Tékozló Homár

Ionesco és Beckett is megirigyelné Zsombibácsi UPC-s sztoriját

2017.06.22. 10:10 | Homár Hilda | 55 komment

upc-logo-1200x800.jpg

Zsombibácsi szegény valahogy teljes aszinkronban van kiszemelt szolgáltatójával, a UPC-vel: bármit is állít határozottan, a cég makacsul ragaszkodik az ellenkezőjét. A fura felállásból fakadóan például csak modemet vittek neki, hiába jelezte, hogy először madzag kéne, mert nála ugyan nincs kiépítve semmi. De csak addig állt fenn ez a helyzet, amíg a sokadik körben be nem került végre a hálózat a lakásba! Onnantól ugyanis hirtelen nem tudott modemhez jutni. Mivel a rendszer szerint hálózatfejlesztésre vár. 

Kedves Tékozló Homár!

Végső elkeseredésemben fordulok hozzátok, ha két hónappal ezelőtt kérdezitek, nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet.

A helyszín Budapest 5. kerülete, a Fővám tér mellett kicsivel. 

2017. 04.08-án a UPC internetes felületén böngésztem az otthoni internetcsomag ajánlatok között és rövid gondolkodás után letettem a voksomat egy nagyobb adatforgalmú csomag mellett. Aznap leadtam az igényemet a szolgáltatásra, amiről kaptam is visszajelzést a következő munkanapon.

Előre gondolkodtam, nehogy meglepetés érjen, még hétfőn felhívtam az ügyfélszolgálatot és jeleztem, hogy a lakásomban sosem volt még semmilyen UPC-hez kapcsolódó előfizetés (se TV, se telefon, se internet), valószínűleg ki kell építeniük a rendszert, de nem lesz nehéz feladatuk, mert a házban működik a cégünk telephelye is, ami fél éve rendelkezik egy céges UPC internet+TV kombinált előfizetéssel. Ez két emelettel van a lakás alatt, innen gond nélkül fel lehet kábelezni a lakásig. 

Az ügyfélszolgálatos kolléga először azt mondta, hogy a rendszerük szerint az én lakásomban van kiépített hálózat, én mondtam, hogy nincs, ő megnyugtatott, hogy rosszul tudom, biztosan van. Végül ráhagytam, gondoltam az előző bérlő talán előfizetett valamire, biztos én nem tudtam. Legalább gyorsabban bekötik.

Azon a héten még ki is érkezett a UPC szerelője, hozott modemet, majd a lakásban megpróbálta beüzemelni. 5 PERC ALATT KIDERÜLT, HOGY NINCS BEKÖTVE SEMMILYEN HÁLÓZAT. Így sajnos nem tudja beüzemelni az egészet. MI akkor a teendő? - kérdeztem. Hát, ő kiadja a központnak, hogy egy hálózatfejlesztési igény jelentkezett és  majd valamikor hívnak. 30 napnyi idejük van, de megpróbálnak minél hamarabb jelentkezni.

Nagyjából három hét múlva (jelenleg a megrendeléstől számított 4. hétnél tartunk) jelentkeztek a UPC hálózatfejlesztői, hogy kijönnének kiépíteni a hálózatot, nem, a modemet még nem kaphatom meg, ők csak hálózatot tudnak kiépíteni. Ismét jeleztem nekik, hogy van a házban meglvő UPC-előfizetés, valószínűleg csak onnan kell a kábelt felhozni a lakásig. Örült is neki, leokézta, tudomásul vette.

Azon a héten még kiérkeztek a hálózatfejlesztők. Természetesen fogalmuk sem volt arról, hogy van már kiépített UPC hálózat valahol a háztömbben, én pedig éppen dolgoztam, telefonon tartottam a kapcsolatot egy ismerősömmel, aki volt olyan kedves ezt a tortúrát helyettem bevállalni. Mikor a hálózatfejlesztők meglátták, hogy van a félemeleten UPC-s doboz, nagyjából 15 perc alatt felvezették az egészet a lakásomig, dühöngtek egy sort, HOGY EZÉRT NEKIK MIÉRT KELLETT KIJÖNNI, MIKOR AZ ELSŐ KOLLÉGA IS MEG TUDTA VOLNA EZT CSINÁLNI (ugye három héttel ezelőtt), CSAK BIZTOS LUSTA VOLT!!!, EZ NEM EGY HÁLÓZATFEJLESZTÉSI FELADAT. 

A hálózatot mindenesetre felvezették a lakásig, de modemet nem adtak és nem üzemelték be, mert az nem az ő kompetenciájuk, majd keresni fog a UPC, hogy mikor hoznak modemet.

