Tékozló Homár

...a szívem majdnem megszakad

2016.11.11. 15:18 | Homár Hilda | komment

shutterstock_66197536.jpg

M. barátunk levelén átsüt az elemi indulat és düh, ami minden látható önfegyelmezési kísérlet ellenére néha felkiáltójelekben, néha nagybetűs szövegrészekben, néha meg finom káromkodásokban kulminálódva tör utat magának. Szegény, reméljük nem kapott infarktust végül Csornán. Azt megkérdezzük, hogy ilyen esetekben miért nem jár vissza a jegy ára függetlenül attól, hogy regionális vagy többszáz kilométeres útra szóló volt.

Üdvözlet!

Először is: káromkodva, otromba módon szeretném kifejezni, hogy mennyire ideges vagyok amiatt, ami történt, de nem fogom. Legyünk konstruktívak.

Történt ugyanis, hogy a szokásos módon, Sopronból Szanyba szerettem volna hazajutni a Sopronból 15:45-kor induló személyvonattal, melyre Csornán csatlakozást ígért Elvira. Csornán leszállva harmad magammal észleltük, hogy a pápai vonat elment. Nem várta meg... tekintettel arra, hogy ez az egyetlen vonat Pápa felé nincs más lehetőségünk hazajutni.

Ez valami elképesztő bunkóság, hogy a csatlakozó vonat nem várja be az érkezőt... Igen, 5 percet késett... könyörgöm ez a magyar vonatközlekedés színvonalán még pontos menetrendtartásnak számít! Volt már korábban is ilyen késés és eddig mindig volt kedves megvárni!

A másik: ezen felül az ÖNÖK HIBÁJÁBÓL meghiúsult utazás már kifizetett ellenértékét szerettem volna a pénztárban visszaszerezni, de azt mondták, hogy a regionális jegyet nem lehet visszaváltani. BAKKER! Kifizettem egy szolgáltatás árát, mely szolgáltatást az ÖNÖK HIBÁJÁBÓL nem tudtam igénybe venni! Ezt, függetlenül attól, hogy mit hisznek az üzletszabályukban,  kötelesek visszafizetni! Mellékelem a jegyet! Vagy tartsák be a MENETRENDET!

És elvárom, hogy a hamarosan érkező új menetrend legyen olyan, hogy a  Sopronból és Győrből érkező utasok tudjanak felszállni a pápai vonatra úgy, hogy ne csak két perc legyen az átszállásra, de ne is kelljen egy órát ücsörögni feleslegesen!  (Arról nem is beszélek, hogy okt. 07-én is otthagyott a vonat, mert gázolás volt Kapuváron. A két áldozat tiszteletére megértem, hogy a közlekedésben néha vannak előre nem látható tényezők).

Szóval kérem vissza a jegy árát, és kérem a megoldást is, hogy a következőkben ne kelljen izgulnom, hogy otthagy-e a vonat, vagy sem!

Tisztelettel!

M.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 3om 2016.11.11. 15:19:33

Szanyi. Soha, semmi empátiát ne várjon tőlem.

The Crazy One 3om 2016.11.11. 15:45:36

jó, akkor én rövidre zárom: amint látom, 40 percenként megy Sopronból Csornára.

Ha te kicentezted és nem számolsz 5 perc késéssel sem, hát akkor bizony ott faggyál halálra, te szarházi baromarcú nyomorék!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 16:01:48

@The Crazy One 3om: Én még repülónél is legalább egy órát hagyok a késére/átszállásra, pláne MÁV-nál.

EurósParaszt Lite 2016.11.11. 16:02:11

Ez egy tinipicsa. Kerem, lapozzon.

EurósParaszt Lite 2016.11.11. 16:04:41

Az a helyzet, hogy Magam is mindíg a MAV-val repulok. A military style napellenzok voltak regen a jok.

Jóska Pista 2016.11.11. 16:09:27

@The Crazy One 3om: esetleg dolgozik, és a 40 perccel korábbi vonatot nem éri el?
Esetleg ha betartaná a máv a menetrendet, akkor ezzel is elérné?
Vagy mondhatnám neked azt is, amit Ede bácsi, az óriás poénok és frappáns válaszok nagymestere szokott.

cmx85s 2016.11.11. 16:13:17

A MÁV nem fog Csajágaröcsöge 3-ra fél óránként vonatot közlekedtetni 3 szem utasért. Amíg az összes miskolci utas a naponta kétszer közlekedő Bp-Kassa IC-n nyomul (mert 10 perccel rövidebb a menetideje, mint a gyorsnak), és aki Miskolcnál tovább utazna, miattuk nem kap már jegyet a vonatra, addig ezt mélyen helyeslem.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.11. 16:13:51

