Tékozló Homár

Se számla, se válasz, a T meg majd beáraz

2016.11.07. 15:16 | Homár Hilda | komment

75585-lost-love.jpg

István az ágytól-asztalól-facebooktól gondolat jegyében nagyon szeretne mielőbb minden közös ügyet lezárni egykori szolgáltatójával, és ezért tesz is dicséretesen proaktív módon, de a Telekom úgy látszik még nem készült fel a szakításra.

Kedves Homár!

Az alábbi nagyon tanulságos kis történetet szeretném Veled megosztani. Kár nem ért ugyan (majd fog?:), de mindenképpen érdekes a dolog.

Történt, hogy 2016. szeptemberében úgy döntöttünk (mármint a nejem és én), hogy a Telekomnál lévő mobil előfizetésünket átvisszük egy másik szolgáltatóhoz. Ahogy a számot ’fogadó’ cég javasolta, bementünk a Telekom egyik ügyfélszolgálatára adatokat egyeztetni – ti. ha eltérőek a személyes információk, akkor meghiúsulhat a számhordozás- , és egyúttal meg is kérdeztem az ottani, amúgy nagyon kedves kollégát, hogy mi a menete a számhordozásnak, hogy lesz az elszámolás. Ő úgy tájékoztatott, hogy a sikeres számhordozást követően kb. 2 hét múlva fogok kapni egy számlát, amin a teljes befizetendő összeg szerepelni fog, fizessem be és elbúcsúztunk egymástól. A sztorihoz hozzátartozik, hogy a havi díjakról csak e-számlát kaptunk az online ügyfélszolgálaton a személyes fiókunkba, az alapján fizettünk átutalással, a sok év alatt sosem késve a fizetéssel.

Három nap múlva a számhordozás megtörtént. Sikersztori? Részben.

Eltelt két hét, de számlának se híre, se hamva. Megpróbáltam többször belépni az online ügyfélszolgálatra, de már elérhetetlen volt. Gratulálok, ezt sikerült elintéznie a Telekomnak… Ha javasolhatnám nekik, azért ilyen esetekben betekintésre megmaradhatna egy „butított” felület, ahol csak a folyószámla információkat látná az emberfia (ha már Telekom ügyfél volt), ez ugyanis nagyban megkönnyítené a számlafizetést (és a tájékozódást, ugye).

Második lépésként (újabb napok-hetek teltek el!) felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot. Ott nem tudtak segíteni, mert az ügyintéző „már nem látja” a folyószámlámat. (Nem vagyok ügyfél!). Ő is említette a 2 hetet, de ne keseredjek el, meg fog érkezni az a számla biztosan. Itt már gyanakodni kezdtem, és rákérdeztem, mi van akkor, ha mégsem… Persze, bemehetek a személyes ügyfélszolgálatra és befizethetem ott. DE figyeljek arra, hogy olyan ügyfélszolgálatra menjek, ahol pénztár is van(!), ellenkező esetben nem tudok fizetni. Itt kezdtem tikkelni… nem véletlenül választottam, hogy online fizettem a számlákat, postára sem szeretek járni. Én csak azt szeretném, hogy küldjenek egy (vég)számlát a kb. egy hónapja frissen egyeztetett postai címemre.

Level 3: tovább vártam, de a várva-várt számla csak nem jött. Ekkor küldtem egy e-levelet az ügyfélszolgálatnak, amiben leírtam az esetet, megadtam az MT azonosítómat illetve a korábbi hívószámot is (biztos, ami biztos J), sőt még az e-mail címemet is, ami azt jelenti, hogy már három csatornán is tud(ná)nak velem kommunikálni. Ebben a levélben kértem őket, hogy közöljék ki az aktuális tartozásomat (és zárjuk le végre a közös múltat).  

A kommunikációs felületen 3 nap válaszidő volt feltüntetve, de a levelet immár két hete elküldtem nekik. Természetesen gondolhatod: se válasz, se számla.

