Tékozló Homár

Nem sokat tesz a Jófogás, ha átvág minket az eladó

2017.02.09. 14:28 | Homár Hilda | 112 komment

screenshot_2017-02-07_14_34_05.png

A Jófogás az egyik legnagyobb hazai online piactér. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ez valamiféle biztosítékot és védelmet jelent a magánbizniszek ingoványos területén. Hát nem egészen. 

Tisztelt Tékozló Homár szerkesztőség!

Az alábbi problémával azért fordulok hozzátok, mivel sokat használom az apróhirdetés oldalakat és már több alkalommal előfordult hasonló incidens és még soha nem sikerült megoldást találnom rá. Jófogáson megegyeztem egy eladóval egy digitális lázmérőre postázással, amit előre utalással fizetek. Amikor nem érkezett meg ésszerű időn belül a termék, érdeklődni kezdtem üzenetben, és mivel a Jófogás üzenetküldő rendszere visszajelzi, ha a címzett elolvasta a levelet, láttam, hogy célba ért a kérdésem. Azonban nem jött válasz, így négy nappal később ismét érdeklődtem, amit szintén olvasott az eladó, de ekkor sem válaszolt. Ekkor telefonon is elkezdtem keresni, ezzel sem értem célba és az sms-emre sem kaptam választ. Ezután úgy döntöttem, hogy írok egy fenyegetőbb hangvételű levelet, de ez sem járt sikerrel.

A Jófogás ügyfélszolgálatához fordultam, hogy mit tudok tenni ilyen esetben, ők azonban nem tudtak segítséget nyújtani, de biztosítottak, hogy ha feljelentést teszek, kiadják a beszélgetésemet az eladóval.

screenshot_2017-02-07_11_45_43.pngMivel 3500 Ft-ról van szó, nem szeretnék a rendőrségre menni, de újra levelet írtam az ügyfélszolgálatnak, hogy hátha tudnak egy felszólító levelet írni az eladónak, ám újra elutasító választ kaptam. 

screenshot_2017-02-07_11_45_28.pngTudom, hogy a Jófogásnak nincs jogi eszköze a probléma megoldására, viszont nagy segítség lenne, ha ilyen esetben legalább egy formális levél formájában megpróbálnának segíteni, mindenesetre aggasztó, hogy az eladó azóta folyamatosan tölti fel az újabb eladó tárgyait,ráadásul az általam kifizetett hőmérő hirdetése is aktív.

Ilyen helyzetben a rendőrségen kívül van bármi eszköz, amivel célt lehet érni? Sajnos Vaterán és Jófogáson is előfordult már velem hasonló és jobb híján eddig veszteségként könyveltem el ezeket az eseteket.

Előre is köszönöm a választ!

Tisztelettel:

JV

 

Tisztelt Homár Olvasó! 

www.jofogas.hu weboldal közvetítésével megkötött szerződésre is vonatkozik az eladó teljesítési kötelezettsége és szavatossági, jótállási felelőssége az eladásra kínált termékkel, így a digitális lázmérővel kapcsolatban is. Az eladó tehát köteles átruházni a termék tulajdonjogát, valamint helytállni azért, hogy ez a termék a hirdetésben meghatározott tulajdonsággal rendelkezik. A fogyasztó pedig köteles az adásvételi szerződés alapján a termék vételárát megfizetni és a terméket átvenni, továbbá megilletik a törvényben meghatározott szavatossági jogok is.  

Jogszabály szerint a szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása.

Ha Önnek az adásvételi szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, a szerződésszegés következtében elállhat a szerződéstől és a vételár visszafizetését és az Önnek okozott esetleges kár megtérítését követelheti az eladótól.

Amennyiben ennek nem tenne eleget az eladó, akkor lehetősége van fizetési meghagyásos eljárást vagy polgári peres eljárást kezdeményezni vele szemben, amelynek költségeit azonban Önnek kellene megelőlegezni. Ezen eljárások megindításához szükséges az eladó lakcímének ismerete, amelynek megszerzésében esetleg az Ön bankja is a segítségére lehet, kérheti az eladó bankjától a szükséges adatok megadását. 

A tudatos megtévesztés felvetheti továbbá az eladó szabálysértési, illetve értékhatártól függően a büntetőjogi felelősségét is, amelynek következtében lehetősége van feljelentést tenni a rendőrségen. Lehetséges, hogy a fent megjelölt igényérvényesítési lehetőségeken túl a leghatékonyabb megoldás a weboldal üzemeltetője részére történő bejelentés megtétele, akinek jogában áll a panasszal érintett hirdetés vagy a felhasználó törlése.

