Tékozló Homár

Csak két turistának próbált segíteni a földalattin, mégis rendőrös kaland lett belőle

2017.06.08. 12:08 | Homár Hilda | komment

11245989_ff6aba005ec0effd869fd55d5631d5e6_wm.jpg

Bár Tamással ellentétben nem gondolom, hogy a BKV  elsődleges feladatai között lenne az országimázs javítása, de abban mélyen egyetértek vele, hogy minden kommunikációban fontos az emberi hangnem, az egyébként normálisan viselkedő külföldiekkel szemben pedig jó lenne több türelmet és elfogadást mutatni, hiszen a helyismeret hiánya miatt nagyobb eséllyel keveredhetnek hülye helyzetbe. Ezt az alábbi levél is bizonyítja, ahol egy ellenőrökből, biztonsági szolgálati személyből és rendőrökből álló 5 fős különítmény hozott össze igazoltatással és büntetéssel kimaxolt megoldást két turista nem kezelt, de felmutatott jegye kapcsán.

Tisztelt Homár Blog!

Az alábbi esetet szeretném megosztani veletek, mert én nem gondoltam volna eddig, hogy ez így megtörténhet nálunk.

2017. június 6.-án délután az Oktogonnál szálltam fel a földalattira. A bejáratnál BKV logóval ellátott öltözetben ellenőrízték a belépők jegyeit. Felszállt a szokásos tömeg a szerelvényre. Ekkor engedtem magam elé egy 20-as éveinek közepén járó fiatal külföldi párt.

Az ajtók becsukódása után két középkorú ellenőr felcsatolta karszalagjait és ellenőrízni kezdte az utasok jegyeit. A fiatalok is átadták a jegyeiket (amiket a bejáratnál megfelelőnek minősített már valaki), melyekről kiderült, hogy nem kezelték. Ekkor az ellenőrök egyből a büntetés kiszabását látták az egyedül elfogadható megoldásnak. Illedelmesen jeleztem az ellenőrnek, hogy bocsánat, de együtt szálltam fel velük és a fiatalok nem akartak csalni, hiszen megvették a jegyüket, majd a bejáratnál egy kollégájuk átengedte őket, így teljesen abban a tudatban szállhattak fel, hogy mindent jól csináltak.

És innen indult el a csodálatos magyaros vendégszeretet BKV módra!

Az ellenőr hölgy közölte, hogy ne akadályozzuk a munkáját, mert ő pedig itt büntetni akar és fog!

A fiataloknál nem volt igazolvány és mint később kiderült az volt az első napjuk Budapesten, így forint sem volt náluk csak bankkártya. A Széchényi fürdő megállónál leszálltak. Leszálltam velük én is jelezve, hogy amennyiben a méltányos elbíráláshoz az szükséges, akkor hajlandó vagyok megadni az adataimat és tanúskodom is, hogy nem csak, hogy jóhiszeműen, de a tőlük elvárható gondossággal is eljártak.

Itt jött az újabb kimaxolása az országimázsnak.

Egyrészt a külföldi hölgy is felvetette, hogy talán a rendőrség segíthetne megoldani az ügyet. Sajnos le kellett törnöm a lelkesedését, mert tudtam, hogy a rendőrség nem fog foglalkozni az ő verziójukkal. Az ellenőrök ahelyett, hogy pontosan tájékoztatták volna őket arról, hogy ha már büntetnek és a fiataloknál nincs csak bankkártya, akkor az egyikük kimehet pénzt felvenni. Ehelyett riasztották a rendőrséget, mintha itt valami hatalmas bűnügy lenne. Próbáltam értelmesen megbeszélni a dolgot az ellenőrökkel, de hiába.

Időközben csatlakozott hozzájuk egy önkéntes, magát BKV biztonsági őrnek valló civil személy is, aki erről semmilyen igazolványt nem tudott felmutatni, de hosszan ecsetelte, hogy a piszkos külföldiek csak azért jönnek hozzánk, mert olcsó hely Budapest. Itt nem kezdtem bele a felvilágosításába, hogy fővárosunk turisztikai vonzereje az építészetében és elhelyezkedésében is rejlik, mert láttam, hogy saját álláspontján kívül nem bír mást befogadni.

A lány próbált más emberektől is segítséget kérni, ezért felment a felszínre és igyekezett bankautomatát keresni. Hangsúlyozom, hogy nem tájékoztatták, hogy ezt megteheti, hanem az ellenőrök csak azt ismételgették, hogy a lány elszökött. Ez természetesen messze állt a valóságtól.

10-15 perc után befutott a két kerékpáros rendőr is és itt meggyőződhettek a külföldi fiatalok, hogy mire is számíthatnának. Egyrészt a rendőr kizárólag az ismerősként kezelt BKV ellenőrök álláspontját hallgatta meg, majd amikor jeleztem, hogy ez nem pontosan fedi a valóságot igazoltatott (kizárólag engem) és közölte, hogy a körözési adatbázisban leellenőríz. Szegény külföldiek csak azt látták, hogy aki nekik segíteni próbál azt még vegzálja is a hatóság. A másik rendőr értelmesebben állt a dolgokhoz, mert belátta, hogy a rendőri intézkedések során is van mérlegelési jogkör és apróbb vétség esetén célravezetőbb egy figyelmeztetés, mint a büntetés.

A vége természetesen nem happy end lett. A fiatalok fizettek és több negatív benyomást szereztek fővárosunkról itt tartózkodásuk első napján. Ezt próbáltam tompítani, de szerintem mély nyomokat hagyott bennük.

Az eset kapcsán több kérdés is megfogalmazódott bennem:

- Milyen pszichológiai és egyéb képzést kapnak az ellenőrök, ha egy ilyen esetben a legszigorúbb megoldást tartják egyedül célravezetőnek ahelyett, hogy a bizonyíthatóan gondosan eljáró külföldieket felvilágosítsák?
- Milyen lelki sivársággal élhetnek ezek az emberek, hogy egy pozitív, jó cselekedett helyett, csak a mások megalázása vezérli őket?
- Van-e értelme milliárdokat elköltenie az országnak külföldön országimázs kampányokra, ha egy turista az első véleményes helyzetben pont az ellenkezőjét tapasztalja, mint amit magunkról állítunk?

Köszönettel,

Tamás

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.06.08. 12:12:05

"az egyébként normálisan viselkedő külföldiekkel szemben pedig jó lenne több türelmet és elfogadást mutatni"

És mit mutassunk a tahó módon viselkedő külföldiekkel szemben????.....

Terézágyú 2017.06.08. 12:13:48

"A fiataloknál nem volt igazolvány"

Ezt nem is értem. Itt bóklásznak egy idegen városban mindenféle okmány nélkül..??????????

Terézágyú 2017.06.08. 12:15:07

"Milyen lelki sivársággal élhetnek ezek az emberek, hogy egy pozitív, jó cselekedett helyett, csak a mások megalázása vezérli őket?"

Átlagos magyarok. Na bumm.

Akár az utasok.

Terézágyú 2017.06.08. 12:17:28

"melyekről kiderült, hogy nem kezelték. "

Igen, nehéz dolog is kitalálni, hogy mit kell csinálni a papirosjegyekkel egy metróbejáratnál...

Terézágyú 2017.06.08. 12:18:31

5.
Egyébként igen, felesleges keménykedés volt, hogy megbüntették őket.

andand 2017.06.08. 12:26:21

Berlinben a buszon simán megbüntette a svéd (nem fiatal) házaspárt az ellenőr, mivel a sofőr csak egy jegyet adott kettejüknek. Épp felszálltak a buszra a reptéren, jegyet vettek elől, leültek, pár perc múlva jött a büntetés, mérlegelés nélkül. :(

2017.06.08. 12:30:25

@Terézágyú: Ja, ha meg valamelyik vendégszerető magyar polgártárs kirabolja őket, akkor igy jártak, mi? A bankkártya letiltható, a készpénz-veszteség bosszantó az igaz, viszont ha az irataikat ellopják, akkor nagyon-nagyon megszivták.
És igen, nem egyértelmü, hogy kezelni kell jegyeket, ugyanis vannak nem kis száman olyan városok, ahol a jegyet már nem kell kezelni, mivel dátumbélyegző van rajta eredetileg is. És mivel őket átenegdte az ügyeletes ork a kapun, joggal gondolhatták, hogy rendben van, és Budapesten is ilyen jegyek vannak.

Terézágyú 2017.06.08. 12:32:13

@Pink Petsch:

Peeeeeersze, bisztos ők is így gondolták, hogy dáttumbéjegző van rajta, ezért nem kezelték.
És ezért nem hordanak magukkal iratot se.
Akkor én se hordok.

2017.06.08. 12:48:32

@Terézágyú: Hiszed vagy sem, én már futottam bele ebbe a probléma Regensburgban. Akkoriban Stuttgartban éltem, és ott dátumbélyegzős jegyeket ad ki az automata. Felszálltam Regensburgban a buszra, szintén automatából vett jeggyel, amit valóban nem bogarásztam át tüzetesen, mentségemre szóljon, nem volt a szélén egy pár centis üres sáv az érvényesitésre, ahogy más városokban láttam. A 2. percben jött az ellenőr, teljes lelki nyugalommal adtam át a jegyet, mikor közölte, hogy ezt bizonyos érvényesiteni kellett volna. Kissé lefagytam, mert 60 euró az 60 euró, és biztos nagyon kétségbeesett pofát vághattam, mert szólt, hogy akkor most érvényesitsem, legyek szives.
Na, igy is lehet.
A magyar igazolványod vagy útleveled elvesztése otthon is nagyon bosszantó, de ha ezt külföldön történik veled, akkor kurvára megszivtad, mert rohadt sokba fog kerülni, időben és pénzben is. Na, ugyanez, forditva is. Én sem hordok magammal útlvelet, csak a fényképes jogsimat. ha azt elvesztem, vagy ellopják, attól még tudok tovább utazni egy másik országba. De nincs mindenkinek jogsija, ugye.

PITTA 2017.06.08. 12:50:18

Lyukasztottál volna 2 jegyet csendben és a kezükbenyomod...

Terézágyú 2017.06.08. 12:53:04

@Pink Petsch:
"és biztos nagyon kétségbeesett pofát vághattam, mert szólt, hogy akkor most érvényesitsem, legyek szives.
Na, igy is lehet. "
Fentebb írtam, hogy szerintem sem kellett volna megbüntetni. Csak kurvára unom már, hogy mindenki azzal takaródzik, hogy "nem tuttam... aszthittem"...

Az útlevél meg: most akkor rendben van, hogy itt bóklásznak egy idegen városban mindenféle igazolvány nélkül, vagy nincs rendben????? Itt most megint nem kérdés, hogy "lyaly nem viszek magammal semmit, mer ellopják"...

Tehetséges ugandai buzi 2017.06.08. 12:54:07

@PITTA: Kisfődalatti szerelvényen nincs fedélzeti likasztó, csak az állomás bejáratánál...

PITTA 2017.06.08. 12:55:12

@Tehetséges ugandai buzi: hoppácska, micsoda trükk... bár így utólag belegondolva egyik metron sincs...

2017.06.08. 13:01:17

@Terézágyú: De érted, hogy a posztbeli fiatalok nem takaróztak ilyesmivel, hanem meg voltak győződve arról, hogy helyesen jártak el a jegyek megvételével. Ha már hibást akarsz keresni a történetben, akkor ne rájuk verd a balhét, hanem a lyukasztónál álló orkra, aki nem szólt (szerintem direkt, mert tudta, hogy a szerelvényen a kollégái ellenőriznek), hogy ezt a jegyet még érvényesiteni is kell, hanem simán engedte őket felszállni a szerelvényre.

Hát, tudod, ha nem lenne jogsim, akkor én is inkább igazolvány nélkül mászkálnék, mert nem kockáztatom az ellopását.

Nick-son 2017.06.08. 13:03:30

Hát a fene tudja.

Én ha külföldre megyek eleve van nálam valamilyen okmány, igazolvány, nem kódorognék papírok nélkül egy távoli országban. Főleg ha a magaménál elmaradottabb országba megyek.
Pénz is van nálam, eszembe nem jutna üres zsebbel lófrálni.
Hatványozottan figyelek hol mik a szabályok, milyen jegy hogyan mire érvényes, nyilván nem úgy van minden mint nálunk.

Az ellenőröket is meg lehet érteni, mert ha őket elengedik mert külföldiek, a másikat mert gyerekes anya, a harmadikat mert diák, ráadásul nő is és vizsgázni megy, vagy mit tudom én akkor a nap végén megkérdezik tőlük mégis mit csináltak a munkaidejükben.

A rendőrökön nem lepődtem meg, igen kétségbe lehet esve aki tőlük vár segítséget :)) A biztonsági őr is hozta az elvárt szintet :)

Terézágyú 2017.06.08. 13:06:48

@Pink Petsch:
"De érted, hogy a posztbeli fiatalok nem takaróztak ilyesmivel, hanem meg voltak győződve arról, hogy helyesen jártak el a jegyek megvételével. "

Azzal helyesen jártak el, csak a nem-kezelésével nem.
Mer nemtutták. Aszthitték.

Én úgy tudtam, hogy itt pesten ingyenes a metró, legközelebb úgy megyek.