Itt tartunk most. Várok egy számlát, de csak nem akar megérkezni.

Tisztelettel:

István

 UPDATE nov. 22.

István számolt be a fejelményekről:

Sziasztok,

eljött, aminek el kellett jönnie: mivel azóta sem érkezett semmilyen információ (se papíron, sem elektronikusan), bementünk hát a T egyik ügyfélszolgálatára, ahol készségesen válaszoltak a hátralékkal kapcsolatban, így az ügy megoldódott, legalábbis remélem.

Azért van csavar a történetben, nem is kicsi, leírom tanulságképpen:

A beszélgetés alatt ugyanis kiderült, hogy a T „az ügyfele kényelme érdekében” igenis elpostázta azokat számlákat. Rövid nyomozás után arra is fény derült, hogy hova (most kapaszkodj): egy olyan címre, ahol már 2001 óta nem lakunk. Hogy ezt a címet honnan vették, nem tudom Igaz, hogy 1996 óta vagyok a Westel, (majd a 2004-től a T) ügyfele, de a szóban forgó mobil előfizetés jóval a költözés után, emlékeim szerint 2005-ben keletkezett, és a számlák még papíralapon érkeztek az akkori címemre.

Arról nem beszélve, hogy szeptemberben egyeztettünk adatokat (igenigen, a lakcímet és a levelezési címet is).

Ennyi. Ezernyi kérdés marad megválaszolatlanul :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2016.11.07. 15:19:09

"DE figyeljek arra, hogy olyan ügyfélszolgálatra menjek, ahol pénztár is van(!), ellenkező esetben nem tudok fizetni. Itt kezdtem tikkelni… nem véletlenül választottam, hogy online fizettem a számlákat, postára sem szeretek járni."

Hát.... nemszeretésnek nyögés a vége...

A többi dologban igazad van.

Baluci 2016.11.07. 15:22:58

Vazze... Mások akkor se fizetnek sokmindent ha számlát kapnak. Posztoló meg könyörög a számláért...

FDToth 2016.11.07. 15:29:58

Telekom nem kapkodja el, van, hoyg hónapokig nem válszol., cserébe nem is kér befizetést (nem is kérhet). így műkodik ez...

no.nick.today 2016.11.07. 16:16:07

A szokásos hiba:
Hordozás előtt át kellett volna térni feltöltőkártyásra vagy csekkes befizetésre.

Tron65 2016.11.07. 16:59:05

Pedig válaszoltak!
Ott van minden a (Té-s) elektronikus fiókodban a számlával együtt!!!

Majd a behajtónak küldenek papír alapút, de TE botor módon elektronikusat kértél.

The Crazy One 3om 2016.11.07. 17:12:45

valaki össefoglalná kérem a ma történteket? Szégyen, nem szégyen, de termeltem a pízt és nem értem reá...

Taurusz 2016.11.07. 17:19:22

Ez nem volt már négy évvel ezelőtt? Még mindig szarik bele a T? Nem is kell nekik annyira a pénz...

CID.. 2016.11.07. 17:36:45

Majd az átvevő szolgáltatód kiszámlázza az esetleges tartozást. Nem kell aggódni;)

pöndörödő macskaseggszőr 2016.11.07. 18:27:25

Drágaszágom! Fogsz majd fizetni, nyugi!

Manyecska. 2016.11.07. 18:45:00

@The Crazy One 3om: énsenem, épp az előbb szedtem ki egy cukros bácsit /v.ö.: cukorbeteg/ a villamos alól akkorát zuhant hogy hanyattesett- még jó hogy fogtam- de a lábait ki kellett szednem mielőtt a villamos levágja.:(( véletlenül mentem vissza egy megállót ha én nem vagyok ott épp akkor tuti ott hal meg ugyanis senki!! nem segített csak felemelni a földről jött oda két srác később..baszki majd kétméteres ember volt. ritka szép koreográfiát mutatott be szegény:(( Na ma nem hiába éltem. Holnap már én is dolgozom azérttartittaz órszág.:D ON

The Crazy One 3om 2016.11.07. 18:59:06

@Manyecs: no, szép cselekedet :) pedig neked a konyhában a helyed, nem tudtad?

