Tékozló Homár

Bútort összeszerelési útmutató és csavar nélkül összerakni nem kell félnetek

2017.02.02. 09:28 | Homár Hilda | 102 komment

shutterstock_524670103.jpg

Bútort webshopból? Talán. De mivel jellemzően nagy kiadás, viszont egy csomó tulajdonságot nem lehet leírás meg kép alapján mérlegelni, én nem hiszem, hogy tenném. Bár olvasónk problémáinak nagy része nem ennek volt köszönhető.

Kedves Homár!

 Az outletbutor.hu-ról volt „szerencsém” megrendelni egy sarokétkezőt. Kezdődött azzal, hogy a bútor a honlap szerint raktáron volt. Ehhez képest kiderült, hogy ez azt jelenti, hogy valahol máshol raktáron van, ahonnan ők majd pár hét múlva megkapják, és akkor szállítják majd ki. A várt dátum előtt pár nappal kiderült az is, hogy abban a színben, amiben rendeltem, egyáltalán nincs, csak egy másikban tudnák szállítani, de mivel karácsonykor szerettem volna leültetni a családot, nem nagyon volt választásom.

Most már csak egy napot csúsztak, valamint a napon belül pár órát (a ¾ óra múlvához képest), következő problémaként viszont a szállító fiúk szerették volna kifizettetni még egyszer a bankkártyával neten már kifizetett terméket („nálunk nem is lehet bankkártyával fizetni”). A megmutatott visszaigazolás nem volt elég, hosszas telefonálgatás után derült csak ki, hogy nem én akartam átverni őket, hanem fordítva. Kicsit csúnyán néztek, mikor megjegyeztem, hogy ezek után fogadni mernék, hogy a dobozban sem az van, aminek kellene. Kelletlenül asszisztáltak a kinyitásban, de mivel már sötét volt, nekünk meg elegünk, annyit állapítottunk meg, hogy kb úgy néznek ki a darabok, ahogy kell.

Azzal kezdtük, hogy szétszedtük a romokban heverő régit, hogy legyen hely az újnak, majd azzal álltunk neki a szerelésnek, hogy két óra múlva a fiam szülinapi vacsoráját már az újnál fogyasztjuk el. Ekkor derült ki, hogy az alkatrészeknek köze sincs a dobozban található szerelési útmutatóhoz: nem stimmelnek a méretek, 8 L-vas helyett 1 db, az egyik fajta csavar 40 darabja helyett 4 db, ahol furatoknak kellett volna lenni, ott nem voltak, voltak viszont máshol... Délután 5 volt, a céget természetesen már nem tudtam elérni, csak a szállító fiúkat, akik azt ígérték, másnap keresni fognak a cégtől. Sajnos nem állófogadást terveztünk estére, így a közeli barkácsáruházban beszereztem a hiányzó alkatrészeket, és (egy mégiscsak állófogadós szülinapozás után) hajnali kettőre kész is lettem a szereléssel (mivel pl az összes lyukat ki kellett fúrnom). Közben észrevettem, hogy még a kárpit is lyukas egy helyen.

A cégtől természetesen senki sem keresett másnap. Írtam egy reklamáló levelet fényképekkel, másnap minden kommentár nélkül kaptam egy emailt (nem is válaszképp az enyémre, így nem is tudom, arra küldték-e, vagy ez a normál üzletmenet), amiben csatolmányként egy másféle szerelési útmutató szerepelt, aminek valóban megfeleltek a kapott alkatrészek (a korábbi is ugyanarról a termékről szólt, csak más volt a szerelési koncepció és a darabok mérete is). Egy válaszlevélben leírtam, hogy ezt nem tartom a probléma megoldásának, a plusz alkatrészekre költött pénz, a bosszúság és a lyukas kárpit egyikét sem orvosolja.

Erre már csak januárban kaptam választ (szokás szerint aláírás nélkül, nagyon üzleties stílus, mondhatom), ennyit:

Sajnálattal értesültünk az önök problémájáról. Régi szerelési útmutató került a dobozba.Önök azonban sajnos nem várták meg cégünk visszajelzését és a termékhez nem tartozó csavarokkal szerelték össze, így sajnos a garancia érvényét vesztette. A termék épségéréről ön átvételkor meggyőződött, amit aláírásával tanúsított, így sajnos a kárpiton található hibát sem tudjuk elfogadni, mivel nem bizonyítható, hogy már átvétel előtt is sérült volt.

Kérdem én: én vagyok-e a hibás, ha a „dobozba került” (úgy írják, mint ha a Jézuska tette volna oda, nem ők) útmutató szerint szereltem össze a terméket, illetve realitás-e, hogy valaki az utolsó csavarig, illetve az egyes elemeket centire lemérve ellenőrzi a kapott lapraszerelt terméket átvételkor?

Üdvözlettel,

Csilla

Ui: Levelemet másolatban megkapja a kedves eladó is, hátha rájönnek, hogy egy bocsánatkérés, esetleg egy kis árengedmény mennyivel barátságosabb és karácsonyi szelleműbb rendezése lett volna a dolognak.

