Tékozló Homár

Na ez az igazi szívás: készülékhiba helyett telótulajdonság miatt nem tud otthonról telefonálni olvasónk/Frissült a fogyasztóvédők tanácsával

2016.06.17. 16:29 | Homár Hilda | 103 komment

5336380_18ab93aa4776014b2f60546483702ce4_m.jpg

Ha az ember beruház egy új mobilba, akkor boldogabb, de legalább is kommunikációval- és netes tartalommal bővebben, stabilabban, elégedettebben ellátott életre számít, amit eléggé meg tud hekkelni, ha a telórol kiderül, hogy valamiért nem bír az istennek se a hálózaton maradni. Azt az esetet meg épeszű ember el sem képzeli, hogy ez nem készülékhiba, hanem tulajdonság. Pedig ez a jelenség ma itthon létezik, és tuti nem csak LMD nevű olvasónkat érinti. (A mobiltechnológiában nem igazán jártasaknak mesélem, hogy a jelenséget az okozza, hogy a hazai mobilszolgáltatók a lefedettséghez a gyors és könnyű fejlesztés miatt előszeretettel hasnzálnak egy frekvenciát, amit viszont egyes telefonok nem ismernek fel. Akik nem ijednek meg egy B20, LTE, EDGE, 4G és egyéb kifejezésekkel zsúfolt rövid cikktől, azok mindenképp olvassák el a Mobilaréna cikkét a témáról, pontosan megértik mi a baj.)

Kedves Tékozló Homár,

az én problémám akkor kezdődött, amikor tavaly év végén úgy döntöttem, hogy a lerobbant, régi mobiltelefonomat nem szolgáltatón keresztül vásárolom meg, hanem egy kártya független készüléket vásárolok.

A piacon lévő ajánlatok közül egy Huawei G8 dualsim készüléket választottam és vásároltam meg, ami már a kezdetek óta furcsa tüneteket produkál. Döntően, az esetek nagy részében a készülék kifogástalanul működik, ugyanakkor, amikor elhagyom a nagyvárost, vagy kisebb lélekszámú településen tartózkodom – ami nagyon gyakran előfordul velem, akkor sokáig keresi, majd el is veszti a jelet, gyakorlatilag sem internetezésre, sem hívások indítására, sem pedig hívások fogadására nem alkalmas, ugyanis a jelvétel szakaszos akadozása használhatatlanná teszi a telefont.

A problémát jeleztem is a gyártó ügyfélszolgálatánál, akik felajánlották, hogy vigyem be a készüléket szervizükbe, de ez elmaradt, ugyanis egyrészt nekem Budaörs eléggé kiesik, másrészt, mivel nem láttam biztosítottnak, hogy cserekészüléket kapok erre az időszakra, amíg tudtam halogattam a leadását.

Néhány hete megjelent egy cikk a mobilarena.hu oldalon. A cikk részletesen leírja az általam tapasztalt problémát és annak okát is megmagyarázza, nem szeretnék senkit untatni a részletekkel, a lényege annyi, a három mobiltelefon szolgáltató közül kettő által közösen üzemeltetett hálózati rendszer használ egy bizonyos frekvenciát (800MHz), amit a Kínában gyártott és Magyarországon teljesen legálisan értékesített mobiltelefonok számottevő része nem tud használni.

Jómagam a kettő közül az egyik ilyen szolgáltató előfizetésével rendelkezem, kártya függetlenül vásároltam egy kínai gyártó készülékét, meg merem kockáztatni, hogy a problémámért ez a hiba, hiányosság a felelős. Ugyancsak ezen az oldalon megtalált specifikációs adatok szintén nem említik ezt a 800 MHz-es hálózatot, a készülékhez kapott útmutató pedig nem is említi, nem sorolja fel egyáltalán a készülék által használt mobilfrekvenciákat.

Ami miatt úgy döntöttem, hogy megírom a történetemet, az elsősorban az, hogy más ne essen ugyanebbe a hibába. Ne vásároljatok kártya függetlenül kínai mobiltelefont, feltéve, ha a specifikációban látjátok, hogy ismeri és használja is a 800MHz-es frekvenciát – én bevallom, nekem jóhiszemű vásárlóként eszembe sem jutott, hogy Magyarországon vásárolhatok olyan készüléket, ami a három szolgáltató közül csak az egyik hálózatán működik kifogástalanul Magyarország egész területén – különben problémákba ütközhettek a használata során. Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy kb 80%-ban Budapesten használom, de, mi van akkor, ha pont egy olyan településen élek és tartózkodom mindig, ahol erre a frekvenciára van szükség? Akkor kifizettem egy rakás pénzt egy használhatatlan készülékre?

A történetem megírásának másik oka, hogy az óta jeleztem ezt a lehetőséget az ügyfélszolgálatnak is, rövid levélváltás után a csattanó válaszuk a következő volt – azóta nem is kaptam választ tőlük ezzel kapcsolatban, de nyilván nekik ismerniük kell az alábbi problémát, mégis csak ők gyártották a telefont:

Tisztelt Ügyfélszolgálat, 

kicsit utánajártam annak, hogy mi okozza a készülékem vételi problémáját.  Megjelent a mobilarena.hu oldalon egy nagyon érdekes cikk, ami a B20-as hálózat és a mobiltelefonok vételi hibáinak viszonyát taglalja. Nem tudom, Önök ezt a cikket mennyire fogadják el hitelesnek, de számomra mindenben megnyugtató választ nyújtott a problémámmal kapcsolatban.

"...egyre inkább eltolódik a korábban nagyon erősen a szolgáltatók által uralt készülékértékesítési piac a kártyafüggetlen lehetőségek felé, így aztán bőven vannak itthon is olyan telefonok, amelyek tök legálisan kaphatók, mégsem ismerik és használják a 800 MHz-es hálózatot..."