ÉS ITT JÖN A SZTORI LÉNYEGI RÉSZE: több, mint egy hónapja próbálom elérni, hogy a UPC elhozza a lakásomba a modemet. A nappaliban van egy bevezetett kábelcsonk, amire rá kéne kötni egy modemet, de nem képesek ezt megcsinálni. Legalább 10 alkalommal telefonáltam 10 különböző telefonos ügyfélszolgálatos diszpécserrel, mindegyik azt mondta, hogy az előfizetésem jelenlegi státusz: HÁLÓZATFEJLESZTÉS ALATT. Mindenkinek elmondtam, hogy egy hónapja itt voltak a hálózatfejlesztők, itt van minden, csak egy modemet kéne kihozni, de senki nem csinál semmit. Mindenki elmondta, hogy megpróbálják meggyorsítani, jelzik a hálózatfejlesztői részlegen, hogy állítsák át a státuszt, de ennél tovább egyszerűen nem jutok.

Az előfizetési igény bejelentésénél a UPC vállalta, hogy maximum két hónap alatt beköti a netet hozzám, a két hónap 2017. 06.08-án járt le, ennek ellenére sem tudott semelyik telefonközpontos érdemi segítséget nyújtani.

A dolog pikantériája még, hogy volt egy meglévő Telekom internet előfizetésem, amit nem akartam meghosszabbítani, ezért is kötöttem meg a UPC szerződést. A Telekomos hűségidőm viszont lejárt, így háromszoros havidíjért internetezek jelenleg itthon, mert nem akarom addig lemondani, amíg a UPC nem kötötte be a hálózatot.

Kérlek segítsetek, hova kéne fordulnom, mit kéne tennem? Hihetetlennek tartom, hogy egy szolgáltató Budapest belvárosában nem képes két hónap alatt internetet bekötni egy lakásba.

Segítségeteket előre is köszönöm,

üdv,

zsombibacsi

Tényleg elég hihetetlennek tűnik. Mit lehet tenni? Jár esetleg valami kompenzálás is?

Kedves Homár Olvasó!

Érthető, hogy elkeserített a UPC Magyarország Kft. (székhelye: 1095 Budapest, Soroksári út 30-34. sz., Haller Gardens) általi hitegetés és a megoldás elhúzódása.

A cég internet-hozzáférési és bérelt vonali szolgáltatás nyújtására vonatkozó, jelenleg hatályos általános szerződési feltételei (ÁSZF, itt: https://www.upc.hu/pdf/internet_ASZF_20170601.pdf) 26. oldalán található 2.4. pont alapján a szolgáltató fő szabály szerint az előfizetői hozzáférési pont létesítését, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozását, és a szolgáltatás megkezdését az előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon belül, illetve a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti –a szerződéskötést követő 15 napon túli– későbbi időpontban, de legfeljebb az előfizetői szerződés megkötésétől számított 90 napon belül vállalja, ha nem állnak fenn az ÁSZF-ben meghatározott teljesítési korlátok.

Az ÁSZF a 6.2. pontban arról is rendelkezik, hogy az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a szolgáltató az előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A kártérítési eljárás szabályai, illetve a kötbér fizetésének szabályozása az ÁSZF 7.3. és 7.4. pontjában található meg részletesen.

Álláspontunk szerint esetedben felmerülhet a szolgáltató kötbér fizetési, illetve kártérítési kötelezettsége, amelynek következtében sor kerülhet az okozott károd (pl. az általad jelenleg fizetett magas internet szolgáltatási díj és a UPC Magyarország Kft. internet szolgáltatási díja közötti különbség) megfizetésére.

Javasoljuk, hogy mihamarabb jelentsd be igazolható módon (pl. panaszról felvett jegyzőkönyv, belföldi tértivevénnyel megküldött levél) a cégnek a panaszodat és kártérítési, valamint kötbér fizetési igényedet. A cég minden esetben köteles a panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő 15 napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát szóban közli és a vállalkozás az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz. Ha a panaszra a törvényes határidőn belül nem érkezik a szolgáltató részéről írásbeli, indokolással ellátott válasz, lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt az illetékes járási hivatal fogyasztóvédelmi osztályán eljárást kezdeményezni a céggel szemben.

Ha a szolgáltató eljárását nem tartod jogszerűnek, lehetőséged van az előfizetők érdekeinek védelme körében általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti szervként eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulni, amely ellenőrzi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén. Panasszal élhet a Média- és Hírközlési Biztosnál az az előfizető, akit az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybe vétele során érdeksérelem ért, vagy akinél az érdeksérelem bekövetkezésének közvetlen veszélye áll fenn. A panaszt írásban kell benyújtani postai úton, illetve a Média- és Hírközlési Biztos honlapján található űrlapon, amennyiben az előfizető rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval. Lehetőséged van továbbá az előfizetői szerződésből eredő vita esetében a panasza szolgáltató általi elutasítása esetén az illetékes békéltető testülethez, illetve bírósághoz fordulni.

Felhasznált jogszabály:

- 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről [itt: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.330258]

- 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről [itt: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=75939.330512]

UPDATE

A posztot elküldtük a UPC-nek, az alábbi választ kaptuk tőlük.

Kedves Homár!

Ügyfelünk panasza jogos, technikai és adminisztrációs okok miatt sajnos tényleg nagyon elhúzódott az ügy, amiért ezúton is elnézést kérünk.