Szegény Csilláéknak már eső után köpönyeg, de azért másnak csak jó lesz még:

Kedves Csilla!

Sajnálattal olvastuk a történetet. Először is szükséges megjegyezni, hogy mivel interneten vásároltad a bútort, a termék átvételétől számított 14 napon belül elállhattál volna a szerződéstől. Amennyiben e jogodról a szerződés megkötése előtt nem tájékoztattak, úgy az elállásra biztosított határidő egy évvel meghosszabbodik. 

Ami a hiányzó csavarokat illeti, az alábbiakat kell megjegyezni. Amennyiben az összeszerelést a fogyasztó végzi - a vonatkozó joggyakorlat szerint - hibás teljesítésnek minősül az a hiba is, amely visszavezethető a használati /szerelési útmutató hibájára. Esetetekben a szerelési útmutató hibás volt. Igaz, hogy a csavarok pótlásával nem vártátok meg a kötelezett válaszát, ami adott esetben valóban lehet a rendeltetésszerű használat körében értékelhető fogyasztói magatartás, de azt a kötelezettnek kell bizonyítani, hogy az általatok beépített csavarok nem voltak megfelelőek. A vonatkozó Kormányrendelet szerint ugyanis a bútorokra 10.000 forint felett 1 év kötelező jótállás van, emiatt pedig a bizonyítási kötelezettség a jótállás teljes időtartama alatt a kötelezettet terheli. A lyukas kárpit értelemszerűen nem függ össze az általad pótolt csavarokkal, így az ezzel kapcsolatos szavatossági igényt nem lehetett volna elutasítani.

Amennyiben a csavarokkal kapcsolatos megtérítési igényt és a kárpittal kapcsolatos szavatossági igényt a vállalkozás még nem rendezte, úgy gyors és ingyenes békéltető testületi eljárás kezdeményezésére van lehetőséged.

- 2013. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv): http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300005.TV
- 151/2003. (IX. 22.) Kormányrendelet: https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0300151.kor
- 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1400019.ngm

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2017.02.02. 09:46:28

@Terézágyú: , meghozták a kedvemet...

Ha már az árut nem hozzák!

Manyecska. 2017.02.02. 09:47:38

@Cycmen: :DD legutóbb rendeltünk egy konyhaasztalt-kinyitható-, fiam hazajött a suliból délután, nekiállt csavarozni, azt összerakta nagyon ügyesen pedig ilyen majd húszcentis csavarok is voltak benne...., igaz múltkor a zuhanycsövet kapta le pikkpakk, hiába, informatikusnak tanul! :P :O DE nem ilyen kotlettből rendeltük a zasztalt, nagyon szép cseresznyeszínű imádom!:)

Cycmen 2017.02.02. 09:48:00

Csülököt meg körömpörit szokok étkezni de sarokot nem!

cmx85s 2017.02.02. 09:48:10

Hát, az ilyen otthon összeszerelős bútoroknál két megoldás van:
1. összeszerelem én, ott a leírás, azt követem. Ha valami fennforgás van, egy telefon a boltnak, megmondják, mi legyen.
2. fizetek + 5 ezret, hogy a szállítók össze is szereljék, már ahol van ilyen szolgáltatás.
Mindkettőre volt már példa nálunk, egy ágyat sikerült két jobb első lábbal megakpni, de bal nem volt benne, illetve a szekrénysort nem tartottam valószínűnek, h fel tudjuk emelni és helyére állítani, szal ott meg szerelést kértünk.
De az, hogy nekiállok én megfúrni egy vadonatúj bútort...! Hát, ahhoz azért eléggé elvetemültnek kell lenni, nem csoda, hogy semmilyen garanciát, jótállást nem akar vállalni a gyártó / eladó a továbbiakban.

Terézágyú 2017.02.02. 09:48:55

@Cycmen:
Persze, előtte felveszem a csinos vadászblézeremet...

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.02.02. 09:50:51

bútorlegót csakis az ikeából! Lehet mázlim volt, de nekem jó a tapasztalatom velük, hiányzó csavar, szerszám, szék esetén eltört kartámasz esetén.

Terézágyú 2017.02.02. 09:52:22

Szóval a szimpatikus pószternő aznap délután akart (egymaga? a fiával?) összeszerelni egy sarokétkezőt, hogy már aznap este azon egyenek a vendégek...

Reális terv - sajnálom, hogy nem jött össze...

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.02.02. 09:54:35

@Manyecs: szétszedni én is szét tudok dolgokat, nade összeszerelni, abban van kihívás :D

Terézágyú 2017.02.02. 09:57:57

@Manyecs:
"nekiállt csavarozni, azt összerakta nagyon ügyesen pedig ilyen majd húszcentis csavarok is voltak benne"

A csavarok mérete mennyiben befolyásolja egy bútor összeszerelhetőségét?... (Eltekintve attól, ha mikroszkopikus csavarokról van szó)...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 10:00:55

Lányom vett az IKEÁ-nál sarokkanapét. Kicsit arrébb voltak a csavarok, az egyik egy centivel. Mondtam, hogy elég erős vagyok, én ezt összeszerelem. Azért megkérdezte az IKEÁ-t, azok kiküldtek egy ilyen nyiszlett fiút, az összeerőltette, ahogy én csináltam volna. 2 órát ott szenvedett a szerencsétlen.

