Tékozló Homár

Nem adja vissza csak úgy a bevizsgált cipőt a Decathlon

2017.02.28. 10:02 | Homár Hilda | komment

via GIPHY

Jön a tavasz, nyakunkon az évszak- és cipőváltás, sűrűsödnek a lábbelikkel kapcsolatos levelek, ami alapján úgy tűnik, nem lehet elégszer átvenni, mikor és hogyan reklamálhatunk, ha valami mégsem jön össze a vadiúj csukával. Például az oké, ha a bevizsgálás után csak a blokk ellenében akarják visszaadni a cipőnket?

Kedves Homár!

Történt az, hogy 2017.01.14-én a barátnőmmel sétálni indultunk a Naplás-tó körüli szép behavazott erdőbe, ahol sajnos az utcai bakancsomról kiderült, hogy nem vízálló. Sebaj gondoltam, úgy is itt van a közelben a csömöri Dechatlon, beugrunk egy száraz melegebb fajta bakancsért, meg egy pár zokniért. Vásároltam is egy saját márkás bélelt bakancsot, amit rögtön fel is vettem és hazaautóztunk a belvárosba. Sajnos már aznap este, pár száz méteres gyaloglás után elkezdtem érezni, hogy a jobb lábam nyomja cipő, úgy sejtettem a bélése lehet "tömöttebb". Úgy döntöttem, hogy legközelebb az útba eső, nyugati téri üzletbe viszem vissza a cipőt.

Ez 01.18-án történt meg, amikor is egy pultban álló fiatal hölgy segítségét kértem. Elmondtam a panaszomat, miszerint a jobb lábamat nyomja a cipő, és hogy valószínűleg a bélésével lehet gond. Azt, hogy mit szeretnék, már nem várta meg, ránézett bakancsra majd, közölte, hogy mivel hordtam - itt kell megjegyeznem, a cipő sértetlen, felső része tiszta volt, egyedül a talpáról lehetett megmondani, hogy sétáltam benne (legfeljebb 1 kilométert) - már nem tud mit tenni. Ha jól emlékszem meg se szólaltam, már a felhúzott szemöldökeimre válaszul közölte, hogy jó akkor szól egy vezetőnek.

Érkezett is rögtön egy szintén fiatal hölgy, akinek ismét elmondtam a problémám, miután belenyúlt mindkét cipőbe és közölte, hogy nincsen semmi bajuk, a varrás nem áll ki sehol. Az első igazán rossz érzés ekkor kapott el. Ez az eladó, most a kezével fogja megállapítani, hogy az egyik 45-ös méretű bakancs belülről 3 mm-el tömöttebb? Illetve, szó se volt arról, hogy a lábam varrás nyomná. Mikor elmondtam neki ismét akkor arra kért, hogy mutassam meg hol nyom. Erre kissé türelmetlenül megkérdeztem, hogy "ha nem tudom megmutatni, akkor nem nyomja a lábam?" amivel arra próbáltam utalni, hogy egy patthelyzet felé közelítünk, és harmadszorra is el kellett volna mondjam, hogy az egész cipő érzésre jobban van kitömve. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy még soha nem tapasztaltam ilyet, pedig pár cipőt már vásároltam életemben, így nem merült fel bennem, hogy esetleg az én lábfejemben van a hiba.)

Ezt követően még számonkérő hangnemben a "miért nem próbáltam fel rendesen az üzletben?", illetve a "miért nem mászkáltam benne otthon?" kérdések hangzottak el, illetve az, hogy mivel használtam a cipőt, nem tudnak mit kezdeni vele. Ezután még hátrament egy irodába, beszélni valakivel, ahonnan úgy tért vissza, hogy ha szeretném 1 hónapra elviszik a cipőt a - hangsúlyozottan - saját költségükön (kién kéne?) bevizsgáltatni. Szkeptikusan álltam a dologhoz, de mivel nem kívántam az egész délutánt egy parttalan vitával tölteni, így belementem.

Ezután egy harmadik hölgy jött oda és vette fel a jegyzőkönyvet, akit csak azért említek meg, mert Ő volt az egyetlen, aki normális hangnemben beszélt velem az üzletben. Hozzátenném, hogy egyetlen egyszer sem kérdezte meg tőlem senki, hogy mit szeretnék, pedig én még csak nem is a pénzemet szerettem volna visszakérni, bőven megelégedtem volna azzal, ha adnak csak egy jobbos csere cipőt (mondjuk egy másik hibás pár, hibátlan felét).

Ma 02.14-e van, tegnap (vasárnap) kaptam egy hívást, hogy mehetek a cipőmért, - annak ellenére, hogy azt mondták kipostázzák (nem én kértem) - és hogy sajnálatos módon nem találtak problémát. Visszamentem hát ma délután, amikor is miután elmondtam, hogy miért jöttem közölték, hogy nem tudják visszaadni a bakancsot, csak ha hozom a jegyzőkönyv saját példányomat, illetve a blokkot. És gyorsan ki is oktattak, hogy a telefonban is el lett mondva, hogy kell hozni ezeket. Egy szót se szóltam, csak elköszöntem, nem volt kedvem belemenni abba, hogy mondott-e ilyet a telefonáló kolléga (nem!), hogy nem igazolhatom-e magam a személyigazolványommal, vagy a telefonommal, amit a központi számuk hívott, vagy csak szimplán azzal, hogy az az én cipőm amit kifizettem, tehát az enyém (sajnos).

Komoly aggályaim vannak a Dechatlon panaszkezelési protokolljaival és/vagy alkalmazottjainak hozzáállásával kapcsolatban.

Bocs a hosszú levélért.

Lássuk, mennyire volt oké a Decathlon panaszkezelése.

Kedves Homár olvasó!

Elsőként érdemes tisztázni, hogy a kötelezett akkor teljesít hibásan, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Fontos azonban tudni, hogy nem beszélhetünk hibás teljesítésről akkor, ha a hiba már a vásárláskor észlelhető volt. Utóbbi szabály a fogyasztókra ró kötelezettséget azáltal, hogy megköveteli tőlük, hogy mielőtt meghozzák döntésüket alaposan nézzék át a terméket nincs-e rajta hiba, illetve cipő esetén próbálják fel, az passzol-e lábukra. Ha úgy látjuk a termék minden követelménynek megfelel, valóban érdemes még otthon felpróbálni, és járni benne egy kicsit, így, ha mégsem tartjuk megfelelőnek még lehet, hogy a bolt külön vizsgálat nélkül hajlandó visszavenni, és az árát visszaadni. Utcai használat után már, hiába csak egy rövid ideig viseltük a lábbelit, a bolt joggal mondhatja, hogy nem veszi vissza a cipőt, így már csak hibás teljesítésre hivatkozva érvényesíthetjük igényünket.