A hasonló helyzetek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy ezt követően magánszemélytől és cégtől történő internetes vásárlás esetén is kizárólag utánvétes fizetési módot válasszon.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2017.02.09. 14:33:29

Lyófosást mindenkinek!

Kutyahoroszkóp 2017.02.09. 14:39:34

Kitalálom: turbókismama, sok szabadidővel, aljatermékekre cuppanó ízlésvilággal. Lázmérőt pont be lehetne szerezni újan, megfelelő forrásból, de nem, nem bazmeg, ennek trendimód kell, prolikultúrájú magánszemélytől. Nincsmitmondanierre.
Majd elolvasom az egészet is, egyelőre fel kell dolgozniezt. SIKÍTOK BAZMEG! Ja nem. Ja de. Megtehetem. BASZD MEG.

Nick-son 2017.02.09. 14:49:59

Ugyanúgy ahogy a TV társaság se csinál semmit, ha a TV Shop -ból rendeltél és vacakot kaptál...

Mit várnál tőlük egyébként?

napalm 2017.02.09. 14:52:11

Péypallal fizettél?
Akkormeg?
Nyissál disputét.
Amúgy ezer forintos tételről beszélünk, jó drágán vette ezt a szellemlázmérőt.

FDToth 2017.02.09. 14:52:23

Ajaj..h a a jofogas nagyon ajarna, keszithetne egy sablon keveket szokra az esetekre, amikor vki atvef vkit, kikulfik a csalonak benne pedig keirjak a kovetkezmenseit... kar h itthon csak a polgari per sehithet...

Cycmen 2017.02.09. 14:54:15

@Nick-son: Ugyanúgy ahogy a TV társaság se csinál semmit, ha a TV Shop -ból rendeltél és vacakot kaptál...Mit várnál tőlük egyébként?

Ismételjék meg a Dallast!

Darth Revan 2017.02.09. 14:57:06

www.ebay.ie/itm/Non-Contact-LCD-Digital-IR-Infrared-Medical-Adult-Baby-Thermometer-Healthy-Care-/262690314668?hash=item3d299019ac:g:WEcAAOSwal5YDy5q

Ez ugyan egy ezressel tobb lett volna, de ha az elado nem kuldi a tertmeket, vedve van a vevo.
Az "olcsobb" neha sokkal dragabb...

Manyecska. 2017.02.09. 14:58:24

@Kutyahoroszkóp: :DDD héccáz forintért lehet kapni a patikában. Jó, lehet ezzel a kutyának is mérheted. nemtom.

Manyecska. 2017.02.09. 14:59:23

@FDToth: te a héven irogatsz??? az zötyög ennyire!!? :)) Mire megjön a csomag elmúlik a csimóta láza hejjj :D

Cycmen 2017.02.09. 15:03:56

@Manyecs: ezzel a kutyának is mérheted.

Aztán elrohan a seggében a hőmérővel!

Manyecska. 2017.02.09. 15:06:39

@Cycmen: :DDDD yeeahhh!!!
Olcsóbb a patikában venni még az elem is drágább vazz.

Carradine a gardróbszekrényben 2017.02.09. 15:06:51

Kedves JV!

Ha már ennyire spúr/kispénzű vagy, hogy még a lázmérőt is használtan veszed, nem törődve azzal, hogy kinek a büdös hónaljában volt korábban, látva, hogy ráfáztál a Jófosáson, ezúton nagy nyilvánosság előtt kijelentem, hogy meghívlak egy vadonatúj digitális lázmérőre a sarki patikában. Vedd fel velem a kapcsolatot priviben!

Manyecska. 2017.02.09. 15:09:09

@Carradine a gardróbszekrényben: hát még ha csak a hónaljában ...használt??? :D nem olvastam végig a poszt. / Idevágó viccet majd Apti elmeséli :D/

sarostehen 2017.02.09. 15:09:35

Hát tényleg nem értem.
Beírtam a keresőbe hogy digitális lázmérő.. google 1 találta..
volt minimum 5 fajta 3500Ft alatt.. boltból, vadi új garanciával stb stb. belekerült van 15 másodpercbe..

Vajon vadászengedélyt is hirdetnek a jófogáson???

Manyecska. 2017.02.09. 15:16:08

@sarostehen: mondjuk, amit én vettem- egyszer bepárásodott mert a kádban mértem vele a csimóta lázát..- , azóta 35.5-öt mérek amikor úgy érzem lázas vagyok épp..
:DD

Tony Almeida 2017.02.09. 16:03:30

Nem bírta megmérni így a síró kisgyerek kiskutyájának a lázát :(

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.02.09. 16:19:01

stoppolt kotongumit is árulnak? háztól házig?

zserzsenne 2017.02.09. 16:33:36

A rohadt életbe! Digitális hőmérőt a jófogáson?
Tényleg ennyire szellemi fogyatékos ma már mindenki?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 16:35:54

"Ha Önnek az adásvételi szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, a szerződésszegés következtében elállhat a szerződéstől és a vételár visszafizetését és az Önnek okozott esetleges kár megtérítését követelheti az eladótól."

