Tékozló Homár

Korfun hagyta utasát a Wizz Air

2016.09.14. 11:04 | Homár Hilda | 143 komment

wizz_air.png

Aki már olvasott Wizz Air panaszt nálunk, annak sok újdonság nem lesz ebben a sztoriban, hacsak az nem, hogy az összes klasszik utaskiborító hiba benne van. Tanács hamarosan érkezik.

Tisztelt Tékozló Homár!

Levelemmel részben a nyilvánossághoz fordulnék tanulságként, másrészt Önökhöz tanácsért! A történetünk a következő: 

Egy nagyszerű nyaralást terveztünk Corfu szigetére. Ennek érdekébe, 2016.07.05.-én vásároltam a WizzAir weboldalán 2 főre repülőjegyet  08.28 Budapest-Corfu;09.07. Corfu-Budapest útirányba. Amint a dátumból látható a visszaúthoz képest, 2 hónappal előre fizettem!!! Nos az internetes utasfelvétel 30 nappal utazás elött lehetséges, én 07.29.-én megcsináltam az utasfelvétel, némi módosítást is kellett kérni az ügyfélszolgálattól, mert a rendszerükben rosszul szerepelt a nevem. Corfu repülőtérre nem lehet internetes utasfelvételt indítani! Itt elvileg repülőtéri utasfelvétel van. 

Az oda úton minden simán ment, csodálatos nyaralásunk volt!  Az utolsó napig, amikor vihar tört ki Corfun, de semmi baj gondoltuk, hiszen 7.-én reggel 7kor már sütött a nap. Mi 7.30 körül a repülőtéren voltunk, itt ért bennünket az első meglepetés! Mint utólag kiderült előző nap sok járatot törölni kellett. Akár egy menekülttáborban, az emberek a földön, síró gyerekek, tiszta káosz uralkodott a reptér indulási oldalán. Úgy döntöttünk, hogy amig kiírják a check in helyét, addig inkább az érkezési oldalon leszünk.

Kb 6 alkalommal jártam kint a terminálban megnézni hogy kiirtak-e valamit? Semmi nem volt az infótáblán csak a járatszám és az indulási idő! Gondoltuk, talán ha megjön a gép. 

9 óra elött pár percel megjött a WizzAir gép, lefényképeztük elküldtük a gyerekeknek, hogy ezzel jövünk. Ezután átmentünk az indulási oldalra, ahol, ha lehet még nagyobb volt a káosz mint addig. Elkezdtünk érdeklődni hogy hol van, hol lesz a WizzAir check in? Mivel változatlanul nem volt kiirva semmi! SENKI nem tudott válaszolni!!!  Küldtek egyik pultól a másikig. A gond,hogy nem volt a kezünkben beszállókártya, mint Pesten!!!! 

Közben megjelent a Boardig-beszálás felirat és 1 kapu. Nekünk változatlanul nem volt infónk, amint később kiderült, ahol a beszállókártyát kellett volna adniuk, onnan 3x elküldtek!!!

Végül a SwissAir-es hölgy segíségünkre sietett és odavitt ahhoz az ablakhoz amilyentől már elküldtek.  Kérdeztem hol tudok checkelni a WizzAirre? Azt mondta a hölgy Ő már lezárta a beszállást! 7:35 volt. Mondtam ne vicceljen, ki van írva beszállás és mindeközben sehol sem volt kiirva, hogy hol kell becheckkolni, vagy bőröndöt leadni. Kérdezte mi a nevünk, én megmondtam, mire Ő, igen látom! Mondtam adja ide a beszállókártyánkat, mutattam a visszaigazoló kódot, de Ő ezt megtagadta!!! 

A beszálló kapuhoz mentünk, ahol elmondtam az ott a papirokat ellenőrző tisztnek, hogy nem adják ki a beszállókártyánkat! Ő visszajött velem az elöbbi hölgyhöz, hangosan vitatkoztak, majd a tiszt azt mondta menjünk vele, bevitt a beszálló részig, majd mondta várjunk itt. Bement a WIzzAir embereihez, majd sajnálkozva jött vissza, hogy nem engednek beszállni! Ekkor még több mint 15 perc volt a gép indulásáig.

Miközben más járatokra folyamatosan keresték a hiányzó utasokat és felhívták a figyelmet a közelgő indulásra, minket senki nem keresett! Azt javasolta próbáljuk egy másik járatra becserélni a jegyünket! Azt a Jegyet amit megsem kaptunk, annak ellenére, hogy 2 hónappal elöbb kifizettem!

2.5 órával a gép indulása elött ott voltunk a reptéren mégsem tudtunk felszállni. A WizzAir-t külföldről felhívni nem lehet, hiszen nagyon kedves módon, egy 250 ft / perc emeldíjas volnala van! A fél világot körberepültem már, jártam az USA ban többször. Kanadában. Spanyolországban, Görögországban, Hollandiában. Még soha nem jártam így!!! Ez volt az alaptörténet. 

Azonban az ügy tovább zajlott az elöbbi infoboxhoz hasonlóhoz mentünk, ezek tele vannak légitársaság matricákkal , de ezen kívül semmi felirat rajtuk, hogy milyen célt szolgálnak! Innen már ezt megelőzően 2x elküldtek, azzal hogy ez nem információs pult! Most ahhoz kértem volna segítséget hogy valahogy hazajussunk. A páromnak mindenképp haza kellett volna jönni, egy kongresszusra ment másnap! A hölgy a fülkében a segítségnyújtás legkissebb szándékát sem mutatta, sőt indulatosan elküldött onnét!

Eközben már felhívtam a fiamat itthon, hogy nézzen a neten valami járatot haza. Ott is találtam segítőt, egy Magyar utazási iroda képviselője, nagyon kedvesen próbált az ismerősein keresztűl segíteni. (Ezúton is köszönjük) Ekkor még minden próbálkozásunk kudarcba fulladt! Végül a fiam talált egy Corfu-Athen  Athen-Budapest járatot az AEGEAN Air légitársaságnál, ennek van helyben jegypénztára. Ami itt történt, azt hiszem példértékű és ezért is írom le.

A fiam felhívott hogy van ez a járat de 11.20 kor indul. Mondtam itt a pénztár intézem! 11.03 volt, emlékszem mert megnéztem. Mondtam a hölgynek, hogy én nem beszélek annyira jól mint a fiam, ezért kérem beszéljen vele!!! Átadtam a telefon kb 2 percet beszéltek a fiammal aki elmondta milyen helyzetbe kerültünk és nagyon fontos, hogy haza tudjunk jutni. Eközben a hölgy keze már járt, mint a géppuska, csak ennyit mondot, ok, don't worry. Visszaadta a telefont.  A kisrádióján valahova szólt, majd egy másik hölgyet visszahívott, aki épp mellettünk ment el, mint késöbb kiderült Ő volt a bechekkoló és csomagátvevő. 

Ezután bemutatta a varázsszámot a számológépén: 735 Euró állt rajta!!! Mondtuk, hogy ekkora összeget, csak 2 bankártyával tudunk kifizetni. Egy hosszú ooooooooo hangzott el majd újra a számítógépnek esett, gondolom kettéválasztotta a számlát. Fizettünk, majd kipattant a fülkéből és go-go biztatással elkapta a bőröndünket és odahúzta a röntgenhez, közben valamit elhadart a kolléganőjének. Engem megkért hívjam a fiamat. mondta neki, amit egyébként értettem én is, hogy a csomagunk Budapestig megy, mi csak keresük meg a járatunkat Ahénban, ennyi a dolgunk.  Jó utat kívánt és elment. 11. 17 perckor felszálltunk az Athéni gépre!!! Athéban semmi gond nem volt a beszállással. Itt is több esetben kerestek utasokat és jelezték egyébként táblákon is hogy mennyi idő van a kapu zárásáig! Szerencsésen hazaértünk délután 5 után a csomag is megérkezett! Azt hiszem a no comment itt igazán helyénvaló!!!

Másnap reggel amint számítógéphez fértem, azonnal köszönö levelet írtam az AEGEAN Air -nek, megköszöntem a fantasztikus munkatársuk segítségét,  aki lehet, hogy néhány szabályt áthágott, ám EMBERként, így nagybetűvel helytállt. A WizzAir felé elküldtem a panaszomat, a hiányos tájékoztatás, valamint az elutasított utasfelvétel miatt! Jeleztem feléjük hogy bár velük mentünk volna szilveszterezni, ez a történtek után elmarad!  Idéznék az utastájékoztatóból:

screenshot_2016-09-14_10_45_46.png

Hmmmm, ebből semmi nem valósult meg!!! Senki nem volt ott a Wizz Airtől, senki nem vette el a csomagunkat, és senki nem adta át a beszállókártyát!

Kérem adjon tanácsot mit tehetünk azon kívül amit eddig tettünk? 735 Euró fizettünk azaz 230.000 Ft-ot A már kifizetett repülőjegyünket a mai napig nem kaptuk meg. A Corfu repülőtérnek még Contact oldala sincs, azaz van csak nincs rajta semmi. Csak telefon és fax szám van. Tettünk volna itt is panaszt hiszen ők legalább akkorát hibáztak mint a WizzAir! Várom a WizzAir válaszát a panaszunkra amit természetesen megosztok Önökkel.

Köszönettel

Iván

UPDATE

Iván küldött egy kis kiegészítést:

Tisztelt olvasók!

Először is elnézésüket kérem, hogy írásomat átolvasva, kiderült, hogy abba néhány helyesírási hiba is becsúszott. Kérem nézzék ezt el nekem, hiszen a történtek még közel egy hét után is megviselnek!

Köszönöm, hogy írásomat elolvassák, esetleges véleményüket, még ha az negatív is megköszönöm. Úgy gondoltam mindenki tanulságára írom meg a levelet, ezért kértem azt közzétenni. 

Volna azonban egy kérésem, elsősorban a mocskolódó, nem túl kulturált hangú véleményt írók felé. Ezek a véleményt írók nem vállalják sem a nevüket, sem az arcukat. Úgy gondolom,azzal nincs semmi gond, ha valaki véleményt ír bármire, bármilyet, csak azzal, ha nem vállalja mindezt. Mert kérdem én akkor minek írja le? 

Tisztelettel kérek mindenkit, aki véleményt kíván alkotni, ezt akkor tegye, ha vállalja is. 

Még egyszer köszönöm hogy elolvasták a levelemet.

Iván 

UPDATE2.

Ezt tanácsolják a fogyasztóvédők:

Kedves Homár Olvasó!

Egy csodálatos nyaralást is tönkretehet egy ilyen hazautazás. Örülünk, hogy a másik légitársaság gépével sikerült megoldani ezt a lehetetlen helyzetet.

A Wizz Air Hungary Kft. üzletszabályzata pontosan meghatározza az utasfelvétel és beszállás menetét, valamint az ezzel kapcsolatos fuvarozás megtagadásának lehetőségét. A szabályzat értelmében az utasfelvétel a menetrend szerinti indulás előtt két órával kezdődik és az indulás előtt 40 perccel zár. Abban az esetben pedig, ha az utas bármilyen okból nem jelenik meg az utasfelvételnél vagy a beszállókapunál, a légitársaság jogosult a fuvarozást megtagadni. A fuvarozás megtagadása esetén a légitársaság köteles a teljes viteldíj összegét erre irányuló kérelem esetén visszatéríteni az egyéb szolgáltatások díjával és a rendelkezésre tartási díjjal csökkentve.

Fentiek alapján a viteldíj visszatérítését követelheted a légitársaságtól. A fuvarozás megtagadásával járó többletköltség pedig, mint kártérítési igény jelentkezhet. Ennél az igénynél azonban neked kell igazolni, hogy az utasfelvétel a légitársaság mulasztása miatt hiúsult meg, így elsősorban azt, hogy az üzletszabályzatban meghatározott időpontban már a repülőtéren voltatok, ennek ellenére többször is visszautasították a beszállókártya kiadására vonatkozó jogos igényt. A kár mértékét is neked kell igazolni, ez a másik légitársaság részéről kiadott számlával történhet meg.

