Tékozló Homár

140+ nap után ne mondja senki, hogy nem voltam türelmes!

2016.11.29. 10:21 | Homár Hilda | 61 komment

screenshot_2016-11-28_13_50_16.png

Miért jó, ha a tanácsadója hívja? - teszi fel a kérdést szórólapján a DIGI. Cefetül nem jó, sőt az egész DIGI nézzen magába - állítja Róbert  az elmúlt lassan 5 hónap történései alapján. 

Tisztelt DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., tisztelt Hölgyem, tisztelt Uram!

2016. július 8-án előfizetői szerződést kötöttem Önökkel új előfizetőként, a XII. kerületre szabott egyedi Okos csomagot (Digi 1000 + DigiTV + DigiTel 200 + DigiFilm) rendeltem meg, 24 hónapos hűséggel.
Ennek annyi előzménye volt, hogy amikor kiderült, érkezik a megváltás az addig a kizárólag a Telekom által szolgáltatott(?) Hegyvidékre, telefonon meg is rendeltem a szolgáltatást, a megrendelés szonosítója: xxxxxx.

A következő munkanapon azonban felhívott a területi üzletkötő, hogy most küldték le hozzá a rendelésemet, de ez akkor most semmis, mert majd mi személyesen megkötjük. Időpontegyeztetés után a fent említett napon el is jött, szerződtünk. A teljesítést a szokásos 15 nap helyett 30 napra vállalták, ld. a csatolt szerződés 3. oldalán a 4. pontban: 2016.08.08.

Az üzletkötő említette, hogy szükség van társasházi beengedő nyilatkozatra, és már felvette a kapcsolatot a közös képviselővel, de még nem kapta meg, addig nem fog történni semmi. A közös képviselő elmondta, ő már egy nappal korábban kitöltötte és jelezte az üzletkötőnek, hogy jöhet érte, tőlem simán átkocoghatott volna, de mindegy. A következő munkanapon, július 11-én az üzletkötő átvette a nyilatkozatot.

És semmi nem történt.

A telefonos ügyfélszolgálaton türelmet kértek (spoiler alert: 140+ nap után ne mondja senki, hogy nem voltam türelmes), illetve hogy ráteszik a sürgősségit a megrendelésre, jelentsen az bármit is (hogy aztán az ügyfélszolgálati ponton felvilágosítsanak, ilyen nincs is, ilyet nem tudnak a telefonosok). Egyszer, talán a 30 nap lejárta napján hívtak (de legalább tudják a számomat), hogy kérik a türelmet, hittem, hogy kis csúszással, de csak ideér a XXI. századhoz méltó internetszolgáltatás. Aztán továbbra is csak a semmi történt. További hívások az ügyfélszolgálat felé, biztosítottak róla, hogy minden papír megvan, jönni fognak legyek türelemmel, 48 órán belül jelentkezni fognak (ezt legalább háromszor "rögzítették" a rendszerben).

A 3. hónaphoz közeledve személyesen is bemerészkedtem az ügyfélszolgálatra (III. kerület, arrafelé dolgozom, mielőtt még bárki azzal jönne, hogy nem oda tartozunk), ahol közölték, nincs fent a rendszerben a szerződés, azt az üzletkötőnek kellett volna (létezik még a kaloda?), ők nem tudják felvinni. Reklamáljak. Megtettem. De hogy minden papír biztosan meglegyen a rendszerben, felvettek egy hibabejelentési jegyzőkönyvet is, amihez szkennelve csatolták az addigi dokumentumokat, 30 napon belül válaszolni fognak, mondták az egyébként segítőkész ügyfélszolgálatosok.

Se 48 órán, se 30 napon belül, se azóta nem hívtak, nem jelentkeztek, a szolgáltatást nem kötötték be. A szemközti családi házba (L. utca 10.) úgy augusztusban, a szomszédos - szintén - társasházba (L. utca 3.) szeptember elején bekötötték. A mi lépcsőházunk a L. utca 5. nevet is viseli, ugyanúgy áll egy villanyoszlop a ház előtt, mint a 3-as szám előtt. Egyébként is szerepel mind ez, mind a helyrajzi szám szerinti cím szerepel az elérhető utcák a listájában.

