Tékozló Homár

Napi érthetetlen jelenség: az előző lakó tartozása miatt nem köt szerződést a DIGI az új tulajjal

2017.05.23. 16:51 | Homár Hilda | komment

264_1.jpg

"Mi a fasz közöm van a Digi kft. és egy harmadik fél közötti követeléshez/szerződéses jogviszonyhoz?" - szakad ki olvasónkból a kendőzetlen wtf, és joggal. Teljesen érthetetlen és valószerűtlen történet következik, meglepő végkifejlettel. 

Hello Hilda!

A posztolót már az elejétől lehet, elsőzni ősi román szokás és vadász vagyok, hétvéginek ez meg még kevés.

Bírósági végrehajtói árverésen liciten nyertünk egy ingatlant. Próbáltunk a Digivel szerződést kötni mert a környéken csak ők vannak meg a Telekom, de ők pedig párszor olajozták a seggem. A kedves ügyintéző közölte az irodában, hogy nem tudnak az adott címre szerződést kötni mert az előző lakó/tulaj tartozást hagyott a címen. Miután 10 percen belül ismét megjelentem a végrehajtási licit jegyzőkönyvével és az új tulajdoni lappal, heves telefonálgatásba kezdtek a jogi osztállyal aminek az lett a vége, hogy nem kívánnak velem szerződést kötni. Hacsak ki nem fizetem az előző tulaj tartozását ami 38.000 HUF mert nem vitték el végrehajtásig az ügyet.

A kérdéseim:

- Mi a fasz közöm van a Digi kft. és egy harmadik fél közötti követeléshez/szerződéses jogviszonyhoz?
- Esetleg az előző tulaj személyiségi jogait nem sérti, hogy kiadja a szolgáltató egy harmadik félnek azt hogy pontosan mennyi a tartozása?
- Írhatják ők egyáltalán az Én lakásom címére más tartozását?
- A Digi elutasíthat engem más tartozása miatt?

Holnap azért bemegyek az irodába üvöltözni és kifaggatni az irodavezetőt hogy kell-e neki körszakáll esetleg faszt rajzolgatok a vásárlók könyvébe.

Köszi!

Nouby

Update

Pont ugyan azt mondták.

Először az Árpád úti irodában voltam, tegnap pedig a Pólusban.

Nagyjából az jött le hogy ők ezt a tartozást saját maguknak jegyzik (kb mintha excelben írnám fel),hiszen az ingatlan tehermentes. A Pólusban azért jobban képben voltak, hiszen már arra is figyeltek, nehogy elmondják mennyivel tartozik a velük szerződésben lévő korábbi tulaj és végsősoron a cím. Ami felvet egy újabb kérdést, bármekkora összeget elkérhetnek? Tehát, ha X tartozik 20.000 forintal és kikapcsolják a következő tulajtól kérhetik a dupláját ha monopol helyzetben vannak? Mivel nem hivatalosan van vezetve a tartozás megtehetik?

Diójban: "Nem kívánnak" velem szerződést kötni amíg "valaki" ki nem egyenlíti azt a tartozást amit a korábbi tulaj felhalmozott és a címen jegyeznek.

Mivel ez egy évnyi net költség inkább a T-Home netet választottam.

Nouby

Ez elég nagy hülyeségnek hangzott, úgyhogy kíváncsian vártuk a választ:

Kedves Homár Olvasó!

Joggal érezheted igazságtalannak, hogy a DIGI Kft. (1134 Budapest, Váci út 35.) elutasította az ajánlatod elfogadását, és nem kötött veled szerződést az ingatlan korábbi tulajdonosának díjtartozása miatt. A vállalkozás hozzáállása abból a szempontból is érdekes, hogy egy korábbi, jogsértő magatartást tanúsító ügyfél miatt elutasít egy új, feltehetően jogkövető ügyfelet.

A vonatkozó jogszabály szerint az elektronikus hírközlési szolgáltató, azaz a DIGI Kft. az előfizetők és a felhasználók részére történő számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése, valamint az előfizetői szerződések figyelemmel kísérése céljából kezelheti többek között az előfizető címét, a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatokat, valamint tartozás hátrahagyása esetén az előfizetői szerződés felmondásának eseményeit is. Ezek az adatok a keletkezésétől az előfizetői szerződésből -az adattal összefüggésben- eredő igények 1 éves elévüléséig kezelhetők.

A jogszabályi rendelkezés szerint a szolgáltató műszaki és szervezési intézkedésekkel köteles gondoskodni az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása során kezelt előfizetői személyes adatok védelméről. A vállalkozás Általános Szerződési Feltételeinek (továbbiakban: ÁSZF, itt: http://digi.hu/sites/defa ult/files/ASZF/aszf_torzs_47. pdf) 2.2.5. pontja szerint a szolgáltató az igénybejelentések, illetve a megkötött egyedi előfizetői sz erződések naprakész nyilvántartására ún. Ügyfélnyilvántartó Rendszert üzemeltet. Az ebben szereplő adatokat a szolgáltató bizalmasan, a szolgáltató által alkalmazott adatvédelmi elveknek megfelelően kezeli, az adatokhoz korlátozott és különböző biztonsági szinteknek megfelelő hozzáférést enged, és a rendszerből adattovábbítás csak a feljogosított szerveknek, illetve személyeknek a jogszabályi keretek között történik.

Az ÁSZF 2.3.1. f. pontjában foglaltak szerint a szolgáltató az igénybejelentést követően egyedi döntése alapján megtagadhatja az ajánlat elfogadását, és az előfizetői szerződés megkötését többek között abban az esetben is, ha olyan létesítési címre vonatkozóan érkezik igénybejelentés, amelyen a korábban létesített hozzáférésre vonatkozóan a szolgáltató az előfizetői szerződést az igénybejelentés időpontjában még fennálló díjtartozás miatt mondta fel.

A fent leírtak alapján feltehetően jogszerűen tagadta meg az előfizetői szerződés megkötését a szolgáltató, amennyiben a korábbi tulajdonosnak a díjtartozása keletkezésétől nem telt el 1 év, és így az arra, valamint az előfizetői szerződés felmondásának eseményeire vonatkozó adatokat még kezelheti a cég.

Amennyiben a szolgáltató eljárását nem tartod jogszerűnek, lehetőséged van az általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti szervként eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulni, amely ellenőrzi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén. Panasszal élhet a Média- és Hírközlési Biztosnál az az előfizető, akit az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybe vétele során érdeksérelem ért, vagy akinél az érdeksérelem bekövetkezésének közvetlen veszélye áll fenn. A panaszt írásban kell benyújtani postai úton, illetve a Média- és Hírközlési Biztos honlapján található űrlapon, amennyiben az előfizető rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval.

