Tékozló Homár

Hát ez a tábla kicsit megakasztja a Kéktúra teljesítését

2017.07.28. 17:12 | Homár Hilda | komment

nyit.jpg

Az alábbi beszámoló alapján ezen a területen nem az erdő fohászkodik, hanem az arra járó túrázó. Vagy azért, hogy jöjjön rá a heves csuklás az alábbi helyzet létrehozójára, vagy  azért, hogy nehogy fenékbelőjjék, amíg átiszkol a veszélyes zónán. Legkésőbb a több turistaút kereszteződésébe az Éleslövészet/életveszély tábla kiszögelőjének feltűnhetett volna, hogy nem lesz ez így jó.  

Szia Hilda!

Sokat túrázom, és nemrég úgy gondoltuk, hogy elmegyünk a Keszthelyi-hegységbe. Sajnos azonban ehelyett inkább csak valami megmagyarázhatatlan dologba ütköztünk. 

Arra gondoltunk ugyanis, hogy ma az országban "alig" ismert Országos Kék Túra útvonalon megyünk egy kört, majd egy zöld jelzésre térve a piros jelzésen jövünk vissza. Sajnos azonban fenti képeken közölt tábla állított meg minket a túra elején, Gyenesdiástól északkeletre.

ke_p_turau_ttal2.jpg

Az út idáig autóval járható és egy lőtér mellett vezet el. De mikor elmentünk mellette eszünkbe sem jutott, hogy úgy megépülhet a lőtér, hogy arról akár csak egy szilánk is kijuthat és eltalálhat egy túrázót. Egyáltalán, eszünkbe sem jutott, hogy egy ilyen híres és forgalmas - szegény Rockenbauer Pál - túraút mellett - amit a táblázottsága is jelez és egy ilyen túraút csomópont mellett egyáltalán egy arra néző lőtér lehet, de az meg végképpen nem, hogy ezt úgy építik meg, hogy ott életveszélyes lesz túrázni, így időnként le kell zárni. 

ke_ktu_rakicsi.png

Miután ezt láttuk, felhívtuk a Bakonyerdőt, elmondtuk, hogy hol vagyunk és mi a gondunk, de nem tudtak erről tájékoztatást adni. Fogalmuk sem volt, hogy valaki életveszély miatt lezárta a túrautat, és azt tippelte a telefonos hölgy, hogy ez a vadászok miatt lehet, de nem - mondtam - ez a lőtér miatt van. De őszintén, azt éreztem rajta végig, hogy nincs képben és nem tudja megmondani, mi ez a tiltás, és ki tette ki oda, egyáltalán van-e jogosultsága azt oda kitenni, és erdei túrautakat zárni ezzel. Ekkor elképzelem, ahogyan az iskolák környékét lezárják a lőterek miatt.

Sajnos nekünk a túránkat sem sikerült megcsinálni, mert - ahogy azt a túratérképen is látod - nincs önmagába nem visszatérő olyan útvonal, ami visszavezetne minket a parkolóban hagyott autóhoz, ami a jelzett helyen állt. Márpedig a túrákat senki sem szervezi - vagy csak nagyon ritkán- úgy, hogy ugyanazon az úton menjen és jöjjön.

Értetlenül állunk ez előtt. Nem tudom elképzelni, hogy erre ki és miért adott engedélyt. Döbbenet, hogy ilyen veszélyes üzem, más biztosítás nélkül, mint a lezárás, van egy kiránduló út mentén.  Értem én, hogy a kormány megmagyarázhatatlanul vonzódik ahhoz az ötlethez, hogy minél több állampolgárt megtanítson a fegyverhasználatra az országban, de amint a mellékelt példa mutatja azért a lőtér építés is lehet agyament dolog.

Üdv,

J.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.07.28. 17:29:23

Mi van a biliben, vihar?
Nem az van, hogy a lőtérre tilos a belépés?

Rejtélyes 2017.07.28. 18:12:04

@zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one: Ez egy normalis jelzes loveszetnel/vadaszatnal, a kiiras ES a piros kendo egyutt azt jelzi, hogy aki belep, eselyes golyofogonak.

