Tékozló Homár

Többe kerül az odajutás, mint a visszajáró pénz/Frissült a BKK válaszával

2016.05.31. 15:38 | Homár Hilda | komment

165104_144747068917123_6622603_n11-630x350_1.jpg

A BKK híresen udvarias irományokban levelezik utasaival, ezúttal sincs ez másként. A tartalma azonban már megkérdőjelezhető. Na, nem mintha nem ismernék el a panasz jogosságát, de azért azt ők sem gondolják komolyan, hogy 150 forint miatt Pestre utazik valaki! Túl XXI. századi lenne, ha lehetne utaltatni ilyenkor a visszajáró pénzt? Legalább bizonyos összeghatár alatt. (A BKK automaták üzemeltetési és működési titkairól ebben a posztban tudhat meg sok mindent.)

Kedves Hilda!

2015. május 12-én a 3-as metró Corvin-negyed megállójánál szerettem volna 1 vonaljegyet venni a BKK automatájánál. (Ennek előzménye, hogy reggeli, Keleti pályaudvartól való indulásomkor az ottani automaták papírpénzt nem fogadtak el, így érmékből csak 1 jegyet tudtam vásárolni.) Az automata a vonaljegyet kiadta, ám a behelyezett papírpénzből nem adott vissza.

Az automatán lévő telefonszámon próbáltam segítséget kérni, sajnos az Úr nem mutatott hajlandóságot, hogy segítséget küldjön a probléma orvoslására. Habár én akkor az automata előtt tartózkodtam. Ez furcsa, tekintve, hogy akár egy 5000-es bankjeggyel is fizethet valaki (az automata ezt lehetővé teszi), azonban ekkor könnyen ugorhat a hazautazására szánt összeg. Természetesen a panaszt rögzítette.

Most megérkezett a válasz, ami a mellékelt képen látható.

bkkvalasz.pngNem a megállapított összeg a lényeg, habár azt azért meg kell jegyezni, hogy 200 Ft-ért sem lehet vonaljegyet venni. A panasz bejelentésekor külön kértem, tekintve, hogy vidéki vagyok had ne kelljen majd körbeutaznom a pénzemért a várost. A cég azonban gondoskodott róla, hogy még véletlenül sem vehessem át legalább 2 további vonaljegy nélkül.

Köszönöm BKK!

Ákos

UPDATE június 8.

A BKK az eset kivizsgálása során meghallgatta a panaszos és az ügyfélszolgálat munkatársa közötti beszélgetés hangfelvételét, melyből megállapítható, hogy az ügyintéző teljes körűen tájékoztatta a bejelentőt, miszerint az összeget átutalás vagy személyes átvétel keretében tudjuk visszaadni, amennyiben a kivizsgálás megállapítja a panasz jogosságát. A bejelentő a személyes átvételt választotta, ennek alapján kapta meg a bejegyzésben idézett levelet, melyben a személyes átvétel lehetőségéről tájékoztatták.

Az ügyintéző mindent megtett a helyzet megnyugtató rendezésének érdekében, a beszélgetés során több alkalommal elnézést kért az okozott kellemetlenség miatt.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
BKK Kommunikáció

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sáros_tehén 2016.05.31. 15:45:06

" Úr nem mutatott hajlandóságot, hogy segítséget küldjön a probléma orvoslására. "
Gondolod, hogy 150Ft miatt majd azonnal küldenek egy szerelőt???

sáros_tehén 2016.05.31. 15:48:56

Amúgy tényleg nem értem miért nem tudják átutalással megoldani.

The Crazy One 3om 2016.05.31. 15:51:36

hilda is mindig a stílust, meg az elveket kéri számon. Itt az iskolapélda, hogy igenis vannak elvek: jár a pénz, jogos, el lehet érte jönni.

Terézágyú 2016.05.31. 16:00:44

@The Crazy One harmadik regisztrációja:
Hát, a pószter is elvszerű :)
Jár neki a 150 forint, szeretné felvenni.
Mondjuk ennyi pénzért én a városon belül, a bérletemmel sem tennék meg semmilyen utat... de hát ő tudja :)

rarabel 2016.05.31. 16:02:32

Én azt mondanám, hogy költsék Vitézy Úr gyógyszerére.

Terézágyú 2016.05.31. 16:05:44

Tehát jól értem, hogy a pószter benyomott az ótomatába egy öccázast, kapott érte egy 350 forintos jegyet, majd mivel nem kapta meg a visszajáró 150 forintot, elkezdett telefonálgatni, felvettette a panaszt az illetékessel, és most megkapta a választ, hogy átvehető a másfél kila... hurrá.
Szép történet.

Jól látom, hogy tavaly májusban történt az eset, a levél meg most érkezett meg?? Vagy csak elírta, hogy 2015??? :)))))))))))))))))))))))))))

CID. 2016.05.31. 16:09:51

150 ft.? Na, mindjárt jönnek az adományozók. Kedves poszter, te tényleg 150 forintért pampogsz? Menj oda ahonan kijöttél...

Darth Revan 2016.05.31. 16:12:05

Vagy 10-15 eve a BKV automata elnyelte a penzemet (valami 200 forintot).
Postan kikuldtek.

Azota ennyit fejlodott a vilag, hogy most mar akar online is lehetne, de inkabb szemelyesen :(

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 16:15:13

@rarabel: Az már a közlekedési múzeumban vitézkedik, akarom mondani igazgatóskodik. Okos gyerek, nem pazarolják el az eszét munkára.

enrico palazzo 2016.05.31. 16:16:26

@sáros_tehén: a következőnek meg lehet, hogy jóval többet nem ad vissza... Ne legyen már lebaszva az, aki hibát jelent be.

