Tékozló Homár

Ó, azok a messze földön híres UPC kedvezmények

2017.07.10. 10:33 | Homár Hilda | 45 komment

shutterstock_607384082.jpg

Vagy Mike él folyamatos pechszériában, vagy a UPC-nek tényleg megvan az a szokása, hogy időnként megpróbál a hűségidővel rendelkezők esetében is díjat emelni, eufémisztikusan mondva: módosítani. Mike nem hagyta annyiban a dolgot, és volt is, hogy sikerült valami köztes megoldást találnia. Aztán volt, hogy nem. Utóbbi sztoriból az tök jó rész, amikor az ügyfélszolgálatos azt mondja neki, hogy neki nincs ideje a mellékletekkel együtt több száz oldalból kikeresgetni a vonatkozó részt, de vásárlók könyvét nem ad, mert az nem ilyesmi helyzetekre való. Aha.

Kedves Homár!

Alapvetően kellemes hangulatban telt még valamikor a tavalyi év nyarán a szerződés hosszabbításunk a UPC-nél. Egy kuponos akció keretén kedvezőbb feltételeket sikerült elérnem, ezért alá írtam újabb 2 évet.

Az első bosszantó húzásukra decemberben került sor. Bár élő szerződésünk volt, mégis megpróbáltak árat emelni, mindenféle előzetes tájékoztatás nélkül. Első körben e-mailben próbáltam rendezni velük az ügyet, ez nem sikerült, az indoklás a következő volt:

A díjváltozás oka a TV2 és az RTL csatornáinak fizetőssé válása... A díjváltozás oka nem általunk kezdeményezett emelés, hanem külső hatás.

Ezt nem tartottam korrekt magyarázatnak, hiszen én sem folytathatok szerződésszegő magatartást külső hatásra hivatkozva. Bementem tehát az Árkádban lévő ügyfélszolgálatra. Ott, egy órás küszködéssel, sikerült kiegyeznünk abban, hogy amennyiben ismét alá írok 2 évet, úgy visszatérnek az emelés előtti havidíj számlázására. Belementem.

Eltelt ismét egy fél év. Megint próbálkoznak, már menetrend szerűen. A legutóbbi számlámon visszavonták az e-pack kedvezményt. A kezdetektől fogva elektronikus úton fizetjük a számlánkat, igaz, néhány nap késéssel.

A decemberben tapasztaltak után kihagytam az e-mailes megkeresést, egyből a boltba mentem. Itt azt a tájékoztatást kaptam, hogy a szóban forgó kedvezményt már csak akkor kapom meg, ha pontosan is van fizetve a havidíj. Állítólag ez már régóta így van, csak most keményítettek be. Az Úr aki ezt mondta, annyit hivatkozott az ÁSZF-re, hogy adta magát a kérésem felé: keresse ki nekem ezt a részt, mutassa meg, valamint adjon tájékoztatást a feltétel bevezetésének dátumáról. Nagyjából 20 perc keresgélés után kijelentette, hogy nem találja, mellékletekkel együtt több száz oldalról van szó, neki nincs ideje ezt keresgetni. Nagyjából erre a válaszra számítottam, közöltem vele, hogy a szerződéskötéskor Nekem sem volt időm minden oldalt végigolvasni, valamint szóbeli tájékoztatást sem kaptam erről a szabályról. Kértem, hogy találjunk valamilyen megoldást a kialakult helyzetre - pl. változtassunk a számlázási cikluson -, ugyanis nem szándékozom 12 hónapért 13-at fizetni.

Sajnos, úgy alakult hogy semmilyen megnyugtató választ nem adott erre a panaszra, ezért jeleztem az Úr felé, hogy szeretnék bejegyzést írni a vásárlók könyvébe. Hosszú percekig keresték, majd meglett, de végül nem engedték hogy írjak bele, az ugyanis szerintük nem erre a célra van tartva. Felajánlotta, hogy írásos panaszt tehetek, ott helyben. Ezt meg is tettem, most várom a választ, ami valószínűleg a több száz oldalas ÁSZF-re fog hivatkozni. Ha szerencsés vagyok, talán valamelyikük meg is találja a hivatkozott pontot. 

Az azonban egészen biztos, hogy ezek miatt több hosszabbítás nem lesz a céggel. Tudom, egyikük sem a lojalitásáról híres, de mégis, hátha.

Üdv. 

Mike

UPDATE

 A posztot eküldtük a UPC-nek, ezt válaszolták rá:

Kedves Homár!

