Tékozló Homár

Vásárlók könyve nincs, kézcsavargatás van

2016.10.10. 10:04 | Homár Hilda | komment

screenshot_2016-10-10_08_34_40.png

Kocsmában dolgozni nem egyszerű, a csaposságon túl kicsit pszichológusnak, kicsit óvónéninek és egész kicsit rendőrkapitánynak is kell lenni egy személyben, egy szombat hajnali műszak meg a legnagyobb szakmai kihívások egyike. De, ha ezeket az alapvetéseket el is fogadtuk, ráadásul olvasás előtt a törzshelyünk kedvenc pultosának hangját imagináljuk magunkban, hogy ezzel a mértéktelen jóindulattal töltekezve olvassuk el a sztorit, akkor is biztos, hogy a vásárlók könyvét jól látható helyre kell kifüggeszteni, a biztonsági őr pedig nem csavargathatja a vendég karját. Megkérdezzük a 4-es 6-os Mamutot is, hogy szerintük hogy történt az eset.

Kedves homár! 

Egy szombat hajnali élményemet szeretném ismeretni. Pár barátommal betértünk a Margit körúti 4 6-ba. Oda mentem a pulthoz kikértem egy pohárt sört a kiszolgáló hölgytől a legnagyobb tisztességgel. A hölgy miközben kitöltötte a sört, megjegyzéseket tett a kinézetemre azért, mert sapka volt rajtam a hideg miatt. Volt ezek között olyan, hogy majd egyszer biztos felnővök, és ott röhögött rajtam. Nekem ez nem volt szimpatikus, mert nem véleményt kértem tőle, hanem egy pohár sört. 

Utána a barátaimmal kimentem cigizni a hely elé. Itt mondtam a barátaimnak, hogy menjünk más helyre, mert ez amúgy is lassan zár, meg utálom is. A pultos hölgy, aki a megjegyzéseket tette rám, éppen dobálta ki az üvegeket a kukába. Nyílván hallotta, amit mondtam, és közbe is szólt, hogy akkor miért járok ide, meg hogy merek véleményt nyílvánitani a kocsmájukról, közbe tovább szidalmazott engem, és több sértő bántó megjegyzést tett rám. 

Ezután elszívtam a cigimet oda mentem a pulthoz és elkértem a vásárlók könyvét, és kértem hozzá szépen egy tollat, hogy bejegyzést tegyek. Higgadtan beszéltem, szépen kértem a történtek után. A hölgy a pultnál azt mondta, hogy nem adhatja oda és amúgy se fogja odaadni. Ilyenkor oda lépett hozzám a biztonságiőr, megkérdezte, hogy mi a probléma. Mondtam, hogy a vásárlók könyvét szeretném elkérni. Ekkor elmondta, hogy takarodjak a picsába vagy kidob innen, és rendőröket hív. Elővette a telefonját és úgy csinált, mintha tárcsázna. Mondtam, hogy nem kell engem kidobni, csupán a vásárlók könyvét szeretném elkérni, még nem vagytok bezárva, megírom a könyvbe, és utána megyek. Erre a biztonságiőr beleállt az arcomba és elkezdett üvöltözni velem és lökdösni, majd meg is fogott és elkezdett ráncigálni. A balkezemet elkapta, és hátamhoz rántotta. A barátaim fogták le, hogy nehogy eltörje a kezemet. Erre az egyik erősen ittasan vendég a pultnál rám támadt és elkezdett kidobni a helyről. Ezután bejelentést tettem a NÉBIH-nél és várom a fejleményeket. 

Ajánlom mindenkinek, hogy ne merjenek véleményt nyílvánítani a négyes hatos kocsmákról, és semmiképpen ne merjék elkérni a vásárlók könyvét, mert lehet, hogy a kórházba végzi. Nagyon féltik a Négyes hatos Mammutot, mert rengetegszer érkezett oda bejelentést csendháborítás miatt.

B

UPDATE

Megkerestük facebookon a 4-es 6-os-t, és az alábbi választ kaptuk:

Kedves Homár!