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.31. 16:17:24

Ha Hilda összehoz a poszt tolóval és kapok egy huszonnégy jegyű pénzforgalmit, küldök neki Ibanon körösztül ezeöccáat, rohaggyak meg papírzsákban!

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.31. 16:19:18

(De csak mert CID szóvá tette.)

Figyelj má, CID, te tényleg Maya-t kefélted?

Ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, csak gondoltam rákérdezek...

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 16:19:41

Poszter leverte a pénzt a békákán, mert a válaszlevél megírása biztos belekerült nekik 150 forintnyi extra munkadíjba.

A békáká meg lehetne annyira jófej, hogy az elszenvedett kellemetlenségért, meg beragadt pénzért cserébe ad neki egy vócsert (kódot), amit bemutatva bármely pénztárnál adnak neki 2-3 ingyen jegyet.

Magentax 2016.05.31. 16:24:00

@CID.: Olyan egybites troll vagy - itt nem az összeg a lényeg, mint ahogy a poszter írja is, hanem az elv, ha visszajár pénz, az automata ne nyelje le! 5 Ft-ot sem! Ha meg lenyeli, az üzemeltető kártalanítson.
Te mit szólnál, ha pl. az ötezresedből nem adna vissza a gép? Nyilván te is pampognál.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.05.31. 16:24:56

@enrico palazzo: na de hát mit kellett volna tenni? Nyilván nem szaladgálnak ki minden ilyen esethez, felvették a panaszt, kivizsgálták, jogosnak találták és vissza is adnák a pénzt. Telefonálgatni meg időt tölteni nem volt kár 150 forintért, utazgatni viszont már igen. Adjon meghatalmazást valakinek, aki átveszi a nevében aztán kész. Egyébként a hely mind a Keletitől, mind a Nyugatitól kb. 2 kilométerre van, ha annyira fáj a vonaljegy, sétáljon oda, most jó az idő, lehet közben a tájban vagy a hölgyekben gyönyörködni.

CID. 2016.05.31. 16:25:52

@Tehetséges ugandai buzi: Nem, még soha nem keféltem méhecskét. Igazándiból nem is értem kérdéseded, kedves ugandai látogató;)

Ádám 2016.05.31. 16:26:53

Én biztos "lecsúsztattam" volna azt a pénztet! Ezt a menetet lyukasztás nélkül abszolválnám....

Terézágyú 2016.05.31. 16:28:09

@Ádám:
"Ezt a menetet lyukasztás nélkül abszolválnám.... "

Te mindegyiket úgy csinálod, nem?....

Egyébként a 150 forint egy fél jegy SEM.

CID. 2016.05.31. 16:28:39

@Magentax: téged meg baszod alássan basic-ben programoztak, lyukkártyával. .

Ádám 2016.05.31. 16:29:43

@CID.: DE kecskét már igen !:):D

Ádám 2016.05.31. 16:37:51

@Terézágyú: Figyelj te büdös bogár! Én egy évben HA 2x metrózok! Buszon villamoson héven 15-20 éve nem utaztam! Azt meg nehogy már kicentizzük,hogy pont a felét utazhatnád? Minek a felét te gyökér?!? Ha 4 megállót akarna menni, akkor szálljon ki 2-nél? Ha meg 10-et, akkor 5nél....? Abkv megszivatta, ő meg 150-ért még saját magát szívatja !!!:D Úgyhogy ne centizgess, hanem kussolj ! :)

Terézágyú 2016.05.31. 16:39:56

@Ádám: te vagy az az Ádám, aki felvette az anyja nyugdíját annak halála után, egy érvénytelen meghatalmazással, és mivel elitta, már nem tudja visszafizetni, ezért még neki áll feljebb?

enrico palazzo 2016.05.31. 16:40:25

@onlajnok: Látod ez a baj. Ezt a "kivizsgáljuk" mentalitást annyira el kéne már felejteni. Igen, menni kell, javítani és minél hamarabb. Elképesztő szarul van M.O-n működtetve ez (is). A budafoki úton a Lágymányosi híd után pl. sehol nincs ótomata és pont leszarják, hogy sehol nem tudsz jegyet venni. Annyira beleszarik mindenki mindenbe és közben szépen lassan a szemét is kilopják.

FDToth 2016.05.31. 16:40:52

egyszerűbb lenne ilyenkor a bbk-nak mondjuk postán vonaljegyet küldenie...

Ádám 2016.05.31. 16:44:36

@Terézágyú: Anyádra IS költöttem 150 Ft-ért szopott s egy szál cigiért kinyalta a seggemet !!! :):D Még van pár menetre lóvé.....jöhetsz te is!

Terézágyú 2016.05.31. 16:45:44

@Ádám:
Érik a kitiltás, mi? :)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.05.31. 16:48:45

@enrico palazzo: Ez nem bűneset, nem a rendőrség, hogy mindig pattogjanak, ha valaki betelefonál. Ha meg ott kéne szobroznia egy órát az lenne a baj, hogy miért váratják a dolgozót, mikor neki mennie kell.

@FDToth: miért lenne egyszerűbb? 150 forintról van szó. Ha egy 5000-est nyer el, akkor egyszerűbb lenne egy havi bérletet küldeni? 150 forintot visszakap, gondolom van valami szabályzat, hogy mekkora összeg felett utalnak, annál kevesebbért be kell fáradni. Szerintem ez a felfogás a hibás, hogy ilyenkor hajbókolni meg kárpótolni kell az utast. Hiba történt, visszaadják az összeget, elnézést kérnek és kész, mindenki megy a dolgára.

Ádám 2016.05.31. 16:51:58

@Terézágyú: ÉS AKKOR MI VAN??? ATTÓL MÉG JÖHETTEK SZOPNI ! te moslék tetves állat!!!