Mike két témát is felvet levelében, amelyekre szép sorjában most válaszolunk is:

Az RTL Klub és a TV2 programdíja miatt elkerülhetetlen tavalyi áremelés sajnos valóban érintette a határozott idejű szerződéssel rendelkező ügyfeleinket is. Minderről részletes írásos tájékoztatást küldtünk mindenkinek, és amint Mike példája is mutatja, amennyiben lehetséges volt, igyekeztünk egyéb kedvezményekkel kompenzálni előfizetőinket.

Az e-pack kedvezménnyel kapcsolatban mindenütt egyértelmű tájékoztatást adunk arról, hogy a kedvezmény igénybevételének egyik feltétele az, hogy az ügyfél határidőre befizesse a számlát. Jó hír, hogy egy késés miatt csak egy havi kedvezményről maradnak le a feledékenyek, és ha a következő számlát időben befizetik, akkor legközelebb természetesen már újra az alacsonyabb összeget látják majd a számlán.

Üdvözlettel,

UPC Magyarország

UPDATE 2.

Megkérdeztük tanácsadóinkat is a dologról:

Kedves Mike!

A UPC Magyarország Kft. (székhelye: 1095 Budapest, Soroksári út 30-34. sz. Haller Gardens) jelenleg hatályos általános szerződési feltételeit (ÁSZF, itt: https://www.upc.hu/pdf/catv_ASZF_20170628.pdf) és annak az akciók részletes leírását tartalmazó 10. számú mellékletét (Melléklet, itt: https://www.upc.hu/pdf/ASZF_10_szamu_melleklet_20170628.pdf) áttekintve megállapítható, hogy a UPC ePack kedvezmény (-500 Ft/hó) igénybevételének feltétele a számlák papíralapú küldése helyett az elektronikus számlázás választása és elfogadása, illetve a számlák elektronikus úton való, határidőre történő befizetése. A kedvezmény utólag, a következő havi előfizetési díjból kerül jóváírásra. Bármely feltétel nem, vagy késedelmes teljesítése esetén a UPC ePack kedvezmény a következő havi számlában nem kerül jóváírásra, a kiesett hónapra vonatkozóan utólag sem érvényesíthető. A kedvezmény a feltételek ismételt fennállása esetén további intézkedés nélkül ismét igénybe vehető. (Melléklet 1. oldal, 2.2. pont) 

A leveledben írtak alapján megoldást jelenthet számodra a számlázás gyakoriságának megváltoztatása. Az ÁSZF 33. oldalán található 7.1.3. pontban foglaltak szerint a számlázás történhet havonta, félévente és évente az előfizető választása szerint, amelyre tekintettel javasoljuk, hogy kérd a szerződés közös megegyezéssel történő módosítását a szolgáltatótól.

A szolgáltató minden esetben köteles a panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő 15 napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát szóban közli és a vállalkozás az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz. Ha a panaszra a törvényes határidőn belül nem érkezik a szolgáltató részéről írásbeli, indokolással ellátott válasz, lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt az illetékes járási hivatal fogyasztóvédelmi osztályán eljárást kezdeményezni a céggel szemben.

Ha a szolgáltató eljárását nem tartod jogszerűnek, lehetőséged van az előfizetők érdekeinek védelme körében általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti szervként eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulni, amely ellenőrzi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén. Panasszal élhet a Média- és Hírközlési Biztosnál az az előfizető, akit az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybe vétele során érdeksérelem ért, vagy akinél az érdeksérelem bekövetkezésének közvetlen veszélye áll fenn. A panaszt írásban kell benyújtani postai úton, illetve a Média- és Hírközlési Biztos honlapján található űrlapon, amennyiben az előfizető rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval. Lehetőséged van továbbá az előfizetői szerződésből eredő vita esetében a panasz szolgáltató általi elutasítása esetén az illetékes békéltető testülethez fordulni.

Amennyiben egyéb kérdésed merülne fel az ügyben, állunk rendelkezésedre az alábbi elérhetőségeinken. Bízunk benne, hogy válaszunkkal hozzásegítettünk az ügy mielőbbi, hatékony megoldásához.

Felhasznált jogszabály:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 

UPDATE

Mike olvasta a UPC válaszát, és reagálni szeretett volna rá.

Kedves Homár!

Köszönöm hogy megosztottátok a történetet. Látom a cég válasza is megérkezett időközben. Néhány észrevétel ezzel kapcsolatban:

Mike két témát is felvet levelében, amelyekre szép sorjában most válaszolunk is:

Három az, ha a vásárlók könyvét érintő témát is ide soroljuk, de haladjunk szépen, sorjában.

