Tékozló Homár

Kukából kiszedett kaja, mint a gondoskodás netovábbja

2016.12.08. 09:37 | Homár Hilda | 43 komment

shutterstock_160495973.jpg

Egyszer minden véget ér, Márton. Szerintem ne egyetek ott többet.

Tisztelt TH blog,

A Bocanova éttermet egy családi ismerősünk ajánlotta, többször megfordultunk ott párommal és később barátainkkal is. A zuglói után a józsefvárosiban is többször ettünk. Ennek ellenére mégis csalódnunk kellett a mai napon.

Feleségemmel rendszeresen rendeltünk telefonon/mobil app-on keresztül az étteremtől. Nagy általánosságban elégdettek voltunk. Egészen a legutolsó rendelésünkig, amikor is egy olyan csirkemellet kaptunk, amely szagra és ízre is kifogásolható volt. A rendelés természetéből adódóan a pénzünkről lemondtunk már, de mivel többször voltunk az étteremben, telefonon elpanaszoltuk a csalódottságunk. Az első beszélgetést követően visszahívott az étterem, és - annak ellenére, hogy tájékoztattuk őket, hogy a kukában van az étel, és azóta már több minden más is - kérték, hogy küldjük vissza az éltelt, hogy meg tudják vizsgálni. Furcsa volt elsőre is, de ekkor még arra gondoltunk, hogy tényleg foglalkoznak a véleményünkkel.

A futár jött, csöngetett, majd elvitte a szemétből kiszedett ételmaradékot. A diszpécser hölgy a visszahívát követően, rendkívül kedvesen felajánlott egy ingyen ételt a következő rendeléskor (arra csak utólag jöttünk rá, hogy így, hogy kifizettük az ehetetlen,visszaküldött étel, igazából az INGYEN kifejezés nem állja meg a helyét)

A korábbi rossz tapasztalat ellenére a mai napon szerettünk volna élni a lehetőséggel. Nem kellett volna!!! A mai telefonos rendelés során a hölgy tájékoztatott minket, hogy a rendszerükben úgy van nyilvántartva, hogy MÉG AZNAP KICSERÉLTÉK A PROBLÉMÁS ÉTELT. Nem tudom bárki evett-e már olyan húst amiről sütés után is meglehet mondani, hogy pocsék...de ha igen akkor felmerül benne a kérdés, hogy MIÉRT akartunk volna rögtön mégegy adagot rendelni belőle??? Azt gondolom egy ilyen élmény után még az is nagy szó, hogy nem egyből a NÉBIH-et hívja az ember, hanem újból bizalmat szavaz egy helynek és ismételten rendel.

Miután felháborodottan próbáltuk megértetni ugyanezt a diszpécserrel, ő csak azt hajtogatta, hogy mivel így van a rendszerben, ő nem tud mit tenni, de látja ,hogy ki volt a futár, és mivel ma pont ugyanaz a személy van bent, rákérdez.

A történet itt lett igazán felháborító. A FUTÁR A TELEFONBAN HALLHATÓ MÓDON ÁLLÍTOTTA, hogy egyből cserélte az ételt, és erre EMLÉKSZIK! Ezek után sajnos a mi mondandónk is jóval egyszerűbbé vált:
1, adjon valakit a telefonba aki magasabb beosztásban dolgozik
2, adja meg a futár számát aki azt állítja, hogy hazudunk

Egyik sem történt meg, így sem igazság, sem kompromisszum nincs a történet végén csak két csalódott vásárló és egy nagyon kellemetlen élmény.  Mindezt az is alátámasztja, hogy életemben először 'tollat ragadtam' és felháborodásom a világ elé tárom.

Márton

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarostehen 2016.12.08. 09:42:14

Romlott kaját kaptatok, és utána még rendeltek onnan?
Csak nem egy VADÁSZ házaspárral van dolgunk?