Az igényérvényesítést ezzel kapcsolatban helyesen kezdted meg, mert elsősorban a légitársaságnál kell a panaszt bejelentened, lehetőleg írásban. E helyen is javasoljuk inkább a postai úton, tértivevényes levéllel történő megkeresését a cégnek. Ha a panaszt a társaság elutasítja és annak indokaival továbbra sem értesz egyet, akkor ebben az esetben is választásod szerint a békéltető testület előtt vagy a bíróságon érvényesítheted az igényedet a kitérővel megtörtént repülőúttal kapcsolatban.

Iván megkapta közben a Wizz Air válaszát:

Tisztelt ....... Iván!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett levelét köszönjük, sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségekről.

Engedje meg hogy felhívjuk szíves figyelmét Légi személy- és poggyászfuvarozási üzletszabályzatunk vonatkozó fejezeteire:

„9. UTASFELVÉTEL, BESZÁLLÁS
Korm. rendelet 9.§ és 10.§
9.1. Az utasfelvétel az Indulási Hely szerinti repülőtéren a Menetrend szerinti indulási időpont előtt 2 órával kezdődik, és rendszerint a Menetrend szerinti indulás előtt 40 perccel zár.”

 A fentiek értelmében az Ön járatára a reptéri beszállókártya elkészítésére és a feladott poggyász átadására 2016. szeptember 7-én 7:50 és 9:10 között volt lehetősége. Engedje meg hogy tájékoztassuk, a repülőtér indulási oldalán, a kihelyezett monitorokon került feltüntetésre a megfelelő check-in pult száma.

„9.7. … Önnek a Menetrend szerinti indulás előtt 30 perccel beszállásra készen meg kell jelennie a beszállókapunál. Amennyiben Feladott Poggyásszal kíván utazni, ha másként nincs meghatározva, legkésőbb a Menetrend szerinti indulás előtt 40 perccel meg kell jelennie a poggyászleadó pultnál feladni kívánt poggyászával együtt.”

A fentiek értelmében a földi kiszolgáló személyzet Légi személy- és poggyászfuvarozási üzletszabályzatunkkal összhangban járt el a beszállás megtagadásakor 9 óra 38 perckor, így sajnálattal értesítem, hogy a visszatérítés csak üzletszabályzatunk 9.2-es fejezetével összhangban lehetséges:

„9.2. Amennyiben Ön bármely okból nem tud elutazni, késve érkezik vagy egyéb okból nem jelenik meg az utasfelvételnél vagy a beszállókapunál kellő időben, fuvarozását megtagadjuk és helyfoglalását töröljük, és – a 9.13 pontban foglaltak figyelembe vételével – a Teljes Viteldíj összegét kérésére visszatérítjük, levonva az Egyéb Szolgáltatások Díját és a Rendelkezésre Tartási Díjat.”

Tájékoztatjuk, hogy a Rendelkezésre Tartási Díj 25 550 Ft járatonként és utasonként, így sajnos nincs visszautalható összeg a le nem utazott foglalás végösszegéből.

Köszönjük megértését. További kérdés esetén ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére.

Üdvözlettel:

CUSTOMER SERVICE DEPARTMENT | Wizz Air Hungary Ltd.

Nem igazán tudta elfogadni, amit egy viszontválaszban ki is fejtett:

Tisztelt Wizz Air Ügyfélszolgálat! 

Köszönettel vettem levelét.

Sajnálattal közlöm, hogy az abban leírtak leginkább utastájékoztatónak tekinthetők!

Utastájékoztatót, pedig voltak kedvesek minimum 7 alkalommal küldeni, azokban a jegyvásárlásom óta küldött levelekben, melyben további, csomag és ülőhelyvásárlásokra biztattak.

A válaszlevélben leírtakról volt tudomásom, ennek megfelelően jártam, jártunk el.

Jóindulattal, csak puszta véletlennek tekintem, hogy a panaszomban leírtakra semmiféle választ nem kaptam.

Abban az Ön által állítottak, a tájékoztató részt kivéve, nem felelnek meg a valóságnak!

Kezdjük az elején:

A jegyvásárlással egyidőben, természetes módon elolvastam a tájékoztatót, melyben az állt, hogy feladott csomag esetén legfeljebb 40 perccel az indulás elött meg kell jelenni a csomagfeladó pultnál, majd maximum 30 perccel indulás elött a beszállókapunál. Ettől eltérő tájékoztatást nem küldtek Önök és a Webinformációjuk sem tér el ettől. (Bár egy nemrégiben olvasott, másik panaszosnak azt írták, hogy néhány repülőtéren „60 perccel előbb zárnak és erről a telefonos ügyfélszolgálatuknál lehet érdeklődni”) Erről is megvan a véleményem, de erről majd később.

A fenti leírás, utastájékoztató Budapesten tökéletesen működött, köszönhetően az internetes utasfelvételnek.

Korfu-Corfu esetében azonban nincs internetes utasfelvétel, tehát a helyszínen kaptuk volna meg a beszállókártyát. Ennek a módjáról, valamint ezzel kapcsolatosan az esetleges eltérő időszabályokról Önök semmiféle tájékoztatást nem küldtek. Tehát eszerint jártunk el.

A transzfert végző cégnél (Lord Travel) ellenőrizhetően, 7.35-kor értünk a repülőtérre.

Az indulási oldal kapuja le volt zárva és el volt torlaszolva! Kintről is jól látható volt a benti tömeg.  Így természetesen az érkezési oldalnál mentünk be, majd mikor láttuk, hogy az ott elhelyezett monitoron a legfelső sorban, csak az indulási idő, a járat száma és célja van kiírva, kimentünk a levegőre. A monitoron több légitársaság járatához kiírták a check in pult számát.

Kb. 10 perc múlva bementünk az érkezési oldalra és leültünk. A 2 monitor (érkezés-indulás) jól látható volt. Ennek ellenére több alaklommal is átmentem az indulási oldalra, a nagy táblán ugyanazt láttam, mint a monitorokon. Semmi nem változott.

Kérdeztem a csomagfelvevő, röntgenező hölgyet, hogy tudna-e segíteni hol lesz a Wizz Air check in, mivel nincs semmi kiírva, és a táblára mutattam! Ekkor küldött először egy fehér, sok légitársaság matricájával kitapétázott, látszólag információs ablakhoz, ahol meglehetősen sokan várakoztak. Innen a hölgy, szinte megsem hallgatva elküldött. Ekkor még kb fél 9 sem volt.

Visszamentem az érkezési oldalra, majd kb. 10 perc múlva újra az indulási oldalon voltam érdeklődni, az előbbi csomagfelvevő hölgy helyett más volt a röntgengépnél, Őt is kérdeztem, azt mondta nem tudja hol lesz a Wizz Air Check in.

Ön azt állítja 7.50-től 9.10 ig, ami egyébként a tájékoztató szerint 9.20, lett volna lehetőségünk beszállni. 

Nos amennyiben az indulásból,9.50 leveszem a 30 percet, 9.20, ekkor zárt a kapu, ebből leveszek további 30 percet, akkor 8.50 ig folyamatosan kiírva kellett volna, legyen a check in pult száma. Azaz az Ön állítása szerint 7.50-8-50-ig.  

Nem volt sem az indulási sem az érkezési oldalon elhelyezett monitorokon, sem a fő táblán semmiféle információ a Wizz Air check in-nel kapcsolatosan. Legalább 6 alkalommal néztem meg, hogy kiírtak-e valamit, egészen a 1 Gate, Boarding, kiírásig nem volt történt változás! Többször voltam mindkét, már említett Boxnál, az első boxnál is kérdeztem hol kapjuk meg a beszállókártyát, a hölgy, válasz nélkül becsukta az ablakot. 

A Swiss Air munkatársa is odakisért a másik Boxhoz, majd amikor elutasították többször a beszállókártya kiadását, akkor az 1 kapunál lévő ellenőrző tiszt is odajött velem, de a beszállókártyát ekkor sem kaptuk meg. Ezután ment be a Wizz Air személyzethez, mire visszajött valóban 9.38 lett.

Nos kérdem én, ez Önöknél a „bármilyen okból nem jelenik meg”? Ezt nem gondolják komolyan.

Folyamatosan érdeklődtünk, mivel semmi kiírás nem volt.  Az a bűnünk, hogy az érkezési oldalon vártunk, mint többen mások is? Aki ott volt, látta milyen állapotok uralkodtak az indulási oldalon. A tájékoztató monitort mindvégig figyeltük. A repülőtér személyzete láthatóan nem volt felkészülve ilyen tömegre. Udvariatlan és ingerült módon beszéltek a két érintett Boxban, míg más légitársaságok check in személyzete és mindkét csomagfelvevő megpróbált segíteni.

 A kapunál lévő ellenőrző tisztek vezetője, nem véletlenül veszett össze a boxban ülő hölggyel miután elmondtam, hogy többszöri kérésünk ellenére sem adják ki a beszállókártyánkat.

Beszállókártya nélkül a csomagunkat nem tudtuk feladni. Sem 40, sem 50 perccel, sem egy órával előbb! Nem vagyunk felelősek a hiányos tájékoztatás miatt. Önök állnak a repülőtérrel jogviszonyban. Mi pedig Önökkel. 

Az hogy az Ön állítása szerint, az indulási oldalon kivolt írva a check in pult száma, már megbocsátson, de egyszerűen nem igaz! Senki a megkérdezett emberekből ilyen kiírást nem látott. A repülőtéren kb, 10-12 ott dolgozót kérdeztem meg, de ők is csak az üres táblára vagy monitorra mutattak. 

A telefonos ügyfélszolgálatuk külföldről történő elérhetetlenségét nagyszerűen megoldották azzal hogy emeltdíjas.  Hazatérve felhívtam az ügyfélszolgálatot mielőtt levelet írtam volna. Kiváló zenét szolgáltattak 2 percig, míg valaki felvette.  Ez már önmagában is felháborító!  Természetesen a rövidke 10 perces beszélgetéssel semmit nem lehetett elintézni.  Akkor minek van telefonos ügyfélszolgálat? A telefonos ügyfélszolgálat fizetőssé tétele pontosan megmutatja, mennyire semmibe veszik az utasaikat, azok kérdéseit, panaszait.  Egyszerűen botrányos, hogy ezért fizetni kell.  

 Nem csak a az Önöktől vásárolt és a hazaútra szóló repülőjegy árát és csomagszállítási díjat kérjük megtéríteni, hanem az AEGEAN AIR-nek kifizetett Corfu-Athén, Athén-Budapest hazautunk teljes költségét, amit természetesen számlával tudunk igazolni. (720 euró)

Amit visszatéritéssel kapcsolatosan leírt, az egy gazdaságrendészeti vizsgálatot simán megérne!

Amennyiben a rejtélyes, Rendelkezésre Tartásí díj, 25.500 Ft/Fő/járat, akkor a Wizz Air nagy varázsló lehet, hiszen a 2 jegy oda-vissza, csomaggal, klubtagsággal, mindössze 86.000 Ft. Érdekes módon 5-6000 Ft-ért árulnak repülőjegyeket, vajon miből hozzák ki azt a bizonyos Rendelkezésre Tartási díjat? Egyáltalán mit takar ez a díj?

Összefoglalva: egyelőre csak a kérésünk, hogy a fent leírt költségeinket, térítsék teljes egészében meg.

Üdvözlettel

S. Iván
Az Utas!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2016.09.14. 11:18:03

Ha jol ertem az utas lemaradt a wizzair geprol, mert nem csekkolt be idoben es most emiatt merges a wizzairre?

Homár Hilda 2016.09.14. 11:28:58

@Darth Revan: azért mérges, mert ott volt, le-föl rohangált, de nem kapott tájékoztatást arról, hogy hol csekkoljon be, vagy ez a rész nem volt meg?

szcsongor 2016.09.14. 11:32:56

@Darth Revan: Igen, jól érted. Ehelyett vettek kurvadrágán jegyet más járatra, amit nyilván megtehetett, mivel ott még nem zárták le a rendszert a Wizz-zel ellentétben. De ettől még az Aegean lett a Szent Légitársaság, a Wizz meg a sátán.

A poszt meg tipikus "rossz helyesírású kisember panaszlevelet ír" kategória. Korfu (vagy görögül Κέρκυρα) nevét meg ennyi erővel hollandul vagy kínaiul is lehetett volna írni, nem kell mindig ragaszkodni az angolhoz :)

Roltii 2016.09.14. 11:35:37

megint csak a posztoló maradt le a gépről, és mindenki mást elvitt? Hmm, biztos a Wizzair a hibás...