Felhasznált jogszabály:

- 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről [itt: http://njt. hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=7 5939.330512]

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankkártyás szurkoló 2017.05.23. 16:58:37

http://mintha.lettvónavótmá.bitméter.eu.net.org.ANYÁD.zsindex.php/

VonBraun 2017.05.23. 17:02:28

hehe, Digi, nagyon jó! :)
A következő az lesz, hogy "vót az a szarajevói merénylet, sajnos nem tudunk az országra szerződést kötni..."?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.05.23. 17:19:56

Aptinál ez ki fogja verni a vótmámétert. Viszont annyiból érthető a Digi hozzáállása, hogy ha ez a szabályuk nem lenne, mindig új és új családtag nevére lehetne íratni az előfizetést, aztán fizetés nélkül várni, hogy kikapcsolják. Megfelelő méretű családnál egész sokáig el lehetne ingyen netezni-tévézni. Az is igaz, hogy így meg a konkurenciához hajtják át az ügyfelet, de hát ez legyen az ő bajuk. nyilván kiszámolták, melyik éri meg.

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.05.23. 17:24:57

@Csokis: meg is vagyunk, jöhet a következő poszt.

kozkozkoz 2017.05.23. 17:30:13

Jajj. Inkább telekom mint digi.

.Manyecska 2017.05.23. 17:47:52

@halmozottan hátrányos helyzetű crazy,7edik,akárcsa: én a tűzoltókat várom, térdig ér a víz és letört ágak nehezítek a haladást továbbá elakadt kocsik. Iszonyat milyen jégeső és vihar van itt fél órája ömlik. ez OFF? ..

Bendeguz2017 2017.05.23. 17:55:04

Poszter egy igazi pocs, en sem szivesen tudnam az uzletfeleim kozt. A digi azzal szerzodik akivel akar.

Sáros Hilda 2017.05.23. 18:20:19

1. poszter stílusa egy tajparaszt.. ha így adja elő magát én sem szeretném soha az ügyfeleim között tudni

2. DIGI magáncég.. azzal szerződik akivel akar.

.Manyecska 2017.05.23. 19:03:00

@halmozottan hátrányos helyzetű crazy,7edik,akárcsa: nem van párducmintás! gumicsizmám a solymári ósanból, ezer huf volt leértékelve, de ez olyan elegánsan ocsmány nem ilyen hiénafoltos hanem aprófosás-minta.:DD Na, leúsztam benne. Tökmindegy honnan jön megszoktuk a vizet:D Egy havi adag lejött egy óra alatt a csatornákból spriccelt felfelé a víz! ON

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.05.23. 19:17:46

@stakeholder Manyecs: tényleg szörnyű videókat látni. Kívánom, hogy eszetlen nagy kar ne keletkezzen. Hozzánk holnapra ér. ha csak a centimétert nézzük akkor arra már a kurós Timi is elégedetten csettintene..

gelsystem 2017.05.23. 19:25:54

szabadpiac van, vagy milyafaxom..................te eldöntöd, hol akarsz-----upcsbocs--- szeretnél szolgáltatást igénybe venni, ő meg majd eldönti ad-e.........vagy ed-e............EDE!!!!! hova tünt ede?
egyébbként +, a digi egy nem is olyan ősi román cég, lovakat meg bizonyára már nem is ismerik

KaTe 2017.05.23. 19:34:55

@Csokis: Én nem értem. Családtagon, rokonon, tartozást felhalmozó emberen nem lehet behajtani a tartozást? Netán az előző tulajdonos is ezt játszotta a digivel, mert akkor talán meg tudnám érteni, hogy óvatosabbak. Persze, nem muszáj bárkivel szerződniük, csak mondjuk ez elég gyenge ok. Körülbelül olyan, mintha azt mondanám, hogy jogosan megbüntet a parkolóőr, mert az előző autós aki szintén azon a fizetős helyen parkolt nem fizette be a bírságot.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.05.23. 20:26:19

@halmozottan hátrányos helyzetű crazy,7edik,akárcsa: nono!
amíg ezek el nem hangoznak (monitorra nem vétetnek), addig NEM:
- vadász, vadász ...
- digizni ősi román szokás

mellesleg a digit sem értem. végrehajtó? fizetési meghagyás? mé' az új (elképzelhető, hogy havidíjat fizetni vágyó) ügyfelet szoptassa? és még csak nem is diszkréten

szugics 2017.05.23. 20:26:59

Nálam is ez a helyzet. Az előző lakónak tartozása van, nem köt velem határozatlan idejű szerződést a Digi. Viszont megfelelő mennyiségű idegeskedés után sikerült elérni, hogy határozott idejűt igen! Így most 3 havonta bemegyek az ügyfélszolgálatra, ott kifizetem nekik előre a következő 3 hónapot, és így van netem. Óóójeee...

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.05.23. 20:31:51

@stakeholder Manyecs: meg is vannak hüjülve a zemberek. a busman meg kamu. mer' nem busman, hanem halyóskapitán, az is lehet, hogy bizonyos piszok alfréd

herk 2017.05.23. 21:45:45

@Sáros Hilda: "DIGI magáncég.. azzal szerződik akivel akar"
Ez nem teljesen van így. Ha kellően kicsi a cég, és nem derül ki, akkor működhet, de nagyobb cégeknél nem hinném.

Egyébként egy tulajdoni lap bemutatásával lehetne igazolni, hogy tulajdonosváltás történt az ingatlanban, az gondolom elég ritkán történik meg. Meg ugye, ha csak a tulajdonossal szerződnének, akkor nem lehetne nagyon variálni. Gondolom kiszámolták, hogy a legnagyobb a bevétel, és aszerint cselekednek, lesz.rják, hogy ebből egy becsületes kisebbségnek hátránya származik. Profitmaximalizálás, a többi nem fontos.

Visszatérve az előző gondolatmenethez, hogy magáncég azt csinál amit akar.
Gondolhatná azt az összes magáncég, hogy akkor felosztják egymás között a területet. Összehangolják az áraikat. A Versenyhivatal mégsem engedi. Vajon miért? Hiszen magáncégek nem azt csinálnak, amit akarnak?
Tovább lehet, hogy a működési szabályzatukban le van ez irva, de attól még lehet törvénybe ütköző. És törvény erősebb.

herk 2017.05.23. 21:58:44

@László Pandula
"de ha a "csak" a valasz akkor is el kell fogadni,"
Mer' miért is? Talán te fizeted a többletköltséget?
És ha csak 1 szolgáltató van, de a munkádhoz kell a net?
Ez nem olyan, hogy van 100 bolt a városban, max mész a másikhoz.

F11 2017.05.24. 00:02:12

Ez így van a többi szolgáltatónál is: eon, főgáz. Ha a mérőt is leszerelték díjtartozás miatt akkor ott a még a tartozáson felűl van kiszállási díj is. Poszter bemegy és kifizeti és máskor előre utána jár van e díjtartozás az ingatlanon. Ez nagyon régen így működik!

KaTe 2017.05.24. 00:11:30

@F11: És vajon az rendben van, ha az előző lakó díjtartozásait ki kell(ene) fizetned, hogy legyen áramod, gázod, esetleg internetkapcsolatod? Ingatlanvásárlás előtt fogadjak fel egy magánnyomozót is, hogy kiderítse, hogy épp melyik szolgáltatónak mennyivel tartozik az előző tulajdonos?!