Persze függetlenül attól, hogy éppen milyen panasszal, kéréssel keressük fel a vállalkozást, az elvárható tőlük, hogy a jogszabályokat betartva, fogyasztóbarát módon járjanak el. Ennek része, hogy panaszunkat komolyan vegyék, és a jogainkról való megfelelő tájékoztatás mellett, törekedjenek a helyzet mielőbbi, békés megoldására.

Jelen helyzetben a leírtak alapján úgy tűnik, hogy a vállalkozás először azt a lehetőséget vizsgálta meg, hogy saját üzletpolitikája alapján vissza tudja-e venni a cipőt anélkül, hogy azt vizsgálnák szenved-e a termék valamilyen hibában. Miután a cipőt már használtad, úgy döntöttek ennek lehetőségét nem tudják biztosítani.

Következő lépésként, panaszodat minőségi kifogásként kezelték, és jegyzőkönyv felvétele mellett úgy döntöttek, hogy kivizsgálásra elküldik a cipőt. Sajnos ennek eredményeként azt állapították meg, hogy a cipő nem anyaghibás ezért elutasították kérésedet.

A bolt ezen a ponton még a jogszabályokat követve járt el, azonban az már kifogásolható, hogy cipőt csak a bizonylat vagy jegyzőkönyv felmutatása ellenében voltak hajlandóak a terméket visszaadni. Ilyen kötelezettséget nem ír elő egyik jogszabály sem, így ezt nem is kérhették volna tőled. Persze érthető felháborodásod, hiszen, ahogy leírtad hangnemük és ügykezelésük nem volt méltó a helyzethez, de a leírtak alapján az utolsó mozzanatot kivéve úgy tűnik, hogy a jogszabályokat követve jártak el.

A következőkben, ha ügyedben mielőbbi, gyors előrelépést szeretnél, javasoljuk, hogy fordulj Békéltető Testülethez, melynek eljárása ingyenes, és a meghallgatásain az adott megyében székhellyel rendelkező vállalkozások kötelesek személyesen megjelenni. Ott lehetőség van annak vizsgálatára, hogy az elkészült szakvélemény mennyiben alkalmas arra, hogy azzal a vállalkozás mentesülhessen a hibás teljesítésből fakadó helytállási kötelezettsége alól, és döntés születhessen lábbelid sorsáról.

Felhasznált jogszabályok:

- a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

- a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsidófalvi Zsidó 2017.02.28. 10:10:50

Az apósom se vette vissza a lányát, amikor pár év múlva mondtam, hogy visszaadnám. Azt mondta, hogy már piszkáltam rajta.

enrico palazzo 2017.02.28. 10:18:07

"azonban az már kifogásolható, hogy cipőt csak a bizonylat vagy jegyzőkönyv felmutatása ellenében voltak hajlandóak a terméket visszaadni."

Most ez komoly, szakértők? Mégis mivel fogja igazolni a bolt, hogy az visszaadás a részükről megtörtént?

Fausto(tm) 2017.02.28. 10:21:07

Ennek nem hiányzik a vége? Ennyi az egész sztori?

Cycmen 2017.02.28. 10:23:18

@Zsidófalvi Zsidó: Az apósom se vette vissza a lányát, amikor pár év múlva mondtam, hogy visszaadnám. Azt mondta, hogy már piszkáltam rajta.

Gyártási hibára kell hivatkozni!

Cycmen 2017.02.28. 10:26:03

én még csak nem is a pénzemet szerettem volna visszakérni, bőven megelégedtem volna azzal, ha adnak csak egy jobbos csere cipőt (mondjuk egy másik hibás pár, hibátlan felét).

ÁÁÁÁÁÁÁ!!!! ÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!! ŰŰŰŰŰŰŰŰŰ!!!!!! JAJJJJJJJJJJJ!!!!! MARHA!!!! BAROM!!!! ÁLLLAT!!!!!! MAAAARGÍÍÍÍT!!!

Manyecska. 2017.02.28. 10:29:08

Módosítsuk már ezt a "Írd meg ami kiakasztott2 szöveget konkrétabbra Hilda! mert így bevonzza a vadászokat!! .... :D

Tök jogos én se venném vissza.
Nekem ugyanez vóta csizmával de nekem dagad a lábam a törés után, fogtam és erőteljes módon tágítgattam a bélésénél oldalirányba -az eladót- .. :D ill. a csizmát, azóta se érzem a tolófájásokat vagy mit írt a poszter? Erőteljes nyomást. :D Az ilyenek rántsák ki a dobozt a kutya alól ezeket ugyanaz a poszter írja...? :DD

Anikó Hajdú 2017.02.28. 10:30:02

Nem ertek egyet a poszterrel. Nyilvan ha hordta a cipot, nem tudjak visszavenni, mert az mar nem szamit "ujnak". Ez nem turi, nem tudjak tovabb ertekesiteni. A "csak a jobbos kellett volna" sem ertem. A balosaval mit csinalnak? Eladjak Deak Bill Gyulanak? Mi is mindig azt javasoljuk a vasarlonak, hogy otthon is vagy az uzletben 5percet setaljon benne. Kiderul, ha gaz van. Inkabb arra gondolnek, hogy a jobb laba "erosebb" a poszternek. A beles megha vastagabb is lenne, sajnos ezek nem nyerik vissza az allapotukat egy ido utan es letapossa az ember. Ha napi 10 ilyen ember megy be, nem csodalom ha ideges az elado. A merethiba nem garis hiba.

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.28. 10:31:24

@Cycmen: Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha az ember mondjuk olyanféle élőlényé alakult volna a törzsfejlődés során, mint a százlábú? Akkor a Homáron olyan sztorik lennének a fenti panasz által ihletve, hogy kértem 37 db bal lábas cipőt és 28 db jobb lábast, mert azok nyomták az ízeltlábaimat, de a szemetek nem akartak megbontani egy száz páros cipősdobozt!

Manyecska. 2017.02.28. 10:32:13

@Anikó Hajdú: hát szegény Gyulának max. a jobbot!:)
De tényleg, szarba lép, stb..miért vennék vissza?? Én vissza sem vinném..

