Tékozló Homár

Ne tessék ilyet mondani nekem, mert felborítok valamit!

2016.10.11. 09:51 | Homár Hilda | 103 komment

2000px-media_markt_logo_svg.png

19 éves a Media Markt, ami ezt a nem kerek, de azért igen szép évfordulót különböző akciókkal ünnepli. Péter meg agyvérzéssel.

Tisztelt MediaMarkt!

Alulírott felháborodásomnak szeretnék hangot adni, mivel a meghirdetett születésnapi akciójuk (0% THM akár 19 hónapra, szeptember 29-től október 9-ig) számomra nem termett mást, csak bosszúságot!

TV-reklámokból, illetve a hirdetési újságjukból értesültünk az akcióról, és mivel épp egy felújítás közepén vagyunk, remek lehetőségnek tartottuk, hogy a szükséges háztartási eszközöket beszerezzük a meghirdetett kedvező feltételekkel.

Éppen ezért szeptember 30-án, pénteken ellátogattunk a nyíregyházi áruházukba, hogy érdeklődjünk a feltételekről. Az újságból már előzetesen kinéztük, mire lett volna szükségünk: egy új hűtőre, egy indukciós főzőlapra és egy TV-készülékre. Áruházi eladóik készséggel segítettek nekünk, de sajnálattal közölték, hogy az újságban meghirdetett hűtő még nem érkezett be az áruházba. Javasolták, hogy látogassunk el ismét október 3-án, hétfőn, addigra meg fog érkezni a hűtő is. Segítségképpen tájékoztattak minket, hogy mi lesz majd szükséges a hiteligényléshez: munkáltatói igazolás saját nyomtatványon, bankszámla-kivonat és közüzemi számla.

Készülvén arra, hogy várhatóan nagy érdeklődés lesz majd a meghirdetett akció iránt, október 3-án, a munkaidőm befejeztével ismét visszatértem az üzletbe, táskámban lapult a kitöltött munkáltatói igazolás, a bankszámla-kivonatom és egy közüzemi számlát is vittem. Célirányosan már a hűtőosztály felé vettem az irányt, kis várakozás után fel is szabadult az eladó, akinek előadtam, hogy miért jártunk már ott pénteken is, és hogy akkor milyen információt kaptunk.

Az eladó – akinek a hozzáállására nem lehet semmi rosszat mondani – kis számítógépes böngészés után tájékoztatott, hogy sajnos a hűtő még mindig nem érkezett be, hanem egy központi raktárban van. A tévéből volt raktáron helyben, az elektromos főzőlapból viszont csak a kiállított darabot tudta volna ideadni. Mondtam neki, hogy ha megnézzük, és jó állapotban van, az sem probléma. Jeleztem, hogy a 0%-os akcióra szeretném mindezt megvenni. Ekkor ő elmondta, hogy ez problémát jelenthet, mivel a három termék külön raktárakból érhető el, így egyetlen hiteligénylésre ezt így nem lehet elindítani. Elmondása szerint az lett volna a jó, ha a három termék egy helyen van. Mondtam, hogy igen, azért jöttem ma, mert mára ígérték. A helyzet megoldására az eladó azt javasolta, hogy menjek vissza október 5-én, szerdán, mert addigra már biztosan meg fog érkezni a hűtő, sőt, a főzőlapból is várható egy új darab. Kicsit csalódottan, de elfogadtam ezt az opciót.

Október 5-én, szerdán, munka után ismét megjelentem az üzletben, ismét a hűtőosztály felé vettem az irányt. Ugyanaz a kolléga fogadott, aki hétfőn is, emlékezett is rám. Sajnos hamar kiderült, hogy ismét „fölöslegesen” érkeztem, ugyanis a kinézett hűtő továbbra sem akart beérkezni a raktárból az üzletbe. Tanácstalan voltam, mert nem egészen értettem, miért jelent gondot, hogy a termékek külön helyen vannak, amikor úgysem azonnal szeretném elvinni őket, hanem házhozszállítást kértem volna. Laikusként pedig azt gondolnám, hogy a hitelkérelemhez oly’ mindegy, hogy a termék melyik raktárban van, mert nem az alapján bírálják el a kérelmet…

Az eladónak ekkor mentőötlete támadt (rá továbbra sem lehetett egy rossz szavam sem), miszerint indítsam el az igénylést, a termékek kiszállítását pedig majd megoldjuk később, ha már minden beérkezett. Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy ez két nappal ezelőtt miért nem volt lehetséges, de mivel korrekten viselkedett velem, nem kötözködtem, inkább örültem, hogy végre ténylegesen elindíthatom a folyamatot.

Elballagtam hát a hiteles pulthoz, ahol mindössze két ügyintéző fogadta az érdeklődőket, ami szerintem elég karcsú, tekintve ez érdeklődést. Nagyjából 20 perc múlva került rám a sor. Az igénylés kitöltése gördülékenyen ment, hiszen továbbra is táskámban lapult a kitöltött munkáltatói igazolás, a bankszámla-kivonat és a közüzemi számla. A kitöltés után ellenőriztem az adatokat, majd az ügyintéző hölgy közölte, hogy akkor ő ezt most felküldi a központba, kb 15-20 perc a bírálat, addig tegyek egy kört az áruházban, nézelődjek. Azokat a papírokat, amelyek a továbbiakban nem kellettek, visszaadta. Mint később kiderült, itt elkövettem azt a hibát, hogy a paksamétában nem néztem át, hogy mit adott vissza és mit nem.

Megtettem a körömet, kb 20-25 perc múlva visszamentem a pulthoz, ahol még nagyobb sor volt addigra. Az ügyintéző, aki a hiteligénylésemet kezelte, akkor már nem volt ott. Amikor sorra kerültem jeleztem a kolléganőjének, hogy ezen a néven várok egy bírálatot, lehet-e tudni, megkaptam-e a hitelt, vagy sem. Kicsit pötyögött a gépén, majd mondta, hogy csak másnapra várható bírálati eredmény. Nem egészen értettem, hogy ha mindenkinek 15 perc, nekem miért egy nap, de mivel a hölgy más információt nem látott a rendszerben (nekem legalábbis ezt mondta), kénytelen voltam elfogadni a tényt. Annyit kért tőlem, hogy másnap napközben telefonáljak, és érdeklődjek az eredményről.

