Tékozló Homár

Az egyik autózik, a másiknak megy a felszólítás

2016.06.21. 09:02 | Homár Hilda | 62 komment

screenshot_2016-06-21_08_14_30.png

Van olyan, hogy az állami egyik keze nem tudja, hogy mit csinál a másik. Ha több hivatal is érintett egy ügyben, akkor meg pláne sok a kéz. Szegény állampolgár meg bolyong a néha 22-es csapdájának öltöztetett rendszerben. A lényeg ilyenkor a kitartás. És a sok szabadnap.

Tisztelt Szerkesztőség!

Azért írok Önöknek, mert már nem tudom, hogy mit tegyek, falakba ütközöm a különböző hivataloknál.

Volt egy 21 éves autóm, egy 3-as Golf, én voltam a tulajdonos, édesanyám az üzembentartó.

2015. október 5-én este 19 órakor eladtam az autót (egy cégnek, ha érdeklik az adatai, elküldöm). 2015. október 13-án beballagtam a területileg illetékes, III. kerületi okmányirodába, ahol bemutattam az adásvételi szerződést, azt lepecsételték, plusz kiadtak egy átvételi elismervényt arról, hogy átvették, tudomásul vették. Ezzel én le is tudtam magam részéről a tennivalókat.

Igen ám, de 2016. február elején kaptam egy levélkét édesanyám nevére a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatótól (továbbiakban NÚSZ), hogy 2015. december 20-án, 06:12-kor "érvényes úthasználati jogosultság nélkül" közlekedtem.

Felhívtam a NÚSZ ügyfélszolgálatát, ahol előadtam a helyzetet. A telefonos ügyintéző legnagyobb megrökönyödésemre azt mondta, hogy az adásvételi nem elég, mert én tulaj voltam, anyám meg üzembentartó, ezért kell üzembentartói jog lemondás. Mi van????? Na mondom, akkor bemegyek személyesen, mondom biztos csak zavar van az erőben. Nos, ez a tévhitem gyorsan elmúlt, mert hiába lobogtattam a lepecsételt adásvételit, meg az okmányiroda által kiállított átvételi elismervényt, a nő a személyes ügyfélszolgálaton hajthatatlan volt, az szerinte sem elég...

Pár nap múlva egy másik levél jött a NÚSZ-tól, hogy 2016. december. 27-én 06:51-kor ismét érvényes úthasználati jogosultság nélkül közlekedtem.

Kiderült, hogy az új tulajdonos nem iratta át a járművet 15 napon belül, ezért jöttek anyám nevére a levelek... Ekkor úgy döntöttem, hogy bemegyek a III. kerületi okmányirodába, hogy adják ki azt az igazolást, amit a NÚSZ annyira akar. Az óbudai okmányirodában, ahova 2016. február 10-én és 11-én is mentem, csak pislogtak, hogy mit akarok, majd közölték, hogy nem adnak ki határozatot üzembentartói jog törlésére, és nem is kell, mivel az autót eladtam, az adásvételt bejelentettem a törvényi kötelezettségemnek megfelelően, nincs több dolgom.

Azóta jártam a XV. kerületi okmányirodában is, ahol megerősítettek a fentiekben, hogy nem én vagyok a hülye, mivel ha a tulajdonos eladja az autót, törlődik az üzembentartó is.

Hozzáteszem, hogy a kötelező biztosítómnak is elküldtem (ugyancsak 2015. október 13-án) az átvett adásvételit, és ők érdekes módon érdekmúlással letörölték a KGFB szerződésem, pedig ők is a BM adatbázis alapján törlik csak a szerződést, tehát ezek szerint a BM-ben ekkor anyám nevéről már törölték az autót. A kötelező biztosításból fennmaradó időarányos biztosítási díjam is visszakaptam. Tehát a kötelező biztosító, az okmányiroda is törölte anyám nevéről az autót, a NÚSZ-nak mégsem megfelelő a bemutatott dokumentum...

Azóta többször jártam a III. kerületi okmányirodában, kormányhivatalban, mindenhol elutasítást (nem adnak ki határozatot), ígérgetést (visszahívnak) kaptam. Természetesen az ígért két visszahívásból egyik sem történt meg.

E-mailben elküldtem a panaszlevelem a NÚSZ-nak, a III. kerületi és VIII. kerületi (VIII. kerületi az új tulaj székhelye), a VIII. kerületi Rendőrkapitányságnak, kértem a NÚSZ-t és a III. kerületi okmányirodát, hogy legyenek szívesek e-mailben vagy telefonon felvenni egymással a kapcsolatot és bokszolják le egymás között, elvégre 2016-ot írunk, nem olyan bonyolult dolog ez. Természetesen nem keresték egymást...

Az okmányirodák vagy nem válaszoltak, vagy illetékesség hiányában továbbpasszolták valahová az ügyet, amiről természetesen lövésem sincs, hogy hová továbbították. De a VIII. kerületi Rendőkapitányság nagyon korrekt volt, és válaszoltak egy postai levélben, hogy eleget tettem bejelentési kötelezettségemnek és részemről nem történt mulasztás. Arra pont nem számítottam, hogy ők foglalkozni fognak a levelemmel...