F11 2017.05.24. 00:28:56

@KaTe: nem jó ez így! Egy másik posztban leírtam, hogy sok lakáskiadó ragaszkodik ahhoz, hogy a bérlő nevén legyen az összes mérő< a legnagyobb zsákutca. Nemfizet, lelép, a tulajnak kell kifizetni a tartozást! Akkor minek átiratni..

kamuinkaperubó 2017.05.24. 04:53:13

Digi 530p be jon ...nem ajanlom . Egy 100cm full hd 1080p tvn nezhetetlenek az adasok. Alig varom hogy lejarjon ez a szar

2017.05.24. 04:58:09

Pedig a legjobb cég az a Digi.

melaena 2017.05.24. 05:49:06

sok paraszt egy honappal a bekotes utan mar rendelte is a kovetkezot,mert tudta,h ugyis ki lesz kapcsolva. hazszam moge odacsaptak egy b betut,vagy csaladi hazba a fszt 2be kertek :D szerelest alvallalkozo csinalja,akinek buko a benzin,ido ha a helyszinen jon ra. szolgaltato meg a leendo ugyfel segget kenegeti az alvallalkozo helyett.

melaena 2017.05.24. 05:50:29

@kamuinkaperubó:
valszeg muholdasod van,ami egy szarkupac. a kabelessel nincs gond a 46" tevemen.

Sáros Hilda 2017.05.24. 07:02:03

@herk: Nem értek veled egyet.. de nem baj :)
Szóval a bank is megválogathatja, hogy kinek ad kölcsön.. kivel szerződik. Egy magáncég is eldöntheti, hogy kivel szerződik. Nem kötelezhető szerződéskötésre.
Vagy akkor ezek szerint ha a régi tulaj elköltözik egy másik címre a DIGI ott is köteles szerződést kötni vele, még úgy is hogy tudja az előző szerződéséből is tartozást hagyott?? Ilyenre nincs törvény...

Terézágyú 2017.05.24. 07:31:27

pószter, ha te ebben a leveledben a seggedet, meg a faszodat emlegeted, akkor én meg hadd említsem meg e posztban az anyádat...

melaena 2017.05.24. 08:07:48

@Terézágyú:
ha csak ket percet kapnek veled egyszer ugy,hogy nincs hova futnod ....

joska61 2017.05.24. 08:25:59

Többi banda is ezt csinálja. Szerintem mindegyik...
@Diorella Queen: Nap vicce volt, köszönöm :-D

herk 2017.05.24. 08:40:41

@Sáros Hilda: Szerintem egy magáncég azzal szerződik akivel akar, de szerintem vannak szempontok amik alapján nem válogathat. Például egy munkaadó azt vesz fel, akit akar. De vannak szempontok amik alapján nem utasithat el. Pl nem mondhatja azt, hogy azért nem veszünk fel, mert nő, meleg, c*gány, terhes, stb. vagy.
Itt is erről van szó szerintem. Elutasithatja a szerződéskötést azért, mert azt gondolja, hogy hekker vagy, tartozásod van feléjük, műszakilag nem lehet megoldani, túl drága lenne odavinni. De, szerintem, nem utasithatja el a szerződéskötést azért, mert nő, meleg, c*gány, terhes, másvalakinekvantartozása, stb.
Ebből az utolsó az idevágó. Azért mert másvalakinek van tartozása az alapján _szerintem_ nem utasithat el. Én pl biróságra vinném az ügyet, van időm, pénzem, kitartásom, és végigvinném.

herk 2017.05.24. 08:44:27

Még annyit, hogy szeret sok szolgáltató a _saját_ ÁSZF-jükre úgy hivatkozni, mintha valami harmadik félé volna, valami rajtuk teljesen kivülálló valamire. Hogy ők ugye szeretnék, dehát a _saját_ ÁSZF-jük nem engedi. Vicces.
Az, hogy mi van a _saját_ ÁSZF-jükben ők döntenek, de nem mehet szembe a törvénnyel.
Szóval én a törvény betűit olvasgatnám, és beszélnék valami tökös ügyvéddel és bíróságra vinném a dolgot.

Sáros Hilda 2017.05.24. 08:48:47

@herk: Azt megteheti, hogy adott címen nem létesíthető új szerződés, amíg régi tartozást mutat. Ennyi. Nem az embert diszkriminálja.

Sáros Hilda 2017.05.24. 08:50:08

@herk: mellesleg.. poszter árverésen vette a lakást.. gondolom jóval a piaci ár alatt.. így nem fér bele a 38 ezres tartozás rendezése??

herk 2017.05.24. 08:59:01

@Sáros Hilda: Nem fér bele a 38 ezres tartozás. Neked beleférne? Persze hogy nem.
"Azt megteheti, hogy adott címen nem létesíthető új szerződés, amíg régi tartozást mutat."
Az világos, hogy az ÁSZF-jük szerint megteheti, de szerintem törvényileg nem teheti meg a feljebb részletezett okok miatt.
"Nem az embert diszkriminálja." Hát mit? A pénztárcáját? :-)

Sáros Hilda 2017.05.24. 09:02:54

@herk: Ha féláron tudok venni egy lakást akkor pont beleférne. Nem édekelne.

"törvényileg nem teheti meg"
OK. Mondj egy törvényt amelyik kizárja ezt.

herk 2017.05.24. 09:02:56

@Bartha Zoltán
"Hogy lehet a Digi monopol helyzetben ha ott a Telekom is?"
Azért nem arról van szó, hogy van 100 szolgáltató, és ha egyik suttyó, akkor mész a másikhoz. Nekem DIGI-m van, és nagyon-nagyon meg vagyok vele elégedve. Gombokért kapok gyors, stabil internetet. Én is ki lennék akadva, ha közölné a DIGI, hogy valaki _MÁS_ tartozása miatt nem hajlandó szerződést kötni.

"Ha kötött szerződést a Telekommal akkor hol itt a probléma?"
Te nem politikusnak készülsz?
Mondjuk ott van a probléma, hogy a DIGI (legalábbis nálunk) gyors, olcsó, stabil.
Nem tudom a másik szolgáltató milyen, de ennél rosszabb, akkor már meg is van az a nagyon nehezen észrevehető probléma.

melaena 2017.05.24. 09:07:21

@herk:
Az Aszfet a jogi osztaly irja,aki hivatkozik ra,egy senki ugyintezo.
Barmit bele lehet irni,de a btk,ptk,alkotmany (ha lenne) ,es ugy kb. minden torveny felette all.

herk 2017.05.24. 09:13:10

@Sáros Hilda:
1996. évi LVII. törvény V. Fejezete
Tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen:
f) az áru szolgáltatását, átvételét más áru szolgáltatásától, átvételétől, továbbá a szerződéskötést olyan kötelezettségek vállalásától függővé tenni, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerződési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak a szerződés tárgyához;

A "nem tartoznak a szerződés tárgyához" részt kell alaposan kivesézni, ugyanis _MÁS_ személy ügye nem tartozik az _ÉN_ ügyemhez.

Nick-son 2017.05.24. 09:15:11

@herk: melyik ez a törvény?

Szerintem nincs ilyen törvény.

Attól még hogy nem tetszik nem lesz törvénytelen.

herk 2017.05.24. 09:17:36

@Nick-son: ???
Oda van irva:
1996 évi lvii törvény a tisztességtelen piaci magatartás

"Attól még hogy nem tetszik nem lesz törvénytelen."
Ez nyilván így van. Attól lesz törvénytelen, ha szembe megy valami törvénnyel.

