Tékozló Homár

Köretként születik újjá csütörtökön a keddi falusi burgonya?

2016.06.09. 14:57 | Homár Hilda | komment

A Teletál az egyik legnagyobb hazai ételkiszállító cég. Elég széles merítéssel dolgoznak. Szendi "Paleo" Gábortól Benke "Böllérkonyha" Laci bácsiig terjed az étlap, amiből természetesen a fitt, a vega, a turbó fogyós és a többi táplálkozási fősodortól elhajlás sem hiányzik. MAradék kaja biztos keletkezik ilyen mennyiségnél, de hogy az egyik blokk reszlijét tényleg kiporcióznák egy másikban 2 nappal később, ezt fura lenne. Rákérdezünk a dologra a cégnél, addig is, akinek van teletálas tapasztalata, az legyen szíves ossza meg a közzel.

Kedves Tékozló Homár,

Gondoltam megosztom Veletek is a Teletállal szerzett tapasztalataimat. Sokszor rendeltem már tőlük, de azt gondolom, hogy utoljára is. Az alábbi levelet írtam nekik, igyekeztem visszafogottan, remélem kapok rá választ is. Érdekelne, hogy csak én gondolom kevésnek a mennyiségüket (a kis 50 kg-ommal) vagy másnak is hasonló véleménye van róluk. 

Üdv.,

Anita

Kedves Teletál,

Pár alkalommal már választottam az Önök étlapjáról, elégedettséggel ezidáig. Viszont sajnos most már szükségesnek érzem, hogy megírjam az eheti ebédeimről a véleményemet.

Keddi napra rendeltem "aranysárga tojásbundás karajfalatok, falusi burgonya"-t. A falusi burgonya egyáltalán nem volt ízletes. Kissé hasonlított a paprikás krumplira. Köretként lerontotta az egész étel ízét.
Szerdán a gyros pulykamellcsíkok, friss zöldségek, tzatzikivel rendkívül kevés volt. Főként, ha az ára 970.- Ft volt.
A mai napon cigánypecsenye várt csemegeuborkával. A csemege uborka helyett kovászos uborka volt.

Ami miatt ez a levél született, az az Önök által "cigánypecsenye"-nek nevezett valami volt.

A körete, véleményem szerint a keddi burgonya volt.

Köszönöm szépen, de kedden sem volt éppen finom, így csütörtökre meg aztán végképp ehetetlen volt. A mennyiségről jobb ha nem teszek megjegyzést.

Sajnálom, hogy ilyen negatív hangvételű levelet kellett írnom, de úgy gondolom, hogy ilyen ár-érték arányok mellett megengedhetetlen ez a minőség. Habár előre már kifizettem a holnapi ebédet is, sok reményt nem fűznék hozzá. Úgy döntöttem, hogy köszönöm szépen, de nem tartok igényt a holnapi rendelésemre. Szeretném lemondani, függetlenül attól, hogy az ára nem kerül visszafizetésre.

Üdvözlettel

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2016.06.09. 16:11:55

Katonáéknál? Voltam egy pár helyen és azt kell mondanom, minél kisebb volt a laktanya, annál jobban főztek. A 2000+ fősben ehetetlen a 150+ fősben meg elment szintű. Alapból azért mindig spejzoltam az ehetőbb páncélosokból, így nem haltam éhen. Meg hát nem ártott jóban lenni a szakácsokkal -ez persze a kisebb laktanyákra vonatkozik, mert a nagyobbakban max a krumplipucoló ojjektumig jutottál. Így nem tudtál velük lebratyizni.

A poszthoz nem tudok mit hozzátenni. Tegnap én egy gyors étkezdében vettem új krumpliból fűszeres, tepsist. Na az senem újkrumpli- ( a tavalyiból a napon megzöldült és ízében megédesedett), senem megsült nem volt. Így mára már nem ott vettem a menümet. Így jártamra így jártak. Gondolom túlélik, én is elleszek más koszton.

Egyébként ez a kiszállítós kaja nekem amúgy se szimpi. Szeretem látni a külcsínt, mielőtt élvezném a beltartalmat. De mint a fenti példa mutatja, nincs semmire se garancia. Reklamálni meg nem vettem a fáradalmat, ugyanis elvitelre volt, így még bebaszni se tudtam a pult mögé a tálcával együtt, mint a katonaságban, amikor már gyökér leszerelők voltunk. :P

Dikusz 2016.06.09. 16:15:19

@É2I: és nem lett semmi következménye annak, hogy a pult mögé helyezted a kaját?