Ennyi a sztori. Van egy eladott autó, mindent a szabályoknak megfelelően bemutattunk, lejelentettük, próbáltam megoldani személyesen, telefonon a dolgot, de nem sikerül. Az új tulaj meg vígan furikázik a volt autómmal, ami nem került átírásra, gyanítom, hogy így kötelező biztosítás sem volt rajta hónapokig. A rendőrség, az autópálya kamerák, stb. hónapokig nem szúrták ki, hogy kötelező biztosítás és átírás nélkül futó autót. Felteszem a költői kérdést: Ha az eladott autót valaki mondjuk 2 évig nem iratja át, akkor 2 évig én tartom a hátam, én viselem a következményeit, én fizetem a sarát?????

Aki mindent megtesz, hogy szabályosan, törvényesen járjon el, az megint szív, aki meg fittyet hány a szabályokra, határidőkre, azzal meg senki sem foglalkozik és semmi gondja nincs. 

Remélem egy szakmabeli, egy hozzáértő és/vagy egy jogász megírja, hogy mégis mit tegyek, hova forduljak, mik a kilátásaim. Én szeretném lezárni az ügyet, de sajnos falakba ütközöm...

Éljen Magyarisztán, 2016!

Fogyasztóvádő-partnereink ezt javasolják:

Kedves Zoltán!

Sajnos a probléma valóban nem tekinthető egyedinek, és azokat is érintheti, akik helyesen járnak el a gépjármű adásvétele és átíratása során.

A hatályos jogszabályok alapján valóban a jármű üzembentartója köteles úthasználati díjat fizetni. Üzemben tartónak pedig a jármű tulajdonosa minősül, illetve az, akit a jármű jogszerű üzemeltetésére szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján a járműnyilvántartásba bejegyeztek. Vagyis amennyiben hitelt érdemlően eladta az autót - ezt Ön igazolta is - és az új tulajdonos nem jelentett be új üzembentartót vagyis az Ön esetében nincs édesanyja és az új tulajdonos között erre vonatkozó megállapodás, akkor a nyilvántartásból édesanyját, mint üzembentartót törölni kellett volna. Az is lehetséges, hogy ez meg is történt csak a NÚSZ nem hiteles nyilvántartásból dolgozik.

A helyzet tisztázása érdekében Békéltető Testülethez lehet fordulni, melynek eljárása ingyenes, és a meghallgatásain az adott megyében székhellyel rendelkező vállalkozások kötelesek személyesen megjelenni. Ott lehetőség van annak tisztázására, hogy már sem tulajdonosként, sem üzembentartóként nem szerepelnek a nyilvántartásban, így díjfizetési kötelezettség nem terheli.

Bízunk benne, hogy ügye mielőbb megoldódik.

Alkalmazott jogszabályok:
- közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény
- a közúti közlekedés nyilvántartásáról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2016.06.21. 09:10:59

Ilyen korán? Yesss;-)

Phil Necro 2016.06.21. 09:19:53

kibontas nelkul dobalnam a kukaba a nuszos levelekt.
minek ennyit porogni rajta?

sáros_tehén 2016.06.21. 09:22:46

Poszter!

Innentől kezdve egy lépést se tegyél semmiért. Nem kell. A lényeg, hogy vigyék bíróságra az ügyet. (ellentmondás a fizetéssel szemben)

Ott bemutatod a papírjaidat, és 10 percen beül megoldja a bíróság az ügyedet.

sáros_tehén 2016.06.21. 09:23:58

@Phil Necro: Nem feltétlenül jó. Ha nem mondasz ellent, azzal kvázi "elismered" a tartozást. Ellen kell mondani, akkor bírósági ügy lesz belőle.

McZozo 2016.06.21. 09:28:36

@Phil Necro: Azert voltak mar csodak ebben az orszagban igy azert en reagalnek, mert a vegen birosagra kerul aztan jogerore emelkedik mert te a kukaba iktattad a leveleket.

230e 2016.06.21. 09:46:08

Velem ezt mint tulajjal játszották el, és egy levél utan törölték a tartozást.

Manyecska. 2016.06.21. 09:46:58

@McZozo: ..aztán meg a végrehajtót dobná kibontás nélkül a kukába.:).. Maoóórgit..:D

Carradine a gardróbszekrényben 2016.06.21. 09:58:13

Rohadjak meg papírzsákban, de ilyen sztoriból volt már vagy egy tucat a Totalcar környékén.

Facelessbook · www.dont.think.so 2016.06.21. 09:59:22

Valami nem tiszta. Eloszor azt irja a poszter, hogy o a tulaj, az edesanyja pedig az uzembentarto. Utana pedig azt, hogy az o (marmint a poszter) biztositasat toroltek az eladaskor, es visszakapta a penzt. A biztositast mindig az uzembentartonak kell fizetni. Akkor most mi van? Ki volt ki es mi volt mi?
Egyebkent pedig: a NUSZ-nak sun a mittomenmijebe (annak ellenere, hogy nekem egyszer elengedtek a ~60ezres potdijamat).

FDToth 2016.06.21. 10:19:28

Ilyen esteben figyelmen kívül kell hanygni a NUSZ leveleit. Pórbálkoznak, bíróság előtt simán buknánka, addig úgy sme viszik el. Pár autós megijed, fizet nekik, azt jó napot..

Darth Revan 2016.06.21. 10:23:10

@Tshu-hash:
Azért volt az anyja az üzemben tartó, mert kevesebb biztosítást kerület így fizetni, mint ha a tollam fizette volna.

2016.06.21. 10:38:58

na ez a szopás...