Szeretném ha meghallgatnatok a másik oldalt is ahol mi állunk, a kocsma személyzete . Azon az estén én is a helyszínen tartózkodtam de nyilván az "úr"mar meg sem ismerne ami nem véletlen ! Pedig többször is bemutatkoztam hogy én vagyok a hely üzletvezetője ! Egy átlagos szombat este volt minden ment a megszokott kerékvágásban pontosan addig amíg egy pohárkával több nem csúszott le a kelleténél . A vendég aki a fentiekben a panaszt tette egész este nálunk mulatott és látszólag jól érezte magát a barátaival együtt ezért sem értettük mikor zárás előtt egy fél órával elkezdte szapulni a helyet , amivel még mindig semmi baj nem lett volna mindenki szíve joga eldönteni hova jár szórakozni . A probléma ott kezdődött hogy a szidalmazás addig fajult míg a pultos hölgy (aki mellesleg megjegyzem a vendég édesanyja is lehetett volna ) megkérdezte az urat hogy mi baja van a hellyel annak ellenére hogy egesz este nálunk volt ?! Ezután jött a bántó válasz ami már a személyzetet is érintette . Azt remelem senki sem gondolja hogy egy egyetemista szemtelen viselkedését egy majdnem 50 éves hölgy el fogja nézni. De a saját barátai sem tűrték meg a viselkedését többször kérték hogy menjen ki vagy közösen induljanak el . Tőlünk is elnézést kértek . A biztonsági örről csak annyit említenék hogy akkor csatlakozott bele a történtekbe miután a fiatalember kezdte felemelni a hangját és a pultot csapkodta . Rendőrségről szo sem esett kézcsavaras egyáltalán nem történt. Nem tudom szebben megfogalmazni de annyira részeg volt hogy miközben kiabált jobbra ballra dőlt . Igen valóban kérte a panaszkönyvet de jó magam kerdeztem meg tőle hogy ezek után mit szeretne bele irni mire a válasz az volt hogy hátat fordított és kiment a helyről . Soha életemben nem láttam még nálunk ez előtt pedig a szavaiból ugy veszem ki mintha rendszeresen járna hozzánk ami megint csak ellentmondásos ha ennyire utalja a helyet . Ellenőrzéssel fenyegetőzni persze vendégként talán a legkönnyebb dolog de sokkal hitelesebb lett volna az egész ha csak egy pohárkával ivott volna ahogyan a storyjaban is elmesélte . Én újat az ellenőröknek sem tudok mondani csak az igazat .

Köszönettel :
4-es 6-os Csapata

UPDATE 2. okt. 24.

Olvasónkhoz is eljutott a 4-es 6-os hozzászólásának híre, reagált is rá.

Kedves Homár!

Amit a 4-6 válaszolt az egy az egyben hazugság. Nem töltöttem ott az egész estét, és részeg sem voltam. Nem volt ott az üzletvezető, legalább is rohadt élet, hogy nem mutatkozott be. A pultot sem csapkodtam, és a hangomat sem emeltem fel. Mert nem voltam részeg és kontrolláltam magam. Egy pohár arany ászokat ittam meg a helyen, azt sem az én pénzemből hanem a barátom hívott meg. Én egy forintot nem költöttem. Szóval ez teljesen nonszensz amiről beszélnek. Egyetlen egyszer kértem ki sört. Hazudnak, mint a vízfolyás. Nem hátat fordítottam, hanem majdnem kitörte a kezemet az a rohadt geci biztonsági őr. Igen, valóban jobbra balra dőltem, amikor az a másik vendég aki tényleg holtrészeg volt, elkezdett rángatni.

A válaszuk egyáltalán nem fedi a valóságot, és érdemben nem reagál semmire.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2016.10.10. 10:53:47

"rengetegszer érkezett oda bejelentést csendháborítás miatt"

Nem kellett volna a csendháborítás szót is tárgyesetbe tenni?????

The Crazy One 3om 2016.10.10. 11:04:12

hogy kell a legnagyobb tisztességgel sört kérni?

Manyecska. 2016.10.10. 11:08:50

A számlán mi állt? Sapka nélkül..? :D

The Good Boy ! 2016.10.10. 11:10:27

szóval, ha jól értem a sztorit: bemegy mókamiki a kricsmibe, csörgő sipkába(n), aki ráadásul még bölcsész is. Kér egy pivot, aztán nyuszi módjára kisomfordál a söntésből, amikor a pultos kis csaj kiröhögi a mimóza fejét. Hasonló haveroknak kint a cigi mellett elsírja a sztorit (az kimaradt, hogy a haverpajtik kértek-e sört, vagy ők kint dekkoltak addig, vagy miért nem védték meg a havercsótányt a véreskezű pultos csajtól?
majd jött a kinti szájkarate, meg a benti vásárlókönyves "erezd el a hajam". Majd végül nem is a biztonságos őr, hanem egy vendég csapja ki a sztorink hősét, miután nem kapott vásárlók könyvét. Majd futott a nébih-hez (wtf???).

Szóval: van a hero, aki egy az egyben nyuszi volt a pultos csajjal. Ha már ilyen kinézetes viccelődős műsor ment ott, akkor a poszter is tehetett volna valami derogáló kifejezést a csaposra. nem tette. A vásárlók könyve kérés oké (miért is? mert a sapka nem tetszett? Tudod, van az a vicc, hogy ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor azért. Ebből kiindulva, hidd el, sapka nélkül is te lettél volna az aznap esti balek!).
Biztonságos "úr" reakciója fajtajelleg (bár nem tudjuk, a poszter csákó a barátaival felerősödve, milyen hangerővel csipogott a púltnál), a becsiccsentett vendég probléma megoldó képessége határeset, de mindenképpen határozott:)
Szóval. Poszternek ha a karját csavargatták, akkor hívhatott volna rendőrt a nébih helyett, de mivel nem tette, azért gondolom nyakig volt a storybook az ő felelősségével is, ami a levél írása során szolidan a háttérbe elsikkadt.
Kíváncsi lennék a másik oldalra is, esetleg egy autentikus homevideoval megspékelve. addig is 4-6 felejtős (soha nem voltam ott), poszter meg nyuszi.
Már csak egy kérdésem van: poszt-tolót már szabad?