Digitális Dzsihád 2016.06.09. 16:18:40

@Dikusz: Ha jól célzott, akkor némi szerencsével bekerült a tűzvonalba egy-két szakács is.

vprof 2016.06.09. 16:21:15

Nem tudom, volt-e már, de ilyen ár-érték arány mellett ez a minőség nemhogy megengedhetetlen, de kifejezetten törvényszerű, különben máris más lenne az ár-érték arány.

É2I 2016.06.09. 16:21:17

@Dikusz: Dehogynem, a kopter konyhamalac lepucolta magáról a maradékot :D
Mint ahogy tettem én is, amikor még rüszü-kopasz-állatnak hívtanak. :D

otgorbebogre 2016.06.09. 16:25:17

@Dikusz: komolyan a ciganypecsenyere gondolsz? Egy frissen sult disznoszeletre szalonnaval? vagy mar a szegeny disznoszelet ellen is eloiteleteid vannak?

É2I 2016.06.09. 16:25:39

@Digitális Dzsihád: Ááá! Dehogy! A fekete mosogató elszeparált hely volt. Oda szakács be nem tette a lábát :) És amúgy senem a szakács volt a hibás, mert szar volt a kaja, hanem a motyogató újjonc. ;) (De olyan volt ez, mint a hólyagos himlő: mindenki átesett rajta)

É2I 2016.06.09. 16:35:19

@otgorbebogre: Jah vagy arra - az előző életében rántott szeletnek született, ámde bundájától megfosztott - az újra sütött szeletre, melyet jól megpaprikáznak utána és a tetejébe löknek egy kis felmelegített szalonnát ;)
Voltam már a konyha belső oldalán is -nem csak a katonaságnál- és láttam ám "trükköket". Az aznapi maradékokból csodás újrahasznosított dolgok születhetnek. A másnapiak már almásabb tétel, mert konyhazárás után, ha beesik még egy ellenőrzés és a hüttőben találnak félrerakott maradékot, könnyen jön a nagy bünti. Persze nem mondom, hogy azért ne lennének kifőzdék, ahol ez mégis csak gyakorlat :S

További magyar hang 2016.06.09. 16:41:34

Egyszer egy elég klassz és majdnem teltházas étteremben csemegeuborka helyett nekem is kovászos uborkát hoztak. Abban a pillanatban ahogy az első falat uborkára ráharaptam, azonnal visszahánytam magam mellé a reggelit és a már elfogyasztott kitűnő tákonyos ragulevest, és öklendezve rohantam a mosdóba. Nem gyenge műsor volt, többek ebédjét tönkrevágtam rendesen. Dehát ez van, iszonyatosan undorodom a kovászos uborkától, azóta minden csemegeuborkát megszagoltatok valakivel, nehogy mégegyszer előforduljon, ugyanis már a szagától elhányom magam.

É2I 2016.06.09. 16:46:55

@Digitális Dzsihád: Aszongya: Bp. Kamara-erdő, Kecskemét, Békéscsaba-Fürjes, Szeged-Újszentiván, Debrecen. Ezek ugranak be, az akkori nevük már egy istennek se/ melyik zászlóalj, milyen néven.
Kamaraerdő (ja ez beugrott; Vasvári Pál) meg Fürjes volt a nagyobbik része, a többi vezénylés 1-2 hétre. De ha jól tudom már mindet bezárták, van amit el is bontottak. azért nem fáj a szívem értük ;)

McZozo 2016.06.09. 17:00:17

@Terézágyú: Mondjuk en meg nem rendeltem ilyet, de egyik elso munkahelyemen sok kolegam napi rendszeresseggel valasztotta az ilyenetelfutarokat. Ha megolnenek se tudom melyik volt mert mar igen regen tortent de az adagok mar akkor is abba a Bud Spencer kategoriaban voltak mikora nincs ketto negy nelkulben odaul a bosegtalat kapo Terence Hill melle es az ele kitett muzlire utalva kozli a pincerrel hogy na ezt meg add a kanariknak ha meg nem sertodnek.
Adott egyik kollegaakor volt olyan 60 korul es vasaggyal verte a 60 kilot de meg o is sokszor keveselte akor kepzelj el egy olyan pasit mint en akibe ez akollega 2 szer belefer :)

McZozo 2016.06.09. 17:01:51

@Nick-son: KEvesebb gaz vagy villanyszamla ? :)

Drago Brutic1 2016.06.09. 17:18:10

Alaposan dokumentálta a heti ebédjét. Csak a székletének állaga és színe hiányzott, természetesen nap lebontásban.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 17:18:52

@The Crazy One harmadik regisztrációja: "beszámolnátok a kaszárnya À la carte menüsorról?