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.06.21. 10:53:42

@Darth Revan: Kicsit körülményes/érthetetlen a kommented
Mi köze a kerületnek a tolladhoz?

joska61 2016.06.21. 11:01:51

"Van olyan, hogy az állami egyik keze nem tudja, hogy mit csinál a másik" CSAK olyan van.

GiaMarie 2016.06.21. 11:02:52

Ez a szaktanácsadás elég nevetséges...álljunk meg egy percre végiggondolni...vagy totál idióta, aki ezeket a tanácsokat adja, vagy nevetséges a jogszabályi környezet, és nem kell csodálkozni, hogy senki nem tartja be. A tegnapi hűtős posztnál hogy küldje vissza indoklás nélkül elállási joggal (mert a szolgáltató az hülye, és talán majd még VIP kártyát meg 10.000 forintos vásárlási utalványt is ad, nem? ) most meg nyomja fel a NUSZ-t a Békéltető Testületnél. Nem mintha ez egy fogyasztóvédelmi kérdés lenne, sokkal inkább polgárjogi, de ezzel ne törődjünk, jó magyarként PERELJÜK BE! Mindegy kinél...ennél már csak az lehetne színvonaltalanabb tanácsadás, hogy hívjuk ki a Fókuszt, Aktívot, és óbégassunk a kamerába.

Terézágyú 2016.06.21. 11:08:12

@Darth Revan:
"Azért volt az anyja az üzemben tartó, mert kevesebb biztosítást kerület így fizetni"

Jaaa, hogy a pószter ijjen ügyeskedő????........

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.06.21. 11:24:45

@GiaMarie: Miért lenne hülye a tanácsadó? BékéltetőTestület járható út
Ha majd egy bírósági felszólitásra, esetleg végrehajtóira, ellentmond ugyanúgy el kell járnia személyesen.

Phil Necro 2016.06.21. 12:21:37

@McZozo:
Nem tud jogerore emelkedni.
Az adas-vetel megkottetett, onnantol mar sem neki, sem az edesanyjanak nincs semmi koze az autohoz.

Phil Necro 2016.06.21. 12:29:46

Attol, hogy szerepel a nemzeti szo a neveben, nincsenek torvenyi jogositvanyai,a koveteleseit ugyanaugy ki kell adni a megfelelo szerveknek,cegeknek.
Azok meg kirohogik a Nuszt, ha meglatjak, hogy honapokkal az adas-veteli utan akarnak penzt kovetelni az eladon.

beszoptuk 2016.06.21. 12:32:27

Eladásnál rendszám le (mint a németeknél), probléma fel sem merülhet.

GiaMarie 2016.06.21. 12:38:20

@horex: Pereskedtél Te már Magyarországon polgári peres eljárásban? A Békéltető Testület nem egy KillBill kivégzőosztag, hanem egy nyavalyás látszat intézmény, jogkörök nélkül. Abban sem lennék biztos, hogy ebben az esetben van értelme hozzájuk fordulni, hiszen alapvetően nem áll fenn a fogyasztó- eladó/szolgáltató szituáció. A postolónak jelen körülmények között nincs is jogalapja hozzájuk fordulni, mivel éppen azt vitatja, hogy jogviszonyba került-e a céggel egyáltalán, a Békéltető Testülethez fordulásnál meg előfeltétel ez. De tegyük fel, rosszul gondolom: akkor fordul a Békéltető Testülethez, akik az új jogszabály szerint kijelölik eljárni a területileg illetékes szervüket, ami vélhetően Budapest vagy egy megyeszékhely. Emberünk elballag személyesen kétszer (ez már két nap szabi + rengeteg pénz) mire optimális esetben a Békéltető Testület tesz egy állásfoglalást (azért nagy illúzióink ne legyenek, hogy az állami Békéltető Testület mennyire lesz szigorú az állami NUSZ-szal szemben) Mire a NUSZ megköszöni, és tesz egy postolónak kedvező nyilatkozatot, hogy ennek ellenére nem fogadja el (nem kötelező neki!) . És akkor, mi történt? Ja, hogy semmi, azon kívül, hogy a posztoló felállt a SZrollerre? Itt egyetlen kérdés van: vonatkozó jogszabályok szerint külön ki kellett volna-e jelenteni az üzembentartót, vagy elég az adásvételi. Magyar jogalkotói környezetben a válasz egyáltalán nem triviális. Ja, és nem a Békéltető Testület hatásköre. Kell keríteni egy jogászt, vagy hivatalos állásfoglalást kell kérni a jogalkotóról az adott helyzetre, miszerint elégséges-e az adásvételi. Ha elégséges, akkor ignorálni kell a fizetési felszólításokat igazunk biztos tudatában. Ha nem, mert irreális a szabályzási környezet, akkor meg be kell fizetni, mielőtt a szintén irreális szabályzás mentén százszorosára duzzad, majd leperelni a vevőn (2-3 év polgári peres hercehurca uszkve 50.000 forintért)

megamenn 2016.06.21. 12:44:56

azt csak én gondolom, hogy a fószvágenyesek (TaK ) nagyrészt, hát hogyismongyam, olyan anticociálisak az utakon? és a márkán belül kiemelkedően magas a golfosok ilyen irányú szerepvállalása? a kettesgolfosok meg szinte 100 %-ázalékban ilyenek?
ha a golfot tekinteném etalon autónak, és működés közben tanulmányoznám, ismeretlen lenne számomra pl. az index, a helyes féktávolság, a gumicsikorgatás nélküli elindulás, megállás, a tuc-tuc nélküli autózás...az ajtó becsukása, ha kiszálltam a kocsiból ( és a tuc-tuc lahalkítása )
rühellem a golfosokat.