M. Péter 2016.09.14. 11:39:58

@szcsongor: A Wizzair is így írja, de nem ez a legfontosabb dolog.

CID.. 2016.09.14. 11:40:26

@Darth Revan: szerintem, nem érted jól, de gondolom nem ez lesz az utolsó eset:)

zserzsenne 2016.09.14. 11:42:35

Miért a Wizzair a hibás abban, hogy a posztoló nem találta meg a check-in pultot?
A többi embernek hogyan sikerült?

Bombaló 2016.09.14. 11:44:47

Én úgy vélem, ahogy Roltii mondta vala, a repülőgép nem üresen szállt fel.
Én a Wizz helyett a repteret ekéztem volna még egy keveset.

A szituáció kulcsa pedig:
"Úgy döntöttünk, hogy amig kiírják a check in helyét, addig inkább az érkezési oldalon leszünk.
Kb 6 alkalommal jártam kint a terminálban megnézni hogy kiirtak-e valamit? Semmi nem volt az infótáblán csak a járatszám és az indulási idő! Gondoltuk, talán ha megjön a gép. "

Ez már a posztoló hibája. Miért kellett az érkezési oldalon várni? Ha csak ott volt pad, akkor egy leül, a másik az induló oldalon folyamatosan tájékozódik. Vagy túl sokat feltételezek a lehetséges megoldásról?

gurigapapa 2016.09.14. 11:46:23

Van egy sejtésem, nem biztos, hogy így volt, de lehet...

A posztoló ugyebár, mint írta, az érkezési oldalon várakozott (ezt nem is értem), és onnan rohangált ki a táblához. Van egy gyanúm, hogy ő az érkezési oldal tábláját nézte, ahol szépen ki volt írva a járatszám és hogy mikor érkezik a gép. Ezért nem látta a check-in infót. Mikor megjött a Wizzair gép, akkor ment át az indulásiba. Igen ám, de ezek a gépek gyorsan fordulnak, lehet, az egész fordulóidő volt kb. fél óra, miközben legkésőbb 40 perccel előtte kell becsekkolni, tehát persze, hogy nem találta a check-in pultot, mert az már bezárt (pontosabban a budapesti járat check-injét zárta le). Így lemaradt.

Amúgy a posztban elég érdekes időutazás figyelhető meg: időben érkeztek a reptérre (7:30), itt egy kicsit lófráltak az érkezési oldalon, majd 9-kor lefényképezték a Wizzair gépet, majd 7:35-kor (????) a nagy rohangálás után megtagadták a becsekkolást. Lehet, én értek félre valamit, de ezt nem ártana rendbe tenni.

Manyecska. 2016.09.14. 11:55:24

Tudtommal Korfun nincsenek mákültetvények..@szcsongor: " A poszt meg tipikus "rossz helyesírású kisember panaszlevelet ír" kategória. " aztat írja: "A fél világot körberepültem már, jártam az USA ban többször. Kanadában. Spanyolországban, Görögországban, Hollandiában. " Á, nem. Szerintem is az indulási oldalon téblábolt..
Amikor mink jöttünk vissza lekéstünk egy gépet sziklaomlás miatt asse volt rossz:) kicsikét állt a busz az autópályán mert ól-nagyságú kövek potyogtak.

Darth Revan 2016.09.14. 11:58:56

@Homár Hilda: @CID..:

a ficko mar akkor akart becsekkolni, amikor a gep mar megerkezett. Altalaban ilyenkor az utasok már a betonon varakoznak a beszallasra.

A checkin altalaban 30-40 perccel az indulas elott bezar, ok pont ezt a pillanatot talaltak megfelelonek arra, hogy becsekkoljanak. Ez mar sajnos keso.

Nem latom be, miben hibazott a wizzair, ha masok megtalaltak a csekin pultot, akkor talan megis a posztolo a hulye.

Recsegve fingó kecske 2016.09.14. 11:59:15

Olyan megható történet, hogy mindjárt sírok. Az a baj, hogy kevés volt a felkiáltójel.

enrico palazzo 2016.09.14. 12:00:04

"9 óra elött pár percel megjött a WizzAir gép, lefényképeztük elküldtük a gyerekeknek, hogy ezzel jövünk."

Az érkező oldalon bámészkodik, fényképet küld és szerinte nem ő volt figyelmetlen.

"A WizzAir-t külföldről felhívni nem lehet, hiszen nagyon kedves módon, egy 250 ft / perc emeldíjas volnala van!"

Baszki, saját magadnak mondasz ellent. A fiad felhívása is roaming volt. Teljesen jogos, hogy drága és pofátlan a wizz telefonos ügyfélszolgálata, de lehet, hogy megspórolsz vele 735 eurót.

És könyörgöm, miért ilyen igénytelen, hogy nem olvassa át, mielőtt elküldi?! Bezzeg a félkövérre, meg aláhúzottra volt idő.

Manyecska. 2016.09.14. 12:01:01

Kerkyra lesz az nem Corfu :P én tudom mert keresztül-kasul bejártuk szó szerint/ a szigetet!najó motorral...:D a lexebb dolog a világon amikor landolt a gép ottan, sasoljátok meg vita helyett :) :
www.youtube.com/watch?v=NYOXliLyH24 ON

sarostehen 2016.09.14. 12:02:47

@Homár Hilda: Itt is megkérdeztétek a másik felet?
Csak mert szereted hangoztatni....

Manyecska. 2016.09.14. 12:07:57

@Kőműves Saci: biztos kérdezgette görögül hogy "pu ine?" = hol van..azt megamen volt a pultos :P....... DD bocsánat..mink a rap-tér mellett laktunk /04.00-nál felfedezni véltem/ valami iszonyat volt megyek is valami gasztroblogra:P

The Crazy One 3om 2016.09.14. 12:08:46

Korfura nem csak vén faszok járnak?

Manyecska. 2016.09.14. 12:14:51

@The Crazy One 3om: hát én húsz /18/ éve nászúton voltam ott 23 évesen igaz a zuram 6,5 évvel idősebb ....valóban..:DDD ON

Terézágyú 2016.09.14. 12:20:59

Nekem már nincs is semmi mondandóm... :)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 12:25:20

Vajon a többi utas hogy csekkolt be? Vagy üresen ment a gép?

Még egy észrevétel, hogy ha fapadossal megy, akkor ne vegyen rá mérget, hogy a másnapi konferencián ott lesz.

"250 ft / perc emeldíjas volnala van!"

Úgy tudom, van az ügyfélszolgálatnak normáldíjas száma is.

Ha minden indokolatlan felkiáltójelért 250 Ft díjat kellene fizetni, jelentősen javulna a poszter helyesírása. Ha meg minden egyes helyesírási hibáért is ennyit kéne fizetni, ez a poszt tuti meg sem született volna.

Terézágyú 2016.09.14. 12:25:30

"A páromnak mindenképp haza kellett volna jönni, egy kongresszusra ment másnap!"

na, akkor ez az a ritka eset, amikor egy diplomás nő hozzámegy egy nyolc általánost végzett férfihoz...

Fillér B. Gusztáv · http://fapadosinfo.blog.hu 2016.09.14. 12:26:52

Bájos történet. Hülye utas nem találta a csekkinpultot, megvárta, amíg bezár. Ha káosz volt, ekézze a repteret, de erről a Wizz pont nem tehet. Itt nincs okosba felszállás beszkártya nélkül és nem fér bele a rendszerbe, hogy minden idiótára várjanak. Nem fognak ezért egész nap késni és megszívatni sok száz normális utast. Ez így működik - szerencsére.

Terézágyú 2016.09.14. 12:27:13

"9 óra elött pár percel megjött a WizzAir gép, lefényképeztük elküldtük a gyerekeknek, hogy ezzel jövünk."

Merthogy a fia csak a repülőgép külseje alapján fogja majd megtalálni őket Ferihegyen?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 12:28:14

@The Crazy One 3om: Még sose voltam.

@Terézágyú: "ritka eset, amikor egy diplomás nő hozzámegy egy nyolc általánost"

- Doktornő, kérem, éjjel-nappal merevedésem van. Mit tudna ajánlani?
- Havi kétszázat és teljes ellátást.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 12:29:33

@Terézágyú: "a repülőgép külseje alapján"

A légifolyosó alatt laknak, ha meglátja a gépet, még pont odaér akkorra, mikor kijönnek.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.09.14. 12:31:18

@Terézágyú: nem biztos, hogy diplomás csak azért, mert kongresszus... Érdekes, hogy ezt a szót le tudta jól írni, a kisebbet bezzeg nem. :P
A többit elmondták az előttem szólók. :)

Terézágyú 2016.09.14. 12:34:31

@kekecke:
"nem biztos, hogy diplomás csak azért, mert kongresszus... "

Gondolod, hogy kongresszusi képviselő? :)

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.14. 12:34:41

Manyecska, te ilyen vénasszony vagy? Iyen idős korodra már biztos úgy megnyúltak a szalagok, hogy a térdedet verdesik a melleid...

:-D

tantum verde 3 2016.09.14. 12:40:48

Ez a Corfu merre van?
Van egy hasonló nevű görög sziget, Korfu, lehet, hogy érdemesebb lett volna oda menni.

Manyecska. 2016.09.14. 12:41:58

@Tehetséges ugandai buzi: Igen!!! És nem!! :DD Dehogy. Te meg fiatalon ilyen hülye vagy na hallod.. ON @tantum verde 3: :DDDDD jah...lehet nem is reptér volt hanem CBA!!

tantum verde 3 2016.09.14. 12:42:31

"jártam az USA ban többször. Kanadában. Spanyolországban, Görögországban, Hollandiában"

A legközelebbi utad szervezd egy magyarnyelv- és helyesírás-tanfolyamra. Kurvára rád férne.

Bombaló 2016.09.14. 12:43:47

@Darth Revan: Ahogy a Wizzair honlapján szerepel:
"Az utasfelvétel az indulás előtt 2 órával kezdődik, és az indulás előtt 40 perccel zárul."

zsoci 2016.09.14. 12:56:06

@Homár Hilda: Hát segített volna, ha tájékozódik a check-in ről. Szerintem a T. utasnak fogalma sem volt, hogy mit kéne csinálni. Ahogy azt sem értem, hogy a reptéri káoszhoz mi köze a Wizz-nak. Fapados, nincs kiendeltsége.
2. Nem értek pár dolgot. Hogy lehet 7.29-én becsekkelni 9.7-re, ha 30 nappal korábban lehet? Hogyan nem lehet a wizz gépre interneten becsekkolni, amikor az nem reptérfüggő, hanem a légitársaság szolgáltatása? Szerintem ez nem olya fekete-fehér.

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.14. 12:58:34

Én kurva jól éreztem magam Korfun. Zabáltam a czaczikit, mint ökör az ipari moslékot. Az étteremben minden étkezéshez kaptunk egy "jamas" nevű koktélt, amiről az utolsó nap kiderült, hogy nem is a koktél neve, hanem azt jelenti görögül, Egészségedre! A reptér előtt egy nyolcvan centi széles gát zárta le az öblöt, azon álltunk, miközben a landoló gépek pár méterrel a fejünk felett száltak el. Megnéztük Sissy hétvégi kastélyát. Jogsítvány nélkül vezettem kvadot a homokdűnéken és le se szarta senki. A tenger vize fasza meleg volt, úgyhogy ugrottam egy seggest. Az utolsó napon a csoportot összeszedte egy busz, szóval nem késtük le a becsekkolást. Legközelebb ha megyek, viszem magammal Manyecskát. De azt még megbeszéljük, hogy toplesezhet-e, mert az durva formája lenne a környezetszennyezésnek.

:-D

É2I 2016.09.14. 13:00:10

@Bombaló: És a 41.-ben már lehet verni az üvegasztalt. Természetesen bográccsal.