Több mint 140 napja sem voltak képesek teljesíteni a vállaltakat. Ennyit a türelemről. Azóta is fizetjük a hűség nélküli, alapjáraton is jóval drágább szolgáltatást. Jártam bent az ügyfélszolgálaton többször is, telefonálgattak, állítólag nem jó helyen volt a szerződésem/igénylésem, most már jó, már mindjárt jönnek, hívnak. Ezt legutóbb október 15-én hallottam.

A türelem elfogyott. Nem érdekelnek a kifogások. Száznegyvenvalahány nap.

Panaszt nyújtottam be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (Ügyfélkapun keresztül), illetve ezen levelet másolatban megkapják:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda
Fogyasztóvédő Alapítvány
Tékozló Homár

Követelem a szerződésben foglaltak soron kívüli teljesítését, valamint méltányos kötbér megfizetését (akár a jelenlegi szolgáltatónak, illetve az Önöknek fizetendő költségek különbözetét is).

Üdvözlettel,
H. Róbert

És ez nem minden! Edina május óta vár a DIGI által beígért netre. "Már nem idegesítem magam rajta, meg pár hónapon belül el is költözünk. Ha véletlen telefonálnának, részletesen ecsetelném hova kössék be a "szolgáltatásukat"." - írta az alábbi leveléhez mellékelve:

Tisztelt Digi! 

Az alábbi ügyben szeretnék panaszt tenni:
Történt, hogy 2016. május 21-én telefonon rendeltem meg a reklámokban is meghirdetett akciós csomagot (tv-net-telefon), mivel ráuntam a Telekom 13 ezer forintos számláira és szakadozó szolgáltatásaira.  Egy idő elteltével jelentkezett is egy kollégájuk a műszaki osztályról, időpontot egyeztettünk, hogy mikor tudom fogadni a szerelőt. Minden ment a maga útján. Amikor a szerelő 2016. június 27-én kijött, tájékoztatott róla, hogy sajnos nem tud bekötni, nincs hely az oszlopon. Megkért, hogy jelezzem ezt az ügyfélszolgálaton. Meg is történt és azzal biztattak, hogy ez kb 2 hét alatt megvan. 

Azóta semmi érdemleges nem történt. 

Telefonáltam 2016 július 6-án, amikor azt az információt kaptam, hogy a kiépítés megtörtént, hamarosan jelentkeznek a bekötés miatt. 
Telefonáltam 2016 július 26-án, ahol a hölgy arról tájékoztatott, hogy épp akkor zárták le a kiépítéssel kapcsolatos munkálatokat, 2 héten belül jelentkeznek. 
Telefonáltam 2016 augusztus 16-án, ahol csak annyit kaptam, hogy rögzítették a hívásom és már el is köszönt az ügyintéző. 
Valamikor július közepén elektronikus levelet is küldtem Önöknek az "írjon nekünk" segítségével, amire a mai napig nem kaptam választ. 

Jó magyar ember lévén, kerestem egy kiskaput, így kötöttem ki egy ajánlott szerelőnél, aki idejött és korrektül közölte velem, hogy SEMMI nem került kiépítésre és mivel "csak én" akarok bekötni ezen az utcaszakaszon, így akár még 1-2 hónapba is beletelik, amíg szíveskednek biztosítani azt a szolgáltatást, amit májusban megrendeltem. 

A kérdéseim a következők: 
- Egyedülálló anya vagyok, emiatt a "malőr" miatt 2 távmunkától is elestem, mert ugye nincs netem. Hogy akarnak kárpótolni? Az a pár ezer forint amit így nem tudtam megkeresni, nekem sok pénz. 
- Jómagam is lehúztam 4 évet ügyfélszolgálaton és tudom, hogy mindenkinek a maga problémája a legfontosabb, de ebben az ügyben nem az a felháborító, hogy még mindig nincs internet szolgáltatás, hanem az, hogy totálisan mellőzik a korrektséget. Miért nem tudtak egyszer sem teljes körűen tájékoztatni?
- Én miért vagyok "csak egy" megrendelő? Miért vagyok hátrébb sorolt, azért mert "csak én" szeretnék bekötést? 

