Tékozló Homár

Ez így se nem trendi, se nem rendi

2016.08.26. 17:28 | Homár Hilda | komment

92861_orig_rendi.jpg

Tavaly szeptemberben - még Helpy néven - indult az online takarítóközvetítő Rendi.hu, ami fantasztikus érzékkel vette észre a piaci rést a kiszámítható, megfizethető és megbízható házi takarítószolgálat piacán. A ma már több vidéki nagyvárosban is elérhető cég villámgyors karriert futott be. Olvasónk levele alapján talán túl gyorsat is, és már, nem tudják tartani a lépést az igényekkel. 

Kedves Rendi Csapat!

Őszintén szólva meglehetősen csalódott vagyok, két okból is:

Egyrészt értelemszerűen azért rendeltem takarítást, mert szükségem van rá. Adott időpontban. Adott munkák elvégzésre vonatkozóan. És azt hiszem kifogástalanul megértő és tündibündi voltam, amikor az első ízben 08.19.-re rendelt takarítást Önök lemondták 1 nappal korábban arra hivatkozva, hogy megbetegedett a takarító. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy egy ilyen helyzetet illene tudni kezelni, de túlléptem rajta és továbbra is őszinte lelkesedéssel, bizalommal telve egyeztettem le az újabb időpontot 08.26.-ra. Még a kárpótlásként felajánlott hűtőszekrény tisztításnak is örültem. De hogy másodjára is, egy fél nappal a legyeztetett időpont előtt lemondják AKÁRMILYEN indokkal (ami jelen esetben a takarító felmondása volt) az egyébként elvállalt takarítást, ez most nagyon fáj.

Persze az egy éves lányomnak tök mindegy, hogy a szombati szülinapi zsúrján mennyire lesz tiszta az ablak vagy mennyire csillog a csempe, de én nagyon nem úgy képzeltem a holnapi napomat, hogy sikamikálom a kétszintes házat. És mivel számítottam arra, hogy ezt helyettem más megteszi a holnapi napom –egyébként szintén nem elhanyagolható- teendőkkel gazdagítottam. Szóval ott tartok, hogy kisebb gondod jelentett volna, ha eleve arra készülök, hogy nekem kell mindent megcsinálni. Másrészről az a tény, hogy az egész lemondás dolgot egy kétsoros sorryköszi e-maillel sikerült elrendezni, nem csak, hogy nem profi ügyfélkezelés, de egyenesen bicskanyitgató. (Ide más szót írtam volna szívem szerint, de úrinő vagyok).

Szóval felmerült bennem néhány gondolat:
-  Mennyire garantált a piacon tartósan megmaradás olyan üzletpolitikával, amellyel egy megbetegedést/felmondást/a takarítónkatelraboltákarézfülűbaglyok helyzetet nem tudnak (nem is akarnak?) kezelni? Főleg egy olyan szektorban, ahol köztudott a munkaerőhiány, és amely helyzet – ahogy a fenti esetben is látszik - igencsak életszerű
- Olyan nagyon sok mindent lehetett volna tenni ebben az esetben, tényleg ez a délután 5-kor küldött kétsoros e-mail volt a legtöbb, amit ki tudtak hozni magukból? Főleg annak fényében, hogy nyilvánvalóan csütörtök éjszaka nehezen fogok leakasztani valakit, aki péntek reggel 9kor vígan megjelenik nálam takarítani.
-  Egy jól megszerkesztett honlaptól és egy kis marketingtől még egy cég sem lesz jó és hiteles…Jelen esetben azt mondanám az egész komolytalan.

Egyébként csak úgy cikáznak a gondolatok és a folyamatjavító ötletek a fejemben, de van abban valami szép, amikor egy cég saját öntudatára ébredve, önerőből lép a fejlődés útjára. Ehhez sok sikert kívánok, én mindenestre kiábrándultam és utolsó utáninak sem ajánlanám senkinek a szolgáltatásukat.

Sorry köszi

--------------------------------------------
On Thu, 25/8/16, info@rendi.hu <info@rendi.hu> wrote:
Subject: Elnézését kérjük, de sajnos nem tudjuk elvállalni a takarítást
Date: Thursday, 25 August, 2016, 17:04

Tisztelt ........ !
Szeretnénk az elnézését kérni, mert nem tudjuk elvállalni a takarítást, a mai napon mondott fel az a kollégánk, aki Érd és környékére  kijárt takarítani. Köszönjük a megértését! Amennyiben további kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek egyikén:  

Üdvözlettel:

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Girhes 2016.08.26. 17:42:09

Köszi az infót, őket szemeltem ki az őszi nagytakarítás lebonyolítására, de úgy látom, keresnem kell valaki mást.

The Crazy One 3om 2016.08.26. 17:46:11

Elképesztő, hogy mi mindenre van piaci igény...

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.26. 17:53:11

@The Crazy One 3om: Kéne valaki, aki megmossa a hátam. (Kétszintes.)

vizsla_barat 2016.08.26. 18:00:22

@The Crazy One 3om: erre több ezer eve van. Sőt külön állat es növényfajok evolvalodtak ki csak takarítani.

The Crazy One 3om 2016.08.26. 18:45:42

@atpijkamo116: felénk csak kombóban árulják, kéz nélküli szopással. A GVTI-T kéne megkérdezni, hogy ez illegális arukapcsolás-e.
@vizsla_barat: bizonyára. Olvasom a bécsi hirdetéseket, tizenöt eurós órabér a putzen. Elhiszem, hogy valaki kurva elfoglalt,vagy irritálja a a hipó,de attól még nekem ez fura. Nálunk otthon mindig kuss volt, rend volt és tisztaság volt. En ezt láttam, ezt hoztam hazulról,így nem csoda ha a feleségem se nagyon hápog.

Amúgy mi lesz a következő piaci rés? Fizetek neki egy négert, ha már nem tudom megdugni?

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.26. 19:38:53

oszt minek akkora buderájt tartani amit max két óra alatt nem lehet tisztára nyalni? maaaaóórgitt.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.26. 19:39:25

pfej b+, mi ez a vernyákolás?
"Persze az egy éves lányomnak tök mindegy, hogy a szombati szülinapi zsúrján mennyire lesz tiszta az ablak..."
Egyrészt valóban, tök mindegy lesz neki. Másrészt ha TÉGED zavar, PUCOLD MEG! A neten történő picsogástól még nem lesz tisztaság/rend abban a disznóóladban amiben a purgyét neveled (eddig a pontig olvastam, egy ilyen benyögés után nem is érdekel a folytatás, és lóf4sz a posztoló s3ggéb3)
Másrészt miért van egy olyan érzésem, hogy okkal nem megy oda takarítani senki? Tá'n csak nem büdösbunkógyökér volt a poszter, nem egy alkalommal? Szerintem hallgattassék meg a másik fél is.
Még egy kérdés. Lemondták, kvázi időben. Fizetnie nem kellett (legalábbis eddig nem írta). Mi a bánatos f4sz köze van ennek a fogyasztóvédelemhez? Ennél még az is jobb lenne, ha régebbi posztokat hozna előre :@ (vagy inkább csak annyit írna ki, hogy nincs értelmes levél)

gabors 2016.08.26. 19:51:58

ez mar a hetvegi ????

amugy minek takaritani ajanlom a posztolonak hogy vegyen egy uj hazat vagy tartsa a zsurt mashol ....

gabors 2016.08.26. 19:55:20

ja es atpijkamo116 kedveert hozzateszem hogy ekozben afrikaban meghalt vagy 50 gyerek .....

végrehajtó helyettes 2016.08.26. 19:58:08

Egyetértek alapesetben a "dehát mérnem takarít ki" véleménnyel, mivel se nálunk, se sehol a környezetemben nem sírt soha emiatt...

De a mélyen tisztelt cég hozzáállása tényleg felháborító, főleg ha ennyire jól megy nekik, oldják már meg a problémát, akármikor is merül az fel.

Kocsit mosatni is jár az ember, mégis a legtöbb megoldhatná magának, csak pont lusta megcsinálni. Úgyhogy emiatt nem hiszem hogy rossz szó érheti a posztert.

vizsla_barat 2016.08.26. 20:10:50

@The Crazy One 3om: hat ha ezen gondolat egy afro-amerikai (pc!) illetorol a fejedben forog,jobban teszed ha kionteted gipszbe majd latex-bol ujraformaztatod. Majd befestetheted jo sotetbarnara hogy mindenki jollakjon. Azert vesess bele valami elrenntentot hogy a taki neni ne maceralja.

tsimike 2016.08.26. 20:18:15

Amúgy a baglyoknak meg nem a füle réz! Ez fontosch!

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.26. 20:32:55

@tsimike: ez egy úrinő, nem mond olyat hogy fasz, meg nem is takarít :)

kozkozkoz 2016.08.26. 20:41:56

Ez tényleg hihetetlen. Ba+ én indítanék egy ilyen céget, tuti senki nem akarna takaríttatni.

Antalbaba 2016.08.26. 20:53:14

Hááát... egy NORMÁLIS cégvezető esetleg tűrhetően megfizeti a takarítókat, így eleve van elég embere, ha hirtelen mégsem, akkor pedig nem árt egy kis gerinc, és ha előző nap van vmi gebasz, akkor adott reggel felkel, összeszedi a szereket és SZEMÉLYESEN kivonul takarítani. Mert fontos a cég hírneve:-(
Ehhez képest képzeljük el az állapotokat magyarosan /se szerződés, se munkaruha, sem közlekedés, se eszközök, se szerek, se fizetés - ja, így takarító sincs;-)/

Darth Revan 2016.08.26. 21:40:06

Nem lehet valami nagy ceg, ha egy ember betegsege teljesen ellehetetleniti a vallalt munkak elvegzeset.

