Tékozló Homár

Menj arrébb, mert bűzlesz, mint egy hamutartó!

2017.03.01. 15:52 | Homár Hilda | 292 komment

shutterstock_350354855.jpg

A címben szereplő mondat valamilyen variánsát jó hangosan a tömegbe kiáltva szégyenítette meg egy buszsofőr az utasát. Elég megalázó szitunak tűnik, bár a dohányfüst szaga meg markánsan kellemetlen bír lenni zárt térben, pláne, ha mondjuk földbe gyepált levélírónk esetleg épp a felszállás előtt nyomta el a csikket. Kinek van igaza? Megkérdezzük a BKK-tól. Addig is alul bökhet mindenki, a hozzá legközelebb álló véleményre! 

Üdv.

Az alábbiakban elküldöm a mai napon történt megdöbbentő eseményre való reakciómat.... Ezen levél a BKV ügyfélszolgálatra lett továbbítva. Sajnálom, hogy ilyen emberekre megy el a jegyem ára....

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A mai napon utaztam az Önök 20E, MHK-919 frsz.-ú járatán, kórházból hazafelé jövet.

A Tél utcai megállónál a buszvezetőjük (kb. 12:15-kor) letegezve, fennhangon, a többi utas által is jól hallhatóan szólt, hogy - mivel dohányos vagyok - szerinte bűzlök, mint egy hamutartó, és üljek arrébb tőle. Szeretném megemlíteni, hogy NEM HAJLÉKTALAN, NEM KISEBBSÉGI, NEM ITTAS voltam, vagyok! Továbbá, mielőtt kitalálná valaki: nem munkás, hanem tiszta, frissen mosott ruhában voltam!

Mivel ez szerintem tűrhetetlen magatartás a sofőr részéről, ezért jelen panaszomra várom mielőbbi (15 napon belüli) reagálásukat.

Tisztelettel:

UPDATE 

Olvasónk szeretne hozzáfűzni néhány gondolatot a kommentekhez:

Üdv.

Először is, köszönöm, hogy megjelent a levelem, még soha életemben nem írtam ilyet; illetve, még soha nem történt velem ilyen megalázó eset, pedig túl vagyok a negyedik x-en...

Olvastam a reagálásokat. Nem szerettem volna kommentelni, ezért ide írom a kiegészítést.

Mint említettem, kórházból jöttem - Nyírő Gyula kórház - , ezért a szegedi úti megállóban szálltam fel a buszra (sajnos, van egy elég csúnya űlőideg-gyulladásom, ami a bal lábam teljes zsibbadásával jár). Ezért kifejezetten örültem, hogy rögtön a (zárt) vezetőfülke mögé le tudtam ülni.

Egy gondolat erejéig visszatérnék a dohányzásig. Én úgy saccolom, kb. 1-1,5 kilométer lehet a táv a kórház bejárata és a buszmegálló közt. 18 éves korom óta dohányzok, de mindig kínosan ügyeltem arra, hogy senkit ne zavarjak ezzel. Buszmegállóban, aluljáróban, illetve emberek közt soha nem gyújtottam rá - még akkor sem, amikor az ilyesmi nem volt tilos. És ugyanez igaz a csikkek eldobálására is. Ha végképp nincs a környéken szemetes, akkor csatornába dobom, de soha nem az utcán szórom szét.

Tudomásom szerint a kerületben kamerarendszer üzemel, így az egész visszakereshető; többek közt az is, hogy nagyjából 10 perc telt el a cigarettám eloltása, és a buszra szállásom közt...

Ahogyan azt írtam is, az eset 3 megállóval később történt, de szerintem az egész visszanézhető a buszon levő kamerák felvételéből ...

Természetesen rögtön hívtam az ügyfélszolgálatot (10 perc 59 másodpercig várakoztam a kapcsolásra) , amikoris hazaértem, és azonnal megírtam ezt az üzenetet.

Ismételte köszönöm a figyelmüket / figyelmeteket:

További minden jót!

 UPDATE márc. 6.

A posztot elküldtük a BKV-nak is, az alábbi kérdésekkel:
- helyesen járt el a sofőr?
- ha igen, akkor az utazási feltételek melyik pontja szerint járt el?
- ha nem, lesz következménye?
- van a járművezetőknek viselkedési kódexe, kapnak valami segítséget abban,  hogyan kezeljenek utasokat ill. helyzeteket munka közben?

Megjött a válasz:

Tisztelt Homár Hilda!

Köszönjük megkeresését, melyre az alábbi tájékoztatást adjuk.

A bejelentésben érintett járművezetőt meghallgattuk, aki az alábbiakat nyilatkozta:

Valóban utazott nála egy utas, aki a vezetőfülke mögötti ülésre ült le; kellemetlenül dohányszagú volt, ami miatt már majdnem rosszul lett munkatársunk, ezért udvariasan megkérte, hogy legyen szíves hátrébb ülni, mert ez nagyon zavarja. Kollégánk végig udvariasan kommunikált az utassal, aki kérésére arrogáns hangnemben válaszolt. Az autóbusz vezetője a történtekkor a BKK forgalomirányítást azonnal értesítette, és tájékoztatta a kellemetlen szituációról. A konfliktust munkatársunk ezzel lezártnak tekintette, és tovább végezte a munkáját. Autóbuszvezetőnk a nyilatkozatában elmondta, szóba sem került, hogy hajléktalan, kisebbségi vagy ittas lett volna az utas. A buszvezető a panaszost az utazásból nem zárta ki, ennek kérdése fel sem merült. Amennyiben a Bejelentő a helyzetet kellemetlenül élte meg, természetesen elnézését kérjük. Sajnáljuk a történteket, reméljük Utasunk legközelebb jobban meg lesz elégedve szolgáltatásunkkal.

A járművezetőkre, ugyanúgy mint Társaságunk minden munkavállalójára, vonatkozik a BKV Zrt. Etikai Kódexe. Járművezetőink munkáltatói döntés alapján, ha szükség van rá, részt vesznek konfliktuskezelő, illetve magatartásformáló tréningen. Ezen kívül van számukra egy úgynevezett distresszkezelő tréning, amelyet még nem végzett el mindenki, beosztás szerint kapják meg az oktatást.

Üdvözlettel,

BKV Sajtó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 15:57:11

Te nem érzed, de másnak kifordul a gyomra. Akarod inkább, hogy fának vezesse a buszt a pilóta?

Kicsi a fizetése, bunkók az utasok, unalmas a munka, nagy a stressz, nem akarom mentegetni, csak érthetővé tenni az udvariatlan kiborulását.

Manyecska. 2017.03.01. 16:01:44

legközelebb légy kisebbségi hátha kétszer meggondolja beszól-e :DDD
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ettől fának??? Egy ápolónő se szól hogy büdös az ágytál! mint a beírás az üzenőbe: " "gyermekük büdös. " - nem szagolni, tanítani! "

2017.03.01. 16:02:15

Sajnálom meg minden, de dohányosként nem érzed, h a szag beleivódik a mégoly frissen mosott ruhádba is, és van aki erre ugrik. szomiszmájli.

cupcake25 2017.03.01. 16:02:26

Szerintem igaza volt a sofőrnek (hogy valójában milyen stílusban adta elő nem tudjuk ugye..). Én még egyetemista koromban rengeteget buszoztam haza szegedről meg vissza, ez kb ilyen 6 órás út volt oda meg 6 órás vissza. És konkrétan nem egyszer voltam úgy, hogy most kérem meg a mellettem ülőt, hogy legyen már olyan kedves és cseréljen helyet valakivel aki nem ilyen kemény dohányos mint ő, mert a belem fordul ki tőle mindjárt. És mielőtt valaki okoskodna, én ültem ott előbb, tehát mindig mellém ült be valaki. És az egyetemen is nem egyszer voltam tanúja annak, hogy a dohányosok hogyan viselkednek, kb mint az alkoholisták amúgy, nem lehetett a 2x45 perces órát egyhuzamban megtartani mert a dohányosok nem bírnak ki 1,5 órát (!!!!) anélkül hogy rágyújtanának. És tényleg a szag, lehet ők tényleg nem érzik, de borzasztó és gyomorforgató, kb mintha a másik orra alá finganának csak annál tartósabb a szaga...

2017.03.01. 16:03:50

Sok a parfümposzt amúgy mostanában.

Aki a kis kezecskéivel tapicskolja a pofókot 2017.03.01. 16:10:39

Büdös embereknek nincs helyük rendezett társadalmunkban.

homar-fan 2017.03.01. 16:10:48

A buszsofőr egy zárt kabinban ül - hogy a fenébe ült mellé bűzölögni a poszt-toló?!

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2017.03.01. 16:11:02

Lefordítom: Nem vagyok se retek cigány, se büdös proli, nekem egy nyomorék békávés ne szólogasson be!

2017.03.01. 16:12:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: most a szellentés szagú a menci, de biztos van még raktáron.

Csipyke 2017.03.01. 16:15:10

Miért nem füstölsz otton? Bár a ruhád akkor is bűzlik...

Reactor 2017.03.01. 16:16:48

Én speciel dohányos vagyok, de hasonlóba még nem futottam bele. Igaz, nekem nem is szokásom úgy felugrani egy buszra, vagy villamosra, hogy még ott füstölög a kezemben a csikk - "jaj ezt még gyorsan végigszívom", oszt a füst fele az utastérben köt ki. Ez igen pronyó dolog. Amennyiben a cikkíró így szállt fel a járatra, a sofőr kiakadása jogos, de szóvá lehet ezt tenni kevésbé alpári, tahó stílusban is SZVSZ.

Mindamellett érdekes módon a buszt telebűzölgő, maga alá kulázó tajtrészeg csövest sohase rúgják le a tömegközlekedésről, se a sofőr, se az ellenőrök, inkább a 12 éves kisdiákot vegzálják, hogy miért nincs igazolványszám a bérletén, amit 5 perce vásárolt. Itt is elég erőteljesen jelen van a kettős mérce.

Szubrina 2017.03.01. 16:18:26

Na végre egy elevenembe tapintó cikk.

Sajnos sokszor a hajléktalanoknál is büdösebbek a bagószagú utasok, egyszerűen elképesztő bűzt terjesztenek, főleg a téli időszakban, amikor legtöbbször a munkahelyen is zárt térben, kabátban bagóznak, aztán felszállnak a buszra. A kabát iszonyúan magába tudja szívni és azt ugye nem is cserélik nap, mint nap, a szájukról már említést sem teszek, pedig az is megérne egy-két misét.

Ők már nem érzik, mert megszokták, de elképesztően büdösek.
Én ugyanannyit fizetek az utazásért mint más, azt gondolom jogom lenne. Tiszta, igényes környezetben utazni. Mintha valami ilyesmi lenne is a BKK Ászf-ében is.
Azt se bánnám, ha a sofőr leszállítaná a dohányosokat.

Arról már nem is beszélnék, hogy múltkor kutyasétáltatás közben szemetet szedtem és a statisztikám szerint a legtöbb szemetet a csikkek képezik, nos ezeket képtelenség összeszedni, a második legtöbb szemét a kiürült cigisdoboz, aztán az italos üvegecskék és végül a csokipapírok. Gondolom azt említenem se kell, h a füstszűrők az idők végezetéig sem bomlanak fel, mert szervetlen anyagból vannak, de ki a faszt érdekel, hát a dohányosokat mindenesetre semmiképp.

Nyilvánvaló, hogy a dohányosok dobálják el a csikkeket is és az üres cigisdobozokat nem anticigiző társaik, nem lehet másra kenni és az sem ritka, h a dobozról lehúzott celofán repül, mint www.youtube.com/watch?v=EX8q-MmIZPU

HomárHilda
"pláne, ha mondjuk földbe gyepált levélírónk esetleg épp a felszállás előtt nyomta el a csikket. Kinek van igaza?"

Felszállás előtt tuti nem nyomhatta el, hacsak nem repült a busz ajtajáig, ugyan is tilos a buszmegálló területén és annak 5 méteres körzetében. EZ amúgy TÖRVÉNY, ami a nemdohányzók védelmében született.

kamushamus 2017.03.01. 16:22:25

Se egy terhes feleség? Sem kiskutya? Sem gyermek?
Hjaaaaaa, hogy van helyettük kórház? :D :D
Szíjjon inkább elektronyos cigarét. :D

Terézágyú 2017.03.01. 16:22:31

"Szeretném megemlíteni, hogy NEM HAJLÉKTALAN, NEM KISEBBSÉGI, NEM ITTAS voltam, vagyok!"

Csak éppen büdös.

De mit is akar jelenteni a te mondatod? Ha hajléktalan lennél, vagy kisebbségi, vagy ittas, akkor rád lehet szólni??? Méghozzá ÍGY?...
Hát sajnállak, hogy ez alkalommal a rossz felén voltál a nemiszervnek...
És remélem majd ha legközelebb hőbörgéseket olvasol a neten, hogy "dobják le a büdös hajléktalant, hogy a nyaka törjön ki", majd eszedbe jut a saját eseted...

Mellesleg: ugye nem a buszmegállóban bagóztál, ahogy annyian szokták ebben az országban (méghozzá nem hajléktalanok, nem kisebbségiek és nem ittasok is)...?

2017.03.01. 16:24:22

@Reactor: én el-el szoktam szívni egyet egyet, késő este, kint a teraszon. de a szagát utálom.

Szubrina 2017.03.01. 16:25:24

Tökös volt a sofőr és a többitől is ilyen kiállást várnék el. Múltkor a Bosnyákon megállt egy búsz, le-fel szálltak, majd ahelyett, h elindult volna a sofőr hátra rohant az utolsó előtti ajtóhoz...majd bekepesztett a tömegbe, fogalmam sem volt mi van, de a magyar bkv állapota miatt valamiféle meghibásodásra gyanakodtam. majd kisvártatva leszállt és felszállt a hátsó ajtón, aztán leszállított egy nőt egy ölebbel, akin nem volt szájkosár. nagy állatvédő vagyok, de azt gondolom, hogy a szabály, az szabály és jól tette a sofőr.

Ezt várnám el mindegyiktől és az alkoholistákra, a koszosakra, büdösekre, igénytelenekre és üvöltöző bolondokra is vonatkoztatva.

2017.03.01. 16:36:55

@Szubrina: én is leszállítanék minden szájkosár nélkül utazó nőt, aki hangosan dumál a fónjába :))))
(vicc vót, a cigi büdi)
((meg kurvaritkán bkvzok))

Terézágyú 2017.03.01. 16:37:50

@Biriksz_Krokiksz!:
én a fülhallgatóbömböltetőket utálom...

GiaMarie 2017.03.01. 16:42:49

De ez is olyan, hogy a dezodort hírből sem ismerő emberekből is van jó pár, mégsem szólnak be nekik hangosan, hogy büdös vagy, takarodj. Naftalinos kabátra Krasznaja Moszkvát hintő nénik, akik tubusos fokhagymakrémes pirítóst reggeliztek, és társaik. . Összességében: a buszsofőr tanult volna tovább, és akkor nem kell ilyenekkel egy levegőt szívnia. Nem hiszem, hogy egy buszon ez lenne a legundibb inger, ami érhet. Na meg, aki tömegközlekedik, eleve sikeres ember nem lehet...

2017.03.01. 16:43:01

@Terézágyú: állítólag vannak/utaznak olyanok, akik fülhallgató nélkül bömbiznek zenéket, nem kimondottan minőségist...

Terézágyú 2017.03.01. 16:44:10

@Biriksz_Krokiksz!:
és akkor vigasztaljon meg engem és fogadjam el a füleseket...?

Szubrina 2017.03.01. 16:45:41

@Biriksz_Krokiksz!: Tulajdonképpen egyetértek, de ha csak az erkélyen szívod, miért nem szoksz le róla? Drága és felesleges függőség.
Én kifejezetten úgy intézem, hogy buszon ne kelljen telóznom, számomra az egy intim dolog (a telózás, nem a buszozás), hiszen a vonal másik végén levő nincs tudatában annak, h én milyen környezetben vagyok.
A múltkor nagyon aggályosnak találtam hogy valakinek a gombjai is hangot adnak nyomkodáskor, vagy bődületesen zenél, ha e-mailt kap, ezt miért nem lehet lehalkítani (??), de ami ezután következett az volt csak igazán különös. Kihangosítva elkezdett beszélgetni a nejével úgy, hogy a neje nem tudta, h ki van hangosítva és a pasas 5 méteres körzetében mindenki hallja, köztük a sofőr is, hogy miről van szó.
Azon gondolkodtam, hogy odamegyek és belemondom a készülékbe, h ugye tud róla, h ez a beszélgetés nyilvános?
De végül nem tettem, ahogy a büdös ruhájú bagósoknak sem szoktam odaszólni, mert tűrök, tűrök...de lehet, h egyszer elszakad a cérna...a félelmem csupán az, h már több a bagós, mint a nem bagós...szóval sok bagós lúd rózsaszín tüdejű disznót győz.

Terézágyú 2017.03.01. 16:46:05

@GiaMarie:
"Naftalinos kabátra Krasznaja Moszkvát hintő nénik, akik tubusos fokhagymakrémes pirítóst reggeliztek, és társaik. Összességében: a buszsofőr tanult volna tovább, és akkor nem kell ilyenekkel egy levegőt szívnia."

Te gondolom tanultál, ezért nem tapasztaltál még soha naftalinos kabáton krásznajamoszkvát...

"Na meg, aki tömegközlekedik, eleve sikeres ember nem lehet..."

Biztosan azok, akik nem tanultak tovább!!! Bezzeg a kocsikban csupa akadémikus furikázik!

2017.03.01. 16:50:35

@Szubrina: engem meg kurvára idegesít, ha valaki dagadt, vagy lenőtt a haja/körme, test- vagy szájszaga van. Ugyannyit fizetek a bérletért, akkor hadd ne kelljen már dagadt, igénytelen emberekkel együtt ülnöm, ha én nem vagyok az.
De, elkezdhetünk szegregálni kor szerint is, pl hadd ne kelljen már vén kúrvák vagy idióta kamaszok közt utaznom, esetleg olyanokkal egy kocsiban, akik nem diplomások.
Nem tudom, érted-e a problémát. Ha nem tetszik az, amit a tömegközlekedés során tapasztal, ne használja azt az ember.

Reactor 2017.03.01. 16:52:30

@Terézágyú: Pont hogy őrájuk nem szoktak szólni soha. Én még olyan ellenőrt nem láttam, aki a 30 fős buckalakó hordától jegyet mert volna kérni. Ezt még úgy félig-meddig megértem, mert havi nyócvané' nem akar senki tolószékbe kerülni, de a csövest miért nem rakják le soha? Üvöltözik, erőszakosan tarhál, dohányzik (!) és iszik a járművön, maga alá kulázik aztán abban hempereg, és így tovább. És az a poén, hogy ritkán járok Budapesten, és mégis rendszeresen belefutok ezekbe...
Szóval ha a dohányos büdös (merthogy az!), akkor ezek helyből kiakasztanák a stink-o-métert :D

2017.03.01. 16:53:48

@Terézágyú: nem igazán tudom, mi a megoldás. talán helyén kelkene kezelni a tömegkezledést, kiindulva abból, h az ami. Tömeg. Mindig lesz olyan, akinek irritál a szaga, a viselkedése, és mindig lesz olyan, aki képtelen betartani az elfogadott és elvárt együttutazási normákat meg írott-íratlan szabályokat.

uns97 2017.03.01. 16:54:25

Tehat ha jol ertelmezem a sertett poszter szerint a HAJLEKTALAN es a KISEBBSEGI mar siman leteremtheto, csak mert na, vegulis hajlektalan vagy kisebbsegi - meg ha tiszta, meg ha teljesen normalis akkor is. O - a budos -, na az nem am.

Ragyogo, mondom en, hogy komoly bajok vannak itt a fejekben ebben az orszagban. (ertem ezt ugy tobbek kozt, hogy MINDIG konnyebb kiragadni egy masik csoportot es azokkal peldalozni, azokat hibaztatni, mint az egyennek a sajat felelossegen elgondolkozni... mert hat mindenki hibas (lehet) csak en nem am - ez a mai Mo legfontosabb mottoja, a "kisembertol" a vezetokig)

Terézágyú 2017.03.01. 16:55:05

@szetiszfekSün:
" engem meg kurvára idegesít, ha valaki dagadt, vagy lenőtt a haja/körme, test- vagy szájszaga van."

A kettő nem ugyanaz. A dagadtakra nem kell ránézni. De a orrunkat ugye nem foghatjuk be, és a fülünket sem...

"Nem tudom, érted-e a problémát. Ha nem tetszik az, amit a tömegközlekedés során tapasztal, ne használja azt az ember."

Akkor te egy büdös hajléktalan se tennél le, fel se merülne benned?

Egyébként csaxólok, hogy a békávé szabályzata is leírja, hogy kik azok, akik kizárhatók az utazásból... Tehát nem pusztán egyes utasok heppje ez...

Annyiban persze igazad van, hogy ezek gumiszabályok... Mi számít büdösnek? Mi számít hangosnak? stb...

Szubrina 2017.03.01. 16:55:18

@GiaMarie: Ez micsoda gondolkodás? Vagy esetleg nem sikertelen, hanem környezettudatos biciklivel járó, csak éppen tél van és/vagy szervizbe kellett vinnie a biciklijét, ezért BKV.
Egyébként nem csak a bagósok büdösek, de a bagó végképp felesleges, tehát nem étel vagy naftalin, ami a molyok ellen van a szekrényben. Tehát olyan büdösség, ami nem lenne elkerülhetetlen, ha az emberek nem lennének mélységesen gyengék és hülyék.

2017.03.01. 16:58:14

@Szubrina: írtam h este teraszon ;)

Szubrina 2017.03.01. 16:58:58

@szetiszfekSün: Terézágyú megadta neked a választ. Közösségbe, tömegbe, tiszta ruhában, igényesen megyünk.
Lenőtt haja az ellenőröknek szokott lenni, az a legfőbb ismertetőjegyük.