Sáros Hilda 2017.05.24. 09:22:57

@herk: Eléggé a szerződés tárgya a szolgáltatási hely.

Látszik nem volt még saját céged, ahol egy 30 fős brazil család 3 havonta a másik nevére próbál szerződést kötni és ingyen használni a te szolgáltatásaidat. Akkor is örömmel nyújtanád a szolgáltatást?

herk 2017.05.24. 09:31:31

@Sáros Hilda: Jaja, világos, hogy miről beszélsz, de:
"Eléggé a szerződés tárgya a szolgáltatási hely."
Azzal, hogy megváltozik a tulajdonosa az ingatlannak törlődik az előző tulaj minden hozadéka. Mint pl a kötelezőnél. Hiába volt eddig az enyém az autó, ha eladom, az új tulaj viszi tovább a dolgokat.
Hiába volt az enyém az autó, ha eladom, holnap már nem használhatom, mert a tulajdonos megváltozott.

Értem én, hogy mi a baj a brazil társasággal, de én elég egyszerűen el tudnám intézni.
1. Az ingatlan tulajdonosával szerződök. Megpróbálhatja átrakatni a szolgáltatást más nevére, de ha nem ő a tulaj, nem fogadom el.
2. Ha az albérleti dolog jön elő, akkor lehetne pl az, hogy akkor lehet más nevére iratni, ha a tulajdonosnak nincs tartozása. Ezzel működhetne az is, hogy ne csak a tulaj nevén lehessen az internet. Ha a tulajdonosnak van tartozása, nem lehet átiratni más nevére. Ez ilyen egyszerű.
3. Ha új tulajdonosa van az ingatlannak, akkor a tulajdonosnak nincs tartozása, köthet internetet.
4. Elég nehéz szerintem kijátszani ezt a braziloknak, mert a tulajdonosváltás sokba kerül, pl csak az állam 4%-ot kér, ennyit meg nem ér meg nekik

Sáros Hilda 2017.05.24. 09:35:26

@herk: "Azzal, hogy megváltozik a tulajdonosa az ingatlannak törlődik az előző tulaj minden hozadéka."

Hatalmas tévedésben vagy. Nagyon sok mindentől függ. Van aki eleve úgy veszi meg az ingatlant, hogy tartozássokkal, és majd ő rendezi őket. (víz, gáz, KK, stb stb). Szóval azért mert egy lakás tulajdonost váltott nem törlődnek a korábbi tartozások. (szép is lenne, mert így simán kijátszható lenne.. egy pár milliós tartozásnál már megérné átíratni egy családtag nevére.)

herk 2017.05.24. 09:41:37

@Sáros Hilda: Hát ha ez így van, akkor az szívás.
Mondjuk ha én lennék a szolgáltató, és látnám azt, hogy az új tulaj és a régi tulaj között nincs kapcsolat, akkor szerződnék vele.

Sáros Hilda 2017.05.24. 09:52:37

@herk: Nincs jogod megállapítani hogy van-e köztük kapcsolat vagy sem. Nem véletlen, hogy állami cég is megcsinálja azt hogy adott címre csak olyan szolgáltatást nyújt (áram) ahol előre fizetik. pre-paid rendszerben. És nem törvénytelen.

Szóval én azt mondom, ha a poszer jó áron vette a lakást, akkor ennek is bele kell férnie.
Én kifizetném, és utána vígan használnám a digi szolgáltatását.

herk 2017.05.24. 09:58:59

@Sáros Hilda: Még az jutott eszembe, hogy a tartozás nagyban függ attól, hogy rá van-e vezetve a tulajdoni lapra vagy sem. Tehát az előző tulaj tartozott, nem fizetett, biróság, végrehajtás, tulajdoni lapra rákerült. Mert ha igy van, akkor az azért lehetett, mert végrehajtás alá került az ügy, és az előző tulaj tulajdonában lévő ingatlanjára telepedett rá a szolgáltató.
De a szolgáltató saját excel-táblája nem ugyanaz, mint a tulajdoni lap.

Tudja a fene amugy, hogy milyen egyszerű az ingatlannál a tulajdonosváltás. Milliós összegű tartozásnál biztos nem olyan könnyű, mert rákerül a végén a tulajdoni lapra, szóval még az is lehet, hogy az is működhet, hogy új tulaj = tiszta lap.

"Szóval én azt mondom, ha a poszer jó áron vette a lakást, akkor ennek is bele kell férnie."
Ezzel nem tudok egyetérteni. Más pénztárcája nem szerencsés turkálni. Egyébiránt 1 forint sem fér bele szerintem.

"Én kifizetném, és utána vígan használnám a digi szolgáltatását."
Én is ezt tenném, de ez már az a szakasz, hogy "shit happens" és leírja az ember veszteségként.

Nick-son 2017.05.24. 10:18:40

@herk: hova van írva ebben a törvényben, hogy mindenkivel szerződnie kell?

Inkább arról szól ez a törvény, hogy milyen módokon nem szerezhet ügyfelet egy vállalkozás, nem arról hogy milyen alapon nem utasíthatja el. Hiszen azért az ügyfélért nincs is versenyben a vállalkozás akivel nem kíván szerződni.

Amiket írsz azokat ha bevezetnék akkor meg azon lenne felháborodás, hogy mi az hogy nem szerződnek a bérlővel, meg nem tudja így elszámolni stb.

Ez a tulajdonosváltás is olyan dolog, hogy vannak akik nem gombokkal játszanak és bizony a közüzemi tartozások messze nagyobbak mint amibe az átirás kerül, vagy van 13 tulajdonos és akkor milyen alapon diszkriminálod xy -t, hogy a másikkal kötsz, vele meg nem... messzebbre vezetnek ezek a dolgok ennél mint ahogy gondolod.

Az mondom könnyű okosnak lenni a szolgáltató kontójára, mér nem így, mér nem úgy csinálja, de ha a helyükbe lennél megfutnád azokat a köröket amiket itt írtál kb. 10x felháborodás és percunamival szembenéznél, felhalmoznál x behajthatatlan tartozást és a végén kb. valami hasonló nyugvópontra jutnál mint ahogy most vannak a dolgok.

Be kell fizetni a díjakat ahogy esedékes, ha meg valaki árverésen nyerészkedik az kalkulálja bele, nem biztos, hogy nem derül ki valami, vagy legyen abban is okos hogy minek kell utána nézni.

.Manyecska 2017.05.24. 10:25:36

@halmozottan hátrányos helyzetű crazy,7edik,akárcsa: asszed kivittem akár a telómat is??? gumicsizmában, esőkabátban fél perc alatt xarrá áztam, folyamatosan villámlott, ágak szakadtak le...a muskátlik szerintem szétrohadnak annyi vizet kaptak a konyhaablakban bár no problem úgy megszívta magát az ablak /fa/ hogy nem tudom becsukni:(((... ON a susnyásban meg méteres ágakat vitt el a vehar...