Legyenek szívesek 15 napon belül e-mailben tájékoztatni, ellenkező esetben megteszem a bejelentést a fogyasztóvédelmi hatóságnál, úgy érzem már eleget tettem és vártam.  Továbbá tájékoztatom Önöket, hogy jelen levelemet továbbítani fogom az Index fogyasztóvédelmi blogjának, a Tékozló Homár részére. 

Tisztelettel: 

T. Edina

update dec. 6.

Dobpergés, fanfárok, tapsvihar! Róbertnek meglepit hozott a Mikulás!

Tisztelt DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., tisztelt Hölgyem, tisztelt Uram!
Tisztelt Címzettek!
Mindenki, de tényleg mindenki tevékeny és hatékony részvételét megköszönve örömmel értesítem Önöket, hogy a tegnapi napon megtörtént a bekötés, bevezették otthonunkba a XXI. századot. Fantasztikus érzés!
Az események hétfőn beindultak, hogy varázslatos gyorsasággal, előbb 2 lépcsőházon át átvezetve bevezessék a kábeleket az oszlopról a miénkbe (mindkét oldara felszerelve egy-egy dobozt, hogy az óraszekrényen keresztül lehessen bekábelezni a szinteket, ez csillagos ötös), majd pénteken kb. 50 perc alatt bekössék és aktiválják a szolgáltatást az otthonunkba.
Köszönöm szépen a Fogyasztóvédelmi Alapítvány közbenjárását, a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda munkáját és állásfoglalását, illetve mindenki részvételét, akikről talán nem is tudok!
Részemről a követelést teljesítettnek tekintem.
Kíváncsian és szeretettel várom az első számlát.
Mindannyiuknak minden jót kívánva üdvözlettel,
Róbert

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarostehen 2016.11.29. 10:26:37

Sajnos ez van, amikor a jó szakemberek már rég nem dolgoznak az országban. A maradék pedig ennyit tud kipréselni magából.

Tehetséges ugandai buzi 2016.11.29. 10:37:04

A román székhelyű Digitől szolgáltatást rendelni ősi román szokás.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.29. 10:44:57

Róberték lépcsőházában nem rendelték meg elegen a szolgáltatást ahhoz, hogy a Diginek megérje bekötni. Ezért most próbálják elsunnyogni vagy várni addig, míg többen elő nem fizetnek. Ennyi a sztori.

2016.11.29. 10:46:47

románul beszélő digis melósok pár napja rángatták a drótokat itt az utcán, meg kipakolták a kisasztalt a furgonból és azon szalonnáztak ott az utcán... viccesek. szerintme nincs emberük aki rohangálna bekötögetni egyes júzereket.

jajmarnemoderalj 2016.11.29. 10:48:37

gyakrabban kellett volna piszkálni őket személyesen

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 10:58:30

Nem értem, hogy mit fizet?

Nem értem, hogy mikor szemben sorra bekötötték, akkor miért ült a seggén még hónapokig?

Nem értem, hogy májusban vagy júliusban rendelte meg. Zavaros az egész.

Terézágyú 2016.11.29. 10:59:28

Az vótmá, hogy minden szolgáltató szolgáltat az egész ország területén, atpi? :)))

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 11:01:04

Diginel nincs jobb. Nincs. Foleg akkor tunik ez igy, ha valaki nem jut hozza. A tudat a fejben, hogy nem jo magyar szokashoz (hisz' roman) melton humbug-szar, behazudott minoseg es nagysagrend, hanem tenyleg jo, csak hatvanyozza. Akinek meg van, az beleszokik a joba. De az is tudataban van, hogy jo, amit haxxnal.