2017.03.01. 17:00:39

@Terézágyú: nincs igazad. Nem lehet általánosítva kijelenteni, hogy minden dohányos büdös és igénytelen, amúgy bőrtípustól is függ, érezhető-e. Lehet valaki jó illatú dohányosként is és fordítva, egyébként nálam jobban nem utálja senki, ha valaki büdös, hiába említed. A többi fityfasz fingfűrészelés.

2017.03.01. 17:03:31

@Szubrina: nana. Én elég sokat utazom így, az ellenőrök sem mind igénytelenek. De, ha te ennyire sztereotíp példákat tudsz csak felhozni, akkor sajnos nincs értelme vitatkozni.

Terézágyú 2017.03.01. 17:04:41

@Reactor:
Nézd, én ilyenkor mindig azt mondom: fordítsuk meg a dolgot.
Azért nem szól rá egy hajléktalanra, mert nincs értelme, csak ő szívja meg, ugyanis a hajléktalannak nincs vesztenivalója, őt nem lehet megrendszabályozni semmivel. Elég sajnálatos.
DE!
Az a baj, hogy a jól szituált felnőtt állampolgárokra se "érdemes" szólni, mert azok is a magasról leszarják a szabályokat, a többi embert stb.

Majd ha azt tapasztaljuk, hogy a normál, jogkövető állampolgárok betartják a szabályokat, vagy legalábbis egy "rászólás" után betartják, akkor majd lesz KEDVÜK szólni az embereknek a hajléktalanokra is... ha tapasztalják, hogy ÉRDEMES szólni...

Én már szóltam rá cigányra is, aki a buszmegállóban bagózott. Ugyanaz volt az eredménye, mint amikor egy tizenéves fiúra, egy felnőtt férfi, vagy éppen egy felnőtt nőre szóltam rá. Semmi. Mindegyik visszaszólt.
Az aluljárókban is láttam már bagózni minden rendű és rangú magyar állampolgárt. Ugyanaz az eredmény. Csoda, hogy ezek után feleslegesnek érzem, hogy vitába keveredjek egy ott fekvő és bagózó hajléktalannal???

Ja, mert természetesen SOHA egyetlen alkalommal sem állt mellém senki, a többi utas, járókelő közül.

Szubrina 2017.03.01. 17:04:47

@uns97: Azért, ha 90%-a valamilyen egy bizonyos csoportnak, akkor sztem jogos az általánosítás.
A cigóknak nem is a szagával van a legnagyobb baj, hanem, hogy kibaszott hangosak.
Elképesztő én még olyan cigót nem láttam, aki egyedül lett volna, minimum ketten, hárman vannak, esetleg asszonyok babakocsikkal, üvöltő, kis koszos gyerekekkel. "Biztos van jegyük", mert gyakran látom őket csoportosan autómaták körül és "valószínűleg az összes jegyet meg is veszik" belőle, mert utána általában "valamiért" nem működik az autómata...
Nos tehát a hangoskodás is igen zavaró, a csöveseknek pedig nem csak a szagával van baj, hanem sok esetben fertőző betegségeket is terjesztenek, piszkos a ruhájuk, amivel összekenik a másik embert.

Te az a tipikus liberális vagy, aki fordítva ül a lovon, véded a kisebbségek jogait, de közben arra nem gondolsz, hogy a többségnek is vannak jogai, ja de nincsenek, mert akkor rasszisták, ha esetleg élni szeretnének saját jogaikkal.

Terézágyú 2017.03.01. 17:05:52

@szetiszfekSün:
Veled nincs értelme vitatkozni.

Szubrina 2017.03.01. 17:06:18

@szetiszfekSün: Bocs, de régen blicceltem és ez a fő ismertető jelük, hidd el egy bliccelőnek nagyon figyelmesnek kell lennie! Szemüveg, toll, keresztbepántos táska és nők esetében mindig lenőtt hajfestékes haj.

Terézágyú 2017.03.01. 17:08:03

@Szubrina:
"A cigóknak nem is a szagával van a legnagyobb baj, hanem, hogy kibaszott hangosak.
Elképesztő én még olyan cigót nem láttam, aki egyedül lett volna, minimum ketten, hárman vannak"

Az a baj, hogy minden csoport ilyen. Igen, a cigányok még ilyenebbek, hát persze. De 3-4 sima iskolás, 3-4 nyugdíjas, 3-4 túrista mind-mind hangosak tudnak lenni.

Szubrina 2017.03.01. 17:08:39

@Terézágyú: Egyszer utazhatnánk együtt;)

Szubrina 2017.03.01. 17:10:28

@Terézágyú: Nyugdíjasokat még nem láttam, üvöltő tuc-tuc telefonnal felszállni a tömegközlire, a fiatalok 90%-a pedig már nem fehér.
Félöcsém osztályában 3-man vannak fehérek és 19 indiai bidám-bidám.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.01. 17:13:34

vadász, vadász ...
Itten kérem valaki kamuzik. Ha igazat állít a vadász a frissen mosott ruhádról, akkor miből találta ki a sofőr, hogy dohányzol? Csak nem a buszon fújtad ki az utolsó slukkot?
Szóval, vagy a ruhád büdös, vagy a buszba fújtad a füstöt. Bárhogy is, ANYÁD PICSÁJÁT, mert magasról szarod le a többi utast, ugyanis ők is érzik a szagodat. Vegyél autót, járj azzal, abban dohányozhatsz indulástól érkezésig (sőt, még azon is túl).

2017.03.01. 17:13:36

@Szubrina: ja, értem, az mingyá' más :)))) blicceltél és zavart, hogy más büdösen, de teszem azt a szolgáltatásért fizetve használta ugyanazt.

2017.03.01. 17:14:00

@Terézágyú: a zellenőrök is csapikban járnak ;))))

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.01. 17:20:24

@Terézágyú: "3-4 nyugdíjas"
2 középkorú apéniás vulva is elég. Még ősszel ...
felszállok a 20E-re a keletinél, felszáll 2 fentemlítettből egy előre, a másik hátra (a csukló után). Értem én, hogy a busz még a végállomáson ált, nem gurult sehova, de akkor is, ez a 2 3.14csa üvöltve "beszélgetett". Amikor a hozzám közelebbi figyelmét felhívtam arra, hogy ha beszélgetni akar a másikkal, legyen szíves odafárdani (jó, persze nem fogalmaztam ilyen finoman, volt benne több "basz" is), még ő volt megsértődve.

2017.03.01. 17:20:55

@szetiszfekSün: kocadohisként higyj nekem, megérződik, ha elszívtál egy szálat is, hiába loholsz egyből hipozni a kezded és tolsz be egy egész csomi rágót...

Phaszphej · http://phaszphej.blog.hu 2017.03.01. 17:22:00

Tobbszor is tapasztalm mar, hogy egy dohanyos kollega, aki cigiszunet utan csak az atlag fustot arasztja magabol, 100 bol 1x ilyen 10-20X-os koncentratumban,elviselhetetlen erovel arasztja magabol a fustot.
Normalis atlag emberekrol van szo, ilyenkor szerintem tobb tenyezo egyutallasarol van szo (kulonben nem lenne ennyire ritka).
Ha egy ilyenbe futott bele a sofor,akkor megertem,hogy ezt gondolta.
Termeszetesen sem megerteni,sem elfogadni nem tudom, hogy munka kozben ezt ki is mondta.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.01. 17:23:05

@Biriksz_Krokiksz!: jah, de olyan könnyen felismerhetőek :D
20E/*30-al utazok gyakran, délelőtt szoktam látni őket. Még fel se szálltak, de már kezemben a bérlet, mutatom nekik feltűnően :D

2017.03.01. 17:23:07

@szetiszfekSün: nemtom, csak miattuk nem kezdek el gyakrabban bkvzni h teszteljem :)

KaTe 2017.03.01. 17:25:03

Engem jobban zavar, ha valaki büdöset fingik. Valakinek rohad a bele, valakinek a parfümszaga olyan, hogy legszívesebben befújnám valami olcsó wc illatosítóval és van, aki bűzlik a dohányszagtól. Ez a tömegközlekedés. Én elhiszem, hogy a sofőrnek kellemetlen az utasokat szagolgatni egész nap, de ezzel a hozzáállással az utasok felét fel se engedhetné a buszra, mert valamilyen -higiéniai- okból nem felelnek meg az utazási szabályzatnak.
Javaslom a sofőrnek, tegyen fel egy orrcsipeszt, vagy használjon valami illatosítót a fülkében, ha annyira zavarják a szagok.

Ja igen! Engem baromi módon idegesít, amikor a moziteremben valami undorító, fűszeres, lucskos szeméttől csöpögő hányadékot zabálnak körülöttem az emberek, aminek ráadásul minimum 5-10 méteres hatóköre van. Vajon jogos -e hogy megkérem, hogy ne zabáljon ilyen büdös vackot a közelemben?!

2017.03.01. 17:25:20

@Biriksz_Krokiksz!: hiszek Neked, szerencsére engem nem érint, mert szivarozok. ;-)
Na jó, valójában sportbuzi vagyok, emiatt eszembe sem jutna rágyújtani.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.01. 17:25:21

@Phaszphej: szívesen összehozlak egy kollégámmal. Nem tudom mit szív (szárított teveszart talán?), de valami istentelen büdös. Komolyan mondom, ha velem szemben áll a srác, 1,5~2 méterről nem lehet kibírni.

uns97 2017.03.01. 17:25:43

@Szubrina: mellement, marmint a "liberalis" vonat, hagyjuk. A problema az, hogy esetunkben a posztolo HA elgondolkozik 1 percet, s UTANNA ir valamit - amire "nagy szukseg van", hisz megsertettek, fobenjaro bunt kovettek el ellene - akkor KIHAGYJA a szokasos lozungokat - kisebbseg, hajlektalan, stb, stb - akar egy ertelemes level is lehetett volna. Igy csak egy tereles: en nem hibazok, bezzegg azok. Pedig az, hogy valaki budos az relativ fogalom, szamara nem tunt annak - a levelbol legalabbis azt veszem ki - az, hogy mas szerint igen AZT el kellene fogadni - ahogy pld en is elfogadom az erveid, SOT osztom a kisebbsegis reszt, CSAK nem emelem ki, hogy MINDEGYIK olyan amilyennek lefested. Az a baj amit irtam, hogy NEM viseli el, hogy a sofornek is igaza lehet, s mivel meg o a sofor, talan joga is van szolni, ha zavarja valami, esetunkben pld a budos szag. Aki ennyit nem tur, hogy a sofor raszoljon, az tenyleg menjen taxival, vagy sajat autoval, ott majd azt csinal amit akar - bizonyos keretek kozt.

Szubrina 2017.03.01. 17:26:56

@szetiszfekSün: Nem, most zavar, hogy büdös valaki, amikor fizetek. Gondoltam, h a bliccelésen fogsz fennakadni, annak azonban oka volt. Egyszer régen egy messzi, messzi galaxisban. Kétféleképpen is hazamehettem a munkahelyemről, ugyan az egyik km-ben hosszabb volt, de még is jobban szerettem a belváros felé venni az irányt (akkor még), mint a kietlen másik környék felé, időben meg sajnos valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ugyanannyi.
Történt egyszer hazafelé, hogy azon méláztam egy megállót menjek-e a metróval és onnan tovább vagy menjek el a 4 megállóval odébb lévő metrómegállóhoz és onnan tovább.
Végül döntöttem, hogy csak egy megállót megyek, annak rendje és módja szerint a szakaszjegyemet lyukasztottam (ami HÁROM, azaz HÁROM) megállóra jogosít és csak 30 Ft-tal olcsóbb a sima menetjegynél, de még is. A legjobb az egy megállós jegy lett volna, de olyan nem vót. Viszont a metrón találkoztam ismerőseimmel, akiknek nagyon megörültem és elhatároztam, akkor tovább megyek velük (halkan beszélgetve!). Ahogy mentem fel a mozgólépcsőn láttam, h ellenőrök én meg lazán, magabiztosan elővettem a jegyem, elfeledkezvén arról, h nem a menetjegyet lyukasztottam és valójában 4 megállót merészeltem menni vele.
Hiába magyarázkodtam és mondtam, h véletlen volt és fáradt vagyok és elfelejtettem, 30 Ft "nyereségért" megbasztak 12 ezer forintra.
Ezután úgy gondoltam az igazság érdekében nem árt, ha ezt a 12 ezer forintot lebliccelem, saját lelki nyugalmam érdekében.
Arról nem is beszélve, h hányszor fizettem 3 megállós jegyet, amikor én csak egyet mentem a BKV mégsem utalta vissza részemre a különbözetet...

Szubrina 2017.03.01. 17:30:18

@Phaszphej: A sofőrt zavarni TILOS! Nem csak beszéddel lehet zavarni, hanem irtózatos bűzzel...mondom a kabát mérhetetlen mértékben magába szíjja és télen biza kabátban bagzanak és van amikor pici zárt dohányzásra kijelölt helyen. Nem életszerű, h valaki minden nap másik kabátot vesz vagy minden nap kimossa és az se biztos, h reggel a mosott kabátban szállt fel...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 17:31:40

@Szubrina: "ezt a 12 ezer forintot lebliccelem"

:)) Én nem kövezlek meg érte.

2017.03.01. 17:31:58

@uns97: oks ez mind fasza, és tényleg álljon ki minden soff a szaglásáért meg a szájkosár nélkül utazó hónaljkutyák ellen, csak itt ne legyen vége a bátorságuknak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 17:33:45

@KaTe: "Engem baromi módon idegesít, amikor a moziteremben valami"

A hét elején este 10 után járunk moziba, egyedül ülünk a teremben.

Szubrina 2017.03.01. 17:33:59

@Biriksz_Krokiksz!: Régebben társkeriztem és mindig kiírtam főkritériumként, hogy NEM DOHÁNYZÓT keresek, na itt a férfiak 80%-a ki is esik a rostán. viszont eccer egy vadbarom át akart baszni...még szerencse, h a rándevúra nem nagyon készültem, hanem házhoz jött kocsival, kicsattogtam a parkolóba beszálltam, majd puszit adtunk egymásnak.
Ebben a pillanatban penetráns bagószagot éreztem rajta. Ezt tudtára is adtam, mire azzal védekezett ő csak néha és pedig rágót is vett be. Hát Ő NEM ÉREZTE MAGÁN. Közöltem, h máskor jobban járna, ha nem hazudna, majd úgy basztam be magam után a kocsiajtót, mint ha klozetajtó lett volna.

2017.03.01. 17:35:19

@Szubrina: ugyan, nem kell mentegetőznöd, szándékosan reagáltam túl. Jobban szeretem szubjektumában megvizsgálni a problémákat.
Szerintem paraszt volt a sofőr és kész.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.01. 17:35:25

@Reactor: "...szóvá lehet ezt tenni kevésbé alpári, tahó stílusban is SZVSZ..."
Azzal csak annyi a gond, hogy úgy nem éri az ingerküszöböt.

Szubrina 2017.03.01. 17:36:25

@KaTe: A mozival egyetértek, ezért én már nem is járok. Érthetetlen számomra, hogy valaki nem tud 90 percet végigülni kajálás nélkül és pisilés nélkül, mert nem egyszer kétszer kellett régen sötét sziluetteket, ki és be is néznem a mozivásznon.
Viszont a szagokat csak nekünk utasoknak "kötelességünk" elviselni, a sofőrt zavarni nem lehet vezetés közben, a szag is lehet zavarás.

2017.03.01. 17:37:37

@Szubrina: társkeri :))))

Ez a baszóportál trendi neve?

Szubrina 2017.03.01. 17:39:23

@szetiszfekSün: A stílus biztos nem a megfelelő, ha így zokon vette a bagós és én őszintén védelmembe is szoktam venni a posztereket, de a bagósok előbb a saját házuk táján sepregessenek. Szó szerint pl. csikkek!
Lehetne kis fémtárcával mászkálni és abban eloltani, tárolni, majd nap végén a szemetesbe beleszórni otthon. Érthetetlen számomra, miért kell az orrom alá bagzani. Ma is ez volt a buszmegállóban és arrébb kellett mennem a szélárnyékos helyemből, mert az orrom alá bagzottak és az az igazság, h félek szólni, mert támadóan reagálnak MINDIG.:(

2017.03.01. 17:39:25

@Szubrina: ez mondjuk gáz, de tényleg így van.

Szubrina 2017.03.01. 17:40:30

@szetiszfekSün: Ez még azokban az időkben volt, amikor a pasik nem hitték azt minden társkereső oldalról a feleségük mellől, hogy ez a rosszlányok csak ingyenesen.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.01. 17:40:35

@Szubrina: "...megbasztak 12 ezer forintra"
Akkor nem csak meg, hanem át is. Emlékeim szerint 8000 (engem télen "basztak meg" a keletinél - akkor épp "nem volt kedvem" bérletre)

Szubrina 2017.03.01. 17:42:23

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Ebben is van valami, az az igazság, h ha kedvesen mondja a sofőr, akkor is megsértődik, mert neki a a büdös kifejezéssel volt problémája, mert magán nem érzi...ezért védekezett azzal, h nem csöves és tisztán mosott ruha stb...

Szubrina 2017.03.01. 17:43:43

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: A helyszini bírság 8000 tudtommal, de nálam nem vót annyi. Ráadásul ez ezer éve volt, nagyon is emlékszem az összegre, kibaszottul igazságtalannak tartottam, hiszen nem ingyen utaztam...na mind1...már azóta törlesztettek nekem.

uns97 2017.03.01. 17:44:37

@Biriksz_Krokiksz!: igen, menni kellene tovabb ahogy mondod. De ehhez kellene sok minden mas valtozas is. Az embereknek is le kellene vetkozni ezt a "leszarok mindent es mindenkit amig nekem jo" mentalitast. Mert ha majd a buszon a 3 arcoskodo cigany ellen nem csak a buszsofornek kellene fellepni egyedul, hanem a buszon utazo masik 30 ember is atlatna, hogy csak EGYUTT lehet valami valtozast elerni, AKKOR majd lehet valami fenyt latni az alagut vegen. Mig senki nem mer - es nem is akar - szolni senkinek (a szolason kivul most mast nem emlitek) amikor valami helytelent tapasztal, addig itt csak egymast piszkalgatjuk, elobbre meg nem jutunk. En notoriusan szolni szoktam az utcan szemetet eldobokra - elsosorban az osztrak, nemet illetkore hisz ezek OTTHON nem szorjak a szemetet, csak ITT merik megcsinalni, mert itt hagyjak/hagyjuk...

2017.03.01. 17:46:33

@Szubrina: nem tudom, régen hogyan működtek az ilyen oldalak, most sem. Nem szívesen tenném del magam egy virtuális húspiacra sem.

Szubrina 2017.03.01. 17:47:30

@uns97: Szerintem is a sofőrnek volt igaza, hiszen a saját szaglószervemen én is érzem, főleg télen probléma ez, nyáron meg a munkásruhások, akik egész héten ugyanabban mennek és még pia, bagó és izzadságszag is keveredik bele.
Véleményem szerint a poszter már előre ki akarta védeni azokat a támadásokat, amik jöttek volna csípőből a kommentelőktől, hogy biztos cigány vagy biztos csöves vagy stb...

A stílus egy picit durvának tűnik a sofőrtől, de ha kedvesen mondja "Legyen szíves arrébb állni, kedves utas, mert a szagától nem tudok koncentrálni a vezetésre!" Mennyivel kevéssé fájt volna a poszternek nem?

2017.03.01. 17:49:32

@uns97: ez mondjuk igaz, de attól még kettősmérce, sajnibajni.

Szubrina 2017.03.01. 17:50:17

@szetiszfekSün: Én sem tettem szívesen, de nem tudok hol ismerkedni...a férfiak annyira mulyák a mai világban, hogy másfél évig kellett szembebicikliznem örökké szemezve, egymásra mosolyogva egy sráccal, mire ÉN leszólítottam végül...pedig azt se tettem szívesen, mert szerintem ez a férfi dolga, én így nevelkedtem konzervatív családban. Kapcsolat is lett belőle...nem tudom miért nem jönnek oda és nem azért mert ronda vagyok, de műpicsa se, h ne merjenek...

2017.03.01. 17:52:00

@Szubrina: melósojra pl én sose tudnék neheztelni, legyen mégoly izzadt szalámisszendvics szaguk is meg festékfoltos ovaraljuk.

Szubrina 2017.03.01. 17:53:47

@uns97: Ebben teljesen igazad van, de egy fecske nem csinál nyarat én is van amiért merek szólni, de nekem pl. egy nagy adag gátlásosságot is le kell győznöm ilyenkor, még is van, amikor megteszem. De hidd el, aki eldobja a szemetet arra hiába szólok, ha eleve nincs belső indittatása a rendre, tisztaságra, akkor a rászólás csak olaj a tűzre. Nulla szégyenérzet, inkább egyből, hogy: "Miért mi lesz, ha eldobom?" "semmi":(((

2017.03.01. 17:54:12

@Szubrina: és nem kérdezted meg tőle utána? (sokan vannak így, hátha segítesz a tapasztalással)

Szubrina 2017.03.01. 17:55:15

@Biriksz_Krokiksz!: Persze mert neked nem tesznek még mindeközben szexista megjegyzéseket is.:) mert normális férfiember mulya a buszon ismerkedéshez, de ezek ugye csoportosan bátrak vegzálni a hölgyeket, "húgyszagúan".

2017.03.01. 17:58:02

@Szubrina: :))))) hogyne tennének, csaj vagyok :)))))

Szubrina 2017.03.01. 17:58:32

@Biriksz_Krokiksz!: Dehogynem, azt mondta "nem mert, félt"...

2017.03.01. 18:00:26

@Szubrina: tipikus, ebből a szempontból mind egyformák vagyunk, társkeresésnél keresztbe áll a kakk. ;)

2017.03.01. 18:06:39

@Szubrina: ez többnyire amiatt van, mert reflexből a legtöbb csaj félreérti, vagy megijed szerintem az ilyen jellegű közeledést. Nem tudom, Te pl mit reagálnál, ha egy idegen pasi a kezedbe nyomná a névjegykártyáját?