Manyecska. 2016.12.08. 09:49:48

Nem úgy van hogy minden kajából mintát kell tárolni a zétteremnek..?? ez így gááz.

Terézágyú 2016.12.08. 09:57:43

Pószter, igazad van.

Inkább főzzetek.

Zahorecz Mária 2016.12.08. 10:06:59

Nem kell ott enni többet. Én csak azt nem értem, miért kelett mégegyszer onnan rendelni? Nekem valahol szemetet adnak onnan ingyen se rendelek mégegyszer. Annyit nem ér.

sarostehen 2016.12.08. 10:07:46

@Manyecs: Csak bizonyos adagszám felett. (ha jól tudom 20 adag)
Tehát nem kell minden pizzából ételmintát elrakni. Max a tésztából, ha a keverés mértéke eléri a 20 adagot.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.12.08. 10:09:51

Én csak nem sajnálnám két ajánlott levél árát, és rákérdeznék a saját vizsgálatuk eredményére, elküldve ugyanazt a Nébihnek is. Ahogy anyukám szokta mondani: ártani nem használ.

aptikjampó 2016.12.08. 10:14:26

@Manyecs: Nem úgy van hogy minden kajából mintát kell tárolni a zétteremnek..??

De és azt küldték ki nehogy a köjál kezébe kerüljön!

aptikjampó 2016.12.08. 10:20:05

olyan csirkemellet kaptunk, amely szagra és ízre is kifogásolható volt.

Büdös volt de azért még beleharaptál? Juj!

EurósParaszt Lite 2016.12.08. 10:38:38

Felbaszós poszt. Dagályos hülye (nő), mártír is. Miért nem tudják az emberek a jó oldalát nézni életük szekvenciáinak? Csomószor volt jó, 1x szar, napuff. Szolgáltatói világ, bocs, fogyasztói, a tudatos fogyasztó pedig büntet, kíméletlenül! Átmegy máshova. Van ez így, szolgáltatói oldalról bizony nem árt számolni ilyennel, de hogy fegyverként használva ezt a kedves zabáló rögtönátmegy, merttudatos, ez nagybetűs kicsinyesség.
Nem az esettel van baj, vagyis de, nem az eset kifogásolásával, hanem a mentalitással és a kifejezésmóddal. Ugyanazon 2 eset közt is van különbség. Aszt még szeretném hozzátenni, hogy nem olvasok máskor tovább semmiféle sima "párom"-os posztot, minimum külföldi pár, minimum!
Megint ez a motívum, hogy ők milllyen régóta és milyen sokszor és ezért telefonos panasz. Értem, jó, hogy ha egyszeri vendég vagyok, nem biztos, hogy beszédbe elegyedek, de akkor is uncsik ezek a delejes önérzeti mögöttesek, mással nem lehet operálni, mondjuk szikével? NEM NYERED EL ILYEN KÖZHELYES SZAROKKAL A SZIMPÁTIÁT! Legyen minima fantáziád és sajátgondolatod, ha ilyesmit szeretnél köszi enter.
Rendkívül kedvesen. Anyád. Nem tudom, az le van valahol fektetve, a Nagy HumánKönyvben vagy iljesmi helyen, hogy a nőknek, a panaszkodó spinéknek nem lehet szókincsük, egyéni gondolatuk? Lefáraszt bassza meg, hogy milyen véresen szoros kötöttpályán mozog mind az előadásmód, mind a felfogása az elemeknek. Na várjál, tócsnit kell fordítanom, ideiglenes enter.
Ezek a típusos hibajegykódok is csak a bajt okozzák. 1kbyte memória van, hogy nem fér megjegyzésrovat? Teljesítve, lett volna, DE. Akarták, DE VÉGÜL. Mint a Hildamoderációnál, van 7 féle optcióne, aztán semmiegyéb (mondjuk többet fel sem bírna dolgozni az agya).
Miután felháborodtam, bruhaha. Nem kenyerem (nem tócsnim) sekélyes szarnak lenni, de mi ez már? Remélem a posztoló nem több 20 évesnél, azaszint.
Ettem olyan húst, én a bárki, vannak desznyók, melyekte még élő állapotukban marinálni kék, olyfos tápot kapnak és az a szag utána megjelenik izzadtságban, spermában, mindenben, lassan ürül ki az emberből. Rozmaringos tengroávízben ha megfürdesz, s utána kifüstülöd magad egy szaunából, akkor úgy jó lesz. De ki ne dobd magad, mert kinek kell utána a PÁRODNAK egy kukából visszavett mátka?
Ezt a diszpécser kérdezte, hogy miért rendeltetek mégegyet belőle?
Hiába próbálsz meggyőzni egy hazugot arról, hogy nem te hazudsz, ugye érted. Feltéve persze, hogy szántdékosan hazudírozik.
Márton, te egy fiatal bölcsész vagy, az iSten kis i-vel bocsássa meg.
Azt nem tárod a világ elé következetesen, hogy a cserekaja első alkalommal miért nem ért célba. Vörös heringnek híjják ezt a rendezési elvet: történetszál1 elvágva, de élesen, kanyarodhatunk másra. Szóval ez a rész nem világos.