Terézágyú 2016.11.29. 11:09:01

"Magyarország lesz az első uniós országok egyike, ahol a közös európai határidőnél két évvel korábban, már 2018 végére valamennyi végponton - háztartásban, gazdasági társaságnál, közintézményben - elérhetővé válik a legalább másodpercenként 30 megabit adatátviteli sebességű, szupergyors internetszolgáltatás - mondta Deutsch Tamás. "

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 11:24:30

Hatvanyozza a kint. Mi a faszert nem irtok. Ez itt az elet, hat senki nem erti?

enrico palazzo 2016.11.29. 11:39:26

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Ez két külön eset. Róbert és Edina elmentek vadászni...

Amúgy én sem értem ezt a balfaszkodást. Amikor az ELMŰ idén 3 héten keresztül azzal szopatott, hogy se szó se beszéd, reggel 8-kor villany ki és ők most dolgoznak, akkor azonnal felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol közölték, hogy van nálunk áram, ami ugye vicces, mert nem volt. Kimentem, megkerestem a munkavezetőt, felhívtuk a területi főnököt és kiderült, hogy rossz helyrajzi szám tartozik a házszámhoz náluk. Tisztáztuk, kijavították, hogy ne legyen kommunikációs fail legközelebb és külön hívott a területi vezető, hogy mégegyszer elnézést kérjen. Ennyit számít, ha kinyitod a szádat és normális hangnemben értelmesen beszélsz.

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 11:42:52

Edina jo no leven erzelmi oldalrol kozelit: nincs szolgaltato, ami torne magat 1 igenylo miatt, lasd: lakotelepek preferaltsaga. Igaz, mashol korrektul elore megvan mondva, hogy x szam alatt ne is koszonjunk egymasnak, nincs ertelme, ezek a szabalyok es punkti-tumi. AH-val, mikor targyaltam, tudtak egyenesek lenni. A kedvezotlen eredmeny ellenere nem ereztem hatrebb soroltnak magam, meg hasonlo ego-vezerelt infantilissagok. Maskulonben nyilvan ertheto az igeny. De na.
Hazudnak, ez itt a gond (magyar-hatas?). Hogy ukaszbaN van kiadva a kisholgyeknek vagy alapbol kamatoztathato az otthonrol hozott mentalitas, azt nehez eldonteni. Ha nem hazudnanak, egyetlen fazisban sem, nem lenne ez, nem volna imidzsrombolas.
Ez a "megteszem a bejelentest" nagyon vastagon szedetnek akart hatni. Mintha roncsauto-zuzogepezetbe sikerult volna helyeznie Tisztelt Edinanak 1 objektumkent a Digi konszernt es satani felorultseggel az abrazatn, ujjat a peros gomb felett lebegtetve igy szolna: "most pedig elinditom a halalt okozo osszepaszirozasotokat, haaaa-haaa-haaa" (a kacajba visszhang vegyul, echoreverb.enter). EhEz kepest a bejelentese egy onmagat tullovo, veszettul csaholo csivava komikus orjongesevel er fel csupan.

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 11:45:24

@enrico palazzo: maradjunk annyiban szerintem, hogy a siker egyik eleme csak az agilis (de nem orjongo) pofakinyitas. Nemi jellem und hajlandosag sem art a masik oldal. Rull. Igy teljes.

enrico palazzo 2016.11.29. 11:49:29

@EurósParaszt Lite: Já, áber a másik fél hajlandóságát lehet picit irányítani. Javaslom mindenkinek az alapfokú túsztárgyaló képzést. Und du hast abszolút igaz.