Majd legalább itt rohadsz te egyedül, te féreg!!! :) Kitiltás???? Mindjárt a kardomba dőlök!!! te geci szopó......

enrico palazzo 2016.05.31. 16:55:45

@onlajnok: Tényleg nem érted? Ő megszívta 150Ft-tal. Ha nem szól és nem is jön senki leszerVÍZELNI a kéjszüléket, akkor beszopja a következő, az azután következő és így tovább. És szerintem a BKK-nak kb. úgy kéne kezelni az ilyet, mint a yardoknak egy bejelentést. Ez a dolguk baszki, nem csak a büntit lehúzni, meg elképesztő szarul megszervezni a tömegközlekedést.

Terézágyú 2016.05.31. 16:58:02

@enrico palazzo:
"És szerintem a BKK-nak kb. úgy kéne kezelni az ilyet, mint a yardoknak egy bejelentést."

Pont úgy kezelik :-(

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.05.31. 16:58:34

@enrico palazzo: de most nem arról van szó, hogy baj, hogy bejelentette, nagyon is jól tette. Neki se azzal van a baja, hanem hogy el kell mennie a pénzéért.

Abban meg nem értünk egyet, hogy milyen súlyosságú egy ilyen ügy, ezen felesleges vitázni szerintem.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 17:00:26

@Ádám: Figyusz, az renbe, hogy CID-del kecskéztek, mert CIDnek vastag a bőr a pofáján, de Rézágyú hamvas leányka, legyél már vele kissé simulékonyabb!

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 17:02:11

@Terézágyú: "a BKK-nak kb. úgy kéne kezelni az ilyet, mint a yardoknak egy bejelentést."
Pont úgy kezelik :-( "

+

Ádám 2016.05.31. 17:03:03

@atpijkamo105: NE dúúúúú! egyenjogúság VAN!?!? láttad már azt az aszott picsát.....?

enrico palazzo 2016.05.31. 17:03:49

@onlajnok: Ja a "pénzért kell mennem, jaj anyám" kezdetű magyar népdalra nem is akartam reagálni, annyira szánalom.

Persze van súlyosabb ügy, én is itt élek... de ha mindenki csak egy picit megmozdulna. Szóval nagy vita nincs. Pííísz!

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 17:03:55

Bekaká igazán küldhetne posztrenek két vonaljegyet postán, hogy bemehessen a 150 forintjáért!

enrico palazzo 2016.05.31. 17:06:06

@Terézágyú: Sajnos nagyon igaz. Utopiát ittam.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 17:06:28

@Ádám: Ha maga a vasorrú bába, akkor is hölgy, és nem beszélünk így vele. Jó, hogy bírja a strapát, de akkor is. Eccer ellőtted a leszopós poént, bőven elég volt neki. Szerintem.

Ádám 2016.05.31. 17:20:20

@atpijkamo105: te vagy a védő ügyvédje? papi

ööö,izé 2016.05.31. 17:21:01

@onlajnok: "Szerintem ez a felfogás a hibás, hogy ilyenkor hajbókolni meg kárpótolni kell az utast. Hiba történt, visszaadják az összeget, elnézést kérnek és kész, mindenki megy a dolgára."
Ha kellene kárpótlást fizetni, véletlenül nem lenne ennyi hiba a gépeknél, mert nem lenne jó üzlet. Így azonban nem csak a tisztes pályázatot nyert jóbarátok lettek jó vastagok a szar gépekért felvett aránytalanul magas összeggel, hanem a folyamatos pluszocska is biztosítva van az ilyen párszáz Ft-s kishibákkal és a személyes átvétellel. Igen gyümölcsöző ágacska ez a bkknak. Az meg, hogy a a potenciális balek is helyesli arra nem lehet mit mondani :-(

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 17:22:06

@Ádám: Mit csodálkozol? A védelmem alatt áll! Következő életemben meg elveszem feleségül. Tökös csaj.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.05.31. 17:27:40

@ööö,izé: azért nem gyengén paranoiás vagy. Én még életemben nem használtam az automatát, de attól még normálisnak tartom az eljárást. Az más kérdés, hogy 150 forintért nem telefonáltam volna, de ha már ennyit baszakodok a dologgal, akkor lemegyek a pénzemért.

Ádám 2016.05.31. 17:28:42

@atpijkamo105: akkor te is tudsz majd hol s mit szopni....töke van a menyasszonynak!

sáros_tehén 2016.05.31. 17:29:07

@enrico palazzo: Nem azért lett lebaszva mert jelenti a hibát. De irreális elvárás, hogy azonnal küldjenek egy szerelőt. (és ha csak 1 óra múlva ér oda a szerelő akkor azért ír homár posztot mert lekéste a vonatot?)
Kivizsgálták az ügyet, mehet a pénzért.

enrico palazzo 2016.05.31. 17:54:07

@sáros_tehén: Szerintem annyira nem az. Két olyan megállóról ír, ahol metró jár és eléggé központi. Legalább ezeken a helyeken illene ezt kurvagyorsan megoldani és pont nem érdekel, hogy szerelővel, Peronőrné Gizikével, vagy esetleg online. A mindenért rinyáló feljelentgető házmester típust utálom, de az se annyira szimpatikus, hogy ebben az országban mindig mindenki kussol és az a hülye, aki lép.