Megdobbent 2016.11.07. 19:41:04

@Manyecs: Bravo! Lassan kiveszunk mind, akik neha azert lehajolnak egy kihulo-felben, vagy epp sinen fekvo embertarsunkhoz. Nade nyilvan te is ronda sorosberenc vagy, ahogy en is ;)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.07. 20:28:24

@The Crazy One 3om: :))

@Manyecs: @Megdobbent: Ja, igen, lehet hogy migráncs volt, azért nem segített senki. Nehéz felismerni a mirgráncsokat, mert emberi alakot vesznek fel, mint az űrgyíkok.

Vasárnap a teszkó előtt 3 fiatal arab fiatalember ilyen arab zenére táncolt. Szürreális élmény volt. Bementem, és azt vártam, valami bazár lesz, de csak a szokásos teszkó volt.

joska141 2016.11.07. 20:46:02

Pár hét múlva majd fog jelentkezni egy végrehajtó cég a nem befizetett végszámla miatt. Ugyanis a kötött szerződésben e-számla szerepel, amit nem tudnak kiküldeni, mert a számhordozással megszűnt az ügyfél e-mail címe. Később hiába közli az e-mail címet, oda csak egyszer küldenek számlát. Nyomtatott számlát szintén nem fog kapni, mert nem így szólt az szerződése, tehát ilyet utólag sem készítenek.
Tudom, mert ugyanezt már korábban végigjártam.

vizsla_barat 2016.11.07. 21:35:30

@joska141: fejlettebb orszagban a szolgaltatas megszunese utan is aktiv marad az e-hozzaferes a szamlazasi rendszerhez. Comcast-on pl meg mindig latom a 11 evvel ezelotti cimemen a kikapcsolt szolgaltatast. Attol mert valaki elment,nem biztos hogy egybol format c:-t kell nyomni az okos IT-seknek. Mert lehet hogy visszajon.

2016.11.07. 22:11:09

@vizsla_barat: szerintem az IT rendszereket betanított és a részegségig leitatott cerkófmajmok tervezik. Kizárt dolog, hogy értelmes ember, aki ismeri a valós folyamatokat, ilyen csapnivaló szemetet tervez és fogad el, hogy törölnek minden kommunikációs felületet az ügyféllel.

VT Man 2016.11.08. 03:25:37

Posztolonak igaza van, en is igy jartam, bar legalabb fizetesi felszolitast kaptam az osszeggel, majd utalom. Szamla ugyse lesz soha, mert e-szamla volt es telefonszammal leptem be.

ebella 2016.11.08. 05:18:03

Nem azért, de a T -vel nem szabad szóba állni. Aki megteheti hagyja ott! Ezek is csak megerősítik az alaptételemet. Inkorrekt a cég mindenkivel akivel csak megéri. Alkalmazottal, szerződővel, gyakorlatilag ez az alapállásuk.

besarock 2016.11.08. 06:11:03

" Itt kezdtem tikkelni"
Magyaran a szamhordozas miatt egy gyogyithatatlan betegseg jeleit tapasztalod magadon ?
hu.wikipedia.org/wiki/Tic

besarock 2016.11.08. 06:17:56

Mi olyan ket eve kiprobaltuk az IPTV-t,de az csak a bekotes utan derult ki,hogyha a 3 tv keszulekbol az egyiken hd adast nezunk,a masik ketton az osszes hd csatorna hibauzenetet dob. Visszaadtuk az egesz szarjukat ket het utan,mondtak,hogy igy az ingyenes bekotes 30k lesz.
Azota is kuldik a szamlat.
Persze ha kuldenek,se fizetnenk be,de ez mar reszletkerdes.