Lorenz 2016.11.29. 11:51:34

"Csak ő" akar bekötni. Inkább kössék be a szerencsétlenek most, mert ha várnak míg más is rendel, akkor egyszerre több a munka. Nem ez a logika a baj, hanem hogy látszik rajta, mennyire szarnak a munkájukra.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.29. 12:00:27

@Lorenz: Az a baj, hogy ugyanazt a motyót kell lerakni a lépcsőházba akkor is, ha egy előfizető van, meg akkor is ha 30. Nyilván nem a 100 méter kábel a baj, mert az filléres tétel, hanem az egyéb eszközök. Na ennek a költségét nem akarják most bevállalni a bizonytalan jövőbeni előfizetők miatt és ezért váratják a panaszost. Lehet beszélni kéne a szomszédokkal és meggyőzni őket, hogy olcsóbb/jobb/akármilyenebb lenne a Digi, aztán közösen odamenni az üzletkötőhöz, hogy na most már itt vagyunk 10-en, mozdítsák meg a seggüket...magától ez a dolog nem fog megoldódni. A Diginek nem érdeke Róbert boldogsága, se a havi 3000 forintja nem hiányzik nekik.

Terézágyú 2016.11.29. 12:22:36

@enrico palazzo:
" Ennyit számít, ha kinyitod a szádat és normális hangnemben értelmesen beszélsz."

A lényeg, hogy NE énekeld el nekik az amcsi himnuszt...

(Bocs)

holdlányka 2016.11.29. 12:23:38

Én már 10 éve várok a Digi szolgáltatására...és még mindig nem kötötték be. Igaz, az egész fatornyos kis falucskában van egy kis kábelszolgáltató koaxon meg van tcomos adsl.
Szóval irigylem azt, akinek a digivel akad problémája...

Tehetséges ugandai buzi 2016.11.29. 12:28:52

Napi borzasztó szóvicc:

- Hogy mondanád másképp azt, hogy a szolgáltató beígéri, hogy behúzza a kábelt a lakótelepre, de évekig nem csinálja ezt meg, a lakók viszont bedőlnek az álhírnek és reménykedve várják?
.
.
.
.
.
.
.
Koax-HOAX

enrico palazzo 2016.11.29. 12:40:22

@Terézágyú: És tudod mi a legszebb abban a jelentben? Hogy ugyebár Nielsen kanadai volt :)

KaTe 2016.11.29. 12:41:04

Ha a bekötés ennyire nehéz a diginél, akkor vajon egy esetleges meghibásodásnál hány héttel, vagy hónappal később jönnek ki a szerelők?

Fikázzák a UPC-t is jó sokan, érdekes, ott ha probléma van, akkor jönnek és cselekednek. Erre egy jó példa a közelmúltból, amikor a televízió képe elkezdett "szétesni" illetve ezzel párhuzamosan az internet sebessége is nagyjából a töredékére esett vissza. Az egyik szombaton megtörtént a hibajelentést az ügyfélszolgálat felé és vasárnap reggel jött a szerelő. Megállapította, hogy az egyik eszköz meghibásodott az utcai dobozban, de ahhoz ő nem nyúlhat, ezért nemsokára jön egy másik szerelő csapat. Az a nemsokára nagyjából fél órán belül volt, 2 autóval jött 4 szerelő, akik megállapították, hogy nem csak a kültéri részen van gond, hanem belül is újra kell húzni a kábelt, mert állítólag szétrohadt a bekötés egy részén. Nagyjából fél órát dolgoztak, majd kérték, hogy ellenőrizzem az adást. Rendben volt. Elvégeztek pár mérést, az is rendben. Azóta is minden tökéletesen működik. Ez volt 2 éve. Úgyhogy felőlem jöhet a digi a 10.000 megabitjével, meg az olcsóbb tévécsomagjával, ha ilyen tapasztalatokat olvasok róluk (és ez már nem az első itt a homáron) akkor pont annyit ér az olcsó internet / tévészolgáltatásuk mint amennyit én gondolok róla.

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 12:48:58

@holdlányka: koax analog a legjobb noxxtalgia-faktor.:D ADSL is gondolom megall 8mbit maximumban. A falusi divat noknel a neonpink felso ott (is?). En nem tudnAk faluban elni. Nagyon nem mindegy, hogy jazzre lepsz ki az úcára a hazadbull vagy mulatostrance-re... pontpontpont, bizony aaam.