Manyecska. 2017.02.02. 10:00:59

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: ...tudjuk, mindig marad alkatrész, felesleges.., monnyuk amikor a gyerek bejött egy félméteres csavarozóizével és nekiesett a csaptelepnek akkor beharaptam a szájamat hogy ne szólaljak meg, nem romboltam volna le az önbizalmát- csaptelep le van szarva!! :P:D-..de sikerült hálisten. Épp karácsony volt, ÉN bezzeg mindig tartok otthon tartalék zuhanycsövet! /stb/ ponjókor lukadt ki ki ofkorz..

Manyecska. 2017.02.02. 10:02:27

@Terézágyú: hát ,próbáld ki egyszer ő puszta kézzel oldotta meg mert nem talált semmit!!! :D hát ennyiben, babám! :P

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.02.02. 10:03:22

@Terézágyú: Hát mondjuk ha túl rövidek és nem érnek át, vagy túl hosszúak és mondjuk beleütköznek valamibe, az elég bosszantó.

Cycmen 2017.02.02. 10:07:11

Onlájen nyomor ismét! Tudom én hogy trendi ez mostanság, meg többször jön be mint ahányszor pórul jár a távvásárló és poszter válik belőle a homáron, csakhogy az onlájn a legjobb módja hogy a kiszállítási késedelem, nemazküldés amikell és az is sérült, garanciális szopatás a kámaszútra teljeskörű útmutatása szerint, nemválaszolás a panaszra, eltűnés pénzvisszafizetés mellőzésével (persze a visszaküldött cucc elérkezik a címükre azért) gyönyöreit kiélvezze a próbálkozó.
Megállapítom, hogy a sértetti közrehatás is jelentős!

Cycmen 2017.02.02. 10:16:34

@Terézágyú: A csavarok mérete mennyiben befolyásolja egy bútor összeszerelhetőségét?...

Kisebb mértékben az összeszerelését nagyobb mértékben a használatát. Egy ülőlap rögzítése 5 centis helyett 20 centis csavarokkal pl. "érzékeltetni" tudja a probléma mibenlétét. Esetleg nem elég mélyen ülő csavarok hatására összeomló könyvespolc is jó példának tűnik.

Cycmen 2017.02.02. 10:19:58

@Manyecs: hát ,próbáld ki egyszer ő puszta kézzel oldotta meg mert nem talált semmit!!

Igen, sokszor megoldás a puszta kéz kamaszoknál főleg.

Terézágyú 2017.02.02. 10:23:34

@Cycmen: @onlajnok:
Nem arról van szó, hogy mihez kellenek/kötelezőek a nagy csavarok hanem arról, hogy miért lenne nehezebb összeszerelni egy bútort amiatt, hogy húszcentisek a csavarok?

Mondhatja valaki, hogy "össze tudom szerelni ezt a bútort - ha ötcentisek a csavarok... Ja, hogy húszcentisek? akkor nem tudom összeszerelni..." ????

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.02.02. 10:27:08

@Terézágyú: Hát ha fizikailag nem lehet betenni a csavart mert túl nagy ... de persze vitatkozhatunk azon, hogy a 'nem tudom összeszerelni' és a 'nem lehet összeszerelni' között mi a különbség. Ha nyelvészkedünk, akkor igazad van.

Manyecska. 2017.02.02. 10:28:16

@Cycmen: van barátnője! négy is. :DD:O /ill. a szerelme külföldön él egy éve ingázik :D:( ../

Cycmen 2017.02.02. 10:33:01

@Terézágyú: Ezért írtam, hogy az összeszerelést kisebb mértékben. Hidd el, hogy egy szar furnérlapba a két milliméteres csavar helyére minden további nélkül úgy bebaszok egy tízszer akkorát mint a picsa! Csak abban nem lesz sok köszönet!

Manyecska. 2017.02.02. 10:38:22

@Cycmen: puszta kézzel??? Kétlem. megse bírtam mozdítani x ponton..... többcenti átmérőjű csavarok egy idő után szorul mint a fitymád melegben..:P

sarostehen 2017.02.02. 10:43:24

hmm.. szülinapi zsúr napján bútort összeszerelni, hogy majd azon esznek.. hát elég bátor...

Ha nem stimmel a szerelési útmutató a darabokkal, akkor nem kell összerakni. Sztem tök jogos, hogy a bolt innentől kezdve hogy a poszter fúrt faragott rajta, már nincs garancia. Gondolom csilla nem műbútorasztalos, hogy szakszerűen nyúljon hozzá. Simán lehet ő szakította ki a a kárpitot is.

Cycmen 2017.02.02. 10:44:37

@Manyecs:megse bírtam mozdítani x ponton....

GÉPONTON mozgazsd! :D

BluE 2017.02.02. 10:46:35

"Tarzan erős, fúr másikat"

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 10:49:58

Akármekkora nagy csavarom van, ha az anya elég síkos, be tudok hatolni.