Tehát ha még mindig szüksége van egy lázmérőre - nem szűnt meg az adásvételi szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke -, akkor nem állhat el a szerződéstől? Gratulálok!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 16:39:01

A jófosáson vettem egy használt fogkefét, de baszik küldeni az eladó, hol jelenthetem fel?

Szubrina 2017.02.09. 16:51:30

Miért nem akar 3500 Ft miatt a rendőrséghez fordulni?
Kurva anyját 500-ért is a rendőrséghez fordulnék.

Szubrina 2017.02.09. 16:53:12

"Kedves ügyfelünk, sajnáljuk, h átbaszták, majd kiemelt figyelemmel viseltetünk ezen eladó felé (ez mit jelent???) és kellemes húsvéti és karácsonyi ünnepeket kívánunk és kívánjuk, h még sokat használja oldalunkat!"

Röhej baszod:DDDDDDDDDDD

KaTe 2017.02.09. 16:56:41

Ami szinte biztos, hogy az eladó bankja semmilyen információt nem fog kiadni az eladóról, még akkor se, ha a károsult nagyon kedvesen könyörög érte.

Az a baj, hogy buta vagy, ha azt hiszed, hogy csak "szaros" 3500 forintról van szó. Ha több embert is lehúzott, akkor az összeadva végül lehet akár több százezres, esetleg milliós tétel is. Ezért már megérne minimum egy feljelentés, nem?

A Jófogásnak mi köze a kettőtök vitás ügyéhez? Ilyen erővel a BKVt is felelősségre lehetne vonni, ha mondjuk valamelyik utasát kirabolják, esetleg jól megverik.

Amúgy ha másokat is átvert és jelzik a Jófogásnak, akkor törölni fogják az eladó felhasználóját, mást aligha tehetnek.

Kutyahoroszkóp 2017.02.09. 16:58:25

@Szubrina: engem a teszveszen basztak át egyszer. Hasonló üzenet volt a visszatérési érték ügyfélszolga részéről. Jameghogy máskor olvassam el jobban. Anyját kellene kiolvasni lyukkártyaolvasóval párás környezetben 400-ccász Volt üzemifeszültségen.

bendeguz75 2017.02.09. 17:04:41

Azon igen meglepodnek, ha a bank kiadna a lakcimet az eladonak a vevo reszere. Ilyen marhasagot, hogy kerje a banktol fogyaszto vagy jogvedo, jogban jartas vagy tudomis en minek nevezzem nem mond a karosultnak. Jo nagy marha volt aki irta a valaszt. Amugy mennyibe kerul egy ilyen kutyu ujonan, hogy valaki mas segge lukaban jart lazmerot vasarol uj helyett?

joska141 2017.02.09. 17:24:55

Semmit sem tesz a Jófogás ügyfélszolgálata az esetleges vevői panaszok bármilyen formájú rendezése érdekében. Szó szerint ugyanezeket a leveleket kaptam én is, amikor egy nem megfelelő tárgyat visszaküldtem az eladónak. Természetesen a pénzemet nem kaptam vissza, az Ügyfélszolgálat mosta kezeit. Még annyit sem tettek, hogy - küldött bizonyítékaim alapján - a vevőnek egy jelzést írtak volna az esetről. Messze el kell kerülni őket.

GatyaPityu 2017.02.09. 18:20:44

@Szubrina: "Kurva anyját 500-ért is a rendőrséghez fordulnék. "

Nem mész vele sokra. A nyomozás nem vezet eredményre, lezárják az ügyet és kész. Nekünk a házunk elől lopták el a 120 l-es szemetes kukánkat. Elmentem feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen. Na, nem mintha sok reményt fűztem volna a dologhoz, de úgy voltam vele, dolgozzanak egy kicsit az adóforintjainkért a rend éber őrei. Nem ért meglepetés, amikor 30 nappal később jött a levél, hogy az ügyet lezárták.
Ja, és az hozzátartozik, hogy mielőtt feljelentést tetem, vagy 3/4 órán át várakoztattak, mire szóba álltak velem. Akkor is próbáltak rábeszélni, hogy inkább hagyjam a fenébe, ne tegyek feljelentést mert nem éri meg. Ennyit a magyar rendőrségről. Akkor persze nagy urak amikor trafipaxolni, vagy ellenzéki aláírás gyűjtőket vegzálni kell...