Terézágyú 2016.10.10. 11:14:17

@The Good Boy !:
"Már csak egy kérdésem van: poszt-tolót már szabad? "
Még nem!!

Audrey80 (törölt) 2016.10.10. 11:15:32

Elszállt a hsz., francba. Szóval felnőtt férfi vegye már le az akármilyen pompomos sapkáját zárt helyen, mert igen, kiröhögik.

The Good Boy ! 2016.10.10. 11:15:40

@Terézágyú: oké, értettem!
szólj, ha már szabad!

Terézágyú 2016.10.10. 11:18:08

@The Good Boy !:
de nyuszi vagy :) ne foglalkozz velem, szidjad nyugodtan :P

Audrey80 (törölt) 2016.10.10. 11:20:03

Olyan hideg van, hogy még a kocsmában is sapka kell, de sört kér. Még jó, hogy nem jégkrémet.

neet 2016.10.10. 11:33:19

Gyerekek, aptit el lehet érni valahol? Kérdésem lenne hozzá. Anno asszem priviztem már vele, de nem találom. (Múgy miért nincs errefelé? Összevesztetek?)

KaTe 2016.10.10. 11:43:47

Inzultáltad a pultost, arcoskodtál a biztonsági őrrel? Örülj neki, hogy csak a kezedet csavarta hátra. Az ittas vendégnek, aki végül kidobott a picsába, amúgy mi köze a vendéglátóhelyhez? És hol van a sztori másikfele?

mad-man 2016.10.10. 11:44:36

Igen haver. Piásan megjegyzéseket tettél és k*rvára nem voltak rád kíváncsiak. Gondolom a pultos csaj is unja az ilyeneket, lehet hamarabb elfogy a türelme a kétszázadik után.
Örülök hogy leírtad, de meghallgatnám a másik felet is, mert lehet nem így volt.

Ha kulturáltan iszogatsz kisebb a konfliktus esélye, de ha a hőzöngés megy azt nem szeretik sok helyen. Ha bátorra iszod magad van pár hely ahol szívesen látnak. Vár rád pár újpesti krimó: a Vezér, a Hófehérke és a Tulipán. Ott emberedre akadhatsz!

Terézágyú 2016.10.10. 11:44:41

Jó a hejjesirássa a kocsmának is kü
lönben.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.10. 11:45:21

@Audrey80: Pompom nélkülit is. Pont. (Pom.)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.10. 11:46:28

@neet: Két napja még volt. Azóta biztos a politikai blogokban nyomul, nem ér rá itt hedonizálni.

Manyecska. 2016.10.10. 11:47:30

@neet: háittvan, ..a párom este lement meginni egy meggyes sört/ezerér'/ egy héten eccer megengedem neki, lehet megverték őket?:P Bár utána felfáradt és lefeküdt aludni hajnalban fitt és friss volt várja a kúrmányhivatalban a munka .Apti biztos a falhoz lett állítva mostanában délben jön gyanús!! :ON
@mad-man: nemár, az egyikből már kitiltották a pááárom /nem ő írta a poszt/, folyton verekedés lesz a vége ..:D /szemezés a kocsmáros barátnőjével, stb.stb./ arccal előre is lehet felmosni a padlót, sajnos.:P De vaze mia ráknak nem köt otthon inkább pulóvert, hátnem hátde!? :D

The Good Boy ! 2016.10.10. 11:55:28

@Terézágyú: Ma nincs olyan kedvem, úgyhogy életvezetési tanácsot adok a poszternek/nak, meg a sorstársainak. Csak, hogy a nick nevemre méltó legyek!
Szóval T. poszter (és hasonszőrű, leendő "áldozatok")!

Életetek hátralevő részére pár tanács:
1./ ha az élet iskolája, vagy a hazai bölcsészképzés nem tett rád megfelelő tudást egy ilyen helyzet pozitív végkimenetelére, akkor: a./ ne vedd észre (mint, ahogy máskor is), ha rajtad röhögnek! b./ röhögj te is magadon, c./ mivel nincs meg a megfelelő életösztön, semmiképpen ne állj bele egy fight to fight konfliktusba, mert szar érzés reggel (holnap reggel, jövő héten - megfelelő rész kiemelendő) az intenzíven ébredni, miután kissé tompul a fájdalomcsillapító hatása!

