens hogy a termékek 95%-ánál egységárat kell nézni?
Amúgy, két megjegyzés, mind a kettő érdekes konklúziót eredményez:
1. Ha 2-3 évig kitart egy doboz tabletta, nem oly mindegy?!
2. Ha nem tart ki ennyi ideig a doboznyi tabletta, milyen megfontolásból tartogatja a poszter az üres (bocsá' esetleg újrafelhasznált) dobozt?
+1. Ha volt pénzed majomra, legyen banánra, akarom mondani tablettára is... :)

Darth Revan 2016.05.09. 17:28:57

A poszt legdurvabb resze, hogy megvannak a korabbi dobozok is. Miert tartogatja? Hogy evek mulva bebizonyitsa, hogy kevesebb kerul belejuk? :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.05.09. 17:33:26

@The Crazy One: "Ez egy kitalált poszt, amit senki, soha nem küldött be."

+

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.05.09. 17:35:00

Nem az adagok kicsik, hanem a fizetésetek alacsony.

Taxomükke (UK) 2016.05.09. 17:39:32

@VonBraun: Mi a baj? Mindenkinek jogaban all hulyenek lenni...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.05.09. 17:46:39

Egyébként nem a mérete változott, hanem a vonalkódon is látszik, ez egy másik termék.

Rosszindulatú Vászka 2016.05.09. 17:55:03

Régen a pöltsöm is nagyobb volt. Nem váltottam vallást, természetes kopás.

PabY 2016.05.09. 18:17:28

a dobozból már lehet legyártottak 30 évre előre :D

asdf 2016.05.09. 18:17:57

@atpijkamo119: Persze, hogy változott a vonalkód, a 95 darabos vonalkódja nem lehet ugyanaz, mint a 90 darabosé. Ha egyezne, úgy b***ná vissza a bolt érintetlenül a teljes szállítmányt a beszállítónak, mint a huzat.

tejfölbiztosítás 2016.05.09. 18:37:32

Észveszejtő a pangás itt. Majd az lesz szépen lassan, hogy kihal ez a hely.

kulup 2016.05.09. 18:56:41

Elmész a Metróba, megkeresed a polc legalján eldugva a 3 kilós Aro márkájú mosogatógépbe való port, 2000 körüli áron. Nem csak tablettát lehet belerakni, megy az porral is, ugyanolyan jól mosogat vele. Ráadásul ez tökugyanaz, mint a szarrá marketingelt (fa)Somat vagy a többi, csak nincs összepréselve. Még a piros-kék bogyók is megvannak, amik a pörköltszafttal beszélgetnek a reklámban. Adogatod a mosogatógépednek, kitart hónapokig. Szívesen.

The Crazy One 2016.05.09. 19:03:05

@tejfölbiztosítás: itt a nyár, jöhetnek az Ede utódok. Próbáltam Füreden szállást találni, aztán csak tróger Almádi jött össze. Sebaj, viszem a ceruzámat és a noteszemet és mindent jegyzetelni fogok, könyörtelenül. Ha esetleg senki nem akarna átbaszni, akkor majd kitalálok valamit. Majd legfeljebb azt hazudom, hogy voltam Tihanyban vadászni. Tudod, mindent a nagyérdemű (engedelmeddel) Homárd közönségéért...

igazságos1.. 2016.05.09. 19:13:21

Ajjaj.

De kit érdekel, mikor mingyá Trónok Harca van.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.05.09. 19:35:32

@Joecy: @Darth Revan: Mi közötök hozzá, hogy miért tartogatja a dobozokat? Vagy csak a kíváncsiság hajt? Lehet, hogy a kutyátok lábait akarja majd beletenni, ha összejön a négy doboz.

Joecy 2016.05.09. 19:37:20

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Tipikusan az az okoskodó troll vagy, aki nem érti a szarkazmust, de osztani a semmit nagyon tudja :)

Matteo79 2016.05.09. 21:50:22

Hulye posztolo. Szive joga a gyartonak. Ha nem tetszik ne vedd meg.

MrZed001 2016.05.09. 22:46:31

Kétség kívül a Somat nyerte a TÜV mosogatógép-tabletta tesztelését.

