Tékozló Homár

"KERESKEDELEM és KARÁCSONY!!!Mond ez valamit???"

2016.12.19. 12:30 | Homár Hilda | 93 komment

shutterstock_220418719.jpg

Közeledik a karácsony, amit onnan is lehet tudni, hogy az adventi áhitat már befészkelte magát az ügyfélszolgálatok kommunikációjába.

Tisztelt Tékozló Homár!

Kisfiam megkért, hogy rendeljek neki egy xboxhoz való töltő szettet, ami tartalmaz két akkumulátort, egy dupla dokkolót és kábelt a kontrollerhez.  A Gamertech Kft-nél találtunk egy ilyen terméket, még kép is volt róla. A termék megérkezett, de nem azt küldték, ami a képen volt. Jeleztem nekik telefonon, megbeszéltük, hogy visszaküldöm, és visszautalják az árát. A termék visszakerült, de a gyereknek se töltője, sem pénze nincs a mai napig, mert lassan három hete csak hazudoznak, a karácsonyra hivatkozva, hogy túl sok a munkájuk, emiatt nem utalnak.

Kb tíz normális hangvitelű, kérő levél után, levelet írtam a Fogyasztóvédelmi osztálynak. Az ő válaszukat csatolva, ismét kéréssel fordultam a Kft.hez, amire a következő válasz kaptam, persze név nélkül:

Kedves Zoltán!

Nem fogjuk ellopni a pénzüket!

KERESKEDELEM és KARÁCSONY!!!Mond ez valamit???

Imádjuk,amikor valaki remeg az 5500 ft-jáért és azonnal máris fenyegetőzik és rohan a fogyasztóvédelemhez!

Menni fog a lóvé,utaljuk!Itt is emberek dolgoznak (bármilyen hihetetlen)akik ebben a bődületes pörgésben ami ilyenkor van,ELFELEJTHETNEK dolgokat!

Reméljük nem kenyérre vagy gyógyszerre kellett a pénz.

Üdvözlettel,

Gamertech Kft.

Szeretném ezt megosztani másokkal is, ha ettől a cégtől vásárolnak, és ha átvágják őket, vagy az elállási jogukkal szeretnének élni, mire számítsanak.

Tisztelettel

Török Zoltán

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2016.12.19. 12:33:00

"lassan három hete csak hazudoznak" ... "Kb tíz normális hangvitelű, kérő levél után"

Normális hangvételben leírtad, hogy hazudnak???

Dikusz 2016.12.19. 12:33:13

Miért kell egy ilyen cégtől rendelni?

Terézágyú 2016.12.19. 12:34:37

"lassan három hete"

Nehogy leírj konkrét dátumokat, pószter!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 12:36:32

@Terézágyú: "Normális hangvételben leírtad, hogy hazudnak?"

Én simán leírnám.

Egyébként meg van aki tud rendesen fogalmazni. Ha egy ügyvéd szakszerűen ellküld a halálfaszára, szinte már várod az indulást. :))

Terézágyú 2016.12.19. 12:38:06

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
""Normális hangvételben leírtad, hogy hazudnak?"
Én simán leírnám."

Akkor viszont törvényszerűen jön az adekvát válasz, hogy "nem fogjuk ellopni a pénzüket!"...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 12:43:01

@Terézágyú: Erre az nem jó válasz, ha azt mondják, hogy nem fogják ellopni. Az a jó válasz, ha nem lopják el.

Ahelyett, hogy fülét-farkát behúzva utalna, jácca a nagypofájút. A főnök a hibás. Ha ez egy alkalmazott, mér nem rúgta ki, ha ez a főnök, akkor meg azért.

Cycmen 2016.12.19. 12:43:44

@Terézágyú: Normális hangvételben leírtad, hogy hazudnak???

Már amikor nem azt küldik akkor el lehet az anyjukba tanácsolni őket és mi az hogy még kérni kell a pénzt?

É2I 2016.12.19. 12:44:24

KERESKEDELEM és KARÁCSONY!!!Mond ez valamit???

Hogyne: Ilyenkor könnyű elfelejteni, hogy a vevőkből éltek. Ebben az időszakban lehet gyorsan eldaszni a renomét. Egy embernél sikerült is.

Gondolom a NAV-nál nem így szoktatok magyarázkodni, mikor a nagy kapkodásban elfelejtitek befizetni az adót.

Azért az is tetszetős, hogy a fogyvédes levelet látva sem azzal kezdte; hogy a pénzét válasz levelünkkel egyidőben elutaltuk, Tisztelt Zoltán.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 12:44:35

Jól mehet ott az ügymenet.

"ELFELEJTHETNEK dolgokat"

Postiton van a könyvelés? Elfújta a szél?