A posztolo meg jo fej volt, hogy adott nekik egy masodik eselyt.

mechanikus körte 2016.08.26. 21:40:13

Nem tudom, mi olyan meglepő abban, hogy erre van piaci igény. Vagy azért, mert boltban veszem a kenyeret, és nem otthon a tekenőben dagasztom, jár a nyilvános akasztás, esetleg kiseprűztetés a városból? Miért ne bízhatnám másra a takarítást, ha meg tudom fizetni, mert megkeresem a rávalót?
Abban meg igaza van a posztolónak, hogy ez a cég komolytalan. Igaz, nem követett el büntetendő cselekményt, ettől függetlenül fontos infó azoknak, akik igénybe vennék a szolgáltatást, ilyen értelemben pedig belefér a fogyasztóvédelmi kategóriába.

tsimike 2016.08.26. 22:02:54

@Józsi, a migráns köcsög: Köszönöm, hogy rávilágítottál erre a cseppet sem elhanyagolható dologra. Teljes mértékben igazad van, mint ahogy részben a posztolónak is, mert azért az mégsem járja, hogy egy ügyfelet kétszer ugyanúgy szop@ meg valaki. Vagy esetleg vadász a becses foglalkozása?

gabors 2016.08.27. 04:32:32

@tsimike: " mert azért az mégsem járja, hogy egy ügyfelet kétszer ugyanúgy szop@ meg valaki."

ezt egy teljesen bevalt es gyakran eljatszott dolog (sajnos) orbanisztanban ....

nezd meg mennyit koltenek az orban vasutra peldaul vagy az a zambiai kulkereskedelemre

2016.08.27. 08:08:23

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: hú de súlyos eset vagy te, hogy ennyi gonoszkodás szorult beléd. A takarítás egy szolgáltatás, tudod nem a középkorban élünk már. A szolgáltatást meg el kell végezni. Béna garázscég az amelyik kétszer lemond valamit. Igaza van a poszternak.

Neked meg a szexet javaslom feszülségoldónak. 100 fogorvosból 99 ezt ajánlja. :-)

2016.08.27. 08:12:25

@végrehajtó helyettes: a kocsimosatás nem úri passzió, hanem szakmai és környezetvédelmi dolog is. Azért elég gáz volt a nyolcvanas években amikor kisvödörböl ultrázták a lakótelepi parkolóban a zsigulikat és mindenfele folyt a koszos ultrás olajos lé ugyebár.
Egy erre szakosodott autómosó megfelelő vegyszereket használ, zárt technológiában oldja meg a szennyező anaygok gyűjtését... stb.
Rossz a példád.

Manyecska. 2016.08.27. 08:54:40

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: hávaze a pááááromnál /ma van a szülinapja/ olyan kupit hagytak a gyökér haverjai éjjel háromig buliztak múltkor..mondtam soha többet nem teszem be a lábam oda..baszki csipsz az asztalon, sörösdobozok, valaki ott aludt a asztalra borulva..:DD najó azt eltávolította.. egyhetes borosta....jó, mondjuk jót dugtunk mondjuk nem azért mentem de nem bír magával, istenem. :D pedig utálja a kupit mondtam most volt elég.... :D

Manyecska. 2016.08.27. 09:03:05

Múlt héten 4,20 magasságban szemléltem a plafont-előtte gardrób-pókhálózás volt- hát kurvára nagy szarvasbogár állomásozott ott basssszki :D A komplett tápláléklánc felsorakozik lassan..ON pedig minden hétvégén takarítás engem kifejezetten irritál a kosz. Nemtom miaz mert nincs. :DD ON
Nincs valami ismerős nyugdíjas/iskolás akire rá lehetne bízni???? sokan örülnének szerintem..

Manyecska. 2016.08.27. 09:17:12

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: ja, mielőtt elmentem /haza../ összedobáltuk az üres pizzásdobozokat a szemetesbe /őneki nem is adtak belőle! :DDD/, a dobozokat, beleb.sztam a kaját amit vittem a hüttőbe .:D őt visszalöktem az ágyba körberaktam vízzel, felhúztam az ébresztőórát másnapra asztán távoztam, melyik takinéni csinálja ezt meg??? Utána írtam egy körlevelet az ÖSSZES gyökérnek. Azóta áll a bál-két hete.. hát karatekutya, f.szom. :ON megyek takarítani.

HUNited80 2016.08.27. 09:50:13

Annyira látszik milyen szánalmas kis troll a postolók jelentős része, hogy már fáj.

Ha csóró a poszter azért szidják, ha meg normális életszinvonalon él, akkor azért. Lóf*s*t a tietekbe.

Egyébként szerintem igenis fogyvéd kategória. Én lazán bejelenteném, az csak 5 perc, a cég meg szopkodhat (rezsióradíj az eljárással kapcsolatos ügyintézés miatt + elmeszelés esetén büntetés). Megbízási szerződésnek kell lennie, amiben benne van a felek kötelezettsége. Lefogadom ha ügyfél mondaná le előző este, a cég tartaná a mocskos markát.

További kellemes csődbemenést kívánok nekik.

HUNited80 2016.08.27. 09:51:36

Postoló alatt a hozzászólókra gondoltam, csak még korán van (igen, megtehetem, irigykedj)

hotsince82 2016.08.27. 10:01:27

@HUNited80: ne csodalkozz,hogy fikaznak,gondolom az alberleti szobajat barmelyik itteni agysebesz ki tudja takaritani egy perc alatt, miutan hazamaszik a polcfeltolto melojabol...az,hogy valakinek esetleg nagyobb lakasa, es nincs ideje takaritani esetleg, az elkepzelhetetlen ezeknek. Mert az ugye proli es lusta.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 10:23:54

@Manyecs: "valaki ott aludt a asztalra borulva..:DD najó azt eltávolította.. egyhetes borosta....jó, mondjuk jót dugtunk"

:)) Nem értem. Most akkor felébresztetted a dugás előtt?

gigantikus kertitörpe 2016.08.27. 10:27:30

Ha aznap mondott fel a takarítónő, akkor nem volt felmondási idő? Vagy ez ilyen "besevagyjelentve" munkahely? Mert akkor rá kéne nézni a körmükre. Rendkívüli felmondásban nem hiszek a munkavállaló részéről, ha mégis, akkor is általában a melóhely a sáros. (És akkor ez egy takarítócég???)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 10:33:16

Nálatok hogy van? Ha kihívom a takinénit, akkor előtte mindent el kell pakolnom. Ha már mindent elpakoltam az útból, akkor már én is végig tudom tolni a porszívót és a felmosórongyot, az már a takarítás könnyebbik része.

Műanyag ablakok vannak. Aláteszek egy rongyot, befújom szappanosvízzel, végighúzom az ablaktörlőt rajta, kész. Meg a másik oldalát. Egy perc = egy ablak. Ehhez embert hívni?

Miliomoséknál a mama vezeti a háztartást, neveli a gyerekeket, takarítja a bazi nagy házat. Nem esik le az aranygyűrű az ujjáról. Na jó, egyszer leesett, panaszkodott is, hogy a pincében a nagy központi-porszívó tartályban kellet turkálni utána.

Manyecska. 2016.08.27. 10:34:17

@atpijkamo116: :DD nem, az még éjszaka aludt valaki hazavitte gondolom ott én MUNKA UTÁN mentem, estefelé..elbeszélései által képzelheted, házipáleszt vittek /mexűnik az OEP, a középvezetők felmondanak egymás után! azt ünnepelték../@hotsince82: köszönöm nekem saját irodám van, légkondival, már tíz éve, 100m2-en élek Budán és eddig egy kib.szott szobát takarítottam. nagyjából az egész szombaton elmegy rá.@gigantikus kertitörpe: Én még soha nem hallottam róluk. Hát nem tudom.

Manyecska. 2016.08.27. 10:36:52

@atpijkamo116: a kihívom a takinénit, akkor előtte mindent el kell pakolnom. Ha már mindent elpakoltam az útból, akkor már én is végig tudom tolni a porszívót és a felmosórongyot, az már a takarítás könnyebbik része." :D így van! most végeztem a hálóval ablakot is áttörlöm szárazon, felmosok stb. gondolom a gumis lehúzóval. Amúgy b..szameg a munkahelyemen és ÉN pucolom! /néha szoknyában/ az ablakomat mert enyhén szólva hanyagok a takarítók. Most az egész irodát /kb 250 m2, jó sok ablak!/ végigpucoltam nyáron:(( nem volt meló, unatkoztam..:)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 10:39:15

@Manyecs: Az én takarítóm nagyon rendes, mindig ragyognak az ablakok. Kell az elérhetősége?

Manyecska. 2016.08.27. 10:56:12

@atpijkamo116: OFF köszi de ez irodaház, többszintes, ők oldják meg..az egyik ráállt múltkor egy íróasztalra az meg széttöröt, a karbantartót hívták vasárnap este hogy fáradjon be hajnalban-három órát téemkázott vele-..épp a gyerekével ült a kádban amikor hívták:D..
amúgy a falak mosásáról milyen tapasztalataid vannak? Színes. Nem lesz foltos??:) kipróbáltam mert jövőre akarunk csak festetni-most csak a konyha stb.meg egy szoba lett kifestve-..ON

Manyecska. 2016.08.27. 10:58:27

@atpijkamo116: régen járt hozzánk rendszeresen hétfőnként.még anyu fiatal volt.nem emléxem. de őt a nagyija nevelte és neki 17 éves kora óta fél karja volt t.i. levágta a gép itt a tesssztilművekben..:) De! becsülettel felnevelt egy hathónapos csecsemőt na ON. Volt vasalónőjük is bezony, kékfestő műhelyük volt Óbudán!:)

amindenes.blog.hu 2016.08.27. 10:59:16

'Amcsiéknál ég a lámpa"..