Technikus kollégáink valóban kiépítették már a hozzáférést, így a szolgáltatás elindulásának nincs akadálya. Ügyfelünkkel időközben felvettük a kapcsolatot és megbeszéltük vele, hogy néhány napon belül kivisszük neki a modemet és elvégezzük a bekapcsolást, hogy minél hamarabb használatba vehesse internet szolgáltatásunkat.

Üdvözlettel,

UPC Magyarország

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2017.06.22. 10:12:12

Ez már a meleg hatása: Zombibácsi;-)

Antalbaba 2017.06.22. 10:16:47

Már látom a folytatást: kopog a behajtó, mert az elmúlt 2 /3-x/ hónapra nem fizetett a "szolgáltatásért";-)

rarabel 2017.06.22. 10:27:42

UPC?
Tökéletes választás.

Sáros Hilda 2017.06.22. 10:39:59

Telekomról UPC-re vált.. tudsz élni :))

Amúgy ez van amikor nincs normális képzett szakember. Akik vannak azok pedig túlterheltek.

ROTFL Manó 2017.06.22. 10:51:24

Az ugrott be, amikor a poénos videóban Hitler tanár úr felhívta a júpíszít.

.Manyecska 2017.06.22. 11:07:32

@Antalbaba: azt olvastam én is "hálózatfejlesztői, részegen" -vagy de? A futópályán is ötven fok van már most. kb. a net szaggat de cserébe 1200/kg a meggy még mindig:P

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2017.06.22. 11:36:31

Vennek egy hosszu kabelt es az irodabol felhuznam a netet es kesz...

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2017.06.22. 11:40:09

"Kérlek segítsetek, ... mit kéne tennem?"
fogol 50m utp kábelt.
kibaszod az ablakon otthon, lent az irodában behúzod.
belekötöd a lenti modembe.
fogol egy normálisabb rútert otthon.
belekötöd a fenti kábelt.
örülök, hogy segíthettem!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2017.06.22. 11:42:58

DIGI ugyan ez... 2 hónap alatt találták ki, hogy lehet-e net, úgy, hogy 10 éve bent vannak :o)

Terézágyú 2017.06.22. 11:43:08

Tipikus bürokratikus baklövés.
Szar az upc rendszere, nem lehet akárkinek akármit átírni benne, valaki véletlenül beír valamit, hogy "hálózatfejlesztés szükséges", akkor a hálózatfejlesztők ezt nem bírják kitörölni, csak akkor ha ténylegesen fejlesztenék a hálózatot, de mivel nem fejlesztik ténylegesen, azért ők nem törölhetik ki ezt a rubrikát stb. stb. stb.

Terézágyú 2017.06.22. 11:45:08

nem beszélve arról, hogy eleve nem tudták, hogy ki van-e építve és meddig.
szar a rendszer, nem azok írnak bele, és nem azok olvassák ki az adatokat, akik effektíve a munkát végzik stb.

Sáros Hilda 2017.06.22. 12:05:04

@RosszQtya: Saját tapasztalat digiről alig 1 hónapja.

Sávszéleséget akartam növelni, a 100/100-ról 200/100-ra. Bementem az ügyfélszolgálatra, ahol közölték hogy elsőnek a weboldalon kérvényezni, kell hogy ezt akarom, és vizsgálják meg hogy lehet-e.
Hazamentem megírtam, és 20 perc múlva megjött a válasz hogy lehet. Visszamentem az ügyfélszolgálatra, ahol 5 perc alatt megcsinálták a papírokat.
Ha tudtam volna hogy ennyi idő alatt megvan a válasz, nem megyek haza, hanem ott megcsinálom a telefonomról.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2017.06.22. 13:07:29

@Sáros Hilda: módosításhoz bemenni? teló azt annyi, azzal nincs is gond... de megrendelés kabaré volt :/

Kondom Keselyű 2017.06.22. 13:49:00

@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛:
Nincs olyan magyar szo, hogy "fogol" .
"Fogsz" lesz a a szo, amit kerestel.
Orulok, hogy segithettem.
Szivesen!

Bluemotion 2017.06.22. 14:18:38

@AzUtazó @é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛: Valóban, nehéz úgy okosat mondani, hogy csak a címig jutsz el.
"A hálózatot mindenesetre felvezették a lakásig, de modemet nem adtak és nem üzemelték be, mert az nem az ő kompetenciájuk"
"A nappaliban van egy bevezetett kábelcsonk, amire rá kéne kötni egy modemet"

KaTe 2017.06.22. 14:19:05

@Kondom Keselyű: Én nagyon örülnék, ha szigorúan tanító-nevelő célzattal elolvasnád a következő cikket, mielőtt kóstolgatod a népet!
tardona.blog.hu/2011/02/20/borsodi_szavak_tardonai_erdekessegek

Szivesen!

Dr. Panasz Muki 2017.06.22. 15:52:48

Ilyen sajnos a UPC. Kalács és korbács, de leginkább korbács, ebből értenek.
Publikálni kell mindent, feljelenteni mindenhol, akkor kezdenek el dolgozgatni.
Remélem kértél kárpótlást. 1 év ingyen HBO vagy valami.