Az átkosban - 70-es évek:

Vacsora-A: 1 poharas tejföl, kenyér, brómos tea.

Vacsora-B: 1 gyíkhús konzerv, kenyér, brómos tea.

Kábé mint most a kórházi kosz-t.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 17:21:34

@Digitális Dzsihád: "moslékmaradék-húsok"

Azért nem volt ilyen rossz a helyzet. Voltak a laktanyának disznói, azok ették a moslékot, mi meg késöbb őket. Még nem kellett EU-s szabványoknak megfelelni.

The Crazy One 3om 2016.06.09. 17:24:30

@atpijkamo107: a brómos tea az tényleg frigidistást okoz?

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 17:30:33

@Dikusz: "azoknak volt igen jó dolga, akik a konyhán dolgoztak."

Nem emléxem, hogy éheztünk volna. A konyhások persze nem az alját ették, de a lényeg ugyanaz volt. Mondjuk szakácsnak nem szakácsokat tettek meg, hanem traktorosokat. Hogy miért, arra azóta se jöttem rá. Talán az ellenség megtévesztése végett. Mondjuk az ellenség kiterveli, hogy elrabolja a szakácsokat, és zendülés lesz a rossz kaja miatt, és akkor ők pont akkor támadnak. De pofára esnek, mert akkor meg az esztergályosokat teszik meg szakácsnak, és nem hullik a színvonal, és továbbra is ugyanolyan éberek vagyunk.

sáros_tehén 2016.06.09. 17:35:06

@Dikusz: Akkor nagyon rosszak az információid. Mondjuk megmarad 10 adag paprikáskrumpli. Berakják a hűtőbe hogy 2 nap múlva belekeverik a magyaros tört burgonyába.
Kapnak egy ellenőrzést. Szerinted mit fog mondani a konyha vezetője. MI volt a szándéka az étellel... Mivel értelmes és elfogadható választ nem fog tudni adni, már írják is a büntetést. mondjuk indulásnak 100ezer-ről. Szerinted megéri??

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 17:37:45

@The Crazy One harmadik regisztrációja: Nem leszel tőle olyan fickós. Gondolom egy laktanyára való tesztoszteron egy szelep nélküli kuktával összevethető. Kell valami gátló.

Persze mindig is tagadták, de pont ez volt a bizonyíték.

Ha a kádár kijelentette, hogy az olajválság nem fog begyűrűzni, fogadást köthettél, hogy begyűrűzik. Begyűrűzött. Orosz - akkor még szovjetnek nevezték - testvéreink csak felemelték az olaj árát, pedig nem került nekik többe a bányászat. Ha kádárék megmondták, hogy lesz elég sör a nyáron, tuti volt, hogy nem lesz. (Ha nem mondták meg, akkor se volt. Sör sose volt elég a nyáron.) Ha megmondták, hogy nem lesz húsáremelés, tutira tudtad, hogy lesz.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 17:41:03

"Sokszor rendeltem már tőlük, de azt gondolom, hogy utoljára is."

Ez szerintetek milyen nyelven íródott?

"remélem kapok rá választ is."

Meg még vajon mit kaphat rá válaszon kívül?

Harcot hirdetek az "is" indokolatlan és túlzó használata ellen.

The Crazy One 3om 2016.06.09. 17:41:32

"Ha a kádár kijelentette, (...) tudtad, hogy lesz. "

woow, ezt elteszem, mint kordokumentum :)

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 17:43:27

A kádárkorban az állandó nyári sörhiány olyan volt, mint most itt Budapesten, ha télen leesik a hó. Mindig váratlanul éri a főkefét.

The Crazy One 3om 2016.06.09. 17:54:38

én például megvesznék sör és pina nélkül...

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.09. 18:09:01

"A körete, véleményem szerint a keddi burgonya volt."

Már megin' egy önérzetes okoska poszter, aki kérdezés és tájékozódás (ne adj isten minimális gondolkodás) előtt előbb véleményt alkot, ítélkezik, rágalmazik, fenyegetőzik, posztol, levelezik. Mert Ő jobban tudja. De azt már nem írja le, hogy mégis mi alapján jutott erre a következtetésre (szín, szag, íz, állag, vagy a krumplik megsúgták neki) ne adj isten egy nyavajás képet idetegyen.
De tegyük fel, hogy uramilrgalmazz valami furmány, vagy összeesküvés miatt valóban kedden készült krumplit kapott a poszter. Akkor mi van? A poszter főzés és vásárlás után másnap mindent kidobigál a kukába, hogy az már nem jó és fujj? Ja, várjunk csak, a poszter nem is főz...