A "c" pont esetében, a miért: c1./ mert általában, a tízes skálán legalább erős kettest érő, vagy annál jobb pultos csajoknál egy-egy szombat este ott pihen a kandúr is, nehogy az asszonykát inzultus, vagy visszautasíthatatlan (párosodási) ajánlat érje.
c2./ ha nincs ott az aktuális kandúr, akkor garantáltan van a pultnál, vagy a pult közelében legalább egy, de inkább több olyan, aki az aktuális kandúr szerepére pályázik. Na itt jön a változatosság: van, amelyik egész délutántól a pultot támasztja, folyamatos rendelésekkel. hogy ezzel vívja ki magára a figyelmet, meg meglegyen az alibi az egész estére szóló "befűzési" kísérletre. Ráadásul úgy gondolja, hogy az könnyű numera lehetőségét nagyban befolyásolja a minden kör után adott jatt (ha tudná, hogy sok helyen az a tulaj zsebébe megy, és pont azért van ott dekoratív bula, hogy a hasonló agy nélküliek tejeljenek) És van a másik kategória, aki egész este egy bubimentes víz felett, józanul várja a zárórát, hogy az órák óta tartó pávatánca beteljesedjen. Mindkettő tulajdonsága, hogy krízishelyzet esetén, nem a címben szereplő bölcsész pártján fog állni.
És akkor még van a c3./ kategória, aki a törzsvendégek táborát erősíti, és nemes feladatának érzi (bármilyen alkoholos állapot esetén, hogy a hely védelme érdekében "határozottan" fellépjen. Ez lehet azért, hogy a hőstett után egy ingyen körre jogosult legyen, vagy mert ezzel elnyerje azt a kegyet, hogy a biztonságos ember legközelebbi látogatásakor már vissza is köszönjön (egyszer talán még haverok is lehetnek szerinte), vagy már cimbi a zsírnyakú, és a lojalitást mindig mutatni kell. (ez történt a poszter esetében is).
Szóval a poszter nem hasonlók ilyen szituból sehogy sem jönnek ki jól, kár a szóért, meg a homárra írásért. Akkor lett volna tökös gyerek (vagy hülye, ez csak nézőpont kérdése), ha szépen beleáll egy ütközetbe, ha már egyszer egy sapka/nem sapka szituból karfeszítéses kidobásos sztoriig képes volt elfutni. Bár sikersztori akkor sem biztos, hogy lenne, de legalább otthon 50 év múlva mesélhetett volna egy jó kis bunyós sztorit az unoká(k)nak

Terézágyú 2016.10.10. 11:58:37

@The Good Boy !:
Ez viszont hosszú és modorosch.

Bár biztosan igaz, mert te oan yókat tucc írni........ :P

The Good Boy ! 2016.10.10. 12:01:11

@Terézágyú: kösz a dicséretet (vagy az iróniát) -pirulós szmájli
ma hosszú idő után ráérek a netre, azért a szófosás.
a modorosság, meg velem kelt ma reggel...

jajmarnemoderalj 2016.10.10. 12:02:28

"és elkezdett kidobni"

vajon hogy kell elkezdeni kidobni?

Terézágyú 2016.10.10. 12:02:40

@The Good Boy !:
"a modorosság, meg velem kelt ma reggel... "

Biztosan sokan lennének a modorosság helyében... *doromb*

mad-man 2016.10.10. 12:06:27

@Manyecs: Pedig azok mind kultúrált helyek!

FDToth 2016.10.10. 12:11:24

sok mindetn itt nem lehet csinálni: a bizonsági őrök vagy volt rendőrök, vagy néha rendőrök és ahevrokat hivják úh rendőség kb nincs ilen esetkre...

The Good Boy ! 2016.10.10. 12:12:30

@Terézágyú: :D
@jajmarnemoderalj: "vajon hogy kell elkezdeni kidobni?"

szerintem jól érthetően közölték vele, hogy most a kidobás intézménye fog elkezdődni. Ebből szűrhette le (vagy szóltak a haverok. vagy már volt benne része máskor is, így tudta a menetrendet).

Manyecska. 2016.10.10. 12:23:58

@mad-man: tegnap is "dromedárok" voltak bent. .:)
Én max. egy kávét és orrcseppet kérnék most tiszteséggel kivágnám a zöld ászt az tuti.
Namind1. Ezek mér vannak 02-ig nyitva rájuk nem vonatkozik a csendrendelet? Lakóházak tövében lehet..nem vigalmi negyed, tudtommal..! :O

mad-man 2016.10.10. 12:32:00

@Manyecs: Ezt én sem értem, de ez a demokrácia lényege. Vannak a még egyenlőbbek.

Ott legalább lehet inni. Itt Újbudán hamar vége a mókának, a barmok meg otthon buliznak. És az összes az én szomszédom!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.10. 12:34:21

@neet: Végtelen bölcsességem 24/7 rendelkezésedre áll.

Manyecska. 2016.10.10. 12:35:27

@mad-man: óhhh felénk két meleg fradista költözött, frankón..! folyton füttyögnek lefelé a nyitott ablaknál stb.:D

Manyecska. 2016.10.10. 12:39:59

valaki nem hozna egy kávét? Nincs rajtam sapka!!..