Manyecska. 2016.08.27. 10:59:44

@atpijkamo116: úritsten de jó helyesírási hibákat csináltam de olyan dáthás vagyok még mindig minta álat. kifexem a napra. ON :)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 11:02:35

@Manyecs: "irodaház, többszintes, ők oldják meg"

Nem probléma, nem olyan kis cég.

Most mondtad, hogy nem jól oldják meg.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 11:03:43

@Manyecs: "becsülettel felnevelt egy hathónapos csecsemőt"

Az semmi! Eszik, alszik. Én két tinédzsert neveltem fel.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 11:10:19

Ha meghámozom a krumplit, miért kell utána megmosni? A héja alatt nem koszos!

Manyecska. 2016.08.27. 11:23:30

@atpijkamo116: hát, majd dobd át lécci.emilen.itt. :) krumplit nem mossák, bemerítkezés lesz az :DD Neked rögtön tinédzsereid születtek tök praktikus vagy.:D

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.27. 11:42:30

Becsülettel kiszart szar. Az volt már, hogy ez volt már?

Manyecska. 2016.08.27. 11:48:43

@API bőrtok kartszmentes eladó: miér ez jó poszt.asszem.@atpijkamo116: ja, és akkor még hozzáteszem hogy a pasim tisztaságmániás, folyton mosaxik, a kisszobában elvágólag a takaró..:D -azt nem használja-folyton takarít, öcsém a szemétledobóhoz külön papucs-pont olyan fóbiás mint én-és akkor disznókondák dúlnak renceresen.:( Mondtam már hogy Margit. :D ON

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.27. 12:03:16

@Kulics: én vagyok súlyos eset? Neked elgurult a gyógyszered. Megrendeli kétszer. Lemondják kétszer (még az is felmerül bennem, hogy egy beképzelt büdösbunkó hülye picsáról van szó, amit a beküldött levél is megerősít), és ahelyett, hogy a takarítóeszközökre/szerekre markolna, LEVELET ÍR:
"Persze az egy éves lányomnak tök mindegy, hogy a szombati szülinapi zsúrján mennyire lesz tiszta az ablak vagy mennyire csillog a csempe, de én nagyon nem úgy képzeltem a holnapi napomat, hogy sikamikálom a kétszintes házat.".
Több mint egy hete volt a takarításra, ha már arra bizsereg a pecke, hogy az 1, azaz EGY éves csimotának szülinapi zsúrt szervez (WTF? Mit fog fel belőle az 1 azaz egy éves gyerek?!), de leginkább csak a 3.14tsáját meresztette. Egy beképzelt, úrhatnám, élhetetlen picsa a levélíró. És mindezt mindenféle rosszindulat nélkül. Szegény csimotát sajnálom még. Ilyen szülők (gondolom az apja sem százas, különben rég kibaszta volna ezt a libát ha épeszű lenne) mellett esélye nincs, hogy normális legyen.

2016.08.27. 12:36:30

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: basszus olvasd már vissza mennyit káromkodsz, mennyi gonoszságot írsz le egy számodra vadidegen emberről. Ő beirta hogy átverték, de te erre elkezded ócsárolni miért nem ő takarít, megszervezed az életét, te, kéretlenül.
De furcsa ember vagy te ! valami súlyos lelki bajod van hogy ennyi feszültséged okédsz ki magadból egy csodás napsütéses nyári napon.

Tényleg szexelned kéne gyakran és sokat.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.27. 12:55:01

@atpijkamo116: Mert ahogy hámozod rámehet a kosz. A vizet sajnálod vagy az öt másodpercet az életedből?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.27. 13:00:29

@Kulics: így van. Ki kellene irtani az összes szomorú és mérges embert, amíg el nem érjük a Teljes Lelki Egyensúlyt.

Most nézted meg az Equilibriumot vagy mi van? Semmi olyat nem mondott amit én a saját édes testvéremnek vagy barátomnak ne mondanék ha éppen hasonló építő jellegű kritika jutna az eszembe. Ha ez neked ócsárolás akkor inkább te vagy cukorból.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.27. 13:08:16

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: igen, ez a tipikus beképzelt úrhatnám hegyenmagas tottyadt szar mentalitás, hogy ő majd takarítót rendel.

Ha elég gazdag akkor tartson rendes cselédet, de az inkább az életvezetés szegényessége, ha valaki egy családi házat saját maga nem tud tisztítani, rendbe tenni. Az ilyen családban nevelkedett gyerek nem lesz arisztokrata, nem lesz egy edzett acél kiváló jellem, hanem egy nyúlós szar, kiszálított moslékot rendelek ahelyett, hogy főznék konzumerista emberi hulladék lesz, tehát a zsúr a legkisebb probléma a háztartásban.

Takarítót rendelni a mekibe menni vacsorázni megfelelője. Nem pénz, nem státusz, de a többre becsülöm azt az embert, aki maga főz a családjára, aki rendbe tudja tartani az otthonát és fel tudja áldozni azt a félévente 20 percet az ablakpucolásra.

Akkor is ha főorvos.

2016.08.27. 13:25:41

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: a saját maga nyomorúságos élete miatt szomorú és dühös. Én nem idegesítem magam mások takarítási problémái miatt. Mert nekem jó a szexuális életem kéremalássan :-)
Ennyikeh.

user friendly 2016.08.27. 13:30:42

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: súlyos eset vagy, bizony. nem is kicsit. ha valaki megteheti, hogy megfizet valakit hogy helyette takarítson, az vajon miért fáj neked ennyire?
ez egy fogyasztóvédelmi blog basszus. a poszter igénybe akart venni egy szolgáltatást, amit nem kapott meg. ennyi a történet és ezen túl semmi közöd hozzá, hogy miért akarta igénybe venni és hogy szerinted megcsinálhatta volna ő is. más étterembe megy, pedig főzhetne magának is. megint más tisztítóba viszi a ruháit, pedig kimoshatná otthon is. hogy rogyjon rájuk az ég, ha szóvá merik tenni, hogy valami nem stimmelt a szolgáltatással!

és akkor lehet panaszkodni a posztok minőségére... az van, hogy normális ember nem ír ide egy sort sem, mert házhoz jön a lófaszért a hozzád hasonló frusztrált kommentelők miatt.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.27. 13:44:12

@Kulics: Te csak mások kommentjei miatt sajnálkozol, mint egy öregasszony. Talán túlságosan is jó a szexuális életed. Nem kellene mindig ellőni az összes patront, hogy maradjon egy kis tesztoszteron.

www.youtube.com/watch?v=0he-LZNzVg0

2016.08.27. 13:52:22

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: igazad van, esténként fel is kapunk egy egy kerítéslécet és járunk a bajtársakkal ide a faluba ******-t verni. /kimoderálva/

dervish69 2016.08.27. 14:13:52

@Józsi, a migráns köcsög: Nem csak téged bánt, hogy vannak, akik nem egyszobás putriban laknak, hanem lakásban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.27. 14:34:34

@Kulics: szexelni, de max. a húsdarálóval. Nehogy már szaporodjon az ilyen büdösbunkó.

Opi87 2016.08.27. 14:50:00

Én nekem azért van takarítónőm, mert van jobb dolgom is, mint takarítani. És van pénzem is rá. Ha nincs pénzed, mert nem tudsz pénzt keresni, akkor nem is értheted.

Hol itt a probléma? Piac kínálja a szolgáltatást, én megveszem. Ha szar a szolgáltatás, akkor meg reklamálok.

Vagy nektek megterhelő heti 5000 Ft-ot kifizetni egy takarítónak? Akkor lehet hogy új munka után kéne nézni.

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.27. 14:56:04

@dervish69: @Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:

nem az a baj, hogy takarítót alkalmaz, megesik az a legjobb családban is, hogy lusta az egész família ráadásul gőze sincs a háztartásvezetésről. ez nem baj.
az a baj, hogy mindezt szarért-húgyért akarja elvégeztetni mással és ha a mások kihasználásából élő takarítócég az árnak megfelelő szolgáltatást nyújt akkor olyan hisztit csap mint a most egyéves gyereke fog csapni hamarosan.
minőséget és megbízhatóságot szeretne de megfizetni nem akarja, mert ahhoz azért kicsi a bukszája.

t74 2016.08.27. 15:02:11

Az egyik nagymamámnak mindig volt személyzete. Időnként több emberből álló is. Van akit nagyon kedvelt, van akit kevésbé, de ezt a mondatát sosem felejtem: "Jegyezd meg fiam, hogy ők alapjában véve mind fizetett ellenségek."

2016.08.27. 15:03:48

@Józsi, a migráns köcsög: "mert ahhoz azért kicsi a bukszája. "
Látod itt megint a te rosszindulatod !
Szó sem volt a posztban pénzről, árról, hogy ne tudná megfizetni... egyszerűen nem jöttek el takarítani.
lebuktál, megint gonoszkodsz... sálálálálá

connector 2016.08.27. 15:12:53

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Óránként 5x annyit keres, mint amennyit a takarításért fizet. A munkáját szereti, takarítani nem. Ezeket mérlegelve igénybe vesz egy szolgáltatást. Teljesen logikus, miért lenne ettől bárónő?

thrstjjtrt 2016.08.27. 15:36:04

@connector:
Ezek még azon a szinten vannak, hogy az asszonykát cselédként tartják, vagy ha nincsen asszonyka, akkor az anyjuk megy át hozzájuk kialmozni.