Cycmen 2017.02.02. 10:50:57

@sarostehen: Nem arra a napra rendelték, a bútor meg pont otthoni összeszerelésre van nemszakembereknek.

Ez a cég extra tetű még ha csak a fele is igaz a történetnek.

Cycmen 2017.02.02. 10:58:31

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:Akármekkora nagy csavarom van, ha az anya elég síkos, be tudok hatolni.

Az extra csavarozást előtte meg kell beszélni anyával!

Terézágyú 2017.02.02. 10:59:13

@Cycmen:
"Nem arra a napra rendelték"
Előtte való napra.

"a bútor meg pont otthoni összeszerelésre van nemszakembereknek."

Azért ehhez akkor is bátorság kell, hogy egy nő arra számítson, hogy ma összerakja, és holnap jó lesz - pláne mikor kiderült, hogy csak holnap hozzák...

"Ez a cég extra tetű még ha csak a fele is igaz a történetnek. "

Éppen azért nem kellett volna közösködni velük. Már az elejétől.
De hát a vadász éppen azért vadász, mert...

Terézágyú 2017.02.02. 11:09:12

"de mivel már sötét volt, nekünk meg elegünk, annyit állapítottunk meg, hogy kb úgy néznek ki a darabok, ahogy kell.
Azzal kezdtük, hogy szétszedtük a romokban heverő régit, hogy legyen hely az újnak, majd azzal álltunk neki a szerelésnek, hogy két óra múlva a fiam szülinapi vacsoráját már az újnál fogyasztjuk el."

Optimizmus...

Cycmen 2017.02.02. 11:09:52

@Terézágyú:
"Nem arra a napra rendelték"
Előtte való napra.

"máshol raktáron van, ahonnan ők majd pár hét múlva megkapják, és akkor szállítják majd ki".

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.02.02. 11:12:59

Onlajn vasarlas eseten lassan altalanos ervenyu megallapitas lesz, hogy a raktaron van, nem azt jelenti, hogy az elado raktaraban. Ez lehet roman raktar, lengyel raktar, cseh raktar, kozponti raktar, sot, sok termek eseteben a gyarto beszallitoinal levo raktarakban vannak a rendekt termek elkeszitesehez szukseges alkatreszek. Raadasul ebbe belekotni sem lehet. Azt irja: raktaron. Azt nem, hogy kie, vagy, hogy hol van a raktar.
Be kell menni a boltba, aztan levenni a polcrol/raklaprol. Az tuti, hogy ott van. Ha nem lenne, nem lehetne levenni.

Terézágyú 2017.02.02. 11:14:53

@Cycmen:
Igen. Éppen ezt mondtam, hogy már itt vissza kellett volna mondani az egészet.
meg amikor kiderült, hogy a szín se stimmel. Aztán a megígért dátumnál is csúsztak, itt volt egy nap:
"Most már csak egy napot csúsztak"

Tehát a pószter elfogadta azt, hogy végülis megkapja a bútort (más színben), a születésnap előtti napon. Amiből aznap lett.

Terézágyú 2017.02.02. 11:18:14

@Tshu-hash:
"Onlajn vasarlas eseten lassan altalanos ervenyu megallapitas lesz, hogy a raktaron van, nem azt jelenti, hogy az elado raktaraban."

Ennyike.

Cycmen 2017.02.02. 11:19:31

@Terézágyú: Optimizmus...

Azt hinni hogy egy bútorcsomaghoz a megfelelő papírt és csavarkészletet adják? Szerintem alap, bár amikor olyat dolgoztam, hogy rám volt bízva néhány barom, akkor bebizonyosodott számomra hogy látszólag épelméjű emberek képesek a legegyszerűbb dolgot is elbaszni, közben határozottan állítani hogy értik miről van szó, mit, mikor, hol, hogyan kell majd csinálni, aztán a faszt!!!!!!

Terézágyú 2017.02.02. 11:22:10

@Cycmen:
"Azt hinni hogy egy bútorcsomaghoz a megfelelő papírt és csavarkészletet adják?"
NEM.
Úgy tervezni, hogy majd délután kihozzák a cuccot, és UTÁNA majd szétszedjük a régi sarokétkezőt, és UTÁNA simán összerakjuk az új sarokétkezőt, és utána jönnek a vendégek bulizni.
És ez így klappolni fog, nem lesz semmi fennakadás.

Terézágyú 2017.02.02. 11:23:28

@Terézágyú:
ja, és mindezt KÉT óra alatt...

Cycmen 2017.02.02. 11:34:02

@Terézágyú: Amíg vannak olyan emberek akik képesek kitölteni egy nullás IQ tesztet, majd megenni a papírt és aztán rászarni a szőnyegre, addig optimizmus!

joska61 2017.02.02. 11:34:30

Tényleg, a "Raktáron" felirat tudjuk, hogy a legtöbb fapados webáruháznál hogyan kerül a termékre? Úgy, hogy egyszer volt, ráírták, és a böde életben többet nem veszik le róla.