KaTe 2017.02.09. 18:36:28

@Keményen Trollkodó Kisember: Persze, hogy NEKIK nem éri meg, mivel nekik azzal dolgozniuk kell, arról nem is beszélve, hogy a kis bejelentgetésed rontja a környék statisztikáját. Így előbb vagy utóbb, de érdemi munkát is végezniük kell majd :(

Sam Crow 2017.02.09. 18:50:08

A jófosás mindig is ilyen volt. Normális ember nem is üzletel ilyen helyen, ahol a vásárlót semmi nem védi.

rocksziklai szatyorkőzet 2017.02.09. 19:05:43

napicsart.blog.hu/2017/02/01/top_10_ezek_a_legokosabb_kutyafajtak_a_vilagon

A első kommenten 10-íz perce wonyít-nyerítek. Fogyatékos akarok én is lenni, mosogató medvét keresve, DÉÉÉ. Nem tudom direkt nyomata-e a finomhumort, s paródiát a kommenter, de jó lett.:D Déé ugyancsak.

@D-Fens: hol akkor?

rocksziklai szatyorkőzet 2017.02.09. 19:26:56

@The Crazy One 5tös: neem, most én váltottam digitális bőrt.:)

Anikó Hajdú 2017.02.09. 20:31:24

Nem tudom észre vettétek e, de itt nem azon van a hangsúly, hogy MIT vett volna jófogáson. Lefertőtleníti, aztán csókolom. Nem véletlenül működnek a turkálók is nemde? Vagy már oda bemenni is irtó ciki? A jófogás nagyon jól tudja, hogy csak úgy működik az oldal, ha naggyon sok hirdetés van rajta. Nyilván fele ennyi nem lenne, ha itt is lehetne az eladót értékelni. Vajon hány ilyen levelet kap naponta az oldal? Egyszerűen nem érdekük a fejlesztés. És ez nem a lehúzott vásárló hibája. Sajnos nagyon önzőek ám az üzemeltetők.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.02.09. 20:45:39

@Anikó Hajdú: jé, téged büntettek meg Dábrácenbe a villanyoson, így van?

rocksziklai szatyorkőzet 2017.02.09. 21:28:38

@Anikó Hajdú: hiányzik belőled mindennemű elegancia és helyes súlyozás. Vagy sosem volt, vagy beleőrültél a szegénységbe. Van pár turkálós cuccom és szeretem őket (azért is lettek megtartva). Nem érted miről beszélek, de sebaj, nekem ki kellett írnom magam bull. Ingyen szar eladó (neked nem ingyen), jelentkeznél érte, kérlek? Kicsit már ráhánytam, de mivel MOST AKCIÓS, így te elviheted. A szállítást te állod.

rocksziklai szatyorkőzet 2017.02.09. 21:34:06

@Anikó Hajdú: dehameg átlátod hogy vadkapitalista rendszerrel állunk szemben mindannyian, akkor mi a faszért hazudtolod meg önmagad? Egy olcsó és könnyen beszerezhető cuccról beszélünk, nem olyanról, amiért ott kell remegni a képernyő előtt, hogy akadjon már egy, használható állapotban, elérhető áron. Épp a fentiek miatt meglehetősen lényeg, hogy miről beszélünk, mert ha kis esze lett volna, ezt pont nem ilyen kerülőutas gányolással szerzi be, következésképp ez az egész problémakör meg sem jelenik az életében. De annyiak estek bele már a gondolkodásmentes digitalitásba, ami mindenkor jobb, mindenkor egyszerűbb és követendő, hogy igazán nem is tűnik ki, ha egyvalaki bekapja az online kínált lófaszt, már csak a birkaösztön miatt. Sem tűnik ki. Kivéve ha ír a Homárdra. Sok ilyen van ám, igen kevés jut el ide. Így zárul be a kör, így múlik el a latolgatás és átgondolás művészetebecsülete.

Beerhead 2017.02.09. 21:55:30

" postázással, amit előre utalással fizetek. " eddig olvastam. Haladjunk a következőre szerintem...

Reactor 2017.02.09. 22:49:24

Cikkíró. ELŐRE SOHA SEMMIT. Ez aranyszabály, ha magánszemélytől vásárolsz valamit.
Vagy személyesen, vagy postai utánvéttel. Ha az eladó egyikre se hajlandó, közlöd vele, hogy akkor nincs üzlet, sajna-bajna ez most nem jött be, keressen más balekot. A csalók legnagyobb részének ez az ügymenet-stratégiája, hogy fizessen előre a vevő, aztán majd küldi a cuccot sohanapján.

@D-Fens: A Vatera sem jobb, ott fényévekkel több a csaló. Az üzemeltetők meg egyiket sem tiltják, hisz a jutalékukból ők is kapnak, dehogy fogják levágni az aranytojást tojó tyúkot. Inkább kitiltják az átvert panaszost.