Terézágyú 2016.12.19. 12:49:52

@Cycmen: @a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Nem kívánom védeni ezt a boltot.

Ha nem volna ez a válaszlevél, ti magatok is azt írnátok, hogy "kár tíz levelet írni, attól nem utalják gyorsabban" meg hogy "a visszautalás mindig lassabb mint az odautalás" stb.

Láthatólag az egyik fél elvesztette a fejét, s innentől kezdve már nem is lényeges, hogy miért nem utal stb, hanem az, hogy "cúnyán beszélt"... Ja, hogy ezt a "lehazugozásra" írta? Akkor is!...

Manyecska. 2016.12.19. 12:50:03

..basszus, én dupla sokkolót olvastam!!:D... mondom szíp karácsonyuk lesz, ugye.

sarostehen 2016.12.19. 13:08:24

Nem tudom kinek írt a poszter de lehet őket kéne keresni:

A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/1. Molnár Tamás József (an.: Oszlovics Julianna)
Születési ideje: 1975/09/20
1144 Budapest, Ond vezér park 2-4. 4. em. 118.
Adóazonosító jel: 8397085424
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő)
A hiteles cégaláírási nyilatkozat vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta benyújtásra került.

Jogviszony kezdete: 2013/02/25
Bejegyzés kelte: 2013/02/27 Közzétéve: 2013/04/25
Hatályos: 2013/02/27 ...
13/2. Papp Antal (an.: Juhász Györgyi Ibolya)
Születési ideje: 1979/02/11
1144 Budapest, Füredi park 2-4. 9. em. 231.
Adóazonosító jel: 8409480883
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő)
A hiteles cégaláírási nyilatkozat vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta benyújtásra került.

Jogviszony kezdete: 2014/10/01
A változás időpontja: 2014/10/01
Bejegyzés kelte: 2014/10/16 Közzétéve: 2014/10/17
Hatályos: 2014/10/01 ...

sarostehen 2016.12.19. 13:10:24

Amúgy azzal vajon mit tudnának kezdeni, ha egy nagy papír táblára kiírná a poszter hogy "ez a cég 3 hát alatt sem tudja átutalni a TARTOZÁSÁT"
majd ezzel megáll a bolt bejáratánál.
Szerintem hamar meglenne azaz utalás.

Nick-son 2016.12.19. 13:16:11

45/2014 -es kormányrendelet 23. § (1) alapján 14 nap van a visszatérítésre az elállástól fogva.

A lassan három hét... öö mennyi is, illetve egészen pontosan a rendeléstől, a kézbesítéstől, vagy az elállástól számítja-e a poszter, hogy három hete nincs pénze a gyerekének, se töltője a vacakjához? Tényleg érdekesek lehetnek a konkrét dátumok, meglehet hogy a cég még benne lehetett a törvényes határidőben.

Érdekes történet.

É2I 2016.12.19. 13:19:56

@Terézágyú: Nem tudom mi olyan nehéz abban, ha megjött a visszáru leülni a terminál elé és elindítani a visszautalás. Az lehet idegesítő, hogy kétnaponta kapok egy-egy levelet, hogy "mikor utalsz mán'?", de meg lehet előzni azzal a bizonyos utalással. Saccra kb. annyi idő, mint leírni a fenti levelet.
Persze azt is el tudom képzelni, hogy "szigorú belső szabályozás" alapján havonta csak egyszer utalnak - akkor mindenkinek -, de láthatóan kidobandó ez a protokoll. Vagy legalább is így karácsony idejére meg kellene erősíteni ezt az oldalt is. A jóskapista kft-nek erre is fel kellene készülni, nem csak a bevétel lekönyvelésére.

Thule 2016.12.19. 13:22:49

"az eladó köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül a fogyasztó által kifizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is, visszatéríteni."

Lehet hivatkozni a Karácsonyra, ugyanakkor a szabály az szabály. Ha én 14 napig jelenthetem be a vásárlástól való elállást, akkor a kereskedőnek is legyen kötelező betartani a 14 napon belüli pénz-visszafizetést. Józan ész alapján pedig az a logikus, hogy ha a termék visszaérkezik hozzájuk hétfőn, akkor még azon a héten visszaküldjék az árát. Semmiképp sem 3 hét múlva.

É2I 2016.12.19. 13:29:10

@Nick-son: Ez így rendben is van; ennyi áll rendelkezésre, de ez nem jelenti azt, hogy egy nappal sem lehet előbb. Azt meg főleg nem, hogy egy levélben tájékoztatom, a tetv, izé kedves vásárlót, hogy a vissza utalást szőróra:bőrperc:sohanap indítjuk. Talán apa is meg tudná magyarázni a csimotának, hogy mikor várhatja a széttört malacpersely tartalmát.