Szubrina 2017.03.01. 18:11:04

@szetiszfekSün: Régen befostam volna, de akkor is örültem volna, ma már értékelném és örülnék, akkor is, ha nem tetszik.
Az van, h lehetne ezt úgy csinálni, hogy mittomén buszozunk és szemezünk, mosolygunk egymásra, tehát megvan a kölcsönösség és akkor odajön és odaadja, de inkább le szoktak szállni...én meg nem megyek oda, mert rühellem ezt a gender-elméletet és egyenjogúság faktort, mert akkor menstruáljanak és szüljenek a pasik én meg megyek a bányába és kuss.
De amíg ez nem így van, addig a nők a nők, a férfiaknak pedig illenék férfiként viselkedni, nem úgy mint egy fürdős buzi-kurva.

2017.03.01. 18:26:51

@Szubrina:
Lehet, hogy bagósok, és Rád van írva, hogy nem kedveled őket :)))
Szerintem minél idősebb és határozottabb egy férfi, annál kevésbé független, attól kezdve meg nehéz ügy beszerezni egy hasonlót.

Szubrina 2017.03.01. 18:35:12

@szetiszfekSün: Há' nemtom, azt mondják manapság a férfiak későn nősülnek 35 évesen sztem még nem vagyok elkésve, ha korombeli vagy 1-2 évvel idősebb férfiemberről ábrándozom...mondjuk ez úgy hangzik, mintha még nem adtam volna fel, pedig de.

Szubrina 2017.03.01. 18:36:13

@Cycmen: Ezt imádom, sokszor szoktam nem szó szerint idézni is:DDD Köszi!

enrico palazzo 2017.03.01. 18:49:07

Fokhagymás kolbászos utas már volt? Nekem az a nagy kedvenc, kis szarszaggal.

Szubrina 2017.03.01. 18:51:58

@Cycmen: Akartam linkelni, amikor Anti bácsi Kancácskával (asszem ez a neve) telefonál, de azt nem találtam csak minden mást...pedig azt is csípom. Am köszi...szomorú, h ilyen alacsony ezeknek a nézettsége pedig évek óta fent van és egy csomó fostaligának meg milliós és van, aminek meg már milliárdos...hiába rétegízlés ez a fajta angol humor...

Szubrina 2017.03.01. 18:54:14

@enrico palazzo: "Az igazi férfi az mindig egy picit spicces, és van egy diszkrét szarszaga"
Bohumil Hrabal
:)))

Cycmen 2017.03.01. 18:55:33

@enrico palazzo: Fokhagymás kolbászos utas már volt?

Az nem, de csöves a csajával volt. A hapsin Hugo Boss Homeles parfüm, a nőn
Eau de Toi Toi!

Barát Csaba (törölt) 2017.03.01. 18:58:35

Tényleg nagyon büdös a cigi szak, ráadásul az is kaparja az ember torkát amikor csak a tüdejéből vagy szájából füst maradványa átvándorol hozzám.

2017.03.01. 18:59:12

@Cycmen: svájci import kupak nélkül?

Szubrina 2017.03.01. 19:03:57

@Barát Csaba: De az elszáll...viszont amit a kabátjukból árasztanak az embertelen.
szak helyett szag...gondolom elütés:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 19:26:49

@Szubrina: "szak helyett szag...gondolom elütés"

Én szoktam véletlenül néha kiejtés szerint írni. Magyarul is, angolul is. Nem fizikai, hanem szellelemi elütés. Gondolom, előtted se ismeretlen a jelenség.

Na meg persze soxor szándékosan is. :))

Azt ismered, mikor valaki jól érthetően szerbuszt mond? Kiráz a hideg.

Dikusz 2017.03.01. 19:27:15

Sokat utazok BKV-val. Megfigyeltem már, hogy az a dohányos, aki lesz@rva, hogy nem lehet dohányozni a megállóban mielőtt felszáll, visszafordul és kifújja a füst első adagját. Ezt rendbenvalónak is gondolja. A másik löket akkor jön, amikor -még a lépcsőn- újra kiengedi a füstöt, bele a másik képébe. Ha meg szól valaki, még neki nem tetszik. Akkor bagózik, amikor akar, engem nem érdekel, de a dohányosok meg higgyék el, igenis zavarja azokat akik nem bagóznak. Az meg nem mentség erre, hogy de más meg izzadt, lábszagú, zsebkendő nélkül köhög, szívja a fogát stb. Az meg gyomorforgató, amikor valakinek a szája olyan büdös, mint egy hamutartó.
Mondjuk olyat is tapasztaltam már, hogy a járművezető dohányzott a vezetőfülkében.

Dikusz 2017.03.01. 19:29:20

@enrico palazzo: kiegészítve büdös sosem mosott kocsmaszagú dzsekivel.

Szubrina 2017.03.01. 19:29:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: jah...de akkor zavaró, ha annak a szónak egészen más jelentése van, te a szagot szaknak ejted? no és milyen szak, matek, fizika?:)

Darth Revan 2017.03.01. 19:38:09

A posztolo nemcsak büdös, de taho is.
Ez sajnos atjon az altala irt levelen.
Tuti nem igy tortent az eset, ahogy o hazudja.
büdös es hazudik is.

MrZed001 2017.03.01. 20:16:22

Ahogy a mondás tartja: Intelligens és odafigyelő dohányos nincs. Én se láttam még. Ellenkezőjéből viszont száz számra.
És igen, egy nem dohányzónak instant hányinger egy dohányzó ruházata.
Sőt, asztmások nem csak a cigifüsttől, de a ruházaton maradt füsttől is heveny köhögőrohamban törnek ki.

És kilométereken át tudnám sorolni eddig milyen unintelligens dohányosokkal találkoztam, még az intelligensebb fajtából is.

De azért van két alfaj:
1, Totál idióta: vonat nem dohányzó (1. osztály) fülkébe rágyújt. Ha szólnak neki neki áll feljebb.
2, a nagy sunyi: vonaton is nem dohányzó jegyet vesz, majd kimegy bagózni, és bűzlik utána a fülke. Mikor megkérdezem, hogy mégis ha dohányos mi a fészkes fenéért nem dohányzó fülkébe ül, a válasz: mert ott büdös lesz a sok cigistől a ruhám :D
B+ ezt elkúrtad, te vagy az a büdös bagós, miattad büdös a ruhád te ááááálat :D

2017.03.01. 20:30:05

@Szubrina: Kis "fémtárcával" mászkálok, aka. zsebhamutállal. Csikket nem dobok a földre, akkor sem, ha elfelejtem berakni a zsebhamust, és ezért 400-500 métereket gyaloglok a kezemben a csikkel, mert az eurpéer Budapesten van olyan kerületi főutca, hogy fél kilométeren át sincs egyetlen kibaszott kuka.
A BKV sofőr lelkivilágát meg magasról leszarom. Ugyanis a cigánybandát nem basztatja egyik sem, ahogy a büdös csövest sem, viszont a legtöbbje dumál vezetés közben kommentálva a céget, aminek dolgozik, vagy az éppen aktuális forgalmi helyzetet. Kibaszottul nem érdekel, és zavar. Nekem ne szidja a BKV-t meg a menetrendjét, amikor felcígölöm magam a trolira 10 órás vonatút után. Mert rohadtul nem vagyok rá kíváncsi, és idegesít. És nem érdekelnek a magyar nyelv meg nem válogatott kifejezései sem, amikor valaki elévág.
De ezeket a széplelkeket pont a dohányfüst zavarja! A csöves bűze, a cigányhifi, a saját fárasztóan idegesítő dumája nem. Mert minden más egyébként rendben van. Csak pont a dohányfüst nem.

2017.03.01. 20:31:21

@MrZed001: Az összes vonat nemdohányzó. Menj már a sunyiba, te majom!

MrZed001 2017.03.01. 21:17:50

@Pink Petsch:

Most már !
Bár lehet te nem tudhatod, 10-20 éve nem is éltél .... :D

2017.03.01. 21:26:27

@MrZed001: B+, komolyan. Vagy annyira marha, hogy a 20 évvel ezelőtti állapotokat vedd alapnak egy mai helyzetre? Akkor már miért nem az 1347 évvel ezelőttieket? Vagy 415.885 évvel ezelőttieket?
Marha!

Reactor 2017.03.01. 21:31:41

@Terézágyú: Ez részben igaz, viszont neki elvileg ez a szolgálati kötelessége, hogy az utazási feltételeket be nem tartó embereket lerúgja a buszról. Erre kapja a zsetont, plusz még büntet saját zsebre is, ha a diákigazolvány sarkából 0,0000000001 milliméter letört, az már érvénytelen ugye. Ha nem tudja kezelni az utazásból kizárandó egyéneket, akkor menjen el péknek vagy autószerelőnek. Ha a 12 éves kisdiákkal tud kemény lenni, akkor a büdös bagóst és az ingyen utazó csövest is pakolja le a buszról.
Ne aggódj, a mattrészeg félhülye hajléktalan NEM fog Homárcikket írni hogy csúnyarossz ellenőrök :DDD
Vagy pedig akkor töröljük el az utazási feltételeket, mindenki utazhat ingyért, és becsületkassza alapján menjen a BKV/MVK/Volán/akármi. Előbb-utóbb úgyis csődbe fog menni, szóval így legalább nem tudnák a felsővezetők tonnaszám kitalicskázni belőle a pénzt.

Az is igaz, amit írtál, hogy az emberek inkább elfordítják a fejüket, és úgy tesznek, mint a három majom, hála az össznemzeti gyávaságnak, és hogy bizonyos embereknek itt csak jogaik vannak, a törvénytisztelő állampolgárt meg bevarrják önbíráskodásért.
Pár évtized múlva jobban megéri majd hajléktalannak lenni, mert minden alanyi jogon jár majd nekik.

@Szubrina: Háááát nem tudom...én az ilyen hirtelenjött utcán-járművön leszólogatást eléggé proli dolognak tartom. Kicsit olyan, mint a "kőművesfütty", vagy hogy is nevezték el. A kétórás vonatút alatt az rendben van, de 10 perces buszozás alatt aligha hiszem, hogy bárki is komoly kapcsolatot keresne :D
Erről majd megkérdezem Manyecs művésznőt, ez inkább az ő szakterülete.

@MrZed001: Akkor én lennék a kivétel ami erősíti a szabályt? Nem cigizek megállóba, ergo nem is szállhatok úgy fel egy járműre, hogy az utastérbe pöfögtetem az utolsó slukkot. És ha valaki megkérne, hogy ne ott dohányozzak, ahol ő van, nem csinálok ügyet belőle, odébbmegyek tíz métert, és ott szívom el. A csikket szoktam dobálni itt-ott, általában ahol nincs semmiféle kuka vagy ilyesmi, ebben valóban sáros vagyok (idehaza összegyűjtöm őket).

@Pink Petsch: Anno voltak dohányos vonatok is, mikor én elkezdtem, még bőven jártak :) Interszitin is volt külön bagós kocsi. Nem zavart mások füstje, beültem és pöfékeltem :D

A fingadozással nincs bajom, az legalább nem konstans, meg aztán, a legtöbb gázművesnek többnyire elég komoly biológiai oka van (Colitis ulcerosa, Crohn-betegség, IBS szindróma, coeliakia stb.) amikkel az orvostudomány lószart se tud kezdeni, nem örömükből pumázzák szét maguk körül az utazóközönséget. Olyan is van, aki hagymás babot falt ebédre Bud Spencer módra, az is elnézhető, elvégre (még) nincs megszabva hatóságilag, az ember mit ehet és mit nem. Szándékosan fingatni nem tud az ember, maximum úgy helyezkedni, hogy terjengjen, de ilyenből szerencsére aránylag kevés van, főleg a tizenéveseknél, akiknél még poén egymást elgázosítani, de járműveken őt se láttam ebből sportot csinálni.

2017.03.01. 21:52:22

@Reactor: Én is emlékszem még rájuk. Meg olyanokra is, hogy a fülkében nem lehetett rágyújtani, a folyóson viszont de. Sőt, vannak olyan országai az európai kontinensnek, ahol ez most is így van ;)
Node, perpill. a posztban rohadtul nem az 1997-es állapotokról van szó. Tehát az olvtárs egy vegytiszta vadbarom ilyen szempontból .

Reactor 2017.03.01. 22:28:04

@Pink Petsch: Ez igaz, buszon mondjuk soha nem is lehetett dohányozni. Utoljára ám 2009-ben ültem dohányos interszitin, azóta nem találkoztam velük.

John Heard 2017.03.01. 23:06:24

Mint ahogy oly sok emberben ebben az orszagban, igy ebben a buszsoforben is hijan van a tolerancia! Sztem paros labbal kellene kirugni, mert egy masik embertarsat - megha dohanyos is - tilos ilyen nyilvanosan megszegyeniteni! Plane, hogy kozfeladatot ellato szemely!

MrZed001 2017.03.01. 23:17:18

@Pink Petsch:

Momentán 10 éve nem ültem vonaton, előtte meg 10 évig minden nap 2x. Tudnék neked órákon át mesélni dohányos kollégáidról.
És bár eltelt 10 év, még mindig ugyanolyanok a dohányosok, még mindig annyira alacsony az intelligenciájuk, még mindig ZÉRÓ a toleranciájuk, még mindig nem értik: UTÁLJUK a cigi szagát is !

És igen, úgy bűzlötök, mint a homeless. Beleivódik a kabátodba, nadrágodba, még frissen kimosva is ott a bűze.
E van, ne hepciáskodjatok, ne pattogjatok, inkább szemlesütve szégyenkezzetek (mint az aki jó hangosan elereszt egy orrfacsaró pillangót).

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.02. 03:07:59

@Reactor: "mindenki utazhat ingyért"

Helyes! Úgyis elviszik a jegyeladási és ellenőrzési költségek a jegyárbevétel nagyobbik részét.

"csődbe fog menni"

Nem mehet csődbe. Ha nincs elég pénz betolva, akkor alulfinanszírozott.

megamedve 2017.03.02. 06:01:06

@MrZed001: van egyfajta intelligencia, amikor az elme rájön arra, hogy megszületett, élt boldogan (jó esetben) legalább tizenvalahány évet dohányzásmentesen, és akkor most mi a francnak vagyok a rabja egy kibaszott gusztustalan, büdös, drága, egészségtelen szokásnak, ami ráadásul már nem, (vagy csak ritkán) okoz élvezetet?
Egy napi doboznyi körül szívó ember már nem azért szívja, mert evés után, vagy kv mellett (esetleg szarás közben), vagy mind egyszerre jól esik, hanem azért, mert ha nem szívja, akkor bolond lesz: ideges, nyugtalan, agresszív, és másra sem tud gondolni, mint arra, hogy rá akar gyújtani.
Na ilyenkor jön elő az intelligencia kérdése: intelligens ember felismeri ezt, és mivel ura az akaratának, képes leszokni. A többi csak egy gyenge húsdarab: teszi a dolgát, gyarapítja az államkasszát egy életen át, majd amikor 60 évesen rákos lesz, és két év alatt beledöglik, akkor is teszi a dolgát: nem terheli a nyugdíjkasszát.

chili wili 2017.03.02. 06:45:43

A t. utas pont ugyanolyan bunkó, mint a sofőr. És ha kisebbségi? Annak be lehet szólni? És ha munkásruhás?
Egy újabb önérzetes, fehérgalléros gyárkémény, aki szerint a ruha teszi az embert.

Cycmen 2017.03.02. 06:50:30

@John Heard:Mint ahogy oly sok emberben ebben az orszagban, igy ebben a buszsoforben is hijan van a tolerancia!

Imádom amikor ez a műszó előugrik! A pontos jelentése nem a deviancia elfogadása mint ahogy manapság ráerőltetik adott helyzetekre, valamint feltételez kölcsönösséget is.

Terézágyú 2017.03.02. 07:21:18

Na, ma reggel is, az egyik nagy forgalmú buszmegállóban azt láttam, hogy egy jól öltözött, minden bizonnyal érettségizett, de talán főiskolai diplomás harmincas nő állt a megálló kellős közepén, és szélesen pöfékelt.
Senki nem szólt neki.
Én sem szóltam, mert a buszon voltam - és hát egy időben mindenkinek szóltam, de 10 esetből egyetlenegy alkalommal sem mondta az illető, hogy "bocsánat, megyek is arrébb"...

Cycmen 2017.03.02. 08:23:00

@Terézágyú: jól öltözött, minden bizonnyal érettségizett, de talán főiskolai diplomás harmincas nő állt a megálló kellős közepén, és szélesen pöfékelt.

Hát ha szélesen pöfékel akkor középre kell állni mert különben lelóg a járdáról! Gondolom számodra is ebből derült ki hogy mennyire iskolázott lehet! Egyetemet én sem feltételezek a leírásból, mert akkor a mértani közepén dohányzik a megállónak!

Terézágyú 2017.03.02. 08:33:29

@Cycmen:

Ez miért jó neked, hogy most ebbe az egy szóba kötsz bele?

De akkor neked elmagyarázom: széles mozdulatokkal pöfékel.

Vagy azzal van bajod, hogy a tanulmányaira céloztam????

Manyecska. 2017.03.02. 08:35:21

@Reactor: én tizenévig voltam házas sosem csaltam meg a szeretőmet ezalatt! :DD
Mikor jössz? Jössze? Ma akartalak pont felhívni melóügyben, lehet du. rádcsengek /előtte sms megy mindenképp/?@chili wili: like!! :)

Cycmen 2017.03.02. 08:35:36

Bagósan, piásan, megizzadva, szarbalépve ne álljatok a buszsofőr mellé, az is ember, van éppen elég baja enélkül is!

Cycmen 2017.03.02. 08:37:27

@Terézágyú: Ez miért jó neked, hogy most ebbe az egy szóba kötsz bele?

Általában azzal trollkodok akit kedvelek! :P Te még kapni fogsz! :P

Manyecska. 2017.03.02. 08:38:25

@megamedve: jajjdejó hogy más is így látja azt hittem én vagyok csak ilyen..sok láncdohányos látok magam körül!:(( nem egyet rákban meghalni. Mondom ezt hogy én is dohányoztam pár hónapig, annó, nem zavar a bagó sem még nagy dózisban sem, igaz az óbudai kiskocsmákban nőttem fel :P najó túlzás de mindig bementünk zsíroskenyerezni apám meg fröccsözni na ott tényleg vótmá buké :D ! De utálom a kocsmaszagot:(

Terézágyú 2017.03.02. 08:39:19

@Cycmen:
"Általában azzal trollkodok akit kedvelek!"
Fuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu.............................................

Cycmen 2017.03.02. 08:39:23

@Terézágyú: Vagy azzal van bajod, hogy a tanulmányaira céloztam????

Neeem, a tanulás fontosch! Én is jártam általánosba!

Manyecska. 2017.03.02. 08:41:54

@Cycmen: mi nem tehetünk róla hogy mind ilyen puhapöts mostanában, "ember" címszó alatt. Egy igazi férfit ismerek a volt férjem az régen is megbízhatóan állat tudott lenni ha akart :DD:P jó hogy ne masszírozzam már meg a golyóit hogy nagyobb ívben vegye be a kanyart:(( !!
:D ON

Terézágyú 2017.03.02. 08:43:14

@Cycmen:
arra céloztam és találtam ezzel, hogy nem az a baj, hogy tanulatlan kisebbségiek és hajléktalanok (akik már magasról tesznek mindenre, az egész társadalomra) hogyan viselkednek az utcán, hanem hogy felnőtt, tanult, saját magukat rendes (és hasznos) állampolgároknak tartó emberek is így.

Cycmen 2017.03.02. 08:51:34

@Terézágyú: arra céloztam és találtam ezzel, hogy nem az a baj, hogy tanulatlan kisebbségiek és hajléktalanok (akik már magasról tesznek mindenre, az egész társadalomra) hogyan viselkednek az utcán, hanem hogy felnőtt, tanult, saját magukat rendes (és hasznos) állampolgároknak tartó emberek is így.

Aha!

metal · http://electric.blog.hu 2017.03.02. 08:59:10

A posztoló valószínűleg bűzlött, mint a gyárkémény (különben honnan tudta volna a sofőr, hogy dohányzik). És még olyan hülye is, hogy ha valaki szóvá teszi az igénytelenségét, akkor még neki áll feljebb!

joska61 2017.03.02. 09:54:12

Annál jobban semmi nem fáj, mint amikor az ember pofájába vágják az igazságot...

Cycmen 2017.03.02. 09:57:53

@joska61: Annál jobban semmi nem fáj, mint amikor az ember pofájába vágják az igazságot...

Te sem örülnél hogyha beszarnál és valaki elkezdené kikiabálni!
Diszkréció!! Naggyon fontos a diszkréció!

2017.03.02. 10:01:37

@Cycmen: az kevesbé gáz egyébként, ha mások a buszmegálló közepén hangosan basznak? Mert ilyen is vótmá, azoknak seszórsenki:D

Cycmen 2017.03.02. 10:07:27

@szetiszfekSün: Az kevésbé büdös, mehet, csak ne állj közel mert téged is összekennek!

2017.03.02. 10:15:20

@Cycmen: majd figyelek, ha eldurvul a dirty Sanchez

Dikusz 2017.03.02. 11:05:18

@Pink Petsch: @Reactor: elég gyakran utazom vonaton/buszon - most. A vonatokon, ha hosszabb távon, több órát közlekedik (IC-n biztos, de máshol is) most is van dohányzásra kijelölt kocsi, az IC-n ezt be is mondják.

Nekem is van olyan ismerősöm, akinek kis fémdobozkája van, amibe hamuzik, és a csikket is beleteszi. Ha ilyennel látok valakit, akkor tudom ő az, aki veszi magának a fáradtságot, és mindig olyan távolságban áll meg a társaságtól, hogy lehetőleg ne zavarja a többieket a dohányzásával.