Október 6-án, csütörtökön a kérésnek megfelelően napközben telefonáltam. Az ügyintéző hölgy továbbra sem látott bírálati eredményt, viszont kérdezte, hogy „munkáltatói igazolásról lett-e indítva a kérelem”? Mondtam, hogy előző nap voltam bent, személyesen, és minden papírt bevittem, hiszen már elő volt készítve minden. A biztonság kedvéért jeleztem neki, hogy délután inkább bemegyek megint személyesen és megbeszéljük. Munka után így ismét az üzletben kötöttem ki, és ismét várakoznom kellett. Ráadásul odaérkezésemkor csak egy ügyintéző tartotta a frontot, majd csak menet közben csatlakozott hozzá egy kolléganő. Kb. 20-25 perc múlva került rám a sor, ismét elmondtam, hogy előző nap adtam be az igénylést, és várnám a bírálati eredményt. Némi ismételt számítógépes pötyögés után megkérdezte, hogy „munkáltatóiról lett indítva az igénylés?” – mondtam, hogy igen. Az a gond az igényléssel, hogy az igazolás nem lett elküldve a központba. Mondtam, hogy tegnap minden papírt beadtam, tudtommal minden adatot rögzített a kolléganő, majd visszaadott mindent, ami nem kellett a továbbiakban. Belenéztem a táskámba és a munkáltatói igazolás ott volt a visszaadott papírok között. Mondtam, hogy ezek szerint a kolléganő ezt is visszaadta. „Hát az baj, mert azt nem kellett volna.” – közölte. Én mondtam, hogy ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni, engem csak az érdekel, hogy jogosult lehetek-e a hitelre vagy sem – itt már kezdett fogyni a türelmem. Mondta, hogy semmi gond, az igénylés bent van, a munkáltatóit pedig felküldi utólag a központba, 15-20 perc és kész a bírálat, addig nézelődjek az áruházban. Bevallom, ezt már kétkedve fogadtam.

Ismét megtettem a körömet, 15 perc múlva visszamentem a pulthoz. Közölték, hogy még nincs eredmény. Mivel megbeszélt időpontra kellett továbbmennem, mondtam a hölgynek, hogy kénytelen-kelletlen, visszajövök másnap és addigra már biztosan meglesz az eredmény.

Még az áruház parkolójából sem fordultam ki, amikor telefonhívást kaptam az ügyintéző hölgytől, hogy a munkáltatóin rossz telefonszám van feltüntetve. Történt ugyanis, hogy a kitöltésért felelős személy a megfelelő rovatba beírta a saját nevét és telefonszámát, de a cég telefonszámához (feltehetően véletlenül) az én, munkahelyen belüli, ötszámjegyű mellékemet adta meg, semmi egyebet. Mondtam a hölgynek, hogy semmi gond, az a szám a megfelelő, amit a kitöltő személy saját számaként adott meg. Az ügyintéző megköszönte, elbúcsúztunk.

Október 7-én, pénteken, immár egy héttel az első érdeklődés után, ismét megjelentem az áruházban, ismét kivártam a soromat (ezúttal is 20-25 percet), majd sorra kerülvén ismét előadtam, hogy ezen a néven harmadik napja várom a bírálat eredményét. A hölgy pötyögött párat a számítógépen, és kijelentette, hogy „itt az áll, hogy ön visszalépett a hiteligényléstől.” – „Tessééék?” – valószínűleg annyira hirtelen és hangosan tört ez ki belőlem, hogy hirtelen minden körülöttem várakozó ránk figyelt. Egyhetes utánajárás után annyira abszurd volt, amit a hölgy állított, hogy azonnal felhúztam magam. „Ne tessék ilyet mondani nekem, mert felborítok valamit!” Pedig nekem nagy türelmem van.

Ekkor közbelépett a másik ügyintéző hölgy, és mondta, hogy ő az egyik papíron találkozott a nevemmel, nézzük meg, mert biztosan van már valamilyen eredmény. Gondoltam magamban: ideje.

Valóban egy kupac papír között ott voltak az enyéim is. Az ügyintéző, aki szerint visszaléptem az igényléstől, a papírjaimmal a kezében telefonált egyet, majd közölte, hogy tegnap engem kerestek telefonon, hogy nem jó a munkáltatóin szereplő telefonszám, és hogy én nem voltam hajlandó másik számot adni. Mondtam, hogy telefonon azt beszéltük meg, hogy a kitöltő személy neve mellett szereplő telefonszámot kell hívni, mert az a jó szám. „Igen, de a cég székhelye nyíregyházi, a munkáltatóin szereplő telefonszám pedig budapesti, ezt úgy értékelték a központban, hogy nem volt hajlandó új számot megadni, azaz visszalép az igényléstől.”

Ezen a ponton kértem, a hölgyet, hogy adja vissza azokat a papírokat, amik visszajárnak és hagyjuk az egészet a francba. Azt hiszem, ezt szó szerint is így mondtam neki.

Nem volt már türelmem elkezdeni magyarázni az alábbi két dolgot:

 - ha a három nap alatt vették volna a fáradtságot, és felhívják azt a számot, elsőre kiderült volna, hogy az egy valós és helyes telefonszám, ahol igenis meg lehet ejteni a szükséges munkáltatói hívást.

 - osztrák tulajdonú multicégnél dolgozom. A magyarországi központ Budapesten van, Nyíregyházán egy leányvállalat működik, én annak vagyok az alkalmazottja. Az itteni leányvállalat úgymond be van kötve a budapesti központba, így az itteni kollégák eléréséhez is budapesti telefonszámot kell tárcsázni. És én is ha pl hazatelefonálok a feleségemnek a benti telefonról, akkor hiába vagyunk mindketten Nyíregyházán, neki hívó félként egy budapesti számot fog kijelezni a mobil. Nem hittem, hogy a mai digitális világban ez ekkora újdonságot jelenthet – pedig én sem tartom magamat egy kütyügurunak.

A születésnapi akciójuk tehát számunkra eléggé visszafelé sült el. Azt gondolom, hogy mivel én végig jóhiszeműen jártam el, különösen az utolsó napon közölt kifogások felháborítóak. Nem jegyeztem meg egyik ügyintézőnek sem a nevét, mert nem személy szerint őket kívánom bemártani, nekem az egész eljárás mikéntje az, ami kifogásolandó. És javaslom ilyen akcióknál ne két ügyintézőre bízzák az ügyfelek fogadását. nekik sem jó és a vásárlóknak sem!

Levelemet önökön kívül eljuttatom a Magyar Cetelem Banknak, mert úgy tudom, ők állnak önök mögött hitelezőként, így a fenti leírtak egy része feléjük is panaszként szolgál. Ezen kívül továbbítom a fogyasztóvédelemnek, illetve a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blognak is.

Üdvözlettel:

Péter

UPDATE

Péter írt nekünk egy kis kiegészítést:

Lenti levelemnek végül szerencsés kimenetele lett. Október 10-én felhívtak a Cetelem Banktól is és a Media Markt-tól is. Megnyugtattak, hogy sajnálatos félreértés történhetett, így ha érdekel még az ajánlat, akkor menjek be a nyíregyházi üzletbe, ahol segítségemre lesznek. Így is történt, még aznap ellátogattunk a boltba és mindent gördülékenyen elintéztünk. Megkaptuk a hitelt, a készülékeket pedig hamarosan szállítani fogják. Így végül mégis happy end lett. :-)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 3om 2016.10.11. 09:55:17

ennyit ugrálni egy nyomorult áruhitel miatt. Cetelem? Uramteremtőm :DDDDDDDD

lanAlaturB 2016.10.11. 10:01:43

Valszeg az MM ezt letudja majd egy a "a bank volt a hulye,az ugyintezok nem a mi alkalmazottjaink,nem rank vonatkozik a panasz" mondattal.

sarostehen 2016.10.11. 10:02:05

Lehet meg kellet volna kérdezni, hogy a Debreceni áruházban van-e. Igaz pár km autózás, de lehet ott 1 nap alatt elintéztek volna mindent.