"Hát, tudod, ha nem lenne jogsim, akkor én is inkább igazolvány nélkül mászkálnék, mert nem kockáztatom az ellopását. "

Újra beírom: "most akkor rendben van, hogy itt bóklásznak egy idegen városban mindenféle igazolvány nélkül, vagy nincs rendben????? Itt most megint nem kérdés, hogy "lyaly nem viszek magammal semmit, mer ellopják"... "

De rendben van, akkor mostantól nem viszek magammal soha semmilyen iratot. Itt pesten se, de ha külföldre megyek akkor pláne nem. Nem csak hogy nálam nem lesz, de a bőröndömben se, hiszen "ellophassák a bőröndöt"....

olahgabor79 2017.06.08. 13:08:45

Az is megér egy misét, hogy a turista miként viselkedik a turistáskodás ideje alatt.

2017.06.08. 13:08:54

@Terézágyú: Jelentkezned kellene BKV-hoz orknak. Kb. ugyanannyi empátia szorult beléd. Tökéletesen megfelelnél.

2017.06.08. 13:10:33

@olahgabor79: Meg, persze, csakhogy ez a poszt most nem erről szólt.

Terézágyú 2017.06.08. 13:12:16

@Pink Petsch:
"Jelentkezned kellene BKV-hoz orknak. Kb. ugyanannyi empátia szorult beléd. Tökéletesen megfelelnél. "

Na, ha nincs több érved, személyeskedj. A kérdésekre még véletlenül se válaszolj.
Egyébként én nem megyek orknak, mert anyád az volt.

Darth Revan 2017.06.08. 13:14:32

Tamas, Tamas. Szolhattal volna nekik, hogy kezeljek a jegyuket, az nem eleg, ha megmutatjak beszallaskor az ellenornek...

Off

Elvesztettem a vodafone-os SIM kartyamat, es csak szemelyesen lehet allitolag potolni es 5000 forintert.

Sebaj, gondoltam, szamhordozassal atviszem a telenorhoz, de ok is szemelyes ugyintezesben biznak, esetleg visszahivnak - de csak magyar szamot lehet megadni, azt meg ugye elvesztettem.

A t-mobil oldalan meg se talaltam a szamhozrdozast.

Talaltam valami blue mobilt, azok azt irtak, hogy emailben is elkulthetem az oldalrol letoltott formot, de az oldalon nincs form. plusz azt sem irjak, hogy mennyibe faj a sim kartya naluk.

Hogy az istenbe tudnak nemzetkozi cegek ilyen szarul mukodni magyarorszagon? A szamhordozas itt irorszagban kett kattintast online es masnap mar kuldik is ingyen az uj sim kartyat.

Terézágyú 2017.06.08. 13:16:18

@Darth Revan:
"Hogy az istenbe tudnak nemzetkozi cegek ilyen szarul mukodni magyarorszagon? A szamhordozas itt irorszagban kett kattintast online es masnap mar kuldik is ingyen az uj sim kartyat. "

A kérdés jó...

Darth Revan 2017.06.08. 13:16:37

@Terézágyú:
"most akkor rendben van, hogy itt bóklásznak egy idegen városban mindenféle igazolvány nélkül, vagy nincs rendben?"

szerintem teljsen rendben van. en is a szallodai szobam safe-jeben tartom az utlevelet ha utazom.

Répázó 2017.06.08. 13:17:37

@Terézágyú: Inkább szégyellem magam mint kérdésem lenne. Te?

2017.06.08. 13:18:39

@Terézágyú: Leirtam a véleményemet nem egyszer, de te csak nyomattad tovább a mantrátad, mint aki el sem olvasta, vagy legalábbis értelmezni nem tudta. Mit vártál?
Mellesleg, én nem anyáztalak. De látod, most már tuti megfelelsz orknak. Az intelligenciád pont megvan hozzá.

Terézágyú 2017.06.08. 13:22:32

@Darth Revan:
"szerintem teljsen rendben van. en is a szallodai szobam safe-jeben tartom az utlevelet ha utazom. "

Értem. Akkor bizonyára én csinálom rosszul. Mostantól kezdve semmilyen iratot nem viszek magammal sehová.

-creeper- 2017.06.08. 13:23:28

A hétvégén ugyancsak a földalattin egy négyfős turistacsoport érkezett az Opera állomáshoz, majd a peronőrnél vettek jegyet. Épp befutott a szerelvény, szálltak volna fel, de inkább rájuk szóltam, hogy az összes jegyet feltétlenül érvényesíteni kell a narancssárga készülékkel. Ennek nagyon megörültek. Igaz, hogy ezt a szerelvényt így lekésték, de legalább kisebb eséllyel lettek megbaszva.
Többször voltam hasonlónak tanúja (a 2-es, 47/49-es villamoson), ahol a BKK-ellenőrök elsősorban a kezeletlen jeggyel rendelkező külföldiekre utaznak - egyik alkalommal (2-es vill) a két agresszív, fiatal ellenőr olyan egyértelműen, azonnal a jól hallhatóan angol nyelven beszélő csoporthoz rohant (!), hogy senki mástól el sem kérték előtte/utána a jegyet/bérletet. Amúgy többször is volt szerencsém ehhez a pároshoz a 2-es villamoson, olyan ocsmány stílusban (angolul) beszélnek, testi fölénnyel visszaélve viselkednek a turistákkal, hogy igazán sajnálom, amiért nincs kamera a Ganz csuklós villamosokon, mert tutira ki lennének baszva. Illetve félő, hogy pont nem. :/

szelidorzo 2017.06.08. 13:24:09

Ha külföldön nyaralsz, felhívják a figyelmed, hogy saját érdekedben ne hurcold az útlevelet magaddal, mert ha ellopják, elhagyod, szívni fogsz. (Vigyél róla fénymásolatot, vagy ha van okos telefonod, akkor egy jól sikerült fényképet róla, az adataiddal)

Jegy érvényesítése: Vagy negyed évszázada Brüsszelben becsülettel megvettem az ötszöri utazásra jogosító jegyet, metróra szállva próbáltam is érvényesíteni (mint később kiderült sikertelenül) Kijáratnál ellenőrökbe botlottam, akik jelezték, hogy nincs érvényesítve, bünti lesz. (A nyelvüket nem beszéltem, de elég egyértelmű volt a viselkedésükből, hogy mit szeretnének) Kézzel lábbal magyaráztam (magyar módra), hogy bedugtam én a gépbe, de nem történt semmi. Fogta a jegyet, érvényesített egy egységet róla, visszaadta és jó utat kívánt. Szóval lehet így is.
Amikor a BKV ellenőr megerősítve a csahossal (vagyonőr, vagy mi) közölte, hogy az éves bérletem szerinte hamisítvány (munkáltató adta) Gratuláltam a mikroszkóp szeméhez és hogy sikeresen elvégezte a szakértői tanfolyamot, ami alapján ránézésre meg tudja állapítani 2 másodperc alatt egy bérletszelvényről, hogy az hamisítvány, úgy, hogy azt természetesen nem adtam a kezébe rutinosan. Mondtam neki ha nem tetszik valami, akkor hívjanak rendőrt én ráérek de garantálom, hogy munkát fognak keresni utána. pampogva utamra engedtek. (Pedig tényleg megvártam volna a kollégákat :-) )

.Manyecska 2017.06.08. 13:26:11

Persze, mer nem tudták mire való a lukasztó a bejáratnál, oszt jó magyar szokás szerint mocskoljunk mindenkit..? mondaná Terike.. :D

2017.06.08. 13:31:09

@szelidorzo: Én, ha Budapesten vagyok, és heti vagy kétheti bérletet veszek, mindig elrakom a tokba a vele kapott nyugtát is. Még sosem gyanúsitottak meg ugyan, hogy hamis lenne a bérletem, de ha megtörténne a nyugta felmutatása már elég lesz az orkokkal való szájkaratéban a győzelemhez, és a picsába hagyásukhoz, mindezt fél percen belül. Magyarországon paranoiás lesz ember. az már biztos.

PITTA 2017.06.08. 13:32:28

@Darren79: közben már rájöttem... láma egy ötlet volt tőlem, de mentségemre keveset tömegközlekedem...

.Manyecska 2017.06.08. 13:46:47

Hát, az ellenőr néni kőccsé gyógyszerre, azt kívánom...

vprof 2017.06.08. 13:51:04

@Darth Revan: 2007. évi I. tv. 3. par. (1) bek.

Ebben benne van, mivel lehet beutazni az országba. Ha nincs nálad az okmány egy igazoltatáskor, abból előállítás lesz, mivel a jogszerű tartózkodásodat nem tudod hitelt érdemlően igazolni.

Baluci 2017.06.08. 13:51:52

@Terézágyú: Teri, csillagom!... Én külföldön, nyaralás alatt sehova nem viszek semmilyen igazolványt. Általában az idegenvezetők is ezt javasolják!...

végrehajtó helyettes 2017.06.08. 13:54:27

@Terézágyú:
Amennyire az ellenőrök viselkedéséhez, ehhez is tudok gratulálni. Azt a részét nem olvastad, hogy korábban már ellenőrizték a jegyeket és mindent rendben találtak?

Ne legyél már szánalmas.

Terézágyú 2017.06.08. 13:56:31

@Baluci:
Oké, értem én. Fentebb leszögeztem, hogy ha nálunk a külföldiek szabadon lófrálhatnak mindenféle irat (és idegenvezető) nélkül, akkor nehogy már nekem, a magyar állampolgárnak kellene bármilyen okmány... Úgyhogy én többet nem hordok magammal semmit.

Darth Revan 2017.06.08. 13:57:12

@vprof:

hanyszor igazoltatott teged a rendor eletedben? Mert engem 39 evem alatt egyszer sem.
sem otthon, sem kulfoldon.

szoval maradok a jol bevalt modszernel es a szalloda szefjeben tartom az utlevelet, mert nem szeretnek magamnak gondot okozni azzal, hogy hazautazaskor szembesulok vele, hogy elhagytam

Terézágyú 2017.06.08. 13:58:54

@végrehajtó helyettes:
"Azt a részét nem olvastad, hogy korábban már ellenőrizték a jegyeket és mindent rendben találtak?"

A metróbejáratnál lévő orkok nem ellenőriznek semmit.

.Manyecska 2017.06.08. 14:01:30

Most akkor előtte hajóról szálltak át :P kisfődalattira vagy b..sztak érvényesíteni a jegyet..??

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.06.08. 14:40:53

@Terézágyú:
"
És mit mutassunk a tahó módon viselkedő külföldiekkel szemben???"
+1

Kompi meg emlékszik rá, az egyik nickje is onnan ered.

szelidorzo 2017.06.08. 14:44:04

Nyugtám számlám nem volt, mert mint írtam, a munkáltatóm adta az éves BKV bérletet. Így nekem honnan lenne számlám?

Viszont vagyok 190 magas 120 kg (nem kövér, csak kissé nagyobb az átlagnál)
Egy ( általánost végzett ellenőr és egy vagyonőr pedig a szeme sarkából ránézve egy bérletszelvényre, ne döntse már el, hogy az hamisítvány, vagy eredeti, mert lehet szájba rúgom. Létezik okmányszakértő, az adhat szakvéleményt róla, de nem egy büdös köcsög útonálló.

Tikakukac 2017.06.08. 14:51:04

Simán előfordult már, hogy random országban a csapatban valakinél épp nem volt ott személyi/útlevél, mert siettünk vagy elfelejtette vagy akármi. Bumm. Ha olyan helyre mentünk akkor mindenkinek van párja aki ellenőrzi, ha nem, akkor meg érdekli a tököt., másnem visszakísérnek a hotelbe és megmutatod. Erre is volt példa.

Mikor habzó szájjal esel neki a szerencsétlennek aki idetéved pénzt költeni akkor nyugodtan veregesd magad vállon: igen, ismét tettem azért, hogy sose jöjjön ki ez a szerencsétlen nép abból a qrva nagy gödörből amit ásott magának.

fillérbaszó vadász 2017.06.08. 14:53:26

@Terézágyú: Nem volt náluk irat, így bűzlik a dolog. Lehet, hogy a külföldi rokonokat kiokosította a poszter, hogy ne kezeljenek mert majd megdumálják az orkokat ha gond lesz.

fillérbaszó vadász 2017.06.08. 14:54:47

Annyit tudni, hogy nem kezeltek jegyet és okmány sem volt náluk. Persze kp. sem.
Hát én nem vagyok benne biztos, hogy ők itt most az áldozatok.

fillérbaszó vadász 2017.06.08. 15:00:34

@Pink Petsch: : "Jelentkezned kellene BKV-hoz orknak. Kb. ugyanannyi empátia szorult beléd. Tökéletesen megfelelnél."

Benned is kurva sok empátia lehet, ha orkoknak nevezed az ellenőröket.
Amúgy meg tolvajokkal szemben nem kell empátia.

fillérbaszó vadász 2017.06.08. 15:05:39

@szelidorzo: "Fogta a jegyet, érvényesített egy egységet róla, visszaadta és jó utat kívánt. Szóval lehet így is."

Így is lehet. Aztán, ha így lenne még több bliccelő köcsög lenne, mert elég lenne egy jegy a zsebben, sose kéne kezeli, aztén ha ellenőr van, akkor csak elő kell ania "de hiszen én honnan tudjam, hogy kezelni kell a jegyet" dumát. Emiatt meg még kevesebb lenne a bevétele a bkvnak és még drrágább lenne a rendesen fizető utasnak a bérlete. Igazságos.