Dagályos, fárasztó szar vagyok, ez tény. De csak leírok mármindent, amitkivált, aszittem csaj, denem.

Kuka tetejéről amúgy lehet enni.

Hipóallergiás 2016.12.08. 10:42:32

@sarostehen: aki romlott kaját rendel az sikeres ember nem lehet

Hipóallergiás 2016.12.08. 10:44:33

@EurósParaszt Lite: what the fasz? Hosszú kommentet írni jelentėktelen dolgok miatt ősi román szokás

Terézágyú 2016.12.08. 10:52:16

@Hipóallergiás:
Az előző poszthoz én is írtam egy hosszabbat, és szomorú vagyok, hogy nem reagált rá senki... :(

Hipóallergiás 2016.12.08. 10:54:19

@Terézágyú: lemaradtam róla :(
pedig írtam volna szívesen ;)

EurósParaszt Lite 2016.12.08. 10:55:29

@Hipóallergiás: na igen, de most ez a fordulatszám. Direkt romlott kaját trendelni hipszteres sikerességi mutató.
@sarostehen: a kurváknál meg nincs ilyen, hogy ha a kavarás mértéke eléri a 20 adagszemélyt, akkor kell szűrni. Na jó, de ott meg 2 hetente kell, vagy hogy. Jobb helyeken. Nem tom. Aki ilyenért fizet, az lúzherr.
A csirkemellhez: lehet, hogy mexician plasztikásnál volt a csiri és belérohadt az olcsóimplantátum, pontosabban az ipariszilikon és ezért volt mindez.

The Good Boy 2016.12.08. 11:43:42

szerintem a futár nem hazudott: ő azt mondta,hogy: "... egyből cserélte az ételt, és erre EMLÉKSZIK!"

Mit is irt a poszter? "A futár jött, csöngetett, majd elvitte a szemétből kiszedett ételmaradékot..."

Egyszerű a helyzet: a poszter a hibás, mert nem nézett bele a kukába, miután elment a futár. hiszen ő is elismeri, hogy a kukából elvitte a futár, a futár meg elismerte, hogy kicserélte a kaját. Most már azt is tudjuk, hogy hová tette.

Amúgy ezt soha nem értem: egyszer átbasszák, de azért visszakuncsorog ugyanoda. Mindezt Budapesten, ahol méterenként van egy étterem, vagy kifőzde, de minimum egy pláza zabálda.

enrico palazzo 2016.12.08. 11:45:50

Most pedig megnézem az Összeomlás-t Michael Douglas-szal-szel. Abban a filmben benne a megoldás erre a problémakörre, egy alapvetően fogyasztóvédelmi filmről van szó szerintem.