ROTFL Manó 2017.07.28. 18:17:59

Vadász, vadász, te most túrázni, vagy lőni jársz az erdőbe?

rarabel 2017.07.28. 19:22:16

Kíváncsi vagyok a fogyivédők álláspontjára, hogy erre a szolgáltatásra, vagy árura hogyan kell alkalmazni a fogyasztóvédelmi jogszabályokat és a Ptk.-t?
És kérdezzük meg a Fogyasztóvédelmi Hatóságot is!
Kíváncsi vagyok a véleményükre.

Jónapot kívánok! 2017.07.28. 20:16:40

Érdekes probléma, de mint az elöttem hozzászóló is érzékeltette, mi a fogyasztói gond? Chargeback, békéltető testület tud e segíteni?

A.C. 2017.07.28. 21:50:34

ez nem tudom mit keres a homáron, milyen szolgálatásért fizetett a poszter ahogy aztán késve/rosszul teljesített az eladó? nehéz kitalálni

a képen viszont teljesen világos, hogy az éleslövészetre utaló tábla ideigelnesen, avagy időszakos jelleggel van kifüggesztve, nem nagyon érzem, hogy mi ezzel a probléma, sőt, örüljön neki hogy nem a seggébe érkező ólom jelzi neki, hogy most lőnek...

azbest 2017.07.28. 22:02:32

A kommentek logikájával lehetne mondjuk óvoda udvarán is keresztül lőni. Aztán kitenni egy táblát, hogy lapuljatok kis szemetek, szokjátok a térdelést az uraság előtt.

Im just here for the comments 2017.07.28. 22:53:04

Azért itt most vastagon nem arról van szó, hogy valaki végig akar sétálni egy lőtéren, hanem hogy a kéktúra útvonalra valaki odabaszott egy lőteret, aztán beintett a túrázóknak. Teccik-e érezni a különbséget?
Az nekem sem túl világos, hogy mit keres a homáron.

Jónapot kívánok! 2017.07.28. 23:15:07

Kicsit keresgéltem a neten, javítson ki valaki ha tévednék, de nekem úgy tűnik, ez a lőtér több mint 50 éve ott van, az elmúlt fél évszázadban senkinek nem volt gond a túrázók közül?

KaTe 2017.07.28. 23:15:50

A lőtéren be kellett volna írni a Vásárlók Könyvébe!

Advanced Flight 2017.07.28. 23:38:13

@KaTe: vagy a Vásárlők Könyvébe...

Tehetséges ugandai buzi 2017.07.28. 23:52:38

Rohadtul nem mindegy, hogy merre vezet a Kéktúra útvonala! A Lővérekben, vagy a lőtérekben...

Permetező 2017.07.29. 09:37:40

En @Tehetséges ugandai buzi: hat jah, az sem mindegy hol elmesz Bugyiba vagy Bugyiba mesz el...

2017.07.29. 11:03:21

Hm, pedig már János is megmondta annak idején a Szomszédokban, hogy ezeknél a lőtereknél a kutya sem cseréle soha a jelzéseket ....

CID... 2017.07.29. 12:55:12

@KaTe: vagy belőni a vásárlók könyvébe.

.Manyecska 2017.07.29. 14:13:43

itt is valami lőtér üzemelhet mer' jövőre megin nagyi leszek-- :DD

.Manyecska 2017.07.29. 15:11:17

@Pink Petsch: ezek a mai fiatalok már nem tudják miaz!!! most is a kisebbik gyerek-temetőben épp elmentem vízért.- "paranormál activity" után kutatott épp..oszt odalépett hozzá egy figura hogy "köll murva??" mondja a gyerek "milyen k..rva..?????"..asse tudják mi az hogy fű-fa-virág :P

Reactor 2017.07.30. 02:15:08

Áh, semmi gond nincsen, menjen át a lőtéren :) ha eltalálják, legfeljebb fölvesz egy medikittet, és az visszaállít 50 életerőt :D vagy írja be hogy IDKFA és örökélete lesz :D
Sőt, a közelben biztos vannak titkos helyek is, ahol felszedhető láncfűrész, shotgun, machinegun meg raksivető :$ Nincs is jobb, mint egy kis Call of Vérpistike élőben!
Igazi kalandtúra, méghozzá ingyért!