.Manyecska 2017.06.08. 15:11:56

Mongya már meg valamelyik ellenőr itt hogy most átszállás vóte vagy nemde? Pedig most elolvastam.

2017.06.08. 15:18:24

@fillérbaszó vadász: Aki igy viselkedik, mint a posztbeliek, az ork, nem ellenőr.
Mellesleg te meg funkcionális analfabéta vagy, a posztoló ugyanis semmilyen rokonságban nem állt a két külföldi fiatallal.

fillérbaszó vadász 2017.06.08. 15:30:02

@Pink Petsch: " posztoló ugyanis semmilyen rokonságban nem állt a két külföldi fiatallal."
Állítólag! Án csak vázoltam egy lehetságes scenáriót.
Ez a "elfelejtettünk lyukasztani és nincs nálunk irat" duma már az ókórban is ment és az egyik legősibb bliccelő-szöveg. Persze nem voltam ott, de nem túl életszerű, hogy a szamaritánus utas elejétől a végéig mindennek a szemtanuja volt és az igazságtól fűtve mindent megtesz, hogy a jószándékú külföldieket megmenekítse a rugalmatlan orkoktól. Már csak a kiskutya és a terhes nő hiányzik a sztoriból.
Ha felszállok valahol, ki a faszom figyeli, hogy idegen emberek kezelik-e a jegyüket és a bejáratos mennyire nézi az a számomra idegen ember jegyének/bérletének érvényességet?
Nem kell ám minden bliccmen dumát benyalni. Meg ez a folyamatos orkozásod. Hát. Nem lehet, hogy te is azért véded ennyire a bliccellőt, mert te is egy megbüntett bliccelő, tolvaj szaralak vagy?
Tanulj meg bérletet venni és nem lesz több bajod az ellenőrökkel.

2017.06.08. 15:40:20

@fillérbaszó vadász: Nem túléletszerü, mert te ilyet sosem tennél, hogy idegeneknek segits. Szóval, akkor ilyen nincs is, mert mindenki olyan, mint te. Vagy hogy?
Nem lehet, hogy mással személyeskedj?

Thule 2017.06.08. 15:59:21

@fillérbaszó vadász: "Persze nem voltam ott, de" de mégis jobban tudod. Mégis belepofázol. Nem voltál ott de véleményed az 'igazságról', az van.

Dezsike 2017.06.08. 16:00:57

Jegyet kezelni a bejáratnál... Hol élünk mi? Bécsben az automaták eleve kezelt jegyet adnak, hacsak külön be nem nyomod, hogy később akarod érvényesíteni. Bár nem sokat voltam ott, de egy árva embert nem láttam használni a jegykezelő készülékeket. Ellenben Ostravában egy 90-es évekből ottmaradt primitív cucc mátrixnyomtatóval nyomja a jegyeket, se papírpénz, se bankkártya elfogadás, kizárólag apró (bár 1 jegytípus, a 3 napos jegy kivételével mindegyiket meg lehet venni max 2 érmével, a napijegyet is).

Thule 2017.06.08. 16:01:29

@Pink Petsch: Süketágyú mindig is ilyen f@szparaszt volt, ilyen is lesz ezután is. Kár hozzá szólni. A mozdonyvezető okoska féle szánalmas kommentelő másik véglete, aki azonnal személyeskedik, olyan mocskosan csúnyán beszél, hogy én szégyellem magam miatta és egyébként van vagy 70 éves. Fogalma sincs a világról de osztja az észt :) Javaslom a letiltását, könyebb lesz az életed.

2017.06.08. 16:08:55

@Thule: Ja, hogy ő az úi házitroll, "igi" helyett? Rég jártam erre, úgy látszik. Kösz az infót.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:11:25

@PITTA: "Lyukasztottál volna 2 jegyet csendben és a kezükbenyomod... "

+

Te, én szerelmes vagyok beléd. Te fiú vagy, vagy lány?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:13:42

@Tehetséges ugandai buzi: "nincs fedélzeti likasztó, csak az állomás bejáratánál... "

Oldja meg, volt elég idő.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:17:07

@Terézágyú: "@Pink Petsch:
"Jelentkezned kellene BKV-hoz orknak. Kb. ugyanannyi empátia szorult beléd. Tökéletesen megfelelnél. ""

:))

Kemény vagy, mint a kád széle, de megkaptad. Szeretlek, de most jót nevettem rajtad.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:19:43

@Darth Revan: "csak magyar szamot lehet megadni, azt meg ugye elvesztettem. "

ephone.ch, adnak magyar VOIP számot. Hazudsz hozzá egy magyar címet, és akárhol a világban használhatod. Mentőt ne hívj rajta, mert a hazudott címre mennek.

PITTA 2017.06.08. 16:20:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha szerelem van, akkor a nem mindegy? :-P Ahogy Bödőcs mondta: 'Én, magyar ember, magyar férfi, magyar gerinchúros emlős, hím organizmus.' Így is stresszes az életem, mert az Asszony mindig azzal nyaggat, hogy ne segítsek folyton minden ismeretlennek :-D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:24:22

@8cadik crazy one a vannabí pank: "És mit mutassunk a tahó módon viselkedő külföldiekkel szemben???"
+1
Kompi meg emlékszik rá, az egyik nickje is onnan ered. "

Zongoráááát? (komponista)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:25:29

@PITTA: :))

Akkor csak szeretlek. Nehogy a Zasszony féltékeny legyen.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:28:04

@fillérbaszó vadász: "Benned is kurva sok empátia lehet, ha orkoknak nevezed az ellenőröket."

Ne zavarjon, hogy MINDENKI így hívja őket. Vajon (margarinon) miért?

PITTA 2017.06.08. 16:28:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: áááá nem féltékeny típus a Zasszony... és hogy rühelli ha így hívom... :-D

Magentax 2017.06.08. 16:33:12

@Terézágyú: "Én úgy tudtam, hogy itt pesten ingyenes a metró, legközelebb úgy megyek."
Szándékosan tetteted hülyének magad?
Esetleg életedben nem jártál még a nálunk jóval fejlettebb "nyugaton", ahol az automatából már dátummal és időponttal ellátva kapod a jegyet, ami x percig/óráig érvényes?
Az első ellenőrzésnél átjutottak, ezért simán gondolhatták, itt is ez a helyzet.

PITTA 2017.06.08. 16:38:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: én néha bakternek, no nem mintha ellenszenvesek lennének a bakterek...

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.06.08. 16:50:02

@Magentax: ezt írja a könyve:

"In case of metro tickets: you have to put the ticket in the ticket validation machine (orange coloured box on a metal pole) that’ll stamp a time and date on the ticket. A short musical tone confirms that the ticket has been validated."

Szerintem Teréz is elolvassa a célország hasonló kiadványát, ha bárhol turistaként tömegközlehkedni készül...

KaTe 2017.06.08. 17:06:48

A BKK automaták tudnak legalább 8 nyelven és rendelkeznek információs menüponttal is, szóval a turisták tudnak tájékozódni mielőtt igénybe kívánják venni a tömegközlekedést. Ha nem automatában vették, akkor is van erre lehetőségük, például a bejáratnál, az ellenőröktől, vagy a kifüggesztett többnyelvű plakátokon.

"A bejáratnál BKV logóval ellátott öltözetben ellenőrízték a belépők jegyeit. "
- Ezt a posztló kicsit kifejthetné, ugyanis ez az ellenőrzés nagyjából annyira precíz, hogy akár egy 10 évvel ezelőtt lejárt bérletet vagy korábban érvényesített jegyet is felmutathatnék, a legtöbb "ellenőr" ugyanúgy bólogatna rá. Egyesével ellenőrizték mindenkinek a jegyét, bérletét? Ezt maximum a kijáratoknál szokták, szóval meglepődnék, ha így lett volna. Amúgy benne van az utazási feltételekben, hogy a metro, illetve a földalatti egész területén ellenőrizhetik a jegyeket, bérleteket, szóval ne dobd el, ne veszítsd el. Ha a turistáknak nem volt érvényesített jegyük, akkor miért gondolta a posztoló, hogy nem büntetik meg őket?

A külföldiek vajon tisztában vannak vele, hogy a saját országukban is maguknál kell tartaniuk valamilyen személyazonosító igazolványt, nemhogy egy másik országban? Örülhetnek, ha a rendőrök nem büntették meg őket ennek elmulasztásáért.

Egyszer volt, talán a 41-es villamoson, hogy 2 huszonéves külföldi lány felszállt, majd a kezükben 1-1 vonaljeggyel, majd elkezdték méregetni a lyukasztót. (igen, azt, amelyiket meg kell húzni magad felé, miután beleraktad a jegyet) Próbálkoztak is, de nem mertek erőt kifejteni, csak úgy finoman mozgatták, várva hogy majd magától csinál valamit. Na mondom, ennek fele sem tréfa, úgyhogy 1-1 határozottabb mozdulattal segítettem. Ennek annyira megörültek, hogy rögtön előkapták a telefonjukat, hogy megörökítsék ezt muzeális darabot.

A posztoló vállalná ezt a munkát ezért a fizetésért? Aligha. Ahogyan más épeszű ember se. A civil ruhás biztonsági ember csak a hangulatkeltés miatt kellett a sztoriban?

fillérbaszó vadász 2017.06.08. 17:35:25

@Pink Petsch: Mondja ezt a legnagyobb személyeskedő. Érvek nélkül.

2017.06.08. 18:34:16

@Terézágyú: jó, de akkor miért állnak ott?

Bendeguz2017 2017.06.08. 18:46:56

Utolso ket "elmenyem" orkokkal.
1) Hasonlo helyzet kobanyan, csak ott az ork nem engedte at a kulfoldieket mert nem nem volt jegyuk es elkezdte nekik magyarul kiabalni kell jegy. Szegeny fazon semmit nem ertett, a nyomorult, meg egyre hangosabban orditott, mintha attol megtanulna magyarul. Nem is ertettem, legalabb kobanyara miert nem raknak egy f.szt aki legalabb alap szinten beszel angolul, elvegre megiscsak kishazank masodik ajtaja annak aki nem taxizik, hanem a bkk-t valasztja.
2) Nyomorult elkerte a jegyem a metroban, en felmutattam, kezelve volt, de o elakarta venni. Egybol elkaptam, mondtam neki megnezheti, de ezt a kezembol ki nem adom. Probalt meggyozni, hogy koteles vagyok atadni, en meg mondtam erre nekem nincs idom. Aztan otthagytam.

.Manyecska 2017.06.08. 18:48:35

@Biriksz_Krokiksz!: biodíszletek. :D Valaki-aki olvasta a poszt-mondja már meg legyen kedves, most akkor az a jegy átszállásos időbélyegzős vóte vagy üres??:D:O

.Manyecska 2017.06.08. 18:58:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Papí te meg mit szeretkezel itt mindenkivel?:DD:P Ja, a párom egyszer vegzált egy ellenőrt állítólag csúnya vége lett, nem is mondanám, nem is voltak már szomjasak..elhatárolódom tőle, ahol van ott mindig balhé lesz múltkor vaze a szomszéd átlőtt légpuskával addig hergelték..:D:( Mire megtudom a választ a kérdésemre már megfőztem, kimostam, kiteregettem kiolvastam egy könyv felét.:D ehhh:(.......ez a Tamáska olyan titokzatos, nem szeressük itt az ilyent:P

KaTe 2017.06.08. 19:07:20

@Bendeguz2017: Legtöbbször nekem is elveszik a jegyem ha ellenőrökkel találkozom, aztán visszaadják és megköszönik. Netán attól parázol, hogy nem adják vissza? Nem irigyellek. :)

M. Péter 2017.06.08. 19:11:11

@Terézágyú: @KaTe: Nem minden országban kötelező igazolvánnyal járkálni.

2017.06.08. 19:14:28

@KaTe: Én például igen, attól parázok, hogy időt vesztek az idióta baromja miatt, aki mindenképpen büntetni akar, és kitalálja, hogy nem is aznap, és 5 perce lett kezelve, hanem .... és itt előadja a bullshitet.
Mondd, te a bérleted is átadod?

2017.06.08. 19:37:16

@stakeholder Manyecs: na jó, de a biodíszlet legalább szép. mondjuk az avantgarde is az ;)

Bendeguz2017 2017.06.08. 19:58:13

@KaTe: Oszinten megmondva, azota nem adom at a jegyem, amiota eleg sok "horror" story megjelent a "nem jo a jegy, ez mar hasznalva volt stb. ." buntetesekrol. Nezze meg a kezemben, jol lathatoan mutatom az evenyesitett reszt, az o kezeben sem latszik jobban.

M. Péter 2017.06.08. 20:13:29

@Terézágyú: Ne menjél Spanyolországba, mert ott a vonatjegyet érvényesíteni kell még akkor is, ha csak egy adott vonatra érvényes. Ha nem tudsz spanyolul, nem biztos, hogy megérted.

KaTe 2017.06.08. 20:44:37

@Pink Petsch: Ha például egy "teljesen értelmetlen" közúti ellenőrzés ürügyén meg akar állítani egy rendőr, akkor is inkább egy kövér gázt nyomsz? Lehet hogy eddig csak szerencsém volt, de 25 év alatt még egyszer se okozott problémát, ha átadtam a bérletem/jegyem egy BKV ellenőrnek.