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2017.06.22. 16:25:06

megfogtad a lényeget, na.
nagyon magas intelligencia kvóciensed lehet!
@Bluemotion:
ülj bele a koaxvégbe.
én megoldást ajánlottam

Kutyahoroszkóp 2017.06.22. 16:34:59

@KaTe: felénk is van tájszólás, mégsem abban kommunikálok. Meg ne mossuk össze az ízes szépmagyarságot a buta disznópásztor-szlenggel. A fasz feláll a hátamon. Alapícsanaak klubt, ot nyomasák az ilyet, egymás közt. ITTHOL

cmx85s 2017.06.22. 17:10:22

Zsombibácsi netezhetne mondjuk a céges Wifiről... Magyar módszer, a UPC meg nem kapna plusz egy lakossági előfizetést.
Amúgy, a UPC-nek miért kellett megvárnia, amíg Homár-poszt lett a dologból?
Ja, hogy a cégek szeretnek a Homáron szerepelni, több ügyfelük lesz tőle? Végülis, a negatív reklám is reklám, ismét hallottunk a UPC-ről.

cso zsi 2017.06.22. 20:25:02

Gáz... (nem csak a gázláng formájú logo miatt)
A telefonos ügyfélszolgálat Romániában, örülj ha érted mit mond, vagy egyáltalán szót értesz vele. (Az indiai Microsoftosnál valamivel jobb).
A szakemberek másfél éve kiszervezve "X" kft-be, (hálózatfejlesztés, hibaelhárítás), míg az új telepítés "Y" kft(-k) feladata.
Utóbbi(ak) nem látnak bele a UPC feladat-kiosztó szoftverébe, így marad az e-mailes feladat-továbbítás.

Rundstricknadel 2017.06.22. 21:54:25

Kommentár nélkül:
UPC panaszlevél

*A 2009.11.12-én tett internet szolgáltatásban tapasztalt hibabejelentése
érdekében technikus kollégánk 2009.11.13-án megpróbálta orvosolni a
problémát, mert Ön akkor nem tartózkodott otthon, illetve az
adatbázisunkban nyilvántartott telefonszámon sem sikerült a kapcsolatot
felvennünk Önnel. Kérjük, amennyiben az Ön által észlelt hiba még
jelenleg is fennáll, jelezze társaságunk felé a 1221-es telefonszámon."*

VÁLASZ:

Kijelentem, hogy a fent említett napon végig az otthonomban
tartózkodtam, és a kollégáját vártam, maguk meg itt buziskodnak velem.
Az, hogy mint utólag kiderült, Önök nem tudnak beírni egy telefonszámot,
úgy vélem nem az én hiányosságom. A megadott címen található lakás nincs
körülvéve sem vizesárokkal, nem vezettem villanypásztort a
kaputelefonba, valamint nagytestű harci kutyák sem őrzik azt. Két
kollégájuknak furcsamód már sikerült eljutni a lakásba, valamint
felhívni engem a rosszul rögzített telefonszám ellenére - bizonyára
Danny Blue és Christian Panthera - szintű telepatikus képességeik
segítségével. Mivel a kollégája baszott kijönni, és a hibát nemi szerve
ritmikus húzogatásával próbálta elhárítani, az általam érzékelt probléma
még mindig fennáll. 9 -szer pofáztam el maguknak, hogy hibás a modem,
amit Önök biztosítottak. Maguk hülyének néztek, hiszen az Önök adatai
szerint minden rendben.

Ezek után persze még én hívjam fel magukat 10-edjére is, amivel úgy
vélem, kimerítik a pofátlanság határát. Véleményemet az ügyről, a
szolgáltatásról és a cégükről egyetlen köpéssel kifejezhetem. Öröm az
ürömben, hogy ügyintézőik nagyon kedvesek és segítőkészek, az meg egy
másik dolog, hogy a "kapcsolja ki a tűzfalat és a vírusirtót" -
színvonalú tanácsaikkal nyugodtan kitörölhetem ám a seggem. Ha kellemes
társalgásra vágyom, egy más jellegű emelt díjas telefonszámot tárcsázok.
Mellékelten bátorkodtam elküldeni az önéletrajzomat is, mivel ennyi
szaktudással én is rendelkezem, ezért örömmel lennék egy ilyen remek,
dinamikus csapat tagja.

Szerencsére szolgáltatásuk ingyenes, vagyis pontosan annyiba kerül,
amennyit ér, ez megmagyarázná, miért is akciós az első három hónapban.
Megkísérlem elmagyarázni még egyszer, utoljára: 1. A problémán forrása a
hibás modem. 2. Önök küldenek egy szerelőt, aki ért a számítógéphez,
valamint egy működő modemet, továbbá egy hálózati kábelt, mivel ez a
szar ami itt van, csak fojtogatós szexre alkalmas, másra nem. 3.
Küldenek a szerelővel egy embert, aki tudja használni a telefont, a
kaputelefont, valamint a liftet, bár jöhetnek lépcsőn is, így ez csupán
ajánlott opció. 4. Kicserélik a modemet. A szerelő bejön, köszön
napszaknak megfelelően, leveszi a cipőjét, visszautasítja a felkínált
frissítőt és kicseréli a modemet. A közlekedős ember kint marad. 5.
Aláírom a munkalapot, a szerelő elköszön és kimegy. 6. Működik a
szolgáltatás és mindenki boldog.