.Manyecska 2017.07.30. 08:29:32

@Reactor: ...:D az azért nagyon fles ahogy nagyi útkúszik álcahálóban..:D

dr. pretender 2017.07.30. 12:16:20

Régóta ott van az a lőtér, pár éve jártunk arra, mi végigmentünk, de eléggé fostunk. Én azt nem értem, hogy mostanában számtalan helyen módosították a kéktúra útvonalát, itt miért nem vitték el úgy, hogy ne érintse a lőteret? Érthetetlen. Nem hallottam még róla, hogy baleset történt volna, de rohadtul nem megnyugtató egy lőtéren keresztülvágni.

Duplaxiii 2017.07.30. 13:06:00

Igaz genderposzt!
Vannak az országban veszélyes helyek, köztük lőterek és vannak túrautak, melyek AZÉRT vannak, hogy a túrázók ne kóboroljanak bármerre, amerre az aktivista parancsnokok gondolják.
Azért az erdőgazdaság és más terrületeken, akár meganterületeken is csak adott szabályok szerint lehet túrázni, vagy nem is lehet.
Itt egy régi, kialakult helyzet van, amikor a lőtéren üzem van, akkor jelzik a túrázóknak, hogy ha elkóborolnak, nem csak egy kis morgásra számíthatnak péládul a vadászoktól, erdészektől, hanem veszélyben is vannak.
A tábla nem a lőtér kapujában van, hanem bőven a biztosnági zónán kívül, azaz arra figyelmeztet, hogyha oda kóborolsz, akkor veszélyes zónába jutsz és előfordulhat a balesetveszélt.
Hogy kinek a lövöldözés a hobbija, kinek a hegedülés és kinek a túrázás, az egyéni és EGYENRAGÚ!
Hogy egy korszerű szemléletű, önérzetes túrázó most a társadalom egésze fölé helyezi magát, ma már általános és egy elég kritikus tudatú mikróhalmazra jellemző.
Marad a túrauton, ahhoz van jogod és ne azzal foglalkozz, hogy jobbra-balra mások mit tesznek szintén jogszerűen!

Duplaxiii 2017.07.30. 13:13:23

Szerintem írjanak a túrázók arról is posztot, hogy a Bakonyban a veszprémi, várpalotai lőterek mellett is vannak táblák, és ha önézrezetesen bemennek, katonai retorzió, rendőrségi eljárás indul ellenük.
Mert a kormány!

ProsTata 2017.07.30. 13:28:17

Azt gondolom, nem szerencsés a túraútvonalra lőteret tenni, de nem is veszélyes. Ezt a posztoló kicsit túlgondolja.
A hatályos szabályozások szerint éleslövészet idején az érintett utakat le kell zárni. Nem táblával, hanem őrrel!!! Azaz nyugodtan mehetsz a túraútvonalon, a tábla kihelyezése szintén szabályszerű. Ráadásul jellemzően a nyílt területen történő éleslövészet nem mindennapos dolog, inkább ritka.
Én korábban viszonylag sűrűn voltam éleslövészeten, ahol a lőtér végében mezei út vezetett keresztül. Táblával, meg minden... Olyan út amit nap mint nap használnak "a földre" menet a környéken lakók. Amikor lövészet volt, akkor az út kritikus szakaszának elején és végén egy-egy őr állt rádióval. Ilyenkor az "utazónak" kerülnie kellett úgy 500-600 métert.
Nagyobb veszélynek tartom, amikor egy vadászati területen mész keresztül. Rendszerint itt nincs olyan szinten megszervezve, hamarabb lehetsz mozgócél, mint mint egy fix lőtér esetében.