Nouby 2017.05.24. 10:46:13

A pószter:

Ki tudnám fizetni a 38 ezret de minek, van más aki szolgáltat ennyivel nem olcsóbb a Dig

Nouby 2017.05.24. 10:50:11

@Sáros Hilda:
Belefér. Te vagy olyan hülye hogy kifizesd más tartozását, úgy hogy van más aki kiszolgál mosolyogva?

Nouby 2017.05.24. 10:52:29

@Sáros Hilda: Persze hogy kifizetnéd mert hülye vagy.

Ez kb 1 évnyi net költsége a másik szolgáltatónál aki mosolyog rám ha szerződni akarok.

Digi alkalmazott vagy?

bankkártyás szurkoló 2017.05.24. 11:15:48

Voltam zokmányirodában (okkal (with reason)), s oljan gyorsan ment, olyan eszköztelenül az ügymenet, hogy majdhogynem még én akartam maradni dumálni, mert miazhogy ilyen simán és gyorsan. De nem sikerült nyújtani a pillanatot! Kár a kiüresedés látható fázisait kieszközölni.
Én vagyok (majdnem) Bartos Csaba. Az elég jó nem de nagyon jó enter.

Sluck Ödön 2017.05.24. 11:56:57

Mondjuk próbálkozhatsz az NMHH-nál, van esély rá, ha tényleg szabályellenes ez a dolog, hogy rájukvernek valami büntetést, mert nem haveri német hanem ősi román a cég, és az a büntetés több lesz mint a tartozás. De ez csak amolyan ószövetségi bosszú pótlék. De lehet jót tesz neked.

Sáros Hilda 2017.05.24. 12:05:25

@Nouby: A digi árai kb a fele a T árainak. (és most ne vagyük ide a most indult fapados T szolgáltatást) szóval ez a 38 ezer a 2 szolgáltató árkülönbségében max 1,5 év alatt realizálódik.

Nem.. nem vagyok digis alkalmazott.. de aki árverésen ár alatt vesz egy lakást az simán számolhat ilyen helyzetekkel.

Nouby 2017.05.24. 12:10:22

@Sáros Hilda: 1 éves szerződést kötöttem, meg minek szivatnám magam egyéb baromsággal amikor van másik?

Terézágyú 2017.05.24. 12:12:04

@Nouby:
Aki úgy vesz meg egy ingatlant, hogy azon közmű (vagy egyéb) tartozás van, az mit csodálkozik???

Sáros Hilda 2017.05.24. 12:12:39

@Nouby: Nekem a digi szolgáltatási minősége, és árai messze vonzóbbak mint a T.

otgorbebogre 2017.05.24. 12:32:15

nem igazan ertem a problemat. gondolom az arveresen megvett lakas vagy tehermentesitett ( es az arvero elintezett mindent), vagy nem es benne van az olcsosagban hogy rendezni kell az ilyen dolgokat. ha az elso, a poster forduljon bizalommal az arverezo ceghez. ha a masodik, akkor ki kell fizetni minden kozuzemi szamlat. ez pont nem a digi sara.

Nouby 2017.05.24. 12:49:52

@Terézágyú: Tehermentesen lett elárverezve, gondolom nem vagy jártas ilyenekben.

@otgorbebohre: Tehermentes de nincs kihez fordulni. A Digi kb azt mondta hogy nekem 38 ezerért kötik be a netet mert csak.

@Sáros Hilda: Nekem csak az ár, de nem vagyok hajlandó más tartozását fizetni.

herk 2017.05.24. 13:09:01

@Terézágyú: A közmű az világos, de a többi többezer vállalkozásról honnan lehetne információja? Honnan tudja, hogy kinek tartozott az előző tulaj?

@Nouby:
Azért azt jó lenne tudni, hogy milyen jogcímen akarják kifizettetni veled a más tartozását.
Tehát mi szerepelne a tételnél.
Hogy azt mondja: más tartozása? = perelhető
Munkadij? = perelhető, mert nem az
Talán bekötési díj?

melaena 2017.05.24. 13:15:02

@herk:
nem akarjak kifizettetni vele.amnyit kozoltek,h az adott cimre ok nem kotnek,amig van ott tartozas. mivel van adas-veteli,es nem egy haztartast vezet a korabbi tulajjal,igy ehhez nincs joguk.

Terézágyú 2017.05.24. 13:23:10

@herk:
"A közmű az világos, de a többi többezer vállalkozásról honnan lehetne információja? Honnan tudja, hogy kinek tartozott az előző tulaj?"

A közműről is csak onnan van, hogy a régi tulaj kijelenti a ház átadásakor, hogy NINCS ilyen :)
És ha kiderül, hogy mégis van, akkor elő lehet venni az illetőt.

Ahogy fentebb is írták: ez egy árverésen megvett szuperolcsó ingatlan - hát, íme a rejtett "hibák" egyike, van rajta egy közüzemi/szolgáltatói tartozás...

herk 2017.05.24. 13:27:44

@melaena: Dehogynem akarják.
Nyilván nem úgy, ahogy te érteni akarod, hanem úgy, hogy:
Mindenki másnak:
Bekötési díj

Neki:
Bekötési díj + előző tulaj tartozása

Arra lennék kiváncsi, hogy amikor kijön a befizetendő számla, az előző tulaj tartozását milyen jogcimen irják.
Továbbmegyek.
Ezután mi lesz az ingatlanhoz tartozó "tartozás" rublikában?
Eddig volt mondjuk 38.000 Ft.
Ha kifizeti az új tulaj, akkor mennyi lesz? 0 Ft?
Akkor kifizette az új tulaj a korábbi tulaj tartozását vagy sem? Igen. Ez törvényes, hogy csak akkor hajlandóak szolgáltatni, ha kifizeti az előző tulaj tartozását?

herk 2017.05.24. 13:31:30

@Terézágyú: Hiába lovagoltok a "szuperolcsó" vs "nyerészkedés" szavakon. Ha duplaáron vette volna, tán nem kéne akkor is kifizetnie? Akkor talán több esélye lett volna tudomást szerezni a tartozásról?
A "szuperolcsó nyerészkedéssel" kapcsolatban, te melyiket veszed meg ugyanolyan minőség mellett? Az olcsóbbat vagy a drágábbat? Naugye.

no.nick.today 2017.05.24. 13:33:14

A Digi szeretné szeretné megkapni látni a zsét. Nekik az is jó, ha az új előfizetni vágyó fizeti ki.

Terézágyú 2017.05.24. 13:42:10

@herk:
"Hiába lovagoltok a "szuperolcsó" vs "nyerészkedés" szavakon."
Nem lovagolunk. Viszont ezt a pószter is kihangsúlyozta... simán írhatta volna, hogy vett egy ingatlant és kész...

"Ha duplaáron vette volna, tán nem kéne akkor is kifizetnie?"
Akkor is. Éppen erről van szó.

Nouby 2017.05.24. 13:44:48

@Terézágyú: A tehermentes szót nem látod vagy nem érted? Az ingatlanon nincs tartozás, a Digi a saját rendszeréb beírta: itt valaki- valamikor tartozott, ide nem kötünk amíg valaki-valamikor- valamilyen címen be nem fizeti.

Az ingatlan meg nem volt szuperolcsó és nem az ingatlannal van a baj hanem a Digivel.