Amennyiben a fenti hat pont nem megvalósítható, akkor ne fáradjanak a
szolgáltatás kikötésével, mert kibaszom az egészet a picsába, mivel Önök
megvalósították a szerződésszegés fogalmát, ugyanis ez nem szolgáltatás,
hanem egy fos. Egy FOS.

Feltételezem, Önök jobban szórakoztak levelem olvasása közben, mint
jómagam, de ne gondolják, hogy viccnek szántam, ez egy kibaszottul
HIVATALOS PANASZ. Sajnálom, hogy méltatlan helyzetbe kerültem maguk
miatt, de csak azoknak adom meg a tiszteletet, akik : 1. Szintén
megadják, 2. Kiérdemelték, 3. Félek tőlük. Sajnálatos módon Önök egyik
kategóriába sem esnek bele, ezért hát levelem keserédes hangvétele.
Amennyiben hajlandóak rendesen végezni a munkájukat, akkor Önök
felhívnak az általam megadott telefonszámon, és egy Önök által
kiválasztott időpontban készséggel állok rendelkezésükre.

Várom megkeresésüket! Nyomorékok.

Tisztelet nélkül:

nemma 2017.06.22. 22:15:15

Nem igazán értem...nem vagy köteles a UPC által adott modemet használni, ennyi idő alatt, és a 3x-os havidíjból vehettél volna 5GHz-es wifis routert, és vígan használtad volna mind vezetékkel, mind vezeték nélküli eszközről...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.06.22. 23:11:32

@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛: A hálózat, tudod, nem csak egy hosszú vezeték. amiből kijön az internet. Feltételezem, hogy az olyan kérdéseken, mint például csillapítás, jelszint, visszaverődés, zaj, eddig még nem izgattad fel magadat. A sávszélességet is csak úgy képzeled el, hogy vastag drót, széles sáv.

@nemma: Router nélkül is lehet internetezni. Modem nélkül viszont ez nemigen menne.

M1nd3gy 2017.06.23. 00:56:13

Az UPC egy töketlen hulladék fostalicska banda, már tíz éve is az volt, akkor sikerült nagy nehezen felbontani egy szerződést a folyamatosan minősíthetetlen szolgáltatásaik miatt. Nem tudom miért engedik őket "szolgáltatni" már rég fel kellett volna szántani az egész szart és behinteni sóval.

DFK 2017.06.23. 01:04:50

Amikor a régi lakhelyemen felmondtam a upc-nél a szerződésemet, túlfizetésben voltam. Azt mondták, akkor adják vissza a pénzt, ha újra szerződök velük...

cso zsi 2017.06.23. 05:57:57

@M1nd3gy: mindegy... de tényleg. Általában mindenki azt szidja, amije van.
Hiszen arról van tapasztalata.
Ez most egy Upc-s panasz.
Lehetett volna Telekomos, vagy Inviteles is.
A Digiről nem is beszélve.

AdamTheTux 2017.06.23. 07:13:51

Nekem az a tapasztalatom, hogy egy kis udvariasság és kedvesség csodákra képes. UPC-s vagyok elég régóta, és soha nem volt gondom se a szolgáltatásal, se az ügyfélazolgálattal.

Az a tapasztalatom, hogy a problémás ügyek mögött az "én vagyom az ügyfél!" és az "én majd jobban tudom" attitűd húzódik. Nem tudod jobban. Annak ellenére, hogy 10 éve dolgozom az IT szektorban, a UPC-vel szemben felveszem a "laikus ügyfél" szerepet, és nem okoskodom. Sokat segít.

AdamTheTux 2017.06.23. 07:13:52

Nekem az a tapasztalatom, hogy egy kis udvariasság és kedvesség csodákra képes. UPC-s vagyok elég régóta, és soha nem volt gondom se a szolgáltatásal, se az ügyfélazolgálattal.

Az a tapasztalatom, hogy a problémás ügyek mögött az "én vagyom az ügyfél!" és az "én majd jobban tudom" attitűd húzódik. Nem tudod jobban. Annak ellenére, hogy 10 éve dolgozom az IT szektorban, a UPC-vel szemben felveszem a "laikus ügyfél" szerepet, és nem okoskodom. Sokat segít.

AdamTheTux 2017.06.23. 07:13:52

Nekem az a tapasztalatom, hogy egy kis udvariasság és kedvesség csodákra képes. UPC-s vagyok elég régóta, és soha nem volt gondom se a szolgáltatásal, se az ügyfélazolgálattal.