Manyecska. 2016.09.14. 13:06:37

@Tehetséges ugandai buzi: ádehogy, nagyon jók... Viszont a te arcod tuti eltakarta a napot Korfun nem azzal kvadoztál véletlenül??? :DD Hamarabb leszel 40 mint gondolnád de hsz-eid alapján te legalább hatvan vagy másrészt Dikusszal te akartál randizni folyton mire vered magad?:D Láccik hogy a zsenge mellbimbóktól csak max. szép lehecc. hamár okos nem.:D

KaTe 2016.09.14. 13:07:14

Szóval ha jól értem a posztoló addig-addig bámészkodott az érkezési oldalon, míg az összes többi értelmes utas becsekkolt az indulási oldalon. :)

Miért várta, hogy kiírják, ha ő maga is azt tapasztalta, hogy mekkora kavarodás van? Gondolom a többiek kaptak valamilyen tájékoztatást, ahogyan ő is kapott volna, csak ugye rossz oldalon várakozott az információra. Ha mondjuk az indulási oldalon látja, hogy gyanúsan sok ember megy becsekkolni és esetleg még látja is a beszállókártyájukon a "BUD" feliratot, akkor csak elkezd gyanakodni, hogy itt valami fejlemény van...

Szerintem a posztoló kicsit lazán vette a dolgokat, a Wizzairesek meg lazán otthagyták a francba. Azért nem kellene elvárni egy ilyen légitársaságtól, hogy majd egyesével odamennek minden ügyfélhez külön segget nyalni, meg könyörögni, hogy ugyan jöjjön már át az indulási oldalra becsekkolni... Ha meg nem tud rendesen angolul, akkor honnan tudja, hogy nem mondták-e 67X előtte hogy csekkolj be, te barom, mert indul a géped?! Persze az is lehet, hogy bemondták, csak görögül, amúgy ezen nem is lepődnék meg... :)

lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2016.09.14. 13:07:44

"jártam az USA ban többször. Kanadában. Spanyolországban, Görögországban, Hollandiában"

Lemaradt, hogy utazási irodával, ahol egy feltartott esernyő után kellett menni, nem kellet kérdezi, csak nézni az előtte álló hátát. A repülés már kihívás. Ja nem.

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.14. 13:15:52

@Manyecs: Ááá, Dikusz sose jött el, én meg ott izzadtam a Moszkva téri monolit-óra tövében a negyven fokban, a csokor virág meg mindig elhervadt. Ilyenkor bánatomban lelegeltem a szirmokat. (Mondjuk az az óra is gyönyörű, csak egy bizonyos szögből látni az órát, meg a percet. A régi az négy oldalú volt, minden irányból le lehetett olvasni, azt leszerelték.)

ideális hangyászsün 2016.09.14. 13:20:06

Ahogy nálunk melóban az egyik kliensnek megírtuk (szabadon): a felkiáltójelek használata nem gyorsítja meg a folyamatot. Jelen esetben nem csekkoltatják be a bamba utast. Már ott furán néztem rá, amikor a másik oldalon várt a repülőre. Aztán a fárasztó központozás (és annak hiánya). Valami értelmeset szívesen olvasnék már.

lakit 2016.09.14. 13:22:11

@zsoci: Nem szeptember 7, hanem augusztus 28. Vannak repterek, ahol nem fogadják el a netes nyomtatott "jegyet", hanem a helyszínen kapsz a kinyomtatott papír felmutatása után egy "klasszikus beszállókártyát" (pl. Kijev).

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.09.14. 13:23:52

@API bőrtok kartszmentes eladó: Na, hát köszönöm szépen. Vinnyogva röhögök, és naná, hogy most jött ide a főnököm érdeklődni, hogy mitől van ilyen virágos jókedvem?!
Fel kellett neki olvasnom. De nem tudtam, mert még mindig röhögök. :D

Manyecska. 2016.09.14. 13:34:07

@Tehetséges ugandai buzi: ha egyszer ott összefutunk a kezedbe adom. a virágot. :DD hogy teszteld vaze. Még ilyet. nem csoda hogy ottmaradtál Korfun. :D@kekecke: ezek a mai fiatalok ilyenek mind.

2016.09.14. 13:39:44

Már a szívszaggató történet elején olybá tűnik, hogy hősünknek komoly kommunikációs problémái vannak. Össze-vissza bóklászik, egyik pulttól a másikig, aztán csodálkozik, ha más légitársaságok dolgozói elhajtják a p*csába?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.09.14. 13:59:45

Két dolog van, ami kicsikét ellentmond egymásnak:
- A hunyó lehet a helyi ground handling cég (földi kiszolgáló), aki elhajtotta, nem pedig kisegítette. Lehet hunyó még a reptér az infó hiánya miatt. De ezek mind csak a Viszér kiszolgálói, partnercégei. A Viszért egy érdekli: az utas legyen időre a kapunál, különben a földön marad. Szóval szerintem az első kettőnél kéne panaszkodni, meg velük kéne egyezkedni.
- Ha a poszt toló rutinos utazó (a konferenciából ítélve a neje sem csak Alsómocsolád - Bivalybasznád távon mozog), hogy követhetett el ilyen amatőr dolgot, hogy mindenki az érkező oldalon héderel, és várja a sült galambot? A gépre a check-in mindig időben történik, akkor is, ha utána órákat kell várni járatkésés miatt. Ha a check-in lezárt, akkor lezárt, onnan kezdve nincs apelláta.
Mellesleg az Aegean naná, hogy jófej volt. Utolsó pillanatos, "full fare" jegyes balekért elég sokat megtesznek. Van az a pénz...

tantum verde 3 2016.09.14. 14:00:14

@Terézágyú:
Miért, lehet, hogy a felesége takarítani ment a konferenciára.
Azt is kell valakinek.

Terézágyú 2016.09.14. 14:07:38

@tantum verde 3:
És még azt hittem, hogy az én megjegyzésem volt rosszmájú :)

tantum verde 3 2016.09.14. 14:08:22

@atpijkamo116:
Viszont ma már nincsenek légifolyosók.

@Manyecs:
Szerintem jobban örülne, ha a virágot megtartanád, és a melledet adnád a kezébe.
Ha lógnak, ha nem.

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.14. 14:12:03

@tantum verde 3: Tudom-tudom, játszatok vele, csak ne vigyem messzire...

:-D

Terézágyú 2016.09.14. 14:17:10

@tantum verde 3: @Tehetséges ugandai buzi:
Már a kezedbe kell adni, másképp meg se találod..???

zsoci 2016.09.14. 14:23:37

@lakit: Így van. De nem volt kinyomtatott papirja, pont ez a problem!
ÉLs de szept 7. a visszaút, amire valszeg azért nem tudot az atomtudo becsekkolni, mert kívül volt a 30 napon!

A másik a jóember erősen keveri a jegy és abeszállókátya fogálmát. Azt írja kifzettük, és nem kaptunk jegyet. De. Amikor megkapta a visszaigazló emailt. Másrészt nehezményezi, hogy nem hivták a géphez, mint hiányzó utast. Hát nem is, ha nem checkolt be.

hbe 2016.09.14. 14:28:53

Azért aki még nem volt ott, érdemes rákeresni, milyen élmény is a méltán híres Ioannis Kapodistrias International kívül és belül. Két pozitívumot lehet talán kiemelni: le és fel tudnak szállni a gépek.

Ha jól rémlik, az a szívatás lényege, hogy az érkezési csarnokban (ami egyben a belföldi indulási csarnok is) és az érkezési és indulási csarnokok között is van monitor, ki is vannak rá írva az induló gépek, csak a check-in és a gate nem mindegyikhez van kiírva. Amíg figyeltem, nem sikerült rájönnöm semmi rendszerre, hogy mit ír ki. De aki azokat a monitorokat nézi, az megszívta. Át kell menni az nemzetközi indulási csarnokba, és ott a nagy táblán már jobb eséllyel fent van a pult és a kapu, de azért láttam olyat, ami nem volt kiírva, amikor már ment rá a becsekkelés.

A kérdésre, hogy akkor mások hogyan találták meg, az lehet a választ, hogy több bejárata van a reptérnek, és aki először ott megy be, ahol a nagy tábla van, az megtalálja. Aki a bejárathoz közelebb eső érkezési oldalon megy be mondjuk a bérautó visszaadás felől, az meg így járhat, hogyha nem megy át időben a zsúfolt indulási csarnokba.

Egyébként az, hogy a kapott információ függ attól, hogy honnak érkezik valaki, nem csak erre a repülőtérre jellemző. Csak egy példát mondok: San Francisco, ha valaki a Rental Car Center felől jön az indulási oldalra (ami az induló utasok minimális százaléka ott), akkor fogalma se lesz, hogy a kilométer hosszú indulási csarnok melyik sorába kell menni egy adott légitársasághoz. Ha ez mondjuk a HetenEgyszerJon Airways, jó eséllyel egy véletlenül kiválasztott reptéri alkalmazott se fogja tudni. Vissza kell menni egy csomót, vagy pedig ki kell menni az épületből, csak ott van tábla, ahonnan az utasok nagy része jön, hogy melyik légitársaság honnan indul. Vagy mondjuk megtalálni egy Off Terminal autókölcsönzőt csomagfelvételtől számított 45 percen belül érkezéskor ugyanott.

Ahogy mondani szokás, a körülmények szerencsétlen együttállása vezetett a helyzethez. Ha már csak egyvalaki nem marad le legközelebb emiatt, jó. Az Aegean last minute csak oda két főre 735 meg nem is olyan rossz amúgy.

2016.09.14. 14:42:21

@szcsongor:
@Darth Revan:
mit gonoszkodtok? nem világosan leírták, hogy NEM LEHET előre nyomtatni csak a reptéren de ott nem volt kiirva és nem segitettek nekik hol lehet nyomtatni.
olvasninemtudó analfabéták-e vagytok ?

sterimar 2016.09.14. 14:44:43

"Corfu" meg "ennek érdekébe"? Na itt már jól sejtettem, hogy tovább nem is érdemes olvasni...

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.09.14. 14:46:46

@kekecke: Melyiken röhögsz? A neked szólón? Mert már kirörölte a Helga.

API bőrtok kartszmentes eladó [12:42:44] @atpijkamo116: de gonoosz vaaagy, rohadt naci!:) El sem olvasom a posztot... inkabb falom a bogracsolas eredmenyet.

API bőrtok kartszmentes eladó [12:49:37] @tantum verde 3: az semmi, a mai kis kocsogok egy sajnos tetemes resze ezt igy fejezne ki: "jartam az USA tobbszor". S ennyi... Utnem.
..es mikozben falom ezt a csodas etkezest, olyan kerrego hangot adok ki random, mint a regi slagertermek, a Barkas rosszalkodo-akadekoskodo valtoja. Ez egy klasszikus hangminta es Hungaricum, szigoruan c-vel.

API bőrtok kartszmentes eladó [12:55:21] Hilda, a teremto joisten b@sszon agyon, ha mar elore tudod, hogy ez a 'mar volt faktor' orditon jeles kepviseloje, hogy a voros zona legvegen lengedez a mutato, hogy maximalis tulhajtast okoz ez mibennunk es tulkinalat van ugyanazon egysikusagbol, AKKOR MIERT CSINALOD? Gyere, beleultetlek egy vill@nyos szekbe, aztan ott eloadhatod a biztonsagi jatekos halalat. Ja, hogy nincs mas poszt. Nekem meg nincs mas szekem. Na hello entroa.

Eudocimus Ruber 2016.09.14. 14:49:47

Nekem a kongresszus tetszik a legjobban a történetben. A hölgy talán tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának?

2016.09.14. 14:58:57

Miért az érkezési oldalon ütötte el az időt, ahelyett, hogy az indulási oldalon érdeklődött volna folyamatosan?
Tanulság: olcsóbb és kényelmesebb lett volna elve az Aegean-t választani oda is, vissza is.

Pitta2 2016.09.14. 15:02:51

Nem értem a Homár szerkesztőit. Egy címzetes ökör volt a panaszoló, egyedül ő a hibás és mégis minden komment nélkül közzétesznek egy levelet, amiben az ügyben teljesen ártatlan céget szapulnak. Lehet, jelentkezek a WizzAirhez ügyvédnek. A jutalékom az ilyen megnyert perekből származó kártérítés lesz.