@Bendeguz2017: Én is olvasok elég sok horrortörténetet az interneten, például hogy a levegőből permeteznek bennünket halálos mérgekkel, meg hogy a kötelező oltásokkal mikrochipeket helyeznek a testünkbe, a csapvíz fogyasztásától pedig rákosak lehetünk.

Amúgy velem is megesett egyszer, hogy nem volt jó a jegy, mert használva volt, meg is büntettek. Megnéztem a jegyet és valóban ott volt halványan egy korábbi kezelés nyoma. Az ellenőrnek valószínűleg sasszeme lehetett, hogy azt észrevette. Levontam a tanulságot és a felhasznált jegyet mindig hosszában eltépem.

2017.06.08. 20:56:08

@Magentax: hahh!!!! ott a bukcsi, h fejlett nyugatnak gondolják a bkv-t ;)
(nyilvan nem az ő hibájuk)
____
iratnélküliség furi, ha vadabbkeleten kalandoznék, elzárnám, semmint letépjék a 'hasitasimat' aztán kereshetném a magyar külképviseletet, ami megszünt és hollandok vették át.

el kéne dönteni, h hovafaszomba tartozunk, nyugat v balkán v nagyonkelet, és ehhez első lépés, hogyan bánunk az idétlen turistákkal.

GhostBusters 2017.06.08. 20:57:43

A BKK ellenőrök, kevés kivételtől eltekintve, gusztustalan emberi lények. Különösen ez a fajta, amelyik külföldire utazik, és saját maga által készített, vagy készíttetett hamis nyugtát/igazolást/jegyzőkönyvet ad a legombolt büntetésért cserébe. Indok is van: "Valamiből élnünk kell." A turista úgyse tesz hivatalos panaszt, ami után le lehetne buktatni a trükkös módszerekkel saját zsebre dolgozókat...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 21:21:09

@stakeholder Manyecs: A védelmem alatt állsz, de ha nem beszélsz velem tiszteletteljesen, leveszem rólad a kezem. :))

2017.06.08. 22:03:02

@KaTe: Nehogymár egyenlőségjelet tegyél egy rendőr és egy 8 osztályos BKV ork közé, mert körberöhöglek.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.06.08. 22:04:19

@Biriksz_Krokiksz!: nem tudni,de tényleg nem ellenőriznek,nem kérik el a jegyet,nem nézik meg stb. kivéve akik kimenetelnél állnak,meg a karszalagosok. de azokra elég ha barátságosan pislogsz

2017.06.08. 22:07:19

Pont ilyen dolgok miatt kerülöm Budapestet, ha kirándulni akarok. Inkább külföld százszor, mint Budapest vagy Balaton.
Érdekes, hogy mikor külföldön vagyok, a helyiek segítenek, ha gondom van, beleértve a rendőrt, baktert, kalauzt. Szinte sosem viszek magammal útlevelet városnézésre, hanem a szállodai szobában hagyom, még akkor is, ha budapestivel ellentétben jó a közbiztonság. A magyar vendégszeretet a fővárosban csak legenda. Ritka bunkó, irigy és hatalommal visszaélő a magyar emberek nagy része.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.08. 22:11:21

@Terézágyú:

Nem kötelező az iratok magaddal hordása már sok éve. Mert nem azért találták ki. Azért van, hogy tudd magad igazolni hatóságoknál. A Bkv ellenőr nem hatóság. Ha nincs nálad irat, de más igazolja a személyedet, akkor a rendőr azt is el kell, hogy fogadja. Sőt még a személyigazolvány kiváltása sem kötelező. Csak a jogosítvány kötelező amikor gépkocsit vezetsz.

E.T.A. 2017.06.08. 22:11:25

Nem tudom sajnálni a megbüntetett fiatalokat. Berlinben is mindenhol kell kezelni a jegyet, ha nincs jegyed, az ellenőr simán megbüntet, ha nem érvényesíted a jegyed.
Valóban, az ellenőrök tahók voltak, de ettől függetlenül csak azért járjon el velük enyhébben, mert külföldiek?

Anna King 2017.06.08. 22:15:17

Szerintem az itt (a kulfoldieket) fikazo uri kozonseg is hasonlo szinten van, mint az ellenorok. Emberseg az zero

TheSaurus 2017.06.08. 22:16:29

Pár éve a 19-es villamoson egy külföldi turista bedugta a jegyét a kézi lyukasztóba és várt. Megmutattam neki, hogy ez biz nem automata, kilyukasztotta magának a jegyet meg a (valószínűleg) feleségének is. Két megálló után felszállt két rosszarcú karszalagos, ránézett a jegyükre és "Bad, bad" felkiáltással leterelte őket a villamosról. Esélyem se volt már segíteni, biztos fizettek szegények...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.06.08. 22:17:11

elég lett volna a figyelmeztetés..

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.06.08. 22:22:56

@Terézágyú: Persze hogy rendben van. Első napjuk volt, még simán ott lehetett a recepción. Amúgy meg nézz meg néhány utazási blogot, pláne ilyen civilizálatlan országok esetében mint a miénk, simán azt ajánlják, hogy az útlevél helye a szálloda széfjében van, mint ahogy a fenti kollégák is említék...

2017.06.08. 22:24:04

@E.T.A.: Vannak a világon tőled okosabb emberek, akik tudják, hogy a turista pénzt akkor is, ha nem megkopasztják. A pénze munkahelyet teremt és állami bevételeket. Ezért ezekben a szerencsés országokban élő emberek, akiket mi csak migránsozunk és butának tartunk, kiemelve, hogy bezzeg mi sokkal okosabbak és intelligensebbek vagyunk, segítőkészek és elnézőbbek a turista hibáival szemben. Sajnos ezt a magyarok nagy része nem is érti. Utazz többet külföldre és ha tapasztalod, lehet megérted. Mondjuk érdekes módon Szingapurban, Bangkokban nem zargatnak az orkok a metró bejáratánál. Valószínűleg azért, mert nincsenek, mert ezekben az országokban sikerült megvalósítani a beléptető kapukat már nagyon régen. De Európa egyetlen szárnyaló gazdaságú országában sajnos még mindig nem. Vajon erről ki tehet? A nyugatról érkező turista, aki a reptéren leszállva 50 évet lép vissza az időben?

2017.06.08. 22:26:55

@TheSaurus: minden tiszteletem mellett. faszért nem lehet segíteni a csóri béndzsókon?
tudod mit, ez nem a bkv ellenőrök szégyene, hanem a gyakorlott utazóké, akik -remélem!- még kuncognak is. ;)
@PeniValdes:
Peni, ne vicci, akinek HarleyQuinn az avija, az nyilván dijmentesen használ minden járművet :)

H?P? 2017.06.08. 22:30:22

"- Milyen pszichológiai és egyéb képzést kapnak az ellenőrök, ha egy ilyen esetben a legszigorúbb megoldást tartják egyedül célravezetőnek ahelyett, hogy a bizonyíthatóan gondosan eljáró külföldieket felvilágosítsák?"

Nyilvanvaloan semmit. Alkoholista szellemileg leepult hajlektalanokat alkalmaznak, szigoruan alvalalkozo alvalalkozojanak az alvalalkozojakent, hogy balhe eseten a bkv az alvalalkozora mutogathasson.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.06.08. 22:30:58

@Biriksz_Krokiksz!: azokkal a rángatósokkal én is szenvedek, szenvedtem aztán egyszer egy tag odajött hogy segít,és közben odavetette hogy nem járt még bkv-n. én meg mondtam neki hogy én eddig csak a Combinoval utaztam

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.06.08. 22:32:47

@Biriksz_Krokiksz!: én minden jegyet megőrzök,aztán válogassák ki melyik kell nekik

2017.06.08. 23:06:34

@PeniValdes: van egy ari film, emlékek őrzői.

KaTe 2017.06.08. 23:16:02

@Pink Petsch: Pedig az "utazási feltételek" mindkét esetben adottak. A BKV ellenőr pedig nem a nyolc osztálytól olyan, amilyen, ahogyan a rendőr is lehet legalább olyan bunkó (ha nem rosszabb) mint az általad vizionált "nyolc osztályos" ellenőr. A posztban is szerepelnek a rendőrök, akik a posztoló elmondása szerint nem túlzottan akartak foglalkozni a fiatal külföldi pár problémájával. Szóval akkor még egyszer megkérdezem, ha a rendőr bunkó, akkor is kövér gázt adsz, vagy ott azért inkább behúzod füled-farkad és teszed, amit kér tőled?

2017.06.08. 23:18:19

Van egy visszatérő ügyfelünk, aki koszos, büdös, ótvar geci, papírja van róla, hogy skizofrén, agresszív, és szélsőségesen rasszista (ez összefügg a skizóval nála), mindenki szemét cigány meg rohadt zsidó neki. Na, ezt a szaros véglényt csont nélkül felvette a BKV ellenőrnek, a Nyugatinál szokott állni, nem tudom, még ott van-e, de hónapokig ott volt. Hát a kurva BKK/BKV vagy az alvállalkozói mittomén ilyen embereket vesznek fel, ilyen fogatlan, félhajléktalan, hatelemis retkes parasztokat küldenek ki a normál emberek közé jegyeket ellenőrizni. Kibaszott balkán ez, Európa segglyuka.

axolotl77 2017.06.08. 23:27:48

El kell sétálni, le sem szarva az ilyeneket. Erőszakoskodik? Hozzád ér? Akkor meg személyi szabadság megsértése (Btk. 194. §).
"Az Alaptörvény IV. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van a szabadsághoz, míg a XXVII. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy mindenkinek, aki tv-esen tartózkodik Mo területén, joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához."

E.T.A. 2017.06.08. 23:28:27

@roli101: Rendszeresen járok Németországba, a BVG-nél muszáj érvényesíteni a jegyet, mert ott simán megbüntetnek.
Azzal viszont egyetértek, hogy a BKK igazán felvehetne olyan embereket dolgozni, akik
1. rendesen tudnak legalább angolul
2. kicsit igényesek magukra

2017.06.08. 23:29:06

@KaTe: Ha a rendőr bunkó, feljelentem. A rendőrnek van bizonyos intézkedési jogköre, de a bunkóság nem szerepel benne. A BKV-nál meg sajnos 90%-ban 8 osztályos orkok vannak, és csak 10%-ban valóban ellenőrök.
Mellesleg, az utazási feltételek között nem szerepel az, hogy a kezée kell adnom a jegyemet vagy a bérletemet ... viszont tényleg be kell mutatnom. Amit meg is teszek, jól láhatóan, de csak nézi, nem tapizza!

KaTe 2017.06.08. 23:35:39

@E.T.A.: Na ezek azok az emberek, akik pont nem BKV ellenőrként fognak dolgozni, főleg nem ezért a fizetésért.
@axolotl77: A szabad mozgáshoz egészen addig van jogod, míg nem követsz el bűncselekményt. Vagy te nem bánnád, ha besétálnék hozzád és mondjuk megenném az ebéded aztán belesz***nék a wcdbe, majd nyugodtan távoznék? Ha hozzám érsz, az a személyi szabadságom megsértése, mellékesen jogom van a szabad mozgáshoz MO egész területén. (a házad is MO területe)

2017.06.08. 23:41:27

@KaTe: mondjuk a bliccelés nem bűncselekmény, de még csak nem is szabálysértés. Hoppá. Hanem egy sima polgárjogi szerződés megsértése, amiért peres eljárásban fizetésre kötelezhetnek, ha nem fizetsz magadtól. A rendőr elvileg át sem adhatná az adataidat az orkoknak, azt a BKK-nak kéne hivatalos úton kikérnie a rendőrségtől, úgyhogy eleve jogsértően megy a folyamat a gyakorlatban.

KaTe 2017.06.08. 23:44:43

@Pink Petsch: Most hirtelen nem találtam meg a BKV szabályzatát, de a VOLÁNBUSZ (meg lennék lepve, ha különbözne a kettő) elég egyértelműen fogalmaz:

"Az utazási igazolványt ellenőrzés céljából az autóbuszra történő felszálláskor, az utazás teljes tartama alatt, illetve az autóbuszról történő leszálláskor az autóbuszjárat személyzete vagy az ellenőr erre irányuló felhívására fel kell mutatni, illetve szükség esetén át kell adni."

- Sose állítottam, hogy a BKV ellenőrei a társadalom krémjéből kerülnének ki, azt viszont erősen megkérdőjelezem, hogy a 8 osztályos végzettség lenne az ellenőr viselkedésének az oka. Szerintem inkább az az oka, hogy nagyon komoly pszichés megterheléssel jár a munkájuk, aminek a helyes kezelését senki nem tanította meg nekik, mindezért nevetséges fizetést kapnak, mellékesen olyan környezeteben dolgoznak nap mint nap, amit az ellenségednek se szívesen kívánnál. Persze, nem kötelező ezt a munkát végezni, de akkor ne is várd, hogy majd minden ellenőr mosolyogni fog rád.

KaTe 2017.06.08. 23:48:21

@shitgun: "Polgárjogi szerződés megsértése." Magyarul lopás? Amúgy, örülök, hogy feltaláltad a spanyolviaszt, biztosan igazad is lehet, azért is működhet ez a gyakorlat már több tíz éve az általad leírt módon. De igazad van, elvégre nálunk már-már kőbe vésett gyakorlat, hogy mindig a tolvaj a leghangosabb és természetesen mindenben maximálisan igaza is van! Keresd csak a kiskapukat, jó ügyvéd lesz belőled! Hoppá!