Terézágyú 2017.02.28. 10:36:16

"bőven megelégedtem volna azzal, ha adnak csak egy jobbos csere cipőt (mondjuk egy másik hibás pár, hibátlan felét)."

Józsi, ippeg van a raktárban egy ugyanilyen típusú, színű és méretű cipő, amit visszahoztak, mert a BAL nyomta az illető lábát, hozzad mán ide, majd megkapja a zúr a párját. - Ugye nem baj, hogy már használták aztat a cipőt?...

Manyecska. 2017.02.28. 10:38:32

A Világegyetem folyamatosan tágul..... NE ADD MÉG FEL, POSZTER!!

Cycmen 2017.02.28. 10:45:04

@Tehetséges ugandai buzi: A cipőtémában nem foglalnék állást, nem láttam, lehet hogy tényleg hibás, de hogy cseréljék ki csak az egyiket, hát............ inkább nem nyilatkozom!

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.28. 10:46:56

@Manyecs: Á, az nem segít, mert nem csak a cipő tágul a Világegyetemmel együtt, hanem a jószág lábfeje is, tehát ezzel a ténnyel ott van, ahol a part szakad.

Cycmen 2017.02.28. 10:49:58

Müller szúrós pillantást vetett a vadonatúj bakancsban bicegve érkező Stirlitzre.
-Vajon tudja hogy miben sántikálok? Gondolta Stirlitz.

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.28. 10:55:09

@Cycmen: A bokrok gyanúsan zörögtek. Stirlitz egy pillanatra megtorpant. Legközelebb puskát is kell hozzak az erdőbe - gondolta Stirlitz. Legközelebb? - gondolta a medve.

Manyecska. 2017.02.28. 10:56:15

@Tehetséges ugandai buzi: és akkor most olyan a járása mint a meglőtt vízibivalyé..???

Terézágyú 2017.02.28. 10:56:27

@Tehetséges ugandai buzi:
"puskát is kell hozzak"

helyesen:
puskát is kell hoznom

A másikfajta fogalmazás Erdélyből jön: az ottani magyarok átvették a románoktól(!!!)

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.28. 10:57:23

Hm. Írhattam volna Vadásszal is. Ha már medve...

:-D

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.28. 10:59:14

@Terézágyú: Most mi van? Összeköltöztetek Majmász Gedeonnal?

Terézágyú 2017.02.28. 11:00:08

@Tehetséges ugandai buzi:
nem. csak hasogassa a fülemet a zilyen fogalmazás.

sáros_tehén 2017.02.28. 11:00:16

Az emberi test nem szimmetrikus. Lehet ami a jobb lábán kényelmes, az a balon szorít.
A boltban rendesen fel kell próbálni. Ami pár száz méter alatt nyomja a lábát, az egy tisztességes felpróbálás alkalmával is fogja a lábát nyomni.

Manyecska. 2017.02.28. 11:00:16

@Cycmen: énse!! találtam most megint egy lejárt nyomott túrórudit a táskámba jól fog esni a lejárt neocitránnal kicsit régebbi mint gondoltam, két napja iszom, nagyon jó is- 2012.06.25.-én járt le! valami idióta családtagtól kaptam nem látnak ezek???? hát mindegy.
Én itt tesztelek nektek vótmá ilyen poszt a lejárt gyóccerekről....úgyis.. :P

Cycmen 2017.02.28. 11:00:48

@Terézágyú: A másikfajta fogalmazás Erdélyből jön: az ottani magyarok átvették a románoktól(!!!)

Olyan néptől eltanulni valamit amelyiknek Drakula a nemzeti hőse ősi balfasz szokás!

Cycmen 2017.02.28. 11:02:31

@Manyecs: találtam most megint egy lejárt nyomott túrórudit a táskámba jól fog esni

Lyól fogsz fosni! :DDDDD

Manyecska. 2017.02.28. 11:04:41

@Cycmen: nem tegnap már megettem a párját ami a fiam hátizsákjában volt, megjárta a magyar határt oda-vissza.., :D oszt semmi.
Ki jön Konyhakiállításra? Vagy van konyhátok otthon?? :DD

Cycmen 2017.02.28. 11:05:52

@sáros_tehén: Az emberi test nem szimmetrikus.

amíg nem áll fel

Manyecska. 2017.02.28. 11:07:27

@Cycmen: és ha sok vasat eszel észak felé mutat...

Carradine a gardróbszekrényben 2017.02.28. 11:09:52

@Manyecs: Rohadjak meg papírzsákban, az én farkam már csak akkor áll fel, ha vasporba forgatom és patkómágnessel delejezem.

Terézágyú 2017.02.28. 11:12:12

@Carradine a gardróbszekrényben:
nem baj, a lényeg, hogy kedves legyél, humoros és ápolt.

metal · http://electric.blog.hu 2017.02.28. 11:12:22

"Ennek része, hogy panaszunkat komolyan vegyék,"

Egy ennyire hülye ügyfelet nehéz komolyan venni!

"A bolt ezen a ponton még a jogszabályokat követve járt el, azonban az már kifogásolható, hogy cipőt csak a bizonylat vagy jegyzőkönyv felmutatása ellenében voltak hajlandóak a terméket visszaadni. Ilyen kötelezettséget nem ír elő egyik jogszabály sem,"

Most komolyan az a gond, hogy csak annak adják vissza a cipőt, aki bizonyíthatóan a tulajdonosa?

Klafa 2017.02.28. 11:13:23

Egyszer egy judo ruhát vittem vissza retkesen, azt is cserélték.
A retket ingyen adtam.
tipp:
Akkor menj legközelebb reklamálni amikor kurva sok vásárló van.
Meg vigyél magaddal egy nőt drága ruhákban, aki időnként szigorúan az órájára néz és megvetően méregeti az ügyfélszolgálatost.

Terézágyú 2017.02.28. 11:18:33

@Manyecs:
Igen, nekem :)
Majd ha megöregsző, neked is.

andand 2017.02.28. 11:26:24

@Terézágyú: A medve Erdélyben van, így a hozzak helyes forma.

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.28. 11:31:18

@andand: Medve van a Fővárosi Állatkertben is...

napinapinapi 2017.02.28. 11:37:12

Volt nekem is egy ilyen cipom.
Egy Air Max 90 Lunar.
Az a fuzo elotti reszen nyomta az egyik labfejemet.
Mar azon filoztam,mi a faszt csinaljak,megis csak 45k volt a csuka,ki nem baszhatom a kukaba.
Aztan 4-5 alkalom utan felvette a labam formajat, es olyan lett,mint a tobbi Max : elkepzelhetetlenul kenyelmes.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 11:46:20

@Cycmen: "Vajon tudja hogy miben sántikálok? Gondolta Stirlitz. "

:))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 11:49:05

Mit csinál a hordhatatlan cipővel, ha visszaadják?