@Keményen Trollkodó Kisember: A policájok szarnak bele egy nagyot az ilyenbe, nehogymá' rontsa a statisztikájukat. Trafizni, meg egy magányos "monnyon le"-zővel emberkedni, aaaaazt nagyon tudnak mindenesetre! Szolgálnak és védenek, ugye. Máris nagyobb biztonságban érzem magam...
Így múlik el a világ dicsősége.

megamedve 2017.02.10. 04:52:13

@Manyecs: remek! Köszönjük építő hozzászólásodat! (ez most nem a baba-mama fórum) üdv.: Pamecs

megamedve 2017.02.10. 05:01:14

@Keményen Trollkodó Kisember: Én sem komálom a rendőrőket, de szted. mit kellett volna tenniük a használt, max. 5-10e Ft-ot érő kukád ügyében? Több napos munkával körbejárni a szomszédokat, kikérdezni őket, láttak-e vmit, s ha ez nem vezet nyomra, akkor ( térfigyelő kamerák felvételei után) esetleg hirdetésben tanúkat keresni, nyomravezetői díjat kiírni, stb, stb.
Vond le a következtetéseket.

megamedve 2017.02.10. 05:10:10

@rocksziklai szatyorkőzet: igazad van. Aki ennyire (most milyen jelzőt tegyek ide?) egyszerű (ez talán kifejezi, és nem annyire sértő), hogy képes egy filléres vackot (ne részletezzük) ilyen fórumon, és ilyen módon megvenni, arra még komoly csapásokat fog szórni az élet. Majd mindezt megtetézi azzal, hogy világgá kürtöli. Sztem. még most dem érti ezt az egészet.

2017.02.10. 06:30:55

Vatera vagy Galéria Savaria. Ez a kettő a legbiztonságosabb és legjobb eladási felület.

Manyecska. 2017.02.10. 07:03:54

@megamedve: nagyon szívesen, hozzáteszem végbélben is párásodik!

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.02.10. 07:38:47

Sosem értettem azokat, akik ismeretleneknek minden biztosíték nélkül előre utalnak. Vannak online piacterek, ahol a piacot üzemeltető vállal felelősséget, ott rendben is van (eBay pl.)
De a jófogáson?! Ez kérem szépen tanulópénz volt.
Tessék szépen utánvétellel fizetni. Ha ez az eladónak nem felel meg, akkor ott nyilván valami suskus van, illik gyanakodni.

Manyecska. 2017.02.10. 08:24:28

@megamedve: ötezer??? harminc!! Mellesleg általában ha pár 100m-rel odébb mennek soxor megtalálják a hajléktalanoknál ragyogóan lehet benne tüzet rakni, melegedni körülötte. De ez nem az A.S.A. fóruma. Mellesleg eszembe jutott a következő vicc: "ötezerér' mit csinálsz?? bármit!!!..akkor gyerünk betonozni"- na ez építő jellegű vót!
De szidhatjuk szerencsétlen posztert vagy a Jófogást is. :D

joska61 2017.02.10. 08:59:35

@Kutyahoroszkóp: De várj, egy random gyógyszertárba, gyógyászati segédeszközboltban egy digit lázmérő 1000 HUF alatt van. Épp nemrég vettem valami 700-ért...

bakonyibéláné 2017.02.10. 09:06:59

Szerintem teljesen mindegy, hogy az illető mit vett és mennyiért vette.
A Jófogás oldal a gyökér, azonnal ki kellett volna zárniuk az ilyen mocsok eladót.

Cycmen 2017.02.10. 09:34:30

@kekecke: Az ismétlések mindig megviselnek lelkileg, a Titanicot is harmadszor nézem, és azok a hülyék harmadszor is nekimennek a jéghegynek!

Cycmen 2017.02.10. 09:46:10

@The Crazy One 5tös: stoppolt kotongumit is árulnak?

Többféle ízben!

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.02.10. 10:21:58

@Cycmen: A stopp a tobfele izu, vagy a gumi?