Terézágyú 2016.10.11. 10:06:55

"mivel épp egy felújítás közepén vagyunk, remek lehetőségnek tartottuk, hogy a szükséges háztartási eszközöket beszerezzük"

Iiiigen, éppen költségekbe vertétek magatokat a felújítással, háppersze, hogy most kell hitelre venni hüttőt - és természetesen tévét is!
Hát mikor máskor??

InTheGajd 2016.10.11. 10:37:41

Háromszor is veszi a fáradtságot néhány ezer forint miatt, aztán még ezek tetejébe túlbonyolítja is a dolgokat... Mit is lehet erre mondani?! Megérdemled a szenvedés minden egyes percét!

jajmarnemoderalj 2016.10.11. 10:38:00

bohóckodj csak a hitellel ahelyett hogy megvennéd kp-ra és már 1 hete nézhetnéd a főzőlapon a barátok köztet...

The Crazy One 3om 2016.10.11. 10:39:55

@InTheGajd: vette a fáradságot? azt is kamatmentesen?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2016.10.11. 10:40:11

@Terézágyú: az a bajod, hogy nem tudod mekkora élvezet festés közben tv-t nézni! sőt, még bekapcsolni se kell! (:

ideális hangyászsün 2016.10.11. 10:41:04

@sarostehen: Nekem is ez jutott az eszembe, ha már elsőre nem sikerült, ménem ment máshova. A telefonja amúgy debreceni MM-et nem tudott volna kapcsolni a mai digitális kütyügurus világban? Egyáltalán megnézte, hogy ugyanez a tévé meg miegymás az emagnál mennyibe kerül? Olcsóbban megúszta volna...

Terézágyú 2016.10.11. 10:47:12

ideillik az eredeti homárblog mottója: "fogyassz, herdálj, szenvedj"...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 10:49:25

@Terézágyú: Szerintem kekec vagy. Pont fáj neki eléggé a felújítás, hadd fizesse ki a konyhai gépeket egy év alatt.

Hogy a régi tévé miért nem jó addig, míg lesz rá pénze, vagy minek egyáltalán tévé, azt én nem tudom. Ja, tudom, hogy azon lássa a MM hírdetéseit. :))

Én azért haragszom, mert nem keresnek annyit az emberek, hogy fájdalom nélkül félretehessenek havonta egy összeget, hirtelen kiadásokra, vagy a nyugdíjra. És most nem az értelmiségre gondolok, hanem az egyszerű munkásemberekre, mint a poszter, ahogy a nemhelyesírásából kitűnik.

De legalább kevéssé modoros.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 10:51:01

@ideális hangyászsün: "az emagnál mennyibe kerül? Olcsóbban megúszta volna..."

A Homárt olvasva az emagnál vásárolni nem szerencsés. Bármi gebasz van, rohangálhat romániába.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 10:53:01

@InTheGajd: A fáradság jelentése: fáradozás. A fáradtság jelentése: fáradt állapot.

Terézágyú 2016.10.11. 10:53:13

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
"Hogy a régi tévé miért nem jó addig, míg lesz rá pénze, vagy minek egyáltalán tévé, azt én nem tudom"

Na látod.

"És most nem az értelmiségre gondolok, hanem az egyszerű munkásemberekre, mint a poszter, ahogy a nemhelyesírásából kitűnik. De legalább kevéssé modoros. "

Hááát....

"számomra nem termett mást, csak bosszúságot!"
"értesültünk az akcióról"
"ellátogattunk a nyíregyházi áruházukba, hogy érdeklődjünk a feltételekről"
"Készülvén arra, hogy várhatóan nagy érdeklődés lesz"
"Célirányosan már a hűtőosztály felé vettem az irányt"

szóval télleg munkásember?

Lady Ann 2016.10.11. 10:55:15

Bakker, én a 2. körnél feladtam volna. Grat a poszternek a türelméért, de örülök, hogy otthagyta ezt az inkompetens bandát.
@ideális hangyászsün: az Emag-ról is lehet vidám homárposztokat olvasni. Valaki kiszámolná, hogy Emag vagy MM posztból van-e több?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 11:00:53

@Terézágyú: Sokkal modorosabbak vannak, most nem akadt ki a modorosságmérőm.

Mi a bajod a jómunkásemberrel?

Terézágyú 2016.10.11. 11:12:12

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Kétségtelenül sokkal modorosabbak is vannak, de azért a meglévő kisebb modorosságok azt mutatják, hogy nem szimpla jómunkásember a pószter :)

ideális hangyászsün 2016.10.11. 11:16:03

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Bocsánat, a pixeleken nem hallatszik át az irónia, bár elég gyengusra sikeredett. Az emagnak már a neve is rosszul hangzik, nemhogy ott vásároljak.. A tabletem is a TMX miatt nem Lenovo, gyakorlott homárolvasó vagyok :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.11. 11:51:08

Gondolom a bank (és nem a Médiamárkt, mert nekik ehhez sok közük nincs) az "Ilyen helyre ilyen kell, különb helyre különb kell" elv értelmében a legtöketlenebb ügyintézőit küldte ki az akcióhoz. Én ebből egy tanulságot vonnék le: Cetelem Bankot kerülni, és kész. A pószter ott hibázott, hogy a levelet a banknak kellett volna küldeni, és másolatban kellett volna lennie a MM-nak. (Ezenkívül meg ott, hogy megvehette volna ugyanezt máshol olcsóbban. Igaz, nem 0%-os THM-mel, de valószínűleg még így is olcsóbban.)

Terézágyú 2016.10.11. 12:03:10

Egyébként a pószter is elsiklik afelett, hogy jobb is hogy nem sikerült a hitelügyintézés, mert a három árucikkből kettő nem volt elérhető egész idő alatt :)

The Crazy One 3om 2016.10.11. 12:08:36

@Terézágyú: plusz a budapesti anyvállalatra adott telefonszámot a saját munkáltatója helyett...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.11. 12:25:46

@The Crazy One 3om: Ha jól értettem, azt a saját munkáltatója cseszte el. Persze át is nézhette volna a papírt, mielőtt beadja.

The Crazy One 3om 2016.10.11. 12:28:47

@Csokis: pontosan. Nem ujjal mutagatni másra, hanem cselekedni. Perszehogy mindig más hibás.