Az RTL Klub és a TV2 programdíja miatt elkerülhetetlen tavalyi áremelés sajnos valóban érintette a határozott idejű szerződéssel rendelkező ügyfeleinket is. Minderről részletes írásos tájékoztatást küldtünk mindenkinek, és amint Mike példája is mutatja, amennyiben lehetséges volt, igyekeztünk egyéb kedvezményekkel kompenzálni előfizetőinket.

Hogy igyekeztek volna kompenzálni, erős túlzás. Ahogy azt már említettem, első körben emailben jeleztem kifogásomat az emeléssel kapcsolatban, ez nem vezetett eredményre. Személyes ügyintézés során nagyjából másfél óra után sikerült megoldást találni. Én úgy gondlom, hogy az igyekvés az, ha ezt alapból felajánlották volna, nem pedig letuszkolni próbálják a torkomon. Még annyit tennék hozzá ehhez, hogy a cég is - és néhány poszter is - nagyvonalúan átsiklik afelett, hogy a havidíj módosításról semmilyen tájékoztatást nem kaptam, végül a kedvezményt is emiatt ajánlották fel.

Az e-pack kedvezménnyel kapcsolatban mindenütt egyértelmű tájékoztatást adunk arról, hogy a kedvezmény igénybevételének egyik feltétele az, hogy az ügyfél határidőre befizesse a számlát. Jó hír, hogy egy késés miatt csak egy havi kedvezményről maradnak le a feledékenyek, és ha a következő számlát időben befizetik, akkor legközelebb természetesen már újra az alacsonyabb összeget látják majd a számlán.

A szerződéskötéskor és a módosítások alkalmával is jeleztem az ügyintézőnek azt, hogy számomra nem ideális ez a számlázási ciklus, a hátáridőt követően tudom csak kiegyenlíteni a számlát. Akkor azt a tájékoztatást kaptam, hogy ez nem jelent problémát, néhány nap csúszás akárkinél előfordulhat. Ezt erősíti meg a legutóbbi ügyintéző is: "most keményítettek be". Ha ez így van, és nem az 500 Ft késedelmes előfizető többletbevételre pályáznak, akkor az lett volna lojális, ha a szigorításról hírt kapunk. Megjegyezném, hogy a cég által belinkelt hivatkozás nem ÁSZF-re, vagy annak valamelyik mellékletére mutat, csak egy internetes oldalra.

Beszédes az is, hogy a cég nem reagál a vásárlók könyvével kapcsolatos mulasztásra: a dolgozói nem tudják hogy hol kell keresni, majd amikor hosszas keresgélés után megtalálják nem teszik lehetővé a bejegyzést.

Úgy gondolom, a felvetett témákban a cég eljárása nem etikus, és a legkevésbé sem ügyfélbarát, válaszukban pedig több a félrebeszélés, mint a használható információ. Egyre biztosabb, hogy a szerződés lejáratát követően lemondom a szolgáltatásaimat és mást keresek. A történetem tanulsága talán az lehet, hogy ha van egy megbízható szolgáltatód, aki partnerként is kezel, nem biztos hogy jó döntés ott hagyni pár száz forint kedvezményért, kicsit gyorsabb internetért, vagy néhánnyal több tv csatornáért. Kérdés, hogy van-e ilyen?

Üdvözlettel:

sm

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Manyecska 2017.07.10. 10:36:04

Az Úr a zégben már ÁSZF-re is hivatkozik??

Tehetséges ugandai buzi 2017.07.10. 10:45:53

Az egy dolog, hogy arra hivatkozik, ha a saját igazát kell védenie, bár akkor sem találja az idézett paragrafust. De ha a zügyfél mer hivatkozni az ÁSZF-re, akkor már oda se adják?

Mu-ha-ha!

Dr. Archivum Pál 2017.07.10. 11:02:09

Az mi már, hogy nem adják oda a vásárlók könyvét? He? Ilyen létezik? Nem oly régen egy gyönyörű és fiatal fúria kérte tőlem a munkahelyemen a könyvet. Nem mertem a hölgyet nagyon megnézni, meg a könyvet is odaadtam. Még megvert volna, ha egyik ügyben sem követem a helyes irányt...

Sáros Hilda 2017.07.10. 11:19:33

Tehát a kedves poszter szerint az normális, hogy ő akkor fizet amikor akar(szerződést szeg), de az már nincs rendben ha a másik fél is így akar eljárni.

Bendeguz.. 2017.07.10. 11:24:02

En ugy emlekszem (lehet rosszul), hogy a szolgaltato emelhet arat, viszont ezt a user nem koteles elfogadni es ilyenkor kototseg nelkul megszuntetheto a husegszerzodes.

nyúúlacska 2017.07.10. 11:30:12

@Bendeguz..: én is így emlékszem. 15 napja van erre a zügyfélnek.