Az a tapasztalatom, hogy a problémás ügyek mögött az "én vagyom az ügyfél!" és az "én majd jobban tudom" attitűd húzódik. Nem tudod jobban. Annak ellenére, hogy 10 éve dolgozom az IT szektorban, a UPC-vel szemben felveszem a "laikus ügyfél" szerepet, és nem okoskodom. Sokat segít.

Kutyahoroszkóp 2017.06.23. 09:43:47

@AdamTheTux: inkább: megfelelelő ügyfélszolgához megfelelő idomulás/szöveg. Nincs reményevesztettebb állapot, mi mikor udvarosságot magadra erőLtetve, türelemel előadod magad, miből semmi nem megy át a túloldal korlátai miatt, így csak a frusztráció nő. Nem mindig az udvoriosság az üdvözítő út, persze a magas Cé sem szerencsés! nemazt mondom. Ha a tux az IT-s hátteredre utal, légy hű a kockák szociális kifejletlenségéhez és ne adj érettnek tűnő tanácsokat ikszdé és enter.
@cso zsi: na az ilyen gázos poénokra szeretek én ébredni enr. (enter)
Jó ez a tablet, csak nem gépelni virtuálisenter.

Nouby 2017.06.23. 09:47:06

Eddig úgy tűnik a UPC a legeurópaibb cég a telekom cégek közül. Valami nem oké, írsz nekik facebookon és 1 óra múlva felhívnak hogy holnap délután 5-6 között neked megfelel-e.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.23. 10:00:13

@nemma: gondolom nem tudod mi a különbség a modem és a router között...nem baj, csak remélem nem a UPC-nél dolgozol.

CID.. 2017.06.23. 10:03:09

@nemma: vagy de, pláne ha nem dsl.

2017.06.23. 10:04:54

@Nouby: a facebookozás jelenti az európaiságot? jajjistenem...

szmoker (Homo Trollicus) 2017.06.23. 10:07:16

@cso zsi: nekem eddig csak a Philips indiai magyar ügyfélszolgálatához volt szerencsém. Azóta mindig az angol menüt választom :)

Ma Baker 2017.06.23. 10:09:50

Hasonló kabaré volt nálunk is új UPC-s területen (Csepel egy részét vették át 1 hónapja).
A terület upc-s átvétele előtt 1 hónappal érdeklődtünk, hogy mikor szerződhetünk. Mondták, hogy adnak egy "mínuszos" ügyszámot és majd jelentkeznek amikor ott tart az adminisztrációjuk, hogy erre a területre is kötnek már be szolgáltatást.

1 hét múlva jelentkeztek is, hogy jönnek bekötni. Szuper! Jöttek, otthon voltam és hívtak, hogy nem találják a házszámot az utcában. Kiderült, hogy még a kerület sem stimmelt és hogy Csepelre változatlanul nem kötnek be. OK van ilyen, adminisztrációs hiba.
Betelefonálok, hogy mikor jöhetnek majd mégis valamikor. Csepelre???!!! Kizárt, hogy a közeljövőben!!! -volt a válasz.

Következő héten mégis hívtak megint, hogy jönnének bekötni. Bekötés előtt 1 nappal érdeklődtem, hogy tényleg ide jönnek-e. Hát nem. Aznap már semmiről sem tudtak, nem is jöttek.

!!!Másnap!!! megjelent nálam személyesen egy upc-s üzletkötő forma. Ajánlott 2x akkora szolgáltatást egy ezressel olcsóbban. Már azt hittem ez valami "bocsánatkérés" vagy nemtom a bénázás miatt. Meg is egyeztünk egy bekötési időpontban.
Időpont előtt 1 nappal érdeklődtem, hogy méltóztatnak-e már végre kifáradni. Változatlanul nem tudtak semmiről és biztosítottak, hogy nem fog senki jönni bekötni. De mondom folyamatosan kapom a maileket tőlük, hogy köszi hogy minket választott meg minden. Erre kaptam egy új mailt, amiben leírták, hogy az előző mailben az ügyfélszám rosszul szerepelt és megint köszönik a bizalmat.
A 2 ügyfélszámmal felvértezve felhívtam őket, mire kiderült, hogy a 2. ügyfélszám a rossz, amivel azt állították, hogy az első ügyfélszám a rossz és mégis jönnek másnap bekötni.

OK, korábban haza is mentem melóból, hívott is a szerelő, Kaptam-e már set-top boxot? Mert hogy nála olyan nincs...
Nem kaptam, de így is eljött, már az utcáról kiabált is, hogy "Szia, tegezhetlek?". Gondoltam milyen kedves, csak essünk már végre túl ezen.
Aztán folytatja: Figyelj PAPI! Van ehhez töltőd? -és lobogtatta a tabletjét
Mondom van.
De TÖKI, ezt nyomni is kell mert kontaktos!
Itt majdnem leszakadt a pofám, de kezdtem érezni a helyzet komikus oldalát.
Figyelj PAPI, kimegyek a táskámért.
Közben telefonált valamit és mondta, hogy ő csak egy "másodtechnikus", majd még ma jön egy IGAZI technikus és majd ő beköti nekem. Ezzel a kicsit feltöltött tabletjével együtt el is viharzott. Gyakorlatilag bejött hozzám tabletet tölteni a sutyerák.
Persze estig senki nem jött.