KAMA3 2017.07.30. 13:29:11

Poszter tud írni, akkor olvasni is. 3

KAMA3 2017.07.30. 13:42:17

Szóval. Milyen szerencse, hogy túrázni elég sok helyen lehet, lőni viszont csak lőtéren, szabályozott keretek között. Poszter meg picsog, hogy éppen akkor ott lőgyakorlat volt. És megírja a homárra öntudatosan, aheyett, hogy tudomásul venné a tiltást, és túrázna arra a következő héten.

Boar. 2017.07.30. 14:17:49

Egyem a kis szívét az öntudatos túrázónak...
A lőtér magánterületen van ahol a tulajdonos egy rakás idióta jogszabály betartásával létesíthette. A turistaút pedig egy önkényesen kijelölt valami aminek se helyrajzi száma, se gazdája, se felelőse nincs. Aztán mégis a turistautat ingyen használó turistának van a legnagyobb pofája amikor valaki a saját területén/bérleményében olyan tevékenységet akar végezni ami veszélyezteti a bóklászókat.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2017.07.30. 15:08:03

Ez pont olyan, mint amikor az erdőfelügyelet által bármely művelésre kijelölt területet ki szoktunk táblázni, hogy ne járkáljon ott az ilyen idióta picsák csoportja, mert veszélyes. Nos, ott is állandóan nyígtak, mert nekik pont azon a részen kell átvágni, andalogni, vagy a jóisten tudja mit nem csinálni.

KaTe 2017.07.30. 15:35:10

@Reactor: IDKFA - az minden fegyver + full lőszer, IDDQD az örök élet! Ez fontos!

Blogot indítok 2017.07.30. 16:06:17

Azt, hogy miért itt van ez a téma én sem tudom, de ha valakinek van jobb ötlete írja meg, sőt javaslom Hildának, hogy ha ideje engedi járjon utána egy kicsit ennek a témának, érdemes lenne, ugyanis hogy lehet az, hogy egy állami tulajdonú erdőben kijelölt turista útvonalat miért zárhat le így, egy magán tulajdonban lévő szomszéd terület gazdája/tulajdonosa?!
Személy szerint nagyon örülök, hogy végre valahol a nagy neten előkerült ez a probléma. Engem nagyon-nagyon érint mert túrázni, futni is erre szoktam. Én kb. 10 éve hadakozok ellene, többször jeleztem a gondot Gyenesdiás polgármesteri hivatalnak, de csak leszarják a gondot.
Kedves posztolók, akik helyismeret nélkül írogatnak íme a tények: a lőtér mellett van a kék túra útvonala kijelölve és egy kb: 100m-es szakaszt érint. Itt mindkét oldalról a kék túra útvonalán szabályosan ki van táblázva a veszély. Kikerülni, más irányból elmenni mellette a terep adottságok miatt nem lehet!! Egy túra útvonalat úri hobbi miatt lezárni miért lehet így? Amúgy vagy 10 éve bővítették a lőteret és azóta lett ez a 100m-es szakasz lezárva. Igen lezárva, mert ugyanis a tiltás ÉJJEL-NAPPAL kint van, holott lövészet nincs minden nap! Illene levenni a táblákat ha vége a lövészetnek. Amúgy élvezi is az úri tábor, hiszen futás közben rendszeresen kapok a fák lombjai közé sörétet, de sem előtte 5 perccel vagy utána 5 perccel nem lövöldöznek. Sajnos ezen a kék túra szakaszon olyan érdekes látványosságok láthatók, amit Gyenesdiás honlapja büszkén hirdet mint érdekes látványosságot. De mint írtam ezeket más irányból nem lehet megközelíteni. Családdal, gyerekkel meggondolandó oda túrázni! Amúgy élő őr nincs, csak tábla éjjel-nappal és a lőtér 100-200m van /még nem mértem le pontosan/.

.Manyecska 2017.07.30. 16:30:44

@KaTe: :) Tudja..online-játékokat készít-amikor épp nem tömöm a saját főztömmel:D- :) az egyiken Manyi' Palacsintázójára lőnek :DDDD ..:O... amúgy meg egy ilyennel kéne felszerelni még ...:
www.honvedelem.hu/cikk/64617_magyar_sikerek_az_akadalypalya_versenyen_koszovoban

:DD

knutom 2017.07.30. 16:34:55

FIGYELMEZTETÉS! Feleslegesen okoskodó, de legalább mindenféle maszkulin, genderfób megnyilvánulástól mentes hozzászólás!