Dezsike 2017.07.10. 11:45:31

Mindenki úgy számláz ahogy akar. A Telekom is a mobil számlát a hónap elején, az otthoni számlát a hónap közepén küldi - esélytelen, hogy egyszerre fizesd be, mert mire megjön az otthoni lejár a mobil, és fordítva is igaz. Pedig egy azon szolgáltató. És ha 3 napon belül nem rendezed jön a 750 Ft-os emeltdíjas SMS, hogy tartozásod van. Szerencsére az otthonitól már megszabadultunk, mert lett DIGItális tévé. Ők legalább úgy számláznak, hogy be tudjuk fizetni a T-Mobillal együtt. Már csak a víz az amit külön kéne, de az pont nem érdekel, mert nem büntetnek pár nap csúszásért.

kettős mérce 2017.07.10. 11:51:03

@Dezsike: online fizetésnél nem mindegy melyik számla mikor jön? Mert ugye itt az volt

Permetező 2017.07.10. 12:12:58

És mondá az Úr, nem írhatsz a panaszkönyvbe mert nem arra való az vala! És lőn nem panaszkönyvbe írás majd látá az Úr hogy ez így jó.

Ügyfėlszolgálatos evangėliuma 43/8

Csipyke 2017.07.10. 12:20:36

@Dr. Archivum Pál: mar az is buntit er, ha kerni kell. Szabadon hozzaferheto helyen kell legyen...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.07.10. 12:35:56

@kettős mérce: Dezsikééknek biztos korlátozva van, hányszor mehetnek postára/léphetnek be a netbankban havonta. Ha megszegik, akkor fizetni kell valami kötbért. Más oka nem lehet, hogy miért jelent problémát, ha nem tudja egyszerre befizetni a számláit. Vagy lehet, ha nem fizetik be egyszerre, akkor a maradék pénzüket elköltik másra és később már nem tudják az egy héttel később jövő számla befizetésére fordítani.

Dr. Archivum Pál 2017.07.10. 12:38:58

@Csipyke: Szabadon elérhető vót, jól látható helyen. Szóval semmilyen bünti nem áll meg. De ha kéri, odaviszem neki szívesen a kihelyezett tartóból.

szemétpasi 2017.07.10. 12:53:49

Amúgy ha közlik, hogy nem adják oda a könyvet mi a helyes cselekedet? Milyen legális eszköze van az ügyfélnek ilyenkor? Mert ha elmegy és panaszt tesz az illetékes szervnél az nem megoldás, mert a bolt úgy is letagadja.

Csipyke 2017.07.10. 12:55:06

@Dr. Archivum Pál: akkor viszont mondtam volna, hogy bal also polc, vagy mittomen :)

Dr. Archivum Pál 2017.07.10. 13:01:18

@Csipyke: Mondtam, hogy egy elég dühös fúria volt. Főleg miután közöltem vele, hogy én nem tudok segíteni. Tessék telefonon/e-mailban zaklatni gondjával a céget. S még mertem volna mondani a kérése után, hogy tessék odasétálni a fal melletti állványhoz a könyvért? Mondom én, hogy megvert volna :D

.Manyecska 2017.07.10. 13:31:43

@szemétpasi: elkezd vicsorogni, anyázni, papért kiáltani..stb.. tanúkkal viszont ha bizonyítani tudja elég nagy sz.rban van a cég..

Kondom Keselyű 2017.07.10. 14:09:03

A vasarlok konyvebe barmit bele lehet irni.
A boltosnak ebbe semmilyen beleszolasa nincsen.

Majd a megfelelo hatosag eldonti,hogy a panasz rajuk tartozik-e.

.Manyecska 2017.07.10. 14:21:39

A Koton Héja is jól mondja....!

Sajt_kukac 2017.07.10. 15:29:37

@Kondom Keselyű: A vásárlók könyve el se jut a hatóságig, amit oda bekarcol a kliens, azt majd megválaszolja a szolgáltató. Ha a válasz nem tetszik kliensnek, akkor a választ lobogtatva mehet a hatósághoz eldöntetni, hogy kinek van igaza. A hatóság egy auditnál maximum belenéz hogy renden van-e kezelve a vásárlók könyve, de bővebben nem foglalkozik vele. A piszlicsáré kliens vergődések ki se jutnak az ügyfélszolgálatról.