MrZed001 2017.03.02. 11:26:29

@Dikusz:

Ez a távolság dolog is relatív amúgy. Nem egyszer megesett, hogy tényleg intelligensnek akart látszódni a dohányos, és elment akár 8-10 méterrel is arrébb.
Aham, amivel nem számolt, az az uralkodó széljárás, ami pont arról fújt, szóval ezzel sikeresen elérte, hogy a TELJES buszmegállót telefújja.

Azokat meg már meg se említem, akik NYÍLT TÉR felkiáltással bárhol: buszmegálló, sorban állás (pl BKV jegyért), aluljáró, piros lámpa zebránál, ... bárhol fogják és szívják a tömegben a bagót.

Faszerkezet 2017.03.02. 11:57:25

Jajdejó... Végre lehet szidni a dohányosokat.... Pfejjjj, igénytelen állatok.... büdösek....köhögnek....majjómeghanak.....

Faszerkezet 2017.03.02. 11:59:44

@Dikusz:

" Megfigyeltem már, hogy az a dohányos, aki lesz@rva, hogy nem lehet dohányozni a megállóban mielőtt felszáll, visszafordul és kifújja a füst első adagját. Ezt rendbenvalónak is gondolja. A másik löket akkor jön, amikor -még a lépcsőn- újra kiengedi a füstöt, bele a másik képébe. Ha meg szól valaki, még neki nem tetszik. "

Igen-Igen.... Hallottam erről, hogy tanítják ezt a technikát a felsőfokú dohányzóképzőben.... Hogyan kell a fél slukkot lenntartani, majd célzottan más arcába fújni.... Vizsga is van belőle....Felháborító

Manyecska. 2017.03.02. 12:15:00

@Faszerkezet: nem, ez csak egy próba volt hányan kommentelnek a homáron. Ez már lejárt lemez. MÉg itt is!! :D

Manyecska. 2017.03.02. 12:17:48

@Szubrina: egy ölebnek b.meg nem is kell szájkosár, hordóban tartható..!!!!? Ezt meg akkor mégis hogy? Rúgtam is volna úgy fel a Holdig a fosőrt...

Manyecska. 2017.03.02. 12:22:40

@Szubrina: múltkor egy csinos, kb. 20 éves max. hosszú, festett hajú, csinosan öltözött kiscsaj hirtelen felkapta a karszalagját és vérengzést rendezett !!! Van ám ilyen is :D !!

Szartranszplantáció 2017.03.02. 13:13:21

az már igaz. Ám botránkoztatóan makacs kíváncsiságom átível, s át ugrik-ível mindennemű perszonális személyidentitáson. S meg akarja szerezni, hogy ami nekikell. Aptijankót idézve: idióta GVTI feljön. (ez most nem kapcsolódott ide, de kellett, mint feloldójel a kottába). Hogy hívjuk aztmikor beleesik a zeneirányító papírmű a folyóba? river cottaidzs
főpénztárosnak nevelted titkon-tudat alatt! Különben ha ég az urad, nem a gyermekosztályt kell hívni. Persze ha infantilis volt a lelkem, akkor érthető a logika...
@Manyecs: festett hajú... ez fontos vótt, Manyecs! Grat.

Szartranszplantáció 2017.03.02. 13:22:06

Nem a fentit akartam.:/ Hanem azt, hogy: valami olyasmit hallottam, hogy ha megtelik a hamutartó, új járművet kell venni, de lehet, hogy ez csak a gazdagokra vonatkozik, nem tudom, nem látok bele. Ugyanez állhat a hamuszagú userközönséggel teli buszra. A gondolatmenet jónak tűnik.

CID.. 2017.03.02. 13:29:13

@Manyecs: Te szemét, képes lennél egy kutyát hordóban tartani? Most nagyot csalódtam :D

A dohányzáshoz meg annyit, a cigifüst jó, persze, csak ha saját :D Akik ennyire ágálnak a cigiszag miatt, túlnyomórészt, leszokott dohányosok, persze nem reprezentatív felmérés, de aki életében nem dohányzott, igazándiból leszarja a cigifüstöt.

2017.03.02. 13:29:14

Én a múltkor szépen szóltam egy parasztnak, hogy Ne dohányozzon a buszmegállóban, mert egyrészt tilos, másrészt meg az arcomba hozza szél.
Szóltam kicsit később másodszor is.

Harmadszorra úgy nyakon basztam, hogy leesett a sapka a fejéről.

Ezért most szólok.
Ha Székesfehérváron, a Jancsár közi buszmegállóban valaki dohányzik, a jövőben szó nélkül lefejelem. Uff, én beszéltem.

Ennyi.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.03.02. 13:38:36

Anyukája így szokott kommunikálni vele. Gondolom azért beszél így.

Egyébként - én ugyan e-cigit szívok - senkinek semmi köze nincs a dohányos ember szagához. Én sem szólok be a frissen fürdött, tiszta embernek, ha orrfacsaró pacsulit rak magára, amitől hányingerem van.

A dohányosüldözés a frusztrált emberek hisztériája. Most már nem elég nekik, hogy a számukra káros dohányfüsttől megkímélik őket, most már népnevelni is muszáj, mert sajnos senki nem tanítja meg a büdös proliknak, hogy a magán szférát tiszteletben kell tartani.
Akinek nem áll fel, akinek bepókhálósodott, akit cseszeget a főnöke, akinek félredug a párja, akinek 80 alatt van az IQ-ja, az mindig szívesen foglalkozik azzal, hogy más ember mit csinál.

sZulamith 2017.03.02. 13:40:27

A városi ember kissé frusztrált, türelem semmi. Mit szólna a vidéki buszon utazó nem dohányzó, a paprikás szagot árasztó utastárshoz. A buszsofőrök meg jobb ha hallgatnak, tisztelet a kivételnek, Ők meg bunkóságban tűnek ki.

Manyecska. 2017.03.02. 13:43:03

@CID..: hallod ezt? ezt neked szólt most: "Akinek nem áll fel, akinek bepókhálósodott, akit cseszeget a főnöke, akinek félredug a párja, akinek 80 alatt van az IQ-ja, az mindig szívesen foglalkozik azzal, hogy más ember mit csinál."
:d! hordozó, na! Napok óta nem alszom /több okból kifolyólag/

Manyecska. 2017.03.02. 13:45:03

"Az úri közönség meg táncolt"..közben :D
vicces hogy olyan fosőr mondja aki szerintem x évig büdösbuszt vezetett és napi x órában szívta ő is..

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.03.02. 13:52:06

@sZulamith: A paprikás szag még hagyján. De a magyar szájhigiénia alacsony színvonala miatt az emberek 80%-ának büdös a szája és még csak nem is tud róla. A mentolos rágóval vegyített szájbűz a kedvencem. Külön megismerem a fogpótlás alá berohadt étel szagát.
De nekem mégis az a kedvencem, amikor olyan ember pampog a dohányzás ellen, aki a sarki közértbe is autóval jár, imád repülőgéppel távoli tájakra utazni, tehát sem a benzin, sem a kerozin égésterméke nem zavarja, csak és kizárólag a cigarettával van problémája.
Külön kaszt, amelyik az e-cigarettára is ugrik. Annak legfőbb problémája, hogy nem tudhatjuk még, "nem-e árt-e". :)

Szartranszplantáció 2017.03.02. 14:08:03

Annyi reagálnivalóm lenne a fenti összességre, hogy inkább annyi dolgom van, hogy lefexem aludni. Meg csak felbasznám magam. Komolyak az érvek mindenesetre.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.03.02. 14:10:41

@Terézágyú: Én meg tegnap láttam, hogy rosszul öltözött, piszkos, büdös, részeg, kb. 2 általánost végzett 40 körüli nő sodrott cigivel dohányzott a villamoson és kólásüvegből jó savanyú tablettás bort ivott hozzá. Neki sem szólt senki. A sofőr se.
:)))
Úgy gondolom, akinek a sofőr így be mer szólni, mint a postolónak, azzal olyan nagy baj nem lehet.

Ramil Safarov 2017.03.02. 14:18:47

AGYONVVERNEM AZ ILYEN GECIKET, AKIK AZ UTOLSO TIZEDMASODPERCBEN DOBJAK EL CIGIT, ES UTANA MEG NEGYED ORAIG DOL A FUST AZ OCSMANY UNDORITOOO POFAJUKBOL.
Ez pont olyan, mintha a jarmuvon dohanyozna.

Abszolut ertheto a buszvezeto felhaborodasa, aki egesz nap a buszon van, es minden felpercben oda all neki egy ilyen PRIMITIV TAHO, akinek dol a pofajabol az undoritoo fust.

'it's cool to know nothing' 2017.03.02. 14:19:32

@John Heard:
Nem szégyenített meg senkit. Gondolod, hogy mások a buszon nem érezték, hogy büdös mint a szah? Mindenki pontosan tudta, hogy ő egy gusztustalan, büdös utas. Semmi titkot nem árult el a buszsofőr. Csak azt fogalmazta meg, hogy egy kicsit arrébb legyen büdös, ne mellette.
Jobb, ha szemenéz ezzel minden dohányos: igen, mindenki így vélekedik róluk, és igen, mindig. Akár kimondja ezt valaki, akár nem, ők mindig görény büdösek. A dohányzás szégyennel jár. Ez van.

valkyre 2017.03.02. 14:20:45

TÖMEGközlekedés! ha tetszik, ha nem némi extra toleranciát igényel! Esszerű határokon belül persze. Éppen ezért is részletezte kicsit a posztoló, hogy hogyan is kell őt elképzelni (mégha kicsit szerencsétlenül is tette) Legyen az Kolbász-,fokhagyma-,sör-,pálinka-,izzadtság-,parfüm-,füstszaggal/szagokkal és akár teljesen más egyéb nekünk nem tetsző dolgokkal való találkozásra lehet számítani! Akárhogy is ágáltok nem ezzel a tudattal szálltok föl? hm? Hangsúlyozom: ésszerű határokon belül! Mit kell rinyálni? Tessék kocsival/taxival/bringával/gyalog menni akkor nagyobb lesz a személyes aura. Persze lehet szólni a másiknak és erre arra megkérni ahhoz is megvan mindenkinek kvázi a joga. Azt meg, hogy a szólást, kérést vki hogyan teszi meg már csak intelligencia kérdése. Semmivel sem különb a nem dohányzó paraszt utas/sofőr a figyelmetlen (paraszt) dohányosnál!

Sam Crow 2017.03.02. 14:24:44

Se nem vagyok dohányos, se a bagószagot nem szeretem, ám a buszvezető dolga a pofázás helyett a buszvezetés, ha már kifizette az illető a vonaljegyet/bérletet. Vannak olyan esetek, amikor jogosan szólhatna, mondjuk ha az utas ruházata azzal fenyeget, hogy összekeni vele a járgányt vagy a többi utast, de ez nem ilyen eset.

'it's cool to know nothing' 2017.03.02. 14:25:35

@Faszerkezet:
nem. Csak ostobák, igénytelenek, akaratgyengék és.... büdösek.

Dikusz 2017.03.02. 14:31:46

@Faszerkezet: semmi közöm ahhoz, ha valaki dohányzik, az ő dolga. Értékelem, ha legalább annyit megtesz (mit tehetne mást), hogy pár méterrel arrébb megy. Ha felém fújja a szél a füstöt, akkor nincs mit tenni, ez van. Ha mégis a megállóban gyújt rá valaki, annak úgysem érdemes szólni, alapból én állok arrébb. Egy vitathatatlan előnye azért van, mert legalább tudom, hova kell állni, hogy a villamos/busz ajtajához közel legyek. Ott mindig van egy-két csikk. A füst két körben kifújásáról: hiába fordul hátra az ajtóban, és ott fújja ki a füstöt, a második kanyarban is bőven lehet még érezni, ez egy nem dohányosnak zavaró, hidd el.
Volt szerencsém közelről végigkísérni mit tud tenni napi három doboz cigaretta elszívása, 40 éven keresztül az ember egészségével. Ezt nyilván tudja is minden dohányos, aki érintett volt ebben az is tudta, mégis...

Dikusz 2017.03.02. 14:45:06

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!: ha a villamoson utaztál, akkor te sem szóltál neki ugye? Nem szólok én sem, inkább arrébb megyek. Írtam az előző hozzászólásomban, hogy felőlem annyit dohányzik mindenki, amennyit akar. Az hogy milyen cigit, sodrottat/filterest/e-cigit, vagy szivart, tökmindegy ő dolga. Csak higgyék el azt a dohányzók, hogy zavarja, büdösnek érzi a dohányszagot az, aki nem cigizik.

A járműveken mindig vannak ilyen-olyan szagok. A fokhagymaszag, a mosdatlan szájszag rágóval megspékelve, az izzadt testre fújt dezodor stb.
A ..majjómeghanak-hoz: ezt közelről láttam, hidd el nem volt jó senkinek sem.

­DezInf 2017.03.02. 14:59:29

Hosszú távon mindenkpp jobb, ha a bagósokat helyreteszik.

Rengetegen vannak akik csak felszállás után fújják ki az utolsó slukkot.

Minnél cikibb dohányzni, annál kevesebb fiatal szokik rá.
Ez ilyen egyszerű. Az ő kedvükért én megengedőbb vagyok a sofőrrel.

Persze felnőttként, rászokva már ez elbaszott tanács.
Meghát felnőttnek az ilyen kritika inkább csak ilyen feljelentgetésre jó, mint ahogy a poszter felnyomta a vezetőt, semmint leszokásra ösztönözne.

A le kell szokni, vagy beledöglessz tanács se ér egy kalap szart se. A dohányosok olyan kurva karakának, hogy csak akkor szoknak le, ha már tényleg baj van.
Addig nekik aztán senki ne papoljon.

Én már csak tudom. A második polip műtét után tettem le a cigit.

élhetetlen 2017.03.02. 15:45:23

@Szubrina: Csak két megjegyzés. „legtöbbször a munkahelyen is zárt térben, kabátban bagóznak”. Ha már nem lehet a Dunába lőni a bagósokat (bár lenne rá igény), azt azért meg lehetne tenni, ahogy az én munkahelyem sem tette meg, hogy úgy alakít ki dohányzót, hogy fűtés is van, és a sarokban egy légtisztító. Mert, ha mínusz 10-ben nyitva kell tartani az ablakot, és nincs fűtés, akkor persze, hogy kabátban mész, de persze, csak azért, hogy büdös legyen a kabátod. A szájuk már kérdés, ne smárolj bagóssal. Mert tömegközlekedésnél, tömegnyomorban sem tudom elképzelni, hogy úgy kell állnod, hogy az orrod egy bagós szájánál van. Körbeáll hat bagós, hogy akármerre fordulsz, mindenhol legyen egy? Na, három lesz. A szemetelés. Tudod, volt olyan, hogy ráléptem a csikkre, aztán vittem három háztömb hosszan, mire találtam egy szemetest. Talán, ha több lenne az utcai szemetes, kevesebb szemét kerülne a földre. Nem elképzelhető?

élhetetlen 2017.03.02. 16:03:31

@Szubrina: Hát, igen. Most csak mesélek. Úgy harminc éve a 74-es trolival jártam dolgozni. Vakok intézete, mindenféle keverék kutyák (mert a kiképzett vakvezető drága), mentek be a gazdával az intézetig, azután egyedül haza troliztak. Mikor le akartak szállni, odaálltak az ajtóhoz, és izgultak, hogy jelez-e helyettük valaki, mert a gombot nem érték fel. Délután egyedül elmentek a gazdiért, aztán együtt hazamentek. Senkinek, semmilyen problémát nem okoztak. Most gondolom, egy hozzád hasonló azonnal hívná a sintéreket, mert gazdátlan kutya a járművön, és a szabály az szabály. Nagyon megoldották a nem létező problémát, mert ugye nem volt jellemző, hogy a kutyák buszon ettek meg embereket.

napinapinapi 2017.03.02. 16:08:17

@Szubrina:
En a nagytestu, es a harcosabb kutyakat poraz,kosar nelkul setaltatokkal vagyok igy.
Felesleges szolni,mert ha ot percig nyalod a segget,mire kibokod,hogy talan megse igy kene setaltani, akkoris neki fog feljebb allni.

élhetetlen 2017.03.02. 16:12:20

@Szubrina: „miért nem szoksz le róla?”. Életvezetési tanácsokat én is tudok adni. Először. Próbáld meg megérteni, hogy attól, hogy bagószagú a melletted álló, a rózsaszín disznótüdőd még nem lesz kátrányos. A másik, ha ilyen rosszul tűröd az embertársaidat, akik olyanok, amilyenek, és nem olyanok, mint te, próbáld meg elintézni, hogy, ha felszállsz egy buszra, akkor mindenki mást szállítsanak le. Ha ez nem megy, járj taxival.

2017.03.02. 17:27:31

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!:
Leszarom, hogy ki és mi vagy. Ha dohányzol, és az arcomba hozza a szél, szétütlek.

Ennyi.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.03.02. 17:36:59

@Látens Inszinuáció: Nem ennyi, mert bevarratlak és egy kis kártérítést is behajtok rajtad.. Ebből élek. :)

Szubrina 2017.03.02. 17:59:22

@élhetetlen: Te kurva nagy tévedésben élsz, a BKK Ászf-jét elfogadod, azáltal, h felszállsz a buszra, amiben le van szögezve, hogy piszkosan nem szabad felszállni, na már most a kátrány az echte mocsok és büdös, mint a szar. Az az igazság, hogy a dohányosokat kéne kitiltani a közösségi terekből. Elképesztő, h ma egy kórház előtt sétáltam el gyalog és az asszisztensek a járda szélén bagóztak, nem tudtam kikerülni őket nagy ívben, mert nagy volt az úton a forgalom, ezért mélyet kellett szippantanom a nikotinos szarjukból.
Kicsit olvass utána egyébként, hogy mit tesz a tüdejével a bagófüst egy passzív dohányosnak, aki nem tudja elkerülni, mert az emberek 70%-a akkora sötét fasz, mint a tököm és bagzik, mert gyenge, akaratgyenge, befolyásolható szarházi.
Már pedig ne kelljen eltűrni a szagtalanoknak a bűzlő egyedeket, csak mert ők nem érzik magukon, járjanak ők taxival, ha képtelenek a NORMÁLIS közösségbe beilleszkedni.

Szubrina 2017.03.02. 18:02:07

@napinapinapi: Ebben is egyetértek, én tényleg imádom az állatokat és a kutyákat különösen, de pórázon sétáltatáskor számtalanszor kerültem veszélyes helyzetbe a póráz nélkül sétáltatóktól, be kell látnom az emberek hülyék, mint a szar, utálom is őket általában és kerülöm, ezért járok biciklivel, mert ott szabad vagyok, csak a kereszteződéskor találkozok balfaszokkal, akik a KRESZ-t hírből sem ismerik, na meg a bringagyalog...na az is életveszély, a gyalogosnál hülyébb a világon nem létezik.

Szubrina 2017.03.02. 18:04:20

@élhetetlen: Ez egy szép kitalált történet, de ugye te sem gondoltad komolyan, hogy ezt elhiszi valaki.
Folytatnám a történetet, hazamentek, aztán szépen megfőztek egy háromfogásos vacsorát, megterítettek, gyertyát gyújtottak, aztán elmentek a gazdiért, hazaérvén engedtek a gazdinak egy forróvizes fürdőt, aztán leszopták vagy kinyalták őket, nemtől függően, aztán felébredsz és bilibe lóg a kezed.

Szubrina 2017.03.02. 18:09:03

@élhetetlen: Talán lehetne nálad egy bagófémtárca, akkor nem kéne három háztömböt CIPELNED (hány tonna egy csikk?). Majd a bagósok miatt minden négyzetcentiméterre tesznek egy szemetest, hogy őkegyelmüknek, ne kelljen CIPELNI a csikket.
Igazad van büntesd meg jól a természetet és baszd el a csikket, mert olyan nagy TEHER! Nyomorék kis fasz. Valóban a Duna lenne a helyetek, de golyót kár pazarolni, ugorjatok.
Ráadásul már korábban leírtuk, elég egy bagókabátos és 3 méteres sugárban bűzölög. Nem érzitek, mivel egyrészt a dohányzás maximálisan lerontja a szaglószerveket is, illetve hozzá vagytok szokva a saját bűzötökhöz, ennek van is magyarázata. Az idegrendszer monoton zajnál, illetve állandóan érzett bűznél kikapcsol, különben megbolondulnánk.

Szubrina 2017.03.02. 18:13:51

@­DezInf: A legrosszabb, hogy már gyerekkorban rászoknak, általános iskola utolsó éveiben, aki bagózik az MENŐ, sok gyenge jellem nem mer más lenni, mint a többi így beáll a sorba. Én ha bagóst látok, akkor látom a májukat, ami már utolsókat rúgja, a tüdejüket, ahogy feketéllik és azt, h milyen gyenge jellemek és akaratlanok, befolyásolhatóak.
Ha azt mondod egy bagósnak, h a cigitől rákja lesz, akkor mindjárt, hoz egy példát, h az ő nagyapja dédapja 120 évig élt, pedig dohányzott...höhö...csak ő valószínűleg nem terhelte a tüdejét tartósítószerrel és nem volt még az ő idejében ilyen autósforgalom, környezetszennyezés, gyógyszerek, minden tyúkszarra...sajnos a világ változik és aki nem tud alkalmazkodni hozzá, az hamarabb meghal, de nem is a halál a baj, hanem az, h évekig kínkeserves lesz az élete, ha azt még életnek lehet nevezni...

Szubrina 2017.03.02. 18:17:58

@D-Fens: A buszvezető zavarása tilos, nem csak hanggal lehet zavarni, hanem szaggal is.
Feszült lesz a büdöstől és benéz valamit, aztán 80 utas hal meg a bagószagú miatt.

Szubrina 2017.03.02. 18:21:16

@valkyre: Imádom ezt a libsi dumát én úgy tudom, hogy mindenkinek addig terjednek a jogai, amíg azzal nem sérti másét. Azaz a dohányosoknak tilos lenne nemdohányzók közelében rágyújtani, de ezt maguktól kéne tudniuk, h félrevonulnak. Továbbá nem hiszem, h bárkinek is tolerálnia kéne a bagószagú kabátot, ha valaki emberek közé megy, akkor legyen tiszta és ápolt vagy menjen ő egyéb járművön. Nehogy már a szar húzza le a WC-t. Nem a tiszta higiénikus illat az alapállapot, miért az szálljon le, menjen taxival, aki nem változtat a szagon, szerintem fordítva ülsz a lovon.