Esetemben a vásárolt készülék egy kártyafüggetlen, Huawei G8 dualsim típusú mobiltelefon, amit egy szolgáltatófüggetlen, de legálisan működő és gyári garanciát kínáló kiskereskedelmi üzletlánc boltjában vásároltam, történetesen az Extrem Digital Pólus Centerben található boltjában.

A Telekom azt írta, hogy közel országos 4G lefedettséggel rendelkeznek és jelenleg is folyamatosan fejlesztik a hálózatukat. Roppant meglepő, de most jön a lényeg. Az LTE800 mellett LTE1800-as frekvenciát is használunk a nagyvárosokban, agglomerációkban, Balatonnál, stb. Mivel közel országos az LTE800-as lefedettség, így nagyon sok településen duplikált a lefedettség: LTE1800 és LTE800 is található. Ilyen helyeken, területeken a hálózati beállítástól függ, hogy melyik frekvencián üzemelő LTE-t használják a készülékek. (Csak 800-as hálózattal elsősorban és jellemzően a néhány ezer fős vagy kisebb településeken, közutakon találkozhat az ügyfél.) 

A Magyar Telekom Nyrt honlapján az alábbi linken elérhető a vételi sávokkiosztása. Szeretném felhívni a figyelmüket arra hogy a Telekom oldalán jelzik, hogy egyes gyártók készülékei produkálhatnak vételi hibát, azonban jóhiszemű vásárlóként én tudtam arról, hogy ilyen jellegű problémával egyáltalán szembesülhetek, és nem tudtam ezekről a tényekről a vásárlás mérlegelése előtt.

Az én problémám ugyanez a készülékkel: kisebb településeken, ahol rendszeresen megfordulok számtalanszor előfordul, hogy a készülék adhoc jelleggel eldobja a hálózatot, sem hívni, sem hívást fogadni nem tudok, gyakorlatilag halott a készülék bárminemű hálózati működést illetően. Ez a B20-as lefedettség egyébként a Magyar Telekom honlapján megtalálható. Szeretném megjegyezni, hogy nem folyamatosan nem működik a vétel, hanem folyamatosan váltakozik, keresi a vételt, és vagy van, vagy nincs szolgáltatás a telefonomon. A SIM kártyámat múlt héten újra cseréltettem, a probléma azonban továbbra is fennáll.

A Huawei G8 dualsim műszaki paramétereinél az említett B20-as frekvenciasáv nincs felsorolva, tehát joggal feltételezhetem, hogy az gyárilag nincs a készülékben, ezért úgy gondolom, hogy a panaszom az Önök készülékével szemben teljesen jogos, tekintettel arra, hogy az Önök honlapján egyáltalán nem találtam utalást arra vonatkozóan, hogy a készülék megvásárlása esetén ilyen jellegű probléma léphet fel a készülék rendeltetésszerű használata során.

A korábbi levelükre reagálva annyit szeretnék közölni, hogy a készülék szervizbe juttatása számomra nehézkes, mivel a megjelölt szervizcím számomra nem megközelíthető egykönnyen, valamint, ha leadom a telefont, akkor hetekre itt maradok készülék nélkül, mivel jelenleg ez az egyetlen mobiltelefon áll rendelkezésemre, a pótlása miatt pedig nem kívánom magamat extra költségekbe verni.

Kérem, hogy a panaszomat ezek alapján mérlegeljék, és számomra egy megerősítést adjanak, miszerint az Önök által forgalmazott készülék valóban nem rendelkezik a B20-as szabvány szerinti hálózat vételére a gyári, szolgáltatótól független beállítások mellett. Ugyancsak szeretném, ha számomra kedvező megoldást ajánlanának fel a problémámmal kapcsolatban.

Üdvözlettel,

A megtisztelő válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Szeretnénk érdeklődni, hogy melyik információ alapján gondolja úgy, hogy a telefon nem támogatja a B20 sávot? Visszajelzését előre is köszönjük!

Üdvözlettel:

Huawei Ugyfelszolgalat

Erre még válaszoltam a következőképp, bár akkor már a pumpa kicsit felment bennem:

„Tisztelt Ügyfélszolgálat,

http://mobilarena.hu/teszt/huawei_g8_teszt/specifikacio.html

screenshot_2016-06-17_12_27_00.png

Amennyiben gondolják, akkor otthon a készülékhez csatolt felhasználói kézikönyvet is átbogarászom.

Tisztelettel,

Természetesen a készülékhez adott tájékoztatóban nincs nyoma frekvencia felsorolásának. Kb ennyi, nem tudom, hogy ez az eset kimeríti-e a Ptk-ban meghatározott hibás teljesítés fogalmát, és kvázi 7 hónap után van-e valamiféle jogorvoslatra esélyem, vagy kénytelen vagyok beletörődni abba, hogy az erősebb kutya b@szik és hagyni az egészet a francba, és élvezni a majdnem tökéletesen működő telefonomat.

Üdv,

LMD

UPDATE június 21.

Ezt teheti olvasónk és minden sorstársa.

Kedves LMD!

A leveledben leírtak alapján hibás teljesítésről van szó, tekintettel arra, hogy a készülék az elvárható, rendeltetésszerű használatra már a vásárláskor sem volt alkalmas, hibásan működött, továbbá a hozzá csatolt dokumentumok sem tartalmaztak tájékoztatást a használt frekvenciára vonatkozóan. 

A vonatkozó jogszabályok szerint 10.000,- Ft eladási ár feletti mobiltelefon esetén a vállalkozást 1 év kötelező jótállást terheli, amelynek következtében az a vállalkozás, ahol vásároltad a készüléket, köteles helytállni a hibás teljesítésért. Ezen kötelezettsége alól csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a vásárlás után keletkezett. Ennek bizonyítása a vállalkozást terheli, és független szakértőtől kellene szakvéleményt beszereznie. Erre azt hiszem, hogy a tesztek alapján nem sok esélye van, még akkor sem, ha esetleg a készülék specifikációja ezt tartalmazza valahol, hiszen a készülék rendeltetésszerűen csak nagyvárosokban használható.