@The Crazy One 3om: Ettől függetlenül a mávnál szarjanak farfekvéses sünt, ha nem adják vissza a jegyárat, miközben ők baszták el. Egyébként nem tudhatjuk, a csóka miért épp azzal a vonattal ment. Léteznek olyan munkahelyek, ahonnan nem lehet negyven perccel korábban lelépni, lehetett tárgyalása, ZH-ja, ki nem szarja le. Ha a vonat 13:35-kor kell, hogy Csornán legyen, akkor legyen akkor ott, azért fizetek.
Egy időben rendszeresen jártam zónázóval. Simán előfordult, hogy "bekésették" a késő Intercity miatt, volt, hogy negyed-fél órát. A tököm vár a fagyban a nyitott megállóban, amikor ott egy vonat, ami oda megy, ahová én akarok menni. Egyszer fordult elő, hogy a kaller nekiállt azon szívózni, hogy a békávé bérlet nem érvényes az IC-n, és megbüntet. Először szimplán kiröhögtem (a kocsi peronján álltam, nem is mentem be a kocsi belső részébe "zavarni" a pótdíjas utasokat), aztán rájöttem, hogy komolyan beszél. Elmondtam neki, hogy van köztünk egy szerződés, amit én 100%-osan betartottam, mert előre megvettem a jegyemet. Ők meg nem, mert nem jött a vonat, pedig a menetrendben megígérték. Mire közölte, hogy de az üzletszabályzat, meg az utazási feltételek, amit én a vásárlással elfogadtam, mást mondanak. Elmagyaráztam neki, hogy a késéssel engem kár ért (még ha a hidegben állás és az otthoni, gyerekeimmel elköltött vacsoráról való késés nehezen is forintosítható), márpedig a PTK, amit semmiféle mávos baszkódás nem írhat felül, engem arra kötelez, hogy a kárt az általam elérhető módon enyhítsem. Én most épp ezt teszem. Ekkor akart rendőrt hívni, de aztán kiderült, hogy még vagy tízen vagyunk a vonaton, akik leszarták a szent üzletszabályzatot, és inkább visszavonult, mert csak én magyaráztam békésen, a többiek rögtön B-dúrban kezdték.

cmx85s 2016.11.11. 16:15:02

Amúgy meg: autó? A MÁV árait nézve nem rossz megoldás.

The Crazy One 3om 2016.11.11. 16:15:20

@Jóska Pista: akkor se centizzük ki. Esetleg egyszer, mert legközelebb számolok a késéssel. tudod miért? Mert felnőtt ember vagyok, önálló gondolkodással. Ennek az önnáló gondolkodásnak a része az, hogy tudom, a vonat igenis késik, szar, ócska, lófasz.

Ha mégis vonatozok, akkor legalább a lánc eső része függjön tőlem: tehát az utolsó vonatra nem az utolsó pillanatban toppanok be. Ez nem japán, ez ká európa. Jó reggelt kívánok!

EurósParaszt Lite 2016.11.11. 16:28:27

@Csokis: ez az onkarenyhitesree valo kotelezettseg hogyan is fest megfogalmazasilag a petekaban?
Targyalasa meg nem lehetett, hiszen egy tinedzser picsa. Mint irtam.
@The Crazy One 3om: a tervek szerint a nem tul tavoli jovoben csatoljak Japant az Europa-ovezethez. De ez meg titok, bennso innformacio.(€¥)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 16:40:27

@The Crazy One 3om: "a vonat igenis késik, szar, ócska, lófasz."

Ne legyen az. Ha jkésik 5 perce, az állomásfőnököt harakirire kell kötelezni.

Annyira ócska ez a szar kis ország, miért kell egymás életét még plus megkeseríteni. Így is őrákat vonatozik naponta oda-vissza, ne kelljen még negyven percet várakoznia, csakhogy a fasz MÁV fasz késését fasz kivédje fasz.

Ott állnak a rákosok a kórház málladozó folyosóján 10 perces kontrollra várva, harmincan, reggel hétre berendelve. 10 szék van. Az utolsó 5 óra múlva kerül sorra, előre tudható. Nincs pénz, jól van. De ehhez nem kell pénz, hogy emberségesen, kis rátartással, de időre rendeljk be őket.

A rákos bácsikát berendelik délutánra kezelésre, nénike támogatja, késik a doki, végül lekésik az utolsó vonatot haza.

Csaj mellrákos, nyirokmirigyeit kiszedik, NEM SZÓLNAK, hogy 5 kilót se emelhet, építkeznek, megemeli magát, élete végéig őrülten fáj a karja, hetete jár kezelésre onnantól, hogy néha elviselhető legyen.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 17:03:33

A 2farkúak saját költségükön vidámra festették a repedezett járdát. A rendőrség helyszínelte a bűncselekményt. Az önkormányzat pénzt és fáradságot nem kímélve visszaállíttatta az eredeti lepusztult állapotot. Valaki csípjen meg, hogy nem álmodok.

b1.blog.hu/2016/11/11/abszurdisztan_olcsob_lett_volna_az_aszfaltot_megjavitani_ehelyett_lekapartak_a_festeket

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 17:09:48

A rendőrségen felolvasták nekik a graffitis törvényt amiben explicite a falra és nem földre festést tiltják. Egyébként se azért van a graffiti elleni törvény, hogy a randa málladozó vakolatra ne fessenek egy mosolygós napocskát.

mechanikus körte 2016.11.11. 17:26:02

Szar ügy. Arrafelé rengeteg kisebb-nagyobb falu van, a busz gyalázatos, ha elmegy a vonatod, rábasztál. Este 9 után pedig ülhetsz otthon, ha nincs autód...Egyszer régen gyalogoltam vagy 8 kilométert azon a környéken a tömegközlekedés hiánya okán, de akkor csillagos nyári éjszaka volt és kettecskén mentünk, így kifejezetten kellemesnek volt mondható.:-) Csornában azt szeretem a legjobban, hogy végre megépült az elkerülő gyorsforgalmi út, többet nem ülök a vasúti átjárónál másfél órát a kocsiban, 70 kamion között.

gabors 2016.11.11. 19:40:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Ezt olvastam tegnap ... azt hittem vicc ...