Szubrina 2017.03.02. 18:28:15

@CID..: Imádom ezeket az egyéni kútfőből származó statisztikákat, soha nem dohányoztam, biciklivel járok és nem repülök messzi tájakra, a szájhigiéniám rendben van, minimum napi 3-szor mosok fogat, fog selymezek és a mentolos rágót sem vetem meg olykor olykor, büdös pacsulit sem tolok magamra. (válasz a többi STATISZTIKUSNAK is)

Szubrina 2017.03.02. 18:34:50

@metal: "önélzetes a kis latol"
Olvasd végig a kommenteket a bagósoknak áll feljebb itt is...hosszú évekig el voltak kapatva, most meg, h a kocsmákból, éttermekből is kitiltották őket a bűz miatt nekik áll feljebb.
Amikor fiatal voltam nem tudtam diszkóba járni, biliárdozni, mert kifolyt a szemem a füst miatt, ma már, amikor ki lettek tiltva nem járnék ilyen helyekre. A haveri körben mindenki dohányzott, de én mégsem szoktam rá, undorítónak tartottam, már akkor is és totál feleslegesnek, hogy lehet menő valaki attól, h kikúr az ablakon pénzt, ha függ valamitől és ha nem kapja meg ideges lesz vagy, h az egészségét totálisan tönkrebassza.

Szubrina 2017.03.02. 18:40:58

@Cycmen: "Imádom amikor ez a műszó előugrik! A pontos jelentése nem a deviancia elfogadása mint ahogy manapság ráerőltetik adott helyzetekre, valamint feltételez kölcsönösséget is. "

Jauj, de szívemből beszísz:)

élhetetlen 2017.03.02. 18:52:45

@Szubrina: „hogy piszkosan nem szabad felszállni, na már most a kátrány az echte mocsok és büdös, mint a szar”. Fantasztikus agymenet. Az nem zavar, hogy a kátrány, ha kívül van, összekenhet, ha a másik ember tüdejében van, attól semmi bajod? Így az is logikus elvárás részedről, hogy, ha utálod a pacalt, akkor ne szállhasson buszra valaki, aki pacalt evett, mert benne van, amit te utálsz. Jól vagy?
„Az az igazság, hogy a dohányosokat kéne kitiltani a közösségi terekből.”. Legyél boldog, már megtették. Az Operában sem alakítottak ki kulturált dohányzóhelyeket szintenként, marad az utca, sok lépcsővel, amit nem bírok teljesíteni, úgyhogy tiéd az összes kulturális helyszín, remélem élsz vele. És ez csak neked jár, mert nem dohányzol, és ettől nagyon, nagyon értékes tagja vagy a társadalomnak. Vagy ez az egyetlen pozitívumod?
„Kicsit olvass utána egyébként, hogy mit tesz a tüdejével a bagófüst egy passzív dohányosnak”. Semmi gond drága, az sem, hogy nem a passzív dohányzásról írtam, hanem arról, hogy a cigiszag nem fog lerakódni a tüdődben. De ez nyilván nem értelmezhető számodra. Ehhez a hozzászólásodhoz még annyi, hogy, mivel te sem érzed a saját testszagodat, ebből arra következtetsz, hogy mindenki imádja? Vagy azt, amivel elnyomod?
„:Ez egy szép kitalált történet”. Nem az, hét évig jeleztem helyettük. De természetesen, amiről te nem tudsz, az nem létezik. Ilyen egyszerű a világ, szerinted.
„Valóban a Duna lenne a helyetek, de golyót kár pazarolni, ugorjatok.”. Az is egy érdekes felvetés lenne, hogy a segghülyék ugorjanak, az is sokat javítana a közösség életfeltételein. Mehetnél. Érdekes, arra nem reagáltál, amit írtam, amit a bagós kabátok megelőzése érdekében megtehetne bármelyik cég. Az meg biztosan sokat ártana a köztisztaságnak, ha két-háromszáz méterenként lenne egy szemetes.

Szubrina 2017.03.02. 18:53:05

@Pink Petsch: Nos, én simán el tudom képzelni, h ez a sofőr biza levágja a csöveseket is.
Nekem két jó élményem is van sofőrökkel, volt rossz régen, de azt már leírtam egy másik posztban. Szóval Mikuláskor piros polár pulcsiban és mikulás sapkában volt a sofőrünk, sztem halál jó fej volt a gyerekek nagyon odavoltak érte a buszon és én is, jobb kedvre derített és mielőtt leszálltam volna: "Köszönöm, hogy hazahozott Mikulás!" és mosolyogtunk (és senkinek nem volt épp bagószaga).
Egyébként érdekes, hogy a bagószagú emberek a belváros felé fordulnak elő...itt a külvárosban valahogy normálisabbak a népek.

Szubrina 2017.03.02. 18:58:31

@élhetetlen: Persze minden cég építsen Wellnes dohányzó helyiséget a dolgozóinak, akik óránként 10 percet henyéléssel töltenek, mert oly hatékonyak!
", marad az utca, sok lépcsővel, amit nem bírok teljesíteni, "
Talán, ha nem dohányoznál, akkor tudnál lépcsőzni!
A buszmegálló és járda is közösség által használt terület még is tele van bagósokkal és csikkekkel.
Miért nem érted már meg, hogy nem nekem kell torelálni az agyament szokásodat, hanem neked kell úgy helyezkedni a hobbyd kapcsán, hogy ne sértsd más egészséges emberek érdekeit.
Így is az egész egészségügyet javarészt a fajtád miatt fizetem, hogy majd a májad, a szíved, az érszűkületed, rákod miatt legyen hol gyógyulnod.
A betegség nem olyan, mint a lottó, amit beviszel a szervezetedbe, annak bizony kőkemény következménye lesz, vagy már van is.
Akik dohányoznak nem szeretnek élni, önzőek, igénytelenek (földön elhelyezett csikkek), bűzlenek, akaratgyengék, buták, nevetségesek, szánalomra méltóak.

Szubrina 2017.03.02. 19:01:14

@MrZed001: Na ez így van, sok bagós nem szereti a többi bagós füstjét, de az övét a nem dohányzók azért viseljék el.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2017.03.02. 19:05:02

@Szubrina: Drágám, itt csak te vagy szánalomraméltó, de nagyon. Igazán sajnállak :(

Szubrina 2017.03.02. 19:05:56

@Pink Petsch: Én meg képzeld a sétálás közben zacskóba felszedett kutyaszarral sétálok egy órát, mert nem vagyok hajlandó eldobálni, hazaviszem és kidobom.
Én is örülnék, ha több kuka lenne, de hiába van a buszmegállóban is kuka, körülötte is szanaszét van minden szemét, a kukák lerugdosva, felgyújtva.
Ráadásul ürítésre sincs elegendő kapacitás.
Elképesztő egyébként mennyire tele van minden szeméttel...felfoghatatlan számomra, h aki eldobál egy zsebkendőt is, az egyáltalán embernek meri nevezni magát.
A legjobban az állatok ellen elkövetett szemetelés zavar, láttam már tengeri teknőst, akinek a teste közepén egy konzervdoboz volt, gondolom kiskorában belement és így nőtt köré szegény, nyilván fájdalmai is voltak, ha erre a képre gondolok, azonnal rám jön a sírógörcs.
Vagy, amikor nemrégiben egy őzikét kellett megmenteni, mert hosszú napokon át egy erdőben eldobott chipses zacskó akadt a fejére, se enni, se inni nem tudott, leszedni ő maga nem tudta sehogy.

Szubrina 2017.03.02. 19:07:18

@Andrass9: Ez nagy tévedés és szerencsére sokan értenek velem egyet, olvasgasd csak a kommenteket. nyilván bagós vagy és eldobod a csikket és büdös is vagy.
Legalább bekussolnátok, elszégyellnétek magatokat, de még nektek áll feljebb, van ám pofa, még szerencse, h 60 évnél tovább nem éltek, ez az egy pozitívum van az egészben, de jobb lenne ha hamarabb mennétek el, kutyának se hiányoznátok.

élhetetlen 2017.03.02. 19:08:45

@Szubrina: „be kell látnom az emberek hülyék, mint a szar, utálom is őket általában és kerülöm,”. Na, ez az. Ha nincs jogosultságod kiírtani a környezetedben élő embereket, akkor kezeltesd magad! Lehet, hogy tudnak segíteni rajtad.

2017.03.02. 19:24:36

@Szubrina: statisztikailag a homár kommentek mintaként? Nehéz tárgyilagosan elfogadhatónak venni. Pl, ha bemész egy sarki kocsmába ugyanezzel akkor meg Te leszel a szánalmas, baszatlan picsa. Arra mégsem mondanád azt, hogy márpedig az az igazság, hiába mondja a jelenlévők 90%-a ezt. Capishe?

élhetetlen 2017.03.02. 19:28:37

@Szubrina: „Persze minden cég építsen Wellnes dohányzó helyiséget a dolgozóinak, akik óránként 10 percet henyéléssel töltenek, mert oly hatékonyak! Sajnálom, hogy nem tudod értelmezni, a használható, és a wellnes közötti különbséget. Amit én írtam, megvalósítható lenne. A 10 perces henyélés. Igen, aki kimegy rágyújtani, annak leáll az agya, bezzeg, aki fél órát csicsereg a barátnőjével, az hatékony. Sőt, az összes nem dohányzó okosabb, képzettebb, produktívabb. Ja. Szóval te vagy az emberiség csúcspéldánya, és az egészségügyről is mindent tudsz, „Így is az egész egészségügyet javarészt a fajtád miatt fizetem, hogy majd a májad, a szíved, az érszűkületed, rákod miatt legyen hol gyógyulnod.„. Aki soha nem ivott, és májrákja lesz, vagy a három éves gyerek rákkal, az is mind maga tehet róla, mert te tudod, azt is amit az orvosok sem. Most már ne válaszolj, feladtam, mert amikor a butaság elszántsággal párosul, ott már nem tudok mit mondani. Ja, és nem a cigi miatt nem tudok lépcsőzni, hanem egy gázolásos baleset miatt, ahol vétlen voltam, és még az is lehet, hogy a gázoló nem dohányzott.

Szubrina 2017.03.02. 19:33:34

@élhetetlen: Itt kurva nagy tévedés van, nem alapból utálom őket, hanem okkal, tudod mert buták, mint a szar, ami pl. abban nyilvánul meg, h pár percig látjuk, hogy megyünk szemben egymással a járdán, ők ketten én egyedül, majd, amikor közel érünk, nekem kell elhúzódni, ha nem akarom, h nekem jöjjön és ez nem egyedi és elszigetelt eset, hanem teljesen általános, ezt a buszon, a KRESZ-ben, vásárláskor, dohányzásukkor stb..ezer helyzetben meg lehet tapasztalni. Emberkerülő vagyok és ha találkozom egy-egy értelmessel, majd kiugrok a bőrömből, olyan egyedi.
Tudod rettegek, h elárasztják majd a bantuk az országot és tönkreteszik, mint Európa többi nyugati államát is...de igazából itt már a helyiekkel is kurva sok probléma van.
Régebben hallottam olyan jövendöléseket, hogy a vacak emberek meg fognak hamar halni, hogy a bolygó megtisztuljon...meddig kell még várni erre, én már nem sokáig bírom cérnával...

Szubrina 2017.03.02. 19:35:19

@szetiszfekSün: Itt is írta valaki, hogy akit zavar a dohányzás, az tuti leszokott már, baszatlan, büdös a szája, még WC-re is kocsival megy, ezek sem igazak rám.
Egyébként kocsmába tök életszerűtlen, h bemenjek, de a lelkük mélyén a kocsmatöltelékek és úgy állesz cuzámmen a bagósok is tisztában vannak önnön szánalmasságukkal, de sosem vallanák be, aki meg nem, az még ostobább, mint gondolnánk.

Szubrina 2017.03.02. 19:38:55

@élhetetlen: Imádom a hároméves gyerek példát, akinek rákja van, tudod neki a szülei égették két végén a gyertyát, mit gondolsz, csak egy példát mondanék...anyukámnak fiatal korában kivettek egy kullancsot a bőréből, nagyon csúnya heg maradt rajta, aztán évekkel később terhes lett a nővéremmel és erre még 6 évre rá velem, mindkettőnknek meg van ugyanazon a szent helyen a hegünk, pedig sosem volt bennünk kullancs sem.
Gondolj bele, h a táplálkozás, a stressz, a dohányzás az ivás, milyen módosításokat vihet végbe a szervezetedben, ami alól az örökítőanyagod sem mentesül.
Bizony, bizony, nem véletlenül van ebben a generációban olyan sok allergiás, ez mind a szüleik hibája.

2017.03.02. 19:42:59

@Szubrina: arra próbáltam rávilágítani az elmúlt két napban, hogy kurvára felesleges ekkora feneket keríteni ennek a dolognak. Nem ismerlek, a blogodat olvasva azt sem szeretném kijelenteni, hogy szűklátókörű vagy, egyszerűen szélsőségesen intoleráns a legtöbb meglátásod. De, ezzel sincs baj, csak nincs jogod felháborodnod, amiért másoknak ez nem bejövős.

élhetetlen 2017.03.02. 19:58:46

@Szubrina: Mondtam, hogy hagyjuk, de látom, nem megy. Nos, „nem alapból utálom őket, hanem okkal, tudod mert buták, mint a szar”. Tudod, volt olyan, hogy autóval álltunk a pirosban, mellettünk egy bringás csaj, zöld, indulunk, ő is, csak úgy keresztbe előttük balra, jelzés nélkül. Frász, fék. Csak én ebből nem azt vonom le, hogy minden bringás hülye, ez az volt. „ha találkozom egy-egy értelmessel, majd kiugrok a bőrömből”. Itt a kérdés az, hogy, ha egy értelmes ember veled találkozik, az is kiugrik-e a bőréből örömében. Nem tartom valószínűnek. „hallottam olyan jövendöléseket, hogy a vacak emberek meg fognak hamar halni”. „meddig kell még várni erre”. Ne aggódj, ha igaz a jóslat, nem sokáig. Elég vacak ember vagy. A többi hülyeségedre nem válaszolok.

Szubrina 2017.03.02. 20:03:22

@szetiszfekSün: Sztem meg jogom van felháborodni és csak mert nem fogadom el a devianciát még nem jelenthető ki, h intoleráns vagyok. Pl. engem konkrétan kevésbé zavar egy csöves bűze, akinek nincs lehetősége tisztálkodni és szeretne A-ból B-be eljutni pl. télen. Az sem kellemes, de legalább van rá ésszerű magyarázat. A dohányzás bűzét magyarázd már meg nekem miért kell eltűrnöm, de legyen már rá ésszerű magyarázatod!

Szubrina 2017.03.02. 20:05:57

@élhetetlen: "Mondtam, hogy hagyjuk, de látom, nem megy." Ha annyit írtál volna kommentben, hogy "hagyjuk" hagytam volna, azonban te elkezdtél mindenféle faszsággal támadni, még jó, h nem hagyom annyiban, nem is ez volt a célod, hanem, h tiéd legyen az utolsó szó. Neked, ebben a témában, mint bagósnak soha, de soha nem lehet igazad, amíg bagózol, ez a nagy büdös (a szó szoros értelmében) helyzet.

2017.03.02. 20:10:58

@Szubrina: nem fogom, engem sem érdekel, te miért vonzódsz jobban a homless bukéhoz - Bugo Hoss, hehe. Én meg pont a tehetetlen embereket nem tudom elfogadni, de nem is érdekel, hogy ő a húgyszagában érzi jól magát, akkor ennyi. Ha nem tetszik a szaga odébb megyek.

Szubrina 2017.03.02. 20:18:34

@szetiszfekSün: Nem feltétlenül tehet mindenki a sorsáról, nem mindenki olyan szerencsés, h vannak mellette jómódú segítő szándékú rokonok, amikor bajba kerül (pl. devizahitel).
Mindenesetre én sem azt mondtam, h csípem őket, sőt sok vitánk van nővéremmel, aki ezeken segít, csakhogy ha már a bűztől beszélünk a buszon, a húgyszagnak valódi oka van, nem tud az ember fürdeni, de a bagósoknak mi a fasz mentsége van?

ha pl. együtt kell töltenem valami különös oknál fogva bagóssal az időt pl. temetés utáni tor...utána minden ruhámat ki kell mosnom és hajat is kell mosnom, mert bűzlök.

A kedvenc férfiparfümöm Giorgio Armani Aqua di Gio és a hamisítványnak is ugyanolyan jó az illata, sajnos nagyon ritkán érzem férfiakon, inkább a fanyar vagy a dezodorszagúak a népszerűek körükben. Ha egy férfit mondjuk 10-es skálán eredetileg 5-ösnek ítélek, akkor ezzel a parfümmel két pontot is tud felfelé húzni magán, tehát 7-es lesz...

2017.03.02. 20:26:33

@Szubrina: pedig az kommersz kategória, a neroliban lehet már annál jobbat kapni. Mondjuk én engem is zavar, ha egy nő wc illatosító szerű deot fúj magára. Egyrészt a szaga is megmarad, csak köríti atlantic pine illattal, fúj...

martineden 2017.03.02. 20:32:14

@MrZed001: ,,És igen, úgy bűzlötök, mint a homeless. Beleivódik a kabátodba, nadrágodba, még frissen kimosva is ott a bűze. "...ez igaz, ( en is dohanyoztam evekig), de semilyen szabalyzat nem tiltja a dohanyfustos ruhaban felszallo emberek utazasat a buszon. Ergo a buszsofor fintoroghatan magaban, de o csak egy alkalmazott. Amig a gazdaja( a busz tulaja ezt engedi) nem ad utasitast, hogy ezt nem lehet, addig neki kuss, vagy ha nem tetszik neki, keressen mas munkat.

martineden 2017.03.02. 20:40:01

@élhetetlen:,, Így az is logikus elvárás részedről, hogy, ha utálod a pacalt, akkor ne szállhasson buszra valaki, aki pacalt evett, mert benne van, amit te utálsz. Jól vagy? "....bizony , meg a keletkezo vegtermek is, finoman fogalmazva.DDD

Szubrina 2017.03.02. 20:43:00

@szetiszfekSün: nem tudom, csak azt, h akin eddig megéreztem, mindenkinél rákérdeztem mit használ, miközben a combjaimat szorítottam össze, nehogy elcsöppenjek (nem pisi).

Szubrina 2017.03.02. 20:44:06

@martineden: A sofőrt tilos vezetés/utazás közben zavarni, nos nem csak hanggal, de szaggal is lehet zavarni, tehát még is csak tiltja. Olvasd el újra a szabályzatot!

Szubrina 2017.03.02. 20:45:43

@martineden: a pacal akkor a legbüdösebb, amikor főzik, ez sajnos órákig tart és szó szerint húgy szaga van, aki ezt megeszi, annak csak gratulálni tudok, de elém ne toljanak egy tál pacalpörköltet, mert a hányásommal fogom gazdagabbá tenni.

martineden 2017.03.02. 20:50:05

@Szubrina: Erre nem vonatkozik.Ilyen alapon akrmire ramondhatna , hogy zavarja. Megengedett dolgokat nem kifogasolhat.Mar tobben irtak, ilyen alapon leszallithatna az iallatositot hasznalokat, a fokhagymaskolbaszt evoket, etc,etc. Mondjuk mi lett volna , ha a rendre utasitott utas igy valaszol.....akinek ilyen budos a pofaja, hogy mer reklamalni?

martineden 2017.03.02. 20:55:39

@Szubrina: Na latod ez jo pelda.Ulsz az etteremben, hiaba huzogatod az orrod, melletted megeszik a pacalt. Es senkit se erdekel, hogy mi a te velemenyed, es ha jartatnad a szad miatta, valszin , jobb helyen, teged tennenek lapatra. Ez a buszsoforre is vonatkozik.

Szubrina 2017.03.02. 20:56:31

@martineden: sajnálom, de a bagószagú utas nem ritka a buszokon, különösen télen, amikor a tollas vagy szivacsos kabát, kötött pulcsi elképesztő mennyiségben szívja magába a füstöt, nyáron egy poló-farmer sokkal kevéssé bűzlik, mert nem tudja annyira magába szívni, illteve kevéssé bagzanak zárt helyiségben. Tehát a sofőr emberi életekért felel, ha őt zavarja a bagóbűz, már pedig zavarta, akkor takarodjon el onnan az utas, mert A SOFŐRT TILOS VEZETÉS KÖZBEN ZAVARNI! Sikerült felfogni vagy nem sikerült?

Szubrina 2017.03.02. 21:00:59

@martineden: Nem járok étterembe, ezen oknál fogva is, bár, ha más eszik ilyet és nem látom nem zavar, továbbá magyar fizetésből élek, az étterem nem az a megfizethető kategória számomra a talponálló, proli presszók meg nem az a kategória, ahová én beülnék, nincs más főztjéhez gusztusom. Dolgoztam étteremben, az olaj, amiben a rántott dolgokat, sült krumplit sütik általában évekig ugyan az, drága feltölteni a medencét frissel.
Még tanuló koromban kaptam egy tálca csirkemellet, hogy panírozzam be, de véletlenül levertem, nagyon cikinek találtam, gyorsan felszedegettem és paníroztam tovább, ez egészen biztos, egyedi és elszigetelt eset az éttermek történetében.

CID.. 2017.03.02. 21:07:06

@Manyecs: :D imádnivaló vagy, adhatnál tanácsokat baxzatlan Szubrina kolleginának ;)

martineden 2017.03.02. 21:08:34

@Szubrina: Egy, irjal normalisan, ketto, takarodjon a sofor. Ez a mu nka ezzel jar, ezt tudnia kellett mikor elhelyezkedett a cegnel. Nem tetszik neki, menjen teherauto sofornek, ennyi9. En sem dohanyzom, es igen az eros dohanyosnak van jellegzetes szaga, de azert nincs joga senkinek megszegyeniteni. Semmivel sem zavarobb, mint kis buta libak sipakolasa.