Az azért elkeserítő lehet, hogy a tervezett túraprogram meghiúsul (persze nem annyira elkeserítő, mint egy figyelmeztetés nélküli farbalövés, de mégis); ha valaki ezt és ennek kiváltó körülményeit szóvá teszi, az nem picsog, hanem érthetően elkeseredett, és ez abban a pillanatban válik fogyasztóvédő problémává, ha megértjük, hogy
a.) a turistautaknak van gazdája, az Országos Kéktúra (OKT) esetében ez a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ), mely szervezet közzétett beszámolója alapján elsősorban Központi költségvetési és EU támogatásokból valamint tagdíjakból működik
b.) ez utóbbiból következik, hogy a turistaút cseppet sincs ingyen
c.) az ezekből nem következik, de ezek kijelölése sem önkéntes (nem néztem utána, de józan ész alapon magántulajdonon csak a tulajdonos tudtával és beleegyezésével haladhat át)
d.) jelen esetben a lőtér tulajdonosa tudtával, ami (vélhetően, mert ezt csak egy gyors internetes keresés alapján állítom) az 55 éve működő BEFAG Lövészklub, melynek fő támogatója a Bakonyerdő.

Ami tehát aggályos lehet (saját laikus véleményem szerint), hogy az MTSZ honlapján nem található figyelmeztetés a korlátozott átjárásra vonatkozóan, így aztán a természetjáró csak a helyszínen szembesül a problémával, ahol (a fotó alapján) nincs feltüntetve elérhetőség, amin érdeklődni lehet az átjárási tilalomról (legfőképp annak hosszáról).

torró 2017.07.30. 16:58:27

Valóban a mai világban már a neten is lehetne erre vonatkozó figyelmeztetés, úgy mint a viharjelzők fent vannak. Mielőtt kimegyek horgászni menézem milyen jelzés van, és ahhoz alkalmazkodom. Az a lőtér valóban ott van több mint ötven éve, mint ahogy a Bakony tele van ilyenekkel. Volt Iszkaszentgyörgynél tüzér lőtér is, ahol katonakoromban nem egyszer, és 15km-e lőttünk. Megvoltak a biztonsági zónák, és le volt zárva a környék. Ugyanis volt olyan, hogy a rádiós rosszul hallotta a koordináták számait, és belőttünk a biztonsági zónába. Vagyis vannak véletlen események ami miatt figyelmeztetést kell kirakni. Mivel még van katonaság rendőrség, valahol gyakorolniuk is kell. A kiképzéshez hozzátartozik. Csak ma már mindenkinek minden zavaró.

Behajtó70 2017.07.30. 18:00:00

Így van te gyökér, Magyarországon mindenkit lelőnek.....húzz már a pics.ba te majom!

Blogot indítok 2017.07.30. 19:20:04

@torró: Ez nem katonai vagy rendőrségi lőtér, itt nagyon félre mentek a kommentek. Ez a lőtér polgári hobbit, úri hóbortot szolgáló koca vadászok lőtere. Így semmilyen joga nincs más hobbijának a korlátozására!

Anna King 2017.07.30. 20:11:45

Eleg sok idiota van itt.., sok turazo utazik epp eleget hogy a kektura bizonyos reszet abszolvalja, itt meg valami barom ugy dont hogy akkor most par evre ez a szakasz lezart... miert is? Miert menne jovo heten? Honnan kellene tudnua hogy el se induljon otthonrol? A kektura nem 'ingyen valahol onkenyesen kijelolt' dolog... csak mert ti otthon meresztitek a seggetek es meg eletetekben nem mentetek messzebb a sarki kocsmanal

arturdent 2017.07.30. 20:57:47

Üdv!