FDToth 2016.10.11. 12:29:05

Ohhh, en anno azert buktam meg a hitelbiralaton, mert nem volt megadva a cegunk vonalas szama, es ennek hianyaban nem kaptam aruhitelt. Egybol fordultam is az pszaf-hoz, de azt mondtak h a cetelemnek joga van kerni a vonalas szamot a biralathoz. Persze arra a kedesre h mi ennek a logikus magyarazata es mi van ha nincs vkinek vonalaa telefonja nem valaszoltak... gondolom ok sem tudnak semmi okosat erre mondani...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 12:29:21

@Csokis: "át is nézhette volna"

Hát igen. Belső vállalati melléket megadni telefonszámnak magas IQ-t jelez. Mondjuk a páfrányénál magasabbat. :))

Terézágyú 2016.10.11. 12:30:27

@FDToth:
"mert nem volt megadva a cegunk vonalas szama, es ennek hianyaban nem kaptam aruhitelt."

Hát, a bank pénze, mindenféle szabályokat hoz, hogy kinek ad hitelt. Sapka vót rajtad?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 12:33:19

@FDToth: Én a bank helyében simán visszlökném a hitelkérelmet, ha nincs a vállalatnak vonalas telefonszáma. Ha nem fog jó eséllyel még egy évig műköni, nem fogja tudni az alkalmazotta visszafizetni a hitelt.

The Crazy One 3om 2016.10.11. 12:34:00

eszembe jutottak a cigányok praktikái a munkaviszony igazolására még azokból az időkből, amikor tényleg hívták is a munkáltatót. Azóta ápdételték a rendszert, nincs pardon, elutasítanak a gecibe...

Terézágyú 2016.10.11. 12:36:13

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Igen, nyilván ilyen megfontolás áll az egész mögött...
Kérdés, hogy manapság is érvényes-e még az a szempont...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 12:45:01

@Terézágyú: A gázszerelőt pont jó, hogy mobilon hívhatom, mert ő veszi fel, és rögtön érdemben beszélhetünk.

Egy cégnél viszont van egy vagy több központi szám, és kapcsolgatnak, a probléma szerint. Ha már bejáratott vagyok, akkor tudom, hogy melyik üzletkötőt akarom hívni a mobilján, de ez a ritkább eset.

Mondasz céges példákat?

Meg ne kelljen már 4,5 forintot kifizetnem percenként, mikor 70 fillérért is lehet telefonálni.

Mikor nagy angol meg amerikai cégeket hívok, van, hogy fél óráig is várni kell, miért fizetnék hatszoros árat? Inkább költök hardverre, szoftverre, mint telefondíjra.

Mérgező Hulladék 2016.10.11. 12:45:31

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: mi bajod a helyesírásával? Nem hibátlan, de állítom, az "értelmiség" kilencven százalékánál jobb ebben a témában.

@Terézágyú: lehet, hogy lakást vett, amit fel kell újítani; az albérletben meg a háztartási gépek a tulajdonoséi. Nem egy nagyon különleges forgatókönyv. Talán azért nem tért ki rá részletesen, mert nem tartozik a tárgyhoz, és semmi közünk hozzá.

Terézágyú 2016.10.11. 12:48:31

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
"Egy cégnél viszont van egy vagy több központi szám, és kapcsolgatnak, a probléma szerint."

Ez más kérdés. Most arról van szó, hogy egy cég működhet-e manapság vezetékes szám nélkül... Lehet-e, hogy van egy prosperáló (kisebb) cég, akiknek nincs vezetékes telefonjuk...?
Mert ha van ilyen, akkor ez egy elavult szűrő, hogy kötelező a hiteligényléshez egy vezetékes szám...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 12:48:52

@Mérgező Hulladék: Én 3-as tanuló voltam általánosban és gimnáziumban. Nyelvtanból még annyi se. Aki nálam sokkal rosszabbul ír, azt én lenézem. Gyarló ember vagyok, és szeretem az anyanyelvemet. Rosszul is fogalmazok, ezen is igyekszem javítani.

Ha nem biztos benne, ott a gugli, megnézi, nincs mentség.

Terézágyú 2016.10.11. 12:50:26

@Mérgező Hulladék:
"lehet, hogy lakást vett, amit fel kell újítani;"
ebben az esetben sem ez a legfontosabb, hogy azonnal legyen pl. tévéje, hitelre. Főleg ha a lakást is hitelre vette.

"Talán azért nem tért ki rá részletesen, mert nem tartozik a tárgyhoz, és semmi közünk hozzá. "

??? Ha semmi közünk hozzá, akkor miért írta le??????

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 12:50:41

@Terézágyú: Erre kértem, hogy mondj - akár fiktív - példákat, mert nem tudom elképzelni.

Az induló cégek 70%-a egy éven belül bezár.

Terézágyú 2016.10.11. 12:55:28

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Én nem ismerem a cégeket.

tehát szerinted helyes, hogy a hitelhez vezetékes számot kérnek, mert ennek megléte jól mutatja, hogy mennyire prosperáló egy cég.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 13:07:52

@Terézágyú: Erre kértem, hogy mondj - akár fiktív - példákat, mert nem tudom elképzelni.

Az induló cégek 70%-a egy éven belül bezár.

É2I 2016.10.11. 13:10:54

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Nem tennék fel egy lyukas húszfillérest sem arra a cégre sem amelyiknek _van_ vonalas telefonja.
Egyszerű kérdés: Azon biztosan el lehet érni bármikor is bárkit? Na és meddig?
Egy év alatt négyszer vált nevet, amelyik zavarosban adózik, izé halászik.

on: Az MM-es hitelpultok meg viccek, még ha semmi közük sincs hozzá. (De van, ők hirdetnek ezzel, nem moshatják a kezeiket, ergo csak olyan hitelezőt engedjenek be, amelyik érdemben- és valós időben tud elbírálni.) Én egyszer próbáltam – már nem emlékszem mire – ilyen konstrukciót, illetve nem, mert amikor kifaggattam a hölgyikét és nagy-nehezen kinyögte, hogy 30-40 perc az elbírálás, de lehet, hogy még aznap meg sem oldódik, elköszöntem. a fene sem fog még ott plázázni annyit. Átmentem az utca másik oldalára; ugyan azt, ugyan annyi árért, ugyan olyan konstrukcióval, két telefonhívással meg egy faxolással letudtuk. Volt vagy tíz perc. Így is lehet – kinek, mennyire kihelyezhető a pénze. Az meg hogy melyik hitelező áll mögötte dulvála nem érdekel.

Nick-son 2016.10.11. 13:13:00

Én megértem a posztolót. Egyszer elkísértem egy hozzátartozóm egy másik boltba hasonló akciós hiteles vásárlásra.

Nem untatnék senkit a történettel, a vége az lett, hogy inkább meghiteleztem az árut magam a rokonomnak minden idióta papír nélkül.

Terézágyú 2016.10.11. 13:13:40

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Én nem ismerem a cégeket.

tehát szerinted helyes, hogy a hitelhez vezetékes számot kérnek, mert ennek megléte jól mutatja, hogy mennyire prosperáló egy cég.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 13:15:43

@Terézágyú: Határozottan. Ha vannak ügyfelei, akkor legyen vezetékes száma.

Mondjuk, ha csak katonai megrendeléseket teljesít vállról indítható rakétákra, és van kettő ügyfele, akkor talán nem. De ha holnaptól nem rendelnek tőle, azonnal csődbe megy piac híján.