2017.03.02. 21:09:24

@Szubrina: azt tudod, hogy bagzani a macskák szoktak. Meg a nyulak.

2017.03.02. 21:11:20

@Szubrina: egyik kolléganőm hasznal chanel fájvot, méterekről megérzem, ha közelít. Az mondjuk egy számomra kellemes illat.

martineden 2017.03.02. 21:11:25

@Szubrina: Bizony. es ha meg latnad, amit a boltokban veszel elelmiszert, hogy keszul, nem is ennel, igaz akkor nem irkalnal hulyesegeket.

David Carradine 2017.03.02. 21:13:30

Még ennyi kirekesztőt! LOL! Gondolom ugyanilyen lelkesen és harcosan helyeselne minden itt kommentelő akkor is, ha az ő mások által rossznak titulált szokásait akarnák betiltani. Nézzük csak. A magyar lakosság több, mint harmada dohányzik (van az szerintem 40 % is...). Ez végül is olyan jelentéktelen kisebbség, akiket csak úgy ki lehetne tiltani mindenhonnan, még akár az országból is, sőt egyesek szerint (gondolom ők nem annyira a dohányosok közül kerülnek ki) egyenesen ki kellene nyírni őket, már csak azért is, mert büdösek, ami tökre humánus megközelítés szerintem, miért álljunk meg ott, hogy már szinte sehol nem dohányozhatnak? (Miközben vannak egyéb tolerált kisebbségek, akik a valóságban a társadalomnak jóval kisebb százalékát teszik ki, mégis olyan jogokat vindikálnak maguknak, hogy csak na, alkalmazkodjon hozzájuk a többszörösüket kitevő tényleges többség, de ez így PC.) Jó, öljük meg őket, ezt az akaratgyenge, szánalmas, IQ nélküli, betegségeivel mások TB-jét elhappoló söpredéket! De akkor folytassuk a sort! Nézzük a statisztikát! A magyar lakosság 40%-a túlsúlyos. Azon kívül, hogy ez esztétikailag romboló vizuális élmény, sérti a szemet (próbálok én becsukott szemmel járni, de nekimegyek mindennek), nyáron jobban izzadnak, ezért büdösek, ráadásul a tömegközlekedési eszközön két helyet foglalnak, DE CSAK EGYET FIZETNEK! Hoppá! Háromszoros bűn, bitóra velük! Az emberek 20%-a nem tusol-fürdik naponta, 30% nem vált a testtel közvetlenül érintkező ruhadarabot naponta. Retkes disznók, szétfejelni mindet! Az emberek 50%-a nem mos kezet étkezés előtt, és utána is elégségesnek tartja szalvétával letörölni a zsíros kajamaradékot, utána meg összemancsikol mindent a gusztustalan kezeivel. Vízbe fojtani ezeket az ősembereket! Az emberek 10%-a nem mos reggel fogat. Le a büdös szájúakkal! Az emberek több, mint 10%-a nem mos wc-zés után kezet. Na, ők a csendes gyilkosok, mert az senkire sincs ám ráírva. Aztán meg mindent jól összefogdos a buszon meg a boltban... Máglyahalál! A férfiak 2/3-a állva vizel akkor is, ha megtehetné, hogy leüljön. A pisi meg spriccel mindenhova, padlóra, cipőre, ruhára... Pöcslevágás, de márisazonnal! Az emberek 1/3-a buzerálja az okostelefonját székelés közben, és aztán ezt a kütyüt előszeretettel kihelyezi mindenhová, pl. étkezőasztalra, így hurcolja magával a budi mikroflóráját fertőzéseket terjesztve. Kezüket levágni! Az emberek 40%-a boldogtalan az országban. Sortüzet nekik, utálom a fancsali pofájú embereket, tökre demoralizálóak. A cigányokról, hajléktalanokról, ja és a buszsofőrökről meg az ellenőrökről persze szólni sem kell, azokat egyértelműen legéppuskáznám már első kanyarban. Azt tudtátok, hogy felmérések szerint kétszer annyi embert zavarnak a kellemetlen szagok, mint a valóban fertőzésveszélyes piszok, kosz, szennyeződés, amit sokan nem is kötnek a betegségekhez, fertőzésekhez? Én bizony elvágnám a torkát minden ilyen szaglásmániásnak, mit finnyáskodnak... Mi legyen a félmillió alkoholistánkkal és drogosunkkal, és a kétszer ennyi legális drogossal, akik az orvos által felírt nyugtatóik, altatóik nélkül egy napig sem tudnának létezni, kvázi agyhalottként mászkálnak közöttünk, és bámulnak nap-mint-nap a pofánkba irritáló módon, hirdetve gyengeségüket, szánalmasságukat, lelki túlérzékenységüket, azt, hogy maguktól, tudatmódosító szerek nélkül képtelenek megbirkózni az élet problémáival? Megszavazom nekik a méreginjekciót, kegyes halál az az ilyen férgeknek. Lármás, tiszteletlen kamaszok? Banyatankos nyuggerek hordái a piac felé tartó járatokon csúcsidőben? Kopasz bunkó fuxos bömösök? Plasztik szőke agyatlan cicababák? Kockák, lúzerek, penészvirágok, élhetetlen bölcsészek? Zsidó-náci-liberális-konzervatívok? Pokolra minddel! Ja, és vannak persze az örökös fanyalgók, akiknek saját magukon, meg az ő nyomi kis szokásaikon kívül (ami persze szerintük a tökéletes, és egyedüli élhető minta) mindennel bajuk van, és mindenkit kiirtanának, aki nem olyan, mint ők. Na, én őket is kinyírnám, itt haljak meg! Na, maradt még valaki Magyarországon? Nem? Ja, már csak én vagyok itt, de én is csak azért, mert én nyírtam ki mindenkit, amúgy dohányzom, alkoholt is fogyasztok néha, és állva vizelek többnyire... Azt hiszem jobb, ha én is öngyi leszek...

martineden 2017.03.02. 21:19:48

@David Carradine: Tokeletes.Jo , hogy nem vagy olyan lusta mint en.

Szubrina 2017.03.02. 21:22:50

@CID..: aki nem flegmázik, hanem érdeklődik a világ fontos dolgai iránt, az csak és kizárólag baszatlan lehet:DDD Sorozatos orgazmus után is rühellem a büdös bagósokat.

Szubrina 2017.03.02. 21:24:15

@martineden: hát, nem sok mindent veszek meg a boltban sem, inkább a nyers zöldség és gyümölcs részlegen bóklászom.

Szubrina 2017.03.02. 21:26:19

@martineden: De sokkal zavaróbb, ezt a sofőr be is bizonyította. Írjál te normálisan, ahogy elnézem nem csak a kikezdhetetlen érveimmel gyűlt meg a bajod, hanem a saját billentyűzeteddel is!

Szubrina 2017.03.02. 21:27:40

@martineden: prosztó vagy és még neked áll feljebb a sofőr viselkedése? Amikor az orrom előtt fikázol egy harmadik félnek? Hehe, más szemében a szálkát, sajátodban a gerendát se.

martineden 2017.03.02. 21:30:58

@Szubrina: Nem fikaztalak , ellentetben veled, aki kinyirna , dunba lone, etc.etc. egyeseket. Betudom annak, hogy felmuvelt vagy, talan most kerultel fel a nagyvarosba a disznoszaros kis faludbol es osztod azt az eszt, ami neked nincs.

Reactor 2017.03.02. 21:34:47

@Manyecs: Én hiszek neked :D mikor Szubrina kommentjeit elolvastam, akkor gondoltam rá, hogy megkérdezlek róla, vajon ez a leszólogatós dolog nálad mennyire játszott, és hogy mi az általános véleményed az ilyen "ismerkedésről".
Tehát meg is kérdezem: Ez a leszólogatós dolog nálad mennyire játszott & mi az általános véleményed az ilyen "ismerkedésről"? :D
Egyébként a tavaszi szünetben menni fogok! Az egyetem eléggé lefoglal, de már tervbe van véve, hogy elugrom Pestre a tavaszi szünetben, akkor bőven lesz rá időm! :)

@Dikusz: Már jó ideje nem találkoztam dohányos kocsival interszitin. Legutóbb akkor ültem rajta, mikor mentem Manyecs művésznőhőz bizniccelni, de akkor se volt :) na mindegy, úgyis szunyáltam :D

Szubrina 2017.03.02. 21:35:10

@David Carradine: Igazad van le a kirekesztéssel, mindenkit tolerálni kell, ezért tart ott a világ ahol tart, ezért mondom én néktek, megérett a pusztulásra.
Ezért beszélgetett ma mögöttem a buszon egy leszbikus csaj a csajával olyan hangosan és boldogan, mert manapság ez már menő, nem szégyellnivaló.
A devianciát ünneplik az emberek.
Milliókat keres az a "művésznő" aki egy létráról az alá földre fektetett vászonra, úgy fest, hogy feltol festékkel töltött tojást, majd "megszüli".
De van olyan ünnepelt művész is, aki festett tejet iszik, aztán ledugja az ujját a torkán és a vászonra hányja, ez érték kérem, ez művészet, ezek a dolgok jók, tolerálni, tolerálni a végsőkig...
Be kell gyakorolni a toleranciát, mert ha jönnek a követelőző, erőszakoló illegális (azonosítatlan kilétű) migránsok, akkor lesz mit tolerálni...

Szubrina 2017.03.02. 21:36:31

@martineden: Tősgyökeres budapesti vagyok és nagyon is művelt, veled ellentétben, ami a kis vitánkból tisztán kiderült.

Szubrina 2017.03.02. 21:39:47

@Reactor: nem leszólohgatós, hanem leszólÍTgatós, de nyilván neki sincs benne nagy tapasztalata a férfiak gyáva gecik. Nemrég egy riportban is megmondták, azért nem születik manapság elég gyermek, mert nincs apamodell.

martineden 2017.03.02. 21:40:44

Persze, persze emese, mostmar menj dolgozni a sarokra, mert a fonokod merges lesz, ha keves lesz a bevetel es nem kerul neki cigire. En is megyek ebedelni, mar fel egy is elmult.

martineden 2017.03.02. 21:44:32

@Szubrina: ,,Tősgyökeres budapesti vagyok"...nem, kis hazudos vagy. Ezt igy soha nem irja le senki aki odavalosi. Hanem igy, ..pesti vagyok, budai vagyok, torokbalinti vagyok, de azt nem mondjak , budapesti vagyok.

plokmi 2017.03.02. 21:44:42

Aki dohányzik a BÜDÖS!
Lehet magyarázkodni, meg felháborodni, meg 'jogom van hozzá'-zni.
DE AKI DOHÁNYZIK AZ BÜDÖS!

élhetetlen 2017.03.02. 21:45:17

@martineden: Igazad van, talán bélszkennert a buszra felszállás előtt, és aki a pacaltól fingana, azt nem engedjük fel, csak aki babtól, vagy karfioltól fingik, mert az nektek biztosan nem szag, hanem illat. Na, csá!

Szubrina 2017.03.02. 21:45:48

@martineden: látom neked csak a személyeskedésben van tapasztalatod, az hogy esetleg meggyőző érveket sorakoztass fel abban az ügyben, miért is kell a büdös bagósokat a buszsofőrnek tolerálni, az nem megy.

Szubrina 2017.03.02. 21:47:00

@martineden: éppen ez az, csak a vidékiek írják, hogy pesti, az nagyon prosztó.

Szubrina 2017.03.02. 21:48:02

@élhetetlen: bőven elég, ha a bagótól bűzlőket nem engedjük fel a többi utas érdekében, legyen külön buszjárat nekik, persze ritkábban és másik megállóból induljon, hogy ott büdösítsenek.

Szubrina 2017.03.02. 21:49:13

Örülök, h a szavazás állása is realizálódni látszik:)))

Reactor 2017.03.02. 21:53:31

@Szubrina: Kíváncsi leszek rá tényleg, hogy erről mit ír. Én sose voltam a nők kedvence, a szépség nem volt az erős oldalam (ne finomkodjunk: qva ronda vagyok), épp ezért meg se próbálkoztam leszólítgatni csak úgy á lá natúr bárkit, akit nem ismerek, hogy aztán a fél utca rajtam mulasson. Meg aztán, egy kis empátiával beleképzeltem magam a lány helyébe, és joggal gondolhatja azt ilyenkor az illető férfiról, hogy "na vajon hanyadik lehetek neki ma", vagy "mikor volt ez utoljára nővel". Mindent összevetve, nem tartom jó ötletnek.

Ja, és a szájvíz hasznos találmány, én is élek vele napi kétszer, és nincs bagószagom. Hasznos találmány, és 1 hónapig is elég, így maximálisan megér 2000 forintot. Akinek nincs igénye rá, hogy tiszta legyen, az meg úgyis szarik az egészbe, hogy bűzölög-e vagy sem, mert alapból prosztónak nevelték, és a mai világ ennek a mentalitásnak kedvez sajnos. Ugyanez igaz a saját fosában fetrengő csövesre is.

martineden 2017.03.02. 22:01:17

@élhetetlen: Kedves baratom, szerintem te felreertettel valamit.Lehet, hogy nem irtam eleg szajbaragosan?

martineden 2017.03.02. 22:03:52

@Szubrina: Monja ezt a varosba szabadult parasztlany.

Szubrina 2017.03.02. 22:05:37

@Reactor: Tényleg jó a szájvíz, de minden egyes bagó amit utána elszívsz felülírja sajnos és a ruhádon, hajadon, bőrödön, az nem segít. Viszont szerintem bosszantó minden csók előtt "várj egy picit bekapok egy rágót vagy kiöblítem a számat" milyen spontán élete lehet a bagós, nem bagós párosoknak.

Én nem úgy képzelem a leszólítgatást, hogy az utcán prosztó módjára letámadsz egy lányt, hogy "ínnye de szép vagy anya!". Hanem, amikor a buszon elkezdtek szemezni és konkrét visszajelzések vannak, szemkontaktus, utána szempillarebegtetés, hajigazgatás, elpirulás, tehát biztos lehetsz a dolgodban, de ezek a balfékek ekkor sem jönnek oda, saját tapasztalatból és mások elmondásaiból tudom. Múltkor volt olyan is, hogy állt a busz a megállóban és mellé állt egy autó, a sofőr egy helyes pasi volt és véletlenül összeakadt a tekintetünk és hosszasan néztünk egymás szemébe mélyen és egyikünk sem kapta el a tekintetét...tudom, hogy túl romantikus vagyok, de micsoda ismerkedős sztori lenne az unokáinknak, ha a busz után eredne vagy újabb lehetőségnél integetne, h szálljak le...a nők megvesznek az ilyen romantikus dolgokért...vajon miért olvasnak románákat, júliákat, BDSM mamipornókat, ha nem azért mert ezekben a férfiak, mindig valami bátor és izgalmas dologgal képesek meglepni nőiket, a valóságban meg büdöslábú ötlettelen, antiszexuáliskultúrájú, pornóra faszverő, minden alkalommal, ha adódik rá mód félelépő taplók

Szubrina 2017.03.02. 22:06:44

@martineden: Ha az lennék se lenne mit szégyellnem, de fővárosi vagyok, ha ez neked fáj, az számomra csak öröm.

martineden 2017.03.02. 22:14:03

@Szubrina: Hat azon nem lenne mit szegyelleni, amennyiben a kapanyelet eltunteted a szadbol.

Szubrina 2017.03.02. 22:27:17

@martineden: nincs kapanyél a számban, szofisztikált a stílusom.

Reactor 2017.03.02. 22:29:04

@Szubrina: Ez igaz, nyilván a szájvíz sem tart örökké, de az Orbitnál még mindig fényévekkel jobb (ahogy írtad, elég cink állandóan be-bekapni belőle, különösen randin). Azonkívül a szájvízről tényleg el is hiszem, hogy rendberakja a fogakat, minthogy az Orbit megelőzi a fogszuvasodást, és még indexel is hozzá :D
Felkelés után ám úgy szoktam, hogy elszívok 1 cigit, aztán jöhet a szájvíz, és akkor jól elvagyok egy aránylag hosszú ideig, legközelebb már csak ebéd után gyújtok rá (reggelizni nem szoktam, először ebédet eszek mindig).
A városban kerékpárral közlekedek, annyi autó füstöl körülöttem, hogy igazából a bagaretta ott nem oszt, nem szoroz. Tömeggel akkor megyek, ha nagyon muszáj, vagy ha Budapestre utazok, ott meg letudom a cigizést a Keleti előtt. Ha pedig végképp akkor jő a busz, amikor még dohányzok, inkább kidekkelem, de nem csinálom azt, hogy "jaj gyorsan még végigszívom oszt a füstöt meg kifújom az utastérbe". Vagy pedig várok még egy buszt, nem fogok abba a 15 percbe belehalni.

Errefelé elég gyakori a prosztómódú leszólítgatás, főleg a "szia cica, van gazdád?" című örökzöld slágert használják, de a füttyögés, cuppogás is gyakori. Azóta már nevet is kapott a jelenség, mint "kőművesfütty". A pornóval az a gond, hogy megrendezett, ezért nem javasolt pl. abból okosodni sem, mert kb. végig színészkedés az egész. De hát sok embernek egyszerűen eszébe sem jut, hogy a filmvászon nem valódi.

Szubrina 2017.03.02. 23:00:05

@Reactor: Így van, a férfiak egyenesen vakok, amikor pl. análba tolják a nőt valódi fájdalmas nyögéseket ad le sokszor, de a balga férfiak élvezeti nyögésnek látják. Olyan őszintétlenek a pornószínésznők, ez sokszor ki is derült régen, amikor még jelenet is volt, tiszta barátokközt, azt se hiszed el, amit kérdeznek, a szemükben meg dollárjelek, nem a kéj. Orgazmust is bemutathatnának, nem csak faszverést (ha persze el tudnának menni ilyen laboratóriumi körülmények között a nők) a női orgazmus igen is nagyon látványos, szabad szemmel is látható, nem csak a (ál)nyögésekre kéne alapozni a szexben, hogy volt-e vagy sem orgazmusa a nőnek.
Szintén saját tapasztalatból tudom, hogy kizárólag a pornóból szerzik szexuális ismereteiket, volt már szerencsém olyan faszihoz, aki azt se tudta mi az a csikló, illetve izgatás gyanánt a combtövemet masszírozta...borzasztó kellemetlen a tanárnőt játszani pont nekem, aki abszolút az alárendelt szerephez vonzódom, talán pont azért izgalmas számomra, mert ismeretlen az a miliő. Onnantól, hogy elmondok valamit, h így vagy úgy kéne csinálni, hidegen hagy, mert elvész a meglepetés izgalma számomra és már nem izgat fel a dolog, belőlem eddig csak más nők profitáltak.

Éppen ezt mondtam neked, nem ugyanaz a bunkó munkásos füttyögés, mint amikor valódi kontakat van egy lány és fiú között a srác ennek ellenére mégsem megy oda.

Egyszer nagyon, nagyon régen hülye voltam, két srác odajött hozzánk, mi lányok 4-en voltunk aug. 20. tűzijáték után, voltam vagy 16 éves és nekem az egyik nagyon elkezdte csapni a szelet, nekem bejött, de a barátnőim végig vágták a fejeket, húzták a szájukat hogy "ugye nem, tök ciki a pasi". Szóval emiatt leráztam, de még ma is bánom, pedig lehet semmi nem lett volna, de itt nagyon előtört a gátlásosságom, amúgy sem voltam biztos a dologban.

élhetetlen 2017.03.02. 23:12:19

@martineden: Igazad van, félreértettem. Ezt: „keletkezo vegtermek is”. Igen, az is benne van az emberben. Jó szöveg, azt sem lenne szabad felvinni a buszra a kifinomult hölgy miatt. Félrevittek a Szubrina szövegei. Bocs.

Szubrina 2017.03.02. 23:25:36

@élhetetlen: Saját faszságotok vitt félre, én a bagóbűzről pofázok, leszarom kiben milyen hányinger "étel" rohad, amíg nem bagószagú a ruhája.