Javasolom, hogy a kijavítás, kicserélés iránti igényedet mindenképpen jelentsd be írásban (belföldi tértivevénnyel ellátva) annál a vállalkozásnál, ahol ezt vásároltad. Az igényed szóbeli bejelentése esetén a vállalkozásnak alapos jegyzőkönyvet kell felvennie, a jegyzőkönyv egy példányát át kell adnia a részedre, és az igény elbírálásáról, valamint az általad igénybe vehető jogorvoslati lehetőségekről legkésőbb 5 munkanapon belül értesítenie kell téged. 

Ha a kijavítást vagy kicserélést a vállalkozás nem vállalja vagy az nem lehetséges (ami ebben az esetben elképzelhető, hiszen ha a készülék nem képes a hálózatokat kezelni, akkor a hiba nem javítható és kicseréléssel sem orvosolható)  illetve ha az ahhoz fűződő érdeked megszűnt (vettél egy másik készüléket, húzódik az ügyintézés), akkor a mobiltelefon ellenértékének leszállítását kérheted, vagy elállhatsz a szerződéstől, amelyek következtében a vételár visszatérítését követelheted.

UPDATE júli. 1.

Jelentkezett nálunk a Huawei, és az alábbi nyilatkozatot küldték:

Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Ügyfelünk,

A 2016.06.17-én megjelent bejegyzésre az alábbiakban szeretnénk hivatalosan reagálni:

Az érintett készülék (Huawei GX8) a gyártó által kiadott termékspecifikáció alapján képes használni a 800mhz-es frekvenciát is.

Egyúttal szeretnénk kiemelni, hogy nincs tudomásunk tömeges bejelentésről az adott tÍpus esetében, feltételezzük, hogy egyedi problémáról van szó. A Huawei természetesen készséggel kivizsgálja az esetet, kérjük kedves ügyfelünket, hogy a termék adatainak megadásával és a probléma rövid összefoglalásával keressen bennünket az alábbi linkre kattintva, hogy kivizsgálhassuk az esetet és az Ön igényeinek, valamint a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével nyújthassunk teljeskörű tájékoztatást és segÍtséget: http://consumer.huawei.com/hu/contact-us/index.htm?tag=email

Üdvözlettel,

Huawei Technologies Hungary Kft.

UPDATE 2. július 5.

Olvasónk írt a fejleményekről. Amik nincsenek. A Huawei által felajánlott "készséges kivizsgálás"-t olvasva kicsit másra számítottunk.

Szia,

Írtam nekik azonnal, hogy legyenek szívesek elküldeni a specifikációs adatokat, azóta csönd és hullaszag. Az E-Digital egyébként tett ki az oldalára azóta frekvencia adatokat, az nem említ 800 MHz-et. A válaszukra várok.

Update 2.

Mivel a közvetlen e-mail címükre küldött levelemre eddig nem válaszoltak - ami a Velük folytatott korábbi levelezésem folytatása -, ezért a honlapjukra hivatkozó linken található felületről is küldtem levelet nekik:

Tisztelt Ügyfélszolgálat,

Az én esetem nyomán és hozzájárulásommal jelent meg a Tékozló Homár blogon az eset, amire a pénteki napon reagáltak. Kérem, válaszukban számomra a gyártó által kiadott specifikációs adatokat - amik a huawei g8 dual sim-es változatára vonatkoznak - eljuttatni szíveskedjenek, ami alapján a jogi képviselőmmel el tudjuk dönteni, hogy hibás teljesítésre vonatkozó kártérítési igényemet az értékesítő vállalkozás részére továbbítsuk, szükség van-e független bevizsgálásra, vagy megbízom az Önök által adott értékekben.

Ugyanakkor sajnálatosnak tartom, hogy a korábbi leveleim és a probléma megoldására tett erőfeszítéseim ellenére - amit nyilván az előzmények közt láthattak volna, amennyiben a közvetlen e-mail címükre küldött levelemet elolvassák - Önök nem válaszoltak a korábbi kérdésemre és az ügy idáig fajult. 

Üdvözlettel, 

Ha megkapom a válaszukat elküldöm majd. Mindenesetre nem érzem úgy, hogy kiemelten kezelnék az esetet :D

Üdv,

LMD

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rejtélyes 2016.06.17. 17:53:59

Dual SIM = rakjal bele a harmadik (mukodo) szolgaltatotol egy feltolots kartyat, es a fo kartyadat iranyitsd at, ha nem vagy elerheto. Videken valts ra. Problema kikerulve, a kovi telodnal meg figyelsz.

ghck 2016.06.17. 18:05:43

Annak van oka, hogy a szolgáltatók névtelenül szerepelnek? "Három nagyból kettő".. Melyikkel működik, azt írd le, a többit leszarom.. :)

nyakira 2016.06.17. 18:06:43

Az atiranyitasnak is dija van. A telot le is lehet cserelni. Elso. Ennyire debil vagyok, hogy csak ez szamit.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.06.17. 18:28:03

@Rejtélyes: a dual sim úgy működik, hogy a második sim helyere kerul a micro-sd kártya...
innentől kezdve nincs ket sim-helyed szabadon...

cmx85s 2016.06.17. 18:44:03

@Ződ2000: azért ez nem így igaz. VAN olyan teló, ahol a másdik SIM helyére lehet betenni a microSD-kártyát, de van olyan is, ahol van két SIM-hely + egy micro-SD-hely.
Kövezzetek meg, de telefonból sztem Sony, laptopból Dell és nincs nyavalygás.

nyakira 2016.06.17. 18:55:12

@cmx85s: A Sony alkalmazza a leggyengebb kijelzoket kategoriajaban mindig. A Dell meg erzelmi kerdes. De nem allitom, hogy nincs igazad.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.17. 18:59:38

Egész nap vidéket járja, de Budaörs kiesik neki. Nem vagyok ismerős Pesten, segítsetek már, Budaörs az olyan, mint Csernobil vagy esetleg Mordor? Nehéz oda eljutni? Útlevél és vízum kell? Uruk hai őrzi? Vagy csak bolygóegyüttálláskor nyílik meg a féregjárat ami oda vezet?