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.27. 15:57:07

@Kulics: ha lenne rá pénze, akkor nem egy ilyen céggel dolgoztatna ahol egy darab takarítót zsákmányolnak ki hanem felvenne egy valódi munkaerőt valódi munkabérért. Szerinted 65 négyzetmétert 5700 hufért takaríttatni milyen dolog?

kovacs55 2016.08.27. 15:57:19

Nem latom hogy a CEG excuzalna, mentegetne magat, vagyis a posztolonak igaza van es a CEG felejtös a jövöre nezve es ez jusson eszukbe mikor erdektelenseg miatt kenytelenek lesznek majd lehuzni a redönyt... A becsuletes megmarad a simlis meg vesszen...

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2016.08.27. 16:41:19

Úgy látom hogy itt elég sok a földhöz ragadt kommentelő: a háztartás szervezése komoly munka. Ha valaki meg tud keresni óránként 10 ezret, akkor nem vesztegesse az idejét otthon edény mosogatásra amiért oránként 2 ezret kell fizetnie, mert az nem gazdaságos. És ebből a szempontból mindegy hogy a férj vagy a feleség házatartási munkáját van hivatott kiváltani a bejárónő.
Sőt szerintem aki jól keres , mert ilyen szerencsés, annak kötelessége költeni is a pénzét, bejárónőre, kertésztre , pesztokára, mosodára, azért hogy más kevésbé szerencséseket is jövedelemhez juttasson.
Ha kimeleten fontos munkát végez, akkor meg különösen fontos, hogy az agya otthon ne a mosogatáson járjon, hanem rekreálodjon, és készüljön a másnapi munkára.

Manyecska. 2016.08.27. 16:51:26

@Opi87: hol éri az meg nekem havi 20-ér' hogy egy vadidegen kotorásszon a bugyisfiókomban vagy lenyúljon ezt-azt..lehet ha kicsit utánanézel rögtön nem lesz olyan occsó. Másrészt én szeretek takarítani van egy doki ismerősöm őt kikapcsolja a porszívózás!:D miért kéne másra testálni? elég negyedévente hívni valakit ha végképp herótja van az embernek. De ahány ház, annyi szokás nekem 88!4!..@Józsi, a migráns köcsög: szerintem gáz. a zén koromban már pikkpakk megy /jó esetben/ bár volt olyan ismerősöm aki azt hirdette ő csak akkor takarít ha már örömet okoz a KOSZ leszedése. na. pedig fontos ember volt de olyan kiba..kupleráj volt a lakásában hogy a négy gyerekét nem tudom hogy találta meg. Merugye ahol kupi van ott nem lehet takarítani! Húgom járt úgy hogy levette az óráját valakinél mert mentek a kerti medencébe aztán két hónap múlva találta meg azt:DD ON

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.27. 17:11:07

@connector: @Neked ugatok nem a házat őrzöm: na valahol értelmileg ezt is meg tudom érteni, de nekem sosem tűnt munkának a takarítás vagy a kertészkedés vagy a bütykölgetés. Hanem pontosan rekreációs tevékenység.

Lehet ezt személye válogatja, de én inkább
@Manyecs:
-et értem meg. A takarításon meg senkinek nem jár az agya. Ha valakinek a takarítás és a házimunka megszervezése szellemi kihívást jelent az nem tudom milyen társadalmilag fontos munkát végezhet.

gabors 2016.08.27. 17:43:51

@HUNited80: "Egyébként szerintem igenis fogyvéd kategória. Én lazán bejelenteném, az csak 5 perc, a cég meg szopkodhat (rezsióradíj az eljárással kapcsolatos ügyintézés miatt + elmeszelés esetén büntetés). Megbízási szerződésnek kell lennie, amiben benne van a felek kötelezettsége."

gondolom viccelsz velunk 1000% hogy a most picsogo posztolo nem akart hivatalos afas szamlat, mert ugy mar nem lett volna eleg olcso, ahogy a ceg sem akart szamlat adni ahogy az ott dolgozok sem akartak adot fizetni (ezert mondott fel talan) .... ez ma orbanisztan ..

igy NEM tud menni sem fogyvedhez semmihez

amirol te beszelsz csak a csokosok kozott mukszik akik 100 millios fizetesert veszitenek a tozsden !!!! Vagy mint Andy volt Vajna semmi penzert kapott nem is egy monopoliumot es most at vitte Romaniaba a TV-it mert ott kevesebb az ado (szerintem ott sem fog fizetni )

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.08.27. 18:43:37

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: bazmeg ha neked a takarítás rekreációs tevékenység neked nagyon szar életed lehet

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 18:59:11

@vacsad: "@Vajk a Vitéz Várjobbágy: bazmeg ha neked a takarítás rekreációs tevékenység neked nagyon szar életed lehet"

Hülyeséget mondtál. Különbözőek vagyunk. Én meghalnék, ha autót kéne szerelnem, más ember meg imádja bütykölni a jérgányát. Nekem unalmas munka lenne a keresztrejtvényfejtés, másnak kikapcsolódás. A nejem imád kertészkedni, nekem ugyanaz büntetés számba megy. Én szeretek mosogatni, a lányom nincs amit jobban utálna. Miért ne szerethetne valaki pont takarítani?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 19:04:52

Már többször kifejtettem: A főzés destruktív dolog, Szép répákból, krumplikból, tojásokból az eredmény egy csomó mocskos edény, evőeszköz lesz, mígy a mosogatás végeredménye tiszta, rendezett konyha lesz.

élhetetlen 2016.08.27. 19:09:02

@atpijkamo116: @manyecs: Jól elvagytok, nem is akartam ebbe beleszólni, de most mégis. A krumplit akkor nem kéne megmosni hámozás után, ha a külsejét olyan tisztára mosod, amilyenre nem lehet. Egyébként a kés éle beviszi a koszt. Takarítónő. Volt, hogy az unokahúgom már annyival tartozott, hogy mondta, takarít. Ja, de neki a pókháló csak dekoráció volt, nem kosz. A vidéki idősebb néni. Azon kívül, hogy fizettem, amit kért, még hallgathattam, hogy a bíróné mennyi használt ruhát ad neki, hogy van, aki elmegy érte kocsival, és hazaviszi, ja, neki is el kellett pakolni taki előtt, aztán benyeltem a szuper ajánlatot, hogy varrjak neki gobelint, egy nap takarításért, én meg egy hétig varrtam, és, mikor azzal jött, hogy adjam neki azt a babát, aminek anyu varrt népviseleti ruhát, mert a Váci utcában drágák a babák, na akkor kakukk. Fiú, ajánlották, nagyon precíz, templomokat takarít. Három alkalom után felmondott, mert, hogy a lakásomban öngyilkosságra készen várták a nippek őt, hogy összetörjék magukat. Magyarul portörlés címszóval bármit leejtett. Barátnőmnél hat évig takarított egy Erdélyből átjött nő, majd úgy döntött, hogy továbbáll nyugatra. A teljes ékszerkészlettel. A barátnőm csak annyit mondott, hogy ennyiért ő is takaríthatott volna. Nálam most nyolc éve van egy szintén erdélyi nő, most megy ki a fél éve Amerikába települt egy szem fiához. Hát nem könnyű.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 19:12:04

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: :)) Komolyan kérdezted? Mert én nem. Bocsi a szmájli hiányáért!

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 19:18:51

A pókokat én védem meg a vérszomjas nejemtől. Egy-egy csecse új hálót nagy könyörgésre meghagy a sarokban.

élhetetlen 2016.08.27. 19:29:07

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Egy picit korlátolt vagy, hogy nem tudsz elképzelni a sajátodétól eltérő létformát. Nem tudok leguggolni, nem tudok letérdelni, és létrára mászni sem. Nem vagyok elég gazdag ahhoz, hogy cselédet tartsak, sőt, nincs akkora lakásom, hogy elhelyezzem benne. Havonta egyszer jön egy takarítónő, aki eléri azt is, amit én nem, ha meg hónap közben összekoszoltam a konyhakövet, hát a nyelessel felmosom. Hú, mekkora emberi hulladék és még nem tudom micsoda vagyok szerinted. Bezzeg te ember vagy, mert magad mosod az ablakodat. Ez igen. És, akinek nincs ilyen problémája, és egy szombati üzletkötéssel sokkal többet keres, mint te az ablakpucolásoddal, az sem biztos, hogy kevesebbet ér nálad.

élhetetlen 2016.08.27. 19:48:31

@atpijkamo116: Pókok. Itt Pesten nincs gond, de Balatonon, kertes, vízközeli, télen lezárva, tavaszra 500 pók. Tavaly összevesztünk az öcsémmel, mert, hogy levisz este, mondtam, tudod, kit raksz ki este tizenegykor ennyi pók közé. Itthon hagyott. Aztán lement a feleségével, lepókolt, levitt. Az idén is lepókolt. Ettől függetlenül, mire lemegyek, ott van 20 pók, és, ha naponta próbálok gyilkolni, akkor is ott vannak, mert eszméletlen tempóban tudnak menekülni az elérhetetlen helyekre. Az ágyam mellet van egy hatvan centi magas gyékény falvédő. Reggel felnézek, odaszőttek a fejem fölé egy hálót a sarokba, ebbe a magasságba. Ha nem figyelek, beszőnek az ágyamba, és akkor mi lesz velem?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.27. 22:18:44

@élhetetlen: Aki nálam többet keres egy szombat délután, az nyugodtan tarthat rendes személyzetet, vagy legalább egy asszisztenst aki megszervezi a lakása takarítását, hogy ne neki kelljen ide posztolnia, hogy a noname olcsójános régi megsárgult aranyoldalaokból kikeresett tízemberes takarítócége nem váltotta be a hozzájuk fűződő reményeit (hogy majd kitakarítanak nála).