Szóval nem tudok olyan élethelyzetet elképzelni. Ha meg van egy, akkor a bank nem sokat veszített, hogy annak az egy kivételes cégnek az egy alkalmazottjának nem kölcsönzött, és ezzel kiszűrt 100 esélyesen nem telejsítő ügyfelet. Ahol dolgoznak, ott hullik a forgács.

Olyan cégtől pl. nyilván nem rendelnék postán semmit, aminek nincs földi száma, vagy nem veszik fel. Akármilyen olcsó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 13:34:13

@É2I: :)) Grrr... Tudom, csak froclizol. Akkoris. Ahhoz, hogy egy szám prím legyen, szükséges, de nem elégséges feltétel, hogy 2-vel ne legyen osztható. Ha kettővel nem osztható, akkor az még szinte semmit nem jelent, de ha kettővel osztható, akkor már kuka.

Mérgező Hulladék 2016.10.11. 13:52:10

@Terézágyú: annyit írt, hogy felújítás közepén vannak, ezért örült meg a kedvező feltételeknek. Arról nem írt, miért nem jó neki a régi tévé, ha van neki egyáltalán, meg hogy most vette-e a lakást, és hitelből-e. Na, ezekhez nincs semmi közünk.
De végülis abban igazad van, hogy még ennyit sem kellett volna írnia. Hitelre akart főzőlapot venni, mert erre van lehetősége (vagyis csak azt gondolta, hogy van :D), és felnőtt emberként így döntött.

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: rossz a skálád, a te nyelvtan kettesed nem jelenti azt, hogy aki nálad rosszabbul csinálja, az alulról az első kvintilisben van, vagy maximum a másodikban, mert te sem ott vagy. De nem dicsérlek tovább, te is tudod, miről van szó.

kiskár 2016.10.11. 13:53:38

Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!
Kedves Péter, ezt még neked senki nem mondta?

0% THM amúgy is a kedvencem.
Egyszer megkértem az unatkozó ügyintézőt, hogy mégis csináljunk egy gyors kalkulációt, mennyi lenne a havi törlesztés? Kiszámolta, a kezdőt, + költségeket, aztán a havi részleteket, amit kiszoroztam a futamidővel és kiderült, hogy mégsem 0%!!!
Ment a hát igen, és társai...
Aztán megvettem kp-ra. :)

Lakást, házat, talán még autót is megértem, hogy hitelre vesz valaki, de ilyen nélkülözhető dolgot?! Amúgy is mi szükség lehet a tévére?
Azért vásároljam meg drága pénzen, hogy fizethessem a kábeltévé díjat, az áramot és ezért reklámot és előzetest adnak????

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 13:56:40

@Mérgező Hulladék: Ennyivel löltek ki a nagybetűs életbe. Azóta persze sokat olvastam, meg igyekszem fejlődni is.

Az igaz, hogy volt rá 40 évem. De igazándiból csak az utóbbi 20 évben fejlődhettem, mióta van jó keresőoldal az interneten (altavista, meg újabban a gugli).

Terézágyú 2016.10.11. 13:59:14

@Mérgező Hulladék:
"Na, ezekhez nincs semmi közünk. "
Akkor ne levelezgessen a nyilvánossággal.

"és felnőtt emberként így döntött."

Felnőtt emberként? a politikusok is felnőttek. meg a gyilkosok is.

és jól döntött?
és vállalja a döntése következményeit?
ezek a kérdések...

sarostehen 2016.10.11. 14:04:49

@kiskár: Én többször vásároltam már tényleg 0% THM-el. TV-t ami egy forinttal sem volt drágább mint máshol. Tabletet ami új ára 45ezer.. 10 hónapig fizetek 4500-at.. szóval van valós 0% THM.. csak meg kell nézni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 14:11:05

@Mérgező Hulladék: "miért nem jó neki a régi tévé, ha van neki egyáltalán"

Vagy neki, vagy valahol a rokonságban csak van egy elfekvő junoszty a mikró tetején. A jóbarátokközt azon is bejön.

Bombaló 2016.10.11. 14:54:28

@sarostehen: Mert ez most tényleg 0% THM, @kiskár: keveri a 0% kamatos akciókkal, ami ugye más káposzta.

Az más kérdés, hogy én is szerettem volna monitort venni, de sajnos nem került min. 50000 forintba, ami belépő feltétel volt. A 0% THM akció elmúltával pedig 47000 Ft helyett már csak 43000 Ft a kinézett monitor. Micsoda meglepetés. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 15:31:17

Nah, mindenki elindult már haza, most kihívás nekik elsőzni!

Phantörpikus 2016.10.11. 16:26:28

@Terézágyú: Hadd döntse már el mindenki, hogy meddig ér a takarója, légy oly szíves.
Más sem turkál a te zsebedben. Megfigyeléseim szerint, neked egyébként is 1000 posztból egy ,ha születik, amire tudsz pozitívan is reagálni.Mindegy neked ,csak a normális gondolkodással mindig szembe helyezkedve te lehess a Homár blog trollja. Gratulálok az elért eredményeidhez. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.11. 16:40:43

@Phantörpikus: Beiratkozik egy könyvtárba, gombokért, és olvas sok szép könyvet, ahelyett, hogy azon vergődne, hogy lesz neki tévéje, ha nincs rá pénze. Amin majd nézheti napszámban a félelmet- és gyűlöletkeltő reklámokat, ha már élő menekülttel úgysem találkozik.

vizsla_barat 2016.10.11. 16:50:22

Mennyi volt ez. 1500 dollar mondjuk? Na akkor a fejlettebb orszagban bemesz a Lowe's, Home Depot, Sears (na ez mar bezaro felben van), nyitsz egy hitelkartyat (akar elotte online is,kb 5 perc) majd az elso vasarlas osszegebol lejon 10% es 12-24 hora kapsz kamatmentes hitelt, kb 20-30 dollart kell befizetni havonta. Ha valami nincs az aruhazban a raktaron, akkor is kiszallitjak.

gabors 2016.10.11. 17:11:10

@vizsla_barat: " Na akkor a fejlettebb orszagban "

ezt itt sokaig nem mondta mar senki (hala istennek) most akkor dicsekszel ??

amugy meg tudom erositeni hogy igy igaz Home Depot 35k hitelkeretet adott (hogya a teljes konyhara tervezessel mindennel naluk csinaljuk,) de nem kicsit volt tularazava igy megoldottuk magunk egy reszet a Home Depot-ol vettuk jol jott a hitelkeret persze. Amugy pont ugyanazokkal az illegalis munkasokat foglalkoztato alallalkozokkal dolgoztatnak akit en is fel tudtam venni fele penzert. :-) (fejlett orszag szerencsere)

vizsla_barat 2016.10.11. 17:17:40

@gabors: csakis hagyma emlekenek adozom:) Meg a vegen te is szitod itt a migransvalsagot. Amugy lattal mar feher embert epitkezesen dolgozni? Itt amugy arrol volt szo hogy kellett neki 3 termek (semmi szolgaltatas,hacsak a kiszallitast nem nezzuk) es hogy egy hetet rohangalt a hitelert. Pedig ugye a NAV minden lat,egy kattintas kellene egy SZSZ vagy TAJ szam alapjan a hitelbiralat. Amit imadok a Home Depotban az a gyerekeknek a hetvegi barkacs suli es hogy 19.99-ert ad egy pickup-ot 2 orara. Az biztos,hogy nehany kartyan irrealis hitelkeret van, de ezert is kerul sok idiota bajba.