Amugy meg kulenben is a szabaly az szabaly

Dikusz 2016.11.11. 19:45:56

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: azt hiszem ebben a hozzászólásodban nagyon felment a pumpa nálad. Gyanítom, hogy a kórházi téma miatt, megjegyzem jogosan.
Mégis engedd meg, hogy ehhez hadd fűzzek egy megjegyzést. Májusban elkísértem egy volt kolléganőmet a Kékgolyó utcába vizsgálatra, hasonló volt a helyzet. Egyszerűen szívfájdító volt azt nézni, hogy a kezelésre várakozó emberek (egyik betegebb volt, mint a másik), vártak a sorukra, ennek ellenére egy hangos szót nem hallottam.
Tudom jól, érdeklődő ember vagy, biztos ismered a kórházak helyzetét. Ha úgy hívják be időpontra a betegeket, ahogy írod, akkor a betegek töredékét tudják csak kezelni. Az emberek felé közvetített információ szerint nem kell várni a rákos betegeknek hónapokat a kezelésre, márpedig a valóság szerint igenis kell. Gyanítom, hogy azért van egy adott időpontra több beteg egyszerre behívva, hogy ne kelljen várniuk annyit. Az ő esetükben ez szó szerint az életet jelenti. Azt nem tudom a kórház hogy tudja elszámolni ezt az OEP-el, gyanítom, sehogy. A kialakult helyzetről ebben az esetben azt hiszem a kórház nem tehet.

Tehetséges ugandai buzi 2016.11.11. 20:54:20

Ha jól emlékszem, tán a Hősök c. filsorozat bevezető pilot-epizódjában volt az a jelenet, amikor két ferdeszemű beszélgetetett Japppánban, a pályaudvar peronján:
- Te Nakamura, tudod mi történt tegnap?
- Nem! Mi?
- Képzeld, a vonat kilenc másodpercet késett!
Nakamura elsápad, kifut arcából a vér:
- Nem mondod!

Aztán még elhangzik valami poén, ami csak nekünk poén, de ők tök komolyan gondolták, tán az állomásfőnök követett el harakirit, vagy a közlekedési miniszter mondott le...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 21:36:43

@Dikusz: "felment a pumpa nálad"

Nem szeretem az értelmetlenséget. Ha egy katasztrófánál leszakad a fél karom, nyugodtan kivárom a soromat, míg a fejsérülteket ellátják. De ha a taxis megáll az út közpén, mikor kikormányozhatna a szálre, hogy mások is elmenjenek, azt nem bírom.

"úgy hívják be időpontra a betegeket, ahogy írod, akkor a betegek töredékét tudják csak kezelni."

Pontosan tudják, mikor hívják be, mikor kerül sorra, egy kicsivel előbb be kell hívni, hogy ha kimarad valaki, a következők már várjanak. Akkor vár mondjuk egy félórát, nem számítható ki percre pontosan. De 5 órát várni, na haggyál már!

"a kórház nem tehet."

Ha nincs pénz, nincs pénz. De az, hogy egy kicsit odafigyeljenek a betegre két kávézás között, az nem kerül semmibe.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 21:39:37

@gabors: Én KOMOLYAN azt hittem. Mármint a járda lemosása. Agyrém a köbön.

Ha engem rendőrként kirendelnének helyszínelni, megnézem, látásra nem történt bűncselekmény, legfeljebb illegális értéknövelés, otthagyom a faszba, biztos van más rendes feladat is.

1gazsagos1 2016.11.11. 21:46:09

Ajjaj.

Már tök átveszik az írási stílusomat. Figyelitek ám? :) A durva az, hogy már lassan a fogalmazást is. Méghozzá úgy, hogy észre se veszitek.

ja, én már márciusba megmondtam, hogy Trump fog nyerni, mer Clintonné egy idióta, mégis neki szurkoltam ha már egyszer visszagyütt kapjon egy esélyt

evvan a karma igenis létezik

a poszter meg fogadjon taxit, hogy beérje a vonatot hátha

1gazsagos1 2016.11.11. 21:48:43

A VONAT NEM VÁR, ELINDULT MÁR...

