Gratulálunk Vékony vásárló barátunknak! Valószínűleg hosszú békés élet vár rá, ha így folytatja, egészen elképesztően egészséges lélekre vall ugyanis, ahogy a további gyomorproblémák elkerülése érdekében levonva a tanulságokat, de fortyogó düh helyett szarkasztikus humorral bírt beszámolni a leírása alapján minden egyes elemében katasztrofálisra sikeredett bulgáriai nyaralásukról. Bravó.

Kedves Tékozló Homár!

A párommal és négy barátommal március környékén kezdtünk el böngészni nyári utazásokat, és mivel Bulgáriáról elég jó véleményeket olvastunk, úgy döntöttünk, hogy a Sunny Beachen töltünk el egy hetet.

A szállás kiválasztásában az Invia munkatársai segítettek, - ezúton is pusziljuk őket! - az Invia utazói által tett értékelések alapján és a meghirdetett ár miatt a Hotel Amforát ajánlották nekünk, all inclusive ellátással. Azt gondoltuk, hogy miért is ne, az átlagosan 8,4-es értékelés az étkezésről, valamint a szálloda szobáiról látott képek elég meggyőzőek voltak - nagy pacsi a fotósnak, fényes karrier vár rá. Az utazás foglalásánál elmondták, hogy az utat a Robinson Tours utazási iroda szervezi.

A repülőút Bulgáriába zökkenőmentes volt, a méltán híres Bulgarian Air Charter társaság repülőjével a menetidőt betartva érkeztünk meg Burgaszba. Igaz, a repülő nagyjából annyi idős volt, mint valamely péntek/szombat esti Budapest-Siófok vasútjárat során megcsodálható személykocsi, a személyzet tagjai pedig már felszálláskor közölték, hogy a kikészített újságból nyugodtan hajtogassunk repülőt vagy kiscsákót, másra úgyse lesz jó. Ezen jót nevettünk egészen addig, ameddig ki nem derült, hogy valóban maximum gyújtósnak jó a reklámújság; a repülőn van víz, helyi vodka, helyi tequilla, helyi sör, valami ropi aztán csókolom. De sebaj, leszálltunk épségben és a csomagjaink is megvoltak.

Jött a buszkeresés, egy kevésbé szimpatikus, de annál hangosabb robinsonos fiatalember a "melyik busz megyen a Hotel Amfora felé?" kérdésre közénk ordította, hogy BALRA. El is mentünk balra, de mivel ott nem volt semmilyen Robinson felirattal ellátott busz, egy simlis buszsofőr 5 euróért megmutatta, hogy valójában hol a buszunk - persze, hogy totál szemben volt azzal a kijárattal, ahol kijöttünk volna, ha az a kis vicces fiú nem küld el minket a másik irányba. A buszon egy kedves, de borzasztóan beszédhibás lány magyarázta el, hogy merre hányóra, meg hogy mennyire jó a hajós kirándulás. Hurrá, itt vagyunk!

Éjfélre megérkeztünk a hotelbe, átvettük a kulcsokat, és igen nagy volt az öröm egészen addig, amíg meg nem néztük a szobákat. Ha azt mondanám, hogy az 1997 nyarán Balatonkenesén eltöltött egy hetes biológia tábor szállása hasonló volt ehhez, akkor elnézést kéne kérnem a kenesei diákszállótól a jó hírnevük bemocskolásáért. A szoba finoman szólva is messze állt a képeken látottaktól, a meghirdetett 3 csillagtól is legalább egy Tejúttal arrébb volt.

Az egész igénytelenül koszos volt, a berendezés szét akart esni, valamint a fürdőszoba kb 2 négyzetméter volt a wc-vel együtt. Ellenben olyan kiváló hangszigeteléssel rendelkezett, hogy a szemközti szállodából üvöltő zene miatt beszélgetni sem lehetett normálisan, nemhogy aludni. A társaság minden tagját ilyen szobába osztották be, és utólag kiderült, hogy nekünk jutott a fejedelmi lakosztály, hiszen a másik két szoba egyikében még lepedő sem volt felhúzva, a másikban pedig nem működött a wc - a wc hibája persze a legrosszabbkor derült ki, de a a barátom elmondása szerint három-négy pohár vízzel nagyjából sikerült orvosolni a problémát.