CID.. 2017.02.02. 11:50:01

Azért az a furkálás csavarvásárlás k7csit elhamarkadott volt. Legközelebb álljon neki farigcsálni is, akkor nem kell előregyártott bútor, hanem elég egy-két tábla bútorlap.

@Manyecs: húszcentis csavar, na ne kamuzz :D

Cycmen 2017.02.02. 12:04:58

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Lányom vett az IKEÁ-nál sarokkanapét.

A dobozban volt hozzá bokalánc, könyökcső, fejpánt meg egy ejtőernyő összehajtogatási leírás. Néhány ácskapocs, meg egy kisbalta segítségével összeraktam a nyugdíjasbulimra!

Manyecska. 2017.02.02. 12:12:18

@CID..: mondom, hogy dupla asztal. tényleg rohadt nagy volt!

KaTe 2017.02.02. 12:15:45

@Tshu-hash: Profibb helyeken úgy tüntetik fel, hogy "belső raktáron", "külső raktáron", "az x üzletben raktáron", esetleg csak "rendelhető"

Sőt, a legtöbb helyen megadnak telefonszámot is, ahol lehet érdeklődni, hogy a kiszemelt termék mondjuk várhatóan hány napon belül érkezik. Ha valamit időpontra szeretnék, akkor az a legkevesebb, hogy vásárlás előtt telefonon / emailen érdeklődök.

KaTe 2017.02.02. 12:20:51

@CID..: Azért le a kalappal, hogy nő létére rögtön barkácsboltba rohant és saját maga fúrta - faragta össze a bútort.

Manyecska. 2017.02.02. 12:33:16

@CID..: ott ahol az asztalélek összeérnek, ottan dupla vastagságú volt a cucc, 15 biztos vót, meg tudom ítélni hidd el :D ! olyan 16,89 centire saccoltam egész pontosan.

Manyecska. 2017.02.02. 12:34:37

@Terézágyú: Te már láttál olyat hogy rövid de vastag?? Csak kérdem, hamár itt egybegyűltünk. Szokták mondani nem a méret a lényeg csak hogy vastag legyen. Szerintem olyan meg nincs!!? ..:) /képtelenség kategória/

Terézágyú 2017.02.02. 12:35:37

"Sajnos nem állófogadást terveztünk estére, így a közeli barkácsáruházban beszereztem a hiányzó alkatrészeket, és (egy mégiscsak állófogadós szülinapozás után) hajnali kettőre kész is lettem a szereléssel"

????? Most ez komoly??
A születésnapra kellett volna, de mivel nem sikerült összerakni akkorra, ezért a buli után csak azért is nekilátott? és éjjel kettőig fúrt-faragott????

Terézágyú 2017.02.02. 12:39:22

@Manyecs:
Nem a méret a lényeg, hanem hogy játékos legyen.

Egyes pasik szokták mondani ezt a női mellre is...

Cycmen 2017.02.02. 12:45:46

@Terézágyú:
Nem a méret a lényeg, hanem hogy játékos legyen.
Egyes pasik szokták mondani ezt a női mellre is..

Ja a kispöcsűek a lógó mellre! :D

Cycmen 2017.02.02. 12:46:59

@Terézágyú: Játszhatsz vele, de ne vidd messzire!

maga_egy_állat01 2017.02.02. 12:47:23

OFF (?) Vannak az onlájn bevásárlásnak előnyei, ezzel ma szembesültem a tekkóban (igaz felénk még nem lehet onlájn, de na). Szóval az egész boltban 3 (három) darab kassza volt. 2 önki, egy normál. Úgyhogy egy órás sorban állás után tudtam fizetni, nem panaszképpen írom, mert a dolgozók járkáltak körbe, és felajánlották, hogy visszaviszik az árut. Technikai problémaként definiálták, és még azt is mondták, hogy az összes tekkóban ez van ( ezt nem hittem, sztem csak a mi megnyugtatásunkra mondták :)).
Kérdés, vajon van köze Putyinhoz? :D

Terézágyú 2017.02.02. 12:48:07

@Cycmen:
te sem leszel fiatalabb az évek során :D

Cycmen 2017.02.02. 12:54:12

@maga_egy_állat01:Kérdés, vajon van köze Putyinhoz? :D

Ha 150 Putyin állt előtted a sorban akkor igen.

Szartranszplantáció 2017.02.02. 12:57:36

@maga_egy_állat01: engem sokkal jobban felkúr az ilyen átlátszó nyugtatni akarás mint mondjuk egy semmit sem mondás/leszarás. A filmekben is mindig MEGÍGÉRIK a kiskölöknek, hogy nem halnak meg, mint szülő, közben meg tökre igen. Ígérjünk meg minden szart, amire semmiképp nincs ráhatásunk, csak hogy bugyuta legyen a kölök mindörökre! Meg hát tenmagunk infantilisságát is jól bizonyítjuk így.
Majd egyszer lehet, hogy hozzászólok-elolvasom a posztót is, miután Hildabarmot komposztáltam a gecibe.