Én pedig az ablakpucolással semennyit nem keresek, mivel csak a saját ablakomat pucolom, ha egyáltalán. Arról nem is beszélve, hogy az üzletkötés vagy éppen a legtöbb munka nem úgy működik, hogy hát most nincs kedvem takarítani, inkább kötök egy üzletet. Ahogy azt Móricka a Forexes élményei alapján elképzelte. Na mindegy.

Az pedig, hogy ki mennyit ér nem érdekel, mert nem vagyok rabszolgakereskedő, de még munkaerőkölcsönző sem.

Én a személyes véleményemet osztottam meg, és láthatóan mindig van egy pár ember aki rögtön megpróbálja egy vadidegennek bebizonyítani, hogy igenis mennyit ér, aki megpróbál a középszerű életével felvágni, ami mindig egy kicsit szomorú. Nem is azt próbáltam megkérdőjelezni, hogy valaki nem tud kifizetni rongyos öt- tízezer forintot, hanem hogy tényleg jó dolog-e. Nagyon sok egyszerű dolog van, amit az ember megcsináltathat másokkal, profikkal, mégis örömmel tölti el, hogy maga csinálta meg és nem csak kifizetett érte pár ezrest.

Sehol nem is írtam, hogy ha valaki rászorul, akkor se takaríttasson és a többi csúsztatással idehelyezhető érv, amiket a helyettem feldíszített szalmabáb szájába lehet adni. Különösen mivel nem ez volt a posztban.

@atpijkamo116: a higiénia nem tréfadolog kérem.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.27. 22:31:41

@Kulics: na, otthon írogass a budiajtóra, belül. -> szűrés

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.27. 22:43:49

@gigantikus kertitörpe: nemfeltétlen. Vannak olyan helyzetek, amikor valamit qrvára meg akarnak veled csináltatni, amit te semmiképp nem vagy hajlandó vagy nem a te feladatod. Ilyenkor szokott lenni ez a 2 lehetőség: megcsinálod, vagy holnaptól nem kell jönnöd. Én ilyen helyzetben a 2. lehetőséget szoktam választani, mert ha egyszer engedsz, onnantól szarnak a fejedre, és minden alja munkát rád tolnak. Ha már eddig fajult, akkor az enyémet is csináltassa azzal, akivel akarja (én meg találok magamnak másik melót)

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.27. 23:00:09

@user friendly: "...a poszter igénybe akart venni egy szolgáltatást, amit nem kapott meg..."
Abból amit írtál, ennyi a lényeg. A többi csak maszatolás.
Valóban, a szolgáltatást nem kapta meg, amit a szolgáltató (szerintem) időben jelzett, hogy rajta kívülálló okból nem tud teljesíteni. Poszterina helyében én a 2. eset után levélírás helyett elgondolkoztam volna, vajh mi lehet az oka, hogy nem akarnak nálam takarítani. Mert szerintem volt előzmény. Elég kicsi a valószínűsége, hogy pont az ő esetében történik valami határidő előtt (beteg lesz, felmond).

"...ennyi a történet és ezen túl semmi közöd hozzá, hogy miért akarta igénybe venni..."
Márpedig közöm van hozzá, mert ez a nyígó apéniás vulva közhírré tétette, hogy az 1 (azaz egy) éves kölkének akar babazsúrt rendezni. És ezért kell élére állítani a kacsalábon forgó disznóólat. Ha nem lenne hozzá közöm, akkor kb ennyi lett volna:

megrendeltem XXX-re a takarítást, amit előtte z nappal/órával lemondtak. 1 héttel később megint megrendeltem, amit y órával korábban mondtak le. Megbízhatatlanok, lóf4sz a s3ggükbe, senki ne rendeljen tőlük.

üdv
nyígó vulva

Nem idézi be még a háború és béke felét, nem költi bele az 1 éves csimotát (mert erre ugranak a népek, terhesnő, kisgyerek, kutya/macska), közli a tényeket, és kész. Akkor elkönyvelem, hogy eh, milyen szar cég, és a téma lezárva. De így? Mit akar? Részvétet? Együttérzést (ezt spec. nem fog kapni, főzök, mosok, takarítok. 1edül, nem halok bele, szerintem neki is menne)? Segítséget? Menjek oda takarítani (ld. előbb, nem fog menni)? Dobassak rájuk atombombát?

ps.: azt a kérdést feszegessük, hogy neked sincs hozzá közöd? mégis elolvastad? :P

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.27. 23:06:23

@kovacs55: és ha még azt is tudnád, hogy erősen kérdéses, hogy hh a poszt megjelenése előtt ad e lehetőséget a másik félnek bármiféle válaszra, mekkorára nyílna a szemed? :) Majd 3-4-5 nap múlva (x poszt után, amikor ez már meg sem jelenik), amikor már esélyük sincs érdemben "védekezniük", akkor értesíti őket.

subwoofer1 2016.08.28. 06:47:16

Itt, Keleten az ember kicsit mindent túl kell hogy szervezzen. Két-három céggel kellett volna fixálni a dolgot, és akkor az egyik talán eljön. Nálunk külön van bejárónő, takarítónő, bébiszitter, vasalónő, medencetisztító, kertész és kutyasétáltató. Néha be tudnak ugrani egymás helyett.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.08.28. 08:31:36

@Homár Hilda:
Nem derül ki hogy hol él a megrendelő?
Ha nem Münchenben, akkor költözzön oda és az érdi takarítónő pikk-pakk, sitty-sutty kisikál minden koszt!

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2016.08.28. 09:14:38

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Nem mindenki olyan szerencsés hogy mindenhez ért. Én ebből szereztem a diplomámat, pl, nagyon jól eligazodom a vizvezetékek és elektromos hálózatokban, de megcsinálni nem tudom. Nem kell mindenkinek mindenhez érteni, elég ha meg tudja fizetni a megfelelő ember, és nem biztos hogy mindenkit a takarítás kapcsol ki, én remekül meg csinálom, de nem ez a hobym, túrázni jobban szeretek.

cipraszon 2016.08.28. 10:16:51

Takaríttasson ki a gyerekével, az ingyen van. NINCS ingyenzsúr! Ideje a gyereknek is törleszteni valamit a rengeteg szülői szeretetért. Mi az, hogy a gyereket nem érdekli a tisztaság?

cipraszon 2016.08.28. 10:18:31

@Neked ugatok nem a házat őrzöm: Megfizetik a megfelelő embert. Lehet, hogy nem igazán akarják megfizetni a megfelelő embert? Ezért nincs ember, aki elvégezze a munkát? Lehet, hogy emberhez, megfelelő emberhez méltóbb bért kellene fizetni?

Manyecska. 2016.08.28. 10:19:18

@atpijkamo116: éjel megnéztem mert nekem is van kettő kedvenc, hát baszki ezek átmentek egymáshoz partizni éjjel!!:D nagyon frankó pókszippantót lehet kapni amúgy.mire van igény vaze.@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: :DD amíg az ablak belső oldalán tartózkodik igazán nem lehet egy szavam sem.:P

cipraszon 2016.08.28. 10:19:55

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Arra már ott vannak a migránsok. Érdi munkaerő labdába sem rúg.

Manyecska. 2016.08.28. 10:23:48

@élhetetlen: pók rulez! Nyígnak itt hogy miJen igénytelen trollok vagyunk nálam ott kezdődik a zigényesség hogy nem engedek be a lakásba senkit :) Meg lehetne közelíteni innen is a kérdést ugye! Aki igazán igényes az már rég felkötötte magát ebben a zórszágban.
:D...

Manyecska. 2016.08.28. 10:34:01

@HUNited80: te meg hun élsz? A párom délután fél kettőre jár be /néha/ dolgozni ha kicsikét túltolják a bulit a főnöke sajnos szemben lakik és egy alkoholista f.sz.ez ilyen csapatépítő tréning éjjel háromig..lol

Manyecska. 2016.08.28. 10:45:15

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: ja, ezek kormányhivatalnokok! épp itt az ideje hogy mexűnnek.a párooom elmehet a pics..izé tanítónak végzeccsége szerint bár szerintem nem lesz elegáns ahogy reggel kib.sz az asztalra két dobozos sört.:D ON

Manyecska. 2016.08.28. 10:57:00

@cipraszon: itt szerintem senkit nem érdekel mert a futópálya mellett fexik egy qurvára felfúvódott macskatetem. gondolom több napja. Mondjuk nálunk egy róka pihent ugyanígy az úton..

cipraszon 2016.08.28. 11:05:48

@Manyecs: De lehet, hogy tiszta a macska. Azé nem érdekel senkit, nem kell suvickolni.

Manyecska. 2016.08.28. 11:26:27

@cipraszon: szerintem napozik csak...basszus majdnem felsikoltottam amikor megláttam először azt hittem ma akadályfutás lesz. :D

cipraszon 2016.08.28. 11:28:11

@Manyecs: macskadályfutás, meg a cicának is jár a dvitamin.