mechanikus körte 2016.06.09. 18:18:22

Nem tudom, hogy megy ez a büntetősdi a vendéglátóipari egységeknél, nemrég egy hazai kongresszuson (patinás szállodában) 3-szor volt feltálalva ugyanaz a fél vagon csirkecombfilé az egybegyűlteknek. Először natúr módon sütve (már így is szinte vállalhatatlan volt, kicsit egy babacipő talpára emlékeztetett), másodszor hozzákevertek egy kis párolt zöldséget (az étel fantázianevét elfelejtettem, de nem is lényeges), harmadszor nyakon öntötték úgynevezett lecsószósszal (ez vélhetően a szállodai reggeli részét képezte turmixolás előtt. ) Tovább nem vezetett út, max ha ledarálják az egészet, és hortobágyiba töltik, de az utolsó étkezésen már nem voltam jelen.:-)

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 18:25:55

@Dikusz: "újrahasznosított maradékokból"

Cukrászdában gyakori hiba, hogy a somlóit a levágott tepsiszélekből csinálják.

Boldogult cukrászom az orosz krémtortára alapozta a somlóit. Isteni volt!

Manyecska. 2016.06.09. 18:32:54

Nézzétek a Spektrumot most. Afrikai maszáj kisgyerek felkel, iszik egy teát odahajol a tehénhez, vagy felrúgja vagy nem..elindul a suliba ami 20 km-re van..leopárdok közt...útközben megáll a rituális vágóhídnál ahol vért iszik hogy legyen enerdzsí..rizst v. borsót csak a suliban kap...négy-öt-hatéves gyerekek egyedül az oázison, stb.át...dúlva!:)
Szegények örülnének szerintem kétnapos krumplinak..:(

Ludmilla a Beta 2016.06.09. 18:44:24

Arra gondoltál poszter, hogy ők így szeretik a krumplit, ezért így készítik kedden és csütörtökön is? Az, hogy neked nem ízlett, őket nem érdekli.
A másik, hogy én otthon is fel szoktam turbózni némelyik maradékot, inkább, mint hogy eldobáljam. Pörköltből lehet hortobágyi (elméletben, mert valójában utálom), leveshúsból rizseshús stb. Mondjuk lehet, hogy ezt nem kellett volna bevallanom. Most kiderül, hogy milyen igénytelen vagyok...

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.09. 18:45:09

@mechanikus körte: Tetszettek volna elsőre megenni az egészet, akkor nem szolgálták volna fel háromszor :)

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 18:46:10

@További magyar hang: "már a szagától elhányom magam."

Én aszem nem tudom megkülönböztetni a kettőt. Uborka - uborka. :))

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 18:49:51

@McZozo: "add a kanariknak"

A Pepsi kamionsofőreinek 10-20 éve olyan menzájuk volt, hogy a rántotthúsok konkrétan lelógtak a tányérról.

The Crazy One 3om 2016.06.09. 19:10:02

Amíg ptspts barátunk megerkezik: a kommentek ismét a kommentelőt minősítik. Az nem tartozik ránk és fogyasztóvédelmileg telejesen lényegtelen, hogy miért választotta a teletál szolgáltatásait. Köszönjük a posztot, a leirtak alapján mindenki eldonheti, rendel-e Benke László lajosmizsei világbajnokunk konyHÁJáról.

Apropó Anita, leszopolsz?

Dikusz 2016.06.09. 19:17:23

@sáros_tehén: a valóság valószínű kettőnk véleménye között van.
Az időnként nagy médiafelhajtással beharangozott ellenőrzések (pl. balatoni éttermek nyáron) eredményei is azt mutatják azért, bizony előfordul hogy maradékot szolgálnak fel.
Valamint az is lehet, tudják mikor jönnek az ellenőrök.

Dikusz 2016.06.09. 19:24:35

@atpijkamo107: elképzelem milyen lehet a somlói levágott tepsiszélekből, ha a csokiöntet alól kilátszik a zománc.
A cukrász lehet hogy isteni volt, de az orosz krémtortás somlói már nem az igazi. Karácsonyra az egyik sütemény évek óta a somlói galuska amit készítek. Ha az eredeti recept alapján készíteném el, rámenne a fél napom. Így a krémet, és a csokiöntetet egyszerűbben csinálom, de így is elég sokáig tart elkészíteni.