The Good Boy 2016.12.08. 11:46:17

Tudom, nagyon övön aluli, meg rangon aluli, és teljesen nyilvánvaló a vadász effektus, meg ilyenek, de azért már csak egy kérdésem van: a poszt-tolót már szabad?

Terézágyú 2016.12.08. 11:52:13

Ha baj van a
SZAKÁCS által főzött kajával, amit a
FUTÁR kihoz, akkor beszélni kell a
FŐNÖKkel, aki mond valamit, de gond esetén az
DISZPÉCSER is csinál valamit, aki szól a
FUTÁRnak, aki.......................................................

Ennyi kézen átmegy egy rendelés, meg egy kaja, meg a reklamáció, ha gubanc van...

aptikjampó 2016.12.08. 12:10:11

@EurósParaszt Lite: Miért nem tudják az emberek a jó oldalát nézni életük szekvenciáinak? Csomószor volt jó, 1x szar, napuff.

Utolsó mondatok. Ejtőernyős.

Szarazkoro 2016.12.08. 12:12:37

@EurósParaszt Lite: Fuszaaaaaa, levego kifuj, kave, cigi, enter. Meg a vegen agyverzest kapsz.

aptikjampó 2016.12.08. 12:14:54

@The Good Boy: Tudom, nagyon övön aluli, meg rangon aluli, és teljesen nyilvánvaló a vadász effektus,

És ha addig rendeli amíg elfogy a büdös húsuk és frissből készítettet küldenek? Hülyének látszik, közben roppant ravasz!

aptikjampó 2016.12.08. 12:16:37

@Szarazkoro: Már túl van valami módosítón így is!

EurósParaszt Lite 2016.12.08. 12:28:01

@aptikjampó: aki igazán pozitív az szuicid is! Veszélyt felmérni reálisan=negativitás! Ha 4-égy billencset nyomok le a laptopon, olyan a hang, mintha alacsonyfrekis, búgó hangú morzekóddal szólna hozzám egy földönkívüli.
@Szarazkoro: ok.:D Hozzásimulok, nagyszürke plüss Enteremhez (Lö alak).:) Kevésbé indulat, mint inkább karaktervágy tombolt.

Juteszemben, újposzt?

mad-man 2016.12.08. 13:36:56

Többször előfordult már hogy szart küldtek amit ki kellett dobni, így nem nagyon kísérletezem már új helyekkel. A felajánlott kaját inkább vigyék a hajléktalanoknak, de lehet ők is szelektálnak belőle.
Ebből a műfajból a kedvencem:
www.kephost.com/image/vuJ6

mad-man 2016.12.08. 13:39:35

@mad-man:
Nem vagyok rá büszke, de 14 óra munka után az éjszaka közepén többet vártunk haverral. Éhesek és dühösek voltunk. Másnap írtak SMS-t hogy összekeverték a kajákat és a címeket, vendégük vagyunk egy másik körre. Inkább egyék meg ők!

Életemben ilyen szart még sehonnan nem hoztak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 13:57:17

@aptikjampó: "És ha addig rendeli amíg elfogy a büdös húsuk és frissből készítettet küldenek? Hülyének látszik, közben roppant ravasz!"

:))

Drago Brutic1 2016.12.08. 14:14:34

Irigylem azért Mártont. A"nagyon kellemetlen élmény" például, ha kirúgják az embert a munkahelyéről, vagy a nyaralása első napján egy medúza megcsípi, vagy hogy az egy szem gyerekéről kiderül, hogy súlyos drogos, és sorolhatnám tovább. Az hogy büdös húst küldtek neki, aztán nem cserélték ki, a nagy átlagnak a "bosszúság" kategória, Mártonnak remek, nyugodt élete lehet. Gratulálok a poszternek!