Cycmen 2017.02.10. 10:25:09

@Tshu-hash: Nem mindegy? :DDDDDDDDDDDD

Manyecska. 2017.02.10. 10:27:56

@Cycmen: már 3corra tárgyalok a munkavédelmissel azt susogta az ajtóban majd hívni fog mielőtt jön /:DDDDD:O/, mondtam a kollégáimnak hogy veszélyességi pótlékot fogok kérni emiatt..!! :D

Cycmen 2017.02.10. 10:37:18

@Manyecs: azt susogta az ajtóban majd hívni fog mielőtt jön /

Fontosabb hogy szóljon, mielőtt elmegy.
(az aberrált fantáziámat azt! )

megamedve 2017.02.10. 10:54:33

@Manyecs: Akkor rosszul használtad. Tudod, csak a végét kell bedugni, és az sem mindegy melyiket...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.02.10. 10:56:00

@bakonyibéláné: és ettől a szerencsétlen pénze visszaszivárgott volna a bankszámlájára...ja várjál nem.

metartADMIN 2017.02.10. 10:56:09

mit kéne csinálniuk? semmi közük, ahhoz, h kinek adsz pénzt/mire....
lúzerek... akkor vegyetek ebayen/alin, ott visszakapjátok a pééézt, ha szart kűdenek

metartADMIN 2017.02.10. 11:01:04

egyébként ez semmi, én hirdettem a jófogáson, érdeklődöt vki, asztán baszott megvenni a cuccot, hova fordulhatok?

Manyecska. 2017.02.10. 11:18:07

@Cycmen: ..most esett le/miért../:D@megamedve: nagy szakértőnek tűnsz...

bakonyibéláné 2017.02.10. 11:32:53

@onlajnok: És én ezt írtam, hogy akkor a pénze visszaszivárgott volna a bankszámlájára...ja várjál nem.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.02.10. 11:41:47

@bakonyibéláné: akkor meg mi a fene értelme lenne kitiltani, a posztoló szempontjából? Neki attól nem lesz jobb, hogy másnak nem lesz rossz, mert már nem tudják átverni. Vagy gondolod akkor könnyebben feldolgozza a pénz elvesztését? Ezellen nagyjából csak úgy lehet védekezni, hogy nem vagyunk hülyék.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.02.10. 11:48:13

@onlajnok: na ezaz, a HA-n is ki van írva, öles nagy betűkvel, NE UTALJ ELŐRE, ennek ellenére előreutalnak, néhány napos friss regesnek, aztán nyígnak, hogy át lettek qrelva a palánkon. Hát aki ennyire HÜJE, az meg is érdemli ha lenyúlják!négy!!

bakonyibéláné 2017.02.10. 12:11:11

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:
Tenagyonvadbarom. Legalább ezen a néven többet nem ver át senkit.

bakonyibéláné 2017.02.10. 12:13:51

@onlajnok: akkor hagyják ott és basszon át továbbra is minden hülyét?
Dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Cycmen 2017.02.10. 12:17:22

@szerényfos: Írd meg a homárra!
@The Crazy One 5tös:lesz ä dilelőtti poszt?
Persze! Meg tízórai, meg ebéd meg uzsonna és vacsi! Kezed a biliben?

CID.. 2017.02.10. 12:40:54

@Cycmen: marhaság, dél után jelent meg ;)

Reactor 2017.02.10. 12:47:05

@bakonyibéláné: Kitiltják, de 5 percen belül visszaregisztrál robbantós mailcímmel. A Vaterára is így sorjáznak fel a csalók, plusz ott még fel is pontozgatják egymást kamuregisztrációkkal. Kisdedós trükk, de sajnos még mindig alkalmazható.
Ha a Vatera fel akarna lépni a csalók ellen, egyszerű bankszámlaszám alapú tiltással megtehetné. Valamiért nem teszi. El lehet gondolkodni, miért nem...

bakonyibéláné 2017.02.10. 12:55:13

@Reactor: Ebben tökéletesen igazad van. De pont ezt próbáltam én is írni, hogy legalább tegyen ellene valamit. De ahogy Te is írtad, valamiért nem teszi.

Dikusz 2017.02.10. 13:53:25

@Manyecs: még senkinek nem válaszolt, ha kérdezték tőle honnan írogat, hogy ennyi elütés van a hozzászólásaiban:)

Majmász Gedeon 2017.02.10. 14:01:12

Nos, én ebben a topikban jártam hasonlóan:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9196635&la=141610324
2086-os és 2190-es hozzászólás.
A különbség annyi, hogy visszaküldte a 60 eurót, miután megfenyegettem NAV-os és/vagy rendőrségi feljelentéssel.

Manyecska. 2017.02.10. 14:09:10

@Dikusz: de, egyszer nekem igen, csak húzom:)..!:))

Dikusz 2017.02.10. 19:55:03

@Majmász Gedeon: kétségbe(nem) vagyok esve. Hová lett a világ, hogy semmi helyesírási hiba nincs kiemelve a TH-n a posztoló-, vagy a hozzászólók által elkövetett, a magyar helyesírás szabályai szerint halálbüntetést érdemlő hibák felemlegetéséről?
Hiányzik(egyáltalán nem).