Dikusz 2016.06.09. 19:34:29

@Terézágyú: nem, én valóban nem dolgoztam. A fiam szakácsnak tanult, mesélt érdekes dolgokat hidd el. Többek között ő is járt pórul, a mai napig ha megemlítem neki a Stroganoff-bélszínt, kirázza a hideg. Pedig a krumplikörettel volt ott is a gond.

mechanikus körte 2016.06.09. 20:03:08

@Dikusz: "elképzelem milyen lehet a somlói levágott tepsiszélekből, ha a csokiöntet alól kilátszik a zománc."
Gondolom, jól passzolt a vashiányos vendégek diétájába, csak erős műfogsorragasztó kellett hozzá.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 20:07:59

@Dikusz: "kilátszik a zománc."

:)) Már megint gonoszkodsz. de legalább nem kérsz érte bocsánatot.

"az orosz krémtortás somlói már nem az igazi"

??? He?

(Angolul sokkal hosszabb ideig tart kimondani a dolgokat, mint magyarul. Ami angolul az, hogy "Pardon me, could you repeat that please?", az magyarul annyit tesz, hogy "He?".)

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 20:10:21

Bocsásson meg, kérem, meg tudná ezt ismételni? = He?

neet 2016.06.09. 20:17:32

Mi a baj a levágott tepsiszéllel? Már ha nem a tepsi széle, hanem a süti széle? Sokszor az a legjobb rész!
Maradékból készült brassóib na itt most nem tudom hol tartok, vak ez a z opera, mozilla letölrődött na mindegy
szal brassóitól étteremben (v utána otthon) lett valaki is beteg? Van erre valami precedens? Mert ha nincs, mi a baj az újrahasznosítás ezen formájával?
A minap a rádióban sokkal rosszabb dolog derült ki a pizzériákról: leszedik a megmaradt feltétet, mint kukorica, gomba, egyebek, és újra rápakolják... boá.

Dikusz 2016.06.09. 20:18:08

@atpijkamo107:
azt írtad az előbb: "Boldogult cukrászom az orosz krémtortára alapozta a somlóit."
A somlóiba szerintem nem alap az orosz krémtorta. Natúr/diós/kakaós piskóta a tésztája.

neet 2016.06.09. 20:19:35

A koviubi ritka undi tali. Napon rohasztyák kenyér alatt. Margit???

neet 2016.06.09. 20:21:40

Amúgy lehet, h csak picsog a poszter, de a vége tetszik. Nem azt mondja, h ha már kifizettem, megeszem, ha kiháynom is! Ne küldjétek. A pénzt meg amx elbuktam. Lájk!

Dikusz 2016.06.09. 20:25:23

@neet: a süti széle valóban a legjobb, már amennyiben egy kicsit égettebb:))
Az éttermi brassói csak azért lett megemlítve, mert az egyike azoknak az ételeknek, ahol az előző napi (jó esetben) maradék húsokat felhasználják. Arról sem lehet hallani, hogy a nagy tételben lefoglalt ilyen-olyan élelmiszerektől a már kiszállított mennyiségből megbetegedett valaki.
A pizzáról meg régebben az jutott eszembe, hogy az alapja boááá-ból készül.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.06.09. 20:26:06

@enrico palazzo:
A - nálunk pl nincs ehető
B - sajna nem mindenki ér rá este
C - nincs
D - sokaknak ez jut

mechanikus körte 2016.06.09. 20:26:46

@neet: "Mert ha nincs, mi a baj az újrahasznosítás ezen formájával?" Semmi, amíg otthon kotyvasztod a sparhelten, legfeljebb nem fogy el így se, és végre lelkiismeretfurdalás nélkül (hazai és afrikai éhezők stb) kicsaphatod a kutyának. Étteremben viszont friss kaját akarok enni a friss kaja áráért, ha újrahasznosított, adjanak rá kedvezményt, írják oda, hogy recycled, aztán majd eldöntöm, kérek-e belőle.:-)

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 20:32:19

@Dikusz: Tehát ugyanaz a piskóta a kiindulási alapja, mint az orosz krémtortának. Ilyen réteges szerkezet, van benne sötétbarna piskóta réteg, meg ilyen krémesebb réteg, diódarabokkal. Nem vagyok szakértője a somlóinak, csak az evésének. A tejszínhabot levetettem róla, vagy eleve nem kértem, cserébe dupla mennyiségű csokiöntetet kaptam/fizettem. Áááááá... hacsak rágondolok, csorogni kezd a nyálam.

Kellő mennyiségű csokiöntettel tulképp bármilyen édességet meg lehet enni.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 20:39:09

Kedves Fonth Csaba úr, Budapest egyik legjobb cukrásza, remélem mosolyogva néz le ránk egy felhőn ücsörögve! Istenem, hogy szerette a csülköt!