1gazsagos1 2016.11.11. 21:52:28

@mechanikus körte: te meg énekelted, hogy a 67-es úton az árokparton ülve :D

már a szegény kamionosok se vesznek fel mer csórók

milyen világot élünk b+

mechanikus körte 2016.11.11. 22:10:43

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "De az, hogy egy kicsit odafigyeljenek a betegre két kávézás között, az nem kerül semmibe."
Ezt a "két kávézás között" kitételt gondold át még egyszer. Nem akarom védeni a mundér becsületét, van baj a kollégákkal is, ez tény. Abban viszont biztos vagyok, hogy az ajtó mögött nem kávézás folyik, főleg egy onkológiai rendelőben. Mentem már én is időpontra, "VIP-betegként" 2,5 órát vártam - szó nélkül, mert tudtam, hogy oka van a dolognak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 22:16:42

@mechanikus körte: Végigcsináltunk egy 5 éves mellrákot, pontosan tudom, ki mikor mennyit kávézik. vannak odafigyelő, áldozatos orvosok és aszisztensek, és tudom, hogy melyik asszisztens szarja le nagyívben, lásd példák, és tudom, hogy melyik orvos nem tud már mit csinálni a pénzvel. És ő csak rákos beteggel foglakozik.

És vannak ezen még az élősködők, Celladam, stb.

Dikusz 2016.11.11. 22:52:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
ezt írtad: "De 5 órát várni, na haggyál már!" azt szűrtem le, hogy szerinted védem az orvosokat, és mentséget keresek számukra, és rám is pipa vagy ezért a hozzászólásomért?
Nagyon sajnálom(felrótták itt már nekem, hogy az elnézéskérésért, is elnézést kérek), nem ez volt a szándékom. Visszaolvasva is azt látom a kommentemben, hogy nagyon is megértettem a felindulásodat.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.11.11. 23:37:36

Itt egy kicsit komplikáltabb a dolog, mert egy GySEV-es és egy MÁV-Startos viszonylat közötti csatlakozásról beszélünk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.12. 01:18:52

@Dikusz: Édesem, hogy tudnék rád haragudni?

"szerinted védem az orvosokat, és mentséget keresek számukra"

Igen, így értettem ezt: "Gyanítom, hogy azért van egy adott időpontra több beteg egyszerre behívva, hogy ne kelljen várniuk annyit."

Erre írtam, hogy oké, ha fél órát kell várni, de nem oké ha 5-öt.

Manyecska. 2016.11.12. 11:14:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: jajj drága tudod annyi mindenre oda kell figyelniük!! Hidd el amikor előkészítem a szuturás tálcát /varráshoz!!/ a szülőszobán kisebb gondom is nagyobb mint...épp az ő érdekükben!!! elég volt egy rossz mozdulat amikor az ujjam belelógott a később injekcióba beadott gyógyszeres löttybe/kispohárba előkészítve!/ dobhattam ki az egész tálcát vissza a sterilbe!!! Ilyen körülmények között...ez rég volt azóta csak romlottak, sejtem! @Dikusz: hát a párom is ezt mesélte, anyukájának mindig rohannia kellett az ágyért amikor kéthetente ment kemóra. Egyszer vitamin helyett véletlen kemót kötöttek be neki pedig előtte állt le a veséje attól..szegény a kezei között halt meg pont most fél éve..:((( pedig ő is egész nap orvosokkal és patikusokkal küzd :D

gabors 2016.11.12. 14:07:33

ez mar a hetvegi ???

azt tudnam javasolni hogy allamositani a MAV-ot a gecibe atnevezni Nemzeti Vasutra es keresni valami pasakarkos unokaocsit (vagy harmat) az igazgato tanacsba es minden rendbe lesz ... tutti hogy nemzeti felcsuti kisvasuttal soha semmilyen csatlakozast nem lehet lekesni ...

Manyecska. 2016.11.12. 18:31:36

@gabors: eme videóban szereplek, mint háttérember :D keresd meg! :P
comment.blog.hu/2016/11/07/tudjak_mit

gabors 2016.11.12. 20:29:38

@Manyecs: most amugy ezt miert kuldted nekem soha sem erdekelt ki vagy .... :-(

es semmi kedvem nincs senkit keresni sehol..

allamositani a MAV-ot a gecibe minnel hamarabb !!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.12. 21:44:12

@Manyecs: "tálcát /varráshoz!!/ a szülőszobán"

Darbokban szedtétek ki a gyerekeket, és utólag varrtátok üssze? Állatok... állatorvosok csinálnak ilyet.

--

A lányomnak eltört a kulccsontja, még csak nem is szóltak. Az egy dolog, hogy szarult forrt össze - onnan tudjuk, hogy eltört -, de nem is tudta az anyya, hogy vigyázzon rá.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.12. 21:56:04

@gabors: "a MAV-ot a gecibe atnevezni Nemzeti Vasutra"

Nem trafik az, hogy csak úgy lenemzetizzed, hékás!