Dikusz 2017.02.10. 19:57:23

@Manyecs: linkeld be nekem kérlek, a válaszát. Egyszerűen brilláns, ahogy kommentel. Ez tényleg csak véletlen lehet, direkt így nem lehet melléütni:)))

megamedve 2017.02.10. 21:37:43

@Manyecs: nem akarlak elkeseríteni, de a digitális lázmérő használata rendkívül hátul helyezkedik el, az eszközök használatának bonyolultságának a sorrendjében. Ha úgy érzed, hogy ez nagy szakértelmet igényel, akkor van még mit gyakorolnod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 23:57:42

@megamedve: "a digitális lázmérő használata rendkívül hátul helyezkedik el"

Ott. Konkrétan a kisbaba seggében. :))

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2017.02.11. 18:03:33

Tehát ha feltölt az eladó mondjuk 30 db magazint egy hirdetésbe, majd utána a darabárat adja meg az összeg mezőbe, akkor a szabályzat és az érvényes jogszabályok értelmében jogosan elvárhatom tőle, hogy a kiírt áron adja oda az egész stócot?

fákkje 2017.02.12. 10:58:29

Sok fogyatékos fasz aki azért ekézi a posztolót mert használt lázmérőt vett...
Sehol nem említi hogy használtat vett volna.
Azért hogy a jófogáson vásárolt, ráadásul előre utalással, már jár a faszkorbács.

Manyecska. 2017.02.12. 12:15:20

@megamedve: igen, szülésznő voltam, a SOTE vonatkozó kar/j/án tanultam, nyilván nem vizsgáztam Anatómiából stb.
Baszóggyá meg tavaly adtam el a babakocsinkat :D itt! hirdethettem volna!!! :D

Manyecska. 2017.02.12. 12:17:13

@fákkje: nem azért de honnan tudod hogy nem?...általában használatra tervezik a lázmérőt kétlem hogy karira kapták volna és eltették originálba..
@Dikusz: :) ez már rég volt, igazából azt sem értettem:D.. de teljesen jóindulattal van itt sza nyugi:) ON

fákkje 2017.02.12. 16:27:37

@Manyecs: Te honnan tudod hogy igen?
NEM írja hogy használt sz@rt vett volna.
Lehet gazdagon savazni a pósztert más miatt mint mondtam, de ezért kár :)

Manyecska. 2017.02.13. 08:52:32

@fákkje: de nem tudhatod, Hajnalka!

Sam Crow 2017.02.13. 11:19:52

@Reactor: Nem mondtam, hogy a vatera jobb. Sőt, egy szót sem írtam róluk. :)

Dikusz 2017.02.13. 12:10:34

@Manyecs: azt én is tudom, hogy @FDToth: - már amennyiben rá gondolsz - teljesen jóindulattal van, egyszerűen tökéletes ahogy melléüt. Párszor rákérdeztem tőle, direkt csinálja, vagy random módon találja el a billentyűket, de nem reagált, pedig én is tiszta jószándékból érdeklődtem:)

Manyecska. 2017.02.13. 13:49:27

@Dikusz: nem idevalósi, külföldi, kis zöld emberke:P ..ezért..! ahhoz képest viszont jól ír..:)

Viktorrules 2017.02.13. 14:40:59

@Carradine a gardróbszekrényben: Köszi a gyorssegélyt, de nem tartozom magyarázattal senkinek, hogy miért használt tárgyakat veszek és miért használt bútorokkal rendeztem be a házamat is. A feleségem és én is közalkalmazotti fizetésből élünk és nem tudunk mindent újonnan beszerezni, mert most újítottuk fel minden pénzünkből egy régi házat és be is rendeztük, most fog születni a kisfiunk is. Ha be tudunk szerezni egy 10.000 Ft-os lázmérőt 3500 Ft-ért, ami nem volt kibontva sem (egyébként az sem lett volna baj, mert homlok- és füllázmérőről van szó, amivel a kisbaba fürdővizét is lehet mérni), akkor megpróbálom megvenni.
Mindenesetre köszönöm a felajánlást, de nem élnék vele :)

Viktorrules 2017.02.13. 14:43:11

@Kutyahoroszkóp: Örülök, hogy sikerült jókedvre derítenem valakit a történetemmel :)

napinapinapi 2017.02.14. 14:48:37

A vevo bekaphatja, mert nem hajlando feljelenteni a csalot, nyugodtan huzzon le meg sok embert.
A jofogas pedig azert,mert fel se fuggeszti a hirdeto fiokjat,passzivan tamogatja a lehuzast.