Egyébként a kék túra számos veszélyes hellyel rendelkezik, nem egy korzó. Számos helyen kell meredek helyeken közlekedni. De a túrizmusnak ez is a szépsége, ha nehézségbe ütközünk megoldjuk. Ha valahol veszélyes az úszakasz akkor kikerüljük, vagy átmódosítjuk a szakaszt. A túrista utak nem egy hermetikusan elzárt terület. Van ahol dzsindzsán kell átgázolni, vagy esetleg autók közt menni, bárhol kirohanhat egy vaddisznó vagy egy szarvas. Szóval a túrázásban van veszély de igy legalább nem unalmas. Szóval aki steril útvonal mellett akar haladni az menjen a Margitszigetre vagy a Balaton partra ott talán nem érheti baj.

Boar. 2017.07.30. 21:32:29

@knutom: Lehet azon elmélkedni, hogy mit jelent a "gazdája" de a kéktúra útvonalnak nincs önálló helyrajzi száma amely a földhivatalban "kéktúra útvonal"-ként, az MTSZ tulajdonaként volna bejegyezve. Meglehet, a fenntartásért, a jelölések frissítéséért valaki leakaszt egy rakás pénzt de ezt nem az a turista fizeti be aki itt picsog, hogy korlátozzák állampolgári alapjogaiban...

Jónapot kívánok! 2017.07.30. 21:33:48

@Anna King: Jo baz.+, a tobbi x tizezernek aki eddig teljesitette a kekturat nem volt baja a loterrel, egy idiota meg itt sir miatta?

Boar. 2017.07.30. 21:34:43

@Anna King:
Anyád...az az idióta te hülye picsa...
Jelöltesd ki a nappalidon keresztül a kéktúra útvonalat, akkor legyen ilyen nagy a pofád.

otapi 2017.07.30. 21:44:56

@Boar.: Ha a turista fizet bármilyen adót (szja, jövedéki, áfa stb.), akkor de, fizetett érte.

Boar. 2017.07.30. 21:49:42

@otapi: A befizetett adódnak mi köze van az erdőterület fenntartásához? Azoknak az utaknak a rendbetételéhez amelyen a turista út ki van jelölve?
Ennyi erővel jogot formálhatsz arra is, hogy piknikezz a parlamentben avagy ingyen látogasd a múzeumokat stb.
Nem. Turistaként az erdőben vendég vagy, időnként igencsak nemkívánatos vendég, nem pedig bérlő avagy tulajdonos.

Anna King 2017.07.30. 22:04:33

@otapi: anyukaddal ebben a stilusban

Reactor 2017.07.31. 03:07:51

@KaTe: Basszus tényleg :) összekevertem. Ez azért nékem elég szégyen :D köszönöm a javítást!

@stakeholder Manyecs: Majdnem :D nem online játék lesz, pont hogy csak egyjátékos (történet) módja lesz, nem lesz netes része :) Az a leves pedig, amit csináltál, mintha megint kezdene hiányozni nékem :$ A Manyi Palacsintázója cégér elkészült már, igaz kisméretű, de jól látható, és aránylag jól megmodelleztelek rajta :D emlékül az egérkakás meg csirketollas palacsintás posztnak!

torró 2017.07.31. 06:12:16

@Blogot indítok:
Na basszus, akkor bocs, de ugye arról nem volt szó milyen lőtér. Így egész más a dolog. Amúgy akkora területeket negvettek már, nem tudom miért nem olyan helyen alakítanak ki ilyesmit ami biztonsági körzetében nincs ilyen turista útvonal. Én gondolom rosszul?

.Manyecska 2017.07.31. 06:23:17

@Reactor: ja azért nem csak az vót benne. Sőt, lehet nem is volt benne! De csak lehet.@Boar.: van aki szereti ha s....gbelövik úgy látszik :DD..mink is sz.rok vagyunk fiam haverja Miamiból posztolgat ez El Kaminnyó inkább..