Szartranszplantáció 2017.02.02. 13:00:14

A nyüves édesanyád Terézgenya. Megint láttalak véletlen teljes betöltődés előtt. Látom, fejlődsz. Mostmár felkiáltójelet és kérdőjelet IS halmozol, akár egyetlen szó körül is. Van valami különösebb oka, hogy ideszoktál? Nyugdíjaztak? Túlmozgásos idióta vagy.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2017.02.02. 13:05:39

@KaTe: Igen, ez igaz, tényleg le a kalappal!
Azonban ilyenkor be lehet próbálkozni a csavarok pótlásával (amik az új összeállítási terv alapján nem is kellenek) csak épp felesleges.
A kárpit szakadásával is - szállításkor ha a rajzot, csavarok számát és fajtáját nem is lehet de ezt talán igen. Különösen, ha olyan a szállítói, hogy "a terméket SÉRÜLÉSMENTES állapotban átvettem".

Az, hogy régi szerelési útmutató került bele viszont egyértelműen a webshop hibája. Amit elismertek és ki is javítottak az új elküldésével. Képzelhetitek mi lett volna, hogyha véletlen az új Halálcsillag tervei esnek bele a sarokülő dobozába! :) A bútoros cég szempontjából nyilván nem fogják visszavenni a szétbarmolt cuccot.

Mondjuk hülyén hagzott volna úgy a levél, de polkorrekt, hogy:
"Kedves Vásárlónk!
XXXZZ számon iktatott észlevételére, hogy az összeállítási lapon szereplő szerelési anyagok hiányoznak szíves tájékoztatásul közöljük, hogy általunk tévesen rossz verziójú összeállítási rajzot küldtünk. A hibáért szíves elnézését kérjük és ezúton küldjük a helyes verziót. Kérem engedje meg, hogy cégünk a köverkező vásárlásából 10% rendkívüli kedvezményt ajánljon fel kompenzációként!"

innentől az eredeti levél hátra lévő része, majd

"Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk ugyanilyen méretű és színű ám prémium minőségő "Csüccs(R)ám!" fantázianevű termékünket amelyet 1,000,000Ft helyett csak 900,000Ftért kínálunk Önnek. Igény esetén munkatársaink 100,000Ft ért szakszerűen összeszerelik melyre 3év anyag 1 év szerelési garanciát vállalunk. Régi bútorát 10,000 Ft ellenében elszállítjuk"

Terézágyú 2017.02.02. 13:15:29

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
"munkatársaink 100,000Ft ért"

100 forint???? megéri!!

Cycmen 2017.02.02. 13:21:19

@maga_egy_állat01: index.hu/gazdasag/bankesbiztositas/2017/02/02/leall_az_erste_netbankja_egy_par_napra/

@Szartranszplantáció: A filmekben is mindig MEGÍGÉRIK a kiskölöknek, hogy nem halnak meg, mint szülő, közben meg tökre igen. Ígérjünk meg minden szart, amire semmiképp nincs ráhatásunk, csak hogy bugyuta legyen a kölök mindörökre! Meg hát tenmagunk infantilisságát is jól bizonyítjuk így.

Mi ez a Holden Caulfield duma?

megamen1 2017.02.02. 13:32:52

1. csillát sunáznám.
2. micsoda piszok szerencse, hogy nem egy T34-es összeszerelési útmutatója került a dobozba! (szegény csilla -akit az első pont szerint ugye sunáznék- mire fölhurcolná a lövegtornyot a lakásba...)
3. pina.

Terézágyú 2017.02.02. 13:37:41

@megamen:
"csillát sunáznám."

Éjjel kettőig sarokétkezőt összeszerelni tényleg nagyon szexi, és ellenállhatatlanná teszi még a harmincas-negyvenes anyákat is!

maga_egy_állat01 2017.02.02. 13:39:41

@Szartranszplantáció: A kód neve merkúrban télleg nem halt meg, mondjuk nem mindegy hogy Bruce Willis ígéri-e meg vagy valami kis pöts :D

@Cycmen: Sajnos román vagyok, vagyis OTP-s :D

Manyecska. 2017.02.02. 13:53:29

@Terézágyú: pff:D eszembe jutott amikor a fransziaágyat szereltük tavalyelőtt, a házi brúszviliszemmel- eskü hasonlít is rá, a haját is lenyírja sajna ..- naszóval felállítva vót az ágy!! és a lenyíló ágyneműtartó ÚGY odatoszott a mögöttem lévő ajtóhoz hogy kilapultam csak a kezem+lábam lóghatott ki :DD

Manyecska. 2017.02.02. 13:55:51

@Terézágyú: további részletekről a Reactort kérdezd ő találkozott most velünk a hétvégén:) úgy értem ki cukibb, ki hasonlít kettőnk közül jobban a brúszvilliszre, ki terhes, stb. :D

Terézágyú 2017.02.02. 14:01:06

@Manyecs:
"úgy értem ki cukibb"
nyilván a férjed.

"ki hasonlít kettőnk közül jobban a brúszvilliszre"
nyilván a férjed...

"ki terhes"
nyilván a fé.... na, ezt speciel nem tudom.