Rosszindulatú Vászka 2016.06.17. 19:04:07

Megint Extréndigital. Klassz.

gabors 2016.06.17. 19:04:59

@Ződ2000: " a dual sim úgy működik, hogy a második sim helyere kerul a micro-sd kártya..."

Talan van ilyen IS de meg nem lattam bar volt nem egy dual-sim-es telefonhoz szerencsem !!!

Megirhatnad hogy MELYIK dual-sim-es telefon ilyen ...

gabors 2016.06.17. 19:06:41

ez mar a hetvegi ????

amugy itt mi a fogyved ??

a fogyasztot sajat baromsagatol ne vedd meg homar !!!

Rejtélyes 2016.06.17. 19:18:21

@Ződ2000: Sehol nem irja, hogy neki kell az extra memoria. Telokban alapbol van tarhely, azt LEHET boviteni. A poszter egy problemat ir, arra mondtam a megoldast.

@gabors: Dual sim phone + micro SD: cdn2.pcadvisor.co.uk/cmsdata/reviews/3543534/Moto-G-2014-review-dual-sim.jpg

gabors 2016.06.17. 19:22:57

@Rejtélyes: felre ertettel pont azt mondtam hogy meg nem lattam OLYAN dual-sim -et ahol az egyik az SD let volna vicces is mert meretben es csatlakozoban is egesz mas !!!

SaGa 2016.06.17. 20:19:41

Aprócska zavar támadt az erőben… A B20 az egyik LTE, azaz 4G mobilnet frekvencia. Semmi köze a telefonáláshoz, legföljebb akkor, ha VOIP-t használsz GSM helyett.

Manapság sajna egyre gyakoribb a 2 kártyás telefonoknál a „hibrid” foglalat, ami vagy SIM kártyát, vagy SD-t fogad.

Ray Log 2016.06.17. 20:36:38

A poszternek az megvan, hogy ha nincs lte hozzáférése attól a telefonálás/sms-nek működnie kellene? Ha beállítások között engedélyezve van persze. Tehát vagy a készülék hibás vagy a beállítások. Amúgy smartphones.specout.com/l/3981/Huawei-G8 tudja a 800MHz-et.

Nyafika 2016.06.17. 20:42:19

A telefonon a hálozat kezelést át kell állitani automata 2g/3g/4g kezelésre és stabil lesz a hálozati kapcsolat. Tudom mert dulasimes honor 6-ost használok éppen.

nyakira 2016.06.17. 20:46:26

Fasznak okostelo (Homardozason kivul).

buksikutya 2016.06.17. 20:59:04

gondolkodtal volna elore, vadasz.

megamenn 2016.06.17. 21:27:15

a faszom ezekbe a posztokba!!!! nem lehetne annyiban lerendezni, hogy ezmegez a bolt vagy cég szar vagy geci, kurvaannyukat? mi eza karaktercunami????????

Leone_510 2016.06.17. 21:36:11

áh dual simes a telóm, 2 sim kártya és 1 micro sd hely van benne, ennyi , akinek nem elég vegyen 3 simes telót

cmx85s 2016.06.17. 21:59:22

@nyakira: (zavartan néz)
Miért is nem elég 1920*1080 pixel 4-6 collon? Szerintem a telefon nem filmnézésre való. Legalábbis én nem arra használom l.

Nick-son 2016.06.17. 22:09:43

Fura, az én telefonomhoz sem írják, hogy támogatja a 800MHz -et, de nem szokta eldobálni a hálózatot.

850 / 900 / 1800 / 1900 MHz ezeket tudja.

Amúgy két sim -es + kártyahely.

BTZ 2016.06.17. 23:30:13

@gabors: Nekem volt nemrég ConCorde 6500-ad Magyar/Kínai star fon. Abban is külön volt az SD és két nagy SIM foglalat (nem micro/nano)

BTZ 2016.06.17. 23:32:34

@gabors: Pedig van ilyen is! Huawei P9 lite például

gabors 2016.06.17. 23:40:14

@SaGa: "Manapság sajna egyre gyakoribb a 2 kártyás telefonoknál a „hibrid” foglalat, ami vagy SIM kártyát, vagy SD-t fogad. "

akkor ez valami uj ezert nem futottam meg bele .... majd odfigyele OnePlus3-ben hogy van mert $400-ert nagyon haja keszuleknek tunik ket SIM 6Gig RAM 64 Gig storage legujabb SnapDragon CPU (igaz elem nem cserlheto es SD-t sem lehet beletenni de amugy

2G bands GSM 850 / 900 / 1800 / 1900 - SIM 1 & SIM 2
3G bands HSDPA 850 / 900 / 1700(AWS) / 1900 / 2100 - North America
HSDPA 850 / 900 / 1900 / 2100 - Global model
CDMA2000 1xEV-DO - North America
4G bands LTE band 1(2100), 2(1900), 4(1700/2100), 5(850), 7(2600), 8(900), 12(700), 17(700) - North America
LTE band 1(2100), 3(1800), 5(850), 7(2600), 8(900), 20(800), 38(2600), 40(2300), 41(2500) - Global model2G bands GSM 850 / 900 / 1800 / 1900 - SIM 1 & SIM 2
3G bands HSDPA 850 / 900 / 1700(AWS) / 1900 / 2100 - North America
HSDPA 850 / 900 / 1900 / 2100 - Global model
CDMA2000 1xEV-DO - North America
4G bands LTE band 1(2100), 2(1900), 4(1700/2100), 5(850), 7(2600), 8(900), 12(700), 17(700) - North America
LTE band 1(2100), 3(1800), 5(850), 7(2600), 8(900), 20(800), 38(2600), 40(2300), 41(2500) - Global model

az eszak amerikai modelben itt sincs 800GHz ugy tunik !!! lehet ez volt a gubanc a posztolonal is ??? szurke import usa-bol ???