David Carradine 2017.03.02. 23:33:37

@Szubrina: "Be kell gyakorolni a toleranciát, mert ha jönnek a követelőző, erőszakoló illegális (azonosítatlan kilétű) migránsok, akkor lesz mit tolerálni..."
Nem jönnek, nyugi. Őket is kinyírtam, mert őket is utálom, csak már nem fért ki annyi karakter egy kommentbe, ezért nem tudtam leírni! :D
Ha nem tűnt volna fel, akkor most leírom: én csak az ész nélküli szélsőségeket nem bírom, amikor valaki nem képes felfogni (mint jónéhány itt kommentelő), hogy az ő kis szűklátókörű, szubjektív igazságán kívül van még egy csomó más igazság, ami legalább olyan létjogosultsággal bír, mint az övé, esetleg a teljes világ működésének szempontjából fontosabb, magasabb rendű igazság annál. Tudod, volt ez a Jézus nevű csóka, ő mondta: "ne ítélkezz, mert magad is megítéltetsz", amit sokan szeretnek idézgetni, másokra mutogatva, de nem szívesen szokta magára vonatkoztatni senki. A túlzott kirekesztés, a minden mástól való elzárkózás, minden "másmilyen" elutasítása (mivel a világ csupa "másmilyenből" áll, ezért az ilyen ember örökös harcban áll az egész világgal) ugyanakkora baromság, mint a túlzott, feltétel nélküli tolerancia, a minden elfogadása kritika és értékítélet nélkül, csak mert mindenkinek joga van mindenhez, senkit nem szabad korlátozni semmiben (ez pedig egyfelől lényegében a saját értékek feladása, és öngyilkosság, ha valaki komolyan gondolja /vö.: "migránssimogatók"/, másfelől pedig - és ez a gyakoribb - egy hazug magatartásforma, ami arra szolgál, hogy az ember a saját deviáns, nehezen elfogadható normáit rákényszeríthesse másokra, és rendszerint csak addig tart, amíg magának az illetőnek is el nem kellene fogadnia valaki másnak az olyan jellegű devianciáját, ami meg az ő érdekeit sérti... na itt rendszerint kibújik a szög zsákból, és a nagy toleránsból hirtelen nagy kirekesztő lesz, és ő követeli legjobban, hogy hulljanak a fejek.) Felőlem aztán csomagolhatja a hülyeségét bármiféle ideológia mögé, utálom az elvakult fanatikus barmokat, akik nem látnak ki a fejükből. Ha ez a blog azon a címen futna, hogy "szívjunk el száz szálat naponta a jókedvünkért", és a kommentelők 99%-a arról áradozna, hogy milyen üdítő 20 centiről csecsemők és terhes nők arcába fújni a füstöt egy 6 légköbméteres zárt térben, vagy ha a "szivárványos melegedő" blog törzskommentelői értekeznének arról, hogy az a legfontosabb, hogy minél többet buzuljanak nyilvánosan, utcára vonulva, lehetőleg iskolák és óvodák látótávolságában, mert nekik joguk van hozzá, sőt büszkék arra, hogy ilyenek, hidd el, hogy megkapnák tőlem ugyanezt a karikírozást a megfelelő köntösbe csomagolva, mert semmivel sem tartanám különbnek őket a nemdohányzóknál, akik minden dohányost azonnal likvidálnának szívük szerint. Tehát visszakanyarodva a gondolamenet elejére még egyszer nyomatékosításképpen: amit én nehezen tudok elviselni, az az emberi tudatlanságból fakadó kicsinyesség, szűklátókörűség, önhittség, önzőség, hogy egyesek mérhetetlen ostobaságukban és tanulatlanságukban képtelenek felfogni, hogy milyen kis porszemek az Univerzumban, magukat az Isten Világbíró szerepébe képzelve minden élőre igaz diszciplínaként hirdetik melldöngetve sekélyes élettapasztalataikra és nyomorúságos vágyaikra épülő szubjektív kis belső igazságaikat, ami igazából csak egy a 7 milliárd ember szubjektív kis belső igazsága közül, így rajtuk kívül annyira nem is érdekel senkit, meg pont annyit is ér, mint bármelyik másik emberé, semmivel sem többet. És ez természetesen csak az én véleményem, ami meg szintúgy annyit ér... ;)

Szubrina 2017.03.03. 07:24:13

@David Carradine: Nem hinném, hogy a dohányzás egy születési rendellenesség lenne, ami levetkőzhetetlen. Egyébként is lenne létjogosultsága, amennyiben a dohányzó személy felfogná, h a nem dohányzás senki számára nem zavaró, a dohányzás viszont a nemdohányzók számára bizony, nem kicsit zavaró. Ergo, ha rágyújt tartsa be a törvényeket és csak olyan helyen gyújtson rá, ahol lehet, azonban saját tapasztalatból tudom (nem elő, utóítélet) hogy a pofámban szoktak rágyújtani a buszmegállóban, ahol egyébként is tilos. Gondolj bele, nem szörnyű, hogy az emberekben nincs meg ez belső indittatásból, törvény rendeletekkel kell és, ha nincs szankció szarba veszik, sőt, ha szankció van akkor is?

Sajnos a dohányzással együtt jár egy fajta mentalitás, egy amolyan önző, olyan nemtörődöm, hiszen, ha nem érdekel valakit a saját egészsége, miért érdekelné másé, ne adjisten a bolygóé? Pl. amikor leveszi a cigis dobozról a celofánt, akkor véletlenül elejti, aztán rágyújt úgy, hogy közben nem is gondol erre, de néha igen, h akit zavar az majd arrébb megy, aztán, amikor elszívta eldobja a csikket, mert MÁS IS ELDOBJA ezzel jogossá téve a szemetelést, ami szintén törvénybe ütköző. Nem zavarja, ha büdös a ruházata, hisz nem tehet róla, mert dohányos, mindenki tűrje el, de rosszabb esetben eszébe sem jut, h bűzlik, mint a gyárkémény (példa. posztoló). Aztán, amikor kifogy a doboz, minek cipelje, eldobja, elvégre is ez papír, majd lebomlik. Sajnos ezen szemeteket bizonyítékokkal is alá tudom támasztani. Őszintén mondom életem 35 évében még soha nem láttam olyan bagóst, aki egy kis fémtárcába gyűjtötte volna a csikket.
Most mondd az nem szélsőséges, amikor valaki ilyen mértékben leszarja a többi embertársát, miért kell nekem kedvesen, jó szívvel elfogadnom, talán szerinted a dohányosoktól, piásoktól, drogosoktól, szerencsejátékfüggőktől olyan színes ez a világ?

Abban az esetben, ha távol mennének az embertársaktól rágyújtáskor, nem szemetelnének, csikket sem és odafigyelnének a leheletükre, öltözködésükre, igen is el tudnám fogadni, hogy léteznek.

Kamu hittanban meg végképp nem hiszek, bocs, de nekem elég különös, hogy minden vallásnak tök más Istene van, de mind szerint csak az az egy és mindenható van, meg a Biblia biztos szép mendemondákból összeollózott valami, de én úgy gondolom azok a dolgok, amikben HINNI kell azok régen rosszak.

Advanced Flight 2017.03.03. 14:28:40

Fantasztikus, ahogy körvonalazódik a PC-terror csoportdinamikája. Lássuk: nem lehet kritizálni az ordítozó, verekedő cigókat, a zabáló, izzadó, büdös dagadékokat, a saját szarukban fetrengő csöveseket, a kutyájukat az utcára szarató kutyatulajokat, és persze a minden közlekedési szabályt magasról leszaró bringásokat sem. Ők a védett csoportok.
Ellenben a társadalom minden dühe a dohányosok ellen irányul, mert most ők a bűnbakok. Mindenért. Nem a kutyaszar a baj az utcán, vagy a hányás, á, az direkt jó: a csikkek. Igen. Az a baj. Azok a kis fehér papírfecnik. Ha abba belelépsz, annyi neked.

Ez pont olyan, mint a skandinávoknál. Védett csoport a nigger, az arab, az cigó, paki, indiai stb. Őrájuk egy rossz szava nem lehet senkinek. Ezért jobb híján basztatják a senkinek nem ártó, fehér lengyeleket, cseheket stb.

Szubrina 2017.03.03. 18:36:48

@Advanced Flight: Na ácsi, ácsi, most már a büdös bagós is a védett csoport tagja? A soha a büdös életben el nem bomló eldobált csikkel (ami szted papírfecni???) meg a rohadó pofájával és hányingert keltően büdös ruházatával?
Úristen bazmeg...

fillérbaszó vadász 2017.03.03. 20:34:02

@Szubrina: "bőven elég, ha a bagótól bűzlőket nem engedjük fel a többi utas érdekében, legyen külön buszjárat nekik, persze ritkábban és másik megállóból induljon, hogy ott büdösítsenek."

Nagyon jó ötlet. Sőt legyen csak kövéreket szállító busz, és csak banyatankos nyuggereket szállító busz. Majd jöhet a csak cigányokat szállító busz.
Sőt sok kapcsolatban élő csaj nem szereti, ha férfiak megbámulják, tehát legyen csak nőket és csak férfiakat szállító busz.
Te egy zseni vagy ezzel a nagyszerűen kivitelezhető ötleteddel.

2017.03.03. 21:16:00

@fillérbaszó vadász: elég lenne egy külön járat, amelyik a baszatlan, szűklá

David Carradine 2017.03.03. 22:22:14

@Szubrina: Az a bajom az álláspontoddal, hogy egy tulajdonság, rossz szokás alapján címkézel, és elítélsz egy embert, egy kalap alá veszel mindenkit, akire ez az általad el nem fogadható tulajdonság jellemző, sőt ez alapján az egy szokás alapján mondasz róla ítéletet. Aki dohányzik, az nem elég, hogy büdös, biztosan szemetel, nem tiszteli embertársait, sem a természetet, felelőtlen, lop csal, hazudik, egyéb aljasságokra is képes, innentől már nem is lehet "rendes" ember. Gondolom, nem dohányzol. Ezért nyilván irritál egy csomó dohányos, aki átlépi az ingerküszöbödet azzal, hogy nem tartja be a törvényeket, szemetel, zavar a füst és a cigaretta szaga. Hidd el, hogy van egy másik csomó dohányos, akik nem így hódolnak szenvedélyüknek, csak őket egyszerűen észre sem veszed, mert nem lépik át az ingerküszöbödet, mivel nem sértenek törvényt, nem dohányoznak tiltott helyen, nem büdös a ruhájuk, mert nem dohányoznak zárt térben, nem szemetelnek, nem büdös a szájuk, mert erre is odafigyelnek. Elmész mellette az utcán karnyújtásnyira, és észre sem veszed, hogy dohányos, mivel nem ismered, és éppen nem lóg bagó a szájából. Ezért írod azt, hogy a dohányosok 90%-a ilyen, meg ilyen… Ja, hogy amit nem érzékelsz, azt nem is tudod számba venni. Ugyanakkor rájuk is kiterjeszted a rendkívül sarkított véleményed, en bloc beszélsz minden dohányosról, mert szerinted csak ilyen dohányos van. Persze ha Téged zavar a bagószag, nem kötelező leülni a dohányos mellé, szíved joga, szabad országban élünk, csak ne akarj már mást kitiltani a tömegközlekedésből (ahogy azt fentebb írtad), aki ugyanúgy fizet érte, mint Te, és nem szegi meg az adott közlekedési vállalat utazási szabályait, mert az nagyon nem a Te hatásköröd. Én például kifejezetten utálom a pemetefű cukorka szagát, egyenesen beokádok tőle, a falat tudnám kaparni kínomban, ha megérzem, és az kb. 2 méterről biztosan üt az azt szopogató ember szájából. Azért még nem jutott eszembe, hogy az ezzel élőket bárhonnan is kitiltsam. Azzal az okfejtéseddel, hogy a dohányos a törvényeket betartva, és a nemdohányosokat lehetőség szerint ne zavarva dohányozzon, semmi bajom sincs, azzal egyet értek. Az alábbiakkal viszont nem:
„Sajnos a dohányzással együtt jár egy fajta mentalitás, egy amolyan önző, olyan nemtörődöm, hiszen, ha nem érdekel valakit a saját egészsége, miért érdekelné másé, ne adjisten a bolygóé?” Hát Te, mint nemdohányzó, nyilván szakavatott tudója vagy a dohányos lélek tükrének, a dohányosok mentalitásának, világlátásának. Az összes dohányosénak, akik nyilván mind egyformák, és csak úgy tudnak viszonyulni a világhoz, ahogy az Te, a nemdohányos elképzeled. Ez az érvelés végletesen egyszerűsít, sematizál, és semmiféle alapja nincs, mivel nincs olyan, hogy „a dohányos”. Az ember egy kicsit összetettebb ennél. Van egy csomó (Magyarországon vagy 3 millió) ember, aki dohányzik, ezen felül meg mindegyik különböző világlátással rendelkezik, más az értékrendszere, másként fordul saját belső világa és a külvilág felé, sokkal több minden határozza meg ezt, mint az, hogy dohányzik vagy sem. A dohányzás nem határozza meg az ember világlátását, más sokkal fontosabb tényezők viszont igen, amik alapján ki lehet mondani például azt, hogy két ember „rokonlélek”, hasonlóan gondolkodik a világról, és az egyik lehet éppen dohányos, a másik meg nem, míg két dohányos közé, csak mert mindketten dohányoznak, nem lehet ebben a témában automatikusan egyenlőségjelet tenni, ez a világ legnagyobb stupidsága. De tekintsünk el a dohányzástól, maradjunk az önpusztító életmód (ennek a dohányzáson kívül sok formája van) és a külvilághoz való viszonyulás kérdésénél. Annak, hogy az ember mennyit foglalkozik a saját egészségével, semmi köze nincs ahhoz, hogy hogyan viszonyul a környezetéhez, a külvilághoz, embertársaihoz, sőt érveléseddel ellentétben pontosan egy fordított viszonyrendszert lehet inkább felállítani. Minden embernek egy adott kultúrkörben, társadalmi közegben átlagosan kb. hasonló energiaszint és mozgástér adott az életében, és mindenki maga dönti el, hogy azt mire fordítja. Inkább jellemző az meglátásom szerint, hogy akik túlzottan magukra, a saját egészségükre koncentrálnak, azok individualista, egocentrikus, introvertált figurák, energiáik jelentős részét erre fordítják. És mivel túlságosan is magukkal foglalkoznak, a külvilágot inkább csak negatívumként élik meg, zavaró tényezőként, ami őket az ebbéli tevékenységükben kifejezetten gátolja, akadályokat gördít eléjük (ne sértődj meg, de minden ezen poszthoz fűzött kommentedből süt ez a mentalitás).

David Carradine 2017.03.03. 22:25:23

@Szubrina: Mások meg nem annyira magukkal foglalkoznak, hanem a külvilággal, a környezetükkel, arra fordítják az energiájukat, a saját létezésük (abban természetesen egészségi állapotuk is) inkább háttérbe szorul. A külvilág felé fordulás pedig nem azonos azzal a gyermeteg és felszínes nézőponttal, hogy „jaj nehogy már büdösnek találjanak az embertársaim, mert milyen cikimáraz”, mert ez szintén egy egocentrikus látásmód, hiszen arról szól, hogy „én”, meg „engem”. Most utalhatok tudósokra, kutatókra, felfedezőkre, nagy gondolkodókra, művészekre, önmagukat embertársaikért feláldozó, elégető karitatív segítő emberekre, akiknek fő céljuk az értékek létrehozása, közvetítése, a világ előbbre vitele. Akik sokkal több energiát fordítanak erre, mint saját magukra, ami mellett természetesen háttérbe szorul, jelentéktelen lesz az egyén, az ego létezése, ennek a létezésnek milyensége, nem olyanokról, akiknek addig terjed a világa, hogy ők saját magukról milyen képet akarnak, tudnak közvetíteni a külvilág felé. Jó, most direkt nagyot mondtam, hogy fokozzam a példa súlyát, de ez a fajta mentalitás nyilván létezik az átlagember szintjén is. „Most mondd az nem szélsőséges, amikor valaki ilyen mértékben leszarja a többi embertársát, miért kell nekem kedvesen, jó szívvel elfogadnom, talán szerinted a dohányosoktól, piásoktól, drogosoktól, szerencsejátékfüggőktől olyan színes ez a világ?”
Nem a dohányosoktól, piásoktól, szerencsejátékfüggőktől lesz színes a világ. A világ az értékes és érdekes emberektől lesz színes, és ezek az emberek esetenként tartozhatnak a fentebbi kategóriákba, vagy nem tartoznak oda, a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Már megint a szélsőségek felé sodródsz, és borzasztó felszínesen egyszerűsítesz és általánosítasz. Egyetlen tulajdonság alapján hirdetsz ítéletet olyan dologban, amely tulajdonságnak semmi köze sincs ahhoz, amiben Te rangsort akarsz felállítani. Az álláspontod a fentebbiek szerint az, hogy a dohányos, etc. ember csak azért mert az, alapvetően értéktelen, és érdektelen, mert számodra csak ez a tulajdonsága az, ami számít, illetve hogy ha már ez a szerinted negatív tulajdonsága megvan, akkor már nem is lehet neki pozitív, ki van zárva a versenyből. Ez egyszerűen nevetséges. Most kezdjem el sorolni, hogy hány „nagy” ember volt bagós, piás, drogos, egyéb szenvedélybeteg, élt önpusztító életet, de (sok esetben önpusztító élete miatt rövidebb) életében 20-30-40 év alatt olyat tett, ami fenekestől forgatta fel az egész világot, korszakokat határozott meg a tevékenységi területén, legyen az politika, tudomány vagy művészet? Napestig nem érnék a végére. Állítsuk őket szembe mondjuk Józsi bácsival, aki nem dohányzott (és ezért nem volt büdös, ami ugye lényeges szempont), nem ivott, nem drogozott, nem kártyázott, és ezért nagyon egészségesen elélt 90 éves koráig (vagy meghalt 50 évesen infarktusban vagy rákban, mert ilyen is van), és a családi vagyont sem herdálta el, de ezen kívül semmi mást nem lehet róla elmondani, mert a környezetét a puszta létezésének tényén kívül meg sem karcolta semmivel, mert amúgy két szalmaszálat sem tett keresztbe életében? Vagy állítsuk szembe őket más „nagy” emberekkel, mert úgy azonos kaliber. Legyünk igazságosak, ugye? Akkor mondok egy olyan embert Neked, aki antinikotinista (bréking: nem volt büdös!) és absztinens volt, ráadásul vegetáriánus, vagyis az eszményi egészségtudatos, környezettudatos (mert valamiért Te meg vagy arról győződve, hogy a dohányzás az emberiség által elkövethető legnagyobb környezetszennyezés – súgok: nem az -, amit nyilván alá is tudsz támasztani mindenféle szakirodalommal) ember a számodora, és igen, ő is fenekestől forgatta fel a világot, most is mindenki ismeri a nevét, alapjaiban befolyásolt mindent, amit Te most éppen látsz magad körül, szóval nem volt éppen akárki, hanem igazi ász. Őt úgy hívták, hogy Adolf Hitler.
Ezzel nem arra akarok kilyukadni (mielőtt félreértenél), hogy az elméleteddel ellentétben pont az az értékes ember, aki bagós, drogos, piás, aki nem, az meg értéktelen, nem megyek le erre a szintre az érvelésben, ne aggódj. Hanem pont arra, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, és a Te állásfoglalásod mennyire nevetséges és tarthatatlan, mert egy ember értékeit, életét, szűkebb-tágabb környezetében betöltött szerepét nem lehet megítélni egy káros vagy kellemetlen szokása alapján (akkor sem, ha Neked csak ennyi esik le ebből az emberből, mert mást nem is látsz-tapasztalsz belőle). Téged ez a fajta ítélkezés sokkal inkább minősít, mint azt a másik embert az ő (számodra még oly kellemetlen) szokása, ezt hidd el.

David Carradine 2017.03.03. 22:26:52

@Szubrina: „Kamu hittanban meg végképp nem hiszek, bocs, de nekem elég különös, hogy minden vallásnak tök más Istene van, de mind szerint csak az az egy és mindenható van, meg a Biblia biztos szép mendemondákból összeollózott valami, de én úgy gondolom azok a dolgok, amikben HINNI kell azok régen rosszak.” A fentiek után azon már nem is csodálkozom, hogy nem fogtad fel, hogy én miért hoztam fel Isten nevét, és nem sikerült értelmezned a gondolatmenetemet. Csak röviden arról, hogy az a Te dolgod, ha nem hiszel vallásokban (én sem), attól még hiszel, akkor is, ha döngeted a melled, hogy mennyire maradinak tartod azt, hogy valaki csak úgy hisz valamiben, mert Te ennél sokkal felvilágosultabb vagy. A materializmus, az ateizmus és a tudomány világa iránti elkötelezettség ugyanolyan hit, mint a vallásos hit, semmivel sem különb. A legtöbb ember, aki ebben hisz, tényleg csak hisz, mivel az emberek 99,9%-a nem rendelkezik olyan szintű tudományos képzettséggel (mert nem atomfizikus, kémikus, csillagász), hogy ezt teljes valójában meg is tudja érteni. Ráhagyatkozik arra, ahogy azt számára relatíve felfogható, egyszerűsített formában az iskolai oktatás keretében tanítják. Elhiszi, hogy ez így van, mert a „tudósok” (a vallásos hitnél ezek a papok) ezt mondják ezekről a dolgokról. Vagyis hisz. Az átlagember tudja azt, hogy ki volt Einstein, köti is a nevéhez pl. a relativitáselméletet, még esetleg azt is tudja, hogy az röviden E=mc2, de azt, hogy mi az E, mi az m, mi a c, az miért van a négyzeten, és ez miért egyenlő, és miért ez a relativitás elmélete, azt többnyire már nem. Ebben a kontextusban az E=mc2 és a „Miatyánk ki vagy a Mennyekben…” közé lehet egy egyenlőségjelet tenni. Ebbe most annyira nem mennék bele (más fórumon szívesen), abba meg már tényleg nem, hogy ezen felül is miért vonok párhuzamot az elméleti tudomány és a vallások közé, mert elkanyarodik a blog témájától, térjünk vissza oda, hogy mit is értettél félre.
Amikor én azt írtam, hogy „amit én nehezen tudok elviselni, az az emberi tudatlanságból fakadó kicsinyesség, szűklátókörűség, önhittség, önzőség, hogy egyesek mérhetetlen ostobaságukban és tanulatlanságukban képtelenek felfogni, hogy milyen kis porszemek az Univerzumban, magukat az Isten Világbíró szerepébe képzelve minden élőre igaz diszciplínaként hirdetik melldöngetve sekélyes élettapasztalataikra és nyomorúságos vágyaikra épülő szubjektív kis belső igazságaikat”, az konkrétan egyáltalán nem Istenről szól (ha van, ha nincs), nem vagyok én hittérítő amúgy sem, magasról teszek rá, hogy ki miben hisz, nem hisz, mindenki döntse el maga. Amit Te úgy értelmeztél, hogy én felháborodok azon, hogy az ember a Mindenható Isten elé akarja helyezni magát, aki majd ezért biztosan lesújt rájuk dörgő villámaival irgum-burgum, Szodoma és Gomora meg Jerikó, meg Bábel-tornya, annak semmi köze sem a Bibliához, sem egyik valláshoz, Istenhez sem. Ez valójában azokról a stupid emberekről szólt, akik a saját vacak kis békaperspektívájukból sekélyesen szemlélve, kevés élettapasztalatukkal, emberismeretükkel, egybites, egyoldalú, sematikus, egocentrikus gondolataikkal elhiszik magukról, hogy ők minden jónak és rossznak tudói, kvázi istenek, akik megfellebbezhetetlen és egy igaz ítéletet hirdethetnek, mert annyira tudatlanok, hogy képtelenek felfogni, hogy sokféle igazság létezik, és ezek nem feltétlenül azonosak az ő kis igazságaikkal. És pont ezen tulajdonságaik miatt hiszik ezt el, mert egy náluk szélesebb látókörű, értelmesebb ember tele lenne kételyekkel, árnyaltabban szemlélné a dolgokat, megpróbálna mások nézőpontjába is belehelyezkedni, az egészet egy nagyobb, többszereplős rendszerben vizsgálná, és nem merne, nem is tudna ilyen sziklaszilárdan, feketén-fehéren ítéletet hozni valamiről, amire csak ennyi rálátása van. Ennyi.