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 12:50:15

Roman szekhelyrol megmasithatatlanul egy budi kepe ugrott be.:D

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 12:56:02

@KaTe: nem rossz-nem rossz, de van jobb is: a en szolgaltatom emberei 3-rom autoval jottek es kiszallva nuncsaku tekergetos koreografiat adtak elo, eleg szepen, muholdas antenna is volt az egyik auto tetejen, a masikon pedig letra, mely szepen csillogott! A sarga szirena fenye meg forgott korbe, meghato volt! Majd mikor kiellenoriztuk (checjk this out) az adast, leultek mellem a kanapera es szamba adogattak a popcornt, s nyelvvel valtottak chatornat a taviranyiton! ...a felmeztelen pom-pom lanyok, mert azokat is hoztak!
A szalonnaevos csapatrol kar, hogy megneznek egy kepet, de pont nincs.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.29. 13:20:48

@onlajnok: Ezt érted te, meg apti, meg még úgy a júzerek 5%-a. A maradék 95%-ának gőze nincs arról, mibe kerül egy ilyen cucc, és kb. 99,99%-a pont le is sarja. Ha egy cég azt ígéri, hogy lesz net, akkor legyen. Ha nem tud szolgáltatni, azt előre kell közölni.
Az a másik, hogy a poszter mit érhet el? Ahogy @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: is kérdi: volt-e szerződéskötés, vagy csak ígéret hangzott el és, megrendelést küldött ? Mert szerintem kötbér csak szerződés után jár. Persze ettől a Digit még megbaszhatják a hatóságok, de ettől legfeljebb a lelke gyógyul, pénze nem lesz.

Terézágyú 2016.11.29. 13:21:59

@enrico palazzo:
Eztet nem is tudtam.

Így nem olyan jó poén.

KaTe 2016.11.29. 13:22:45

@EurósParaszt Lite: Ide sajnos csak mezei szerelők jöttek és még sárga szirénájuk se volt, létráról nem is beszélve. Ezek kis szaros személyautók voltak (fogalmam sincs, hogy miért párban érkeztek, ha nem láttam volna az autókon a UPC logot, simán hihettem volna is, hogy a TEk kommandó akarja rámtörni az ajtót) Amúgy nem értem miére föl volt ez a hatalmas érdeklődés és miért kellett ehhez a bonyolult művelethez 4+1 ember, de a hatékonyságuk megkérdőjelezhetetlen!

enrico palazzo 2016.11.29. 13:30:01

@Terézágyú: Az amcsik állandóan savazzák a kanadaiakat. Szép néha az ilyen kis belső poén, mint a csupasz pisztolyban.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.29. 13:30:34

@Csokis: Persze, ez nincs jól így, nem is azért írtam. Ne ígérgessen, ha neki nem megérős. De általában nem szoktak csak úgy a semmire bejelentkezni egy lépcsőházba, legalábbis régebben kellett hozzá fix számú előfizető. Valószínű itt a másik két házban ez megvolt, aztán gondolták itt is elkezdik hirdetni, hátha lesz.....aztán nem lett.

Igen itt jó kérdés, hogy kapott-e szerződést (valószínű egyébként nem, mert azt csak bekötéskor szoktak adni, addig egy megrendelés van). De akár kapott, akár nem, hitegetni nem kell. De ahogy olvasom előtte is volt net, amit addig is fizetett, szóval nagy változás alapból nincs.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 13:31:47

@Csokis: Lehet, hogy így a jobb. Ha bekötik, akkor jönne a panasz, hogy szar a a net.

Nem vagyok OTP-s, CIB-es, matávos, westeles, pannonos, nem is panaszkodom.