Manyecska. 2017.02.02. 14:29:18

@Terézágyú: akarunk menni futni tavasszal jelenleg így néz ki a sziget addig csak nézzük szemből :D www.pic-upload.de/view-32604613/tejisten.jpg.html
most viszont kiba köd kezd lenni odakünn igyekezzetek haza!!

Manyecska. 2017.02.02. 14:51:04

....nagyon jó webshopot találtam!!! :D Esztétikai hibás bányász gumicsizmák kaphatók 2500 Ft-ért :D ! Poszternek írom ha érdekli esetleg....
van ződben, feketében, szerintem egész szépek :D !

Nyafika 2017.02.02. 14:53:17

Megmondom öszintén,én is jártam igy már. Ismerösnek raktam össze iroasztalt, ikeábol vették. Az összeszerelési leirás köszönö viszonyban sem volt az iroasztallal. Mondom semmi gond, elö egy üveg sör, egy cigi meg az asztalrol fellelhetö kép és lön csoda 25 perc alatt összeraktam. Az ismerös meg vakarta a fejét hogy ez hogy jött össze.

Manyecska. 2017.02.02. 15:01:58

..csavar...fiam 45-ös bakancsában alul vannak csavarok..:D :O gondolom jégbiztos.:)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.02.02. 15:11:35

@Nyafika: ahelyett, hogy letöltöttétek volna az ikea honlapjáról az összeszerelési útmutatót.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 15:14:41

@Manyecs: "brúszviliszemmel- eskü hasonlít is rá, a haját is lenyírja"

És ebben ki is merül a hasonlóság?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 15:15:53

Ez most a kedd délutáni volt? Elég halovány. Izgalommal várjuk a szerda délelőtti posztot.

Manyecska. 2017.02.02. 15:26:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: majd a Reactor megírja! :D Nem, a brúsz ronda, ő meg szép!! még haj nélkül is:) :P Te ez nem OFF? :D
Lényeg, hogy nagyon jó webshopot találtam bélelt gumicsizmák stb. kaphatók, occsóér'..!:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 15:41:25

Azért különösen izgalmas ez a poszt, mert sok csavar van a történetben.

Cycmen 2017.02.02. 15:59:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: És ebben ki is merül a hasonlóság?

+Felad rá egy koszos atlétatrikót! :))))))))))))))

Nyafika 2017.02.02. 16:03:18

@onlajnok: ja az is igaz, de: a sör jol eset mert hideg volt, a cigi meg dukált hozzá, az összeszerelést meg nem usztam volna meg.

CID.. 2017.02.02. 16:05:15

@onlajnok: Lehet, akkor nem kap sört ;)

@KaTe: Egyrészt igen, másrészt ékes példáját mutatta a logika hiányának, de hát nőből volna, ha minden igaz ;)

Nyafika 2017.02.02. 16:07:11

@onlajnok: nézd a másik oldalát, mi abban a kihivás ha tervrajz alapján szerelsz össze valamit? Szerintem semmi.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.02.02. 16:08:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Nem olvasol figyelmesen. Pont az a lényeg, hogy nincs elég csavar :D.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.02.02. 16:09:07

@Nyafika: ha küzdeni akarok, akkor inkább legót veszek, nem bútort, kisebb helyet foglal a lakásban és a kocsiba is biztos befér :D.

Nyafika 2017.02.02. 16:10:59

@CID..: a sört amugy is megkaptam volna, ismerös már ugy várt hogy bevolt hütve 5 üveggel.

Nyafika 2017.02.02. 16:13:58

@onlajnok: ez jó, szabadalmaztatni kéne.

Nyafika 2017.02.02. 16:17:02

Mindenkitöl bocsi az ékezetek miatt, telorol irogatni nem egy frenetikus dolog.

Manyecska. 2017.02.02. 16:44:58

@CID..: jahát a kecskében nincs menet. vagy igen? :DD

GiaMarie 2017.02.02. 18:11:30

Ha már itt tartunk sok posztban: én annak az (itt most kimarad néhány jelzős szerkezet) egyénnek az aláírására lennék kíváncsi, aki ezt a sok okos jó tanácsot adja a homáros panaszok után. Mint például itt is. Azért az remélem mindenki számára méltányolható, miért menekül minden webshop Romániába, és miért mindenkinek az az első mondata, mikor a Békéltető Testületen megkérdezik, elfogadja-e eme színvonalas és mélyen szakmai bizottság ajánlását, hogy ló*aszt. Komolyan abban az országban élünk, ahol törvényi szabályozás van arra, hogy ha a vevő összekendácsolja és szétfurkálja a bútort, akkor eladó bizonyítsa, hogy az nem volt szakszerű, illetve fél évig eladón a bizonyítási teher, hogy a bútor nem szakadtan/pörköltfoltosan/ a feldarabolt halott nagymamával együtt érkezett? Fel kéne ébredni...