Manyecska. 2016.06.21. 12:48:17

@megamen: ..nem értettem mi az hogy gól fos ..

SimonGábor 2016.06.21. 12:49:20

Gyurcsányisztánban így mennek a dolgok

megamenn 2016.06.21. 12:56:57

@Manyecs: azt én sem értem, de nagyon örülnék már egyszer egy káromkodásoktól mentes délutánnak...

Manyecska. 2016.06.21. 14:21:56

@megamen: :) most káromkodtam, anyámat a Praktiker mellett megállította egy jólszituált arab/török/ étkészletet árult 50 euróér', még kezet is csókolt anyámnak, aszongya mit képzel majd hazaviszek egy bombát? namondom jóvan anyám..:D

McZozo 2016.06.21. 15:19:54

@Phil Necro: Kijon egy buntetes te nem nezed meg felszolitanak parszor nem nezed meg aztan birosagra kerul te nem is tudsz rola mert iktattad ott mivel nem jelentel meg parkolo vagy sztradafentarto iranyaba itelnek majd x napon belul jogerore emelkedik. Olvasd el totalcaron ilyen es ehez hasonlo esetek tobbszor voltak. Szal nem en talatam ki.

Carradine a gardróbszekrényben 2016.06.21. 15:32:48

Hilda! Kérlek, takarítsd ki ezt a @Pasztel: nevű jószágot innen! Lécci-lécci!

CID. 2016.06.21. 17:19:26

@Pasztel: Nekem síma a bőröm, mint a, baba popsija, kérsz tanácsot bubi?

obluda 2016.06.21. 17:50:09

Én nem szoktam ilyeneket írni, de ezek a fogyasztóvédők tényleg értenek a munkájukhoz? Mert a jelen esetben egy helyre biztos nem mennék: a Békéltető Testülethez (mi közük van nekik az egészhez???). Ellenben rohannék egy közigazgatási jogban jártas ügyvédhez (mondjuk tény, az nincs ingyen, de ez az ügy is sok pénzbe fájhat szerencsétlen esetben), megtenném, amit javasol, aztán ha jófej lennék, a tanácsát posztolnám a Homárra :)
És a másik: ha már a (potenciálisan) egybites fogyasztók védelme a munkám, akkor könyörgöm, a két kisebb novella hosszúságú jogszabály odabasz*sa helyett nem lehetett volna meghivatkozni a releváns részeket, paragrafussal-bekezdéssel netán? És akkor talán tényleg segítenének valamit a szerencsétlennek...
A posztoló egyébként megkérdezte, amikor bent járt a NÚSZ-nál, hogy mi pontosan az az "üzembentartói jog lemondás", ki állítja ki, hova kell benyújtani és hasonlók? Mielőtt fejetlenül elkezd szaladgálni a hivatalok között... Az meg a naivitás csúcsa (bocs), hogy a magyar közigazgatásban hivatalos ügyet akar intézni emailen. Aztán csodálkozik, hogy nem kap választ. Próbálja meg ugyanezt tértivevényes postai levélben, jóval kisebb eséllyel fogják elsüllyeszteni. Illetve, ha jár valahol személyesen, és segítőkészek vele, kérje már el a törvényi hivatkozásokat, hogy mi alapján gondolja úgy az adott hivatal, hogy neki (a panaszosnak) van igaza. Aztán ezt írja le szépen (postai levélben) a NÚSZ-nak. Hátha.

Arcade Macho 2016.06.21. 19:57:36

ha a poszter anyukaja elmenne es lezuzna az autot ugy porra, az milyen megiteles ala esik?

The Good Boy ! 2016.06.21. 20:27:50

nálunk a lányom jár saját tulajdonú, de a feleségem által üzemben tartott autóval (csak négyszerese lenne a kötelező, ha nem a felségem lenne az üzemben tartó, hanem a 20 éves lányom, aki sokat közlekedik, de még balesetet nem okozott). Amikor az első autóját eladtuk, akkor a tulaj mondta, hogy csináljunk egy ilyen üzembentartói jog lemondást. Megcsináltuk, abból adtunk neki egy példányt, meg egyet mi is eltettük. Mi bevittük az ocsmányirodába (ami most kormányosablak), ott meg azt mondták, nekik ez nem kell. Nem tudom, hogy a vevőtől végül elkérték-e, vagy felhasználta-e, hiszen a tulajtól vette az autót, a tulajtól kapta meg a törzskönyvet. Mindenesetre én a poszternak azt tanácsolnám, hogy szépen a netről töltsön le egy ilyen papirost, töltse ki (két tetszőleges rokon legyen rajta mint tanú, kerüljön rá az adásvétel dátuma, aztán azzal sasszézzon be ebbe a gittegyletbe. Persze jobb lenne, ha hirtelen holnap megtalálna a kacatok közt egy ilyen papírt, nehogy visszaélés okirattal legyen belőle:)

Ezt a dolgot amúgy sem értem... A szomszédom ugyanígy adta el a gyerek által használt autót (én mondtam neki, hogy csináljon egy ilyen üzembentartó lemondást), neki is kijött egy csekk pályahasználatról, ő is bement az adásvételivel és neki elfogadták... Lehet, hogy valami nem kerek a sztoriban?