Viszont, ha drágállod a (fa)Somat, akkor ha bemész az Aldiba nem csak hogy fűszoknyás lányok kényeztetnek, de a második helyezett Aldi-s tablettát a Somat árának harmadáért kapod meg.

gabors 2016.05.09. 23:15:38

@nagybalfasz: nepegeszsegugyi politika volt .... sok hasonlon dolgoznak mostanaban az elvtarsak (maros... felek)

gabors 2016.05.09. 23:18:51

@VonBraun: ilyen amugy van meg kell nezni az osszetevoket van ahol ra an irva hogy pontosan hany gram a "hasznos" anyag ...

ugyanez van sima mososzereknel ahol vizzel higitott biszbaszokat veszel. Itt van olyan hogy 1/10-es flakonban aruljak a cuccost azzal hogy toltsd fel a kiurult flakont es adj hozza vizet !!!

vagy mint regen a jaffa ...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.05.10. 01:09:39

@MrZed001: Akkor Henkelék gyártanak oda külön tablettát (úgy, mint mosóport is), mert pár éve a k-eu-i verzió olyan szar, mint ide Lacháza. Azzal egy teszten legfeljebb a hideg víz verhető. Először azt hittem, elromlott a mosogatógépünk, pucoltam, üresen átmostam, öblítőt tettem bele, de minden üveget foltosan hagyott. Aztán megvettem a DM legolcsóbb, saját márkás tablettáját, ettől megjavult a mosógép.
Karate kutya? A fasomat!

Phil Necro 2016.05.10. 06:24:23

Regen a penteki spuri is vasarnap estig tartott,manapsag szombat reggel hazakeveredek,es azonnal elalszom.

CID. 2016.05.10. 07:54:21

@Phil Necro: lesz az még így sem:D

Manyecska. 2016.05.10. 08:13:25

@Phil Necro: nekem is volt már ilyen erős hasmenésem..ON

tejfölbiztosítás 2016.05.10. 09:28:54

A sörökkel kapcsolatban: nekem inkább az a kínom, hogy az 5% más nincs, de 4.5 sem, 4-4.3%-ig vannak az ebadták. Mindemellett még drágábbak is lettek. Nem most volt már ez a kécceres változás de benne marad az emberben az ilyen.

Hilda fejét teliben szarták, ezért az egyposztos felállás. Úgy lett volna a legjobb, ha egyposztos elóadóként debütál és húzza le a rolót egyben. Milyen érdekes, jackyll, meg Szily idejében is voltak több és érdekesebb posztok. Tehát nem ugyanilyen izgalmasságúak, csak több, vagy izgalmasabbak, de ugyanennyi, hanem mindkét tulajdonság jobb volt. Egyszerre. És naponta 3x. Oké, nem vonok párhuzamot a szex-szel. Bár ha egy szamár megbaxxná ezt a szerencsétlent és közben okostelefon vón kezében és a hüvelykujja a kijelző felett nemsokkal pihenne és nagy, önfeledt rázkódtatás közepette hozzá-hozzáérne a kapacitív felülethez az az ujj, hirtelenjében az addig mint gardróbban raboskodó csontvázak ömlenének ki a beküldött, de soha közre nem adott posztok, mindenféle ízben, színben, formában, s kiszerelésben. Ugrálnánk. Pörögne a görögtűz és mi gumicukrot osztanánk egymás közt (ezek szinesek lennének). Beütne a boldog, modern hippikorszak. Egy nap csak 3-romm posztot fogyasztanánk el, hogy kiélvezhessük mindeniknek az összes ízét, mit beletáplált az írója, s mit kollektív szellemi énünk reflektálni tud rá. Hagynánk kifutni mindezt. Majd zöldséges csirkét zabálnánk. De lehetne mást is zabálni.

joska61 2016.05.10. 09:31:35

Darabár a lénye ebben is. De aki dobozméretre megy, így járt. A tabletta súlya pedig a mosogatás hatékonyságára nincs kihatással. Fejlesztették, jobb lett. Csók.