Bankotsu Mester 2017.07.10. 15:43:15

@Permetező: Made my day :D

@szemétpasi: Erre én is kíváncsi lennék. Volt itt nemrég egy poszt tán valami Csaba ment zárás előtt kasszázni a ruhaboltban és addig húzták az időt, hogy lejárt a nyitvatartás és arra hivatkozva nem akarták kiadni a vásárlók bibliáját.

Baluci 2017.07.10. 16:02:19

Ááááá... Szóról szóra ez ügyben jártam tegnap az ügyfélszolgálaton! Nekem is hirtelen 500 forinttal több lett a számlám, levették az epack-kedvezményt, mert hó elején utaltam a hülye 26-i határidő helyett.. A vicc, hogy fél évig jó volt így is nekik, most találták ki - állitólag - a szigorítást!
Mondtam, rendben, mutassák meg ezt a pontot az ÁSZF-ben. Néma csönd...
Közöltem, hogy ameddig ezzel nem szolgálnak, addig én ezeket az 500 forintokat nem fizetem pluszban!
Most itt tartunk, kiváncsi vagyok mi lesz a vége...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.07.10. 16:21:24

@szemétpasi: Esélytelen, hogy találj, de a helyes út a következő:
Fogsz két embert, akik hasonló módon be vannak pöccenve a szolgáltatóra. Megkéred őket, hogy a helyszínen a4-es papírra skiccelt "Jegyzőkönyv" elnevezés alá felvett tényállást aláírásukkal és adataikkal hitelesítsék, majd az illetékes jegyzőhöz, valamint a fogyasztóvédelmi sóhivatalhoz egy-egy másolatban elküldöd a dokumentumot. A sóhivatal a megkentség fokától függően fogja leszarni, vagy bírságolni a céget. A jegyző meg elvileg még akár be is csukhatja a bótot, de nem hinném, hogy foglalkozik majd vele.

2017.07.10. 18:04:00

@Permetező: Imigyen szóla az Úr Ábrahámhoz:
- Öld meg nékem fiad Izsákot!
és Ábrahám mondá:
- Nem hallak jól, beszélj bele a légy szíves a mikrofonba!
és az Úr mondá:
- Jaj ne haragudj, így most jobb? egy-kettő-egy-kettő, Jerry vedd lejjebb a basszust.

CID.. 2017.07.10. 20:08:37

@Bendeguz..: Jól emlékszel, de a reteklub és telaviv2 estében keletkező plusz költséget állambácsi találta ki, és véletlenül sem a szolgáltatóra terhelte, hanem rád/ránk. Szóval ezért kár a szolgáltatót baszogatni.

@Dezsike: Nem értem a problémdat Dezső, kapsz két számlát, ha éppen finanszírozási gondjaid vannak, csak az egyiket kapcsolják ki. Azért arra várjál pár emberöltőt, hogy a DIGI-nek mobilszámlát is kellfizetned, amot egyben kapsz a TV, vezetékes net, drótos telószólgáltatásaoddal.

Beerhead 2017.07.10. 21:30:56

Időben kéne befizetni a számlát. Arra viszont nincs mentség, hogy minden külső üzleti kockázatot a vevő visel. A két év legyen mindkét félnek két év. Legyen néha olyan is, hogy a szolgáltató van a fasz rossz végén.

Vincenzo6 2017.07.11. 09:23:43

Ezt a homár miért tette ki? Itt az ügyfél a gyökér. Az RTL klub, TV2 miatt minden szolgáltató drágított, teljesen jogosan. Ennek ellenére a UPC talált neki kedvező megoldást. Az e-számla. Emberek! "Pár nap csúszás." Van egy határidő. Ha csúszol, akkor késel. Normális országban ilyen nincs. Ha nem tudod időben fizetni, be sem vállalod a csomagot. A paraszt azon háborog, hogy előre megírt forgatókönyv szerinti büntetést kell fizetnie, ha nem teljesíti a szerződés által rá rótt kötelezettséget? Ez nevetséges. Az ügyfélszolgálaton meg szívatja az ügyintézőt azzal, hogy keresgéljen az ÁSZF-ben? Bocs, de erre kinek van ideje. Ügyintézés miatt van ott, nem panaszkezelés miatt és jogi tanácsot adni. Írd meg a UPC-nek a bánatod, a jogászok meg majd kikeresik és ha igazad van, benn valaki a kompenzációról id dönt. Hol élnek az ilyenek? Gondolom egy bunkó beképzelt majom, a tipikus magyar, aki nem fogja föl, hogy kétoldalú szerződésről van szó és nem arról, hogy ő pénzt ad, amiért cserébe különleges és a seggét kell nyalni. Az ügyfél az szerződött fél, nem kiskirály.

octy 2017.07.11. 09:34:52

Kötekedő ügyfél, a rosszabbik fajtából, ámbár kispályás. Fizesse be időre a számlát. Már postára sem kell menni vele, akkor mi olyan fárasztó? Ja hogy csakazértse... Hát akkor kínlódjon. Csak ezzel rabolja mások idejét (ügyintéző és a többi ügyfél).