Pampalini13 2016.06.22. 00:22:12

Jellemzően ez azért van mert a NÚSZ ügyintézői fafejűek, akárhogy igazolod, hogy a jármű eladását bejelentetted folyton kötik az ebet a karóhoz. Egy adatszolgáltatás keretében, aminek 2300 huf az ára, amúgy kérhetsz adatot arra nézve, hogy mikor adtad el a kocsit. Ez van akkor mikor a sok iq negatív nem képes értelmezni a jogalkotói szándékot

M_R 2016.06.22. 06:43:30

Aminek a nevében benne van a "Nemzeti" az: nem működik, drága, korrupt, lassú..

Bona Fides 2016.06.22. 06:58:00

A retkes kurva állam feladata lenne olyan jogszabályi é hatósági eljárási környezetet teremteni, amelyben a jogkövető polgárok nem szívnak, mint a torkosborz, ha véletlenül valami jogsértő, ügyeskedő barommal szerződnek.
Százezerszámra működnek, a "nemzeti" jelzővel ellátott , kmondhatatlan és hosszúnevű, 30-as IQ-hoz, mint munkaköri feltételhez kötött, rosszindulatú faszokkal kibélelt hivatalok és egyéb pöcegödrök KÖZPÉNZBŐL.
Fideszország!

Bona Fides 2016.06.22. 07:01:08

@M_R: A "nemzeti" kifejezést úgy lejáratták, hogy okádnom kell, ha találkozom vele. Pedig igazán büszke hazaffy lennék eredetileg.

bringás bosszantó 2016.06.22. 07:09:55

@Terézágyú:

"Jaaa, hogy a pószter ijjen ügyeskedő????........ "

Szarrágó a hivatalos elnevezés.

bringás bosszantó 2016.06.22. 07:15:47

Ja, csak annyit, hogy vakkomondorisztánban egy eladott ingatlan után még nyolc évig hajtották a különböző adókat, szemétdíjat, egyebeket, mert a roppant észlény új tulajdonos nem íratta át. A bemutatott adásvételit úgy nagyjából az összes pénzért kuncsorgó leszarta, mondván, majd peres úton be lehet hajtani a valódi érintettől.
Tanácsisztán két évvel az eladás után kiadott egy igazolást, mely szerint az adásvétel megtörtént, majd következő évben ugyanannak a tanácsisztánnak a másik keze küldte a felszólítást újabb befizetésre.
Született vagy 400 oldalnyi papíráru mire sikerült lerendezni az ügyet.

Netuddki. 2016.06.22. 08:01:56

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tenni a NUSZ ellen csalás és jogosulatlan pénzbehajtás miatt. A rendőrségi választ meg csatolni hozzá. Jól meg kell baszatni a vezérigazgatójukat! Legközelebb majd kiadja az ügyintézőinek, hogy végezzék el a munkájukat. Tudod kit szopatnának!

Netuddki. 2016.06.22. 08:05:14

@bringás bosszantó: Ostoba balfaszok! Teljesen irreleváns, hogy a levélíró miért íratta az annyára az üzembentartóit. Pont az ilyen balfaszok miatt, mint ti szívathatják jogtalanul a hivatalok a magyar állampolgárokat.
Nehogy már nekem kelljen foglalkoznom azzal, hogy az eladott autó vásárlója nem íratja át a kocsit!

igazságos1.. 2016.06.22. 08:07:32

AJJAJ

21 ÉVES SZAR KIHASZNÁLT AGYONKÚRT KOCSIT NE ADJÁL MÁR EL MÁSNAK KÖCSÖG SZEMÉTLÁDA A POSZTER, BQSZNÁD KI MÁR MAGADNAK.

MI AZ, HOGY EL MERSZ ADNI EGY 21 ÉVES GOLFOT???? NORMÁLIS VAGY????

MÉR NEM VITTED A RÁKBA A SZEMÉTTELEPRE SZERENCSÉTLEN KIHERÉLT KOCSIT????

ANYÁD AZ ÜZEMBENTARTÓ, GRATULÁLOK, SZEMÉTLÁDÁK VAGYTOK, MEGÉRDEMLITEK AMIT KAPTOK!!!

ÉN SE ÍRATNÉK RÁ A NEVEMRE EGY 21 ÉVES RONCSOT. ELADTAD A CIGÓKNAK, MI? MEGÉRDEMLED POSZTER, REMÉLEM FIZETSZ MÉG EGYEBET IS. KI A RÁK VENNE MEG EGY ILYEN 21 ÉVES ÉLETVESZÉLYES, KI TUDJA MILYEN ÁLLAPOTÚ SZART. RÁADÁSUL EGY CÉGNEK!!! MÉG SZEMÉTLÁDÁBB DOLOG, BALKÉZRŐL ÜGYKÖDNI. AZ MAJD INGYÉ VESZI, ADÓZNI NEM KELL, MI???

igazságos1.. 2016.06.22. 08:09:02

VITTED VOLNA A RONCSTELEPRE POSZTER, BQSZD MEG. ROHAGGYON KI A MÁJAD ÉS A BELED, EZT NAGYON KOMOLYAN MONDOM!!! NEM, MÉG ELADJA, OSZT EGY CÉGNEK, NA MENJÉ A RÁKBA, TE SZEMÉT.