Manyecska. 2016.05.31. 17:56:46

@atpijkamo105: úhh, miért, csaj??:) Tök jó a buli, sajnos most vissza kell mennem a kutyáért nálunk ő jár a kozmetikába /gyantázás, fazon, stb./ négyezerér', vettem volna inkább tarajos gőtét:(( Szerintem háromszor belerúg az automatába az - 150 Ft /amortizáció, stb./:P@CID.: hagyd, az a nyúl volt és csibenyulat de psssszt!!:DD

Ádám 2016.05.31. 18:05:49

@Terézágyú: Mi van nagy pofájú?! de elhúztad a picsádat......:D

ööö,izé 2016.05.31. 18:09:44

@onlajnok: Milyen az aki nem gyengén paranoiás? Olyan közepesen, vagy erősen, csak, hogy tudjam mivel diagnosztizált egy kétbites. Mivel érzékeny vagyok a nálam gyengébbekkel szemben csakis a kedvedért, de aztán ne legyen itt nekem hálálkodás, meg könnyek! Szóval: Ha nincs kárpótlás, vagy büntetés ilyen esetekben hülye lenne nem próbálkozni bármelyik kereskedő. Semmi kockázat, nagy lóvé. Tudod, sok kicsi sokra megy. Ebben benne van a nem működő automata utáni nyolcezres büntetés is, éves szinten megéri. A másik meg: az a minimum, hogy postán vagy bankon át elküldik az ő hibájukból keletkezett adósságot, pláne, ha a megkárosított ezt kifejezetten kérte.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.05.31. 18:18:09

@ööö,izé: Ok, próbálkozzon. De mivel minden user önérzetes és kiáll magért, bemegy 100 forintért is és a gonosz bkk rájön, hogy ez neki kurvára nem biznisz. Sőt igazából már előtte rájön, illetve meg sem fordul a fejében. Na ezért vagy te paranoiás. Vagy gondolod, hogy a vezérkari gyűlésen megy a vita, hogy na itt van valami új szolgáltatás, mit rontsunk el rajta, hogy a kisembertől 50-100 forintokat le tudjunk nyúlni és abból milliárdokat keressünk, és közben a cselszövő kacaját hallatják a cilinderes, monoklis Dagobert bácsik.

Az meg hogy a posztoló mit kért, egy dolog, lehet hogy alapvetően a békásmegyeri 82. számú BKK kirendeltségen intézik ezt a dolgot, de Ákos kifejezett kérésére most egy belvárosi, pályaudvarokhoz közeli ügyfélszolgálaton is átveheti.

tejfölbiztosítás 2016.05.31. 18:24:58

@atpijkamo105: akkor neveld már meg légy szíves. Szép, s idilli a védelem alatt állás, de kezd sok lenni a nő.

ööö,izé 2016.05.31. 18:26:05

@onlajnok: Túlértékeltelek a két bittel.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.05.31. 18:26:59

@ööö,izé: hát ezzel most vérig sértettél. Írok is mindjárt egy panaszlevelet valahova.

kovacsakmail 2016.05.31. 18:31:36

@onlajnok: Valóban nem volt kár telefonálgatni, hiszen a VoIP-nak köszönhetően 10 Ft alatti összegről beszélünk. Viszont maga a vonaljegy is egy rablás már, hát még így! Gondolom ha én hibázok nem lesznek ilyen elnézőek!

asdf 2016.05.31. 18:34:02

Az sem lenne ördögtől való, hogy kap egy 10 karakteres alfanumerikus kódot, ami 150 Ft-ként funkcionál az automatában, a következő használatkor.

kovacsakmail 2016.05.31. 18:35:02

@sáros_tehén: Nézd, 500 Ft nem is olyan kevés pénz, ha pedig valakinek elnyelte a pénzét a gép igenis jöjjön oda egy szerelő! Ha valakivel nagy címlettel történik ugyanez akkor is ugyanezt csinálják? A pórul járt illető pedig éjszakázhat az utcán?

kovacsakmail 2016.05.31. 18:38:21

@ööö,izé: Na igen, itt a lényeg! Az utánam következő ugyanígy járt! Aznap pedig ki tudja hányan!? Amíg a távolsági járatokon a sofőr 5 Ft-osokon problémázik, addig nincs miről beszélni!

Manyecska. 2016.05.31. 18:43:33

@atpijkamo105: mééér? a kézműves nyúlról is aszontátok lány!! csak én álltam vele szóbaN. :D Is. ja, ez nem az én Ákosom, mielőtt..:D ON@asdf: tényleg, ez jó ötlet. Van nekik Kúer vevőkódjuk, azt használom a bérletnél én is..

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 18:45:59

@tejfölbiztosítás: Nah, neaggóggy, te is a védelmem alatt állsz. Nem mintha szükséged lenne rá.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 18:47:09

@Manyecs: "is aszontátok lány"

Én bisztos nem. Én mindenkinél elfogadom az önbevallást.

kovacsakmail 2016.05.31. 18:48:40

@Terézágyú: Nyilván nem fogok érte utazni. (A dátum egyébként valóban hibás...) Mondjuk azt, hogy a BKK info pont miért működik a Keletinél nem tudom... Pénzt váltani sem tudnak, de még a visszajáró pénzért is inkább gyalogolni kell, minthogy ott lehessen átvenni.

kovacsakmail 2016.05.31. 18:50:42

@sáros_tehén: Amúgy 150 Ft értékét mi sem mutatja jobban, mint hogy személyazonosságot kell igazolni az átvételéhez!

Manyecska. 2016.05.31. 18:52:20

@atpijkamo105: te azt a csúnya szót amit vénszivar írt a végén nem egybe kell írni???? ..ON@tejfölbiztosítás: na te aztán lyobb ha nem szólsz semmit :P:DD

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 18:56:15

@Manyecs: "a csúnya szót amit vénszivar írt a végén nem egybe kell írni?"

Egybe mondogasd hangosan más emberek előtt, és ha legtöbben furcsán néznek rád, akkor külön kell írni.

Manyecska. 2016.05.31. 18:58:50

@atpijkamo105: amúgy 150 Ft egy liter tej ára /akciós, buggyant/ ilyenkor kiadhatna fél liter házitejet a másik oldalról :P az automata. Régen voltak tejautomaták azokból lettek vajon a jegykiadók?? Azok cukik voltak.