Terézágyú 2016.11.08. 07:33:59

@Kulics:
"szerintem az IT rendszereket betanított és a részegségig leitatott cerkófmajmok tervezik. Kizárt dolog, hogy értelmes ember, aki ismeri a valós folyamatokat, ilyen csapnivaló szemetet tervez és fogad el"

Egy kicsit túlzol...
De csak egy kicsit :)

Terézágyú 2016.11.08. 07:37:50

@joska141:
"Pár hét múlva majd fog jelentkezni egy végrehajtó cég a nem befizetett végszámla miatt. Ugyanis a kötött szerződésben e-számla szerepel, amit nem tudnak kiküldeni, mert a számhordozással megszűnt az ügyfél e-mail címe. Később hiába közli az e-mail címet, oda csak egyszer küldenek számlát. Nyomtatott számlát szintén nem fog kapni, mert nem így szólt az szerződése, tehát ilyet utólag sem készítenek.
Tudom, mert ugyanezt már korábban végigjártam. "

:( Szívás.
Vagyis az van, amit korábban leszögeztem: ha tiszta helyzetet akar a pószter, akkor bizony elballag egy kasszás trépontba, és befizeti a pénzt...

The Crazy One 3om 2016.11.08. 07:52:15

@Terézágyú: így van! Lehet játszani ki az erősebbet: az egyik dafke csakazértis várja e-mailben a számlát, a másik meg dafke csakazértse küldi.

Ismét egy remek példa, ahol nem a megoldás a lényeg, hanem hogy azért is igazunk legyen, azért is az legyen, amit én mondtam. István, egyszerűbben nem tudom megfogalmazni: neked legyen több eszed és fizesd be kápében...

Terézágyú 2016.11.08. 08:14:08

@The Crazy One 3om:
"egyszerűbben nem tudom megfogalmazni: neked legyen több eszed és fizesd be kápében... "

:)

Manyecska. 2016.11.08. 08:55:55

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: :D ember én vagyok migráncs szülő gyermeke, vazze :P najó Csíkszereda és környéke /+Brassó,.. Nagyvárad..:P/ teljesen nóórmális embör volt csak meghűlt a vér mindenkiben! Majdnem besodort engem is a villamos alá mellesleg mert magával rántott.:((( ja OFF

Terézágyú 2016.11.08. 08:58:33

@Manyecs:
"ember én vagyok migráncs szülő gyermeke, vazze :P najó Csíkszereda és környéke /+Brassó,.. Nagyvárad..:P/"

Hááát....

Manyecska. 2016.11.08. 09:02:12

@Terézágyú: tipográfiailag ne menjünk most bele, de a nevem ázsiai :DDD..

Manyecska. 2016.11.08. 09:04:16

Szerintem a postás sem szeret postára járni bárki megmondhassa!

Terézágyú 2016.11.08. 09:21:22

"felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot. Ott nem tudtak segíteni, mert az ügyintéző „már nem látja” a folyószámlámat. (Nem vagyok ügyfél!). Ő is említette a 2 hetet, de ne keseredjek el, meg fog érkezni az a számla biztosan. Itt már gyanakodni kezdtem, és rákérdeztem, mi van akkor, ha mégsem… Persze, bemehetek a személyes ügyfélszolgálatra"

És mi van, ha már ott sem látják a folyószámláját? :)))

Manyecska. 2016.11.08. 09:42:11

@Terézágyú: akkor hívnak egy tisztánlátót.

Terézágyú 2016.11.08. 09:48:54

@Manyecs:
én vállalok tisztánszaglást.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.08. 09:54:56

@no.nick.today: de ezt szerintem mondják is, sőt talán nem is lehet másképp (illetve ezek szerint mégis).