Terézágyú 2017.05.24. 13:45:21

@herk:
"Azért azt jó lenne tudni, hogy milyen jogcímen akarják kifizettetni veled a más tartozását."

Miért, a gázművek milyen jogcímen tenné, ha az előző tulajnak gáztartozása van???

Ha megveszel egy házat, amin jelzálog van...???

Terézágyú 2017.05.24. 13:47:20

@Nouby:
"A tehermentes szót nem látod vagy nem érted? Az ingatlanon nincs tartozás, a Digi a saját rendszeréb beírta"

Lehet hogy ez nem számít "teher"-nek, de itt akkor is arról van szó, hogy az előző tulaj tartozást csinált valahol.
Ami nem szép dolog ugyebár, gondolom egyik kommentelő se védi az illetőt.... Ugyebár.

A digi meg fut a pénze után, na ja.

herk 2017.05.24. 13:48:51

Na, megvan a kiskapu.
A DIGI nem kérhet a saját ÁSZF-jük alapján többet, mint ami az alap.
Dobpergés......
Ugyanis nem az van benne az ÁSZF-jükben, hogy tartozás esetén módosul a bekötési dij,
hanem:
"egyedi döntése alapján megtagadhatja az ajánlat elfogadását,"
Tehát _vagy_ normál áron bekötik _vagy_ nem kötik be.
Emeltdijas bekötés nem létezik.
Márpedig a DIGI emelt dijas bekötést ajánl, ilyen pedig nincs az ÁSZF-jénben.
Mégtovább pörgetve a dolgot:
A DIGI azt mondja, hogy sajnos nem tudjuk bekötni a netet, mert van tartozás.
Erre az ügyfél kifizeti.
Erre a DIGI azt mondja, hogy bocs, de mégsem szolgáltatunk :-))
Erre, ugye, minden joga megvan :-)

Terézágyú 2017.05.24. 13:55:22

@herk:
"A DIGI azt mondja, hogy sajnos nem tudjuk bekötni a netet, mert van tartozás.
Erre az ügyfél kifizeti.
Erre a DIGI azt mondja, hogy bocs, de mégsem szolgáltatunk :-))"

arohattdigi. merezijen.

Sáros Hilda 2017.05.24. 13:59:15

@Nouby: Azt meg lehet tudni, hogy a piaci árhoz képes milyen árfekvésben sikerült megszerezned az ingatant?

herk 2017.05.24. 13:59:45

@Terézágyú: Olvass a sorok között. Nem azt mondom, hogy a DIGI ilyen, hanem hogy az elvi lehetősége benne van.
Sőt, még az új tulajt meg is vághatja az adóhatóság.
Más tartozásának kifizetése (nem rokon) -gondolom- ajándékozásnak minősül, ami ugye adóköteles.

Terézágyú 2017.05.24. 14:02:43

@herk:
"Olvass a sorok között. "
Nem olvasok. Mi a fasz közöm van hozzá? (*)

(*) a pószter szóhasználata, akinek a telekom már "párszor olajozta a seggét", és aki faszt (nyilván önmagát) akar rajzolni a vásárlók könyvébe.

melaena 2017.05.24. 14:06:17

@herk:
Nem,mx az ugyintezo ertelmezi igy.
A valosag ugy nez ki,hogy amelyik cimen van tartozas,oda nem enged megrendelest rogziteni a rendszer.
Ha valaki kifizeti a tartozast,akkor mar mehet a megrendeles.
Hogy ezt az ugyintezo,vagy a megrendelo ertelmezi ugy,hogy neki kene kifizetni,az lenyegtelen.
A valosag nem ez.
A megoldas az,hogy bekernek egy valag dokumentomot,ami igazolja,hogy valoban semmi koze a tartozo felnek az uj megrendelohoz,majd egy ugyintezonel magasabb jogosultsagu ember felveszi a megrendelest.
Esetleg vezetoi engedellyel picit hamis adatokat visznek be,hogy atverjek a rendszert,engedje felvenni.

Nouby 2017.05.24. 14:11:26

@Sáros Hilda: ~-5% Inkább csak a lokáció miatt lett ez választva.

@Melaena: Bekérték és felmutattam. Árverési jegyzőkönyv, tulajdon lap, átadási jegyzőkönyv.

herk 2017.05.24. 14:19:56

@melaena: Pont erről irtam egy korábbi kommentemben.
A _rendszer_ =/= harmadik fél
A _rendszer_ = DIGI
A DIGI nem hivatkozhat arra, hogy:
kedves Ügyfél, sajnos a rendszer nem engedi,
mert a _rendszer_ az maga a DIGI

Én sem mondhatom azt, hogy:
kedves DIGI, szeretném kifizetni az internet számlámat, de a kezem nem engedi, mert a kezem én magam vagyok.

melaena 2017.05.24. 14:40:28

ne idegesits mar fel!
rendszer = vallalatiranyitasi szoftver.
ha az ugyintezo beirja a cimet,majd nem tudja elmenteni,mert a kepernyon azt latja,hogy nem lehet,akkor a "rendszer nem engedi" felvenni a megrendelest.

herk 2017.05.24. 14:48:20

@melaena: My Dear Friend, magadat idegesited fel, nekem semmi közöm hozzá!
Az nyilván világos, hogy mit lát az egységsugarú ügyintéző, de ez erőfölénnyel való visszaélés. Ez pont ugyanolyan, mint, hogy a kedves DIGI értse meg, hogy nem tudom befizetni az internet számlát, mert a _saját_ kezem nem engedi. És értse meg, és engedje el a havi számlát, mert _saját_ kezem nem akarja befizetni.
Vagy máshogy mondom, hogy idepasszoljon:
csinálok egy progit, ami küldi a pénzt, de sajnos a DIGI szót nem tudom begépelni, mert csak 4 betű. És értse meg, hogy az én pénzküldő szoftverem sajnos nem képes kezelni a DIGI-t, ezért engedje el az ehavi számlát, majd a következő hónapban kijavitom.

herk 2017.05.24. 15:03:32

@melaena: pedig a két dolog ugyanaz. Nem hivatkozhat a cég a saját szoftver hibájára. Amugy ez nem is hiba, hanem ficsör, direkt tették bele.

Sáros Hilda 2017.05.24. 17:04:40

@herk: Van olyan hogy céges policy. Nekem is van ilyen a cégemnél. És ha valamelyik ügyfélnek nem tettszik, bátran kereshet másik szolgáltatót a piacon. Érdekes, eddig senki nem rohant másikat keresni.
Diginél is van ilyen policy. Amelyik címen tartozás van oda nem enged új szerződést kötni.

melaena 2017.05.24. 17:25:10

irasban jelezni kell,h az ingatlan elozo tulajdonosaval semmilyen kapcsolatod nincs. kossek be,a tartozast hajtsak be rajta.30 napon belul kotelesek valaszolni.valoszinutlen az elutasitas.

Arcade Macho 2017.05.24. 23:23:32

rarakatni szeljegykent szerintem alsohangon 50e

en megkoszonom a DIGInek, hogy korrekten es nem szivatni valo modon allnak hozza!!!