2017.06.08. 23:50:10

@KaTe: Ja, és a szükséget ki is állapitja meg? Szóval, továbbra is: nézi, nem tapizza! Te add át nyugodtan, te dolgod.
Nézd, most kezdjem el sorolni az én melómnak az árnyoldalait? Minek? Kit érdekelne? Senkit. Ahogy az ellenőrök melójának az árnyoldala is pont annyira érdekfeszitő. Ha nem birja az emberekkel való interakciót, menjen mezőgazdasági munkásnak, a káposztafejek nem dumálnak vissza.

2017.06.08. 23:55:59

@KaTe: te meg azt támogatod, hogy baszogathassák az embert tanulatlan faszparasztok. Gratulálok, az ilyen önmagáért kiállni nem tudó csicskákat kedveli legjobban a hatalom. Cselédlélek :)))) A szerződés megsértése jelen esetben nem lopás. Több jogi állásfoglalás kimondta, hogy a bliccelés a BKK szempontjából nem tekinthető lopásnak, csupán elmaradt haszonnak. A lopás szabálysértés vagy bűncselekmény, a bliccelés nem az. És nem a bliccelést támogatom, csak ha okoskodsz, látod én is tudok :) Egyébként én már jó ideje nem használom a BKV-t, amíg használtam (a téli hónapokban), addig volt bérletem. De engem ne vegzáljon egy büdösszájú, beszélni is alig tudó szardarab, akin piros karszalag van.

KaTe 2017.06.08. 23:57:33

@Pink Petsch: Az ellenőr. Ki más?

Nyugodtan felsorolhatod, attól még ezt a munkát is el kell végeznie valakinek. Arról nem az ellenőr tehet, hogy nem kapja meg a szükséges képzést, oktatást, hanem a cég, amelyik foglalkoztatja. Amúgy én is jobban örülnék, ha mindenhol beléptető kapuk lennének, azokkal nem kell vitatkozni.

2017.06.09. 00:02:55

@KaTe: Napersze, pont ezért nézi csak, és nem tapizza.
Figyelj, fizetek a szolgáltatásért, nem lérdekel, hogy a cég mit fizet az ellenőrnek, és mit nem. Ha egy bunkó ork, akkor úgy lesz bánva vele, és slusz! Te édeleghetsz meg sajnálhatod őket, leszarom.

KaTe 2017.06.09. 00:08:19

@shitgun: Mondjuk arra azért kíváncsi lennék, mit szólnál, ha egy kedves ügyfeled nem fizetné ki az ügyvédi jutalékod, elvégre az is csak elmaradt haszon, nem lopás. Bár gondolom az éveken át tartó pereskedésben nagy gyakorlatod lehet, biztosan nem is bosszantana, hogy "meglop... izé, elbliccelték a jussod.

KaTe 2017.06.09. 00:13:03

@Pink Petsch: Ha nincs érvényes jegyed, pont, hogy nem fizetsz érte. A szolgáltatás igénybevételének feltételei pedig adottak. Szerintem az hogy elkéri a jegyed/bérleted még messze van a bunkóságtól, de persze különbözőek vagyunk különböző ingerküszöbbel. Nem sajnálok senkit, mindössze próbálok nem egyoldalúan hozzáállni a dolgokhoz.
@shitgun: -szerint ez a szolgalelkűség szinonimája!

2017.06.09. 00:17:17

@KaTe: Mondd, te olvasod is amit irok? Ki beszélt itt érvénytelen jegyről? Most már kezdesz nagyon idegesiteni, de komolyan.
Figyelj, te add át a jegyed, bérleted, bugyidat, ha kérik, ha nem ... én viszont egy fakockát nem bizok rájuk.

KaTe 2017.06.09. 00:31:25

@Pink Petsch: A bugyim odaadása nincs benne az utazási feltételekben, a jegy, bérlet átadása viszont igen - ha kérik. Az, hogy te nem adod át, a saját döntésed, ettől függetlenül nem az ördögnek adod át, hanem egy ellenőrnek. Ha ideges vagy, akkor igyál kamillateát, vagy szedj be egy xanaxot és aludj, vagy egyszerűen nem válaszolj. Jó éjszakát!

Arcade Macho 2017.06.09. 01:22:46

jol latom a kis nyomi az LATTA hogy nem kezelik a jegyet?
es nem szolt oda nekik, hogy az a keszulek arra valo, esetleg a litaniat nem kezdte maris el, hogy a jegyarakbol van a kisfoldalattin az aramellatas pl.?

Apa(fej) 2017.06.09. 01:24:57

@Terézágyú: ha hiszed, ha nem, a világ boldogabbik (nagyobb) felén nem vagy köteles iratot magaddal hordani. miért gondolná onnan jövő, hogy mo-on kell?

Arcade Macho 2017.06.09. 01:37:18

@shitgun: "Hanem egy sima polgárjogi szerződés megsértése, amiért peres eljárásban fizetésre kötelezhetnek, ha nem fizetsz magadtól."

helyes
rendeljek csak be a turisztot 2-3 peres eljarasra, ha meg nem jelenik meg, akkor az ilyen nagyfeju majmok fizessek helyette a hadisarcot

Arcade Macho 2017.06.09. 01:38:48

@Apa(fej): penz sem volt naluk...
van az a fajta agyatlan akit nem kellene sajnalni

Arcade Macho 2017.06.09. 01:42:47

@shitgun: "A rendőr elvileg át sem adhatná az adataidat az orkoknak, azt a BKK-nak kéne hivatalos úton kikérnie a rendőrségtől, úgyhogy eleve jogsértően megy a folyamat a gyakorlatban."

na persze
ha a rendor leirja az adatokat es birosagi eljarasban adjak at az plusz 50e, na meg az mar nem a helyszíni készpénzes potdij lenne hanem a masik
ezert szoktak a rendorok baratilag javasolni hogy 100e -t ne fizessenek mar pluszba, es oldjak meg okosba

de te ezt sokkal jobban tudod, csak teszed a csopp kis agyad itten

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 05:19:07

Ki van adva hány embert kell megbüntetni egy műszak alatt. Ha ez nincs meg, nem végezték jól a munkájukat. Ennyi az egész.

midnight coder 2017.06.09. 07:32:51

A BKV szopatja a külföldi turistákat, miközben a hajléktalanok télen melegedőnek használják a BKV-t. A 28-as, 62-es villamosokon szinte nincs is olyan szerelvény amin nincs állandóan két-három. És persze elég valószínűtlen hogy bármelyikük látott volna jegyet az utóbbi 10 évben. Na nem is nagyon jár arra ellenőr, elvégre onnan nem jön a bevétel.

2017.06.09. 07:43:30

@Arcade Macho: nincs ilyen plusz otvenezer meg hasonlo marhasagok, nem tudom ezt hol olvastad, de rosszul. A yard egy atiratban kikeri az adatokat, ennyi, ez nem kerul kiszamlazasra. Te a pervesztes koltsegevel kevered szerintemj

2017.06.09. 07:44:53

@shitgun: reggel van, szoval a bkv/bkk kikeri az adatokat.

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.06.09. 08:11:06

Ja, a bliccelés nem lopás. Amit a politikusok csinálnak, az is csupán törvényoptimalizálás, valamint közpénz-átcsoportosítás...

repuloske 2017.06.09. 08:17:48

@shitgun: Kék....te nagyon "értelmiségi".

Cpeti123456 2017.06.09. 08:20:50

BKV és BKK ellenőr szarjon sünt

Bendeguz2017 2017.06.09. 08:21:23

@shitgun: Amire meghatarozott idejuk van ha jol emlekszem, es ha ez ido alatt nem kerik ki hivatalosan akkor bukta.

Bendeguz2017 2017.06.09. 08:23:35

Felmerult az ugyvedeskedes, a bkk mindig arra hivatkozik a draga jegyaraknal, hogy a tisstesegessen fizetoknek kell a blicelok miatt kieso beveteleket is kifizetni. Akkor elvileg nincs is olyan, hogy blicelles, mert mar fizetve van masok altal? Mert akkor nem veszek tobb jegyet :D

TheSaurus 2017.06.09. 08:24:46

Két gyerekkel utaztam, a lyukasztónál találkoztam a turistákkal, aztán távolabb találtunk valami helyet a gyerekekkel meg a csomagokkal, már csak az incidensre kaptam oda a fejemet, aztán leszállítás, ajtó becsuk, járat indul. Ezért nem volt esélyem se.

EeZ 2017.06.09. 08:34:25

@fillérbaszó vadász: Tudod a probléma nem a jegyeknél kezdődött.... A probléma az, hogy nem azért veszünk jegyet, hogy fizessünk egy szolgáltatásért, hanem hogy ne büntessenek meg.
Meg, hogy az ember úton útfélen azt látja hogy a csalás működik, ha tudsz csalni, akkor csalj mert máshogy nem lehet megélni, pláne nem lehet jól élni.

2 irányba lehetne elmenni:
- bűntetés növelése: szabálysértésként, rendőri hatáskörbe helyezném a bliccelést, amit feljelentéssel és börtönbüntetéssel is lehetne jutalmazni... Rendőri hatáskörben a bliccelő nem úszhatná meg, hogy "nincs iratom", mert akkor a jard beviszi azonosításra. magát a pénzbírságot megtízszerezném, nem elévülhetővé és nav által behajthatóvá tenném (fizetésből levonható) hogy rohadtul ne érje meg csalni. Most 1 bkv bírság, az kb 20 jegy és általában utazol 20x mire megfognak

- büntetés csökkentése: meg kellene oldani a problémákat gyökeresen, hogy az emberek úgy érezzék érdemes fizetni a szolgáltatásért, nem csak rá vannak utalva. Ez persze sokkal nagyobb gond, nem csak a BKV-nál hanem a fejekben

EeZ 2017.06.09. 08:37:30

@axolotl77: Nem pontos a leírásod, a közterületfelügyelő feltartóztathat, tettenérés esetén, a rendőrség kiérkezéséig

2017.06.09. 08:44:25

@repuloske: hát ezzel tényleg összetörtél, megroppantam az érved alatt, el is dobom a diplomámat, mert nem piros, hanem kék. Egyébként talán esetleg a régire emlékeztem, nem vagyok ugyanis napi kapcsolatban az orkokkal. Tessék fajankókám: m.cdn.blog.hu/sh/shitbreaker/image/karszalag.jpg

2017.06.09. 08:45:34

@EeZ: "Rendőri hatáskörben a bliccelő nem úszhatná meg, hogy "nincs iratom", mert akkor a jard beviszi azonosításra." - kapaszkodj meg, ez pontosan így zajlik most is :))))))

Duplaxiii 2017.06.09. 09:07:44

Az jó istenit neki!
A levélíró csak a klasszikus genderalapú panaszkodást, levéírást, de az alapjogok ismeretének hiánya miatt csak a hangulatkeltést akarja!
Segíteni akart?
Akkor amikor a rendőrök CSAK őt kezdték zaklatni és MEGFÉLEMLÍTENI, akkor miért nem váltott ÁLLAMPORGÁBA?
Mert csak a panaszkodás, de alapismeretek nem?
Őt kezdték zakletni?
Az előírt protokoll szerint tették? Benne volt a körözési listában?
Ha nem, azonnal kérem a rendőrök adatait és jelzem számukra, hogy ügyészségen találkozunk!
De az alap, és tételezzük fel, hogy a levélíró nem hazudik! -, hogy a BKV kapuőrei nem is engedhetik be addig az utast, amíg nem ellenőrizték a jegy ÉRVÉNYESSÉGÉT!!! Tehát mivel azonnal a járművön is megjelentek (ami ebben a protokollban nem szokásos, a metrón sem), az arra utal, hogy szervezett akciójuk volt.
Erre kellett volna építkezni. (például az ellenőrök megfelelően léptek fel? Ha csak karszalag volt, már nem is kell velük szóba állni!)
És volt közterületes, vagy csak BKK-s? Ha nem (és a rendőrök később érkeztek), akkor miért nem sétáltak ki?
Semmidéle joguk, lehetőségük nincs a fizikai visszatartásra.
A haver rendőrök hívása is (földalatti? bringás rendőr? egy kör) jelzi, hogy egy szervezett korrupt bandával van dolgunk!
Számtalan pédát tudok, amikor a hegy megvolt és csak nem kezelték, hogy az ellenőr figyelmeztet, eltép. Ilyen esetben soha nem büntettek, mert a jegy ára ki van fizetve, az már náluk van, a jogi procedúra nem éri meg nekik.
Még két észrevétel:
- rezeg a léc a történetnél, mert miért nincs egy külföldi turistánál igazolvány? Ez életszerűtlen!
- miért itt, utólag megy a panasz? Itt, ahol semmiféle eredmény el nem érhető, csak a bulváralapú hangulatkeltés?
Szóval a sztori vagy kamu, vagy a levélíró totál alkalmatlan állampolgárnak, és ahelyett, hogy valós reakciói lennének csak a sírásig jut.

Bendeguz2017 2017.06.09. 09:08:43

@EeZ: Azert javaslom, neha tekints ra metrokocsik, vagy a buszok allapotara. Telen a repteri buszokat (valoszinuleg a tobbit se) futottek minimalisan sem. Elobb szolgaltasanak emberi szinten, azutan lehetne beszelni esetleg olyan buntetesekrol amirol te irsz. Igaz, ilyen a vilagon nincs.