ööö,izé 2016.05.31. 19:11:19

@onlajnok: tényleg hülye vagy, mint a segg, mondjuk ez nem az én bajom. Nem azt írtam, hogy direkt elrontják, persze kiforgatva jobban hangzik nem vitatom:-) Hanem, hogy ócska fos autómatákat állítottak be aminek aztán nem is igen költenek a javítására, a probléma kezelése gyakorlatilag nem létezik. Ha a Média (hildásan) Márknak vagy a Hervisnek megéri az ötven forintos szatyrokból összekalapozni némi pénzt, akkor a bkknak nem éri meg megnehezíteni az összegek visszaadását? Ha meg még szankció sincs az ilyen játékokért az bizony az ölükbe hullt pénz. Néhány vezető plusz karácsonyi pénze a karácsonyi jutalmakon felül, igen, ez utasítás.

M. Péter 2016.05.31. 19:13:27

Amerikai történet: Valamelyik repülőtéren nem kaptam vissza a 25 centet, amikor visszavittem a poggyászkocsit. Az automatán rajta volt a cég ingyenes telefonszáma, felhívtam, elkérték az adataimat, és néhány hét múlva küldtek egy levelet és 2 dollárt, nem az volt, hogy menjek vissza reptérre személyesen felvenni a 25 centet. Szóval így is lehet.

ööö,izé 2016.05.31. 19:24:06

@kovacsakmail: Egy vidéki ismerősömnek elnyelte többszáz forintját, utána felszállt a vilire, azon ellenőrök, ha nincs vele a pesti haverja aki kiszúrta őket -így leszálltak, akkor most lehet találgatózni mennyi csilingel a bkknak. Mondjuk egy heti ételpénz. A vidéki haver meg ha elég kitartó személyivel/jogosítvánnyal át is vehetné Budapesten -ha a vizsgálat kegyesen neki ad igazat- a bkknak mindez büntetlenül egy fillérjébe nem kerül.

Sil 2016.05.31. 19:49:01

De lehet utaltatni, nekem pár hete egy ötezresemet nyelte le az automata Kelenföldön (a jegynyomtatás előtt teljesen lefagyott, úgyhogy se jegyet nem adott, se pénzt vissza). Felhívtam a telefonszámot (persze alig lehetett hallani, amilyen hangzavar egy aluljáróban van), és két választási lehetőség volt: vagy bemegyek erre a 7. kerületi címre (ami ugye +2db vonaljegy, szóval felejtős) és visszaadják, vagy átutalják, de az az ügyintéző szerint kb 6 hétbe(!) telik. De végül nem volt annyi, mert ez május 6-án történt, 18-án küldték az emailt, és 20-án megkaptam a pénzt.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 20:01:29

@Manyecs: :)) Hogy mindenképpen szopjon az ügyfél?

inebhedj - szerintem 2016.05.31. 20:16:27

Azt hiszem, világos, hogy a közakarat szerint a BKK esetében 500 Ft bruttó érték után 150 Ft mínuszon pampogni bénaság.

Gondolom, a közakarat abban is megegyezik, hogy az MNB esetében pár ezer milliárd Forint bruttó érték után alig 250-500 milliárd Forint sorsa felett pampogni is bénaság, legyen az veszteség, mint az előző érában, vagy alapítványok útján eltapsolt nyereség, mint a regnálónál.

El vagyunk nyelődve automatikusan, oszt jó van.

Így megy ez.

CID. 2016.05.31. 20:23:30

@Ádám: kuss, te most pár hétre kiesel a játékból.

ööö,izé 2016.05.31. 20:33:24

@Sil: Az szép.
Vajon hasonló esetben a kétségbeesésen kívül egy pesti ismerős nélküli, szegény, pécsi/nyíregyi ember késő este mit tehetett volna? Pénz nincs, vonatjegy sincs megvéve, mobilon párszáz forint.

HUNited80 2016.05.31. 20:56:06

@atpijkamo105: Ahhoz képest neki van itt az egyik legnagyobb pofája. Ez is olyan csaj lehet, aki pofán vág ha kinyitod neki udvariasságból az ajtót, hogy mit képzelsz te maradi fasz? (megtörtént eset)

Ádám 2016.05.31. 21:06:29

@CID.: Elintézed?

Mi van a "még fogalmad sincs" terveddel ?:)

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 21:07:50

Hülyék! A Média Márkban ma éjfélig minden cucc -10% ha onlány veszed.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 21:15:06

@HUNited80: A japánoknál direkt udvariatlanság nőt előreengedni, mert akkor gyengének tartod.

ööö,izé 2016.05.31. 21:23:00

@HUNited80: azért nem ez az általános a nők nagyon is értékelik az udvarias pasast. Sőt, mindenki értékeli az udvariasságot, de sajna nem sok embernél van jelen alapból. A pofánverős idiótára azért ne alapozzunk :-/

HUNited80 2016.05.31. 21:34:44

@atpijkamo105: aha. Még jó, hogy nem vagyok japán. És miért ciki gyengének tartani egy nőt? Én pont az olyat szeressem, a gyengéd bújósat, a klasszikus értékekkel (mindamellett hogy egyenrangú a férfival, csupán más a nőiségéből adódó "feladata").

HUNited80 2016.05.31. 21:36:07

@ööö,izé: Helyes, hogy van ilyen nő. Bár lenne több. Bár nekem tökéletesen elég ami nekem van, nem volt egyszerű rálelni :-)

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.31. 21:44:31

@HUNited80: "És miért ciki gyengének tartani egy nőt?"

Szokás.