A Vásárlók Könyvét viszont oda KELL adni, ellenkező esetben helyszínről felhívni a fogy.védelem kirendeltségét - ha még meg nem szüntették az egészet. Vagy felvenni mobillal a párbeszédet, amelyben nem adják oda és utána közölni, hogy akkor most felsőbb vezetésnél panasz+fogy.véd bejelentés.

Artie 2017.07.11. 10:22:47

@Sáros Hilda: tömören összefoglaltad a lényeget, nekem is ez volt az első gondolatom. Innentől kezdve az egész sztori vicc, az ügyfél balfaszsága.

paragrafus 2017.07.11. 12:04:49

Én olyan "kedvezményt" kaptam, hogy ha egyben fizetem a televízió, az internet és a telefondíjat egy csomagban, akkor úgy olcsóbb.
És ilyen csomagom van, amelynek keretében fizetem mind a hármat.
A poén az egészben, hogy egyáltalán nincs is telefonom, de azért a csomag részeként fizetem a nem létező telefondíjat. Mert az UPC szerint így olcsóbb.
De ezt valahogy sehogysem tudom megérteni, hogy ez hogyan lehetséges.
Ha két szolgáltatás helyett hármat fizetek (egy olyan harmadikat, ami nem létezik)? akkor így a három szolgáltatás díja olcsóbb, mintha csak a két létező szolgáltatásért fizetnék önállóan.
Valaki fejtse meg ezt nekem.

paragrafus 2017.07.11. 12:07:48

A fizetési határidőről meg csak annyit:
A Polgári Törvénykönyv szerint a szerződés lényeges feltételeiről a feleknek KÖZÖSEN kell megállapodni. A fizetési határidő egy ilyen lényeges feltétel.
Na már most: ha a szolgáltató egyoldalúan határoz meg fizetési határidőt, amely nem közös megállapodás tárgyát képezte, akkor az a fizetési határidő nem releváns, ahhoz jogkövetkezmény nem köthető. Az ügyfelet meg nem köti. Az a határidő nem határidő.

paragrafus 2017.07.11. 12:16:19

Az Általános Szerződési Feltételek meg alapból - álláspontom szerint - már mint jogintézmény is súlyosan törvénytelen.
Ugyanis a szerződési feltételekről a feleknek KÖZÖSEN kell megállapodniuk. Az ÁSZF-et a szolgáltató egyoldalúan határozza meg, abba az ügyfélnek semmilyen beleszólása nincs. Ezért is az ÁSZF az ügyfélre nézve relevanciálval nem bírhat.
Azt szokták mondani, hogy szerződéskötéskor az ügyfél aláírta, hogy elfogadta.
Nos, egyrészt az aláírásával nem kifejezetten az ÁSZF-et fogadta el. Másrészt, az ügyfélnek nincs semmilyen lehetősége arra, hogy a szerződésbe bármit is beleírjon, kihúzzon belőle bármit is, vagy éppen átfogalmazzon. Vagy aláírja, vagy nem.
Csakhogy ez így sérti a felek egyenjogúságának elvét.
Ahogy az Alkotmánybíróság korábban megfogalmazta (amikor még szakmai alapon mnűködött): a szerződésben a szerződő felek azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek. Vagyis: mindazok a jogok, amelyek megilleti az egyik felet, meg kell, hogy illessék a másikat is. Az a szerződés, amelyik vonatkozásában az ügyfélnek csak annyi joga van, hogy vagy aláírja, vagy sem, de ezt meghaladóan nem szólhat bele a szerződésbe, nem felel meg a felek egyenjogúsága elvének, következésképp az ilyen szerződés törvénytelen.
Mindebből az is következik, hogy az ÁSZF nem közös megállapodás tárgyát képezi a szolgáltató és az ügyfél között, ezért az ilyen ÁSZF (a tartalmától függetlenül) törvénytelen. Hiszen az kizárólag csak a szolgáltató egyoldalú deklarációját tartalmazza.

Karipapa01 2017.07.11. 13:09:49

@paragrafus: "Nos, egyrészt az aláírásával nem kifejezetten az ÁSZF-et fogadta el. Másrészt, az ügyfélnek nincs semmilyen lehetősége arra, hogy a szerződésbe bármit is beleírjon, kihúzzon belőle bármit is, vagy éppen átfogalmazzon. Vagy aláírja, vagy nem."