FDToth 2016.12.19. 13:29:34

Sztem 30 napjuk van visszafizetni.
Ez vegre egy jo poszt, mert minden kathato, igy tuti h sokan nem rendelnek majd a cegtol. Bar hamarosn jon toluk egy level...

Nick-son 2016.12.19. 13:38:09

@FDToth: már csökkent 14 napra, korábban 30 volt, de már nem.

@É2I: oké, de ha benne vannak a törvényes határidőben akkor ez itt még korai, persze nem túl elegánsak az biztos.

CID.. 2016.12.19. 13:41:33

Ez azért szép, bár, ha m7nden igaz akkor 30 napjuk van a lóvé visszautalására, bár lehet keverem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 13:48:53

@CID..: @FDToth: Mindegy, a 30 napoot is lehet udvariasan kommunikálni. Ha paraszt a vevő, ha nem.

sarostehen 2016.12.19. 13:57:09

Szerintem tök mindegy mennyi a törvényi határidő.... 14 vagy 30 nap.. dolgoztam már elég sok cégnek.. volt olyan is ameliky több száz főt foglalkoztat és évi 10+ milliárd az árbevételük.. de sehol nem volt olyan hogy heti 1 nap ne ment volna utalás.
Szóval meddig is tart berakni a következő utalási sorba az ügyfél pénzét?? kb 20 másodperc.. egy szarabb ERP esetében 1 perc.

The Good Boy 2016.12.19. 13:58:57

ügyes a céges marketing... Így kell vevőket veszíteni!

Az a gond, (ahogy már más is írta) most van nekik a kánaán, még a cart is eladják. Aztán jön január, február, amikor a kutya rá sem néz a webshopra, nemhogy rendelne, aztán sírnak-rínak, hogy nincs vevő. Főleg, ha ilyen idióta választ adnak. Gondolom a hazugozásnak is volt előzménye. A cég, meg ahelyett, hogy magyarázkodna 10 válaszlevélen keresztül, nyomott volna a netbankon reszeltül egy utalás teljesítése gombot (kb. két perc, de lehet még annyi sem), hisztizik a jogtalanul náluk levő 5500 pénzért. Na nézzük csak, kinek is kellene gyógyszerre költenie?

CID.. 2016.12.19. 14:01:03

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Ez tény, erre post ezen részére próbáltam utalni a kommentem elején;) Az viszont biztos, még most is a válaszlevélen röhögök :D Egyébként, ki tudja mi a bevett szleng ezeknél a gamereknél.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 14:03:51

@CID..: "mi a bevett szleng ezeknél a gamereknél."

Gazembereknélt olvastam. Nem véletlenül.

Audrey80 (törölt) 2016.12.19. 14:10:07

10 levél majdnem 3 hét alatt nem semmi! Minden nap írt egy levelet?
Ettől függetlenül elég tapló az üzlet válasza, semmilyen ügyfélnek nem lehet így válaszolni, akkor sem, ha anyázik.

Manyecska. 2016.12.19. 14:19:50

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: megaszonta a Biblia is:" Jobb a száraz falat, csendességben; mint a levágott barmokkal teljes ház, melyben háborúság van"
:D!

EurósParaszt Lite 2016.12.19. 14:21:15

@Audrey80: de ezek prolik. Gondolom te otthon vagy a gyerekkel, ezert mergezed magad gyakorival, s homard-dal.

CID.. 2016.12.19. 14:21:32

@Thule: azért remélem, az elállásról történő tudomásszerzés nem egyenlő azzal, hogy a poszter odatelefonál? Ki ő, Virág elvtárs:D

Audrey80 (törölt) 2016.12.19. 14:26:18

@Audrey80: hetek óta nem írtam a gyakorira, szerintem előtte is nagyon régen. Jaj, az már nagyon régen volt, hogy gyakoriztam. Nem, nem ülök otthon, csak kevés a munka. Müllerbe meg mehet az ember hétvégén is, nem? Sőőőt, estig nyitva van.

Audrey80 (törölt) 2016.12.19. 14:27:37

@EurósParaszt Lite: hetek óta nem írtam a gyakorira, szerintem előtte is nagyon régen. Jaj, az már nagyon régen volt, hogy gyakoriztam. Nem, nem ülök otthon, csak kevés a munka. Müllerbe meg mehet az ember hétvégén is, nem? Sőőőt, estig nyitva van.