CID.. 2017.02.02. 19:37:58

@Manyecs: Az eddig elfogyasztott kecskehúsban még nem találta, de mi ez a kecskemániád? :D

Burgermeister 2017.02.02. 19:55:25

hááá...pedig most ez a trend, basznak adni összeszerelési kiskátét...legózd össze oszt csókolom a szarosseggembe..dehavan egy kis ész akkor összelehet tákolmányolni

Reactor 2017.02.02. 20:38:14

Az még a jobbik eset, ha az útmutató hiányzik - hacsak nem áll ötszázcsiliárd darabból a bútor, össze lehet szerelni útmutató nélkül is. Igaz, időben tovább tart, de legalább izgalmas, kicsit a gyerekkori legózás nosztalgiáját idézi vissza. Az már neccesebb, ha kihagyják egyik-másik elemet a csomagból, oszt pótold ahogy tudod... (hiányzó szekrénylábat féltéglával...igazi "káeurópai" megoldás)
Nem árt, ha van odahaza elfekvőben pár régi, kidobásra szánt bútor - ha hiányzik valami a készletből, a régi bútorból kiszedett holmikkal relative könnyű pótolni.
Jó ötlet lehet még hívni egy helyi ezermestert vagy asztalost, ha rendszeresen kispórolják a dobozokból a leírást, no persze az belekerül némi pénzbe és sörbe.

Amire még ügyeljetek, hogy orosz darabbútort NE vegyetek soha! Azt akárhogy szerelgetitek, mindig tank lesz belőle :D

@Manyecs: Ritkán nézek televíziót, és hát a férfi múúúvisztárokat annyira nem, de nekem is feltűnt a hasonlóság egyébként :))) A terhestéma meg tabu, amit ígértem, meg is tartom ám ;)
A zenészem elküldött ma egy új nyersanyagot, azon dolgoztam egész nap, és az éjszaka egy részében is, uhh...hogy is mondják manapság...."álmika vadoook"....
A fasírt és a sütemény még mindig ritka finom volt, és ha erre járnátok, igyekszem viszonozni majd a vacsorát! ;)

Manyecska. 2017.02.03. 08:17:04

@Reactor: szia, kifeküdt az ember bezzeg a willis még a sírjából is kimászna:D!! El fogom rakni a hajnyírót folyton félmilisre tologatja a séróját így se rossz ugyan de akkor mivel vágom a lábszőröm ugye.:P

Manyecska. 2017.02.03. 08:41:07

@Reactor: erre gondolsz?? :D igen!! :D getmascular.blogspot.com/2013/06/bruce-willis-workout-and-diet-secret.html
ha meglátom a Dáj Hárdot ahol másnapos már automatikusan kezdek ugatni ....:P

Mellesleg mekkora szívás már hogy mást tesznek bele......bár először illene összepárosítani a rajzzal az alkatrészeket ha nincs tankcső......akkor nyert ügye van!
Bár ki gondol arra hogy a rajz nem egyezik...?????
Elfogadhatatlan a gyártótól hogy mossa kezeit ...
Másrészt nem kéne nekiugrani s.k. buherálni. Nekem épp elég hogy kilincsbetéteket cserélgetek elmentem a bótba futócuccban onnan meg hazafutottam mer akkor legalább kellemes is lesz benne :D

Shanarey 2017.02.03. 10:26:35

Én az a fickó vagyok, aki személyesen vásárolna bútort, s nem neten( főleg nem Magyarországon)

S ha mégis beütne a gebasz, akkor is összeraknám, csak persze én is vásárolnék ezt azt.

De ezt a dolgot a poszt írója cseszte el azzal hogy nem nézte meg mi van a dobozban, s mi az ami még sincs benne.

paperboy 2017.02.03. 15:28:21

most bocs, de ha a vadiuj butorodat elkezded szetfurkalni ne csodalkozz, ha arra nem szól a garancia. szivas, szivas, de ilyenkor az egeszet összecsomagol, es visszakuld/visszavisz.

Reactor 2017.02.03. 23:34:24

@Manyecs: Jobbulást kívánok neki! ÁpolgaZSd [sic!] szorgalmasan, hogy hamar rendbejöjjön. A télből már csak ez a röpke 4 hét van hátra, aztán a meleg szellők elhozzák a tavaszt :)
Házilag összerakható bútoroknál már az is nagy pozitívum, hogy nem egy fatuskót + fejszét kapsz. Ha nincs tankcső meg lövegirányzék az alkatrészek közt, külön hálás leszek a gyártónak :D

Szubrina 2017.03.13. 17:35:24

Érdekes, mi is sok IKEA-bútort vettünk már de pöccre, mindig annyi csavar, meg kis bizbasz volt a zacsikban, ami a szerelési útmutatóban volt. Amúgy én imádom ezeket összeszerelni lány létemre...nincs valamitek, amit összeszerelhetnék?:)

Szubrina 2017.03.13. 17:37:24

@Szubrina: Mármint, tudom, h nem az IKEÁ-ról írt a posztoló csak, hogy fura hogy ott mindig minden darabra megvan se több, se kevesebb..hiába ezek a svédek...

Death Lord 2017.06.29. 14:05:39

Odáig olvastam, hogy outletbutor... hülye :-D
süti beállítások módosítása