Reggel jött a reklamálás, fotómutogatás a foglaláskor látott szobákról, a robinsonos csajszi pedig - aki nem azonos a buszos lánnyal - kifogások és pofavágások közepette végül elintézte, hogy mindenki olyan szobát kapjon, amilyet a képek alapján foglaltunk. Ezek a szobák a szálloda másik felében helyezkednek el, teljesen felújítottak és újszerűek. Igaz, a miénkben minden felettünk lévő szoba wc használata hallatszott, az ágyak kényelmetlenek voltak, a tv-n pedig 63-nál volt a maximum hangerő - de hát ki számolja, ezek a szobák teljesen alkalmasak arra, hogy káromkodás nélkül, nyugodtan tudjunk aludni.

Az étkezést röviden összefoglalva: a harmadik nap után kizárólag kenyeret mertünk enni a szállodában, és ölni tudtunk volna Marcsi néni menzakosztjáért a gimiből, pedig az botrányosan rossz volt. A szálloda éttermében a tányérok koszosak voltak, illetve kétszer is felfedeztük, hogy a zöldségeket sarasan tették ki az asztalokra - erről készítettünk fotókat is, hiszen otthon ilyet ritkán látni. A társaság minden egyes tagja gyomorbántalmakkal küzdött végig a nyaralás során, az utolsó napokban volt szerencsém kipróbálni a bolgár egészségügyi ellátást is, ugyanis annyira kiszáradtam, hogy infúzióra kötöttek. Bár már három napja itthon vagyunk, mindannyian küzdünk még a kaják okozta betegséggel, a barátnőmet például a hazaérkezést követő éjszaka kellett az ügyeletre kísérnem. Kalandtúra a javából, hip-hip hurrá.

Persze enni muszáj volt valamit, ezért a Robinson Tours munkatársától - aki áttett minket másik szobákba - megkérdeztük, hogy melyik éttermet ajánlja számunkra. A válasz: bármelyiket az Óvárosban. Így hát elmentünk az Óvárosba, és beültünk az első étterembe. Az étterem kialakításának köszönhetően gyönyörű panorámánk volt a tengerre, ekkor ismét őszintén el kezdtünk hinni abban, hogy meg tudjuk menteni a nyaralásunkat. Az idilli állapotból egy félrészeg pincér rángatott vissza minket a bolgár valóságba, irigylésre méltó volt, ahogy a rendelések felvétele után visszaült inni a bárba, mindezt délután 1 óra körül. Az ételek viszont itt végre normálisan néztek ki, és attól eltekintve, hogy a hús rágós volt, az ízekkel sem volt nagy baj. Aztán megérkezett a milánói sertésborda is, amelyet úgy oldottak meg, hogy az üres tésztára rádobtak két szelet húst. Ezt szóvá tettük az ekkora már elég bizonytalanul egyensúlyozó pincérnél, aki bár nem igazán értette a problémát, de azért elvitte az ételt.. hogy aztán visszahozza változatlanul, egy vékony szelet ajándéksajttal a tetején. Hiába volt 32 fok, hiába volt forró a hús, a sajt nem olvadt rá a húsra. Semmi baj nincs ezzel, hiszen a teavaj is pont ugyanígy reagált a külső hatásokra, biztosan ez is valami helyi specialitás. A társaságból már a visszaúton a szállodába ketten lettek rosszul az elfogyasztott ételektől, a többieknél este kezdett el hatni igen intenzíven a bolgár átok.

Visszagondolva, az éjszakai élet amúgy tényleg nem rossz a Sunny Beach környékén. Aki szerette a siófoki Petőfi Sétányt úgy 5-6 éve, annak be fog jönni a basszussal felnyomott 10 éves Madonna, Britney és Shakira számokra gatya részegen tántorgó rózsafüzéres és bundesliga-sérós fiatalok látványa. Nekünk ez tényleg tetszett, a hajkoronák kivételével igyekeztünk is beilleszkedni, csak sajnos a második bulinkban az egyik bolgár vitéz a zsebkése segítségével próbalta bizonygatni a hölgyek iránti elkötelezett rajongását, ezért utána inkább bulizni sem nagyon mentünk.

Szállodai szolgálatatások? Voltak animátorok, akik nagy örömmel közölték velünk az egyik reggeli után, hogy kezdődik a coctail games! Mivel ez a késes incidens után történt, inkább spectator módban csatlakoztunk az eseményekhez. A játék a következő volt: két csapat versenyzett, az a csapat nyert, amelyik több jeget tudott beleKÖPNI a saját csapata vödrébe. Na de nem sima köpések voltak ezek, az alábbi fondorlatos újításokkal tették érdekessé a játékot: ülve, állva, székre állva, szék mögé állva, hátrébb állva. Mi, huszonéves fiatalok a harmadik másnapos gyógysört kortyolgatva nyilván végigröhögtük az egészet, de nem lennék annak az óvónéninek/tanárbácsinak a helyében, akinek ezt a nyáron elsajátított új tudományt bemutatja majd szeptemberben valamely Bulgáriában nyaraló kis lurkó.