A posztoló meg nyugodjon le a picsába, ha majd jön számla befizeti, ha nem, akkor nem, aztán ennyi.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.08. 09:58:58

@Kulics: a folyamatokat sose az találja ki, aki a rendszert tervezi, sőt csak hogy igazán vicces legyen még csak nem is kommunikálnak soha, mert hát minek.

Terézágyú 2016.11.08. 10:23:25

"sőt csak hogy igazán vicces legyen még csak nem is kommunikálnak soha, mert hát minek."

na igen, a programozók ilyenkor elfelejtik, hogy most ők a szolgáltató, ők vannak a kliensért...

joska61 2016.11.08. 10:38:23

A legnagyobb esély arra mutatkozik, hogy a posztoló úgy fél év múlva fog kapni egy számlát, 6 havi előfizetési díjról, és a késedelmi kamatyokról.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.08. 11:03:17

@The Crazy One 3om: Na, de hogy a tökbe fizesse be, ha a Té nem mondja meg, mennyit fizessen? A telefonszámla normál állapotban változó dolog, nem átalánydíjas.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.08. 11:07:10

@joska61: Azt az egyet teheti meg, hogy ezt az egész történetet leírja egy rendes, "póstai" levélben, amelyben egy füst alatt felszólítja a Tét a végszámla kiküldésére, és a levelet ajánlva feladja. (Ez biztos edves lesz a Tének, hisz' ők mégiscsak a Matáv, szülőanyjuk nékik a M. Kir. Pósta- és Sóhivatal) Innentől ha elkezdenek baszakodni, hivatkozhat arra, hogy ő nem csak azt tette meg, ami a kötelessége, hanem többet, is, kaptyák be.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.08. 11:10:05

Ja, és még egy -általános, nem csak a Matávra érvényes- tipp. Nem tudom, hogy itt írta-e valaki anno, vagy "megélhetős" kollégámtól származik, de telefonos ügyintézésnél, ha necces beszélgetés várható, ő mindig az angol nyelvű ügyintézést választja, mert oda sosem az egybites mancikát ültetik, hanem valaki rutinost.

The Crazy One 3om 2016.11.08. 11:10:27

@Csokis: biztos, hogy a személyes ügyfélszolgálaton, ahol kassza is van, ott megmondják mennyit kell fizetni...

Itt a sirám lényege az, hogy erőlteti a poszter a semmit. Egyrészt természetesen a tének a zannya picsája. Nem létezik, hogy egy nyomorék PDF-et nem lehet átküldeni egy email cimre, de ha a poszter által leírt "zárjuk le végre a közös múltat" valós cél, akkor bizony el kell sétálni (vagyis be kell fáradnia ) a boltba

EurósParaszt Lite 2016.11.08. 11:20:49

@Kulics: mivel mentalias kerdese: dehogyisnem letezik!

2016.11.08. 11:53:42

@The Crazy One 3om: a "lezárni a múltat" forgatókönyvbe NEM fér bele, hogy akár posta címre, akár valós, és nem a té által megszüntetett email címre kimenjen a számla? Te tényleg a posztert hibáztatod ???

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.08. 12:00:35

Pszt! Jól érzékelem, hogy nem lesz ma már délelőtti poszt?

EurósParaszt Lite 2016.11.08. 12:02:28

Tartson akkor aptijanko linux-felorakat, szorakoztassuk magunkat. Ha mar ma is sikerult fejen szarnia onmagat hon szeretett beloggazdasszonyunknak. Bar e titulus eros ra.

Terézágyú 2016.11.08. 12:02:58

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Hát, amíg EHHEZ érdemben hozzá nem szólsz, addig nincs új, mert addig nem érdemes...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.08. 12:05:29

@Terézágyú: Én negyedikként érdemben hozzászóltam. Csak kihagytam a csúnya szavakat.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.08. 12:08:35

@The Crazy One 3om:
Szerintem a poszt lényege, hogy:
1.) Ha egyszer elvileg nem kell bemenni a ügyfélszolgálatra egységsugarú Mancikával hülyeségeken vitázni, akkor tényleg ne is kelljen.
2.) És ha egy lezárás két hét, akkor a poszternek ne kelljen a postaládát lesnie, hogy mennyi is az a két hét.
3.) És ha egyszer a Té baszta el, akkor később (megelőlegezve az apdétet) ne kelljen a késedelmi lószarokon rugózni, tovább rabolva az ügyfél idejét, és leszívva az energiáit.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.08. 12:09:05

@EurósParaszt Lite: Lehet, hogy már volt, akkor bocsi.