Terézágyú 2016.10.10. 12:40:11

@Manyecs:
"két meleg fradista"
ollan nincsen is.

aki fradista az igaz magyar, aki meg igaz magyar, az...

lanAlaturB 2016.10.10. 12:42:40

Csatlakoznek a korabbi hozzaszolokhoz.
Ritka, hogy az emberseg es az intelligencia ilyen magas fokon talalkozik,mint naluk.

Teljesen normalis dolog, hogy egy elado a vevo oltozekere megjegyzest tesz.
Ahogyan az is,hogy egy privat beszelgetest kihallgatva elkuldi a picsaba az addig csak diszkreten elegedtelen vendeget.
Annal termeszetesebb dolog a vilagon nincs, hogy a panaszkonyvet nem adjak ki keresere.
Az pedig a napnal is vilagosabb,hogyha ragaszkodsz a panaszkonyvhoz,akkor meg is tamadnak.

neet 2016.10.10. 12:43:51

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: áh, zsírt! Valahogy priviben lehet, h ne offoljak ide? Bankos kártyás kélrdés lesz.

Terézágyú 2016.10.10. 12:46:00

@neet:
"Valahogy priviben lehet, h ne offoljak ide?"

Hát ne is!!!! Irgum!

neet 2016.10.10. 12:56:03

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: kösz, írtam. :)

@Terézágyú: ugye, hogy burgum? Sör jöhetne, csak fáj a torkom, sapkát nem hordok , on vagyok?

mad-man 2016.10.10. 12:57:22

@Terézágyú: Így van. Csak valami beszivárgó egységek lehetnek. Elő szövet a belső fémvázon meg minden.

Terézágyú 2016.10.10. 13:09:18

@mad-man:
jól lehetnek programozva :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.10. 13:19:01

@neet: Sapkát nem hordasz, akkor persze, hogy fáj a torkod.

Zokni van rajtad?

Jessybátsi 2016.10.10. 13:33:30

@Terézágyú: Egészségetekre, de ezt ne itt vitassátok meg :)

szcsongor 2016.10.10. 13:39:15

@lanAlaturB: Egyetértek.

Az teljesen természetes, hogy ha a panaszkönyvet kérem, akkor a biztonsági őr elküld az anyámba? Ha reklamálok emiatt még egy sort, akkor fizikai erőszakot alkalmaznak?
És erre itt mindenki helyesel, hogy így kell bánni a részeg paraszttal?

(tegyük fel, hogy úgy történtek a dolgok, ahogy a posztoló írta, de azért nyilván a másik felet is meg kéne hallgatni)

The Crazy One 3om 2016.10.10. 13:53:04

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: oppardon. Bár tényleg, onolhatna a kocsmáros.

Bár ez a történet is olyan, amit nálunk faluhelyen máshogyan intézik. Ilinéni a kocsmáros. Nem azt mondom hogy kövér díjbirkózó (de az), hanem hogy sűrű. A hatodik feles után a megszólítása: isten óvja a királynőt!

Terézágyú 2016.10.10. 14:03:27

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
e kommented felett kettővel éppen én vagyok...
szóval én vagyok a jónép...

neet 2016.10.10. 14:10:45

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: zoknit csak tusoláshoz, tudod :) ja meg sznadihoz, amúgy nem.. ;-)

mad-man 2016.10.10. 14:13:43

Én holnap írok Hildának, UPC ügyben, csak előbb bemegyek és megmondom hányas rajtuk a kabát.

Barátnőm egy hónap helyett három havi számlát kapott, be is fizette hogy ne legyen gond, azt mondták jóváírják. Erre most kapott egy félhavi számlát és a reklamáció után kikapcsolták a netet. Ez mi? Vicc, hűség már nincs, de azért valakit elküldök holnap a pics@ba.

The Crazy One 3om 2016.10.10. 14:14:07

@szcsongor: Látod erről az ócska, harminc éve esetleg működő viselkedésről kellene leszokni. Mi fasznak görcsösen ragaszkodni a papírforma adta jogokhoz, ha már teljesen egyértelmű, hogy a helyzet maga nem papírforma szerint zajlik. Tudni kell feladni, ha valahol utálsz lenni, akkor onnan tipli, nem tróger vásárlókkönyvézni. Ennyit a poszternek.

A kocsmának pedig azt tudom javasolni, hogy ne féljenek a vásárlók könyvétől, nem kell túldimenzionálni az erejét. Nem megverettetni az okoskodót a rezidensekkel, hanem kőkemény fapofával átadni neki, írjon belé nyugodtan, amit jónak lát. 29 nap múlva megválaszolod a semmit. Ennyi, nem több.

mad-man 2016.10.10. 14:14:55

Ja hogy ON is legyek:
Az egész azért volt mert volt rajta sapka. Ha nem lett volna, akkor azért. És egyébként is!

neet 2016.10.10. 14:15:00

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: vissza tudod pattintani, amit neked írtam? mert én nem látom sehol, kösz.