Szarazkoro 2016.12.08. 14:32:58

@aptikjampó: na akkor tolhat még rá és eljő a kánaán! :D

Szarazkoro 2016.12.08. 14:33:59

@EurósParaszt Lite: Én is kérek abból amit szedsz :D

Manyecska. 2016.12.08. 14:42:33

@enrico palazzo: nekem már megvót, eltévedtem a bazinagy temetőben, egy lélek se /haha!/ volt tisztára mint egy rossz horrorfilmben. K..vára anyáztam. azt a rohadt táblát miért nem lehet jó irányba fordítani..

EurósParaszt Lite 2016.12.08. 16:01:22

@Drago Brutic1: szerintem is, ha 2 vagy tobb gyermek van, 1 siman elkallodhatik, a tobbi viszi tovabb a vervonallt.
@Szarazkoro: eletben vagyok, az elet az en drogom. Rad lehellek egy kis eleteszenciat: leh. Be kabultal igen/nem, [OK] enterr.
@Manyecs: ez kurva jo, mert te egy Zs filmben szerepeltel, s ha tovabb is maradsz meg kicsivel, rangathattad volna a temetokaput, amibe aramot vezettem. De artikulalatlan lett volna a hangod rangatas kozben.:D
on

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 16:07:23

@EurósParaszt Lite: "rangathattad volna a temetokaput, amibe aramot vezettem. De artikulalatlan lett volna a hangod"

:))

sőőtnagyonis 2016.12.08. 22:05:22

@Hipóallergiás:
Van egy ismerősöm aki ebben szenved, amióta a kisüsti helyett hypőt ivott, de rögtön ki is hányta. Azóta ha megérzi a hypó szagát úgy rókázik mint a lagziskutya.
Te hogyan lettél allergiás?

besarock 2016.12.09. 07:54:27

A varos egyik legjobb rendelos pizzaja volt par eve a Bocanovanal,de egy szarhazi,link banda,reg nem foglalkozom veluk.
Annak ellenere, hogy max 15 alkalommal rendeltemonnan, harom alkalommal is komoly problema volt.
Peldaul : Vasarnap delutan zartkoru program,a netpincernek meg elfelejtettek szolni, hogy nincs kiszallitas.
A vevonek pedig azt hazudtak,hogy a netpincer a ludas.

Manyecska. 2016.12.09. 09:23:27

@EurósParaszt Lite: neked kispénisz-komplexusod van?? rángasd te. Mi van ha a kezembe maradt volna?? :D

Manyecska. 2016.12.09. 09:30:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: amúgy tényleg már ott voltam a végébe -Újköztemető!- sehol egy lélek ugye, a fák havasak, a halottak sem beszéltek, húsz perce mentem:D aztán jött szembe két szellem azok útba igazítottak de már rohantam-egy percet késtem is- de lehet nem szellemek voltak mert a buszon láttam már őket és ezek lukaszottak, a jóisten küldte pont oda őket:D !!

Szarazkoro 2016.12.09. 11:44:38

@EurósParaszt Lite: Na most mar mindjart jobb! /Igen/OK/Enter :))))

Józsi, a migráns köcsög 2016.12.13. 17:21:06

igénytelen fillérbaszó pószter, nincsen itten semmi gond, pont azt kapta amit kifizetett.

Szubrina 2017.02.20. 11:45:36

Egy régi eset, 100 évente egyszer hozok haza pizzát, egy Don Pepe esett az utamba, mondom na hozok meglepi pizza. Kikértem és vártam, türelmesen már olyan is megkapta, aki utánam jött, na mondom odamegyek megkérdezem mi van az enyém nem sül? Az eladó hátra ment és sűrű elnézéskérések közepette bevallotta, h elfelejtették a rendelésemet. Röpke 40 perccel később már a kezemben is volt a két pizza és egy ajándék somlóigaluska a várakozás miatt.

Pizzát megettük, Don Pepe somlói: piskóta vízzel átnedvesítve, rajta tejszínhab és egy kis csokiöntet. Nyami (kuka).
Kösszépen, kukába távozott.
süti beállítások módosítása