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.28. 11:54:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A bevizsgáló megállapította, hogy valóban hordhatatlan. Gondolom visszakapja és boldogan hordja abban a tudatban, hogy lám, mégiscsak neki volt igaza!

Manyecska. 2017.02.28. 11:59:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: miért adnák vissza??
Az semmi kollégámék vettem macskát száz ropiért- kimiskároltatták, aztán most elszökött..:D itt anyázik..már nem a cica..

Cycmen 2017.02.28. 12:05:59

@Manyecs:Az semmi kollégámék vettem macskát száz ropiért- kimiskároltatták, aztán most elszökött.

Hálátlan dög!

Szartranszplantáció 2017.02.28. 12:06:05

Én se adnám vissza, ha lápfesetifiszta vólnék és bejönne az adott, DNS-re jellemző lábas szag.

- Te De-Zső! Mit szóllnáll, ha elhagynálak és feleségül mennék egy másik férfihez? Sajnálnád?
- Mit salnyájak egy idegen férfin?

...::LóL::...

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.28. 12:07:17

@Manyecs: Az semmi! Hallottam VADÁSZ ismerőstől egy olyan sztorit, hogy a vadkan épp a kocát döngette, amikor lelőtték a hátáról. A többi vadász is beszólt az elkövetőnek, hogy Józsikám, ez mi volt már? Mi lenne, ha téged rugdosnának le otthon az asszonyról? Az meg csak vonogatta a vállát, arra hivatkozott, hogy mit keresett a vadkan az erdőben vadászidény alatt? Még a koca is felállt és csípőre tette a kezét és cöcögve csóválta a fejét, hogy legalább addig várhatott volna a puska elsütésével, amíg a kan elsül...

Manyecska. 2017.02.28. 12:23:09

@Tehetséges ugandai buzi: :DD ballábas cipő melyiken vóte? @Cycmen: na ez az!! Én is ezt mondtam!! :DD fordulhat ő bárhová ..:D

sáros_tehén 2017.02.28. 12:23:19

@Klafa: "Meg vigyél magaddal egy nőt drága ruhákban, aki időnként szigorúan az órájára néz és megvetően méregeti az ügyfélszolgálatost."
Ilyet lehet bérelni valahol? Persze nem a kurvák árfolyamán, mert abból simán kijön 2 pár cipő.

sáros_tehén 2017.02.28. 12:26:40

@Tehetséges ugandai buzi: ha tényleg így történt akkor szerencsés hogy nem baszták egyből ki... kb egy sor szabályt szegett meg.

Stefánia vagdalt 2017.02.28. 12:39:25

@sáros_tehén: Az erdőben is Hilda a moderátor?

sáros_tehén 2017.02.28. 12:42:57

@Stefánia vagdalt: Nem merek válaszolni.. mert ismét kitilt.. (sztem ő a kitiltások után jutalékot kap.. azért ijjen lelkes)

Manyecska. 2017.02.28. 12:50:42

most beszélek a kézműves nyúl haverjával cseten, valaki???..:D ...mit üzentek? :)

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.02.28. 12:57:33

Dezső, nekem vérzik a lábam! Na tünj a picsába! Nyom a cipő, de vaddisznó?

Manyecska. 2017.02.28. 13:00:52

@The Crazy One 5tös: NA hessteg. mi az hesteg?? OFF /ON PLAY

Stefánia vagdalt 2017.02.28. 13:15:09

A malac jön ki a disznóból. A disznó meg a kocsmából. (Hofi)

joska61 2017.02.28. 13:57:08

Rendszeresen elfog a kétség, hogy vajon miért megy a kereskedelembe dolgozni olyan, aki utálja a vevőket?

Tony Almeida 2017.02.28. 14:08:00

Hát nekem eszembe sem jutott volna visszavinni ilyen esetben, de lehet, hogy én vagyok a naív vásárló :\
De ezért is veszek mindig egy számmal nagyobb cipőt, mint kellene, és egyik sem szorított soha.

Cycmen 2017.02.28. 14:09:42

@sáros_tehén: "Meg vigyél magaddal egy nőt drága ruhákban, aki időnként szigorúan az órájára néz és megvetően méregeti az ügyfélszolgálatost."
Ilyet lehet bérelni valahol? Persze nem a kurvák árfolyamán, mert abból simán kijön 2 pár cipő.

Ha meg annyit fizetsz érte akkor ne vidd a cipőboltba hanem mássz rá, csak vigyázz le ne lőjenek róla mint a szegény vadkant!

Terézágyú 2017.02.28. 14:18:01

@joska61:
"Rendszeresen elfog a kétség, hogy vajon miért megy a kereskedelembe dolgozni olyan, aki utálja a vevőket? "

1. Pénzért. Mert nem tud máshova menni.
2. Nincs olyan, hogy "vevő". Emberek vannak, akik esetenként tahó módra viselkednek egy szituációban - és a vele kommunikáló másik ember így vagy úgy reagálja le.

Dikusz 2017.02.28. 14:45:55

@Manyecs: ha megetted a párját, akkor ez egy özvegy túrórudi volt. Nem szégyelled magad? Gyilkos! :)))))) viccvót

Dikusz 2017.02.28. 14:50:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: leveszi az összegyűrődött ócska kínai zokniját, ami 500 Ft/10 db, vesz egy párat néccázért (ami remélhetőleg nem kínai) a madarasteszkóban, és megoldódik a problémája.

Dikusz 2017.02.28. 15:12:06

Véleményem szerint ez egy olyan poszt, amiben a legtisztább lelkiismerettel lehet ekézni a posztolót. Cipővásárlási témában olyan, mint a tálcával csapkodós békállai vendéglős, vagy a vendégkönyves panzió, amibe egy idő után már nem lehetett írogatni.