Manyecska. 2016.11.13. 10:39:36

@gabors: mivan amerikában már a pasik is menstruálnak?? :D @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: melyik? A fekvő vagy az ülő múmiára gondolsz?? :DDD a gyakorlatlan bábák néha törnek el kulccsontot ha nagyobb a baba, sajnos, láttam ilyet én is, brrrr. Bár meg kell mondjam ha beakad a válla és nem fordul be rendesen melyik a jobb ha bent hagyják a zsinórral a nyaka körül mondjuk?? Nem véletlen a nők szülnek nem valók ezek ilyen rinyap..csa pasiknak mint ez a gabors is pl.:D Ja, állatok vagyunk tuti te is kutyapózban csináltad!:D OFF

Manyecska. 2016.11.13. 11:27:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: nemmondom meg mert xar a hajam. Amúgy kb.20 hét múlva nagyi leszek! :) ne kérdezd ez hosszú...mint dúla bent lehetek de a szülést amúgy sem vállalnám /már nem helyette :DD../ OFF
cserépbe az évfolyamtársai kirekesztik pedig még nem is látszik..:(( na EZ a tragédia pedig szegénykém kepeszt rendesen hogy meglegyen az éve.

Láttátok a kirekesztő Bref-reklámt?? Csávó alkot valamit a klotyóban a nő meg hozzáb..sz!!a a doboz breft mer' az egyszerűbb, csak megveszem krvasokpénzért oszt csá hátnem?? ...Hótra felidegesített reggel!!! Asszem posztolok róla!

Zsidófalvi Zsidó 2016.11.13. 19:29:37

@Manyecs: Ne tudd meg, az én csajom, a rózsadombi úri leányka mindig fintorgott, amikor emberesen összeszartam a vécémet, de semmi komoly, az nekem csak egy átlagos prát. Szóval húzta a fitos orrát, hogy fúúúj, hogy lehet már ilyen büdöset szarni, biztos rohad a belem, szar volt már, amikor megettem, akkor is, meg majd a születésnapomra kapok egy Brise légfrissitőt. Erre hozzám költözik és mindjárt az első nap bemutatkozott egy olllyan fertelmesen büdös széklettel, hogy konkrétan lehullott a szagtól az olasz csempe! De addigra sajnos már elvettem, az apja nem veszi vissza, azt mondja, hogy már nem garanciális, mert piszkáltak rajta.

ergerberger 2016.11.13. 21:34:44

Minek szopod a MÁV túrós-bőrös kolbászát, ízlik?
Ha egyszer Bivalybasznádon laksz, kint a húgyos fszban, a birka valagában, akkor
mi az isten valaga lukáért nem vagy képes venni egy lefosott szartaliga olcsó kocsit százezeré' a betyárkörtés vidéki segged alá?!
Azzal aztán akkor jössz-mész, amikor akarsz, még a kedvenc kandisznódat is beültetheted a hátsó ülésre.
Sőt, egy jó nagymagyarország matricát is rábszhatsz a hátuljára, és máris embernek érzed magad.
Vidékiek bszod... -_-

ergerberger 2016.11.13. 21:38:56

@Zsidófalvi Zsidó: Nézesd meg, hátha az apja már hamarabb megpiszkálta, és akkor vissza kell vennie.
Muffnál meg a székelési szokásoknak jót tesz, ha elég gyakran tágítod a púzóját, mert akkor hamar kicsusszan belőle a kula a fajanszon, nem kell sokat ülnie rajta, hamarabb lehúzza, és nem lesz olyan szag utána, hogy a hajléktalan bekopog a receptért.

1gazsagos1 2016.11.13. 23:07:20

Szuperhold van! Legközelebb 70 év múlva nézhetsz ilyet! Addigra meg már úgyis mind meg fogunk halni! :)

1gazsagos1 2016.11.13. 23:09:37

Vagy csak holnap? Mindegy, akkor is irány Holdat nézni!

besarock 2016.11.14. 06:52:51

@The Crazy One 3om:
Megfejtettem a titkodat :
Te Hilda egyik kamuregje vagy.

Amikor erzi,hogy a sztori tul egyertelmu, mindenki a leveliro partjan allna, akkor bejelentkezik ezzel a fiokkal,es ir valami iszonyatos szemet,rosszindulatu hozzaszolast,hogy lehessen kit utalni,min vitazni.

besarock 2016.11.14. 06:59:23

@Dikusz:
Honved surgossegi meg a durva.
Ha nincs verzesed,vagy nem szorulsz azonnali eletmento beavatkozasra, akkor 5-7 ora a varakozasi ido.
Ez azokra is vonatkozik, akiknek agyat kell kitolni a folyosora,mert nem tudnak ulni a fajdalomtol.

Multheten hallottam,hogy alacsonyabb lesz a kotlsegvetesi hiany a vartnal.
Kurva nagy eredmeny egy olyna orszagban,ahol otthonrol viszed a budipapirt a korhazba.
Pont olyan,mintha dicsekednek az ismerosoknek,hogy ho vegen 20 ezer forinttal tobb maradt a tarcamban,mivel kikottettem a futest es az aramot a lakasbol :D

The Crazy One 3om 2016.11.14. 07:39:33

@besarock: nem talált, fejtegesd csak a titkomat tovább. Abban azért igazad van, engem lehet utálni, szedek ellene orvosságot...

besarock 2016.11.14. 07:57:00

@The Crazy One 3om:
Emelni kene a dozist,mert az a merhetetlen gyulolet,ami beloled arad,nagyon nem egeszseges.