Más. Akkor tartanak egy nőt szépnek, ha fehér a bőre. Viszont a fogak összevisszasága nem számít. Nem tudják elképzelni, hogy lehet egy szeplős nőt szépnek tartani. Mi meg hanyat hőkölünk, ha egy jaán szépség ránkvicsorít.

www.cammyfan.com/weekly-rant/teeth.jpg

ööö,izé 2016.05.31. 21:52:55

@atpijkamo105: ha pofánver az ajtóban akkor megtörik ez a szokás :-)? A képen szereplő nem egyenszépség, az arca minden pontján van valami felfedeznivaló, amire rá lehet csodálkozni. "Érdekes" a hivatalos besorolása.

HUNited80 2016.05.31. 21:53:57

@atpijkamo105: Attól hogy egy nőtípus valakinek nem tetszik, még nem jelenti hogy nem szép. Nekem valóban a fehér nők tetszenek igazán, és nem csak a rasszizmusom miatt. De a szeplő pl nem zavarna. Mondjuk gyerekként én is szeplős voltam, de kinőttem.

Ez a japán lány úgy néz ki, mint egy kislány. És erre rá is játszik.

HUNited80 2016.05.31. 21:56:44

@ööö,izé: hasonlít egy színésznőre, aki egy francia filmben játszott. Talán Wasabi, mar mint a mustár címen futott. Bár ezek a japánok európai szemmel "mind egyformák". :-)

Bobby Newmark 2016.05.31. 22:03:16

@atpijkamo105: Nemtom, Vitézy így ránézésre egy visszataszító kis törtető buzi, de mégis ő a legjobb dolog, ami a rendszerváltás óta a BKVval történt. Demszky vagy Tarlós boldogan tartotta és tartja a 70es évek színvonalán a város közlekedését, a lényeg, hogy lophassanak eleget.

M. Péter 2016.05.31. 22:06:02

@inebhedj - szerintem: Azt ugye érted, hogy attól van olyan nagy haszna az MNB-nek, hogy a forint romlása miatt a devizatartalékokat drágábban adja el, pl. annak idején mondjuk 280 Ft-ért vette az eurót, most 310 Ft-ért adja el. Kamatnyeresége is van, de a legnagyobb tétel az árfolyamnyereség, 2014-ben 520 milliárd Ft volt. A Svájci Nemzeti Bank tavaly 23 milliárd frankot vesztett a frank erősödése miatt.

FDToth 2016.05.31. 22:08:42

@onlajnok: egyszerubb lenne: cimre kipostaznak egy jegyet. Eloallitasi koltsege toredeke a 150 ft-nak, posta meg a bkk/bkv-nek ingyen van. Utalas meg egy jo dolog, de az mar draga lenne, bar sztem az is ingyen van... A szemely atvetel meg direkt azert van h ezaltal elmenjen a kedve az embernek, mert ki az aki 150 ft-ert bemaszik a varosba, kitoltoget millio papirt, stb... Ez is a szivatasrol szol, a buraokracia csucsa...

ööö,izé 2016.05.31. 22:09:00

Volt erre csomó kísérlet a fehér a nem fehér azonos náció tagjait nehezen különbözteti meg egymástól. Szerinted miért tud egy kínai fényképes papírjaival tíz másik fehérországban élni? Bár van kivétel, Fekete Pákót pl. sokunk ki tudná választani másik három kokeró közül.

ööö,izé 2016.05.31. 22:10:41

@HUNited80: Volt erre csomó kísérlet a fehér a nem fehér azonos náció tagjait nehezen különbözteti meg egymástól. Szerinted miért tud egy kínai fényképes papírjaival tíz másik fehérországban élni? Bár van kivétel, Fekete Pákót pl. sokunk ki tudná választani másik három kokeró közül.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.05.31. 22:28:16

@FDToth: nem te vagy az első, aki ezt felveti. De minek postáznának egy jegyet? Az ember a jegyet megkapta és ahogy kiveszem az írásból ritkán jár pesten, ezért is teher neki elmenni személyesen. Egy ingyen jeggyel pont semmire nem menne. Ő a pénzét akarja visszakapni, ezért is kezdte az egész hercehurcát, és én is azt tartom helyesnek, ha megkapja, ami jár. Ne jópofáskodjon a BKK, hogy küld egy jegyet, te elfogadnád a boltban az ingyen büdös sajtot, ha mondjuk rosszul adnak vissza? Egy frászt, utálod a büdös sajtot, nem is azt akartál venni, a pénzed adják vissza. Másrészt a BKK-nak miért lenne ingyen a posta vagy az utalás? Az hogy ez a személyes megjelenés kell valami belső protokoll lehet, összegtől függetlenül. Aki a levelet küldte a panaszosnak nem is biztos hogy látta hogy ő a bejelentésben mit kér, meg egyébként sincs döntési jogköre.

Persze az egész baszakodás nem ér meg ennyit 150 forintért, de ha már ott beleáll, hogy hajlandó lenne a szakira ki tudja mennyit várni, akkor menjen is be érte. Persze mondjuk 4650 forintnál már más lenne a helyzet szerintem is.

M. Péter 2016.05.31. 22:43:46

@ööö,izé: Mint közismert, a kínaiak nemcsak mind egyformán néznek ki, hanem még az ujjlenyomataik is azonosak.

kozkozkoz 2016.05.31. 22:46:40

Érdekes. Kb. 10 évvel ezelőtt amikor Antal Attila lett a bkv vezetője, tanácsokat kért az utasoktól, hogy mivel lehetne spórolni. Emailben javasoltam, hogy az Akácfa utcából minden harmadik semmittevőt rúgja ki.
Pár hét után email jött, amiben szkennelt levél eredeti aláírással a vezérigazgatótól, hogy a javaslatot köszöni és 10 vonaljegyet ad érte. Átvehetem az Akácfa utcában (na persze...) vagy adjam meg postacímem. 1 hét után küldték ajánlott levélben.