OSZT REMÉLEM JÓL JÖTT AZ A 200 EZER FORINT. :D A HITELEDRE.

igazságos1.. 2016.06.22. 08:10:29

ILYEN SZAROKKAL VANNAK TELE A HAZAI UTAK, 21 ÉVES GOLFOKKAL, BALKÉZRŐL ELADVA CÉGNEK, MERHOGY AZ MAJD ELSZÁMOLJA A VÉTELÁRAT.

igazságos1.. 2016.06.22. 08:13:27

HÁT TÉGED ÁTVERTEK, NEM IS, SAJÁT MAGADAT KÚRTAD ÁT POSZTER, DE NAGYON.

GONDOLTAM SZÓLOK, HOGY ÁSD EL MAGAD VALAHOVÁ, DE JÓ MÉLYRE, NE KERÜLJÉL NAPVILÁGRA, ne szívd hiába a levegőt. Találtál egy magadnál nagyobb szemétládát, van ilyen.

Netuddki. 2016.06.22. 08:23:02

@igazságos1..: Faszt ordibálsz te balfasz!

Galicius 2016.06.22. 08:24:20

A MUSZ is olyan,mint a parkolótársaságok. Semmi nem érdekli őket,csak a pénz.

igazságos1.. 2016.06.22. 08:55:13

@Tibi !: sajnos hiába a balfaszoknak az ordítás, a köcsög eladta a szar autóját, ettől hiába pattogsz nekem ezzel a kocsival autóznak!!! talán épp te találkozol majd vele mikor hazamégy!!!

igazságos1.. 2016.06.22. 08:57:05

SZERENCSÉJE A POSZTERNAK, HOGY NEM KÖVETTEK EL EDDIG BŰNCSELEKMÉNYEKET A KOCSIVAL, MERT AKKOR MEHETNE AZ ANYJA A BÖRTÖNBE!!! MERHOGY ANNYIRA JÓ ÜZLETET AKART CSINÁLNI!!! SZABADULNI A KOCSITÓL MINDENÁRON!!!

igazságos1.. 2016.06.22. 09:01:16

ezekkel a szar alakokkal foglalkozik a rendőrség, tele a padlás az ehhez hasonló trükkös emberkékkel, akik utólag csodálkoznak rá a világra miért is kúrták át őket jó alaposan

itt a nem a nem tudás esete van a poszter direkt adta el a kocsit egy cégnek, mert így mindenki jól járt elvileg! a cég kapott tök ingyé egy 21 éves golfot! furikázhatnak vele! parkolhatnak bárhol, csinálhatják a büntiket, bármit, de attól még azok a poszter anyjának a nevére jönnek!

vajon miért is? miért kell ilyeneknek eladni egy 21 éves golfot, egy cégnek? miért nem lehetett elvinni a roncstelepre? más kérdés én az összes trabantot kivonnám a forgalomból mert még azok is vígan hajtanak az autóúton!

nem kéne ezt már csinálni, be kéne fejezni az egymás minél nagyobb átkúrását értem hogy örült a poszter, hogy eladja, de itt simliskedést ír le! feketén-fehéren leírja, hogy nem egészen tiszta dolog volt az az autóeladás! nem fél attól, hogy esetleg a rendőrség is elkezd nyomozni? hogy is volt az az eladás egy cégnek?

igazi hős 2016.06.22. 10:26:21

@The Good Boy !: "csak négyszerese lenne a kötelező, ha nem a felségem lenne az üzemben tartó, hanem a 20 éves lányom" Szeretem, amikor valaki még meg is "magyarázza", hogy miért veri át a rendszert. Ezért tart itt ez az ország?

igazi hős 2016.06.22. 10:35:13

@Tibi !: Te sem vagy egy észlény, azok akik ügyeskednek a biztosítási díjjal, azok nem a biztosítót lopják meg, hanem a többieket, aki valós adatok alapján fizetik be a KGFB-t. Ha mindenki a vidéki nagymamára íratná az autóját, akkor mindenki ugyanannyit fizetne, összességében ugyanannyit mint most, csak megszűnne összefüggés a díj és a kockázat/költség között.
A különböző biztosítási szorzókat nem véletlenül találták ki, pl. nekem a jogsim 21 éves, nem az autóm, valószínűleg kisebb kockázatot jelentek, mint egy huszonéves, "pedig tényleg jól vezet" ifjútitán.

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.22. 10:38:56

@igazi hős: Amerikában ugyanígy ügyeskednek. Ők is ezért tartanak ott?

The Good Boy ! 2016.06.22. 10:47:56

@igazi hős: három autó van a családomban, hidd el, hogy "nem verném" át a rendszert, ha a lányom autójára nem az autó értékének a 20%-a lenne a legolcsóbb éves biztosítás (egy évre egybe fizetve, nem negyedévente csekkel szórakozva). Egy fiatalnak esélye sincs normális áron kötni. Nekem az ötször nagyobb teljesitményű, vagy 30-40szer nagyobb értékű prémium autómra közel fele (lenne, ha a legolcsóbbnál kötöttem volna, de még így is olcsóbb) a biztosítás, mint neki. Igazságtalan a rendszer, igazából nem is tudom, mi lenne a jó. Vagyis de, de az nem ide tartozik, mert maga a rendszer működése nem megfelelő, így, hogy míg én megbízható, neves cégnél kötök biztosítást, azzal nem magamnak csinálok jót, hanem annak, akinek esetleg kárt okozok. Ha meg nekem okoz valaki valami no name/nem megbízható biztosítós autójával, akkor meg szívok a "spúrsága/csórósága" miatt.