Hmmmm.... A dolog úgy van, hogy az ügyfél az aláírásával elfogadja az ASZF-et, hiszen azért írja alá.
Másrészt: az ügyfélnek nem kötelező elfogadnia a szerződést. Ha nem tetszik neki akkor nem írja alá, és keres másik szolgáltatót, akinél számára kedvezőbbek a feltételek.
Harmadrészt: ha aláírta, akkor be kell tartania a szerződésben foglaltakat, hiszen az aláírásával igazolja, hogy megértette és elfogadta. Ha viszont ezzel is problémája van, akkor a szerződéskötéskor vegye igénybe ügyvéd segítségét.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.11. 13:36:33

@Tehetséges ugandai buzi: általános elvi éllel: tilos személyesen ügyintézni, nem éri meg.. miért: nem tudod bizonyítani, mi hangzott, el, nem tudod bizonyítani sok esetben (kérés ellenére sem), hogy egyáltalán eljártál, ott voltál, és bár mindenkit szeretek és tisztelek, de személyes ügyfélkapcsolati pontokon még igazán felkészült ügyfelessel én 100-ból, ha 1-szer találkoztam, ami nem az ő hibájuk,mert értékesítésre tréningelik őket és nem panaszkezelésre . . .

DAnna 2017.07.11. 15:21:40

@szemétpasi: Ott helyben el kell kezdeni telefonálni, mintha lenne valakihez forró drótod. Elő fog kerülni a panaszkönyv. ;)

DAnna 2017.07.11. 15:26:01

@Karipapa01: Ezzel nagyrészt egyet tudok érteni, a szerződést elvileg az ügyfél azért írja alá, mert egyetért. De ha az egyik fél részéről ott van egy két éves kötelmi idő, ami alatt nem mondhatja fel a szerződést, akkor az alatt az idő alatt a másik félnek sem lehetne rajta változtatni, ha etikusan akarunk eljárni. De ez ugye üzlet, amitől távol áll az etika sajnos.
De mondjuk elgondolkodtató a példa. Ha a UPC árat emelhet azért, mert egy TV adó drágult, akkor én árcsökkentést kérhetek, ha csökkentették a fizetésemet? :) Ez meg kellett volna kérdezni tőlük.

Karipapa01 2017.07.11. 15:28:29

@DAnna: A szerződés megkötésekor ezt ki lehet kötni! Ha a másik fél beleegyezik, akkor lehet érvényesíteni, ha nem, akkor egy olyan szolgáltatót kell keresni, amelyik beleegyezik.

paragrafus 2017.07.11. 16:52:28

@Karipapa01:
..."A dolog úgy van, hogy az ügyfél az aláírásával elfogadja az ASZF-et, hiszen azért írja alá".....

Ez nagy tévedés! Az ügyfél azért megy a szolgáltatóhoz, mert a szolgáltatását akarja, nem az ÁSZF-et. Ezért is az ügyfél valójában a szolgáltatást fogadja el.

...." Másrészt: az ügyfélnek nem kötelező elfogadnia a szerződést. Ha nem tetszik neki akkor nem írja alá, és keres másik szolgáltatót, akinél számára kedvezőbbek a feltételek"....

Ez nem egészen így van. Nemcsak azért, mert ezen a törvénysértő gyakorlaton alapul az összes szolgáltató szerződéses jogviszonya, tehát senki sem talál olyan más szolgáltatót, amelyik ettől eltérő gyakorlatot folytatna.
Éppen ezért alaphelyzetben az ügyfél valójában nem a szerződést fogadja el (alaphelyzetben), hanem a nyújtott szolgáltatást. Amihez a szolgáltató mintegy árukapcsolásként hozzákapcsolja a saját feltételeit is.

....." Harmadrészt: ha aláírta, akkor be kell tartania a szerződésben foglaltakat, hiszen az aláírásával igazolja, hogy megértette és elfogadta. Ha viszont ezzel is problémája van, akkor a szerződéskötéskor vegye igénybe ügyvéd segítségét"....