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.09. 20:41:43

@atpijkamo107: "(Angolul sokkal hosszabb ideig tart kimondani a dolgokat, mint magyarul. Ami angolul az, hogy "Pardon me, could you repeat that please?", az magyarul annyit tesz, hogy "He?".)"

Franciául még jobb, valami ilyesmi: "Wööhöeeeee??" Mindig azt hiszem, hogy okádni készülnek.

enrico palazzo 2016.06.09. 21:10:28

@enpera: Felém sincs egység. Lehet előre is főzni. Én pl. simán elvagyok napközben hideg kaján. A lényeg, hogy a futár kényelmes, meg szép, meg jó, de mindenki választhat. Kis önállóságot kérnénk

FDToth 2016.06.09. 21:19:21

Anno en is pribaltam az ilyen etalkiszallito cegeket. Hat az adaok tenyleg piicti, minimum ketszer enyit meg lehet enni beloluk, ha nem harmat. Ez a kisetkueknek valo, atlagos embereknek. Akk zabalni akar, az nem innen rendel

Dikusz 2016.06.09. 21:50:44

@FDToth: mindig üdítő számomra a hozzászólásaidat olvasni:))) tény és való, egy jó keresztrejtvény, de legalább ha megfejtem van értelme.

Amíg dolgoztam a kollégáim rendeltek ebédet ételszállító cégektől. Csak a dobozokat láttam, szerintem gyerekadagok, mindegy volt honnan hozták. Ennek a cégnek az árai nem drágábbak, mint a többieké.
Az drágább éttermekben mostanában úgyis az a divat, hogy malomkeréknyi tányéron kihoznak egy féltenyérnyi adagot, valami löttyel leöntve, két-három szál zöldséget mellétéve. Baromi kicsi adagok, de legalább jó drágák.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.09. 22:09:31

"Az drágább éttermekben mostanában úgyis az a divat, hogy malomkeréknyi tányéron kihoznak egy féltenyérnyi adagot, valami löttyel leöntve, két-három szál zöldséget mellétéve. Baromi kicsi adagok, de legalább jó drágák."

Azert ez ennel egy kicsit bonyolultabb, es van letjogosultsaga. Nem csak a rantott csirke-fasirt-rakott krumpli szentharomsagbol all a konyhamuveszet :)

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 22:21:06

@Firestarter.18: "Nem csak a rantott csirke-fasirt-rakott krumpli szentharomsagbol all a konyhamuveszet"

??? Nem-e???

Na persze, mert szentnégyesség, kihagytad a lángost.

Vasárnap déli menü:
- rántotthús leves
- rántotthús krumplipürével
- rántotthús torta

Van ezzel valami problémád? He?

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.09. 22:28:40

darált rántotthúsos palacsinta
rántotthús csokiöntettel
áfonyalekváros rántotthús
muffin rántotthús darabkákkal
franciakrémes rántotthús alapon
rántotthússal töltött túrótorta
túróval töltött rántotthús torta
túrós rántotthús csusza
szilvás rántotthúsgombóc fahéjjal

Dikusz 2016.06.09. 22:53:56

@Firestarter.18: inkább divat, mint létjogosultság szerintem. Nem arról van szó, hogy állandóan rántott húst kell enni, hanem kicsi adagokat adnak drágán. Láttam egy belvárosi étterem kirakatában fotót amin tojásos nokedli-pörkölttel. Egy marék nokedli volt lefotózva három kocka hússal.
Valóban nem csak ebből áll a konyhaművészet, de ekkora adagokkal nem lehet jól lakni.

Ádám 2016.06.10. 06:33:38

Basszus! Pont tegnap nem homároztam! Szerdán helga névnapján sült oldalas volt vajas krumpli pürével. A hús finomabb, mint a kalampér ezért jobban fogyott s elfogyott. Ma s.pörit főzök...
Akkó a szerdai krpürét már pénteken nehogy megegyük ?!?! Miért már nem divat, már nem kóser, netán "szarrágásnak" tűnik!?
Najó! majd üresen egymagában eszem a pörköltet merőkanállal....:)

AtiSnatch 2016.06.10. 08:30:07

@Dikusz: akik ott kajálnak nem az éhség miatt mennek oda.

Dikusz 2016.06.10. 08:49:06

@AtiSnatch: akkor miért? Költői kérdés volt, egyszerűen nem értem, hogy mi a csudának jár valaki étterembe csak azért, mert divat.