The Good Boy 2016.12.19. 14:27:52

nekem hasonló sztorim volt pár hete, igaz magánszeméllyel: rendeltünk egy bizonyos dolgot az egyik hirdetési felületen, ahol a termék új, még nem használtként került hirdetésre, dobozával stb együtt, kb. a bolti ár 40%-ért. A hirdető nem csak ezt hirdette, hanem vagy 40-50 termék különböző termékeket külön hirdetésként. Az üzenő felületen megbeszéltük az üzletet, kértem egy telefonos elérhetőséget (ha már tudatos vásárló próbálok lenni, meg minden esetben lementem a hirdetést, meg a beszélgetést) az utalást megelőzőleg, majd elutalás, ami után 2 napon belül meg is érkezett a termék. Valóban a dobozában, igaz nem az látszott rajta, mintha tényleg sose használt lenne, nyilván ezt nem is tudnám bizonyítani, bár árulkodó jel volt, hogy semmilyen leírás, használati utasítás nem volt a dobozban, illetve a termék tetején elhelyezett matrica sem volt rajta, néhány összetevő pedig összerakva volt, amit külön szoktak csomagolni.
Na ezek után jött a nagyobb gond. A termék nem volt jó. Ezt jeleztük is a hirdetési oldal felületén, amire közölte az eladó, hogy elnézést, mivel új volt a termék, ezért nem próbálta ki eladás előtt. természetesen még aznapi visszautalást ígért (ami után én üzenetben megírtam a számla adatokat, illetve még 1-2 üzenetet korábban a hibáról, illetve a visszavétellel kapcsolatban, mielőtt a telefonos beszélgetés megtörtént volna), mi pedig az utalás utáni azonnali postázást. Pénz persze nem érkezett, illetve a hibás jelzést követően már a küldött üzenetek sem lettek a másik félnél megnyitva, amit ugye jelez a rendszer. Másnap feleségem ismét hívta őket, amire ismét ígéret jött, következő napi utalásra, elnézést kérve, hogy nem volt eddig ideje. eddig korrektnek is lehetne mondani, de másnap megint nem érkezett meg a pénz, és a több napja írt üzenetek sem lettek továbbra sem megnyitva (az adásvétel előtt persze ezek a dolgok mentek, utána már nem) így egy sms lett írva az eladónak, hogy mivel aznap sem érkezett meg a pénz, és még a banki adatokat tartalmazó üzenet és a többi sem lett megnyitva napok óta, ezért úgy veszem, ezt mint ráutaló magatartást a vissza nem fizetési szándékra, másnap reggel a helyi rendőrségen feljelentést fogok tenni, valamint az internetes felület üzemeltetőjének jelzem a nem tisztességes üzleti menetet és egyben kérem a felhasználó profiljának törlését. Na erre percek alatt jött egy hazudozós sms, hogy már rég utalt, csak az a gaz ótépé sokszor 3-4 napig ül a pénzen, meg különben is, ő megnézte az üzeneteit, csak a szar rendszerben biztos nem látszik. Érdekes módon pár perc múlva olvasottnak jelezte a rendszer az üzeneteinket, és a következő tranzakciós időpontban (mivel az sms váltás előző este történt, amikor már nincs banki teljesítés), azaz másnap reggel megérkezett az utalás. Nem értem, miért kell hazudozni, miért kell időt húzni. A másik pedig: miért kell nem működő terméket újként(???) megpróbálni eladni. Mit gondol ilyenkor az eladó? Hogy nem veszem észre, hogy rossz, nem működik? Nem kicsit volt rossz, hanem teljesen működésképtelen.
És ugyanez igaz a poszter esetére is: mit gondolt a cég? nem veszi észre a vevő, hogy nem azt kapta, amit rendelt? Ennyire hülyének nézik az embert? nekem happy end lett, mínusz a postaköltség, gondolom a poszter esetében is visszajön a pénz, ilyenkor csak azt nem értem, az eladóknak miért nem sikerül olyan gyorsan visszautalni a pénzt, amilyen gyorsan sikerül eladáskor a postázás is?

homar-fan 2016.12.19. 14:35:30

Amíg ezt az irodalmi remeket megírta a bót' annyi idő alatt visszautalhatta volna a LÓVÉT ahelyett, hogy NEM FOGJA ELLOPNI!

EurósParaszt Lite 2016.12.19. 14:37:40

@Audrey80: sosem tudtam azonosulni azokkal, pontosabban a fennforgassal, akik uresjaratert is kapnak penzt vagy csak irigy voltam rajuk. De alapbol mentalitas dolga ez. Nem allitok ezzel rolad semmit, csak nalad jott fel. A fogknyakelvekonyodas szopo, hajlamos eloszor ott, ha mashol nem is. Alattomos.
En sem irtam oda, evi 2 percre tudomn elviselni az ottani miliot, csak lattam a nikked.
@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: PikkWikk reklamban esett a ho, az jo volt.
@sarostehen: mi az az ERP? Egy elektromagnetikus vilagpuki, amitol tonkremennek az e-berendezesek, emberi kapcsolatok es minden?