.Manyecska 2017.06.09. 09:12:49

@TheSaurus: azt nem tudod töküres volt a jegy /hülye kérdés/..vagy átszálltak..?? ...

TheSaurus 2017.06.09. 09:18:40

Annyit tudok, hogy ott kilyukasztotta. Nem hinném, hogy trükközött vagy ilyesmi. Az viszont biztos, hogy a két ellenőrnek látszó elkövető csak azokat vegzálta, akiken látszott a turizmus, rám meg a két gyerekre pl. oda se bagóztak.

.Manyecska 2017.06.09. 09:23:22

@TheSaurus: akkor nem értem pláne:((( márhogy mindkettő kilukasztotta? De akkor nem értem mi volt a probléma.:(

Duplaxiii 2017.06.09. 09:26:14

Sokan egyszerűen nem vesznek figyelembe szabályokat, törvényeket!
1) a jegyet, bérletet ELŐRE fizetjük, gyakorlatilag hitelezünk a szolgáltatónak. Tehát ha nem érvényesíted, akkor azt az ellenőr eltépi, mert nem fizetés nélkül utazol, hanem szabálytalanul. A büntetést valójában a nem fizetésért szabják ki, azaz amikor nincs jegyed vagy nincs nálad a bérleted. Azt soha nem tudnák bizonyítani, hogy egy már kifizetett jeggyel a zsebedben szándékosan akartad "megkárosítani" őket (nem is tudod, mert a pénz már a számlájukon van, tehát minél tovább használod fel, annál több a "nyereségük")
2) az ellenőrnek van dresskódja és más előírt megjelenési szabálya. Ha egyet nem tart csak be, egyszerűen nem szaba vele szóba állni! Nem rejtőzködhet, nem takarhatja le a névtábláját, nem dobhatja a pulóverét a karszalagra, amit nem is vesz fel, csak a kezében tart. Így nem ellenőr, nem kell vele foglalkozni.
3) a metróknál vagy a első ajtós buszoknál az ellenőrök vagy a vezető nem azért van, hogy a terroristákat figyelje, hanem hogy valós ÉRVÉNYESÍTETT jeggyel szállhass fel. Tehát ha a földalatti bejáratánál vannak, akkor oda jogszerűen nem mehet be érvényesítetlen jeggyel az utas (itt sántít a levél...)
4) a rendőröknek is vannak szabályaik, például a öltözködés és az intézkedéskori kommunikáció! Itt például nem a levélíró volt az, akire hívták őket, ha mégos őtt igazoltatták, ellenőrizték, az egy külön jogi lépés, tehát megtörténtek-e a szabályok szerinti lépések a zsaruk oldaláról? Ha nem, miért nem erre lép a levélíró??? A rendőrnek kötelező igazolnia magát, és ha túlléptek a lehetőségeiken, akkor nyugodtan lépni kell!!!!
,
De továbbra is kérdéses a levéíró viselkedése! Hol vannak fotók? Videófelvétel? Hangfelvétel? Hosszú percekig kisérgeti a csordát, de vélhetően zsebében lévő okostelefonját nem használja fel a dokumentálásra? Hol vannak az ellenőrök adataik? A rendőröké????
Menyire életszerű, hogy segítek valakinek, aztán engem kezdenek zaklatni, de egyetlen védekezést nem teszek, majd a index bulvárblogján sírok?
A levélíró beazonosítható, hiszen igazoltatták! Ők akár léphetnek is ezért a levélért és akár jól meg is büntethetik, mert valójában semmiféle adat nincs a történekben, csak az ő adatai, hiszen a külföldieknél sem volt igazolvány.
Ja, a külföldieket előállították?
.
Tamásunk levelével az a legnagyobb baj, hogy valójában - ha nem hazudik -, elnézett egy alap-jogsértést, és ezzel azt erősíti meg, hogy a korrupcióval, a hatoságok jogszerűtlen fellépéseivel szemben nem kell fellépnia a polgároknak, hogy nekünk nincsenek is jogaink.
Tamásunk már jól idomított jobbágy, aki a kocsmában mer csak siránkozni...

.Manyecska 2017.06.09. 09:26:16

@TheSaurus: hétvégén mentem a Ferihegyre, a metróban olyan arcokat láttam-ellenőr-mintha nem is erről a Földről származnának, sok szerencsétlent...van néha normális...de mostanában pfffff... volt amelyik aludt állva, stb. volt akik pofáztak keresztbe rá se bagóztak ha egy tampont mutattam volna fel nem tűnt volna fel az se pedig azzal még ugye szörfözni is lehet :P......az én hátamon fát lehetne vágni komolyan, semmi nem tud felidegesíteni-flegmatikus vagyok.- de már majdnem sikoltoztam a x.dikk átszállásnál:D.......

blasiusii 2017.06.09. 09:28:31

a magyar vendéglátás "vendégszeretete", a taxishiénák és a bkk orkok miatt komolyan nem is értem, miért jön még ide valaki is... még akkor is, ha olcsó.

TheSaurus 2017.06.09. 09:28:33

A probléma szerintem az volt, hogy nekik volt pénzük, az ellenőröknek meg nem. Gondolom, addig magyaráztak nekik a megállóban ékes angolsággal (Bad tiket, polisz, money), amíg a fentebb vázolt állapot valamennyire ki nem egyenlítődött. :(

.Manyecska 2017.06.09. 09:29:53

@Duplaxiii: :DD jut eszembe dresskód :P a Deákon megállított a metró előtt, még leánykoromban egy amúgy meztelen felsőtestű cigány, mellényben, karszalaggal hogy jegyeket stb..én már akkor majd meghaltam a röhögéstől, mondom jajjjjjj....keresgéltem jó pár percet a táskámba aztán előhúztam hogy "látja, nekem van de addig húszan szálltak közben fel a metróra akiknek nincs!!! ":D ..valami nagyon csúnyát mondott..tudod mikor volt az ellenőr:( :DD

AtiSnatch 2017.06.09. 09:36:40

Üdvözlöm a "BKV Jegyenellenőrök" éves találkozóján megjelent "kedves" alkalmazottakat.

.Manyecska 2017.06.09. 09:37:37

@TheSaurus: :D most azért az elég meredek ha volt érvényes jegyük a rendőr meg kiszállt...

AtiSnatch 2017.06.09. 09:40:55

@stakeholder Manyecs: TheSaurus saját történetet mesél, nem a poszterékről.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2017.06.09. 09:47:32

@TheSaurus: "Bad, bad" felkiáltással leterelte őket a villamosról...
Biztos, fürdőbe vitték őket. :-/

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2017.06.09. 10:00:59

@TheSaurus: "Bad, bad" felkiáltással leterelte őket a villamosról...
Biztos, fürdőbe vitték őket. :-/

Bobby Newmark 2017.06.09. 10:06:57

@KaTe: "Ezt maximum a kijáratoknál szokták"
Ja, hogy büntethessenek. Befelé beengednek, basznak elvégezni a munkájukat, az ellenőrzést, kifelé meg megbasznak. Roppant korrekt és fair eljárás. A beengedő "ellenőr" hibáját fizettetik ki az utassal.

"A posztoló vállalná ezt a munkát ezért a fizetésért?"

Itt meg két dolog játszik be:
1. Kurvára nem a mi hibánk az, hogy az ország vezetésének minden fontosabb (leginkább a saját zsebek kitömése), mint az, hogy az ország élhető legyen, és hogy a működtetéséért rendes fizetést kapjanak az emberek.
2. Lehet, hogy a posztoló nem vállalná ezt a munkát ezért a fizetésért, de az ork ELVÁLLALTA. Onnantól kezdve kurvára nem érdekel senkit, hogy milyen közben a lelkiállapota, a munkát VÉGEZZE EL.

Arcade Macho 2017.06.09. 10:25:10

@shitgun: "nincs ilyen plusz otvenezer meg hasonlo marhasagok, nem tudom ezt hol olvastad, de rosszul. A yard egy atiratban kikeri az adatokat, ennyi, ez nem kerul kiszamlazasra. "

ha helyszinen fizeti a delikvens akkor 8e
ha elkezd majmoskodni es KESIK 30 napon tul, akkor 32.5e

a masik fele a yardtol kikert papir...
tegyuk fel azt hogy igazad van! akkor ennekem RENDES jogkoveto allampolgarnak miert jo az hogy a yard az ingyer dolgozik?
mert az egyfajta jog?
es a BKV mit tegyen egy kulfoldivel?

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.09. 10:35:40

Én jártam már külföldön többször is.
A megvett jegy érvényesítésére ott is létezik célszerszám tudtommal minden országban.
Ha nem érvényesítem a jegyem, az arra kijelölt eszközzel, akkor ott is megbüntetnek.

Lehet hogy tök udvariasan büntetnek meg, meg közben a benyomásom jobb lesz az országról, de megbüntetnek ott is.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.09. 10:37:46

@Bobby Newmark:

Bliccelsz, és mikor megbüntetnek, akkor még neked áll feljebb ?!
Na éppen ez az a tipikus magyar mentalitás, amit el kéne sürgősen felejteni.

Ne csalj b@zdmeg !

KaTe 2017.06.09. 10:50:31

@Bobby Newmark: El is végzi, nem? Ráadásul legjobb tudása szerint. Ennyi telik tőle.

+ Attól, hogy az első ellenőr esetleg nem megfelelően ellenőrizte a jegyet, az még nem jogosítja fel az utast, hogy érvénytelen/lejárt jeggyel, bérlettel utazzon. Bár azt csak a posztoló tudná tanúsítani, hogy az ellenőr miképp ellenőrizte a belépésnél az utasok jegyét, sajnos ezt elmulasztotta leírni.

.Manyecska 2017.06.09. 10:50:37

@estrella negra: igen, mint aki bementem a Mezőgazdasági Múzeumba múltkor ...mert az hitték a Széchenyibe vettek jegyet azt rohangáltak a jurták! között..spa! spa!???...felkiáltással:DDD!

.Manyecska 2017.06.09. 10:51:53

@estrella negra: izé, jav: "bementek"..megvették a jegyet, aztán elindultak Őshazánk felé biztos gondolták ahol horgászháló van ott víz is lesz:D

TheSaurus 2017.06.09. 11:02:38

@estrella negra: Ez vagy 10 éve volt, lehet, hogy "Bed, bed"-nek ejtették, de nehogy visszalőj, hogy biztos ágyba akarták vinni őket. ;)
Amúgy az efféle alakok a legjobb (ösztönös) pszichológusok, szerintem pontosan tudják, mekkora összeget tudnak legombolni a turistáról.
Egyszer meg (szintén a 19-esen) a Körtéren felszállt két alak. Úgy néztek ki, hogy a körülöttük lévők ösztönösen erősebben fogták a táskájukat, és mélyebbre tolták a pénztárcát a kabátzsebben, pedig a két figura csak csendesen üldögélt... a Döbrentei tér utánig. Akkor karszalagot rántottak, és a szemlátomást magyar utasokat átugorva a turistákra vetették magukat. Gondolom, arattak rendesen (nem vártam meg az előadás végét, le kellett szállnom).

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.09. 11:13:54

@TheSaurus:

Na ja.. De azok nem hívnak rendőrt, mert az őket vinné el jogosulatlan eljárás okán.

axolotl77 2017.06.09. 11:18:45

@EeZ: Azt tudom. De itt is voltak közteresek?

TheSaurus 2017.06.09. 11:19:15

Naná, hogy nem hívnak, elég, ha a szerencsétlen külföldi azt hiszi, hogy de. Én se biztos, hogy szeretnék valami mérsékelten elmaradott országban az anyanyelvén kívül mást (vagy azt se...) nem értő rendőrnek magyarázkodni két "hivatalos személy" ellenében. Inkább odaadnám azt a pár ezer forintnyi összeget és hagyjuk egymást békén.

axolotl77 2017.06.09. 11:28:58

@KaTe: A bliccelés nem bűncselekmény.
A hasonlatod meg azért sántít mert az általad felhozott példában nem közterületről van szó, hanem a saját tulajdonú ingatlanodról.
Egyébként amit írtam azt azért írtam, mert napi szinten látom a 3-as villamoson, hogy az ellenőrök hogyan kopnak le arról, akivel szemben érzik hogy esélyük sincs. Külföldi turistával könnyű emberkedni, aki nem ismeri a nyelvet, a helyi szokásokat, szabályokat.
Nem tudom azt például tudod-e (ellenőrtől hallottam), hogy az imént említett 3-as villamos Bihari úti szakaszán (ahol egy nagyon fasza cigánygettó is van) nem végeznek az ellenőrök munkát. És tényleg! Évek óta használom ezt a járatot, és ellenőröket csak a Nagykőrösi út-Ecseri út és a Mázsa téren túli részeken láttam.
Szóval, amit kérnék, az csak a következetesség.

Drago Brutic1 2017.06.09. 11:32:46

BKV ellenőr (controllius budapestis) egy kistestű ragadozó, illetve dögevő. Mindig a kis ellenállás irányában vadászik. Módszeresen keresi a zsákmányt. A Belvárosban a turistára utazik az osztalékért, máshol a tanulókat vegzálja, 15 éves gyerekeket büntet, érvényes diákbérlettel (pld szeptemberben, amikor még az iskola nem ütötte be a pecsétet). Határozottabb példányoktól rögtön becsicskul, vonyít, morog, elkullog. A zsákmány elfogyasztása előtt/után az ételt alkohollal öblíti le, bűzlik tőle a busz, ahogy vonul.