Betelefonáltam. Tűrtőztettem magam az elégedetlen megnyilvánulásoktól, így másnap délelőttre kaptam is időpontot bekötésre. Ekkorra már csak röhögtem azon, hogy tényleg ki fog jönni valaki bármit csinálni nálam tablettöltésen kívül.
Másnap mégis jött egy korrekt fazon és be is kötötte a szolgáltatást az egész házat áthúzva.

Tanulság? Ne kéredzkedj el a melóhelyről szolgáltatók miatt, szopjanak ők, nekik kell a te pénzed.

CID.. 2017.06.23. 10:25:36

@Nouby: azért mert egyszer gyorsan reagáltak, nem kellene messzemenő következtetéseket levonni.

Kutyahoroszkóp 2017.06.23. 10:32:46

@Ma Baker: meg szoktam szamlalni hany 'megyunk, de megsem' kor volt egy adott sztoriban, itt elvesztem a mennyisegekben. Nekem nem lett vaun ekkora turelmem.

Kutyahoroszkóp 2017.06.23. 10:41:25

@Ma Baker: meg szoktam szamlalni hany 'megyunk, de megsem' kor volt egy adott sztoriban, itt elvesztem a mennyisegekben. Nekem nem lett vaun ekkora turelmem.

anyueztveddmeg.hu · http://www.anyueztveddmeg.hu 2017.06.23. 11:45:27

Nekem meg rábeszéltek a telefonomra akkor, amikor a modem még ott pihent náluk a pincében... Három hónapig nem voltak hajlandóak részletes számlát küldeni, amikor meg mégis kiharcoltam, kiderült, hogy több hívás is van olyan időpontból, amikor még fizikailag képtelen lehettem azokat elkövetni. Kb. fél éves harc után kaptam 75 Ft MÉLTÁNYOSSÁGI JÓVÁÍRÁST :-o
De ez már régen volt, ilyen mostanában biztosan nem fordulhat elő...

KaTe 2017.06.23. 13:15:46

@AdamTheTux: Akkor te még sosem hallottál a hírhedt szentendrei fejállomásról! Arról a fejállomásról, amelyik 2015, illetve 2016-ban nagyjából egy - másfél havonta okozott területi gondot Szentendrén és a fejállomáshoz tartozó kb 7-8 településen. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy minimum fél napra, de volt, hogy 1, vagy 2 napra elszállt az internet, tévé, telefon az egész környéken!

De ha a fenti szösszenet nem lett volna elég , akkor pár mondatban elmesélhetem neked a nagyjából fél évig húzódó UPCs sztorimat a "csomagvesztő" internettel, ami nekem körülbelül 20.000 forintomba került (telefonálás) és végül maga a UPC térítette meg ezt a költségemet a töketlenkedésükért cserébe. Röviden: ezalatt a fél év alatt, különböző időpontokban, nagyjából 7 szerelőjük járt nálunk (házon belül) és további egy szerelő brigád a házon kívüli oszlopon úgy 3-4 alkalommal, mire sikerült elhárítani azt a hibát, amire az első 5 szerelő azt merte állítani, hogy ez házon belüli, hálózati hiba, amihez a UPC-nek semmi köze!!! Igaz, a 6. szerelőnek sikerült megállapítania, hogy ez marhára nem lehet házon belüli hiba, hanem az oszlopon van elszaródva valamilyen eszköz. Az oszlopon való szereléshez viszont engedélyt kellett kérniük az önkormányzattól, majd 2-3 héttel később több napon keresztül javítottak valamit nem csak a ház előtti, hanem nagyjából az egész utcában levő oszlopokon. Volt, hogy egész nap, de még este 8 kor is ott lógott egy karbantartó, már ismertem mind, kérdeztem is, hogy mi tart ennyi ideig: mondták, hogy addig a UPC nem fizeti ki őket (alvállalkozók) míg az internetes jel nem lesz nyílegyenes. Végül az is lett, a szolgáltatás megjavult. De ehhez nekem kellett ÓRÁKAT telefonálgatnom, ügyintézőkkel veszekednem, vagy épp elmagyaráznom nekik, hogy nem, nincs hiba nálunk, nem a gép lassú, nincs vírus, igen, újraindítottam a modemet, a hálózati kártyák tökéletesen működnek, stb. Az első hibajelentéstől a probléma elhárításáig nagyjából fél év telt el! Pedig én (majdnem) mindig nagyon udvarias és kedves voltam az ügyintézőkkel,szerelőkkel,karbantartókkal. A 2017-es évről pedig azért nem tudok nyilatkozni, mert ahogy bejött a Telekom az 1000 megabites internettel, azonnal átszerződtem hozzájuk!