Drago Brutic1 2016.09.14. 15:18:35

Bár a megfogalmazás néha homályos, és a posztoló nem teljesen tájékozott, a leírtak alapján 100%ig igaza van. A wizzair hivatalosan vállalja a repülőtéri check in szolgáltatást felárral, a foglalási szám alapján. Senki sem köteles kinyomtatni a beszállókártyát (bár ez a praktikus megoldás), ha hajlandó fizetni. Ezt a szolgáltatást megtagadták a posztolótól. Megértem a felháborodását, nem kis stressz lehet lemaradni a gépről az utazás végén. És most a kommentelőket nem értem, hogy a helyesíráson túl mit kifogásolnak? Azt, hogy mindenkinek sikerül beszállni a posztolón kívül? Ez mit bizonyít? Dehát a mobiltelefon sem mindenkinek a kezében robban fel, vagy az x márkájú túracipő sem mindenkinek lábán válik szét. EZek az egyedi esetek. Szerintem pereljen a posztoló, ha tényleg megtagadták a beszállókártya kiállítását.

zserzsenne 2016.09.14. 15:19:56

@Drago Brutic1: A check-in pult már rég bezárt, beszállítás volt. Nem véletlenül tagadták meg a beszállókártya kiállítását.

Drago Brutic1 2016.09.14. 15:26:37

@zserzsenne: "Küldtek egyik pultól a másikig. A gond,hogy nem volt a kezünkben beszállókártya, mint Pesten!!!! "
Ez a kissé zavaros megfogalmazás feltételezi, hogy a zárás előtt már próbálkoztak, és talán el is jutottak a wizzair pulthoz, ahonnan viszont el lettek hajtva. Másként a sztori nem életszerű. Mondjuk az Air France pultjánál biztosan nem mondták neki, hogy probléma hogy nincs wizzair beszállókártyája. De sajnos a zavaros mondatok mögött nehéz kihámozni az igazságot.

Dikusz 2016.09.14. 15:32:16

@Tehetséges ugandai buzi: mááá nem azért, de én mindig ott voltam, azóta is ott állok, de egyre csüggedtebben. Reménykedem (a korom miatt ugyan érdemtelenül), hogy valami elfogadható külsejű ifiember hoz egy csokor virágot, de mindig csak vén szivarok jönnek oda hozzám. Az nem kell, mert az van itthon/nem csak itthon is. Bár az én koromban fiatalemberek maximum csak véradáskor fekszenek mellém. Öngyi meg nem leszek, mert legfeljebb csak térden lövöm magam.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 15:38:13

@Drago Brutic1: "a zavaros mondatok mögött nehéz kihámozni az igazságot."

Az csak a tükör. A valódi baj: a zavaros gondolatok.

barli 2016.09.14. 15:45:32

@Drago Brutic1: Ha a kedves utasnak egy órával az indulás elött még nincs beszállókártyája és még csomagja is van, akkor ne fényképezzen, meg ingázzon az indulási meg az érkezési terminál között, hanem addíg járja a családjával az indulási oldalt, amíg meg nem találja a helyes check-in pultot, vagy keressen és kövessen egy magyart, az nem olyan nehéz általában :) A lényeg, hogy hülye volt, na, a görögök meg csak görögök, a Wizzair meg most az egyszer semmi.

Megdobbent, most erEDEti izzel 2016.09.14. 15:54:17

Az ilyen utitarsaktol mentsen meg az isten minden epeszu embert. De legalabb lefotozta a gepet, es elkuldte, hogy azzal mennek majd, had lassa a gyerek is a vilagot...

Darth Revan 2016.09.14. 16:15:16

@Drago Brutic1:
Ha zárás után érkezel a boltba egy kiló kenyérért, ott is elhajtanak. Itt is ez történt, a csekin már bezárt, amikor a posztoló próbálkozott.
Noha állítása szerint időben kiment a reptérre és tapasztalt utazó, ezt mégis ő baszta el.

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.14. 16:31:05

@Dikusz: Na! Kábé öt perccel ezelőtt kiugrottam a Moszkva térre, de nem voltál ott az óra tövében, csak a hajléktalan, akinek egy világoskék bevásárlózacskó van a bal lábára gumizva cipő helyett, meg a sóskaárus néni a mozgólépcsőnél.

homar-fan 2016.09.14. 16:32:56

Kissé hihetetlenül hangzik, hogy minden utas meg tudta kapni a beszállókártyáját csak pont a :
- Nyelvet nem beszélő
- ÉRKEZÉSI OLDALON várakozó poszter

Nem találta meg a check - in pultot....

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 16:43:30

@Tehetséges ugandai buzi: "a sóskaárus néni a mozgólépcsőnél."

Hát ő a Dikusz!

M. Péter 2016.09.14. 17:31:55

@hbe: Egyszer Americannel érkeztem Chicagóba és Deltával mentem tovább. A terminálnak arra a részére érkeztem, amelyet csak az American használ, ott csak az American járatai voltak kiírva a monitorokon, és nem volt semmi információ arról, hogy más légitársaságok járatai honnan indulnak. Valahogy sikerült kideríteni, hogy honnan indul a gépem, de nem volt kellemes élmény.

Nem tudom, hogy mi volt kiírva a monitorokra vagy a pultoknál, de a poszter helyében az indulás előtt egy órával megkérdeztem volna az összes pultnál, hogy nem ott lehet-e véletlenül a Wizzair-re becsekkolni.

5perc 2016.09.14. 17:45:52

@Csokis:
"A gépre a check-in mindig időben történik, akkor is, ha utána órákat kell várni járatkésés miatt. "
"Általában" nem tudon, de "mindig" biztosan nem így van. Közelmúlt tapasztalatából.

Józsi, a migráns köcsög 2016.09.14. 18:03:21

legközelebb majd inkább a mélygarázsban várakozzanak a gépre, hátha onnan indul.

hbe 2016.09.14. 18:15:37

Én nem mondom, hogy így jól tette, csak azt mondom, hogy valóban megtörténhetett, hogy nem volt kiírva a check-in, és közben már ment a dolog.
És hogy a korfui reptér nem az hely, ahol különösebben könnyű intézkedni egy ilyen helyzetben, főleg ha az ember bízik a rendszerben, mert máshol azt szokta meg. Meg azt se könnyű megtalálni, hogy pontosan mi hol van ott. Egy igazi káoszt képzelj el, össze-vissza menő sorokkal, szorozva kettővel, mint Pesten volt a SkyCourt építés alatt. De azért természetesen megoldható, egyetértek.

2016.09.14. 18:27:51

görögországban görög betükkel van kiírva minden. Itt volt a porbléma !

qwertzu 2016.09.14. 19:13:49

@zsoci: "Hogyan nem lehet a wizz gépre interneten becsekkolni, amikor az nem reptérfüggő, hanem a légitársaság szolgáltatása? "

De reptérfüggő, van pár speciális reptér ahol nem lehet a wizz járatokra online checkinelni.
Pl. Korfu és Moszkva.

qwertzu 2016.09.14. 19:31:59

@Drago Brutic1: A korfui reptéri checkin kötelező és ingyenes.

gabors 2016.09.14. 21:33:22

a wizz jegy occcco volt ????

Funk You 2016.09.14. 21:41:05

@zsoci: nem érted. nem azért nem tudott becsekkolni, mert kívül volt a 30 napon, hanem mert egy csomó reptéren nincs online becsekkolási lehetőség. pl Korfun sincs. ott kellett volna becsekkolnia régimódian úgy, hogy odamegy a check-in-hez, bemutatja repjegy vásárlásakor kapott visszaigazoló mailt és kap egy hagyományos beszállókártyát. (meg is tehette volna, ha nem az érkezési oldalon téblábol)

Funk You 2016.09.14. 22:03:12

@Drago Brutic1: semmi zavaros nincs benne. ha a wizzair check-in-t lezárják, akkor nyilvánvalóan senki nem találja meg, mert az effektíve már nem létezik. vagy tök üres a pult, vagy már egy másik járat beszállítását végzi. ez ilyen egyszerű. a poszter olyat keresett, ami akkor már nem volt, így megtalálni sem volt sok esélye, hiába futkosott pulttól pultig.
ha nem az érkezési oldalon ücsörög, becsekkolhatott volna, ahogy valószínűleg a többi utas is tette. szóval jó ötlet a per, ha valaki ragaszkodik a vesztes ügyekhez.

tantum verde 3 2016.09.14. 23:17:31

@Terézágyú:
Én megtalálnám, de nem velem akar mellfogót tartani.

tantum verde 3 2016.09.14. 23:41:52

@Dikusz:
Örülj neki, ha nem melléd fekszenek, hanem rád. Pláne ha még néhány testrészük beléd is lóg (izé, türemkedik, ez tök jó szó, nem?).

Én már öreg vagyok (csak magamba' rázok, á la Deák Bill), én is tépek egy sorszámot türemkedésre.

tantum verde 3 2016.09.15. 00:01:29

@Darth Revan:
Igen. Bár ha velem találkozol, lehet, hogy kapsz egy fél kiló kenyeret, ha nekem van fölöslegben másnapig. :-)
(És még szopnod sem kell érte, akár nő vagy, akár férfi. :-)

tantum verde 3 2016.09.15. 00:10:58

@homar-fan:
Ne bassz má, hát többször vót USA-ba.
A felesége meg konferenciára jár (bár lehet, hogy bizonyos Kohn Ferenc tart neki valami továbbképzést, ahol a száját gyakran kell á-ra tátania, és akkor már csak az i hiányzik, már akinek hiányzik).

@Kulics:
Lófaszt, a reptéri számítógép nem is ismeri a görög betűket.

Egyébként meg soha nem utaztam még Wizz Airrel, buzi-e vagyok? Vagy csak sima lúzer? Esetleg lúzer buzi? Vagy buzi lúzer?
(Nem tudom, miért, nincs semmi ellenérzésem, ráadásul ismerem az ellenőrzési rendszerüket, kb. az, mint a Malévé volt, azaz európai szabvány, szóval félelemre semmi ok; csak így alakult. Pedig imádok repülni. Sportgépeken kezdtem még több milliárd éve, a Föld még nem létezett, utána telepítettek ide.)

Egyébként a Manyecskára meg Dikuszra hajtókat kérdezem: dugott már itt valaki valakivel úgy, hogy korábban nem ismerték egymást, csak innen?
Mert ha igen, van remény, és csatlakozni kívánok a klubhoz. Bármelyik is legyen az.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.15. 00:58:23

@tantum verde 3: Nemtom, te eddig hol rejtőztél, de nagyon idevaló vagy, megüti a hülyeséged a kellő mértéket. Ezennel kitüntetlek ezzel az avatarral, fetöltheted magadnak:

kepfeltoltes.hu/160915/tantumverde_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2016.09.15. 02:14:39

@tantum verde 3: jaja be vagy fogadva.

Nem jellemző ezen a blogon az egymással dugás, ez inkább a szexxel foglalkozó blogok jellemzői... Ott tudok bőven egymással keresztbe kasuló blog társakról.. hogy már magamat is oda soroljam :-)

A wizzair nem kihagyható némely viszonylaton, de tény, hogy a csomag szemétkedésben most a wizz jár az élen, a ryan tök normális kultúr cég lett.

gabborka 2016.09.15. 02:54:39

Egy percig nem bírnék nyugodtan ülni/állni/sétálni sehol egy repülőtéren mindaddig, amíg 100%-ig biztosan nem tudom, hol fog majd történni az utasfelvételem. Egyszerűen ez a legelső, amit megkeres az ember, ha becsekkolatlanul és/vagy csomaggal érkezik egy repülőtérre. Lehet, én vagyok túl aggódós, de akkor is így teszek, ha még óráim vannak hátra indulásig. Tudtommal a legtöbb helyen 2 órával indulás előtt nyílnak a pultok, ekkor én, aggódó-izzadón, szememet lázasan körbe-körbefuttva, csomagjaim súlya alatt roskadozva végigmegyek az összes pult előtt, és ha nem látom kiírva a légitársaságomat, akkor még háromszor végigmegyek a pultokon, mert mindig magamat feltételezem először vaknak/hülyének, aztán kezdek el még izgatottabban kérdezősködni, emberek kezében wizz-re utaló papírokat keresni, kijelzőket végigolvasni, stb. Legalább egy icipici tábla, monitor, post-it, akármi kellett hogy legyen a pultnál, mert a többi utas (pedig magyarok voltak!!!! :D) megtalálta. Ott volt az és nyitva volt, legrosszabb indulattal nézve is minimum fél-egy órát, de inkább többet. Csak épp nem a rohadt érkezési oldalon, a szemetek, most komolyan, miért gondolja bárki is, hogy azok a pultok majd varázslatos módon megjelennek ott? Ha szar a kijelző, akkor az összes pultot végigjárom, basszus! Mennyi lehetett? 30? 50? 100 pult? Végignézem mindet, kétszer. Akkor se futok ki az időből. És csak mikor pontosan tudom már, hol a pultom, akkor megyek el repülőket nézegetni, kávézni, mobilt nyomogatni, vagy bármi mással foglalkozni, mint a legfontosabb részei az utazásomnak! De leginkább megyek, és becsekkolok minél hamarabb, hogy túl legyek a hülye biztonságin és majd inkább nézegetem a tobleronékat a duty free-ben. Persze azt is csak akkor, amikor már tudom a kapum számát, de ez már egy másik, ámde nagyon hasonló történet.
Egy reptéren néha nem árt a túlaggódás, akkor is, ha már nagyon sokat repült az ember, mert néha történhetnek trükkös dolgok. Soha eszembe nem jutna mással foglalkozni, mint az utazás következő lépése. Ücsörögni csak a beszállókapunál tessenek!