ööö,izé 2016.05.31. 22:54:19

@M. Péter: De csak azért, hogy egymás ujjlenyomatolvasós telcsijeit tudják használni. A pontos ujjlenyomat-nyilvántartás miatt van, hogy a mo-i számukat a rendszerváltás óta (kb.azóta vannak) közel pontosan lehet tudni. A háziorvosnál is van ujjlenyomatazonosító az ingyenes ellátásért és gyógyszerekért.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2016.05.31. 23:03:53

Akik azon szörcsögnek, hogy 150 Ft nem tétel, mit pampog a poszter, azok küggyenek már nekem 150 pénzet, ezzel tudják demonstrálni, hogy nekik ténlyeg nem összeg.
Nakéremszépen.

kovacsakmail 2016.05.31. 23:07:43

@onlajnok: Ha 3 héttel az eset után a 4650 Ft-ot is csak személyesen én vehetném át, akkor azt sem kapnám vissza soha. Nekem még tömegközlekedéssel utazva is többe fájna egy forduló, ők pedig gondolom nem tartogatják hónapokig. Épp ezért aggályos ez az eljárás egy olyan világban, ahol az utazás minden formája iszonyatosan drága.

kovacsakmail 2016.05.31. 23:09:23

@Mityu "aljanép" MG: Való igaz, erre továbbra is azt tudom mondani, hogy ugyanennyi erővel lehetne 200 Ft is a vonaljegy. Sőt a buszosoknak az 5 Ft-tal végződő összegeket sem kéne szigorúan venniük. Aztán pedig nézzünk körül a világban!

Sandor Akarki 2016.06.01. 02:00:20

MÁV-nál át is utalják, BKV nem?

The Crazy One 3om 2016.06.01. 06:38:05

Tehát megint egy sztori, ahol nincs jó megoldás. Evvan, imádunk sirankozni, ráadásul, ha van min, akkor az a legjobb.
Mindig az éppen felkínált megoldási javaslattal van gond. Teszemazt: bejelenti a poszter a hibát. Oké, kedves utasunk, most azonnal szólok technikus kollégánkat, előreláthatólag 70 percen belül tudna érkezni. EZ HALLATLAN, MÉGHOGY ÉN VÁRJAK, RÁADÁSUL OLYAN SOKAT? Persze, kedves utasunk, át is utalhatjuk, kérem e-mailben állapítson meg egy szamlaszamot, ahová a feldolgozását követő első értéknapon küldhetik a pénzt. EZT ÖN HOGY KÉPZELI? HOGY KÉPZELI HOGY AZ ÉRVÉNYES MAGYAR FIZETOESZKOZ, A KÉSZPÉNZ FORMÁJÚ MAGYAR FORINT HELYETT VIRTUÁLISAT ADNA VISSZA? KÜLÖNBEN IS, TUDOMÁSOM SZERINT SEMMILYEN HATÁLYOS JOGSZABÁLY NEM ÍRJA ELŐ, HOGY KÖTELES VAGYOK BANKSZÁMLÁT BIRTOKOLNI. Igaza van, kedves utasunk, készpénzben is felveheti, személyes ügyfélszolgálatunkon. EZ BORZASZTÓ, NEM FOGOK MÉG KÉT VONALJEGYET VENNI, HOGY VISSZAKAPHASSAM A VISSZÁJÁRÓT. KÖVETELEM, HOGY AZONNAL KÁRTALANÍTSANAK!

HUNited80 2016.06.01. 07:24:37

@ööö,izé: de csak ha "megszólal", nem? Vagy ránézésre is menne?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.06.01. 07:35:12

Az Aldiban ez nem fordulhatna elő.
Amúgy le kell tépni az ajtaját, az asztalra csapni, és Batz papucsban szétkenni.

Ebből értenek csak , ért-EDE ?

Terézágyú 2016.06.01. 07:42:10

@Mityu "aljanép" MG:
"Akik azon szörcsögnek, hogy 150 Ft nem tétel, mit pampog a poszter, azok küggyenek már nekem 150 pénzet, ezzel tudják demonstrálni, hogy nekik ténlyeg nem összeg."

Én adok. De személyesen kell átvenned nálam.
Nos?

Terézágyú 2016.06.01. 07:43:37

@atpijkamo105:
"Nem tudják elképzelni, hogy lehet egy szeplős nőt szépnek tartani."

Mer ilyen buták a pasik.

Én már annyiszor elhatároztam, hogy a legközelebbi jelmezbálon szeplőket fogok festetni magamra egy maszkmesterrel...

Terézágyú 2016.06.01. 07:48:06

@atpijkamo105:
"A védelmem alatt áll! Következő életemben meg elveszem feleségül. Tökös csaj. "

De drágaaaa vaaaaaaaaaagy!!!!!!!!!
Éppen emiatt nem hiszem, hogy a következő életedben ilyen büntetésre kellene számítanod...!

CID. 2016.06.01. 08:28:54

@Ádám: Áhhh, ne is mond az asszonyt lehetetlen meggyőzni, hogy költözzünk ki a tanyára...