Hm! Jó vicc! Én magam is joggal foglalkozom elég régóta.
Az aláírásával nem azt igazolja az ügyfél, hogy a szerződésben foglaltakat elfogadja, mert nincs e tekintetben választási lehetősége. Úgy is mondhatnám, hogy a szolgáltatók mindegyike gyakorlatilag megzsarolja az ügyfelet: vagy aláírod a szerződést, vagy nem kapsz szolgáltatást. És minden szolgáltató ezt csinálja.
De ha ezt az ügyfél esetlegesen nem fogadná el, akkor semmilyen szolgáltatást sem tudna igénybe venni, mivel - mint már mondottam - kivétel nélkül minden szolgáltató ezt a gyakorlatot folytatja.
És mivel az ilyen szerződések kivétel nélkül mindenben csak a szolgáltató akaratát jelenítik meg, az ügyfél jogai és érdekei nem érvényesülhetnek, ezért az ilyen szerződések törvénytelenek.
Megjegyzem, ezek a szerződések akkor is törvénytelenek, ha az ügyfél aláírja, mivel egy törvénysértő szerződés akkor is törvénysértő marad, ha azt a felek kölcsönösen aláírták. A kölcsönös elfogadás nem teszi törvényessé a törvénytelenséget.
Az pedig nem valósítja meg a felek egyenjogúságának elvét, hogy a szolgáltató egyoldalúan megfogalmazza a szerződés minden pontját, betűjét, majd ezt az ügyfél aláírja (mert nem tehet mást, ha szüksége van a szolgáltatásra), ezért az ilyen szerződés akkor is törvénysértő, ha azt a felek kölcsönösen aláírták.

cso zsi 2017.07.11. 20:23:23

@paragrafus: Van telefonod. Dugj be egy készüléket a "Tel1" lukba, és hallj csodát. Hivd fel róla a mobilod, és a számát is megtudod, ha még nem láttad a számlán.

Karipapa01 2017.07.11. 21:25:19

Tisztelt paragrafus! Az Ön érvelése kicsit sántít, indokolom miért:
"Az ügyfél azért megy a szolgáltatóhoz, mert a szolgáltatását akarja, nem az ÁSZF-et. Ezért is az ügyfél valójában a szolgáltatást fogadja el. "

- Az Általános Szerződési Feltételeket nem is lehet megrendelni, mint szolgáltatást. Ez csak egy feltétel, ami a szolgáltatáshoz tartozik, tehát az ügyfél vagy elfogadja, vagy nem. Ő dönt.

"Nemcsak azért, mert ezen a törvénysértő gyakorlaton alapul az összes szolgáltató szerződéses jogviszonya, tehát senki sem talál olyan más szolgáltatót, amelyik ettől eltérő gyakorlatot folytatna. "

- Természetesen minden szolgáltató használja az ASZF-et, hiszen erre törvény kötelezi. Nem is tehetné meg, hogy figyelmen kívül hagyja.

"...ha ezt az ügyfél esetlegesen nem fogadná el, akkor semmilyen szolgáltatást sem tudna igénybe venni, mivel - mint már mondottam - kivétel nélkül minden szolgáltató ezt a gyakorlatot folytatja."

- Ez esetben több szolgáltató van a piacon versenyhelyzetben. Mindegyik szerződik valahogy. Ezen szerződések két részből állnak:
1. Általános részből, melyet minden szolgáltató kötelezően használ.
2. Specifikus részből, ami a konkrét szolgáltatásra vonatkozik.
Esetleges kartellgyanú esetén a magyar jog lehetőséget biztosít a felülvizsgálatra.

És végül:
"...az ilyen szerződés akkor is törvénysértő, ha azt a felek kölcsönösen aláírták."

- Nocsak-nocsak! Az ügyfél is törvényt sért?

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.07.11. 22:39:30

@paragrafus: szerintem ott érvényesül az egyenjogúság elve, hogy simán modosithatsz a szerződésen. Kihúzhatsz belőle, vagy hozzáírhatsz. Egy a bibi, hogy nem fogják aláírni. Ahogy ezt te is megteheted, az egyenjogúság elve alapján.
De például alapithatsz te is telekom céget, hiszen nincs megtiltva a vállalkozás. Az egyenjogúság elve alapján...

Márk Svidró 2017.07.13. 00:10:09

Az áremeléssel a külső hatás miatt dologgal kapcsolatosan én se értek egyet. Azonban van egy befizetési határidő amit bevallottan nem tartunk be és még nekünk áll feljebb... Gratulálok

Kotit 2017.07.13. 01:16:29

@Karipapa01: Te nem indoklod meg, hogy miért sántít paragrafus érvelése, hanem hajtogatod a magadét...

Sluck Ödön 2017.07.13. 14:13:18

@Dr. Archivum Pál: Annak alapján amit írtál a fúriáról - ha nem Lara Croft volt személyesen - megérte volna bevállalni a verést.

Karipapa01 2017.07.13. 21:55:25

@Kotit: Hiszen feljebb hárommal megírtam!
süti beállítások módosítása