EurósParaszt Lite 2016.12.19. 14:39:56

@homar-fan: minden olyan mufaj, ahol embikkel kontaktalsz, rejthet kacifantossagokat. Vilagok erintkeznek szikrazva es csikorogva. Nemely surlodast egyesek kenyszeruen megnyujtjak, valamiert jobbletet varva attol. Entr. Oa.

Manyecska. 2016.12.19. 14:48:50

Ügyleti kamat mond valamit, bmeg? :D

Terézágyú 2016.12.19. 15:04:23

@É2I:
"Nem tudom mi olyan nehéz abban, ha megjött a visszáru leülni a terminál elé és elindítani a visszautalás. Az lehet idegesítő, hogy kétnaponta kapok egy-egy levelet, hogy "mikor utalsz mán'?", de meg lehet előzni azzal a bizonyos utalással. Saccra kb. annyi idő, mint leírni a fenti levelet."

Fogalmam sincs, kápét használok.

Thule 2016.12.19. 15:05:08

@CID..: Nem egyenlő :D Ugye a törvény érdekesen fogalmaz, nem határozza meg egyértelműen, hogy mit is nevezünk tudomásszerzésnek (illetve közlésnek). Végül is a telefon is lehet az, hiszen felhívod az üzletet, adsz egy rendelésszámot ami alapján beazonosítják, hogy miről is van szó. Majd közlöd, hogy elállsz a vásárlástól. Ez végülis, ha valaki akarja elfogadható. Mégis az írásos közlés (akár levél, akár e-mail, akár személyes megjelenéskor egy nyomtatvány kitöltése) lenne a megfelelő. A problémát abban látom inkább, hogy miután közöltem az elállási szándékom, a terméket még nem vagyok köteles rögtön azonnal visszaadni. Van egy kis 'puffer' a szövegben. Tehát ha pl én mondjuk lusta vagyok és csak a közléstől számított 10 nap után küldöm vissza, akkor értelemszerűen ne várjam a cégtől, hogy a maradék 4 napban visszaadja a pénzem. Nyilvánvalóan hiába közöltem az elállást, amíg a termékük vissza nem ért hozzájuk, addig nem fognak utalni (ez logikus).

Sluck Ödön 2016.12.19. 15:06:09

Azért egy a project messzebbről kezdődhetett, amikor nem a megrendelt cuccot küldték. Biztos már akkor is KERESKEDELEM és KARÁCSONY!!! vót.

EurósParaszt Lite 2016.12.19. 15:18:29

@The Good Boy: legkozelebb nekm vaterazol.
@Sluck Ödön: kereskedelmi karacsony van.
on

Cycmen 2016.12.19. 15:19:31

KERESKEDELEM és KARÁCSONY!!!Mond ez valamit???

www.youtube.com/watch?v=Xfj5o03p2Xk

The Good Boy 2016.12.19. 15:27:08

@EurósParaszt Lite: nem vatera, hanem a másik nagy, ami régen egész "apró" volt.

Igazából én sem gondoltam, hogy ilyen könnyen bejön a fenyegetés...

Manyecska. 2016.12.19. 15:27:54

@EurósParaszt Lite: tarcsuk ortodox módon akkor csak januárban kell..

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2016.12.19. 15:33:16

Hilda, kerestem kiváló szezonális avatart . Lécci maradhasson január kettőig. Aztán kibaszhatsz...

CID.. 2016.12.19. 15:38:45

@Thule: Szokásos ködösítés a törvényalkotó részéről. Nekem az lenne az egyértelmű jelzés, ha visszakapja az eladó az adott terméket, az email semmi esetre sem az, a telefon meg pláne, ha meg bemegy személyesen, akár be is viheti a cuccot. Akkor lőjjön valaki fejbe, ha annyira meggárgyulnák, hogy Magyarországon websopot akarnék üzemeltetni!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 16:07:30

@The Good Boy: "a küldött üzenetek sem lettek a másik félnél megnyitva, amit ugye jelez a rendszer."

Ugye nem.

Kétféle visszajelzést tudsz kérni. Egyet, amit a szerver küld, hogy megérkezett a leveled. Ezt vagy küldi, vagy nem, beállítástól függően. A másik, amit a levél olvasásakor küld a címzett, amit vagy küld, vagy nem, saját döntése szerint.