Mindenki töltsön le egy terminálemulátort az android telójára, és próbáljon hasonló válaszokat kicsikarni a shellből.

$ ar x God
ar: God does not exist

$ cat "door: paws too slippery"
cat: cannot open door: paws too slippery

$ cat "food in tin cans"
cat: cannot open food in tin cans

$ lost
lost: not found

$ make love
Make: Don't know how to make love. Stop.

$ make war
Make: Don't know how to make war. Stop.

$ rm God
rm: God nonexistent

% gotta light?
No match.

% mkdir yellow_pages; cat > yellow_pages
yellow_pages: Is a directory

% !1984
1984: Event not found. # (on some systems)

% rm meese-ethics
rm: meese-ethics nonexistent

% ar m God
ar: God does not exist

% "How would you rate Reagan's incompetence?
Unmatched ".

% [Where is Jimmy Hoffa?
Missing ].

% ^How did the sex change^ operation go?
Modifier failed.

% If I had a ( for every $ Congress spent, what would I have?
Too many ('s.

% sleep with me
bad character

% got a light?
No match.

% man: why did you get a divorce?
man:: Too many arguments.

% ^What is saccharine?
Bad substitute.

% %blow
%blow: No such job.

% \(-
(-: Command not found.

% sh

$ PATH=pretending! /usr/ucb/which sense
no sense in pretending!

$ drink <bottle; opener
bottle: cannot open
opener: not found

$ mkdir matter; cat >matter
matter: cannot create
What ->

>%touch me
>%chmod 000 me
>%touch me
>touch: cannot touch me: permission denied

Slightly enhanced version:

% cd /tmp
% touch this; chmod 000 this
% ln -s /usr/bin/touch U
% U this
U: cannot touch this: no write permission

$ ar x "my love life"
ar: my love life does not exist

$ ar x "matey, the treasure"
ar: matey, the tresure does not exist

$ talk Gorvachev@Kremlin
talk: Kremlin: Can't figure out network address.

$ talk Comrade Khruchev
[Your party is not logged on]

Terézágyú 2016.11.08. 12:09:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Úgy látszik az nem számít "érdemben"-nek.
Mondjuk én is szeretném, ha ennél többet írnál, mert én szívesen olvasom a véleményedet... :)

The Crazy One 3om 2016.11.08. 12:11:42

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "Mindenki töltsön le egy terminálemulátort az android telójára, és próbáljon hasonló válaszokat kicsikarni a shellből." Parancsolsz?

Terézágyú 2016.11.08. 12:12:08

@Csokis:
Az baj, hogy: igazad van - de egyértelműen a pószternek lesz rosszabb (kivéve ha a tré tényleg elfeledkezik az egészről), ha ebből "ügy" lesz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.08. 12:16:37

@Terézágyú: Az a véleményem, hogy ezek faszok. A matáv ellen egyszer pert nyertem, egyszer meg olyan egymillióra megszívattak. Ez két egymástól független esemény volt az évezred elején. Szóval nem a szívem csücske a társaság, de az sima fasság, hogy elérhetetlené teszik a postaládát, és oda kézbesítik a számlát. Poszter meg csak rinyál, ahelyett, hogy modorosan befáradna.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.08. 12:28:49

@The Crazy One 3om:

...@andorid:/ $ God please
/system/nin/sh: God: not found

...