Leadfoot 2016.10.11. 17:27:01

NDK-s turmixgép nem volt?

(Amúgy aki az első átkúrás után - tehát október 5-én - is visszament, az hüje.)

Dikusz 2016.10.11. 18:21:33

@vizsla_barat: hát én megkövetlek, mert azt hittem te vagy Hagyma:)
Itthon nálunk sem a fehér emberek vannak többségben az építkezéseken.

vizsla_barat 2016.10.11. 18:29:09

@Dikusz: megtisztelsz. De szegeny most koltozik epp Mary-vel:)

gabors 2016.10.11. 18:49:28

@vizsla_barat: " Amugy lattal mar feher embert epitkezesen dolgozni? " Lattam a szomszed iskola tetejet (lapost tetos balhe) ujrburkoltak a nyaron, meg mit tudom en miket szereltek fel a dolgozok fele feher volt (igaz lengyel mert kutyasetaltalas kozben halottam ahogy egymasnak ordibaltak lengyelul)...

Nalunk a hazrenovalaskor (Sandy sajnos) a "formen"/fovallakozo feher volt es neha dolgozott is lattam. Vele kotottuk a szerzodest az O nevere ment check .... de munkasok valoban mind "mexico" killer/rapist/illegal volt (gondolom)

gabors 2016.10.11. 18:53:18

@vizsla_barat: "De szegeny most koltozik epp Mary-vel:) "

Honnan tudod? Igaz nagy aradasok voltak arrafele es a "hamufalu" is 100+os arvizre keszul ha erintve vannak tudom sajnalni Ot is es mindenki mast mert ateltem mint irtam viszonylag szerencsesen Sandy-t ket auto es ket ev adok kapok a biztositoval mire a haz ujra normalis allapotba kerult.

KolompárRómeó 2016.10.11. 22:06:15

Fogyasztóvédelem??? Nekik utoljára azt írtam szerelmes levélben, hogy ha netán adóforintokból működnének, akkor azt a pénzt inkább költsék tűzijátékra. Értelme annak sincs, de legalább szép.

Alick 2016.10.11. 22:53:56

Akcióóós... akcióóós... áhhh, megyek és beveszem a leszarom tablettát.

conchita wurst 2016.10.12. 02:51:26

@Terézágyú: A részletfizetés nem=hitel

és van valós 0%os is, egyszerüen az eladást támogatják vele, be van kalkulálva az árba

olyan is van, hogy autót veszek 3 harmadra, kamat nélkül egymást követő években 1/3 1/3 1/3 a péz, és igen, sokan így veszik, akkor is ha zsebben van a pénz

különösen vállalkozók meg akik számolni is tudnak..:D

örülök hogy segíthettem

ebella 2016.10.12. 04:41:14

Ránk meg tukmálta a Cetelem a hitelt és mivel az Euronics húszezer engedményt adott, ha hitelre veszem és hétvégén, az egész ügyintézési szar meg egy fél órába és pár ezer forintba került, hát hitelre vettem. Nyilván az az üzlet a Cetelemnek, ha a végén nem tudom fizetni rendesen a hitelt. De én tudtam, hiszen eredetileg is kp. akartam. De miért ne keressek tizenegynéhány ezret, mondjuk fél óra várakozással és adminisztrálással? Alapból is szántam annyit a vásárlásra.

lanAlaturB 2016.10.12. 06:55:48

@Csokis:
Meg ennel is durvabb a hleyzet.
Egy masik multinal,egy a cetelemnel joval nagyobb bank kepviseloivel dolgoztam egyutt.

- munkaruhajuk nem volt
- par napos gyorstalpalon kepeztek ki oket.
- heti 4 orara voltak bejelentve, a fizetesuket (sokszor 2-3 honap csuszassal) egy kisvallalkozastol kaptak meg,aminek 12-18 havonta valtozott a neve,de a valodi tulaj ugyanaz volt.
A legtobben masodallasnak vallaltak gyerekneveles,masszor, mukormos,vagy valami egyeb,nem teljesen kotott elfoglaltsag melle.

axolotl77 2016.10.12. 07:53:26

Hitelt? Soha!
Addig nem veszek meg semmit, amíg nincs meg egy összegben a rávaló.

Mr. Waszabi 2016.10.12. 08:20:37

"hogy ez problémát jelenthet, mivel a három termék külön raktárakból érhető el, így egyetlen hiteligénylésre ezt így nem lehet elindítani."
És kinek a dolga elintézni, hogy a 3 termék egy helyen legyen - a boltban? Parasztvakítás az egész. Be kellett volna rendelni a 3 cuccot, az 2 nap, oszt jóccakát. A hitelszerződést amúgy is csak akkor lehet kitölteni, ha ott az áru helyben van és a vevő el tudja vinni. Nem akartak vele vesződni, ez a helyzet.

lanAlaturB 2016.10.12. 08:34:04

@Mr. Waszabi:
Ez azert nem olyan egyszeru.
Ket aruhaz kozott nincs semmilyen rendszeres szallitas,jarat.
Lenyegeben be kellene kuldeni a kozpnotbaa cuccot,ahonnan a masik aruhazba kikuldik.
Egy 110 ezer forintos teven van a cegnek mondjuk 8-10k haszna.
0 thmes hitelnel ennek egy resze megy a bankhoz.

Ha pont menne mindket aruhazba 1-2 napon belul szallitmany,mar akkoris necces az MM-nek ezt nyeresegesre kihozni, ha pedig csak ezert menne barmelyik iranyba is auto,akkor mar garnataltan veszteseges a tortenet.

Erre meg rajon az is,hogy a kulonbozo aruhazban dolgozo emberek egymasnak inkabb rivalisai,mint kollegai. Nekik az szamit,hogy az uzlet ahol ok dolgoznak,menjen,nincsenek arra motivalva,hogy egy masik MM aruhaz forgalmat noveljek.

Persze megigerni sem kell,akkor mar az elejen tudja a vevo,hogy mashova erdemes menni.

lanAlaturB 2016.10.12. 08:36:51

@axolotl77:
Ezzel en is igy vagyok.
7 eve minden honapban elrakok 40 ezer forintot a lakasra,amit kineztem magamnak.
Mar kozel 3.5 millio osszegyult a 18 milliobol.
Ha minden jol megy,a kilencvenedik szulinapomra meg is tudom vasarolni.