alien 2017.06.23. 14:11:10

volt upc net tv telfon
költöztem, átadtam a lakást a vevőnek lemondtam a tv-t és netet a telefont nem lehetett mert upc-hez kellett a régi matávos számot vinni mert a matáv megzsarolt, hogy ha nem lesz digitális bekötés a lakásomban elvész a szám
ahova mentem nincs upc csak digi. upc közli nem lehet számot hordozni, mert ott ő nem szolgáltat ott, így szerinte az új helyen nem lehet a számot hordozni, mert nem tudja az adatot a rendszerébe vinni (ha lehetne, ugye nem kéne lemondani) és szerinte csak lakáson belül lehet számot hordozni szolgáltatók között.
digihez menjek, digi hajthatatlan, hogy csak upc tudja megoldani, mennek a hetek, közben a retek ügyfélszolgálaton kb 45 perces várakozás során erőszakkal tudom leadni a tv modemet telefont ugye nem lehet mert megszűnik a szolgáltatás a szám meg elvész
közben biztos a mi biztos levonják a havi díját a tv-nek és a netnek is, amit ugye elismertek hogy megszűnt a szerződés
pár óra ügyfélszolgálat után megállapodunk majd a végén visszaadják, addig vonják a telót belőle
mivel nem jutunk semmire anyám lakásába költözik a telefon modem és a szolgáltatás, jól szét is fúrják az ajtót
agyam elpattan megkérdeztem a média hatóságot és mondták jogellenes lehet az upc és a digi eljárása,
levélben közlöm ezt velük is érezzék a törödést
ügyfélszolgálat hív mondják mégis megoldják a horodzást (hiszen ilyen a világ történetében nem volt eddig),
megvan a hordozás, persze nem szólnak
mondom anyámnak mikor észreveszem az telefonon a változást, hogy hozza a modemet, mondja nem tudja levenni úgy szerelte a szerelő föl
upc ismét órás telefonozás után közli nyugodjak meg, nem jön ki pénzért sem, de majd bekötbérez, hogy nem tudom leadni a modemet,)
na mondom mutternak vegyen nagykést vágja le.
levágja
45 perc sorban állás unott ügyfélszolgálatos, nagy nehezen átveszi, de mondja nem adja a pénzt vissza mert kötbér
össze is vesztünk megint hiszen még általános életvezetési tanácsokkal látott el a ügyfeles amit nem viseltem jól
nem nyughatok panasz, kb 40 perc aíg leírom miért és hol jogellenesek,
belátják rögtönt, elnézést is kérnek egyben kérik igazoljam a modem leadását mert valahogy nincs nyoma (ügyfeles meg akart szívatni?) na végén elküldöm a saját átvételijüket és visszaadták a pénzem
köszönöm hogy az upct vehettem igénybe

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.23. 15:24:21

@alien: Áthordozod a telefonszámodat VOIP-re, a problémád egy életre megoldva.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.23. 15:26:56

@KaTe: "20.000 forintomba került (telefonálás)"

Azzal 2800 percet telefonálhatsz VOIP-on, 476 órát, illetve 20 napot folyamatosan, ha bírod.

cso zsi 2017.06.23. 16:39:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Legalább írnád érthetően, ha már reklámozol.
Mindegyik szolgáltatönál, ahol a kábelmodemből / home gatewayből jön ki a telefonkanöc, az voip alapú.
Azaz szolgáltatáskimaradás, és/vagy áramszünet esetén telefon sincs.
Te milyen voipról beszélsz?

Bamba Barack 2017.06.24. 15:09:30

Pontosan ez az eset volt a munkahelyemen is..

cso zsi 2017.06.26. 06:55:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Igen. És?
Belinkeltél egy általanos szabványon alapuló technológiát.
A cikk tartalmazza azt is, amit írtam.
Te nem írod, hogy neked mitől olcsóbb, mint a szolgaltatók által nyújtott ip-alapú kapcsolat.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.26. 11:51:51

@cso zsi: Te kérdezted, milyen VOIP.

Ha az ár érdekli, azt kiguglizza bárki magának.
www.google.com/search?q=cheapest+voip

Olyat keresve se talál, ahol húszezret véges időn belül el lehet baszni.

Pappcs 2018.03.13. 19:17:09

Egy magán szerelőhöz aki 10 perc alatt megcsinálta volna szarrágókám. Ja igen annak fizetni kell..
Aki pedig a modemet hozza nem lusta, hanem azèrt fizetik, hogy az ajtó melett lèvő vezetèkre ràtegye a modemet. Nem fog egy fillèrbaszónak ingyen ugrálni, mert nem ez a dolga. Ahhoz meg hogy egy masik szolgaltatonal valaki lemond valamit semmi koze az upc nek.

Pappcs 2018.03.13. 19:18:56

@Kutyahoroszkóp: A leg butább román picsák vannak a telefon vègèn. Nagyrèszük mèg magyarul se tud rendesen beszèlni.

Pappcs 2018.03.13. 19:24:55

@alien: Nem megszűnik a szám, ha nem állsz át voipra az analogról, hanem nem engednek hűsèget hosszabítani... Az upc nèl ugyan az a voip technológia van mint a telekomnál...
süti beállítások módosítása