Manyecska. 2016.11.14. 08:31:49

@1gazsagos1: mi?? Szuperhód..? Felhők voltak sajnos de még így is jó volt a panoráma-elképesztő a kilátás onnét- aztán mással foglalkoztunk olyan az arcom mint a szuperhold olyan sima :D@Zsidófalvi Zsidó: :DD olyan hülék vagytok ez nem vicces én reggel a partvisnyéllel próbáltam meg egy kivezető csövet-már a cirkókazánról beszélek!!-takarítani most akkor van csak meleg víz/fűtés ha beteszem az ujjam az előlap alá /egy csavart kicsavartunk/ de megoldottam kitámasztottam egy káddugóval!! :D monnyuk én is többször majd összesz.rtam magam mikor robban. a párom meg még a sütőt is bekapcsolta nekem ne fázzak :D folyton cigizik nyitott ablaknál ill.mostanában néha.ja OFF?

gabors 2016.11.14. 08:32:15

@Manyecs: nem zavar ... de miert kotekszel ???

The Crazy One 3om 2016.11.14. 08:33:13

@besarock: a leszarom tablettából, te szerencsétlen?

Bombaló 2016.11.14. 08:39:10

Relevánsan szeretnék szólni.
Az első, hogy Csorna GySEV-es állomás, sőt Sopron-Csorna között a GySEV üzemelteti a pályát. Tehát a hibát a GySEV forgalomirányítója követte el... A második, hogy két percet hagyni csatlakozásra minden esetben nagyon necces, hiszen elég két kerékpáros utas felszállása, nehezen mozgó idősek leszállása, stb. és már meg is van a késés.

Szóval, ha mindezeket figyelembe vette volna a poszter, akkor annyit megtehetett volna, hogy szól az első vonaton a jegyvizsgálónak, hogy ő Csornán átszállna a pápai vonatra. Ha ez az információ megvan, akkor több mint valószínű, hogy a másik vonatot nem küldik el. Lehet, szabály szerint így sem kellett volna, ezt nem tudjuk meg, de a kommunikáció csodákra képes.

Ha először utazott így, akkor sajnálatos, hogy lemaradt. Ha nem, akkor javaslom a menetrendek.hu oldalt, ahol integrált közösségi közlekedésre vonatkozó menetrendkereső van. Beütve a viszonylatot máris látszik, hogy 16.40-kor közvetlen autóbusz járat indul Sopronból Szanyra...

A visszatérítés az Üzletszabályzat alapján nem lehetséges. Ennek az lett a kiváltó oka, hogy a regionális vonatokon előfordul, hogy a kaller nem ér végig és nem tudja kezelni a jegyét. A kedves utas pedig élve a nem kezelt jegy adta lehetőséggel sok esetben visszatérítést kért annak ellenére, hogy utazott. Így a jogszerűtlen visszatérítések elkerülése végett fűnyíró elven megvonták ezt a lehetőséget. (Ja, és ez nem tegnap óta van így.)

ui.: Csorna-Szany között az átszállás elmaradása után még 5 busz van (a két pályaudvar között 1,5 km távolság van)

Manyecska. 2016.11.14. 08:40:03

@gabors: mer valami kecseg állat-fejletlen országról beszélünk!-befalazta a cirkókazán egyik kivezető nyílását a falon és most a másfél millás kazán úgy üzemel ha feldugom a kisujjam a burkolatnál!! tágul-e rendesen :DD Ez azért elég nyomasztó tekintettel arra hogy itt volt a szerelő is.
Fejlettebb országban ezért már ámokfutást rendeznek! :(((

Manyecska. 2016.11.14. 08:41:37

@Bombaló: :D Én meg pont aszt akartam beírni hogy a metró! felújításán szerintetek mi tartana 2019-ig??? Vicc ez a zórszág tényleg, sajnos... ON

gabors 2016.11.14. 08:46:13

@Manyecs: rendben ... most mar ertem .... (illetve nem de nem baj)

Manyecska. 2016.11.14. 08:48:05

@The Crazy One 3om: itt mindenki kötexik de már a párom is kezdi ledobni a láncot: a H.gyüli egyik fejese írt neki hogy "gyeeeertek vár a gyüli a ZÉLET AJÁNDÉK!!" már évek óta macerálja őket, sosem voltak ottan mer' a büféig jutottak csak el annó ahol kitört a verekedés de ez mindegy,:D aztán ez a hülye visszaírt neki hogy "az élet nem ajándék csak nem mentek moziba apádék!!..":D ezek full eretnekek szerintem for president! :D

Manyecska. 2016.11.14. 09:08:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: azért kicsit megdöbbentő hogy most hogy eltörölték a kötelező kéményellenőrzést már most!! haltak meg annyian mint egész évben tavaly -CO-mérgezésben-köztük gyerekek!! Erről kéne egy posztot írni!
Itt hányszor volt róla poszt emléxel rá?? folyton rinyált a hülyeposzter hogy egy nap szabit kell kivenni stb.. el is törölték idéntől most a főkétüsz küzd az önkormányzattal /is/..komolyan megérett az órszág a pusztulásra..