KaTe 2017.06.09. 11:45:15

@axolotl77: Attól, hogy X valamit nem a szabályok szerint csinál, nem jelenti, hogy Y is hasonlóképp cselekedhet. Kisiskolásoknál még érthető, hogy mutogatnak a másikra, hogy "de hát neki sincs kész a házija mégse kapott egyest"

Hogy a BKV földalatti területe közterület lenne, az számomra kissé furcsán hangzik, mert ez lényegében azt jelenti, hogy ott jegy/bérlet nélkül is nyugodtan tartózkodhatok, amikor épp kedvem van hozzá.

Tudom, hogy a bliccelés nem bűncselekmény, sőt, nem is lopás, hanem egyszerű haszonkiesés. (A "homár ügyvédje" korábban már felvilágosított)

A hozzászólásod többi részével egyetértek és sose állítottam, hogy a BKV-nál minden remekül működne.

KaTe 2017.06.09. 11:52:55

@axolotl77: Gyorsan hozzáteszem, hogy a szabályokra ösztönösen szaró kisebbségiek nem a BKV bűne, hanem elsősorban azon vezetőké, akik az évek során hagyták, hogy ez a probléma ilyen szinten eszkalálódjon. Olyan ez, mint amikor az iskolában a tanár -esélytelenül- próbálja megnevelni a problémás gyereket, aki otthon egy olyan közegben nevelkedik, ahol magasról sza**ak mindenfajta nevelésre. Mégis miért várod, hogy majd pont a BKV ellenőrei fogják jobb belátásra bírni ezeket? Te nem félnél, hogy majd a műszak végén 20-30 ilyennel kell farkasszemet nézned? Szerinted akkor ki véd majd meg? Mert a rendőrség biztosan nem.

Bobby Newmark 2017.06.09. 12:05:40

@KaTe: Ha beenged embereket kezeletlen jeggyel, akkor NEM, nem végzi el. Tipikus "egyetlen dolgod lett volna" szituáció.

Nem jogosítja fel az utast, de ezek után megbüntetni igencsak patkányság. Nem mondom, hogy büntessék meg azt az ellenőrt, aki a hibát elkövette, de ezek után a korrekt eljárás szerintem az lenne, hogy elveszik a jegyét, eltépve "lekezelik", aztán aviszontlátásra, máskor kezelje le.

Villamoson, ahol a felszállásnál nincs ellenőrzés, ott jogos lenne a büntetés, de benn a metró területén, ahová elvileg BE SEM JUTNA kezeletlen jeggyel, ha minden ellenőr rendesen végezné a munkáját, egy így rohadtul köcsög dolog.

Bobby Newmark 2017.06.09. 12:08:22

@Legeslegalja: Anyádat megbaszhatod a ravatalon, te faszköcsög, 10+ éve folyamatosan van bérletem.

axolotl77 2017.06.09. 12:14:53

@KaTe: Tehát ÉN maradjak csak meg szépen becsületesnek, AZOK meg nyugodtan folytassák a disznóságaikat?! Azért ez igencsak aláássa a társadalmi morált. És nem csak a közlekedésben, hanem az élet minden területén.

Bobby Newmark 2017.06.09. 12:24:50

@KaTe: Jól látom, hogy az az álláspontod, hogy az ellenőröknek minden hibát és szándékos parasztságot szankciók nélkül elnézel, de az utas az meg csak szépen baszódjon meg, zéró tolerancia?

Mert megintcsak sikerült felmentened az ellenőröket a munkavégzés alól.

Ezek után van még értelme a beszélgetésnek, vagy csak küldjelek el az anyádba téged is?

Jegkoko 2017.06.09. 12:29:21

Nemetorszagban pl ugyan ugy vannak jegykezelö gepek mint itthon, es meg a napi jegyet is stemplizni kell csak ugy lesz ervenyes.Ha elkap az ellenör akkor rögtön 60 euro a bünti

-creeper- 2017.06.09. 12:49:07

@axolotl77: a járművek fedélzete és a metrók üzemi területe a BKV Zrt. (és egyéb szolgáltatók) tulajdona, tehát ugyanúgy magántulajdon, nem közterület!
Kora tavasszal egy szombati napon a 3-as villamoson két nő (!) - hatósági segítség nélkül - az általad említett szakaszon, a Balkán utca és Kőbánya alsó vá. között elég korrekten rendet tett (nem ellenőrtől hallottam, a konkrét járművön utaztam).

Bobby Newmark 2017.06.09. 12:56:10

@-creeper-: Tehát a metró nem üzemi, hanem utasok által használt területe az ezek szerint közterület? Mert ugye üzemi terület az, ahová az utas nem mehet be. Csak hogy tisztázzuk.

2017.06.09. 12:58:47

@Bobby Newmark: ebből egyetlen dolog következik logikusan :)))))

.Manyecska 2017.06.09. 12:58:48

@Bobby Newmark: én, amikor a nemrég ment Házasodj mint állat...v.milyen műbalhé izé műsor ment a tévében, na az egyik résztvevővel randiztam annó, a BKV-nál dolgozott és "felszíni bejárást végeztünk "- szoktak ilyet is:) !! ő műszakis volt és ugye felülről is lehet gebasz ergó az a része is hozzátartozott holott a Városliget volt:D !!!

.Manyecska 2017.06.09. 13:01:38

@-creeper-: azok klimaxosak lehettek épeszű ember fel se száll ott :( :D

-creeper- 2017.06.09. 13:04:47

@Bobby Newmark: Az üzemi és utasforgalmi terület is magántulajdon, természetesen.

Arcade Macho 2017.06.09. 13:07:30

@Bobby Newmark: "de benn a metró területén, ahová elvileg BE SEM JUTNA kezeletlen jeggyel,"

te erted is hogy mirol beszelsz?
a metrobejaratnal levo emberek nem kepesek rendesen vegezni a munkajukat amikor tomeg van, lattal te mar kifele meno tomeget vizsgalni? 4-6 ellenor van plusz 2 kozteres hatul hogy lecsapjon a torveny szigora a kocsog modon elslisszolokra

Bobby Newmark 2017.06.09. 13:13:43

@Arcade Macho: Úgy látszik te nem érted, hogy miről beszélek. Én teljesen tisztában vagyok vele.
Oké, akkor hadd tegyem fel így a kérdést, hátha így felfogod:
Ma a FASZÉRT nem BEFELÉ van 4-6 ellenőr, hogy a bliccelő BE SE JUSSON?
Ja, mert az úgy nem termeli a profitot?
Befelé elég egy ember, hogy ne is tudjon rendesen ellenőrizni, de kifelé, amikor behajtás van, akkor arra van ember?
Na látod ezért néz titeket mindenki fasszopó haszonleső rohadéknak.

Arcade Macho 2017.06.09. 13:52:41

@Bobby Newmark: az hogy a magadfajta faszokat bekapo buzzancs minek nez engem az nem izgat

de hogy bevallod hogy eleve hulyeseget mondtal korabban, na az mar haladas jele

Bobby Newmark 2017.06.09. 14:41:03

@Arcade Macho: Látom nem nagyon megy az olvasottak értelmezése, egyáltalán nem vallottam be semmi olyasmit, amit az írásomba képzelsz. A "nem is, mert te vagy a fasszopó" féle óvodás szintű visszavágásról meg inkább szót se ejtsünk. Legalább próbálkoznál... na mindegy, ahhoz is kéne némi intelligencia meg kreativitás.

Nem tudom, miért is vártam, hogy majd egy ostoba ork értelmes indokokat lesz képes felsorakoztatni az álláspontja védelmére.

Tehát ott tartunk, hogy az oké szerinted, hogy befelé egy ember ellenőrzi ugyanazt a tömeget, amit kifelé 4-6 ember. Szerintem meg ez a legnagyobb faszparaszt geciség, ebből látszik a legjobban, hogy mennyire pénzéhes rohadék banda vagytok mind egy szálig. Nem ám a veszteség elkerülése, a bliccelők megállítása a szempont, menjenek csak be, majd kifelé jól megbasszátok őket 8-15ezer forintra.
Na ez a szánalmas, balkáni paraszt eljárásmód.
Legyél büszke rá.

lobster thermidor 2017.06.09. 14:42:29

Ha egy ország vezetői egy egész maffiahálózatot üzemeltetnek a közpénzek ellopására, azt minden erővel leplezni akarják úgy, hogy ők magukat a világ legbecsületesebb embereinek állítják be, akkor kézenfekvő, hogy azt a látszatot kell kelteni az állampolgárokban, hogy az általuk elkövetett legkisebb félreértésen alapuló vétség, vagy bagatell szabálysértés is főben járó bűnnek számít. Ezen a logikán alapul az a bizonyos játszótéri korlátozás, miszerint a 14 éven felülieknek igen súlyos, 200 ezer forintos bírság jár azért, ha a 8. kerületben bele mernek ülni egy játszótéri hintába. Az látszik, hogy akik ilyen törvényeket hoznak, azok sérültek, vagy suttyó parasztok, vagy lélek nélküli, ostoba tetvek, akiknek sok szép dolog kimaradhatott a fiatalkorából, mert mi kamaszkorunkban a budai Vár vízivárosi oldalán romantikáztunk az éppen aktuális szerelmeinkkel, és bizony ebbe beletartozott a hajnali játszótéri hintázás is. Ja, jellemző a korra, hogy ezért abban a nagy büdös átkosban nem b@szogatott minket senki. A degradáló jelzők természetesen az ostoba ellenőrökre, és a dolgokat a helyén kezelni képtelen rendőrökre is vonatkoznak.

melaena 2017.06.09. 15:07:08

@Pink Petsch:
ne sertegesd mar a bkv ellenoroket. ennel a csavonal egy csecsemokre szakosodott nekrofil is ezerszer kulonb

bobijub 2017.06.09. 15:21:43

büntetés mindenek felett. büntetés rulez. a szent nemzeti lélek csak akkor lehet nemzeti és szent, ha mindenek felett hisz a büntetésben. a megelőzés smafu.

a kilencvenháromezernégyzetkilóméteres magánvidámpark (kertvégi lasztipálya, vár, kisvasút, ...) lakóinak ilyen a lelkivilága. imádja a büntetést. a megelőzés az olyan undorító, az egyéb bűnöknél is. mert tényleg volna más megoldás. akkor is volna más megoldás, ha minden utas csalóhajlamú mocsokállatnak van nézve. legalább a metrón úgy kellene csinálni a bejáratokat, hogy ne lehessen bemenni fizetés nélkül. ennyi. és ezt lehetne géppel felszerelkezve is, és lehetne emberi erő alkalmazásával is megoldani, ízlés szerint. ugye az egyik megoldás arról szól, hogy a csúnya gépek ne vegyék el a rendes emberek munkáját, a másik megoldás meg arról szól, hogy a magánvidámpark gazdasága dübörög, kell máshova a nagytudású emberi erőforrás. de nem, szóba se jöhet az a megoldás, hogy csak az léphessen be az objektum területére, aki fizetett, még a metrón sem. mert a büntetés az sokkal jobb. csak mellékesen jegyzem meg, ugye, hogy egyéb bűnöknél miért is sokkal előnyösebb a büntetés. azzal lehet büszkélkedni, hogy börtönbe zártunk tíz rablót, akik félholtra vertek egy nyolcvanas házaspárt a befőttesüvegben eldugott félhavi nyugdíjáért, de az olyan csúnyán kézzelfoghatatlan, hogy az idén nem 25 ilyen rablás volt, hanem csak 5. a tömegközlekedési jegyellenőrök számomra nem a turista országimázsról szólnak, hanem az ország lelkéről. büntetés mindenekfelett. egy ország, ahol meg tud jelenni egy olyan könyv, amiben fejezet van a módszeres gyerekverésről, és nem háborodik fel nagyon-nagyon-nagyon intenzíven legalább az ország négyötöde, attól az országtól a tömegközlekedésben is csak ilyen széplélekre lehet számítani.

2017.06.09. 15:22:57

@KaTe: Elkezdtél olyasmit nekem tulajdonitani, amit én sosem mondtam "Ha nincs érényes jegyed ...", ezzel felhúztál. Mégis, milyen válaszra számitottál ezek után?

2017.06.09. 15:23:55

@melaena: A tények mióta minősülnek sértegetésnek?

Nouby 2017.06.09. 15:37:07

Nagyon balkán ez a történet. Próbálják a kvótát és a bónuszt a külföldieken behozni

Diákként nyaranta fordítottam velük, a büntire utaznak kibaszással. Ahol felújítás van vagy esetleg változás ott köröznek

2017.06.09. 15:39:30

@Jegkoko: Németország rohadt nagy ország Magyarországhoz képest, és képzeld, nem! Nem, minden egyes t6artományban vannak jegykezelők a tömegközlekedési járatokon. Sőt, egyes tartományokon belül, városonként is más a rendszer. Van, hogy mondjunk Baden-Württembergen "X" városban dátumélyegzős jegyet ad ki az automata, "Y" városban meg külön kezelni valót. Ezért itt az ellenőrök vagy szólnak, hogy akkor most azonnal tessék kezelni azt a jegyet, vagy eltépik a kezeletlen jegyet mintegy kezelve azt. Persze, mivel direkt szivatásra utazó bunkó parasztok mindenhol vannak, itt is előfordul, hogy egy ellenőr faszparaszt, és direkt rárepül a fogalmatlanakra. Csak, mig otthon ennek a bunkó faszparaszt rétegnek az aránya normális ellenőrökhöz 90%, addig itt forditva van.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.09. 16:22:47

Respect a posztolónak.