tejfölbiztosítás 2016.05.10. 09:42:05

@kulup: hát ha ugyanaz, akkor ne nagyon ajánlgasd/az bebaszna (lásd fenti tapasztalati leírást). Nem tetszik nekem ez az "ugyanazozás" ásványvizek tekintetjében is mindig a csapvízzel szokták ugyanazolni. Nem, nem ugyanaz, ettől még lehet szar. Minden ugyanaz. Menjél közelebb, aztán nemugyanaz lesz.
Na.
@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: :D

Kicsit más: véletlenül belenéztem egy tévéműsorba és "szerelmi horoszkóp nyárra" volt a téma. Ne. Ez fájt.
- Nem tudja véletlenül merre van a lekközelebbi zsinagóga?
- Véletlenül...
:D
Igaz, a tévét szándékosan kapcsoltam be. Aki tévézik szántszándékkal, nem lehet sikeres ember! (ez azoknak utóhagyás itt, akik néha beesnek és hülyék, úgy érzelmiekben, mint mindenben és ha valami nem tetszik nekik, az állandó(bb) tagokat betámadják valami egyszer, régebben olvasott szarsággal, hát nekik szeretnék kedvezni ezzel itt most).

Hilda, kibasználak egy szigetre minden nélkül.

2016.05.10. 09:59:10

@tejfölbiztosítás:
"A sörökkel kapcsolatban: nekem inkább az a kínom, hogy az 5% más nincs, de 4.5 sem, 4-4.3%-ig vannak az ebadták. "

Ha az alkoholfok számít, igyál páleszt. Sörnél egyáltalán nem az alkoholfok a mérvadó. Pl. a Krusovice jó sör, aztán a barna alkoholfoka 3,9%, a világosé talán 4,2%. A Lidlben árult erős sör meg hányadék, ahogy a Borsodi Bivaly is az volt. Ha az 5-6%-os alkohol fok kell, be tudják állítani főzés után, csak épp ha amúgy alacsony Balling foka van, akkor nem a sört, hanem az alkoholt fogod érezni. Inkább iszok egy 4,5%-os Sopronit, mint hogy ugyanazt felturbózzák 5,5%-ra. Az 5,5%-os sörben meg legyen már anyag is.

tejfölbiztosítás 2016.05.10. 10:14:06

@nagybalfasz: tudom, nem is ezt vitatom. Csak ne akkor forduljon át drágábba, amikor zalkoholfok meg csökken.

ROTFL Manó 2016.05.10. 10:28:17

@tejfölbiztosítás:

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

"...És az olasz érezte, hogy üzletének nem lesz hosszú élete
a gimnázium mellett. Tehát fölemelte az árakat. Ha már mennie kell
innen, legalább nyerjen rajta valamit. És meg is mondta Cselének:
- Azelőtt volt minden egy krajcár. Ezután most minden két krajcár.

...

- Hát ha már ezentúl minden két krajcár, hát adjon két krajcárért
törökmézet.
És belenyúlt finom kis zöld erszényébe. Az olasz pedig mosolygott, és
azon törhette a fejét, hogy mi volna, ha holnaptól kezdve minden -
három krajcár volna. De ez csak álom volt. Ez olyasvalami volt, mint
amikor valaki azt álmodja, hogy minden forint egy százast ér. Nagyot
sújtott a késsel a törökmézre, s a lepattant szilánkot egy kis papírba
tette.
Csele keserűen nézett rá.
- Hiszen ez kevesebb, mint azelőtt!
Az olaszt most már szemtelenné tette az üzleti siker. Vigyorogva
szólt:
- Hát most drágább, hát most kevesebb."

kulup 2016.05.10. 10:39:38

@tejfölbiztosítás: Közelebb mentem és pont ezért mondom, hogy ugyanaz. Az aktuális trendeknek megfelelő színű "csoda" bogyók vannak benne. Persze ezek csak színezett granulátumok, de a marketingértékük magas. A (fa)Somat 3000 körüli árából a fele a marketing, a gyártási költség meg valahol 500 körül járhat. Ezért simán ugyanazt csomagolják a 3 kilós Aro-ba, csak az nincs összepréselve tablettákba és nem reklámozzák.
Az ásványvizekkel kapcsolatban igazad van. Nem ugyanaz, sok esetben a csapvíz jobb minőségű.