100

AtiSnatch 2016.06.10. 08:54:06

@Dikusz: azért, mert a kedves vendégek nem teletömni akarják magukat, hanem kulináris élményekért fizetnek. Na jó csak vitzeltem, azért járnak oda, mert sznobpöcs mindegyik. :D

Ádám 2016.06.10. 09:00:29

Döntöttem. Inkább rizses hús lesz.....

2016.06.10. 09:04:21

@megamen: ha meg kovi-nak van forgatása, akkor csemi helyettesíti az étlapon. Igy megy ez.

2016.06.10. 09:18:45

@AtiSnatch: lusták maguknak főzni. amúgy melegitett kaja sosem jó. Nekem a komornyik hozza minden délben ezüst tálcán a frissen sült fácánt meg tengeri homárt. Frissesség, ez a lényeg. A mikróban csak macskát szabad melegiteni.
Ja nem.

Manyecska. 2016.06.10. 09:26:34

@enpera: hmm, én hajnalban szoktam főzni. Este futok. ill.előkészítem a ződséget stb.reggel meg úgyis megetetem a desznyót izé a két-és négylábúakat addig pont megfő..futás után meg beugrok vásárolni este már senki/ és semmi nincs/:P egy 16+-os hím gyermek iszonyatos adagokat pusztít el :)

joska61 2016.06.10. 10:03:42

Mennyi idős vajon, aki most csodálkozik arra, hogy az ehető ételt a vendéglátásban nem hajigálják ki?

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.10. 10:15:21

@Kulics: "Nekem a komornyik hozza minden délben ezüst tálcán a frissen sült fácánt meg tengeri homárt."

Nem értem, minek ez a nagy flancolás. Ha kultúrált műanyag tálcán, vagy rozsdamentesen hozza, az is pont olyan jó.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.10. 10:18:43

@Kulics: Az angol trónörökös Csárlszt körberöhögték, mikor a rossz gazdasági helyzetre való tekintettel szegény próbált spórolni: hogy a fogkrémtubus minden cseppjét hasznosítsa, vett egy tekerős fogkrémkifacsarót ... ezüsből.

2016.06.10. 11:08:27

@atpijkamo107: uuugggyeeeeeeeeeeee!!?? Egy úr a a pokolban is úr ! Erre születni kell, nem lehet tanfolyamon felszedni.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2016.06.10. 11:24:03

@További magyar hang: basszus, én meg éppen ebédelek.
kovászos uborkát...
:-)

Ádám 2016.06.10. 11:35:51

Milyen az a "falusi burgonya"? Olyan Rózsadombi féle???

The Crazy One 3om 2016.06.10. 11:39:56

@Ádám: nééém, az a városi burgonya. ugyanez faluhelyen a krumpi.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.10. 12:07:16

Van egy ilyen fura megérzésem, hogy talán nem is lesz délelőtti poszt.

Ádám 2016.06.10. 12:17:28

@atpijkamo107: te jövőbe látó IS vagy..... (12:07:16-kor)

ÉN + azt "látom",hogy sem szombaton, sem vasárnap nem lesz új poszt!

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.10. 12:23:19

@Ádám: Aztán jól pofáraesel, mert pont szombaton lesz. Egyszer már volt.

Mérgező Hulladék 2016.06.10. 12:39:38

@Nick-son: igen, nekem is ez a furcsa, bár nem tudom, hogyan terveznek.
Emiatt nem probléma ez például iskolai menzákon (ott még az élelmezésvezető fejére is koppintanak, ha nem használja el az előírt összegű nyersanyagokat - államilag támogatják, ugye), de sima kifőzdékben ez mindennapos gyakorlat. Ha nem akarsz ragulevest enni olyan húsból, amit nem aznap sütöttek/főztek először, akkor nem ilyen jellegű helyen kell étkezni.

Ádám 2016.06.10. 12:43:09

@atpijkamo107: "jól pofáraesel"

miért vagy ennyire durva? JA sejtem, te csak a transzvesztitákkal vagy barátságos!:):D Pl.:@Terézágyú: @Manyecs:

Oszt meg csak kibírom, lesz elég dolgom hétvégén. Vasárnap este irány Bordeaux.

Szarazkoro 2016.06.10. 12:45:28

@Dikusz: Erre szoktam mondani: onnan tudod hogy draga etteremben vagy, hogy nem adnak enni!

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.10. 12:46:26

@Ádám: "csak a transzvesztitákkal vagy barátságos!:):D Pl.:@Terézágyú: @Manyecs:"

Ne légy irigy, téged is szeretlek.

Ádám 2016.06.10. 12:54:56

@atpijkamo107: Csak SEMMI buzulás fater! (a buzikat sem szeretem!)

LÉPEM!