CM2131 2016.10.12. 09:26:47

@conchita wurst: Tévedsz, a részletfizetés = hitel. Nem az áruház adja neked, hanem egy bank, a bank kifizeti egyben a terméket az áruháznak.
És nem, nincs valós 0%-os hitel, a Mediamarkt esetében kötelező hitelfedezeti biztosítást köttetnek veled, aminek költsége fedezi az elmaradt hitelkamatot.

conchita wurst 2016.10.12. 09:38:21

@lanAlaturB: bezeg ha nem eltennéd a pénzt hanem 7 éve megforgattad volna a vállalkozásodban, már meglehetne a lakásod

lanAlaturB 2016.10.12. 09:53:07

@conchita wurst:
Vagy elveszitettem volna az egeszet.
Sajnos magyarorszagon torvenyes keretek kozott nem tudsz vallalkozni,mert boven 50% alatt van a teljesen tisztesseges vallalkozasok aranya.
Ha pedig valaszthatok a csod,vagy a borton kozott,akkor inkabb maradok alkalmazott.

A Media Markt megteheti,hogy nagyker + 8-10 aron adja mondjuk a mobilokat.
Szerinted az en boltom meddig menne,ha ugyanezt tennem,es a Samsung S7 edge 200k feletti nagyker arara meg raraknam a 10% hasznomat?

Annie Oakley 2016.10.12. 09:57:24

Miért gondolják az emberek, hogy amikor egy üzlet akciót hirdet, akkor a vevő felé ilyen szintű kötelességekkel tartozik? Persze, az más, ha egy meghirdetett áru egész idő alatt egyáltalán nem elérhető, de amúgy aki kapja, marja... Bemegy és hőbörög, hogy miért nem vörös szőnyeggel, és teljes arukeszlettel várják...

conchita wurst 2016.10.12. 10:20:59

@lanAlaturB: oké meggondoltam magad eszedbe ne jusson vállalkozni, nem neked való

FlybyWire 2016.10.12. 10:27:53

Évek óta nem igazán nézek tévét, bő 1 éve nincs is itthon, és csodák-csodája: a kutyának nem hiányzik :)
Ha már nagyon nem bírunk magunkkal, a 24 collos monitoron megnézünk egy-egy filmet a Netflixen vagy letöltve.

Ha a gyerek lesz már vagy 5-6 éves, lehet hogy veszek valami OLED-es nagy dögöt, házimozinak, de tévé előfizetésem a büdös életben nem lesz többet, maximum netflix és klónjai esetleg.

GQ 2016.10.12. 10:30:36

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: tegyük gyorsan hozzá, értelmiségi is kevés keres annyit, hogy egy hirtelen nagyobb beruházás ne okozzon gondot :)

FlybyWire 2016.10.12. 10:40:31

@axolotl77: ez Magyarországon hány emberre jellemző szerinted, mondjuk lakás vásárlásakor?
Lehet itt puffogtatni ilyeneket, nekem is beszólt egy haverom hogy minek akarok 15 misit felvenni (majd) egy 32 milliós házra, mert az mekkora rizikó. Merthogy ő házat sem vett hitelre.
Ja, csak éppen ő programozó zsoldos, aki alá apuciék már egyetemen is lakást tettek bytheway, én meg egy diplomához szükséges támogatás után semmit nem kaptam (és nem is kértem), és csak 2x voltam anyagilag lenullázott munkanélküli azóta, szóval az ilyen magadfajta nagyokos nagyarcú bekérdezőket néha igazán szívesen rúgnám körívesen homlokon.
No offense.

FlybyWire 2016.10.12. 10:41:43

@lanAlaturB: hehe, ez is jó válasz a hülye trollnak :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.12. 10:49:02

@GQ: Jah, a pedagógusokat és bölcsészmérnököket vegyük ki.

Én sajnálom a pedagógusokat, és ugyanakkor haragszom rájuk. Nagyon szar az oktatás, és ez 90%-ban a rossz pedagógusok bűne. Ha rendesen tanítanának, nem sajnálnék tőlük 2-3 szoros fizetést.

Szarazinda 2016.10.12. 10:50:40

@vizsla_barat: @gabors: Szerényen és mély tisztelettel kérdezném, hogy most akkor ti itt mire is veritek?

Foreman lesz az a foremen

axolotl77 2016.10.12. 10:57:40

@FlybyWire: Mi fáj, mondd! Bántottak? Nagyon beletiportak a lelkedbe? A tehetetlenségedből ered? Pszichológus már látott? Ilyen zsigeri gyűlöletet olvasván nem tudok egyébre gondolni. (Azért arra köríves rúgásra nekem is lenne némi reakcióm. Te kis bátorka! Vagy akkor ne írd oda, amit odabiggyesztettél a végére!)
De kicsit lenyugodva: a poszter áruhitelről beszélt. És én is.

Szarazinda 2016.10.12. 11:00:28

@kiskár: hát akkor az az ügyintéző nem tudott számolni. A 0% az bizony 0%, értem én, hogy mindig minden gyanús, mindig átverik a keményen dógózó kisembert a csúnya bankok, meg multik, de én átlátok rajtuk, ésatöbbi, de az a helyzet, hogy a 0% az annyi. Ha nem így lenne, azt rajtad kívül a bankfelügyelet, a fogyasztóvédelem, de egy, a havi törlesztőt 12-vel megszorozni, és/vagy számológépet használni tudó ember már kiszúrta volna.

Én is. Vettem már néhány dolgot ilyen akciókban, engem valahogy nem vertek át. Legalábbis ezzel.

I_Isti 2016.10.12. 11:45:24

Jólvan, én vagyok a paranormális, de fehér alapon fehér betűket nem látok itt, ebben a szövegdobozban.

FlybyWire 2016.10.12. 12:02:27

@axolotl77: azt írtad, semmit, ennek pedig része, hogy lakást sem.
Tanulj meg pontosan fogalmazni.
Az aggressziódra meg nem reagálok, ehhez már túl sok trollal találkoztam :)

élhetetlen 2016.10.12. 12:11:26

@axolotl77: Nem vagyunk egyformák. Biztosan jó a te módszered is, de mikor az első lakásom összejött, és csak egy kölcsön kapott ágy volt benne, semmi más, én bizony megvettem hitelre a lemezjátszót, magnót, hangfalakat, mert egészen más „zenehallgatás közben” gyűjtögetni a pénzt, mint esténként csendben nézni a falat egy évig, amig összejön a pénz.

élhetetlen 2016.10.12. 12:30:55

@The Crazy One 3om: „budapesti anyvállalatra adott telefonszámot a saját munkáltatója helyett...”. Itt már senki nem ért semmit. A saját cége telefonszámát adta meg. „Az itteni leányvállalat úgymond be van kötve a budapesti központba, így az itteni kollégák eléréséhez is budapesti telefonszámot kell tárcsázni.”.