Hogy elkezdjem az ekézést: a kedves(nem) posztíró miért gondolja azt, hogy 1 km gyaloglás, ami az elején még párszáz méter volt, közben lehet megkerülte mégegyszer a Naplás-tavat. Miért kellene egy üzletnek egy hordott cipőt újként visszavenni. Ő megvette volna teljes áron a hordott bakancsot? Mit szólna ahhoz, ha csodálatos ötlete alapján kapott cserecipőt hordva kapott volna egy jó kis lábgombát? Alapvető dolog, hogy cipőt próbálni nem mezítláb megyünk (a Deicmannál van is próbazokni), és ha reklamálunk, akkor legalább megtisztítjuk a cipő talpát. Ha véletlenül kutyaszarba lépett a posztoló, akkor az eladónak miért kellene megfogni a cipőt? Az a csoda, hogy egyáltalán foglalkoztak így a vevővel.

Manyecska. 2017.02.28. 15:20:06

@Dikusz: bizony-bizony, már a kézműves nyúl is megaszonta a kedves felső szomszédnak hogy annak a s...ggébe dugja fel a hajnali háromkor felvett holland fapapucsát amiben toporgott egy emelettel feljebb..!
Én csodálkozom hogy ezt az opciót nem ajánlották ott a boltban fel!!! :D ...bocsánat.. ON@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Lángosképű állat a babám" :D intézz már újposzt!!

Cycmen 2017.02.28. 15:25:22

Vanúj! Mondjuk a kúró vadkant már lelőttem!

The Recipe 2017.02.28. 17:01:50

Hello, én vagyok a poster. Látom sokan járnak ide feszültséget levezetni, ami nem baj. Viszont, néhány feltevésre azért reagálnék. A bevizsgáltatáskor megadtam a nevem, címem, telefonszámom. A cipőmért a személyi igazolványommal, lakcímkártyával mentem, a telefon amin értesítettek a zsebemben volt. Azt hiszem ezzel a szettel sokkal komolyabb dolgokat is el lehet intézni, mint egy ilyen ügy.
Másik. Az én nézőpontom szerint, ha egy cipőről kiderül, hogy hibás akkor teljesen mindegy, hogy egyszer hordtam-e. Ha internetről rendelem meg ugyanezt a cipőt, akkor is ugyanez az álláspont? Nem jogi értelemben kérdezem, mert tisztában vagyok azzal, hogy más vonatkozik az online vásárlásra.
Ps: A lábgombámat, ami egyébként nincs, akkor is átadhattam volna egy másik szerencsés vásárlónak, ha pár sor séta után észlelem a hibát, és visszateszem a cipőt a polcra. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 17:03:06

@The Recipe: Köszi, hogy jelentkezel.

Mit fogsz csinálni vele, ha visszakapod?

The Recipe 2017.02.28. 17:10:10

@Dikusz: Jaj bocs, a lábgombás sztoryt félreolvastam. A pár száz méter kontra 1km kérdés szerintem ízlés kérdése, és a történet szempontjából nem releváns. A Naplás tavat nem sétáltam körbe még egyszer. A cipővel nem léptem kutyaszarba, de ha mondjuk leválik a talpa és azért viszem vissza, akkor is léphettem volna előtte kutyaszarba. :( Sőt kedves Dikusz életed utolsó szakaszában lehet te is be fogsz szarni, és akkor majd lesz egy ember akinek sajnos ugyanúgy meg kell fognia téged, mint az én képzeletbeli szaros cipőmet. Kicsit sajnálom, hogy ezt is az én pénztárcám fogja bánni. :)

The Recipe 2017.02.28. 17:12:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Valószínűleg odaadom egy csövinek, hátha őt nem zavarja. Amúgy egy kicsit kisebb lábú embernek nem hordhatatlan, csak zavaró.

Hipóallergiás 2017.02.28. 17:19:16

@The Recipe: udv itt, most mar legalabb tudod hogy eredeti cipot venni csak es kizarolag a piacon szabad kinai eladotol

The Recipe 2017.02.28. 17:20:01

Amúgy a Homárnak és a szakértőnek is köszönöm, legközelebb figyelmesebben járok el.

The Recipe 2017.02.28. 17:23:46

@Hipóallergiás: Felpróbálom rendesen és nem kapkodva vásárlok, mint az említett esetben? Amúgy neked is üdv!

Cycmen 2017.02.28. 18:59:29

@The Recipe: Látom sokan járnak ide feszültséget levezetni, ami nem baj.

Ja egy csomó elmebajos jár ide, nekem is feltűnt már!

metal · http://electric.blog.hu 2017.02.28. 19:03:55

@The Recipe: Oké, oké. De magyarázd már meg, hogy miért hibás a cipő, amit nem próbáltál fel rendesen, és ezért nyomja a lábad?
Amúgy súgok, de a cipővásárlásra nem vonatkozik más akkor sem, ha online rendeled, mert azt nem kötelesek visszavenni 14 napon belül.

The Recipe 2017.02.28. 19:19:32

@metal: Fordítva. Nem azért nyomja a lábam, mert nem próbáltam fel, hanem mert hibás.
Amúgy meg ne súgj (mert arrogáns), hanem hivatkozz. Forrás nélkül ez túró, persze ettől még lehet igaz.

Jessybátsi 2017.02.28. 19:21:44

Fújjá' beléje tágító ájeroszólot, azt' jó lesz! :)

metal · http://electric.blog.hu 2017.02.28. 20:18:27

@The Recipe: "Nem, mert gyorsan romlandó termékek (például nem tartós élelmiszerek, vágott virág) és a csomagolás felbontása után higiéniai vagy egészségvédelmi okból vissza nem szolgáltatható termékek (például használt fogkefe, golyósdezodor, fehérnemű, masszázsolaj, szexuális segédeszköz, kozmetikumok, étrend kiegészítők) esetén sem állhat el a fogyasztó a szerződéstől."

Ugye azt nem kell megmagyarázni, hogy egy használt cipő miért ebbe a kategóriába tartozik?

Dikusz 2017.02.28. 20:25:35

@The Recipe: ha most orvoshoz megyek, már most is a te pénztárcád bánja. Már nyugdíjas vagyok, még nemigen tartok ott, hogy sokat járjak SZTK-ba, de töredelmesen bevallom, már előfordul. Köszönöm, hogy azt sugallod, jobb lenne minél előbb elpusztulnom, hogy ne kelljen más embernek érdemtelenül hozzámnyúlnia, és ne kelljen értem fizetned. Egyébként mindnyájan ide jutunk előbb-utóbb. Azt azért megnyugtatásodra közlöm, hogy a férjem helyett már nem kell fizetned, egy hónappal ezelőtt halt meg, a kórházban. Ahogy írod, más tette helyettem tisztába, mert nem volt módom rá. Tényleg sokat tettek érte - a sokat szidott magyar egészségügyben. Viszont ez a blog is jó számomra ezt könnyebben kezelni, levezetni.