A többi pedig csak hozta a formáját. Az országimázsban pedig lejjebb már úgy sem kerülhetünk.

5perc 2017.06.09. 17:05:27

Külföldön én sem hordom magamnál az útlevelemet, legfeljebb egy fénymásolatot. Az eredeti a széfben van.

DocBulywood 2017.06.09. 17:54:52

@vprof:
"Ha nincs nálad az okmány egy igazoltatáskor, abból előállítás lesz..."

... és akkor magától generálódik egy okmány?

:-D

christophe 2017.06.09. 17:55:09

@Arcade Macho:Belgiumban èlek,sosincs nàlam kèszpènz,csak bankkàrtya,ès kèpzeld mukodik a dolog,itt a hanyatlo nyugaton.

Jegkoko 2017.06.09. 18:06:18

@Pink Petsch: Amikor eppen hamburgba berlinbe stb vagyok nem esik nehezemre ha eppen kezelni kell a napi jegyemet az ervenyesseghez.

2017.06.09. 18:19:19

@Jegkoko: Senkinek nem esik nehezére, és mindenki azért veszi meg, mert fizetni akar a szolgáltatásért, és nem emlékbe akarja azt a jegyet. De előfordul, hogy benézi az ember, mint a posztbeli turisták is.
No, az a nem mindegy, hogy az ilyen szitut hogyan kezelik. Budapesten, sajnos rohadt szarul.

Arcade Macho 2017.06.09. 18:21:15

@Bobby Newmark: "Tehát ott tartunk, hogy az oké szerinted, hogy befelé egy ember ellenőrzi ugyanazt a tömeget, amit kifelé 4-6 ember. "

ja ez az a jatek, hogy berakjuk a masik szajaba a mondandojat?

en nem ezt allitottam

az en allitasom az volt hogy ez HAMIS!!!
faszszopóka: "de benn a metró területén, ahová elvileg BE SEM JUTNA kezeletlen jeggyel,"

raadasul EN meg ezt is odairtam: "te erted is hogy mirol beszelsz?"
tehat te erted hogy a megfogalmazasod amit anno tettel az eleve hamis? tudod ha hulyesegeket kezdesz el beszelni es arra kezded el felepiteni az erveidet, akkor az helytelen eredmenyre fog vezetni

Arcade Macho 2017.06.09. 18:27:33

@Pink Petsch: "De előfordul, hogy benézi az ember, mint a posztbeli turisták is. "

elofordul igen
azert kellene hogy a sok barom szajkarates, ne a rendorokkel es az ellenorokkel packazzon, hanem amikor latja, hogy nem kezelik akkor udvariasan szoljon rajuk, hogy elfelejtettek kezelni...

2017.06.09. 19:04:48

@Arcade Macho: Hm, de érted, hogy a posztbeli helyzteben az első ellenőrzésen simán átengedték őket, miután megvették a jegyüket. Az ork (bocs, de az ilyen ork, nem ellenőr) látta, hogy nem kezelték, azt is látta, hogy turisták, mégsem szólt. (mivel tudta, hogy a kollégák a szerelvényen büntetnek, éppen ilyen madarakat vadászva)

ProjectMayhem 2017.06.09. 19:16:29

@Orbán Hazaáruló Viktor: hehe! A "többi posztoló" olyan pusztuló...

axolotl77 2017.06.09. 21:13:28

@-creeper-: Úgy látszik hétvégén egészen más fauna telepszik meg azon a járaton mint az unalmas hétköznapokon.
Ha úgy mondod, akkor biztos úgy is történt.
Kár, hogy én hosszú évek alatt ezt a következetességet még egyszer sem tapasztaltam meg.

Arcade Macho 2017.06.09. 22:01:18

@Pink Petsch: "Az ork (bocs, de az ilyen ork, nem ellenőr) látta, hogy nem kezelték, azt is látta, hogy turisták, mégsem szólt. (mivel tudta, hogy a kollégák a szerelvényen büntetnek, éppen ilyen madarakat vadászva)"

en ertem
de te is erted hogy ez a Tamaska ez egy piti pöcs?
latta am hogy nem kezelik, es nem akkor szolt volna oda, hogy legyszives, ez az en BKVm is ti meg eppen igenybevesztek egy szolgaltatast amiert kellene fizetni

Arcade Macho 2017.06.09. 22:03:07

@Pink Petsch: "látta, hogy nem kezelték, azt is látta, hogy turisták, mégsem szólt. (mivel tudta, hogy a kollégák a szerelvényen büntetnek, éppen ilyen madarakat vadászva)"

tehat Tamaskank latta hogy eppen LOPNAK
nem szolt volna hogy ezt nem illik, hanem ott kozeputt aminek majdnem nekimentek es amugy jegylyukasztonak nez ki azt illene am megtisztelni egy-ket jeggyel

2017.06.09. 22:23:16

@Arcade Macho: Mondd, jártál te már a földalatti állomásán? Láttad már, hogyan lehet ott jegyet venni?
Mellesleg, el tudnám ezt fogadni, hogy ha a BKV-s orkok ugyanilyen vehemenciával repülnének rá a hajléktalanokra és a cigányokra is ....
De csak a turistákhoz bátrak, te meg még tapsolsz is nekik, mert valszeg a hajlékonyokkal és a cigókkal te sem mersz leállni, csak a nálad sokkal civilizáltabb turistákkal.

ember100 2017.06.09. 23:10:13

@lobster thermidor:
Helló !

Tudod azt várom hogy 8. ker. ben a kisparaszt hozzon egy olyan törvényt hogy ha 60 kg nál nehezebb ül a hintába akkor megbüntizik 500.000 ft ra.
Mert hogy a hinta NEM attól megy tönkre hogy valaki elmúlt 14 éves hanem attól hogy nehéz.És persze láttam már 13 éves 70 + os gyereket .
Amatőrök ezek !
Magyarország így szeretlek :)
a másik a szórakozóhelyes törvény .
IGEN zárjuk be a szórakozóhelyeket már 20 órakkor mert Juli nénit már zavarja DE viszont mindenki aki inni akart egy sört valamit az LEGALÁBB az áfát , jövedéki adót , a pincérek járulékait FIZESSE BE !!!!
Aztán persze jöhetne még a gondolatrendőrség is példa is van rá pl. isis , saria , vagy másik , Szingapúr ott tilos rágózni mert akár ki is köpheted és akkor szemetelsz.
Adjak még ötleteket :)

Bobby Newmark 2017.06.09. 23:32:44

@Arcade Macho: Sajnálom, hogy el kell magyaráznom neked, hogy mit mondtál, ennyire ritkán hülyék az emberek. Egy BKVstől mondjuk nem várok többet, oda ilyen retardáltak mennek csak dolgozni.

Nézd, ezt te mondtad:
"4-6 ellenor van plusz 2 kozteres hatul hogy lecsapjon a torveny szigora a kocsog modon elslisszolokra"

Ez 6-8 ember.

Akkor most figyelj jól, idióta!
Ha UGYANEZ a 6-8 ember BE SEM ENGEDNÉ a metró területére jegy nélkül az embereket, akkor EGY SEM kellene, hogy KIFELÉ ellenőrizen!
Ezt nem olyan kibaszottul bonyolult ám felfogni, hogy az ostoba ork agyaddal se menjen!
De te inkább tapsolsz hozzá, hogy KIFELÉ kapják el a bliccelőket, AHELYETT, hogy BE SE ENGEDJÉK ŐKET.

Többször nem írom le, ha harmadszorra sem fogod fel, akkor neked eutanázia kellene, mert nem vagy ember, bazdmeg, nem működik az agyad.

Bobby Newmark 2017.06.09. 23:35:12

@Arcade Macho: Mert Tamáska addig nem figyelt a dologra, te ostoba seggfej, amíg az ostoba rohadék fajtád el nem kezdte őket vegzálni. Mert adottnak vette, hogy a másik ostoba ork VÉGEZTE A MUNKÁJÁT, de nem, baszott ellenőrizni befelé a kezelt jegyet, holott AZ AZ EGYETLEN DOLGA.

Arcade Macho 2017.06.10. 01:14:46

@Pink Petsch: "Mondd, jártál te már a földalatti állomásán?"

persze
van ott kozeputt egy baromi nagy oszlop a tetejen egy kolaautomataval
ja nem, az valojaban valamilyen masmilyen automata, hmmm nem is tudom mi lehet...
te jartal mar arra? eszre se veszed oszt nekimesz tokkel, ugye?

Arcade Macho 2017.06.10. 01:17:56

@Bobby Newmark: "Ha UGYANEZ a 6-8 ember BE SEM ENGEDNÉ a metró területére jegy nélkül az embereket, akkor EGY SEM kellene, hogy KIFELÉ ellenőrizen!"

persze te fasz
mert van egy - ket total sikhulye aki nem kepes felfogni hogy az az automata aminek majdnem nekimegy, az nem egy kolaautomata, hanem az EGY KIBASZOTT JEGYLYUKASZTO

es te azt mondod, hogy csak azert mert van nehany fogalmatlan farok, mint pl. TE, azert legyen midnen metroallomason 8 ork

Arcade Macho 2017.06.10. 01:20:47

@Bobby Newmark: "Ha UGYANEZ a 6-8 ember BE SEM ENGEDNÉ a metró területére jegy nélkül az embereket, akkor EGY SEM kellene, hogy KIFELÉ ellenőrizen!
Ezt nem olyan kibaszottul bonyolult ám felfogni, hogy az ostoba ork agyaddal se menjen!"

oh te tenyleg egy fotelkommandos FAROK vagy

hanyszor lattad mar azt te idiota, hogy MINDEN kimenetelnel 6-8 ember ellenoriz?
te tenyleg tudod mirol beszeltem?
jartal mar metron, vagy csak a pofad nagy hogy minel tobb faszt be tudjal tomni?

Arcade Macho 2017.06.10. 01:25:48

@Pink Petsch: "De csak a turistákhoz bátrak, te meg még tapsolsz is nekik, mert valszeg a hajlékonyokkal és a cigókkal te sem mersz leállni, csak a nálad sokkal civilizáltabb turistákkal."

tehat te vagdalkoztal a metroellenorok fele, hogy direkt nem engedtek be
vagdalkoztal felem hogy en csak turisztokkal merek "leallni"...

de ez a Tomika a nagy eszevel amikor LATTA, hogy eppen bliccelni fog a ket turista te vele szemben nem varsz el semmit, o maga a foldre szallt angyal

ugye jol ertelmeztem?

a turistatol sem varod el, hogy kozremukodo legyen ha buntetes miatt eljaras ala vontak?
Tomikatol sem varod el, hogy legyen esze es tudja, hogy meltanyossagbol soha nem engedik el az ilyesmit

folytassam?

GallaiG 2017.06.10. 02:01:55

@Terézágyú:

"Terézágyú 2017.06.08. 12:13:48Szűrés

"A fiataloknál nem volt igazolvány"

Ezt nem is értem. Itt bóklásznak egy idegen városban mindenféle okmány nélkül..??????????"

A kommunista diktatúra 27 éve hazánkban is megszűnt, miután elhúzott a leigázó szovjet hadsereg. Az, hogy a szemléletük hazánkban maradt még vagy 100 évre, az szomorú tény és az ilyen szövegek bizonyítják, mint a tied. Bizonyára nem hallottál még róla, hogy a szabad, demokratikus szemlélet szerinti normális országokban csak a háborús helyzet ismertetőjegye, amikor utcán "bóklászó" állampolgárokat holmi pecsétes irományok hiányával lehet b@sztatni. Ahelyett, hogy a segítségükre lennének. Ami minden szabad, demokratikus szemlélet szerinti normális országban kutya kötelessége a hatóság embereinek.

GallaiG 2017.06.10. 02:12:33

@Terézágyú:
...ja, és tudatlanságod mélyén még te vagy fölháborodva, neked áll följebb. Ez is tipikus, jellemző!

Permetező 2017.06.12. 11:14:24

@GallaiG: ...es persze osi roman szokas

Miértmagyar 2017.07.24. 15:21:29

Bécsben élek... Nincs érvényes jegy, bérlet, azonnal (elég magas) bírság, ha pofázol, kilógatják a fejed az ablakon.. Ha nincs nálad útlevél, igazolvány, bármilyen igazoltatás alatt 35 euró, ha szerencséd van, ha nincs, akkor bevisznek és hivhatsz valakit aki behozza az irataidat... Feljelentés mindenképpen ebben az esetben...

Zorci 2019.06.05. 05:09:23

Gondoljunk bele,ki képes elmenni ellenőrnek!?Gyomor kell hozzá,akár a prostitúcióhoz...Aki erre a munkára adja a fejét,annál borítékolva van,hogy bármi áron némi hatalomhoz akar jutni és örömmel vegzál embereket...
süti beállítások módosítása