Arcade Macho 2017.05.24. 23:26:16

@F11: ott verte magat mashol az okostojas hogy at kell iratni a berlo nevere a kozmuvet es akkor azt csinal vele amit akar, en mar ott nem hittem az okostojasnak, de jo hogy mashol megerositenek ebben !

Arcade Macho 2017.05.24. 23:27:30

@KaTe: "Ingatlanvásárlás előtt fogadjak fel egy magánnyomozót is, hogy kiderítse, hogy épp melyik szolgáltatónak mennyivel tartozik az előző tulajdonos?!"

kicsi csillag!!!
arvereses lakas volt!!!
senki nem kerte meg a posztert hogy mas nyomoran eloskodjon

amugy meg egy pitianer kis fa.. a poszter

Arcade Macho 2017.05.24. 23:29:05

@F11: havernal az volt, hogy a fotavnak tartozott az elozo tulaj, de az meg a boriben hederezett, a fotavnak meg a penz KELLETT
ott az az alomszep lakas, es kesz...
haver fizetett

Sam Crow 2017.05.25. 00:19:31

WTF? Így lehet gyorsan ügyfelet bukni.

melaena 2017.05.25. 06:06:21

@Arcade Macho:
mas lakasa= a bank tulajdona. felvettem 1 millio forintot,kettonel tobbet kell visszafizetnem . ez vilagos volt az elejen is,vallaltam. ha veszek 800ert egy autot,es 900 k torlesztese utan bedol a hitel,akkor nem az en kocsimat viszik el,hanem a bukojat csokkenti a bank,es meg jovok nekik 1-1.5 millioval,mert nem rogton a vevohoz viszi a vegrehajto az 5-600-ert eladhato kocsit.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.05.25. 10:21:51

@KaTe: Mire 10-20-50 ezreket behajtasz, a tízszeresét költöd rá. Ha egyáltalán be tudod hajtani, mert eltűnik, nincs vagyona, stb.

Arcade Macho 2017.05.25. 12:10:10

@Csokis: en is igy gondolom...

legegyszerubb az lenne ha fejvadasz ceg lenne, oszt ha nem jelentkeznek erte akkor kivennek az egyik vesejet :)

élhetetlen 2017.05.25. 13:39:30

@F11: „és máskor előre utána jár van e díjtartozás az ingatlanon”. Kivételesen előrelátó ember lehetsz, de nem hiszem, hogy sok ilyen van. Vettem már pár ingatlant, adtam is el, addig rendben, hogy az ember kéri, vagy bemutatja a nullás számlákat, a víz, gáz, csatorna, áram esetén, és megnézi a tulajdoni lapot, hogy tehermentes-e az ingatlan, de soha eszembe nem jutott volna, hogy utána nézzek, van-e internet előfizetési tartozása az eladónak. Szerintem ügyvéd sincs, akinek ez eszébe jutna. Persze utólag…

élhetetlen 2017.05.25. 14:05:25

@Diorella Queen: „Pedig a legjobb cég az a Digi.”. Lehet. Én meg hülye vagyok, az biztos. Pár éve merő jószándékból rábeszélt egy ismerősöm, hogy váltsak a kábeles UPC-ről DIGI tányérosra (TV), a legépeszűbb indok az volt, hogy Balatonon is felrakunk egy tányért, viszem a dobozt, úgy sem vagyok egyszerre két helyen. UPC lemondva, DIGI szerel. Nos, én egy gólyafészekben lakom, tehát szabad kilátás minden irányba. Mikor három héten belül ötször fejeződött be egy film úgy, hogy nincs jel, vagy rossz jel, kihívhattam volna őket még párszor, hogy állítgassanak, nem, én laposkúszásban vissza a UPC-hez, felélesztettek, mint ügyfelet. A balatoni futamból meg nem lett semmi, mert a fáktól nem látott ki a tányér, pózna kellett volna, az meg nem volt. Volt viszont egy éves hűségszerződés, és érdemesebb volt egy évig fizetni, mint felmondani. Szóval, ritkán csinálok hülyeséget, de akkor jó nagyot, hát ez az volt.

élhetetlen 2017.05.25. 14:20:34

@herk: Te biztosan érted, én nem. „2. Ha az albérleti dolog jön elő, akkor lehetne pl az, hogy akkor lehet más nevére iratni, ha a tulajdonosnak nincs tartozása. Ezzel működhetne az is, hogy ne csak a tulaj nevén lehessen az internet.”. Folytatás? Lelép az albérlő, tartozást hagyva maga után? A tulajnak nem lehet többet internetje, mert nem lehet visszairatni? A következő bérlőnek sem lehet, mert nem lehet átiratni, csak, ha nincs tartozás? Biztosan egyszerű megoldás, csak …

élhetetlen 2017.05.25. 14:25:41

@herk: „Az, hogy mi van a _saját_ ÁSZF-jükben ők döntenek, de nem mehet szembe a törvénnyel.”. Hidd el, egyetlen ÁSZF-ben sincsen törvénybe ütköző dolog. Nem úgy készül az, hogy leül egy irodista, aztán ír valamit, megrágják a jogászok, mielőtt életbe lép. Nem hülyék a cégek, hogy tömeges pereknek tegyék ki magukat.

élhetetlen 2017.05.25. 14:36:24

@herk: Bocs, csak olvasom tovább a kommenteket, és megint téged találtalak meg. „és látnám azt, hogy az új tulaj és a régi tulaj között nincs kapcsolat,”. Ez a mondatod értelmezhetetlen. Hogyan látod, hogy nem barátok, nem másodunokatestvérek, bejelentés nélküli élettársak, volt üzleti partnerek, stb. Mert ezek is kapcsolatok.

élhetetlen 2017.05.25. 15:02:23

@melaena: Ezt nem tudom, csak kérdezem. A DIGI-nek van kötelező szolgáltatása? Úgy értem, köteles mindenkinek szolgáltatni, aki kéri? Nem hiszem. „igy ehhez nincs joguk.”. Ez kérdéses. Lehet, hogy nem jól látom, de, pl. mint a bankok. Hitelt adnak. Valakinek nem ad az egyik, a másik ad. Nem köteles minden bank mindenkinek hitelt adni, aki kér. A DIGI-nél nem tudom, mi van, joga van-e dönteni, kivel szerződik.

élhetetlen 2017.05.25. 15:11:56

@Terézágyú: „A közműről is csak onnan van, hogy a régi tulaj kijelenti a ház átadásakor, hogy NINCS ilyen :)”. Ennél azért egyszerűbb az eset, minden közműszolgáltató kiad nullás számlát, mármint hogy nincs tartozás, (víz, gáz, áram, stb.), tehát nem kell csak „elhinni”, ezt szokták is kérni a vevők, sőt szokták is hozni az eladók. Az más, hogy kinek jut eszébe végig kérdezni a DIGI-t a UPC-t, a Matávot stb., az esetleges tartozásokról?