Terézágyú 2016.11.29. 13:32:23

@enrico palazzo:
Szerintem nem. Itt éppen az volt a poén, hogy Drebin/Nielsen a tősgyökeres amcsi mennyire nem tudja az amcsi himnuszt. Ha kiderül, hogy Drebin ugyan amcsi, de Nieslen egy senkiházi kanadai, akkor ez nem 100%-os poén, mert sértődés lehet belőle...

enrico palazzo 2016.11.29. 13:41:55

@Terézágyú: Mármint hogy érted, hogy kiderül? Elég ismert ember, tudják, hogy kanadai. Lehet, hogy én látok többet bele a poénba a kelleténél, de ismerve Neilsent simán kinézem belőle. Lásd:
www.youtube.com/watch?v=5egaR4WvLPY

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 13:45:15

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: milyenes vagy akkor? Masolni akarlak, azert kerdezemm! Ugy bizonnny.

Bombaló 2016.11.29. 13:48:08

Az én Digis történetem.
Elment a jel. Telefon, szerelő elindul. Info, ha az ő hibájuk a kiszállás díjtalan, ha nem akkor fizetős. Ellenőriztem a madzagot persze, nem találtam szakadást. Aztán eszembe jutott, hogy a kanapé mögött is van egy toldás. Hát persze, hogy ott csúszott szét.
Szerelő érkezik és már mondom is neki, hogy megvan a hiba. Szakszerűen megjavította pillanatok alatt és kész is voltunk.
Mivel tartozom? Semmivel, elírja más hibakódra és úgy elviharzott, hogy a köszönömöt is már csak háttal fogadta.

Terézágyú 2016.11.29. 13:48:48

@enrico palazzo:
Éppen ez a baj. "Egy kanadai ne poénkoggyon a himnuszonkon!"

Az, hogy vikidál, a nagymagyar, nem tudja a magyar himuszt, az üt, és poénos.
Az, hogy feketepákó/királylinda nem tudja az nem akkora poén, mert
1. nem magyarok/nem itt születtek
2. gúnyolódásnak hathat, és a nagymagyarok nem észbekapnak tőle, hogy "ilyenek vagyunk", hanem megjegyzik, hogy "ezek az idegenek perszehogy nem tuggyák a himnuszot."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 13:49:38

@EurósParaszt Lite: :))

Voda, BudapestBank, Unicredit, Youtube, Cinema City.

Netben nem tudsz másolni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 13:55:57

@EurósParaszt Lite: Edigital, Mediamarkt, Hardverker, Aquacomp, Pcarena, Marseus, Elektrocentrum, Praktiker, IKEA, Alexandra, Anima, HVG, Tesco, Auchan, Aldi, Vámház körúti nagycsarnok, őstermelők.

enrico palazzo 2016.11.29. 13:56:17

@Terézágyú: A kanadaiak rendszeresen gúny tárgyát képezik az amerikai humorban, elég csak a South Parkra gondolni, de nézz utána, komoly hagyománya van.
ca.answers.yahoo.com/question/index?qid=20070617101534AAAG6f0

Ezzel szemben a kanadaiak leszarják és nem szoktak visszaszólni, ez egy ritka kivétel szerintem, de ez is nagyon kimért, épp a határon van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 13:59:16

@Terézágyú: ha nem tuggya aLinda, ne áélljon ki égetni magát.

Sokan szörnyűlködtek, mikor a Steven Tyler énekelte az amerikai himnuszt. A Youtube-on fennvan. Szerintem pont jól csinélta a maga stílusában.

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 14:08:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: koszi! Miert nem tudlak netben? Egyeni vonalad van? Mekkora a ping es boldog vagy-e?
@Bombaló: az jo. Vagy csaj vagy, vagy tetszett neki is a nicked. Mivelunk is volt mar jo arc a szerelo. Ki kell fogni. Neha belegondolkodom magam, hogy milyen lehet szerelonek lenni. Hogy jo lehet-e az vagy ilyen megis. Belulrol. Valaki meselhetne. Akar ilyen, akar olyan szolgaltatast szerel/szupportal. Ma mar a szolgaltatasok foldon, vizben, levegoben is terjednek. Izgi. Fenyben, kabelben is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 14:11:15

@EurósParaszt Lite: Spéci és csak itt elérhető. Ekkora pingje senkinek sincs. Baromi boldog vagyok. :))