Kivéve, amkor azt az üzenetet kapom, hogy a címzett a levelet "nem olvasta". Vagy a címzett idióta, és olvasta, de a "nem olvasta" üzenetet küldi, vagy a levelezője idióta, mikor arra a kérdésre, hogy "akar olvasási visszaigazolást küldeni?", a nem válaszra mégis küld, de egy nemleges választ. :))

sarostehen 2016.12.19. 16:31:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Nem email.
Gondolom a szatera belső üzenet küldésére gondol. Annak vajmi kevés köze van az emailhez.

gabors 2016.12.19. 16:48:34

'KERESKEDELEM és KARÁCSONY!!!Mond ez valamit???" igen ekkor vannak a legnagyobb lehuzasok :-)

Sandor Akarki 2016.12.19. 19:14:31

Amennyi idő alatt megírták a levelet annyi idő alatt simán meglett volna az átutalás is. Gondolom.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2016.12.19. 19:57:31

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: írod, ügyvéd szakszerűen. Baszki, nemrég került a kezembe egy szakszerűnek nem éppen nevezhető levél. Konkrétan csak a meghatalmazás és a fejléc volt szakszerű. A doktornő megallapított egy húszezer forintos ügyvédi költséget és tízezer forint fájdalomdíjat. Kerestem, de egy darab paragrafust nem találtam benne. Dilettáns érvelést annál inkább.
Szörnyű...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 20:40:55

Nem tudom eldönteni, hogy a délelőtti poszt maradt el, és ez a délutáni, vagy ez egy elkésett délelőtti poszt, és a délutáni hiányzik...

kajo 2016.12.19. 21:28:01

Nem a boltot védem, ez nem megfelelő válasz, ilyet nem írunk, de...

A mostani időszakban sajnos semmire nincs idő. El kell dönteni, hogy a beérkező árut fogadod, vagy csomagolsz, vagy a telefonokra válaszolsz, vagy az emailekre válaszolsz, vagy rendelsz árut a raktárra, vagy átadod a csomagot a futárnak?

Akkor is, ha minden tevékenységre van külön (akár több) embered, most egyszerűen nem győzöd.

Aki nem látja egy eshop működését nem tudja elképzelni sem. Kívülről qrva egyszerű. Mindenkinek megfelelni nem tud a shop. Kit részesítsen előnyben? Akinek küldi a csomagot, vagy akitől kapja? Valaki panaszkodni fog.

Komolyan mondom pár nagyokost beültetnék 3 napra ebben az időszakban, fel sem fogná mi zajlik körülötte, de agyhalottként menne haza az első nap után.

A kommunikációt a vásárlók is befolyásolják. Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten! Az sem segít, ha zaklatod a shopot = hívod telfonon, skypen, és írsz neki skypen, emailt, facebookon és a webes formuláron is. Rabolod az értékes idejét. Amíg rájön, hogy ugyanazt az ember 3-5 helyen olvassa/hallgatja, addig másik 4 dolgot elintézhetett volna. (Mai extrém: egyidőben ugyanaz az ember hívott skypen és telefonon is, 3 perccel azután, hogy emailt küldött. Felvettem a telefont és közölte, hogy nem lehet minket elérni. Finoman megemlítettem neki, hogy amíg telefonon vele beszélek, nem tudok mással is beszélni, pedig lenne érdeklődő skypen is, meg telefonon is, meg emailek is vannak - erre nemes egyszerűséggel közölte, hogy skypen is ő hív, mert így biztosabb. Ha előttem van, megütöm.)

jajmarnemoderalj 2016.12.19. 23:38:04

biztos a visszautalást is a posta viszi...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 00:32:49

@gabors: 1872 óta az első elnökválasztás, hogy egynél több hűtlen elektor van.

1876 óta szavazat számban a legnagyobbat bukta a megválasztott elnök.

Bízzunk benne, hogy akinek az isten hivatalt adott, észt is adott hozzá. Vagy ha abban nem, akkor abban, hogy sok vicces órát fog szerezni.

gabors 2016.12.20. 02:39:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: "1876 óta szavazat számban a legnagyobbat bukta a megválasztott elnök."

aranyban vagy szam szerint is mert akkor azert meg nem volt 300+ millio lakos 20-nal is kevesebb allam ...

"1872 óta az első elnökválasztás, hogy egynél több hűtlen elektor van." lett volna egy parral tobb is csak lecsereltek oket :-) ez meg mindig allami szinten van szabalyozva de valoszinuleg unconstitutional csak senki nem perelt erte ...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 02:42:52

@gabors: "lecsereltek oket"

Ha sunnyogtak volna, nem váltják le őket. Dehát a hülye becsüeletes amerikaiaknak nincs annyi esze, mint akármelyik magyarnak.

Manyecska. 2016.12.20. 06:47:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: mostan fő már a csirkepaprikás, hiányzott a bőr /:DDD/ a combokról ill.levált magától. Most ezt vagy a vásárlók lopták le :D vagy valami nyomorult tenyészet..? OFF

Terézágyú 2016.12.20. 07:30:05

@kajo:
"egyidőben ugyanaz az ember hívott skypen és telefonon is, 3 perccel azután, hogy emailt küldött. Felvettem a telefont és közölte, hogy nem lehet minket elérni. Finoman megemlítettem neki, hogy amíg telefonon vele beszélek, nem tudok mással is beszélni, pedig lenne érdeklődő skypen is, meg telefonon is, meg emailek is vannak - erre nemes egyszerűséggel közölte, hogy skypen is ő hív, mert így biztosabb."