A történet tehát röviden: a posztoló elücsörgött pár félórát az érkezési oldalon, néha átkukkantott az indulásira, és bosszankodva csodálkozott, amiért nem jelent meg soha varázslatos módon lézerfényektől övezve, lila virágot szóró félmeztelen lányokkal a szépen kikövezett út, amely a Warázslatos Légitársaság Pultjaihoz mutatja az irányt. Tehát őszerinte azok nem is léteztek. Minden más utas közben beszállt a gépbe, emberünk meg szörnyen mérges volt ezért, és szörnyen hálás volt a Nagy Megmentő Légitársaságnak, akinek meg még nyitva volt a kapuja, és boldogan adtott el aranyárban pár jegyet az utolsó pillanatos ügyfélnek. Végülis happy end.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.15. 03:16:55

@gabborka: Szerintem ne repülj többet, mert a szíved fog elvinni.

The Crazy One 3om 2016.09.15. 07:18:32

API bőrtok kartszmentes eladó [12:55:21] Hilda, a teremto joisten b@sszon agyon, ha mar elore tudod, hogy ez a 'mar volt faktor' orditon jeles kepviseloje, hogy a voros zona legvegen lengedez a mutato, hogy maximalis tulhajtast okoz ez mibennunk es tulkinalat van ugyanazon egysikusagbol, AKKOR MIERT CSINALOD? Gyere, beleultetlek egy vill@nyos szekbe, aztan ott eloadhatod a biztonsagi jatekos halalat. Ja, hogy nincs mas poszt. Nekem meg nincs mas szekem. Na hello entroa.

Erre a höszöre nagyon nagyon vigyázzunk :) Citatum.hu-ra való

Dikusz 2016.09.15. 08:31:16

@Tehetséges ugandai buzi: @atpijkamo116: valóban én voltam, de az a sóskaárus néni, csak a zacskó nem kék volt, hanem zöld. Nem a lábamon volt az a zacskó, hanem a kezemen, és nem sóska volt a zacskóban, hanem spenót. Valamint nem a Moszkva téren, vártam a metrólépcsőnél, hanem a Széna téren a buszállomáson.

Józsi, a migráns köcsög 2016.09.15. 08:32:50

@atpijkamo116: pedig igaza van. akinek nincsen számolatlanul pénz a zsebében az pontosan így cselexik.

Manyecska. 2016.09.15. 08:49:27

@tantum verde 3: :DDD őőőő igen, én.:DD De csak azért mert errefelé mászkált ahol én dolgozom/naponta. És szinte csak én beszélgettem itt vele hónapokig aszitték vmi jóféle NŐ. Francokat, meg jól meg is nőtt :P Eskü, egy ártatlan kávénak indult többedmagunkkal aztán addig leveleztünk amíg ketten maradtunk és randi lett belőle:D mer a 3.átok pont szabin volt..ON nagyon dúlva sztori ne akard megtudni.

kiet 2016.09.15. 09:58:54

@gabborka: félelmetesen magamra ismertem, kiegészítve azzal, hogy indulás előtt háromszor ellenőrzőm, hogy minden papírból nyomtattam-e kettő példányt (egyet a páromnak, egyet nekem, ha valamelyik elveszne), illetve legalább háromszor lemérem a táská(ka)t, cm és kg, meg, hogy a reptérre indulást is úgy időzítjük, hogy: 6:30kor indul a gép, 4:30ra kint kell lenni, 15 perc az út, ráhagyással rendeljük 4:00ra a kocsit, de történhet bármi, legyen 3:45 :D :D :D ja, és persze aludni sem birok...

Dikusz 2016.09.15. 10:10:02

@atpijkamo116: pedig igaza van @gabborka: -nak, én is ilyen vagyok. Sőt még jobban aggódom, mert akkor is izgatottan le-fel rohangálok a pultok között, amikor nincs is repülőjegyem

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.09.15. 10:55:57

@Fillér B. Gusztáv: Azt felejted el, hogy a probléma gyökere ennél kicsit egyszerűbb. Ha azt javaslod, hogy az utas legyen 3 órával előbb ott a Check In-nél, akkor az már ekkor legyen nyitva. Ha ugyanis ekkor nyitva lett volna a Check In, akkor ugye nincs probléma.

A fenti elvárható dolog nem lett meg. És ezen a ponton a Wizz Air mulasztott. Lépjünk tovább. Kereste a check in-t, még nem volt nyitva. De ekkor lehetett volna tájékoztatást adni, hogy mégis mikor nyit. Ha ezt a tájékoztatást megadják, akkor az emberünk órát húz, kényelmesen elvan. Nincs gond, minden ment volna. Ugye sejted azt, hogy ettől is a Wizz Air tért el.

Az utas kb 15-20 percenként megnézte van-e check in, ennyi ideig folyamatos működés a check in pultnál elvárható. Ennél több is. Azaz ennyi időre nem ártott volna, ha ez ki van írva, rendesen folyamatosan megy. Nem ez történt.

Az út hosszabb, itt az utas bizony indokolt, hogy ételről, italról, stb. tudjon gondoskodni még a reptéren. Ha nem nyitod ki a check in pultot időben akkor valaki vagy ismeri nálad a rendszert és "pont jókor megy oda" vagy jó eséllyel ehet, ihat, beleszaladhat a csapdába.

Az utas ott hibázott, hogy feltételezte, hogy ezek az alapvető dolgok megvalósulnak, és a WizzAir ennyiben normális cégként viselkedik.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.09.15. 11:08:58

@Drago Brutic1: Ha szerinted is nehéz kihámozni, akkor miért állítod, hogy 100%-ban igaza van? :o

rearwindow 2016.09.15. 11:31:38

ha én azt látom a reptérre érkezéskor, hogy hatalmas káosz van, plusz megtudom, hogy előző napi járatokat sorozatban töröltek, és emberek hada 24 órája a terminálon kempingezik, hát sok mindent csinálok, de tuti nem sétálok át az érkezési oldalra és töltöm ücsörgéssel az időt

Mákony Béla 2016.09.15. 15:16:21

Túl! Sok! A! Felkiáltójel! Ezért! Nem! Tudom! Komolyan! Venni! A! Posztot! Csak! Kb! Annyira! Mint! Egy! Termékbemutatón! Átvert! Nyugdíjasét!

macislum 2016.09.15. 15:32:54

@Válasszunk:
Az a baj öregem hogy te vagy szándékosan hazudozol, vagy csak tudatlan/buta vagy mint a föld. Azon túl hogy hozod a formádat, bónuszként a hozzászólásoddal már-már kimeríted a hitelrontás és szándékos károkozás fogalmát.

Válasszunk: "Azt felejted el, hogy a probléma gyökere ennél kicsit egyszerűbb. Ha azt javaslod, hogy az utas legyen 3 órával előbb ott..."

Ezzel szemben Wizz honlap: "Az utasfelvétel az indulás előtt 2 órával kezdődik, és az indulás előtt 40 perccel zárul."

Vagy akkor mégsem a Wizz javasolta nekik hogy 3 órával korábban legyenek kint a reptéren? Hol az a gyökér? A probléma gyökere. Esetleg ezt is csak kitaláltad?

Na de lépjünk tovább :)
Válasszunk: "Kereste a check in-t, még nem volt nyitva. De ekkor lehetett volna tájékoztatást adni, hogy mégis mikor nyit. Ha ezt a tájékoztatást megadják, akkor az emberünk órát húz, kényelmesen elvan. Nincs gond, minden ment volna. Ugye sejted azt, hogy ettől is a Wizz Air tért el."

A posztolót leszámítva senki, még te sem tudod pontosan hogy ténylegesen mi is történt. Ő meg NEM azt írta hogy nem volt nyitva a check-in, hanem csak azt hogy:
-már 7:30 körül a repülőtéren volt,
-mivel nem tetszett a reptér indulási oldala, úgy döntött, hogy inkább az érkezési oldalon várakozik,
-kb 6 alkalommal járt kint a terminálban megnézni az infótáblát hogy kiírtak-e valamit, -csak azt követően mentek át az indulási oldalra miután megérkezett a gép 9 óra előtt pár perccel.

Ahol addigra már nyilván befejeződött a check-in.
FELTÉTELEZEM hogy ekkor meg azért nem tudott senki érdemben válaszolni, mert fogalma nem volt a reptéri alkalmazottaknak hogy mikor és hol lehet majd a soron KÖVETKEZŐ Ferihegyi Wizz járatra becsekkolni. Ami lehet hogy csak egy hét múlva indult...

Válasszunk: "Az utas kb 15-20 percenként megnézte van-e check in, ennyi ideig folyamatos működés a check in pultnál elvárható. Ennél több is. Azaz ennyi időre nem ártott volna, ha ez ki van írva, rendesen folyamatosan megy. Nem ez történt."

De a leírás alapján nem a tényleges check-in pultot nézte meg a posztoló, hanem csak egy infótáblát. Ami persze ettől még lehet hogy hibás volt. De az is elképzelhető, hogy csak az érkezési oldal infótábláját nézte meg. Nem voltam még ezen a reptéren, simán el tudom képzelni - főleg ha egy szintben vannak az indulási és érkezési szekciók - hogy az érkezési oldalon is van olyan monitor/tábla, ami az induló gépeket is mutatja.
Ha lett volna kedves megkeresni és valóban meg is nézni a pultokat, akkor megtalálta volna a megfelelőt majd annak rendje és módja szerint haza is tudott volna jönni. Amint a többi utas.
Mellesleg ha még életedben nem repültél és még csak nézelődni sem voltál repülőtéren, akkor is belegondolhatnál hogy marhaság amit írtál. Egy Wizz A320-as 180 személyesre van székezve. Az A321 még ötvennel többre, de számoljunk a kisebbik méretűvel. Ne is 100 %-os load faktorral, legyen csak ténylegesen 150 utas. Szerinted mennyire életszerű az hogy ennek a 150 embernek a becsekkolását tokkal-vonóval lezongorázták a görögök valamelyik 15-20 perces intervallumon belül? Aközben míg a kedves utas éppen az érkezési oldalon várakozott két táblanézés között. Gondolhatsz akármit, de valójában ennél még a hatos lottó is esélyesebb.

Válasszunk: "Az út hosszabb, itt az utas bizony indokolt, hogy ételről, italról, stb. tudjon gondoskodni még a reptéren. Ha nem nyitod ki a check in pultot időben akkor valaki vagy ismeri nálad a rendszert és "pont jókor megy oda" vagy jó eséllyel ehet, ihat, beleszaladhat a csapdába."