RedWing 2016.11.29. 14:14:12

Mondjuk ha egyszer bekötik, tényleg jobb mint a másik két nagy (T, Upc). Legalábbis saját tapasztalat alapján, Budapesten. Voltam T-s II.-kerben, Upc-s VII.-ben és XIV.-ben és Digi XV. ben. Digivel egyetlen egyszer volt gebasz, mikor valamelyik jó képességű ellopta az elosztót a lépcsőházi szekrényből. Szombati bejelentésre hétfőn érkezett a szerelő.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 14:21:37

@EurósParaszt Lite: Mármint ez neked: Volt régen nekem 600 ms pingem is. 64 kbps műholdról 90 cm-es tányérral.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 14:27:13

Úgy kellett beállítani, hogy felvittem a tévét a tetőre, és egy olyan TV adást kerestem, ami ugyanazon a műholdon volt. Égtáj meg azimut meg polarizáció volt megadva.

The Crazy One 3om 2016.11.29. 14:37:50

most, hogy írtátok, mértem én is pinget. De mi a picsa az a jitter?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 14:47:57

Baszki, nem szóltatok, hogy tekerjem bele egy törülközőbe a vótmámérőt. Hát Helga nem eltörte megint! Na, míg szedem a cserepeket, elsőzzetek! Legyen mit Helgának törülni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 14:50:26

@The Crazy One 3om: Azt leszarhatod. Ami téged érdekel az a ping és a sávszélesség mindkét irányban. Ha játszol, akkor fontos a ping, ha csak letöltesz, akkor az se számít.

Terézágyú 2016.11.29. 15:09:24

@Csokis:
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Terézágyú 2016.11.29. 15:10:24

@Csokis:
Jutalomból ezért most a héten azt mondasz nekem, amit akarsz :)

EurósParaszt Lite 2016.11.29. 17:21:34

@The Crazy One 3om: atviteli egyenetlenseg a digitalis jelfolyamban, ritmus tekintettyeben. Hasonlat: kepzelj el egy teljesen klasszikus metronomot, egyenletesen kattog te szamodra (egy ujszulott foka szempillai aranyossagaval pislogsz te meg es feher bundaban ulsz a helysegben). Most kepzelj el barmilyen kulso tenyezot, ami ezt az egyenletes tik-takot bezavarja, lassitja vagy epp begyorsitja atmenetileg. Viharos orkanszello, nehez leples szallo boszorkak seprun, lebego vampirok, melyek cipocsatjaik beleakadnak eszkozunkb, barmi. A digitalis folyamban is eloferdulnek ilyen nemkivanatos szabalytalansagok, szep szammal. Ez a jitter. Hangminosegre peldaul kifejezetten szar hatassal van. Entroa.

holdlányka 2016.11.29. 23:11:42

@EurósParaszt Lite: Nekem pont nincs neonpink felsőm, és Mariska nénin sem láttam sosem...

besarock 2016.11.30. 06:23:28

Sajnos a Digi ilyen ceg.
A tulaj annyira rejtozkodo eletet el, hogy el sem tudja kepzelni,milyen a normalis kommunikacio. Az egesz ceg arra epul, hogy mindenki a leheto legkevesebb infoval rendelkezzen. Nem azert nem valaszolnak az ugyintezok,mert nem akarnak,hanem azert,mert meg a fonokuk fonokenek sincs fogalma arrol,mi a valasz a kerdesedre.
hu.wikipedia.org/wiki/Tesz%C3%A1ri_Zolt%C3%A1n

Tomasz_a_gozmozdony 2016.11.30. 16:08:04

Köszönet a diginek hogy egy újabb mlm-es turbókismama nem tudott dolgozni, és ezáltal nem tudta telefosni a facebookozók levelesládáját kihagyhatatlan ajánlatokkal

Lorenz 2016.12.01. 16:02:26

@onlajnok: ja, ez nevetséges is. Ha meg nem akarnak, csak több embernek kiépíteni, ennyi erővel csoportos csomagot is árulhatnának, célratörőbb lenne
süti beállítások módosítása