Terézágyú 2016.10.10. 14:15:20

@mad-man:
"Barátnőm egy hónap helyett három havi számlát kapott, be is fizette hogy ne legyen gond"

Mik voltak rajtuk a határidők?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.10. 14:19:37

@Csokis: :))

@neet: :)) Én hordtam egy időben zoknit szandálhoz. Nem voltam kevésbé szép.

Homár Hilda 2016.10.10. 14:20:56

az elmúlt hetekben kicsit hektikusan sikerült posztolni, ezért nem szóltam a csetelés miatt, de ennek vége, uh legyetek szíves szűkebbre venni az elhajlásokat

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.10. 14:27:32

@Homár Hilda: Ahhoz valami jobb poszt kéne, mert ez nagyon vékony. Nem a tácás verekedés hiányzik (de igen), hanem a poszter szavahihetősége.

The Crazy One 3om 2016.10.10. 14:31:00

@Homár Hilda: te posztolsz, mi kommentelünk.
Ha nincs jó poszt, nincs jó komment. Capisci?

mad-man 2016.10.10. 14:31:59

@Terézágyú: Egy számla volt, a fix összeg helyett háromszor annyi. Határidő előtt befizette, előtte a UPC is elismerte a félreszámlázást. Azt mondták fizesse be és utána jóváírják. Most kapott egy fél havi számlát és ajándékba kikapcsolták a netet. Cukik, biztos a globális felmelegedést akarták lassítani. Mer' ugye már a "fradisták" is globálisan felmelegedtek. Vagy csak Manyecs szomszédai és Újpesten amúgy sem szeretik a zöldeket.

Terézágyú 2016.10.10. 14:38:23

@mad-man:
"Egy számla volt, a fix összeg helyett háromszor annyi."

ja, vagy úgy...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.10. 14:40:09

@Terézágyú: Fasznak fizetett be többet. Nem tud pontosan fizetni, persze, hogy kikaccsojják. :))

mad-man 2016.10.10. 14:43:47

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Hánem? Háde.

Na befejeztem, majd megírom a főnökasszonynak ha kiderül mi a probléma.

Terézágyú 2016.10.10. 14:44:25

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Egyébként tényleg, a cégek eléggé fáznak a túlfizetésektől és hasonlóktól, mert ez könyvelési hibához vezet, az meg szívás, ha jön a rovancs.

Nem véletlenül tanácsolta a minap az egyik kommentelő, hogy be kell fizetni kétszer a pénzt, mert akkor egyből megtalálják az előzőleg befizetett (és addig nem talált) összeget...

Manyecska. 2016.10.10. 14:51:44

@mad-man: de ez képtelenség, este 10h után NEM lehetne nyitva, van egy kocsma aminek a honlapján egy éve ott virít a felettük lakó megnyilvánulása miszerint miért tartanak nyitva fél 12-nél tovább..képzeld aki ott hallgatja egész éjjel az okását, verekedést, stb. Felemelő lehet!! @The Crazy One 3om: nem hektikus. Drasztikus!:D

amindenes.blog.hu 2016.10.10. 15:22:18

4 6 -> 6 -> 6 6 6 -> satan confirmed

mad-man 2016.10.10. 16:29:57

@Manyecs: Persze, abszolút jogos amit írsz. A legjobb embert találtad meg ezzel, én vagyok a környék védőszentje. Jó környék, nekem ott ne zajongjanak. Ha bulizni akarnak el lehet menni szórakozóhelyre. A legközelebbi kocsma vagy 6-7 perc séta. Ha valami hőzöngés van, én megyek rendet rakni. Nem akarok olyan helyen lakni ahol félni kell, volt már pár ügy...

Tisztességes Természettudomány 2016.10.10. 22:48:16

Aki kocsmába jár, ne csodálkozzon, ha kidobják

ebella 2016.10.11. 04:39:19

Azért csendben megjegyzem. És ha úgy volt ahogy a poszter elmondta? Az egész Homár értelmetlenné válik pár okostóni miatt (más lassan már nem is ír ide), aki azonnal elkezdi kétségbevonni, amit írt a poszter. (Mintha ők tutira jobban tudnák. bár ott sem voltak, talán az se tudják hol van a hely. A rettentő nagy élettapasztalatuk és határtalan bölcsességük mondatja velük ezt. Csak azért nem milliárdosok, mert inkább panelban, vagy hátsó udvar szoba-konyhában laknak, hiszen az sokkal életközelibb és érdekesebb, mint a milliárdosok unalmas élete.) Nem is úgy volt, meg miért megy sapkában, meg gyere kis Újpestre majd itt jól megvernek, ha sapkában vagy, meg hasonló prosztó, lumpen-prolis okoskodás.

otgorbebogre 2016.10.11. 05:28:43

egyszer egy repteren a csapos nagyon udvariatlan volt velem. nem adtam neki borravalot.