Lenyomsz pár betűt, ütsz egy tabot, és kiadja az azzal kezdődő parancsok listáját. Sima mezei júzer vagy, nagy kárt nem tudsz csinálni.

EurósParaszt Lite 2016.11.08. 13:35:06

cat /proci/fosi/blogz/homard
DOGLOTT bazmeg

Manyecska. 2016.11.08. 13:43:56

@EurósParaszt Lite: mit nyávogsz b+ te is , csináljatok egy fogyvéd blogot izgi témákkal oszt lehet széttrolkodni!!:P OFF már elnézést. Csináljak egyet??

EurósParaszt Lite 2016.11.08. 13:47:07

@Manyecs: add kezemben az ad minn jogokat es megg csinalom. Mar off nezest.

Terézágyú 2016.11.08. 13:48:59

@Manyecs:
"Ti si moja ljubilica malena, ja sam tvoja varalica sarena"

Terézágyú 2016.11.08. 13:55:18

@Manyecs:
Figyelem: trollkodni csak MÁS blogjában lehet, sajátban képtelenség...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.08. 13:57:23

@Terézágyú: Nem feltétlenül, mert neki már nincs élő szerződése, tehát nem lehet egy felfüggesztéssel, kikapcsolással terrorizálni, mint a meglevő felhasználókat, ha nem fizették be a vitatott számlát. Csak mindig időben ellent kell mondani a fizetési felszólításoknak. Meg ha van ügyvéd ismerős, és persze addig eljut a dolog, akkor egy ellenkeresetet benyújtani. Kollégám játszotta ezt a kéményseprőkkel. Két évig ellevelezgettek, meg telefonálgattak, aztán csak átírták a címét jóra.

Terézágyú 2016.11.08. 14:01:43

@Csokis:
"Csak mindig időben ellent kell mondani a fizetési felszólításoknak. Meg ha van ügyvéd ismerős, és persze addig eljut a dolog, akkor egy ellenkeresetet benyújtani. "

Hát éppen erről beszélek: megér az egész ennyit?... Ellentmondani, meg ügyvédezni, meg ellenkeresetet benyújtani...? :)

McZozo 2016.11.08. 14:24:40

@Terézágyú: De ugy ertelmezem, hogy a tre ugyfelszolgalat se tudja jelenleg, hogy mivel is tartozik. Tehat hiaba ballag be, gyanitom ott se fogjak tudni megmondani. Ha meg tudnak mondani, akkor meg atutalassal is tudna intezni.

Terézágyú 2016.11.08. 14:27:12

@McZozo:
Hát, erre van esély, fentebb @Terézágyú: én is megemlítettem ezt :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.08. 14:37:39

@Terézágyú: Mi mást tehetsz? Befizeted a szomszéd büntijét is? Odatartod a nejed fenekét is? Egyébként egyszer simán végig lehetne vinni egy pert, ahol forintosítva van a baszogatásom, a kiesett időm, az ügyvédi költség, ilyesmi. Nagyon drága gyerek vagyok ám, és nincsenek önértékelési zavaraim. :-)

Terézágyú 2016.11.08. 14:45:58

@Csokis:
"Mi mást tehetsz? Befizeted a szomszéd büntijét is? Odatartod a nejed fenekét is?"

Jó, elkönyveltél mindenbe belenyugvó nyuszinak, értem én akkor is ha nem személyeskedsz. A "nejemet" kár belekeverni ebbe, egyrészt mert nincs, másrészt akkor én már csak anyádat tudom belekeverni, és akkor az gáz, ugye...

A - fel nem tett - kérdésedre a válaszom: igen, nekem nem érné meg a rengeteg idegeskedés, telefon, email, levél, pereskedés, utánajárás azt az összeget, amit a pószternek ki kéne fizetnie utólag (mennyi lehet? 20e?...)

"Egyébként egyszer simán végig lehetne vinni egy pert, ahol forintosítva van a baszogatásom, a kiesett időm, az ügyvédi költség, ilyesmi. "
Vigyed.