Ott a pont.

EurósParaszt Lite 2016.12.20. 07:38:17

A bor csak _egyenletesen_ kemenyre piritva jo. Amugy fujj.

Terézágyú 2016.12.20. 07:59:42

Ki volt az a barom az zindexnél, aki így átalakította az blogokba belépést??

Manyecska. 2016.12.20. 08:50:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: este hétkor már aludtam /le vagyok amortizálva/ hádde hajnalban kellett főznöm, bevasalni..karácsony mond valamit? mondjuk én az örményt tartom, rá se rántsatok, hol van az még :D

EurósParaszt Lite 2016.12.20. 08:50:57

Hanyatlom, nem olvastam el M(al)aj Viktor fb-i kommentmuvet.
@kajo: kurvara nem kell kerdojel a 3. mondatod utan. Ezt korrigald magadban, nem elhetsz igy tovabb, gondolj embertarsaidra es az annya nyelvedre.
Ha megengedsz egy kulso szemleloi eszrevetelt: te vagy a posztban szereplo webshopos?:P Mert tul sok kulonbseg nincs koztetek. Infantilis erv ez a fogadjisten, magamrol pl. nem tudnek elkepzelni egy ilyen reakciot, nem felbaszodottsagi szintben nem, hanem stilusban, formajaban nem. Hulye userek mindig vannak, de ha mar a masik szemszogebol valo szemlelodesre buzditasz, hat a sokplatformos megkeresesnek is elkepzelheto, hogy van oka (aztan hogy mit jelentett szamara az elerhetetlenseg, megint egy masik kerdes lehet). Kivanom, hogy kerulj eljaras ala egyszer hirtelen felindulast kovetoen es hogy tanulj az esetbol, nezz magadba (amit nyilvan soha), mert kereskedelembe (sem) valo ilyen erzelmi intelligencia. Meg ugy szerintem kb sehova a Foldon, ketrecharcon kivul talan.

Manyecska. 2016.12.20. 09:11:35

@kajo: és komolyan, minden évben meglepetésszerűen érkezik a karácsony??????

Terézágyú 2016.12.20. 09:13:48

@Manyecs:
"este hétkor már aludtam /le vagyok amortizálva/ hádde hajnalban kellett főznöm, bevasalni.."

és komolyan, minden évben meglepetésszerűen érkezik a karácsony??????

Cycmen 2016.12.20. 09:16:47

@kajo: A mostani időszakban sajnos semmire nincs idő. El kell dönteni, hogy a beérkező árut fogadod, vagy csomagolsz, vagy a telefonokra válaszolsz, vagy az emailekre válaszolsz, vagy rendelsz árut a raktárra, vagy átadod a csomagot a futárnak?

Egyszóval hogy csinálod a dolgodat? A szívem szakad meg! Akkor szerintem a kiküldött áruval együtt küldj egy értesítést is hogy nem kell fizetni, csak az ünnepek után, mert most nincs időd! Remélem eme remek ötletem tetszik és nem kenyérre meg gyógyszerre kell a pénz?

Manyecska. 2016.12.20. 09:23:36

@Terézágyú: ki beszél itt a kariról?? hétvégén már kidolgoztam a belemet szombaton otthon, vasárnap a páááromnál /najó ott volt vízszintes, pihentető tevékenység is/

Pusztán /nem ott vagyok!/ arra céloztam, hogy ilyenkor jobb helyeken pl.diákmunkát alkalmaznak...egy csomót találtam /nem én vagyok diák, a fiam/!!!

Manyecska. 2016.12.20. 09:25:58

@Terézágyú: Holnap is hajnalban kell kelnem:(( lövök húsokat, stb.-tudod, van vadász ismi:DD

Terézágyú 2016.12.20. 09:27:12

@Manyecs:
"hétvégén már kidolgoztam a belemet szombaton otthon"

@Cycmen:
"A szívem szakad meg!"

Manyecska. 2016.12.20. 09:30:41

@Terézágyú: tényleg, képzeld, a párom az öt ujjából-egy kézen lévőről beszélünk- az egyiket: megégette a másikat: elvágta, a 3dikkra rácsukta a ruhaszárítót de úgy hogy lapos lett az ujja:D!! mondtam a többi meg tuti be fog szorulni valahová..........................
@Cycmen: node mégsem lehet olyan hajtás ha itt tud írni ...