Szubrina 2017.02.21. 18:14:46

@Kutyahoroszkóp: Jogos én ezért nem merek ilyeneken vásárolni, na apukám bátrabb ennél...üzletelt, előre utalt...aztán mivel kiderült, h ott lakik az illető, ahol én, megkért, h vegyem át. Télen a megbeszélt időpont előtt, a megbeszélt helyen vártam 10 perccel korábban, mert én ilyen rendes vagyok...vártam 15 percet, mert azért mégse illik 5 perc várakozásnál korábban csörögni, rácsörgettem az illetőre. álmos hangon beleszólt valaki a telefonba 5perc és lemegyek. 20 percig szobroztam, az összesen 35, ebből az én "hibám" 10 perc volt. Mire egy reklámszatyorban a kezembe nyomta a kétes kinézetű szgép alkatrészeket, a fogatlan indián.
Mondtam apukámnak, h soha többet. Állitólag megvolt minden, de én kétlem, csak sztem apum nem merte elmondani, h átbaszták.

Szubrina 2017.02.21. 18:18:55

@Viktorrules: Szard le, itt a poszterek fikázása a menő, semmi más.
Mindenesetre én feljelenteném a helyedben, akkor is, ha leszarják a zsaruk, legyen az ilyen ügyeknek nyoma, hátha egyszer végre történik vmi.

Király Kata1981 2017.11.15. 13:44:51

Sziasztok!
Keresek olyan embereket akiket Marczi Anett , vagy Kovács Dawe megkarositott .
Jofogason Babaturi néven is hirdet .

Király Kata1981 2017.11.16. 08:21:38

@Crazy 1zenkáttű: Igen .. vagyis normál esetben babaruha Turi .. de itt nem beszélünk alapból normális esetről ..

István 68 2018.01.27. 12:17:43

Üdv ! Tisztelt Jófogás rajongók azt tudjátok,hogy minden privátnak hitt üzenetet elolvas a Jófogás ? Ugye milyen korrekt dolog ,de ez nem minősül levéltitok megsértésének ? Ha egy replikát akarsz eladni akkor rögtön letörlik a hirdetést,mert csak eredeti árut lehet árulni. Ettől függetlenül hemzseg a replikáktól az oldal,a csalókról nem is beszélve,de azok nincsenek kiszűrve hanem garázdálkodnak tovább. Igaz milyen jól végzik a munkájukat ? Az egész egy AGYHALOTT társaság !

István 68 2018.01.27. 12:21:25

Így hirdess és vásárolj a Jófogáson ! Nekem a minap jutott minden kétséget kizárva a tudomásomra ,hogy a jófogáson az általunk privátnak hitt üzeneteket elolvassák, sőt az IP címet is tudják, ami szerintem elég szégyenteljes dolog. De amikor a csalók átverik az embereket, akkor hiába fordulsz hozzájuk segítségért, mert ezt a jófogás adatvédelmi okokra hivatkozva megtagadja . Nem beszélve arról,hogy itt történik a legtöbb csalás,a bűnözők melegágya a Jófogás,és saját maguk is elég gyalázatos dolgokat csinálnak !

István 68 2018.01.27. 12:26:14

Erre hivatkozva olvassák el az emberek privát üzeneteit ahelyett,hogy a csalók ellen tennének valamit és megfelelő segítségnyújtást adjanak a károsultaknak !

A Weboldal üzenetküldő rendszerén keresztül folytatott kommunikációt a Társaság jogosult, de nem köteles ellenőrizni annak érdekében, hogy az csak a feladott hirdetésekkel kapcsolatos kommunikációra terjedjen ki, továbbá hogy annak hangneme ne legyen sértő, bántó, illetve uszító. Kommunikáció alatt érteni kell többek között: írásbeli üzenetet, fényképet, videót, illetve az üzenetben elküldött bármely csatolmányt, azzal, hogy abba beleértendő valamennyi tartalom, amelyet a Felhasználók az üzenetküldő rendszerbe feltöltenek.

szucszoli89 2021.06.27. 07:25:57

@Carradine a gardróbszekrényben: Nem biztos, hogy használt volt a lázmérő. Új termékekből is bőven van a jófogáson.
Ilyenkor látszik a jó magyar mentalitás, hogy rögtön az áldozatot hibáztatjuk és hülyének nézzük, pedig hasonló helyzet bárkivel előfordulhat.

Carradine a gardróbszekrényben 2021.06.29. 23:20:12

Ugyan semmi nem tiltja, hogy több, mint négy év után reagálj egy hozzászólásomra, de szerinted még fennáll a post toló eredeti porblémája ennyi idő után?

Őszinte, nagyvonalú, jótékony felajánlás =/= áldozathibáztatás és hülyének nézés. Ez színtiszta fogalomzavar. Én especiel rohadtul nem néztem hülyének és nem hibáztattam. Nem értem, hogy ezt miért írtad nekem.
süti beállítások módosítása