Audrey80 (törölt) 2016.08.28. 13:01:21

Egy fő taknéni a cég vagy mi van? Nem tudták átszervezni a másik taknénit Érdre vagy hová? Vagy beteg lett és kirúgták? Ilyen is van. Határozott szerződéssel, feketén, minden ez a cég, csak nem korrekt.
Ha én a 60 m2-es lakásomat kitakarítom, az 4 óra és abban nincs benne az ablakpucolás, de azzal együtt lenne egy nap. Kétszintes házba bele sem gondolok. Egy éves gyerek mellett úgy lehet takarítani, amikor éppen vigyáz rá valaki. Ez az úgysem emlékszik rá meg olyan, hogy akkor nyaralni se vigyük 10 éves koráig, mert minek. Lehet, nem emlékszik később, de akkor éppen jól fogja érezni magát, lesznek fotók, később visszanézi, milyen bulija volt.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.28. 13:35:39

@Manyecs: ez lett volna a másik. Ha mégis odatalál a higiéniai manaager (vidéken : takarító), abban az esetben arról olvashattunk volna, hogy eltűnt a családi ékszer (mondjuk, akkor sem sajnáltam volna a posztolót :P) :D

Audrey80 (törölt) 2016.08.28. 13:50:23

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: 20 perces ablakpucolás akkor van, ha hetente pucol valaki, mint a reklámban, fúj, töröl. Egyébként ablakkerettörlés, üvegtörlés mosószeres vízzel, utána jöhet az ablaklötyi, csillogóra törlés, redőny, szúnyoghálóló, párkány, esetleg erkély, ez nem 20 perc és gondolom nemcsak egy ablak van. Függönymosás, karnistörlés magától értetődő. Nekem sem volt sosem taknénim, mert skót vagyok ezért fizetni, na de aki akar, hadd fizessen.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.28. 15:38:00

Miről van szó? Bebasztam, nem értem.

élhetetlen 2016.08.28. 18:30:27

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Csak a személyes véleményedet osztottad meg, az ilyen megállapításokkal, hogy „az inkább az életvezetés szegényessége, ha valaki egy családi házat saját maga nem tud tisztítani”, és az ilyen családban nevelkedett gyerek „egy nyúlós szar”, „konzumerista emberi hulladék lesz” lesz. Aztán zokon veszed, ha azt írom, hogy egy ember értékét nem az határozza meg. hogy maga mossa-e az ablakát. A másik. „Arról nem is beszélve, hogy az üzletkötés vagy éppen a legtöbb munka nem úgy működik, hogy hát most nincs kedvem takarítani, inkább kötök egy üzletet.”. Kösz a felvilágosítást, de nem is mondom le a házamba szervezett hétvégi vendéglátást egy üzleti partnerrel, csak azért, mert először takarítanom kellene, mert egész héten késő estig dolgoztam. „Sehol nem is írtam, hogy ha valaki rászorul, akkor se takaríttasson”, de rendes, de a „rászorul” nem csak fizikai problémát jelenthet, jelenthet időt is stb. Írtad „többre becsülöm azt az embert, aki maga főz a családjára, aki rendbe tudja tartani az otthonát és fel tudja áldozni azt a félévente 20 percet az ablakpucolásra.”. Én többre becsülöm azt a barátnőnet aki egy céget üzemeltet, megteremtette a gyerekeinek a maximálisan jó feltételeket, ha van ideje, főz, befőz, szörpöt készít, mert az nem mindegy, hogy mit eszik a család, de tesz arra, hogy a port ki törli le. Csak éppen megbízható, jól dolgozó takarítónőt találni nem egyszerű dolog. (Erről már írtam itt másnak). Akinek nem sikerül, az próbálkozik takarító céggel, nem a … nem kezdem újra, hogy miket írtál.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.29. 05:17:29

@Audrey80: költői túlzás. Legyen fél évente negyven perc. Amiket leírtál mind egy-egy mozdulatok ugyanis. A függönyt pedig a mosógép mossa ki.

@élhetetlen: Ha van gyerek és elég idős, akkor a legjobb, ha maga törli le a port. Amúgy meg látom sikerült beletaposni egy érzékeny pontba.

Amit írtam, úgy is gondolom. Én az élet minden területén többre tartom azt, aki valamit meg tud csinálni és könnyedén meg is csinál, mint aki nem. Ettől függetlenül mindenki maga tudja, hogy mire költi az idejét, mi a fontosabb.

Például ha már üzleti partner vizitje, fogadása a téma. Ha valahol valaki megkínál valamivel és ő maga készítette, ez a hobbija, az tiszteletreméltó, többet gondolunk róla, mintha csak rendelt volna valamit. De összességében nyilvánvalóan nem ez a legfontosabb szempont. Fontosabb, hogy jó legyen, ami csak egy része a prezentációnak, ami csak egy része magának a teljes benyomásnak az adott illetőről.

Amúgy meg ne "tegyen arra" senki, hogy törli le a port, hanem válasszon megfelelő üzleti partner vagy jó bejárónőt, akit személyesen ismer. Különben úgy jár, mint a poszter, ugyebár.

koprofágia 2016.08.29. 06:33:29

@Kulics:
Egy serult elmet eszervekkel nem fogsz helyrerakni.
Az ilyen meg az oxigent sem erdemli meg, nemhogy azt, hogy az idodet pazarold ra.

Audrey80 (törölt) 2016.08.29. 07:15:02

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: 40 perc alatt nekem két ablak fér bele redőnyöstől, szúnyoghálóstól. A kétszintes házon lehet vagy 20 ablak, kicsik, nagyok, kétszárnyasok stb. A függöny leszedése és felrakása is idő. Mivel magam csinálom, tudom. És ez még a jobbik eset, nálunk műanyag ablak van, anyámnál meg dupla, sokszárnyas, egybeépített, na én a lakás összes ablakát megpucolom, míg nála egy szoba tovább tart. A poszter gyereke egy éves, nem fog port törölni. Gondolom, alapból sincs kosz a poszternél, de a szolgáltatás a lényeg, hogy megrendelte, nem kapta meg. Én az egész murit kiszerveztem volna a kertbe, ha sok apróság lesz, úgysem maradnak fél napot és jó idő is van. De úgysem ez a lényeg, hanem hogy nem kapta meg a szolgáltatást a mini megbízhatatlan cégtől.

2016.08.29. 08:46:10

@koprofágia: igazad van.

Félve kérdezem meg: Ez a hétvégi poszt ????

Nouby 2016.08.29. 10:49:54

A mostani kommentekből kiderült mennyi csóró komcsi van itt akit zavar ha valaki megengedheti azt amit ők nem.

A posthoz: Van egy halom takarító cég őket kell megkeresni.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.08.29. 11:09:36

A gazdaglustaposzter fikázása már megvolt? Mer' akkor csatlakozom.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.08.29. 11:24:07

@Opi87: ezzel nincs is semmi gond. De ennek az úrhatnám felkapaszkodott vakaréknak NINCS saját bejárónője-takarítója. Ergo: nincs rendszer a takarításában. Lusta dög.

Zakari az ás 2016.08.29. 14:48:44

@The Crazy One 3om: Na ja kishuszár, persze, hogy nem hápog az asszony otthon, mert nem kell neki, gondolom otthon egy kis nyüzige kis senki papucs lehetsz, aki az ilyen fórumokon éli ki magát….
A négert nem kell megfizetned, gondolom már régen megoldotta magának…..
No meg nem mindenki ilyen csoró senki mint ti, van akinek telik erre, meg értékesebb az ideje, mint, hogy takarítással töltse, inkább van a családjával…
Nem hápog hát, mert átjár hozzátok a