"Nagyon drága gyerek vagyok ám, és nincsenek önértékelési zavaraim. :-) "
Se merevedési...

Terézágyú 2016.11.08. 14:54:02

@Csokis:
"Befizeted a szomszéd büntijét is?"
Nono, a pénz, amiről a pósztban szó van, nem büntetés, hanem egyszerűen a tré által jogosan kért számlaösszeg... a pószter is ezért szeretné kifizetni minél előbb...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.08. 15:50:43

@Terézágyú: Nem, nem könyveltelek el, nem is akartam személyeskedni (Bocs!), ez itt általános alany volt, csak az a baj, hogy mivel senki nem vállalja be, ezért ilyen pofátlanok a szolgáltatók. Mellesleg a saját tapasztalatom, hogy ha elég határozott vagy (és persze igazad is van), rohadtul nem jut el idáig a dolog. Egyszerűen látszik, hogy kivel nem érdemes packázni. Pedig se 150 kilós kopasz nem vagyok, sem bujtori hangom nincs, sőt, inkább a fisztulás tenorba hajlok. De ha az ember nem B-dúrban kezdi, és észérvekkel jön elő, az többnyire hatásos.

Ja, és a büntinél én már előre gondoltam a 3.) pontra. Az első kettővel nincs gond.

Terézágyú 2016.11.08. 15:57:38

@Csokis:
"Nem, nem könyveltelek el, nem is akartam személyeskedni (Bocs!),
oké.

"ezért ilyen pofátlanok a szolgáltatók. "
Az a vicc, hogy itt még csak pofátlanságról sincs szó, egyszerűen csak töketlenkedésről....
A saját érdeke ellen megy a tré, ezzel a hülye rendszerrel...

Taxomükke (UK) 2016.11.08. 20:43:59

A poszter ne aggódjék, hamarosan jelentkezik nála a Pitbull-Cartell Zrt. szimpatikus ügyintézője...

besarock 2016.11.09. 06:08:20

"tt nem tudtak segíteni, mert az ügyintéző „már nem látja” a folyószámlámat. (Nem vagyok ügyfél!). "

Ja,ertem.
Tehat a Telekomnal ugy mukodik,hogy aki felmondja a szerzodeset,azt nyomtalanul torlik a rendszerbol.
A NAV biztosan nagyon orulne neki,ha ez igy mukodne :D

joska61 2016.11.09. 08:49:32

@Csokis: Posta nem feltétlenül megoldás. Nekem egyszer volt fél éves vitám a társadalombiztosítással, simán letagadták a leveleket. Két példányban nyomtatni, bevinni, droiddal átvetetni, aláírás/bélyegző.

Manyecska. 2016.11.09. 09:11:04

@joska61: jaaaa ott a csajok a párkeresőn vannak nem érnek rá, páárom is a TAJ-nál dolgozik :D de ő folyton túlórázik és általában megbeszéli a zügyfelekkel hogy személyesen menjenek be a határozatért amit a portán átad nekik!!! A túlóráját persze törlik simán.:D
szóval na...most épp átalakítják mennek a minisztérium irányítása alá hát nem szuper???:D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.09. 17:49:12

@joska61: Azzal nem nyer semmit. Ezzel az erővel már végig is szophatja az ügyfélszolgálatot.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.11.09. 21:23:09

@Terézágyú: hehh, ez tévedés.
elég rendesen szétzúztuk a saját posztjainkat is amikor még fiatalok voltubk és kellett a pénz. no.

joska61 2016.11.10. 09:26:55

@Manyecs: Csak jobb lehet. Pont úgy, mint az elmúlt 6 év minden központosítása...
@Csokis: De.

Manyecska. 2016.11.10. 10:56:45

@joska61: jó, de 1200-ból 260-an maradnak!! ..:D

joska61 2016.11.15. 10:47:37

@Manyecs: És a melót ki fogja megcsinálni?
süti beállítások módosítása