A poszthoz: először nem értettem, miért válaszoltál ilyen stílusban, aztán láttam jogos, én is így írtam, nem szoktam, sőt igyekszem úgy hozzászólni, hogy ne legyen sértő más hozzászólónak, de ezért is kaptam már megjegyzést épp olyantól, aki maga is keményen odaszólt másnak.
Megmondom miért: abban az időben, amikor én a szakmát tanultam (nem vittem sokra az életben, emiatt lehet viszont engem ekézni, a halálomat kívánni), külön volt választva több szakma: ruházati/cipő/műszaki-cikk/papír-írószer, stb. Emiatt talán többet tudok a másik oldalról, még akkor is, ha már nem dolgoztam a szakmámban. Miért várja el valaki, hogy egy eladó megfogja a levetett cipőjét, még akkor is, ha rövid ideig volt rajta. Láttam már üzletben (lehet épp a Deichmannban) kiírva, hogy a reklamációra/javításra visszavitt cipőket csak tiszta állapotban tudják átvenni. Az alatt az idő alatt, amíg kiderült számodra, hogy nem megfelelő a cipő miért ne léphettél volna bele kutyaszarba (jó kis kanyar azért eljutni addig, hogy sajnálod azt, fizetned kell helyettem), de mégegyszer megkérdezném: ha véletlenül (ezt írtam az előző kommentemben) mégis belelépsz, akkor az eladónak kellene azt lepucolnia? Igaz, azt írod két nappal később vitted vissza a cipőt. Ha tiszta állapotban, akkor vissza az egész, de akkor sem kötelesek visszavenni a cipőt, amikor már viselték.
Egy tanácsot azért engedj meg, nem kell megfogadni. Saját tapasztalatból mondom: ha az ember kér valamit akár szívességet, akár reklamál valamit, műszaki cikket cserél, felvilágosítás kér, sokkal többre megy, ha normális hangnemben teszi. Magad is írod a posztban, hogy türelmetlen voltál te is.
Egyben viszont egyetértünk azt hiszem: mivel nem feltétel az üzletekben a szakmai végzettség, nem tanulják meg az eladók, az ilyen helyzeteket kezelni.

2017.02.28. 20:47:46

Nem olvasom el, kivéve, ha van benne PINA

Hipóallergiás 2017.02.28. 20:52:24

@Dikusz: ez a komment majdnem olyan hosszu mint az en fszom

The Recipe 2017.02.28. 21:05:29

Elsősorban részvétem, másodsorban viszont nem kívántam a halálod. A barátságtalan stílussal pedig csak próbáltam illeszkedni az általad megütött hangvételhez. Mondanám, hogy ez történt a Dechatlonban is, de még ez is túlzás volna, hiszen én percekig próbáltam normálisan kommunikálni, annak ellenére, hogy ketten is olyan stílusban beszéltek velem, mintha szellemi fogyatékos lennék. Ha azzal a mondattal kezdi az eladó, amit a szakértő is idéz a jogszabályból, akkor megköszönöm a tájékoztatást és távozok, és ez a post sem létezne. Az, hogy az eladók nem ismerik, és/vagy nem tudják kommunikálni a cég jogszabályt követő álláspontját, az a Dechatlon szégyene is.
A cipő egyébként tiszta volt, ahogyan írtam is a talpán látszódott csak minimális "kosz". Egyébként, ha az emlegetett boltban levesz egy cipőt a polcról az ember, akkor jó eséllyel találhat egy némileg koszos talpú cipőt.

The Recipe 2017.02.28. 21:07:09

@metal: Bocs, de meg kéne magyarázni, mert nincs ott a felsorolásban. Az, hogy szerinted egyértelmű, már bocs de az ég világon nem jelent semmit. Főleg nem a jogban.

Dikusz 2017.02.28. 21:07:15

@The Crazy One 5tös: ha kommentbe ilyet kívánnak, lehet nem fog.

The Recipe 2017.02.28. 21:09:00

@Dikusz: Válaszoltam fentebb, csak elfelejtettem neked címezni.

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.28. 21:19:24

@The Recipe: Én azt nem értem, hogy miért nem tudtad megmutatni azt a helyet a lábfejeden, ahol a picő nyomta? Mert lehet, hogy ha körülnéznek, körültapogatnak a picő belsejében, nagyjából ott, ahol jelezted, előfordulhat, hogy találtatok volna valami kiálló, nem jól levarrt bélésdarabot, egy erős cérnaszálat a varrásból, vagy akármit. Bármit. Miért nem tudtad megmutatni, hogy kábé hol nyomta a cipő? Pld. a rüsztöd jobb oldalán, olyan két-három centire a lábujjaktól. Miért kellett ezen mindenféle akadékoskodó kifogással jönnöd, hülyeségre gondolnod, hogy "ha nem tudom megmutatni, akkor nem nyomja a lábam?"? Miért NE tudtad volna megmutatni? Hát csak rá tudsz mutatni egy konkrét pontra satnya testeden, nem?

Dikusz 2017.02.28. 21:22:11

@The Recipe: írtam is a hozzászólásomban, ha tisztán vitted vissza a cipőt, vissza az egész. Ahogy azt is írtam, hogy az én stílusom sem volt különb, erre nem csoda, ha így íródik a válasz. A "sajnálom hogy fizetnem kell" azért igen erős túlzás volt válaszként úgy érzem. Ha vita van, szeretem normális hangnemben lerendezni. Egyetlenegyszer sikerült belemennem szóváltásba ezen a blogon, tudom most is hozzászól a kötözködő, de sem akkor, sem most nem megyek bele durva vitába, veled sem szeretnék. Lehet ezt kulturáltan is intézni.
De akkor sem kötelesek visszavenni a cipőt. Láttam már én is olyan cipőt a Deichmannban, aminek a talpán látszott, hogy nem új. Látszik a különbség amikor csak az üzletben próbálják, vagy amikor hordják, mégha csak rövid ideig is. Az előbbinél még nem is írtam, az ember két lába nem feltétlenül egyforma. Általában a bal láb erősebb, arra kell felpróbálni a cipőt. Ahogy meg idősödik az ember, ha a láb hossza nem is változik, de szélesebb, vastagabb lehet, egy idő után nagyobbat kell venni 1-1,5 számmal.