Terézágyú 2016.11.14. 09:13:25

@Csokis:
"Ekkor akart rendőrt hívni, de aztán kiderült, hogy még vagy tízen vagyunk a vonaton, akik leszarták a szent üzletszabályzatot, és inkább visszavonult, mert csak én magyaráztam békésen, a többiek rögtön B-dúrban kezdték. "

És akkor csodálkozunk, hogy a kalauz nem mer semmit se tenni a cigányok ellen...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.14. 09:30:17

@Manyecs: "haltak meg annyian mint egész évben tavaly -CO-mérgezésben-köztük gyerekek!! Erről kéne egy posztot írni!
Itt hányszor volt róla poszt emléxel rá?? folyton rinyált a hülyeposzter hogy egy nap szabit kell kivenni"

Nyilván pont nem ott van CO mérgezés, ahol beengedték ellenőrizni a kéményseprőket.

Ez olyan, mint hogy megbüntetik a gyorshajtókat, de a balesetek 95%-át a RELATÍV gyorshajtók csinálják. (Tehát akik nem lépik túl a tábla szerinti megengedett sebességet.)

Terézágyú 2016.11.14. 09:34:08

@Manyecs:
"már most!! haltak meg annyian mint egész évben tavaly"

A 11. hónapban járunk...

Másrészt: amikor szénmonoxid-mérgezés van, akkor elővették a jegyzőkönyvet, hogy ki és hogyan vizsgálta meg a fűtőberendezéseket? ha kiderült, hogy az illető nem vette észre a hibát, akkor bíróság elé került???
ja, hogy semmi ilyesmi nem történt, az egész "ellenőrzés" csak és kizárólag pénzlehúzás...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.14. 09:36:34

Ezek a mikrofosnál hülyébbek, mint a sokévi átlag. Beállítom a kurzort olyanra, hogy mindig más színű legyen, mint a háttér. Ne, ez jó feketénél meg fehérnél, mert pont a fordítottját adja. De szürke háttérnél szürkére színezik!!! Móóóórgit!

Manyecska. 2016.11.14. 09:37:53

@Terézágyú: egész éven nyilván a fűtési szezont értettem!!!
Másrészt kivételesen el kéne vonatkoztatni a pénztől a temetés még drágább lesz!!!
nálunk elég sok kormot szedtek ki minden évben nekem megér annyit hátnem?

Manyecska. 2016.11.14. 09:41:10

@Terézágyú: olyan nincs hogy nem veszed észre a hibát elég hülyének kell ahhoz lenni!!! /már nem neked!! /évekig szívtunk a gázkonvektorral tudom miről beszélek!
Lehet félvállról venni de kérdem én ha a zsömle drágább lesz azért miét nem pampognak sehol??? :D /költői kérdés/ kíváncsi vagyok mire jut @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: ezt honnan tudod??? nem hiszem:(.. Lehet hogy úgy volt vele most hogy nem kötelező nem marad otthon inkább. Simán elhiszem..

Manyecska. 2016.11.14. 09:42:17

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: jó majd megmondom a barátnőm férje a mikroizé divízióvezetője itthon..:DD ON

Terézágyú 2016.11.14. 09:42:56

@Manyecs:
"nálunk elég sok kormot szedtek ki minden évben nekem megér annyit hátnem? "

sok helyen viszont semmit nem csináltak.

"olyan nincs hogy nem veszed észre a hibát elég hülyének kell ahhoz lenni!!! "

??? akkor miért kell az ellenőrzés??? és a kéményseprő ellenőrzi ezt is?

Manyecska. 2016.11.14. 09:48:45

@Terézágyú: hát a CO-szivárgást szokták nézni!! én mindig ott loholtam a nyomában..:D

Terézágyú 2016.11.14. 09:49:29

@Manyecs:
"amikor szénmonoxid-mérgezés van, akkor elővették a jegyzőkönyvet, hogy ki és hogyan vizsgálta meg a fűtőberendezéseket? ha kiderült, hogy az illető nem vette észre a hibát, akkor bíróság elé került???
ja, hogy semmi ilyesmi nem történt, az egész "ellenőrzés" csak és kizárólag pénzlehúzás... "

Manyecska. 2016.11.14. 10:25:27

@Terézágyú: végül is jogában áll mindenkinek úgy meghalni ahogy akar pusztán arra célzok marha drága a sírhely is! :D

Terézágyú 2016.11.14. 10:28:53

@Manyecs:
éppen erről beszélek.
a tapasztalatok szerint a kéményseprő SEMMIT nem csinál. ez csak pénzlehúzás.

Manyecska. 2016.11.14. 10:37:10

@Terézágyú: miért, mert nő a GDP??? Ez komoly..????

Terézágyú 2016.11.14. 11:46:38

@Manyecs:
a tapasztalatok szerint a kéményseprő SEMMIT nem csinál, semmiért nem felelős. ez így csak pénzlehúzás.

Manyecska. 2016.11.14. 12:12:36

@Terézágyú: ha nem engedi be honnan tapasztalja?