élhetetlen 2016.10.12. 12:45:39

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Az öt számjegy nem feltétlenül belső mellék. Nálunk is az volt, hogy a cég összes vonalasának az első három számjegye ugyanaz volt, az utolsó öt a saját. De ezek teljesen önálló számok voltak, nem mellékek. Ha az ügyintéző ismerte volna ezt a rendszert, akkor a másik szám első három karakterét átírja az ö számjegy elé, és kap egy működő telefonszámot, de az sem lett volna jó neki, mert az is budapesti szám lett volna. A vevő ebben nem sáros, mert volt egy működő telefonszám az öt jegyű nélkül is, csak budapesti volt, és ez nekik gyanús volt.

axolotl77 2016.10.12. 13:19:02

@FlybyWire: "az ilyen magadfajta nagyokos nagyarcú bekérdezőket néha igazán szívesen
rúgnám körívesen homlokon"
Ki az agresszív? Egy előbbi hozzászólásodban említetted gyermeked. Őt remélem nem ilyen szellemben neveled.

axolotl77 2016.10.12. 13:22:13

@élhetetlen: Én nem is erre gondolok, hanem a munkahelyemen azon emberekre akik 2-3 év múlva dobják ki a tévéjüket, évente cserélik a mobiljukat, stb. csak mert azok már - szerintük - korszerűtlenek. Ezekre szépen veszik fel a hiteleket, közben meg sóhajtoznak arról, hogy milyen nehéz is a megélhetés.

élhetetlen 2016.10.12. 13:22:32

@Terézágyú: „ebben az esetben sem ez a legfontosabb, hogy azonnal legyen pl. tévéje, hitelre.”. És, ha neki fontos? Ismered azt a kifejezést, hogy „egy füst alatt”? Volt egy jó ajánlat, amivel be tudta volna szerezni mind a három tételt. Nem ment egyszerűen. Egész nyáron lenn vagyok Balatonon egyedül. Nekem is kell a TV. Bedöglött, a hűtőm még ment, de már rossz volt a szigetelése, mi is megálltunk lefele menet az MM-nél, és vettem TV-t is, hűtőt is, egy futammal levittük, és Cetelem 0 THM-mel, tíz hónapra, mert ugyan volt pénzem, de miért ne. Nincs ebben semmi abnormális.
„??? Ha semmi közünk hozzá, akkor miért írta le??????”. Nem azt írta le, hogy miért kellettek a termékek, hanem a kölcsön felvevésének a buktatóit.

sas70 2016.10.12. 13:28:01

@Bombaló: Na igen, az ilyen konstrukciók pont arra vannak kitalálva, hogy a régi készletet ki lehessen söpörni és azért októberben vannak, mert így már befér majd a karácsonyi készlet. Ami ebben az időszakban nem megy el, abból lesznek az extra kedvezményes "behívó" termékek január, február környékén.
Amúgy meg tényleg sikeres akció lehetett, mert vasárnap beszaladtam a MM-ba és teli volt emberekkel.

élhetetlen 2016.10.12. 13:37:41

@axolotl77: Tök mindegy, kikre gondolsz, én csak azt írtam, hogy megvenni valamit, aminek a használatát élvezed, érdemesebb hitelre, mint egy évig nélkülözni azt a terméket, amire vágysz, hogy össze sprólod az árát. Mert így, amig „sprórolsz”, azaz fizeted a részleteket, addig már élvezheted is a használatát.
Már csak szórakoztatás. Majdnem minden embernek van valami, amire szívesen költ. Van, aki kocsmázik, van, aki utazik, és van, aki a kütyük megszállottja. A barátnőm férje ez az utóbbi. Asszony hazamegy, apuci kérdezi, hogy na, mit látsz? Barátnőm néz körbe sokáig, semmit. Na, ne! Új TV-t vettem. A barátnőmnek a régi is egy fekete doboz volt, és az új is. De rengeteg jó tulajdonsága is van a férjnek.

Fideszes Oliharga 2016.10.12. 13:49:51

A fasze kell hitelel bohockodni, en mindig KP-ra vasarlok.

gabors 2016.10.12. 17:28:38

@Szarazinda: amugy formen mert apja es a fia volt a vallakozo aki dolgozott de masbe is bele kothetsz nem zavar .... csak gondolkodas formalas es "troll"-kodas a cel....

szerintem lehet tanulni abbol hogy "nem csak ugy mehetnek" a dolgok ahogy most eppen orbanisztanban mennek

lehet uj vagy akkor bocs.... de ide egyelore barki kommentelhet meg akkor is ha neked ez valamiert nem tetszik...

2016.10.12. 17:57:47

@InTheGajd: miért érdemlen szenvedést??? az áruház hirdetett egy szolgáltatást, amit szarul csinálnak. Ez nem a posztoló hibája, azt ekézd aki a hibás, oksika ?

Szarazinda 2016.10.13. 00:03:53

@gabors: a) az egyes szám az egyes szám, b) lehet ürügyet találni a nagyképűsködésre, de azért azt mindenki tudja, hogy lehet csinálni dolgokat másképp, szóval, ha valami trollkodás, ha már belekezdtünk, akkor az az, amit ti csináltátok édeskettesben, annack, hodzs itth amörikában de youl chinalyack ehhez a poszthoz semmi köze, c) ki állította az ellenkezőjét, azt posztolsz, amit akarsz, ahogy én is.

Reactor 2016.10.22. 18:28:12

Hitelfelvétel...ilyen az amikor a balek házhoz megy a pofonért. Ha ennyire nem kell neki a pénze, inkább adja nekem, én majd varázsolok neki hűtőt. Kb. ugyanoda jut, de én legalább jól jártam...

@axolotl77: Egyetértek veled. Többek között a válság is ezért robbant ki, mert a sok idióta fölvette a hitelt, kell egy Ford Mondeó is a másik két kocsi mellé, meg egy fullHD-s ötdimenziós plazmatévé a vécébe, me' a szomszédnak is van, és nanehogymá'...aztán mikor vissza kéne fizetni, nincs miből, inkább megy jajgatni a médiába, hogy jájájáj a csúnyarossz bank elszedi a házamat, segítsen rajtam valaki, hilfe-hilfe stb. Valaki segíteni is fog rajta, és ezt a valakit adófizetőknek hívják. Csávókám meg azt látja, hogy nyugodtan járhat hitelért a bankba mint a jó kútra vízért, mindig lesz, aki visszafizeti helyette, vagy a bank a két szép szeméért majd jól elengedi a tartozását, de arról szó sem lehet, hogy bármire is összespóroljon, őneki mindent azonnal, az oroszlánt is!
Nos, ennek isszuk mái napig is a levét.
Ha nincs 250 forintod Kinder Buenóra, akkor nem az a megoldás, hogy megyünk Kolompár Teszlatrooperhez pénzért, aztán 1250 forintot fizetünk vissza, amiből 5 darab Kinder Buenó is kitelik, hanem vagy beérjük egy olcsóbbal, vagy várunk egy kicsit amíg összejön a pénz.

Nati Walter 2019.07.13. 14:33:59

Na a cetelem online hitele is elég érdekes...az utamutato alapjàn banki szàmlakivonat is jo lenne vagy munkàltatoi.A lényeg a VAGY szócskàn van.....a procedura végén az emailben a munkaltatoit szajkozzàk,bankszàmlakivonatrol semmi....
Na ez is megérne egy vizsgàlatot
süti beállítások módosítása