Terézágyú 2016.12.20. 09:32:11

"hétvégén már kidolgoztam a belemet szombaton otthon"
"Holnap is hajnalban kell kelnem:(("
"este hétkor már aludtam /le vagyok amortizálva/ hádde hajnalban kellett főznöm, bevasalni.."

node mégsem lehet olyan hajtás ha itt tud írni ...

Manyecska. 2016.12.20. 09:35:41

@Terézágyú: örülök hogy bemásolod annak aki letiltott, nade szerintem elég lesz! :D

Manyecska. 2016.12.20. 09:38:20

valaki vegye le a szabadonfutót róla, elromlott a csetrobot!!!:D..OFF

Manyecska. 2016.12.20. 09:39:34

@Terézágyú: ja, értem. Na, látod, most esett le- én tíz ujjal gépelek versenyt qwa gyorsan, nekem nem kunszt :)

Terézágyú 2016.12.20. 09:40:36

@Manyecs:
"én tíz ujjal gépelek versenyt qwa gyorsan, nekem nem kunszt :) "

...szidni másokat, aki panaszkodik, hogy sok a munkája?

Manyecska. 2016.12.20. 09:41:59

Amúgy, oké, biztos nagy a hajtás ilyenkor de a két ünnep közöttre is lesz legalább munkájuk :))) és akkor mit szóljon a szülésznő amikor front van és teleszülték a vajúdót is /annó!/ ?? :D... nem mondhatjuk nekik hogy NE MOST!! ..
:D ON

Manyecska. 2016.12.20. 09:44:19

@Terézágyú: máshol örülnek hogy VAN SOK MUNKA!!! Lehet panaszkodni, szidni az ügyfelet-akiből élnek!- csak nem visz előbbre. Max. a renoméját leroncsa. Jövőre meg az lesz a baj hogy senki nem rendel ha véletlen a vibrátorszettet a nagyinak küldik Y. helyett ..!
:D És ez nem vicc..!

testnedv (törölt) 2016.12.20. 09:47:48

húbazz! hibátlan!

Manyecska. 2016.12.20. 10:21:09

@Terézágyú: ..nekem tetszik, finom utalás arra hogy húzzunk a francba más blogokra :D !
ne lyelentkezz ki! Mellesleg a húgom a 9 dikk hónapban van úgy "megy "mint fóka a jégen kb. mindene feldagadva stb.., ő nagyon várja már a karácsonyt :))) ! ON

kajo 2016.12.20. 12:00:04

@EurósParaszt Lite: Szövegértésből Te sem remekelsz! Hol látsz három kérdőjelet abban, amit írtam? Illetve a hozzászólásom első mondatát sem sikerült értelmezned. Klasszikus PISA alany vagy. Ezt sem fogod megérteni, de ez is az én hibám.

Fausto(tm) 2016.12.20. 12:12:30

@kajo: LOL, azt mondja szövegértés :D

"Hol látsz három kérdőjelet abban, amit írtam?"
Sehol, nem is írta, hogy 3 kérdőjelet lát, hanem "nem kell kérdőjel a 3. (értsd: HARMADIK) mondatod után"
Azért szép öngól volt, különösen vicces a PISA emlegetése ;)

Manyecska. 2016.12.20. 12:55:52

@Fausto(tm): én ettől a pizzázástól már megőrülök:)!!! asse tudják mi az.Én bezzeg:D alsóban is a KIR honlapján böngészgettem volt nagy meglepi az alsóban amikor a tanárnéni/igazgató simán behazudták milyen jó eredményei vannak a sulinak, másoccorra már szóltam hogy márbocs de a honlapon pont az ellenkezőjét olvastam most akkor hogy??? :D Sajnos engem igazolt a zidő középsuliban vért izzadnak.. OFF

EurósParaszt Lite 2016.12.20. 13:49:17

Pisa alany vagyok, bepisáltam. Az első mondatodat szépen ütöd a másikkal, miszerint mit tettél volna, ha ott van. Ennyiterről. Nem hőbörögni kell. Különben önkénytelenül is szépen visszacsatoltad ezzel azt, amily dijagnózisz felállítottam rólad.
@kajo: na megg írásjel-halmozás is tiltott. A szövegértés nem erről szól. Hanem arról.
@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: naigen, csak utána diskurálni nem tud rolla. Felelősségvállalás a posztolás is. Nem lényeg annyira, csakhamáritt írunk.

EurósParaszt Lite 2016.12.20. 13:52:33

Hulye user jelentese itt=hulye vasarlo.
Mas: ha megszunne a fogyasztoi tarsadalmi felallas, ez a blog is megszunne. Bajban lennenk! Nem fenyeget ilyen veszely enter.

kajo 2016.12.20. 19:27:53

@EurósParaszt Lite: @Fausto(tm): Valóban. Benéztem. De legalább ti figyeltek! Mea culpa....
süti beállítások módosítása