Manyecska. 2016.06.10. 13:27:02

@atpijkamo107: amíg veréb van vénszar is lesz...hol a nyúlposzt...?

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.10. 13:54:00

@Ádám: Csak semmi para, a buzikat is szeretem. Én nem vagyok kirekesztő. A négereket is, a szösziket is (azokat duplán ;), az indiánokat is, a cigányokat is, a fideszeseket is .... nem, azokat mégse, a tolvajokat nem szeretem...

A szomszéd srácnak van egy buzi barátja, nála lakik mindig, ha magyarországon van, azt imádom. Egy édes, barátságos német krapek, istentelenül szószátyár, jókat dumálunk, gyönyörűen beszél angolul.

Phil Necro 2016.06.10. 14:08:00

Aki ezt kiengedte,azonnal kirugnam.
Meg vazlatnak is keves.
Vannak jobb, es rosszabb sztorik, de ez meg a legalja szintet sem uti meg.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.10. 14:11:44

@Dikusz: de ez amit te irsz az nem fine dineing hanem sima atbaszas, ilyen helyekre nem kell beulni. Az adagok valoban nem akkorak mint a nagymamanal videken, de ha harom fogast kenyelmesen, nem belapatolva, beszelgetve megeszel 1-1,5 ora alatt, akkor a kisebb adagokkal is boven jol laksz. En tobbszor is jartam mar ugy, hogy farkasehesen beultem, es a vegen a desszertet mar alig birtam megenni.
Persze azert en sem cserelnem el a rantott szeletet petrezselymes krumplival es koviubival holmi lkaviarmartasos lazacszuflera moszatraguval :)

@atpijkamo107: kimaradt a rantotthuspalinka ;)

Manyecska. 2016.06.10. 14:23:25

@atpijkamo107: nyertem egy Némóhalat a Penniből. ingyér!! Most hal szállt a vállamra....

Manyecska. 2016.06.10. 14:26:06

@Phil Necro: te olvasod a sztorikat?? te se vagy nóórmális.:DD

2016.06.10. 14:34:10

970,-ért egy nagyon gyér feltétű pizzát lehet kapni, mondjuk sajtosat, nem tudom, mit csodálkozik a posztoló, hogy kevés a kaja ennyiért. Semeddig sem tart egy darab húst feldobni a kontaktgrillre, mellé meg kb. 10 perc a zöldségpárolás, de akkor már fagyott volt, szószt meg vegyen, egye fene. Értem én, hogy fizetett érte, de egy étteremben menüt fizetni is olcsóbb. Teletál meg felejtős, egyszer rendeltem tőlük, valami műanyag tálcán volt az étel, futurisztikus volt és nagyon kevés, ja, meg a méreg evett, hogy ilyet én is tudok, minek rendeljek.

Ádám 2016.06.10. 16:19:25

@atpijkamo107: Szép is az, mikor egy buzival szemtől szemben bájologsz, az meg nemrégen még azzal a lebcses pofájával szopta a másiknak azt a faszát, amelyik nemrég a végbelét huzagolta.....A többi kedvenceidről nem is beszélve! :)

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.10. 16:47:16

@Ádám: :)) Akkor a nőket is kerüljem nagyívben? Azok is szopnak. Pláne kiszolgálnak cukrászdában, nem csak beszélgetek velük. És minden férfit önbvevallással azonosíccsak, hogy buzi-e, mert nem minden látszik.

Apropó, te veszélyes buzi vagy? Bizonyítsd!

Nah, már majdnem komolyan vettelek.

Répázó 2016.06.10. 17:08:02

Most komolyan, ezeket az ételeket még egy csimpánz is megfőzi és olcsóbban kijön. Nincs vesződés és a minőség is jobb. Persze ettől függetlenül a poszternek igaza van ha ezeket tapasztalta.

Treff Bubi 2016.06.11. 01:12:58

Én több éven át rendeltem a Teletáltól, tényleg csökkentették az adagok mennyiségét. Mostanában, hosszú szünet után megint rendeltem tőlük néhány hétig. A mennyiség rendben van (lehet, hogy az én étvágyam változott), de az ízviláguk nagyon unalmas, mindent a magyaros paprikás-borsos-petrezselymes kombóval készítenek el.

Majmász Gedeon 2016.06.14. 14:47:12

Kedves Teletál, -> Kedves Teletál!
Gondoltam megosztom... -> Gondoltam, megosztom...
...remélem kapok rá választ is. -> ...remélem, kapok rá választ is.
...jobb ha... -> ...jobb, ha...
sok reményt nem fűznék hozzá. -> sok reményt nem fűzök hozzá.
süti beállítások módosítása