Mégis mit jelent nálad az hogy "hosszabb" ez az egyébként mindösszesen 60-70 perces út? Mert végül is a Korfu-Budapest valóban hosszabb mint egy Budapest-Bécs, az biztos. De egy olyan tapasztalt, világot látott utazónak mint a posztoló olyan nyúlfarknyi hogy szinte szóra sem érdemes. Ennyit simán kibír az ember étlen-szomjan. Egyáltalán nem indokolt, hogy előre bevásároljon ételt és italt az útra. De ha nagyon kell, a tranzitban vannak éttermek, büfék, kávézók. Vagy ha valamiért nagyon muszáj, akkor vehet akár a sztuviktól is valamit pár euróért. Másrészt ezzel az útra való ételről és italról való gondoskodással is egy orbitális faszságot írtál. Ha a szerencsétlen utas a check-in és ezzel a security előtt vásárol magának italt az útra, akkor rendesen megszívja, mert ugye egy decisnél nagyobb kiszerelésű folyadékot nem vihet fel a gépre sem kézben, sem kézipoggyászban. Én még ilyen kis kiszerelésű üdítőt, ásványvizet nem láttam kereskedelmi forgalomban, bár attól még létezhet. Szeszt persze kaphat ebben a méretben is, de azt meg nem szabad a Wizz fedélzetén fogyasztani. Csak olyat amit ott vásárolt az ember. Ha meg vesz magának valaki még a szeku előtt mondjuk egy fél literes ásványvizet hogy az út alatt megigya, azt vagy kidobatják vele, vagy feladhatja a bőröndjében, de akkor abból nem iszik útközben.

Darth Revan 2016.09.15. 17:02:00

@Válasszunk:

Nem igazan vagod a poszt lenyeget. A lemaradt utas, marcsak akkor kezdte el keresni a check in pultot, amikor a gep megerkezett,

"megjött a WizzAir gép, [...] Elkezdtünk érdeklődni hogy hol van, hol lesz a WizzAir check in?"

Na, akkor mar keson, hiszen addigra valoszinuleg az utasokat nemcsak reg becsekkoltak, de mar a beszallokapun is tul voltak es vartak a beszallasra.

Egyertelmuen posztolo hulyesege volt, hogy lemaradtaka geprol. Radasul azt irja, hogy tapasztalt utazo, igy meg az a mentsege sincs, hogy eloszor ult repulon es nem ismerte a dolgok menetét.

KaTe 2016.09.15. 17:22:10

@Dikusz: Aztán nehogy egyszer valami ráérős reptéri security azt higgye, hogy itten bizony egy terrorista szaladgál, azt jól megsoroz. Akkor lennél aztán nagyon izgatott! Másik lehetőség, hogy azt hiszik kicsit agyadra ment a várakozás, azt bevisznek a zártosztályra és jól begyógyszereznek!

Dikusz 2016.09.15. 18:19:42

@KaTe: hát, ha megsoroz, akkor már úgyis mindegy. A másik lehetőség kevésbé jó, de néha az embernek itt kint is az a véleményed, hogy zárt osztályon van.

Dikusz 2016.09.15. 18:23:27

@tantum verde 3: de sajna csak egymás mellé fekhetünk, jól is nézne ki két ágy egymás tetején:). Annyian még sosem voltunk véradáson egyszerre, hogy ez a lehetőség fölmerülhessen. Én is öreg vagyok, lehet, hogy akkor már nem is lenne kedved türemkedni?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.09.15. 19:08:23

@macislum: Azon túl öreg, hogy személyeskedéssel nyitsz és nem on topic érvekkel, így te se várhatsz mást csak beszólást és azt, hogy elküldjenek oda ahonnan ezt a viselkedést hoztad. Ennek egy része viszont genetika, más része neveltetés, így azt hiszem sejted, hogy a célállomásnak köze van némi jelzőkkel illethető személyhez.

Tudod a check in kezdeténél korábbi időpontot szokás javasolni a reptérre való érkezéshez. A tranzitban viszont csak check in után tud enni. Ha ő vár a check inre és már terelik ki a placcra, akkor ez probléma.

És lehet arról beszélni "keveset van a gép a levegőben" (x perc) vagy lehet azt nézni, hogy sok embernek napi 6*-i étkezés adott rendben a kötelező alap, és nem mindent ehetnek meg, így amikor még van választék akkor kell enni, és nem reménykedni, hogy a check in és a betonra kiterelés között van idő.

De kedves személyeskedő bunkó paraszt, ha gondolkodsz mert agyad is van, akkor felismered nem azt mondtam, hogy a Wizz miatt maradt le az utas. Azaz olyannal vitatkozol beszólogatva személyeskedve amit nem mondtam.

Azt mondtam, a probléma lényege éppen az, hogy amennyire az adott járatról nem maradt le utas (szerinted mondjuk 150), annyira valószínűleg ő sem maradt le hasonló számú úton. Ahhoz, hogy lemaradjon az ő "megszokott" hozzáállása ami eddig működött itt éppen nem. Azért, mert a WizzAir itt számos utasok érdekében alapvető aprósággal nem számolt.

És ezek a problémák nem azért bajok, mert most az utas lemaradt (amiben vaskosan benne volt) hanem azért, mert a folyamat során nem szempont, hogy az utas számára jó szolgáltatást nyújtsanak (hosszú időt állsz a betonon), nem számolnak azzal, hogy sok embernek "ennie kell," mert az orvosilag előírt kaja időpontoktól nem nagyon térhet el, stb.

És igen: A repülőút hosszát bátorkodom pont az ilyen egészségügy szempontok miatt, nem a levegőben töltött idővel mérni. Hanem a betonra kitereléstől a "szabadságod visszanyeréséig" amikor normálisan tudsz újra kajához jutni. Ezt az időtartamot pedig a WizzAir a beszállítási rendje miatt meghosszabbítja. Így azonos útvonalon belül, az eltérő beszállási rend miatt, többnyire náluk telik el ilyen "problémás" helyzetben a legtöbb idő.

És igen: Mivel a check in viszonylag későn van, a kapuzárás pedig előbb, ezért viszonylag kevés idő jut a sorban állásra, ellenőrzésekre, check inre. Ez részben jó (kevesebb plusz csomag jön a reptéren vásárolható dolgokból) részben pedig rossz (a kaját nehezebb megbízhatóan megoldani)...

A rendszer nem túl fogyasztóbarát. Az utas pedig a fogyasztóbarát rendszerre készült fel. Aki ismeri a Wizz sok negatív dolgát, ezzel együtt velük akar utazni (lelke rajta) azt nem éri baj, meglepetés. Aki viszont másra számít az látja azt, hogy a Wizz sok dologban eltér és ez problémákhoz vezethet.

tantum verde 3 2016.09.16. 02:11:11

@Dikusz:
Vállalom az azonos ágyat.
És éljen a gerontofília!

(Nem menekülsz ilyen ócska kifogásokkal! :-)

@Manyecs:
Attól tartok, itt nem nagyon bírtam követni a vonat(k)ozó névmásokat, hogy ki kivel és mikor, szóval írj neveket, kivel beszélgettél, ki mászkált arra, ki nőtt meg, kivel lett randi a kávéból és ki volt szabin.
Azt hiszem, egyelőre nincs több kérdésem, és ha durva sztori, akkor naná, hogy tudni akarom. Meg a másik 2000 is, aki sunyiban figyel a háttérben, marokba vett farokkal várva a végkifejletet.

tantum verde 3 2016.09.16. 02:14:58

@atpijkamo116:
Eddig is itt voltam, csak az indexes újságíróknak időnként kényelmetlent írok, és akkor más nickkel kell visszajönnöm. Igazából ezt a tantum verdét a tévében hallottam, azt sem tudom, micsoda. Mivel reklámban szerepelt, jó nem lehet. :-)

Az avatart köszi, de ez a kék alapon fehér ember pont hasonlít rám, megtartom, te meg legalább nem bánod meg később, hogy rám pazaroltad. :-)

@Kulics:
Vannak szexszel foglalkozó blogok, és ott dugnak egymással a résztvevők?
Hú, miről maradtam le eddig. Melyek azok, címeket, de rögtön! :-)

2016.09.16. 08:32:08

@tantum verde 3: nem a blog címében a titok, hanem benned - ahogy a nagycoelho is megmondta :-). Ott az emberek a szexről beszélgetnek, amelyikük érdekesebbnek tűnik azok elmennek privátbeszélgetni és a többi már az élet dolga.

Dikusz 2016.09.16. 09:09:22

@tantum verde 3: nem is akarok, végre valaki! :))
Minden hónap utolsó csütörTÖKI napján van a véradás a VK központban (is).

Dikusz 2016.09.16. 09:11:35

@tantum verde 3: @Kulics: Ti valamit nagyon tudtok, koejjósan mondva: úgy látszik kimaradtam a valamiből :D

2016.09.16. 10:33:42

"Volna azonban egy kérésem, elsősorban a mocskolódó, nem túl kulturált hangú véleményt írók felé. Ezek a véleményt írók nem vállalják sem a nevüket, sem az arcukat. Úgy gondolom,azzal nincs semmi gond, ha valaki véleményt ír bármire, bármilyet, csak azzal, ha nem vállalja mindezt. Mert kérdem én akkor minek írja le? "

Először jársz a f*szbúkon kívül, kedves vadászposztoló? A világ többi részén nem osztjuk meg bégető birkaként az egész életünket mindenkivel.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 10:38:57

@Zardas: Faszbúkonse. Ott 19 éves kiccsaj vagyok. Mindenki meg akar baszni. :))

FDToth 2016.09.16. 11:06:04

mirt javasolják még minid g aposati tzériveványes levelet, amikor egy eámailről jön ovasotsági visszagzaolás és kötelesek válaszolni? kicsit bürokratkus ez is..

Greg36 2016.09.16. 13:49:13

@Válasszunk:
A WizzAir miatt maradt le? Mármint a WizzAir utaskísérője/pilótája szándékosan odaállt a pulthoz, ahol mindenki becsekkolt, hogy pofavizit után eldöntsék, kit engednek fel a gépre, és aki nem tetszett, annak letagadták, hogy itt van az utasfelvétel?
Vagy a WizzAir tehet arról, hogy Korfun, vagy Beavuaisban, vagy épp xy helyen a helyi hátső marhalegelőn a reptéri személyzet mit ír ki egy táblára és mit nem?
A Wizz annyit vállalt, hogy ha megfizeted, és megjelensz a becsekkolásnál az indulás előtt minimum 40 perccel, a beszállókapunál meg a beszállás idejére, akkor elvisz téged.
De rendben, a WizzAir hibája, hogy nem csekkolt be időben, akkor mit kellett volna tennie? Visszatartani a gépet, rajta többtucat emberrel, amíg mindenki be nem száll, vagy különgépet küldeni, hogy még a másnapi konferenciára hazaérjenek? Szóval mi az, amit szerinted a légitársaságnak (és nem, nem a korfui reptér személyzetének, mert ahhoz annyi köze van a Wizz-nek, hogy fizetnek nekik a reptérhasználatért meg az utas/csomag kezelésért) meg kellett volna tennie? Ha BP Keletiben lekésed a RailJeted a helyjegyes ÖBB-s foglalásoddal, mert a MÁV Start valamiért nem írja ki időben a vágányszámot, és emiatt a CD-vel kell utaznod, Prágán keresztül, akkor is az ÖBB-től max. a jegyár egy részét fogod visszakapni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.09.16. 14:29:43

@Greg36: Erre már választ adtam, csak te nem akartad elolvasni. De segítek: Ha az általános ajánlás jobb 3 órával korábban kint lenni, akkor a check in már akkor is legyen megoldható. Igen, így több időre kell kicsit több munkaerő, azaz kicsit drágább, de ez a fogyasztóbarát megoldás.

Így az utas erről a lehető legnagyobb eséllyel értesül, és ez a döntés a légitársaságon múlik.

Greg36 2016.09.16. 14:46:04

@Válasszunk:
Lehet, hogy figyelmetlen voltam, elnézést.
Ugyanakkor én sehol nem láttam olyan ajánlást, amit a Wizz fogalmazott meg, és 3 óráról szól. Az én jegyemen jelen pillanatban min. 2 óra szerepel, mint ajánlást, de rajta van, hogy 2 órával az indulás előtt kezdődik. Van egy 3 órás, ami azt mondja, hogy az az internetes check-in zárása.
A BUD honlapján pl. 3 óra szerepel, de a BUD és a Wizz két külön cég.
3 órát adnak pl. olyan helyekre, ahol szigorűbb ellenőrzés van, de azt a jegyeken általában külön közlik. Ahol a jegyen szerepel a 3 órás check-in ott, tapasztalataim szerint tartják is. Ahol a 2, ott meg azt.
Szóval van egy 'általános' ajánlás, meg van az, ami a hivatalos, és a jegyeden van.