BTZ 2016.06.17. 23:42:40

@Nick-son: a Huawei P9 lite név alatt is van vagy 4 altipus, az egyik pl tudja a 3G-t 900-on a másik meg az LTE-t 800-on, de vannooyan is, ami csak a 850-et tudja stb

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.06.17. 23:48:04

Samsung S5
2G: B8 (GSM 850MHz), B10 (E-GSM 900MHz), B13 (DCS 1800MHz), B14 (PCS 1900MHz)
3G: B1 (IMT 2100MHz), B2 (PCS 1900MHz), B5 (US 850MHz Cellular), B8 (GSM 900MHz)
Ez se tud B20-at. A'szem ez megint az az eset. Amikor a felhasználó butább mint a telefonja.

@Firestarter.18:
Csernobil : -
esetleg Mordor? : x
Nehéz oda eljutni? : x
Útlevél és vízum kell? : - (Nazgûl-okkal lehet átmenni a féreglyukon)
Uruk hai őrzi? : -
Vagy csak bolygóegyüttálláskor nyílik meg a féregjárat ami oda vezet? : x

Carradine a gardróbszekrényben 2016.06.17. 23:49:22

Rohadjak meg papírzsákban, de amikor 2001. év környékén megvettem a Nokia 6210-es telefonomat (Az akkoriban kurva drága managerteló volt!), már akkor az is tudott olyat, hogy automatikus hálózatválasztás a 900-as és az 1800 sávok közt.

BTZ 2016.06.17. 23:54:10

@gabors: USA-ban inkább a 700-at használják jobban ees szolgáltatók

lomposfarkas 2016.06.18. 00:15:22

Ez a B20 buziság a 4g sávot illeti, úgyhogy kézzel át kell álltani gsm, 3g sávokra és csóközön. 3g sávon is több megabites a sebesség, azon is jön a kutyáspornó.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.06.18. 00:36:56

@gabors: Honor 7-esem van, így működik.

@Rejtélyes: 16gb semmi, a harmada eleve az oprendszer 2-5 giga app 2-3 giga zene, a maradékot pedig pillanatok alatt feltölti a kamera...

Én egy 64gbost mivroSD-t tettem bele azzal ellesz egy ideig :)

Fantomász 2016.06.18. 01:08:29

Posztoló valamit irgalmatlanul benéz. B20 hiányában legfeljebb mobilnet nincs (ez se igaz, van, csak lassabb).

Homárcsalád meg gondolkodás nélkül kiteszi az ilyen usererror típusú posztokat a műszaki analfabétáktól.

Szóval poszter vigye ki mordorba a telefont a szervizbe.

Manyecska. 2016.06.18. 05:47:01

Be kene allitani a 3G..t..Beallitasok. Szivesen.

Nyafika 2016.06.18. 08:55:11

@Manyecs: nem jo a csak 3g beállitás ugy kell azt beálitani ahogy korábban irtam és nem lesz gond. A telefon automate átáll az éppen aktuális frekire és csok.

CID. 2016.06.18. 09:00:25

@Manyecs: Az a helyzet, hogy van ooyan hely ahol LTE van, 3G nincs. Abban viszont igaza van néhány kommenttársnak, hogy LTE hálózaton normál hanghívást tuti nem tud kezdeményezni a kedves pószter...

Manyecska. 2016.06.18. 11:18:25

@CID.: kit érdekel kapcsolja be!! :P az a szívás hogy átmegyek a páromhoz viszem a holnapi kajához a húst amivel futni fogok közben a szigeten :D na AZ szívás. Tuti valami beállítási izé lehet.

CID. 2016.06.18. 12:07:24

@Manyecs: Biztos nem, a szívás meg más:) Ez most melyik párod, a százezredes, vagy a hittan tanár? :D

CID. 2016.06.18. 12:08:24

@SimonGábor: A post telefonokról szól;)

Dezsike 2016.06.18. 13:42:53

Át kell állítani a telefont 2G-re, az tudtommal az egész országban a 900 MHz-en megy és minden telefon ismeri, a kínai import is. Hívásra bőven elég és az van mindenhol, 3G/4G-vel ellentétben.

További magyar hang 2016.06.18. 14:05:23

Tényleg ennyire nehéz a Google kereső használata?
Alap, hogy ha kinézek magamnak valamit, akkor pár perc kereséssel utánajárok, hogy mik a paraméterei, mik a tulajok tapasztalatai, ilyesmik.
Irigylem, vagy nem irigylem? azokat, akik csak úgy ad hoc alapon kidobálnak az ablakon 50-100-n ezreket impulzusszerűen mindenféle átgondolás nélkül.

gabors 2016.06.18. 18:39:58

oooooops island vezet ebbol nemzeti tragedia lesz !!!

gabors 2016.06.18. 19:52:07

island lott ket golt !!! tortenelmi !!

gabors 2016.06.19. 01:20:29

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "ki a francot érdekel? "

ov es a fel kormanyt !!! meg az magyar karvaj tokest !!!

Manyecska. 2016.06.19. 16:24:41

@gabors: es ha tudnad hogy milyen rosszkor!! xd

megamenn 2016.06.19. 16:35:12

szerintetel az izlandiaiak vagy a braziliaiak végeznek jobb helyen az eebén?

atpijkamo110 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 03:11:11

@megamen: Amelyik társaság jobban beszél brazilul.