tejfölbiztosítás 2016.05.10. 11:02:35

@kulup: oké, ha a te gyakorlati tapasztalataid szerint a hatásfok ugyanaz, akkor nem szóltam és köszönettel elteszem magamba az infót.
@nagybalfasz: meg azért azt ne feledjük, hogy 10+ vol %-nál is van olyan (barna)sör, ahol elég szépen, s harmonikusra be vannak lőve a komponensek. Van a köznapi, proliknak szánt átlagsör témája, meg van a felsőház, bennem külön van a kettő, s az elobbi témájában voltam bátor sopánkodni egyet. Most pedig igyunk. De valamit ám.
@ROTFL Manó: tökéletes párhuzam!

Lordhell 2016.05.10. 11:19:31

@nagybalfasz: szerintem, jó a LIDL-s sör (majestic/gold verzió). Nincs benne kukorica, a majestic kicsit kesernyésebb, a gold édesebb. A magyar söripar hulladékaihoz képes fényévekre van.
sorfigyelo.blog.hu/2014/01/13/argus_gold egy kis tesz. Bár nem adok a tesztekre, napi sörként nekem ez jött be.

2016.05.10. 11:33:51

@Lordhell:
Ezt a változatot nen kóstoltam még, csak a fehér és a fekete dobozost. A fekete, az erős, azt egy rokonnál kellett lenyomnom, és szörnyű. Az alkohol teljesen elviszi a sör ízét. A fehér dobozos pedig átlagszar, ha jól emlékszem 150 Ft volt, valahol a Sárkány szintjén van ízben, csak magasabb az alkoholfoka.

2016.05.10. 11:40:10

@tejfölbiztosítás:
Igen, vannak 10% alkoholfokkal is finom sörök, egyetértek. Csak én arról beszéltem, mikor a proli sört turbózzák fel alkohollal. Ha nem teszik, sokkal ihatóbbak.

PITTA 2016.05.10. 12:15:26

Jelentem mi ALDIsat használunk és tökéletesen mosogat, töredék áron...

Manyecska. 2016.05.10. 13:24:06

@PITTA: beszarok, már műholdas mosogatótabi is van??? :D

PITTA 2016.05.10. 13:29:33

@Manyecs: Igen! ha nem vagyok otthon is elmossa az edényeket...

NYJetsTD 2016.05.10. 13:55:37

Ezek általában a nagy "stratégiai egyezségek" részei. A kormány és szervei elnézőek a folyamatos vevőkárosítással, átveréssel szemben, cserébe viszont nincs infláció, hiszen a cégek azonos áron adják a termékeket, mint előzőleg. Persze ehhez az kell, hogy még csak véletlenül sem azonos kiszerelésű, minőségű termékeket hasonlítsanak össze, évről évre. Mindenki boldog fent, mindenki szív lent.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.05.11. 18:27:55

A kólából van 2,25-ös is, plusz az 1 literesből 1,25 lett, úgyhogy kiegyenlítették a dolgot.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 18:57:16

@Peti817172M: Én nem látom ennek az értelmét. Volt 2 literes, 1, meg fél, meg 3 decis dobozos. Hogy mi a PI-csának kell 3,1415926535897932384626433832795028841971693993751058209 literest palackozni, azt fel nem foghatom.

SAndrás 2016.05.11. 21:18:53

Sztrovacsekek! Tudtátok, hogy már a mosótasak (vagy miabaszomfüttynek híjják) nem csak mosószer, hanem mosószer/mosópor kombinációban is vásárolható?
(Tiszta szerencse, hogy mosószódával és ecettel mosok 12 éve)

SAndrás 2016.05.11. 21:21:58

@Peti817172M: Engem meg szívatnak a standolásnál! Külön örülök, hogy a fanta megromlik, mire eladhatnám.

scavengario 2016.05.17. 13:20:29

Tegnap még a rudim is összement az asszony szerint! Nincs más itt, csak spórolás! :)
süti beállítások módosítása