Zakari az ás 2016.08.29. 14:52:17

@atpijkamo116: Dehogy ébresztette, az egyik üres sörösüveggel dugott

mokka024 2016.08.29. 15:15:32

Kedves Kommentelők!
Eddig a pontig igazán nem éreztem szükségét reflektálni a sok, egyes esetekben igen szélsőséges megnyilvánulásra. Nem azért mert lesajnálom más véleményét, hanem mert az alpári stílusú, légből kapott prekoncepciók olyan mértékben messze járnak a valóságtól, hogy az ilyesmire nem is érdemes. Ettől függetlenül, ha már belekezdtem: miután jól kidühöngted magad azon, hogy mekkora szakadék vagyok amiért egyáltalán felmerült bennem, hogy segítséget veszek igénybe a takarításhoz és tanúbizonyságot tettél arról, hogy mi az eredménye annak, ha a határtalan fantázia keveredik a rosszindulattal/frusztrációval és jó hangosan véleményt alkottál arról, hogy hogyan (nem) vezetem a háztartásom, hogyan nevelem a gyerekem (purdém, kölköm), mit adok neki enni, milyenek a szüleim, milyen „vastag a bukszám” és általában milyen ember vagyok anélkül, hogy fogalmad lenne minderről, most egy pár szóban hadd mondjam el. Nem azért, mert úgy érzem magyarázkodnom kéne, hanem mert általánosságban küldenéd purgálni a „magamfajtát”, amely fajta kizárólag emberi hulladék lehet. A házam nem „disznóól”. Sosem volt. És sok mindent lehet rám mondani, közel sem vagyok tökéletes, de lusta, az biztos nem. Mosok, főzök, takarítok (igen, ezt is csinálom), pakolok, vasalok, gazolok, kutyát sétáltatok, foglalkozom a gyerekemmel, járok bevásárolni és csinálok minden olyat, amit a nők többsége rendszeresen szokott. Aki valaha vezetett háztartást tudja, hogy naponta több óra el tud menni ezzel. Jelen esetben segítséget azért kértem, mert olyan munkákat végeztek a házon belül, aminek a következménye –minden óvintézkedés ellenére-, hogy a por vékonyan ráült az ablakokra, a bútorokra, stb. És igen, lehet emiatt véres szájjal a torkomnak ugrani, de valószínűleg (és ezt most hadd ne cizelláljam) megvolt rá az okom, amiért ennek megszüntetésében segítséget kértem. Egyébiránt a szüleim, köszönöm szépen, nagyon rendes emberek, akiknek sokat köszönhetek. Aki pedig a gyerekem táplálkozásáért és mentális egészségéért aggódik, megnyugtatnám: sosem vittem mekibe, minden nap főzök neki és olyan elvek mentén neveljük a párommal, amit mi helyesnek tartunk. Nem lesz „nyúlós szar” és nem lesz torz értékrendje. Ellenben igyekszem megtanítani neki, mi a probléma az előítélettel általában és hogy tiszteljen másokat. És aki vette a fáradtságot, hogy egy picit is értelmezze a posztot, annak feltűnhetett, hogy a problémám nem az volt, hogy derogál a takarítás. Hanem, hogy ezt annak ellenére kellett hirtelen megoldanom, hogy nem kalkuláltam vele, emiatt pedig más fontos dolgokat nem tudtam elintézni. (Nem, nem szolárium, műköröm, kozmetikus, fodrász, edzőterem). Az persze az én személyes vesszőparipám, hogy szeretem tiszta házba fogadni a vendégeimet, még akkor is, ha csak a szűk családról van szó. Persze ebben is mindenki máshogy működik.
Ami pedig a takarítócéget illeti: Én is abból élek, hogy szolgáltatást nyújtunk ügyfeleknek. A színvonal mellett a megbízhatóságot az egyik legfontosabb működési feltételnek tartom. Ha pedig ezt nem tudom hozni, legalább megtisztelem az ügyfelet azzal, hogy komolyan veszem a problémát, amit okozok ezzel neki. Azoknak akik azt vizionálták, hogy „nem véletlen nem mennek azok oda takarítani”: sosem jártak nálam előtte, sosem volt semmilyen kontaktom velük. Egyébként pedig a „hallgattassék meg a másik fél is” lelkes képviselőinek: a levelet a cégnek címeztem (mint ahogy ez magából a levélből is kiderült), amit a Homárral egy időben meg is kaptak, ugyanabban az e-mailben, titkos másolat nélkül. Választ nem kaptam rá ugyan, de mondjuk nem is vártam.
Mindemellett a legnagyobb probléma nem ez. Hanem, hogy mennyire szépen megmutatkozott a kommentekből a sokat szajkózott gender probléma. Egy nő legyen egy személyben minden: legyen takarítónő, szakács, bejárónő, foglalkozz a gyerekkel sokat és megfelelő módon (ne csak tegye a tv elé vagy bele a járókába), menjen bevásárolni, stb.
De mindeközben legyen önálló, független, legyen saját keresete, tudjon megállni a saját lábán, mert ha ezt nem tudja hozni és a férfitől függ, akkor meg azért van szanaszét savazva.
Ezen felül meg nézzen ki jól és legyen üde, friss kellemes társaság, különben ne csodálkozzon, ha a férfinak nincs hozzá kedve.
Hát Hölgyeim, akinek ez mind megy, őszinte gratuláció, súgja meg, hogy csinálja. Nekem sajnos ritkán megy minden egyszerre.
Uraim, tessék picit elgondolkodni. Mert nem várható el egy nőtől, hogy mindenben szuper legyen. Valamiben jobb lesz, valamiben meg segítségre szorul. És attól nem leszel igazi férfi, ha az elvárásaiddal és ezanődolga ideológiáddal nyomasztod a nőket.
Mindegy, nem világmegváltani akartam, csak jól esett leírni.
És várom a tippeket hány ablakot tudtam volna megpucolni, amíg megírom a levelet.

Zakari az ás 2016.08.29. 15:49:54

@mokka024: Hagyd őket, ezek a szellemi nyomorékok akkor érzik jól magukat, ha a posztolót szidhatják, teljesen mindegy, hogy mi a panasz ezek a retkek ebben élik ki magukat.
Ne vedd magadra, tökmindegy mit lett volna a problémád, akkor is te vagy a hülye…

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.08.29. 15:58:18

@mokka024: nekem sántít a magyarázatod. Csak magamból kindulva: önerőből (mer' csórók vagyunk mesterembert hívni és/vagy nem akarjuk, hogy rajtunk gazdagodjanak meg) újítottuk fel a fürdőszobánkat. De nem ám akárhogy! Kád ki, csempe lever, teljes vízvezeték-villanyvezeték kicserél, téglából falat húz a zuhanyfülkének, stb. Majd ugye a helyreállítás.
Hidd el, tudom, hogy milyen kosszal-porral jár. Emellett még örömömre a molyok is megtámadtak minket.
Két hónap gyötrelem után helyreállt a rend.
És képzeld: képes voltam szakaszosan, egyedül kitakarítani a házat. Nem, hazudok, a végén a lányom is segített. Mindezt persze a szokásos munka-háziasszonykodás, stb. mellett.
Szóval hagyd ezt a lame magyarázkodást. Ráadásul, ha valóban olyan sürgős lett volna, mint írod (anyám, egy egyévesnek zsúrt rendezni???? MIVAN???? Jó dolgodban nem tudod, mire költs?), akkor megoldod másképp. De Te vártad a sült galambot, az meg nem repült be.
És én pont nem véleményezem az anyaságod/feleség-mivoltodat, stb. Csak látom, hogy mi nem lennénk barátnők.

Zakari az ás 2016.08.29. 16:24:24

@kekecke: attól, hogy te egy csóró kis nyomorék vagy még nem kell másnak is annak lennie.
Nagyon királynak érzed magad, mert magad csináltad a fürdőszobát meg a takarítást…. Hát elárulom, hogy nem király vagy, hanem szerencsétlen.
Amíg te a csempét vakarod meg takarítasz, addig más a családjával akarja tölteni az idejét és ha még meg is teheti, hogy fogadjon egy takarítónőt, akkor miért ne tenné. Attól, hogy te egy irigy kis senki vagy más még élhet úgy ahogy akar….

koprofágia 2016.08.30. 06:15:32

@kekecke:
Mi vodorebe szarunk es elvisszuk a szennyviztelepre,mert meg nem kenyelmesedtunk el annyira,hogy a csatornahalozat igenybevetelevel burzsujkodjunk.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.08.30. 08:06:25

@Zakari az ás: Szerinted. Szerintem meg életrevaló. Nem költöttem el feleslegesen 200.000,- Ft-ot (ennyivel árazta túl a vízszerelő az anyagot plusz munkadíj), olyanra csináltam a fürdőszobát, amilyenre én szerettem volna. És még jól is esett, nem esett le a gyűrű az ujjamról.
A csempét nem kellett vakarni, bár csóró vagyok, futotta maszkoló szalagra, fóliára. :)
A takarítás közben is a családommal voltam, és jókat röhögtünk, köszönöm, hogy aggódsz.
Poszterünk meg még arra is alkalmatlan, hogy FOGJON magának egy takarítót. @koprofágia: áh, szerintem az alapvető kényelemről ne mondjunk le. Minek cipelni? A kerti budi nem jó? :D

Zakari az ás 2016.08.30. 09:15:02

@kekecke: ha életrevaló lennél, akkor lenne pénzed mesteremberekre és amíg ők dolgoznak lenne pénzed mondjuk kirándulni a családdal a Bükkbe, tengerpartra, kurvázni, stb. stb.
Szeretem amikor azok akiknek nincs pénzük megmagyarázzák, hogy á nem arról van szó, csak ez meg az felesleges pénzkidobás…
Nyilván van aki szeret takarítani, vagy kikapcsolódás neki, hogy maga csempézi a fürdőszobát, de ez az emberek talán 5%-a.
Én is dolgoztam a házamon, szereltem a villanyt, véstem, stb, mert jól esett dolgozni rajta, de azért a munka nagyrészét munkások végezték.

Manyecska. 2016.08.30. 09:56:46

@Zakari az ás: van ám egy mondás hogy egy férfi akkor férfi ha 1: fiút nemz 2: felépít egy házat 3: nem tudom... Tartom! :D

Manyecska. 2016.08.30. 09:59:07

@Zakari az ás: azért mert te azzal szoktál még nem bizti hogy mindenki beteg állat ..:D Ki az a barom akinek ilyen eszébe jut??? /rajtad kívül ofkorz/ ..

mokka024 2016.08.30. 09:59:26

@kekecke: Hát hallod, veled aztán hiába próbál az ember elegáns lenni :D
Angyalom, mi nem azért nem lennénk barátnők, mert én olyanra költöm a keresetem, amire te nem tennéd. Hanem mert nekem eszembe sem jut lenézni valakit pusztán azért mert jobban vagy rosszabbul él nálam. És messziről kerülöm az olyan embereket, akik azzal bizonygatják maguknak kényszeresen (mert nekem aztán hiába) mennyivel jobbak másoknál, hogy rajtuk köszörülik a nyelvüket. „felkapaszkodott vakarék”, „lusta dög”, „arra is alkalmatlan, hogy..”….Minden szavadból árad a méreg. Sajnálatra méltó vagy. És nem azért nem minősítem a megnyilvánulásaidat hozzád hasonló stílusban, mert „erre is alkalmatlan vagyok”, hanem mert nem kívánok a szintedre alacsonyodni.
Ami a születésnapot illeti: Nálunk úgy szokás, hogy akinek születésnapja van, azt megköszöntjük. Függetlenül attól, hány éves. Mert nem egy szobanövény, hanem egy emberi lény. És hogy ez azt jelenti, hogy tortát sütünk, főzünk, összejön a család, jókat beszélgetünk, ajándékot adunk, eszünk/iszunk, vagy pedig azt, hogy tiffanyt sz*ró csillámpónikat hozatok és kibérelem haknizni az egész orosz nagycirkuszt, az meg legyen az én dolgom. De nyugodtan puffogjál magadban ezen, ha ettől érzed jobban magad a bőrödben.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.30. 10:11:22

@mokka024: "olyan munkákat végeztek a házon belül, aminek a következménye –minden óvintézkedés ellenére-, hogy a por vékonyan ráült az ablakokra, a bútorokra"

Nem akarlak elkeseríteni, de azt a vakolatport senki nem fogja neked letakarítani. Akárhányszor áttörlöd szárazon, ott marad. Ha vizesen, akkor száradás után ütközik ki megint.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.30. 10:17:41

@Zakari az ás: "magad csináltad a fürdőszobát"

Mesteremberel cseméztem a fürdőszobát. Nagyon nem teszett, amit csinált. Elmegy, ahogy elkezdte felrakni, de nem akartam azt nézni minden nap. Elzavartam, levertem, felraktam magam, most szép. Jó, hogy négyszer annyi időmbe került, de legalább büszkeséggel tölt el, hogy megcsináltam.