Hidd el, soha nem trükköztem semmivel, de vérlázító, hogy esélyt sem adnak egy fiatalnak, hogy egyáltalán indokolt-e a magasabb kockázati kategóriába sorolása csak azért, mert fiatal, és autó kerül a nevére. Ha első éveiben okoz balesetet, akkor szabjanak ki 10szeres árat, de elsőre? Mondom ezt úgy, hogy egyikünk sem okozott soha senkinek balesetet, sőt eddig még más hülyeségét is sikerült kármentesen elkerülni.

The Good Boy ! 2016.06.22. 10:54:06

@igazi hős: és még egy gondolat: nem nagyvárosban élőként a falusi nagyi nevére van kötve a biztosítás, hanem kicsi faluban élő családként a gyermek autója az asszony nevére, aki ugyanott él. De igazad van. legközelebb nem trükközök, ha a gyerek autót cserél, hanem egyszerűen az asszony nevére lesz véve az autó, nincs plusz üzemben tartó, csak éppen a gyerek fogja használni azt. (megjegyzés: a gyerek szó inkább idézőjeles, mivel 21 éves, értelmes felnőtt, aki iskola mellett munkába+gyakorlatra használja az autót, mivel mint írtam kicsiny faluban élünk, ahol, mint tudjuk nem éppen emberbarát a tömegközlekedés (napi kb. 3-4 pár busz), tehát az autó nem luxus, hanem szükség. Ja és hidd el, ha minden "ügyeskedő" annyi adót, és járulékot fizetne az országban, mint mi, akkor minden sokkal szebb ér rózsaszínűbb lenne.

bringás bosszantó 2016.06.22. 11:44:36

@Tibi !:

Ostoba barom, pont a hozzád hasonló agyhalottak miatt kell bemenni és bemutatni az adásvételit, hogy legyen bizonyíték az eladásra és arra, hogy ha baszol átíratni mert hülye vagy, akkor a tiéd legyen a felelősség az elmulasztott átírásért és az eladás után elkövetett szabálysértésekért.
Arról nem az eladó tehet, ha orbánisztánban az agyhalottak azt éltetik aki szopatja őket.

bringás bosszantó 2016.06.22. 11:50:43

Bájos, ahogy a sok seggfej megmagyarázza, hogy miért jó és miért kell csalni. Pont az ilyen agyhalottak miatt tart itt az ország.
Arra persze nem gondolsz az egyszerű sötét agyaddal, hogy ha a 20 éves összetöri a verdát, lehet, hogy a biztosító szívja a fogát mert az üzembentartó más személye miatt más kockázati besorolás alapján penget, de az első dolga az lesz, hogy szép alaposan megemeli a biztosítási díjakat, és röhög azon az agyhalott balfaszon aki meg van győződve arról, hogy most húde megszopatta a biztosítót. És röhög a nagy többségen is aki tisztességes, mert a szarrágó seggfejeknek köszönhetően azoktól is többet tud bevasalni.

Ha nem tudsz eltartani egy autót akkor járj rollerrel balfasz és szopasd a retkes anyádat.

Zolcsi77 2016.06.22. 14:37:49

Még azon van felháborodva néhány hülye, hogy aki teheti kijátssza a renccert?

Mikor értitek már meg, hogy ez a renccer a fehér, magyar, dolgozó/vállalkozó/nyugdíjas/gyerek/nő/férfi kiirtására vagy elűzésére lett létrehozva és folyamatosan fejlesztve, de úgy, hogy a népirtás vádját ne lehessen felhozni azok ellen akik ezt a renccert kitalálják és fejlesztgetik. Mindenki a körülmények áldozata legyen, ne elkobozzák a vagyonát, ne agyonlőjék a nyílt utcán, ne deportálják, hanem minden bicskanyitogató aljasság olyan következménynek tűnjön amit az aljasság elszenvedőjének tettei idéztek elő. Az aljasság a népirtó törvények, szabályok, szerződések szerint csak saját magatartásunk megérdemelt következménye: legyen földönfutó, dögöljön meg, húzzon el az országból.

Az egyik út, hogy "tetszettek volna forradalmat csinálni" - erre sokan mondták már, hogy tetszettünk volna ha megneszeljük milyen magyarellenes renccer készül. Persze erre mindig ott van a lehetőség.

A másik út, hogy annyi jövedelmet markolsz amennyit tudsz, ahogy tudsz és ott spórolsz, vered át az államot, bankot, közüzemet, multit - mindenkit kivéve a honfitársad - akit, ahol, ahogy lehet, addig a határig amíg nem ítélnek letöltendőre. Itt semmi nem javul attól, ha fizeted az adót, törleszted a hitelt, fizeted a távfűtést, parkolójegyet veszel, szabályokat kínosan betartva autózol - jogszabályok és szerződéses feltételek százezrei, millíói vannak buktatóként beépítve a renccerbe, hogy azon te elhasalj. Váratlan feltételek, ha hibáztál irreális bírságok, egyéb jogkövetkezmények.