Sajnos a köpködős játék amúgy tökeletesen összefoglalja a szálloda által nyújtott szolgáltatások minőségét: a takarítónő összesen kétszer nézett be a szobáinkba, nem mosott fel, nem cserélt ágyneműt, de egyszer 10 leváért kaptunk új törölközőket. A takarítás komolyságát jól példázza, hogy az első strandolás után keletkezett homokpiramisok az utolsó nap reggelén is ott mosolyogtak ránk az előszoba szélén. Mondjuk, ha nem mentünk volna ki a tengerpartra, nem lett volna homokos a szoba.

Na, a tengerpart.. Volt szerencsém már néhány tengerparthoz, és nyilván nem lehet összehasonlítani a Fekete-tengert a Vörös-tengerrel, azonban az tény, hogy a Fekete-tenger pont annyira nyújt lenyűgöző látványt, mint a Duna mondjuk Újpestnél. Aki a tenger miatt jönne ide, ne tegye, mert soha többet nem akar tengert látni. A szálloda közvetlen közelében lévő tengerpart homokos, gazos, tele van cigicsikkel és egyébként is undorítóan koszos, egyáltalán nincs rendben tartva. Egyszer mentünk le, helloszia, ehhez sem volt többet kedvünk.

Viszont volt kedvünk a hajókázással egybekötött nesszebari városnézéshez, powered by Robinson Tours. Bár ne lett volna. Megkaptuk a buszról megismert beszédhibás aranyos lányt, aki az óvárosi részen található híres malomról az alábbi dolgokat tudta közölni: "valamikor a török korban épült, utána fel is lehetett mászni rá, nagyjából 30 éve viszont német fiatalok véletlenül felgyújtották, ezért ez itt már csak egy másolat, és fel se lehet mászni rá. gyerünk, tovább." Köszi az egzakt infókat miss Wikipé. A második állomáson ott is hagyta szegényt az egész csoport, miután olyan fontos tényeket sem mulasztott el megosztani a csoporttal, hogy a "fent látható múzeumban találhatóak régi tárgyak is" - persze egy tárgyat sem tudott pontosan megemlíteni. Sebaj, találka másfél óra múlva a hajónál.

A hajón azonban minden bűnét megbocsátottuk, ugyanis finom - tényleg finom! - halat szolgáltak fel, ezért mondjuk lehet, hogy megérte ez a kis túra. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy az igényes, külön a figyelmünkbe ajánlott borokat két, lejárt boros dobozból "csapolhattuk" magunknak. Tudják, az a klasszik "dobozban a zacskó, zacskóban meg a bor" jellegű megoldás. Ez nem vádaskodás, a biztonság és a móka kedvéért lefotóztuk a dobozokat is, jól mutatnak a mocskosan felszolgált paprikák mellett a Vulgária'16 albumban. A hajón volt rakija is, kétliteres gazdaságis kiszerelésben - sokat megélt társaságunk legkeményebb tagja is csak két felest bírt meginni, aztán a maradék másfél órában az életéért hörgött a hajó fedélzetén elterülve. A hajótúra amúgy ettől eltekintve is rendkívül látványos volt, ugyanis elvittek minket az egyik csúnya öbölből a másik csúnya öbölbe, ahol lehetett ugrálni a félméreres medúzák közé, majd visszavittek minket az eredeti csúnya öbölbe. A hülyének is megért fejenként 64 levát.

Hazafelé vajon lehetett rendelni bármit is az újságból, ami oda volt készítve az ülésekre? Nyilván nem, de ez minket nem is érdekelt, hiszen a 10 leváért megvásárolt, néhol félig zöld és félig kék (ekkor nyilván a leghangosabb/legerősebb döntött, hogy az kék vagy zöld), néhol pedig lila (ezt egységesen zöldnek vettük valamiért) színekben pompázó UNO-val játszva túléltük a landolást, és megcsókoltuk az anyaföldet.

Soha többet Bulgária, soha többet Invia, soha többet Robinson Tours. Nem hiszem el, hogy ezt a szállodát valóban közel 600 embert értékelte 8-as fölé, mint ahogy azt sem, hogy ilyen csúnyán ̶b̶e̶s̶z̶o̶p̶t̶u̶k̶ bedőltünk ennek. Az mondjuk nagy érdem, hogy az all inclusive ellátásnak köszönhetően 3 kilót sikerült leadnom, de remélem, mások nem járnak így.

Üdvözlettel:

Egy elégedetlen, de vékony vásárló