Krutzifix 2017.07.31. 07:33:22

@Duplaxiii: Teljesen igaz, hogy a kijelölt túraútvonalak azért vannak, hogy a buta túrázó ne térjen le azokról, mert azok viszonylagos biztonságot nyújtanak vadászok és egyéb vadállatok tevékenysége ellen is. Elnézve azonban a képet, nekem - hangsúlyozom, nekem - úgy tűnik, hogy a tábla éppen a túraútvonalat zárja le. (Amint azt a posztoló is felveti egyébként)

Boar. 2017.07.31. 07:42:44

@Anna King: Nem kellene idiótázni libus, akkor nem kapnál a pofádra...

Boar. 2017.07.31. 07:52:05

Egymás után szűnnek meg nagymúltú lőterek mert igaz, hogy a lakott területtől távol létesültek de közben "körbenőtte" őket a város, ha másként nem, zártkertek vagy hétvégi kecók révén oszt az öntudatos tulajdonosok elkezdték feljelentgetni őket. Az önkormányzatok meg nyalják a szavazópolgár seggét és rohadtul nem számít, hogy a bunkó paraszt simán megvette a lőtér melletti ingatlant, egy percig sem volt titok, mit vásárol oszt utólag mégis sír a szája, hogy zavarja a zaj...lehet az a lőtér akármilyen régi, pusztuljon...
Rendben, létesítsünk kint az erdőben lőteret. Nyilván kell infrastruktúra, víz, villany, megközelíthetőség stb, nem lehet bármilyen eldugott patakvölgyben megcsinálni. Most már az se jó mert valami önérzetes turista faszkalapnak böki a csőrét?
Na el lehet húzni a picsába, menjen körbe a szarházi.

Terézágyú 2017.07.31. 08:06:08

SOS

Létezik még Pesten normális szerelő/műszerész???
Elromlott a műholdvevőm, szerintem a tápjával van a gond (működik, de furcsa hangokat ad ki a tápja)...

Tud valaki segíteni?

Terézágyú 2017.07.31. 08:07:49

Na, jobbikos fegyverbuzik szűrve.

Anna King 2017.07.31. 08:40:09

@Boar.: pofad neked meg a lovaknak

I_Isti 2017.07.31. 09:05:02

Amikor lőnek, azt viszonylag lehet hallani akár jó messziről is , nem? Nem emlékszem egyébiránt olyan hírre, hogy túrázókat lőttek meg lőtér mellet.

VaradiJanos 2017.07.31. 09:14:14

Megmagyarázhatatlanul?

VaradiJanos 2017.07.31. 09:20:47

Kizárólag az utolsó mondat miatt íródott az egész picsogás, hogy ideterelje táplálkozni az indexes hazátlan trollcsürhét táplálkozni, de még alszok teudoka, popika, jukaszuka és a többi izé.

.Manyecska 2017.07.31. 09:32:23

@VaradiJanos: még szerencse hogy van aki dolgozik is. helyettetek. @Terézágyú: igen, van. Nem, nem.

Boar. 2017.07.31. 09:32:24

@Anna King: Kussdisznó, nincs moslék...

.Manyecska 2017.07.31. 09:33:39

@I_Isti: azt mondják koronglövészet. Az viszont marha hangos!! Gondolom valaki evriBodrija megijedt aztán megy a picsogás. Mellesleg joggal mert nyilván senki nem akar kerülni másrészt nem oda való...

Boar. 2017.07.31. 09:36:56

@I_Isti: Skeet lőtér esetén max. a sörét potyog az égből. Attól semmi baja nem lesz a turistának. Golyós lőtérnél meg olyan a kialakítás, hogy nem mehet ki lövedék a pályáról, de jogszabály/túlbuzgó hatóság előírhatja a külön kitáblázást is.
A lőtér területén kívül senkit nem fenyeget veszély, de ettől még jelölési kötelezettség lehet, illetve a kitáblázással meg lehet előzni, hogy illetéktelenek "bekíváncsiskodjanak" a lőtérre, mert "nem volt kitáblázva". Ez sajnos megtörtént már nemegyszer.

.Manyecska 2017.07.31. 09:39:32

@Boar.: ..valahol valami tyúk panaszkodott nemrég hogy hallotta, nemtom már hol.. -futás közben- elsüvíteni a golyót ..:DDDD hát most ez erősen fantasy..