Manyecska. 2016.08.30. 11:07:57

@atpijkamo116: jó de akkor mit csináljon vele? nálunk ugyanez a helyzet most a telken. Sebbenzin? :P

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.08.30. 11:21:30

@atpijkamo116: pontosan!
@Zakari az ás: annyira cuki vagy, hogy így aggódsz értem! De szükségtelen. Képzeld: voltunk kirándulni, közel 1000 km-t mentünk motorral (mer' arra meg van pénzünk). Addig hagytuk ott rohadni a fürdőszobát, ahol volt, mert inkább kirúgtunk a hámból. Persze, csak úgy csóri módra, tudod. Abból, amit megspóroltunk a haramia "mestereken".
Vegyél be valami gyógyszert, mert nagyon kikészülsz az értem való aggódástól. Szükségtelen. :)
@mokka024: drága csillag, hát ennyire betaláltam? Nálunk nem csak ünnepekkor, vendéglátogatáskor szokott tisztulni a ház... Javaslom, hogy próbáld Te is, és akkor nem kell tűzoltást végezni. Amúgy meg de: már minősítettél is. Csak hát, mert Te csináltad, szerinted rendben is van. Én meg pont leszarom.
Viszont jól szórakozom. De ha van időd ide firkálni, akár takaríthatsz is, mert a takarítónő-keresésben megbuktál.
Szép napot. Ha feltűnik a Tyndall-jelenség otthon ebben a szép napsütésben, akkor poros a ház. Takarítani kell. :P

Zakari az ás 2016.08.30. 11:33:01

@kekecke: Ne aggódj te sem értem, az ilyen baszatlan, öregedő nem túl okos nőkért nem szoktam aggódni...

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.08.30. 11:43:01

@Zakari az ás: talpig úriember vagy, akárki megmondja!!!! Csak ezért kár volt beregelned agy nélkül ide. Csak nem családtagja vagy a gazdaglustapicsának? Mer' akkor megérdemlitek egymást.
Szép napot. Segíts neki takarítani, pénzt is kapsz érte, mer' neki van! :D

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.30. 12:17:59

@Manyecs: Kitakarít tízszer. Ami mozdítható és vízhatlan, azt a csap alatt egyenként elmossa.

Van ez a papírragacs, mivel az okosteló kijelzőjét végignyalogatom, hogy pormentes legyen a védőfólia fölhelyezése előtt. Azzal talán megpróbálhatja.

koprofágia 2016.08.30. 12:27:29

@kekecke:
Aki 5-10 ezer forintot ki tud fizetni egy szulinapos huzos hetvege elott ,az mar gazdag-lusta.
Csak nem valami arufeltolto vagy az egyik multiban,hogy itt kezdodik a gazdagsag nalad?

Zakari az ás 2016.08.30. 13:04:17

@kekecke: Nem, nem ismerem a posztolót.... Viszont kezdesz egyre szánalmasabb lenni, ahogy bizonygatod, hogy te azért vagy király, mert nem vagy elég sikeres ahhoz, hogy annyit keress, hogy megengedhesd, hogy valaki besegítsen a takarításba… És persze, ha te egy irigy csóró vagy akkor mindenki más aki meg nem az meg egy idióta, rongyrázó aki nem képes kitakarítani sem, persze ha még nő is, akkor egy hülye picsa…
Képzeld irigyke, nálunk 300nm körül van a ház és én sem várom el a feleségemtől, hogy csak azt takarítsa, jön időnként egy takarítónő, aki besegít neki. Ráadásul még robotporszívót is vettem, hogy mégjobban megkönnyítsem a dolgunkat. Tudom, hogy mi is büdös bunkók vagyunk, hogy nem cseszünk el az életünkből évente pár hetet azzal, hogy a házat takarítjuk….

Manyecska. 2016.08.30. 13:08:36

@atpijkamo116: vagy szőrkefével!!! :D Oké. Az ablakon már betolattak egy állvánnyal :D lesz mit csinálni.

Manyecska. 2016.08.30. 13:14:07

@kekecke: jóvan, látom nem csak nekem az a heppem hogy a saját sz.romat eltakarítom magam után én ideges leszek otthon ha kupit/neaggyisten koszt látok. Fura ez a gendervilág bár jól hangzik :D..

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.08.30. 13:18:56

@Zakari az ás: Atyaég, neked van feleséged? És szaporodtok is? Bah...
@koprofágia: nem. Még kérdés?
@Manyecs: dehogy is! Mi csak öregedő, baszatlan picsák vagyunk, mint ez nemrégiben kiderült. :D

mokka024 2016.08.30. 14:22:29

@Zakari az ás: Most én mondom, hogy hagyd…Nem érdemes vele foglalkoznod,annyira szánalmas.
@kekecke:Hűha, igen, betaláltál (azt mondjuk nem tudom mibe). Szóval szerinted én dögöljek meg, mert arra költöm a pénzem, amire akarom, szerintem te pedig egy ostoba, frusztrált valaki vagy, aki mások fikázásában leli örömét, az ellenkezőjéről nem fogjuk egymás meggyőzni, tolj el még egy gazdaglustapicsázást, hogy tiéd legyen az utolsó szó, aztán hagyjuk ezt a témát, mert már kínosan túl van beszélve.

Zakari az ás 2016.08.30. 14:32:44

@kekecke: Képzeld és még gazdag is vagyok, na most már sok olyan dolog van amiért gyűlölhetsz...

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.30. 14:36:35

@Zakari az ás: "@kekecke: Képzeld és még gazdag is vagyok"

Hát nem hiszem, a Homárra csak csórók írnak, egyedül nekem van értékelhető mértékű vagyonom. :))

Manyecska. 2016.08.30. 14:45:34

@atpijkamo116: lényeg hogy a bejárónőd tenyésztőtől és NE szaporítótól származzon!:DD@kekecke: én nemtom, én fiatalodom a párom pont nemrég mondta hogy úgy nézek ki mint egy kislányka :) OFF

Manyecska. 2016.08.30. 14:52:18

@atpijkamo116: nappersze, a mi erdélyi kúriánk smafu mi?:P Na azt próbálnám végigtakarítani :D nagyon nem a Berki-féléknek vívtuk a szabadságharcot annó..:P

Rongyosgárda 2016.08.30. 15:14:28

@mokka024: 1. a homár nem a fogyasztóvédelmi blog, hanem "szórakoztató műsor". Ha ide írsz, akkor ezt kell sajnos vállalnod. Ha kommentelsz is ilyen sértődötten, akkor abból sose fogsz jól kijönni.
2. Ha mégis, akkor lényegretörőbb fogalmazás sokkal jobban adja ki magát (és kevésbé táplálék a magunk fajta kötchög trollnak). Valaki előttem írta mit kellett volna (akkor is lett volna komment, de tán nem ilyen számodra sértők.)
3. Hogy ON is legyek: ilyenkor, ha még felmerül benned a mással takaríttatás kérdése, keress fel magánembereket, azok sem adnak számlát, de mivel szükségük van a pénzre, inkább kimennek, mint nem. Az értékeket ígyis-úgyis el kell dugni, mert cég/magánszemély mellett sincs biztonságban.
4. HBD a csimótának utólag is, de ígérd meg, hogy nem fogod neki megmutatni a homárt...
@Zakari az ás: a Bükkben való kirándulást nem tartanám annyira a sikeresség metafórájának, de ízlések és pofonok

ON!!!!!! én kitakarítok otthon, de szívesen fogadok olyan karcsú, formás seggel és nagy csöcsökkel rendelkező hölgyeket, akik lenge bejárónő-ruhában flangálnának díszletként. ÁFÁS SZÁMLA IGÉNYEMET ELŐRE JELZEM, SZÉP KÁRTYA SZABADIDŐ ZSEBBŐL FIZETNÉK :D

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.08.30. 15:27:01

@Manyecs: vigyázz vele, nehogy kiderüljön, hogy elpedofilosodott. (van ilyen szó? :D )@atpijkamo116: szabad szemmel is látható? :)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.30. 16:20:49

@kekecke: Nem, mert a kúria közelébe se mehet halandó, a kastélyt meg eltakarják a lombok. :))

mokka024 2016.08.30. 16:41:56

@Rongyosgárda: 1. Sérteni pont nem, azt csak azok képesek akik, számítanak is valamit nekem, de azt nem tagadom, hogy néhányszor lefagyott az agyam. Egyébként meg igen, tök igazad van.
2.: Ebben is igazad van, én ugyaenzt mondanám bárkinek. Dehát az emberből kikívánkozik ez az és nem a józan esze viszi előre.
3.: Oké
4.:Köszi és isten őrizz

Az utolsó bekezdeshez: Ha találkozom egyel, átküldöm :)

Manyecska. 2016.08.31. 14:16:36

@kekecke: neki a felesége is idősebb volt sza ez a veszély nem fenyegeti.@Rongyosgárda: transzvesztiták is mehetnek? :D

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 11:13:14

@Manyecs: Ne kipakolta, hanem kitakarította. Takarító nő.
süti beállítások módosítása