KisIst 2016.06.20. 08:27:24

@Ződ2000: Hol??? Nekem a dual sim-es működött 2 sim + sd felállásban...

szupermacs 2016.06.20. 08:29:05

A posztoló hülyesége, hogy szarakodás van a telefonnal. Érdemes lett volna elolvasni a kínai telefonokról szóló fórumokat, hogy lássa: Kínában nem használják a B20-as LTE-t. Arról nem a gyártó magyarországi képviselete tehet és nem a műszaki áruház, ahol vásárolta.
Érdemes mindenkinek átbogarászni a teszteket és leírásokat, ha fontos neki a B20. Azt hittem, hogy az LTE megjelenésével ez már egyértelmű volt pár évvel ezelőtt is.
Tájékozatlanság.

Manyecska. 2016.06.20. 08:43:44

@szupermacs: hát látod, én nő vagyok de én is végigbogarásztam rögtön a teszteket stb. meghát cipőt a cipőboltból hamár homár..@CID.: levelezőn teológus, kormányhivatalnok.

Manyecska. 2016.06.20. 09:11:23

@CID.: amúgy hívhacc papot vett végre egy fransziaágyat:D, pazar a kilátás a csillagokra a sokadikkról + tüzijátékot is rendeztek a Dunaparton előttünk simán 50 méteres magasságba fellövik azt saccoltunk kb.1 milkájába kerülhetett az ottani bárnak nóórmális??? /bár szerényen megjegyezte a pááárom hogy tkp.ő rendelte nekem.:D/
@megamen: nekem mindegy mert miután szidtam a bírót aszonta az ember csak szólnék hogy a mi a fehérben játszunk.. :DD ON

joska61 2016.06.20. 09:13:46

Veszek egy gyárilag lpg-s kocsit, és verem az asztalt a gyártónál, mert nincs minden faluban gázos kút.

Manyecska. 2016.06.20. 09:21:22

@CID.: ja, ÉN -mint nő- a Mérnökújságot is olvasom -párom le is nyúlta röKtön mer mérnökcsaládból származik:D..- azért poszter jól benézte pedig kis odafigyeléssel elkerülhető lenne -nemis homártéma igazából.. :(

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 09:32:17

@Manyecs: "Mérnökújságot is olvasom"

Manyi, te ne a mérnök újságot, hanem a mérnök leveleket olvassad, aszontad, villamosmérnöki levelezőre jelentkeztél. Aztán gyakorlásként szépen válaszold is meg mindet!

Egyik ismi angol levelezőre járt, a másik ismi németre, össze is verekedtek, hogy a megszólítás után vessző kell vagy felkiáltójel.

Manyecska. 2016.06.20. 09:46:13

@atpijkamo107: :) a magyar mérnöki kamara /nagybetűvel/ lapja közelharc folyt érte az üvegasztalon!!:D ON

Manyecska. 2016.06.20. 10:00:29

@atpijkamo107: Namost megkérdeztem az itteni mérnökkollégát ő azt mondta valszeg a teló rossz, mer egységes viszonylag a freki stb. világviszonylatban. Monnyuk ez nem hajszárító hogy nem müxik ott ahol 110 V van ez monnyuk gyanús. Lehet szimplán szar a teló. El kéne olvasni a posztot.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.06.20. 10:10:58

@KisIst: mondom, a Huaweinél általában így oldották meg. A Honor (amit szintén ők gyártanak) is ilyen.

A fő ok valszeg a helytakarékosság. Még a "zászlóshajó" telefonok között is akad olyan amelyikbe nem lehet micro-SD kártyát tenni

A Dual SIM eleve egy szükségmegoldás.

@szupermacs: európai modellnek ismernie kell az európai frekvenciákat.

Ahogy egy újonnan vett autót sem fognak forgalomba hozni mérföldre kalibrált fed. műszerekkel.

A gyanú gondolom az hogy valaki kiguberált egy készletnyi kínai paicra szánt telót és megpróbálta elsózni nálunk.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.06.20. 10:14:03

@joska61: inkább a fenti példámat érzem passzolónak: veszel egy új autót és megkapod amerikai indexel és mérföldben mérő órákkal.

nyakira 2016.06.20. 10:24:50

Dolgozz mar te fos. Kompi ostorral veri Hildat. Dolgozz, te budos lusta zsido!

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 10:34:59

@nyakira: A büdösek, a lusták és a zsidók nevében kikérem magunknak az összehasonlítást!

megamenn 2016.06.20. 10:43:50

@atpijkamo110:kilyavítanálak, braziliaiul.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 10:54:26

Nna, itt van nektek hiánypótlóként egy boldogügyfél poszt. Bocsi, ha nem tudom elég modorosra venni!

Szóval adott egy bankszámla, egy Bt. a tulajdonosa, és a beltag - mivel nehezen mozog, a számítógépet se nagyon szereti használni - meghatalmazott engem, hogy internetbankon keresztül 100e Ft-ig csinálhassak neki átutalásokat. Bent játam a bankfióban, és ha már ott vagyok, megkérdeztem, hogy neme lehetne-e az átutalási határt fölemelni a háromszorosára. Az ügyintézőfiú egerészett egy ideig, a kollégáját is odahívta, oszt mondta, hogy a limit konkrétan nulla, úgyhogy ha odatalicskázom neki a beltagot, vagy hozok pecsétes meghatalmazást, csak akkor emelheti fel akármekkora nullától különböző értékre. Papíron adhatok megbízást korlátlan összeggel. Elég hülyén nézhettem rá, miközben agyam fogaskerekei veszettül kattogtak. Nah, akkor aggyon egy jelszót a telefonos ügyintézőkhöz, és már itt se vagyok. Adott, de szólt, hogy semmit nem érek vele, mert telefonon is nulla a limitem. Csókolom.