Boar. 2017.07.31. 09:52:34

@stakeholder Manyecs: Mindig előkerülnek ilyen "Istenbizonyúgyvolt" emberkék. Csak sajnos Ők a leghangosabbak...

CID... 2017.07.31. 10:17:08

@Anna King: isten bizony, 42 évig azt hittem, azért túrázik az ember, hphy mozogjon, lássa a természetet, frisslevegőt szívjon, de mostmár tudom, , azért teszi, hogy abszolváljon ;)

Dragon.22 2017.07.31. 10:37:14

Vannak azert erdekes emberek! Ilyen a cikk iroja is! Nem tudja, miert es ki helyezte ki a tablat, de biztos a loter miatt van! Vadaszok nem lehetnek, az kizart... Aham, persze!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2017.07.31. 10:40:18

Már megint összekavarják a BKK-t a T-Systemssel? Noreplynek nem küldött emait senki?

halaloszto 2017.07.31. 11:08:43

@A.C.: a turistaút közterület? volt közterülethasználati engedélyük? mennyit fizettek érte?

.Manyecska 2017.07.31. 11:12:33

@Dragon.22: dehogy, dugnak a susnyásban, éleslövészet van! Általában akkor megy arra egy nyugdíjascsoport vagy helikopter. :D

Serény Vélemény 2017.07.31. 12:43:42

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Dehogynem! Válaszolt is valami Mailer Daimon nevű figura, csak nem értettem, hogy mit írt!

.Manyecska 2017.07.31. 13:18:09

"Értem én, hogy a kormány megmagyarázhatatlanul vonzódik ahhoz az ötlethez, hogy minél több állampolgárt megtanítson a fegyverhasználatra az országban" én melegfelvonulást többet látok de ott nem lőnek s..gbe. asszem.
:D

Reactor 2017.07.31. 13:28:25

@stakeholder Manyecs: Mondjuk ha épp egy csajjal témázgatnék a dzsindzsásban, engem is zavarna, ha a közelben lövöldöznek, nem tudnék a "feladatra" koncentrálni :P
Remélem a csimota jól van :)))

.Manyecska 2017.07.31. 13:32:29

@Reactor: sajnos érzi a meleget semmi nem jó neki, pedig szépen gyarapxik :P vannak ilyen nemalvós periódusai és akkor csak ordít annya szerint:) dehát ezért csecsemő, ill. már három hós. Ideje lesz íjat s nyilat adni a kezébe :D !!

Peetee 2017.08.02. 15:30:23

Nem sokat túrázott még, aki nem találkozott ilyennel.

otapi 2017.08.02. 17:27:02

@Boar.: A befizetett adónak van némi köze a turistautak fenntartásához: "a turistautaknak van gazdája, az Országos Kéktúra (OKT) esetében ez a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ), mely szervezet közzétett beszámolója alapján elsősorban Központi költségvetési és EU támogatásokból valamint tagdíjakból működik"
Nem beszélve az idegenforgalomból eredő adóbevételekből, amihez turistautak is kellenek.

otapi 2017.08.02. 17:28:04

@Anna King: milyen stílusban? Hozzád sem szóltam, kicsi szívem.

retrolego 2017.08.28. 09:56:27

Egy hete voltunk ott a párommal. Keszthelyről túráztunk Tapolcára a Kéken. A lövések hangja a helyszínen totál ijesztő, a tábla szerintem erősen félrevezető. Mivel a Kék egyben a E4 nemzetközi vándorút is, fogalmam sincs mire jó a Magyar figyelmeztető felirat a külföldiek számára.. Mi végül megkerültük a lezárást, sárga +, sárga, majd gps segítségével. Aki nem került még ilyen helyzetbe az nekem ne okoskodjon, én a cikk íróval értek egyet. A lőtér meg elmehet a sunyiba hogy ennyi év alatt se tudott kitenni egy táblát hogy csak jelezni kell és felfüggesztik a lövészetet az áthaladás idejére. Grrr
süti beállítások módosítása