Reactor 2017.03.03. 23:20:27

@fillérbaszó vadász: A cigány meg a magyar állnak a zebra mellett, egyszercsak egy piás vezető elcsapja mindkettejüket. Hevernek a járdán, jajgatnak, várják a mentőt, meg is érkezik. A magyart hordágyra rakják, beteszik a mentőbe, a cigánnyal nem foglalkoznak. Az szóvá is teszi, hogy őt miért nem látják el.
Az egyik mentős megkérdi a cigánytól:
- Látod milyen színű a mentőautó?
- Há' de látom, há' fehér.
- Na látod, érted majd jön a fekete mentő...
:DDDDDD

@Szubrina: Jó volt ezt elolvasni, sok lány panaszkodott, hogy szerintük egyre több pasas szocializálódik pornón, mert rengeteg olyan kívánságuk van, amit valóban csak pornósztárok csinálnának meg több ezer dezsőért, és egy centtel sem kevesebbért. Úgy néz ki, ez a jelenség túlságosan elterjedt, akárcsak a prosztó leszólítgatás meg utánafüttyögés. Beismerem, én se vagyok túl nagy lepedőakrobata, úgyhogy kifejezetten szerettem a "tanárnőket". :D
Ám kifejezetten vicces volt olvasni a béna pasasok próbálkozásait nálad :D ha van még ilyen, elmesélheted, úgyis ritkán jut az ember szórakozáshoz :)))

Homár Hilda 2017.03.04. 09:23:22

@Szubrina: de biztosan te is láttál már a buszmegállótól 5 és fél méterre cigizőket, ugye?

Szűcs Viktor 2017.03.04. 09:51:00

"de mindig kínosan ügyeltem arra, hogy senkit ne zavarjak ezzel. Buszmegállóban, aluljáróban, illetve emberek közt soha nem gyújtottam rá - még akkor sem, amikor az ilyesmi nem volt tilos. És ugyanez igaz a csikkek eldobálására is. Ha végképp nincs a környéken szemetes, akkor csatornába dobom, de soha nem az utcán szórom szét." - Ez az ember egy szent: Ne bántsátok!! ... :D

2017.03.04. 11:12:57

@David Carradine: EZ valami gyönyörű volt! Rajongód lettem, de tényleg.

valkyre 2017.03.04. 11:17:12

@Szubrina: "Imádom ezt a libsi dumát én úgy tudom, hogy mindenkinek addig terjednek a jogai, amíg azzal nem sérti másét."
Gondolom az "imádom" alatt ironizálsz, bár nem szükséges, mert teljesen osztom azt amit tudni vélsz- Bár, én sem tudom pontosan hogy fogalmaz a jog, de nekem ez attól függetlenül (is) működik vhogy talán(?) empatikus úton.

"Azaz a dohányosoknak tilos lenne nemdohányzók közelében rágyújtani, de ezt maguktól kéne tudniuk, h félrevonulnak.
Egyetértek, ezzel is. mellesleg a szabályozás is az egyre szigorúbb tiltások/elkülönítések felé tartanak. Nincsen ok - szerintem - ezügyben sem az elégedetlenségre.

"Továbbá nem hiszem, h bárkinek is tolerálnia kéne a bagószagú kabátot, ha valaki emberek közé megy, akkor legyen tiszta és ápolt vagy menjen ő egyéb járművön."
Mindenkinek kicsit/nagyon más a tolerancia szintje. Illetve lehet, hogy nem szívesen teszed, de többé kevésbé te is tolerálsz nap mint nap egy csomó dolgot valamennyire, gondolj csak bele. Nem kell messzire menni, maradhatunk a levegő minőségénél/tisztaságánál... (!) Annak ellenére, hogy itt ott szóvá teszed, meg puffogsz magadban igen is tolerálod. meg még sok mást is, mindannyian napról napra :) Nekünk magyaroknak szerintem (túl?) nagy a toleranciaszintünk.

"Nem a tiszta higiénikus illat az alapállapot, miért az szálljon le, menjen taxival, aki nem változtat a szagon, szerintem fordítva ülsz a lovon."
De az, szerintem is; de ez is relatív, ebben sem vagyunk ugyanolyanok. sokan hasonlók, vagy így vagy úgy... Nálunk így pozicionálódott a tömegközlekedés, azért nem megyünk oda a legtöbben szólni a hajléktalannak és/vagy a bagószagúnak, meeert...ez van.

Szóval, vagy csak szimplán félreértesz vagy van ott még némi libsi kényszerképzet+fóbia is. Titkon a legtöbben elég nagy libsik vagyunk ;) bár lehet néha fordítva ülünk a lovon. ja

Szubrina 2017.03.06. 18:58:20

@fillérbaszó vadász: Nem is lenne rossz, de maradjunk csak az eredeti elképzelésnél, szállítsák külön a büdös bagósokat...jaaaaaaaaaaaaaaaaaaj tényleg ilyen már volt a vonaton...de érdekes tán másnak is volt rá igénye...ma pedig már tilos bagózni rajta...persze ez se a kocsikon, se a peronon dohányzókat nem rettenti el, hiszen ki a faszt érdekel a többi ember.

Szubrina 2017.03.06. 19:02:19

@David Carradine: "Elmész mellette az utcán karnyújtásnyira, és észre sem veszed, hogy dohányos, mivel nem ismered, és éppen nem lóg bagó a szájából."
Ember, legyünk már tisztában a tényekkel, te őszintén láttál már bagóst, aki az utcán nem dohányzott folyamatosan? Beszarok a röhögéstől.
Valóban vannak olyan dohányosok, akiket nem veszek észre, hiszen aki nincs a 20-30 méteres körzetemben az valóban nem zavar, de ez nem azt jelenti, h ők nem dobják el a csikket, a nejlont és a cigisdobozt, ha kiürül, csak annyit jelent NEM LÁTOM, amikor megteszik.
Őszintén láttál már bagóst, aki a csikket elnyomta egy kis fémtárcába, majd beleejtette?
Persze, mondjuk az az társadalom a felelős, mert nem mondta el a bagósoknak még a legelején, h ezt így kell...mert magától nem juthat eszébe mi?

Szubrina 2017.03.06. 19:05:17

komolyan geci, te a Holdon élsz?
" Persze ha Téged zavar a bagószag, nem kötelező leülni a dohányos mellé, szíved joga, szabad országban élünk,"
Utaztál te már BKV járaton??? Sztem még soha...szóval nem ülök le mellé, aha...hát én olyan járatokon utazok, ahol szardíniaként összezsúfolódunk, tehát nincs választásom éppen ezért lenne ez egy fontos kérdés, amit nem ártana új alapokra helyezni.

Szubrina 2017.03.06. 19:12:47

@David Carradine: Hiába hiszed, h emberek szokásaiból, hajviseletéből, öltözködéséből nem lehet levonni konzekvenciát, de igen is lehet. Pl. én tetováltakkal sem vagyok hajlandó szóba állni...olyan egyszerű oknál fogva, hogy a tetováltatás, mint műfaj együtt jár bizonyos értelmi képességekkel, ezek igen alacsony képességek és ez igaz a dohányosokra is. Aki dohányzik az befolyásolható, gyenge ember, nem tudja az őt ért stresszt kezelni, belemenekül a függőségbe, miért is ne tenné, hiszen mások is (birka effekt). értsd már meg, h nem lehet kulturáltan dohányozni, egyszerűen paradoxon. Nem tud úgy bagózni, még egy mindentől több kilométerre lévő mezőn sem, hogy azzal ne károsítsa bárki más oxigénjét.
Én már azt várom, amikor mindenhol kamera lesz és mint A pusztítóban, majd megbírságolják ezeket a büdös parasztokat a szemetelésért, de azért is, ha illetéktelen helyen gyújt rá.
Szart se ér a szabadság, ha mindig csak visszaélnek vele ilyen bagós gecik a nem dohányosok kárára, legyen akkor szigor és rend.

Szubrina 2017.03.06. 19:30:59

@David Carradine: Ugye nem haraxol meg, ha nem olvasom végig az irományaidat, nyithatnál egy blogot a témában, sok lájkot kapnál a bagósoktól.
" A külvilág felé fordulás pedig nem azonos azzal a gyermeteg és felszínes nézőponttal, hogy „jaj nehogy már büdösnek találjanak az embertársaim, mert milyen cikimáraz”, mert ez szintén egy egocentrikus látásmód, hiszen arról szól, hogy „én”, meg „engem”."

Így van a külvilág felé fordulás azt jelenti, hogy odafordulnak a nembagósokhoz a bagósok és rájuk fujják azt a geci füstöt és itt nem csak az ő hanem a többi ember egészségi állapotára szeretnék kilyukadni.

Mondhatnám neked, hogy én azt sem szeretem, h az emberek gyógyszerrel tömik magukat, mert ha azt hiszed szart se tartozik rám gecire tévedsz...beszedik a gyógyszert, aztán kiszarják, kipisilik abba a vízbe, ami némi fizikai és vegyi tisztítás után az én csapomból csörgedezik...konkrétan ezek az emberek is felelőtlenek és mélységesen buták, mert ahelyett, h (most már itt az internet, minden barom telefonján is) utána olvasnának a valóságnak, érdekeknek, inkább azzal érvelnek "az orvos azt mondta" "mások is szedik" stb...

Szomorúnak tartom és ha valaki végre olyan értelmes gondolatokkal, véleménnyel jön elő mint én az lenne a legkevesebb, h megköszönjétek, h végre nem egy begyöpösödött barom, végre valaki akit nem csak a maga tyúkszaros élete érdekel, hanem másoké is, a közös érdek.

Sajnos vannak dolgok, amiken nem lehet szép szóval változtatni, ezért lenne egy-két fasza megoldásom a dohányzás megfékezésére és ez visszatartó erejű is lehetne a még rá nem gyújtottaknak.

Szubrina 2017.03.06. 19:33:18

@David Carradine: Sajnálom, de képtelen vagyok ilyen hosszú egybefüggő szövegeket elolvasni, nem tud benne kapaszkodni a szemem, a monitorra meg mégsem fogom odarakni az ujjamat vezetőnek...talán majd legközelebb tördeled!

Szubrina 2017.03.06. 19:42:59

@Reactor: Neked lehet, h ez szórakozás, de számomra olyan fokú szenvedés, hogy az elmondhatatlan...ezért hát el is menekültem a normál szexualitás világából a "mesterekébe".
Számomra a FÉRFI, az már testalkatából is (széles váll, magasság, szőrös mellkas) az erőt és a biztonságot sugallja (még nem találkoztam ilyennel). Szóval, aki támasz, aki megvéd stb...ehelyett a mai férfiaknak, legalább is, akikkel én találkoztam vagy már születésétől fogva nincs szőre vagy ha van, akkor borotválja, alacsonyak, becstelenek...
Szóval gondoltam, majd egy domináns (BDSM)...hát benéztem...kiderült, h a domináns annyit jelent, hogy ugyanolyan csirke, mint a többi anyámasszonykatonája, kivéve, hogy ha becsukódik a hálószoba ajtaja, akkor kikötöz és ugyan olyan ügyetlenül, mint nem dominánsnak kikiáltott társai próbál érvényesülni a szexben, mint az internetes pornó csillagos ötösre végzett tanítványa...valahogy nekem ez az y generáció, aki az én korosztályom, annyira nem gyere be, az öregebbeknek meg már rohadnak a fogaik...nincs hozzájuk gusztusom...marad a cölibátus...

Szubrina 2017.03.06. 19:44:59

@Homár Hilda: Még soha, ellenben a buszmegálló mögött, 2 méterrel, ahol a bicikliúton vezet az utam ott annál többet. Ha egy nem átverős webshopból eccer sikerül beszereznem egy nem hibás GoPro-t videóval is bizonyítom nektek az állításaimat is.

Szubrina 2017.03.06. 19:49:36

@valkyre: Kezdjük ott, h teljesen normális, iskolába járt, családban nevelkedett emberek számára evidens dolgok, pl. nem szarunk az utcán a másik orra alá gatyánkat lehúzva, miért kell törvényekkel szankcionálni, h valaki ne bagózzon a másik orra alá és még meg is szegni ezt?
Nincs ok elégedetlenségre???

Reactor 2017.03.07. 02:03:36

@Szubrina: Én ezt értem, már csak ezért se járnál jól velem:) csak érdekelt volna pár esettanulmány, hogy estek pofára nálad a pasik :D ezeken mindig jót mulatok (NEM rajtad!) :D

Manyecska. 2017.03.07. 10:05:56

@Szubrina: asszony, a szenvedélybetegek a legjobbak az ágyban , nóóóóóórmális???? :D
jóhogynem a hamvasztást is be akarnád tiltani:) /párdon!/ a kikötözős szex is akkor az igazi ha kikötözés után rágyújtod a hálót!! mindig mondom nem értem miért ellenkezik..:D !!

Manyecska. 2017.03.07. 10:13:39

@Reactor: :D hát gyere, szívesen látunk!:) offtéma de nekem a kollégáim közül kerültek ki a pasijaim-kivéve a férjem-:)

Manyecska. 2017.03.07. 10:26:08

@Reactor: Te nem vagy kvaronda, honnan veszed ezt???? Egy pasim se volt szép viszont sármos mind !! Ezt a szokásom tartom is!!:D amúgy mennyi cigit szívtatok el már nálunk mégse szóltam én már megszoktam Ákos láncdohányos egyszer nikotinmérgezést kaptunk éjjel a kisszobában valami teveszarost szívott éjjel háromig amíg írogatott és nem volt nyitva az ablak arra ébredtem hogy hányingerem van, de aztán elterelte a figyelmem :D

Szubrina 2017.03.07. 12:23:25

@Manyecs: Nem hinném, h jobbak a szenvedélybetegek, egy láncdohányos sztem ba*ás közben is csak a cigiről ábrándozik, sőt lehet arra áll fel neki.

Szubrina 2017.03.07. 12:24:47

@Reactor: Ezért nem járnék jól veleeeed? Bocs, melyikünkben is merült fel ennek lehetősége?

Manyecska. 2017.03.08. 13:40:10

@Szubrina: :DDDD, nem tud közben is cigizni kipróbáltuk :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.08. 14:12:08

@Manyecs: Szása hazakeveredett a Nagy Honvédő Háborúból, jól megdöngette az asszonyt, majd levette a sílécet.

Szubrina 2017.03.08. 19:09:43

@Manyecs: Nem tudja szívni, de rá gondolni és arra izgulni sajnos de....

David Carradine 2017.03.09. 08:07:52

@Szubrina: "Ugye nem haraxol meg, ha nem olvasom végig az irományaidat, nyithatnál egy blogot a témában" Nem haragszom meg, bár ha már én vettem a fáradságot arra, hogy elolvassam és értelmezzem azt, amiket Te írtál, úgy lenne az illendő, hogy Te is így cselekedj. (Már csak azért is, mert elsőként személy szerint Te szólítottál meg engem, vagyis Te indítottad a kettőnk közötti vitát...) Ezen persze éppenséggel nem lepődök meg, mivel én viszont elolvastam a Te írásaidat, és értelmeztem is, szóval tudom azt, hogy részedről mire számíthatok. Blogot nem indítok a témában, úgy érzem, hogy mindent kiírtam magamból ezzel kapcsolatban, minden más önismétlés lenne, van itt olyan elég, aki erre szakosodott (pl. Te...). Vitázni sem fogok Veled, mert úgy látom, hogy azon a térfélen megakadt a tű a lemezen, és ahelyett, hogy valóban megpróbálnád értelmezni amiket írtam, és arra reflektálnál, csak ugyanazt szajkózod. Te is nyithatnál erről egy blogot, csak az egy idő után unalomba fulladna amiatt, hogy képes vagy ugyanazt a felszínes, pármondatos gondolatmenetet százszor leírni egymás után, és szemmel láthatóan még élvezed is.
Ez a legjobb: "Sajnálom, de képtelen vagyok ilyen hosszú egybefüggő szövegeket elolvasni, nem tud benne kapaszkodni a szemem, a monitorra meg mégsem fogom odarakni az ujjamat vezetőnek...talán majd legközelebb tördeled!"
Haláli, hogy annyira el vagy telve a saját tökéletességedtől, hogy még a diszlexiád miatt is a külvilágot hibáztatod, mert ugye Te aztán soha semmiben nem lehetsz hibás, és mindenki másnak a k. anyja. Fő az önbizalom! :D Hát, csak nyugodtan várd tovább a nagybetűs FÉRFY-t (tudod, a kétméteres szőrös, mindenkin dominálós macsó, aki ugyanakkor borzasztóan lovagias nőtisztelő és megvédős meg támaszos is egyben), és ha nem jön (mert nem jön) a fehér lovával, akkor jelentsd ki nyugodtan, hogy ez azért van, mert nem létezik, mert ha léteznének ilyenek, már régen a Te ajtódon dörömbölnének, és egymást gyilkolnák a kegyeidért, hiszen olyan lehengerlő személyiség vagy, a világ közepe, a nagybetűs NŐ, meg úgy általában tökéletes EMBER, hogy ez nem is lehetne másként. Másik oldalról zárójelben: az a férfitípus, amiről Te beszélsz azért létezik, habár nem ilyen kvintesszenciálisan, ahogy elképzeled, csak az meg Téged nem fog nőnek nézni soha, ha neki is ezt az oldalad mutatod (mást még Tőled nem láttam, bár lehet hogy van, nem tudom), és neveltetésétől függően magában vagy hangosan kiröhög Téged, azért ezt jobb, ha tudod. Persze ezért is ő a hibás, ez vitathatatlan. További szép álmokat, és jó harcot kívánok az igazságtalan, zsenidet meg nem értő, gonosz világ ellen! (Írnám ezt, ha nem tudnám azt, hogy Te tulajdonképpen csak provokálsz mindenkit, és igazából Téged a szélsőséges reakcióidra adott válaszok éltetnek, és ez tetszik is Neked. De hát: ki hogy élvez... :D )

Szubrina 2017.03.09. 08:28:57

@David Carradine: Már megbocsáss, de írtál valamit amit lereagáltam ezek után én nem vártam tőled választ, szóval, ha te ezután beszélgetést kezdeményeztél, az egyáltalán nem az én hibám.

A Diszlexia, az egy olyan betegség, h az ember a szavakban összekeveri a betűket, még is mi a retkes, búbánatos faszom köze van ahhoz, hogy három A4-es oldalnyi egybefüggő szöveget képtelenség a monitoron elolvasni és ezt nevezed te kommentnek, miközben ezek már esszék, esetleg novellák. Na nem csak küllemre, hanem tartalomra is, a valóságtól egészen elrugaszkodott gondolatokkal teletűzdelve.

Az, hogy a véleményemet bárki is provokációnak veszi, az csupán mellékhatása annak, hogy mennyire másként látom a világot, mint az átlag emberek, akik szerint pl. a dohányzás teljességgel totálisan magánügy, miközben kurvára a másik pofájába bűzölögnek vele illetve mindenki levegőjét károsítja.

Persze, hogy véded a dohányosokat a végsőkig, hisz te is szívod a büdös szart, hiszen az emberek 90%-a bagzik.

Svédországból hazajövő ismerősöm említette meg, hogy itthon milyen sokan dohányoznak még mindig, hát igen...

Pént az nincs, deviza hitel, tartozás, de cigire mindig van napi egy ezres, ami havi 30-30 ezer forint, ki az ablakon...

Manyecska. 2017.03.09. 12:27:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: :DDDDD dehogy, csak viccelek. Nehogy elhidd...báááár vótmá.... :D

Manyecska. 2017.03.09. 12:30:52

@Szubrina: még biciklizés közben is. magas, izmos, stb.. biciklisruhában szívja tekerés közben ..:DDDDD múltkor a szembejövő bicajos mutatott neki egy like-ot..! :DDD én meg majdnem belefordultam a bokrokba a röhögéstől mert már este volt és csak azt láttam amikor tekertünk és oldalra néztem hogy ahogy beleszív...úgy izzik fel a cigi közben tekerünk mint állat....aszongya ja tényleg aztán fogta és bevágta a bokrok közé namondom szívem felgyújtod a szigetet is... láncdohányos, annál rosszabb nincs egy sima bagós ahhoz képest kutyaf...sza...

Szubrina 2017.03.09. 15:06:13

@Manyecs: Nekem nem kell bemutatnod, anyukám kolléganőjének férje vezetés oktató volt és protekcióval kicsit olcsóbban sikerült nála leckéket vennem, na most az ember láncdohányos volt...úgy szívta, hogy mindkét kezét valahogy összerakta ilyen kis gömbbé és a keze széléhez rakta a cigit és olyan "messziről" szívta, azt hiszem így még mélyebbre tudta letüdőzni vagy ilyesmi, majd szívbajt kaptam a látványtól, egyébként nekem meggyőződésem volt, h nem ő szívta a cigit, hanem a cigi őt, mert egészen össze volt már aszva az emberke, egy anorexiás modell kövér disznó lett volna hozzá képest. Egyikről gyújtott a másikra, sőt az oktatás lényege legtöbbször az volt, h az egyik kisbolttól a másikig vezettem és be kellett mennem vagy ő bement cigit venni. Büdös volt a kis Suzuki, mint a kolera, ha ezt előbb tudom biztos nem vállalom, de kész tények elé lettem állítva. Hányinger volt...
süti beállítások módosítása