Aztán telefonon bejelentkeztem, és fölemeltem az internetes limitet háromszázra, és boldogan utaltam. Cseszék meg a hülye rencerüket!

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.20. 11:11:33

nagybetű elsőzzetek vessző bolondok felkiáltójel

Wainwright Központi Zöldségpiac 2016.06.20. 11:15:25

Jók a mobilarénás kommentek: "Anya, csak EDGE van."

Egyébként a telefon specifikációban nincs benne a B20, és TÉNYLEG nem tudja. Nincs is probléma!

szupermacs 2016.06.20. 11:30:03

@Ződ2000: Nem európai modell. Kínában gyártják, Kínaiaknak. Az, hogy a magyar üzletek berendelnek belőle, nema gyártó hibája. Kérlek, olvass utána a Mobilarena tesztjeinél és leírásainál. Ezt nem ide tervezték. A vásárló nemtörődömsége, ha nem néz utána annak, amit vásárol. Csak elég ciki, hogy később ezen pattog és háborodik fel.
Ez szinte ugyan az, mint amikor Kínából rendelsz telefont, csak itt van hozzá szervizháttér és magyar képviselet. De ugyan azt a készüléket kapod itt is, mint odakint.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.06.20. 11:56:31

@szupermacs: bakker, nehogy neked keljen már developers fórumokat bújni, hogy vajon használható-e a készülék.

Ha nem használható az európai régióban, akkor vissza az eladónak.

Ennyi.

Valszeg nem a Huawei sara hanem aki eladta, de akkor sem az eladóé...

De amennyire gáz a Huawei ügyfélszolgálata, meg is érdemelnék...

Nem csodálkoznék ha rövid úton otthagynák a vásárlók, és 1-2 éven belül megzuhannának az eladások...

szupermacs 2016.06.20. 13:40:29

@Ződ2000: Én meg úgy vagyok vele, hogy a konzumer idióták megérdemlik, ha csak bemennek a bótba és az akciós CBA virsli mellé beteszik a huávej telefont, mert nem érdekli őket, hogy mit is tud valójában. A doboz hátulján nincs feltüntetve, hogy milyen frekiken megy az LTE? Vagy esetleg a kézikönyvben?
Csak én vagyok olyan gyökér, hogy ha már több 10 ropit kiadok egy telefonért, akkor teszteket (magyar, angol, német) keresek a neten, mielőtt megvásárolnék valamit?
Egyébként meg nincs benne B20. És? Sokan vannak, akiknek nincs a szolgáltatónál B20. Azoknak ez tökéletesen megfelel, mert a HSDPA/HSDPA+ működik. Sőt! Az EDGE is. Akkor mi a probléma a telefonnal? A többi frekin megy minden tökéletesen.

nyakira 2016.06.20. 14:07:28

Most zabaltam tele magam egy edteremben, boldog ugyfel vagyok en is, on off, off, on on on vagy valami ilyesmi. Boff.

McZozo 2016.06.20. 14:28:44

@cmx85s: Pont a Sonyba van vagy vagy. Hogy vagy dual sim vagy micro sd plus single sim

Manyecska. 2016.06.20. 14:34:03

@nyakira: én meg kilenctől hajnali háromig..mit is mondhatnék..egészségünkre :D

McZozo 2016.06.20. 14:39:16

@szupermacs: Igazad lenne ha neten rendelte volna a telot kinabol.
Viszont o azt irja hogy itthon vette hivatalos forgalmazotol. Ez esetben a Forgalmazonak kellene felhivni a figyelmedet hogy hombre ez a telo csak a Pannon GSM alatt muxik 100% -an de ha Westeles vagy akkor szopoallarc. ...

McZozo 2016.06.20. 14:53:34

@szupermacs:

Ad egy nem a gyartot cseszteti hanem a forgalmazot.
Ad ketto van olyan hogy egy azon telefonnak tobb verzioja van. MEnj fel Ebayre keress ra pl Sony Z5 premiumra es meglatod hogy a normalisabb eladok leirjak hogy kinai piacos keszuleket arulnak vagy pl angol verziojut.

Manyecska. 2016.06.20. 15:13:07

.@McZozo: Lehet még mindig keresi a 4G feliratot a Beállításoknál mer kínaiul van. Következő poszt az lesz.

Majmász Gedeon 2016.06.20. 15:30:04

legalább is -> legalábbis
telórol -> telóról
tuti nem csak LMD nevű olvasónkat érinti -> tutira nem csak LMD nevű olvasónkat érinti
hasnzálnak -> használnak
megértik mi a baj -> megértik, mi a baj

Kedves Tékozló Homár, -> Kedves Tékozló Homár!
kártya független -> kártyafüggetlen
Döntően, az esetek nagy részében... -> Az esetek nagy részében...
vigyem be a készüléket szervizükbe -> vigyem be a készüléket a szervizükbe
...amíg tudtam halogattam a leadását. -> ...amíg tudtam, halogattam a leadását.
kártya függetlenül -> kártyafüggetlenül
...területén – különben... -> ...területén –, különben...
...de, mi van akkor,... -> ...de mi van akkor,...
...az óta jeleztem... -> ...azóta jeleztem...

szupermacs 2016.06.20. 15:39:29

@McZozo: Ki a tököm vesz íbélyről telefont? Azt csakis itthon, garival, biztosítással.

Abban viszont lehet valami, hogy a forgalmazónak szólnia kellene. De azért egy tesztet elolvasni nem atomfizika. Gugli keresőn első pár találat a telefonról írt tesztek. Nem kell XDA-ra menni hozzá és bogarászni, hogy mi kell. Magyar oldalak is foglalkoznak vele és magyar nyelvű videók is vannak jutyubon.