S ha már megbuktál, akkor ne az legyen, hogy méltósággal viseled, hogy viszi a végrehajtó a kocsit, lakást, bevonulsz az előrekészített fogkefével meg három napi hideg élelemmel a börtönbe - á egy f@szt. A kocsit úgy kelljen kiégett roncsként elvontatni a végrehajtónak ha kell neki, a börtön keressen meg ha kellesz neki, de ha netán megtalálnak akkor is három egyenruhás kelljen lefogjon és gumibottal nyugtassanak (ennek nyilván következményei vannak, nem is kicsik) miközben üvöltesz, szétkiabálod milyen igazságtalanul bánnak el veled. Addig sincs se erő, se kedv, se pénz, se kapacitás arra, hogy mást is megfogjanak. Megbüntetett a parkolócég - csákánnyal vered szét sötét viharos éjszakán az automatát. Megkínált a nav 100.000 büntetéssel mert három nap késéssel ment be az adóbevallásod és elhajtott a védekezéseddel - kromofágot annak a kocsijára aki kiszabta a bírságot, elutasította a védekezésed, mást úgysem fog fel a hivatalnok, csak a személyes érintettséget. Megbüntetett a gázcég miután a szerelőjük átmágnesezte az általad sosem piszkált gázórát - tízszer, százszor annyi kárt okozz a szerelő, a gázcég (semmiképp nem veszélyeztetve mások életét), a vezetők vagyonában.

Itt mindenki hátrál a falig. Tartsuk be az elmebeteg, hülye, kib@szós szabályokat, járjunk a fal mellett, hátha elkerüljük a bajt. Ha a másik bajba jut, kussoljunk, nézzünk másfelé, addig se velünk foglalkoznak - na ezért tartunk ebben a posványban. Nem azért mert aki teheti kijátssza a renccert, hanem azért, mert az eleve ellenünk kitalált és működtetett renccer ellen nem teszünk semmit, legfeljebb igyekszünk kikerülni, elugrani a karmai elől, ahelyett, hogy az aljasságra aljassággal válaszolnánk és időnként odab@sznánk neki.

Én sem vagyok ilyen forradalmi lélek egyébként, de amikor rá voltam kényszerítve, én bizony belerúgtam a renccerbe, egyszer-kétszer teljesen nyíltan is mikor nem volt más lehetőségem a védekezésre, nem hagytam magam kisemmizni, ellenálltam. Azóta a minimum a passzív ellenállás - ezt mindenki megtehetné, nagy hagyományaink vannak legalább a török idők óta ha nem korábbról is. De ha megtehetem, mert alkalom adódik rá, akkor kap tőlem a renccer egy-egy ütést máskor is, ha büntetlenül és kockázatmentesen megtehetem ok sem kell hozzá - puszta passzióból, örömmel, de ha ok is van, akkor egy kicsi kockázatot be is vállalok. Ha mindenki csak ennyit tenne, már nem lenne se cigánybűnözés, se devizahitel probléma, se fosztogató szolgáltatók, se, se, se.

Mire vársz: ha megpofoznak addig fogod kapni a pofonokat amíg egyszer vissza nem adod. Akkor lehet, hogy lesz egy kis verekedés, de az addigi pofozás az megszűnik, a helyzet megváltozik, még akkor is jó irányba ha vesztes leszel - minél többet verekszel mielőtt vesztesz, annál nagyobb a javulás. Egy esetben lesz a helyzet rosszabb: ha visszaütsz de RÖGTÖN elhagy a bátorságod és lehajtod a fejed. Be kell vállalni sajnos egy pár sebet, hogy ne mindenki téged üssön. (Most az állam, a hatóságok, hivatalok, közművek, multik, biztosítók, parkolótársaságok, zsidók és cigányok, fehérgalléros és egyéb bűnözők mind bennünket ütnek nap mint nap - ez nem is fog változni, csak ha mi is visszaütünk. Nem kell feltétlen győzni, elég az, hogy számítani lehet a visszaütésre, máris jóval kevésbé éri meg a terrorizálásunk.)

igazságos1.. 2016.06.22. 15:27:57

Megértem hogy a poszter anyukája nem tud nyugodtan aludni idióta gyerek miatt

én félnèk a poszter helyèben nehogy balesetet okozzanak a kocsival...

én nem adtam volna el mert minek max 100 ezret kaphatotg érte

ennyiér adta el a poszter az anyját mert ő fog bajba kerülni nem én

felelőtlen a poszter ráadásul egy öreg kivénhedt tragacsot tukmàlt rá valakire aki vígan furikàzik vele mennyi van benne 1 millió km?

a poszter itt könnyen beszèl nem őt fogjàk elővenni

a lènyeg eladta a 21! éves kocsit egy cègnek

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.22. 16:39:54

@Zolcsi77:

Remek ember lehetsz.
Az azért ne nagyon frusztráljon, hogy amikor az államnak beviszel egy maflást, akkor azokkal az adófizetőkkel baszol ki, akik becsületesek.

Persze hogy nem frusztrált.
A magadfajta tolvajok éppen az okai annak, hogy ilyen a politikai elitünk is.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.06.22. 18:46:11

www.jogiforum.hu/forum/16/16523

"AZ üzemben tartói jog nem szűnik meg eladáskor?"

"Kovács_Béla_Sándor 2008.08.06. 09:46

A korábbi tulajdonos - az eladó - nem tett olyan nyilatkozatot, amely szerint visszavonja az üzemeltetői jogot. Önmagában az elidegenítés nem tekinthető ilyennek. Másképpen fogalmazva: annak a visszavonó nyilatkozatnak kifejezettnek kell lennie.
A vevő szintén nem tett visszavonó nyilatkozatot.

http://www.kbs-ugyved.hu"

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.23. 10:16:19

@Homár Hilda: Ezt a SPAM-elő faszt @Pasztel: töröld ki, ha már mindenáron törölgetési ingerenciád van.