Greg36 2016.09.16. 15:00:40

@Válasszunk:
De segítek. Ha a reptér kommunikálja, hogy ajánlatos legalább 3 órával korábban kint lenni, az azt jelenti, hogy a reptér ismeri a saját kapacitását, és ha van lehetőség, előbb nyitják a check-in pultot, ha meg nincs (és most épp tömve volt a reptér, ha jól olvasom), akkor nem. De erről nem fog napi információt adni a légitársaságnak, és a légitársaság (jelen pillanatban mondjuk a Wizz) nem kalkulálhat vele másfél évvel előre, amikor pl. a jegyet ténylegesen eladta.
Nyilván más a helyzet ha a légitársaság bázisáról repülsz, vagy van automata becsekkoló, vagy mondjuk Münchenben reggel 6-kor feladhatod a poggyászod az este 10-es gépre.
A légitársaság jegyén az van, hogy utasfelvétel 2 óra és 40 perc között, és azt igyekszik is biztosítani a reptér személyzete által.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.09.16. 15:11:27

@Greg36: Nem stimmel. A check in, pogyász feladás, stb. kapcsán minden légitársaság check in pultjánál az ő saját dolgaikhoz (szabályaikhoz, stb) értő ember ül. Ha nem automata check in pult van. Ezért ez a kapacitás nem a reptér kapacitásán múlik.

A fő gond az, hogy a jegyen megadott check in idő, és az általánosan ajánlott megérkezési idő között eltérés van. A reptéren lehet ám automata check in pult is, ami az adott társaságé, és akár egész nap nyitva van.

Az eltérés onnan ered, hogy ugye jelenleg munkaerő is kell, de a pult használatáért a társaság a reptérnek is fizet, stb. Nyilván egy üzleti utasokra rámenő hagyományos légitársaság azt mondja, sok utasa üzleti váróra is jogosult üzletember, aki ha úgy van vége a tárgyalásának nagyon korán becheckol és a váróban múlatja az idejét. Lőn csoda, megoldják a korai check in-t. És olyan a beszállítás rendszere is, hogy meg tudják oldani a késői check in-t is. Egyúttal eleve barátibb a beszállítás rendszere.

Csak a barátibb beszállításhoz ugye más fordulóidő kell. A Wizz ezen spórol, ezért elég szemét módon megy eleve a beszállítás, és annak időigénye.

Igen, velük utazik annak ezt tudnia kell, ha nem tudja és ráfarag ő a hülye. Ezt is kimondtam.

De azt is, hogy ez pl. egy olyan dolog ahol a Wizz nagyon nem fogyasztóbarát, utasbarát cég, akinek pedig utasbarát szolgáltatásra van igénye az ne utazzon velük. Mert a rendszerük olyan, hogy megteremti a problémákat.

tantum verde 3 2016.09.16. 15:28:07

@atpijkamo116:
Nem hiszek a lélekvándorlásban. :-)

otgorbebogre 2016.09.16. 23:37:37

Elnezest kedves Ivan hogy velemenyeme nev nelkul irom de on sem irt vezeteknevet, tehat nem tudom ont szemeltesen megkeresni.
nemreg volt egy hasonlo tortenet itt a homaron. a lenyeg ugyanaz. aki barmilyen bambasagbol lemarad a check in-rol az megszivta. velem is megortent majdem szuleimmel teljesen, de senkinek sem kell itt sirnia. ha MEGKERDEZI mondjuk 1 oraval az indulas elott az talan segitett volna- FOLEG hogy en mar olyankor ha nem lenne a check in kiirva azon grcsolnek hogy toroltek a jaratot.
ezt a tortenetet semmi sem menti sajnos.

otgorbebogre 2016.09.16. 23:42:03

@Válasszunk: nem tom nagy legitarsassaggal utaztam egyszer es kb a lezaraskor erkeztem. becsekkoltak de csak mert kezipoggyaszom volt (borond vegleg nem johetett volna) aztan rohantunk. minden legitarsasagnak kell az ido a boardingra, ugyogy nincs kesoi csekkolas. utanam nem csekkolt senki.
a nagy legitarsasagok( ha megfizetted) akkor viszont feltesznek a legkozelebbi gepre ha lemaradtal. szoval ez marad az uzletembereknek.

otgorbebogre 2016.09.16. 23:44:07

@Válasszunk: ja es mi akadalyoz meg hogy kenj magadnak egy szendvicset otthon? azt senki se szokta elvenni.

otgorbebogre 2016.09.16. 23:54:05

@Drago Brutic1: Ha kb. indulas elott egy oraval nincs informacio a geprol az kb azt jelentihogy lezuhant vagy toroltek . ha a posztolonak ekkor nem volt erkezese( ha mar a repteren volt) megkerdezni hogy megis mi van akkor az tenyleg az o hibaja.
mas kerdes hogy ha valaki hulye azert hibaztatni kell e. szerinetm nem, csak ne panaszodjon.

MacskaÖsszeZavaróKft 2016.09.17. 09:58:16

a terminalokon KI VAN IRVA, hogy mely csekkinpultoknal van a csekkin. aki ezt nem tudja, az sajna fizethet a lekesett gep utan egy masik jegyeert...

John Heard 2016.09.17. 18:28:36

Én igazán nem akarom b.szgatni az utast, de ha helyben ki tudta fizetni az Aegean Airlines 735 eurós jegyét, akkor miért nem ment oda is azzal? A normális légitársaságok köztudottan sokkal drágább árakat számolnak fel egy útra, mint egy oda-visszára. Megspórolt volna egy csomó lóvét meg idegességet. Hiszen Ő maga írja le, hogy milyen figyelmesek voltak vele az Aegean pultjánál. Egyébként ezek a €10-20 fapados jegyárak, mire mindent összeadunk (korai járathoz való taxizás, külföldön messzi reptérről való bejutás, fizetős bőrönd, ésatöbbi) simán ott vannak egy normális társaság árainál. Sokkal jobban megéri egy hagyományossal menni, mint egy fos fapaddal veszkődni!

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.09.18. 01:04:46

@otgorbebogre: Azt felejted el, hogy a történet nem késve, hanem korán érkezéssel indult. Amit viszont egy Legacy megold :)

És a kapuzárás is jóval később van :)

aninha 2016.09.18. 15:05:51

induló gépre az indulási oldalon várok.

ikke i drift 2016.09.19. 10:21:33

hát ba2meg erről az érkezési oldalról az a vicc (vagy bármi) jut az eszembe, amikor a faszi keresi a kulcsát az utcalámpa alatt, és a kérdésre, hogy hol vesztette el, azt mondja, hogy a túloldalon, de ott sötét van és nem lát semmit.

ülni nyilván kényelmesebb volt az érkezési oldalon, ahol nem volt senki, csak ez a tevékenység nem volt kompatibilis a repülőgépre való feljutással, amit a curva* nagy tömegről szóló fejezet alapján az utasok 99,9%-a felfogott.

*corfu tiszteletére

Greg36 2016.09.19. 10:44:45

@Válasszunk:
A fordulóidő tipikusan olyan dolog, amin minden légitársaság igyekszik spórolni (még akkor is, ha saját, vagy partner HUBon áll), mert a földön álló gép nem termel pénzt, egy idegen reptéren álló meg egyenesen zabálja.
Mondjuk ez nem mérvadó, mert én tipikusan nem szeretek 3 órával az indulás előtt odaérni, csak ha muszáj (bérautót kell visszaadni, nagy a reptér, a reptéri busz úgy ér oda), de ide a bökőt, hogyha nem két, hanem három órával nyitna korábban, akkor is megjelenne egy csomó ember (akit mondjuk kidobtak a szállódából, vagy túlaggódós), aki már négy órával az indulás után be akarna csekkolni helyben...
Viszont ha nem akar sokat sorbaállni, sok fapadonsál is vehet egy priorityt, aztán nem kell végigállni a sort sem a becsekknál, sem a securitynél (ha olyan a reptér), sem a boardingnál - olcsóbb, mint a business, ami EU-n belül nem ad többet, mint amennyivel drágább.

2016.09.19. 13:38:02

"Corfu"... kössssz

motoroskonyhaja 2016.09.19. 17:01:37

2009 óta rendszeresen utazom a WIZZ járataival (mert olcsó, cserébe jó és nagyon korrekt, úgy kell felfogni, mint egy sima taxit, mert az....), de ilyen még egyszer sem fordult elő velem...
El kellene OLVASNI a WIZZ utazási szabályzatát, és nem a hülye -saját- elgondolásokat halmozni az írásban, majd mantrázni végig a posztban! Én egyszer sem voltam ennyire öntudatos barom mint a poszter, nem is ért semmi gond, mindig normálisan tudtam velük utazni, lehet velem van a baj :)

A hab a tortán: 1: "a rendszerükben rosszul szerepelt a nevem" Magyarán még ahhoz sem volt érkezése, hogy a nevét jól adja meg, persze a rendszer a gond, nem az Ő balfaszsága. 2: "A fél világot körberepültem már, jártam az USA ban többször. Kanadában. Spanyolországban, Görögországban, Hollandiában. " Gratulálok, és ki segített a beszállásnál? Mert ha önállóan egy ilyen ALAP dolgot nem tud megcsinálni, akkor sanszos, hogy az eddigieket is más intézte (kicsi fiam? ;) )
3: "én nem beszélek annyira jól mint a fiam" Akkor mi a szarnak akarsz önállóan utazni? Tudom: az egód miatt...
Neked találták ki a buszos társasutakat a helyi kis lapokban, azokkal próbálkozz, ha nem beszél sehogy, vagy alig.
Ekkora barmot! Nem tud semmit semmiről, de egó az van ezerrel....

zoli_ 2016.10.11. 09:57:05

@motoroskonyhaja: Hogy mennyire egyetértek....
A neve a rendszerbe csak úgy bekerült. Az már csak olyan.
Érdekes egy hónappal előtte sikerült kiérni időben a reptérre Korfun, leadni az autót, és megtalálni az indási oldalt. És elsőnek odakerülni a check-in pulthoz. Nem volt egy nagyon bonyolult dolog.

De pár hónapja Luton repterén volt, hogy várakozunk a beszállásra, jött pár ember, akik nem is volt láthatóan agysebész, meg életükben nem repültek még. De kérdeztek, hogy mit kell figyelni. Én meg elmondtam nekik meg, hogy merre lesz majd a beszállás, meg ilyenek. De ők nem is maradtak le...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 10:34:32

@zoli_: "egy hónappal előtte sikerült kiérni időben a reptérre Korfun, leadni az autót, és megtalálni az indási oldalt. És elsőnek odakerülni a check-in pulthoz."

Nekem nem kellett volna ehhez 30 nap, csak legfeljebb 4-5 óra.

zoli_ 2016.10.11. 15:56:36

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Ja igen, kicsit xarul fogalmaztam így reggel :)
Szóval egy hónappal előtte voltunk Korfun, és ....
Ilyen, ha az ember nem bootol be, csak irogat :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 16:01:53

@zoli_: :)) Meg ha van aki figyel, és leüti a magas labdát. Irogass csak, érdekel.

zoli_ 2016.10.11. 16:04:17

@motoroskonyhaja:
Korfu reptere egy pitchányi kis reptér. Ahhoz képest Ferihegy 1 egy London Heatrow.
De fényképezni már csak a biztonsági ellenőrzés után tud az ember, mert az alsó szintről nem lát ki az ember.
Szóval embernek ki kellett mennie a terminálról, hogy fényképet csináljon a Wizz gépről. Így valóban nehéz megtalálni a check-in pultot.
Vagy a domestic flight-nál várakozott, vagy ki tudja. A maradék 189 simán megtalálta, csak direkt őt hagyták ott. (Mondjuk

zoli_ 2016.10.11. 18:35:06

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Így visszaolvasva, tényleg nem írtam le rendesen, szóval elqrtam.
Mea maxima culpa.

zoli_ 2016.10.11. 22:24:16

@gabborka: Mennyi pult van a Korfui reptéren? Kb 8.
Egy kb 100m2-es (na jó, lehet 200 is) pici hely az egész. Megállsz középen, és mindent látsz.
süti beállítások módosítása