Gombperec hídlakó 2016.06.01. 08:41:54

@atpijkamo105: Mondjuk most arra figyeltek, hogy egy bezárt múzeumot igazgasson, biztos, ami biztos.
Ott tényleg nem tud nagy kárt csinálni ez a született vezérigazgató.

kovacsakmail 2016.06.01. 09:04:17

@The Crazy One harmadik regisztrációja: Miért ne lenne jó megoldás?! A bankszámla tökéletes, ellenben mint tudjuk akár lakcímre is lehet pénzt küldeni a Postának köszönhetően.
A 60 percet is kivártam volna, ellenben mint tudjuk két "szakma" emberei is ott vannak mindenhol, akik ilyenkor akár valami segítséget is próbálhatnának nyújtani, legalább annyit, hogy egy napon belül csak egy ember pénzét nyelhesse el a gép.

ptspts 2016.06.01. 09:06:30

A készpénzbedobós automatákkal nemcsak Budapesten gyakori a baj. Nekem, mint vevőnek, egyszerűbb bankkátyával fizetni.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.01. 09:20:33

@Terézágyú: "buták a pasik."

Nem csak a pasikszerint. Általános vélekedés.

The Crazy One 3om 2016.06.01. 09:22:51

@kovacsakmail: neked jó! nekem is. egyeseknek tuti nem és mindig az a rossz megoldás, amit felajánl a másik fél.

Terézágyú 2016.06.01. 09:30:02

@kovacsakmail:
"ellenben mint tudjuk akár lakcímre is lehet pénzt küldeni a Postának köszönhetően. "
Remélhetőleg otthon vagy, amikor jön a pénzespostás, mert ha nem, akkor kénytelen vagy elbayytogni a postára felvenni az összeget...

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2016.06.01. 09:36:53

Sántít a dolog. Lehet átutalást is kérni. Nekem is volt a poszteréhez hasonló problémám. 30 nap múlva megkaptam a pénzt, bankszámlára.

Dezsike 2016.06.01. 11:05:12

Nekem a B55-ös automata adta meg magát hétfő reggel. PayPass kártyát odaérintem, csippan, terminálon "kérem várjon" felirat, de nem történt semmi, ott lefagyott az egész, a megszakítás gombra se reagált. Kb 3 perc után az automata újraindult, mire a telefonos ügyfélszolgálatot elértem már a főképernyő volt az automata kijelzőjén, de a terminálon még mindig "kérem várjon" felirat volt. Mivel nem terhele rá a kártyámra az összeget nem vettek fel jegyzőkönyvet a bejelentésről (ez így normális?), majd a közeli ügyfélközpontban vettem jegyet. Mire visszamentem (addigra már negyed óra telt el a próbálkozás óta) még mindig "kérem várjon" felirat volt a terminálon. Megnyomtam még kétszer a megszakítást, ekkor végre lereagálta és visszaállt "pinpad üzemképes" állapotba. Furcsa jószág ez az automata, de a BKK is, hogy pont tojik a hibabejelentésre, ha nem károsodott az ügyfél. Nekem meg ingyen van a telefon, úgyhogy minden apróságot bejelentek, ha kell.

Phil Necro 2016.06.01. 11:11:21

Nekem az Andor utcanal 1 honap alatt haromszor felejtett el visszaadni.
Az elso ketto 150 ruppo volt,leszartam, a harmadiknal mar 650, es gyanitottam,hogy valakik rajarnak a gepre.
Felhivtam a szamot.
10-12 perc alatt eljutottam a kezeloig,probaltam jelezni, hogy engem nem a penzem erdekel,csak oldjak meg,hogy ne ebbol eljenek a csovesek.
Lehetne kamerat rakni a szemben levo hazra,vagy mashogyan megoldhato.

Az ugyintezo kizarolag a visszafizetesrol volt hajlando beszelni, LEHET UTALAST KERNI.
Amikor probaltam a sajat problemamra terelni a temat,a szavamba vagva visszatert az utalasra.
Szerencsere telefonon beszeltunk,mert ha szemelyesen csinalja ezt velem, lehet,hogy allba basztam volna,hiaba no.
Tiszteljen mar meg legalabb annyival,hogy meghallgat.

Azota automatabol jegyet KIZAROLAG BANKKARTYAVAL vasarolok. kb. 15-20 masodperccel lassabb a keszpenzesnel.

Ádám 2016.06.01. 11:31:33

@Terézágyú: újra ide toltad a büdös pofádat ? 150-ért leszarom s nem kell maxmesterhez menned. :)

Ádám 2016.06.01. 11:35:00

@CID.: Valakihez naon "RAGASZKODIK" az a drága asszony.....

ptspts 2016.06.01. 16:01:01

Megálmodtam a megoldást. A BKV vagy tegye lehetővé, hogy a honlapon pénzvisszautlást lehessen kezdeményezni, és az ehhez szükséges kódot küldje el. Ha ez túl bonyolult, akkor tegyen bele egy vonaljegyet kárpótlásul a válaszlevlébe, a jegy hátoldalára meg írja rá, hogy ,,Ezt a jegyet bármelyik jegypénztárunkban 150 Ft-ra vissza lehet váltani.'' Így az utas dönt, hogy a 150 Ft kell-e neki, vagy inkább utazik egyet ingyen, vagy odaadja valakinek.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.06.01. 16:33:50

@Terézágyú: :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :)
@asdf: választása szerint. Abszolút jó meglátás. Emellett átveheti bármelyik nyomorúságos bérletpénztárban ugyanazon kóddal, avagy átutalják neki. Választása szerint. (A BKx is nyugodtan köthet olyan számlacsomagra szerződést, ahol nem darabszámra kell az utalásra fizetni, hanem értékre, talán elég nagy hozzá.)
@ptspts: ez is jó

kovacsakmail 2016.06.01. 21:53:33

@Terézágyú: Az miért probléma? Van vidéken is szinte minden településen.

kovacsakmail 2016.06.01. 21:56:27

@Phil Necro: Itthonról is felhívtam már őket, nem küldenek ki pénzt. Nekem ezt mondták. Az a baj, hogy arctalan, névtelen emberek ülnek az ügyfélszolgálatokon.
süti beállítások módosítása