élhetetlen 2017.05.25. 15:39:45

@Nouby: „A tehermentes szót nem látod vagy nem érted? Az ingatlanon nincs tartozás, a Digi a saját rendszeréb beírta: itt valaki- valamikor tartozott, ide nem kötünk amíg valaki-valamikor- valamilyen címen be nem fizeti.”. Sajnos, úgy tűnik, te nem érted a kifejezéseket. A tehermentes csak azt jelenti, hogy nincs az ingatlanra ráterhelve, és a tulajdoni lapon feltüntetve tartozás. Ettől még lehet számos helyen tartozás, ezért szokták kérni a vevők a nullás számlákat, (víz, gáz, áram, stb.). Mert lehet, hogy a villanyórát még nem kötötték ki, de lehet százezres tartozás, de ez nem szerepel a tulajdoni lapon, csak a szolgáltató rendszerében. (Ez a saját rendszerébe beírta, ez azért nem úgy van, hanem számla kiment, befizetés nem jött, ezért látszik a tartozás). Az más, hogy kinek jut eszébe végig kérdezni a DIGI-t, a UPC-t, a Matávot stb., az esetleges tartozásokról? Így van, nem az ingatlannal van baj, de nem is a DIGI-vel, hanem veled. Bekaptál egy apróságot, amire nem gondoltál, (én sem gondoltam volna), még sikerült is megoldanod, de te fel vagy háborodva.

élhetetlen 2017.05.25. 15:59:00

@herk: Te most ezzel a dobpergéssel magadat pörgeted? "egyedi döntése alapján megtagadhatja az ajánlat elfogadását". Ennyi. Hogy az emelt díjas bekötést honnét szívtad, az nem is érdekel. Ha valaki kiegyenlíti a tartozást, az nem a bekötés díjának része. És igen, ha kifizeti, és a DIGI az után sem szolgáltat, a szíve joga, hogy akar-e egy arrogáns ügyfelet, vagy nem. Ilyen az élet, te dobolj tovább!

Arcade Macho 2017.05.25. 19:08:19

@élhetetlen: "minden közműszolgáltató kiad nullás számlát, mármint hogy nincs tartozás, (víz, gáz, áram, stb.)"

a vellanydzsúzt amikor ki akarjak kotni elotte megy a huzavona hogy igy szocialis meg hogy jajj meg kell menteni es irgumburgi...
a DIGI meg nem kozszolgaltatast vegez, ot nem kotelezi semmi, szoval fura az osszehasonlitas

ez a DIGI cca az lehet, mint a mobilelofizetes vagy az aruhitel, hogy ugymond cseszheti ezt a kis ertekut a szolgaltato, csak az a finom dolog itt hogy a lakas helyben marad es akadhat onkentes aki rendezi masnak a tartozasat :)

ze11 2017.05.26. 09:30:06

@herk: Pedig de. Nincs szerződési kötelezettsége. Mivel itt az új tulajdonos előtt ismeretlen az előző tulaj (frászt, ott a tulajdoni lap, amin rajta van...), meg lehetne keresni, de minthogy árverésen értékesített az ingatlan, kicsi az esélye, hogy van valós esély rajta behajtani a tartozást. Meg többe is kerülne (ezért sem ment utána a szolgáltató).
Mondjuk a 38E Ft-os tartozás sok(nak tűnik), de ha megnézem, hogy a Digi nagyjából 6000Ft-ért adja a havi net+tv+vezetékes telefon (ami lehet nomadikus szám is) szolgáltatását, miközben nagyjából hasonló pakk a trénél majdnem a duplája... Nagyjából 6-8 hónapnyi efi. díj különbözetből letudva az előző tulajdonos tartozása...

ze11 2017.05.26. 09:31:57

@élhetetlen: Az a műholdas szolgáltatás, és ott bizony nem minden esetben jó a "minimál" tányér-fej-beltéri kombináció, egy-két "mérettel" nagyobb tányér, meg egy kategóriával jobb fej. és mindjárt más a leányzó fekvése...

ze11 2017.05.26. 09:35:12

@élhetetlen: +1, az adás-vételiben illendő kikötni, hogy a felek együtt járnak el a szolgáltatóknál a szerződések átírásával, illetve a nullás igazolásokkal kapcsolatban. Sőt, ez az ingatlan átadásáról/átvételéről szóló jegyzőkönyvben (ilyet se sokan csinálnak, pedig naaagyon hasznos tud lenni) is ott szerepel.

Arcade Macho 2017.05.26. 13:32:23

kiszamolo.hu/lakaskiadas-kockazata-a-jog-oldalarol/
"Viszont ezzel kapcsolatban egy tanács: sok közműszolgáltató egyébként teljesen jogszerűtlenül, a gazdasági erejével visszaélve addig nem hajlandó átírni/visszakötni az órákat amíg fennáll a korábbi tulajdonos (mérőóra szerinti jogosult) tartozása, ennek azonban semmi jogalapja nincs, arra alapoznak, hogy úgyis fizet az új tulajdonos, mikor kimennek elvágni a gázcsövet az utcán."

heheheh akkor errol ennyit...

Nouby 2017.05.26. 13:42:25

@élhetetlen: Mivel nem adják ki az adatokat ezért az új szerződőnek mindegy. Tartozás van, legyek szives átvállalni és rendezni a határozatlan összegű tartozást.

Szóval annyit kérhetnek amennyit nem szégyellnek, szelleműzést is felszámoltathatnak annak ellenére hogy papirom van arról hogy nincs közöm az előző tulajhoz.

És akkor a másik, mivel tételesen nincs leírva hogy mi mennyi valamint nem adhatják ki, monopol helyzetben 50 ezret is kérhetne hisz nem tudod mire, és nem tudod megkerülni.

MrZed001 2017.05.26. 19:46:39

Érdekes.
Ha én betérek egy kocsmába vagy diszkóba, és nem szolgálnak ki mert szőke és kék szemű vagyok (vagy barna és kisebbségi), akkor ugyebár milliókat fog fizetni büntetés gyanánt.
Ez kb mindennapos eset, több létesítmény inkább fizeti állandóan a büntetést, mint hogy szétverjék részeg randalírozók (na nem a szőke kékszeműek) a teljes berendezést.

Akkor a szolgáltatók mi jogon válogatnak, hogy kit szolgálnak ki, és kit nem ?

Nem mellesleg, attól hogy ő beleírja az ÁSZF-be, még totál támadható.
Emlékszünk még arra a megtörtént esetre, amikor az egyik kis távközlési szolgáltató ÁSZF-jébe valaki belecsempészett (?) olyan kitételeket, mint hogy az ügyfél köteles a szolgáltató embereit hetente szexuálisan kényeztetni.
Szóval az ÁSZF nem törvény.

MrZed001 2017.05.26. 20:00:54

@8cadik crazy one a vannabí pank:
Ja hogy te a szőrös mellkasokhoz vonzódsz, és most felcsillant a szemed? Good for you.

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.05.26. 20:17:00

@MrZed001: egész nap péntek van és neked pont ma mentek el otthonról?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2017.05.28. 00:01:23

@KaTe: Ha végrehajtásba kerül a tartozás, akkor megjelenik a tulajdoni lapon, ami ügyfélkapun keresztül 1000Ft-ért lekérhető, illetve adásvétel előtt a tulajdonosnak, illetve a közvetítőnek kötelessége eljuttatni a vevőhöz.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.05.31. 16:03:37

@herk: köszönöm, hogy képviselted a - szerintem - normális álláspontot. A rosszindulat sugárzik itt néhányakról.
süti beállítások módosítása