Dzsontra Volta 2016.10.11. 05:38:04

Egész életszerűen hangzik ez a sztori....

2016.10.11. 06:21:41

@otgorbebogre: haha, tegnap ferihegyen: szemben a duty free-vel kértem egy teát. "Jó reggelt, egy fekete teát kérek, Earl Grey-t". Erre az eladó hölgy: "Most akkor Earl Grey-t vagy fekete teát???". Mire megkérdeztem hogy az Earlgrey az nem fekete tea??? Erre a pultos kioktatóan: "nem, az szürke tea!!!". :))) Szegény Charles Grey... :)

SarahConnor 2016.10.11. 06:28:35

Nekem valami miatt az az érzésem, a haveroknak tett megjegyzésben több lehetett, mint hogy "menjünk más helyre, mert ez amúgy is lassan zár, meg utálom is.". Talán becsúszott egy megjegyzés a prosztó pultosról és azért pattant a csaj.
Ha mégsem volt benne semmi ellene irányuló, akkor a csajnak komoly problémái lehetnek, vagy nagyon bele van fásulva a munkájába.
Ezzel együtt se nem szólunk be a vendégnek (igen, még egy söntésben sem), se nem tuszkoljuk ki, ha a vásárlók könyvét kéri. Ezt azért ne hagyjuk már jóvá testületileg!

Szerintem is hívhatott volna egy rendőrt, egyből kuss lett volna. A kidobó tök feleslegesen fenyegette rendőrrel, hisz a vásárlók könyvét kérni nem gáz, tehát akár le lehetett volna támaszkodni és megvárni őket. Akkorát fordult volna a kocka, ha a poszter is tárcsáz egyet a telefonján, lett volna azonnal dicséret a sapira, meg vásárlók könyve is. Ilyenek ezek az orkok, azonnal lefossák a bokájukat, ha valaki kicsit összeszedettebb. Ez a Nébih nem tűnik túl odab*szós megoldásnak, na de ez van.

Manyecska. 2016.10.11. 08:19:06

@ebella: nem tűnt fel hogy a posztok full értelmetlenek jó ideje?? Csak csendben jegyzem. Amúgy a mi panelunk épp 23 milka :D Margiccigetre néző fullpanorámás, ahol én lakom az egy uncsi budai lakás csak ez előszobám panelnyi :D de a milliárdos köcsögöket hagyd ki, azoknak eccer fent eccer lent..úgyis! de öreg vagyok már legalább.:D @mad-man: borzalmas egy ilyen hely..ilyenkor nyugodtan hívd a rendőröket-csendháborítás!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 08:20:39

@[HPhD]Blokkolnam: "Most akkor Earl Grey-t vagy fekete teát???"

Ifjú emberként, csekélyke angol tudásommal felvértezve utaztam az Aeroflot moszkvai járatán. Kérdezte a sztyuárdesz, hogy "black coffee" (kávé) vagy "white coffee" (tejeskávé) kérek. Gondoltam, ki az a hülye, aki fehér kávét iszik, mondtam, hogy "black coffee" és hozzátettem, hogy tejjel kérem. Nézett rám, mint egy őrültre, hogy dehát az a "white coffee". Na, egy életre megtanultam.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 08:30:39

@ebella: "És ha úgy volt ahogy a poszter elmondta?"

Akkor nyilt színen megeszem a kalapom. Mindenesetre ítélkezés előtt illene meghallgatni a másik felet is! Nem nulla valószínűségű esemény, hogy pont így történt, de ne fogadj rá nagy tétekkel! A homáron olvasva a hasonló elbeszéléseket, mindig az derül ki, hogy ha nem logikus a történet, akkor nem is igaz. A biztiőröket nem az eszükért szeretik, de nem hobbiből verik az embereket. És vajon miért rettent meg a poszter a rendőrség említésére? Én mondtam volna, hogy oké, hívja, nekem tiszta a lelkiismeretem. Illetve, ha ok nélkül verekedett volna, akkor én hívom a rendőrt. Szóval sántít ez a történet mindkét lábára.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.10.11. 08:59:18

"Nekem ez nem volt szimpatikus, mert nem véleményt kértem tőle, hanem egy pohár sört. "
Mér', ha véleményt kérsz, és ugyanezt kapod, akkor már rögtön szimpatikus lett volna?
Barom.

2016.10.11. 09:05:50

" A biztiőröket nem az eszükért szeretik, de nem hobbiből verik az embereket."

Tévedsz!
Engem pont az eszemért szeretnek. Igaz, én az ELTE könyvtárában dolgozom.
És itt igen ritkán kell valakit megverni.

Ennyi.

Manyecska. 2016.10.11. 09:08:04

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: OFF én mondjuk fogyasztóvédelmi témájú cikkeket szeretnék olvasni egy fogyvéd blogon nem ellenőrizetlen sirámokat, arra ott a szomszéd néni amikor rinyál hogy ződ a párizsi meg csúnyán nézett rá a boltos. Há ki nem szarja le??? ON

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 09:18:40

@Látens Inszinuáció: :)) A verekedős helyekre, kocsmákra, klubokra értettem.