Dikusz 2017.02.28. 21:24:38

@The Recipe: olvastam, de már elküldtem addigra a hozzászólást. Az utána következőben meg azt nem írtam, hogy (jártam már így én is) a zokni is hibás lehet főleg akkor, ha a varrás nem jó helyen van.

The Recipe 2017.02.28. 21:28:16

@Tehetséges ugandai buzi:
Egyrészt azért, mert az egész bakancs túl van tömve. Nem egy ponton nyom, hanem körben szorít az egész, ezt el is mondtam mindkét hölgynek. Másrészt pedig sajnos nem tudom a hangsúlyt és a fejvágást linkelni az eladó(k)tól.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.02.28. 22:43:25

"...így ezt nem is kérhették volna tőled"
Persze, majd a vevő betámolyog fél-egy év múlva, az átvételkor kapott papírral, hogy akkor vinné a cipőt ...

attack 2017.02.28. 23:10:58

Nekem kb. nyolc hónap után szakadt ronccsá a hatezres dekatlonos cipő (amúgy két év garis), amiről megállapították, h a fűző lazán volt bekötve, ezért dörzsölte ki a lábam a belsejét, a külsejét, és a talpát.
Nem is cserélték, visszadobták, h basszam meg.
Online rendeltem más márkát, típust, hát ezek a gyökerek használtat küldtek az új áráért...
De komolyan, kavicsok voltak a talpában, meg tiszta sár volt az orra. Arra nem vették a fáradtságot, hogy rendesen lecsutakolják a büdös bunkók.
Tanulság: hanyagolni kell a dekatlont, főleg a látatlan rendeléseket...

KaTe 2017.03.01. 00:16:55

@The Recipe: Gondolom érezhetted te is, hogy mennyire sántít a sztori, ezért is hoztad fel többször a "lekezelő alkalmazottak" kártyát. Engem baromira nem érdekel mit és hogyan kezelnek le az alkalmazottak, amennyiben ellátják a feladatukat. (Értsd: megfelelően kezelik a panaszomat) Arra vajon gondoltál-e, hogy lehet nem a cipővel van a gond, hanem a lábaddal. Ha én cipőt próbálok (gyűlölök cipőt venni) akkor nagyjából 20-30 darabot próbálok fel és legalább egy - másfél órát szarakodok a cipőboltban mire találok egy olyat, ami nem nyom sehol. Hogy miért? Mert kikúrt hosszú de vékony lábam van, ennek örömére vagy lóg rajtam, vagy tör valahol, vagy nem elég a mérete. Ha nem értesz egyet a szakértői véleménnyel, de úgy érzed igazad van, akkor vidd el a cipőt egy független szakértőhöz, kérj szakvéleményt, aztán vidd el a békéltetőhöz az ügyet.

Richard Xenos 2017.03.01. 01:59:54

Igazi patkany egy orszag az. Itt fel evig visszaviheted a cipot , ruhat, barmit akkor is, ha cafatokra tepted hordas kozben. Szo nelkul - komolyan egy rezzenes nelkul - visszakapod ott es azonnal a vetelarat. Mert elegedetlen voltal a termekukkel. Igaz, nem Magyarorszagon, ami ugye jobban teljesit.

Manyecska. 2017.03.01. 08:09:52

@Richard Xenos: hát, Afrikában minden más. Még a nyílvesszőt is kihúzzák a seggedből ugye? :D A másikat bedarálták csirketápnak ilyenkor??

The Recipe 2017.03.01. 09:28:04

@KaTe: Nem vettem elő semmilyen kártyát, jórészt az alkalmazottak hozzáállásáról szól a történet. Ha meg úgy érzem, hogy sántít a story, de hajlamos vagyok a ferdítésre, az említett "kártyák elővétele" módszer helyett úgy írtam volna meg eleve a levelet, hogy az se találjon rajta fogást akinek ez a hobbija (utalás). Az hogy téged nem zavar, ha kutyának néznek, az a te szomorú magánügyed, nem gondolnám hogy ez az általános.
Többen jöttek már azzal, hogy nem egyformák a lábaim, de minden banális feltevésre nem volt kedvem reagálni, most mégis megteszem. A néhány általam élt évtized alatt megvásároltam (illetve kissrác koromban édesanyám :*) legalább 30 pár cipőt, amik közül egynél sem tapasztaltam hasonlót. Tehát: vagy ezek a cipők voltak direkt a lábamra szabva, vagy a Dechatlonossal nem stimmel valami. Úgy tippelem az utóbbi lehet.
Ha olvastad a korábbi hozzászólásaimat, akkor kivehetted a szavaimból, hogy nem kívánok békéltető testülethez fordulni, mivel a szakértő egyértelműen leírta, hogy jogilag a panaszaim közül, a minőségre vonatkozó nem állja meg a helyét.

joska61 2017.03.01. 11:13:14

@Terézágyú: Ha te ezt meg tudnád fejteni, megkérdezném tőled. De nem tudod...

KaTe 2017.03.01. 11:59:59

@The Recipe: Az, hogy a Decathlonosok "független" szakértője mit ír, az egy dolog - erről már többször olvashattunk homár posztot, hogy a cég által szerződtetett független szakértő és a vásárló által felkért független szakértő szakvéleménye között óriási különbség is lehet - mindenesetre ha úgy érzed, hogy igazad van és laikusként megállapítottad, hogy a cipő márpedig hibás, tehát az egyik jobban nyom, mint a másik, akkor miért is nem viszed tovább az ügyet?

Tudom, most jöhetnek a kifogások, hogy nem éri meg az utánajárást, mert nem is került annyiba stb. - Akkor miért írtál homár posztot belőle? Most azt írod, hogy "jórészt az alkalmazottakról" szól a történet. A törvényben foglalt kötelezettségüknek eleget tettek, vagy nem? Az a rész különösen vicces, hogy nem tudtad megmondani, hol nyom a cipő. Gondolom ránézésre megállapítottad, hogy ez az alkalmazott nem ért a munkájához, ezért is kerülhetett elő a vezető. (és erre biztos, hogy nem a felhúzott(?!) szemöldököd volt a kiváltó ok) Tehát simán el tudom képzelni az elutasító magatartásodból, illetve negatív/lekezelő kommunikációdból eredő szintén "lekezelő" reakciót az ügyfélszolgálat részéről. Általánosságban írom, de a vevők egy része igazán felfoghatná már, hogy - még - nem robotokkal beszélget akik a kurvaanyázásra is kedvesen visszamosolyognak és "elnézést uram, hogy a kurvaanyámat szidta" mondattal válaszolnak.