McZozo 2016.06.20. 16:24:50

@szupermacs: Nem mondtam hogy onnan vegyen valaki is cask peldanak hoztam fel hogy ott latszik pl hogy ugyanannak a telefonnak lehet tobb verzioja is gondolom nem veletlen. En pl csak artajekozodasi jeleggel nezegettem ebayt amazon sony z5 premiumnal, mert majd idovel valamit kell vennem, es ott lattam meg hogy van egy olyan 100 egyseggel olcsobb hirdetesfajta amibe mikor beleastam magma az aprobetus reszebe derult ki hogy kinai belpiacos verzio mig a uk verzio nem veletlenul dragabb annyival amennyivel.

MAsik meg egyetertek veled en is ha veszek valamit minimum 2 honap orlodes forumozas ... de nem mindenki ilyen. Es en csak annyit mondtam hogyha Magyar forgalmazotol vette otthon akkor igenis ha tetszik ha nem vna a forgalmazonak felelossege, mert a vevo johiszemuen hiheti hogy egy magyarorszagon forgalmazott keszulek kompatibilis a Magyar halozattal 100%-ig. Lehet kinai belpiacosat is arulni de akkor fel kell hivni a vevo figyelmet a hatulutokre es arengedmenyt kell adni aminek fejebe eldontheted hogy mondjuk 20% kedvezmenyert egyutt tudssz e elni az lte hianyaval vagy sem. DE akkor legalabb szamitasz ra.

cmx85s 2016.06.20. 18:15:20

@McZozo: Nekem történetesen Sony C4 Dual van, benne van két SIM-kártya + az SD...
De biztos csak valami varázslat teszi.

A harmadik fél, akinek nem adjuk tovább 2016.06.20. 20:12:42

@Manyecs:
Nézd, én nem az alapján ítéllek meg, mert teszem azt nem tudod hány százalék ajándékozási illetéket kell befizetned a testvéredtől kapott seggbekuki után, pláne nem, ha még az élet sóderes faszra is húz utána egy apeh revízió során. Sajnálom, ha én meg teljesen más területeihez értek a világnak. El lehet fogadni, hogy vannak olyan emberek ebben az országban, akik nem is gondolnak arra, hogy ezeknek az adatoknak utána kell járni és jóhiszemű vásárlóként belefutnak egy ilyen szituációba. Ettől függetlenül természetesen számos cikket elolvastam a vásárlás előtt a telefonról, egy sem foglalkozott ezzel a témával, a mobilarénán is jó fél évvel később született az első ilyen jellegű írás. Az pedig, hogy a mérnök olvtársaknak ezidáig eszébe sem jutott hasonló jellegű információkat nyilvánosságra hozni, hogy egy átlagos júzer is tudhassa, létezik ilyen jellegű probléma ismét úgy érzem, hogy nem feltétlenül az én hibám. De, ha csak egy ember kevesebb is fut bele egy ilyen helyzetbe, mint én, akkor a kollektív felelősségtudat jegyében vállalom, hogy ismeretlenül, a hátam mögött debileznek le a hozzád hasonló pro júzerei a magyar éternek.

u.i. természetesen a telefont rendszeresen átállítom 3g-re, ha "annyira" vidéken vagyok, a cikk, ha elolvasod arról szól, hogy egy 4g képes készülék nem működik 4g-vel egy 4g képes országban. Lehet, hogy az én hibám is, amiért nem viszem Mordorba, amint vásároltam egy másik készüléket megteszem.

CID. 2016.06.21. 10:34:18

@Manyecs: Ezek szerint, bányamérnök :D

2016.06.21. 10:55:55

eszt én sem értem: a micro sd és a sim tök más méret/forma...
monjuk ez érdekes:
i.ytimg.com/vi/6E2b1gcT8w0/hqdefault.jpg

Pierr Kardán 2016.06.22. 08:50:23

@Majmász Gedeon: Nyelvtannáci, nem félsz Nürnbergtől?

:-)

Tamas Sasvari 2016.06.22. 13:46:15

Szürke import. Nem Európába szánt telefon.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2016.06.30. 22:12:41

Gyerekek ezt vegyétek, mindent tud:
smartshop.hu/huawei-y6-dual-sim-okostelefon-fekete.html

Felhívtam őket megnyugtattak megy a 800-as Lte...

atpijkamo112 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.30. 22:40:13

@Robiekin: Drága. Ennyi pénzen három másikat veszek.

Krisz101 2016.07.01. 01:00:56

az ember esze megáll a jó édes k anyját a magyar hirközlési hatóságnak v milyen kuplerájnak?!!? elképesztő pénzeket húznak le mindenhonnan, ott vannak a kva hologramjaik mindenhol, és akkor ezt lehet? hát nem az ő kutya kötelességük lenne ezt kontrollálni??? emberek, legálisan, vámmal áfával behozott telóról beszélünk, nem szürkeimport és társai!!!! az embertelen lehúzás, ami folyik a telefóniában magyarországon 20 éve, és akkor ez nincs szabályozva, ilyet lehet??? agyam elszáll. nincs tipusengedélyeztetés, tipusbevizsgálás, akkor minek a hologram a telefonra??? h a pénzt beszedjék érte?

Treibhireas Bunaiteachd (törölt) 2016.07.01. 18:43:44

Én valamit kurvára nem értek. Ha már jelentkezett hüjevejnél, akkor miért akarják, hogy még egyszer jelentkezzen. Hüjevej eddig szart a panaszára?

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2016.07.08. 15:11:07

@atpijkamo112: Kínából lehet óccsóbban, de ebben az árban nem rossz!

Üdvözlet az avatárajánlómnak!! :)

aluf 2016.07.11. 21:25:14

@Rejtélyes: És az átirányitás dija?

A harmadik fél, akinek nem adjuk tovább 2016.09.19. 19:44:43

Visszakaptam a teljes vételárat, szerencsére téma lezárva :-)
süti beállítások módosítása