Manyecska. 2016.11.14. 12:45:17

@Terézágyú: ..én csak azt próbálom mondani hogy ha van maradék zsozsó azt nem szopóálarcra kellene költenie hanem ilyen dógokra is. Hátnem? De jógában áll :P kifingania ha óhajt ofkorz. ON

Terézágyú 2016.11.14. 13:05:56

@Manyecs:
Ezt magyarázom már mióta, hogy hiába fizetsz, nem végeznek konkrét ellenőrzést (és nem vállalnak felelősséget semmiért).
Fizetsz, de nem kapsz érte semmit.

Terézágyú 2016.11.14. 13:07:09

@Manyecs:
"ha nem engedi be honnan tapasztalja?"

Miért a "nem beengedőkön" lovagolsz???????????????????????????

Manyecska. 2016.11.14. 13:20:07

@Terézágyú: minek lovagoljak a beengedőkön?? ott a párom, igaz én alul szeretek lenni ő meg felül. meg amúgy is belátnak a víztoronyból ha én vagyok felül. :D Most még többen nem fogják beengedni a kéményeseket. Főleg ha ki sem hívják őket:((

Terézágyú 2016.11.14. 13:21:32

@Manyecs:

Ezt magyarázom már mióta, hogy hiába fizetsz, nem végeznek konkrét ellenőrzést (és nem vállalnak felelősséget semmiért).
Fizetsz, de nem kapsz érte semmit.

Manyecska. 2016.11.14. 13:25:13

@Terézágyú: nálunk rendszeresen!! Azt nem tudom miért vállalnak felelősséget.. de azok is tisztességgel megcsinálják. :D Monnyuk a cirkót már nem kell..

Terézágyú 2016.11.14. 13:27:04

@Manyecs:
"nálunk rendszeresen!!"

de másoknál nem.

"Azt nem tudom miért vállalnak felelősséget"

Már ezt is leírtam:

"amikor szénmonoxid-mérgezés van, akkor elővették a jegyzőkönyvet, hogy ki és hogyan vizsgálta meg a fűtőberendezéseket? ha kiderült, hogy az illető [kéményseprő szagember] nem vette észre a hibát, akkor bíróság elé került??? "

Manyecska. 2016.11.14. 13:37:51

@Terézágyú: dehát nem az ő dolguk, viszont egy szivárgást észrevesznek nálunk mindig mértek..:)
Komolyan nem értem, annyi mindennel lehúznak mindenkit nap mint nap, és akkor gyerekek halnak meg ilyen dolgok miatt legtöbbször a sz..rrágás áll a háttérben egy CO-érzékelőt manapság már pár ezerér' kapni. Erre mit csinál a kormány, megszünteti. Erre nyilatkozta a főkétüsz hogy ne csak a hüttőt, mosógépet cseréljék az elavult konvektorokat is tökre egyetértek velük most! Szomorú ez hová tartunk..

Terézágyú 2016.11.14. 13:53:20

@Manyecs:
?????????????????????????? Miről beszélsz?
Mi a rohadt istent ellenőriznek akkor a szarkéményseprők, és mi közük az egészhez a szénmonoxidhoz???????????

Manyecska. 2016.11.14. 13:58:21

@Terézágyú: miér neked mi közöd hozzá hogy ezen lovagolsz? Tényleg nem értem..

Terézágyú 2016.11.14. 14:08:48

@Manyecs:
Te hoztad összefüggésbe a kémyénseprőket a szénmonoxidmérgezésekkel...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.14. 14:36:28

@EurósParaszt Lite: Nem vagyok jogász, de egy gyors guglis keresés ezt adta:
batki.info/index.php/a-karosult-karenyhitesi-kotelezettsege/
"A törvény nem csak a károsult kártérítéshez való jogát, hanem a károsult kárelhárítási kötelezettségét, illetve – amennyiben elhárítani teljes egészében nem lehet – kárenyhítési kötelezettségét fogalmazza meg. Ha a károsult ezt a kötelezettségét elmulasztja, akkor a károkozásban ő is közrehat, és a károkozó ennek a közrehatásnak mértékéig mentesül a kártérítési felelősség alól. "

Gabe555 2016.11.16. 01:36:54

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Teljesen 1 - et értek veled!!! És valljuk be őszintén, hogy nem kell neked az a csípés mert te is tod. ahogy én is, hogy ez az ország így működik!!! Akkor kell az a bizonyos csípés majdan ha arról jön hír, hogy NEM így működik valami ebben a szarfészekben ami "csak" azóta szarfészek mióta a FIDESZ és az undorító "szeretett" vezető -- > (Orbán!!!) -- > irányít itt mindent!!! :-/ Ez lett ami csodálatos, gyönyörű országunkból melyet még ha szarfészekké is tették ezek a szemetek akkor is imádok mint ahogyan szerintem mindannyian!!! Helló: Gabe :-)

Szűcs Viktor 2016.11.16. 14:26:55

@Gabe555: Ez lett ami csodálatos, gyönyörű országunkból - te honnan jöttél? Ez mindig is az a koszos kis szarfészek volt mint ami most is. Vagy tán te a kommunizmust élted meg Disneyworldnek?
süti beállítások módosítása