Jut is eszembe! Ha úgy ítélted meg, hogy a cipő hibás, akkor miért nem próbáltál fel az üzletben egy azonos méretűt? :)

Szubrina 2017.03.01. 14:52:16

Amikor én a baccpapucsommal jártam kanosszát, mindig vittem magammal a jegyzőkönyvet, hiszen a blokkot a saját példányukhoz tűzték, így blokk híján csak azzal tudtam igazolni, h az a papucs már ki van fizetve részemről. Ebben tehát nincs iagaza a poszternek, mert mi van, ha mondjuk egy cigány banda egy-egy tagja minden nap bemegy az üzletbe és közli, h na jött a javított cipőért és ha nem találják ismerősnek, akkor egy másik kolléganőre hivatkozik? Mert ugye ebben az esetben az lett volna a bajod, hogy miért adták oda másnak. Továbbá a boltnak is kell valamiféle igazolás, h ők visszaadták neked, nehogy te minden nap bemenj és újra és újra követeld a jegyzőkönyvet lobogtatva a már hazavitt bakancsodat.

Viszont abban nincs igaza se a törvényeknek, se a boltnak, hogy pár perc alatt vagy otthoni sétálgatás alatt ki kell derülnie annak, h az egyik cipő jobban nyom, mint a másik. Saját példámból tudom, hogy itthon másképpen jövök-megyek, mint kint az utcán.

ha egy cipő idő előtt tönkremegy, az a probléma bizony a vásárláskor is már fennáll elrejtve mélyen a cipőben.

Szubrina 2017.03.01. 14:55:21

Még annyit, hogy sokat elmond egy üzletről, hogy alkalmazottai milyen stílusban viselkednek, különösen, ha nem épp egy rahedli pénzt hagy ott a vásárló, hanem problémával áll elő.
Teljesen felesleges ilyen lekezelő stílusban viselkedni, az biztos, h a vevőt többé egyik üzletükben sem látják, azokat sem, akiknek elmeséli a történetet.

Szubrina 2017.03.01. 14:59:12

@attack: Én a helyedben nem hagytam volna annyiban, egészen biztos saját szakértői vizsgálat alá vetettem volna a cipőt.
Nem lehet egy fűzőt rosszul bekötni, jó, h nem az volt az indokuk, h nem a lábadon kellett volna hordani és nem járásra.
A neten küldött vacakra van 14 napos visszavásárlási garancia...a legújabb tanács, hogy kamerafelvételt kell készíteni a kibontásról és azzal tudod bizonyítani, hogy milyen állapotban kaptad meg.

The Recipe 2017.03.01. 15:06:20

@KaTe: "Az, hogy a Decathlonosok "független" szakértője mit ír"

Kérlek, ha mindenáron kötözködni szeretnél, legalább legyél alapos, olvasd el az egész posztot, vagy gyakorold a szövegértést. Nem a Dechatlon szakértője írta, hogy "jogilag a panaszaim közül, a minőségre vonatkozó nem állja meg a helyét. " hanem a Homáré, aki jogszabályra hivatkozik.

Kifogások nem jönnek (vicces, hogy előre írsz mindig egyet), a hol nyom és miért nem mutatom meg kérdésre már többször válaszoltam, ha érdekel olvass vissza. A fentiek fényében pedig a többi ötleted/tanácsod beláthatod, hogy értelmetlen. :)

The Recipe 2017.03.01. 15:09:12

@Szubrina: Írtam már másnak, hogy:

"A bevizsgáltatáskor megadtam a nevem, címem, telefonszámom. A cipőmért a személyi igazolványommal, lakcímkártyával mentem, a telefon amin értesítettek a zsebemben volt."

Szubrina 2017.03.02. 19:29:14

@The Recipe: Én meg írtam, de már más is írta, hogy ha nem adod át a jegyzőkönyvet a boltnak, akkor a BOLT nem tudja igazolni, hogy átadta már neked, hanem akárhányszor, ha kedved szottyan bemész és viszed magaddal és közlöd, hogy kérnéd...miközben már nálad van. Most ne csak magadra gondolja vannak hazánkban olyan népcsoportok és olyan emberek, akik a csalásra specializálódtak. Ne értsd félre én melletted vagyok a többi dologban, a gusztustalan bánásmód miatt én a panaszkönyvbe is beírtam volna. Illetve bevizsgáltatnám a helyedben saját költségre is, de lehet elég a fogyasztóvédelemhez fordulni és ők talán ingyen is bevizsgálják, ha biztos vagy a problémában.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.03.04. 22:11:52

@sáros_tehén: "Az emberi test nem szimmetrikus. Lehet ami a jobb lábán kényelmes, az a balon szorít."

Gyerekkoromban próbáltam én is, és be kellett látnom, hogy neked 100 %-ig igazad van. A bal lábamon a jobb cipő nem volt kényelmes.

The Recipe 2017.03.05. 23:55:30

@Szubrina: Értem amit mondasz, viszont a jegyzőkönyvet ugyanúgy visszakaptam a cipővel együtt :D

Egyébként a cipőt nem viszem én már sehova, így is az egész hajcihővel annyi időt töltöttem el, a panaszlevél írást, meg az itt válaszolgatást együttvéve, amit ha munkával töltök, (ami számomra kellemesebb időtöltés) akkor már bőven összejött volna egy másik ilyen bakancs ára. Érdekes tapasztalat volt, kipróbáltam ezt is, de el kell engedni.

Szubrina 2017.03.06. 19:53:24

Én úgy emlékszem nem kaptam vissza, de igaz én a pénzemet kaptam vissza...de kemény menet volt egy 1 hónapig hordott Batz-papucsnál...érdekes egyébként, hogy szerintem az egy hónap után kiderült probléma szerintem már a megvásárláskor is fennált...mégsem adták vissza ezzel az ürüggyel, mint neked...mondjuk hozzájuk is basztam volna, hiszen honnan is tudhatnám, hogy már fennál a hiba, amíg nem hordom annyit, h kiderüljön, mint a te esetedben...na mind1...Gratulálok, h olyan munkád van, ami örömöt okoz neked...
Pedig tök jó leveleket küldtem, még sem tette közzé homár hilda...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.03.14. 07:37:03

@The Recipe: nem hagyhatjuk annyiban, mert akkor mással is megcsinálják újra, sőt veled is holnap újra és újra.
süti beállítások módosítása