@Manyecs: Aj, szegény Batgirl jut eszembe, hogy odavolt egy-egy penészessajtos sztoriért! Isten nyugosztalja! ... Akarom mondani, Helga nyugosztalta, ... akarom mondani kitiltotta.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 09:20:03

@A csótány is ember: Igen, lecsúszott nagyon a posztok színvonala, vele ment a kommentelők értékesebbik része. :(

Manyecska. 2016.10.11. 09:53:00

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: én is találtam újat..:) ott még a humornak is direkte nyitottak külön felületet majdnem leestem a székről de ez OFF

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 18:46:21

@Dikusz: Hogyhogy miért? Csak. Ne tudd meg, egy éve milyen őrjöngéssel tiltott ki mindenkit a Helga. Tiszta holokauszt volt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.12. 17:28:42

@The Crazy One 3om: Köszi, hogy szóltál!

Ez szerintem két külön vendég. Talán még a hét sem ugyanaz.

Manyecska. 2016.10.13. 11:42:43

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: aki ilyen részeg általában nem emlékszik semmire. Amúgy.

ptspts 2016.10.13. 13:39:43

Az üzletvezető válaszában nem cáfolta a posztoló alábbi vádjait:

* [a pultos hölgy] megjegyzéseket tett a kinézetemre azért, mert sapka volt rajtam

* [a pultos hogy azt is mondta, hogy] ,,majd egyszer biztos felnővök'', és ott röhögött rajtam

* [a pultos hölgy] közbe is szólt, hogy akkor miért járok ide, meg hogy merek véleményt nyílvánitani a kocsmájukról

* [a pultos hölgy] tovább szidalmazott engem, és több sértő bántó megjegyzést tett rám

Mivel az üzletvezető nem cáfolta a vádakat, kézenfekvő számomra, hogy a pultos hölgy tényleg úgy viselkedett, és hogy az üzletvezető szerint mindez rendben van. A fentiek alapján mindenki eldöntheti, akar-e ilyan kocsmába menni.

> Azt remelem senki sem gondolja hogy egy egyetemista szemtelen viselkedését egy majdnem 50 éves hölgy el fogja nézni.

Én komolyan gondolom, hogy az a pultos, aki nem tudja kezelni a vendégek szemtelen viselkedését, alkalmatlan a feladatra. Azt is komolyan gondolom, hogy az a pultos, aki a fenti vádakban leírt módon nyilvánul meg (akárhogyan is viselkedik a vendég), alkalmatlan a feladatra. Én komolyan gondolom, hogy az az üzletvezető, aki hagyja, hogy a pultos így viselkedjen (és azáltal, hogy válaszában nem kér elnézést, támogatja is az ilyen viselkedést), alkalmatlan a feladatra. Hogy betérek-e egy olyan kocsmába, amelyet egy alkalmatlan vezet, és alkalmatlanok dolgoznak benne, az attól függ, van-e jobb választásom.

ilyen pultost alkalmaz, a

és ha nekem

Intelli 2016.10.13. 17:52:39

Ez megint a kettő között van az igazság kategória lesz szerintem.
A csávó túl részeg volt az a hely pedig ilyen önérzetes lepratelep lehet.
Bye

Manyecska. 2016.10.14. 14:24:08

@ptspts: mi?? ne igyál ennyit nem látom a végét a hsz-ednek pedig jókat írtál...!:D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.14. 14:30:05

@Manyecs: Nem olyan könnyű fehér háttérben fehér betűkkel írni.

ptspts 2016.10.14. 14:50:35

@Manyecs: A válaszom utolsó 7 szavát nyugodtan hagyd figyelmen kívül, véletlenül maradt benne. Az utolsó szándékos szó: választásom.

Reactor 2016.10.22. 19:59:10

@lanAlaturB: Egyetértek.
Az is felettébb fura, hogy csak a náluk gyengébb, kisebb embertársaikkal szemben mernek amperkodni. Felmerül a kérdés: ha a posztoló egy 2 méternél is nagyobbra nőtt, hegyomlásnyi behemót lett volna, "GENOCIDE" és "DESTRUCTION" feliratú tetoválásokkal mindkét karján, akkor vajon hogy viszonyultak volna hozzá a csehóban. A biztonsági ork gyaníthatóan pisszenni se mert volna, a merevrészeg kötekedő vendég pedig, ha nekiáll jaffázni, kap egy olyat, hogy Záhonynál fogja meg a sorompó...de hát ugye a hemügés kis köcsögnek be lehet szólni, meg lehet ütni, mert úgyse tehet semmit...
Egy szép napon majd a rossz hemügés kis köcsögnek látják el a baját, és amaz esetleg machinegunnal vagy kézigránáttal fog visszatérni...
süti beállítások módosítása